Bad Girl - Imádom, ha utáltok

Cecily vop Ziegesar Bad Girl 2.

Imรกdom, ha utรกltok

Fordította Németi Anita

Cecily von Ziegesar

Ulpius-hรกz Kรถnyvkiadรณ Budapest, 2007

A fordítás alapjául szolgáló mű: Cecily von Ziegesar: Gossip Girl 2. You Know You Love Me

A szerzőtől az Ulpius-ház Könyvkiadónál megjelent: Bad Girl

Előkészületben: Mindent akarok, de azonnal

www.badgirl.hu

Copyright © 2002, by 17th Street Productions, an Alloy company Hungarian translation © Németi Anita, 2007 © Ulpius-ház Könyvkiadó, 2007 ISBN 978 963 9752 85 6

Oscar Wilde szerint: „Mindenki a saját baklövéseit hívja tapasztalatnak.”

badgirl.net Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat – „az ártatlanok” dühétől.

Hey, people!

Isten hozott benneteket Manhattan keleti részében, ahol a New York-i elit csajok és pasik élnek! A haverok és én itt lakunk, itt tanulunk, itt szórakozunk és hempergünk… gyakran egymással. Mindannyian hatalmas luxuslakásokban élünk, költjük a zsét, piálunk, szívunk, amikor csak kedvünk tartja, hiszen az őseink alig vannak otthon, így zavartalan a nyugalmunk. Szépek vagyunk és szellemesek, soványak, és fantasztikus cuccokban virítva pörgünk. Na, kellően bosszantóak vagyunk, mi?

Közeleg a tél, amely nemcsak a város, de az én kedvenc évszakom is. A srácok ilyenkor kiszabadulnak a Central Parkba, fociznak, összesározzák a gatyájukat, a hajukba száraz falevelek tapadnak, a szemük véreres a sok fűtől… Egyszerűen ellenállhatatlanok!

Mi csajok addig felszerelkezünk a hitelkártyáinkkal, majd megrohanjuk a Bendel’st és a Barneyst, ahol tűsarkú csizmákat, szexis neccharisnyákat, gyapjú miniszoknyákat és cuki kasmírcuccokat árulnak. A város a megszokottnál jobban csillog, és egyikünk sem akar lemaradni mögötte!

Sajnos nyakunkon a továbbtanulás! A név kötelez, a drágalátos szüleink pedig elvárják, hogy csakis a leghíresebb egye-

temekre jelentkezzünk, és aki nem kerül be, az egy gagyi lúzer. Óriási nyomás nehezedik ránk, de részemről nem hagyom, hogy mindez bezavarjon a partihangulatomba. Ez az utolsó évünk a gimiben, úgyhogy pörögjünk még egy utolsót, pasizzunk kedvünkre, aztán irány az egyetem! A keleti parton nekünk csörgedezik a legnemesebb vér az ereinkben, így illendő is, ha példát mutatunk a kis balfékeknek.

Lebukta!

Blair az apucijával vásárolt napszemüveget az Ötödik sugárúton lévő Gucci üzletben. A pasi nem tudott választani a rózsaszín és a halványkék lencsék közül, így mindkettőt megvette.

Te jó ég, tényleg meleg! Nate és a haverjai a Barnes and Noble könyvesboltban kapható továbbtanulási tájékoztatóban a bulijaikról híres egyetemeket keresgélték. Serena az Aveda kozmetikába ment arckezelésre, Dan pedig álmatag tekintettel figyeli a Rockefeller Centerben korcsolyázókat, s közben jegyzetel. Nyilván Serenáról ír verset. Milyen romantikus!

Blair brazilgyantázásra jelentkezett a J. Sisters szépségszalonba. Bizonyára felkészül a nagy napra…

Már nyár vége óta beszél róla, de amikor Serena felbukkant és Nate elcsábult, Blair úgy döntött, hogy várakozásra kárhoztatja a pasit. Most azonban, hogy Serena Dannel kavar és Nate örök hűséget fogadott Blairnek, szabad a pálya. Végül is elég gáz szűz lányként átlépni az egyetem kapuját. Ígérem, szemmel tartom őket!

Imádom, ha utáltok! badgirl.net

Szülinapi szüzesség!

– Igyunk az én Blair cicámra! – emelte magasba pezsgővel teli poharát Mr. Harold Waldorf. – Annak ellenére, hogy bőrszerkót viselsz és a pasid igazi szívtipró, örökre az én kicsi lányom maradsz.

A férfi Nate Archibaldra villantotta ragyogó mosolyát. A vacsorához ő választotta a Le Giraffe nevű divatos, meghitt kis éttermet, amely különleges ételeiről és szexi francia akcentussal beszélő pincéreiről volt híres.

Blair az apró asztalka alatt óvatosan megszorította Nate combját. A gyertyafénytől kedvet kapott a szerelmeskedéshez.

Ha apa tudná, hogy mire készülünk! – gondolta magában kuncogva. A poharát az apjáéhoz koccintotta, majd hatalmasat kortyolt a pezsgőből.

– Kösz, apa! És azért is kösz, hogy ilyen messzire utaztál miattam.

Mr. Waldorf letette a poharát, és ahogy egy szalvétával óvatosan felitatta a szájáról az apró ital-cseppeket, megcsillant a fény tökéletesen manikűrözött körmein.

– Nem miattad jöttem, édesem, hanem hogy megmutassam magam. Csodásan festek, nem gondolod?

A férfi oldalra biccentette a fejét, és úgy csücsörített, mint egy fotómodell. Blair Nate lábába fúrta a körmét. El kellett is-

mernie, hogy az apja valóban remekül néz ki. Rengeteget fogyott, lebarnult, divatos francia ruhát viselt, egyszóval boldognak és kiegyensúlyozottnak tűnt. Mindezek ellenére örült, hogy a kis barátját otthon hagyta franciaországi kastélyukban. Bármilyen jól nézett is ki a férfi, Blair még nem készült fel arra, hogy végignézze, amint ország-világ előtt kiteregetik magánéletüket.

– Eszünk? – kérdezte, majd az étlap után nyúlt.

– Én steaket kérek – mondta Nate. Nem akarta sokáig húzni a rendelést. Minél hamarabb túl akart lenni a vacsorán. Egyáltalán nem bánta, hogy együtt lógnak Blair hősszerelmes apjával, sőt kifejezetten szórakoztató volt figyelni, ahogy a férfi egyre merészebben vállalta fel előttük meleg kapcsolatát. Ennek ellenére Nate már alig várta, hogy kettesben maradjon Blairrel. A lány végre beadja a derekát. Mellékesen megjegyezte magában, hogy már éppen ideje volt.

– Én is – vágta rá Blair anélkül, hogy belekukkantott volna az étlapba. Nem akart sokat enni. Legalábbis ma este nem.

Nate megesküdött rá, hogy túl van Serena van der Woodsenen, Blair osztálytársán és ex-legjobb barátnőjén, így egyáltalán nem izgatta, hogy steaket, kagylót vagy majomagyvelőt eszik vacsorára. A lényeg, hogy ma este végre búcsút mond a szüzességének!

– Csadakozom – mosolyodott el az apja. -Trois steak au poivre – mondta a pincérnek tökéletes francia kiejtéssel. – És megadná a fodrásza címét is? Csodás a frizurája.

Blair elpirult. Kikapott egy apró pirítóst az előtte álló kosárból, és elmélyülten rágcsálni kezdte. Az apja hanghordozása és viselkedése teljesen más volt, mint kilenc hónapja. Akkor még a konzervatív, öltönyös ügyvéd bőrében élt, aki semmi pénzért nem lépett volna ki jól felépített hétköznapjaiból. Tiszteletre méltó és visszafogott volt. Most azonban vékonyra szedett

szemöldökével, levendulaszínű ingében és hozzá illő zoknijában le sem tagadhatta volna, hogy hová tartozik. Ez az egész rendkívül kínosan érintette Blairt, elvégre az apjáról volt szó.

Tavaly a férfi beismerő vallomása és a szülei válása volt a legfőbb pletykatéma, mostanra viszont mindenki továbblépett, és Mr. Waldorf ott mutogatta csinos pofiját, ahol csak akarta.

Ez persze korántsem jelentette azt, hogy a Le Giraffe-ban vacsorázóknak nem tűnt fel mássága. Pont ellenkezőleg.

– Láttad a zokniját? – súgta oda egy korosodó örökösnő unatkozó férjének. – Rózsaszín és szürke mintás.

– Szerinted elegendő zselét kent a hajára? Mit képzel, ki ő, Brad Pitt? – kérdezte egy híres ügyvéd a feleségétől.

– Annyit mondhatok, hogy jobb az alakja, mint az exnejének – jegyezte meg az egyik pincér.

Blairt kivéve mindenki remekül szórakozott. Természetesen azt akarta, hogy az apja boldog legyen, és azt sem bánta, hogy ezentúl melegként adja elő magát, de miért kell ilyen egyértelművé tennie, hogy melyik oldalon áll?

Blair kinézett a csípős, novemberi estében tündöklő utcai lámpákra. A 65. utca luxusházainak kéményeiből szürke füst szállt az ég felé.

– Szóval még mindig a Yale-re akarsz menni? – kérdezte Mr. Waldorf, majd hozzákezdett a salátájához. – Oda húz a szíved, ugye, Blair cica? Ott a helyed a régi iskolámban.

Blair letette a villáját, hátradőlt, majd az apjára szegezte szép kék szemét.

– Hová máshová mehetnék? – kérdezte, mintha a Yale lenne az egyetlen egyetem a földön.

Blair nem értette, miért jelentkeznek sokan hathét egyetemre, amelyek közül némelyik még vésztartalékként is rémes. A kiváltságosok számára fenntartott, egyenruha ^viselését megkövetelő Cons-tance Biliárd Lányiskola egyik kiváló tanulója-

ként természetes volt, hogy jó egyetemre jelentkezik majd, ha eljön az ideje. Blair azonban nem elégedett meg a jó dolgokkal, ő mindenből a legjobbat akarta. Márpedig szerény véleménye szerint a Yale volt a csúcs.

Az apja harsányan felnevetett.

– Ezek szerint bocsánatkérést vársz a Cornell és a Harvard vezetőségétől, amiért egyáltalán eszükbe jutott felajánlani számodra egy helyet?

Blair vállat vont, és szemügyre vette frissen manikűrözött körmeit.

– Oda akarok járni és kész.

Mr. Waldorf Nate-re sandított, aki éppen azon gondolkodott, hogy mit kérjen inni, ugyanis ki nem állhatta a pezsgőt. Egy korsó sörre vágyott, bár a Le Giraffe-ban nem igazán örültek az efféle rendeléseknek. Mindig akkora hűhót csaptak a kiszolgálás körül, mintha valami különlegességet tennének elé az asztalra. Az előhűtött pohárban felszolgált Heineken azonban ugyanaz a szarság volt, mint amit a kosármeccseken árultak.

– Na és te, Nate? Hová jelentkezel?

Blair már így is épp elég ideges volt a ma éjszaka miatt, a továbbtanulás téma pedig csak rontott a helyzeten. Felállt, hogy kimenjen a mosdóba. Tudta, hogy le kell szoknia arról a gusztustalan szokásáról, hogy valahányszor ideges lesz, rókázni megy, de azzal vigasztalódott, hogy legalább csak ezzel az egy rossz szokással „büszkélkedhet”.

– Nate is a Yale-re jön – mondta a fiú helyett, majd magabiztosan átvágott az éttermen.

Nate szó nélkül nézett utána. Blair dögösen festett új, fekete, hátul teljesen kivágott selyemblúzában és a csípőjére simuló feszes bőrnadrágjában. Egyenes, sötétbarna haja lágyan simogatta meztelen hátát. Senki nem gondolta volna róla, hogy még sosem feküdt le senkivel.

A feszülős bőrcucc mi másról szólna, ha nem a szexről.

– Szóval te is a Yale-t választod? – kérdezte Mr. Waldorf.

Nate töprengve meredt a pezsgőjére. Iszonyúan szeretett volna egy sört. És iszonyúan bizonytalan volt számára a felvételi. Ha az ember a Yale-re akar menni, nem engedheti meg magának, hogy már ébredés után be legyen lőve és úgy írjon matek-dogát. Mostanában viszont gyakran indította így a napot.

– Szeretnék a Yale-re járni, de azt hiszem, Blair csalódni fog. A jegyeim ugyanis nem túl jók.

Mr. Waldorf rákacsintott.

– Köztünk szólva, Blair túl kritikus az egyetemekkel szemben. Nem muszáj a Yale-re menned, hiszen rengeteg jó iskola közül választhatsz.

Nate bólintott.

– Igen, a Brown is tutinak tűnik. Jövő héten rae-gyek felvételi beszélgetésre, bár nem hiszem, hogy mély benyomást teszek majd rájuk. A legutóbbi felmérőmre is csak hármast kaptam, ráadásul az elővizsgákra sem jelentkeztem. Blair szerint a Brown komolytalan suli, mivel ott alacsonyabb a követelmény.

– Blair magasra teszi a mércét – mondta Mr. Waldorf, majd a pezsgőjébe kortyolt. Manikűrözött kisujját eltartotta a pohártól. – Rám hasonlít.

Nate lopva a többi vendég felé sandított. Vajon azt hiszik, hogy ő és Mr. Waldorf járnak? Hogy elejét vegye a találgatásoknak, feltűrte zöld kasmírpulóvere ujját, és határozottan megköszörülte a torkát. A pulóvert Blair vette neki tavaly, s ezért mostanában gyakran viselte, hogy bebizonyítsa, nem akar vele szakítani és nem csalja meg, egyszóval semmi olyasmit nem tesz, ami miatt aggódnia kellene.

– Nem is tudom – vonta meg a vállát Nate, miközben kiemelt egy zsemlét a kosárból és egy hirtelen mozdulattal ketté-

törte. – Jó lenne kivenni egy év szabit, és hajózni az apámmal vagy ilyesmi.

Nate nem értette, hogy tizenhét évesen miért kell haditervet készítenie a jövőjét illetően. Rengeteg ideje lesz iskolába járni, miután egy-két évig hajókázott a Karib-szigetek körül és síelt Chilében. A St. Jude Fiúiskolában azonban minden osztálytársa tovább tanult. Nate úgy érezte, valamennyien megalkudnak, pedig fogalmuk sincs róla, hogy mihez szeretnének kezdeni az életükkel. Imádta, ahogy az Atlanti-óceán hűvös hullámai óriási robajjal megtörnek a hajója orrán, vagy ahogy a forró napsugarak felmelegítik a bőrét. Élvezte a különleges élményt, amikor a nap a habokba bukik és utoljára vörösre festi a tájat. Nate biztos volt benne, hogy rengeteg kaland vár még rá, így feltett szándéka volt kihasználni az adódó lehetőségeket.

Persze csak akkor, ha nem került különösebb erőfeszítésébe.

Nate ugyanis nem szívesen terhelte túl magát.

– Blair nem fog örülni, ha megtudja, hogy mit tervezel – kuncogta Mr. Waldorf. – Ő egyértelműen azt szeretné, ha együtt mennétek a Yale-re, aztán összeházasodnátok és boldogan élnétek, amíg meg nem haltok.

Nate tekintete követte Blairt. A vendégek többsége szintén az asztal felé igyekvő lányt nézte. Nem ő volt a legjobban öltözött, a legvékonyabb vagy a legmagasabb, mégis kiragyogott a többiek közül. Ezzel persze ő maga is tisztában volt.

Megérkeztek a marhasültek, és Blair azonnal hozzákezdett az evéshez. A puha húst és a lágy krumplipürét hatalmas korty pezsgővel öblítette le, s közben figyelte, ahogy Nate halántéka vadul lüktet rágás közben. Alig várta, hogy otthon legyenek és odaadja magát a férfinak, akivel együtt akarta leélni az életét. Keresve sem találhatna jobb alkal-mat a mai esténél.

Nate-nek feltűnt, hogy Blair milyen hévvel forgatja a steakkést. Hatalmas darabokra vágta a húst, és olyan elszántan falta be, mintha az élete múlna az evésen. Vajon az ágyban is ilyen szenvedélyes lesz? Valahányszor sor került egy kis játszadozásra, ő volt a rámenősebb. Blair többnyire mozdulatlanul feküdt és apró nyögéseket hallatott, mint a nők a filmekben, míg Nate ide-oda kalandozott a testén. Aznap este azonban a lány türelmetlennek, szexre éhesnek tűnt.

Naná, hogy éhes volt, hiszen nemrég hányt!

– A Yale-en nincsenek ám ilyen finomságok, Blair cica – figyelmeztette a lányát Mr. Waldorf. -A koliban a többi diákkal együtt pizzán és gyorséttermi kaján fogsz tengődni.

Blair gúnyos grimaszt vágott. Soha életében nem evett gyorséttermi kaját.

– Isten őrizz! Nate és én nem leszünk kolisok. Saját lakást bérelünk majd. Ja, és megtanulok főzni – tette még hozzá, miközben a lábával a fiú bokáját simogatta.

Mr. Waldorf kérdőn nézett Nate-re.

– Szerencsés kölyök vagy! – mosolyodott el vidáman.

Nate elvigyorodott, majd lenyalta a villájáról a krumplipürét. Esze ágában sem volt elárulni Blairnek, hogy az ötlet, miszerint kettesben laknak majd egy New Haven-i lakásban, nevetségesebb, mint az az ötlet, hogy a lány gyorsétteremben egyen. Nem akarta elrontani a hangulatot.

– Fogd be, apa!

Miközben a pincér elvitte a tányérjaikat, Blair türelmetlenül forgatta az ujján az apró, rubinköves gyűrűt. Visszautasította a kávét és az édességet, majd felállt és ismét a mosdó felé indult.

Még saját magához mérten is túlzásnak találta, hogy egyeden étkezés alatt kétszer néz a vécékagyló fenekére, de az idegesség miatt képtelen volt uralkodni magán.

Hála az égnek, hogy a Le Giraffe mosdói tiszták és diszkré-

tek voltak.

Amikor Blair újra megjelent az étteremben, a felszolgáló személyzet felsorakozott, és a főpincér egy hatalmas tortát tartott a kezében, melyen tizenhét plusz egy szerencsét hozó gyertya égett.

Szűzanyám!

Blair a tűsarkújában visszacsörtetett az asztalhoz, majd lehuppant a helyére, és dühösen az apjára meredt. Miért kell ez a felhajtás? Csak három hét múlva lesz az a francos szülinapja!

Egyeden hajtásra kiitta a pezsgőjét. A pincérek és a szakácsok körülállták az asztalt, majd énekelni kezdtek: – Boldog szülinapot… Blair megragadta Nate kezét.

– Állítsd le! – suttogta.

Nate azonban tovább vigyorgott, mint egy tökfej. Valójában élvezte, amikor Blair zavarba jött, mivel ilyesmi nem túl gyakran esett meg vele.

Az apja megértőbb volt. Amikor észrevette, hogy a lánya kényelmetlenül feszeng, véget vetett az éneklésnek.

Az alkalmazottak udvariasan tapsoltak, majd visszamentek dolgozni.

– Tudom, hogy a szülinapodig van még néhány hét – magyarázkodott bocsánatkérően Mr. Waldorf –, de holnap el kell utaznom, és a tizenhét olyan csodás szám. Arra gondoltam, hogy nem bánod majd, ha előünnepelünk egy kicsit.

Még hogy nem bánja! Senki nem szereti, ha óriási nyilvánosság előtt énekelnek neki. Senki!

Blair szó nélkül elfújta a gyertyákat, és szemügyre vette a tortát. A gondosan formált, apró, magas sarkú marcipáncipellők a krémből készült Ötödik sugárúton masíroztak Blair kedvence, a cukorból felépített Henri Bendel áruház felé. Az összhatás egyszerűen lenyűgöző volt.

– Az én kis cipőimádó drágaságomnak! – mondta az apja

ragyogó mosollyal az arcán, majd előhúzta az asztal alól a lány becsomagolt ajándékát.

Blair megrázta a díszes dobozt, és igazi szakértőként azonnal felismerte a tompán dübbenő hangot, amelyet csak cipők adnak ki, ha kemény felületnek ütköznek. Letépte a papírt, és azonnal feltűnt a vastag betűkkel szedett MANOLO BLAHNIK felirat. Blair visszatartotta a lélegzetét, és levette a doboz fedelét. Egy fantasztikus, kézzel készült, pántos bőrpapucs tárult a szeme elé, amelynek helyes kis törpe sarka volt.

Trés fabulous.

– Párizsban vettem – mondta Mr. Waldorf. -Csak néhány százat csináltak belőle. Lefogadom, hogy New Yorkban csak neked lesz ilyen!

– Csodálatos – lehelte Blair.

Felállt és odalépett az apjához, hogy megölelje. A cipő kárpótolta a nyilvánosan elszenvedett megaláztatásért. Nemcsak hogy hihetetlenül dögös volt, de pontosan ilyesmit akart viselni, miután lefeküdt Nate-tel. Ezt és semmi mást!

Kösz, apa!

Kávé és menta

– Üljünk hátra! – súgta oda Serena van der Wood-sen Daniel Humphreynak, amikor beléptek a keleti 60. utcában lévő Serendipity3 elnevezésű, über, hamburgert és fagylaltot is kínáló kávézóba. A helyiség zsúfolásig telt bébiszitter nélkül maradt szülőkkel és engedetlen porontyokkal. A hangzavaron néha áttört egy-egy, édességtúladagolásban szenvedő gyerek sikolya, s a fáradt pincérnők ide-oda rohangáltak hatalmas fagylaltkelyhekkel, jeges forró csokikkal és extra hosszú hot dogokkal.

Dan úgy tervezte, hogy egy romantikus, csendes, meghitt helyre viszi Serenát. Valahová, ahol foghatják egymás kezét, és beszélgethetnek anélkül, hogy a Brooks Brothers egyenruhát viselő, angyalarcú gyermekeiket fegyelmező, szigorú szülők csivitelését hallgatnák. Serena azonban ide akart jönni. Talán mindenáron fagyit akart enni, de az is lehet, hogy nem voltak túl nagy elvárásai az estét illetően.

– Na, bejön a hely? – kérdezte a lány izgatottan, és szemügyre vette az édapot. – A bátyámmal, Erikkel hetente legalább egyszer eljöttünk ide mentolos fagyit enni. Ugyanolyan minden, mint gyerekkorunkban. Imádom!

Dan elmosolyodott, és félresimította szemébe hulló, kócos, barna haját. Igazság szerint egyáltalán nem érdekelte, hogy hol van, csak az számított, hogy együtt lehet Serenával.

Dan Manhattan nyugati, a lány pedig a keleti felén lakott. A fiú a húgával és az apjával élt együtt. Jenny kilencedikes volt a

Constance Biliárdban, abban az iskolában, ahová Serena is járt, magamutogató, entellektüel apja pedig egy kiadó szerkesztője volt, amely kevésbé ismert beatkorszakbeli költők verseit adta ki. Az omladozó épület, ahol éltek, 1940 óta nem volt felújítva.

A lakásban kizárólag termetes macskájuk, Marx takarított, s az állat szerencsére mestere volt a csótányfogásnak. Serena a kőgazdag szülei Central Parkra és a Metropolitan Múzeumra néző tetőtéri luxuslakásában tengette napjait, melyet New York legjobb lakberendezője varázsolt még szebbé. Az anyja és az apja helyet kapott a város valamennyi nagyobb intézményének igazgatótanácsában. Volt egy szobalánya és egy szakácsa, akiket bármikor utasíthatott.

Hogy mit keresett Dan mellett?

Néhány hete botlottak egymásba, amikor Dan egyik barátja, Vanessa Abrams – aki egyébként Se-rena osztálytársa volt – szereplőválogatást tartott a filmjéhez. Serena kudarcot vallott, s bár a fiú már lemondott arról, hogy valaha is újra láthatja, később összefutottak egy brooklyni bárban. Azóta találkoztak és mobilon is beszéltek néhányszor, de ez volt az első igazi randijük.

Serena a múlt hónapban tért vissza a városba, miután kirúgták a bentlakásos iskolából. Először örült, hogy ismét megszokott környezetében lehet, de Blair Waldorf és régi barátai úgy döntöttek, hogy nem kérnek a társaságából. Serena ma sem tudta, hogy miért fordultak ellene valamennyien. Az igaz, hogy nem nagyon tartotta velük a kapcsolatot, és talán túl sokat fecsegett az Európában átélt nyári kalandokról. Olyan jól telt a szünidő, hogy elfelejtett visszamenni a New Hampshire-i Hanover Akadémiára, így az igazgatóság kitette a szűrét.

Régi iskolája, a Constance Biliárd azonban meg-bocsátóbb volt. Legalább ők kedvesen fogadták. Nem úgy, mint a lányok.

Serenának egyetlen barátja sem maradt New Yorkban, úgy-

hogy örült Dan társaságának. Élvezte, hogy olyasvalakivel lehet, aki teljesen más, mint ő.

Valahányszor Dan Serena sötétkék szemébe nézett, meg akarta csípni magát, hogy nem álmodik-e.

Már akkor beleszeretett, amikor először meglátta egy bulin kilencedikes korukban, s most, két és fél évvel később, arról álmodott, hogy végre a lány is viszonozza az érzéseit.

– Kérjük a legnagyobb fagyikelyhet – mondta Serena –, így a felénél cserélhetünk.

A lány óriási adag mentolos fagyit rendelt extra csokiöntettel, Dan pedig kávés-banánosat. Bármit képes volt felfalni, ami koffeint tartalmazott. Vagy dohányt.

– Szóval, jó a könyv? – kérdezte Serena a Dan kabátzsebéből kikandikáló, puha kötésű kötetre mutatva.

A Zárt tárgyalás, Jean Paul Sartre egzisztencialista meséje a tisztítótűzben rekedt, beilleszkedni képtelen emberekről szólt.

– Aha. Vicces és nyomasztó egyszerre. De azt hiszem, rengeteget lehet belőle tanulni.

– Miről szól?

– A pokolról. Serena felnevetett.

– Nemá! Mindig ilyen könyveket olvasol?

Dan kihalászott egy jégkockát az ásványvizéből, és szopogatni kezdte.

– Mármint?

– Mármint olyat, ami a pokolban játszódik.

– Nem, nem mindig – rázta meg a fejét. Nemrég fejezte be Az ifjú Werther szenvedései című könyvet, amely a szerelemről szólt. És a pokolról.

Dan szeretett a meggyötört lélek szerepében tetszelegni.

Imádta az olyan novellákat, színdarabokat és könyveket, amelyek az élet tragikus voltáról szóltak. Tökéletesen illettek ugyanis a kávéhoz és a cigarettához.

– Számomra kész szenvedés az olvasás – vallotta be Serena.

Megérkeztek a fagylaltkelyhek, amelyek olyan döbbenetesen nagyok voltak, hogy alig látták egymást a tetejükre halmozott tejszínhabtól. Serena a kehelybe mártotta hosszú kanalát, és a szájába tett egy hatalmas adagot a finomságból. Dan megcsodálta karcsú csuklóját, csodás bőrét és világosszőke hajának aranyló ragyogását. A lány éppen azon igyekezett, hogy felfaljon egy visszataszítóan nagy adag édességet, de a fiú ennek ellenére is istennőként tisztelte.

– Mármint természetesen tudok olvasni – folytatta Serena –, de képtelen vagyok egyetlen dologra összpontosítani. Az agyam állandóan kattog, és azon kapom magam, hogy az esti bulin vagy a bevásárláson, esetleg valami ősrégi baromságon agya-lok. A lényeg, hogy az olvasás nem pörget – vallotta be a lány, s miközben bekapott egy adag fagyit, Dan meleg, barna szemébe nézett.

A fiú pontosan azt szerette a legjobban Serená-ban, hogy egyszerre tudott boldog és szomorú lenni. Olyan volt, akár egy magányos angyal, amely lebegve járt a föld fölött és nevetett az örömtől, amiért repülhet, de közben sírt az egyedüllét miatt.

Ahol megjelent, ott azonnal különlegessé varázsolta a hétköznapi dolgokat.

Dan keze remegett, ahogy a kanalával levágta a csokoládéba mártott banán végét és enni kezdett. El akarta mondani Serenának, hogy ha akarja, szívesen felolvas neki, és úgy általában, bármit megtesz érte, amit csak kér. A kávéfagyi olvadni kezdett, és túlcsordult a kelyhen.

– Tavaly állati jó irodalomtanárom volt a River-side-ban – mondta, amikor sikerült végre összeszednie magát. – Tőle tanultam meg, hogy sokkal könnyebb értelmezni egy könyvet, ha egyszerre csak egy keveset olvasol belőle, és úgymond ízlelgeted a szavakat.

Serena szerette, ahogy Dan beszélt. Miközben hallgatta, arra gondolt, hogy bárcsak örökre az emlékezetébe véshetné, amit mond. Elmosolyodott, és megnyalta az ajkát.

– ízlelgetni a szavakat… – ismételte, és az arcára angyali derű ült ki.

Dan rágás nélkül nyelt le egy falat banánt, s hogy meg ne fulladjon, gyorsan a pohara után nyúlt. Istenem, milyen gyönyörű! – gondolta ivás közben.

– Gondolom, színkitűnő vagy és már fel is vettek a Harvardra – mondta Serena, és kihalászott a fagyijából egy nyalókadarabot, majd szopogatni kezdte.

– Francokat! Tök bizonytalan vagyok. Mármint szeretnék tovább tanulni egy olyan suliban, ahol jók az irodalomtanárok, de még nem tudom, hogy hol. A pályaválasztási tanácsadó adott egy őrült hosszú listát az iskolákról, és kértem egy rakás tájékoztató füzetet is, de egyelőre semmi sem biztos.

– Nálam is ugyanez a helyzet, de nemsokára elnézek a Brownra. A bátyám oda jár. Elkísérsz?

Dan mélyen belenézett a lány csodás szemébe, és megpróbálta eldönteni, hogy ugyanazt a szenvedélyt érzi-e, mint ő.

Vajon mit jelentett valójában ez az egyetlen szó? Töltsük együtt a hétvégét, egy pillanatra se engedjük el egymás kezét, andalogjunk és órákon át csókolózzunk, vagy menjünk együtt, mert kényelmes és szórakoztató egy haverral utazgatni? Bárhogy is, a lényeg, hogy nehezére esett volna nemet mondani.

Teljesen mindegy volt, hogy a Brownra vagy a Lúzerfalvi Főiskolára mennek, ha együtt lehet Serenával.

– Brown – mormolta Dan, mintha gondolkodna a válaszon.

– Úgy hallottam, jók a tanárok.

A lány bólintott, és az ujjával beletúrt hosszú, szőke hajába.

– Akkor megbeszéltük!

Naná. Még szép! Dan vállat vont.

– Megbeszélem az apámmal – válaszolta végül. Igyekezett, hogy ne tűnjön izgatottnak, mert nem akarta, hogy Serena rájöjjön: a lelke mélyén csak egy boldogságtól elvakultan ugrándozó, izgatott kis kölyökkutya. Attól félt, hogy ha túl lelkes, elriasztja a lányt.

– Rendben, akkor cseréljünk! – mondta Serena, és Dan elé tolta a kelyhet.

Ahogy a fagyi a nyelvükhöz ért, az arcuk grimaszba torzult, és mindketten utálkozva kinyújtották a nyelvüket. A menta és a kávé nem illettek egymáshoz. Dan remélte, hogy ez nem rossz ómen.

Serena visszahúzta a kelyhét, és újra enni kezdett. Dan néhány falat után feladta a próbálkozást, és letette a kanalát.

– Wow! – nyögte, miközben a kezét a hasára szorítva hátradőlt. – Te nyertél!

Serena a félig telt kehelyre nézett, beleejtette a kanalat, majd kigombolta a farmerját.

– Kiegyezek döntetlenben – kuncogta.

– Séta? – kérdezte Dan, miközben izgalmában olyan erősen szorította össze az ujjait, hogy a körme belekékült.

– Gyerünk!

Ahhoz képest, hogy péntek este volt, a 60. utcára szokatlan csend borult. Serena és Dan nyugati irányba indult, a Central Park felé. A Madison sugárúton megálltak a Barneys kirakata előtt, és a kozmetikai részleg eladóit figyelték, akik a vásárlók másnap reggeli rohamára készültek.

– Nem is tudom, mihez kezdenék, ha nem lenne a Barneys – sóhajtott a lány, mintha a híres üzlet legalábbis az életét mentette volna meg.

Dan csak egyszer járt odabent. Hagyta, hogy elragadja a képzelete, így az apja hitelkártyájának terhére megvásárolt egy

hihetetlenül drága, divattervező által készített szmokingot, és arról álmodozott, hogy egy csodás partin fogja viselni, miközben Serenával táncol. Aztán szerencsére magához tért. Gyűlölte a csodás partikat, s néhány nappal ezelőtt még úgy gondolta, hogy Serena szóba se állna vele. Ezért aztán visszavitte a szmokingot.

Az emlék mosolygásra késztette. Serena igenis szóba állt vele, sőt! Meghívta, hogy töltse vele a hétvégét. Szinte biztos, hogy egymásba szeretnek, s talán ugyanarra a főiskolára járnak majd. Eletük hátralévő éveit együtt töltik, és…

A Met lépcsői

Az Ötödik sugarúinál elkanyarodtak, és a belváros felé indultak. Elhaladtak a Pierre Hotel előtt, amelybe tizedikes korukban tánctanfolyamra jártak. Dannek eszébe jutott, hogy már akkor is távolról figyelte Serenát, és arra vágyott, hogy megismerje. A vidáman kacagó lányt folyton körülvették a barátai, és pánt nélküli, zöld ruhájában úgy festett, akár egy földre szállt angyal. Azóta volt szerelmes belé.

Elsétáltak Serena fogorvosának rendelője és a Frick múzeum előtt, melyet egy régi villából alakítottak át. Dan legszívesebben betört volna, hogy a lánnyal csókolózhasson az egyik gyönyörű, régi ágyon. Ott akart élni vele örökké, mint Ádám és Éva a paradicsomban.

Amikor BlairWaldorfék 72. utcai házához értek, Serena felnézett. Elsős kora óta ismerte a lányt, és már több száz alkalommal megfordult a lakásukban, most azonban már nem látták szívesen. Nem akart úgy tenni, mintha mindez más hibája lenne. Jól tudta, hogy mitől borult ki Blair. Nem csupán az volt a gond, hogy nem tartotta a kapcsolatot régi, New York-i barátaival és végigbulizta Európát, míg barátnője szüleinek válása zajlott. Felhőtlen kapcsolatukat az árnyékolta be végleg, hogy lefeküdt Nate-tel, mielőtt elutazott volna a bentlakásos iskolába.

Mindez lassan két éve történt, és Serena úgy érezte, mintha valaki más életének eseményeit pörgetné végig a gondolataiban. Ő, Blair és Nate szoros barátságban voltak. Serena re-

ménykedett benne, hogy Blair megbocsát majd, hiszen minden kapcsolatban adódnak őrült pillanatok. Ráadásul Nate megmaradt neki. A lány azonban csak nemrég tudta meg, hogy a két legjobb barátja mit tett azon a nyáron, és úgy tűnt, egyhamar nem fog megbocsátani.

Serena megtorpant, és a táskájában kezdett kutatni cigaretta után. Kivett egy szálat, a szájába tette és rágyújtott. Dan türelmesen megvárta, amíg belélegzi a füstöt, majd szürke gomolyfelhőt fúj a hűvös estébe, és összehúzza magán steppelt, barna Burberry kabátját.

– Gyere, menjünk, üljünk le egy kicsit a Met elé! – mondta, majd megragadta Dan kezét, és sietve elindult a múzeum felé.

Magával húzta a fiút, és letelepedtek a lépcsősor közepén, szemben a házukkal. A szülei szokás szerint valamilyen jótékonysági rendezvényen vagy egy kiállítás megnyitóján voltak, így az ablakok sötéten, magányosan ásítottak rájuk.

Serena elengedte Dan kezét, s a fiúnak azonnal az jutott az eszébe, hogy bizonyára valami rosszat tett. Nem látott bele a lány gondolataiba, s ettől úgy érezte, menten megőrül.

– Blair, Nate és én régebben órákon át lógtunk itt, hülyéskedtünk és dumáltunk – mesélte Serena sóvár tekintettel, s ahogy a csillagokra nézett, a szeme megtelt könnyel. – Volt olyan, hogy el akartunk menni bulizni, így mindhárman kiöltöztünk, de aztán Nate hozott egy üveg piát meg cigit, és a végén itt ragadtunk a lépcsőn. Bocs – szipogta, s a tekintetét a cipőjére szegezte. – Remélem, nem akasztalak ki túlzottan.

– Egyáltalán nem – rázta meg a fejét Dan. Meg akarta fogni a finom kis kezet, de Serena zsebre dugta, úgyhogy inkább csak végigsimított a karján.

Itt a nagy lehetőség. Szívesen előrukkolt volna egy szép, szenvedélyes vallomással, de a szíve a torkában dobogott, így nem jött a szájára szó. Mielőtt még teljesen lebénult volna az izga-

lomtól, előrehajolt és gyengéden szájon csókolta a lányt. Úgy érezte, a világ kifordult a sarkából. Örült, hogy legalább ül, így nem kell remegő lábaival foglalkoznia. Amikor elhúzódott, látta, hogy Serena szeme csillagként ragyog a sötétben.

A lány a kézfejébe törölte az orrát, majd elmosolyodott és megcsókolta Dant. Apró csókot lehelt az alsó ajkára, aztán a fiú vállára hajtotta a fejét és hozzábújt. Dan lehunyta a szemét, hogy összeszedje magát.

Jóságos ég! Vajon mi járhat abban a gyönyörű fejében? – töprengett kétségbeesetten. Miért nem árulja el?

– Szóval tifelétek hol szoktak lógni a srácok? – kérdezte Serena. – Van ehhez hasonló helyetek?

– Nem igazán – felelte Dan, és még szorosabban ölelte a lányt. Abban a pillanatban semmi kedve sem volt beszélgetni.

Csak fogni akarta Serena kezét, és le akart vele ugrani egy sziklaszirtről, hogy együtt lebegjenek a holdfényben fürdő tengerben. Legszívesebben újra megcsókolta volna. Újra meg újra meg… – Napközben néha lemegyek a csónakházba, este pedig csak úgy lődörgünk.

– A csónakházba – ismételte meg Serena. – Egyszer majd elviszel oda?

Dan bólintott.

Arra várt, hogy Serena felemelje a fejét és ismét megcsókolhassa, de a lány továbbra is szorosan hozzásimult, s hogy megnyugodjon, belélegezte Dan füstös illatát. Egy ideig csak üldögéltek, s a fiú még ahhoz is túl ideges és boldog volt, hogy rágyújtson. Abban reménykedett, hogy elalszanak és a hajnali, felkelő nap rózsaszín sugarai ébresztik majd őket.

Serena azonban néhány perc elteltével elhúzódott tőle.

– Jobb, ha megyek, mielőtt elalszom – mondta, majd felállt.

Lehajolt és megcsókolta Dan arcát. Ahogy a haja súrolta a fiú fülét, Dan beleborzongott. – Később majd beszélünk, rendben?

Dan bólintott. Muszáj máris menned? Nem merte kinyitni a száját, mert attól tartott, hogy a szavak, amelyek egész este felszínre akartak törni, kibuknának belőle. Szeretlek. Még mindig rettegett attól, hogy elriasztja a lányt.

Figyelte, ahogy Serena átfut az úttesten, s világosszőke haja fátyolként úszik utána. A portás kinyitotta előtte az ajtót, ő pedig eltűnt az épületben.

Serena beszállt a liftbe, és vidáman csörgette a zsebében a kulcsokat. Néhány hete azzal töltötte a péntek estéket, hogy otthon üldögélt és önsajnálatba burkolózott. Milyen szerencsés, hogy új barátra talált!

Dan egy ideig még a Met lépcsőjén ücsörgött, és arra várt, hogy felkapcsolódjon a villany a lány lakásában. Elképzelte, ahogy Serena lerúgja a csizmáját az előszobában, és a székre dobja a kabátját, amelyet majd a szobalány tesz a helyére. Felveszi hófehér, selyem hálóingét, majd leül aranyozott szélű tükre elé, s mint a tündérmesékben szereplő hercegkisasszonyok, megfésüli hosszú aranyhaját. Valóban megcsókolta Serenát? Álmaiban már olyan sokszor végigélte a jelenetet, hogy el sem hitte.

Felállt, megdörzsölte a szemét, és hatalmasat nyújtózott.

Csodásan érezte magát. Különös, de hirtelen olyan emberré vált, akiről gyűlölt olvasni. A világ legboldogabb pasijává.

Csapó kettes

– Nem tudom, miért pont azon a hétvégén kell a Brownra menned, amikor én a Yale-re utazom -kiáltott ki Blair a fürdőből.

Nate a hálószobában feküdt az ágyon, és a lány egyik övét húzgálta Szőr-pamacs, az orosz kékmacska előtt. A villanyt lekapcsolta, kibújt az ingéből, meggyújtotta a gyertyákat és betette Macy Gray egyik cédéjét.

– Nate! – hallatszott Blair ingerült hangja. Lassan levetkőzött és a ruháit a padlóra dobta. Eredetileg azt tervezte, hogy együtt mennek el a hétvégén New Havenbe, ahol autót kölcsönöznek és kivesznek egy szobát egy romantikus kis fogadóban.

Arra számított, hogy az a két nap olyan lesz, mintha a nászútjukon lennének.

– Hallom – válaszolta végül Nate. – Nem tehetek róla, hogy a Brown erre a hétvégére tette a felvételi beszélgetést. Bocs!

Kirántotta az övet Szőrpamacs karmai közül, majd megpörgette a levegőben, mire az állat utánakapott és nekiugrott a szekrénynek. Nate a hátára feküdt és várakozás közben a plafont bámulta.

Legutóbb, amikor le akart feküdni Blairrel, úgy döntött, hogy elmeséli neki a Serenával történteket. Gerinctelenségnek tartotta volna, ha úgy bújik ágyba a lánnyal, hogy nem vallja be: a) számára nem ez az első alkalom, és b) először egykori legjobb barátnőjével csinálta. Miután előadta a történetet, Blair természetesen hallani sem akart róla. Valójában rettenetesen dühös lett.

Blair felvette a Manolo cipőt, és egy leheletnyi parfümöt fújt magára. Lehunyta a szemét, és elszámolt háromig. Egy, kettő, három. A röpke három másodperc alatt lepergett előtte egy rövid film, amely a Nate-tel töltött csodálatos éjszakáról szólt.

Gyermekkoruktól kezdve szerették egymást, és a sors is úgy rendelte, hogy örökre együtt maradjanak. Kinyitotta a szemét, és még egyszer, utoljára végighúzta a haján a fésűt, majd miután meggyőződött róla, hogy remekül fest, kinyitotta a fürdőszoba ajtaját. Magabiztosnak és felkészültnek érezte magát, és csak úgy sütött róla, hogy mindig megkapja, amit akar. Kétség sem fért hozzá, hogy bejut a Yale-re, és övé lesz élete nagy szerelme. Jobban örült volna, ha kisebb az orrcimpája és nagyobb a melle, de ezzel most nem törődött.

Nate felnézett, és maga is megdöbbent rajta, de azonnal begerjedt. Talán a pezsgő vagy a steak hatott rá ilyen intenzíven.

Becsukta a szemét, majd újra kinyitotta. Nem, Blair valóban észvesztőén jól nézett ki. Megfogta a kezét, és az ágyra húzta.

Csókolózni kezdtek, s az ajkuk és a szájuk ugyanazt a játékot űzte, mint két éve mindig. A játék azonban ezúttal nem olyannak ígérkezett, mint egy négyórás Gazdálkodj okosan!, amelyet az ember vagy abbahagy, vagy megőrül az unalomtól. Nate eltökélt szándéka volt, hogy addig nem száll ki, amíg rá nem tette a kezét valamennyi felkínált ingatlanra.

Blair úgy tett, mintha ő lenne Audrey Hepburn a Délutáni szerelemből. Imádta a régi filmeket, főleg amelyekben a híres színésznő játszott. A szex mindig kimaradt belőlük, viszont a hosszú, bensőséges csókcsatákkal tarkított szerelmes jelenetek romantikusak és ízlésesek voltak. A menő ruhákról és a frizurákról nem is beszélve. Blair lejjebb engedte a vállát és felszegte az állát, hogy Nate magasabbnak és karcsúbbnak lássa.

A fiú véletlenül oldalba vágta a könyökével.

– Hé! – nyögött fel Blair, és kicsit elhúzódott. Nem akarta,

hogy a hangjából süssön a rémület, ennek ellenére egy kicsit ijedtnek tűnt. Cary Grant még véletlenül sem vágta oldalba Audrey Hep-burnt, sőt úgy bánt vele, mint egy porcelánbabával.

– Bocs – mormolta Nate, majd előhúzott egy párnát és a lány feje alá csúsztatta, hogy kényelmesebb testhelyzetben legyen. Blair felemelte a fejét és csábosan elrendezte a haját a párnán, majd Nate vállába harapott. A foga nyomán fehér kis o betű maradt a fiú bőrén.

– Tessék, ez a büntetésed, amiért fájdalmat okoztál – susogta a szempilláját rebegtetve.

– Megígérem, hogy óvatos leszek – mondta Nate, miközben a kezét végigfuttatta a lány csípőjén és a combján.

Blair mély lélegzetet vett, és megpróbált ellazulni. Ami történt, korántsem hasonlított a kedvenc, régi filmjeiben látott szerelmi jelenetekhez. Nem gondolta volna, hogy ilyen kínos és életszagú lesz az egész.

Nate gyengéden megcsókolta Blairt, mire a lány a fiú nyakára simította a kezét, és belélegezte a jól ismert, finom illatot, majd bátran a nadrágöve felé nyúlt, hogy kikapcsolja.

– Beszorult – mormolta ingerülten, miközben igyekezett kiszabadítani a bőrbe akadt fémfogat. Egyre kellemetlenebbül érezte magát, az arca égett és rettenetes bizonytalanság gyötörte.

– Majd én – ajánlotta Nate, s miközben kicsatolta az övét, Blair tekintete megakadt egy régi olajfestményen, amely rózsaszirmokkal teli kosárkát tartó nagyanyját ábrázolta fiatal lány korában. Hirtelen elöntötte a szégyen meztelensége miatt. Újra Nate-re összpontosította a figyelmét. A fiú lehúzta a nadrágját, és kapkodva igyekezett minél hamarabb megszabadulni tőle. Piros-fehér kockás bok-szeralsója sátorként meredt az ég felé.

Blair lélegzet-visszafojtva várt.

Mielőtt azonban bármi történhetett volna, ajtó-nyikorgás, majd hangos puffanás hallatszott.

– Hahó, van itthon valaki? Blair anyja volt az.

A rajtakapott párocska sóbálvánnyá meredve várt. A nő és új barátja, Cyrus az operába mentek, és még legalább három órán keresztül ott kellett volna lenniük.

– Blair, drágám! Itt vagy? Cyrus és én szeretnénk veled közölni egy rendkívül izgalmas hírt.

– Blair? – mennydörögte mély hangján a férfi.

