Kovács Lola

Page 1

KOVÁCS LOLA



KOVÁCS LOLA

2019


Megfigyelés-leírás-eltávolítás „Gyönyörű nyári este volt, amikor két vonalat lehetett megfigyelni, amint folytatták útjaikat egy sík felületen. Az idősebbik hosszú gyakorlat eredményeként elsajátította annak a fiatal és bugris görbék számára oly nehéz művészetét, hogy egyenesben feküdjön két végpontja között; de a fiatalabbik, kislányos szeleburdiságában, állandóan arra vágyott, hogy divergáljon és lett belőle egy hiperbola vagy valami más romantikus és kötetlen görbe. Éltek és szerettek: a sors és a közöttük lévő felület ezentúl távol tartotta őket egymástól, de ez nem maradhatott örökre így: egy egyenes metszette át őket, és az általa alkotott belső szögek összege kisebb volt két derékszögnél. Soha nem feledhető pillanat volt ez, és ahogy együtt folytatták útjukat, egy suttogás trillája szelte át izokron hullámokban a felület síkját: «Igen! Mi találkozni fogunk, ha állandóan meghosszabbítanak bennünket!». Két párhuzamos rohant / ki a végtelenbe / nem akartak találkozni / míg sírba nem szálltak. / De miután már tíz fényévet vándoroltak egymás mellett / akkor a magányos párnak már semmi földi nem volt a lelkében / Vajon párhuzamosak voltak-e még? / Már ők maguk sem tudták. / Az örök fény átitatta őket, / ekkor eggyé váltak benne / az örök fény elnyeli őket / mint két szerafikus angyalt.” (Lewis Carrol) „Kovács Lola és Szilágyi Teréz Veszett határ – a szerkezetnek csak erejét, hangulatát érzem, értelmét meg kellene keresnem, s talán pusztán (határolatlan?) nevek, például Mallarméé vagy Celané segíthetnének, de mert nem költői, hanem fizikai, megformált képekről van szó, szó-szó-szó, szó se essék ilyesfajta mankókról. Vagy kicsit mégis: találjunk igekötőket, melyek végeredményben maguk is határ-képzők, szűkítik vagy tágítják a jelentés korlátait. Úgy, mint megveszett határ (akár Pasteur nyomán is); elveszett határ (David Lynchre gondolva); kiveszett határ (geopesszimista bánattól veretve). Vagy veszett tér. Már ha földműves szemmel pillantunk az odakintre, a távolira, a területre, vagy tandorisan, a térületre. Mondhatnánk crossovert is, használhatnánk a posztmodern, majd a kétezres évek kedvelt patentjét, aminek szellemében Szilágyi Teréz ornamentika-kimetszéseit, mozdulatlannak tetsző, ám belül igencsak mozgalmas festményeit a határozott és a határozatlan fogalmának rebbenékeny megrögzítéseként, a határolt és a határolatlan egybe játszásának tétova kiábrázolásaként

láthatjuk; Kovács Lola fényképeit, tárgyait pedig a meghatározható és meghatározhatatlan irányok váltásaként, más és más szemszögből: a figyelem és a vonatkoztatás útjainak egymásba csavarodása, összeindázódása gyanánt nézhetjük. Vállalva, hogy esetleg túldimenzionálom a helyzetet, idézem a múlt századforduló egyik legjelentősebb filozófusának, a fiatalon elhunyt Zalai Bélának szavait A filozófiai rendszerezés problémája című művéből: „A rendszerek formáinak egységessége, – ez a határozatlan, ködszerű valami, aminek a határozatlansága principális, mert hiszen minden praedicatumnak, amivel meghatározhatnók, egy rendszerből vettnek kell lenni, s így eleve alkalmazhatatlan e rendszerfelettire, – ez az egységesség az, ahol midőn a determináció lehetetlenségét állítjuk, maga a determináció lesz kétséges, maga a determináció determinálódik, redukálódik; itt kapja azt a qualitást, aminek szélső kiélezése az omnis determinatio – negatio gondolat. S midőn ez egység, a formák egysége, elég erős arra, hogy határozatlanságával a meghatározottságot diszkreditálja – a határozatlanság problémáját irrelevánssá téve föloldja saját határozatlanságát. Valami, aminek nem kell határozottnak lennie; aminek a határozatlanságával határozatlan a meghatározottság, – mert e meghatározottság (a rendszer) legnagyobb intenzitása e meghatározatlanság határértéke felé halad. Paradoxul kifejezve, a meghatározottság nem lehet elég határozott, hogy a meghatározatlant elérje. Ez a gondolat, formális vértelenségében, a formák egységének belső struktúráját mutatja meg. Azt a kettős lehetetlenséget, ami e legfelső lehetőség lényét egyben alkotja és tagadja.” Az a benyomásom, hogy Zalai Béla paradoxona és parabolája Szilágyi Teréz festményeinek struktúrált gesztusaihoz, amik az érzékenység és a motorikus formálás látványos kettősségében kapnak képet, valamint Kovács Lola munkáinak, melyek az Én, az Ego hely-meghatározásának enigmatikus, bánattal zománcozott jelölői, érvényes kommentárként használható. Kovács Lola elmúlt években készített munkáival kapcsolatban három szempontot ajánlok megfontolásra. Az első: a részlet és a nagyság viszonya. Nem a rész és az egész dialektikájára gondolok, hanem arra a nem éppen és nem mindig egyenes és szoros kapcsolatra, ami a fragmentum és a méret közvetett viszonyából származik, s amely a valóság sajátos aspektusát képes megmutatni. Amikor Kovács Lola– nagyon helyesen – felnagyítja, majd kivágja a részletet, azonnal kiemel


