Charles berlitz elfeledett világok titkai

visszatértek az eset színhelyére, észrevették, hogy ahol a huaca eltört és tartalma kiömlött, a sziklát valami feloldotta, és csak utána szilárdult meg újra.

Ha valóban készíthető ilyen kőoldó folyadék valamilyen növényből (mint ahogy egyes dzsungelnövényekből az indiánok már régóta értékes kincseket vagy bénító mérgeket készítenek), akkor azt a növényt még nem azonosítottuk be, jóllehet Fawcett leírásai után nagyjából tudjuk, hogyan kell kinéznie- Egy másik történet egy emberről szól, aki az erdőben leszállt a lováról, hogy kantáron vezesse tovább, és később észrevette, hogy a sarkantyúi megolvadtak egy kicsit a végüknél. Amikor visszaért a rancsra, ahol a többiek már várták, megmutatta a bennszülötteknek a megolvadt sarkantyúit. A bennszülöttek megkérdezték, hogy nem egy vastag vörös levelű növényekkel benőtt szakaszon járt-e. Szerintük ugyanis abból a fajta növényből készítették a múltban a kőoldó folyadékot.

Az Andokban él egy apró madár, ami a tömör sziklába vájja a fészkét. Fawcett megfigyelte, hogy a madarak először egy levéllel dörzsölik meg a sziklát, és csak utána kezdik a csőrükkel kivájni.

Megemlítjük még, hogy Fawcett ezredesnek soha nem sikerült ilyen levelet szereznie. Nehezen érthető az is, hogy egy ilyen erős oldószer miért nem támadta meg a tartályt, a ló patáit, vagy ahogy azt Iván Sanderson természettudós és felfedező megfigyelte, a levelet tartó madár csőrét.

De bárhogyan épültek is, ezek a rejtélyes építmények még mindig hegytetőkön és szinte megközelíthetetlen sziklákon állnak. Bizonyos szempontból egyfajta archeológiai fait accomplit jelentenek: nem lehetett őket megépíteni - mégis ott állnak!

A bolíviai Titicaca tó partján épült hatalmas városban, Tiahuanacóban csak egyetlen különleges van, az, hogy egyáltalán megépült. Egy elhagyott fennsíkon áll, 13 000 láb magasságban, ahol az ilyen magassághoz nem szokott embereket gyakran gyötri a soroche, ez a szédüléssel járó hegyibetegség. Ez a magasság túl nagy a kukoricának, ami itt nem nő, a macskáknak, akik itt nem tudnak megélni, a fehér asszonyoknak, akik itt nem tudnak szülni, és teljességgel alkalmatlan egy akkora Populáció eltartására, amekkorára a város létrehozásához szükség lehetett. Ennek ellenére bizonyítékok támasztják alá, hogy egy nagy populációnak kellett a szomszédságában élnie.

Amikor a spanyolok eljutottak Tiahuanacóba, az ott élő kecsua és aymara indiánoktól nem tudtak meg sokat, csupán azt, hogy a várost az istenek építették. Miután közelebbről meg vizsgálták, a spanyolok felfedezték, hogy a templomok irdatlan kőfalai egyenként 100 tonnás