A lány lelökte magáról Nate-et, és magára húzta a takarót^ – Most mi van? – suttogta a fiú, miközben a kezét Blair hasára simította.

Rossz ötlet volt. Soha ne nyúlj egy nő hasához, csak ha megkér rá, mivel ettől kövérnek érzi magát. Blair eltolta magától Nate kezét, és kiugrott az ágyból.

– Blair! – hallatszott az anyja hangja az ajtó elől. – Bejöhetnék egy pillanatra? Fontos mondandóm van.

Basszus!

– Várj egy pillanatot! – kiáltotta a lány, majd odarohant a szekfényéhez, és kivett egy szabadidőruhát. – Öltözz! – sziszegte oda Nate-nek, miközben lerúgta a Manolo cipőt és sietve felhúzta a nadrágot, valamint az apja régi Yale feliratú pólóját. Csapó kettes. A szexjelenet ezúttal sem sikerült.

– Készen vagy? – suttogta. Nate csalódottan bólintott.

Blair kinyitotta a hálószobája ajtaját. Eleanor Waldorf boldogan mosolygott a lányára, s az arca piros volt az izgalomtól és a vörösbortól.

– Látsz valami változást? – kérdezte, és vidáman integetett a bal kezével. Az ujján megcsillant egy hatalmas, aranyfoglalatba csiszolt gyémánt. Az ékszer úgy nézett ki, mint egy megszokott eljegyzési gyűrű, csak négyszer akkora volt. Egyszóval

nevetségesen festett.

Blair döbbenten meredt rá. A nyakán érezte Nate lélegzetét, de a fiú bölcsen hallgatott.

– Cyrus megkérte a kezem! – jelentette be az anyja. – Hát nem csodálatos?

Blair hitedenkedve nézett a nőre.

Cyrus Rose kopaszodott és tömör kis bajuszt viselt. Általában arany karkötőben és ocsmány, dupla gombolású, hajszálcsíkos öltönyben pompázott. Eleanor tavaly tavasszal találkozott vele a Saks kozmetikai cikkeket árusító részlegében, ahol a férfi az anyjának keresett parfümöt. Eleanor felajánlotta, hogy segít neki, és Blair élénken emlékezett rá, milyen pacsulifelhő úszott utána, amikor hazatért. „Megadtam neki a számomat” – kuncogta az anyja, ő pedig kis híján elhányta volna magát. Undorodva, dühösen vette tudomásul, amikor Cyrus telefonált, majd később egyre többször hívta fel az anyját. Most pedig összeházasodnak.

Cyrus Rose ezt a pillanatot választotta arra, hogy felbukkanjon a színen.

– Na, örülsz, Blair? – kérdezte egy kacsintás kíséretében. A férfi kék, dupla gombolású öltönyt és fényesre pucolt fekete cipőt viselt. Az arca vörös volt, pókhasa gusztustalanul domborodott, a szeme pedig kiguvadt, akár egy halnak. Elégedetten összedörzsölte kövér, szőrös virsliujjait, s közben megcsillantak ízléstelen arany ékszerei.

Az új mostohaapja. Blair gyomra felfordult. Ennyit a romantikus estéről, mely során oda akarta ajándékozni a szüzességét a fiúnak, akit szeret. Elete filmje lassan egy tragikomédiához kezdett hasonlítani. Blair kényszeredetten elmosolyodott, és mereven megpaskolta anyja arcát.

– Gratula, anya.

– Ez az, kislány! – mennydörögte Cyrus.

– Gratulálok, Mrs. Waldorf – mondta Nate, és Blairt kikerülve odalépett a nőhöz.

Kínosan érezte magát, amiért jelen van egy ilyen meghitt, családi pillanatban. Ha jól emlékezett, Blair a napokban egyezett meg az anyjával, hogy nem sieti el az esküvőt és vár még egy darabig. Mrs.Waldorf egyre szorosabban ölelte.

– Hát nem csodás az élet? Nate nem volt benne biztos.

Blair lemondóan sóhajtott, majd mezítláb odament Cyrushoz, hogy gratuláljon neki. A férfinak verejték- és penészessajt-szaga volt, az orra hegyén pedig szőr nőtt. Ez az ember lesz a mostohaapja! Még mindig képtelen volt elhinni.

– Neked is gratulálok, Cyrus! – mondta síri hangon, majd lábujjhegyre állt, és selymes, hűvös arcát a férfi forró, bajusszal keretezett ajkához érintette.

– Mi vagyunk a világon a legszerencsésebbek -áradozott Cyrus, miközben gusztustalan, nedves csókot nyomott a lány arcára.

Blair egyáltalán nem érezte magát szerencsésnek.

– Az egészben az a legjobb, hogy gyorsan nyélbe ütjük az esküvőt – mondta Eleanor, amikor végre elengedte Nate-et.

Blair értetlenül nézett az anyjára. – Hálaadás utáni szombaton házasodunk össze. Addig már csak három hét van hátra!

Blair tágra nyílt szemmel meredt maga elé. Hálaadás utáni szombat? De hiszen az a születésnapja! A tizenhetedik.

– A St. Claire-ben tartjuk. Rengeteg koszorúslányt akarok!

A húgaimra és a barátnőidre gondoltam. Természetesen te leszel a főszervező, és segíthetsz az előkészületekben. Remekül fogunk szórakozni, Blair – hadarta az anyja. – Egyszerűen imádom az esküvőket!

– Szuper – felelte a lány színtelen hangon. – Elmondjam apának?

Az anyja egy pillanatig habozott.

– Hogy van? – kérdezte még mindig mosolyogva, s látszott rajta, hogy semmi nem tudja elrontani az örömét.

– Csodásan – vonta meg a vállát Blair. – Cipőt hozott ajándékba, és kaptam még egy gyönyörű tortát is.

– Tortát? – csillant fel Cyrus szeme.

Disznó! – füstölgött magában Blair. Legalább az apja gondolt a születésnapjára. Úgy tűnt, a nagy napon nem sok vidámságra számíthat.

– Bocs, de nem hoztunk belőle. Elfelejtettem. Eleanor végigsimított a csípőjén.

– Mindegy, egyébként sem ehetek, hiszen a menyasszonynak ügyelnie kell az alakjára.

Pajkos pillantást vetett Cyrusra, és kuncogva rebegtette a szempilláját. -Anya!

– Igen, édesem.

– Nem baj, ha Nate és én visszamegyünk tévézni?

– Hát persze hogy nem – mosolygott rá a nő sokat sejtetően Nate-re.

Cyrus vigyorogva kacsintott.

– Szép álmokat, Blair! Jó éjt, Nate!

– Jó éjszakát, Mr._Rose – válaszolta a fiú, és követte a lányt a hálószobába.

Amint becsukódott mögöttük az ajtó, Blair az ágyra vetette magát és a takaróba temette az arcát.

– Ugyan már, Blair, nem is olyan gáz ez a Cyrus – vigasztalta Nate, és az ágy szélére ülve simogatni kezdte a lány lábát. – Mármint… lehetne rosszabb is. Ha, mondjuk, totál idióta lenne…

– De hát totál idióta! – mormolta Blair. – Gyűlölöm!

Hirtelen azt kívánta, bárcsak Nate magára hagyná, hogy szenvedhessen. Nem érti meg. Senki nem értheti, min megy ke-

resztül. Nate melléfeküdt és megsimogatta a fejét.

– Én is totál idióta vagyok?

– Nem. – És gyűlölsz?

– Nem – suttogta Blair a takaróba.

– Gyere ide!

Nate közelebb húzta magához a lányt, és a pólója alá csúsztatta a kezét. Abban reménykedett, hogy ott folytatják, ahol abbahagyták. Megcsókolta Blair nyakát, aki lehunyta a szemét és megpróbált lazítani.

Képes rá! Annak ellenére, hogy az anyja és Cyrus a másik szobában vannak, lefekszik Nate-tel, és akár milliószor is eljut a csúcsra. Megteheti, ha akarja.

Persze végül kiderült, hogy mégsem akarja. Blair azt szerette volna, ha az első alkalom különlegesre sikerül, ezt a mai napot pedig sok mindennek lehetett nevezni, csak különlegesnek nem. Az anyja és Cyrus bizonyára most is a szomszéd szobában játszadoznak. Már maga a gondolat is elegendő volt ahhoz, hogy Blair bőre bizseregni kezdjen, mintha apró piócák kínoznák. Ez nem lehet igaz! Semmi nem úgy sikerült, ahogy tervezte, ráadásul az élete romokban hever.

Elhúzódott Nate-től, és az arcát a párnájába temette.

– Sajnálom! – mondta, bár valójában egyáltalán nem sajnálta a dolgot. A szenvedélyt egyelőre félretette, s inkább Szent Johanna szerepébe képzelte magát. Felrémlett előtte Ingrid Bergman, a gyönyörű, megközelíthetetlen mártír arca.

Miközben Nate tovább simogatta a haját és finoman masszírozta a hátát, reménykedett benne, hogy a lány meggondolja magát. Amikor azonban Blair konokul a párnájába fúrta az arcát, megfordult a fejében, hogy talán esze ágában sem volt lefeküdni vele.

Néhány perc elteltével felállt. Későre járt, ráadásul fáradt

volt és unatkozott.

– Haza kell mennem.

Blair úgy tett, mintha nem hallaná. Túlságosan lekötötte saját nyomorúságos sorsának drámája.

– Majd csörögj rám! – vonta meg a vállát Nate, és kilépett az ajtón.

S, a totál mázlista

Serena szombaton reggel az édesanyja hangjára ébredt.

– Serena! Bejöhetek?

– Tessék? – motyogta, miközben felült az ágyban. Még mindig nem szokott hozzá, hogy újra együtt lakik a szüleivel.

Szar ügy. Az ajtó lassan kinyílt.

– Valami fontosat akarok mondani.

Serena nem bánta, hogy az anyja felébresztette, de nem akarta, hogy azt higgye, ha kedve szottyan, bármikor hívatlanul rátörhet a szobájában.

– Rendben – vetette oda dühösebben, mint ahogy valójában érezte magát.

Mrs. van derWoodsen belépett a szobába, és leült az ágy végébe. Oscar de la Renta által megálmodott tengerészkék selyemköntöst és hozzá illő, ugyanolyan színű selyempapucsot viselt. Hullámos, szőkére melírozott haját laza kontyba kötötte, és hála az éveken -át használt La Mer hidratálónak, sápadt bőre úgy csillogott, akár a gyöngy. Chanel No. 5 parfüm illata lengte körül.

Serena betakarózott, felhúzta a lábát és a térdére támasztotta az állát.

– Mi az a fontos?

– Az előbb hívott Eleanor Waldorf. Sosem találod ki, hogy mit mondott!

Serena fintorogva az ég felé emelte a tekintetét, amikor az anyja szánalmas kísérletet tett arra, hogy titokzatos legyen.

– Mit? – Férjhez megy!

– Ahhoz a Cyrus nevű pasihoz?

– Természetesen. Ki máshoz? – csóválta a fejét az anyja, miközben képzeletbeli morzsákat sepert le a köntöséről.

– Nem is tudom…

Serena azon töprengett, hogy vajon Blair mit szólt a nagy hírhez. Valószínűleg kiakadt. Bár régi barátnője mostanában nem volt túl kedves hozzá, mégis sajnálta.

– Az a legszokatlanabb – folytatta Mrs. van der Woodsen, s csettintett felékszerezett ujjával –, hogy az esküvőt ripsz-ropsz megszervezték.

– Hogy érted ezt?

– Hálaadás hétvégéjén lesz – suttogta az asszony, s hogy jelezze, milyen szokatlan mindez, a nyomaték kedvéért felvonta a szemöldökét. – Szombaton.

Eleanor azt szeretné, ha koszorúslány lennél. Biztos vagyok benne, hogy Blair majd elmeséli a részleteket, mivel ő vezeti fel a koszorúslányokat.

Mrs. Waldorf felállt és rendezgetni kezdte Serena pipereasztalkáján a felborult Creed parfümös-üvegeket, az apró dobozkákba rejtettTiffany ékszereket és a Stila sminkkészleteket.

– Anya, hagyd abba! – nyafogta Serena, és újra lehunyta a szemét.

Hálaadás szombatja. Addig már csak három hét van hátra.

Ráadásul akkor van Blair születésnapja is, döbbent rá Serena.

Basszus! Blair imádta a születésnapjait, hiszen olyankor mindenki csak rá figyelt. Ez évben nyilvánvalóan más lesz a helyzet.

Vajon milyen lesz koszorúslányként Blair vezérlete alatt sínylődni? Lehet, hogy szándékosan elszabatja majd a ruhát, amit Serenának kell viselnie? Mérget tesz a pezsgőjébe, vagy

arra kényszeríti, hogy Chuck Bassnak, a régi baráti társaság csúszó-mászójának karján sétáljon végig a templomon? Még elképzelni is szörnyű volt.

Az anyja újra az ágyára telepedett, és megsimogatta a fejét.

– Mi a baj, kicsim? – kérdezte nyugtalanul. – Azt hittem, örülsz majd, hogy koszorúslány lehetsz!

Serena kinyitotta a szemét.

– Semmi gond, csak fáj a fejem – sóhajtott, és szorosabbra húzta maga körül a takarót. – Azt hiszem, egy kicsit még ágyban maradok és tévézek.

Az anyja megpaskolta a lábát.

– Rendben. Deidre majd hoz neked kávét és narancslevet.

Azt hiszem, vett croissant-t is.

– Kösz, anya.

A nő felállt és az ajtóhoz ment. Egy pillanatra megtorpant és visszamosolygott a lányára.

– Az őszi esküvők mindig olyan szépek! Szerintem ez is rendkívül izgalmas lesz.

– Biztosan – bólintott Serena, és megigazította a párnáját. – Már alig várom!

Az anyja kiment, Serena pedig az ablak felé fordult, és a Met körül lévő bronzszínű fákon csivitelő madarakat figyelte.

Hirtelen ötlettől vezérelve a telefon után nyúlt, és gyorstárcsázással hívta a bátyja, Erik számát. Valahányszor bátorításra vagy vi-gasztalásra volt szüksége, ezt a gombot nyomta meg.

Miközben várt, bekapcsolta a tévét. A Nicke-lodeonon Spongyabob ment. Bár a képernyőt bámulta, fogalma sem volt róla, hogy miről szól a jól ismert rajzfilm. A telefon kicsengett háromszor, négyszer… Erik a hatodiknál vette fel.

– Eegen!

– Hali! Hogyhogy már ébren?

– Még alszom – nyöszörögte a bátyja, és köhögni kezdett. –

A francba…

Serena elvigyorodott.

– Bocs. Húzós éjszakád volt, lefogadom. Erik válaszképpen újra felnyögött.

– Szóval… azért hívtalak, mert most tudtam meg, hogy Blair anyja hozzámegy ahhoz a Cyrus nevű pasashoz. Csak néhány hónapja járnak, de ez most mellékes. A lényeg, hogy én leszek az egyik koszorúslány, Blair pedig a szervező, ami azt jelenti… valójában fogalmam sincs, hogy mit jelent, de az tuti, hogy gáz ez az egész helyzet.

Egy rövid ideig várt, hogy Erik válaszoljon.

– Mi van, letaglózott a másnaposság? Élsz még? – kérdezte végül. – Csak nincs kedved dumálni.

– Ja – mormolta a fiú.

– Rendben, no para. Később csörgők – mondta csalódottan Serena. – Egyébként arra gondoltam, hogy meglátogatlak. Jövő hét?

– Oké – ásította Erik.

– Jó, akkor csumi – búcsúzott el a lány, majd letette a kagylót.

Lerúgta a takarót, felkelt és kicsoszogott a fürdőszobába, ahol szemügyre vette magát a tükörben. Szürke bokszeralsója lazán lógott a fenekén, és Mr. Bubble pólója gyűrötten csüngött, szabadon hagyva a vállát. Egyenes, szőke haja a tarkójára tapadt, és a szája szélén száradt nyálcsík éktelenkedett.

Mindezek ellenére természetesen még mindig dögösen festett.

– Húsos falat – mormolta maga elé, majd hozzálátott a fogmosáshoz. A gondolatai Erik körül forogtak. Annak ellenére, hogy a fiú még durvábban bulizott, mint ő, soha nem rúgták ki a bentlakásos iskolából, és még a Brownra is bejutott. A bátyja volt a jó fiú, Serena pedig a rossz kislány. Az élet igazságtalan.

Fogmosás közben elszántan ráncolta a homlokát. Na és ha kirúgták a bentlakásos suliból? Na és ha szarok a jegyei és az egyetlen plusz, amit felmutathat, az a bizarr film, amit a Constance Biliárd által szervezett fesztiválra készített? Bebizonyítja, hogy nem olyan elvetemült, mint amilyennek tartják.

Gondoskodni fog róla, hogy bekerüljön a Brownra, és megmutassa mindenkinek, hogy még sokra viheti.

Nem mintha ezt bárki is kétségbe vonta volna. Serena olyan lány volt, akire mindenki emlékezett. És akit szívesen gyűlöltek az emberek. Nem kellett görcsösen igyekeznie, hogy kitűnjön a tömegből, mivel máris fényesebben ragyogott, mint a környezetében élők.

Kiköpte a fogkrémet a kagylóba. Igen, mindenképpen elmegy a jövő héten a Brownra. Sosem lehet tudni, talán szerencséje lesz. Mint mindig.

Esküvő és egyetem

– Rémálom – motyogta maga elé Jenny Humphrey a tükör előtt toporogva. Visszatartotta a lélegzetét, és olyan erővel nyomta ki a hasát, ahogy csak bírta. Ennek ellenére még mindig nem állt ki annyira, mint a mellei, amelyek kilencedikes létére óriásiak voltak. Rózsaszín hálóinge emiatt úgy terült szét körülötte, mint egy jókora sátor, s elrejtette hasát és rövid lábait. Ahelyett, hogy felfelé nőtt volna, mint példaképe, a Constance Biliárdban tanuló Serena van derWoodsen, egyre csak terebélyesedett. Isten átkának tartott mellei miatt minden arra vonatkozó reménye füstbe ment, hogy olyan menő legyen, mint Serena.

Jenny kifújta a levegőt és levette a hálóingét, hogy felpróbálja az új, fekete, ujjatlan felsőt, amit előző nap vett iskola után az Úrban Outfittersben. Magára rángatta a szűk topot, majd megnézte magát a tükörben. Ezúttal nem két hatalmas mellel, hanem egy szörny méretű halommal büszkélkedhetett.

Rettentően jorzan festett.

A füle mögé igazította sötétbarna, göndör haját, majd gúnyos fintorral az arcán elfordult a tükörtől. Belebújt egy régi iskolai melegítőalsóba, aztán a konyhába indult, hogy teát készítsen magának. A szobájából kilépve összefutott a bátyjával, Dannel, aki reggelente mindig rémisztően nézett ki kócos, égnek meredő hajával és táskás szemével. Ezúttal azonban olyan kristálytiszta volt a tekintete, mint aki egész éjjel kávét ivott.

– Na? – kérdezte Jenny, miközben benyomultak a konyhába.

Dan instant kávét kanalazott egy csészébe, majd forró vizet

engedett rá. Ha kávéról volt szó, egyáltalán nem volt válogatós.

Szó nélkül álldogált a mosogató mellett, és miközben az italt kevergette, a körbe-körbe keringő karamellszínű habot figyelte.

– Tudom, hogy tegnap este Serenával volt randid – közölte Jenny, és türelmetlenül keresztbe fonta a karját. – Mesélj!

Meddig jutottatok? Milyen cucc volt rajta? Mindent tudni akarok, de azonnal!

Dan a kávéjába kortyolt. Jenny mindig izgatott lett, ha Serenáról volt szó, ő pedig élvezte, ha ugrathatja.

– Ne csináld már, ki vele! Merre lógtatok? – nyafogta Jenny.

Dan vállat vont.

– Fagyizni voltunk. Jenny csípőre tette a kezét.

– Na hallod! Durva randi lehetett.

Dan sokat sejtetően elmosolyodott. Nem érdekelte, ha a húga a plafonra mászik, mivel úgy döntött, nem fog az előző estéről beszélni. Túl drága volt számára az emlék… főleg a csókjelenet. Amikor hazaért, azonnal versbe öntötte az érzéseit, hogy később se felejtsen el egyetlen pillanatot sem. A versnek az Édes címet adta.

– Mit csináltatok még? Mondj már valamit! -unszolta Jenny.

Dan engedett még egy kis vizet a csészéjébe.

– Nem is tudom… – kezdte, de a telefon csörgése félbeszakította a mondatot. Egyszerre vetették rá magukat a készülékre, ám Dan gyorsabb volt.

– Szia, Serena vagyok.

Dan a füléhez szorította a kagylót, majd kisietett a konyhából és letelepedett a dolgozószoba ablakmélyedésében. A poros ablaküvegen át látta, ahogy a gyerekek görkorcsolyáznak a Riverside parkban, és az őszi napfény megcsillan a Hudson folyó vizén. Mély lélegzetet vett, hogy egy kicsit megnyugodjon.

– Szia!

– Figyelj, tudom, hogy fura kérés, de három hét múlva lesz

egy esküvő, amin koszorúslány leszek, és arra gondoltam, hogy ha van kedved, elkísérhetnél.

– Rendben – vágta rá Dan, mielőtt még Serena tovább magyarázkodhatott volna.

– BlairWaldorf édesanyjának az esküvője lesz. Tudod, ő az a lány, akivel régebben sokat mulatoztam.

– Tudom – mondta Dan. Úgy tűnt, Serena nem csak azért hívja el, mert ehhez van kedve, hanem mert szüksége van a támogatására. Ettől fontosnak és jóval magabiztosabbnak érezte magát, mint a beszélgetés kezdetén. – Ha nem bánod, szeretnék veled menni a Brownra is – suttogta alig hallhatóan, ugyanis attól tartott, hogy Jenny a másik szobában fülel.

– Benne vagyok – felelte Serena rövid habozás után. – Én… azt hiszem, pénteken megyek, mert csak fél napot vagyunk suliban. És ti?

Dan egy röpke másodpercig úgy érezte, mintha a lány megfeledkezett volna arról, hogy együtt mennek az egyetemre, de aztán meggyőzte magát, hogy biztosan téved.

– Pénteken kettőkor van vége a tanításnak.

– Az jó, mert akkor találkozhatunk a Grand Central pályaudvaron. Vonattal elmegyünk a vidéki házunkba, Ridgefieldbe, aztán onnan kocsival húzunk tovább.

– Jól hangzik.

– Fantasztikus lesz – mondta Serena a korábbinál kissé lelkesebben. – Akkor még egyszer kösz, hogy eljössz velem az esküvőre. Lehet, hogy még élvezni is fogjuk, ki tudja.

– Remélem is – mosolyodott el Dan. Elképzelni sem tudta, hogy bármi rosszul sülhetne el, amíg Serena mellette van. Keresnie kell valami rendes ruhát. Bárcsak megtartotta volna a Barneysban vásárolt szmokingot!

– Hát… most lépek. A szobalány szólt, hogy kész a reggelim. Később majd csörgők, és megdumáljuk a részleteket,

rendben?

– Oké.

– Szia!

– Szia – mormolta Dan, majd mielőtt még kicsúszott volna a száján valami szörnyűség, letette a telefont. Szeretlek.

– Ő volt az, ugye? – kérdezte Jenny, amikor visszatért a konyhába.

Dan vállat vont.

– Mit mondott?

– Semmit.

– Na persze! Ezért suttogtál – duzzogott Jenny. Dan kiemelt egy zsemlét a konyhapulton lévő zacskóból, majd alaposan szemügyre vette. Nahát, milyen meglepő! Megint penészes. Az apjuk nem pályázott a világ legjobb házvezetője címre. Elég nehéz volt a vásárlásra összpontosítani vagy a padlót suvickolni, ha az embernek azon kellett töprengenie, hogy miért egy olyan költő lesz Allén Ginsberg utódja, akiről soha senki sem hallott. Dan és Jenny így legtöbbször kínai kaját rendelt.

Dan a szemetesbe hajította a penészes zsemléket, majd rövid keresgélés után rábukkant a szekrényben egy zacskó chipsre.

Feltépte a csomagot, és a szájába tömött egy maréknyi burgonyaszirmot. Jobb, mint a semmi.

Jenny grimaszt vágott.

– Muszáj ilyen suttyónak lenned? Úgyis tudom, hogy Serenával dumáltál. Miért nem árulod el végre, hogy miről csevegtetek?

– Azt akarja, hogy kísérjem el egy esküvőre. A Blair nevű barátnőjének férjhez megy az anyja, és Serena lesz az egyik koszorúslány. Szeretné, ha mellette lennék – magyarázta Dan. – Meghívott Mrs. Waldorf esküvőjére – nyögte Jenny. – Hol tartják?

– Fogalmam sincs, nem kérdeztem – vonta meg a vállát Dan. Jenny a hír hallatán teljesen felhúzta magát.

– Ezt nem hiszem el! Apával együtt egyfolytában arról papoltok, hogy milyen sekélyesek azok a kő-gazdag családok és a puccos lányaik, akikkel egy suliba járok. Erre kiderül, hogy a királynőjükkel jársz, aki meghív egy eszméletlenül menő lagziba. Ez igazságtalanság!

Dan újabb marék chipset gyömöszölt a szájába.

– Sorry – mondta evés közben.

– Remélem, nem felejted el, hogy én voltam az, aki bátorítottalak és rábeszéltelek, hogy próbálkozz Serenánál – morcoskodott Jenny, és a szemetesbe hajította a használt teafiltert. – Vágod, hogy az esküvő valószínűleg benne lesz a Vbgue-ban? El sem hiszem, hogy meghívtak!

Dan csak fél füllel hallgatta a húga nyafogását. Szinte már látta maga előtt, ahogy Serena és ő egymás kezét fogva vonatoznak, és elmerül a csodás kék szemek mélyén.

– Említette a holnapi programot? – kérdezte Jenny.

Dan üres tekintettel meredt rá.

– Vanessa, Serena és én Williamsburgben találkozunk, Vanessa pasijának a bárjában, hogy megbeszéljük a filmet, amit Serena a Constance filmfesztiváljára készített. Csak leellenőrizzük, hogy rendben van-e. Üres tekintet.

– Azt hittem, hogy téged is elhívott. Semmi válasz.

Jenny lemondóan felsóhajtott. Dan reménytelen eset. Annyira elvakítja a szerelem, hogy képtelen kinyögni egy épkézláb mondatot. Még azt sem kérdezte meg, hogy miért visel fekete felsőt szombaton reggel. Jenny hirtelen rettentően magányosnak érezte magát. A bátyja társaságára mindig számíthatott, de úgy tűnt, a srác cserbenhagyta.

Itt az ideje, hogy Ăşj barĂĄtokat keressen.

badgirl.net Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat – „az ártatlanok” dühétől.

Hey, people!

AZ ÉV ESKÜVŐJE Ez az időszak elég uncsi, hiszen a karácsonyi partiszezonig nem sok pörgés van. Hál’ istennek B anyjának köszönhetően lesz miről dumálnunk. Itt van mindjárt a nagy kérdés: mikor jöttek össze a pasijával? Két vagy három hónapja? Ha arra készülnék, hogy együtt töltöm valakivel az életem hátralévő részét, vagy akár egy 7végét, először szeretném alaposan megismerni, nem? Egyébként azt hallottam, hogy a fickó nagyon gáz, úgyhogy az esküvőt ki ne hagyjátok. Vajon B hogyan fog szórakozni, miközben S-re kell figyelnie? Óriási balhét szimatolok. Fültanúi lehetünk néhány csúnya beszólásnak. Már dörzsölöm a tenyerem!

A mailjeitekből: Hali, BG! Fogalmam sincs, hogy tudsz-e róla, de B-nek mostohatestvére lesz. Egy osztályba járok a sráccal, elég balhés tag.

Egyébként kifejezetten cuki. ;) – Bronxicica Kedves Bronxicica! Csak annyit mondhatok, hogy ez az esküvő kezd egyre érdekesebbé válni.

– BG _ kedves bg! úgy hallottam, hogy B meleg faterja legalább egymillát adományozott a yale-nek, hogy a kislányának ne kelljen nagyon megerőltetnie magát, lefogadom, hogy n és b

jövőre nem ugyanabba a suliba fognak járni, hm?

– könyvqkac_ Drágám! Ne vegyél rá mérget. B kiszámíthatatlanabb, mint amilyennek látszik…

– BG Lebuktál N a Zöld Aszfaltban teniszezett az apjával. B a 86. utcai moziban nézett valami akciófilmet a kisöccsével. Gondolom, inkább nézi az égő helikopterből kiugráló pasikat, mint hogy otthon üljön, és az esküvői ruhákról vagy tortákról csevegjen az anyjával. S parfümöt vásárolt a Barneysban. Esküszöm, ez a csaj gyakorlatilag ott lakik. D a 79. utcai csónakházban jegyzetelt a noteszába. Talán újabb szerelmes vers születik S-nek? J visszavitte a szűk, fekete felsőt az Úrban Outfittersbe.

Tágra zárt szemekkel járok!

Imádom, ha utáltok! badgirl.net

B és N évődése

– Gyere, drágám, kész a palacsinta! – hallatszott Mrs. Waldorf hangja, aki abban a reményben szólt a lányának, hogy végre kirobbanthatja a szobája fogságából. – Myrtle finom vékonyra csinálta, ahogy szereted.

Blair résnyire nyitotta a szobája ajtaját.

– Mindjárt megyek, csak felöltözöm.

– Nem muszáj, édesem. Cyrus és én még mindig a pizsinkben vagyunk – mondta a nő kuncogva, és szorosabbra húzta zöld selyemköntöse övét. Cyrus ugyanilyenben pompázott. Előző nap vásárolták a Saksben, miután gyűrűpróbán voltak a Cartier ékszerüzletben. Utána elmentek a St. Regis Hotelban lévő meghitt, kellemes King Colé bárba, ahol pezsgőt rendeltek. Cyrus egyfolytában azon viccelődött, hogy kivehetnének egy szobát néhány órára. Olyan romantikus volt!

– Egy perc és ott vagyok – makacskodott Blair, mire az anyja visszatért az étkezőbe.

Blair az ágy szélére rogyott, és szemügyre vette magát a gardrób tükrében. Hazudott az anyjának. Valójában már órák óta fent volt, és farmerban, fekete garbóban és csizmában várta a megfelelő pillanatot, hogy kereket oldhasson. Még a körmeit is barnára lakkozta, hogy azzal is jelezze, milyen sötét a hangulata. Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb e vidéken! Hát, az biztos, hogy nem Blair. Legalábbis ma nem.

Szombaton egész nap szörnyen érezte magát, s ez semmit nem változott, amikor lefeküdt. Vasárnap szintén ugyanilyen

rettenetes állapotban ébredt. Úgy érezte, egész életében nyomorúság vár rá. Nate péntek este óta nem kereste, amiből arra következtetett, hogy a történtek miatt a kelleténél jobban felhúzta magát. Tetézte a bajt, hogy még mindig szűz volt, ráadásul az anyja rövidesen hozzámegy egy lúzerhez. A legrosszabb az volt az egészben, hogy az esküvőjüket pontosan Blair életének legfontosabb születésnapjára tették.

Hát igen, az élete felért egy rémálommal. Szívás.

Mivel rosszabb már amúgy sem lehetett volna, ráadásul éhes is volt, Blair felállt és az étkezőbe ment, hogy palacsintát reggelizzen az anyjával és Cyrusszal.

– Itt van végre! – kiáltotta mély hangján a férfi, majd megpaskolta a mellette lévő széket.

Blair engedelmeskedett. Felemelte a palacsintával megrakott tálat, és a tányérjára tett néhányat.

– Azt ne vedd ki, aminek lyuk van a közepén – figyelmeztette tizenegy éves öccse, Tyler. – Az ugyanis az enyém.

A fiú Led Zeppelin-es pólót és vörös fejkendőt viselt. Rockzenei újságíró akart lenni, s a példaképe a filmrendező, Cameron Crowe volt, aki tizenöt évesen együtt turnézott az együttessel. Tylernek óriási bakelitlemez-gyűjteménye volt, és az ágya alatt tartott egy ősrégi vízipipát. Nem mintha valaha is kipróbálta volna… Blair aggódott, hogy az öccséből különc kölyök lesz, aki nem talál majd magának haverokat. A szülei aranyosnak találták, és nemigen zavarta őket Tyler különcködése, hiszen minden reggel belebújt Brooks Brothers egyenruhájába, elment a St. George-ba, és jó fiúként bekerült egy kiváló bentlakásos iskolába.

Abban a világban, ahol Blair és a barátai éltek, minden szülő hasonlóképpen vélekedett. Amíg a gyerekek nem cseszték el az életüket és nem hozták őket kínos helyzetbe, gyakorlatilag azt tehettek, amit csak akartak. Serena itt követte el a végzetes hi-

bát. Nem úgy viselkedett, ahogy egy úrilányhoz illik, ráadásul lebukott. Jobban kellett volna vigyáznia!

Blair juharszirupot öntött a palacsintáira, és négyrét hajtotta, akár a burritót. Mindeközben az anyja elvett egy szőlőszemet a gyümölcsöstálról, és kuncogva Cyrus szájába tette. A férfi evés közben boldogan dorombolt, majd a szájával csücsörítve pitizett újabb falatért, mint egy hörcsög. Mrs. Wal-dorf nevetve engedett vőlegénye kérésének. Blair a szirupba mártogatta a palacsintát, hogy ne kelljen végignéznie a párocska gusztustalan előadását.

– Egész reggel azzal a fura pasassal tárgyaltam a St. Claireből. Rendkívül nőies, és nagyon odafigyel a díszítésre. Egyszóval csodás.

– Nőies? Úgy érted, meleg? Semmi gond azzal, ha kimondod ezt a szót, anya.

– Igen, tudom… – motyogta a nő feszengve. Valóban nem kedvelte a meleg szót. Valószínűleg azért, mert az exférje is ebbe a kategóriába tartozott. A tudat, hogy hozzáment egy meleghez, túl megalázó volt.

– Azon gondolkodtunk, hogy nem kellene-e lefoglalni néhány lakosztályt a hotelban – mondta Cyrus. – A lányok ott öltözhetnének át, és együtt sminkelhetnének meg ilyesmi. Ki tudja, az is lehet, hogy némelyik vendégünk becsíp és képtelen lesz hazamenni – nevetett fel a férfi, és rákacsintott Blair anyjára.

Lakosztály?

Blairnek hirtelen remek ötlete támadt. Kivehetnének egy lakosztályt Nate-tel! Mi lehetne tökéletesebb annál, mint hogy a St. Claire-ben veszíti el a szüzességét a tizenhetedik születésnapján? Letette a villáját, és^a szalvétájával finoman megtörölte a szája sarkát.

– Kivennél egy lakosztályt nekem és a barátaimnak? – kér-

dezte édesen mosolyogva.

– Hát persze! Fantasztikus.

– Kösz, anya – válaszolta Blair, és izgatottan megragadta a kávéscsészéje fülét. Alig várta, hogy elmondhassa Nate-nek a jó hírt.

– Még annyi dolgunk van – mormolta Mrs. Wal-dorf kipirulva. – Almomban is listákat irkáltam.

Cyrus megfogta a kezét és megcsókolta. A hatalmas gyémánt fényesen ragyogott a nő karcsú ujján.

– Ne aggódj, nyuszikám! – suttogta, mintha egy kétéveshez beszélne.

Blair kézzel felemelte a szirupban tocsogó palacsintát, majd a szájába gyömöszölte.

– Természetesen mindenben szeretném kikérni a véleményedet, Blair. Olyan jó ízlésed van.

A lány vállat vont. A szájába tömött hatalmas adag palacsinta miatt evés közben kidudorodott az arca.

– Alig várjuk, hogy megismerd Aaront – mondta Eleanor.

Blair abbahagyta a rágást.

– Ki az az Aaron? – kérdezte tele szájjal.

– A fiam. Nem tudtad, hogy van egy fiam? – kérdezte Cyrus.

Blair megrázta a fejét. Semmit nem tudott Cyrusról. Akár az utcáról is besétálhatott volna, hogy megkérje az anyja kezét.

Minél kevesebb köze volt hozzá, annál jobb.

– Felsős a Bronxdale-ben. Okos kölyök. A tizediket kihagyta. Még csak tizenhét éves, de már érettségizik. Aztán persze irány az egyetem! – jelentene ki Cyrus büszkén.

– Hát nem csodás? – szólt közbe Blair anyja. – Ráadásul nagyon helyes.

– így van – bólogatott Cyrus. – Igazi szívtipró. Blair újabb palacsintát tett a tányérjára. Hidegen hagyta az anyja és Cyrus

ömlengése. A fiú valószínűleg egy rakás szerencsétlenség, aki fülvédőben jár, és szórakozásból kihagy egy osztályt. Pontosan tudta, hogyan festhet: Cyrus vékony hasonmása, pattanásos, zsíros a haja, fogszabályzót és rémséges ruhákat hord. Az apja szeme fénye.

– Hé, az az enyém! – csattant fel Tyler, és a késével Blair villájára csapott. – Add ide!

A palacsintán, amit kivett, ujjnyi széles lyuk éktelenkedett.

– Bocs! – vonta meg a vállát, és az öccse felé nyújtotta a tányérját.

– Akkor ma itthon maradsz és segítesz tervezgetni? – kérdezte Eleanor. – Van egy rakás esküvői magazinom meg könyvem, amiket át kellene nézni.

Blair hirtelen mozdulattal hátratolta a székét. Elképzelni sem tudott rémesebb elfoglaltságot annál, mint hogy együtt tervezgessen az anyjával.

– Bocs, de már van programom.

Ez persze hazugság volt, de biztosra vette, hogy amint beszélt Nate-tel, mindenképpen lesz programja. Elmehetnek moziba, sétálhatnak a parkban, tévézhetnek náluk, megtervezhetik az éjszakát, amelyet együtt töltenek majd Blair születésnapján…

Tévedett.

– Sorry, de már megdumáltam Anthonyval és a srácokkal, hogy lelógunk a parkba focizni. Tegnap szóltam is.

– Nem szóltál. Korábban azt mondtad, hogy az apáddal lesz programod, de talán ma összefuthatunk – panaszkodott Blair. – Sosem találkozunk.

– Bocs, de lépnem kell.

– El akartam mondani valamit – mondta a lány, s igyekezett titokzatosnak tűnni.

– Mit?

– Személyesen jobb lenne.

– Nemá, Blair – türelmetlenkedett Nate. – Sietek.

– Oké. Semmi gond. Csak azt akartam mondani, hogy az anyám és Cyrus az esküvő napján kivesznek néhány lakosztályt a St. Claire-ben. Mivel akkor lesz a szülinapom is, arra gondoltam, hogy tökéletes lenne, ha mi… tudod… együtt lehetnénk.

Nate nem szólt egyetlen szót sem.

– Nate?

– Mondd!

– Hogy tetszik?

– Nem is tudom. Jó lesz. Na, most rohanok. Blair a füléhez szorította a telefont.

– Szeretsz még?

Nate azonban úgy tett, mintha nem is hallotta volna a kérdést.

– Majd később csörgők, rendben? Szia-szia! Blair letette a kagylót, és a hálószobája padlóját díszítő perzsaszőnyegre meredt. A reggelire befalt palacsinta kellemetlenül mocorgott a gyomrában. Mielőtt azonban még ledughatta volna az ujját a torkán, tervet kellett szőnie.

Ma már nem találkozhat Nate-tel, és valószínűleg a hét folyamán sem lesz egymásra idejük, hiszen Blairnek meg kell birkóznia a rengeteg plusz iskolai feladattal, Nate-et pedig leköti a sport. A jövő héten mindketten elutaznak. Nem hagyhatja, hogy élete szerelme nehezteljen rá, ő pedig végiggörcsölje az elkövetkezendő napokat. Muszáj tennie valamit!

Bárcsak olyan romantikus veszekedéseik lennének, mint a pároknak a régi filmekben. Először vérig sértenék egymást és durvaságokat vágnának a másik fejéhez, majd Blair sírva fakadna. Felkapná a táskáját és remegő kézzel igyekezne begombolni a kabátját, s amikor szomorúan a kilincs felé nyúlna, hogy örökre kisétáljon a fiú életéből, Nate halkan mögé lépne,

és szorosan átölelné. O megfordulna, és egy pillanatig fürkészve nézne a rászegeződő szempárba, majd szenvedélyesen csókolóznának. Végül a fiú könyörögne, hogy maradjon vele, és a jelenetet szerelmeskedéssel zárnák.

A való világ ennél persze jóval unalmasabb volt, Blair azonban tudta, hogyan fűszerezze meg az életét. Elképzelte, ahogy hosszú, fekete kabátban, fején selyemsállal, az arcát eltakaró, óriási Chanel napszemüvegben elsétál Nate házához és miután otthagy egy különleges ajándékot, eltűnik az éjszakában. Amikor a fiú kinyitja a dobozt és megérzi a parfümje illatát, ellenállhatatlan vágyat érez majd, hogy azonnal hozzá rohanjon és a karjába zárja.

Blair izgalmában még arról is megfeledkezett, hogy ledugja az ujját a torkán. Felmarkolta a táskáját és elindult a Barneysba.

Lopni bűn?

– Szóval miért hiénázol már megint? – kérdezte Erik zsémbesen.

– Én is örülök, hogy hallak – válaszolta Serena nevetve. – Csak azért hívtalak, mert a jövő hét végén mindenképpen megyek a Brownra. Szombaton délben lesz a felvételim.

– Faja. Remélem, nem para, hogy esténként partizgatunk.

– Még hogy para? – kuncogott Serena. – Tökéletes. Ja, és elviszem egy haveromat is.

– Ki a fickó? – kérdezte Erik.

– A neve Dan, és mostanában sokat lógunk együtt. Bírni fogod.

– Ajánlom is! Szivi, most rohannom kell, várnak.

Serena rádöbbent, hogy a bátyja valószínűleg nincs egyedül.

Erik legalább három barátnőt tartott talonban, és felváltva feküdt le velük.

– Micsoda csődör – gúnyolódott Serena. – Na jó, akkor a hétvégén találkozunk – mondta, majd letette a telefont. Felállt, odament a gardróbhoz, és kinyitotta az ajtaját, hogy felöltözzön. Ugyanazok az unalmas ruhák! Jövőre egyetemre megy, talán éppen a Brownra, úgyhogy megérdemel valami klassz új cuccot. Belebújt egy kopott Diesel farmerba és egy fekete kasmírpulóverbe, majd elindult kedvenc helyére, a világ legjobb áruházába, a Barneysba.

Az áruházban rengeteg olyan környékbeli tolongott, aki képtelen volt ellenállni a vásárlás csábításának. A nyüzsgő tömeg,

a ragyogó fényben fürdő földszint és a különleges ékszerekkel, finom kesztyűkkel, szokatlan táskákkal és divatos szépségápolási szerekkel megpakolt üvegpolcok miatt Serena úgy érezte, mintha karácsony lenne. A Creed termékeket árusító részlegnél olyan áhítattal nézegette a kecses parfümöstégelyeket, mint egy kisgyerek a legújabb játékokat. A Kiehl-pultnál kísértésbe ejtette egy természetes alapanyagokból készült, mélytisztító arcmaszk. Tíz évre elegendő kenceficéje volt otthon, de imádta kipróbálni az új dolgokat. Egyszóval szenvedélyesen szeretett vásárolni.

Nincs is ezzel semmi baj, hiszen vannak ennél jóval kínosabb szenvedélybetegségek.

Serena már éppen meg akarta kérdezni az eladótól, hogy van-e olyan maszk, amelyet gyakran száraz bőrére használhat, amikor észrevett egy ismerős alakot. A lány határozott léptekkel nyomult a férfiosztály felé.

Serena letette a tégelyt, majd BlairWaldorf után indult.

Blair nem volt benne biztos, hogy a Barneysban megtalálja, amit keres, de csak azért, mert fogalma sem volt arról, hogy valójában mit is keres. Sejtette, hogy Nate nem repes majd az örömtől, ha kap még egy új pulóvert vagy egy szép pár bőrkesztyűt. Valami különleges ajándékot akart neki venni, ami szexis, de nem nyálas. Valamit, ami őrült menő, és nem mellékesen arra emlékezteti a fiút, hogy még mindig vágyik Blairre. Úgy döntött, körülnéz a fehérneműosztályon.

Az egyik asztalon színes pamut bokszeralsók széles választéka várta, mellette pedig vállfára akasztott hihetetlenül puha kockás köntösök és flanelpizsamák sorakoztak. A polcokat megtöltötték a dobozban megbúvó jó öreg jégeralsók és a sokakat megbotránkoztató, lenge atlétatrikók és tangák. Blairnek egyik sem tetszett igazán. Már éppen hátat akart fordítani a

fehérneműknek, amikor észrevette a vállfán lógó, derékban megkötős, szürke kasmír pizsamaalsókat.

Leemelt egyet, majd alaposan szemügyre vette. A címkéjén jókora felirat hirdette, hogy Angliában készítették és 360 dollárba kerül. Egyszerű szabása ellenére azonnal látszott, hogy különleges darab.

Férfias volt, mégis lágy esésű és könnyed viselet. Blair elképzelte, amint a finom anyag Nate meztelen bőréhez ér, és furcsa, anyai büszkeség öntötte el. Összegyűrte az anyagot és az arcához szorította. Az orrában érezte a kasmír semmihez sem hasonlítható illatát. Lehunyta a szemét, és látta maga előtt Nate-et, amint együtt pezsgőznek a St. Clair Hotel lakosztályában. A fiún csak a pizsamaalsó van, és a fény megcsillan tökéletes, izmos felsőtestén.

Semmi kétség, megtalálta az eszményi ajándékot, egyszerűen csak meg kell vennie.

Serena úgy tett, mintha rendkívüli módon lekötné a figyelmét a vörös, kockás, XL méretű, Ralph Lauren fürdőköpeny, amely elég nagy volt ahhoz, hogy eltakarja Blair elől, de számára tökéletes kilátást biztosított. Kíváncsi lett volna, hogy exba-rátnője Nate-nek keres-e ajándékot.Valószínűleg… igen.

Szerencsés pasi! A pizsama fantasztikusan nézett ki.

A régi szép időkben Blair mindig kikérte Serena véleményét, ha Nate-nek vásárolt. Többé azonban már nem lógtak együtt.

– Ajándékot keres? – kérdezte a semmiből felbukkanó eladó, aki úgy festett, mint egy gorilla. Magas volt, kopasz, napbarnított bőrű, és jókora izmai szinte kidagadtak az ingéből.

– Nem, én csak… – motyogta Serena, majd észbe kapott.

Nem akarta, hogy a férfi végigmutogassa az üzlet valamennyi termékét. Vigyáznia kellett, nehogy meglássa valaki. – Vagyis

igen. A bátyámnak keresek valami szépet.

– Ez a mérete? – kérdezte az eladó, a lány kezében lévő fürdőköpenyre mutatva.

– Igen, ez tökéletes lesz. Megveszem – felelte gondolkodás nélkül, miközben tekintetét a pénztárhoz sétáló Blairre szegezte. – Nem lenne gond, ha itt adnám oda a hitelkártyámat? – kérdezte, miközben kedves mosoly kíséretében csábosán rebegtette hosszú szempilláit.