You are Here / fotรณ, 75x80 cm /2018


és új dimenzióba helyez egy különös felület-rendszert, mely természetesen – a forma „bővülésével” – új jelentést kap. Vagyis nem csak egyszerűen felnöveszti a fizikai és biológiai test jelentés-teli darabjait, és most nem is akarnék egy szót sem szólni az „eljárás” szimbolikus és szimbólum teremtő hatásáról vagy eredményéről, hanem a részleteket, tehát az arcot, a szemeket majdhogynem tájképileg felfogható térbe helyezi. Olyasvalamit művel, mintha az antropozófiai szemléletet teozófiaivá alakítaná a látvány segítségével és szintjén; vagyis mintha egy merőben és pusztán elvi módon működő szinkretista gondolkodásmódot könnyű kézzel, nagyvonalúan gyakorlativá vizualizálna. Eljárásával, tehát az óriás-részletté nagyítással, azonnal átlagol-nivellál is, finomabban és magasztosabban fogalmazva: egyetemessé tesz; melléknevet jelzővé avat. A második: e munkákon a közönséges és a metafizikai ötvöződik, az előbbiek értelmében. S tovább fűzhetjük: az intim, a bensőséges, a „magán-érdekű” vonódik magasztos, olykor az univerzálisat megidéző, megkísértő fénybe. Mondhatnánk persze, hogy ez az európai festészet egyik „feladata” a kezdetek óta... Már csak azért is mondjuk, mert a 20. századi művészet lényegi, alapvető szándékával, az általános alany, az általános Én meghatározó szerepének belátásával, következésképpen az Én univerzalizálásának akaratával szemben a művész a meg határozott, sajátnak és egyszerinek, történetinek látott

és láttatott Ego – a mű gyémánttengelye – fixálásával és mitizálásával szerkesztette-szerkeszti munkáit. A harmadik. Rilke írja lelkesülten Rodin Le Passant című szobráról: „És megalkotta annak ... tétova mozdulatát, aki ’átmegy az életen’.(...) keze kinyílik a levegőben, és elereszt valamit, körülbelül úgy, ahogy eleresztünk egy madarat.” Kovács Lola egymást elhullató kezeinek szép fürtje – párhuzamban talán, vagy inkább háromszöget képezve Bruce Naumann kezeivel és szarvasaival a nyolcvanas-kilencvenes évekből – a melankólia feledhetetlen monumentuma lett. Szilágyi Teréz festményei sötét, fojtott, monokrómhoz közeli szín-játékaikkal és többnyire feszesen símuló festékpászmáikkal nem fednek fel gesztusokat, expresszív mozdulatok csak ritkán villannak fel, inkább a felület tudatos bevonása látszik, vagyis a látszat látszik - a képeket nézve az az ember benyomása, hogy a festő a szó szoros értelmében elfed valamit, valamit ami volt, de kicsit még meg is van, s nem akar múlni. S valóban, egy-két kép felületén mintha ott ragadt volna némi múltszerűség: talán ornamens-maradvány, talán egy, a faktúrából kiizguló ecsetnyom, esetleg motívum-törmelék, múlhatatlan emlékek a képek saját történetéből. S ennek nyomán tovább: gondolhatjuk - feltételezhetjük azt is, hogy Szilágyi Teréz korábbi munkáinak olykor a horror vacui-tól vezérelt motorikus izgalmát elcsöndesítette az amor vacui vélt vagy


