FPHatvan by Kováts Kristóf

Ezt a könyvet a barátaid és a családod írták neked a 60. születésnapodra. Én szerkesztettem össze és Kristóf segítségével le is gyártottuk egyetlen példányban, hogy tudd, szeretünk: Kriszta Budapest, 2013. december 21. (szombat)

A TENGEREN IS TÚL

PÉTERNEK, BESZÉLGETÉSEINKHEZ

túlpart az, ami valaminek az innensőtől elválasztott, elhatárolt, és olykor eltérő része. A túlsó el van választva, el van határolva az innensőtől. Ez a határ olykor áthághatatlanná, elérhetetlenné teszi a túlpartot. A túlpart vonzása, az ismeretlen igézete egy ideig egy egész földrész számára az Ígéret Földjének bizonyult: az európai kultúra egyedülálló expanziója is az ismeretlen túlpart elérésének vágyából táplálkozott. Amíg az európai hajósok nem érték el az új világok partjait, addig a tengeren túli az elérhetetlent jelentette. A horizonton túl az abszolút messzeség húzódott. A horizont nemcsak a tenger innenső és túlsó partja között húzódik, hanem ég és föld határvonala is. A horizont vonala partokat és földrészeket választ el, elkülöníti a lentit és a fentit. És nem is csak földi viszonylatban: a horizonton a tenger végtelenje a világ végtelenjébe vezet át. Itt húzódik az a küszöb, ahol a szemlélet a tengeren túlmenve a vég nélkülire talál. Ennek a határnak a kivételessége meg is mutatkozik: a tenger horizontja a tiszta geometria megjelenése a természetben, az egyetlen töretlenül látszó egyenes vonal. Ezen a horizonton mintegy a tenger fizikája és a tenger metafizikája összeér. A tenger távlata a végtelen elgondolására tanít. Mintegy a kontempláció kifutópályája. Az így megnyíló távlat egy teljesen másba, a transzcendenciába való átlépés lehetőségét is hordozza. A Teljesség és Végtelen című könyvében Emmanuel Lévinas arról ír, hogy „A metafizikai vágy egészen más dolog felé, az abszolút más felé irányul.” Efelé gravitálunk.

Tillmann Jozef

MI MINDEN TÖRTÉNT A VILÁGBAN DECEMBER 21-ÉN?

DABASI TAMÁS GYŰJTÉSE

1375 – Firenze mellett, Certaldóban meghalt Giovanni Boccaccio olasz író, költő. 1597 – Meghalt Canisius St. Péter teológus, filozófus, jezsuita szerzetes, akit ma is Németország apostolaként emlegetnek. 1773 – Montrose-ban megszületett Robert Brown angol botanikus, aki felfedezte a sejtmagot. 1818 – Megszületett Lewis Henry Morgan amerikai indiánkutató és etnológus, aki a tudományos antropológiai megalapítója volt. 1860 – Megszületett Henrietta Szold amerikai zsidó vezető, a „Hadassah” nevű szervezet megalapítója. 1866 – Megszületett Tömörkény István magyar író, régész, etnográfus. 1878 – Goriban megszületett Joszif Visszarionovics Sztálin szovjet vezető, diktátor. 1898 – A tudósházaspár, Pierre és Marie Curie felfedezte a rádium nevű radioaktív elemet. 1913 – Megjelent a világ első keresztrejtvénye a Sunday New York Worldben. 1925 – A Szergej Mihajlovics Eizenstein rendezte „Patyomkin páncélos” című film ősbemutatóját tartották Moszkvában. 1933 – Koppenhágában 54 éves korában meghalt Knud Rasmussen dán sarkutazó és néprajztudós. 1940 – Megszületett Frank Zappa amerikai gitáros, zenész, zeneszerző. 1947 – Megszületett Paco de Lucía spanyol flamenco gitáros, zeneszerző. 1953 – Megszületett Schiff András zongoraművész. 1957 – Meghalt Losonczy Géza újságíró, Nagy Imre kormányának államminisztere, az 1956-os forradalom mártírja. 1958 – Franciaországban Charles de Gaulle-t választották az V. Köztársaság elnökévé. 1958 – Los Angelesben 74 éves korában meghalt Lion Feuchtwanger német pacifista-szocialista dráma- és regényíró. 1968 – Kilövik az Apollo-8-at, melynek küldetése a Hold másik oldalának megtekintése volt. 1993 – Sztálin születésnapján Borisz Jelcin orosz államfő megszüntette a KGB-t. 2007 – Magyarország és a 2004-ben csatlakozott EU-s tagállamok (Ciprus kivételével) teljes jogú tagjai lesznek a schengeni egyezménynek. 2012 – A maja naptár véget ér. Dabasi Tamás

