BALASSI BÁLINT ASZTALTÁRSASÁG

„Az 1980-as évek végéig a jelenlegi ÖMV-kút melletti fiatalok háza főképp a Salgótarjánba bevándorló pályakezdő értelmiségiek és „művészlelkek” szállásadójaként üzemelt. A közös használatú terek (konyha, mosókonyha, fürdőszoba) révén kitűnő helynek bizonyult az azonos érdeklődésű emberek csoporttá szerveződéséhez. Az asztaltársaság ötletével előálló mag is itt élt és járt össze naponta 1984 és 1991 között. A szinte folyamatos kommunikáció eredményeként 1988 tavaszára forrta ki magát – ifjúi ego-mutogatástól fűtötten – a nagyközönség elé lépés gondolata, amellyel Veres Andrea, Kelemen József, Vincze Dezső és jómagam, Handó Péter felkerestük Brunda Gusztávot, Nógrád megye művészeti életének akkori szellemi mecénását és szervezésének kulcsemberét, hogy segítsen minket egy irodalmi kör létrehozásában. (…)

 1988-BAN: BAL OLDALT TAKARÁSBAN ZSIBÓI BÉLA, MELLETTE HANDÓ PÉTER, KÖZÉPEN KELEMEN JÓZSEF ÉS MARSCHALKÓ ZSOLT

Ő kereste meg – művészlelkekkel kiegészülve – az új épületbe költözött Balassi Bálint Könyvtár igazgatóját, Kojnok Nándort, hogy az önszerveződésnek és tervezett bemutatkozó estjeinek teret adjon, mind a költészet, mind a névadó jogán. A hatalom oldalán állók részéről nem kevés aggállyal kísérten megtörténhetett az első összejövetel, amelyen Salgótarján és környéke szinte valamennyi jelentős alkotóművésze megjelent, illetve az onnantól kéthetente zajló programokon egyre nagyobb számban tűntek fel politikailag diszkriminált személyek, akik új szelet sejtettek vagy kerestek vitorláikhoz. Végül senki sem azt kapta, amit várt. A fő cél a helyi irodalom felmutatása volt, s nem a rendszer megdöntése.”

Handó Péter, Palócföld 2006/3. * * * „Az első találkozó úgy jött létre – az internet előtti világban vagyunk –, hogy használtuk az akkori megyei tanács művelődési osztályának az infrastruktúráját: címlistát, borítékot, levélpapírt, és postáztuk az első találkozásra invitáló meghívókat. 13–15 ember gyűlt össze, és elindult a Balassi Bálint Asztaltársaság harmincéves története. Akkoriban a megyei egyesületek kutatásával foglalkoztam, és nagyon érdekes kép rajzolódott ki előttem az 1937 és 1945 között működő Balassa Bálint Asztaltár

saságról. Mondtam is a többieknek: gyerekek, van egy szellemi elődünk, akik a Horthy-korszakban meg tudták oldani, hogy ne zupáljanak be az akkor regnáló politikai kurzus szárnyai alá. A helyi polgárság szép, szabad szellemi társulása volt, és itt van a lehetőség, hogy tovább vigyük ezt a hagyományt. Oly módon is igyekeztünk tovább folytatni az elődeink munkásságát, hogy mi is kialakítottunk két tagozatot. Így jött létre a művészeti és az irodalmi tagozat, amely szinte spontán módon formálódott a mai napig. S kell-e nagyobb öröm az alapítóknak, mint az, hogy az egykori víziójuk megvalósulni látszik? Orbán Györggyel és Handó Péterrel széttekintve a régióban azt látjuk, hogy nincs hozzánk hasonló művészeti kör. Gondoljunk bele, a másik két megyeszékhelyen ott van egy-egy egyetemi háttér. Mégsem tudnak egyetlen olyan szellemi alkotókört felmutatni, mint a Balassi Bálint Asztaltársaság. Emiatt is mondom, hogy az asztaltársaság talán kicsit nagyobb megbecsülésre is számot tarthatna, mint amilyet kap. Az eltelt harminc év alatt több mint harminc kiadványt jelentettünk meg, és az Asztaltársasági füzetekből is több mint húsz látott napvilágot mostanáig. Fontos elmondani, ha nem lenne harminc éve folyamatos intézményi hátterünk a megyei könyvtár jóvoltából, akkor nem tarthatna itt ez a társaság.”