– Persze hogy nem – válaszolta a férfi, majd elvette Serenától a hitelkártyát és a fürdőköpenyt. – Azonnal visszajövök.

– Ajándék lesz – mondta Blair a pénztárosnak, miközben átnyújtotta a hitelkártyáját. A kártyán ugyan ott szerepelt a neve, de a számla Eleanor Waldorfé volt. A szülei megegyeztek abban, hogy nem zsebpénzt adnak neki, hanem bizonyos kereteken belül hagyják, hogy költekezzen. A Nate-nek szánt, közel négyszáz dollárba kerülő pizsamaalsó nem tartozott a „bizonyos kereteken belül” kategóriába, Blair azonban biztosra vette, hogy sikerül majd meggyőznie az anyját arról, hogy a vásárlás elengedhetetlen volt. A Jézuska idén korán kopogtat valaki ajtaján!

– Sajnálom, kisasszony – vonta meg a vállát a pénztáros –, de a gép nem fogadja el a hitelkártyáját. Van esedeg egy másik kártyája?

– Nem fogadta el? – kérdezte Blair, szégyentől égő arccal.

Ilyesmi még sosem fordult elő vele. – Biztos benne?

– Igen, teljes mértékben. Ha gondolja, felhívhatja a bankját.

– Köszönöm, de inkább nem. Majd később visszajövök – mondta, miközben a pénztárcájába rejtette a hitelkártyát. Felmarkolta a pizsamaalsót, majd elindult, hogy visszategye oda, ahol rábukkant. A vajpuha kasmír finoman simult a tenyerébe,

s Blair szinte fizikai fájdalmat érzett, amiért nem veheti meg a gyönyörű holmit. Vajon miért nem tudott fizetni? Kizárt, hogy az anyja számlája kimerült. Sajnos nem hívhatta fel, hogy megkérdezze, mivel azt hazudta, hogy moziba mennek Natetel.

Mielőtt Blair visszatette volna az állványra a pizsamaalsót, felfedezte, hogy a pénztáros levette róla a nehéz, műanyag biztonsági korongot. Az is feltűnt neki, hogy rengeteg szürke kasmíralsó lógott a fogasokon. Valószínűleg senki nem bánná, ha… elemelne egyet. Nem mintha nem próbált volna fizetni érte… Ráadásul már olyan sok pénzt költött el eddig a Barneysban, hogy igazán megérdemel egy kis ajándékot.

Serena várt, amíg a megtermett eladó visszatért a hitelkártya-bizonylattal és a fürdőköpennyel, amit eredetileg meg sem akart venni. Látta, amint Blair az állvány felé nyúl, hogy viszszategye a pizsamaalsót.

– Kérem, írja alá – mondta az eladó. Serena megfordult és elvette a hatalmas Barneys feliratú bevásárlótáskát, amelyben csinos, fekete dobozba rejtve ott lapult a szépen összehajtogatott fürdőköpeny.

– Köszönöm – mormolta, majd letérdelt a padlószőnyeggel borított padlóra, hogy a dobozon támaszkodva aláírja a bizonylatot. Látta, amint Blair leguggol két, flanel hálóingekkel megpakolt állvány között, és a táskájába gyömöszöli a kasmír pizsamaalsót.

Serena alig akart hinni a szemének. Blair lopásra vetemedett!

– Nagyon köszönöm – fordult újra az eladóhoz, majd miután a férfi kezébe nyomta a bizonylatot, a kijárat felé indult. Bár nem tett semmi rosszat, azzal, hogy látta, mit művelt Blair, maga is a lopás részesévé vált. Alig várta, hogy az utcán legyen. Amikor kiért az üzletből, gyors léptekkel elindult a

Madison sugárúton. A bevásárlótáska menet közben a lábához csapódott. Miközben mélyen belélegezte a hűvös, őszi levegőt, a történteken töprengett. Azért ment be a Barneysba, mert valami divatos, klassz cuccot akart venni magának, ehelyett egy XL méretű férfifürdőköpennyel lett gazdagabb. Miért kémkedett Blair után? És mi az ördögért lopott az a hülye liba? Bizonyára nem azért, mert nem futotta a zsebpénzéből.

Blair titka biztonságban volt Serenánál. Főként azért, mert nem volt kinek elmondania.

Blair zakatoló szívvel lépett ki a Barneysból, és elindult a Madison sugárúton. Nem szólalt meg a riasztó, és úgy tűnt, senki nem követi. Megúszta! Természetesen tisztában volt azzal, hogy lopni bűn, főleg ha az embernek elegendő pénze van, de izgalmasnak találta, hogy törvénytelen dolgot művelt. Olyan volt, mintha a szomszédban lakó, kedves, megbízható lány helyett a szélhámos végzet asszonyát alakította volna egy filmben. Ráadásul csak egyetlen alkalommal szegte meg a törvényt.

Esze ágában sem volt profi tolvajjá válni.

Hirtelen a szeme sarkából megpillantott valamit. Megtorpant, és döbbenten meredt Serena van derWoodsen napfényben ragyogó, hosszú, szőke hajára. A lány nem messze tőle, a piros lámpánál állt. A karján egy jókora, fekete Barneys feliratú bevásárlótáskát tartott. Mielőtt még lelépett volna a járdáról, megfordult és egyenesen Blairre nézett.

Blair gyorsan lehajtotta a fejét, és úgy tett, mintha elmélyülten vizsgálgatta Rolex óráját. Basszus, vajon észrevett? – töprengett kétségbeesetten. Látta, amikor elloptam a pizsamaalsót?

A szemét lesütötte, és kinyitotta a táskáját, hogy előkotorjon egy doboz cigarettát. Amikor újra felnézett, Serena már a túloldalon volt és határozott léptekkel távolodott tőle. Blair reme-

gő kézzel rágyújtott. Na és ha meglátott? Bárkinek kifecsegheti, hogy Blair Waldorf lopott a Barneysból, úgysem hisz majd neki senki.

Menet közben belenyúlt a táskájába, és végigsimított a puha, kasmír pizsamaalsón. Már alig várta, hogy Nate felvegye. Ha majd a finom anyag a bőréhez simul, pontosan tudni fogja, hogyan érez Blair, és jobban fogja szeremi, mint valaha. Bármit mond is Serena, ezen semmi sem változtathat.

Beégés Brooklynban

– Miért is vagy itt? – kérdezte Vanessa Abrams Dantől, amikor a fiú a húga kíséretében felbukkant a Five and Dime-ban. Dan vállat vont.

– Csak csekkolom, hogy jól sikerült-e Serena filmje – válaszolta könnyedén, mintha mindez korántsem lenne olyan fontos számára.

Na persze! Valójában azért jöttél, hogy leborulj Serena királynő csontos kis lába elé – gondolta Vanessa.

– Még nincs itt.

A homályos bár majdhogynem üres volt, csak a helyiség hátsó részében megbúvó asztalnál olvasgatott két huszonéves srác.

– De hát fél kettő van – szólt közbe Jenny, és az órájára nézett. – Úgy volt, hogy egykor találkozunk.

Vanessa gúnyos grimaszt vágott. -Tudod, milyen.

Valamennyien tudták. Serena mindig késett, bár Dan és Jenny egyáltalán nem bánták. Megtiszteltetésnek vették, hogy a társaságában lehetnek. Vanessa azonban a falra mászott tőle.

Clark odalépett hozzájuk és végigsimított Vanessa tüskefrizuráján.

– Kértek valamit inni, skacok?

Vanessa rámosolygott. Élvezte, amikor Clark Dan előtt érintette meg. Úgy kell neki! A huszonkét éves, vörös pajeszos, csodaszép szürke szemű Clark pultosként dolgozott a Five and Dime-ban, a bárban, amely egysaroknyira volt Vanessa és nő-

vére, Ruby lakásától. Ő volt az egyetlen olyan pasi, aki mellett nem érezte magát löttyedtnek, esetlennek és furának. Végig azt hitte, hogy a fiú Rubyért, menő, basszusgitáros nővéréért van oda, mivel a lány zenekara gyakran fellépett a bárban. Mint később kiderült, Clark Vanessát szemelte ki magának.

– Más vagy, mint a többiek, és ez tetszik. Vanessa valóban más volt. Tökéletesen elütött az osztálytársaitól, akikkel a Constance Biliárd Lányiskolába járt. Ő nem a gazdag szüleivel élt együtt egy Ötödik sugárúti luxuslakásban, hanem Brook-lyn egyik kerületében, Williamsburgben, egy spanyol bodega fölött meghúzódó kis lakásban. Ver-montban nőtt fel, de amikor tizenöt éves lett, addig sírt-rítt művész szüleinek, amíg azok bele nem egyeztek, hogy New Yorkba költözzön Rubyhoz. Az egyetlen feltételük az volt, hogy a szigorú, kiváló tanárairól híres Constance Biliárdba járjon. Az osztálytársai nem tudtak mit kezdeni vele. Míg ők egy méregdrága fodrászatban melíroztatták a hajukat és a Barneysba meg a Bendel’sbe jártak vásárolni, addig a lány a saját gépével borotválta a haját, és kiárusításokon beszerzett, márka nélküli farmerban és pólóban járt. Kizárólag fekete, melleit teljesen elrejtő ruhákat viselt.

Vanessa akkor ismerkedett meg Dannel, amikor tizedikes korukban elmentek egy szar buliba és valami idióta kizárta őket az erkélyre. Azóta voltak jó barátok. Az elmúlt egy évben rengeteg időt töltöttek együtt, és Vanessa fülig beleszeretett a fiúba. Dan azonban csak egy lányért epekedett: Serena van derWoodsenért.

Vanessa szerencsésnek érezte magát, amiért Clark rátalált, és igyekezett túltenni magát reménytelen szerelmén. Valahányszor azonban meglátta a fiú különös, sápadt arcát és madárlábra emlékeztető, remegő kezét, újra elgyengült. Dan természetesen

mit sem sejtett Vanessa lángoló rajongásáról. Mindig kedves volt hozzá, de ha feltűnt a színen Serena, teljesen megfeledkezett arról, hogy ő is a világon van. Ettől azonban nem oldódott meg a problémája.

Dan húga, Jenny együtt dolgozott Vanessával a Constance Biliárd Balhé elnevezésű, művészeti diákújságjánál, melynek Vanessa volt a főszerkesztője. Jenny tehetséges fényképész volt, így aztán együtt segítettek Serenának a filmje elkészítésében. Részben azért, mert a szőke szépség megkérte őket, részben pedig mert nem akadt a földön olyan ember, aki visszautasította volna Serena kérését. Jenny soha nem akart Vanessa barátnője lenni, és nem csak azért, mert „főnöke” különc volt és fikarcnyit sem konyított a divathoz, hanem egyszerűen mert nem az a típus volt, akire Jenny felnézett.

– ír kávé van? – kérdezte Dan. Ez volt a kedvenc itala, mivel főleg igazi kávéból készült.

– Naná – felelte Clark.

– Én csak egy kólát kérek – mondta Jenny, aki a pezsgőt kivéve nem szerette az alkoholt.

– Akkor megnézzük Serena filmjét vagy mi lesz? – puhatolózott óvatosan Dan, miközben ide-oda billegtette a bárszékét.

– Nem gondolod, hogy meg kellene várnunk az alkotót? – kérdezte Jenny.

Vanessa vállat vont.

– Filmtúltengésben szenvedek – sóhajtott fel Vanessa. – Az elmúlt három hétben egyfolytában filmeket néztem.

Minden este sokáig fenn maradt, hogy elkészüljön a Constance Biliárdban rendezett filmfesztiválra. Az anyagot, amelyet készített, a jelentkezési lapjával együtt akarta elküldeni a New York-i Egyetemre. Az volt ugyanis az álma, hogy jövőre oda járjon. Híres rendezőként olyan fantasztikus kultuszfilmeket akart forgatni, mint az Éhség vagy a Szellemkutya, bár a

legutóbbi műve fényévnyire állt attól, hogy akár csak elfogadhatónak lehessen nevezni.

A filmje történetét Tolsztoj Háború és béke című művéből kölcsönözte. Dan játszotta benne a főszerepet egy folyton rágógumizó másodikossal, Mar-jorie-val együtt, akibe egy csepp tehetség sem szorult. Bár Serena tökéletes volt, Vánessa mégis úgy döntött, hogy nem ő kapja meg a szerepet, mivel képtelen lett volna végignézni, ahogy Dan nyálcsorgatva bámulja minden próbán. Később belátta, hogy óriási hibát követett el. Dan és Marjorie között egyáltalán nem szikrázott a levegő a szerelmi jelenetben. Ha nem kapja el a sírógörcs, Vánessa röhögőgörcsöt kapott volna, amikor a filmet nézte. Csapnivaló volt az egész. Reménykedett benne, hogy a fesztivál zsűrije a film minőségére fog összpontosítani, nem pedig az elbaltázott párbeszédekre és a szerencsétlen előadásmódra.

Serena filmjéből viszont a legszigorúbb, legintellektuálisabb művészi alkotás lett, amitVanessa valaha látott. Alig bírta végignézni. A legőrjítőbb az volt az egészben, hogy a lány nem törekedett a tökéletességre, mégis elérte. Serenának fogalma sem volt róla, hogy mit miért tesz, s talán pontosan ezért lett olyan hatásos a filmje, mintha egy lángész készítette volna. Persze részben azért lett jó, mert a filmezés nagyobb részét Vanessa csinálta. El sem akarta hinni, hogy önzetlenül segített Serenának, és a neve még csak nem is fog szerepelni sehol.

Dan már vagy ezredjére nézett az órájára. Tiszta ideg volt.

– Basszus, miért nem hívod fel? – morogta ingerülten Vanessa. A féltékenység a legrosszabbat hozta ki belőle.

Dan már hetekkel ezelőtt beírta a mobiljába Serena otthoni számát. Előhúzta a telefont a kabát-zsebéből, majd lekászálódott a bárszékről és tárcsázott. Miközben várt, türelmetlenül lefel járkált. Végül az üzenetrögzítő kapcsolt be.

– Szia, Dan vagyok. Brooklynban dekkolunk és rád várunk.

Hívj fel, ha tudsz. Kösz. Szia.

Megpróbált szenvtelen hangon beszélni, de a lelke mélyén tudta, hogy ez lehetetlen. Vajon hol lehet ez a lány? Visszament a bárszékhez és újra rátelepedett. A pulton egy gőzölgő ír krémkávé várta. Toronymagas tejszínhab volt a tetején és csodásan illatozott.

– Nincs otthon – jelentette ki kurtán, majd megfújta a forró kávét és hatalmasat kortyolt belőle.

Serena éppen a lakásukba tartott a lifttel, amikor rájött, hogy mi a helyzet. Együtt utazott egy vidramenyét bundát viselő idősebb hölggyel, aki a va-sárnapi Times divatmellékletét szorongatta a kezében. Vasárnap! Már egy órája Brooklynban kellene lennie, hogy Jennyvel és Vanessával elvégezze az utolsó simításokat a filmjén.

– Bassza meg! – morogta maga elé.

Mielőtt a nő kiszállt a liftből, megvető pillantást vetett rá.

Az ő idejében az Ötödik sugárúton lakó fiatal lányok nem farmerban jártak, és eszükbe sem jutott volna, hogy nyilvános helyen káromkodjanak. Bálba jártak, ahol kesztyűben és gyöngysorral a nyakukban jelentek meg.

Serena is járhatott volna kesztyűben meg gyöngy nyakláncban, de jobban kedvelte a farmert.

– Bassza meg! – motyogta újra a lány, és a kulcscsomóját az előszobaasztalra dobta. A szobájába sietett, ahol azonnal észrevette, hogy az üzenetrögzítő gombja világít.

– Bassza meg! – mondta harmadjára is, miután meghallgatta Dan üzenetét. Nem számított rá, hogy ő is ott lesz.

Mivel nem tudta Jenny és Dan mobilszámát, csak az otthonit, nem hívhatta őket vissza.

A lelke mélyén tudta, hogy nem fog elmenni Brooklynba.

Nem akarta újra látni a filmjét, főleg nem mások előtt. Ez volt

az első alkotása, így annak ellenére, hogy Vanessa őrülten jónak találta, parázott a végeredmény miatt. A film nem volt hétköznapi. Valójában arról szólt, hogy miképpen csinál az ember filmet, ha nincsenek színészei és nem tudja használni a felvevőt. Olyan volt, mint egy dokumentumfilmről szóló dokumentumfilm. Serena élvezte a munkát, de fogalma sem volt arról, hogy akik nem ismerik, értékelik-e az erőfeszítéseit. Vanessa rendkívül lelkesen támogatta, ezért vett egy mély lélegzetet, és benevezte a Con-stance Biliárd művészeti versenyére. Az első díj -Isabel Coates híres színész édesapjának köszönhetően – egy utazás volt a májusban megtartott cannes-i filmfesztiválra.

Serena már sokszor járt Cannes-ban, úgyhogy különösebben nem izgatta a díj, mégis szeretett volna nyerni. Főleg, mivel Blair és Vanessa is benevezett. Mindketten filmesztétika-órára jártak, míg neki egyáltalán nem volt tapasztalata. Serena megkereste Vanessa otthoni számát a Constance Biliárdba járó diákok listáján.

– Szia, itt Serena – mondta, amikor bekapcsolt az üzenetrögzítő. – Totál megfeledkeztem a mai találkozóról. Bocs.

Tiszta balfék vagyok. Na mindegy, holnap találkozunk a suliban. Hali.

Következőként Dan számát tárcsázta.

– Halló! – szólt bele a telefonba egy morcos hang.

– Mr. Humphreyval beszélek? – kérdezte Serena. Ellentétben vele és a barátaival, Dannek nem volt külön telefonvonala.

– Igen, tessék?

– Dannel szeretnék beszélni. A barátja vagyok, Serena.

– Neked van aranyló bőröd, málnaajkad és a kezed helyett angyali szárnyad?

– Tessék? – kérdezett vissza döbbenten Serena. Dan apja meghibbant?

– Verseket ír rólad – magyarázta Mr. Humphrey. – Az asztalon felejtette a jegyzetfüzetét.

– Aha. Hát… megmondaná neki, hogy kerestem?

– Természetesen. Biztos vagyok benne, hogy nagyon fog örülni.

– Köszönöm. Viszhall.

Serena letette a kagylót, és rágcsálni kezdte a körmét. Ezt a kellemetlen szokást még a bentlakásos iskolában vette fel. A gondolat, hogy Dan verseket ír róla, jobban nyugtalanította, mint az, hogy meg akarta nézni a filmjét. Vajon a srác sokkal, de sokkal többet érez iránta egyszerű barátságnál?

Valszeg!

– Nem hiszem, hogy eljön – ásította Jenny. -Biztos sokáig bulizott tegnap este, vagy ilyesmi.

Jenny az éjszaka királynőjeként tisztelte Serenát, és úgy képzelte, hogy folyton pezsgővel a kezében múlatja az időt, és ha kedve támad, az asztalon táncol.

Nem is olyan régen mindez még igaz volt.

– Ettől függetlenül szeretném megnézni a filmjét – mondta vigyorogva Dan, s miközben kisimított a homlokából egy engedetlen fürtöt, ravaszul Vanes-sára pillantott. – Mit szólnál, ha elmennénk hozzátok és moziznánk egyet?

Vanessa vállat vont.

– Részemről passzolok. Már legalább négyszáz-szor láttam.

Az igazság azonban az volt, hogy képtelen lett volna végignézni, amint Dan szerelmes kiskutyaként pitizik. Ezúttal nem érzett kedvet a szenvedéshez.

– Szerintem először inkább kérdezd meg Se-renától, hogy megengedi-e – figyelmeztette Jenny.

– Egyáltalán nem biztos, hogy örülne neki, ha tudná, hogy titokban megnézted.

– Tuti, hogy nem bánja.

Vanessa látni sem bírta a Dan szerelemtől homályos tekintetében csillogó lelkesedést. Látszott rajta, hogy alig tudja visszafogni magát. Átnyújtotta neki a lakása kulcsait.

– Itt maradok Clarkkal. Ti menjetek és nézzétek meg a filmet, ha akarjátok. A kazetta a videó tetején van Ruby szobájában. Ne aggódjatok, a nővérem elutazott a hétvégére.

Jenny megrázta a fejét.

– Én nem akarom megnézni Serena nélkül.

Dan elvette a kulcscsomót és felállt. Csalódott volt, amiért Serena nem jött el, de a világ minden kincséért se hagyta volna ki a mozit.

– No problémó, akkor egyedül megyek.

Jenny ide-oda ringatózott a székén, és úgy szorította a kóláját, mintha az élete múlna rajta. Vanessa úgy döntött, hogy megpróbál összebarátkozni vele.

– Nektek is Peterson tanítja idén az amerikai torit? Mindenki arról pletykál, hogy kábszeres, de egyszer egy diák-tanár konferencián mesélt nekem a bőrbetegségéről. Szerintem tök király, hogy elmondta. Tuti jó tanár.

Jenny tovább ringatózott.

– Csak jövőre járunk hozzá – válaszolta egykedvűen. Nem értette, hirtelen miért lett ilyen kedves Vanessa.

– Ja, akkor most európai történelemmel kábítanak benneteket. Bocs, de már nem emlékszem, miket tanultunk kilencedikben.

Vanessa barátságosabb fogadtatásra számított.

– Szívás az egész – sóhajtott fel Jenny. Leugrott a bárszékről, és begombolta Diesel farmerdzsekijét. – Hát… én azt hiszem, elhúzok. Fogok egy taxit, és lépek. Holnap. Szia!

– Szia!

Ennyit a kedvességről. Vanessa azt kívánta, bárcsak kitörölhetné az életéből Dant és a nyavalyás kis húgát. Hogy felvidít-

sa magát, Clark hátsóját nézte, miközben a fiú sörrel töltötte fel a bár hűtőjét.

– Hahó, magányos vagyok!

Clark a válla fölött csókot dobott Vanessa felé. Még szerencse, hogy ő itt van neki. Bárcsak egy kicsit…

Bárcsak Dan lenne.

J és a nagykanok

– Kitenne itt? – kérdezte Jenny.

A taxisofőr lehajtott a Williamsburg hídról, és a 79. utcánál megpróbált átvágni nyugat felé, de a hatalmas forgalom miatt már tíz perce vesztegeltek ugyanannál a lámpánál. Jenny figyelte, amint a taxióra számlálóján egyre nő az összeg, bár egy tapodtat sem haladnak előre. Átfutott az agyán, hogy a viteldíj árából három MAC szájfényt vásárolhatott volna. Végül nem bírta tovább. Csodálatos őszi nap volt, ráadásul kedve támadt sétálni.

Kifizette a fuvart, majd a Madison és a 79. utca sarkán kipattant az autóból és a Central Park felé indult. A november délutáni nap már alacsonyan járt az égen, s Jenny hunyorogva vágott át az Ötödik sugárúton, hogy belépjen az aranybarna fák közé. A járdát őszi levelek borították, a levegőben pedig égő farönkök, valamint a sarki hot dog árus illata szállt. Jenny farmerdzsekije zsebébe rejtette a kezét, majd a tekintetét komoran világoskék Puma cipőjére szegezte. Vajon a bátyja tud róla, milyen hülyén viselkedik? Az egyéniségét sutba dobta, és minden pillanatban azon töprengett, hogyan járjon Serena kedvében. Mivel rajtakapta, azt is tudta, hogy nyafogós, mélabús verseket ír Serenáról.

Amikor megvágom magam borotválkozás közben, arra gondolok, hogy a fogad sebzett meg, s ettől a fájdalom örömmé lesz.

Csak ezt az egy mondatot tudta elolvasni, mielőtt Dan kitép-

te a kezéből a jegyzetfüzetet. A szánalmas enyhe kifejezés volt arra, amit a bátyja művelt. A jó hír azonban az volt, hogy Jenny bármikor odamehetett beszélgetni Serenához az iskolában.

Büszkeség töltötte el, hogy alantas kilencedikes létére New York egyik legmenőbb felsősével cseve-részhet. Ha Serena rájönne, hogy Dan a maga nyomorúságos módján fülig szerelmes belé, sikoltozva világgá rohanna. Mi lesz, ha a lány ráun a bátyjára és annyira elege lesz belőle, hogy szóba sem akar majd állni Jennyvel? Dan mindent tönkretesz.

Jenny oda sem figyelt, hogy merre jár, csak ment, amerre a lábai vitték. Amikor elérte a Sheep Mea-dow-t és rálépett a gyepre, észrevette, hogy nem messze tőle néhány fiú focizik.

Képtelen volt levenni róluk a szemét. Főleg egyvalaki keltette fel a kíváncsiságát. A fiú mézszínű haja megcsillant a napfényben, ahogy ügyesen kicselezte a barátait és gólt lőtt a pulóverekből meg hátizsákokból eszkábált kapuba. A bőre napbarnított volt, és meztelen karján vidáman táncoltak az izmok. Jenny legszívesebben megkérte volna, hogy ha csak egy pillanatra is, de ölelje át.

A focilabda az ég felé repült, majd pontosan a lába előtt ért földet. Jenny érezte, hogy elvörösödik, s mozdulatlanná dermedve bámulta a labdát.

– Gyerünk, rúgd vissza! – kiáltotta az egyik fiú. Jenny felnézett. Az aranyhajú srác csak néhány méternyire állt tőle. Kezét a csípőjére tette és zöld szeme vidáman csillogott. Az arca kipirult, a homlokán pedig verejtékcseppek gyöngyöztek.

Jenny legszívesebben lecsókolta volna róla. Soha nem látott még ilyen helyes srácot, és soha nem érzett még így.

Erőnek erejével levette róla a tekintetét, a figyelmét a labdára összpontosította, és az ajkába harapva legjobb tudása szerint visszarúgta. A labda azonban ahelyett, hogy visszagurult volna oda, ahol a fiúk fociztak, a levegőbe repült. Jenny a rémülettől

sóbálvánnyá meredve a szája elé kapta a kezét.

– Elkapom! – kiáltotta a fiú, és előrelendült. Ahogy a labda előkerült az égből, visszafejelte a barátainak. Csinos nyakán eközben megfeszültek az izmok.

– Kösz! – fordult Jenny felé, és előrenyújtotta a kezét. – Nate vagyok.

A fiú olyan közel állt hozzá, hogy még az illatát is érezte.

Egy pillanatig csak bámult rá, majd szerencsére észbe kapott.

– Jennifer.

A Jennifer felnőttesebben és különlegesebben hangzott, mint a Jenny. Megfogadta, hogy mostantól Jenniferként éli az életét.

– Van kedved velünk lógni egy kicsit? – kérdezte Nate, miután kezet fogtak. Jennifer helyes pofija lenyűgözte, ráadásul értékelte, hogy olyan odaadással próbálta visszarúgni a labdát.

Képtelen volt ellenállni a lány kedvességének.

– Hát…

Miközben Jenny gondolkodott, Nate pillantása a mellére tévedt. Jézusom, mekkorák! – gondolta elégedetten. Nem engedheti, hogy elmenjen, míg meg nem osztotta az élményt Jeremyvel és a srácokkal.

– Na gyere! Nem harapok. Esküszöm!

Jenny a három focizó fiúra nézett, hogy ellenőrizze, Chuck Bass nincs-e közöttük. Néhány hete egy óriási szuperpartiban pörgött, ahol túl sok pezsgőt ivott és hagyta, hogy az az erőszakos tuskó becsábítsa a női mosdóba. Egyszerűen csak csókolóztak, de valószínűleg más is történt volna, ha Dan és Serena nem sietnek a segítségére. Chuck még a nevét sem kérdezte meg. Micsoda idióta!

Chuck Bass azonban nem volt ott a parkban.

– Rendben – vonta meg a vállát Jenny. Hihetetlen, hogy ilyen szerencséje van. Az iskolában és a

bulikon rengeteg pletykát hallott egy bizonyos Nate-ről, és biztosra vette, hogy ő az, akivel a véletlen összehozta. Ő volt a leghelyesebb srác Manhattanben, ráadásul arra kéri, hogy lógjon vele egy kicsit. Úgy érezte, mintha belépett volna egy varázsszekrénybe, ahonnan egyenes út vezetett az álmok birodalmába. Végre maga mögött hagyhatta epekedő, hősszerelmes bátyját és a szánalmas verseit.

Nate odavezette Jennyt a barátaihoz, akik időközben abbahagyták a focizást és a fűre telepedtek, hogy beszélgessenek és kék Gatorade-et igyanak.

– Srácok, ő itt Jennifer – jelentette be Nate boldog mosollyal az arcán. – Jennifer, bemutatom Je-remyt, Charlie-t és Anthonyt.

Jenny a fiúkra mosolygott, akik visszamosolyogtak a mellére.

– Örülök, hogy megismerhetlek, Jennifer -mondta elismerően bólogatva Jeremy ScottTom-kinson. Az apró termetű, vékony fiú oldalzsebes, katonai stílusú nadrágján fűfoltok éktelenkedtek, a haja viszont hihetetlenül állt. A fodrásza oldalt hosszúra hagyta és vastag rasztafonatokba csavarta, amitől úgy nézett ki, mint egy angol rocksztár.

– Gyere, ülj le! – hívta Anthony Avuldsen csábításra tartogatott, búgó hangján. Fakószőke haja volt, és az orrát imádni való szeplők pöttyözték. Jóval izmosabbnak tűnt Nate-nél, Jennynek azonban nem tetszett annyira, mint az aranyhajú fiú.

– Pont most akartunk lazulni egy kicsit – vigyorogta Charlie Dern, és felemelte a kezében tartott pipát. A hihetetlenül magas, engedetlen, kusza fürtökkel megáldott fiú törökülésben kuporgott a földön, s a térde még így is majdnem a füléig ért.

Az ölében egy fűvel teli zacskó lapult.

– Nem bánod, ugye, Jennifer? – kérdezte Nate.

A lány ismét vállat vont és megpróbált higgadtnak tűnni, bár

a szíve a torkában dobogott. Még soha nem szívott.

– Hát persze hogy nem.

Nate-tel együtt letelepedett a földre, majd figyelte, ahogy Charlie meggyújtja a pipát, mélyen leszívja a füstöt és továbbadja. Jenny alaposan megnézte, hogyan fogja Nate a pipát.

Mindenképpen részt akart venni a játékban, de igyekezett eltitkolni, hogy még tapasztalatlan. A fiú a szájában tartotta a füstöt, miközben Jenny átvette tőle a pipát. Óvatosan a bal kezébe zárta, s amikor felemelte, Nate odahajolt hozzá. Az öngyújtó néhányszor csak szikrázott, de aztán végül meggyulladt, s a fűből szürkés felhő szállt fel. A füst kitöltötte a tüdejét, de fogalma sem volt róla, hogy ezután mit is kell tennie.

– Hmm – nyögte Jenny, s miközben kétségbeesetten igyekezett bent tartani a füstöt, átadta a pipát Anthonynak.

– Szép volt – bólintott elismerően Charlie. Jenny szemében könnyek gyűltek.

– Köc – préselte ki a szót a fogai között.

– Emberes anyag – rázta meg a fejét Nate.

– Az – helyeselt Jenny, és végre valahára kifújta a füstöt.

Elképesztően menőnek érezte magát.

A pipa újra hozzá került, de ezúttal a fiúktól ellesett laza mozdulattal, egyedül gyújtotta meg. Igyekezett higgadtnak látszani. A füstöt ezúttal is addig tartotta bent, amíg köhögés nélkül kibírta, bár egy hajszál választotta el attól, hogy kirobbanjon a helyéről a szemgolyója.

– Emlékeztet valamire – adta tovább a pipát An-thonynak. – Nem tudom mire, de az tuti, hogy valami fontosra…

– Ja, szerintem is – dünnyögte Jeremy.

– A nyárra – mondta Anthony.

– Nem, nem arra – mormolta Jenny, és lehunyta a szemét. A nyarat az apjának köszönhetően az Adirondack-hegységben töltötte egy hippitáborban. Rövid verseket kellett írnia a kör-

nyezetéről, spanyol és kínai békedalokat énekeltek, és takarót szőttek a hajléktalanoknak. A helynek vizelet- és mogyoróvajkrémszaga volt. – A nyaram csapnivalóan rossz volt. Valami olyan kellemes dolgot juttat az eszembe, mint a Halloween… amikor kicsi voltam…

– Pontosan – szólt közbe Nate. Lefeküdt, és a fákon verdeső, narancsszínű őszi levelekben gyönyörködött. – Olyan, mint Halloween!

Jenny csatlakozott hozzá. Általában nem tett ilyesmit, mivel ha a hátára feküdt, a mellei oldalra csúsztak és alaktalan tömbbé váltak. Most az egyszer azonban egyáltalán nem izgatták a mellei. Szuper érzés volt gondtalanul feküdni Nate mellett.

– Amikor kicsi voltam, letakartam a szemem, és azt képzeltem, hogy senki nem lát, ha én sem látom őket – mondta halkan, és a szemére tette a kezét.

– Én is ezt csináltam – mondta Nate, és lehunyta a szemét.

Tökéletesen ellazult, és úgy érezte magát, mint a kutya, amelyik hosszú séta után jól megérdemelt pihenőjét tölti a kandalló előtt. Ez a Jennifer kifejezetten kedves lány – gondolta elégedetten. Nincsenek elvárásai és szórakoztató.

Bárcsak Blair tudná, milyen könnyű boldoggá tenni.

– Amíg az ember fiatalabb, minden olyan egyszerűnek tűnik – sóhajtotta Jenny. A nyelve megeredt, és képtelen volt abbahagyni a szövegelést. – Ahogy közelebb kerülünk a felnőttkorhoz, minden bonyolulttá válik.

– Tök igaz. Itt van mindjárt a továbbtanulás. Hirtelen el kell döntenünk, hogy mit akarunk kezdeni az életünkkel, és azzal kell virítanunk, hogy milyen szuperek és tehetségesek vagyunk. Úgy értem… a szüleinknek talán napi nyolc órájuk van, sportolnak, újságot szerkesztenek vagy hátrányos helyzetű gyerekeket korrepetálnak? Persze hogy nem!

– Totál őrült helyzet – helyeselt Jenny. Igaz, hogy még nem

volt számára égetően sürgős az egyetem kiválasztása, mégis együtt érzett Nate-tel. – Az apám például egész álló nap olvasgat és rádiózik. Mi meg csak hajtunk ezerrel.

– Pontosan – sóhajtott fel Nate fáradtan. Megfogta Jenny kezét, és az ujjaik szorosan összekulcsolódtak.

Jenny úgy érezte, mintha beleolvadtak volna a földbe. Nate felőli oldala átmelegedett, szinte új életre kelt, s a kezük eggyé vált. Soha életében nem érezte még magát ilyen jól.

– Mit szólnál, ha elmennénk hozzánk és burkolnánk valamit? – kérdezte Nate, miközben a lány kezét simogatta.

Jenny bólintott. Tudta, hogy a fiú beszéd nélkül is sejti, mire vágyik. Hihetetlen, hogy az ember élete milyen óriási fordulatot vehet egyetlen perc alatt. Honnan tudhatta volna, amikor reggel felébredt, hogy aznap szerelmes lesz?

D bekattan

Dan eleinte kissé furának találta, hogy egyedül nézi meg Serena filmjét Ruby és Vanessa lakásában, de miután talált egy üveg kólát a régi, barna hűtőszekrényben, majd betette a kazettát a magnóba és letelepedett Ruby vetetlen futonágyának végébe, megfeledkezett magáról.

A felvevő Serena szájfénytől csillogó, vörös ajkára tapadt.

– Isten hozott a világomban – mondta a lány kacagva, majd az ajkai elindultak. Jobban mondva maga Serena indult el. A kamera továbbra is a száját mutatta, de a háttér változott. – Leintek egy taxit. Gyakran utazom taxival. Jó drága.

Az autó lefékezett, és az ajkak beszálltak a hátsó ülésre.

– A belváros felé tartunk. Jeffreyhez. Klassz üzlet. Fogalmam sincs, hogy mit keresek, de tuti, hogy megtalálom.

Az ajkak az út további részében nem szólaltak meg. A sofőr bekapcsolta a rádiót, és felcsendült a hatvanas évek egyik francia slágere. Talán Serge Gainsbourg énekelt. A taxi maszatos ablakán át egy-egy pillanatra felvillantak New York utcái.

Dan görcsösen markolta a kólával teli poharat. Különleges élménynek tartotta, hogy bámulhatja Serena ajkát. Úgy érezte, menten elájul a boldogságtól.

– Megérkeztünk – szólt Serena szája. A kamera követte, amint kiszállt a taxiból és bement egy hatalmas, fehér üzlet fényes, üvegből készült előterébe. – Imádom ezt a sok fantasztikus ruhát – mormolták az ajkak, s miközben a lány felmérte a kínálatot, végig résnyire nyitva maradtak. – Mintha a mennyor-

szágban lennék.

Dan remegő kézzel a zsebébe nyúlt, hogy előhalássza a cigijét. Elszívott egyet, majd azonnal rágyújtott a következőre.

Serena ajka tovább nézegetett az üzletben, s amikor rábukkant egy apró, barna, kutyafejjel díszített kézitáskára, röpke csókot lehelt rá. A következő képen már egy fiitteres angórapulóvert mutatott a kamerának. Az ajkak végül megtalálták a ruhát, amelynek képtelenek voltak ellenállni.

– Tökéletesén piros – mormolták. – Manapság oda-vissza vagyok a pirosért. Rendben, akkor most felpróbálom.

Dan rágyújtott a harmadik cigarettára. A kamera a próbafülkébe kísérte Serenát, s miközben levetkőzött, vidáman csevegett.

– Jéghideg van itt. Remélem, a ruha nem lesz rám kicsi.

Utálom, ha valami túl kicsi.

A haja, a meztelen válla, a nyaka és a füle egy röpke pillanatig látható volt a tükörben, de a kamera nem fókuszált rá egyikre sem. Dan alig tudta türtőztetni magát. És akkor…

– Tára! – sikkantották az ajkak. A kamera lassan hátrált, és előtűnt a fantasztikus, pántos piros ruhában pompázó Serena. A lábán nem volt cipő, és a körme is vörösre volt festve. – Hát nem csodálatos?! – csapta össze a tenyerét vidáman, és pörögni kezdett. A piros anyag finoman örvénylett a térde körül. Ismét felcsendült a francia dal, és a kép lassan elsötétült.

Dan hátradobta magát az ágyon. Úgy érezte magát, mint aki be van lőve. A világon mindennél jobban vágyott arra, hogy Serenával legyen. Azok az ajkak! Szét akarta szedni őket.

Kihalászta a kabátjából a mobilját, majd remegő kézzel kikereste a lány számát és megnyomta a hívás gombot.

– Igen! – szólt bele a telefonba Serena az első csengés után.

– Dan vagyok – mondta a fiú, s a hangja megbicsaklott. Alig

kapott levegőt.

– Szia! Figyelj, én annyira, de annyira sajnálom, hogy megfeledkeztem a találkozóról. Vanessa totál kiakadt?

Dan lehunyta a szemét.

– Éppen most néztem meg a filmedet – lehelte, miközben visszatekerte a kazettát.

Serena szóhoz sem jutott. Milyen kínos!

– Aha – nyögte ki végül. – Na és mit gondolsz? Dan mély lélegzetet vett.

– Hát…

Kimondhatja? Kimondja vagy inkább hallgasson? Csak egyetlen szó. Gyorsan elhadarja, aztán kész. Megtehetné.

Mégsem tette. Az utolsó pillanatban bepánikolt.

– Én… nagyon tetszett – bökte ki végül.

– Kamuzol?

– Nem. – És a húgod mit szólt hozzá? Eddig csak néhány percet látott belőle. Rengeteg anyagot felvettünk, de végül Vanessával együtt az ajkakra szűkítettük a kört.

– Jenny nem akarta megnézni nélküled – vallotta be Dan. – Csak én vagyok itt. Vanessa kölcsönadta a kérót.

Kicsit furának érezte, amit tett, de nem akart hazudni. -Vagy úgy.

Serenának eszébe jutott, amit Dan apja mondott a fiú verseiről. Most meg egyedül nézi a filmjét?

Igyekezett higgadt maradni, mégis különösnek találta a történteket.

– Már nagyon várom a hétvégét – mondta Dan, miközben felült. – Gondolod, hogy meg kellene beszélnem egy találkoz…

– Szuper! – vágott közbe Serena. – Akkor pénteken találkozunk, rendben? A Grand Central pályaudvaron várlak három-

kor.

– Oké – válaszolta Dan bambán. Ennyi volt? Befejezték a beszélgetést?

– Szia – köszönt el Serena, és letette a telefont. Nem akart tovább cseverészni, mert attól tartott, hogy Dan mond valami súlyos dolgot, amit képtelen lesz kezelni.

– Szia.

Dan ismét benyomta a lejátszás gombot. Az agya még mindig ködös volt a film okozta csodás élménytől. Senkinek nem árt vele, ha még egyszer megnézi.

Jenny és a dagadó vitorlák!

– Még sosem voltam ilyen házban! – álmélkodott Jenny, Nate családjának háza előtt állva. A három emelet magas épület hatalmas ablakaiban zöld virágládába ültetett muskátli pompázott, a tetőről pedig élénkzöld borostyán kúszott a föld felé. Az ajtót bonyolult riasztóberendezések és zárak védték, s a hátsó, valamint az első bejáratokat biztonsági kamerák figyelték. Nate vállat vont, majd nyugodtan beütötte a riasztó kódját.

– Ugyanolyan, mintha az ember egy lakásban élne, de itt több a lépcső.

– Na ja – bólintott Jenny. – Tutira.

Esze ágában sem volt elárulni, mennyire lenyűgözte az épület. Nate beinvitálta a vörös márvány-padlós előszobába, melynek sarkából egy hatalmas kőoroszlán vicsorított felé. Valaki szőrmesapkát nyomott a fejébe. Az óriási, süllyesztett nappaliba rövid lépcsősor vezetett. A falakon híres művészek eredeti olajfestményei függtek. Jenny felismerni vélt néhányat: Renoir, Sargent, Picasso.

– A szüleim odavannak a művészetért – magyarázta Nate, amikor észrevette, hogy Jenny tátott szájjal bámulja a képeket.

A tekintete hirtelen megakadt az asztalon lévő csomagon. A kísérőkártyán ott állt a neve, így gondolkodás nélkül kinyitotta a borítékot. Az egyszerű lapocskán a BLAIR PAIGE WALDORF felirat díszelgett klasszikus, díszes, Tiffany betűtípussal szedve, alatta pedig rövid üzenet állt: Nate-nek. Tudod, hogy szeretlek! Blair

– Mi az? – kérdezte Jenny. – Szülinapod van, vagy ünnepelsz valamit?

– Nem – sóhajtott fel Nate, majd visszagyűrte a lapot a borítékba, és a dobozzal együtt a cipősszekrény aljába hajította.

Még csak nem is izgatta, hogy mi lehet benne. Valószínűleg egy újabb pulóver vagy parfüm. Blair ok nélkül is ajándékokkal bombázta, mivel így akarta kizsarolni a figyelmét. Néha borzasztó tudott lenni.

– Mit akarsz enni? – kérdezte Jennytől, s a hosszú folyosón át a konyhába indult. – A szakácsunk faja muffint készít. Lefogadom, hogy most is van belőle.

– A szakácsotok? – kérdezett vissza Jenny. – Ja persze, nyilvánvaló, hogy van szakácsotok.

Nate lecsapott a széles, márvány konyhapulton lapuló süteményesdobozra, majd kinyitotta. Kivett belőle egy sutit, és a szájába gyömöszölte.

– Anyám a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető konyhatündérnek.

Már maga az ötlet, hogy az anyja akár egy pirítóst is elkészítene, nevetségesnek tűnt. Francia hercegnőként kizárólag éttermi ételt vagy előre megrendelt, kivételes fogásokat evett a fényes estélyeken.

– Kóstold meg! – mondta Nate, és átnyújtott a lánynak egy muffint.

– Kösz – lehelte Jenny, bár tudta, hogy a nagy izgalomtól egy falat sem megy majd le a torkán. A süti ragacsos péppé fog olvadni verejtékező kezében…

– Gyere, menjünk fel! Erre gyorsabb.

Jenny lélegzete egy pillanatra elakadt. Még soha nem volt egyedül egy fiúval, így kissé tartott a dologtól. Csakhogy mindenképpen bízni akart Nate-ben. Annyira különbözött attól a rémséges Chuck Basstól, aki kihasználta a múltkori bulin. A

pasi eleinte izgalmasnak és veszélyesnek tűnt, de még csak meg sem kérdezte Jenny nevét. Nate udvarias volt. Úgy látszott, valóban szeremé jobban megismerni. Jenny pedig szerette volna, ha Nate jobban megismeri.

A fiú kiosont egy mellékajtón, és a szűk lépcsőfeljárón az emeletre indult. Jenny elegendő Jane Austen- és Henry Jameskönyvet olvasott, hogy tudja, a személyzeti feljárón vannak.

Nate benyitott a harmadik emeletre vezető ajtón, ahonnan egy széles folyosóra jutottak. Odafentről, a tetőablakokon keresztül ragyogó fény áradt a házba. Elhaladtak egy olajfestmény mellett, amely egy fából készült hajót tartó, tengerészruhába öltözött kisfiút ábrázolt. Jenny felismerte benne Nate-et.

– Ez itt a szobám – nyitotta ki a fiú a folyosó végén lévő ajtót.

Az antik, szán alakú ágytól, a hiperszuper, modern íróasztaltól, valamint a gofrivékonyságú laptoptól eltekintve minden teljesen hétköznapinak tűnt. Az ágyat zöld-fekete kockás polártakaró fedte, a földön szétszórva DVD-k hevertek, a sarokban hanyagul odavetett súlyzók bújtak meg, a falakat régi Beatles-poszterek díszítették, a szekrényből pedig kikandikáltak a cipők.

– Szép – suttogta Jenny, és félve az ágy szélére telepedett.

Az éjjeliszekrényen észrevett egy hajó-modellt.

– Vitorlázol?

– Igen – válaszolta Nate büszkén, és kézbe vette a modellt, majd átnyújtotta a lánynak. – Apával feljárunk Maine-be hajókat építeni. Most ezen dolgozunk. Motoros jacht, így a teste nehezebb lesz, mint az egyszerű hajóké, amelyeket a versenyekre készítünk. Először a Karib-tengeren próbáljuk majd ki, aztán talán átmegyünk Európába.

– Tényleg? – kérdezte Jenny, s szemügyre vette a modellt.

El sem tudta képzelni, hogy egy ilyen törékeny, apró lélekvesz-

tőben szelje át az Atlanti-óceánt. – Mosdó is van benne? Nate elmosolyodott.

– Igen, itt – mutatott a kisujjával a kabinra, amelyben egy kicsi, ovális ajtón a WC felirat állt. – Látod?

Jenny elképedve bólintott.

– Jó lenne vitorlázni. Nate leült mellé.

– Mi lenne, ha eljönnél Maine-be és megtanítanálak? – kérdezte halkan.

Jenny felé fordult, és hatalmas, barna szeme fürkészve kutatta a fiú smaragdzöld tekintetét.