vtizedes emlékekből furcsa négydimenziós lénnyé gyúrunk össze egy szeretett személyt, külső szemlélőként látva, ahogy az idő óhatatlanul alakítja át azt a legfőképp közönsége érdeklődésére éhes kedves szőke kisfiút, aki Rodolfó bűvészkészletéből káprázatos ügyességgel ad elő kártyatrükköket, tüntet el majd varázsol elő újra zsebkendőhalmazt, miközben már lelkileg felkészült arra, hogy a trükkök után Rostand örök érvényű drámájából adjon elő még felnőtt színészeket is próbára tevő monológot a meghökkent hallgatók: a szülők és azelőtt talán soha nem is látott rokonok számára; de a Liszt Ferenc téri, akkor még vadonatúj lakás máris díszletként merül el egy másik emlék képei mögött, amikor a budai Duna-part egy elegáns épületének első emeletén lévő előadóteremben édesanyja gyermekműsorába meghívott kedves kismackó fenevaddá átalakulva csúnyán megkarmolta a nevezett szőke kisfiút; és persze tolakodnak már az emlékek között az alkotás folyamatának más állomásai és az azokhoz tartozó arcok: a vakmerő ifjú forradalmár, aki már serdülőkora kezdetén öntötte versbe viszolygását a kurvák által közvetített erkölcstantól, és akinek furcsán indulatos, megalkuvást nem ismerő és nyomtatásban megjelent bemutatkozását az akkor regnáló hatalom – a mai normatív legendáriummal ellentétben – nem jutalmazta Gulággal; de egy Moszkva-téri, ugyan a szenvedő alany emlékében nem szerencsés „emelgetős incidens” kapcsán máris egy másik, a prózai és lírai szárnyait próbálgató ifjú művészhez tartozó arc látszik: egy végtelenül kíváncsi felfedezőé, akinek világa a Barcsay utcától, a Liszt Ferenc tértől már Shandong-ig, Kiotóig tárul ki, aki a verstől, mesétől kezdve a színművön át a zenés darabig minden műfajban alkot, akinek a szellemvilága minden földrajzi határon átnyúlik a végtelen szorgalommal elsajátított, abban a korban még név szerint is alig ismert nyelveken, aki magánéletében vélt nyugvópontra érkezve örül első gyermekének, de hát ez megint csak egy átmeneti állapot, ami után megint a nyugvópont keresése, a megtalálás öröme után bekövetkező személyes veszteség fájdalma lassan egy könyv és előadói est témájává csitul; de eljön végre az igaz, életre szóló szellemi és testi társ, aki szép és tehetséges gyermekkel ajándékozza meg, alkotásainak múzsája, érzéseinek középpontja, aki nélkül a világ nem kerek, és akinek elvesztése – még viszonylag rövid időre is – a teljes kétségbeesést idézi elő; de a világ újra kerek, és egy férfias, elegáns jelenség a szigorú és felkészült bírák előtt adja oly sokszoros tanújelét majdnem határtalan felkészültségének, hogy nincs senki, aki kételkedne érdemességében az odaítélt tudományos fokozatra, és ... szóval csak néhány villanás egy rokon emlékeiből erről a vibráló lényről, akit Fábri Péternek hívnak. Én azt kívánom neki, hogy boldogan és egészségesen éljen meg még sok sikert és örömöt, hiszen még előtte az élet. János (Bolgár)

B O L G Á R

étert az egyetem első évfolyamán ismertem meg, egy tanárom, talán Kulin Ferenc ajánlotta, hogy keressem vele a kapcsolatot, mert tartalmas és igényes diáknak látta, akinek körülbelül olyasmik járnak a fejében, mint nekem. Ez utóbbi nem volt ugyan teljesen igaz, mert én akkoriban sokkal szenvelgőbb voltam, afféle későkamaszos, körvonaltalan, metafizikus tripekben lebegve Szent Ferenc, a Részeg hajó és az Utas és holdvilág között, ő pedig, legalábbis ahogy én érzékeltem, tudatosan haladt valamiféle rendezett megismerés felé, ennek megfelelően sokkal többet is tudott nálam filozófiatörténetből is, egyebek mellett. És valahogy kialakultabb volt, anélkül hozott össze értelmes dolgokról igényesen beszélgető fiatalokból egy baráti társaságot, ha jól emlékszem, a Vasárnapi Kört, nem véletlen névválasztással, hogy afféle önképzőköri vagy mozgalmi társaságlelke szerepet kellett volna vinnie, egyszerűen csak megbízhatóan okos és megbízhatóan türelmes volt. Voltak manírjai, kétségtelenül, de ezek akkor inkább a szürkés és kétségbeesett koron való felülemelkedésnek tűntek, azok is voltak persze, függetlenség, elegancia és polgári önérzet meg értéktudat vágya fejeződött ki bennük. És bátor volt. Erről, a bátorságról – ami, mint érzékelem, persze meg is maradt, vélhetően meg is fog maradni, s amelyhez jó egészséget kívánok neki a következő hatvan évre – erről a bátorságról emlékezem meg most, ennek a bátorságnak egy kétségbevonhatatlan pillanatáról. Valami buliról jöttünk, talán öten, lehet, hogy a Várból, Kövendi Katiéktól, vagy máshonnan, ittunk is persze, én többet és szétesőbben, ők módjával és derekasabban, talán, és a Lánchíd budai hídfőjéhez keveredtünk. Volt ott egy bár vagy efféle, amit aztán lebontottak valamikor. Be akartunk menni egy italra és a pincér, olyan vagányos, lenyalt hajú önhitt harmincas lehetett, nem engedett be, belekötött valamelyikünkbe, talán szegény Békés Paliba, de ez sem biztos, ki tudja már, hogy miért, meg hol van ma már ez az egész széttört kép, sehol. A lényeg az, pontosabban az maradt meg nagyon élesen az emlékeimben, hogy akkor Péter minden gondolkodás nélkül a barátunk védelmére kelt, odalépett és kikérte magának a dolgot, tisztességes hangot követelve, azzal a magától értetődő polgári meg férfibátorsággal, ami borzasztóan meghökkentett, mit meghökkentett, imponált, olyan szerettem volna akkor lenni, mint ő, mert nem voltam olyan. Kapott is talán egy-két pofont, de ez még inkább emelt a kiállása nagyszerűségén a szememben. Nem tudom, bennem is volt ellenállás vagy az ellenállás vágya általában a tűrhetetlen vagy ronda vagy megalázó dolgokkal szemben, de inkább elméleti, esztétikai, olyan ’salvavi animam meam’ kimenetre célzó, mérlegelő indulat, de a közvetlen és fizikai veszéllyel szemben gyáva voltam, elképzelhetetlen volt, hogy egy ilyen helyzetben ne az esélyek bölcs latolgatásával mentsem ki utóbb magam magam előtt. Mondom, Péter rettenetesen imponált akkor, és azt hiszem, a sokféle bátorságnak ez a fontos együttállása mindmáig meg is maradt benne, és ez nagy dolog. Benkő Balázs

