Az elátkozott hajó
Nemsokára észrevettek egy szentjánosbogár nagyságú fényt a víz feletti ködben. Nagyon távolinak tűnt, ám nemsokára átváltozott egy minden részletében kivehető acetilénlámpává. Hamarosan nekikoccant valami a hajótestnek a leeresztett kötéllétra alatt. Kezet ráztak. – Jó éjszakát… Az utaskísérő nekilátott az étkező takarításának. A dohányzóban tartózkodó három utast több mint nyolc méter választotta el egymástól, és továbbra sem méltatták egymást figyelemre, bár Evjen gyakran pillantgatott a fiatal nő felé. Alig ért le a kormányos a csónakba, amikor visszakiáltott: – Hó, kapitány! Van itt magának valami… Petersen a korlát fölé hajolt, és észrevett a csónakban egy ismeretlen alakot: egy férfit ulster kabátban, aki tekintélyes méretű bőröndöt tartott a kezében. – Mit óhajt? – Megmagyarázok mindent… Fel kellett segítenie a férfit a létrán. Amint a fedélzeten volt, nyugtalan tekintettel nézett körül. – Von Sternberg rendőrségi tanácsos! – mondta. – Nem értem el a hajót Hamburgban, ezért autón tettem meg az utat idáig… Ötven év körüli, hegyes bajszú, borzas szemöldökű férfi volt, rejtélyes külsejét csak fokozta az alakját elfedő ulster kabátja, amelynek színét csak találgatni lehetett. – A kabinomban kívánok étkezni! – tette hozzá, ahogy a Polarlys újra útnak indult. – Ha az utasok kérdezősködnének… – Összesen hárman vannak! – Ha kérdezősködnének, mondja azt, hogy beteg vagyok, az ágyat nyomom… És mondjon valami másik nevet… mondjuk legyen Wolf, Herbert Wolf szőrmekereskedő… Kifizetem az utazást. – Hivatalos ügyben jött? – kérdezte Petersen, aki egyre rosszkedvűbb lett. – Talán van valaki a fedélzeten, aki… 17