– Csak tizennégy vagyok.

Nate gyengéden megérintette a göndör fürtöket, és finoman végigsimított rajtuk, majd leengedte a kezét.

– Tudom. Nem para.

Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat – „az ártatlanok” dühétől.

badgirl.net Hey, people!

MIINDENKI MÁSKÉPP CSINÁUA Bűnösnek vallom magam abban, hogy ötödikes koromban elloptam egy KitKat csokit a sarki újságostól. Mindez egy bátorságpróba része volt, ráadásul még mindig előfordul, hogy bűntudattal átitatott rémálmok gyötörnek miatta. Viszont soha nem vetemednék arra, hogy Prada táskát vagy Armani bugyikat csenjek el egy üzletből. Akadnak azonban olyanok, akik képtelenek uralkodni magukon!

Lebukta!

B egy cuki kis csomagot vitt N-nek. N azonban nem volt otthon, így hát odaadta a bejárónőnek. D egészen hazáig gyalogol Brooklynból. Szép hosszú séta V lakásától Manhattan nyugati felébe. Gondolom, kissé ki akarta szellőztetni a fejét. S a körmét rágcsálva olvassa a Zárt tárgyalást a 93. és a Madison sarkán lévő Sarki Könyveskuckóban. Talán arra áhítozik, hogy jobban megismerje D-t. A kis J bárgyú vigyorral az arcán hagyja el N-ék házát. A szerelem csodákat művel az emberrel! Csak óvatosan, J! – az Über-menők nem igazán alkalmasak a szerelemre, a mély érzelmek pedig egyáltalán nem szerepelnek az étlapjukon.

A mailjeitekből: Kedves BG! Tuti biztosra veszem, hogy B ellopott egy Aveda sampont a Zitomerből. Nem mintha nem lenne rá elég pénze!

Ha a haverjai igazán törődnének vele, segítséget kérnének egy pszichiátertől.

– Bond lány_ Kedves Bond lány! Kösz a tippet. Úgy gondolom, hogy jelen pillanatban B-nek kisebb gondja is nagyobb, mint a boltiszarka-üzemmód kezeltetése. Láttad már a pasast, aki rövidesen a mostohaapja lesz?

– BG A CONSTANCE BILLARD FILMFESZTIVÁL V, B és S mindhárman beneveztek. V a Háború és béke békebelinek korántsem nevezhető kisfilmjével, B az Álom luxuskivitelben első tíz percének átdolgozott változatával, S pedig a… azzal az izével. Óriási versenyre számíthatunk. V és B meg vannak róla győződve, hogy a díj már a zsebükben lapul, S viszont úgy érzi, semmi esélye a győzelemre. Fogadások?

Imádom, ha utáltok!

badgirl.net

B, V és az évzáró

– Hol lesz?

– Hány vendéget hívtak meg?

– Mit veszel fel?

– Hány koszorúslányt kértek fel?

– Az apádat is meghívták?

– Hány emeletes a torta?

Blairnek kezdett elege lenni. Ebédidő lévén Kati és Isabel társaságában a Constance Biliárd büféjének kígyózó sorában ácsorgott. Az étvágya azonban elment. A bosszantó kínvallatást Kati kezdte azzal, hogy egy antikváriumban talált, 1960-as években kiadott Vogue divatmagazinban látott, „über” esküvői ruháról kezdett mesélni. A ruhán apró kristálymargaréták csillogtak, a szegélye fehér bársonyból készült, és a szoknya hátsó részét egy hatalmas bársonyszalag díszítette. Aztán Isabel megkérdezte, hogy Blair anyja hagyományos hófehér ruhában leszje, vagy valami mást fog viselni. Innentől kezdve elszabadult a pokol, és Blairt körülvették a lelkes, hétfő reggeli beszédtémára éhes constance-os csajok. A kérdések csak úgy záporoztak rá. Legnagyobb bosszúságára nem csak az osztálytársai faggatták az unalmas esküvőről. Becky Dormand és idegesítő, alsós sleppje gyakorlatilag lecibálta róla fekete kasmírpulóverét, és erőszakkal akart kicsikarni néhány érdekes hírt, hogy aztán együtt nyáladzhassanak rajta. Néhány bátrabb kilencedikes is ott lődörgött körülöttük abban a reményben, hogy meghall valamit, amivel később eldicsekedhet a társainak.

– Nem olyan nagy dobás – morogta Blair türelmetlenül. – Már egyébként is volt férjnél.

– Kik lesznek a koszorúslányok? – kérdezte Becky.

– Én, Kati, Isabel… – sorolta Blair, miközben a tálcáját előrébb csúsztatta a pulton és elvett egy kávés joghurtot. – …Serena és a nénikéim – tette hozzá gyorsan.

A szemmagasságban lévő polcon, csinos, fehér kistányérokra téve, cukormázzal bevont csokoládés sütemények sorakoztak. Blair úgy döntött, elvesz egyet. Alaposan megvizsgálta, hogy nincs-e valami baja, majd a tálcájára tette. Még ha később meg is eszi, a nap folyamán bármikor kihányhatja.

Legalább ez az egy öröme legyen meg az életben.

– Serena? – kérdezte döbbenten Becky, és jelentőségteljes pillantást vetett a barátnőire. – Nem mondod?

– Igen – csattant fel. – Komolyan!

Ha Blair nem lett volna a Constance szociális bizottságának feje, a francia klub vezetője és a város valamirevaló ifjúsági társaságainak elnökségi tagja, egyszerűen elküldi Beckyt a büdös francba. Mivel azonban sokan a példaképüknek tekintették, ügyelnie kellett a hírnevére.

A tányérjára dobott néhány spenótlevelet, majd löttyintett rá egy kevés rokfortos salátaöntetet, aztán felvette a tálcáját és elindult, hogy helyet keressen magának. Elsőtől nyolcadikig valamennyi osztály evett már, így a helyiség zsúfolásig telt egyenruhás felsősökkel, akik az ételüket piszkálgatva egymásról pletykáltak.

– Hallottam, hogy Blair zsírleszívásra megy az esküvő előtt, hogy jól mutasson a Vogue magazinban – csivitelte egy csaj.

– Azt hittem, már volt – szólt be egy másik. -Nem azért jár folyton fekete harisnyában, hogy eltakarja a sebeket?

– Úgy hallottam, hogy Nate félredugott, de Blair nem akarja kirúgni, amíg nem készültek róluk jó képek az esküvőn – szó-

lalt meg Becky Dormand is. – Jellemző rá, nem?

Serena van derWoodsen annál az asztalnál ült, amelynél Blair szokott. Szőke haját kontyba kötötte, hogy ne zavarja az olvasásban. Fekete, V nyakú pulóver volt rajta,*amely alatt nem viselt semmit. A lábát hanyagul keresztbe vetve még a rövid, vörösesbarna egyenruhában is divatosnak tűnt. Úgy festett, mintha a Burberrynek vagy a Miu Miunak állna modellt.

Valójában sokkal szebb volt, mint bármelyik modell, mivel különösebb erőfeszítés nélkül is jól nézett ki.

Blair sarkon fordult, és az ablak előtt álló asztalhoz sietett.

Csak azért, mert az anyja felkérte Sere-nát, hogy legyen az egyik koszorúslánya, még nem kell szóba állnia vele.

Fiatalabb korukban a hétvégéket egymás házában töltötték.

Ilyenkor együtt fürödtek, a párnájukkal gyakorolták a csókolózást, felhívták egykori biológiatanárukat és ostobaságokat mormoltak a telefonba, majd egész éjszaka butaságokon agyaltak. Serena ott volt vele, amikor nyolcadik végén megjött neki, és félt kipróbálni a tampont. Először együtt rúgtak be, és mindketten testvérükként szerették Nate-et. Legalábbis eleinte.

Serena azonban két éve bentlakásos iskolába került, és a szünidőket bulizással töltötte Európában. Néha-néha küldött egy képeslapot Blairnek. Nemtörődömsége főleg akkor fájt, amikor az apja bejelentette, hogy meleg és el akar válni, ugyanis nem tudta, kihez forduljon segítségért.

Aztán ott volt még az az apró probléma, hogy Serena és Nate lefeküdt egymással, Blairnek viszont eddig még nem volt szerencséje ehhez az élményhez.

Amikor Serena visszatért a városba, Blair úgy döntött, hogy megfizet mindenért. Egyszerűen levegőnek nézte egykori legjobb barátnőjét, és minden ismerősnek kiadta a parancsot, hogy kövesse a példáját. Kitaszítottá, szociális értelemben vett leprássá alacsonyította Serenát. Blair leült, és a villájával dühösen

bökdösni kezdte a salátáját. Miután a minap kilépett a Barneysból, a parkban várta meg, hogy Serena még a környékről is eltűnjön. Amikor hazaért, az anyja közölte vele, hogy megszüntette a bankszámláját, és Cyrusszal közösen nyitott egy újat. Blairnek csak egy-két napot kellett várnia új hitelkártyájára. Legalább kiderült, hogy miért nem tudott fizetni. Kösz a felvilágosítást, anya!

Blair a szekrényében talált egy szép dobozt, és abba rakta a pizsamaalsót. Becsomagolta egy díszes ezüstpapírba, fekete szalaggal átkötötte, majd elvitte Nate-nek. A fiú azonban fel sem hívta, hogy megköszönje. Mi a fene baja lehet? Kati és Isabel leültek vele szemben. – Miért nem mondod meg anyádnak, hogy nem akarsz közösködni Serenával? – kérdezte Isabel, miközben kontyba tűzte dús, barna haját és belekortyolt az előtte lévő sovány tejbe. – Biztos vagyok benne, hogy vágná, mi a szitu.

– Valld be neki, hogy Serena és te már nem vagytok spanok – szólt közbe Kati, és gyors mozdulattal kikapott egy hajszálat a teájából. Szőke, göndör sörényéből mindig hagyott itt-ott egy-két szálat.

Blair lopva Serena felé sandított. Tudta, hogy az anyja már felhívta a lány anyját és a nő szólt Se-renának, hogy felkérték koszorúslánynak. Bármennyire is vonzotta a gondolat, már nem fújhatott riadót. Az egyébként is olyan alpári lenne. Nem akarta, hogy Serena sértett büszkeségében telekürtölje a várost azzal, hogy látta, amint Blair ellopta a pizsamaalsót a Barneysból.

– Már bebuktam – vonta meg a vállát. – Egyébként sem izgat a dolog. Kibírjuk, hiszen csak annyi lesz az egész, hogy besétál velünk a templomba. Azért, mert egyforma ruhában leszünk, még nem kell együtt lógnunk vele.

Naná, hogy nem. Az anyja tervezett valami pikniket meg

egy szépségnapot a koszorúslányok számára, Blair azonban úgy tett, mintha semmiről sem tudna.

– Egyébként milyenek a ruhák? Kiválasztottátok már? – kérdezte Kati, és a brownie-ba harapott. – Kérlek, mondd, hogy nem kell kötözött sonkának öltöznünk! Megfogadtam, hogy még karácsony előtt leadok öt kilót, de most is zabálok.

Blair a szemét forgatva kavargatta a joghurtját.

– Kit érdekel, mi lesz rajtunk?

Isabel és Kati értetlenkedve meredtek rá. Képtelenek voltak elhinni, amit hallottak. Hogyhogy kit érdekel? Természetesen mindenkit!

Ha egy olyan csaj, mint Blair, ilyesmit mond, akkor biztos, hogy valami nem stimmel. Blair tudomást sem vett döbbenten bámuló barátnőiről, csak szó nélkül kanalazta a joghurtját. Mi a franc van az emberekkel? Miért nem szállnak már le erről az ostoba esküvőtémáról?

– Nem vagyok éhes – vetette oda a két lánynak morcosan. – Megyek, netezek egy kicsit.

Blair felállt, Kati pedig a tálcáján lapuló, érintetlen süteményre mutatott.

– Nem kell? -Tiéd.

Kati elvette a sutit, és Isabel tányérjára tette.

– Megfelezhetjük.

– Ha meg akarod enni, tedd a saját tányérodra -csattant fel Isabel ingerülten, azzal visszadobta a süteményt Kati tálcájára.

Blair képtelen volt tovább hallgatni a civakodá-sukat, így gyorsan lelépett. Alig várta, hogy túl legyen azon a szaros érettségin!

Jenny abban a pillanatban kiszúrta Serenát, ahogy a teájával és a banánjával a kezében belépett az étkezőbe. Mivel egyedül ült és olvasott, Jenny azonnal odasietett hozzá.

– Leülhetek?

– Hát persze! – mondta Serena, és becsukta a könyvét. Goethe Az ifjú Werther szenvedései című művébe mélyedt. Jenny még sosem hallott róla. Serena észrevette, hogy a borítót nézi.

– A bátyád ajánlotta. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogyan képes elolvasni ezt a bénaságot. Rettentően szar.

Jenny felnevetett.

– Látnod kellene a verseket, amiket ír!

Serena töprengve nézett maga elé. Szívesen elolvasta volna a verseket, mivel sejtette, hogy némelyik róla szól. Becsukta a könyvet és Jennyhez fordult.

– Megígéred, hogy nem árulsz el? Bevallom, hogy nem fogom végigolvasni szegény Werther történetét.

– Hallgatok, mint a sír – ígérte Jenny. – De csak azzal a feltétellel, ha nem árulod el neki, hogy unalmasnak neveztem a verseit.

– Rendben.

Jenny az asztal alá kukkantott. Mint mindig, Serena ezúttal is a vörösesbarna, poliészterrel meg-bolondított rakott szoknyát viselte, az egyenruhát, amelyet nem hivatalosan a hetedikes lúzerek viseletének nyilvánítottak. Csakhogy ő még ebben is eszméletlenül jól festett.

– Tudod, te vagy az egyetlen felsős, aki ebben az egyenruhában jár – jegyezte meg Jenny.

Serena vállat vont.

– Szerintem klassz. A tengerészkék unalmas, a szürke pedig elveszi az ember kedvét attól, hogy a jövőben ilyen színű ruhákat viseljen. Szeretem a szürkét, s mivel nem szeretném megutálni, távol tartom magam tőle.

Jenny a szürke egyenruháját viselte.

– Asszem, igazad van. Nekem is van egy szürke nadrágom, amit sosem viselek. Talán pont ezért.

Megköszörülte a torkát, és előrehajolt. Valójában Nate-ről

akart beszélni Serenával.

– Egyébként sajnálom, hogy bekavartam tegnap. Totál kiment a fejemből, hogy randim van veled és Vanessával.

– Semmi gond. Akkor még amúgy sem sejtettem, hogy fantasztikus…

– Hello, skacok! – köszönt rájuk Vanessa Ab-rams. Fekete harisnyát viselt, amely jótékony színével eltakarta bocitérdét. – Mi a pálya?

– Hali! Bocs a tegnapi miatt – mondta Serena.

– Nincs gáz. Egyfolytában filmeket bámulok, úgyhogy valójában elegem van már a mozizásból.

Főleg a te mozidból! Olyan rohadt jól sikerült – tette hozzá magában keserűen. Serena bólintott.

– Dobd le magad!

Jenny haragos tekintettel meredt Vanessára. Magának akarta megkaparintani Serenát.

– Bocs, de nem lehet. Jenny, elő kellene hívnunk néhány filmet az újsághoz. Legalább húsz tekercs lapul a fiókomban, és a sötétszoba most szabad. Benne vagy?

Jenny Serenára sandított, aki vállat vont és felállt.

– Egyébként is mennem kell. Továbbtanulásügyben találkozom Ms. Glosszái. Háromszoros hurrá!

– Én most jövök tőle. Vigyázz, mert megint vérzik az orra!

– figyelmeztette Vanessa.

Ms. Glosnak sárgás színű bőre volt és gyakran vérzett az orra. A csajok meg voltak róla győződve, hogy valami szörnyű, fertőző betegségben szenved, úgyhogy amikor kaptak tőle egy prospektust vagy kölcsönvették a felsőoktatási tájékoztatót, ajánlatos volt kesztyűben végiglapozni, vagy használat után erős fertőtlenítővel kezet mosni.

– Szuper – kuncogta Serena. – Oké, akkor később találkozunk.

Vanessa letelepedett az asztalhoz, és megvárta, amíg Jenny befejezi a banánját. Amikor a lány végzett, a gyümölcs héját egy papírszalvétába csavarta.

– Mehetünk? – kérdezte Vanessa. Jenny vállat vont.

– Valójában dolgom van. Ki kell nyomtatnom a töriházidogámat. Bocs! Vanessa fintorogva felállt.

– Rendben. Szólj, ha ráérsz! Mindenképpen jól jönne egy kis segítség.

– Oké – vetette oda Jenny könnyedén. – Majd szólok. Ja, és még valami! Megtennéd, hogy mostantól Jennifernek szólítasz? Azt hiszem, ez a név jobban illik hozzám.

Vanessa döbbenten meredt a lányra.

– Rendben… Jennifer.

– Kösz – mosolyodott el Jenny, majd a számítógépterem felé indult. Lehet, hogy Nate küldött neki egy csodás e-mailt!

Vanessa a lány után nézett, és azon töprengett, hogy mikor változott át fapinává. Úgy tervezte, hogy több időt tölt majd Jennyvel, hátha így közelebb kerül Danhez, de valahányszor együtt voltak, csak felhúzta magát. Jenny pontosan olyan volt, mint a többi fura csaj a Constance-ban – sekélyes és fennhéjázó.

Vanessa is alig várta, hogy túl legyen a szaros érettségin.

Szerelem és káosz

Sürgős üzenet!

Feladó: Bwaldorf@constancebillard.edu Címzett: Narchibald@St.Judes.edu Bwaldorf: szia, natie!

Bwaldorf: lassan befordulok, mindenki csak az esküvőről dumál, kit érdekel ez a lúzer cucc?

Bwaldorf: nate? tudom, hogy online vagy. találkozunk a franciaklub után, vagy mi lesz?

Bwaldorf: megkaptad az ajándékot, amit tegnap vittem neked?

Bwaldorf: hahó!!!!

Bwaldorf: hát jó!

Sürgős üzenet!

Feladó: Narchibald@St.Judes.edu Címzett: Jhumphrey@constancebillard.edu Narchibald: hali, jennifer!

Jhumphrey: szia!

Narchibald: suli után van kedved talizni velem a parkban?

Jhumphrey: hát… rendben! mi a program?

Narchibald: mit szeretnél?

Jhumphrey: nemtőm, a haverjaid is ott lesznek?

Narchibald: nem, csak én. nem gáz?

Jhumphrey: dehogy! hol?

Narchibald: a metnél várj meg.

Jhumphrey: oké.

Jenny kilépett. Soha életében nem érezte még magát ennyire a topon. Kilencedikes létére Jenniferre változtatta a nevét, és randizik a város legmenőbb felsős srácával. Szólnia kell Vanessának hogy délután nem tud segíteni a Balhé fotóinak kiválogatásában. A fényképek és az újság egyelőre hidegen hagyták. Ha Dan lenne az ő helyében bizonyára sóvár szerelmes verset írna arról, hogy milyen csodás Nate, és hogy a sors útjai kifürkészhetetlenek, amiért két olyan embert hoztak össze akikben nincs semmi közös. A végzet gonosz tréfái űz velük, és a szerelmük tragédiába torkollik. Jenny azonban az optimisták klubjába sorolta magát, így megelégedett annyival, hogy a szürke egérpad aljára legszebb írásával odavéste, hogy Mrs. Jennifer Archibald.

A város túloldalán, a Riverside-ban, Jenny bátyja, Dan éppen a legújabb szerelmes költeményét küldte át e-mailen Serenának. A címe Amikor legutóbb meghaltam volt.

A nyakamra vetetted durva köteled, s én ugrottam.

Zuhanás közben megcsókoltad szememet, s lehulltam.

– Gyere már, te kattant! – kiáltott oda neki a barátja, Zeke Freedman a gépterem ajtajából. – Elkésünk.

Amo ergo sum – gondolta Dan. Szeretek, tehát vagyok.

– Dolgom van – vetette oda kurtán, miközben begépelte Serena constance-os e-mail címét.

– Semmi kedvem a tanár beszólogatásához, úgyhogy lépek.

Később kosarazunk a parkban?

– Aha – mormolta Dan az orra alatt. – Később találkozunk.

Hozzálátott, hogy a vershez rövid üzenetet mellékeljen.

Kedves Serena!

Már alig várom a hétvégét. A felvételi beszélgetés szombaton lesz. Apa adott egy kis plusz zsebpénzt. Szuper lesz!

Mellékelten küldök egy verset. Csak egy kis semmiség, amit ma reggel írtam. Remélem, tetszik.

Suli után a parkba megyek kosarazni. Ha van kedved velem lógni, gyere oda! Szeretettel: Dan Amor omnia vincit! A szerelem mindent legyőz.

Fű, fák, virágok

Jenny a Met előtt ácsorgott, és megpróbálta figyelmen kívül hagyni a lépcsőn fekvő fura alakot. A férfi nadrágja a bokájáig csúszott, és Jenny biztosra vette, hogy kilátszik a farka is. Az ember hozzászokik az ilyesmihez, ha New Yorkban él, de azért mégiscsak hátborzongató, hogy fényes nappal megeshet ilyen ocsmányság.

Legszívesebben odébb állt volna, de megígérte Nate-nek, hogy a Met előtt várja meg. Semmiképpen nem kockáztathatta, hogy elkerülik egymást.

– A magáé vagyok! – kiáltotta oda a pucérkodó egy turistának.

A közeli hot dog árus a mobilján beszélt, így Jenny abban a reményben húzódott közelebb hozzá, hogy a rendőrséget hívja.

Rövidesen kiderült azonban, hogy a férfi az anyjával vagy valami hivatallal beszél, mivel egyfolytában csak azt ismételgette, hogy „értem”.

Valaki megérintette a vállát, mire rémülten hátrakapta a fejét.

– Szia, Jennifer!

– Hali! – mosolygott fel Nate-re. A kezét önkéntelen mozdulattal az arcához emelté, és hátrasimította engedetlen fürtjeit.

– Örülök neked. Majdnem beparáztam ettől a fazontól!

– Fura – bólintott Nate, és átkarolta a lány vállát. – Gyere, lépjünk innen!

Jenny beleborzongott a bizalmas érintésbe.

– Rendben – nyögte, miközben közelebb bújt Nate-hez.

Bementek a parkba és elindultak a Sheep Mea-dow felé, ahol kerestek egy szép, napsütötte részt. Törökülésben letelepedtek a fűbe, és úgy helyezkedtek, hogy egymással szemben legyenek. Miközben a térdük összeért, Jenny azon töprengett, hogy nem álmodja-e ezt a csodálatos délutánt. Nate a város összes lánya közül pont őt választotta. Hihetetlen!

– Remélem, nem gond, hogy nemsokára a barátaim is csatlakoznak hozzánk – mondta Nate, és előhúzott a zsebéből egy fűvel teli, apró zacskót.

Jenny vállat vont.

– Dehogy – felelte, bár egy iciripicirit csalódott volt, hogy nem lehet kettesben a sráccal. Aggódva figyelte, ahogy Nate kivesz egy csipetnyi füvet és gondosan elosztja a fehér cigarettapapíron, majd szakszerű mozdulattal szoros kis spanglit csavar és megnyalja a papír szélét, hogy lezárja. Amikor elkészült, Jenny felé nyújtotta a cigarettát, de a lány megrázta a fejét.

– Kösz, de most nem.

Tudta, hogy gyatrán hangzik, de már attól is a mennyben érezte magát, hogy ilyen közel ülhet Nate-hez. Nem akarta teljesen elveszteni a fejét.

– Faja – bólintott a fiú, majd visszadobta a join-tot a zacskóba, amelyet a zsebébe gyömöszölt.

Jenny alig hallhatóan felsóhajtott. Szerette volna megismerni az igazi Nate-et, amikor nincs a fű hatása alatt.

– Szóval a hétvégén végigjártál néhány egyetemet? – kérdezte. – Eldöntötted, hogy hová akarsz menni?

– Igen, de arra is gondoltam, hogy kiveszek egykét év szabit, és csak hajókázok az apámmal. Talán megpróbálok bejutni az America’s Cup vitorlásversenyen induló csapatba.

– Hű! – álmélkodott Jenny. – Ez csodásan hangzik.

– Talán kihagyok három évet, és akkor mehetünk együtt –

mondta Nate, és megfogta a lány kezét. Selymes, apró ujjai vannak – gondolta elégedetten. A tekintetük találkozott, és egy ideig boldogan mosolyogva néztek egymásra. Nate előrehajolt, és Jenny vállára fektette a homlokát. Az orrát frissen mosott ruha illata csapta meg.

– Hmm, de finom – suttogta. Képtelen volt betelni az érzéssel, amit Jenny ébresztett benne. Nyugodt volt, ami meglepte, mert mielőtt találkozott Blairrel, mindig elszívott egy cigit vagy ivott néhány pohár alkoholt. Csak így volt képes elviselni a lány állandó tervezgetését és a közös jövőjükre vonatkozó követelőzéseit. Jenniferrel azonban nem volt szüksége a fűre.

Jóságos ég, mindjárt megcsókol! – gondolta Jenny izgatottan, miközben lehunyta a szemét. A teste bizsergett. Nate bőre forró és fenyőillatú volt.

– Jennifer – mormolta kábultan. Felemelte a fejét, és mosolyogva megrázta mézszőke haját. – Csodás érzés…

Nate szeme végigpásztázta a lány arcát, majd megállapodott az ajkán. Jenny képtelen volt elfojtani a kuncogást. Mindjárt csókolózni fog Nate-tel.

– Yo, Archibald! – kiáltotta valaki a távolból. -Minket se hagyj ki!

Basszus! Rettentően rossz időzítés.

Jenny és Nate egyszerre fordultak a közeledő Anthony, Jeremy és Charlie felé. A fiúk menet közben egy focilabdát passzolgattak egymásnak. Nate gyorsan felállt, és távolabb lépett Jennytől.

– Hali. Szóval ideértetek végre!

– Sziasztok, srácok – köszönt Jenny. Lassan felállt, s miközben leseperte a fűszálakat az egyenruhájáról, azt kívánta, bárcsak maradtak volna ott a fiúk, ahol voltak.

– Gyúrsz nekünk egy jó nagy, kövér trombitát? -kérdezte Anthony a Nate zsebéből kikandikáló zacskóra mutatva.

A fiú megrázta a fejét.

– Haver, én már totál beálltam – hazudta. Kivette a zsebéből a zacskót, és odadobta Anthony-nak. – Van benne egy csinos darab.

– Kösz! – mormolta a fiú az orra alatt, és azonnal nekiesett az ajándéknak. – Baromira szükségem van rá. Az a nyamvadt továbbtanulási tanácsadó egy órán keresztül csesztetett.

– Nekem mondod! – csattant fel Jeremy. Jenny a körmét rágcsálta. Kívülállónak érezte magát a fiúk között. Nate-re pillantott, aki elvette a labdát Jeremytől és lazán dekázott vele.

– Ugyan már, az semmi. Az apám nyolcadik óta nem száll le rólam – mondta Charlie. – Már beszélt is valami dékánnal a Yale jogi karáról, hogy készüljenek fel a jövetelemre. Hallod, apám speeden van, baszod!

– Akkor a hétvégén megyünk a Brownra? – kérdezte Jeremy.

Brown! Jenny felkapta a fejét az ismerős szó hallatán. Dan és Serena is oda mennek szombaton.

– Naná! – vágta rá Nate, majd odarúgta a labdát Jennynek, aki könnyedén visszapasszolta. Kedvesen a fiúra mosolygott, ezzel is jelezve, hogy nem bánja, amiért csadakoztak hozzájuk a barátai, és az sem zavarja, hogy kilencedikes lévén nem tud békapcsolódni a továbbtanulás témájába. Tetszett neki a gondolat, hogy Nate egyáltalán nincs „kész”, bár ezt állította, és örült, hogy megosztotta vele a titkát. A barátaival ellentétben ő már tudta, hogy a fiú némi pihenőt akar tartani, mielőtt egyetemre megy. – Gyerünk, rúgjad!

Jenny azt kívánta, bárcsak Nate megcsókolta volna, és nem hátrál meg, amikor feltűntek a barátai.

Dan egy padon gubbasztva várt Zeke-re és Serenára. Abban

biztos volt, hogy a haverja rövidesen ott lesz, ha pedig a lány is felbukkan, elküldi a francba azt a lúzert, és megkéri, hogy hagyja őket magukra.

Erre valók a barátok.

Dan előhúzott egy Camel cigarettát, majd a szájába tette. A keze remegett – részben azért, mert ebéd óta hat csésze kávét döntött magába, részben pedig mert ideges volt a Serenával megbeszélt „talán-randi” miatt. Vajon mit szólt a vershez? Kivette a zsebéből a jegyzetfüzetét, de amikor a papírra nézett, a sorok összefolytak a szeme előtt. Serena bármelyik pillanatban felbukkanhat. Átöleli és kifulladásig csókolja, majd sírva kér bocsánatot, amiért szívtelen volt és nem ment el a szombati találkozóra. Aztán egyre csak azt ismételgeti, hogy egyszerűen csodásnak találja a verset és nagyon szerelmes belé. Vagy nem.

Dan kapkodva szívta le a füstöt, amitől majdnem kiköpte a tüdejét. Meggyújtott még egy cigarettát, és úgy döntött, hogy folyamatosan füstölög, amíg Serena meg nem érkezik. Talán meghal, mire ideér, de legalább együtt lesznek.

A füstfelhőn keresztül a pázsit felé nézett, ahol egy alacsony, jókora mellel megáldott, göndör hajú lány focizott négy sráccal. Dannek hirtelen leesett a tantusz. A húga volt az, Jenny. Mióta lóg ezekkel a szétszívott agyúakkal? Az a perverz Chuck Bass is velük van? Danben feltámadt a védelmező ösztön. Lassan felemelkedett, de aztán erőt vett magán és visszaült. Úgy tűnt, Jenny jól érzi magát, és Chuck nem volt a képben. Ha el akarja játszani az idegesítő nagytestvér szerepét, akkor odamehet és tönkreteheti a húga délutánját, vagy nyugton maradhat, és hagyhatja, hogy Jenny szórakozzon egy kicsit.

Szemmel tarthatja onnan, ahol ül. Most, hogy Serenával jár, kevesebb ideje lesz rá, így nem baj, ha új barátokat szerez magának.

Fogjuk rá, hogy Serenával jár. Ehhez azonban nem ártana,

ha a lány meg is jelenne a randikon.

– Skacok, én lépek – jelentette be Jenny, és könnyed mozdulattal odarúgta Nate-nek a labdát.

– Oké, majd csörgök – mondta a fiú, s a kezét a lány nyakára csúsztatva puha csókot nyomott az arcára.

Jenny majdnem összeesett.

– Csumi – cincogta elhaló hangon, és intett a többieknek is.

Gyorsan sarkon fordult és hazafelé indult. Már alig várta, hogy újra találkozzon Nate-tel. Kettesben.

– Hé, don, mit szól Blair a kis barátnődhöz? -kérdezte Anthony, amikor Jenny hallótávolságon kívülre ért. Meggyújtott egy újabb spanglit, beleszippantott, majd átadta Jeremynek.

– Nem a csajom. Csak egy luvnya, akivel véletlenül összehozott a sors. Kedvelem és kész.

– Vágom – bólintott Jeremy, és átnyújtotta Nate-nek a cigit.

– Blair azonban nem fog letérdelni, ha megtudja, hogy egy kilencedikes pinát választottál helyette. Igazam van vagy igazam van?

Nate mélyet szippantott a fűből.

– Nem fogja megtudni – nyögte, miközben néhány másodpercig benn tartotta a füstöt. – Eszemben sincs dobni Blairt Jennifer miatt. No para.

– No para – értett egyet Charlie, és csatlakozott a fűnyírókhoz.

Nate figyelte, ahogy egy pillanatig felizzott a cigaretta vége.

Nem mondott igazat. Jennifer igenis fontos volt számára. Egyelőre azonban fogalma sem volt róla, hogyan birkózzon meg a teherrel.

Az ember nem lehet elég óvatos, ha egy olyan lányfól van szó, mint Blair. Tudta, hogy mire képes, ha dühös, és azt nagyon nem akarhatta.

– Bocs, hogy késtem, takonyfej! – vetette oda Zeke, miközben Dan fejéhez pattintotta a kosárlabdát.

Dan felnézett a jegyzetfüzetéből, amelyben már ott állt legújabb verse, a Törött láb néhány sora. Hegyes fakéreg, lapos kerék, törött üveg. A sors igaztalan fejszéje lecsap és minden üres.

– Hali! – köszönt Dan, majd a táskájába dobta a jegyzetfüzetét és felállt. – Kösz, hogy idetoltad a képed!

– Ezt neked – intett felé Zeke. – Tudod, hogy matekon voltam.

Elindultak a kosárlabdapálya felé.

– Ja, tényleg! Keményebben kellene tanulnod, akkor nem szorulnál segítségre.

– Nyald ki!

– Csak utánad! – vágta oda Dan, miközben a pályát körülvevő kerítés tövébe dobta a táskáját és lecibálta magáról a kabátját.

Zeke ide-oda táncolt a labdával. Kissé túlsúlyos lévén a csípője széles volt, mint egy lánynak, mégis a legjobb kosarasnak számított a Riverside-ban.

– Folyton el vagy havazva és be vagy fordulva. Mi a szar van?

Dan vállat vont, majd előrelendült, hogy elvegye a labdát Zeke-től.

– Ez van, haver! Ezzel jár, ha az embernek fix csaja van.

Megszerezte a labdát, és végigvezette a pályán. A palánk alatt felugrott, de harminc centivel elvétette a kosarat.

– Szép volt, balfaszkám! – futott utána Zeke, hogy elkapja a lepattanó labdát. – Van csajod? -kérdezte egy helyben állva.

Miközben a labdával zsonglőrködött, fehér pólója alatt finoman rezgett a pocakja. – Ki, Vanessa?

Dan megrázta a fejét.

– A neve Serena. Nem ismered. Ezen a hétvégén együtt megyünk a Brownra.

– Azta!

Zeke megpördült, és a másik palánk felé vezette a labdát.

Nem látszott rajta, hogy különösebben felzaklatták volna a hírek. Dan figyelte, ahogy a magasba lendült és tökéletes ívben kosárra dobta a labdát.

– Ezek szerint komoly a dolog, mi? – kérdezte a fiú, és pontos passzt adott Dannek. Fogalma sem volt róla, hogy mit válaszoljon. Részéről komoly volt az ügy, de vajon Serena úgy mutatja majd be a barátainak, mint az új fiúját? O is ugyanúgy álmodozik az előttük álló hétvégéről, mint Dan? Nem igazán.

Serena abban a pillanatban a fogorvos székében csücsült, és arra várt, hogy a tömés végre a fogába kerüljön. Éhes volt és morcos, amiért csak a fájdalomcsillapító hatásának elmúlta után ehetett.

A fogorvosnál való sínylődés nem kifejezetten költői téma.

Serena elolvasta Dan versét, de nem tudta, mihez kezdjen vele. Hozzászokott ahhoz, hogy mindig magára vonja a fiúk figyelmét, de ez azért még neki is sok volt. Dan kezdett hasonlítani egy kuk-kolóhoz, és ez kissé kiborította.

Hívatlan vendégek

– Milyen kérdésekkel készülsz? – kérdezte Ms. Glos Blairtől.

Szerda délután lévén a tanácsadónő a szombati felvételi beszélgetésre készítette fel a lányt. – Be kell bizonyítanod, hogy rengeteg olyan dolog érdekel, amelyek fontosak ahhoz, hogy a Yale-re járhass. Rá kell világítanod, hogy nem csak azért jelentkezel oda, mert jó iskola és ez nálatok családi hagyomány.

Blair türelmetlenül bólintott. Mit képzel róla Ms. Glos, hogy retardált?

A nő kényelmesen elhelyezkedett, és egy szövetszálat kezdett piszkálni, amely barna harisnyájába akadt. A felsőteste izmos és szögletes volt, akár egy férfié, de Blair észrevette, hogy a lába kifejezetten jó egy ötvenéves továbbtanulási tanácsadóhoz képest.

– Megkérdezem tőlük, hogy az első évben van-e lehetőség franciaországi ösztöndíjra, hogy milyen a szállásjés jók-e a sportolási lehetőségek, és érdeklődöm az egyetemi diáktanácsról. Ja, és a diploma utáni munkalehetőségekről is kifaggatom őket -mondta Blair, majd kinyitotta a menedzserkalkulátorát és feljegyezte az utolsó kérdést.

– Nagyszerű. Mindebből kiderül majd, hogy nemcsak tanulni akarsz, hanem érdekelnek a közösségi programok és igyekszel kihasználni az érdekes lehetőségeket – bólintott Ms. Glos, majd becsukta Blair dossziéját és visszacsúsztatta az íróasztala fiókjába. – Remekül fogsz szerepelni! Készen állsz rá, hogy egyetemista légy.

Blair felállt. Naná! Egész életében erre várt.

– Köszönöm, Ms. Glos. Ha a felvételi beszélgetés jól sikerül, nyugodtan jelentkezhetek, és nem kell a többi sulival bajlódnom, ugye?

– Nos, azt tanácsolom, hogy a biztonság kedvéért azért menj el más iskolákba is. Talán találsz egy olyan helyet, ami jobban tetszik – mondta Ms. Glos, majd megtörölte az orrát egy papír zsebkendővel. – Egyébként be fogsz kerülni a Yale-re.

Blair elmosolyodott.

– Remek!

Kinyitotta az ajtót, és elégedetten kilibbent a folyosóra.

Amikor Blair belépett a 72. utcában lévő tetőtéri luxuslakásba, azonnal tudta, hogy valami nem stimmel. Az előszobát megtöltötték a bőröndök és a dobozok, s a könyvtárban lévő óriási tévéből zene bömbölt. Az ajtó kilincsén egy nyakörv függött, és hallani lehetett, ahogy egy kutya körme végigszántja a faparkettát.

Blair ledobta a hátizsákját a folyosón, mire megjelent egy hatalmas, barna bokszer, amely odacsörtetett hozzá, és üdvözlésképpen a lány lábához dugta az orrát.

– Hé, tűnj innen a fenébe! – tolta el magától a lelkes állatot.

– Anya!

Hirtelen kivágódott a hosszú folyosóra nyíló egyik ajtó, és megjelent Cyrus Rose.

Kedvenc vörös, Versace selyemköntösét és bambuszpapucsát viselte. Látszott rajta, hogy otthon érzi magát.

– Üdv, Blair! – kiáltotta, majd medve méretű karjába zárta a lányt. – Az anyád a fürdőkádban lubickol. Most már hivatalosan is itt lakom. Ráadásul Aaron és Muff is beköltözött!

– Muff? – kérdezte Blair, és hátrált néhány lépést. Nem szeretett túl közel lenni Cyrushoz, mivel gyakran előfordult, hogy

még alsónadrágot se vett a köntöse alá.

– Aaron kutyája. Igazi csavargó. Ez tetszik! Muff, a csavargó – nevetett fel a férfi, és összecsapta aranygyűrűkkel felcicomázott virsliujjait. – Aaron mamája sokat van távol, a kölyök meg halálra unta magát abban a hatalmas házban, Scarsdaleben. Mivel csak Muff-fal tudott beszélgetni, úgy döntött, hogy egy ideig nálunk marad. Ahogy édesanyád mondja, minél többen vagyunk, annál jobb a hangulat.

Blair csak állt és alig akart hinni a fülének. Muff, a csavargó eb odasettenkedett mögé, és megszimatolta a fenekét.

– Nem szabad, Muff! – szólt rá Cyrus nevetve. -Gyere ide azonnal! így ni, jó fiú vagy! Menjünk, mutassuk be a gazdidat Blairnek.

A férfi megragadta a kutya nyakörvet, és a könyvtár felé vezette. Blair sejtette, hogy utánuk kellene mennie, de mivel sokkot kapott, képtelen volt megmozdulni. A könyvtár ajtajában rövidesen felbukkant egy vele egyidős, boldogan vigyorgó fiú.

Rövid rasztafrizurát viselt, barna szeme pedig élesen elütött sápadt bőrétől.

– Csocsi, Aaron vagyok! – rikkantotta, majd katonai csizmájában odatrappolt Blairhez és kinyújtotta a kezét. Szakadt pólójáról Bob Marley nézett a világba, s Blair látta, hogy az alsónadrágja túlér bő farmerja szíján.

Gáz van!

Gyorsan kezet fogott a fiúval, és amilyen gyorsan csak tudott, hátrált néhány lépést.

– Úgy tűnik, szobatársak leszünk – mondta Aaron még mindig mosolyogva.

Komoly gáz van!

– Remélem, nem bánod, hogy bezártam a macskádat a hálószobádba. Kicsit kiakadt Muffancstól.

A szőrét óriásira borzolta – mesélte nevetve, s rasz-

tafrizurája ide-oda csapódott. Blair döbbenten meredt rá.

– Meg kell csinálnom a házimat – sziszegte, majd sarkon fordult, és Aaron képébe csapta az ajtót.

A szobája biztonságos rejtekébe érve felkapta a macskát, és az ágyra vetette magát. Szőrpamacs a pulóverébe mélyesztette a körmét.

– Semmi baj, kicsim – vigasztalta Blair, és szorosan magához szorította. Lehunyta a szemét, és az állat puha szőrmebundájába rejtette az arcát. Azt kívánta, bárcsak felébredne a rossz álomból.

Mozdulatlanul, lehunyt szemmel feküdt. Talán ha elég sokáig marad a szobájában, mindenki megfeledkezik róla, és soha többé nem kell Blair Wal-dorf ostoba, elcseszett életét élnie.

Valaki mássá válhat, és beiratkozhat végre a Yale-re. Nate hosszú éveken át keresné, s végül rátalálna. A jelenetet régi fekete-fehér filmként képzelte el, amelyben a hősnő amnéziás lesz, majd új életet kezd, és beleszeret egy idegenbe. Később kiderül, hogy az utána nyomozó férfi élete nagy szerelme, így amikor megtalálja, azonnal feleségül kéri. Természetesen igent mond, bár még a nevére sem emlékszik. Aztán a férfi odanyújtja neki a sálját, amelynek illata a régmúlt, együtt töltött napokat juttatja a nő eszébe. Az emlékei visszatérnek, és miután összeházasodtak, boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Miközben Blair szeme előtt lepereg a szereplők listája, hegedű lágy hangja tölti be a csendet.

Blair végül elengedte Szőrpamacsot, és felült. Felkapta a videomagnó távirányítóját, és benyomta a lejátszás gombot. A gép berregni kezdett, majd a képernyőn megjelent az Alom luxuskivitelben kezdő képsora – Audrey Hepburn, amint egy hosszú éjszaka után felöltözve croissant-t falatozik a Tiffany előtt. Blair ezt a filmet nevezte be a Constance Biliárd Filmfesztiválra. Audrey, amint a Varázslótanonc zenéjére croissant-

t eszik, és közben a Tiffany ékszerbolt kirakatában pompázó gyémántokat csodálja. Aztán ugyanez újra a Lányok a filmekben című, régi Duran Duran-dalra. Majd Liz Phair Űrhajósfiújára. És még több különféle számra. Valahányszor Blair megnézte a filmet, mindig felfedezett valami újdonságot. Sosem unta meg. Remélhetőleg hétfőn a fesztivál bírálóbizottsága is ugyanígy érez majd.

Az ajtaján halk kopogás hallatszott. Blair felkapta a fejét, hogy megnézze, ki képes olyan pofátlanságra, hogy mély gyászában megzavarja. Az ajtó kinyílt, és Aaron nézett be rajta.

Muff kihasználta az alkalmat, és a lába között beszökött a szobába. Szőrpamacs rémült nyávogás kíséretében a gardróbba menekült.

– Muff, nem szabad! – mordult fel Aaron, és megragadta a kutya nyakörvet. – Bocs – mosolygott rá Blairre. Kivonszolta Muffot a folyosóra, és rácsapott az állat hátsójára. – Rossz vagy – szidta le szigorú hangon.

Blair a térdére könyökölve figyelte a jelenetet, és úgy érezte, percről percre jobban gyűlöli a fiút.

– Csak azt akarom kérdezni, hogy nem gurítasz egy sört vagy valamit?

Blair nem válaszolt. Ki nem állhatta a sört. Aaron sötétbarna szeme a tévére tévedt.

– Hé, bírod a retrót?

Blair felkapta a távirányítót, és kikapcsolta a tévét. Nem engedheti, hogy Aaron a kedvenc filmjét szapulja. Már így is elég kárt okozott!

– Tudom, hogy feláll a szőr a hátadon, amiért ilyen hirtelen rád törtünk. Ráadásul itt az esküvő is, meg minden. Csak azt akarom mondani, hogy ha dumálni akarsz vagy ilyesmi, akkor itt vagyok.

Blair továbbra is kifejezéstelen, jeges tekintettel meredt Aaronra, és magában azt kívánta, hogy nyelje el a föld. A fiú megköszörülte a torkát.

– Együtt lógtam a kisöcséddel,Tylerrel. Tévéztünk, szürcsiztünk meg ilyesmi… mármint én söröztem, ő meg kólázott. A lényeg, hogy egész tűrhetően veszi a kanyart. Nagyon jó fej kiscsávó.

Blair értetlenül nézett Aaronra.

Ez a lúzer azt hiszi, hogy leáll vele cseverészni?

– Hát jó. Később elmegyünk vacsizni. Vega vagyok, úgyhogy az éttermet én választottam. Remélem, nem gond.

A fiú hátralépett, majd várt egy pillanatig, hátha Blair mond végre valamit. Végül feladta a próbálkozást és beletörődött a vereségbe.

Blair ismét az ágyra vetette magát, és szorosan markolta a párnáját. Naná, hogy vega! Jellemző. Legszívesebben a fiú arcába vágott volna egy kiló nyers húst.

Mindenki bekattant? Azt hitték, hogy tárt karokkal fogadja majd álhippinek öltözött mostohatestvérét, aki se szó, se beszéd beköltözött a lakásukba, s úgy vedeli a sört, mintha ezer éve ott lakna velük, és Mr. Csupaszív szerepébe bújik, hogy levegye a lábáról Tylert? Azt már nem! Tűnjön mindenki a jó…

Még szerencse, hogy a hétvégén nem kell itthon maradnia, és ha felveszik a Yale-re, örökre búcsút inthet ennek a bolhacirkusznak. Talán ha elmeséli Nate-nek, hogy mi történt, a fiú megsajnálja és mégis vele tart New Havenbe. Felemelte a telefonkagylót, és Nate számát tárcsázta.

– Hali! – hallatszott a fiú hangja az ötödik csengetés után.

Blair azonnal tudta, hogy be van lőve.

– Szia, én vagyok – mondta kissé remegő hangon. Sírás fojtogatta, és hirtelen úgy érezte, nem bírja tovább a feszültséget.

– Vágom.

Blair a hátára hengeredett, és a plafonra bámult. A gardróbban sárgán világított a riadt Szőrpamacs tágra nyílt szeme.

– Azon agyaltam, hogy talán meggondoltad magad, és eljössz velem a Yale-re… – Blair hangja megbicsaklott. Csak nem fog sírni?

