selyem m adarászhálója elkészült. Ezekért a fejedelem általában só lyommal fizetett. M agas vadászkultúránk igazolására a hálók sokféleségéből m egem lítjük a szarvas-, őz-, rókafogó-, rókafogó kerítő-, nyúlfogó-, nyúlfogó kettős-, nyúlfogó les-, fácán-, fogoly-, csúcsos fogoly-, sövény-, fedeles-, seregélyfogó- és pacsirtahálót, de tucatjával sorolhatnánk még tovább népünk találékonyságának ékes bizonyítékául.23 A vadászatok nem nélkülözhették a kürtöt, amely valójában ősi hangszer. K ezdetben bika, ökör, tehén szarvából, később rézlem ez ből készült. Egyik végére szopóka illeszkedik, míg a tölcséresedő hangvetőt sárgaréz lemez toldalékkal látták el, így tisztább, harsá nyabb a hangképződés. Segítségével indították és fújták le a vadásza tokat, irányították a hajtókat és adtak utasításokat az ebeknek. A kü rt teste kezdetben egyenes volt, később görbítették, m iután rájöttek arra, hogy a hosszú hangcső feleslegessé válik annak görbítése által. Reliefmaradványok tanúbizonysága szerint a régi egyiptomiak, hébe rek, görögök, rómaiak elterjedten használták. Érdekességként em lítjük meg, hogy am ikor Oswald von W olkenstein, Zsigm ond király barátja, muzsikusa, énekese M agyarországon járt, a király tiszteletére körvadászatot rendezett, amelyen 86 királyi kürtös vett részt.
L ő p o r o k és l ő f e g y v e r e k A lőpor olyan keverék, amely m eggyújtva hirtelen gázzá változik, térfogata erősen megnő, s ezáltal nagy nyom ást gyakorol a lőfegyve rekben lefojtott lövedékre. A X IX . századig repesztésre, robbantásra is ezt használták, bár a század közepétől fokozatosan megjelentek a kiegészítő anyagok, a lőgyapot, a nitroglicerin és a dinam it. A közön séges lőpor, m int fekete lőpor vagy füstös lőpor vált ism ertté. A lkotó részei a faszén, salétrom, kén. Egy átlagos lőpor keveréséhez 14,6 rész szént, 11,5 rész ként, 73,9 rész salétrom ot kellett venni. A salétrom arányának növelésével a gázfejlődés felgyorsult, s így feszítő hatása megnövekedett. Keverés előtt a lőport finom ra kellett törni vagy őrölni. E m űveletet régen zúzómalmok, nagym éretű kalapácsok vé gezték. Ezeket gyorsan forgó hengerekbe helyezett bronzgolyók vál tották fel. A lőporkészítés fő központjai a Felvidéken Beszterce, Kassa, Szepesség, M unkács, H uszt, N agybánya, Erdélyben N áznánfalva, Borzás, T rap o ld , Nagyszöllős, Szász-buda, M usna, Szent A n na, K őhalom , míg a D unántúlon Várpalota, Csobánc, Gyulakeszi, Kőszeg, az Alföldön N agykőrös és Cegléd, hogy csak a nagyobb telepeket em lítsük. M a m ár kevesen vannak, akik a lőpor feltalálását ne Schwarz Berthold szerzetes nevével hoznák kapcsolatba. A nagy bűvész, eredeti nevén A nklitzen K onstantin a X IV . század elején Freiburgban, más adatok szerint D o rtm u n d b an született. Arca több alkalommal m eg égett, a lőportól befeketedett, ami m iatt a kolostorban a Schwarz nevet ruházták rá. Am ikor 1853-ban szobrot emeltek neki, a tudom á
20