ogy jön ő ehhez, fakadtam ki, hiszen itt volnánk kisebb csapatban mi is, verseinkkel bombázzuk a szerkesztőségeket, és elalélok, amikor az ÉS-től azt a választ kapom, hogy „írásait ugyan nem merném verseknek nevezni, de a tehetség szikrája kétségkívül felcsillan bennük”, és voltak még mellettem négyen, akik ugyanígy kísérleteztek, egyikük, Csilla még a Nők lapjához is bejáratos volt, ahhoz a laphoz, amelyikben a Nagyvárosi ikonok után az új Pilinszkyversekmegjelentek, „Azt hiszem, hogy szeretlek, lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz,” ott Csillának Szomráky Sándor udvarolt, tán nem is eredménytelenül, hisz két kisebb versét közölték, az egyik máig felejthetetlen, „Mert minden más megszakad/egy napraforgó tenyerébe fektetem arcodat”, őt aztán egy igazi költő, Parti Nagy Lajos vette feleségül, ha csak egy időre is, mert ki tudja, mire jók a gyermekkori szerelmek, hát Péter biztosan tudja, hisz magabiztos kézzel írta, hogy „A szeretőmet csókolom,/engem csókol a szeretőm,/a csókjainkban ott oson/már a jövője s jövőm,/hogy legyen, aki majd tovább/folytatja itt e rímeket,/szeretőjét megöleli,/s kezdhetném elölről megint: – a fene essen belé, az a kettőspont önmagában is kiborító, csak nem akarja folytatni?, mármint a versírást, nem elég, hogy 18 évesen kötete van, míg mi itt kínlódunk, ráadásul olyasmiket ír, mint mi, csak jobban, na nem sokkal, épp annyival, hogy az egész országban világhírű legyen a tízezer verselő kamasz között, akik közül addig csak Bari Károlyt ismertem, aki felnőttebb volt Péternél, és más hangon szólt, „Ne menj ki a rétre, baj mindig akad;/fölhasítják lábad virág-agyarok/véres lesz a fű, véres az iszap”, őt akkor nagyon futtatták, majd jó alaposan bebörtönözték, Péter ennél könnyebb eset volt, bár ő is lázadozott, „Minden olyan talan és telen/talán nem is reménytelen/csak képtelenül képtelen/és vaktalanul szemtelen”, és benne is volt öntudat, „Idő, ne född be szívemet!/Ne legyek magam ellen fegyver!/Add, hogy tizenhét évemet/ne tölthessem be félelemmel/”, én pedig úgy éreztem, tudom, mikor olvas Adyt, József Attilát és Villont, „Az ember fél hisz mit tehet/kínjában néha felnevet/van vicc és hecc és mélaság/és van kollektív léhaság”, mert amikor őket olvastam, én is úgy akartam írni (Pilinszkyről említés se essék), és én is hallgattam Simon & Garfunkelt, vagyis én Fábri Péter negyven éve ismerem, ő engem legfeljebb húsz éve, amikor csodálatos felesége az én csodálatos feleségem révén összehozott minket, de efféle fontos dolgokról eddig nem beszéltünk, talán, mert meg sem történtek, és Péter is témát váltott, „A márka mára régi márka lett,/pedig még nemrég bűvkörébe vont,/eltűnt a frank, a drachma és ha ez/így megy tovább, eltűnik majd a font”, ami persze nem túl szívderítő, hisz „Ezer forintot euróra váltok:/összemegy négyre, mintha annyi volna./Agyő, pénzváltók, agyő, kalkulátor,/ itt a jövő, intelme nyersen ér:/ ha most majd ötven évemet beváltom,/ az vajon holnaptól húsz centet ér?” – most meg már hatvan, Isten éltesse, ha van, ha nincs, meg persze mi is, és sajna tovább inflálódunk, vagy amortizálódunk, amíg… Szeretettel, Farkas Zoltán, Menthy Mariann

…h

edves Péter, hogy is tudnánk 27 év egymás szomszédságában megélt eseményeit egy oldalban összefoglalni? Főleg, hogy a mi mesterségünk (az orvoslás és az építészet) merőben más, mint a Te tollforgató hivatásod. A szintézis helyett fogadd el az analitikus megközelítést, azaz apró emléktöredékeket, melyeket KEREK ÉVFORDULÓS SZÜLETÉSNAPOD ALKALMÁBÓL SZERETETTEL idézünk fel. Udvariasságodat rögtön megismertük a Rippl-Rónai u. 27. III. emeletre való költözésedkor, mivel Krisztával együtt hozzánk becsöngettetek, bemutatkoztatok . Örültünk ennek a gesztusnak,hiszen akkori harmadik ajtószomszédunkkal (Rausch) Ica nénivel is közvetlen, jó kapcsolatban voltunk. Így indult „véd és dac szövetségünk” , melyet Titi és Vera megszületése, az ő gyermekbarátságuk színesített, erősített. Titi szívesen jött át Verához játszani, s hozta megával Tőled/Tőletek a művészetekhez való közvetlen ragaszkodást. Titi volt a rendező, s a két kislány belefeledkezett a mesemondásba, éneklésbe. Rendszerint színházasdit játszottak, egy nagy zsák volt a kelléktár a nagymama használaton kívüli kalapjaival, ósdi zongora terítővel, Vera nővéreinek régi elsőáldozási koszorújával, csipke függönyökkel. Titi iskolába, zeneiskolába kerülésekor jól esett nekünk, hogy kíváncsiak vagytok véleményünkre, s értékítéletünkkel azonosultok. Így aztán 8 éven át találkoztunk a terézvárosi kéttannyelvű iskola sváb bálján vagy a zeneiskola zongora tanszakának hangversenyein. A gyermekprogramokon való véletlen összefutást felülírták a rendszeres, kedves meghívások színházba, előadó- és koncertterembe, ahol darabjaidban, dalszövegeidben, műfordításaidban gyönyörködhettünk. Fülünkbe cseng jóízű nevetésed, ha Te magad is ott ültél az első sorban a produkciót megtekinteni, ellenőrizni, Krisztának drukkolni, őt megcsodálni. Veled is kapcsolatba hozzuk a megcsodálni szót, amikor az idegen nyelvek elsajátítására gondolunk. Egyedi példa vagy, ahogy saját erőből, önszorgalommal tanulod a nyelveket. Vidáman mondtad egyszer, hogy a kínai nyelv kifogott rajtad. Mi hozzátesszük: CSAK a kínai. A csodálatunk másik tárgya kitartó sportolásod, s ha viccesre fogjuk, mondhatjuk, csodálatra méltó sportruha kollekciód, alkalmankénti sportruha bemutatód. Ez oly mértékben lenyűgöző, hogy szeretnénk felidézni. – Futáshoz: nyáron laza póló, szolid klott szerű alsóval, egészségvédő, tökéletes sportcipő térdzoknival, hidegebb időben fület is takaró kötött sapkával, száj elé húzott gyapjú sállal kiegészítve. – Kerékpározáshoz: testre simuló, fényes, fekete-fehér színű, sikamlós anyagú, az ellenállást legtökéletesebben kiküszöbölő, forma tervezett biciklisruha, elöl hegyes a levegőbe szinte belehasító pirossal díszített bukó sisak. – Úszáshoz: egy szál úszónadrágot nem érdemes taglalni, no meg úgyis bezárt kedvenc, közös ELTE-s uszodánk a Zichy utcában.

