Központ hetilap 2016/50

Page 1

www.kozpont.ro

Maros megyei hetilap Új sorozat, X. évfolyam // 50. szám // 2016. december15–21. // Megjelenik csütörtökön // 12 oldal // ára: 1,5 l e j

Balogh szerint „kicsinálták” Brassai Zsombort 3. old. //

TÁRSADALO M

3. old. //

V ÉLEM ÉN YEM SZ ERIN T

Megint győztünk?

A sportszerűség megkívánná, hogy gratuláljak a győztesnek. Hogy a politika nem elsősorban a sport, azaz a korrekt verseny törvényei szerint működik, már más lapra tartozik. Ennek ellenére tagadhatatlan, az RMDSZ a vasárnapi választás egyik győztese. Önmagához, pillanatnyi „formájához” képest mindenképpen túlnyerte magát. 5. old. //

KU LT Ú RA

Erdélyi színész a magyar sikersorozatban: „Élveztem a nehézfiú szerepét játszani”

Lemondott tisztségéből Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. A szervezet elnöki tisztségét ideiglenesen Péter Ferenc, Maros megyei tanácselnök veszi át Kelemen Hunor szövetségi elnök megbízásából. Brassai a parlamenti választások másnapján mondott le tisztségéből, miután az RMDSZ két szenátori és három képviselői hellyel megnyerte a választásokat a megyében.

November elején került képernyőre a tavaly debütáló Aranyélet című magyar sorozat második évada. A folytatás nem csak izgalmasabb, fordulatokkal telibb, mint az előző évad: új szereplőket is felvonultat. Többek között a Sepsiszentgyörgyön született Fekete Lovas Zsoltot, aki Marosvásárhelyen, a színi egyetemen tanulta a mesterséget, elismert színművészek, Farkas Ibolya és néhai férje, Lohinszky Lóránd kezei alatt.

4. old. //

11. old. //

TÁRSADALO M

„Ha kipusztulnak a méhek, azt az emberiség legfeljebb négy évvel éli túl” A Nyárád Völgyi Méhész Egyesület tizenhatodik alkalommal szervezett méhészkonferenciát, amelynek egyik különlegessége, hogy az idei évben Erdélyben úttörőként megemlékeztek a méhészek védőszentjéről.

8. old. //

HUMOR

A magabiztos RMDSZ-bejutás következményei, illetve az érintettek nyilatkozatai

Biró Zsoltnak azóta is fülig ér a szája, és elkezdett reggelente tornászni, hogy formába hozza magát – a gyertya még nem, de a spága már egész jól megy neki. ☻ Csép Éva Andrea: „Meg vagyok győződve, hogy a bukaresti kollégák Kszépnek fognak becézni”...

S PO RT

VB-n is diadalmaskodott marosvásárhelyi női fitneszbajnok Ioana Șulea, a marosvásárhelyi Universitar SK sportolója szombaton este világbajnoki címet szerzett Dominika Köztársaság fővárosában, Santa Domingóban, a Testépítő és Fitnesz Világbajnokságon.


\ 2. \

| NAPTÁR |

| NÉVNAPOK

KÁR KIHAGYNI

December 15. December 16. December 17. December 18. December 19. December 20. December 21.

HOROSZKÓP

Rendkívüli Bartók-hangverseny December 15-én, csütörtökön este 7 órától a Kultúrpalota nagytermében rendkívüli Bartók-hangverseny lesz a zeneszerző születésének 135. évfordulója tiszteletére, amelynek keretében leleplezik Ziegler Márta, Bartók első feleségének emlékplakettjét is. A műsoron Bartók: Erdélyi táncok, 3. zongoraverseny, Két kép, valamint Cornel Ţăranu In memoriam Bartók című alkotása szerepel. Vezényel: Alexandre Murat Franciaországból, zongorázik ifj. Csíky Boldizsár, oboán közreműködik Aurel Marc.

Adventben – a Maros Művészegyüttes előadása A Maros Művészegyüttes Adventben című, Erdély legszebb táncaiból, illetve marosszéki adventi szokásokból ízelítőt nyújtó előadása tekinthető meg december 21én 18 órakor a művészegyüttes székházában. A Varga János koreografálta előadásban mezőmadarasi, szászcsávási, nyárádselyei, szentbenedeki táncok láthatók. Kásler Magda hagyományos kántáló énekeket énekel, Gyepessy László Széllyes Sándor vicces monológjait adja elő. A műAlapítási év: 2006. Megjelenik csütörtökön. Kiadó: Medical Publicity Kft. ISSN 2069 – 900X

Lapigazgató: Gergely Zoltán Szerkesztő: Pál Piroska Főmunkatárs: Szentgyörgyi László Munkatársak: Czimbalmos Ferenc-Attila Molnár Tibor Nagy-Bodó Tibor Nemes Gyula Keresztrejtvény-szerkesztő: Hideg András

sort Füzesi Albert szerkesztette. Jegyek elővételben a Maros Művészegyüttes jegyirodájában kaphatók hétköznaponként 13-14, 17-18 óra között, jegyfoglalás a 0746540-292-es telefonszámon.

Bolyai Jánosemlékünnepség December 16-án, pénteken a Bolyai Farkas Elméleti Líceum – Református Kollégium dísztermében a tizenhatodik alkalommal szervez Bolyai-emlékünnepséget a Református Kollégium–Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre. A rendezvény 11 órakor kezdődik. Az iskola udvarán megkoszorúzzák Bolyai János és Bolyai Farkas szobrát. 11.15-től az amfiteátrumban dr. Körtesi Péter professzor, Bolyai-kutató Bolyai János tudományos munkásságáról tart előadást, majd dr. Weszely Tibor professzor a Bolyaiakról ér-

tekezik. Az ünnepi rendezvény 13.10 órakor kezdődik az iskola dísztermében.

Szilveszteri Hahota-kabaré A népszerű Hahota színtársulat legújabb zenés szilveszteri kabaré-előadásának címe: Ha betéved – nem téved! A bemutatóra december 27-én, kedden este 7 órakor kerül sor Marosvásárhelyen, a Maros Művészegyüttes előadótermében. További decemberi előadások: 28-án, 29-én, 30-án este 7 órától és 31-én délután 4 és este 7 órától. A Hahota színpadán eddig soha nem játszott jelenetek szereplői: Puskás Győző, Székely M. Éva, Kelemen Barna, Cseke Péter, Ritziu Ilka Krisztina, Gönczy Katalin és Szőllősi P. Szilárd. Jegyek már kaphatók a Kultúrpalota, illetve a Maros Művészegyüttes jegypénztárában.

Kereskedelmi társaság titkárnőt alkalmaz.

Követelmények: középfokú/felsőfokú tanulmányok; számítógépkezelői alapismeretek (Office); magyar, román és angol nyelvek ismerete; kommunikációs és szervezői készségek. Kérjük, küldje el CV-jét a következő e-mail-címre: cata12006@yahoo.com. További információk: 0740824091.

I M PR E S S ZUM A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! // Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. // Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza!

| Központ hetilap | 2016 / 50. | december 15–21. | |

Lapunk előfizethető Maros megye összes postahivatalában (katalógusszám: 15429), vagy a szerkesztőség Rózsák tere 16. szám alatti székhelyén . Telefon: E-mail: Honlap:

0265-250.994 kozpont@kozpont.ro www. kozpont.ro

| Valér, Mária Etelka, Aletta, Beáta Olimpia, Lázár Auguszta, Mária Viola, Urbán, Orbán Teofil, Ignác, Krisztián Tamás, Izidor

|

KOS: Egészségügyi problémáit még most vizsgáltassa ki időben, különben az ünnepeket fogják beárnyékolni a panaszai, éppen ezért ne akarja őket a szőnyeg alá söpörni. BIKA: Zavar támadt az erőben és különös helyzetek, kellemetlen félreértések nehezítik a hetét. Ne csodálkozzon azon, hogy egyre gyűlik önben a feszültség és a harag. IKREK: Tudjuk jól, hogy szeret másoknak segíteni és tanácsokat adni, de kivételesen a héten bezárhatná a praxisát és pihentesse, ugyanis most sokkal többet árthat vele másoknak, semmint segítene. RÁK: Majd kicsattan a bőréből, ahogy közelednek az ünnepek, és egyre jobban élvezi a készülődéssel együtt. Úgy érzi, ismét teljes és helyre állt az ősszel elvesztett lelki békéje. OROSZLÁN: Nem is számítana rá, és mégis érdekes fordulatok történnek az év vége közeledtével. Tele van energiával, szinte ragyog és mindenki felfigyel önre. Bármit elérhet, amit csak akar, és már most megváltoztatja az életét, SZŰZ: Bár fogalma sincs mi, miért történik önnel, de van rá megoldás, csak észre kellene vennie. Rengeteg negatív energia, harag, bosszúság van önben, amiktől mihamarabb meg kellene szabadulnia. MÉRLEG: Végre véget ér a félreértések és kellemetlen helyzetek időszaka. A karácsonyi forgatag viszont teljességgel magával ragadja! Újra érzékeny és idilli állapotban lesz, a környezetével pedig sikerül megbékélnie. SKORPIÓ: A csillagok üzenete a hétre az, hogy merjen kiállni önmagáért, kerüljön bármilyen helyzetbe! Meg kell tanulnia azt, hogy vannak szituációk, amikor nem létezik sem barátság, sem más, csak az ön saját érdeke. NYILAS: A héten több olyan váratlan esemény is bekövetkezik, amelyek rávilágítanak arra, hogy egyáltalán nincs tisztában a saját lehetőségeivel vagy épp korlátaival. Észre fogja venni, hogy környezete egyre nehezebb feladatok elé állítja önt. BAK: Minden téren változásra vágyik. Új munkára, kapcsolatokra, élettérre és egyáltalán új mindennapokra. Több hatalmat és befolyást szeretne, nagyobb erőt, amivel irányíthatna másokat és a saját életét. VÍZÖNTŐ: Maga sem tudja miért, de bizonytalanság és általános rosszkedv uralkodik el magán. Egyszerűen nem találja a helyét és úgy érzi, semmi sem stimmel. Ám a csillagok arra figyelmeztetik, hogy véletlenül se hozzon elhamarkodott döntéseket! HALAK: Ezen a héten bármit elérhet, megtehet, amit csak szeretne. Méghozzá minden területen! Tele van energiával, dinamizmusa lenyűgözi a környezetét. |


