Múltidéző 2.

Page 274

A PSZE közösségi élete a Dél-Alföldön • Még ebben az évben Kecskeméten országos szakmai nap volt, a házigazda szerepét a Szegedi Területi PSZE-tagcsoport látta el. Dr. Túrós András a posta biztonságáról, Nagy Róbert a posta fejlesztéséről, Lipp István a marketingmunka fontosságáról tartott előadást.

A kecskeméti szakmai nap résztvevői, bal oldalon Tóth László, a PSZE szegedi tagcsoport elnöke és Károlyi György alelnök

A helyi segítők: Kecskemét 1 posta dolgozói, élükön Potz Lajosné postavezető és Tóth Tímea postavezető-helyettes

• 2000. augusztus 31-szeptember 1. között Pécsett zajlott a XVI. Országos Postás Konferencia. Tagcsoportunk elnökének közbenjárására sikerült a szegedi tagcsoport résztvevőinek létszámát az először megállapított 25 főről 38-ra feltornászni. Szili Katalin és dr. Toller László személyes részvétele emelte a konferencia rangját. A rendezvényen részt vett Varjú Tamás is, aki éppen akkor a posta vezérigazgatója volt.

Az elnökségben: Toller László, Szili Katalin és dr. Oláh László

Az országos konferencia plenáris ülése

• 2000. december 4-én Kiskőrösön országos logisztikai szakmai napot rendezett a PSZE. Házigazdája a szegedi területi tagcsoport volt. • 2001 májusában Budapesten központi PSZE rendezvényen ismertette Kalmár István elnökvezérigazgató a Magyar Posta új stratégiáját. • Október 30-án Győrben, a Széchenyi István főiskola támogatásával „Posta, piac, minőség” címmel rendezett országos fórumot a PSZE. Itt lehetőség adódott, hogy a jelenlévők közvetlen információkhoz jussanak a szlovák posta munkájáról. • 2001 novemberében Sopronban Kossa György főigazgató „A postaforgalom aktuális kérdései” című előadása volt a fő téma. A szegedi tagcsoportból 17 fő vett részt a rendezvényen.

272


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.