Péterünk, maradj ilyen széles érdeklődésű, érzékeny, sokoldalú, hogy tovább örülhessünk sokszínű, kedves jelenlétednek. ISTEN ÉLTESSEN ! Áldjon meg Téged az Úr és őrizzen meg! Ezt kívánjuk szívből:

Gyöngyi és Laci (alias Dr. Kárpáti Gyöngyvér és Héda László a Rippl-Rónai u. 27. III. em 10.lakói ) Budapest, Terézváros, 2013. december 21.

Á R P Á T I / H É D A

Happy Birthday dear Peter! Greetings from New York City !!!

How I wish I could be there to share this special occasion.You have been a wonderful part of my life, even though we do not see each other often. I remember long and fascinating talks with you and Krista in Budapest when I was choreographing Hair, You made me feel at home and I was so happy that you spoke English. I remember the great meals we had at Alice's and the Hungarian history lessons. Later we all had such fun in NY. with Flora and Greg. Remember how we all laughed when you heard Olivia's dee jay name ----mega bitch !!!! And who could forget that beautiful weekend in the Hamptons with Jinny and Mark. I will never forget your intelligence your kindness and your humor Your friend, Diana

z ünnepeltet Fodor Ákos lakásán ismertem meg a hetvenes évek legelején, több mint negyven éve; még középiskolás volt, Ákos úgy mutatta be: költő. Néztem és bámultam: ilyen korán is lehet kezdeni? Bizalmatlan az ember az ifjakkal, én akkor már huszonöt is elmúltam, és kezdtem érezni az idő múlását; hogyhogy még utánam is jönnek valakik?! Péter teljes formai tudással és nagy elánnal lépett be a költészetbe; azóta sem győzöm a műveltségét és a memóriáját csodálni. Valahányszor valahol felléptem az elmúlt évtizedekben és ő is jelen volt, bizonyos lehettem benne, hogy amit idézek a magyar vagy a világirodalomból, azt ő tudja (tudta is, többnyire egyedül a közönségből). Emlékszem, pár éve Szigligeten a JAK-táborban már legyintettem: Fábri ne jelentkezzen, mondtam, ő nem számít. Színigazgató koromban az ő musicaljével kezdtem első évadomat. A Rinaldo Rinaldini próbái közben a főszereplő felmondott, a rendező Hegedűs D. Géza ugrott be helyette meg Funtek Frigyes, akit Párizsból szerződtettem; a rendezést hol Fodor Tamás, hol én vettük át. Nagy volt a káosz, ahogy kell. A szerzők közül Gallai Péter faarccal fogadott minden nehézséget, Péter viszont mint a színházban mélységesen érdekelt ember hisztériázott, és nemcsak hogy nem hitte, hogy sikeres lesz az előadás, de még le is akarta tiltani a művet, amivel persze nem törődtem, hiába mondta személyesen az irodában, és hiába írta meg levélben. Jó hecc volt, és aztán az előadás nagy sikerrel ment, ahogy illik. Örülök, hogy ezt a művet választottam első évadom elejére. Jó kis darab, mondom most is, bár Péter ma sem hiszi el; nem tudom, miért nem játsszák másutt; előbb-utóbb muszáj lesz nekik. Isten éltesse a hajdani középiskolást, aki ugyanolyan maradt, mint volt egykor: lelkes, műveltségre éhes, sokoldalúan tehetséges, becsületes és szenvedélyes. Spiró György

S P I R Ó

Péter ! Kriszta megkért minket, hogy születésnapod emlékére irjunk barátságunk történetéből valami emlékezeteset! Sokat nem kell töprengenem, hisz a mai napig működő házasságod az, ami a Baletcipőben töltött minden esténket megkoronázta! Krisztát végül is én mutattam be Neked, az azóta történteket meg őrizd az emlékeidben... Barátsággal: Herendi János

Budapest, 2013. nov. 25.

E R E N D I

FÁBRI PÉTERHEZ

Te majdnem annyi verset tudsz fejből, mint amennyit én megírtam. Persze nyilván jobb, sokszínűbb és gazdagabb, amit te tudsz, annál, amit én mondok. Te majdnem annyi dalt írtál meg, mint ahányat fejből tudok, vagy inkább többet, sokkal többet. Aki dalban látja a világot, nem úgy öregszik, mint aki szónoklatban, napiparancsban, hitvitában. Aki dalban látja a világot, nem úgy fiatalodik, mint aki versben vagy regényben. Akit dalban lát a világ, mosolyog, mert tud mosolyogni, beszél, mert tud beszélni, fejen áll, mert tud fejen állni, játszik, mert nyerni akar, nem a nyeremény a fontos, csak a puszta győzelem. Akit világban lát a dal, az visszalát, belelát a mélységes mély világba barátságos helyeket, tavakat, melyek partján azt hisszük, a Balatonnál vagy a Belső-tónál vagyunk. Vörös István

G R O M M

Michael most nagyon beteg, nem tudott írni, de ő nem maradhat ki ebből a könyvől.

FP HATVAN

éter, elérkeztél most ahhoz a határhoz, aminek én már a túlsó oldaláról nézegetek visszafelé. Hidd el nincs itt semmi látnivaló, minden olyan, mint amott. Úgy van ez, mint 1966-ban, amikor először hagytam el Magyarország (a Magyar Népköztársaság!) határát Rajkánál Pozsony irányába egy ismerős Moszkvicsában. Dobogott a szívem, szkenneltem a tájat, szaglásztam a levegőt, hátha találok valami olyat, amit meg tudok különböztetni addigi világérzékelésemhez képest.