Balogh szerint „kicsinálták” Brassai Zsombort

| TÁRSADALO M / V ÉLEM ÉN Y |

Lemondott tisztségéből Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. A szervezet elnöki tisztségét ideiglenesen Péter Ferenc, Maros megyei tanácselnök veszi át Kelemen Hunor szövetségi elnök megbízásából. Brassai a parlamenti választások másnapján mondott le tisztségéből, miután az RMDSZ két szenátori és három képviselői hellyel megnyerte a választásokat a megyében. „Péter Ferenc Maros megyei tanácselnök veszi át az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöki tisztségét ideiglenesen Kelemen Hunor, szövetségi elnök megbízásából azt követően, hogy december 12-i dátummal Brassai Zsombor lemondott tisztségéből. Péter Ferenc úgy értékelte, hogy a Maros megyei szervezetnek egy egészséges belső önértékelést kell tartania, annak érdekében, hogy a választáson elért jó eredmények tükrében méltó módon folytathassa érdekképviseleti munkáját. A szervezet ideiglenes elnökeként megköszönte Brassai Zsombor tevékenységét. A rendkívüli tisztújító közgyűlésre jövő év elején kerül sor” áll a szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményben. Az RMDSZ Maros megyei

|

szervezetéből egyes források azt állítják, hogy a volt elnöknek, Brassai Zsombornak az elmúlt időszakban csökkent a párton belüli népszerűsége, ezt bizonyítja az is, hogy a szenátorjelöltek rangsorolási szavazásán a bejutásra nem esélyes utolsó helyet kapta meg. Bár lapzártánkig nem sikerült elérnünk Brassait, egy hírportálnak azt nyilatkozta, hogy a rangsoroló ülés után a megyei RMDSZ állandó tanácsa úgy vélte, hogy a rangsoroláson vallott kudarca miatt vélhetőleg elveszítette a kampány sikeres lebonyolításához szükséges motivációját, ezért nem bízható rá a megyei kampányfőnöki feladatkör, ami őt megyei elnökként megillette volna. „A testület úgy döntött, hogy én nem gyakorolhatom

elnöki jogaimat, hanem átruházta Péter Ferencre, őt nevezte meg kampányfőnöknek, és innentől kezdve gyakorlatilag én mellékvágányra voltam terelve. Amit, mondom, azért nem tettem szóvá, hogy ennek ne legyen negatív következménye az RMDSZ választásokon való szereplésére nézve” - mondta el a lapnak Brassai Zsombor. Nyilatkozata szerint Brassai Zsombor tizenhat éves aktív politizálás után „megengedi magának, hogy végre polgári, civil életet éljen". Balogh József egykori megyei tanácsos szerint Brassait „kicsinálták”, és Facebookoldalán azt írta, hogy kíváncsi Maros megye 38 szövetségi polgármesterének véleményére a megyei elnök vakvágányra helyezéséről. P. P.

/ 3. /

VÉLEMÉNYEM SZERINT

Megint győztünk? A sportszerűség megkívánná, hogy gratuláljak a győztesnek. Hogy a politika nem elsősorban a sport, azaz a korrekt verseny törvényei szerint működik, már Szentgyörgyi László más lapra tartozik. Ennek ellenére tagadhatatlan, az RMDSZ a vasárnapi választás egyik győztese. Önmagához, pillanatnyi „formájához” képest mindenképpen túlnyerte magát. Vegyük a tényeket. Szakemberek előzetes becslése szerint is a 6 százalékot meghaladó szavazatarány igen jó eredménynek számít. Az RMDSZ-ben már az 5 százalékos pszichológiai küszöb átlépését is sikerként értékelték volna. Éppen ezt érezték veszélyben, ezért fordultak támogatásért a Fideszhez. Ahol meglepő módon kedvező fogadtatásban részesültek, ami számos „szövetségi” politikust is meglepett. Maradjunk a számoknál. A számok tudvalevőleg makacs dolgok, főleg a statisztikai adatok: kiválóan lehet manipulálni velük. Nos, mielőtt túlértékelnénk a választási eredményeket, rögzítsük: bár idén anynyival többen szavaztak az RMDSZ-re, mint amenynyivel 2008-hoz képest kevesebben 2012-ben, a 435 ezernyi voks azt jelenti, hogy a szavazati joggal rendelkező romániai magyar állampolgár alig fele tüntette ki bizalmával a „szövetséget”. Tehát minden „siker” ellenére a pohár félig telt meg, félig pedig üres maradt. A „siker” okait kutatva ki kell mondani: a kampány során az RMDSZ korábban soha nem tapasztalt mértékű támogatásban részesült a magyarországi kormánypárti politikusok – Orbán Viktor, Kövér László, Semjén Zsolt –, valamint a közszolgálati média – M1, Duna, Kossuth Rádió – részéről. Sőt, még utána is, hisz a választási eredmények nyilvánosságra hozatala után maga Orbán Viktor emelte meg kalapját a „győztesek” előtt. Pedig, ha jól meggondolom, az RMDSZ-nek illett volna megköszönnie a Fidesz részéről kapott támogatást. Ami előtt sokan, beleértve enmagam is, a mai napig értetlenül állunk. Már akik nem veszik be a feltálalt nemzetpolitikai blablát. Maradjunk annyiban: a barátság, a hála politikailag értelmezhetetlen fogalmak, a politika elsősorban érdekekről szól. Most pedig a politikai érdek – igaz, számomra átláthatatlan módon – azt kívánta meg, hogy a Fidesz és az RMDSZ összefogjon. Tovább megyek: az eddigiekből következően azt is feltételezem, hogy a Fidesz nem önzetlenül segített az RMDSZ-en, merthogy a vasárnapi „győzelem” elsősorban nekik – Orbánnak, Kövérnek, Semjénnek –köszönhető. A dolog természetéből adódóan, a politikai logika szerint pedig az „önzetlen” segítségnek megvan az ára. Kíváncsi vagyok: mi az? Mi lehet az a nyomós ok, amiért a Fidesz – tőle szokatlan módon – biankó csekket adott az RMDSZ-nek. Remélem, Orbánék támogatásának ára az RMDSZ politikájában rövidesen érzékelhető szemléletváltás, a gyökeres megújulás lesz. Amihez az önvizsgálaton, a kétszínű, köpönyegforgató, önfeladó magatartás feladásán, az eddigi bűnök nyilvános bevallásán keresztül vezet csak út. Véleményem szerint. Központ hetilap | 2016 / 50. | december 15–21. | |