Brunda Gusztáv * * * „Az elmúlt harminc évben közel kétszáz ember fordult meg az egyesületben rövidebb-hosszabb ideig, sosem voltunk tizenöt–húsz főnél többen. Most többen vagyunk, ebben az évben harmincnégy főt számlálunk, folyamatosságra törekszünk, a háború előtti egyesület értékeit igyekeztünk átmenteni, ők már nincsenek az élők sorában, mi is előbb-utóbb elmegyünk, és remélhetőleg tőlünk is át fogják venni a fiatalok a stafétát, akik közül most jó néhányan itt vannak velünk.” Gyakran hallani idősebb generációktól: a mai fiatalok nem akarnak tanulni, dolgozni, nem érdekli őket semmi, csak mobiltelefonjukat nyomogatják. Nos, az ilyen sztereotip előítéletekkel nem sokat lehet kezdeni, s azt gondolom, a Balassi Bálint Asztaltársaság nagyon is ellentmond ennek a konformista bezárkózottságnak. Tapasztalataink szerint a mai tizen-huszonéves fiatalokban épp annyi extrovertáltság, kulturális érdeklődés és érvényesülni vágyás van, mint bármelyik korábbi generációban. Sőt! Ha csak az elmúlt évtizedet nézem, közülük jóval többen tudtak elmenni világot látni és kipróbálni magukat, mint bármikor korábban. Ezért tűnhet kevesebbnek az itthon maradottak teljesítménye, s jóval meghatározóbbnak az e téren inkább csak vegetáló többség téblábolása, akiket sok esetben még a funkcionális analfabetizmus szégyene is fenyeget. Másrészt az elmúlt évtizedek másról sem szóltak, mint a kilencvenes években hangoztatott, a Gutenberg-galaxis összeomlását jósolgató informatikai forradalom generációkat megváltoztató kialakulása, s az elmagányosodás folyamatának rémképzete. Azonban az egyesületünk tevékenységeiben részt vállaló fiataljaink nem igazán így gondolják környezetük pánikjait. Másképpen, máshogyan, s az informatikai eszközeiket a szüleik számára érthetetlen módon használva, nem különösebben rettegnek a jövőtől. Hiszen azt még csak tervezgetik. Elég, ha csak az elmúlt egy év általuk írt irodalmi megnyilvánulásait figyeljük, pl. az Asztaltársasági füzeteket, s mindjárt kiderül, mi az, ami egyénenként ugyanúgy foglalkoztatja őket, mint eleiket, de máshogyan fogalmaznak, éppúgy, mint a szüleik a saját fiatalságuk idején. Csakhogy ezeket az idősebb generáció nem nagyon olvassa, hiszen nem is kerül a kezükbe. Az internetes blogokat, ahol leginkább megjelennek ezek az írások, pedig nem is nagyon tudja kezelni. Látjuk, tudjuk, hogy vannak ifjú alkotók a közelünkben, számukra egyáltalán nem omlott össze a G-galaxis, forgatják a könyveket, viszont óriási léptekkel távolodnak a huszadik század Salgótarjánjának hullámvasútszerű gondolkodásától. Bízunk benne, hogy a szülőföld láthatatlan gyökerei és megragadó tája előbb-utóbb jótékony hatással lesz az értékítéletükre,

 A VEZETŐSÉG 2019-BEN: HANDÓ PÉTER, ORBÁN GYÖRGY JÁNOS, LOSONCZY ILDIKÓ, BRUNDA GUSZTÁV

visszahat majd a tevékenységükre. Természetes, hogy közönség előtti megnyilvánulásaiknak, ha van rá mód, teret kell adni (lásd: Költészet napi felolvasásunk). E motiváció fenntartása viszont már az itthon maradóknak is bőven ad feladatokat.