– Nem hinném. A srácok totál be vannak indulva az utazás miatt.

– Oké. Én csak… ez az egész esküvő… most meg ráadásként…

A hangja elvékonyodott, és a szeme sarkából kicsorduló könnycsepp végigcsorgott az arcán.

– Sírsz? – kérdezte Nate.

Blair szeme újra megtelt könnyel. Nate mintha egyre távolabb került volna tőle. Ahhoz is fáradt volt, hogy elmagyarázza neki a nyomorúságos helyzetet, amibe került. Még az ajándékot sem köszönte meg. Ki a frászt érdekel?

– Leteszem – szipogta. – Holnap csörögsz?

– Ja – felelte Nate, de Blair pontosan tudta, hogy nem fog.

Valószínűleg még a beszélgetésükre sem fog emlékezni, mivel az agyát elhomályosította a fű.

– Szia!

A telefont az ágyra dobta, és végighúzta a körmét a takarón.

Szőrpamacs kisettenkedett a gardróbból és felugrott mellé.

– Semmi baj, kicsim – mormolta Blair, miközben a macska fejét simogatta. Felemelte az állatot és a hasára tette. – Nincs semmi baj.

Szőrpamacs lehunyta a szemét, és elégedettet dorombolva befészkelte magát a lány pulóverének melegébe. Blair azt kívánta, bárcsak őt is megnyugtatná valaki. Korábban azt hitte, hogy Nate az a valaki, de kiderült, hogy a fiú legalább olyan felszínes és kiábrándító, mint fenekestül felfordult életének többi szereplője.

badgirl.net Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat – „az ártatlanok” dühétől.

Hey, people!

CSALÁDI GONDOK Néha utálhatjuk a szüleinket, vagy valamelyik átkos, fiatalabb vagy idősebb rokonunkat, aki idegesít bennünket, és főleg azokat, akikhez korábban a világon semmi közünk sem volt, csak kérés nélkül rátelepedtek az életünkre.

Ha azonban ez a nemkívánatos, rasztafrizurás leendő rokon történetesen kifejezetten cuki, és nemcsak hogy csodásan gitározik, hanem a világ legédesebb pasija, talán az ember lehetne kedves is. Úgy tűnik azonban, hogy B-ben fel sem merült ez a lehetőség.

A mailjeitekből: Kedves BG! Úgy hallottam, hogy B áruházi szarka lett, de ennek volt előzménye. Az oviban például elcsórta mások barbie-s radírját, ceruzáját meg egy csomó más cuccot. A barátai csak ritkán hívták át magukhoz aludni, mert attól tartottak, hogy megfújja a ruháikat. Azt is beszélik, hogy órát lopott a Tiffany ékszerüzletből. – Qqcska_ Kedves Qqcska! B elsős kora óta Rolex órát visel, így nem hiszem, hogy a pletyka áll. Azért kösz a tippet! -BG__ hali! tutira láttam, amikor n a 86. utcán lévő gap üzlet előtt beszélgetett azzal a kilencedikes constance-os kiscsajjal.

– bagszi99_

Szívem, bagszi99! És? Neked ez még új? Ennél azért több kell, hogy felkeltsd az érdeklődésemet.

– BG _ Lebukta!

N beszerzett egy családi csomag gandzsát a törzshelyén, a 80. és a Madison sarkán lévő megbízható kis pizzázóban. Gondolom, már az utazásra melegít. B és hirtelen felduzzadt családja vidáman vásárolgatott a Saksben. Az esküvői részleg körül lábatlankodtak. Egyébként a berágott B az idő nagy részét a hölgyeknek fenntartott társalgóban töltötte. S a körmét rágva lődörgött a Barneys kozmetikai osztályán. D a Riverside Parkban ücsörgött, és egyik bagót szívta a másik után. Valahányszor J-nek a várost járva alkalma adódott rá, csodás kézírásával a legkülönfélébb helyekre firkantotta le N nevét. Persze fű alatt.

Imádom, ha utáltok! badgirl.net

Menekülés!

– Nem túl habcsók? – kérdezte Blair anyja, és megpördült az Ötödik sugárúton lévő Saks áruház esküvői ruhákat árusító osztályának emelvényén. A fehér, szaténból és csipkéből készült költemény harangként himbálózott a bokájánál.

Blair megrázta a fejét. Ahogy a puffos, mélyen kivágott esküvői ruhában hervatag Barbie babaként tetszelgő anyjára nézett, a gyomra is felfordult. Minél hamarabb végeznek, annál gyorsabban szabadulhat. Ideje lenne készülődni a holnapi beszélgetésre.

– Oltári – hazudta.

– Kissé szégyellem magam, amiért fehéret veszek – töprengett hangosan Mrs. Waldorf. – Végül is már túl vagyok egy házasságon. Blair, édesem, mi lenne, ha befestetném? Szerintem csodásan mutatna aranyló bézs színben vagy halványlilában…

Blair vállat vont, és feszengve mocorogni kezdett a kényelmetlen, antik hatású ülőkén.

– Nincs semmi gond a fehérrel – vágta rá gondolkodás nélkül. A festés túl sokáig tartana.

– Akkor is befestethetjük, ha már elkészült -ajánlotta az eladónő. – Akkor jó lesz ez a ruha?

Még a nő is kijött lassan a sodrából. Már hét ruha- és három kosztümpróbán voltak túl. Ha Mrs. Waldorf azt akarja, hogy a ruhája röpke két hét alatt elkészüljön, akkor a varrónőknek kezüketlábukat eldobva kell dolgozniuk.

Eleanor abbahagyta a pörgést, majd szemügyre vette magát

a négyrészes tükörben.

– Azt hiszem, mind közül ez áll a legjobban. Te mit gondolsz, Blair?

A lány lelkesen bólintott.

– Szerintem is, anya. Überszexi. A nő boldogan elmosolyodott.

A nők ölni tudnának azért, hogy csinosak lehessenek.

– Rendben – vágta rá Eleanor kipirulva. – Vágjunk bele!

Az eladónő hozzálátott a tűzéshez, huzigáláshoz és méricskéléshez, majd mindent gondosan lejegyzett egy papírlapra.

Blair az órájára nézett. Már fél négy volt. Ez az unalmas kínszenvedés rohadt sokáig tart!

– Találtál valamilyen ruhát a koszorúslányoknak? – szólt oda neki az anyja.

– Még nem – válaszolta Blair. Nem is keresett. Eleanor azt akarta, hogy ő válassza ki a koszorúslányok egyforma ruháját.

Blair imádott vásárolni, de ezúttal nehezére esett lelkesedni a hálátlan feladatért. Gyűlölte, ha ugyanolyan göncbe kell bújnia, mint másoknak. Végül is élete nagy részét balfék iskolai egyenruhában töltötte.

– Láttam egy csodaszépet a Barneysban. Azt hiszem, Chloé tervezte. Csokoládészínű gyöngyökkel díszített, spagettipántos selyemruha, keresztbe szabva. Nagyon különleges és finom darab. A hosszú lába és a szőke haja miatt fantasztikusan mutat majd Serenán. Ami viszont téged illet… nos, lehet, hogy csípőben kicsit erősítene…

Blair döbbent csendben meredt az anyja tükörképére. Azt akarja mondani, hogy kövér? Hogy kövérebb, mint Serena?

Felállt és összeszedte a holmiját.

– Hazamegyek, anya – közölte dühösen. – Nincs időm ruhákról csevegni, ugyanis ha elfelejtetted volna, holnap lesz a felvételi beszélgetésem a Yale-en. Bármilyen furcsa, mindez

számomra sokkal fontosabb, mint az esküvőszervezés.

Eleanor olyan gyorsan pördült meg, hogy az eladónő kezéből kiesett a tűpárna. Szemmel láthatóan nem tűnt fel neki, hogy vérig sértette a lányát.

– Erről jut eszembe! Amikor Cyrus megtudta, hogy New Havenbe készülsz holnap, fantasztikus ötlete támadt.

Basszus!

Cyrus minden ötletét a pokol fenekére kívánta. Blair mély lélegzetet vett, és felkészült a legrosszabbra.

– Már mindent elrendeztünk… Aaron majd elvisz a Yale-re.

O is körül akar nézni az egyetemen, és a Lexingtonon lévő garázsban áll az autója – hadarta Eleanor. – Hát nem tökéletes megoldás?

Blairt ismét a sírás kerülgette. Nem! – kiáltotta volna legszívesebben. Egyáltalán nem tökéletes, anya! Baromság az egész.

Csak nem fogok sírni a Saks menyasszonyiruha-osztályán? Ennél szánalmasabbat el sem tudott képzelni.

– Később találkozunk – vetette oda gyorsan, majd elmenekült.

Az anyja töprengve nézett utána. Szegény Blair -gondolta –, bizonyára a felvételi beszélgetés miatt ideges.

Blair gyalog tette meg az otthonáig vezető utat, s közben igyekezett visszatartani haragos könnyeit. Eszébe jutott, hogy bejelentkezik a Pierre Hotelba, és ezzel megkezdi önkéntes száműzetését, de aztán elvetette az ötletet. Felhívhatná az apját, és megkérdezhetné, hogy ott lakhat-e vele és a barátjával a franciaországi kastélyukban. Megtanulhatná, hogyan kell szőlőt préselni, vagy mi.

Először azonban be kell fejeznie az iskolát. Le kell feküdnie Nate-tel. És diplomáznia kell a Yale-en.

Minden sikerülni fog, amit eltervezett!

Amikor belépett a tetőtéri lakás ajtaján, Muf azonnal odatrappolt hozzá és rávetette magát hogy lelkes farkcsóválás közepette megnyalja az arcát. Blair ledobta a táskáját és lehuppant a földre Miközben a kutya boldogan körbeszaglászta, a könnyek végigcsorogtak az arcán. Muff szájának olyan szaga volt, mint a seggének.

Most már biztos, hogy ennél rosszabb állapotba nem kerülhet.

A könyvtár ajtajában Aaron jelent meg.

– Hali, mi újság? – kérdezte, majd odasétál Blairhez. – Muff, nem szabad! – kiáltotta, miközben megpróbálta visszafogni a kutyát. – Ne hagyd, hogy rád másszon! A végén még beléd szeret, és mire észbe kapsz, a lábadat pumpálja majd.

Blair elfojtotta feltörni készülő zokogását, és keze fejével megtörölte az orrát.

– Szóval, készen állsz, hogy bevedd a Yale-t? – kérdezte Aaron, és felé nyújtotta a kezét, hogy felsegítse.

Blair ügyet sem vetett rá. Szüksége volt egy italra.

– Alig várom, hogy lelépjek ebből a pokolból motyogta szánalmasan.

– Ha akarod, most rögtön elindulhatunk. Jobba örülnék, ha nem kellene hajnalban kelnünk a felvételi beszélgetés miatt.

– Most? – kérdezte fátyolos hangon, és hagyta, hogy a fiú felsegítse. Nem így tervezte. Viszont miért is ne léphetnének le most rögtön? így ő és Aaron éjszaka utazhatnának, és megszállhatnának egy hotelban. Van autójuk, úgyhogy bárhová elmehetnek. Bárhová, csak el innen.

Eletében először spontán döntést fog hozni.

– Rendben – szipogta. – Bepakolok és mehetünk.

– Király – mosolyodott el Aaron. – Hé, Tyler! -kiáltotta, mire a könyvtár ajtajában megjelent Blair öccse. Leendő mostohabátyja egyik pólóját viselte, amelyen az Engedd nőni a füvet!

felirat állt. Az arca maszatos volt a csokoládétól. – Bocs, haver, de nem tudom veled végignézni a Mátrixot. Blair és én elindulunk a Yale-re.

– Semmi gáz, a sorozatok amúgy is szarok. Blair kikerülte az öccsét, és a szobájába sietett, hogy összepakoljon. A feje lüktetett. Igaz, hogy ki nem állhatta Aaront, de annyira szeretett volna lelépni otthonról, hogy mindegy volt, ki menti meg. Remélhetőleg nem fog egész úton atyáskodni és papolni, meg ilyesmi.

Tali a Grand Centrálon

Amikor Serena odaért a Grand Central pályaudvar felső szintjén lévő bárba, Dan már várta. Gin-toni-kot ivott, dohányzott, és szemmel láthatóan ideges volt.

– Szia! – köszönt rá Serena kifulladva. Mindig ki volt fulladva, mert folyton késésben volt. Dan úgy képzelte, hogy a mennyországból kell a földre érnie, az pedig nyilvánvalóan sokáig tart.

– A szakácsunk csinált néhány szendvicset, úgyhogy ha megéhezünk, falatozhatunk.

A szakács. Naná, hogy van szakácsa, hiszen egy mesebeli tündérkisasszonynak ez jár – gondolta Dan, miközben a poharában lévő jégkockákat kavargatta. Serena kék pulóvert viselt, amely a szokásosnál nagyobbnak és kékebbnek mutatta a szemét.

– Hoztam egy üveg bort. Ha van kedved, pikni-kezhetünk.

Serena kecsesen felült egy bárszékre. A pultos elé tett egy buborékos, levendulaszínű Kir royale-t és egy apró méretű szalvétát.

– Bejön ez a hely – mondta, azzal belekortyolt az italába.

Dan megkínálta cigarettával, majd magának is kivett egyet és meggyújtotta mindkettőt. Serena az állomás díszes mennyezete felé fújta a füstöt.

– Az utazásban a pályaudvarokat, a repülőtereket és a taxikat szeretem a legjobban. Mind olyan… szexis.

Dan mélyet szívott a cigijéből.

– Aha – bólintott, bár teljesen más véleményen volt. Alig várta, hogy véget érjen az utazás és megérkezzen végre oda, ahová elindult. Amint kettesben marad Serenával, azon nyomban…

Igen?

Nem tudta biztosan, hogy mi fog történni, de arról meg volt győződve, hogy valaminek történnie kell.

– Bírni fogod a bátyámat, Eriket – mondta Serena, miközben a Kir royale-t iszogatta. – Szeret filozofálni. De partizni is.

Dan ismét bólintott, és barna fürtjeivel kezdett babrálni.

Meg is feledkezett Erikről. Remélhetőleg a srác a szobatársaival fog bulizni, amíg nála vannak, így legalább egyedül maradhat Serenával…

A vonatok indulását és érkezését jelző táblákon megváltozott a kiírás. A pályaudvaron nyüzsögtek a hétvégi utazók. Volt, aki rohant, míg mások a barátaikra vártak.

– Negyedóra múlva indul – jegyezte meg Serena a táblára pillantva. – Még egy cigi, és mehetünk.

Dan kihalászott két cigit a dobozból, majd mocorogni kezdett a székén és kissé oldalra dőlt, hogy elővegye a zsebéből az öngyújtóját.

– Szóval… elolvastam a verset.

Serena úgy érezte, hogy muszáj mondania valamit, és ez a pillanat legalább olyan jó erre, mint bármely másik. A verset egész elfogadhatónak találta, ennek ellenére kiakadt tőle.

Dan megmerevedett.

A szeme sarkából meglátott négy, ismerősnek tűnő fiút, akik a Vanderbilt sugárúti bejáraton léptek be a pályaudvarra. Egyikük megtorpant és Serenára meredt.

Nate be volt állva, de tudta, hogy nem képzelődik. Serena

van der Woodsen a Grand Central bárjában üldögélt. Fehér, csillogó kordnadrágot, a kedvenc, barna bőrcsizmáját és világoskék, V nyakú pulóvert viselt, amely kiemelte mélykék szemét.

Blair megígértette vele, hogy elfelejti Serenát, csakhogy Nate-nek ez nem ment könnyen. Megpróbálta elkerülni, mivel már a lány látványa is elég volt ahhoz, hogy felpörögjön a szíve.

Ezúttal azonban más volt a helyzet. Valami megváltozott.

Amikor Nate Serenára nézett, csupán egy gyönyörű, régi barátot látott.

– Hé, én ismerem ezeket a srácokat! – kapta fel a fejét Serena, és leugrott a bárszékről. A pulton hagyta a cigarettáját, és odasétált Nate-hez.

– Várj! – szólt utána Dan. Még nem mondta el, hogy tetszett-e neki a vers. Figyelte, ahogy Serena odalép a fiúhoz, aki tágra nyílt szemmel meredt rá, majd megcsókolja az arcát. Dan hirtelen rádöbbent, miért olyan ismerősek a fiúk. Velük focizott Jenny a parkban.

– Hali, srácok! – villantotta fel Serena ellenállhatatlan csábmosolyát. – Hová?

Jellemző, hogy egyszerűen csak odasétált Nate-hez, köszönt neki és megcsókolta, mintha mi sem történt volna. Néhány ismerősükkel ellentétben Serena nem volt haragtartó, ezért úgy tett, mintha a fiú nem hanyagolta volna, amióta csak visszatért New Yorkba.

– A Brownra – felelte Anthony. – Először viszont New Canaanból elhozzuk Jeremy anyjának az autóját.

Serena arca felderült.

– Nem mondod! Mi is oda tartunk. A bátyám ott tanul, úgy-

hogy nála csövezünk. Nem jöttök velünk?

Nate töprengve nézett a lányra. Blair törvénykönyvében bizonyára nem szerepelt a megbocsátható vétségek címszó alatt a „Serenával megyek a Brownra” elnevezésű kihágás. De ki mondta, hogy az ő törvényei szerint kell élnie?

– Még szép! – vágta rá Jeremy. – Oltári buli lesz.

– Sirály! Egyébként valószínűleg ti is a bátyámnál aludhattok – mondta Serena, majd intett a bárpultra görnyedő, sápadt, borzas fiúnak. – Dan, gyere ide!

A fiú felállt és odament hozzájuk. Kissé szomorúnak tűnt.

– Srácok, bemutatom Dant. Dan, ő itt Nate, Charlie, Jeremy és Anthony. Velünk jönnek a Brownra.

Serena ragyogó mosolyt küldött Dan felé, aki igyekezett jó képet vágni a hallottakhoz. Tényleg igyekezett, bár rendkívül nehezére esett. Miért nem szálltak fel korábban a vonatra? Boldogan borozgathatnának és eszegethetnék a Serenáék szakácsa által készített szendvicseket, ehelyett együtt fognak utazni négy elkényeztetett St. Jude-os fiúval, akik valószínűleg kisajátítják maguknak Sere-nát és elrontják a hétvégéjüket. Nem foghatja majd a lány kezét, és nem suttoghat szép dolgokat a fülébe, miközben egy éjjel-nappal nyitva tartó étteremben vacsoráznak. Nem aludhatnak együtt a bátyja szobájának padlóján. A romantikus hétvégének lőttek, az utazás egyszerű, jelentéktelen felvételi túrává alacsonyodott, amelyet egy rakás szarfejű útitárs jelenlétében kell megtenniük.

Dan soha életében nem volt még ilyen csalódott.

– Szuper – mormolta, de magában azt kívánta, bárcsak újra a szobája magányában lehetne, hogy arról a hétvégéről írhasson, amely sosem jött el.

– Oké, lépjünk! A végén még lekéssük – mondta Charlie.

Serena belekarolt Danbe, és a vágányokhoz vezető lépcsősor felé húzta.

– Gyere! – kiáltotta futva.

Mivel nem volt más választása, Dan botladozva próbált vele lépést tartani.

Nate lemaradt mögöttük. O maga is szomorú volt kissé, és azt kívánta, bárcsak neki is lenne társa az útra. Természetesen nem Blairre gondolt.

Best Western vagy a 6 Motels

– Talán be kellene néznünk Middletownba.Tudod, a Wesleyan miatt – ajánlotta Aaron. Benyomta a Saab szivargyújtóját, és elhúzta a naptetőt.

Connecticutban jártak, és éppen akkor fordultak rá az I-95ös útra. Blair csendben figyelte, amint Aaron kimanőverezi az autót a városból. Még soha életében nem hallotta a magnóból áradó „szeressük egymást, gyerekek” reggae-hippi számokat.

Kibújt a cipőjéből, és feltette a lábát a műszerfalra.

– Csak a Yale-re jelentkezem, de ha akarod, benézhetünk a Wesleyanbe.

Aaron előhúzott egy cigit egy fura külsejű fémdobozból, majd rágyújtott.

– Miért vagy benne olyan biztos, hogy bekerülsz? – kérdezte, miközben a kezével Blair felé intett.

A lány vállat vont.

– Kiskorom óta oda készülök – felelte. – Fű?

– Isten ments! – vigyorodott el Aaron. – Ez csak egyszerű gyógynövényes rúd. Kipróbálod?

Blair válasz helyett félreérthetetlen fintort vágott, majd elővett egy doboz Merit Ultra Lightsot.

– Ezt jobban csipázom.

– Előbb-utóbb feldobod tőle – figyelmeztette Aaron, s miközben áthajtott a középső sávba, mélyet szívott a cigarettájából. – Ez viszont száz százalékban természetes cucc.

Blair kibámult az ablakon. Semmi kedve sem volt végig-

hallgatni Aaron előadását a különleges cigaretta holisztikus hatásairól.

– Kösz, de inkább kihagyom – mondta abban a reményben, hogy ezzel pontot tehet a beszélgetés végére.

– Azon agyalok, hogy bulizós fajta vagy-e. Valami azt súgja, hogy ha leengeded a hajad és elengeded magad, te vagy a parti ördöge.

Blair szó nélkül nézett ki az elsuhanó tájra. Valójában a fiúnak igaza volt, de egy fikarcnyit sem izgatta, hogy mit gondol róla. Hadd fantáziáljon arról, amiről akar.

– Ez egyébként nem igaz – mormolta cigivel a szájában.

– Van barátod? -Van. – De ő ezek szerint nem akar a Yale-re járni.

– Nem. Vagyis igen – javította ki magát Blair –, de ezen a hétvégén a Brownra ment a barátaival.

Aaron bólintott.

– Simán.

Volt valami ebben az egyetlen szóban, ami felbosszantotta Blairt. Mintha Aaron átlátott volna rajta, és tudná, hogy gyakorlatilag térden állva könyörgött Nate-nek. Nyilvánvalóan azt is sejtette, hogy élete szerelme elutasította a kérését és nem volt hajlandó elkísérni New Havenbe.

Aaron tehet egy szívességet, amiért az eszébe juttatta, milyen kínos helyzetbe hozta Nate.

– Hallod, ez magánügy, és egyáltalán nem tartozik rád! – csattant fel ingerülten. – Csak vezess és pofa be!

Aaron megcsóválta a fejét, és a fémdobozban lévő gyógynövényes cigarettára mutatott.

– Biztos, hogy nem kérsz? Lelazítana. Blair szó nélkül megrázta a fejét.

– Okay – vonta meg a vállát a fiú, majd beállt a bal oldali sávba és tövig nyomta a gázpedált.

Blair lopva Aaron sebváltón nyugvó kezére pillantott. A hüvelykujján, amelynek körmén lilásfekete zúzódás éktelenkedett, tekergő kígyót ábrázoló gyűrűt viselt. Ha nem jövendőbeli mostohatestvére lett volna, kifejezetten szexisnek találja a látványt.

Csakhogy az volt.

Dan mély depresszióba süllyedve gubbasztott a hátsó ülésen, miközben Nate és barátainak hangulata a tetőfokára hágott.

Korábban – a Ridgefield.be vezető vonatúton – végig olyan témákról dumáltak, amelyekhez Dan nem tudott hozzászólni.

Bárokról, amelyekről még csak nem is hallott, vidéki pihenőhelyekről, ahol soha nem vitorlázott vagy teniszezett. A nyáron félállásban dolgozott a Broadwayn lévő egyik könyvesboltban, valamint egy kisebb élelmiszerüzletben. A fizetése mellé ingyen kapott könyveket, és annyi kávét ihatott, amennyit csak akart. Szuper volt. Ezt az apró történetet azonban nem volt kedve megosztani a társasággal, mivel egyáltalán nem volt eredeti.

Dan tudta, hogy Serena nem sznob. Messze állt tőle, hogy az legyen. Nem volt rá szüksége, hogy felkapaszkodjon a képzeletbeli társadalmi ranglétrán, hiszen már a legfelső fokán állt.

Ami a legjobban zavarta Dant, az az volt, hogy a lány nem vágyott különösebben arra, hogy kettesben legyen vele. Ha így lett volna, akkor nem változtatja zajos pizsamapartivá meghittnek induló hétvégéjüket.

– Sört? – kérdezte Serena, és a magasba emelt egy hatos csomag dobozos Budweiser sört.

– Jöhet! – kiáltott fel lelkesen a négy fiú, beleértve a volánnál ülő Nate-et is.

– Te kimaradsz! – szólt rá a lány. – Majd ha megálltunk, be-

pótolhatod.

– Hé, ugyan már! Akkor is be voltam tépve, amikor letettem a KRESZ-vizsgát.

– Sajnálom, de te akartad eljátszani a big dadc sofőrje szerepét – mondta Serena, miközben há ráadta Charlie-nak a sört.

– Meg kell fizetned ért Anthony kuncogva belerúgott Nate ülésének háttámlájába.

– Apuci, mikor érünk már oda?

– Fogjátok be, büdös kölykök – kiáltotta tettetet haraggal Nate –, különben leveszem a nadrágszíjam és jól elnáspángollak benneteket!

A hátsó ülésen utazókból kitört a nevetés.

Dan görnyedten gubbasztott az ajtónak préselődve. Gyűlölte Nate-et és a haverjait. Először elveszik tőle a húgát, most meg a csaját. Mintha a sors nem kínált volna fel nekik egy nyavalyás ezüsttálcán mindent, amire csak vágytak. Dan tudta, hogy nem tisztességes útitársaival szemben, egyelőre semmi kedve nem volt ahhoz, hogy tisztességesen viselkedjen. Teljesen ki volt akadva.

Benyúlt a zsebébe, és kivett egy doboz Camelt. A keze erősebben remegett, mint valaha.

Egy dolog biztos. Holnap bemegy az egyetem és részt vesz azon a nyamvadt felvételi beszélgetésen.

Aaron New Haventől körülbelül harminc kilóméternyire észrevett egy 6 Motels feliratot.

– Mi van? – kérdezte Blair, amikor a fiú lekanyarodott az autópályáról. – Még messze vagyunk.

– Reggel hamar odaérünk, mert nem lesz forgalom. Ráadásul megszállhatunk a 6 Motelsben.

– Ne már. Az egy szar, nem? – Tiszta és olcsó. Van kábeltévé és kaja.

– Azt hittem, valami puccos helyen szállunk meg, ahol van szobaszerviz – panaszkodott Blair. Még soha nem aludt motelban.

– Bízz bennem! – vigyorgott rá Aaron, miközben leparkolt a motel recepciója előtt.

Blair duzzogva keresztbe fonta a karját, és tüntetőleg ott maradt az autóban. Aaron úgy viselkedett az emberekkel, mintha ő is a nép egyszerű gyermeke, nem pedig egy előkelő negyedben élő, elkényeztetett kölyök lenne. Rettentően idegesítő volt.

Blair ennek ellenére valahogy klassznak találta, hogy egy vörös Saabbal utazgat, és egy rasztafrizu-rás fiúval száll meg egy útszéli motelban. A parkolóra félhomály borult, a szobákat pedig függöny védte a kíváncsi tekintetektől. Tökéletes hely volt olyanok számára, akik egy időre ki akarták vonni magukat a forgalomból.

Amikor Aaron visszatért, csak egy kulcs fityegett az ujján.

– Csak egy szabad szobájuk van. Az ágy viszont óriási. Nem gond?

Blair sejtette, hogy Aaron dühös kirohanásra és hisztizésre számít.

– Nem – vonta meg a vállát. Kibír egy éjszakát.

Aaron beült az autóba, és a parkolóból visszakanyarodott a főútra.

– Hová? – kérdezte Blair. Gyűlölte, hogy a fiú mindig azt teszi, amihez kedve szottyan, és egy fikarcnyit sem izgatja, hogy Blair mit akar.

– A másik szuper dolog a 6 Motelokban az, hogy mindig olcsó bevásárlóközpontok közelébe építik, így az ember beszerezheti, amire szüksége van.

Aaron bekanyarodott a Kevesebbért Többet parkolójába, majd elővette a tárcájából az anyja bevásárlókártyáját.

– Gyere, engedjük el magunkat!

Blair elhúzta a száját és az ég felé emelte a tekintetét. Legalább azt tudja, hogy hogyan kell használni a hitelkártyát.

Nate addig vezetett, ameddig bírt. A barátai már két és fél órája viháncoltak a hátsó ülésen, ráadásul majd’ megőrült egy sörért.

– Megállok – jelentette be. – Láttam egy Best Western lógót. Ott hunyunk, rendben?

– A családommal egyszer a Best Westernben aludtunk, amikor a húgomat táborozni vittük -mondta Dan. – Egész tűrhető.

– Van lakosztályuk? – kérdezte Jeremy. – Ha jól emlékszem, ez valami motelféle, nem?

– Volt szobaszerviz – csattant fel Dan védekezően. – És a frigó tömve volt piával.

– Lakosztálynál nem adom alább! – jelentette ki dacosan Charlie.

Dan lehunyta a szemét, és magában azért fohászkodott, hogy ebben a Best Westernben ne legyen lakosztály. Még mindig reménykedett benne, hogy ő és Serena a végén egy szobában körnek ki. Ha így lenne, az felülmúlná az álmait is.

A 6 Motels hatalmas ágyát beterítették a rágcsálnivalók és a finomságok. Különféle chipsek, pattogatott kukorica, gyümölcslé, tejmentes csokoládépuding, szójás svájci sajt, Ritz keksz és természetesen dobozos sörök.

– Biztos megy valami jó a TNT-csatornán -mondta Aaron, és az ágyra vetette magát. Kinyitott egy Budweisert, és elővett egy újabb különleges cigarettát.

Blair felverte a párnát és a fejtámlának dőlve felhúzta a térdét, majd az állát rátámasztotta. Soha nem tett még ilyesmit.

Mármint nem ivott még sört és nem evett egyszerre ennyi egészségtelen kaját, miközben egy fura pasi társaságában borzalmas műsort néz egy motelszobában. Valahogy ez az egész

olyan… olyan más volt, mint amihez szokott.

– Én is kérek – mormolta halkan.

Aaron odanyújtott neki egy dobozos sört, de egy pillanatra sem vette le a tekintetét a tévéről. Ezüstkígyós gyűrűjén megcsillant a fény.

– Látod, megmondtam. A Drágán add az életed! második része megy. Faja!

– Abból is adnál? – mutatott Blair a cigarettára. Aaron felé fordult, és sokat sejtetően rámosolygott.

– Előre figyelmeztetlek, hogy ettől lemész alfába.

– Nem gond – vetette oda Blair.

Az elmúlt napokban rengeteg stressz érte. Miért ne lazíthatna egy kicsit?

Aaron odanyújtott neki egy cigarettát és egy doboz gyufát.

– Vigyázz, hogy ne tüdőzd le túl gyorsan, különben leégeti a nyelőcsövedet!

Blair gúnyos fintort vágott. Nem szorult kioktatásra a dohányzás terén. Meggyújtotta a gyufát, és odatartotta a lángot a cigihez. Néhány korty sör, talán egy fánk, és aztán korán ágyba bújik.

Holnap a jövőjére kell összpontosítania.

A Best Western lakosztályában két franciaágy és egy kihúzható kanapé állt. A falakat vadászjelenetek képei díszítették, és a hatalmas ablakokból a télre lezárt piactérre nyílt kilátás. A közeli óriáskerék úgy emelkedett ki az éjszakából, mint egy túlméretezett csontváz. Dan megbabonázva bámulta.

Miután Nate és a barátai rendeltek egy halom pizzát és egy rekesz sört, az ágyra telepedtek és a tévé távirányítóján kezdtek marakodni. Jeremy pornót akart nézni a fizetős csatornán, Charlie arra vágyott, hogy lekapcsolják a villanyokat, kinyissák az ablakot és Radioheadet hallgassanak.

Serena zuhanyozott. Dan érezte az ajtó alatt kiszökő gőz kábító illatát. Levendula és viasz keverékét juttatta az eszébe.

Serena hangosan énekelt.

– Voulez vous couchez avec moi, ce soir?

Igen, Dan mindennél jobban vágyott rá, hogy lefektesse.

– Hé, srácok, remélem, nem lesz pizzaszószos az ágyam! – figyelmeztette őket Serena, amint a hotel hatalmas, fehér fürdőlepedőjébe csavarva belépett a szobába.

– Melyik az ágyad? – kérdezte Anthony, majd öblösét böffentett.

– Még nem döntöttem el – húzta el a száját a lány. – Ha viszont teleböfögöd és telefingod azt az ágyat, akkor inkább a másikat választom. Átsétált a szobán, és elővett a táskájából egy szürke pólót meg egy kockás bokszeralsót. A fiúk megkövülten bámulták.

Apám!

– Ja, és ne faljátok fel az összes pizzát! – vetette oda, miközben visszament a fürdőszobába. – Éhen halok.

Amikor Dan rágyújtott egy cigire, a keze a szokásosnál is jobban remegett. Felállt az ablaktól, és miután felmarkolt egy sört, a kanapéra dobta magát. Mivel nem volt más dolga, úgy döntött, jobb, ha berúg.

Serena a pólóban és a bokszeralsóban lépett ki a fürdőszobából. Elvett az ágyról egy szelet pizzát és egy dobozos sört, majd lehuppant Dan mellé. Rettenetesen megkönnyebbült, amikor a négy fiú csatlakozott hozzájuk. A vers, amit Dan küldött, a szerelemről, a halálról és arról szólt, hogy amíg Serena mellette van, szívesen él a földön. Bár nagyon kedvelte őt, úgy érezte, túl merev és szüksége van némi lazításra.

– Az egyetemre! – csapta oda a pizzáját Dan söréhez. – Klassz lenne, ha a végén valamennyien a Brownon kötnénk ki, nem?

Dan bólintott, majd felhörpintette maradék sörét és felállt, hogy újabb dobozzal hozzon magának. Igen, az tényleg klassz lenne – gondolta keserűen.

Odáig lennék az örömtől!

Blair hátradőlt az ágyon, és az egyik szemét lehunyva, a Ritz kekszen keresztül szemlélte a plafont. Egy apró pók közeledett a lámpához.

– Hallod! Egy pók les ránk odafentről. Három doboz sört ivott és négy fánkot falt be, utána pedig desszertként sajtkrémes Ritz kekszet rágcsált.

– Tudod, mit nem vettünk? – kérdezte Aaron, miközben lerúgta az ágyról az üres sörösdobozokat és a szájába tömött egy adag chipset.

– Vizet?

Blair olyan sok édes, sós és zsíros ételt evett, hogy csak egy apró lépés választotta el a szomjanhalástól. A három gyógynövényes cigaretta csak rontott a helyzeten.

– Nem – csóválta meg a fejét Aaron –, csokit! Blair elmosolyodott. Egy KitKat jólesne… -Ja. Lábujjhegyen kilopakodtak a szobájukból, és odasettenkedtek az automatához. Blairből kitört a röhögés, amint megpillantotta a folyosót borító barna, vörös hullámokkal díszített padlószőnyeget. Ki rendezi be ezeket a helyeket? Aaron töprengve állt a gép előtt.

– Nem tudok dönteni.

Blair odalépett mellé, hogy szemügyre vegye a kínálatot.

Volt KitKat, de Twix, Snickers és mandulás szelet is. Nehéz választás előtt álltak.

– Mennyi aprónk van? – kérdezte komoly arccal. Aaron felé nyújtotta a tenyerét. Pontosan két és fél csokira elegendő pénzük volt. De vehetnek két csokit és

egy rágógumit is. Blair ismét felnevetett.

– Színjeles vagyok matekból, de még egy szar csokit sem tudok kiválasztani.

Aaron fogta a három 25 centest és bedobta az automatába, majd megfogta Blair kezét.

– Oké, akkor hunyd le a szemed és válassz! Odavezette a lány kezét a géphez, hogy Blair végigfuttathassa az ujját a gombokon. Miután megnyomta az egyiket, hallotta, ahogy az autómat aljába esik egy csoki. Lehajolt, hogy kivegye.

– Ne! – kiáltott rá Aaron, és elhúzta a géptől. Várjuk meg, mi lesz a következő!

Bedobta a nyíláson a maradék pénzt, miközben Blair megpróbált visszaemlékezni arra, hogy hol volt a KitKat felirat.

Ismét megnyomta a gombot majd közelebb lépett a géphez, hogy kivegye belőle a zsákmányukat. Egy mandulás csoki és egy doboz Lifesavers mentolos cukorka volt benne.

– Lifesavers? Basszus! – kiáltotta tettetett csalódottsággal.

– Naná! – rikkantotta Aaron, majd kitépte a kezéből a csokit, és végigszáguldott a folyosón.

– Várj, az az enyém! – harsogta nevetve. Ahogy fiú után indult, a lába megcsúszott a vékony szőnyegen és majdnem elesett. Az órája hajnali kettőt mutatott. A felvételi beszélgetésig kevesebb mint kilenc óra volt hátra, s bár nehezére esett beismerni, kifejezetten jól szórakozott.

Mit szólnak majd ehhez a Yale-en?

Dan a kanapén feküdt, és mellette a halkan horkoló Charlie-t hallgatta. Serena a szoba túlsó végében aludt Anthonyval… vagy Nate-tel? Ebből távolságból nem tudta megállapítani. Az óriáskerék odakintről figyelte őket, akár egy hatalmas szem Dan a fal felé fordult. Fel akart kelni, hogy írjon egy verset, de otthon hagyta a jegyzetfüzetét. Az

hitte, hogy jól fognak szórakozni Serenával és nem maracf ideje arra, hogy komoly dolgokról irkáljon. Lassan megtanulta, hogy az életben semmi nem úgy alakul, mint ahogy eltervezte.

Végigszenveded az életet, aztán meghalsz. Talán Sartre pontosan ezt akarta az emberek tudtára adni a Nincs kiúiban.

Dan ledobta magáról a takarót, és felkelt. A fürdőszobába indult, hogy igyon egy kis vizet, de ahogy a franciaágyhoz ért, megtorpant. Serena Nate-tel aludt. A sápadt holdfényben jól látszott a fiú arca. Dan tekintete a párnára tévedt, melyen szorosan összekulcsolt kezük hevert…

Almukban fogták egymás kezét.

Dan elfordult, felvett egy tollat az éjjeliszekrényről, majd bezárkózott a fürdőszobába. Ha valaki ellenállhatatlan vágyat érez, hogy szívfacsaró verset írjon az emberi lét torz valójáról, jól jön egy kis vécépapír.

Blair még soha életében nem aludt ilyen furcsa körülmények között. A fűszeres chips átható szaga betöltötte a levegőt, ráadásul még mindig melltartóban volt. Ezzel ráér majd reggel foglalkozni. A gyomrát kellemesen teletömte, így arra gondolt, hogy kimegy a fürdőszobába és meghánytatja magát, különben nem fog beleférni kedvenc bőrnadrágjába. Az ötletet azonban elvetette. Legalábbis reggelig. Aaron hangosan nevetett és tapsolt álmában, mintha a kutyáját hívta volna. Pufi? így hívják azt a dögöt? Blair erősen összpontosított, de a név sehogy sem akart beugrani. Arra sem emlékezett, hogy mit keres ebben a fura motelszobában a rasz-tafrizurás Aaronnal. Valahogy mégis jó érzés volt a csokoládés sütinek és a fiú száz százalékban természetes cigarettájának édeskés illatfelhőjében szunyókálni.

Nate-et juttatta az eszébe.

Csak elfelejtett ébresztőt kérni a motel recepcióján.

badgirl.net Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat – „az ártatlanok” dühétől.

Hey, people!

AZ OTTHON MARADTAK Szóval… hová tűnt mindenki? Totál lúzernek kellene éreznem magam, amiért a városban ragadtam a hétvégére? Én már a nyáron végigjártam az összes szóba jöhető egyetemet… na jó, tényleg lúzer vagyok.

A lényeg, hogy most már tudom, melyik jó és melyik ernya.

Egyébként kizárólag azért mennék sulinézőbe, hogy bulizzak az ottaniakkal. A világ legjobb bulijait azért akkor is itt, Manhattanban rendezik.

A lényeg, hogy bár mindenki elutazott a hétvégén, mégis kaptam egy-két érdekes hírt.

A mailjeitekből: yo baaad! Connecticutban dolgozom egy motelban, és tegnap összefutottam egy nagyon cuki sráccal, piros saabbal jött, aminek new york-i rendszáma volt. természetesen megkukkantottam, hogy kivel érkezett, a csaj tiptop volt, de egyáltalán nem illett a sráchoz, szóval, amikor lejárt a műszakom, hazamentem, de az tuti, hogy azok ketten nagyon beállhattak, mivel a folyosó csak úgy bűzlött, az autójuk világítása be volt kapcsolva, amikor leléptem, remélem, észrevették, különben ma reggelre ziher, hogy lemerül az aksijuk. -kiera3 _ _

Kedves kiera3!

Hoppá! Úgy tűnik, B-nek nem kezdődik túl jól a napja. -BG Kedves badgirl! Hallottam, hogy a Best Western igaz-gatósága kihívta a zsarukat, mivel gondjuk támadt 1 rakás bulizó kölyökkel. Úgy tudom, hogy a végén valamennyiüket berácsozták. Csak arra gondoltam, hogy esetleg érdekel a dolog.

– Szitakötő _ _ _ _ Szitakötő bogaram! Nem tudom, hogy a haverjaink olyan ostobák-e, hogy lecsukassák magukat. Bízzunk benne. Hah! -BG Lebukta!

Maradjunk inkább a városnál, oké? J péntek délután a Central Parkban ténfergett. Gondolom, szörnyen hiányzik neki N. V lassan befejezi a filmjét. Ezen a hétvégén bemutatja a Five and Dime-ban. Szerintem elég ótvar húzás. D új borotvát vásárolt egy illatszerüzletben, mielőtt elindult a Grand Central pályaudvarra. Gondolom, S kedvéért úgy akart kinézni, mint akit skatulyából húztak elő. A egy béna Hallmark képeslapot vett, mielőtt elhozta a kocsiját a garázsból. Kíváncsi lennék, hogy kinek!

Imádom, ha utáltok! badgirl.net

Másnaposan

Az ablakon beszűrődő napfény olyan erősen tűzött, hogy szinte megolvasztotta a szétszóródott chipset. Blair orrát állott csokoládészag csapta meg. Kinyitotta a szemét, megfordult, és beleütközött a még mindig alvó Aaronba.

– Mi ez? – motyogta, amikor felkönyökölt és kipréselt egy keksszel félig telt zacskót. Az óráját egészen közel emelte a szeméhez. A felvételi beszélgetés tizenegykor kezdődött. Egy csomag kekszen fekszik Istentudjahol város közepén egy lepukkant motelban, és már tíz óra van.

– Basszus! – kiáltott fel Blair, miközben kiugrott az ágyból.

Aaron, ébredj! Gyerünk már!

Pánik a köbön.

– Hány óra? – kérdezte ásítva Aaron. Felült, és álmatag tekintettel ide-oda csóválta a fejét, akár egy kutya.

– Tíz múlt három perccel! – sziszegte Blair kétségbeesetten. Kiráncigálta a táskájából a blúzát, amit este elfelejtett kiakasztani, így rettentően gyűrött volt. Mi ütött belé?

Hiszen ez élete legfontosabb napja!

– No para – próbálta megnyugtatni Aaron. Jobb lett volna, ha inkább befogja.

– Kussolj! – sikította Blair, és hozzávágta fekete Gucci cipőjét. – A te hibád!

Aaron a takaró alá nyúlt, hogy megvakarja a fenekét.

– Mi az én hibám?

– Pofa be! – sóhajtotta Blair, majd felmarkolta a ruháit és

becsörtetett a fürdőszobába.

– Megnézem, hogy van-e kávéjuk. Rendezem a számlát, és a kocsinál várlak – kiáltotta Aaron. Felkelt, magára cibálta a farmerját, majd szemügyre vette a tükörképét. Egy elszabadult hajtincs égnek meredt a feje tetején. A pólóján jókora csokoládéfolt éktelenkedett. Aaron vállat vont. Nem ő fog felvételizni.

Felvette a dzsekijét, és eltette a szoba kulcsát. Időben oda fognak érni. Isten ments, hogy Blair őt okolja, amiért elszúrta az életét.

Miközben Blair dühösen suvickolta magát a zuhany alatt, gondolatban még egyszer átvette a szokásos felvételi kérdéseket.

Miért pont a Yale-re jelentkezett? Mert ez a legjobb iskola.

Nem szórakozásból megyek egyetemre. Azt szeretném, ha kiváló tanároktól tanulhatnék, érdekes tantárgyakat vehetnék fel és a legjobban felszerelt iskolába járhatnék. Kihívásokra vágyom, nem pedig arra, hogy csak úgy elfecséreljem az egyetemi éveket.

Meséljen magáról! Milyen ember ön? Körülöttem minden rendezett (halk nevetés). A barátaim szerint néha túlzásba viszem a rendszeretetet. Becsvágyó vagyok. Ki nem állhatom, ha bármiben is átlagosnak kiáltanak ki. Céltudatos vagyok. Mindig a legjobbat hozom ki magamból. Azt hiszem, néha kifejezetten makacs tudok lenni. Szívesen járok társaságba. Rengeteg összejövetelt és jótékonysági bált szerveztem már. Érdekel a politika, bár be kell vallanom, hogy a kötelező olvasmányok mellett nem mindennap nézem át az újságokat. Imádom az állatokat. Megpróbálok jó gyerek és nővér lenni, így különösebb indok nélkül gyakran szerzek meglepetést a családomnak.

Ki a példaképe? Kettő is van. Az egyik Jacqueline Kennedy Onassis, a másik pedig Audrey Hepburn. Mindketten kivételes, erős, megbecsült és gyönyörű nők. Sugárzik belőlük a báj.

Blair elzárta a csapot és lekapta a fogasról a törülközőt. Még arra sem jutott idő, hogy hajat mosson. Reménykedett benne, hogy nem fog bűzleni a füsttől. A szeme táskás volt, és a homlokán egy apró, rózsaszín pattanás virított. Uborkás tonikot spriccelt az arcára, majd La Mer krémet kent a szeme alá. A Yale nem a jó megjelenés alapján választja ki a diákokat. Felvette a halványkék Calvin Klein Blúzát, fekete kockás DKNY szoknyáját, és belebújt fekete harisnyájába, majd laza lófarokba kötötte a haját. Kész! A tükörből egy olyan lány nézett vissza rá, aki szeret könyvesboltba járni és verseket olvasgatni. Komolynak és intelligensnek tűnt.

Blair a kozmetikai táskájába túrt, és elővette a Stila pirosítóját. Halvány rózsaszín pírt simított az arcára, az orrnyergére és a homlokára, aztán felkent egy leheletnyi, színtelen szájfényt.

Tökéletes! Most már indulhat a felvételire.

Miközben Blair összepakolta a holmiját, belebújt fekete Gucci cipőjébe és hozzá illő gyapjúka-bátjába, megpróbált megfeledkezni vészesen kavargó gyomráról. Rendezett, becsvágyó, céltudatos és politikailag korrekt… Leért a recepcióhoz, és kilépett a parkolóba. A Saab motorháztetője nyitva volt. Aaron a motor fölé hajolt és az akkumulátorhoz csíptetett valamilyen kábelt. Blair megtorpant és még levegőt venni is elfelejtett. Mi a fene van ezzel a tragaccsal?