\ 4. \

Nincs új a nap alatt – Vonzások és választások Tévedés ne essék, nem Goethe regényéről van szó, hanem a múlt heti választások történéseiről, vagy inkább a választások kapcsán felmerülő kérdésekről. Az elmúlt néhány hónap arról szólt – legalábbis ettől volt hangos a média –, hogy fel kellene oldani az egész társadalomra nehezedő nagy dilemmát. Mármint hogy a nagyérdemű választóknak el kell dönteniük, milyen típusú kormánynak szavaznak bizalmat (egyelőre vonatkoztassunk el a pártok csatájától). Amikor a szakértői kormány hatalomra lépett, jónéhány elemző csóválta a fejét, azzal érvelve, hogy kicsi a mozgástér, komolyabb elképzeléseket így nehéz lesz megvalósítani, arról nem is beszélve, hogy az oly sokat emlegetett reformok legfeljebb csak nyomokban lesznek fellelhetők. Különben is, ki áll majd ki dupla mellszélességgel a miniszterelnök mellett, aki többször is kijelentette, nem ragaszkodik mindenáron a vezetői babérokhoz. Cioloș meglepetésszerű viselkedése többször is lefegyverezte ellenfeleit, akik nehezen tudtak érvelni, és talán ezért is tekintették őt „nemkívánatos”, vagy egyszerűen csak kellemetlen személynek. Amint az gyorsan bebizonyosodott, a december 11-i választások végül nem arra a kérdésre adtak választ, hogy milyen típusú kormányzás volna az üdvösebb (szakértői vagy „profi” politikusok általi), hanem inkább arra, hogy milyen irányban fog elmozdulni, esetleg visszafordulni, vagy helyben topogni a társadalom. Az elmúlt napok eseményei ismét meggyőztek bennünket arról, hogy hiába várjuk a bombasztikus megoldásokat, a nagy áttörést, aki szenzációt keres, az költözzön Hollywoodba, és máris nagy képernyőn követheti az álmait. A szociáldemokraták (PSD) győzelmét akár borítékolni is lehetett volna, persze sokan nem gondolták, vagy inkább nem akarták elhinni, hogy a végeredmény 46%-ot mutat majd. Ez a rendkívül magas szám sok mindent elárul, de leginkább azt tükrözi, hogy az utóbbi 26-27 évben a mentalitás terén nem sok minden változott. Az, hogy a választásra jogosultaknak nagyjából 40 százaléka szavazott, a társadalom apátiáját mutatja, és azt is, hogy sokan belefáradtak már, hogy négyévenként mindig csalódniuk kell. Nem mellékes az sem, hogy szinte egész Európában nagyon alacsony a jelenlét választások alkalmával, az 50 százalék feletti eredmény határozottan magasnak számít (ilyen megközelítésben a 40 százalék nem is rossz?!). Elgondolkodtató a fiatalok rendkívül alacsony részvételi aránya, passzivitása. Az ifjú nemzedék „ilyen” irányú állásfoglalása (lázadása vagy érdektelensége) mintha csak olaj lenne a tűzre, méginkább fenntartja azokat a trendeket, amelyektől állítólag szeretnének megszabadulni. Az idősek persze nagyobb számban szavaztak, és nyílt titok, hogy a PSD szavazótáborának jelentős része közülük kerül ki. Vonzódásuk a párthoz nem újkeletű. Tehát nincs új a nap alatt, és ha jól körülnézünk, azt észleljük, hogy a „tagadó” szavazatok jelentős százaléka vándorolt át a szociáldemokratákhoz. Ennek a folyamatnak nagy vesztesei a nemzeti liberálisok (PNL), akik egyszerűen nem voltak képesek „menedzselni” a rájuk háruló kötelezettségeket, a választás hajótöröttjeivé váltak. Míg az USR, az ALDE és az RMDSZ viszonylag elégedett lehet a választási eredményekkel. A szociáldemokraták fölényes győzelme nyilvánvalóan megosztja a társadalmat. Másképp látják ezt a fiatalok, másképp az idősek, megint másképp azok az emberek, akik a társadalmi felemelkedést, a remélt jólétet várják. Igaz ugyan, hogy a PSD nagy dolgokat ígér (hipermodern autópályákat, különböző adók csökkentését, némelyek teljes eltörlését és sok minden egyebet is), azonban nagy kérdés, hogy ezeket hogyan, milyen áron sikerül magvalósítania. Aztán nem ártana egy, a milliókat kellemesen érintő üzemanyagár-csökkentés – ugye nálunk a legdrágább az üzemanyag EU-szinten –, ám ez a legfrissebb hírek szerint 2017-ben nem lehetséges. A jövedelmek és nyugdíjak emelését, a közoktatás színvonalának javítását és a külföldi munkavállalók visszacsábítását szintén napirenden tartják. Ami Románia jövőbeni gazdasági és pénzügyi kapcsolatait illeti, a szociáldemokraták győzelme kapcsán enyhén szólva megoszlanak a vélemények és a szimpátiák. Európában hallani hideget-meleget. Már a leendő miniszterelnök enyhén szürreálisnak tűnő jogi helyzete miatt is... Van, aki katasztrófát emleget. Pedig valójában távolról sem olyan rossz a helyzet. Főként, ha nincsenek komoly elvárásaink! Demeter Attila | Központ hetilap | 2016 / 50. | december 15–21. | |

| TÁRSADALO M |

„Ha kipusztulnak a méhek, azt az emberiség legfeljebb négy évvel éli túl” - Méhészkonferencia Marosvásárhelyen -

A Nyárád Völgyi Méhész Egyesület tizenhatodik alkalommal szervezett méhészkonferenciát, amelynek egyik különlegessége, hogy az idei évben Erdélyben úttörőként megemlékeztek a méhészek védőszentjéről. Az eseményt megtisztelték jelenlétükkel az Udvarhelyszéki Méhész Lovagrend tagjai is, akik csodaszép díszes ruhákban, szépen hímzett zászlókkal vonultak be. A közel 50 főt számláló rendezvényt Csíki Dénes plébános köszöntötte, ezt követően Báldé Ernő főszervező, a méhész egyesület elnöke szólalt fel, aki azt javasolta, hogy szükséges lenne egy Erdélyi Méhész Egyesület létrehozása, illetve felhívta a figyelmet arra, hogy a méhcsaládok kezelését okvetlenül augusztus 1-jétől el kell kezdeni és megismételni ahányszor szükséges. A „mézajkú” prédikátor különös legendája

Szent Ambrus közismert püspök a méhész világban, akit a legenda szerint csecsemőkorában egy méhraj vett körül. A méhek ellepték a gyermeket, még a szájába is bemásztak, mintha csak szőlőfürt lett volna, amelyből nektárt szívnak. Anyja rémülten kiáltott föl: „Ha ez a gyermek életben marad, nagy ember lesz belőle!” A kisgyereket azonban egyetlen méhecske sem csípte meg, a jóslat pedig utat tört magának. Nagy ember lett belőle, kormányzó, püspök, kiváló szónok, a méhészek védőszentje. Ezen tisztelgés alkalmából az idei konferenciára december 7-én került sor, melyet egy Szent Ambrus Napi Méhész Mise koronázott meg a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János templomban. Az eseményen a jelen volt Bordi Kacsó Zsolt, a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) Maros megyei aligazgatója, illetve a Vidékfejlesztési Beruházások Finanszírozásának Ügynökségétől (AFIR) Antal Lehel igazgatóhelyettes. Mindkét előjáró arra bátorította a méhészeket, hogy éljenek a pályázati lehetőségekkel, ne hátráljanak meg a szigorú kritériumok láttán. Ezt követően bemutatkoztak a társszervezők, a Milvus Group csoport részéről Kelemen Katalin környezetvédelmi pedagógus beszélt a méhekre támadó gyurgyalag és medve védekezéséről, valamint kiemelte, hogy elindult egy kapcsolat a méhészek és a Madártani és Környezetvédelmi Egyesület között. Az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége részéről Orbán Csaba ügyvezető alelnök szólalt fel, kiemelve azt, hogy az idei évben alakult szövetség közel 1800 főt számlál Erdély szerte, akik között több méhész is van. Egyik tagszervezete az RMGE Maros 8 éven keresztül szervezett méhésztanfolyamokat, így több száz embernek sikerült hivatalosan elismert oklevelet adniuk. „A szövetség nyitott a méhészek felé, sőt, nyitottak az együttműködésre is, ezt bizonyítja a rendezvény társszervezői feladatainak felvállalása is” – mondta el az ügyvezető, aki Wass Albert szavaival zárta mondandóját: „Együtt erő vagyunk, s szerteszét gyöngeség''.

Magas szintű szakmai kollokvium Ezt követően Tőkés Sándor méhész – 300 családja van – bemutatott egy oxálsavas védekezési módot az atkák ellen, amelyre külön eszköz lett kifejlesztve, a Sublimox vaporiser. Továbbá kiemelte a munkavédelem betartásának fontosságát, azaz a kötelező kesztyűk, gázmaszk viselését, mert különben a gáz belélegzése halálos is lehet. Ezt követően dr. Tófalvi Melinda több mint egy órás színvonalas előadást tartott Virágok, méhek, emberek címmel. „Ha kipusztulnak a méhek, azt az emberiség legfeljebb négy évvel éli túl”

Az előbbi mondat a konferencia záró előadásában hangzott el. Szőcs Boróka, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákja Környezet és korfüggő zsírfelhalmozás méheknél című előadásában kiemelte: „Az eltűnéseket, pusztulásokat figyelve, azt vesszük észre, hogy a méhek többsége télen pusztul el. A méhek telelését befolyásolja a méhek zsírtartaléka: minél több a zsírtartalék, annál jobban telelődnek át. A zsírtestre szükségük van tavasszal is az új nemzedék „felneveléséhez”, amikor a szabadban kevés a protein pótlék. A zsírtestből és a keretekben elraktározott virágporból tudják pótolni a nagy fehérjeigényt, ezzel táplálják az új nemzedéket.” Amint azt elárulta, a méhek szervezetében nélkülözhetetlen a zsírtartalék, fontos szerepet tölt be az életükben. „Kíváncsi voltam, hogy a környezet és kor mennyire befolyásolja a méhek tartalékainak alakulását. Három különböző környezetben (falun, városon és vándorlásban) tartott méheket vizsgáltam, külön fiatalokat és időseket. Öszszesen 90 dolgozóval kísérleteztem, mindhárom környezetből 30 példányt választottam ki 3 különböző méhcsaládból. Kísérletem során zsírtartalom-elemzést végeztem, ahol használtam szárítószekrényt és vegyszeres zsíroldás segítségével meghatároztam a szárazsúlyt, valamint a zsírtartalom nélküli tömeget ahhoz, hogy a zsírtest mennyiséget felmérjem. Az eredményeket öszszesítve megfigyelhető, hogy a méhek zsírtestének alakulását nagyban befolyásolja a környezetük és a méhek kora.” A sokrétű szakmai tanácskozás végén a szervezők a jelenlévőket ünnepi ebédre invitálták, ahol lehetőségük volt átbeszélni a hallottakat. Egyetértettek abban, hogy az eseményt jövőre újra megszervezik. Timár Tímea |


| KU LT Ú RA |

/ 5. /

Erdélyi színész a magyar sikersorozatban

„Élveztem a nehézfiú szerepét játszani”

November elején került képernyőre a tavaly debütáló Aranyélet című magyar sorozat második évada. A folytatás nem csak izgalmasabb, fordulatokkal telibb, mint az előző évad: új szereplőket is felvonultat. Többek között a Sepsiszentgyörgyön született Fekete Lovas Zsoltot, aki Marosvásárhelyen, a színi egyetemen tanulta a mesterséget elismert színművészek, Farkas Ibolya és néhai férje, Lohinszky Lóránd kezei alatt. A sorozatban egy cigánymaffia vezetőjét, Mátyás Pistit alakítja megdöbbentő hitelességgel: fenyeget, verekedik, lövöldözik és ő is megsebesül. Zsoltnak annyira megtetszett a filmezés világa, hogy újra szeretne képernyőn szerepelni. Vele beszélgettünk a forgatásról, az akciófilmekről, a magyar valóságról, de a vásárhelyi éveiről is.