Orbán György János elnök * * * „Igen nehéz, talán lehetetlen feladatnak tűnik, ha egy kortárs irodalmi, képző-, zene-, vagy színházművészeti alkotás szűkebb-tágabb társadalmi környezetben érvényes értékét szeretnénk meghatározni. Legyen a szándékunk szellemi építkezés vagy kereskedelmi, anyagi haszonszerzési célzatú. Sohasem volt ez egyszerű, sem szakembernek, sem műélvezőnek. Nyilván lehetne sorolni okokat oldalszámra, ám napjainkban egyre bonyolultabbnak tűnnek az okok. Vélhetően a technikai, technológiai fejlődés és a földi népesedés hihetetlen növekedése – egy emberöltő alatt megduplázódott a föld lakossága –, illetve a felgyorsult és megszaporodott kommuni

kációs lehetőségek – nyomtatott és elektronikus adatközlés, -hordozás – központi erőkkel már nem igazán irányítható hatása a legnyomósabb befolyásoló tényezők. Az előbbi ugyan még csak közvetve érzékelhető szűkebb pátriánkban, de a komputerizáció gerjesztette technológiai forradalom nap, mint nap teremt szokatlan és nehezen magyarázható helyzeteket akár családi kisközösségekben is. A kilencvenes évek óta sokat hangoztatott értékválság ma már kézzelfoghatóan érzékelhető, nem csak a kereskedelmi és gazdaságpolitikai szférában, hanem egyre inkább rányomja bélyegét a különböző társadalmi közösségek teljes szellemi-kulturális életére. Egyre nehezebb rendet rakni az információk között, megfogalmazni, mi a szép, az esztétikus, a hasznos és elismerésre méltó teljesítmény az adott műben. Naponta frissülnek információink egy-egy művészeti műfajon belül is, és ebben jelentős csapda az információ formájának gyors és rendkívüli változatossága.

Mire rájövünk, hogy az új ismeret jelentős része nem igazán új, vagy nem is olyan fontos, már észrevétlenül beépül értékítéleteinkbe, döntéseinkbe. Ha valós érték, akkor személyiségfejlesztő hatása lehet, de a másik esetben csak hosszabb idő után érzékeljük, bánjuk negatív következményeit. Az egyre gyorsabban pörögni látszó idő okozta kettősség alig engedi meg a hétköznapi ember számára a mélyebb gondolkodást, s mire össze tudnánk vetni valós tapasztalatinkkal és ismereteinkkel, máris beskatulyáztuk magunkat egy zárt, magunk tákolta korlátokkal körbevett, bár kényelmesnek látszó, szűk moralitású, világba. (…) A 2018-ban harmincadik születésnapját ünneplő salgótarjáni Balassi Bálint Asztaltársaság és elődszervezete, az 1936- ban létrejött Balassa Társaság kulturális-művészeti közösségeinek gyakorlatilag folyamatos működése, a hatvanas–hetvenes–nyolcvanas évek akkor amatőrnek nevezett művészeti körei azóta többször is bebizonyították a közülük kiemelkedő, ma már kultúrtörténeti személyiségekké vált alkotókkal, hogy valós értékek bölcsője lehet az ilyen közösség. A jól felfogott közös érdek, alkotói megjelenésük fontossága, a szakmai támogatások, hivatásos alkotók fejlesztő konzultációinak folyamatos keresése, feloldják és átjárhatóvá tehetik a tehetséges helyi alkotó fejlődési szakaszainak egymásra épülését. Inspirálják az egyéni útkeresést, az országos intézményi és szakmai képzésekbe való belépéseket. Óhatatlanul pozitívan kell, hogy hasson a gazdaság és a társadalompolitika szereplőinek gondolkodására ez a helyi érték. A település és a környékének lakóival, az itt működő, társadalmat befolyásoló erőkkel való szimbiózisa teszi ezt lehetővé, természetes és igen hasznos résztvevővé.” Orbán György János: Helyi érték (részletek) – Asztaltársasági füzetek, 2018, 15. évfolyam

EINSTEIN A BOLYAI LÉPCSŐJÉN

Újabb látványos városszépítő akcióval rukkolt elő nemrégiben a Sakkozzuk ki! csoport. A főleg tarjáni fiatalokból álló csapat több mint félszáz önkéntese Albert Einstein arcképét is felfestette a Bolyai János Gimnázium addigi szürke lépcsősorára. Az Einstein-portré megrajzolásában és festésében Prakfalvi Anna grafikus is segédkezett, és a lépcsősorokra több – közöttük Bolyai Jánostól származó – idézetet is felírtak. A csoport már évek óta rendez városszépítő rendezvényeket, három szabadtéri tárlat fűződik a nevükhöz, de már iskolában, gyermekotthonban is tartottak közösségi festéseket – és a sor idén még tovább folytatódik.