Nincs itt semmi, Péter! Maradj csak ott, ahol vagy! És úgy maradj, hogy azt az életet, amit élni rendeltél magadnak eddig zökkenők nélkül, a maga természetes módján folytasd csak egész bátran. Az az élet amúgy az én látószögemből nézve vonzó és egyben irigylésre méltó. Akinek sikerült úgy alakítania életét, hogy betűkkel, szövegekkel, szellemi óriásokkal népesítse be hétköznapjait, aki maga osztja be idejét, tennivalóit maga teremti magának és mindezt igazi világpolgárként, az nekem csak vágy volt. Amikor valaki eléri a hatvanadik évét még újabb boldog másik hatvanat szoktak neki kívánni. Ezt én nem teszem. És nem csak azért nem, mert üres formalitásnak gondolom, hanem mert sok rossz hanyatlást értem meg a legközelebbi szeretteim körében, és hazudni meg nem szabad. Azt viszont igaz szívvel kívánom, hogy adassék neked még pont annyi év, mint amennyit be tudsz tölteni eddigi életed velejáróival. Jusson Neked sok jó könyv, zene, színház, film. Legyenek jó munkáid, és ha most nem is, de talán ismét lesznek versek is… Talán, egyszer onnan hatvanon túlról… Unokáid száma növekedjen, egészséged legyen töretlen, utazz, nézz, láss. És közben érezd magad mindig jól. Kerüljön a baj, emeljen a barátok szeretete. Én meg majd megpróbálok visszaszökdösni, ha másként nem csak hétvégi eltávozásokra innen a hatvanpluszos túloldalról. Leányfalu, 2013. november 28. Kristóf

SORMINTA

emmi nem jut az eszembe. Illetve minden. Hogy ki mit fog írni. Sándor Erzsi szellemeset, Ráday okosat, az egyik nő érzelmeset, más szomorút, vagy rajongót. Aki az életedben helyet kapott , az még érzelmesebbet,vagy még szomorúbbat…Vagy nem ír. Vagy nem jön el. Vagy …vagy. Egyik fiókban sem találom a helyem, de van mondanivalóm, itt vagyok és örülök,hogy föl-le bukdácsolva az elmúlt harminc év alatt – Jézusom,tényleg! – mindig felbukkantál, tudtam Rólad, Rólatok. A barátság törékeny ügy. Direkt mondom. Ügy és – micsoda hülyeség! – nem dolog. Nekem. Nekünk. De nem kell nagy fakszni köré. Csak úgy, van. Abban a szerencsés esetben, ha van. A Balettcipőben Villonról beszélgetve a pultnál hajnalban, színházi előadások szünetében, vagy a Trabantban utazva négyen Titi születése előtt pár nappal. Utána hosszú évekig semmi, aztán én új férjjel, de ott és úgy folytattuk, ahol abbamaradt… Nekem – hát persze hogy magamról beszélek a Te születésnapodon! Elvégre csak egy hülye színész lennék! – Naszóval! Nekem a barátság igazán tavaly télen volt kézzelfogható. Amikor háromhetente jöttél, jöttetek, hogy jól, jobban legyek, hogy veletek foglalkozzam, hogy boldogan rakjam a tányérodba a mákosgubát és fontatlan volt, hogy pár napja kemoterápián voltam, nem zavart a kopasz fejem, indulatosan beszéltük meg a napi politikát, híreket, színházi eseményeket. És jókat röhögtünk. Hess picsába rák! Már nincs is itt! Ezek az esték is segítettek.

Stimmel, de azért kicsit több, mint amit a Magyar Értelmező Kéziszótár ír. Különben semmi dolgom, csak ezt kellett volna idemásolnom: barát: Az a személy, akit (kölcsönös) bizalom, ragaszkodás és szeretet köt hozzánk. Boldog születésnapot! Tallós Rita

a végiggondolom az életem, és sorra veszem azokat, akikkel találkoztam, találkozhattam volna, rá kell ébrednem, hogy te vagy az egyetlen ember, akire irigy vagyok. Nem a pénzedet, a beosztásodat irigylem, nem a könyveidet, a verseidet, sőt, még a feleségedet sem, őrá se tudnál rábeszélni, hanem bizonyos képességeidet irigylem, de nagyon. Tudomásul kell vennem, hogy egységnyi idő alatt, ami az én rendelkezésemre is állt, vagy állt volna, sokkal többet végeztél, mint én. Először is beszélsz egy csomó nyelvet. Jó, biztos olyan családba születtél, talán volt német nevelőnőd, francia szobalányod, amerikai nagybácsid. Ezeket szeretem gondolni olyankor, amikor low budget-es gyerekkoromra gondolok, amiben el kellett tudni döntenünk anyámmal, hogy zongorát bérelünk, vagy zongoratanárt. Mer a kettő együtt nem ment. A zongora jól mutatott egy ideig a lakásunkban, bár nem tudott játszani rajta senki. Őszintén remélem, hogy nem tudsz zongorázni. De a nyelvek! Akkor is kellett hozzá a szorgalom, ha tablettában vetted be őket, étkezés után. Fenék, elszántság, eltökéltség. Érettség. Én rábíztam magam az infantilizmusomra, ami még mindig azt súgja a fülembe, hogy ha majd szükségem lesz rá, hát majd megtanulom. Idővel meggyön, ami meggyön. De tétován, rosszabb napjaimban, mégis azt vélem hinni, hogy lemaradtam erről. Akkor kellett volna, amikor te, és akkor én nem is tudom, mit csináltam. Te meg sokszorosan többet, mert közben verset írtál, aztán minden mást is. Azt se tudtam, eszik, vagy isszák az Iphonet, az e-bookot, amikor neked már a kezedre állt mindegyik. Valahogy nem kúrtad el az idődet. Nem tudom, hogy csinálhattad, és ezért irigyellek véghetetlenül. Meg azért a Johanna nőpápáért, ami csak úgy, a szemem előtt kigurult belőled, azon a drámaíró versenyen. Nem találtam még két szót a magyar nyelvben, ami rímelt volna egymásra, pedig tudom, hogy mások találnak ilyet. Te például. Ott, a József Attila Színházban a szemem előtt. Persze, mindenki azt hitte, hogy az a verses dráma kész volt már előtte is, ami engem egyáltalán nem töltött el jó érzéssel, mert akármikor is készült, csak meg kellett írnod. Elképedve, tátott szájjal, bámulva néztem és hallgattam, és annyira szerettem volna utánad csinálni. Miképpen szerettem volna én írni a Néma leventét, vagy bármelyik Heltait. De őt nem irigylem érte. Ő egy öreg, halott bácsi volt, amikor megismertem a verseit. De te meg itt voltál-vagy körülöttem, ismerlek évek óta, néha beszélgetünk, mégnéhábban vitatkozunk is a facebook-on, és tudom, hogy tele van a fejed azokkal a dolgokkal, amiket én nagyon kértem volna az élettől, még az is lehet, hogy kaptam, de nem foglalkoztam velük. De mivel foglalkoztam akkor? Ráértem, mint Goethe?