Aaron megfordult és hunyorogva nézett rá.

– Bedöglött az aksi. Bekapcsolva felejtettük a világítást.

– Mármint mi ketten? – kérdezte Blair. A földre dobta a táskáját és dühösen toppantott. – Most mi a szart csináljak? – nyafogta.

– A főnök feltölti nekünk – felelte Aaron, és a füle mögé simította a haját. – Semmi gáz.

– Bocs, de szerintem nagyon is gáz van! Már rég ott kellene lennünk – kiabálta Blair annak ellenére, hogy a fiú közvetlenül

mellette állt.

A Saab mellé kanyarodott egy régi, barna Chevy Suburban, amelyet egy negyvenes éveiben járó, hidrogénszőke nő vezetett. Anélkül, hogy kikapcsolta volna a motort, kiugrott az autóból.

– Igyekezzünk! – fordult Aaronhoz, miközben kinyitotta a motorháztetőt. – Nem szeretem, ha senki sincs a recepción.

Blair az órájára nézett. Fél tizenegy volt.

– Milyen messze van innen a Yale?

– Az egyetem? Körülbelül negyven kilométernyire. A fiam is oda jár. Valamivel több mint húsz perc alatt szokott visszaérni.

Blair töprengve felvonta a szemöldökét. Soha nem gondolta volna, hogy egy útszéli motelt vezető nőhöz hasonlók gyerekei is járhatnak a Yale-re.

– Meddig tart ez a feltöltés?

Aaron nevetve nyújtotta oda a nőnek a kábel másik végét.

– Öt percig vagy akár két óráig is – felelte, és a főnökaszszonyra kacsintott.

Blair csípőre vágta a kezét.

– De hát nincs rá két óránk!

Aaron kinyitotta a Saab ajtaját és beindította a motort. Néhányszor gázt adott, hogy megbizonyosodjori róla, minden rendben van-e, aztán anélkül, hogy kikapcsolta volna a motort, kiszállt, intett Blairnek, hogy üljön be, majd újra a nőre kacsintott. Levette a kapcsos kábeleket, bezárta az autó motorháztetőjét, aztán ismét beszállt. A dzsekije zsebéből előhúzott egy borítékot, és átnyújtotta Blairnek.

– Mázlista!

Az olcsó Hallmark képeslap egy kislányt ábrázolt. A kép alatt rövid szöveg állt: A különleges nap alkalmából szeretettel húgomnak!

– Kész vagy? – kérdezte Aaron. Blair becsukta a lapot.

– Nyomjad! – adta ki a parancsot. Óvatosan a homlokán lévő pattanáshoz ért, amely mintha percről percre nagyobbra nőtt volna. Mi a legnagyobb erénye?

Soha nem adom fel. És a gyenge pontja?

Néha türelmeden vagyok. De csak néha. Na persze!

Unaloműző kajálás

– Miért nem mész el futni vagy ilyesmi? – kérdezte a lányától szombaton reggel Rufus Humphrey, miközben az atlétája nyakkivágásából kikandikáló, ritkás, őszülő szőrt vakargatta. – Az anyád nagy futó volt.

Jenny vágott egy félreérthetetien fintort. Gyűlölte, ha szóba került az anyja.

– Anya csak a személyi edzőjével futott. Le is feküdt vele, emlékszel?

Az apja vállat vont.

– Csak segíteni akartam, mert úgy láttam, unatkozol. Elmegyünk moziba?

– Nem – morogta Jenny, miközben a teáját kortyolgatta. – Inkább itthon maradnék tévézni.

– Rendben. Igyekezz valami oktató jellegű műsort választani. Tudod, olyasmit, mint a Szezám utca.

A férfi finoman rácsapott Jenny fejére a szom-bati Timesszal, majd a fürdőszoba felé indult. A lány a konyhaasztalnál maradt, és borús hangulatban bámulta a teáját. Marx, a túlméretezett cirmos felugrott és az arcához dörgölte a fejét.

– Unatkozom – sóhajtott fel Jenny. – Te is így vagy vele?

Marx leült, és ráérősen nyalogatni kezdte hordóhasát, majd meggondolta magát, és odagurult a macskatáppal teli tálkájához.

Ha az embert gondok gyötrik, jobb, ha eszik.

Jenny felállt, és kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját. Egy ideig

csak ácsorgott, és a reggeli választékot tanulmányozta. Svájci sajt. Egy grépfrút. Kefir. Egy doboz kukoricapehely, amelyet a csótányok elől rejtett a frigóba. És egy magányos muffin.

Megszólalt a telefon, de Jenny nem mozdult. Biztos volt benne, hogy nem őt keresik. Nate, Se-rena és Dan ugyanis elutazott.

A csengés azonban nem maradt abba. Csak csengett, csengett és csengett.

– A francba, Jenny! – kiáltott ki dühösen az apja a fürdőszobából.

Jenny becsapta a hűtőszekrény ajtaját, és felvette a telefont.

– Eeegen!

– Szia, Jennifer, itt Vanessa!

– Hali.

– Dan otthon van?

– Nem. Serenával a Brownra mentek. Nem mondta?

– Nem. – Ez fura – álmélkodott Jenny.

– Szerintem is, bár mostanában nem sokat beszélgetünk.

– Ja. Jenny – kezében a telefonnal – visszament a hűtőszekrényhez, és újra kinyitotta az ajtaját. Svájci sajt. Ráolvasztja a sajtot a muffinra.

– Hát… ha nincs, hát nincs – mondta Vanessa. Rettentően csalódottnak tűnt. Csalódottnak és megbántottnak.

Vanessa „előadása”, amelyben egy menő, idősebb srác játszotta a főszerepet, egy pillanatra sem tévesztette meg Jennyt.

Tudta, hogy totál bele van zúgva a bátyjába. Ha Dan azt mondta volna Vanes-sának, hogy feleségül veszi, ha megnöveszti a haját, színes ruhákba bújik és eljár tornázni, a lány szó nélkül teljesítette volna a kérését. Jenny valahogy sajnálta ezért. Úgy döntött, visszateszi a sajtot a polcra.

– Hallod, lehet egy fura kérdésem? Van kedved együtt lógni velem? Mármint elmehetnénk valahová meg ilyesmi.

Vanessa egy rövid ideig hallgatott. Jenny szinte hallotta, ahogy kattognak az agyában a kerekek.

– Benne vagyok. Délben tartom a filmem bemutatóját a Five and Dime-ban. Eljöhetnél, aztán utána csinálhatnánk valamit együtt.

Jenny becsukta a hűtőszekrény ajtaját, és hanyagul nekidőlt.

Vanessa nem volt éppen a világ leg-szórakoztatóbb jelensége, de most, hogy Nate elutazott, be kellett érnie vele.

– Oké, akkor ott találkozunk.

Felvétel a diliházba

– Köszönöm, hogy megvárt – mondta Blair felvé-teliztető tanára, amikor negyedóra késéssel végre belibegett a Yale tanulmányi osztályának hidegkékre festett helyiségébe. A lány görcsösen kapaszkodott kényelmetlen műanyag széke szélébe. Aaron a saját és néhány gyalogos életét kockáztatva időben az egyetemre ért, erre kiderült, hogy várniuk kell. Blair totál idegroncs volt.

– Jó napot! – cincogta. Talpra ugrott és a férfi felé nyújtotta a kezét. – Blair Waldorf vagyok.

A magas, napbarnított bőrű, őszülő halántékú tanár ráemelte ragyogó zöld szemét, és kezet fogott vele.

– Örülök, hogy megismerhetem. A nevem Jason – mutatkozott be, majd megfordult és az irodájába vezette a lányt. Blair észrevette, hogy a nadrágja túl szorosan feszül a fenekére. – Foglaljon helyet! mutatott a székével szemben álló kék bársonyfotelre.

A férfi az apjára emlékeztette Blairt. Gyorsan leült, és keresztbe vetette a lábát. Szörnyen kellett pisilnie. Eddig nem vette észre, de a szoknyáján macskaszőr éktelenkedett.

– Szóval… akkor mondjon néhány szót magáról – kérte Jason, és barátságosan rámosolygott. A szeme zöld, akár Natenek – gondolta Blair.

– Hát…

Fogalma sem volt róla, hogy a kérdés szerepelt-e azok között, amelyeket korábban már átvett. Ez így olyan homályos –

bosszankodott magában Blair. Meséljek magamról? De hát mit mondjak? Idegesen babrálta az ujján lévő rubingyűrűt. Nagyon-nagyon kellett pisilnie. Végül mély lélegzetet vett, és beszélni kezdett.

– New Yorkban élek. Van egy öcsém. A szüleim elváltak.

Az anyukámmal élek, aki rövidesen újra férjhez megy. Apa Franciaországba költözött. Meleg. Imád vásárolni. Van egy macskám, a mostohatestvéremnek, Aaronnak pedig egy kutyája. Gyűlölik egymást, úgyhogy nem tudom, mi lesz velük hadarta, majd rövid szünetet tartott, hogy levegőt vegyen. Hirtelen rádöbbent, hogy egész idő alatt Jason fekete cipőjét bámulta. Ez rossz pont. Szemkontaktust kellett volna felvennie a férfival. Végül is azért jött, hogy lenyűgözze.

– Értem – bólintott Jason kedvesen, majd lejegyzett néhány szót.

– Mit ír? – kérdezte Blair, és előrehajolt. Jóságos ég, ezt sem kellett volna!

– Csak egy kis emlékeztetőt készítek magamnak – válaszolta a férfi, miközben eltakarta, amit írt. -Mondja csak, Blair, miért akar a Yale-re járni?

Hurrá, erre tudja a tökéletes választ!

– Mert a legjobbat akarom. Én vagyok a legjobb, tehát a legjobbat érdemlem – vágta ki magabiztosan, de aztán egy pillanatra elbizonytalanodott. Amit mondott, nem hangzott túl jól.

Mi történik vele? – Tudja, az apám is ide járt – tette hozzá sietve. – Akkor még nem volt meleg.

Jason felvonta a szemöldökét, és ismét jegyzetelt.

– Valóban? Értem…

Blair óvatosan ásított. Rettentően álmos volt, és pokolian nyomta a lábát a cipő. Kényelmesen elhelyezkedett a széken, a térdére könyökölt és kibújt a cipőjéből. Így már mindjárt más!

Ezúttal azonban úgy érezte magát, mintha a retyón ülne.

Miközben Jason jegyzetelt, az ablakon beáramló gyér, novemberi napfény megcsillant monogramos arany mandzsettagombján. Blair apja is ilyen mandzsettagombot viselt a születésnapján. Azon az estén, amikor belépett a pokol kapuján.

– Mondja, milyen könyvet olvasott legutóbb? – nézett fel Jason a jegyzeteiből.

Blair a férfira bámult, s közben egy cím után kutatott az emlékeiben. Egy könyv… Nem jutott eszébe semmi. Micimackó?

A Biblia? Az isten szerelmére, a szótár is egy könyv. Nem olyan nehéz válaszolni.

Blair agyában hirtelen bekattant valami. Vagy inkább mondjuk úgy, hogy az agya totál kikapcsolt, és valami őrült átvette a hatalmat a gondolatai fölött? Egy fontos felvételi beszélgetésen nem ajánlott az ilyesmi.

– Az elmúlt néhány hónapban nem nagyon volt időm olvasni – vallotta be remegő hangon, majd lehunyta a szemét, és olyan arcot vágott, mint akit komoly fájdalom gyötör. – Az életem egy óriási káosz. Újra a kamera előtt állt egy tragikus kimenetelű film – amely akár az élete filmje is lehetett volna -főhősnőjeként. Elképzelte, amint divatos, rövid, fekete ballonkabátjában a kihalt tengerparton áll és a hullámokat nézi. Eső és sós víz áztatta az arcát, s összekeveredett a könnyeivel.

– Elloptam egy pizsamaalsót – folytatta drámai hangon. – A barátomnak szántam ajándékba. Fogalmam sincs, miért tettem, de szerintem ez egy jel volt, nem gondólja? Nate még csak meg sem köszönte.

Jason szemmel láthatóan zavarba jött.

– Ki az a Nate?

Blair elvett egy papír zsebkendőt a férfi asztalán lévő tartóból, majd trombitálva kifújta az orrát.

– Szakítani akartam – jelentette ki sóhajtva. -Komolyan.

Végül azonban úgy döntöttem, hogy bátor leszek és kitartok.

Jason abbahagyta az írást. Az ablak előtt egy Yale feliratú pólót viselő fiú futott el.

– Na és a sport? Érdekli a sport? Blair vállat vont.

– Teniszezni járok, de jelen pillanatban csakis az újrakezdés érdekel. Új életet akarok kezdeni! -mondta ki végre őszintén.

Levette a cipőjét, és a jobb lábát a bal térdére fektette, majd masszírozni kezdte a lábujjait. – Mostanában nem sok időm volt lazítani – tette hozzá kimerülten.

Jason a tollára tette a kupakot, és az ingzsebébe csúsztatta.

– Nos… van esetleg valami kérdése?

Blair abbahagyta a masszírozást, és a földre tette a lábát.

Kínlódva közelebb húzta a fotelt Jasonhoz, majd a férfi térdére tette a kezét.

– Ha megígéri, hogy felvesznek, megfogadom, hogy a legjobb diák leszek, aki valaha a Yale Egyetemre járt – mondta őszintén. – Megígéri nekem, Jason?

Jóságos. Atya. Úr. Isten. Viszlát,Yale, üdv, tanítóképző!

A férfi a tolla után tapogatózott, majd leírt valamit a füzetébe és kétszer aláhúzta.

– Meglátom, mit tehetek az ügyben – ígérte Ja-son, majd felállt és köszönésképpen a lány felé nyújtotta a kezét. – Köszönöm, hogy eljött. Sok szerencsét!

Blair kezet fogott a férfival, aztán visszahúzta a cipőjét és elégedetten elmosolyodott.

– Találkozunk ősszel! – mondta vidáman, majd lábujjhegyre állt és arcon csókolta Jasont.

Valami azt súgja, hogy nem tett valami jó benyomást a felvételiztető tanárra.

Selejtező a selejteknek

– Azt hittem, idegesebb leszek – mondta Serena, és belelépett egy nagy halom száraz, őszi levélkupacba az apró, téglaburkolatú Corliss-Brackett Ház előtt, amely a Brown Egyetem felvételi irodájának székhelye volt.

Amikor reggel felébredt a szállodai ágyban, Nate a kezét fogta. A fiú nem sokkal később kinyitotta a szemét és boldogan rámosolygott. Serena abban a pillanatban tudta, hogy minden rendben van közöttük. Igaz, hogy Blair még mindig közöttük állt, és a kapcsolatuk sosem lesz olyan, mint régen, de legalább rendeződött a viszonyuk. A dolgok megváltoztak, viszont a kétely és a vágy eltűnt a fiú tekintetéből. Csak egy régi barátot látott benne, így biztonságban volt.

– Én sem vagyok ideges – mondta Nate. – Mármint. .. mi lehet a legrosszabb, ami történhet? Nem vesznek fel. Na és?

– Ja – bólintott Dan, bár ő maga rettentően görcsölt. Esetlennek és bizonytalannak érezte magát, ráadásul koffeintúladagolásban szenvedett. Két órán keresztül gubbasztott a Best Western előterében, s miközben arra várt, hogy a többiek felkeljenek, egyik csésze kávét itta a másik után. Még egy utolsót szívott a cigarettájából, majd egy bokor mögé dobta a csikket. – Készen álltok?

– Úgy érzem, mondanunk kellene egymásnak valami lelkesítő dolgot, mielőtt bemegyünk – mosolygott rá a fiúkra Serena, és összehúzta magán a kabátját.

– Na ne már – jegyezte meg Nate, és gyengéden a lány kar-

jába bokszolt.

– Hallod! – kuncogta Serena, miközben visszaadta a kölcsönt. – Micsoda lekvár vagy!

Dan meredten bámulta a cipőjét. Rendkívül kínosan érintette a két régi barát évődése. Serena hirtelen felé fordult, és arcon csókolta.

– Sok szerencsét! – suttogta.

Mintha Dan nem lett volna már így is kész idegroncs.

A lány visszafordult, és Nate-et is megcsókolta.

– Kéz- és lábtörést! – mondta a fiú, majd benyitott az épületbe.

Serena felvételiztető tanárának szúrós kék szeme és bozontos, őszülő szakálla volt. Még arra sem vette a fáradságot, hogy bemutatkozzon. Alig ültek le, máris feltette az első kérdést.

– Kirúgták a bentlakásos iskolából – mondta, miközben az ujjával a jókora tölgyasztalon dobolt. Felnézett a lány aktájából, és levette a szemüvegét.

– Pontosan miért is?

Serena kedvesen elmosolyodott. Muszáj ilyen kínos témával kezdeni?

– Nem értem vissza az iskolakezdésre.

Keresztbe rakta tökéletes lábait, majd újra felvette az eredeti testhelyzetet, s közben remélte, hogy nem villantott ki túl sokat a harisnyájából. A szoknyája ugyanis a kelleténél rövidebb volt. A férfi összevonta borzas, ősz szálakkal tarkított szemöldökét, és szigorú tekintetet vetett Serenára.

– Kissé meghosszabbítottam a nyári szünidőt -magyarázta a lány, majd rágni kezdte a körmét. Szerencsére időben észbe kapott, és gyorsan letette a kezét. Képes megválaszolni a kérdéseket. – És ez nem tetszett az igazgatóságnak.

– Értem. Na és hol volt? Egy csendes-óceáni szigeten ra-

gadt? Csatlakozott a Béke Hadtesthez?

– kérdezte gúnyosan a férfi. – Latrinát épített El Salvadorban? Nos? Serena hirtelen elszégyellte magát.

– Dél-Franciaországban voltam – válaszolta elhaló hangon.

– Aha. Szóval, beszél franciául. Na és legalább jól? – kérdezte a felvételiztető, miközben újra feltette a szemüvegét és Serena aktájába pillantott. -Maguk, New York-i előkelő hölgyek már óvodában elkezdenek franciául tanulni, ugye?

– Csak nagycsoportban – felelte Serena, és a füle mögé igazította a haját. Nem fogja hagyni, hogy ez a pökhendi fráter megfélemlítse.

– Szóval a régi iskolája visszavette, miután a ha-noveriek szélnek eresztették. Ez igazán kedves volt tőlük.

– Igen – válaszolta Serena. A hangja alázatosabbnak tűnt, mint szerette volna.

A férfi egyenesen a szemébe nézett.

– Na és jól viseli magát?

Serena felvillantotta lehengerlő mosolyát.

– Próbálom.

Nate felvételiztetőjét Brigidnek hívták. Tavaly diplomázott, de annyira szeretett a Brownra járni, hogy itt vállalt állást. Egy kis pluszjuttatásért cserébe esténként adományokat gyűjtött az egykori diákokból álló szövetségnek. Hihetetlenül lelkes és barátságos volt.

– Nos, mesélj egy kicsit arról, hogy mi érdekel! -kérte Brigid ragyogó mosoly kíséretében. Szőke, tépett frizurát viselt, és az alakja arról árulkodott, hogy valaha tornázott. A kezében egy kis fehér jegyzetfüzetet tartott, és az íróasztala szélén egyensúlyozva figyelte Nate-et.

A fiú egyfolytában mocorgott a kényelmetlen faszéken. Ko-

rábban nem sok időt szentelt a felvételi beszélgetésnek, mivel még abban sem volt biztos, hogy akar-e jövőre egyetemre járni.

Valahogy majdcsak boldogul.

– Azt hiszem, a legjobban a vitorlázás érdekel. Az apámmal hajókat építünk Maine-ben. Nyaranta versenyeken indulok, és nagyon szeretnék bekerülni az America’s Cup vitorlásversenyen induló csapatba. Ez a célom.

Nate azon töprengett, hogy a szavai miatt nem egy lúzer, vitorlázó balfék benyomását kelti-e, Brigid azonban lelkesen bólintott.

– Ez lenyűgöző. Nate vállat vont.

– Őszintén szólva több időt és energiát fordítok a vitorlázásra, mint a tanulásra.

– Nos, amikor az ember szenvedélyesen szeret valamit, a kemény munka is szórakozásnak tűnik -mosolyodott el kedvesen a nő, és leírt valamit a füzetébe. Úgy tűnt, mintha Nate az egyik kedvenc sportját éltette volna. Megdörzsölte a térdét, és előrehajolt.

– Ezzel azt akarom mondani, hogy a jegyeim valószínűleg nem elég jók ahhoz, hogy a Brownra járjak – mondta őszintén.

Brigid hátravetette a fejét, és úgy kacagott, hogy majdnem leesett az asztalról. Még szerencse, hogy Nate megfogta a karját.

– Kösz! Figyelj, én például vacak voltam biosz-ból, „mégis bekerültem. Tudom, hogy meglepetésként ér majd, de a Brown nem csak a jegyekről szól. Érdekes embereket keresünk, nem pedig színjeles robotokat.

Nate bólintott. Brigid jobban értette a dolgát, mint azt az ember első látásra gondolta. Gyakorlatilag bevallotta neki, hogy nincs sok kedve egyetemre járni, ő azonban nem hagyta magát. Elérte, hogy Nate ne adja fel olyan könnyen.

– Szóval van az egyetemnek vitorlásklubja? Brigid lelkesen

bólintott.

– A vitorlásklub híres!

– Ezek szerint sokat olvas – mondta Marion, Dan kissé aszott felvételiztetője. A nő a széke szélén kuporgott, és miközben szorgalmasan jegyzetelt, úgy fonta össze piszkafa lábait, mintha perecet készülne formálni.

– Gyorsan nevezzen meg két könyvet, majd fejtse ki, hogy melyik tetszett jobban és miért.

Dan megköszörülte a torkát és nagyot nyelt. A szája kiszáradt, és úgy érezte, a nyelve menten letörik és a padlóra esik.

Azon töprengett, hogy vajon jól megy-e Serenának a beszélgetés. Remélte, hogy igen.

– Az ifjú Werther szenvedései Goethétől – bökte ki végül Dan –, és a Hamlet Shakespeare-től.

– Jól van – bólintott Marion, és leírt valamit a füzetébe. – Folytassa!

– Tudom, hogy Hamlet sokak szerint nemes és bátor katona, de szerintem szánalmas vesztes – mondta Dan, mire Marion kérdőn felvonta a szemöldökét. – Wertherrel könnyebben azonosultam. Költő. A saját gondolatai között él, mégis olyan, mintha… olyan, mintha szerelmes lenne az egész világba. Képtelen megállni, hogy ne írjon verseket.

– Komolyan azt gondolja, hogy Shakespeare Hamletje szánalmasabb, mint Goethe Werthere?

– Igen – vágta rá Dan némileg magabiztosabban. – Tudom, hogy Hamletnek sok gondja van. Az apját meggyilkolták, a lány, akit szeret, megőrül, a barátai elárulják, a saját anyja és a mostohaapja pedig a halálát akarják.

Marion bólintott, s közben ki-be kapcsolgatta a tollát.

– Így van. Werther egyetlen gondja az, hogy szereti Lőttét, aki nem rajong érte túlzottan. A lány megszállottjává válik,

ahelyett, hogy normális életet élne.

Dan mély lélegzetet vett. Marion az érzékeny pontjára tapintott. Most már végre számára is nyilvánvalóvá vált, hogy ő Werther, Serena pedig Lőtte. A lány nem volt szerelmes belé.

Ez kiderült, hiszen a saját szemével látta, hogy Nate kezét fogta.

Dan pedig… nos, eljött az ideje, hogy normális életet éljen.

A tenyerébe hajtotta a fejét, és egész testében remegni kezdett. Attól tartott, hogy bármelyik pillanatban kitörhet belőle a sírás.

– Be kell vallanom, lenyűgöz az a magabiztosság, amellyel az irodalomról beszél – jegyezte meg Marion.

Dan fel sem nézett. Serena nem szereti. Most már világos.

Marion tovább kattogtatta a tollát.

– Daniel?

Serena felvételiztetője résnyire szűkült szemmel figyelte a lányt, s közben borzas szakállát huzigálta.

– Olvasott mostanában valami jó könyvet? Serena kihúzta magát, és erősen összpontosított.

Le akarta nyűgözni a férfit, így muszáj volt megneveznie egy könyvet, amit legalább nagyjából ismert. Eszébe jutott az, amit Dan ajánlott neki, s amit nem fejezett be.

– A Nincs kiút címűt Jean Paul Sartre-tól – mondta habozva.

– Az egy színdarab, amely tele van a pokol fenekén gubbasztó panaszosokkal.

– Szerintem vicces volt – jelentette ki Serena, mivel emlékezett rá, hogy Dan ezt mondta róla. -A pokol olyan, mint az emberek – tette még hozzá. Ez volt az egyetlen mondat, amire a könyvből emlékezett.

– Ez majdnem igaz. Talán maga okosabb, mint én – jegyezte meg a férfi, bár látszott rajta, hogy ebben nem nagyon hisz. –

Franciául olvasta?

– Mais bien sur – hazudta le a csillagokat az égről Serena.

A felvételiztető elgondolkodva jegyzetelt valamit a füzetébe.

Serena lejjebb húzta a szoknyája szegélyét, hogy eltakarja a térdét. Volt egy olyan érzése, hogy a beszélgetés nem megy túl jól, bár maga sem tudta megindokolni, hogy miért. Mintha a férfi már akkor eldöntötte volna, hogy nem kedveli, mielőtt még belépett a helyiségbe. Esélyt sem adott rá, hogy bizonyítson. Talán a felesége, aki nemrég hagyta el, francia volt vagy szőke, akárcsak Serena. Az is lehet, hogy aznap pusztult el a kutyája.

– Mi mást csinált még? – kérdezte a férfi különösebb érdeklődés nélkül.

Serena felszegte a fejét.

– Egy filmet. Egyelőre csak kísérletezgetek, mivel eddig még nem volt alkalmam ilyesmit csinálni.

– Új dolgokat próbál ki? Ez tetszik – bólintott a felvételiztető, s úgy tűnt, egy pillanatra mintha megkedvelte volna Serenát. – Mondja el, miről szól! írja le, milyen!

Serena a kezére ült, hogy még véletlenül se kezdje el rágni a körmét. Hogyan értethetné meg a férfival, hogy mi is a film mondanivalója, hiszen annak ellenére, hogy ő készítette, nem igazán volt vele tisztában, hogy miről is szól. Mély lélegzetet vett, és megpróbálta a lehetetlent.

– Nos, a kamera követ, miközben taxival bemegyek a városba. Megállunk a 14. utcában lévő fantasztikus üzletnél, és körülnézünk odabent. Aztán felpróbálok egy ruhát.

A férfi felvonta a szemöldökét, és Serena azonnal tudta, hogy totál idiótának nézi. A tekintetét fekete cipőjére szegezte, és úgy rugdosta a sarkát, mint Dorothy, aki így akart visszakerülni az otthonába Óz birodalmából.

– Olyan elvont az egész – tette hozzá elszántan. -Lámia kellene ahhoz, hogy megértse.

– Gondoltam – húzta el a száját a férfi, akinek most már nehezére esett palástolnia ellenszenvét. -Nos, van valami kérdése?

Serena azon töprengett, hogy mivel tudná megváltoztatni a felvételiztető véleményét. „Lássák, hogy érdeklődsz irántuk” – tanácsolta Ms. Glos. Miközben a padlót tanulmányozta, az idegesség miatt apró verejtékcseppek jelentek meg a szemhéján.

Mit tenne a bátyja? Erik mindig kivágta magát a kínos helyzetekből. Csesszék meg! Ez volt a kedvenc jelszava.

Igaza van – döntötte el magában Serena.

Minden tőle telhetőt megtett. Ha ennek a fickónak – ki tudja, miért – valami baja van vele, akkor elmehet a francba. Nem muszáj a Brownra járnia. Igaz, hogy Erik ide jár, de a családjának hozzá kell szoknia ahhoz, hogy ő más, mint a testvére.

Eszébe jutott, mit mondott Nate, mielőtt beléptek az épületbe.

Na és ha nem veszik fel? Jelentkezhet máshová.

– Milyen a kaja errefelé? – kérdezte végül ártatlan arccal.

Tökéletesen tisztában volt azzal, hogy ostobaságra vall ilyesmiről érdeklődni egy felvételi beszélgetésen.

– Valószínűleg nem olyan finom, mint amihez DélFranciaországban szokott – sziszegte a férfi. -Még valami?

– Nincs – felelte Serena, és felállt, hogy kezet fogjon ellenfelével. Ami őt illeti, a beszélgetésnek vége. – Köszönöm.

Még egyszer, utoljára felvillantotta legragyogóbb mosolyát, majd felszegte az állát és kimasírozott az irodából.

Ezúttal szokásától eltérően nem volt szerencséje, mégis rendkívül büszke volt arra, hogy a kellemetlenségek ellenére sikerült megőriznie a higgadtságát.

– Rendben, akkor mondd el, mit olvastál legutóbb – kérte

Brigid. – Valamit, ami felkeltette az érdeklődésedet…

Nate elgondolkodott. Nem olvasott valami sokat. Valójában a kötelező olvasmányokat is csak átfutotta. Szórakozásból pedig soha nem ült le olvasgatni.

Csakhogy újságcikkről is beszélhet. Bizonyára van valami…

Hirtelen eszébe jutott a megoldás. Ő és a barátai körbeadták a Times egyik cikkét, amelyben egy füves tablettáról írtak.

Természetesen ezt a betegeknek fejlesztették ki, Nate-et és a társait azonban egészen más okból érdekelte a dolog.

– A Timesban olvastam, hogy piacra akarnak dobni egy füves tablettát, ami tiszta THC-ból készül. Fájdalomcsillapítóként szedhetnék a rák- és AIDS-betegek. A kísérletek azonban ellentmondásos érzelmeket váltanak ki az emberekből. Sokan aggódnak, hogy a gyógyszer az utcára jut, és drogként árulják majd. Rendkívül érdekes cikk volt.

– Lenyűgöző. Egyébként aTHC minek a rövidítése?

– Tetra-hidro-cannabinol – felelte Nate nyelvbotlás nélkül.

Miközben Brigid csillogó tekintettel előrehajolt, Nate aggódni kezdett, nehogy leessen az asztaláról.

– A tablettát, amelyről beszélsz, rendkívüli tudósok fejlesztették ki egy híres laboratóriumban. Tapasztalt orvosok már felírják a betegeiknek, ugyanakkor a tabletta új lehetőségeket nyithat meg a kábítószer-terjesztők és a bűnözők előtt.

Nate bólintott. – Teljesen igaz.

– Tudod, az egyetemnek van egy külön tudományos részlege, amely a legújabb fejlesztésekkel foglalkozik. Oda is be kellene kukkantanod.

– Rendben – vágta rá Nate. Újra olyan érzése támadt, hogy Brigid nem hagyja egykönnyen kicsúszni a kezéből az áldozatát. Teljesen odavolt a Brownért, így azt akarta, hogy más is átélje ezt a csodás érzést.

– Van valami kérdésed?

Egye fene! – döntötte el magában Nate. A végén még egyetemre fog járni.

– Így, hogy nem túl jók a jegyeim, van esélyem arra, hogy bekerüljek?

Blair meg fogja ölni, amiért még csak nem is foglalkozik a Yale-lel. Nate abban a pillanatban döbbent rá, hogy egyáltalán nem érdekli a lány véleménye. Ha csak egy suliba jelentkezne, megnyugodhatna végre, és később eldönthetné, hogy akar-e egyáltalán odajárni. Ha felvennék a Brownra, Maine-ből lehajózhatna az egyetemig a vitorlással, amit az apjával építettek, és ott is tarthatná egy közeli kikötőben. Király lenne! Fellélegzett, és ellazította görcsös izmait. Szuperül érezte magát.

– Mindenképpen – mosolygott rá Brigid lelkesen. – Mindenképpen jelezni fogom a vezetőségnek, hogy rendkívül elkötelezett vagy és szívesen jönnél ide. Tetszik a hozzáállásod.

– Örülök neki.

Nate már alig várta, hogy elmesélje Jennifernek, milyen menő hely a Brown.

– Írogat is, ugye, Daniel? – kérdezte Marion kedvesen.

Dan kábultan felemelte a fejét, és körülnézett az irodában.

Marion polcain rengeteg párkapcsolatról szóló könyv sorakozott. Elképzelte, ahogy a nő az irodája rejtekében, egy kényelmes fotelba kucorod-va, kezében egy pohár instant levessel olvasgatja A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek című klasszikust.

Talán kölcsön kellene kérnie tőle.

– Miket ír? – kérdezte ismét Marion. Dan kedveszegetten megvonta a vállát.

– Főleg verseket. A nő bólintott.

– Mi a kedvenc témája?

Miközben Dan kopott bőrcipőjét bámulta, lassan elöntötte a

forróság.

– A szerelem.

Jóságos ég! Hogy volt képes elküldeni azt a verset Serenának? Bizonyára azt hiszi róla, hogy egy perverz, béna lúzer.

– Ertem – mondta Marion. Néhányszor ki-be kapcsolgatta a tollát, és várt, hátha Dan mond még valami mást is.

A fiú azonban az ablak felé fordult, és szótlanul meredt a Brown csodálatos, lángoló őszi színekben pompázó udvarára.

Elképzelte, ahogy Serenával kéz a kézben sétálgatnak a zöld gyepen, s közben könyvekről, színdarabokról és versekről cseverész-nek. Délután együtt mosnak a kollégium alagsorában, és miközben a ruháik körbe-körbe forognak, ők a mosógép tetején szeretkeznek. Már nem is emlékezett rá, hogy miért jelentkezett a Brownra. Ez az egész cseszegetés olyan céltalannak tűnt.

– Elnézést, de mennem kell – pattant fel a helyéről.

Marion előrehajolt.

– Jól van? – kérdezte aggódva.

Dan megdörzsölte a szemét, és az ajtó felé indult.

– Friss levegőre van szükségem – nyögte halkan, majd kinyitotta az ajtót, és búcsúzásképpen felemelte a kezét. – Köszönöm!

Odakint rágyújtott egy cigarettára, és szemügyre vette a Van Wickle Kaput, az egyetem területére vezető hivatalos bejáratot.

A tájékoztatóban olvasta, hogy évente csak két alkalommal tárult fel a diákok előtt. Befelé nyílt, amikor szeptemberben beengedték rajta az elsőéveseket, hogy részt vehessenek az évnyitón, és kifelé, amikor a diplomaosztó után kitódultak rajta a végzősök.

Dan látta maga előtt, ahogy a talárjukban feszítve, Serenával együtt büszkén kimasíroznak rajta. Mivel egyfolytában álmodozott, azon se csodálkozott volna, ha hirtelen kiderül, hogy a

lány csak a képzelete szüleménye. Nem nyert.

– Hé, Dan, húzzunk innen a fenébe! – kiáltott oda neki Serena az autóból. – A bátyámnál buli lesz.

Dan elnyomta a csikket. Király! – gondolta keserűen. Alig várta, hogy sört vedelhessen, és olyan fazonokkal lógjon együtt, akik bejutottak a Brownra, mert nem kaptak idegösszeomlást a felvételi beszélgetésen. Egy pillanatra elfogta a vágy, hogy felüljön az első buszra és hazamenjen.

Amikor azonban megfordult, és meglátta Serenát, amint a napfény ragyogó glóriát von a feje köré, meggondolta magát. A lány sápadt ujjai a kormányra fonódtak, és mosolyogva intett, hogy igyekezzen. Dan ettől még nem feledkezett meg a gondjairól, de kissé bizakodóbb hangulatban indult el az autó felé.

Legalább anyagot gyűjthet a szenvedős verseihez.

Háború és béke

Jenny örült, hogy elment a Five and Dime-ba Vanessa filmbemutatójára, mivel Clarkon kívül csak egyetlen ember volt kíváncsi a vetítésre. Úgy tűnt, a rendezőt egyáltalán nem izgatja ez az apró kellemetlenség.

– Dobd le magad – szólt oda Vanessa Jennynek. – Mindjárt kezdünk.

A helyiség végébe sétált, és lekapcsolt néhány villanyt. A bárpult fölött lévő tévé képernyője kékre váltott.

– Várj! – kiáltott oda neki Clark. – Gyorsan megkönnyeztetem a hernyót.

A Five and Dime-ban állott cigaretta- és sörszag terjengett.

A pultnál egy kék bőrnadrágot és fekete atlétát viselő lány üldögélt magányosan. A felkarján egy majomtetoválás díszelgett.

Jenny odament hozzá és letelepedett mellé.

– Hali – nyújtotta felé a kezét a lány. Az ujjain számtalan ezüstgyűrű csillogott. – Ruby vagyok, Vanessa nővére.

– Jennifer. Bejön a tetkód.

– Kösz. Én nyomok egy kólát, te is kérsz?

Jenny bólintott, mire Ruby hátravetette divatosan rövidre nyírt, fekete haját, és a mosdó felé kiáltott.

– Hé, haver, hozz két kólát, jó?

A mosdó ajtajában Clark bukkant fel.

– Szolgálatára, hölgyem! – kiáltotta vissza.

– Szeretem, ha az emberek megdolgoznak a pénzükért – viccelődött Ruby.

Vanessa lehuppant Jenny mellé, és türelmetlenül rugdosni kezdte a szék lábát.

– Mi lesz már! Most mozizunk vagy sem?

A lány mostanában borotválhatta le a haját, mivel tar kobakja kifejezetten furán festett. Olyan volt, mint egy szőrös kupola.

Jenny azon töprengett, hogy megdicsérheti-e. De hát mégis mit mondjon? Jó a hajad! Végül úgy döntött, hülyén venné ki magát, ezért inkább hallgatott.

Clark teletöltött két poharat kólával, majd eléjük tolta. Bekapcsolta a lejátszót, majd kilépett a bárpult mögül és átkarolta Vanessa derekát.

– Kedves nézőink, jó szórakozást kívánunk a filmhez! – mondta elváltoztatott reklámhangon.

Vanessa rosszalló tekintetet vetett rá.

– Fogd be!

Jenny tekintete a képernyőre tapadt. A kamera a 23. utcán követte Marjorie Jaffe-ot, aki a Gons-tance-ban volt másodikos. Göndör vörös haja volt és Kelly sálat viselt.

A sál klassz volt, ha az ember viccből hordta, úgy tűnt azonban, hogy Marjorie halálosan odavan érte.

A lány átfutott az úttesten, majd bement a Madison Square Parkba. Hirtelen megtorpant, és a kamera az arcára fókuszált.

Miközben lassan, ráérősen kérődzött a rágóján, a tekintete ideoda járt, mintha keresne valakit a fák között. A szája szélén volt egy ronda herpeszkezdemény, amit korrektorral sikertelenül próbált eltüntetni. Elég csúnya látványt nyújtott.

Marjorie végül rábukkant arra, amit keresett. A kamera követte, amint odasietett egy padhoz.

Dan a hátán feküdt, az egyik karja a földig lógott, s az ujjai a földön matattak. A ruhája gyűrött volt és a cipőfűzője kibomlott. A mellkasán egy üvegpipa hevert, borzas hajába pedig szemét tapadt. A kamera egy ideig őt mutatta. A nap lassan

alábukott, s a sugarak narancssárgás fénybe vonták az arcát.

Jenny a kólájába kortyolt. A bátyja rendkívül meggyőző alakítást nyújtott a szerencsétlen haldokló szerepében.

Marjorie odatérdelt mellé és megfogta a kezét. Darf nem mozdult. Aztán lassan, kínlódva kinyitotta a szemét. \ – Aludtál? – kérdezte a lány, miközben néhány rágófelhőt fújt, majd a kézfejével megtörülte az orrát.

– Nem. Már régóta kereslek – suttogta Dan. – A lelkem mélyén éreztem, hogy itt talállak. Senki más, egyedül csak te tudsz megnyugtatni… és elhozni számomra a fényt. Legszívesebben zokognék örömömben.

Jenny tudta, hogy Vanessa Tolsztoj Háború és béke című művét vette alapul a filmjéhez. Fura volt hallani, hogy a bátyja úgy beszél, mint a 19. századi emberek, mégis tetszett neki a srác előadása.

Marjorie bekötötte Dan cipőfűzőjét, de közben egy pillanatra se hagyta abba a ragozást. Jennynek úgy tűnt, mintha meg sem próbálna játszani. Egyszerűen csak ott volt, mint akit odatettek. Nem tudta, hogy Vanessa szándékosan szervezte-e így a dolgot.

Mielőtt még Marjorie beköthette volna a fiú másik cipőjét is, Dan felült és megragadta a csuklóját. A pipa a földre esett és darabokra tört.

– Natasa, túlságosan szeretlek! Jobban, mint a világon bármit – zihálta kínlódva. Megpróbált felállni, de aztán – mint akinek fájdalmai vannak – visszazuhant a padra.

– Csak lassan a testtel, katona! – csámcsogta Marjorie tele szájjal. – Még a végén szívrohamot kapsz!

Rubyból kitört a nevetés.

– Ez a lány nem semmi! – kiáltotta. Vanessa dühösen meredt rá.

– Csss!

Jenny le sem vette a szemét a képernyőről. Dan megpróbálta felemelni a pipát, de csak üvegdarabok maradtak belőle.

– Óvatosan! – figyelmeztette Marjorie, majd a zsebébe nyúlt, és előkotort egy rágót. – Tessék – nyújtotta oda a fiúnak.

– Mentás.

Dan elvette és a mellkasára tette a rágót, mint aki ahhoz is túl kimerült, hogy kibontsa és a szájába tegye. Lehunyta a szemét, és Marjorie újra megfogta a kezét. A kamera eltávolodott, és végigpásztázta a parkot. Egy pillanatra megállapodott a közelben lévő galambon, amely egy használt óvszert csipegetett, majd továbbsuhant a 23. utca felé, és egy ideig a lenyugvó nap fényében sütkérezett. Végül elsötétült a képernyő.

Vanessa felállt, majd felkapcsolta a világítást.

– Mi akart ez itt lenni a galambbal meg az óvszerrel? – kérdezte Clark. Visszament a pult mögé, és kivett a hűtőből egy üveg Corona sört. – Kér valaki valamit?

– Itt a látvány hangulata számít – védekezett Vanessa. – Nem kell, hogy értelme legyen.

– Szerintem szórakoztató volt – bólogatott Ru-by, majd kiitta maradék kóláját, és az apróra olvadt jeget kezdte rágcsálni. – Jöhet még egy kis kóla -fordult oda Clarkhoz.

– Nem vígjátéknak szántam – morogta dühösen Vanessa. – Andrej herceg haldoklik, és Natasa soha többé nem látja viszont.

Jenny észrevette, hogy Vanessa igyekszik megőrizni a hidegvérét.

– Szerintem az operatőri munka über volt. Főleg az utolsó jelenetek tetszettek.

Vanessa hálás pillantást küldött felé.

– Kösz. Egyébként még nem is láttad Serena filmjét, ugye?

Kifejezetten jó lett.

– Tényleg? De azt is te vetted fel, ugye? Vanessa vállat

vont.

– Igen, a nagyját én csináltam.

– Most komolyan: a filmed szuper, de a Majmok bolygóját jobban komáltam – viccelődött Ruby.

Vanessa dühös grimaszt vágott. A nővére néha rettentően gyerekes tudott lenni.

– De csak azért, mert szivacs van az agyad helyén – csattant fel.

– Nekem tetszett – szólt közbe Clark, és a sörébe kortyolt. – Bár nem nagyon értettem.

– Nincs mit megérteni rajta – sóhajtott lemondóan Vanessa.

Jennynek semmi kedve nem volt a vitatkozásukat hallgatni.

Azért jött Williamsburgbe, hogy szórakozzon, nem pedig azért, hogy szenvedjen.

– Hé, nincs kedved kajálni valamit? – kérdezte Vanessától.

A lány felkapta a kabátját a bárszékről, és kapkodva belebújt.

– Dehogynem! Lépjünk innen!

Elsétáltak egy kis étteremig, ahol arab ételeket szolgáltak fel, és humuszt rendeltek forró csokoládéval.

– Szóval, Jennifer, ilyen jó mellekkel, mint a tiéd, hogyhogy nincs legalább hét pasid? – kérdezte Vanessa.

Jenny annyira zavarba jött, hogy észre sem vette, milyen udvariatlan a kérdés.

– Hát, valójában van… mondjuk… egyvalaki…

– Komoly?

– Igen. Fogjuk rá – mormolta Jenny, és fülig pirult, amikor eszébe jutott, hogy Nate majdnem megcsókolta a parkban.

Megígérte, hogy azonnal felhívja, amint visszatért a Brownról.

Már attól is kiverte a víz, ha rá gondolt.

A pincérnő letette eléjük a forró csokit. Vanessa előrehajolt

és fújni kezdte az italát, hogy hamarabb kihűljön.

– Mesélj a pasidról!

– Nate-nek hívják, és végzős a St. Jude-ban. Elég sokat szív, de nagyon édes, és ahhoz képest, hogy egy vagyont érő házban lakik, egyáltalán nem nagyképű.

Vanessa bólintott. Első hallásra Nate olyan pasinak tűnt, aki egy fikarcnyit se keltené fel az érdeklődését.

– Aha. És együtt is jártok meg minden? Nem gondolod, hogy… tudod, kissé öreg hozzád?

– Nate-et nem zavarja – válaszolta Jenny boldog mosollyal az ajkán, majd ő is fújni kezdte a forró csokiját. A meleg gőz kellemesen simogatta a bőrét. – Egyszerűen csak… kedvel engem.

Vanessa már éppen meg akarta kérdezni, hogy Jenny mi mindent tesz meg ezért a Nate nevű pasasért. Ki tudja, talán ezért szereti.

– Tudod, még nem is csókolóztunk – folytatta Jenny, mielőtt a lány bármit mondhatott volna. – Ami miatt még jobban kedvelem. Nem olyan csúszómászó, mint a legtöbb vele egykorú srác. Ráadásul nem bámulja folyton a mellemet.

– Ja! – mormolta Vanessa elismerően.

– Szóval, ezen a hétvégén a Brownra ment – mondta Jenny, és a csokijába kortyolt. – Lehet, hogy összefut Dannel is.

– Előfordulhat – vonta meg a vállát Vanessa. Igyekezett úgy tenni, mintha egyáltalán nem érdekelné a fiú. Bárcsak ne lett volna libabőrös a karja, valahányszor Dan szóba jött.

A pincérnő letette eléjük a humuszt, és Vanessa azonnal belemártott egy darabka pitát. Jenny tudta, hogy a lány fülig szerelmes a bátyjába, hiszen a filmje gyakorlatilag csak róla szólt.

Dan azonban Serenával járt. Amíg ők ketten együtt vannak, bármikor odamehet az iskola legmenőbb diákjához. Mindig is erre vágyott. Vagy nem?