A sorozatról…

A Dyga Zsombor és Mátyássy Áron által rendezett Aranyélet egyik legjobb magyar tévésorozat, filmes eszközökkel gyártott, igényes családregény, találó társadalomkritika, moziélmény a tévében. Úgy mutatja be a magyar – akár erdélyi is lehetne – valóságot a korrupcióval, ügyeskedéssel, kétes ügyletekkel, hogy egy pillanatig sem érezhetjük azt, hogy ez a való életben nem történhet meg. Az ötödik részben pedig olyan akciójelenetet izgulhatunk végig, amelyet a nyugati filmek alkotói is megirigyelhetnek. A filmről a kritikusok és a nézők egyaránt szuperlatívuszokban írnak, még petíciót is indítottak a rajongók, hogy több évaddal bővüljön a sorozat.

Videófelvételről castingolták Zsoltot

Fekete Lovas Zsolt nem tudott elmenni a Mátyás Pisti karakter castingjára, így egy videót küldött el magáról, amiért aztán ki is választották. „A producert, Fodor Juditot régebb óta ismerem, ő az én pótanyám, és írt nekem, hogy az Aranyéletbe keresnek egy 40 év körüli, kövér, cigány színészt. Válaszoltam neki, hogy nem vagyok kövér, és bár csak

Központ hetilap

33-at töltöttem, cigány színésznek megfelelnék. Az elején picit vacillált, de aztán elküldte a jelenetet, amit nekem föl kellett vennem. Egyébként volt már telefonos castingos próbálkozásom, ami akkor nem járt sikerrel, de ezúttal filmrendezői szemszögből közelítettem meg a feladatot. A haverokkal felvettük a jelenetet egy óra alatt. A stábnak a videó nagyon tetszett, a találkozás után pedig megkaptam a szerepet” – mesélte Zsolt. „Két napig folyamatosan lövöldöztünk”

A cigány maffiavezér, Mátyás Pisti kiszámíthatatlan, agresszív, ijesztő alvilági figura, ám Zsolt nagyon élvezte a megformálását. Elmondása szerint már a jelenet felvétele alkalmával örömmel bújt bele a nehézfiú szerepébe. „Bár az akciófilmek világa nem áll közel hozzám, és tapasztalatom sem volt ilyen szerep eljátszásában, testhezállónak bizonyult számomra és nagyon megszerettem. Mozgalmas, gyors karakterépítéssel sikerült eltalálni az akcióhős megelevenítését” – részletezi. Az ötödik részben olyan akciójelenetet láthatunk,

amely bármelyik nyugati, nagy költségvetésű, nívós filmben megállná a helyét, és ezt Párdányi Domonkos és csapata vezényelte, akik olyan műveken dolgoztak, mint a Star Wars, az Exodus, A kém vagy a Trónok harca. Az összecsapás okát természetesen a pénz szolgáltatja: a cigánymaffia és a főhőscsalád férfitagjai, valamint azok segítsége között zajlik, több ember is meghal, és Mátyás Pistit is golyó éri. A több mint nyolc perces jelenetet tágra nyílt szemmel izguljuk végig, ám a rendezők, színészek, illetve a teljes stáb keményen megdolgozott a profizmusért. „A jelenet leforgatása három nap megfeszített munkát igényelt, amelyből egy próbanap volt, amit a mozgások vázlatára és begyakorlására szántunk. A kaszkadőreink is vért izzadtak a próbák alatt. A következő két nap pedig folyamatosan lövöldöztünk, ez pedig nem volt könnyű feladat számomra. A másik nehézsége a viszonylag hosszú akciójelenetnek, hogy a feszültséget és a figyelmet fenn kellett tartani, sőt: fokozni” – mesélte tapasztalatait a színész, aki eddig leginkább a deszkákon, mintsem képernyős szereplésben szerzett tapasztalatot. A sorozatban a magyar

Névjegy: Fekete Lovas Zsolt. 1983-ban született Sepsiszentgyörgyön, tanulmányait a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész szakán végezte. Magyar és román nyelvű darabokban is szerepelt. Jelenleg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésze. Emellett a MaskaraDub, Tesztoszteron és Prezeng zenekarokban bűvöli az ütős hangszereket. színház- és filmművészet legjava szerepel, mint például Ónodi Eszter, Anger Zsolt vagy Thuróczy Szabolcs. Bár Zsolt már szakmai berkekből ismerte a színészeket, jó tapasztalat volt testközelben együtt dolgozni velük, megfigyelni a technikáikat, amikkel operálnak egy-egy forgatáson. „A valóság ennél is kíméletlenebb”

A sorozat nem csak a magyar valóságot, hanem a cigánymaffiózók révén az alvilág kíméletlenségét is bemutatja. „Tényleg élethűen mutatják be az alvilág keménységét a filmnek ezen részei, egyáltalán nem sarkítva, sőt, véleményem szerint a valós életben ez még durvább. Bár nem volt teljes körű betekintésem a maffiózók életébe és cselekedeteibe, nem tagadom: egyszer volt egész estés kalandom egy buliban egy maffiavezérrel” – vall nem mindennapi inspirációforrásáról a színész.

A szakma vásárhelyi nagyjaitól tanult Fekete Lovas Zsolt a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen végzett, amit imádott, nem bánta volna, ha még többet tart. Tanárai voltak többek között Farkas Ibolya és néhai férje, Lohinszky Lóránd is, az ők kezei alatt formálódott színésszé. „Nekik köszönhetem az általuk képviselt művészi életforma működésének megismerését, amelynek ösztönzése által kezdtem kialakítani a sajátomat. A színészi szakma fontos öszszetevőinek elsajátítását köszönhetem elsősorban nekik: a hitelességet és a pontosságot” – fogalmazott. Zsolt eddig számos színdarabban megmutatta magát, az Aranyélet forgatásán pedig annyira megszerette a filmezés világát, hogy új megvalósítandó álmaként tűzte ki az újabb tévéképernyős szereplést. Pál Piroska

| 2016 / 50. | december 15–21. | |


| ÉPÍT ET T Ö RÖ KS ÉGÜ N K |

\ 6. \

Az erdélyi város, melynek neve örökre fenn fog maradni

Szamosújvár Közép-Európa talán egyetlen barokk szerkezetű és építészeti szellemiségű városa; párhuzamos utcák, átlós mellékutcák, szimmetrikusan elrendezve a központi piac két oldalán. Ezeken az utcákon mindenhol megtaláljuk a jellegzetes, dúsan faragott ablakszemöldökű, magas tetejű barokk házakat és a visszafogottabb díszítésű hangulatos, klaszszikus épületeket. A mezőségi út védelmére épült XIII. századi várhelyet először Szatmári Laczk Jakab, erdélyi vajda erősíti meg. Nagyobbrészt az 1540-1541-es években épült Martinuzzi Fráter György idejében, Domenico Da Bologna tervei alapján. Emlékeztető

A mezőségi út védelmére épült XIII. századi várhelyet először Szatmári Laczk Jakab, erdélyi vajda erősíti meg. Nagyobbrészt az 15401541-es években épült Martinuzzi Fráter György idejében, Domenico Da Bologna tervei alapján. 1619-1652 között tovább erősítik Giovanni Landi és Agostino Serena irányításával. Nagyobbrészt reneszánsz és barokk stílusjegyeket visel magában. 1787 után fogháznak használják. 1856-59 között háromemeletes épületet toldanak hozzá.

Szentháromság napján villám sújtja a tornyot

Az első plébániatemplom szűkösnek bizonyult az egyre gyarapodó örménység számára. A tanács elhatározta, hogy: „… a főpiacon egy akkora nagy és díszes szentegyhá-

zat építenek, hogy az ritkítsa párját Erdélyben”. 1748. szeptember tizennyolcadikán saját erőből és csekély udvari támogatással elkezdték az egyhajós katedrális építését, egy tiszafapark közepén. Szentélyében 1759. szeptember nyolcadikán mondták az első szentmisét. 1800-ban Szentháromság napján villám sújtotta a tornyot. A munkálatok elvégzését ellenőrző tanácsot a Gondviselés mentette meg a biztos haláltól: hétfő lévén Simay főbíró elaludt, és a megbeszélt kilenc óra helyett csak tíz órára érkezett. A torony tíz óra előtt néhány perccel dőlt össze. Egy évvel később azonban újra állt.