Mindenkinek jár néhány irigy. Kérlek, fogadd el, hogy én vagyok a te személyes irigyed, és ha szerencséd van, akkor vannak még sokan, és csak legyenek is, kívánom tiszta szívből. Igaz, az amatőr irigyeknek fogalmuk sincs, mik azok a fontos dolgok, amikért igazán irigynek lehet lenni. Amikről lemaradtam, lecsúsztam, és képességem sem volt hozzájuk. Akárhogyan is, az legalább jó, hogy te megcsináltad, az én örömömre is. Majd erőt veszek magamon. Ölellek! Sándor Erzsi

S Á N D O R

H C R

Kedves Péter! 60. születésnapodon szeretettel köszöntelek. Szeretnék röviden emlékezni barátságunk kezdetére, napjainkig. 1987 tavaszán lettünk szomszédok. Az első hónapokban a kötelező szomszédi "jó reggelt-jó napot" viszony volt közöttünk. Titi érkezése után ő lett a kapocs. Ahogy növekedett, egyre többet voltunk együtt esténként, míg Kriszta és te dolgoztatok. Annyira szoros lett a kapcsolat, hogy Titit máig is harmadik unokámnak tekintem. A szomszédi viszony átalakult igazi barátsággá. Nyaranta meghívtatok balatoni nyaralótokba. Lelkemre kötötted: „Ica néni, ha hazaérsz a vásárlásból, csengess fel és én lemegyek és felviszem a csomagjaidat." ( 3.emelet 102 lépcsőfok, lift nincs) Sőt nagybevásárlásra együtt mentünk. Az életem úgy alakult, hogy 2004-ben elköltöztem a Rippl Rónai utcából. Barátságunk nem szakadt meg. Sajnos személyesen ritkán találkozunk, de telefonon gyakran hívjuk egymást. Azóta sem feledkeztek meg a születésnapomról, névnapomról. Sokszor eszembe jut egy-egy beszélgetés után, milyen jó, hogy igazi barátokra találtam bennetek. Befejezésül: Péter, kívánok neked még nagyon sok boldog születésnapot, Krisztával és Titivel együtt ünnepelve. Ica néni

R U T T K A

R Á D

Barátsággal: Ráday Mihály

Megcsináltam Szigligeten ezt a képet többféle expozícióval is, Péter nem nézett föl a gépből, dolgozott. Szilveszterkor is. Észre sem vette a paparazzót. Tulajdonképpen irigylem azért a szorgalomért és munkabírásért, ahogy dolgozik. Maradandót hoz(ott) létre a sok-sok műfaj mindegyikében, amibe belefog(ott), ír, fordít, szerkeszt, dalszövegeket szül, munkái ott vannak a színpadokon, könyvekben, s a lemezeken. És még milyen fiatal! Rengeteg idő és lehetőség vár rá, s csak rajta múlik, mikor kezd tárgyalni majd róla a Nobel-díj bizottság. Megzenésített verseit megkaptam születésnapra, s dúdolgatom, dünnyögöm a Budapest-dalokat úton-útfélen. Legutóbb, most novemberben egy nagy építészeti-műemlékes – szerintem az örökségvédelem ügye szempontjából eléggé hiábavaló – konferencián el is szavaltam (énekelni még sem mertem), hogy „Szennyes az Óperencia, Kéne egy konferencia. Ebben nincs differencia: Legjobb a konferencia!” – örökbecsű sorok a mese-musicalből, amit Victor Mátéval írt. Már fel is tették több honlapra is az érdekeltek… Megnéztem a neten is, mi mindent hagy már most is Péter az utókorra, hát nem kurta a lista, annyi szent! És még csak félidőben vagyunk, a másik fele csak most jön – bis hundert und zwanzig! Jó egészséget hozzá!

B E R Z S E N Y I - B E L L A A G H

Kedves Péter, Nem tudom, mondtam-e már valaha neked, de arról a szóról, hogy dramaturg nekem mindig te jutsz eszembe, mivel te voltál az első tulajdonképpeni dramaturg, akivel találkoztam. Mivel akkoriban Angliában éltem, jártam a rendezőszakra, nem igazán adódott alkalom, hogy dramaturggal dolgozhassak, hiszen az angol színházban nem is nagyon létezik ilyesmi. Emiatt nem is igazán tudtam mi az. Nem is árulták el a jó britek, hogy ez mesterség, ami az európai színházban oly elengedhetetlen, valójában mit takar. Amikor talán először ültem a Kolibri nézőterén, néztem egy próbát és te betoppantál, majd Novák János bemutatott neked, a színháza dramaturgjának, örültem, mert olyan tapasztalattal térhettem vissza Londonba, hogy én bizony mostmár ismerek egy élő, létező dramaturgot! Nagyon sok szeretettel kívánok boldog születésnapot! Berzsenyi Bellaagh Ádám