Jenny a humuszba dugta a kisujját, és elgondolkodva szopogatni kezdte. Dan ugyanolyan depressziós volt Serena mellett, mint nélküle, bár be kellett ismernie, hogy hiányzott neki az együtt töltött idő. Hirtelen rádöbbent, hogy a bátyjának és Serenának nem kell együtt járnia ahhoz, hogy ő beszélgethessen a lánnyal, hiszen segített neki elkészíteni a filmjét. Ha akar, odamehet hozzá. Többé már nem volt Dan kishúga. Jenniferré lépett elő. Önmagát adhatta, ráadásul egy felsőssel járt. Felnézett, és Vanessára mosolygott. Talán segíthet neki.

– Tudod, Serena megpróbálta elolvasni Dan egyik kedvenc könyvét. Totál ki volt tőle akadva. Be sem fejezte.

Vanessa felvonta a szemöldökét.

– Na és?

Jenny vállat vont.

– Csak azt akarom mondani, hogy az érdeklődési körük teljesen eltérő.

Vanessa szeme résnyire szűkült.

– Ezt higgyem is el egy olyan csaj szájából, aki, ha megkérnék, még Serena lábnyomát is megcsókolná?

Jenny szóra nyitotta a száját, hogy megvédje magát, de aztán inkább hallgatott. Vanessának igaza volt. Úgy loholt Serena nyomában, mint egy kábult kölyökkutya. Ennek azonban vége.

Ezentúl Jenniferként éli az életét.

– Ha még mindig odavagy Danért, tenned kellene valamit.

Lehet, hogy komoly meglepetésben lenne részed.

– Nem érdekel – vágta rá Vanessa, majd felkapott egy pitát és dühösen kettétépte.

– Dehogynem.

Vanessa egyáltalán nem kedvelte, ha megszabták, hogy mit tegyen, főleg akkor nem, ha ezt egy kiskölyök tette. Úgy tűnt azonban, hogy Jenny őszintén beszélt, s ha nem akarta becsapni önmagát is, be kellett vallania, hogy igenis érez valamit Dan

iránt. Végigsimított tar fején, majd egyenesen Jenny szemébe nézett.

– Gondolod…?

Jenny felszegte a fejét. Vanessának kifejezetten szép arcformája volt. Egy kis szájfény, és máris úgy fest majd, mint egy lány. Ráadásul korántsem olyan kemény és fura csaj, mint amilyennek mutatja magát.

– Talán jó lenne, ha egy kicsit megnövesztenéd a hajad, de egyébként bármi megeshet. Hiszen már amúgy is jó haverok vagytok. Egyszerűen csak tovább kell lépnetek a következő szintre.

Na tessék! Ahogy egy lány járni kezd valakivel, azonnal a párkapcsolatok avatatlan szakértőjévé válik.

Kiakadásjelző

– Szóval hogy ment? – kérdezte Aaron, amikor Blair visszament az autóhoz. A Saab motorháztetején ült, és miközben gyógynövényes cigarettáját szívta, halkan gitározott. Teljes mértékben otthon érezte magát a Yale-en.

– Azt hiszem, jól – felelte a lány habozva. A valóság még nem jutott el az agyáig. Kinyitotta az ajtót, beült, majd levette a cipőjét. – Hólyag nőtt a lábamon. Ezek a rohadt lapos sarkú cipők…

Aaron kinyitotta a vezető felőli ajtót és beszállt.

– Miket kérdeztek?

– Tudod, a szokásos hülyeségeket… miért pont a Yale meg ilyesmi – válaszolta Blair bizonytalan hangon. Egyelőre jótékony homály fedte az emlékeit. Egyszerűen csak örült, hogy túl volt az egészen.

– Könnyűnek tűnik – mondta Aaron. – Biztos jó voltál.

– Aha… Blair hátrafordult, hogy kivegyen valamit a táskájából, amikor meglátta az Edgár Allan Poe válogatott novelláit tartalmazó könyvet. Hirtelen újra hallotta a felvételiztető hangját: „Milyen könyvet olvasott legutóbb?”

Hoppá, baj van!

Az elfojtott kellemetlen élmény váratlanul a felszínre került.

– A francba! – nyögte kétségbeesetten, és egész testében remegni kezdett.

– Mi az?

– Elszúrtam. Totál elcsesztem az egészet.

– Hogy érted ezt? – kérdezte Aaron zavartan. Blair megvakarta a homlokán éktelenkedő pattanást.

– Megkérdezte, hogy mit olvastam mostanában. Tudod, mit feleltem?

Aaron megrázta a fejét. – Mit? – Azt, hogy nem volt időm olvasni, mert az életem egy hatalmas káosz. Elmondtam neki, hogy loptam és bekattantam.

Aaron tágra nyílt szemmel meredt rá.

Blair kinézett a Yale ápolt udvarára. Akkor döntötte el, hogy ide fog járni, amikor az apja hatéves korában elhozta egy YaleHarvard öregfiúk-futballmeccsre. A sors is arra teremtette, hogy itt tanuljon. Ezért hajtotta magát. Hétköznap esténként otthon gubbasztott, hogy felkészüljön a vizsgákra és a dolgozatokra. Teljesen biztos volt abban, hogy felveszik, de néhány perc alatt elszúrta a jövőjét. Hogy néz így az emberek szemébe? Aaron a vállára tette a kezét.

– De nem veszel be dilibogyókat, ugye?

Blair megrázta a fejét. Hátradőlt, és hagyta, hogy a csalódottság könnyei végigfolyjanak az arcán.

– Nem – felelte elfúló hangon. – Bár ezek után nem is tűnik olyan rossz ötletnek…

– Tényleg loptál?

– Fogd be! – csattant fel a lány, és lerázta magáról Aaron kezét. – A te hibád! Miattad maradtam fent olyan sokáig. A reggeli vonattal kellett volna jönnöm, ahogy eredetileg terveztem.

– Ne má, nem én mondtam, hogy balfaszságokat dumálj a felvételin – vágott vissza Aaron. – Egyébként a helyedben nem paráznék. Ez a beszélgetés nem sokat számít. Ettől még felvehetnek. Ha pedig nem, választhatsz egy csomó suli közül.

Blair eltöprengett a fiú szavain, majd az elejétől kezdve

megpróbálta felidézni a felvételi beszélgetést. Talán nem is ment olyan rosszul, csak túllihegi a dolgot… Hirtelen beugrott, hogy mit tett, miután Jason elköszönt tőle.

Blair az ülés támlájának csapta a fejét.

– Jóságos ég!

Aaron a helyére csúsztatta a slusszkulcsot, és beindította a motort.

– Mi az?

– Megcsókoltam. -Kit? – A pasit. A felvételiztetőt. Arcon csókoltam, mielőtt kijöttem az irodájából – mondta Blair. Az ajka remegett, és újabb könnyek öntötték el a szemét. -Totál hülyét csináltam magamból.

– Húha! – nyögte Aaron meglepetten. A hangjában mintha cseppnyi csodálat bujkált volna. – Lefogadom, hogy soha senki nem tett még ilyet!

Blair nem válaszolt. Az ablak felé fordult, és az arcát a kezébe temetve hagyta, hogy elszabaduljon a pokol. Nyomorultul érezte magát. Mit mond majd az apjának? És Nate-nek? Egyfolytában azt szajkózta neki, hogy nem veszi elég komolyan a továbbtanulást, erre fogja magát és eltolja a felvételijét.

– Tudod mit? – kérdezte Aaron mosolyogva, miközben kikanyarodott a parkolóból. – Jobb lesz, ha elhúzunk innen, mielőtt még valaki kihívja a zsarukat.

Lehajolt és felvett egy piszkos Dunkin’ Donuts-os szalvétát, majd odanyújtotta Blairnek, hogy fújja ki az orrát.

– Nesze!

A lány hagyta, hogy a szalvéta visszahulljon a lába mellé.

Fogalma sem volt róla, hogyan került ilyen megalázó helyzetbe. Először is beült a raszta-frizurás, vega, optimizmustúltengésben szenvedő leendő mostohatestvére koszos kocsijába, majd hajnalig fent

maradt, miközben szemétbe való kaját tömött magába és sört vedelt. A felvételiztető nyakába zúdította a problémáit, aztán megcsókolta, s ezzel totál elcseszte a jövőjét. Ilyesmi korábban soha nem történt meg vele. Az övéhez hasonló gondjai csak a lúzereknek voltak. És az olyan színészeknek, akik egyfolytában meghallgatásokra jártak, de sosem kapták meg a jó szerepeket, vagy a bőrproblémáktól szenvedőknek, a csúnya frizurával megvert szerencsétleneknek, a divathoz nem értő amatőröknek és a társadalmi kivetetteknek. Blair megérintette a homlokán éktelenkedő pattanást. Atyavilág! Mi lett belőle?

– Akarsz valahol reggelizni? – kérdezte Aaron, miközben rákanyarodott a New Havenből kivezető főútra.

Blair az ülésébe roskadt. Soha életében nem vesz többé magához élelmet.

– Csak vigyél haza – mormolta elkeseredve. Aaron betett a lejátszóba egy Bob Marley-cédét, s miközben felcsendült a zene, Blair számba vette, hogy miért is érdemes életben maradnia.

A Constance Filmfesztivál eredményhirdetését hétfőre tűzték ki. Ha nyerne, még egy jó ponttal gazdagíthatná az önéletrajzát, s talán a Yale szemet hunyna a rettenetesre sikeredett felvételi beszélgetés fölött. Lehet, hogy megbocsátanák a botlást, hiszen művész. Ha a filmjével első helyet szerezne, de a Yale ennek ellenére sem fogadná tárt karokkal, elvont művészként adja majd elő magát. Talpig feketébe öltözik, mint az a furcsa Vanessa, és jelentkezik a New York-i Egyetemre vagy a Prattre. Na és ha nem nyer? Nos, akkor ismét bővül a Miért is totál elcseszett az életem? lista.

Hogy még nyomorultabbul érezze magát, az anyja wellnesshétvégéjét és a koszorúslányoknak szervezett villásreggelit is a jövő hétre tervezték. Lehet, hogy muszáj lesz beszélgetnie Serenával. Hurrá! A rá következő héten, szombaton

lesz az esküvő. A születésnapján. Úgy tervezte, hogy ezen a napon fekszik le Nate-tel. Lehunyta a szemét, és megpróbálta felidézni azt a pillanatot, amit korábban már milliószor elképzelt. A szálloda csodásan berendezett lakosztályában vannak…

Látta maga előtt, amint Nate a szexis kasmírpizsamában kinyit egy üveg pezsgőt. A nyomasztó gondolatok azonban betolakodtak a kellemesek elé… Aaron kutyája odacsörtet hozzá, és nyálas szájában egy levelet szorongat, amelyet a Yale pecsétje díszít. „Kedves Ms.Waldorf! Sajnálattal értesítjük, hogy nem nyert felvételt a Yale-re. Köszönjük, hogy minket választott, további sok szerencsét kívánunk az életben. A Yale Egyetem Felvételi Bizottsága.”

Blair kinyitotta a szemét, és szomorúan felsóhajtott. Nem! Nem vagyok vesztes! – sulykolta magába elszántan. Bármibe kerüljön is, be fog jutni a Yale-re. Ő és Nate oda fognak járni. Összeköltöznek, és akkor bújnak ágyba, amikor csak akarnak.

Elképzelt magának egy életet, és nem fogja hagyni, hogy bárki is meghiúsítsa az álmait.

– Amint hazaértünk, felhívom apát, hogy küldjön pénzadományt a Yale-nek – fordult Aaronhoz.

Ez nem számít megvesztegetésnek, ugye? Vagy igen?

Ilyesmi gyakran történik, ráadásul nem rossz tanuló vagy bűnöző, hogy ne kerülhessen be az egyetemre.

badgirl.net Figyelem: a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat – „az ártatlanok” dühétől.

Hey, people!

ELŐRE TUDTUK Úgy tűnik, apuci visszautasíthatatlan ajánlatot tett. B-nek azonban ennek ellenére velünk együtt kell izgulnia áprilisig, hogy megtudja, sikerült-e bejutnia a hőn áhított egyetemre. Kikészít ez a bizonytalanság!

A mailjeitekből Kedves BG! Tudok néhány pletykát a sulink által szer-vezett filmfesztiválról. (Én is constance-os vagyok). Szóval, szerintem B-nek kellene nyernie. Tudom, hogy a filmje kissé uncsinak tűnik, de olyan technikát használt, mint amit azoknál a klassz MTV-s klipeknél szoktak. Együtt járunk filmművészetórára, és meg kell hogy mondjam, ő a legjobb vágó. S még azt sem tudja, hogyan kell bekapcsolni a kamerát, V filmjeit pedig hatásvadásznak nevezném. Hát ennyi. – EsősNap_ Kedves EsősNap! Első hallásra nem vagyok oda B filmjéért, de hiszek neked. A zsűri majd hétfőn eldönti az eredményt. A vesztesek bizonyára őrült vásárlással „vezetik le a felgyülemlett feszültséget. Már alig várom!

– BG_ _ Lebuktál J és V együtt vásárolgatott a Williamsburgben lévő Domsey’sban. V vett magának egy csinos kis fekete rucit.

Ezek szerint komolyan be akarja bizonyítani D-nek, hogy odavan érte. B és A hazafelé menet összetalálkoztak a szülőkkel és az esküvőszervezővel a 72. utcában. B nem tűnt túl boldognak.

D, S, N és a barátaik vasárnap délután érkeztek vissza a Grand Cent-ralra. Mind a hatan másnaposak voltak, de ez senkit nem lep meg.

See you!

Imádom, ha utáltok! badgirl.net

Győzni tudni kell

Mrs. McLean, a Constance Biliárd Lányiskola igazgatója kihirdette, hogy a felsősök hétfőn kihagyhatják az utolsó két órájukat, hogy részt vehessenek a filmfesztivál eredményhirdetésén. A hetedikesektől a tizenkettedikesekig mindenki beözönlött a hatalmas előadóterembe. A színpad fölött óriási fehér kivetítő függött. A versenyzők az első sorban foglaltak helyet.

Köztük volt Blair,Vanessa és Sere-na is. Arthur Coates, Isabel híres, színész édesapja már a pódiumon várta, hogy elmondhassa a beszédét és bemutathassa a filmeket.

Serena a sor szélén, az ablak mellett ült, és a jól öltözött járókelőket figyelte. A körmeit már tövig rágta, és a harisnyáján reggel megpattant apró szem mostanra hatalmas csíkként csúfította el az öltözékét.

Ennek ellenére természetesen jól nézett ki. Serena mindig dögös volt.

Rettenetesen ideges volt, hiszen a díjon kívül nem sok mindennel dicsekedhetett volna az érettségi után. Ha megnyerné a versenyt, azzal bebizonyíthatná az egyetemek vezetőségének, hogy nem csak egy üresfejű luvnya, akinek nincsenek túl jó jegyei, s akit kirúgtak a bentlakásos iskolából, mert arra sem vette a fáradságot, hogy megjelenjen az évnyitón. Nem egy szerencsétlen lúzer, hanem kreatív, okos, és van ízlése.

Ha pedig erre nem jönnek rá maguktól, hát nyasgem…

Vanessa szintén izgatott volt, bár az arcán nem látszott semmi. Szótlanul gubbasztott a székében, s a körmével elmélyülten rajzolgatta az ikszeket a fekete, gyűrűs mappájára. Doc Martens bakancsba bújtatott lábát hanyagul előrenyújtotta a fényesre polírozott fapadlón. Nem érdekelte, hogy Rubynak és Clarknak nem tetszett a filmje. Jenny egyébként is azt mondta, hogy kifejezetten jónak tartja. S bár a történet nem lett gömbölyű, ahogy eredetileg tervezte, Dan és Marjorie között pedig finoman szólva sem izzott a levegő, az operatőri munka tökéletesen sikerült. Mielőtt még hozzákezdett volna a filmkészítéshez, eldöntötte, hogy mindenképpen megnyeri a versenyt. Ez az egyetlen módja annak, hogy felvegyék a New York-i Egyetemre.

Blairt számtalan ok miatt kerülgette a hányinger. Szombat délután óta hívogatta Nate-et, majd e-maileket és SMS-eket küldött neki, de a srác magas ívben tett rá. Vasárnap este már ott tartott, hogy rátör a házában, és kerek perec megkérdezi tőle, hogy mi a gáz, de az anyja lecsapott rá és magával rángatta a St. Claire Hotelbe. Segítenie kellett eldönteni, hogy milyen étel legyen az esküvőn. Blairt hidegen hagyta, hogy a tésztába töltött halpástétom halszagú, a salátaöntet pedig túl olajos. Miután kiválasztották mind a négy fogást, végig kellett hallgatnia az anyja és a rendezvényszervező üres fecsegését arról, hogy a virágkompozíciók magasak vagy alacsonyak legyenek-e, a virágok szárát hosszúra vagy rövidre vágják-e. Ha hosszúra hagyják, az emberek nem látnak át rajtuk, ha rövidre, akkor pedig nem mutatnak olyan jól. Amikor végre rátaláltak az arany középútra, úgy örültek, mintha nem ez lett volna az egyetlen lehetséges megoldás.

Otthon egy üzenet várta az apjától, aki arról érdeklődött, hogy Blair cica mit alakított a felvételin. Esze ágában sem volt visszahívni. A rémséges beszélgetés emléke úgy belevésődött

az emlékeibe, mint egy kellemetlen álom, amelyet nem volt hajlandó megvitatni senkivel. Ha beszélt volna róla, azzal elismeri a vereséget, erre pedig egyelőre még nem állt készen. Inkább küldött egy ravasz kis e-mailt az apjának, amelyben megemlítette, hogy a felvételiztetője imádja a borokat, és már évek óta szeretné felvetetni a borászatot a tantárgyak közé. Magáról a beszélgetésről persze egy szót sem ejtett, csak annyit írt, hogy a jótéteménnyel megerősíthetné „amúgy is tuti biztos” helyét a Yaleen. Blair azt is el tudta volna érni, hogy az apja jó szívvel odaadja az egyetemnek az egész birtokot, mivel hihetetlen rábeszélőképességgel rendelkezett.

A filmfesztivál újabb lehetőséget jelentett arra, hogy megfordítsa a szerencséjét. Úgy érezte, muszáj nyernie. Egyszerűen muszáj.

– Örülök, hogy eljöttek – köszöntötte a résztvevőket lehengerlő mosoly kíséretében Mr. Coates. Gyermekkorában számtalan tévéműsorban kapott főszerepet, a húszas éveiben platinalemezes előadó lett, és egy rakás szexis zenei klipet készített.

Jelenleg filmcsillagként tündökölt és Pepsi-reklámokban szerepelt. – Azért gyűltünk ma össze, hogy kiválasszuk a jövő generációjának új, tehetséges filmes szakembereit.

Mr. Coates rövid beszédet tartott a film világában felbukkant női sztárokról. Marilyn Monroe-ról, Audrey Hepburnről, Elizabeth Taylorról, Me-ryl Streepről, Nicole Kidmanről és Julié Stilesról. Végül bejelentette az első filmet: Serenáét. A fények kialudtak, és megkezdődött a vetítés.

Miközben Serena legalább századjára nézte végig a filmet, úgy érezte, mintha ezernyi megvadult lepke repdesne a gyomrában. Hirtelen rádöbbent, hogy kifejezetten büszke a munkájára.

– Hát… a fura finom kifejezés rá – súgta oda Becky Dormand a körülötte ülő rajongóknak.

– Jóságos ég! Olyan abban a ruhában, mint egy repedtsarkú – mormolta Rain Hoffstetter Laura Salmon fülébe.

– A tükörben totál kivillant a melle – suttogta a lány.

Amikor a képernyő elsötétült és kigyulladtak a fények, a közönség tapsolni kezdett. Nem vadul, őrjöngve éltették a filmet, csak visszafogottan tapsoltak. Valaki fütyült, mire Serena hátrafordult, hogy megnézze, ki az. Mr. Beckham volt, a filmművészet-tanár. De hiszen nem is járt az óráira!

– Hallottam, hogy nem is ő csinálta a filmet – mondta Kati Farkas Isabel Coatesnak a felsősöknek fenntartott leghátsó sorban. – Állítólag felkért valami híres rendezőt.

Isabel bólintott.

– Ha jól tudom, Wes Andersont.

Mr. Coates bemutatta a következő két filmet. Először Carmen Fortierét láthatták, amelyben a lány kilencvennégy éves nagymamájával beszélgetett, főként a Sesame Street című gyermeksorozat okozta örömökről. Az egész rendkívül zavaros és érthetetlen volt. Utána következett Nicki Button, aki a New Jerseyben lévő hétvégi házukról készített rettentően unalmas bemutatót. A film akkor ért a mélypontra, amikor a lány felsorolta az évek során összegyűjtött, kitömött állatok nevét: Mogyorófaló Puszinyuszi, Szuszogó-muszogó, Pacika, Ralph és a nyomoronc Bogyónyomó.

Ki a francot érdekli mindez?

A constance-os lányok udvariasan tapsoltak, majd Mr. Coates felkonferálta Vanessa filmjét.

Amint Marjorie vörös, göndör üstöke feltűnt a vásznon, Vanessa idegesen kuncogni kezdett. Ritkán nevetett vagy mosolygott nyilvános helyen, főszereplőnője azonban olyan nevetségesen festett, hogy képtelen volt uralkodni magán. Az

egész teste rázkódott a kacagástól, és a tekintetét inkább elfordította a vászonról. A mellette ülő BlairWaldorf lekicsinylő pillantást vetett rá, majd a rá jellemző kimért mozdulattal keresztbe tette a lábát. A kamera szerencsére Dan szenvedő arcára siklott, így Vanessa abbahagyta a röhögést. Istenem, milyen csodás ez a pasi!

Amikor véget ért a film, a teremben egy ideig csend volt, majd Jenny és a kilencedikesek tapsolni kezdtek. Mr. Beckham hangosan fütyült, mire végre a többi néző is észbe kapott.

– Király voltál, Marjorie! – kiáltotta néhány másodikos.

– Az a gumis rész rettenetes volt – suttogta Kati Isabel fülébe.

– Mi a szarról szólt ez a rémség? – kérdezte Laura.

– Ez a csaj totál kattant – mondta Rain.

Végül Blair következett.

Magához szorította a menedzserkalkulátorát, és elmélyülten nézte Audrey Hepburnt, amint a nő újra meg újra a croissantjába harap. A hátsó sorokban lévő barátnői ülve táncoltak a fülbemászó zenére, és hangosan tapsoltak, amikor véget ért a film.

– Klassz volt – jelentette ki Isabel. – Nem? – Még szép – bólintott Kati.

– Elment egynek – vonta meg a vállát Becky Dormand. – Bizonyára nem volt túl sok ideje arra, hogy kidolgozza a részleteket, mivel ki kellett töltenie a jelentkezési lapokat, hogy mielőbb elküldhesse a keleti parton lévő egyetemeknek.

– Úgy hallottam, hogy még ha fel is veszik a Yale-re, az első évet halasztania kell, mert csak akkor tanulhat ott, ha részt vesz egy komoly terápiás kezelésen – suttogta óvatosan Becky egyik barátnője.

– Mármint azért, amit a mostohatesójával művelt? Állítólag lefekszik vele, amióta a srác beköltözött hozzájuk.

– Nem mondod! – duruzsolták a lányok kórusban.

Kezében egy fehér borítékkal ismét megjelent a színpadon Arthur Coates.

– Tudjátok, hogy ebben a versenyben senki sem vesztes…

Blair idegesen babrálta a szoknyája szegélyét. Persze, persze, csak nyissa már ki azt a nyavalyás borítékot!

– A győztes pedig… Rövid hatásszünet.

– Serena van derWoodsen! Teljes csend.

Vanessa felpattant, és ahogy a nővérétől tanulta, két ujját a szájába téve hatalmasat füttyentett. Csalódott volt ugyan, de Serena filmje jól sikerült, és ha mindenki a feje tetejére áll, akkor is büszke volt rá, hogy részt vehetett az elkészítésében.

Jenny követte Vanessa példáját. Mr. Beckham „Bravó!” kiáltással felállt, mire a teremben ülők is tapsolni kezdtek.

Serena a boldogságtól mámorosan felsétált a színpadra, és átvette a díjat: két jegyet a tavaszi cannes-i filmfesztiválra. Az iskola ráadásként háromnapi szállást fizetett egy ötcsillagos szállodában. A lány habozva a füle mögé igazította ragyogó szőke haját, majd a mikrofonhoz hajolt.

– Szeretném, ha két lány feljöhetne mellém. Vanessa Abrams és Jennifer Humphrey. Nélkülük nem készülhetett volna el a filmem.

Vanessa Jennyre nyújtotta a nyelvét, majd csatlakozott Serenához. Végül is ő volt az operatőr. Megérdemel némi elismerést, amiért segített létrehozni ezt a francos cirkuszt.

Serena megrázta Vanessa kezét, és átnyújtotta neki az egyik jegyet.

– Kösz – suttogta. – Ez neked jár.

Jenny izgatottan tört utat magának az osztálytársai között, hogy felmenjen a színpadra. Serena arcon csókolta, és a kezébe nyomta a másik jegyet.

– Klassz voltál!

Jenny fülig pirult. Még soha nem állt ennyi ember előtt.

Ez nem lehet igaz! – gondolta kétségbeesetten Blair. Karót nyelve gubbasztott a helyén, és megpróbálta figyelmen kívül hagyni a tapsot. Bizonyára álmodik. Hajnali három óra van. A hétfő még meg sem kezdődött. Órák vannak addig, amíg a szerencsét hozó lila kardigánjában büszkén felléphet a színpadra, hogy átvegye a díjat Mr. Coates-tól.

Blair kinyitotta a szemét. Serena még mindig idegesítően mosolygott a nézőkre.

Kénytelen volt főszerepet játszani a világ legelkeserítőbb filmjében. A filmben, amely nem volt más, mint a saját élete.

Szenvedj!

– Nyertem! – kiáltotta Serena.

Dan egy üres üdítősdobozt rugdosott a West End sugárúton, s közben a füléhez szorította a mobilját, hogy jobban hallja a lányt.

– Mit nyertél? – kérdezte Dan. Valahányszor Serenával beszélt, igyekezett higgadt maradni.

– A fődíjat a Constance filmfesztiválján – hangzott az izgatott válasz. – Tetszett nekik a filmem! El sem hiszem. Vanessa azt mondta, hogy talán művészeti iskolában kellene tovább tanulnom. Lehetnék filmrendező!

– Remek – felelte a fiú. Egyszerűen nem jutott az eszébe jobb válasz. Amikor meghallotta a lány hangját vagy csak rá gondolt, a kínok kínját állta ki.

– Csak szólni akartam, mivel láttad a filmet, meg ilyesmi.

Csend. -Dan? – Na? – Azt hittem, hogy elment a térerő. Szóval, ezen a hétvégén a koszorúslányok bulijára megyek, úgyhogy nem tudunk talizni. Akkor eljössz az esküvőre, ugye?

Dan megrázta a fejét. Mondd meg neki, hogy nem! – súgta a józan esze.

– Megígérted! – figyelmeztette Serena.

– Hát persze.

A szíve mindig győzedelmeskedett az esze fölött.

– Szuper – lelkesedett Serena. – Oké, akkor később még

csörgők. Szia!

Letette a telefont. Dan egy régi kőház lépcsőjére telepedett, és remegő kézzel rágyújtott egy cigarettára. Túllihegte a dolgot? Lehet, hogy rosszul értelmezi a jeleket? Talán egy kicsit mégiscsak érdekli Serenát.

A remény halvány fénye megcsillant a távolban. Legalább lesz min keseregnie.

J-nek jobb íze van

– Szóval, klassz volt a Brown? – kérdezte Jenny Nate-től.

A Central Parkban ültek a csónakázótó partján, és a játszadozó kisgyerekeket figyelték, akik azon igyekeztek, hogy apró hajóikkal kikerüljék a lustán ringatózó kacsákat és a rengeteg színes falevelet. Egymás kezét fogták, és Jenny olyan boldog volt, hogy az se érdekelte, ha végig csendben ülnek.

– Aha. Tudod, ebben a félévben bele kell húznom, mert az utóbbi időben elbénáztam a dogái-mat. Fura, de eddig eszembe se jutott, hogy jövőre egyetemre menjek, most meg beindultam rá.

Nate felemelte a lány kezét, és alaposan szemügyre vette az apró ujjakat. Jenny kuncogott.

– Mi az?

– Fogalmam sincs. Csak örülök, hogy látlak -válaszolta a fiú mosolyogva. – Egész hétvégén rád gondoltam, most meg itt ülsz mellettem.

– Én is sokat gondoltam rád – suttogta Jenny szégyenlősen.

Azon töprengett, hogy Nate megcsókolja-e végre.

– Furán éreztem magam a múltkor, amikor a parkban voltunk. Tudod, amikor megjelentek a haverok. ..

Jenny bólintott. És?

– Szerettem volna… – folytatta a fiú. – Szóval megbántam, hogy elszalasztottam az alkalmat…

Igen, igen!

Nate magához húzta Jennyt. Miközben az ajkuk összeért,

mindkettőjüknek nyitva volt a szeme és mosolyogtak.

Jenny eddig két fiúval csókolózott, de akkor is csak brahiból, egy vacak partin. Soha nem volt még része olyan elsöprő erejű élményben, mint amit most átélt. Úgy érezte, menten szétrobban a boldogságtól.

Nate elcsodálkozott azon, hogy milyen jól csókolózik a lány. Sokkal jobb volt vele, mint Blairrel. Jennifernek egyszerűen jobb íze volt. Mintha cukros fánkot vagy vaníliaturmixot kóstolt volna.

Kissé távolabb húzódott, és a lány kipirult, örömtől sugárzó arcát fürkészte.

Jennifer nem tudott Blairről, Blairnek pedig fogalma sem volt Jennifer létezéséről. Nate figyelmen kívül hagyta Blair hívásait, és gyakorlatilag úgy tett, mintha nem is létezne. Vajon meddig tartható még fent ez a mennyei állapot? Előbb-utóbb színt kell vallania.

Arról azonban fogalma sem volt, hogy kinek mit fog mondani.

Savanyú tejes pedikűr

Eleanor Waldorf és kísérete egy ideig vásárolgatott a Chanel üzletében, majd lifttel felmentek az 57. utcában lévő Frederic Fekkai Beauté de Provence szépségszalonba. Blair, az anyja, Kati, Isabel, Sere-na és a nő testvére, Zo Zo már alig várták, hogy kipróbálhassák a tejes-mézes láb- és kézkezelést, valamint a tengeri iszapos arcpakolást, és közben cseverészhessenek az esküvőről. Úgy tervezték, hogy később Eleanor kedvenc éttermébe, a Danielbe mennek ebédelni. Blair másik nagynénje, Fran ott várta őket. Az asszony kihagyta a pedikűrt, mert gyűlölte, ha idegenek matatnak a lábán.

A szalon olyan volt, akár egy nyüzsgő étterem, ételek helyett azonban Frederic Fekkai samponjának és hajzseléjének illata úszott a levegőben. A tágas, napfényes helyiségben alkalmazottak rohangáltak ide-oda, miközben igyekeztek a kórházi hálóingekhez hasonlító, bézs színű köntösbe öltöztetett vendégek kedvére tenni. Valamennyi ott dolgozó nőnek platinaszőke és eperszínű melírcsíkok díszítették a frizuráját. Ez a szín volt az előkelő szalonok védjegye az Upper East Side-on.

– Ciao, mes cheries! – kiáltotta Pierre, a vékony, japán recepciósfiú. – Hárman mehetnek a pedikű-röshöz, míg hárman az iszappakolást élvezhetik. Kövessenek, utánam mindenki!

Blair nem igazán tudta, hogyan történhetett, de rövidesen ott találta magát Serena és az anyja között. A kezüket és a lábukat kellemesen meleg, mézzel és tejjel teli tálakban áztatták, míg Kati, Isabel és Zo Zo a szalon másik végében vártak az arcke-

zelésre.

– Hát nem csodálatos? – búgta Eleanor, és kényelmesen hátradőlt a székében.

– Ez a tej savanyú – morogta Blair. Azt kívánta, bárcsak ő is az étteremben várhatta volna meg a többieket, ahogy Fran nénikéje tette.

– Nyár óta nem voltam pedikűrösnél – mondta Serena. – Olyan ronda a lábam, hogy nem csodálkoznék rajta, ha megsavanyodna tőle a tej.

De szép is lenne! – gondolta Blair dühösen.

– Milyenre szeretné a körmét? – kérdezte Eleanor manikűröse, miközben gyengéden masszírozta a nő ujjait.

– Kerekítse le – válaszolta a nő.

– Én szögletesre kérném.

– Nekem is jó lesz úgy – mormolta Blair, bár gyűlölte még a gondolatát is, hogy bármiben hasonlítson Serenára.

Blair manikűröse játékosan rácsapott a lány csuklójára.

– Olyan feszült, lazítson! Maga a menyasszony? Blair üres tekintettel meredt a nőre.

– Nem, én vagyok – válaszolta Eleanor vidáman. – Ez a második menetem – suttogta bizalmaskodva, és idegesítően a nőre kacsintott.

Blair érezte, hogy az izmai görcsbe rándulnak. Hogy a fenébe lazítson így?

– Láttam a Barneysban egy csodaszép kasmír pizsamaalsót – csevegett tovább Eleanor. – Arra gondoltam, hogy nászajándékként megveszem Cyrusnak. Blair, édesem, szerinted tetszene neki?

Serena lopva Blairre sandított. Mondjon valamit vagy inkább hallgasson? Itt a lehetőség, hogy bemártsa Blairt és megfizessen a gonoszságáért. Mondhatná mondjuk azt, hogy „Hallod, mintha a múlt héten pont ilyen pizsamaalsót vettél volna a

Barneysban! Vagy tévedek?” Blair arca azonban egyre vörösebb lett, és Serenának nem volt szíve beárulni. Jobban mondva túl jószívű volt ahhoz, hogy beárulja. Egykori barátnője valószínűleg már így is elég rossz állapotban volt, hiszen lopásra adta a fejét, nem volt szüksége arra, hogy még lejjebb süllyedjen.

– Nem tudom, anya – nyögte a lány kínlódva. A nyaka kellemedenül viszketett. Talán allergiás valamire, és azonnal kórházba kellene mennie.

A manikűrösök befejezték a kezük masszírozását, és letelepedtek egy alacsony zsámolyra, hogy bekenjék a lábukat és a vádlijukat levendulaillatú olajokkal.

– Még nem is meséltél a felvételiről – mondta Eleanor, és lehunyt szemmel újra átadta magát a kényeztetésnek.

Blair akkorát ugrott rémületében, hogy felborított egy tégely tejet.

– Óvatosabban! – szólt rá a manikűrös.

– Bocsánat – csattant fel a lány. – Remekül ment, anya, minden rendben volt.

Serena felsóhajtott.

– A hétvégén a Brownra mentem. Szörnyű volt. A felvételiztetőnek rossz napja lehetett vagy ilyesmi, mert totál kiszúrt velem.

Brown? Serena ott járt a hétvégén? A vészjelzők: szirénák, harangok és sípok mind egyszerre szólaltak meg Blair fejében.

– Biztos, hogy jobb voltál, mint ahogy gondolod, édesem – nyugtatta meg Serenát Mrs. Waldorf. – Rémségesek azok a felvételi beszélgetések! Fogalmam sincs, hogy miért terhelnek benneteket ilyesmivel.

Blair újabb tégely tejet borított a földre. Képtelen volt nyugton maradni. Leginkább arra vágyott, hogy a manikűrös elengedje végre a lábát.

– Mikor volt a felvételid? – kérdezte.

– Szombaton – válaszolta Serena. Nem tudta eldönteni, hogy megemlítse-e Nate-et. Valami azt súgta, hogy jobb, ha hallgat.

– Hánykor? – kérdezte Blair ingerülten.

– Délben. Basszus!

– Nate felvételije is akkor volt – jegyezte meg kihívóan Blair. – Szombaton délben.

Serena mély lélegzetet vett.

– Igen, tudom. Láttam.

Blair lábizmai görcsbe rándultak. Mi a franc? A manikűrös felkapta a fejét.

– Lazítson!

– Nate még csak fel sem hívott, amióta visszajött – morogta Blair, és dühösen Serena arcára meredt.

A lány vállat vont.

– Nate és én nem nagyon beszélünk mostanában.

Esze ágában se volt megemlíteni azt az apró tényt, hogy ő és Nate együtt aludtak a szállodában, és reggel kéz a kézben ébredtek. És arról is bölcsen hallgatott, hogy mindketten berúgtak Erik buliján, majd később a ház mögötti bokorba hánytak. Az igaz, hogy amióta visszatértek New Yorkba, nem beszéltek egymással.

– Egyébként hol járkál Nate? – kérdezte Eleanor ásítva. A lábmasszázstól elálmosodott. – Ezer éve nem láttam.

– Én sem – sziszegte Blair. Biztosra vette, hogy a fiú eltűnésének köze van Serenához. – Vajon miért nem?

Serena tudta, hogy Blair valamiféle vallomásra vár. Lehunyta a szemét.

– Ne rám nézz!

Amint kimondta, azonnal megbánta. Olyan volt, mintha beismerte volna, hogy ismét a tilosban járt.

Blair felpattant és a földre borította a tejjel teli tálat, amelyben korábban a kezét áztatta. A lábfürdőhöz használt tál vészesen megingott, de legalább a helyén maradt.

– A francba! – csattant fel a manikűrös. A nő leesett a zsámolyról, és egyenesen a tejtócsába huppant.

– Blair, mi ütött beléd? – kiáltott rá az anyja.

– Elnézést! – motyogta feszülten. Alig bírta visszafojtani a düh forró könnyeit. – Képtelen vagyok tovább itt maradni! Hazamegyek – jelentette be, majd a manikűrösre nézett. – Bocs, hogy felfordulást okoztam!

Sarkon fordult, és miközben kicsörtetett a szalonból, kissé megcsúszott a kifolyt tejen.

– Mi van vele? – kérdezte Eleanor Serenától. Aggódott a lánya miatt, de ahhoz, hogy utána menjen, le kellett volna mondania a kényeztetésről.

Serena tanácstalanul megrázta a fejét. Semmi köze sem volt Blair és Nate problémáihoz, bár a történtek kifejezetten kíváncsivá tették. Annak ellenére, hogy Blair mostanában rettentő gonoszan viselkedett vele, kissé ő is aggódott miatta. Úgy tűnt, egykori barátnője közel áll az idegösszeomláshoz.

– Lehet, hogy parázik az esküvő miatt – mondta Serena, bár tuti biztosra vette, hogy az esküvő csak egy apró kellemetlenségként szerepel Blair gondjainak listáján. – Mindketten tudjuk, milyen néha.

Blair anyja bólintott.

Szívtipró vőfélyek és szexis koszorúslányok

– Úgy nézek ki ebben a ruhában, mintha szilikonpárnák lennének a combomba ültetve – panaszkodott Kati, miközben a tükör előtt állva bökdöste a lábát.

– Totál szürke tőle a bőröm – nyafogta Isabel. Testápolót öntött a tenyerébe, majd rákente a karjára. – Meg kellett volna vennem azt a bronzszínű testpúdert a Sephorában – tette hozzá az ajkát biggyesztve.

Blair lehengeredett a St. Clair Hotel kényelmes lakosztályában lévő ágyról, majd felemelte a Chloé ruhát. A hosszú, barna, rendkívül elegáns ruha felső részét átlósan varrt, apró gyöngygombok díszítették, s pántként két gyöngysor tartotta, amelyek olyan leheletvékonyak voltak, akár egy finom nyaklánc.

Levette magáról a hotel fehér fürdőköpenyét, és belebújt a ruhába. Az anyag a testére tapadt, mégsem érezte szorosnak – csodás érzés volt viselni. Blair szemügyre vette magát a tükörben. Egyáltalán nem volt dagadt. Sőt! Kifejezetten dögösnek látszott. Tegnap elment a Spring Streeten lévő Ave-da Szalonba szőrteleníttetni, hajat vágatni, masszí-roztatni, méregteleníteni és hidratáltatni minden egyes porcikáját a feje búbjától a lábujjáig. A hajában új arany-bézs színű melírcsíkok csillogtak, és az anyja profi sminkese az egész testét beecsetelte csillogó, illatos testpúderrel. Blair lazán a frizurájába túrt, melyet nem-

rég készített el az anyja fodrásza. Egyáltalán nem izgatta, hogy Isabel és Kati nem elégedett a ruhájával, a lényeg, hogy Nate képtelen lesz levenni róla a kezét aznap este. Hab volt a tortán, hogy a Manolo cipő, amit az apjától kapott a születésnapjára, tökéletesen illett a ruhájához. Blair óvatosan előhúzta a cipőt a dobozából, majd felcsatolta a lábára. Örült, hogy még az anyja hibbant esküvőjén is hű maradhat az apjához.

– Tudom, hogy kívánsz – suttogta halkan a tükörképének, mintha Nate-hez beszélt volna. Csodásan festett, és készen állt mindenre, amit csak megkaphatott.

– Indulhatunk! – jelentette be Serena, amikor édes parfümfelhőbe burkolva kilépett a fürdőszobából. A ruha rajta is kifejezetten jól állt, Blair azonban igyekezett tudomást se venni róla. A délutáni sminkelés és frizurakészítés közben figyelemre sem méltatta, így ném látta okát, hogy változtasson a hozzáállásán.

Valaki bekopogott az ajtón.

– Hahó, én vagyok – hallatszott Aaron hangja. -Kész vagytok, csajok?

Blair kinyitotta az ajtót. Aaron és Tyler szmokingban álltak a folyosón. Aaron rövidre vágatta rasztafrizuráját, így az apró kis fürtök ezernyi irányba meredtek a feje tetején. Úgy festett, akár egy rocksztár, aki a Grammy-díjat készül átvenni. Csinosan szétválasztott hajával, egyenesen álló csokornyakkendőjében ez egyszer Tyler is úgy nézett ki, mint egy tökéletes kis úriember. El kellett ismernie, hogy mindketten cukik voltak.

– Apám! – füttyentett Aaron. – Ez a ruha dögös! Tyler egyetértően bólintott.

– Nagyon jól nézel ki, Blair – mondta őszintén. Blair örömmel fürdött a rivaldafényben.

– Nem vagyok benne kövér? Micsoda drámakirálynő!

Aaron kacagva megcsóválta a fejét.

– Ugyan már, Blair! Tudod, hogy istennő vagy. Blair vágott egy grimaszt.

– Komolyan?

– Aha. Ja, és Muff szerint is. Ő mondta. Otthon kellett hagynom, de mindenképpen szeremé megörvendeztetni egy kis arcnyalogatással.

– Húzz a fenébe! – morogta Blair, de az évődés minden egyes pillanatát élvezte. – Gyertek! – fordult oda a három lányhoz. – Essünk túl ezen a szörnyűségen!

Miközben a lányok libasorban kivonultak a folyosóra, Blair egy pillanatra megállt és visszanézett a hatalmas, kényelmes ágyra. A következő néhány óra bizonyára pokoli lesz, ráadásul fogalma sincs róla, hogy hová fog járni egyetemre, de ma van a születésnapja, és ebben az ágyban fogja odaadni Nate-nek azt, amire a fiú a legjobban vágyik.

– Elfogadod-e, Cyrus Solomon Rose, hites feleségedként Eleanor Wheaton Waldorfot, hogy szeresd és szolgáld, betegségben, egészségben, míg a halál el nem választ? – kérdezte az unitárius pap az Egyesült Nemzetek Kápolna meghitt oltára előtt állva.

– Igen.

– És te, Eleanor Wheaton Waldorf, elfogadod-e Cyrus Solomon Rose-t hites férjedül, hogy szeresd és szolgáld, betegségben, egészségben, míg a halál el nem választ?

– Hát persze. Igen.

Misty Bass ingerülten izgett-mozgott a kényelmetlen templomi fapadon.

– Miért is kellett összeházasodniuk ilyen hamar? – súgta oda Titi Coatesnak.

Mrs. Coates közelebb húzódott a barátnőjéhez, és sokatmondó pillantást vetett rá csodás pávatol-lal díszített kalapjá-

nak kék fátyla mögül.

– Úgy hallottam, Eleanor kezd kifogyni a pénzből, és ez volt az egyetlen módja, hogy kilábaljon az adósságból.

Mrs. Archibald képtelen volt megállni, hogy ne csatlakozzon a pletykálókhoz.

– Azt beszélik, azonnal beleszeretett a Hamp-tonsban lévő nyaralójába – hajolt oda a nő Misty-hez és Titihez- Mindenképpen meg akarta kaparintani a házat, de Cyrus nem adta el, így inkább hozzáment feleségül.

– Mit gondoltok, meddig fog tartani? – kérdezte Misty rosszmájúan.

Titi gúnyosan elmosolyodott.

– Inkább úgy kérdezném, hogy meddig lehet együtt élni egy ilyen pasival?

Valamennyien szemügyre vették Cyrus Rose-t, aki a szokásosnál is furcsábban festett. Szürke, hajszálcsíkos öltönyt, krémszínű inget, nyakkendőt és mellényt viselt. A zsebéből arany zsebóra lánca lógott ki, és menet közben kivillant ódivatú bokavédője.

Bokavédő? Mit képzel, hol van, jelmezbálon?

Eleanor annak ellenére is szinte sugárzott a boldogságtól, hogy nevetséges, sötét rózsaszín ruhájában úgy nézett ki, mint egy Barbie baba. Kék szemében a boldogság könnyei csillogtak, nyakában, csuklóján és fülében pedig a családi örökségből megkapott ékszerek ragyogtak.

A legszebb látványt azonban a koszorúslányok és a vőfélyek nyújtották…

Blair szorosan markolta a csokor télililiomot, s a tekintetét egy pillanatra se vette le Nate-ről. Igyekezett kizárni a gondolataiból a körülötte zajló eseményeket.

Nate néhány napja végre küldött neki egy kurtafurcsa emailt, amiben bocsánatot kért, hogy elhanyagolta Blairt, és az-

zal mentegetőzött, hogy a hálaadást Maine-ben kellett töltenie a családjával. A lány persze azonnal válaszolt neki, és megírta, milyen ideges és izgatott a mai este miatt. Nate nem írt vissza, így Blair úgy döntött, hogy az esküvőn majd mindent tisztáznak.

Már ha az a ribanc Serena nem köp a levesébe.

Blair arra számított, hogy Nate sóvárgó tekintete Serenára tapad, és végre rajtakaphatja őket. A fiú azonban elmélyülten figyelte az esküvőt, és zöld szeme vidáman csillogott a kápolnát megvilágító gyertyafényben.

Blair most az egyszer úgy döntött, hogy optimista lesz.

Talán, de tényleg csak talán téved kettőjükkel kapcsolatban.

A pokolba Serenával! Nate bizonyára legalább olyan izgatott, mint Blair. Különben miért lenne ilyen boldog? Csak úgy sugárzott belőle a szenvedély.

Akárcsak Blairből.

A Chloé ruha, amefy alatt csak egy csipkés harisnyakötőt viselt, úgy simult rá, akár egy férfikéz. A születésnapjára kapott Manolo cipőben Hamupipőkének érezte magát.

Blair készen állt. Virágcsokrot szorongató szexőrült robottá vált.

Vajon miért nem néz rá Nate?