valóságos békéje, az üresség iránti vágy, vagy legalább annak fölérzése. S talán ezt némiképp erősíti a a képeket meghatározó alap-mozdulat, alap-eljárás, alap-elv– a repetíció –, ami nem csak az (ön)ismétlésre, hanem zenei asszociációkra is utalhat a hetvenes-nyolcvanas évekből; a felületek, színmezők lassú-vízszintes hullámzása az ornamentalizmuson túl mindenesetre sugall valami ilyesmit... S ha ez igaz, ha a szem gyanúja beteljesedik (Paul Valery szerint végül is egyáltalán nem baj, hogy a szem éppen csak önmagát nem látja), akkor ezek a képek reális terek határfelületeinek felnagyított-kitágított síkjai lennének, melyeken már más nem zajlik, csak a semmi, hiszen - megint Valeryvel - semmi nincs, ami olyan szép, mint az, ami nem létezik. Szilágyi Teréz újabb munkái egymásra rakott-rakódott,

kvázi-narrációt rajzolnak ki. (Ablak, redőny, fény, ritmus, mozgás-mozdulatlanság, sötétség és határolatlan-határozhatatlan tér...) Az átfestett-lefedett síkok - számtalan képet temetve maguk alá - kioltják az igaz-nemigaz, realista-absztrakt elfáradt és elunt dualitását, s akarva-akaratlanul visszautalnak a század első felének klasszikus geometrikus absztrakciója hermetizmusára és spiritualizmusára (mindenek előtt Frank Kupkáéra). A titokzatos síkokra terelt mozdulatokat a szín köti össze és mintegy kanalizálja azonos irányba. A képfelületek azonban szinte soha sem élnek a szín sugallta jelentéssel: a kevert - törött, tompa, borús, ritkábban csillogó és meleg – színek, átlagolva az érzelmeket még akkor is, ha kontrasztba kerülnek, elsősorban arra hivatottak, hogy meghatározzák a festészeti tény (fény) tárgybeliségét, s elkülönítsék azt környezetétől, a világtól - mely -nem-festészet. Hajdu István

és egymástól-egymáson elcsúszott síkokból épülnek. A felületek többnyire kibuknak a vászon szélén, átnyúlnak a kereten, mintha egyszerre és egyben kísérelnének meg nyitott és zárt rendszert rögzíteni (talán a dekonstrukció kényszerének engedve) úgy, hogy valamifajta dimenzió váltásra késztetik a síkbeliségéből látszólag kimozdított festett vásznat szemlélő tekintetet. Ezekre a teret sejttető síkokra „telepszik” azután rá egy más irányú, erős dinamikával rendelkező struktúra: a sűrűn sorjázó festékpászmák rendszere, mely a mögötte húzódó térbe már nem engedi be a tekintetet, kerítésként zárul össze, mintha az elsötétült tér rejtélyes színpada előtt végképp lement volna a függöny. Az azonos méretű, világos sávok el-elbillennek egymáson: dőlésük ritmusképletei, a dőlések szögei, szemérmes-izgalmas