karattyai házunk előtt megy el a bicikliút. A kertünk a Nagy Akarattyai Löszdomb hajlatában van, azaz hozzánkig betyár nehéz felteperni biciklivel, tőlünk a következő hajlatig kicsit könnyebb, majd onnan Akarattya csúcsán lévő víztoronyig megint macerás. Aztán onnan Siófokig gurulhat az ember. Nos, Péterünk nagy biciklis, strandra jönni, menni kizárólag kétkerekűvel láttam – a „menni” változat nekem is megy, az a lefelé gurulós, ha kiengedjük a gépet, az országútig zuhanhatunk, majd onnan a strandig, de a másik irány, a „jönni”, na, az már nekem csak húsz-huszonöt fokban, szélcsendben és reggeli napfénynél, vagy kora este megy, de akkor is csak a Vendéglős házáig, ott pihenés, majd a Jó Kisfiúkig megint, de onnan a hátralévő harminc méteren már tolom a bringát… a Jó Kisfiúk a szomszédék, velünk egykorúak – egyikük már nem él sajnos – és onnan a nevük, hogy fél évszázaddal ezelőtt udvarunk gyerekeinek Anyjai mindig őket állították példaképül, lássuk csak, milyen jó kisfiúk laknak a szomszédban! De mi most Péterünknél jártunk, aki bizony – erőlködve, szuszogva bár – veszi az akadályt, a Vendéglős mellett sem száll le, egy pillanatnyi lélegzetvételre sem és a Jó Kisfiúknál sem kell megállnia…csak teper, teper felfelé, nyomja a pedált és még vidám is, odaköszön, szia, Zsuzsa! Rohadt írigy vagyok, de azért – bírjad még ezt, Péter jó sok évig! Mizsei Zsuzsa

M I Z S E I

Á V E C Z

Beszélgetünk. Talán kéthavonta? Néha gyakrabban, inkább ritkábban. Többnyire a Coffee Catban. Néha máshol. Van, hogy hiába vár. Olyankor leég a képemről a bőr. Beszélgetünk. Nincs tematika. De, mégis, mert az a pár dolog a közös – család, opera, színház, MÜPA, Artisjus, Zeneakadémia, kulturális menedzsment, finanszírozás. Miattam szűk a témasor, ő szélesebb perspektívában éli az életét. Csodálom az érdeklődését, nyitottságát, a kíváncsiságát, a nem múló lelkesedést, igazi filosz. Úgy olvasom, mint a régen várt folyóiratot, mindig hoz újat, amit nem tudtam, amire nem gondoltam, amire nem úgy gondoltam. Beszélgetünk. Jó lett volna valami közöset csinálni. Úgy is alakulhatott volna. 2003-ban talán, amikor színházvezetésre pályázott, vagy 2005-ben, az Operában, amikor új stáb szerveződött és nagyon kellett volna egy új opera-stratégia – hívhatjuk műsortervnek is. Nem vállalta, később kiderült, igaza volt. 2007-ben a MAK kapcsán. Bedobom a nevét kuratóriumi tagnak. Aligha teszek ezzel jót vele. Intézem a finanszírozást, ő meg Bródyval morális egyenesben tartja a szervezetet. Bár nincsenek egyedül, mégis rettentő nehéz dolog. Azt hiszem ez volt a legszorosabb kooperációnk, mégis közvetett. Beszélgetünk. Az új operettről. Még készül, ő tele van impulzusokkal, hajtják egymást Várkonyival. Mi ketten a szerzői jogok értékesüléséről beszélünk, életjáradékot számolunk (ez lesz az én nyugdíjam – mondja). Merchandising, produkciós jogok, utazó díszlet, jelenérték számítás, hozam-megosztás kerül szóba. Mond valamit, ez megindítja az agyam, kibukik belőlem egy oldalvonalnyi eszmefuttatás. Ez meg őt indítja el, váratlan szempontot dob be; muszáj elmondanom mi jutott eszembe, azzal meg őt provokálom. Beszélgetünk. Hosszan. Másnap felhív Várkonyitól, „olyan jót mondtál tegnap, de nem tudtam elmondani Matyinak, meséld el neki, kérlek” és átadja a telefont. A vonalban Várkonyi. „Szevasz, szevasz. Mondja Péter, hogy valami jót találtatok ki, hallgatlak.” Makogok. Elmondok öt mondatot, talán hetet. Téma szerint stimmel, és mégsem az. Egyedül nem megy. Zavart csönd a túloldalon. „Ühüm, kösz.” Csak akkor megy, ha beszélgetünk. Boldog születésnapot! Závecz Ferenc

GALÉRIA

EMLÉKIDÉZŐ TIZENHÁROM KÉPBEN

Péter verset mond – „Kis, nyurga füst…“, fotelek, asztal, polc Péter alszik – kisszoba, fehér tűzfalak Péter énekel – „De hol?“, vásár, gitár, jön a rendőr Péter ír – rajztábla, filctoll, ti amo Péter sír – „Kis Fábri“, emlékezem, vagy csak elképzelem? Péter tudja, jobban – „Olvastad már, ugye?“, sajna nem Péter díszít – nahát!, karácsony, zongora Péter nem hiszi – pedig úgy volt Péter Rómeó – „Arise, fair sun“, platán, balkon, trolibusz Péter megvéd – Körút, rendőr, fekete lakkon esti fény Péter filmez – előhívni nem tudom Péter táncol – öltöny, táncház, kis Muki Péter telefonál – megszakad, folytatni kell Boldog 60. születésnapot kíván baráti szeretettel,

N D R

Endrődi Júlia

Ő D I

S O R K O B I, A V T E

Péter édesapja és az enyém kollégák voltak a Magyar Nemzeti Bankban. A Kádárkorszakban ez a munkahely kiváltságosnak számított, mind szakmai igényességével, mind pedig a szakemberek iránti megbecsülésével. Mi gyerekek is részesültünk a kiváltságokból, hiszen üdülhettünk a bank jól felszerelt és szépen karbantartott tihanyi üdülőjében. Ott találkoztam először Péterrel, aki nálam mindössze fél évvel idősebb. Már kiskamaszként lenyűgöző volt műveltsége, a magyar kultúra iránti érzékeny és értő elkötelezettsége. (Pedig édesapját lábbal tiporta a második világháború alatti hivatalos Magyarország.) Hát még milyen jól tudott gitározni és énekelni, ami azonnal a társasági élet középpontjába emelte. Sok év telt el, felnőttünk. A rendszerváltás után négy évig a Budapest Bankban dolgoztam. Ott keresett meg Kriszta és Péter, immár rangos és elismert művészek. Tudja-e támogatni a bank a Kolumbuszról szóló új rockoperát? Örömmel tettük, fergeteges siker volt. Aztán Kriszta és Péter behúztak a csőbe. A főpróba után kedvesen megkérdezték, hogy tetszett a darab. Nagyképűen – de remélem nagyon kedvesen – azt válaszoltam, hogy így mi is el tudnánk játszani. Kriszta és Péter szavamon fogott. Muszáj volt fellépni a világot jelentő deszkákra. Hatalmas élmény volt, amit Nekik köszönhettünk. Két kiváló művésszel és immár két felbecsülhetetlen értékű baráttal lettünk gazdagabb. És Magyarország is. Feleségemmel, Marival együtt kívánunk Fábri Péternek jó egészséget, örök boldogságot, rengeteg muzsikát és új éneket. Adynak szabad volt betörni Dévénynél új időknek új dalaival. Kriszta és Péter régi és új dalaikkal adjanak esélyt hazánknak a fájdalmasan szép újrakezdésre. A kultúra helyreállítására. Őrizzétek a kultúra lángját, hogy lássunk az éjszakában! sok szeretettel,