Nate úgy tett, mintha rettentően érdekesnek találná a szertartást, csak hogy ne kelljen Blair szemébe néznie. Észrevette, hogy különösen szép, de ettől csak még idegesebb lett. A zsebében ott lapult Jennifer kedvenc tolla, amellyel a lány a csodás, cirkalmas betűit írta. Azért adta neki, hogy az eszébe jusson, amíg távol van a hálaadás alatt. Nate nyilvánvaló okok miatt nem hozhatta magával Jen-nifert az esküvőre, de megígérte neki, hogy a parti alatt találkoznak majd a hotel bárjában, így teljesül a lány vágya, hogy láthassa őt a szmokingjában.

Azt is megígérte, hogy lemond arról a kövér spangliról, amit az esküvő előtt akart elszívni. Most már bánta. Totál józanul kell szembenéznie Blairrel. Nate zsebre dugta a kezét, és megmarkolta a tollat. Már attól is ideges volt, ha csak rágondolt az előtte álló beszélgetésre.

Serena is ideges volt, bár nem látszott rajta. Valahányszor egy profi kezelésbe vette a haját vagy kisminkelte, elképesztő lett az eredmény. Aranyhaja csillogott a gyertyafényben, hibátlan bőre pedig csodásan ragyogott.

A barna Chloé ruha körülölelte a testét, s kiemelte keskeny csípőjét, formás hátsóját és hosszú, tökéletes lábát.

A lelke mélyén azonban csúnya vihar dúlt.

Először is aggódott Dan miatt, mivel a fiú furcsán viselkedett.

A szertartás előtt nem volt alkalmuk találkozni, de előző este beszélt vele. Legalábbis megpróbálta. Valójában szinte végig csak ő beszélt. Dan inkább csak dörmögött valamit válaszként, s búcsúzóul megígérte, hogy eljön az esküvőre. Serena nem tudta, hogy mi bántja, de azt érezte, hogy valami nem stimmel.

Annak ellenére, hogy Blair egész nap tudomást se vett róla, Serena érte is aggódott. Egészen közel állt hozzá, és szinte érezte, ahogy a testéből feszültség sugárzik felé. S bár rezzenéstelen arccal csinálta végig a szertartást, rendkívül furának tűnt.

A bátyja, Erik az oltárnál állt, és vigyorogva rákacsintott.

Fekete szmokingjában úgy festett, akár egy herceg. Olyan volt, mint Serena, csak férfiban. A haja aranyszőkén ragyogott, a szeme kék volt, az orrát huncut szeplők pöttyözték, és amikor mosolygott, két kis imádni való gödröcske jelent meg az arcán.

Serena elmesélte neki, milyen égő volt a felvételi, és már előre tudta, hogy mit felel majd a bátyja: szarni rá!

Nem ez volt éppen a legjobb tanács, amit valaha is kapott, Serena azonban tiszteletben tartotta a bátyja bölcs, ugyanakkor laza hozzáállását a dolgokhoz. Neki mindenesetre bevált.

Egyébként pedig komolyan gondolkodott azon, hogy esetleg művészeti egyetemen tanul tovább.

Megfordult, és igyekezett megtalálni Dan borzas üstökét a csodás kalapköltemények és a frissen vágott frizurák erdejében, de a fiút mintha a föld nyelte volna el. Serena azon töprengett, hogy eljött-e egyáltalán.

Dan a kápolna hátsó sorában gubbasztott. A keze szinte úszott a verejtékben, és igyekezett figyelmen kívül hagyni a körülötte örvénylő, gonosz pletykákat.

– Ez az egész cirkusz még giccsesebb, mint gondoltam – suttogta egy nő.

– Az ég szerelmére, mi az a rettenet, amit visel? -szólt hátra a padszomszédja.

– Na és ez a pasas…

– A koszorúslányok ruháját bizonyára egy pornómagazinból rendelték!

Dannek fogalma sem volt arról, hogy ki kicsoda. A meghívott vendégek, beleértve Serenát is, valamennyien csodásan festettek. Igyekezett rendbe szedni magát, de kitisztított fekete cipője nem illett a ruhájához, az inge pedig a vasalás ellenére is gyűrött maradt. Soha életében nem érezte még magát ilyen kényelmetlenül. Egyszerűen nem illett a képbe.

Serena azonban azt akarta, hogy itt legyen, tehát a kedvéért eljött. Úgy ment a vágóhídra, mint egy ártatlan bárány.

– Megcsókolhatja a menyasszonyt – jelentette be a lelkész.

Cyrus megragadta Eleanor derekát, Blair pedig a virágcsokrába kapaszkodott, nehogy elhányja magát, mivel a csók meg-

lehetősen hosszúra nyúlt. Az ember már attól is öklendezni kezd, ha a szüleivel egykorú szerelmesek nyilvánosan kimutatják az érzelmeiket, ez az esküvő viszont felért egy rémálommal. Cyrus rátaposott a kendőbe csavart borospohárra, majd a zongorista játszani kezdett.

Végre házasok voltak!

A meghívott vendégek követték a boldog párt, akik végigvonultak a kápolnán és kiléptek az utcára. Amikor az ENSszékházhoz értek, Blair odalopakodott Nate mögé.

– Hiányoztál – dorombolta a fülébe.

Nate rémülten a lány felé fordult, majd erőt vett magán és igyekezett mosolyogni.

– Hali! Gratulálok, Blair! – mondta tettetett vidámsággal, és gyors puszit nyomott az arcára.

Blair kérdőn felvonta a szemöldökét.

– Mihez? Ez életem legszörnyűbb napja… -csóválta meg a fejét, és közelebb lépett a fiúhoz. -Hacsak nem teszed csodálatossá…

Nate továbbra is kedvesen mosolygott.

– Hogy érted ezt?

Blair túl kimerült volt ahhoz, hogy finomkodjon, így azonnal a lényegre tért.

– Nincs rajtam bugyi.

Nate ajkáról lehervadt a mosoly. -Aha. A zsebébe nyúlt, hogy a kezében érezhesse Jenny tollát.

– Még nem is kívántál boldog születésnapot -nyafogta Blair az ajkát biggyesztve. Előrenyúlt, hogy megtapogassa Nate zsebét. – És ajándékot sem kaptam.

Nate szorosan markolta a tollat, nehogy a lány megtalálja.

– Mi lenne, ha megkérnénk azt a fotóst, hogy készítsen rólunk egy képet? – javasolta kétségbeesésében.

A Vogue fényképésze azzal volt elfoglalva, hogy romantikus

képeket készítsen az elegáns Bentley hátsó ülésén ölelkező párról. Blair odament hozzá, és megkopogtatta a vállát.

– Lefényképezne a barátommal? – kérdezte kényeskedve.

Amikor azonban megfordult, Nate-nek nyoma sem volt.

Serena, ahogy megígérte, az utca sarkán várta, hogy Dan kijöjjön a kápolnából. A fiú lehajtott fejjel cammogott oda hozzá.

– Sorry ezért az egészért – mondta Serena, és egy röpke pillanatra megölelte a fiút. – Remélem, nem volt túl gázos!

Dan a szmokingja zsebébe süllyesztette a kezét.

– Elment.

– Szerintem rémséges volt. Ráadásul én még ismerem is ezeket az embereket…

Serena szemmel láthatóan örült, hogy van kísérője, így Dan elhatározta, hogy aznap este nem veszi magát túl komolyan.

– Klasszul nézel ki.

– Te is. Gyere, menjünk! – mosolyodott el Serena, és a fiúba karolt, majd a túloldalon várakozó limuzin felé húzta. Amikor beültek, felé fordult. -Rúgjunk be!

Az autóban csak ők ketten ültek. Dan élvezettel szívta be a bőrülések illatát, miközben Serena hozzásimult.

– Kösz, hogy eljöttél!

Dan a lány szemébe nézett. Amikor a sofőr beindította a motort, Serenának olyan érzése támadt, hogy a fiú valami fontosat akar mondani. Mielőtt azonban kiderülhetett volna a titok, valaki feltépte a limuzin ajtaját.

– Hali, skacok! – lihegte Nate kifulladva. – Csatlakozhatok?

Isten ments, hogy kettesben maradjon Blairrel! Nate mögött feltűnt Erik vigyorgó képe.

– Stoppost felvesztek? – kérdezte, majd egy üveg őszibaracklikőrt dobott az ülésre. – Hoztam egy kis üzemanyagot.

Serena arrébb húzódott, hogy helyet csináljon a váratlan vendégeknek.

– Minél többen vagyunk, annál jobb – kuncogta. Dan szótlanul gubbasztott mellette, majd rágyújtott egy cigarettára.

„Partiállatok”

– Bizonyára boldog!

– Gratulálok, édesem!

Blair aznapra tervezett filmjének forgatókönyvében nem szerepelt a jókívánságokat szajkózó vendégek végeláthatatlan sora, de úgy tűnt, az anyja és Cyrus addig nyújtják a kínszenvedést, amíg csak lehet. Az arca zsibbadt a sok mosolygástól, és elege volt abból, hogy mindenkit biztosítania kellett az anyja szerencséje miatt érzett határtalan boldogságról. Na persze!

Már attól is kész volt, hogy a fényképész előtt kellett pózolnia, és muszáj volt az ajkát Cyrus kövér, vörös képéhez nyomni.

Pfuj!

– Örülök, hogy rokonok lettünk – hallotta Aaron hangját. A fiú mellette állt, és egyfolytában azt mesélte a vendégeknek, hogy milyen boldog, amiért ilyen menő az új nővére. Blair tudta, hogy gúnyolódik, így legszívesebben képen törölte volna.

Boldog szülinapot, boldog szülinapot! – gondolta keserűen.

Amint lemegy ez a képtelen cirkusz, előkeríti Nate-et és komolyan elbeszélget vele. Miért nem érti meg, hogy nagyobb szüksége van rá, mint valaha?

– Legalább ez normálisan sikerült – mormolta Misty Bass a férje fülébe, miután kifejezték jókívánságaikat az „ifjú” párnak, és bevonultak a St. Claire Hotel elegáns báltermében adott fogadásra. A helyiség ezüstös fénybe borult, s a gyertyák lángja

megvilágította a hófehér térítőket és a csodálatos kristálypoharakat. A sarokban megbúvó hárfamű-vész halkan játszott. A fehér zakóba öltözött pincérek hosszú poharakban aranyló pezsgőt szolgáltak fel és az ültetőkártyákkal ellátott asztalokhoz kísérték a vendégeket.

Ha Blair részt vett volna az ülésrend kialakításában, talán minden másképp sül el, így azonban Serena, Dan, Nate és Erik ugyanannál az asztalnál ültek. Velük szemben pöffeszkedett Chuck Bass, akit Serena és Dan a dolgok jelenlegi állása szerint a háta közepére sem kívánt. A fiú zselével hátranyalta a haját, amitől a külseje teljesen megváltozott, így még inkább hasonlított arra, aki valójában volt: egy pöcsre.

Chuck valójában hihetetlenül jóképű volt, és úgy festett, mint aki most lépett ki egy borotvahabreklámból. Sajnos azonban az egyénisége miatt kiérdemelte a pöcsfej jelzőt. Két oldalán Isabel és Kati foglalt helyet. A két lány még mindig kényelmetlenül feszengett a szűkre szabott ruhában. Dan leült a helyére, és szemügyre vette a számtalan darabból álló ezüst étkészletet.

– Nem olyan nehéz – vigyorgott rá Chuck nagyképűen. -Az a lényeg, hogy kívülről haladj befelé -mutatott rá Dan leveseskanalára.

– Kösz – motyogta a fiú megalázottan. Nyirkos kezét a szmokingjába törölte, és azon töprengett, hogy mit is keres ebben a díszes társaságban.

A pincérek kihozták az első fogást, ami a hálaadás tiszteletére sütőtökkrémleves volt. Hatalmas kosarakban meleg, illatos zsemlét szolgáltak fel hozzá.

– Nem igazán értem a helyzetet – folytatta Chuck a maga megszokott, ellenszenves módján, s a késével Serenára mutatott. – Vele jöttél? – bökött Nate felé. – Vagy vele? – mutatott Danre.

Erik felnevetett.

– Tudod, Chuck, hármasban nyomulnak – mondta gúnyosan. – Nate mindig is odavolt Dánért, Se-rena pedig bemutatta őket egymásnak.

Serena felkavarta a levesét, és bocsánatkérő pillantást vetett Danre.

– Dannel jöttem… aki valószínűleg rettentően utál ebben a pillanatban.

A fiú megvonta a vállát.

– Ez nem igaz – felelte, s közben azon töprengett, hogy mi is a valódi válasz Chuck kérdésére. Serena vele van vagy sem?

Miután valamennyi vendég kifejezte a jókívánságait, Blair és öt főre gyarapodott családja a legszebben feldíszített asztalhoz vonult. A lány Aaron és Tyler közé ült, s így háttal volt Nate-nek. Ez nem lehet igaz! – fortyogott magában, amikor észrevette, hogy Serena és Nate egymás mellé került, ő pedig kénytelen a rokonokkal vacsorázni. A rohadt életbe!

Hátradőlt a székében, hogy közelebb kerülhessen Nate-hez.

– Beszélhetnék veled a köszöntők után? – suttogta.

Nate habozva bólintott, majd az órájára nézett. Jennifer rövidesen megérkezik. Talán sikerül megúsznia a dolgot, és egyáltalán nem kell cseverésznie Blairrel. A lány elégedetten előrehajolt, majd felkapta a pezsgőspoharat, és egy hajtásra kiitta a gyöngyöző finomságot. Ha már elveszti a szüzességét, lazítania kell egy kicsit.

– Csak óvatosan, hercegnő – figyelmeztette Aaron. – Nem akarom, hogy lehányd a ruhámat.

– Miért nem? – kérdezte Blair, miközben felemelte a poharát, hogy a pincér újratölthesse. -Előrelépést jelentene a kapcsolatunkban.

Cyrus egy köteg papírlapot szorongatott, és egyfolytában

mormolt az orra alatt. A beszéd szemmel láthatóan nagy kihívást jelentett számára.

– Ne idegeskedj, édesem – paskolta meg a férfi vállát Eleanor. – Csak add önmagad!

Blair gúnyos fintort vágott, és ledöntötte a második pohár pezsgőt. Ez volt a legrosszabb tanács, amit az anyja újdonsült férjének adhatott.

A pincérek leszedték a levesestálakat, és körbejártak a pezsgővel. Cyrus Rose eközben úgy izzadt, mint egy ló. Felemelte a villáját, és megkocogtatta vele a pohara szélét. Blair képtelen volt elviselni még egy kínszenvedéssel felérő percet. A pezsgőjével kiöblögette a száját, nehogy ételmaradék bújjon meg a fogai között, majd megfordult és megrángatta Nate szmokingjának ujját.

– Lépjünk! – sziszegte halkan. Nate döbbenten nézett rá.

– Édeseim, megkérhetnélek benneteket, hogy egy pillanatra figyeljetek rám? – kérdezte Cyrus, és egyre csak a poharát kocogtatta a villájával.

– Gyerünk már, Nate! – adta ki a parancsot Blair. Nate az órájára nézett. Jennifer néhány percen belül megérkezik. Esze ágában sem volt megvárakoztatni csak azért, hogy Blair valami eldugott helyen kisírhassa magát a vállán.

– De hát most jön Cyrus beszéde. Blair a fiú karjába vájta a körmét.

– Pontosan ezért akarok eltűnni. Mozdulj! Nate megcsóválta a fejét. Mély lélegzetet vett, aztán lassan kifújta a levegőt.

– Te pedig lazíts! – vetette oda a lánynak, majd visszafordult.

Blair hitetlenkedve meredt a fiú hátára.

– Mi van? – kérdezte ingerülten. Nem volt benne biztos, hogy jól hallotta, amit hallott. Mivel nem volt rajta bugyi, a ru-

ha kidörzsölte fedetlen hátsóját. Ez nem lehet igaz! – gondolta kétségbeesetten. Csak álmodom, hogy Nate úgy viselkedik, mint egy idióta pöcsfej. Ez az egész cirkusz kezdett az agyára menni.

Cyrus megköszörülte a torkát.

– Blair! – sziszegte az anyja az asztal túloldalán. Aaron megragadta a kezét, és maga felé fordította.

– Ne légy udvariatlan! – figyelmeztette halkan. A bálteremben ülő vendégek elhallgattak, és arra vártak, hogy Cyrus megkezdje a beszédét.

– Először is köszönöm, hogy eljöttetek – kezdte. – Külön hálásak vagyunk azért, hogy a kedvünkért megszakítottátok a hálaadás napi szüneteteket…

Cyrus belekezdett abba a balfék szövegbe, amit egész héten gyakorolt a 72. utcában lévő luxuslakás folyosóján, miközben ugyanolyan kasmír pizsamaalsót viselt, mint amilyet Blair Nate-nek lopott.

Blair mozdulatlanná dermedve ült a székében, és a pezsgője aljáról felszálló apró buborékokat figyelte. Úgy érezte, ha egyetlen izma is megrándul, felrobban a feje.

Egy tánc és más semmi…

– Remélem, az előtérben vár ránk – mormolta Jen-ny idegesen.

– Ne aggódj már annyit! – nyugtatta meg Vanes-sa. – Megtaláljuk.

Beléptek a St. Claire Hotel forgóajtóján, és körülnéztek a tágas előtérben. Mindkét lány abban a 60-as évek stílusában készült, rövid, fekete kis ruhában tündökölt, amit tíz dollárért vásároltak a Williamsburgben lévő Domsey’sban. Jennyét kristálygyöngyök díszítették, Vanessáén pedig egy bársonymacska nyújtózkodott. Életében először hajlandó volt neccharisnyába bújni.

Mindkét lány kifejezetten csinos volt retró gönceikben.

– Ott van! – sikkantotta Jenny, majd egyenesen Nate felé indult, aki komor arccal üldögélt a sarokban és a pezsgőjét kortyolgatta.

– Remek – mormolta Vanessa, aki hirtelen kínosan érezte magát. Mihez kezd, amíg Jenny és a gazdag barátja elmélyülten fogdossák egymást? – A bárban találkozunk.

Vanessa magának is bebeszélte, hogy kizárólag lelki támasz gyanánt kísérte el Jennyt, de egyértelmű volt, hogy más vezérelte. Arra számított, hogy összefuthat Dannel a mosdóba menet vagy valahol máshol. Így nem érezte volna hiábavaló időpocsé-kolásnak, hogy kiöltözött.

– Szia, Jennifer! – mondta Nate. Megcsókolta a lány arcát és megfogta a kezét.

– Szia! — lehelte Jenny az izgalomtól tágra nyílt szemmel.

Szemügyre vette Nate csillogó, fekete cipőjét, tökéletesre vasalt szmokingját, hullámos, mézszínű haját és ragyogó zöld szemét. – Igazán… nagyon-nagyon jól nézel ki.

A fiú elmosolyodott.

– Kösz, te is.

– Mi a pálya?

– Üljünk le valahová – felelte Nate. -Oké.

Nate a bárban egy félhomályos, meghitt sarokba vezette a lányt.

– Nem baj, ha csak egy ásványvizet kérek vagy valami ilyesmit? – kérdezte Jenny, majd keresztbe rakta a lábát, aztán izgatottan ismét letette. – Olyan furán érzem magam.

– Persze – bólintott Nate, majd intett a pincérnek. – Két ásványvizet kérek.

Nate ismét megfogta Jenny kezét, mire a lány halkan kuncogni kezdett. Furcsa volt, hogy a megszokott park és a fiú szobája helyett egy bárban üldögéltek. Úgy érezte, mintha mindenki őket figyelte volna.

– Ne idegeskedj – suttogta Nate, majd felemelte a lány apró kezét és gyengéden megcsókolta.

– Igyekszem – mormolta Jenny. Lehunyta a szemét, mély lélegzetet vett, és Nate vállára hajtotta a fejét. Könnyű volt lazítani, amíg együtt voltak, mivel a fiú mellett biztonságban érezte magát. Amikor felemelte a fejét, egyenesen a vidáman csillogó, zöld szempárba nézett.

– Van egy olyan érzésem, hogy komoly zűrbe kerülök miattad – mondta olyan hangon, mint aki már alig várja.

Jenny kérdőn felvonta a szemöldökét.

– Miért?

– Nem is tudom – vonta meg a vállát Nate. Esze ágában se volt megosztani Jennyvel azt az aprócska tényt, hogy vesze-

delmes csaja, Blair, a bálteremben tanyázik, és valószínűleg vérszomjasabb hangulatban van, mint valaha. – Valami ezt súgja.

Jenny megszorította a fiú kezét.

– Ne parázz, nincs baj.

– Szóval, Tyler és én már döntöttünk a nevünkkel kapcsolatban – mondta Blair anyja, amikor a férje végre befejezte a beszédet és felszolgálták a tésztába töltött halpástétomot, valamint a biozöld-salátát.

– Na és mi lesz a jelenlegi nevünkkel? – morogta Blair, miközben a halpástétomot piszkálgatta a villájával. – Egyébként, mi ez a rémség?

– Nem emlékszel? Együtt választottuk ki a kóstolón.

Blair a szájába vett egy apró falatot.

– Olyan íze van, mint a macskaeledelnek – jelentette ki gúnyosan. Félretolta a tányérját, és a pezsgőspohara után nyúlt.

– A lényeg, hogy Tyler szeretné Rose-ra változtatni a vezetéknevét. Én már megtettem, úgyhogy már csak te vagy hátra.

Blair rosszkedvűen rugdosta a széke lábát. Nem ez volt az első alkalom, hogy felmerült a névcseretéma.

– Megváltoztatod? – kérdezte döbbenten az öcs-csétől.

Tyler bólintott.

– Aha, úgy döntöttem, hogy igen. Tyler Rose. Szerintem király név. Olyan, mintha máris DJ lennék vagy ilyesmi.

– Egyetértek – szólt közbe Aaron, majd elmélyítette a hangját és úgy tett, mintha műsorvezető lenne az MTV-n. – Élőben jelentkezünk a 72. utcából, és a pult mögött láthatjuk a fergeteges tehetséget, Tyler Rose-t…

– Fogd be! – dünnyögte Blair. Mintha a középső neve nem lenne már így is elég gáz, hozzá akarnak adni egy még gazabb vezetéknevet. Blair Cornelia Rose. Inkább a halál! – Már mondtam, hogy nem változtatom meg a nevem.

Eleanor szomorúan lehajtotta a fejét.

– Jaj, Blair! Olyan jó lenne, ha ugyanúgy hívnának bennünket… Akkor végre egy család lehetnénk.

– Nem! – makacskodott a lány. Cyrus megértő mosolyt küldött felé.

– Nekem és az édesanyádnak sokat jelentene, ha legalább elgondolkodnál a dolgon.

Blair összeszorította az ajkát, nehogy kitörjön belőle a méreg. Vajon a boldog pár számára a nem melyik része nem világos? Megfordult, hogy Nate jelenlétéből merítsen bátorságot, de a fiú széke… üres volt! Miért ilyen rohadtul bonyolult minden? – sóhajtott magában.

– Sorry – húzta el a száját dühösen.

A gyomra háborogni kezdett, ahogy a halpásté-tom összekeveredett a többliternyi pezsgővel. Blair a szájára szorította a kezét, és hányingerrel küszködve gyorsan elhagyta a báltermet.

Serena és Erik úgy döntöttek, hogy építenek valamit a halpástétomos tésztából. Mivel az étel gusztustalan volt, a zenekar pedig még nem kezdett el játszani, el kellett foglalniuk magukat valamivel. Erik elcsente Nate tányérját, majd egymásra halmozta a halpástétomos rettenetet, és felülről átszúrta két koktélszívószállal. Remek munkát végzett, mivel a Brownon építészetet tanult.

Dan kifejezetten finomnak találta a halas izét. Lassan eszegette, s közben bátorságot gyűjtött, hogy végrehajtsa, amit eltervezett.

– Beszélhetek veled? – kérdezte Serenától, s a nyomaték kedvéért a lány tányérja mellé tette a kezét.

– Persze.

– Ne is törődjetek velem – mondta Erik, aki éppen vajdarabkákat halmozott a haltoronyra. – Még rengeteg dolgom

van…

– Mi az? – kérdezte Serena, miközben a füle mögé simította a haját és előrehajolt, hogy jobban hallja Dant.

A fiú összeszedte magát, belenézett a tengerkék szempárba, s megpróbálta kiolvasni belőle a választ. Valami jelre várt, ami kristálytisztán a tudtára adja, hogy nincs miért aggódnia, és Serena ugyanúgy szereti, mint ő a lányt. A nagy kékségen kívül azonban semmi mást nem látott.

– Csak azt akarom mondani, hogy nem akartam… nem szándékosan… szóval, amikor elküldtem neked a verset, azt hittem, hogy…

Dan maga sem tudta, hogy mit akar mondani. Úgy tűnt, mintha bocsánatot akart volna kérni, de nem bánta meg, amit tett. Nem sajnált semmit, csak azt, hogy Serena tekintete üres volt. Üres és kék.

– Ó ne aggódj emiatt – mosolygott rá a lány, és a pezsgőjébe kortyolt, majd az asztalterítő szélét kezdte babrálni. – Annyi az egész, hogy kicsit túl sok volt egyszerre.

Túl sok? – töprengett Dan. Mi a fenét jelent ez? Mielőtt azonban még megtudhatta volna a választ, rázendített a dzsesszzenekar.

– Imádom ezt a számot! – kiáltotta Serena, amikor felcsendült Fred Astaire örökzöld slágere. Totál odáig volt a csöpögős zenéért.

– Hölgyeim és uraim, a Rose házaspár! – jelentette be a zenekar vezetője. Cyrus és Eleanor Rose felálltak, a táncparkettre vonultak, és intettek a vendégeknek, hogy csatlakozzanak hozzájuk.

Chuck megragadta Kati és Isabel kezét, majd alaposan megpörgette mindkettőjüket. A keze a derekukról pillanatokon belül a fenekükre vándorolt.

– Akarsz táncolni? – kérdezte Serena Dantől. Felállt, és a fiú

felé nyújtotta a kezét.

Amikor Dan felnézett, a tekintetében sértettség bujkált. O is túl soknak találta ezt az egész cirkuszt.

– Kösz, most nem. Megyek, rágyújtok.

Serena figyelte, ahogy Dan kislattyog a bálteremből. Tudta, hogy rossz kedve van, de mit tehetne? Úgy tűnt, bármit mond vagy tesz, a fiú mindig talál rá okot, hogy nyomorultul érezze magát. Így szerette élni az életét. Legalább megint volt miről írnia.

Serena, akárcsak a bátyja, jobban szerette maga mögött hagyni a gondokat, így boldogan ficánkolt az élet kínálta élvezetekben. Felhajtotta a pezsgőjét, aztán megfogta Erik vállát, hogy elvonja a figyelmét az ételtorony-építéstől.

– Az ember lánya már nem is szórakozhat? -kuncogta kissé erőltetetten.

A bátyja felállt.

– Dehogynem! Legalábbis ez a lány biztos, hogy nem fog szomorkodni ma este – kiáltotta vidáman, majd átölelte a húgát, és színpadias mozdulattal hátradöntötte a karjában.

Igaza volt. Serena mindig megtalálta a módját, hogy jól érezze magát. Ma este ez kissé döcögősre sikeredett, de még fiatal az éjszaka…

Durvulás

– Nem láttad a bátyámat? – kérdezte Jenny Nate-től. – Vajon hol pörög?

Nate kipöccintette az ezüst Zippo öngyújtó tetejét, majd a lángot a cigi végéhez tartotta.

– Nem igazán figyeltem – vallotta be őszintén.

– Biztosan be van állva – vont vállat Jenny, miközben a tekintete végigpásztázta a hotel pazar berendezését. – Általában ez nála a program.

Nate hátrahajtotta a fejét, és a plafon felé fújta a füstöt.

Jenny az ásványvizébe kortyolt.

– Na, és te jól vagy?

A fiú a lány csupasz vállára hajtotta a fejét. Jen-nifernek babahintőpor- és Finesse hajbalzsam-illata volt.

– Sokkal jobb itt veled.

– Komolyan?

Jenny még mindig nem tudta elhinni, hogy Nate egyáltalán kedveli, most pedig egyenesen azt állítja, hogy inkább lóg együtt vele, mint hogy az év legelőkelőbb esküvőjére rendezett fogadáson táncoljon.

Nate lehajtotta a fejét, és az ajkát a lány puha nyakára simítva, egészen a szájáig csókolta végig. Jenny lehunyta a szemét és viszonozta a csókot.

Dan lehuppant a St. Claire Hotel bárjának egyik eldugott székére, majd dupla whiskeyt rendelt jéggel. Remegő kézzel előhúzott a zsebéből egy doboz Camel cigarettát, és rágyújtott.

Felkapott egy tollat a bárpultról, és hatalmas, fekete X-et rajzolt a koktélszalvétára. Ennyi telt tőle.

Az volt a célja azokkal a gyönyörű, keserédes szerelmes versekkel, hogy megszabaduljon a nyomasztó gondolattól, hogy Serena esetleg nem szereti. Legrosszabb rémálma azonban valóra vált. A lány valóban nem viszonozta az érzelmeit.

Talán túl komolyan veszi önmagát. Egy örök lú-zer, aki arra kárhoztatott, hogy elriassza magától az embereket, mert senki nem érti meg. Danből feltört a zokogás. Előrehajolt és a homlokát a pohara szélére támasztotta. A szeme sarkából ismerős alakot vett észre. Göndör, barna sörény, hatalmas dekoltázs és apró termet… a húga!

A hatalmas dekoltázst és az apró termetet az a gazdag pöcsfej, Nate igyekezett feltérképezni. Dan egyáltalán nem volt abban a hangulatban, hogy végignézze, amint egy hígagyú, füvező balfék a húgát molesztálja. Felhajtotta az italát, majd megfordult és felállt.

Miután Blair kihányta a halpástétomot, kiment az utcára, hogy elszívjon egy cigarettát a friss levegőn. Nem maradt kint sokáig, mivel november lévén majd’ lefagyott mindene. Viszszasietett a hotelba, és célba vette a női mosdót, hogy felfrissítse magát.

Amint kiöblítette a száját, megigazította a haját, felkent a szájára egy újabb réteget a M-A-C-Spice rúzsból és parfümöt spriccelt magára, megkeresi Nate-et, és felvonszolja a lakosztályba. Ami sok, az sok. Az ő szülinapja volt, ezért azt akarta, hogy minden úgy legyen, ahogy ő szeretné.

Amikor azonban a mosdó felé menet elhaladt a bár előtt, a döbbenettől földbe gyökerezett a lába. A sarokban meglátta, amint Nathaniel Archibald -az ő Nate-je – elmélyülten csókolózik egy Constance Billard-os, kilencedikes lánnyal.

A film zenéje egyre erősödött, majd elhalt. A főszereplő remegve, tágra nyílt szemmel figyelte az elé táruló jelenetet.

Blair úgy érezte magát, mintha gyomorszájon vágták volna.

Nate lazának és boldognak látszott. Ő és a lány – mi is a neve?

Ginny? Judy?… Mindegy, a lényeg, hogy mosolyogva szorongatták egymás kezét, és édesen suttogtak egymás fülébe. Olyanok voltak, mint egy szerelmespár…

Ez a rész egyáltalán nem szerepelt a forgatókönyvben.

Miközben Blair rémülten és elképedve nézte a fiút és a lányt, élete legdöbbenetesebb, legfájóbb felfedezését tette, amely még azon a rémálmán is túltett, hogy esetleg nem veszik fel a Yale-re.

Nate nem játszik többé főszerepet a filmjében. Nem fogja levenni a lábáról, és soha nem hallja majd tőle azt, hogy „Egyedül téged, csakis téged szeretlek!” Egy mellékszereplő, semmi több. Egy vesztes, aki az utolsó felvonás előtt eltűnik a vászonról. Ha így áll a helyzet, egyáltalán nem kíván vele együtt játszani.

Blair szemét elöntötték a csalódottság könnyei, s ahogy az est folyamán immár harmadjára, a női mosdó felé indult. Mindennél nagyobb szüksége volt egy cigarettára, amelyet egy meleg búvóhelyen, egyedül akart elszívni.

– Vedd le a húgomról a mocskos kezedet! – mennydörögte Dan, miközben Nate szeme előtt hadonászott égő cigarettájával.

– Dan! – ült fel Jenny rémülten. – Mi van veled?!

– Te fogd be – vicsorogta a fiú. – Fogalmad sincs róla, hogy mit csinálsz!

Nate megszorította Jenny kezét, majd felállt. Közelebb lépett Danhez, és gyengéden megveregette a vállát.

– Semmi gond, haver, tudod, hogy barátok vagyunk.

A fiú megrázta a fejét. A harag könnyei végigfolytak az arcán, és a márványpadlóra hulltak.

– Hagyj békén!

– Mi bajod van? – kérdezte Jenny, és ő is odalépett a bátyjához. – Beszívtál?

– Gyerünk! – motyogta Dan, és megragadta a húga karját. – Hazamegyünk!

Jenny kiszakította magát a fiú szorításából.

– Ez fáj, engedj el! – kiáltotta.

– Hallod, haver, mi lenne, ha inkább egyedül mennél? – ajánlotta Nate. – Majd én gondoskodom róla, hogy Jennifer épségben hazajusson.

– Csak szeretnéd, faszkalap – sziszegte Dan, majd újra Jenny karja után kapott.

– Hali, Dan! – hallatszott a bár felől egy nyugodt, kissé gúnyos hang. – Miért nem írsz inkább egy verset vagy valamit?

Baromi nagy szükséged van rá, hogy lehiggadj!

Dan, Jenny és Nate egyszerre kapták fel a fejüket. A közeli bárszéken a fekete macskás ruhába bújt Vanessa ült. Az ajka sötétvörösen lángolt, barna szemében pedig vidámság bujkált.

A feje tar volt, mint a hadsereg katonáinak, és sápadt bőre szinte világított a félhomályban. Észbontóan jól nézett ki.

Legalábbis Dan szerint.

A legfantasztikusabb a tekintete volt. Vajon eddig miért nem vette észre? Nem egyszerűen barna volt, ahogy Serenáé kék. A beszédes szempár üzent neki, s olyasmiről mesélt, amit Dan hallani akart.

– Hali – mormolta Vanessa, s egy pillanatra se vette le a szemét a fiúról.

– Hello!

Vanessa kecsesen lecsusszant a bárszékről, és odasétált a döbbent kis csapathoz. Átkarolta Dan vállát, és arcon csókolta.

– Azért jöttem, hogy meghívjalak egy italra. Na, gyere!

A női mosdó rejtekében

Fred Astaire száma után a zenekar egy újabb klasszikusba fogott. Erik és Serena úgy tettek, mintha ők lennének Fred és Ginger Rogers, a parkett ördögei. A lány vidáman a magasba emelte a karját, majd ide-oda ringatózott, és igyekezett jól érezni magát. A gondolataiban azonban folyton felrémlett Dan megbántott arca. Ezúttal nem Serena volt a buli szíve-lelke.

A töprengését Chuck szakította félbe.

– Szabad? – kérdezte, miközben pecsétgyűrűvel díszített kezét a lány derekára csúsztatta és elállta Erik útját.

Serenának nem is kellett jobb indok arra, hogy abbahagyja a táncot.

– Inkább nem.

Lesétált a táncparkettről, felkapta a táskáját, s úgy döntött, hogy megkeresi Dant a bárban, hátha egy cigi mellett sikerül észhez térítenie a fiút. Amikor azonban odaért a bár ajtajához, látta, hogy Dant már észhez is térítette valaki… mégpedig Vanessa. A lány átkarolta a fiú vállát, s bár a feje még mindig tar volt és Doc Martens bakancsot viselt, az arcvonásai lágyabbá és szebbé váltak. Mindez azért volt, mert Vanessa elmerült Dan tekintetében, és a fiú viszonozta a sokat sejtető pillantást. Úgy tűnt, hogy… szerelmesek!

Serena továbbment a női mosdó felé. El akart szívni egy cigarettát, de esze ágában se volt elrontani Vanessa és Dan romantikus egymásra találását.

Blair a mosdó túlsó végében gubbasztott a mosdókagyló mellett, és egymás után szívta a cigarettákat. Hallotta, hogy valaki benyit az ajtón, de mivel túlságosan lekötötte a saját szenvedése, fel sem nézett.

Jó esélye volt arra, hogy a Yale – az apja zavarba ejtően nagy adománya ellenére is – elutasítja. Nate nem szereti. Sőt még a neve sem ugyanaz már, mint a családja többi tagjának.

Ráadásul a szüzessége is megmaradt. Úgy érezte magát, mintha akaratán kívül valaki mássá vált volna. Mint akit elüt egy kamion, és az emlékezetvesztés miatt úgy él tovább, mintha a baleset meg sem történt volna.

Az orra csöpögött, és olyan elcsigázott volt, hogy azt sem tudta eldönteni, sír-e vagy sem.

– Szia, Blair, mi van veled? – kérdezte Serena félénken.

Blairnek nem voltak ugyan éles metszőfogai, mégis egy pillanat alatt képes lett volna leharapni bárki fejét.

A lány felnézett és bólintott. Barna haja könnyáztatta arcára tapadt, a szemfesték pedig csúnya foltot hagyott a szeme alatt.

– Tessék – nyújtott át neki Serena egy maroknyi papír törlőkendőt. – Van nálam arcfesték meg minden, ami kellhet, ha esetleg…

– Kösz – motyogta Blair, és elvette a papírkendőket. Amikor kifújta az orrát, az egész teste beleremegett az erőlködésbe.

Serena még sosem látta ilyen rémes állapotban.

– Elmondod? – kérdezte újra.

Blair felnézett, és őszinte aggodalmat látott Serena kék szemében. Hihetetlennek tűnt, mégis így volt. Azok után, hogy Blair elképesztően gonoszul bánt vele, a lány még mindig aggódott miatta.

– Semmi – rázta meg a fejét. – Szétestem – sóhajtotta a sírástól szaggatottan. – Totál káosz az életem.

Blair ruhájának gyöngypántja lecsúszott a vállára, így

Serena odalépett hozzá és megigazította.

– Láttam, amikor elloptad a pizsamaalsót a Bar-neysból.

Blair felnézett.

– Nem mondtad el senkinek, ugye? Serena megrázta a fejét.

– Becsszó, hogy nem.

Blair felsóhajtott, és lenézett csodás, új cipőjére.

– Fogalmam sincs, hogy miért tettem – vallotta be összetörve. Az ajka remegett, és újra a sírás fojtogatta. – Nate még csak meg sem köszönte…

Serena vállat vont.

– Tehet egy szívességet – mondta bölcsen, majd a táskájába nyúlt, és előhúzott egy fésűt meg egy doboz cigarettát. Két szálat meggyújtott, és az egyiket odaadta Blairnek. – Elvégre ma van a szülinapod.

Blair bólintott, és elvette a cigarettát. Lassan, elgondolkodva szívta le a füstöt, miközben a könnyek végigcsorogtak az arcán. Aztán hirtelen elfogta a csuklás.

Serena igyekezett nem nevetni, de képtelen volt visszafogni magát. Blair rettentően szánalmasan festett. Árulkodó ajkába harapott, hogy elfojtsa a feltörni készülő nevetést.

Blair dühös pillantást vetett Serenára, de ahogy kinyitotta a száját, hogy valami durva szitkot vágjon a lány fejéhez, hatalmasat csuklott.

– A francba! – kuncogta.

Ahogy kimondta, kitört belőle a nevetés, és Se-renával együtt úgy kacagtak, mint a kisgyerekek. Jóleső érzés volt. A szempillafesték végigcsorgott az arcukon, az orruk is csöpögött, s ettől még inkább röhöghetnékjük támadt.

Amikor végre sikerült megnyugodniuk, Serena Blair mellé lépett és fésülni kezdte a haját.

– Boldog szülinapot! – mondta halkan. Szájában a cigarettával, farkasszemet nézett Blairrel a tükörben. – Szólj, ha húzom

a hajad!

Blair lehunyta a szemét, és hagyta, hogy elernyedjenek az izmai. Most az egyszer nem gondolt a felvételire vagy a zűrzavaros családjára, és arra sem, hogy ma este akarta odaajándékozni a szüzességét Nate-nek. Ezúttal nem játszott főszerepet egyetlen filmben sem. Egyszerűen csak lélegzett és élvezte, ahogy a fésű le-fel simítja a haját.

– Nem húzod – válaszolta régi barátnőjének. -Jólesik.

Happy end?

– Szerintem Vanessa nem velem akar hazajönni -súgta oda Jenny Nate-nek, s a fejével a bár felé intett, ahol a két szerelmes összebújva turbékolt.

– Ki mondta, hogy el kell menned? – kérdezte Nate.

Jenny lesimította a ruháját. Elég sokáig csókolóztak, így a finom anyag összegyűrődött és felcsúszott a lábán.

– Nem mész vissza a fogadásra? Végül is te vagy az egyik vőfély, vagy mi…

Nate kiitta a pohárból a maradék ásványvizét és szétrágott egy apró jégkockát. Többé már nem érdekelte, hogy ki látja meg. Blair sem izgatta különösebben. Sőt! Azt akarta, hogy az egész világ lássa őket.

– De igen, csakhogy téged is magammal viszlek.

– Nemá! – mormolta Jenny, s a lélegzete is elakadt egy pillanatra. Egyszerre volt ijedt és izgatott. – Nem lehet…

Természetesen majd’ meghalt, hogy bemehessen a fogadásra, hiszen annak is fennállt a lehetősége, hogy a fényképe bekerül a Vogue-ba!

– Gyere! – állt fel Nate a helyéről, és a lány felé nyújtotta a kezét. – Táncoljunk!

Dan hatalmasat kortyolt a whiskeyből, majd a bárpultra tette a poharát.

– Lefogadom, hogy totál lúzernek tartasz -mondta Vanessa

boldogságot sugárzó, barna szemébe nézve. Ismét eltöprengett rajta, hogy vajon miért nem tűnt fel neki ez a szépség.

– Hát, az igaz, hogy lúzer vagy – vonta meg a vállát a lány, és kecsesen keresztbe tette a lábát, mint egy igazi hölgy. Belemarkolt a pulton lévő, mogyoróval teli tálkába, és a szájába tömte a zsákmányt.

– De azért még bírsz, ugye? – kérdezte Dan, miközben a lány arcát fürkészte.

Vanessa levett a neccharisnyájáról egy apró szöszt, és a földre dobta. Hihetetlen, hogy Dannel flörtöl, hiszen még nem is szakított Clarkkal! Mindegy. Valójában kimondhatatlanul élvezte, hogy rosszalkodhat.

Előrehajolt és megcsókolta Dan remegő ajkát.

– Igen – felelte teli szájjal.

– Úgy volt, hogy ma este végre lefekszem Nate-tel – sóhajtotta Blair. Lerúgta a cipőjét, és a kényelmes franciaágyra dobta magát. A teste ernyedt volt a kimerültségtől, így jólesett kinyújtóznia.

Serena úgy döntött, hogy nem rontja a helyzetet kérdezősködéssel. Levette a ruháját és a sarokban álló fotelba dobta, majd apró, fehér szaténból készült La Perla fehérneműjében a fürdőszobába ment. Leakasztott a fogasról két puha, frottír fürdőköpenyt, az egyikbe belebújt, a másikat pedig kivitte Blairnek.

A lány elvette, aztán kínlódva kivergődött a ruhájából.

– Bugyit sem vettem fel…

Serena felnevetett, és a fejét csóválva az ég felé emelte a tekintetét. El is felejtette, milyen bogaras tud lenni Blair.

– Ne is mondd! Lefogadom, hogy brazilgyantáz-tatást is csináltattál.

Blair elmosolyodott. Serena túl jól ismerte.

– Aha… kár volt – ismerte be, majd a földre dobta a ruhát. – Ettől a béna cucctól csupa kiütés lettem.

Serena odasétált a tévéhez és bekapcsolta.

– Vajon itt is van Playboy csatorna? Nézhetnénk pornót és rendelhetnénk sört – mondta nevetve, majd az ágyhoz ment és leült.

– Add csak ide! – kapta ki a kezéből Blair az irányítót. – Én vagyok a szülinapos! – jelentette be ellentmondást nem tűrő hangon. Ha már nem sze-xelhet, legalább legyen valami öröme. Az amerikai klasszikusokat játszó csatornán mindig akadt olyan film, amelyben Audrey Hepburn szerepelt. – Mozizzunk, aztán menjünk el egy klubba vagy valahová!

– Oké – felelte Serena. Az ágy támlája elé halmozott egy rakás párnát, és kényelmesen elhelyezkedett. – De rendeljünk pizzát vagy valami kaját, mert kajás vagyok.

Blair odahúzódott mellé, és addig váltogatta a csatornákat, amíg meg nem találta az AMC-t. Az Alom luxuskivitelben éppen akkor kezdődött. Hátradőlt a párnákra, s a feje csak néhány centire volt Serenáétól. A lágy, barna fürtök és a szőke tincsek összekeveredtek.

A két lány elbűvölve figyelte, amint Audrey Hepburn teszvesz a lakásában, s közben az új szomszéddal flörtöl. Együtt énekelték a Moon River című számot, amit a színésznő a tűzlétrán adott elő, végül pedig megszámolták, hány őrült kalapot viselt a film során.

A nádszálkarcsú Audrey Hepburn kiegyensúlyozott volt, és mindig tudta, hogy mi a helyes. Csodás ruhákat viselt, és könynyedén levett bárkit a lábáról. O testesített meg mindent, amire Blair vágyott.

– Egyáltalán nem hasonlítok rá, ugye? – kérdezte a lány hatalmas sóhajjal.

Serena elmosolyodott, de a tekintetét nem vette le a képernyőről.

– Dehogynem – felelte, s Blair úgy döntött, hisz neki.

badgirl.net Figyelem; a valódi neveket, helyszíneket és eseményeket megváltoztattam, hogy megvédjem az ártatlanokat. És megvédjem magamat – „az ártatlanok” dühétől.

Hey, people!

Lebukta!

D és V szombaton késő este kéz a kézben léptek ki a St. Claireből. Végre jár valakivel. J és N lovas hintón kocsikáztak a Central Parkban. Giccses, de azért cuki. B és S a belvárosba mentek a Patchouliba, és egyforma ruhájukban úgy táncolták végig az éjszakát, mint két megvadult amazon. Vasárnap: S elhozott egy csomagot N-ék házából. Később S és B a Barneys férfiosztályára ment, hogy visszacsempéssze a kasmír pizsamaalsót. A két irgalmas szamaritánus.

Mail???

Kérdések és válaszok Mivel mindenki lecserélte a partnerét, nem lehet tudni, hogy mire számíthatunk. Várnak a meglepetések!

B és S barátnők maradnak?

B és N csak barátok lesznek?

B rátalál az igaz szerelemre, és megszabadul végre attól a bizonyos nagy tehertől? V dobja a pasiját, hogy D-vel járjon? D boldog lesz, és többé már nem ír verseket? N és J együtt maradnak?

S talál olyan srácot, aki öt percnél tovább is le tudja kötni?

Vajon képes leszek valaha is leszállni ezekről a témákról? Kizárt.

Viszlát később!

Imádom, ha utáltok! badgirl.net