A letisztuló arcok éjszakája

Bács Béla János

csalás esetén is, mi magunk érezzük, hogy nem voltunk hitelesek, és ez így nincs teljesen rendben. Persze, több oka is lehet annak, hogy mégis az álarc mellett döntünk: megtörténhet, hogy félelemből tesszük, mert attól tartunk, megszólnának, ha igazi arcunkat mutatnánk, vagy esetleg másokat szeretnénk kímélni az által, hogy nem valós, hanem felhígított vagy elferdített véleményünket tükrözzük vissza. A farsangbúcsúztató által nyújtott álruha és maskara lehetősége – egyedisége miatt, és mint kivétel – megerősíti bennünk a hitelességre való törekvés fontosságát.

Máskor is előfordul, hogy szokatlan öltözetű járókelőkre leszünk figyelmesek a város utcáin, ma azonban nagyon sokan vannak. Hát persze, farsangbúcsúztató napja van. A mai napon senkit sem dorgálnak meg, ha másnak akar látszani, mint aki ő valójában, és senkinek sem kell magyarázkodnia, ha nem az igazi arcát mutatja. Szívderűvel és vidáman játszhatjuk el a választott szerepünket, akár legendák és mesék figurái, akiket bemutatunk, akár olyan személyek, akik korunk társadalmában játszanak jelentős (vagy jelentősnek vélt) szerepet, kötődnek hírlapcímekhez vagy aktuális konfliktusokhoz.

Ez a nap tehát más, mint a többi. Ha más napokon játszunk szerepeket, akkor még a sikeres

Majd az éjszaka csendességében belépünk hamvazószerda és nagyböjt titkába. Levetjük a jelmezt, megtette szolgálatát, és lemossuk arcunkról a festéket, hogy ezentúl igazi arcunkat láthassa mindenki, akivel találkozunk, mert ez a hiteles arc képes tükrözni azt is, hogy Isten gyermekei vagyunk. A szentmisét követően – homlokunkon a hamu bűnbánó és hitvalló jelével – olyan időszak veszi kezdetét, melyben igyekszünk gyakrabban kapcsolatba kerülni Istennel, közelebb kerülni belső lényegünkhöz és figyelmesebbek lenni embertársainkkal. És ez nem egy olyan folyamat, amit egyszer s mindekorra letudhatunk, sikerre vihetünk, kipipálhatunk, hiszen, ahogyan az az Omega együttes dalában is elhangzik: „Arcunkon az idő / Saját képét hívja elő / És angyalok / Végül nem ismernek ránk”. És ezzel a ránk szabott idővel kell gazdálkodnunk és eközben arcunkra vigyáznunk. Ha jó cselekedeteink, imáink és böjtünk nyomán tisztábban tündököl arcunk és közelebb kerülünk igazi énünkhöz, akkor az az arc is felismerhetőbb lesz, amelyet a Teremtő álmodott meg számunkra. És így nem csak Isten angyalai, hanem a ránk bízott emberek is felismernek és jobban megismernek.

Habár a hamvazás szertartása az elmúlásra emlékeztet: „Emlékezzél meg ember, hogy porból vagy és porrá leszel”, a nagyböjti csendesség nek semmiképp sem a szomorú ság kell legyen a fő jellemzője. Az az öröm kísérhet el minket a szent időben, mellyel a halált legyőző szeretetre gondolunk. A minden hamvazószerdán megismétlődő fenti mondat ugyanis a kopor sónk mellett is elhangzik majd, de ott már azzal a hitből fakadó bizonyossággal egészül ki, hogy „de Isten feltámaszt téged az utolsó napon!” És Krisztusban számunkra is felsejlett már az örök élet.

Dr. Bakó Mária Hajnalka rovata