A templom büszkesége a baloldali kápolnában található

Erdély párját ritkító, legnagyobb barokk templomát 1804. június tizenhetedikén

szentelte fel Mártonffy József erdélyi püspök a Szentháromság tiszteletére. Világosító Szent Gergely oltárát a Kereskedő Társaság adományozta, a Mária Mennybevételének oltárát a Tímár Társulat építtette. 1960-ban egy tűzvész alatt leégett tornya és padlása, amelyet helyreállítottak. A bazilika legutóbbi javítására 1998-ban került sor Ft. Sáska Jenő (19471998) örmény szertartású plébános idejében. A templom büszkesége a baloldali kápolnában található Rubensnek tulajdonított festmény, amely Jézus testének levételét ábrázolja a keresztről. A kép I. Ferenc király adománya 1806-ból. A szóbeszéd szerint, a háborúk anyagi támogatásáért hálaképpen a király könnyelmű ígéretet tett az örményeknek: „… menjetek, járjátok körül székvárosomat, nézzetek meg mindent, … és mondjátok meg: mivel jutalmazzalak meg titeket.” Az örmények mindent megnéztek, és ezt válaszolták: „- Felséged határtalan kegyétől a Rubens-képet, mit a Belvedereben láttunk, kérjük hódoló tisztelettel”. A király sajnálta az értékes festményt, ezért egy másolatot készíttetett róla. Az örmények számítva erre, a Belvedere palotában megjelölték a kép hátát, és leleplezték az uralkodó szándékát. A másolaton pedig nem találták ezt a jelölést. A Rubens-kép a kommunizmus idején a kolozsvári Szépművészeti Múzeumba került. 1999 karácsonyára viszszaszállították a katedrálisba, de a Múzeum tulajdonában maradt. A szoba, mely az örmények emlékét őrzi

A bazilika oldalán talál| Központ hetilap | 2016 / 50. | december 15–21. | |

ható kovácsoltvas kapu vezet a templom alatti kriptába, ahol olyan fontos egyéniségek pihennek, mint Szongott Kristóf (18431907) armenológus. 1863-tól negyven évig algimnáziumi tanár volt, 1887-ben megalapított, majd húsz éven át kiadta és szerkesztett az Armenia magyarörmény havi szemlét. Megírta Szamosújvár monográfiáját, amiben gazdag néprajzi anyagot közöl, és összeállította a magyarhoni örmény családok genealógiáját. Kutatásokat végzett a magyarok eredetéről és őshazájáról. 1905-ben létrehívta az Örmény Múzeumot, aminek hivatalos megnyitását 1907. június tizenhatodikán már nem érhette meg. A Múzeum könyvtárát 1911-ben 1639 kötet alkotta, történelmi gyűjteményében 1057 emléktárgy volt látható. Anyaga a kommunista időben a Román Állami Levéltár kolozsvári székhelyében került, ahol 140,5 méter hosszúságban tölti be a polcokat. Jelenleg a szamosújvári Városi Múzeumban csak egy kis örmény szoba őrzi az örmények emlékét.

Az 1788-ban született határozat

Az 1761-ben épített plébánia levéltára több eredeti oklevelet, csodálatos kötésű és díszítésű anyakönyveket, ügyviteli iratokat őriz. A metropolisz Erdély egyik legfontosabb kulturális és gazdasági központja lett. Volt örmény nyelvű fiúiskolája, de létezett egy elemi leányiskola is. 1788-ban határozat született egy algimnázium felállításáról, amit a triviális iskolák - világi jellegű iskola, ahol a hét szabad művészetet tanították alsó fokon mintájára 1792-ben nyitottak meg, és tannyelve 1850-

ig az örmény, majd a magyar volt. Szamosújvár örmény származású lakói közül ma senki sem beszéli az ősök nyelvét

Az 1862-ben újraalapított iskola igazgatója a mindenkori örmény katolikus főesperes volt. A leghíresebb Lukácsi Kristóf (1804-1876) volt, aki megírta latinul az erdélyi örmények történetét. Az örmény nyelvű oktatás feladása megteremte keserű gyümölcsét: Szamosújvár örmény származású lakói közül ma senki sem beszéli az ősök nyelvét. A nyelv a katedrálisban él tovább, az egyházi kórus egyházi énekeiben.

Az örmény kereskedőkcsak novembertől februárig tartózkodtak otthon

Fontos volt a város számára szegényeinek és árváinak sorsa is. Az elöregedett szegényeknek házat és ispotályt 1800-ban Karácsonyi Emmánuel alapított. A Világosító Szent Gergely fiúárvaházat Lukács Kristóf esperes-plébános alapította 1860-ban, de csak 1877ben nyílt meg. A leányárvaházat Kovrig Tivadar alapította. Az örmény feleségek vezették kereskedő férjük távollétében a háztartást, hiszen a kereskedők csak novembertől februárig tartózkodtak otthon. A szerető férjek féltékenységéről tanúskodnak a házak ma is látható rácsos ablakai. Rossz nyelvek szerint az anyós is ügyelt fiatal menyére a ház küszöbén - az első szobában.

Az örmény Szamosújvár Erdély egyik legszebb városa

A társadalmi élet egyik központja volt az 1842-ben |


| ÉPÍT ET T Ö RÖ KS ÉGÜ N K |

már működő Társalkodó Egylet - a kaszinó -, amely egyike Erdély egyik legrégebbi ilyen intézményének. Todorán Endre könyvnyomdát is működtetett, ahol helyi sajtótermékeket, és más örmény településről származó kéziratokat is nyomtattak. A késő reneszánsz és barokk házai a szóbeszéd szerint „csak azért ilyen kis méretűek”, mert a honfiúsítás elhúzódása miatt nem mertek igazi palotákat építeni. De az örmény Szamosújvár így is Erdély egyik legszebb városa.

A sajátos örmény díszítésű motívumok

Szamosújvár házai két típusra oszthatók: az első típus házai hosszoldalukkal fordulnak az utca felé, a másodiké a rövidebb felükkel. Mindkettőn megtalálhatók a sajátos örmény díszítésű motívumok: a kis fülke az oromzat felső síkjában, amelyben kis barokkos szobrokat helyeztek el, a díszes barokk és reneszánsz portálok a füzérek, a címerek, a medalionok és a voluták megannyi formájával díszítve. Egy első típusú ház a Karácsonyi palota. A második típusú ház egyik szerény példája a Martaian-ház. A szamosújvári reneszánsz és barokk egyik legszebb példája a Lászlóffyház. Késő reneszánsz díszítésű a főtéri Dániel ház, az 1747-ben készült címeres |

/ 7. /

emléktáblával.

A mai Szamosújvár csak árnyéka a múltnak A város még mindig nem ébredt fel álmából, amibe a világháborúk és a kommunizmus elringatták. Az örménység nagy része kihalt, vagy „időben” elköltözött. Az egyházi statisztikák 1882-ben még 1565 örmény katolikust, 1913-ban 1200-at, 1954-ben 402-őt, 2000-ben 189-et tartanak számon. Jelenleg az egyházi hagyományt ápoló szórványplébánia mellett a budapesti Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület, a Szamosújvári Pro-Armenia Alapítvány, a kolozsvári Örmény-Magyar Baráti Társaság, a bukaresti Romániai Örmények Egyesülete tesznek azért, hogy igaz legyenek a város költőjének, Gábrus Zacharnak szavai: „…Én egy ember vagyok, nevem könnyen mehet feledékenységbe, de Szamosújvár városáé örökre fenn fog maradni…”. Összeállította: dr. Puskás Attila, az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének elnöke és Nagy-Bodó Tibor

* A rendelkezésünkre bocsátotta régi és a mai képekért köszönet Demján László műemlékvédő építésznek és Dezső Lászlónak.

Központ hetilap | 2016 / 50. | december 15–21. | |


\ 8. \

| HUMOR |

Milyen előnyökkel járna az A fölényes PSD-győzelem következményei erdélyi románok számára, ☻ A moldáviaiak sokkot kaptak: ☻ Országszerte boldog nyugdíjasok „Azt hittük, nálunk csak az oroszok tüntettek a választások estéjén, a hozha Erdélyt visszacsatolnák kommunistábbak” zájuk legközelebb eső Catena gyógy☻ A PSD bejelentette az első gazdaszertáraknál Magyarországhoz? sági intézkedést: „Négy év múlva nem ☻ Tariceanu pártja annyi százalékot ☻ Ha Kolozsváron laknál, például, 5 óra alatt jutnál el a fővárosba, nem 15 óra alatt, mint most ☻ Szabadon utazgathatnál a Schengen-övezetben, anélkül, hogy állandóan ujjlenyomatot vennének tőled ☻ Olyan elnököd lenne, aki védi a saját polgárai érdekeit az EU-ban, és nem olyan, aki mást se csinál, csak kitüntetéseket osztogat…, már amikor éppen nincs külföldi szabadságon ☻ Olyan autópályáid lennének, amelyek Párizsba, Rómába stb. vezetnek, és nem a mezőn érnek véget pár kilométer után ☻ Nem télen lenne a nemzeti ünneped, hanem tavasszal. Meg nyáron. Meg ősszel ☻ Egy olyan országban élnél, ahol egyetlen városban több híd vezet át a Dunán, mint egész Romániában ☻ És végül: amikor Ausztriába mennél sízni, nem kéne bolgárnak kiadd magad, hogy ne röhögjenek rajtad!

A Carit San Medical Járóbeteg-rendelő

a következő orvosi szakellátással áll az önök rendelkezésére:

• Fizioterápia és gyógytorna • Kardiológia • Bőrgyógyászat • Nőgyógyászat • Hematológia • Munkaorvos • Füll-orr-gégészet • Ortopédia

• Gyerekgyógyászat • Tüdőgyógyászat • Pszichiátria • Urológia • Belgyógyászat-Ultrahang • Ideggyógyászat • Szemészet • Sebészet

Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 07.00–20:00 Marosvásárhely, Mihai Viteazul utca 42. szám Tel.: 0265.269.172, 0265.266.249 Mobilszám: 0730-619-401 E-mail: contact@caritsanmed.ro Laborvizsgálatok: Aurel Filimon utca 15. Tel.: 0265-250-874 vagy 0730-619-404 facebook.com/caritsan

www.caritsanmed.ro

ON-LINE PROGRAMÁLÁSOK | Központ hetilap | 2016 / 50. | december 15–21. | |

lesznek választások, hogy spóroljunk” ☻ Dragnea bejelentette, hogy fel fogják emelni a szavazói alsó korhatárt 60 évre, mert úgyis csak azok szavaznak ☻ A PSD úgy túlnyerte magát, hogy két miniszterelnökük lesz ☻ Iliescut bevitték a sürgősségire, mert amikor kijöttek az első exit polladatok, akkorát vigyorgott, hogy kiakadt az állkapcsa

ért el, ahány felesége volt, és most bánja, hogy nem nősült legalább negyvenszer ☻ Még meg se számolták az összes szavazatot, de a DNA-nál már megjelentek a buldózerek ☻ És végül a legjobb hír (nekik): a PSD az RMDSZ nélkül kormányozhat!

