Catherine anderson szélbe irt sorok

Page 74

mindent az asztalhoz. – Diane steaket csinált? – kérdezte, miközben tányért, evőeszközt és papírtörlőt hozott, hogy megterítsen. Amanda épp megkérte Chloét, hogy tegye le a rajzeszközeit a székre, és most aggódva pillantott rá. – Igen, de a saját receptem szerint. Nem vagyok jó a flambírozásban. Vagyis nem tudom biztosan, de azt hiszem, a tűz és én nem jövünk ki túl jól. Jeb úgy vélte, hogy Amanda és az erőszakos férje sem jöttek ki jól, ami érthető is volt. A nő kész továbblépni – ami azt illeti, tovább is lépett –, és az ő ölében landolt. Akaratlanul is az jutott eszébe, hogy isteni közbeavatkozás történt. Sohasem tartotta sokra Mystic Creek legendáját, hogy a hídon álló magányos idegen sorsszerű szerelemre talál, de most, hogy Amanda betoppant az otthonába, eltűnődött, nincs-e benne mégis valami. Megterített. Úgy hajtogatta a papírtörlőket, mintha finom vászonból készültek volna, aztán a vendégei ölébe helyezte őket, és nem lepődött meg, amikor Amanda összerezzent. Felszolgálta az ételt. Fontolóra vette, hogy meggyújtja a fogást, de bármennyire is szerette volna, nem akarta lekicsinyelni Amanda erőfeszítését, amelyet a finom vacsoráért tett. És tényleg finom volt. Jeb szeretett séfet játszani, és úgy vélte, elég jó benne, de ez a nő eszméletlenül főzött. Megkérte Chloét, hogy mondjon áldást, amit a kislány magabiztosabban teljesített, mint korábban, aztán nekilátott. – Holnap még nem lesz iskola – jelentette be Amanda, miután lenyelt egy falat salátát. – Azt hiszem, Mystic Creeket nagy csapás érte. Láthatóan próbálta elrejteni az aggodalmát. Jeb tudta, hogy azért nyugtalan, mert nem engedheti meg magának, hogy ennyi napra kiessen a munkából, és sajnálta, hogy csak még több stresszt fog okozni neki azzal, ha elmeséli, hogy az albérletük teteje beomlott. – Én ilyen pocsék időjárást még biztosan nem láttam – értett egyet vele a férfi. Evett egy falatot a steakből, megrágta és lenyelte. – Uramatyám, most viccel?! Amanda arcából kiszaladt a szín. – Pocsék? – Felugrott a székéből, és megkerülte az asztalt. Jeb észrevette, hogy beállt közé és Chloe közé. – Pillanatok alatt csinálok valami mást! Jebnek megszakadt a szíve, de nem volt ideje ezen rágódni. – Pocsék? – hadonászott a villájával. – Ha elviszi ezt a tányért, egy hétig duzzogni fogok! Látta, hogy Amanda válla ellazul. – Szóval ízlik?


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.