ÖTóraI TEa
2017. április 20.
veszprémi 7 nap
11
Dr. Ali Ballouk 1952-ben Libanonban, Baalbekben született, de Bejrútban nőtt fel és itt végezte iskoláit is. 1975-ben egy ösztöndíjat nyert Magyarországra, és a budapesti Semmelweis Orvostudományi egyetemen végzett 1982-ben. A diploma megszerzése után a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház fül-orr-gégészeti osztályán kezdett dolgozni, amelynek ma is szakorvosa. 1986-ban tett fül-orrgégészeti szakvizsgát, s 1996-ban a gyermekgyógyászatban is megszerezte ugyanezt a szakképesítést. 1983 óta sportorvosként a VeDAC-nál is tevékenykedett. Nős, három gyermeke és két unokája van. Fotó: Zwicker
Beszélgetés dr. Ali Ballouk fül-orr-gégész szakorvossal
Veszprémben lelt második otthonra Az egészségügy területén dr. Ali Ballouk kapta meg a Mindennapok Hőse díjat, aki harmincöt éve a Csolnoky Ferenc Megyei Kórház fülorr-gégészeti osztályának szakorvosa. Idén negyedik alkalommal adták át a díjat, amelyet a Városi Nyilvánosságért Alapítvány azért hozott létre, hogy ilyen módon elismerje azoknak az élet különböző területein dolgozó szakembereknek a lelkiismeretes munkáját, akik városunk polgárainak szolgálatában kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. LÁSZLó PÉTer
Amikor 1982-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, a veszprémi kórházban kapott lehetőséget, hogy tudását kamatoztassa, így ez volt az első munkahelye, s mint fogalmazott, most már egészen biztos, az utolsó is. Dr. Ali Ballouk Libanonban, a csodálatos római kori emlékeiről híres Baalbekben született, s 1989-től mint magyar állampolgár itt Veszprémben, egy történelmi városban találta meg második otthonát. – Baalbekben születtem, de miután a családunk hat-hétéves koromban átköltözött Bejrútba, én itt nőttem fel, itt jártam az iskoláimat is. Különböző magániskolákba jártam, ahol magas szintű oktatás folyt, az arab mellett ango-
lul, franciául is tanultunk és egy-egy év elvégzése után állami vizsgákat is kellett tennünk. Érettségi után jelentkezni lehetett egy magyarországi ösztöndíjra, s bár felvettek Libanonban is az egyetemre, úgy gondoltam, hogy megpróbálom. Beadtam a pályázatomat, s amire nagyon büszke vagyok, több száz jelentkező közül egyedül én nyertem meg a lehetőséget, hogy Budapesten folytathassam a tanulmányaimat. A gimnáziumban az ember gondolkodik, álmodik egy pályáról, s mivel nagyon szerettem a biológiát, úgy döntöttem, hogy orvos leszek. Szüleim is tanult emberek, édesapám mérnök, de engem ez a pálya nem vonzott. Meszsze kerültem hazulról, szüleimnek nehéz volt, de végül is nem bánták, sőt örültek is neki, mivel akko-
riban Libanonban polgárháború dúlt, és állandó életveszélyben éltünk. Libanon gyönyörű ország, és persze mindenkinek van honvágya, de itt Veszprémben ismertem meg a feleségemet, s most már ide köt a munkám, a családom, a gyerekeim, unokáim. Most, hogy már béke van, évente hazalátogatunk, az ország ismét sok látogatót vonz, s minthogy más erőforrása nincs, jövedelmének döntő többsége az idegenforgalomból származik. A lakossága ötven-ötven százalékban mohamedán és keresztény, teljesen elfogadott a vegyes házasság is. Az orvosi egyetem nem volt könnyű, egy előkészítő év előzte meg, amikor nemcsak a magyar nyelvet tanultuk, de próbára tettek minket fizikából, kémiából, biológiából is. Ez nem
mindenkinek sikerült, sokan kihullottak már akkor, s csak páran kezdhettük meg az orvosi tanulmányokat. Nem volt könnyű, de úgy gondolom, hogy nincs olyan, ha az ember elhatároz valamit, azt ne tudná végigvinni. Mindent meg lehet tanulni, és az orvosi egyetem egy komoly világ, ahol éjjel-nappal tanulni kellett, ráadásul egy számomra idegen nyelven. A magyar, akár az arab, egy hatalmas nyelv, s mit tudhat belőle az ember, legfeljebb egy cseppet. Amikor az egyetemen különböző esteket rendeztek, ezeket általában én vezettem, mert a külföldiek közül én beszéltem a legjobban magyarul. Tanulmányaim során szerettem meg a fül-orr-gégészetet, és olyan szerencsém volt, hogy a diploma után itt Veszprémben rögtön ezen az osztályon kezdhettem dolgozni. Még a régi épületben kezdtem, akkor dr. Szarka Gábor volt az osztályvezető főorvos, jelenleg pedig dr. Gáti István, akiktől nagyon sok segítséget kaptam. Az osztályon öten vagyunk szakorvosok, kollégáim mindnyájan jó szakemberek, s az osztály jó híre egyre több beteget vonz. Ennyi év után is, amikor műtétre
készülök, még mindig van bennem izgalom, egy kis lámpaláz, hiszen ez a munka nagy felelősséggel jár. De az osztályon kölcsönösen segítjük egymást, nem szégyen segítséget kérni vagy elfogadni, így működik jól az egész rendszer. Már 1984 óta sportorvosként is működöm a VEDACnál, elsősorban diákolimpiákon, ifjúsági versenyeken vagyok ott, s a hátrányos helyzetű gyermekek sportversenyének is állandó orvosa vagyok, de nem kötöm le magam minden hétvégén, a családra és pihenésre is kell időt szakítani. Különböző sportágaknál, mint tájfutás, foci, kosárlabda, működöm közre, néhányszor szerencsém volt a kézilabdásokat külföldre is elkísérni. Magam is szeretem a sportot, ma már inkább csak a teniszezek és a tollaslabdát játszom, ha jut rá idő, valójában más hobbim nincs is. Soha nem bántam meg, hogy ezt a pályát és ezt a szakterületet választottam, s ha újra kezdhetném, ugyanígy választanék. Nagy örömet jelentett nekem ez a díj, hiszen ebben benne van a kollégák és a betegek elismerése is.