(A tnr nyomán) www.timesnewroman.ro

A magabiztos RMDSZ-bejutás következményei, illetve az érintettek nyilatkozatai

☻ Kovács Péter főtitkár két számmal nagyobb borotvát vett, mert még jobban megnőtt az arca ☻ Szilágy Zsolt EMNP-elnök úgy megborult, hogy azt mondta: nekik köszönheti az RMDSZ a jó eredményt, mert ha a Néppárt is indult volna, még alternatív küszöbbel se jutnak be ☻ Kelemen Hunor azt nyilatkozta: „Ha mi ezt tudjuk, hogy a román kártyának is ilyen erős mozgósító ereje van, mint náluk a magyar kártyának, korábbi kampányokban is előhúztuk volna” ☻ Verestóy örömében visszaszállíttatott Háromszékre két erdőt ☻ Semjén Zsolt már elindult Székelyföldre ünnepelni, de még nem ért oda, mert a nagy hideg miatt váltott lovakkal halad, és többször is megáll melegedni útszéli csárdákban ☻ Tőkés László: „Még szerencse, hogy én nem rájuk szavaztam, különben nyolc százalékkal jutnak be” ☻ Orbán Viktor: „Nem kenyerem a dicsekvés, kedves barátaim, de azért lássuk be: olyan népszerű vagyok Erdélyben (is), hogy ha az EMNP-nek kampányoltam volna, ők is bejutnak” ☻ Markó Attila úgy fellelkesült, hogy szinte hazajött, Biharkeresztesnél érte utol Kövér László ☻ Az RMDSZ két autonómiát fog kérni annak a négy megyének, ahol nyertek: egyet Hargita-Kovászna-Maros megyéknek, egyet pedig Szatmár megyének

☻ Borbély László: „Bánom, hogy nem indultam hatodjára is, mert ha az RMDSZ-t mégis bevennék a kormányba, én lehetnék a csempeügyi miniszter” ☻ Biró Zsoltnak azóta is fülig ér a szája, és elkezdett reggelente tornászni, hogy formába hozza magát – a gyertya még nem, de a spága már egész jól megy neki ☻ Vass Levente: „Nagyon örvendek a mandátumomnak, csak tartok tőle, hogy Bukarestben össze fognak keverni Wass Alberttel” ☻ Császár Károly: „Számomra nem fog változást jelenteni a Bukarestbe költözés, ott se ismer a lőtéri kutya se” ☻ Novák Csaba Zoltán: „Markó Béla rengeteg hasznos tanáccsal látott el, és még a kabalafésűjét is nekem adta” ☻ Csép Éva Andrea: „Meg vagyok győződve, hogy a bukaresti kollégák Kszépnek fognak becézni” ☻ Bogdan Diaconu és Sebastian Ghita úgy megmecseredett a választások éjszakáján, hogy azt hitték, övéké az RMDSZ 6,5%-a, és azt énekelték, hogy: „Noi suntem maghiari, noi suntem maghiari, noi suntem aici pe veci király!”

Románia visszavág – a magyarok őszinte sajnálatára

Titkosszolgálati forrásokból tudomásunkra jutott, hogy a leendő román kormány jövőre Erdély-szerte bojkottálni fogja a márciustizenötödikei ünnepségeket (és nem csak), így puszilván vissza Magyarországnak azért, hogy a magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter hivatalosan megtiltotta volt a Romániában és más országokban diplomatató magyar diplomatáknak, hogy részt vegyenek decemberelsejés ünnepségeken, rendezvényeken. Íme, néhány

tervezett akció, illetve szigorítás, amelyek közül egyesek sajnos bennünket, erdélyi magyarokat is érintenek: ☻ Semjén Zsolt nem lovagolhat be Kézdivásárhely főterére, max pónilovon ☻ Kövér Lászlót csak akkor engedik be Romániába, ha a határon lenyírja a bajszát, mert akkora, hogy az a román hatóságok szerint már nemzetbiztonsági kockázat ☻ Vona Gábort persona disgratának nyilvánítják, ezért kénytelen lesz álruhában menni az EMI-táborba

☻ A Szent Anna-tavat és környékét természetvédelmi területté nyilvánítják, úgyhogy Tusványosnak lőttek ☻ Betiltják Petőfit, a nevét viselő utcákat átnevezik, a köztéri szobrait bedarálják, miután a költőt, Wass Albert „háborús bűnöshöz” hasonlóan forradalmas bűnösnek nyilvánítják ☻ A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom mintájára megalakul egy sovén román ellenszervezet, a Miscarea de Tineret a Celor Patruzecisiunu de Judete plus Sectorul Agricol Ilfov |


| FIGYELŐ |

/ 9. /

Reálpolitika

Kelemen Hunor az elmúlt napokban azt nyilatkozta, nem veszik le napirendről az önrendelkezés kivívásának ügyét. Hát ne is vegyék.

„Közjogilag tízmillió magyar állampolgár miniszterelnöke leszek, aki felelősséget érez tizenötmillió magyarért” – olykor nem árt ilyen mondatokat felidézni, amikor a Kárpát-medencei magyar néplélek hangulatváltozásait vizsgáljuk. Majdnem tizenöt éve Medgyessy Péter, a szocialisták akkori miniszterelnök-jelöltje volt képes ilyen szavakkal bemaszatolni az akkoriban amúgy is a kilátástalanság szakadékának a szélén egyensúlyozó határon túli nemzettársak együvé tartozásba vetett hitét. Aztán meg is magyarázta minden román, szerb, szlovák és ukrán nacionalista elégedettségére, hogy ő maga ugyan nagy tisztelője Antall József politikai életművének, de ezzel együtt úgy látja, hogy egykori kijelentése, miszerint lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke akar lenni, félreérthető volt, „ami a politikában, különösen a mi térségünkben nem a legszerencsésebb”. A hátunkon futkosott a hideg szerte Erdélyben. Magyarországon élő barátainkat, rokonainkat buzdítottuk telefonon, levélben egyaránt: ha másért nem is, menjetek

helyettünk szavazni, de ne engedjétek a határon túliakat csak a hátukra nőtt púpként kezelő szocialistákat a hatalom közelébe!

Nem így történt 2002 tavaszán.

Jött Medgyessy, majd Gyurcsány és Bajnai – no meg Törzsök Erika és Kovács „Merjünk Kicsik Lenni” László. És mind, mindannyian egy kórust alkottak, akik azt énekelték Markó Béla volt RMDSZ-elnökkel együtt, hogy a kis lépések politikája elegendő az erdélyi magyar érdekek védelméhez. Aztán jött az autonómiaküzdelem budapesti elárulása, a huszonhárommillió románozás és 2004 decemberének ötödik, gyászos napja is. Ezt látva pedig Bukarest sem volt rest. Ott ütöttek a románok, ahol tudtak. Magyar politikusokat hurcoltak meg, autópályát térítettek el, az oktatás minden szintjén fojtogatásba kezdtek. Továbbra is probléma a két nyelvű feliratozás, a magyar himnusz éneklése, a nemzeti szimbólumok szabad használata, és már nemcsak a bürokratikus akadályozása látszik a kommunista rend-

szer által elrabolt egyházi ingatlanok visszaadásának, hanem visszamenőleg is megkérdőjelezik ennek jogszerűségét. Nyolc évvel Medgyessy pofátlan és a szavazatszerzésért a nemzet szellemét arcul köpő kijelentése után Antall József politikai örököse lett ismét minden magyar miniszterelnöke. Orbán Viktor nem számolgatta, kikért és milyen feltételek mellett tervez kiállni. Két dolgot kért: egységet és összefogást a sokszínűségben is. Nem titok, hogy a Fidesz bábáskodott az RMDSZ ellenzékéből verbuválódott két másik romániai magyar párt megszületésénél. Ahogy az sem titok, hogy az erdélyi magyarok az RMDSZ miatti csalódottságuk ellenére sem nagyon pártoltak el a romániai rendszerváltozás napjaiban létrejött érdekvédelmi szövetségtől. Az RMDSZ-é volt az elsőszülötti jog, ennek mentén tárgyalt, képviselt, szövetkezett és utasított el közeledéseket. Aztán az sem titok, hogy a Fidesz nem mindig tudott mit kezdeni főleg Markó Bélával és az általa, majd az utódja, Kelemen Hunor által képviselt irányvonallal –

vagy fordítva. A rátermett államférfiak és politikusok legfőbb tulajdonsága azonban a reálpolitikai lehetőségek felismerése és azok párhuzamba állítása egy adott közösséget emésztő fenyegetésekkel. A romániai magyarságot a bukaresti nacionalista hatalom pillanatnyilag a létében veszélyezteti. Vezetőit látványosan és mondvacsinált vádakkal, igazságszolgáltatásnak álcázott erőszaktétellel hurcolásszák a hatóságok. Az egykor a tisztségéről tartott népszavazáson Orbán Viktor által támogatott Traian Basescu volt államfő újabban a Tiszáig vizionálja Románia határait, és az egykor Budapesten masírozó román bakák csizmáinak csattogására emlékeztet. Ilyenkor törvényszerűen történik meg a sérelmeken való felülemelkedés. Amikor az összefogás fontosabbá válik, mint a szembenállás, amikor az erdélyi magyar pluralizmust szükségszerűen a háttérbe szorítja az acsarkodó nagyromán sovinizmus. Minden magyar miniszterelnöke most nem tehetett egyebet, mint közölte: a ma-