Antineuralgica / fotó, 75x100 cm /2018


Kristályvér / Crystal Blood / speciális festék, fólia 2x160x100 cm /2018


Orpheus / olaj,vรกszon, 80x60 cm /2018



Tükör /Mirror / üveg, karc, világítás 2x30x40 cm /2019


Haj / Hair / video /2018



Tudat /Consciousness / szobor / sculpture /2018



Rezgés / Vibration / fotó 75x100 cm /2019

Haj / Hair / fotó 100x80 cm /2019




Nyíl / Arrow/ fotó 75x100 cm /2015


KOVÁCS LOLA www.lolakovacs.com lolakovacs@gmail.com Tanulmányok / Studies 1996 Diploma ELTE Bölcsészettudományi kar, angol szak 1996 Diploma Magyar Képzőművészeti Főiskola, festő szak ( ma MKE) 1996-98 Posztgraduális képzés, Magyar Képzőművészeti Főiskola( ma MKE) festő szak Önálló kiállítások / Solo Shows 1999 Horror Temporis, Fészek Klub, Herman terem, Budapest 2001 Régi Művésztelepi Galéria, Szentendre Üdvözlet a vendégeknek, Fészek Galéria, Budapest 2003 Rezonanciák IV, Ateliers pro Arts/A.P.A.!, Budapest Festői látásmód, St.art Galéria, Budapest 2005 Varjú, Városi Képtár - Deák Gyűjtemény, Székesfehérvár Raiffeisen Galéria, Budapest 2008 Védelem, Fészek Galéria, Budapest 2010 Joy and Despair, Léna’Roselli Galéria, Budapest ÉGÉSTÜKÖR, Szilágyi Terézzel, Budapest Galéria 2011 A római macska, Fészek Galéria, Budapest 2015 Vertigo, Fészek Galéria, Budapest 2016 Tekintettel arra, Kotormán Norbert szobrászművésszel, Vízivárosi Galéria, Budapest 2017 Beugrik csak nem esik le, Gajzágó Donátával, Gödör Klub, Budapest Gogol Galéria, Budapest 2018 ‘Hair’ Fészek Galéria, Budapest 2019 „Veszett Határ” Fuga Központ, Budapest, Szilágyi Terézzel


Csoportos kiállítások (válogatás az utóbbi évekből) / Selected Group Shows 2006 2007 2008 2009 2010 2012 2013 2014 2015 2017 2018 2019

Tíz éves a Strabag Festészeti Díj, Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum Családlátogatás, Octogonart Galéria, Budapest Budapest2, Octogonart Galéria, Budapest A független festmény, Virág Judit Galéria, Budapest Látomás és indulat, REÖK Palota, Szeged Új Kor Társ, Léna’Roselli Galéria, Olof Palme Ház, Budapest A festészet apja, Karinthy Szalon, Budapest (Káldi Katalinnal és Gajzágó Donátával) Lineart, Art fair, Gent, Belgium (Léna’Roselli Galéria) Budapest Art Fair, (Léna’Roselli Galéria) Pannók-Panorámák, MODEM, Debrecen 2011 A Per, Liget Galéria, Budapest A hatalmas titok, Hegyvidék Galéria, Budapest Etihad Towers, Abu Dhabi EU Parlament, Brüsszel Art takes Time Square, New York, SeeMee Barcsay 25, MűvészetMalom, Szentendre Map of the New Art, La Fondazione Cini, Velence, Olaszország Enigma, Fuga kiállítóterem, Budapest Jóvoltából, Fészek Galéria, Budapest Join the Dots, Salone degli Incanti, Trieste, Olaszország SIAC 5, Balassi Intézet, Zágráb, Horvátország National Museum of Fine Arts, Hanoi, Vietnam Prológus, Alakváltozatok, Képtár, Sarokpontok, Válogatés a Paksi Képtár gyűjteményéből, Paks Arazzi Dipinti / Painted Carpets, Accademia d’Ungheria, Palazzo Falconieri, Roma

Díjak, ösztöndíjak / Grants and Scholarships 1996 Szinyei Társaság díja 1997 Walz Alapítvány 3 hónapos ösztöndíja, Stuttgart (Leonberg) 1997-99 Derkovits Gyula ösztöndíj 2001 Barcsay díj 2002 Ateliers pro Arts/A.P.A.! egy éves műteremprogramja, Budapest 2002 Római Magyar Akadémia két hónapos ösztöndíja 2004 Strabag Festészeti díj, fődíj 2005 NKÖM díja, Egyhetes kiállítás, Műcsarnok 2010 Myarstpace MiamiScope Competition, finalist 2013 Szaud-Arábiai utazás a Szaudi Kulturális Minisztérium vendégművészeként Köztéri munka / Public Art „Áramlás” Kovács Lola és Szilágyi Teréz közös munkája 1,8x18 méter speciálisan festett üveg és plexi, led-es megvilágítással Készült 2009-ben az Art universitas program keretében a Nyíregyházi Egyetem Kodály Centrumához Munkák közgyűjteményekben / Works in Public Collections Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest Magyar Nemzeti Galéria Imago Mundi, Benetton Collection Raiffeisen Bank Gyűjteménye Strabag Gyűjtemény Paksi Képtár


2019 BUDAPEST FOTÓ ROSTA JÓZSEF DESIGN KOVÁCS LOLA ÉS SZILÁGYI TERÉZ SZÖVEG HAJDU ISTVÁN

NYOMDA

Kolozsvár / Cluj

FUGA Budapesti Építészeti Központ Budapest Center of Architecture 1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.

TÁMOGATÓK Belváros Főváros V.

Lipótváros Budapest Önkormányzata

kerületi


Millions discover their favorite reads on issuu every month.

Give your content the digital home it deserves. Get it to any device in seconds.