gyaroknak nincs mit ünnepelniük Erdély elcsatolásának évfordulóján, a romániai magyarokat pedig Bukarest nem mindig tiszteli, ellenben fenyegetettségben tartja. E veszélyeket felismerve pedig összefogásra és történelmi méretű szavazói aktivitásra buzdított a vasárnapi parlamenti választásokon. Mert csak akkor lesz ott a magyarság a bukaresti törvényhozásban, ha a magyar emberek elmennek szavazni, és fölhatalmazzák az összefogást létrehozó magyar politikai erőket arra, hogy képviseljék az ő érdekeiket és hallassák a hangjukat. A mostani választás tétje az erdélyi és partiumi magyarság megmaradása, hangsúlyozta Orbán Viktor. A választóknak pedig jogos elvárása, hogy ne csak egy erős legitimációval rendelkező RMDSZ üljön a bukaresti törvényhozásban, hanem egy olyan szövetség, amely teljesíti a szavazóinak tett ígéreteit. Kelemen Hunor az elmúlt napokban azt nyilatkozta, nem veszik le napirendről az önrendelkezés kivívásának ügyét. Hát ne is vegyék. Kristály Lehel

Péterek, Petruk és Mohamedek

Az utóbbi időszak szokatlan villongásokat hozott a román–magyar kapcsolatokban. A legemlékezetesebb megnyilvánulás kétségkívül Traian Basescu üzenete volt, amely stílusában az észak-koreai fenyegetéseket idézte. Ez betudható a parlamenti választást megelőző cirkusznak, amelynek hagyományos, sőt nélkülözhetetlen kelléke a magyarellenesség. A volt román elnök Orbán Viktornak címzett kirohanása nyomán úgy tűnik, hogy Bukarestben izzó gyűlölettel gondolnak a mostani magyar kormányzatra, pedig a románok nagyon is jól járnak a Fidesszel. A magyar baloldali-liberális pártok sosem tudtak mit kezdeni a nemzetpolitikával. Amikor épp nem viszonyultak olyan ellenségesen a határon túli magyarsághoz, mint a kettős állampolgárságot elutasító kampány során, akkor messze eltartották maguktól a témát, és úgy tettek, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Ez kristálytisztán megmutatkozott 2002. december 1-jén, amikor Medgyessy Péter miniszterelnök Budapesten koccintott román kollégájával, Adrian Nastaséval Erdély elcsatolásának évfordulóján. Később sem változott az MSZP hozzáállása: a párt 2013-as évértékelőjének vendége a magyarellenes Victor Ponta volt, majd nem sokkal később a szocialista Gurmai |

Zita térden állva, virággal köszöntötte azt a Ion Iliescut, akire negyedszázad múltán is rávetül a marosvásárhelyi pogrom sötét árnyéka. A Fidesz ellenzékben többé-kevésbé következetesen kiállt a kisebbségi magyarok jogaiért, és amikor a 2010es választás után felálló Országgyűlés 97,7 százalékos többséggel elfogadta a kettős állampolgárságról szóló törvényt, úgy tűnt, új korszak kezdődik. Ezzel szemben az elmúlt hat évből a székelyzászló-ügyet és a mostani alkalmat leszámítva nemigen tudunk olyan esetet említeni, amikor Budapest felemelte volna szavát, pedig a szomszédos országok bőven adtak rá okot a magyar intézmények elleni harctól az anyanyelvhasználat kor-

látozásán át az egyének megfélemlítéséig. Idővel többen is kritikát fogalmaztak meg határon túlról, köztük Tőkés László és az idén elhunyt Tamás Aladárné. Persze senki sem állítja, hogy asztalt csapkodva kell követelni Székelyföld hatvanas években megszüntetett autonómiájának viszszaállítását, ahogy az is egyértelmű, hogy a magyar kormánynak számtalan szempontot kell figyelembe vennie – Szlovákia esetében a visegrádi együttműködés sok mindent felülír –, de egyes esetekben érthetetlen a hallgatás. Még abból sem lett botrány, hogy a románok, nyilván a megbékélés jeleként, Avram Iancut választották a kolozsvári repülőtér névadójának, majd idén nemzeti hőssé avatták.

Iancu volt az, akinek a vezetésével kiirtották Gyulafehérvár, Nagyenyed, Medgyes és Torda környékének magyarságát, megváltoztatva a térség etnikai összetételét. Mindez nagyon megfelel Bukarestnek, hiszen jelzi: a hatóságok továbbra is szinte bármit megtehetnek, senki sem emel szót a sovinizmus ellen. Romániának kifejezetten jól jön, hogy mindehhez Budapest még fedezéket is biztosít, amikor Brüsszel ellen verbális szabadságharcot vív, és önként eljátssza a rosszfiú szerepét. Azért pedig kifejezetten hálásak lehetnek a román nacionalisták, hogy a Fidesz kommunikációjában az elsősorban Nyugat-Európát érintő migráció ügye hosszú ideje a magyarság sorskér-

déseként jelenik meg. Ma a magukat nemzeti érzelműnek valló magyarok jó része azon sopánkodik, hogy Brüsszelben több Mohamed jön világra, mint Pierre, miközben teljes lelki nyugalommal szemlélik, hogy Marosvásárhelyen több Petru születik, mint Péter –és közben a Péterek iskolái, intézményei, közösségei folyamatos zaklatásnak vannak kitéve. Persze ha a pillanat uralása felől vizsgáljuk a dolgot, érthető: a kisebbségi jogok, az anyanyelvhasználat, a határon túli magyar kultúra védelme nem kecsegtet könnyű sikerrel. És főleg nem hoz annyi szavazatot, mint a fantomok elleni hadakozás. Póla Gergely

Központ hetilap | 2016 / 50. | december 15–21. | |


\ 10. \

| S PO RT |

Hajrá székelyek, hajrá magyarok!

Jól szerepeltek a vásárhelyiek a Székelyföldért Teremlabdarúgó Tornán

A Kárpát-haza Labdarúgó Torna keretein belül a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Székelyföldért Társaság közös szervezésében az idén (2016. december 3-4én) Székelyudvarhelyen került sor a VII. Székelyföldért Teremlabdarúgó Tornára. A sportesemény fővédnöke dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, míg védnökei Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, illetve Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke voltak. A Pressing játékosai jó barátságot ápolnak a Diósdi Székelyek csapataval

A "marovásárhelyi Fradi", azaz Bastia A rendezvény célja a nemzeti összetartozás erősítése és Székelyföld autonómia törekvéseinek támogatása. A tornán rekordszámú, összesen 48 csapat küzdött meg két csoportban a trófeákért – az 1976-ban és azelőtt született öregfiúk és 18 év felettiek, vagyis 1998-ban és azelőtt születettek – , a Székelyföldért Kupáért és az Autonómia Kupáért. A 40 év alattiaknak kiírt Autonómia Kupában 32, míg a 40 év felettieknek rendezett Székelyföldért Kupában 16 csapat indult a végső győzelemért. Minden-

honnan érkeztek együttesek, Kárpátalja, Délvidék, Felvidék, Magyarország és Erdély is képviselve volt. A nagyszámú résztvevő miatt a mérkőzéseket a Rákóczi Sportcentrumban és a Bányai János Műszaki Szakkollégium tornatermében rendezték. A csapatok amatőr játékosokból álltak, az érkező országok – nagypályás futball és futsal – első három osztályában leigazolt sportolók nem vehettek részt. A budapesti székhelyű Székelyföldért Társaság először 2009-ben, Diósdon rendezte meg a Kárpát-medencei amatőr csapatoknak

A Pressing együttese

A Pressing csapata mérkőzés előtt kiírt tornát. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 2013ban csatlakozott a szervezőkhöz. Székelyudvarhely idén másodszor volt házigazdája a tornának, jövőre az összecsapások újra Diósdon lesznek. Eredmények, Autonómia Kupa (40 év alattiak)

Nyolcaddöntő: Millennium–Kerepes 3–0, Farkas Trans–Székelykapu BT 3– 2, Felvidék–Gyergyószentmiklós 2–1, Beregvidék–Orbaiszék 3–0, F.R.Ady–Csíkmenaság 2–2 – büntetőkkel 4–3, Szeged–Bukovinai Székelyek 0–0 – büntetőkkel

2–3, Protestáns Teológiai Intézet–Szerda Nyóc 0–0 – büntetőkkel 4–3, Manchester–Nyárádszereda 0–1. Negyeddöntők: Felvidék–Beregvidék 1–4, F.R.Ady–Bukovinai Székelyek 1–2, Millennium–PTI 1–0, Farkas Trans–Nyárádszereda 4–2. Elődöntő: Beregvidék–Millennium 1–0, Bukovinai Székelyek–Farkas Trans 0–1. Bronzmérkőzés: Millennium–Bukovinai Székelyek 2– 2 – büntetőkkel 3–1. Döntő: Beregvidék–Farkas Trans 1–3. Székelyföldért Kupa (40 év felettiek)

Negyeddöntők: Erdővidék–Fradi Veteránok 0–2, Csíkszentmárton–Pressing 4–1, Székelykeresztúr–Diósdi Székelyek 4–1, Hargita–Orbaiszék 0–3. Elődöntők: Fradi Veteránok–Csíkszentmárton 3–0, Székelykeresztúr–Orbaiszék 5–1. Bronzmérkőzés: Orbaiszék– Csíkszentmárton 3–0. Döntő: Fradi Veteránok–Székelykeresztúr 0–1. Döntős volt a „marosvásárhelyi” Fradi Az Autonómia Kupán a Nyárádszereda hetedik lett, akárcsak a Pressing a Székelyföldért Kupán, míg a többszörös kispályás bajnok

| Központ hetilap | 2016 / 50. | december 15–21. | |

marosvásárhelyi Bastia együttese – amely a rendezvényen Fradi Veteránok néven szerepelt, ugyanis a legnépszerűbb magyar öregfiúk labdarúgó-együttes objektív és szubjektív okok miatt nem lehetett jelen a tornán –, a döntőt játszotta, amelyet ádáz csatában, kétes bírói döntések végett vesztett el, a tornagyőztes Székelykeresztúr ellenében. A Fradi Veteránok néven játszó marosvásárhelyiek felállítása a következő volt: Gábor Ákos (elnyerte a Székelyföldért Kupa legjobb kapusa címet) – kapus; Tolvaj József csk., Böjte Attila, György István, Lokodi László, Veres József, Eugen Cizmaș, Nagy Péter (a csapat gólkirálya), Ignácz Sándor (ex Transportul Marosvásárhely), Hatman András és Sipos Attila - mezőnyjátékosok. A Pressing keretében a következő játékosok léptek pályára: Szucher Ervin csk., kapus; Bögözi Attila, Szöllősi László (ő volt a torna legidősebb játékosa), Enyedi Csaba, Kádár Zoltán, Czimbalmos Ferenc, Czimbalmos Csaba, Csutor András, Csutor Tomi András, Vlad Amariei és Berekméri Edmond. C.F.A.

|


| S PO RT |

VB-n is diadalmaskodott Egyelőre megmenekült marosvásárhelyi női fitneszbajnok az ASA a csődtől

Ioana Șulea, a marosvásárhelyi Universitar SK sportolója (edző Dumitru Cheteleș és Sebastian Popovici) szombaton este világbajnoki címet szerzett Dominika Köztársaság fővárosában, Santa Domingóban, a Testépítő és Fitnesz Világbajnokságon, ahol az ifjúsági korcsoportban a bi-

kini fitnesz +166 cm kategóriájában nyerte meg az aranyérmet. Șulea 2015-ben Európabajnoki címet és világbajnoki bronzérmet szerzett a spanyolországi San Salvadorban, az idén a világ legszínvonalasabb testépítő és fitnesz versenyén Barcelonában, az Arnold Classic Eu-

rope megmérettetésen egy ezüstöt meg egy bronzot is begyűjtött, majd a Prágai EWLS Grand Prix versenyen is két bronzot kasszírozott be, s nem utolsó sorban mindent megnyert, amit nyerni lehetett az országos ifjúsági, majd felnőtt testépítő és fitnesz bajnokságon. C.F.A.

Egy ideig megmenekült az ASA 1. ligás labdarúgóklubja a csődtől – közölte a minap a Digi Sport –, ugyanis az együttesnek sikerült egyezségre jutnia valamennyi partnerével, akik az elmaradt anyagiak folyósítását szorgalmazták. Így nem maradt olyan követelés, amelynek alapján most indokolt lett volna kimondani a sportklub felszámolását, ami a bajnokságból való kizárást vonta volna maga után. Egyelőre az élvonalbeli csapat folytathatja szereplését a bajnokságban, habár a fent említett központi sportadó információja szerint a döntés egyelőre nem hivatalos. Véglegesen december 23-án jelenti be a hazai labdarúgó-szövetség a döntést, hogy addig ne vegyék el a szóban forgó alakulatok labdarúgóinak a játékkedvét, és ne befolyásolják vele a szereplésüket. Korábban arról szóltak a hírek, hogy december 9én kimondják a sportszervezet csődjét, aminek következtében a Hivatásos Labdarúgóliga kénytelen lesz kizárni az együttest az 1. ligából. A bajnokságot hat büntetőponttal kezdő ASA azonban nem ússza meg az újabb pontlevonást, így a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) licencadó bizottsága a bajnokság félbeszakításával tőle további három pontot elvesz, mert november 30-ig nem tudta rendezni adósságait. Nem csak a marosvásárhelyi klub van ebben a helyzetben, hiszen a zsilvásárhelyi Pandurii és a medgyesi Gaz Metan is hasonló büntetést kap, míg a jászvásári CSM Politehnica és a temesvári Poli ACS az utolsó pillanatban kerülte el a büntetést. Az ASA az utolsó fordulóban a fővárosi Dinamo otthonában maradt alul 1-0 arányban, viszont a következő bajnoki fordulóban december 18-án, vasárnap hazai pályán játszik utoljára az idén, ellenfele a zsilvásárhelyi Pandurii lesz. A találkozóra 18 órakor kerül sor. C.F.A.

Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: – Hidd el, pajtás, a legveszélyesebb sütemény az esküvői torta

|

/ 11. /

Központ hetilap | 2016 / 50. | december 15–21. | |


\ 12. \

| KÁV É M ELLÉ |

Felkavaró művészet, botrányos alkotások

Corneliu Gurlitt

A művészet elsődleges célja, hogy érzelmet váltson ki a megfigyelőből, azonban ez nem minden esetben párosul pozitív töltettel. Sokszor felkavar, elszomorít, sokkol, vagy undorral tölt el. De nemcsak a műtárgyak lehetnek ránk ilyen hatással, hanem a belőlük élő emberek tettei is: a művészek, műkereskedők, tolvajok, hamisítók, és persze a nézők is tudnak botrányt kelteni. És meg is teszik! Íme, néhány válogatás ezekből, amelyek rengeteg pénzért találtak gazdára.

Kilencezer hallott pillangó Sokan teszik fel a kérdést, hogyan lehet művész az, aki hozzá sem ér az alkotásaihoz? Damien Hirst a leggazdagabb kortárs művész híres erről, ő csak irányítja a munkát és aláírja a

kész műveket. Becslések szerint vagyona több mint egymilliárd dollár. Ezt a hihetetlen mennyiségű pénzt pedig úgy szerezte, hogy egész életében botrányt botrányra halmozott. A legnagyobb dobása az volt, amikor egy kitömött cápát tett formaldehidbe, és a

Richard Prince

Damien Hirst műnek A halál fizikai lehetetlensége egy élő tudatában címet adta. Az eredetileg hatezer dollárért vásárolt cápa a művészeti átalakulás végén 12 millió dollárét kelt el. De nem kis felháborodást keltett az is, amikor egy 19. századi halott csecsemő koponyájának mását elkészítette platinából, és azt 8600 gyémánttal díszítette, a halál szépségét dicsérendő céllal. A mű készítési költsége 14 millió font volt, de jókora profittal, 50 millióért adta aztán el.

Legutóbbi botrányos alkotása 2012-ben azzal verte ki a biztosítékot, hogy kilencezer pillangót ölt meg egy performansz kedvéért. A lepkék a Tate Modern két ablaktalan szobájában repkedtek, a szépséget és a boldogság törékenységét szimbolizálva. A látogatok azonban többet is véletlenül agyonnyomtak vagy rájuk léptek, az elpusztult állatok teteméből pedig kollázs készült. Ellopott művészet

| Központ hetilap | 2016 / 50. | december 15–21. |

Ma már nem kell feltétlenül betörni egy múzeumba, ha valaki el akarja lopni a másik szellemi termékét, hiszen ott az internet. Ezt használta fel Richard Prince, aki az „eltulajdonítás” nevű művészeti ágazat követője. Legutóbbi kiállítása úgy készült, hogy véletlenszerűen kiválasztott pár embert a neten, és megjegyzést fűzött az Instagramra feltett képeik alá. Erről készített egy fotót, majd ezt vászonra kasírozta. Az így készült képekből kiállítást rendezett Új portrék címmel, ahol a műalkotások darabját 90 ezer dollárért kínálta. A képek mind elkeltek. A képek eredeti készítői természetesen felháborodtak. Nemcsak azon, hogy az általuk készített fotóval valaki más keres pénzt, de azon is, hogyan mert azt felhasználni az engedélyük nélkül. A művész, aki a hetvenes évek óta lopja más

emberek alkotásait, nem lát ebben semmi problémát. Ahogy ő mondja, amikor például lefotózza egy másik ember fényképét, akkor ő azt művészileg átértelmezi és műalkotássá emeli, ezt a szellemi munkát kell megfizetni.

A nácik féltve őrzött titkai

2010-ben egy piti kis adócsalás okán kezdett el nyomozni a német rendőrség, ám ez az évszázad legnagyobb művészeti felfedezéséhez vezetett. Egy müncheni lakásban 1200 elrejtett festményt találtak, amelyek többségéről azt hitték, hogy a második világháború alatt elpusztultak. Corneliu Gurlitt, a magányos öregember, akinek se felesége, se gyereke, egyedül a festményeit szerette, amelyeket az apja hagyott rá titokban. Ő ugyanis a náci Németország egyik legnagyobb műkereskedője volt, akinek az volt a feladata, hogy a modern, „elfajzott” festményeket titokban külföldre értékesítse. Az öreg azonban nagy rajongója volt a német expresszionistáknak, így a legjobb képekből összeállította saját gyűjteményét. A festmények egy házilag barkácsolt, konzervekkel megpakolt polcsor mögött voltak elrejtve, és csak akkor szedett elő egyet-egyet, ha pénzre volt szüksége. Így került az adóhatóság látókörébe. Timár Tímea |


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.