Gyetvai Mária és Bokros Lajos

EMLÉKSOROK BARÁTOM, FÁBRI PÉTER ÚJJÁSZÜLETÉSÉNEK ALKALMÁBÓL

S E R E S N Y É S I

Kelt Hiroshima fölött a hegyekben, a Kígyó évében, Karácsony havának második napján Jó Péterem, lelkecském, golúbcsik moj, Tudod, mifelénk piros (jappánul aka-i) kalapot nyomnak annak a szerencsés embernek a fejébe, akinek megadatott az újrakezdés lehetősége, mert hatvan (azaz számmal: 60) éves lett, tehát újra elérte a csecsemői lét (az aka-csan) állapotát. Ez a kanreki, maga az újjászületés – kezdhet az ember mindent elölről. Biztosan rettentően örülsz neki. Én örülök, és szívből gratulálok, bár kicsit elszomorít, hogy így elröppent fölöttünk ez a negyven évecske: még akkor is, ha, ugye, nyilván „jól vagyunk”, pontosabban ahhoz képest jól vagyunk azért. Ki gondolta volna, hogy ezt a csúfságot is megérjük, amikor negyven éve júliusban oly’ szenvedelemmel döntöttük magunkba azt a literes üvegnyi Camparit a Mechwart téri szökőkút káváján üldelve (daczolván a káva vad imbolygásával). Tudom, hogy te is emlékszel erre a kis dialógusunkra: „Nem te vagy az a Fábri Péter, akinek megjelent egy verseskötete?” „Nem. Én az a Fábri Péter vagyok, akinek két kötete jelent meg.” Jól elbeszélgettünk már akkor is. A legérdekesebb a barátságunkban mindig az volt, hogy milyen különbözőek vagyunk. Például te hihetetlenül jó megfigyelő vagy, illetve odafigyelsz a részletekre is, én meg nem. Te azán kötődsz Budapesthez, nagyszerűen ismered a várost, én meg olyannyira nem, hogy mindig mindenki tökhülyének néz. Sohasem felejtem el azt, amikor Novalist fordítottunk, és én kötözködni kezdtem a prózai szövegbe ágyazott versek fordítása miatt. Nem gurultál dühbe a cseppet sem udvarias kijelentéseim miatt (pedig én nagyon azt reméltem). Csak mosolyogtál, és percenként produkáltál egy új változatatot, majd egy újabbat és egy még újabbat — egyre jobbakat. Én meg őszintén csodáltam a barátomat, aki olyasmit tud, amit csak kevesen. És irigyeltelek is. Aztán először meglepődtem, amikor néhány évtizeddel később kiméletlenül beszéltél arról a valakiről, akinek a személyi igazolványában ez szerepelt a „foglalkozása” rovatban: költő, egyetemi hallgató (bocsánat, hogy annak idején annyit gúnyolódtam ezen). Elővettem a köteteidet, és megértettem, hogy miről beszéltél. Az jutott eszembe, hogy milyen kár, hogy azt, ami hiányzik ezekből a versekből, csak akkor érted el, amikor már egyre kevésbé írtál verseket — I mean poem poems. Remélem persze, hogy egyszer talán azért még. Sajnálom, hogy nem tudok ott lenni most veled, hanem csak innen Rodostóbul üzengetek (és persze intenzíven csóválom a fejem, miközben várom a harmadik unokám, valami Ábel nevű kisfiú születését). És persze aggódom érted, ahogy aggódom a barátainkért is, mert semmi ok nincs a parttalan optimizmusra. Üzenem egyébként az elvtársaknak is, hogy Goethe egyáltalán nem ér rá – ez valami téves információ lehetett. Vigyázz magadra, Péter, tartsd szárazan a puskaport, és próbálj örülni a piros kalapodnak. Szeretettel ölel, Cseresnyési László s.k.

Fábri Kornél úr figyelmébe Tárgy: Fábri Péter – Szuper Nagypapa ajánlat Tisztelt Fábri úr! Köszönöm tárgyi ajánlatkérését. A szóban forgó eszköz előnyös tulajdonságairól, személyesen, az Ő fiaként győződhettem meg. Magabiztosan ajánlatom az Ön számára az alábbi feladatok ellátására: – mesélésre – nagyapai hülyéskedésre – a világ elméleti működésében történő mélyvízi, szabadtüdős merüléshez – idegen nyelvek elsajátításához – olvasmány-élményei (mint például a Tesz Vesz város, Kisvakond és a Sas) elemzésére opcionálisan olvasmány-ajánlására – csavargásra – az Ön szaros kis popsijának a kitörlésére (remélem ezen üzleti igénye a közeljövőben megszűnik!) – a fentieken túl – a termék szabadon konfigurálhatóságából adódóan- minden olyan tevékenység ellátására, melyben közös örömüket lelik. A termék fő jellemzői: – használt, de újszerű állapot – magas szintű megbízhatóság és rendelkezésre állás – nagy kapacitású, adatokkal feltöltött háttértároló, gyors processzor – az Ön igényeihez igazított belső tulajdonságok: szigorúan követett elvek, konokság, a „Pápá” életfilozófia ismerete. Garancia: élettartam Szállítás: raktárról Az ajánlat érvényessége: örök A termék használata díjmentes! Kérdéseit illetően állok szíves rendelkezésre!

Üdvözlettel, 2013. december 21. Fábri Miklós 46

Apának 60. születésnapjára Tititől „Es bildet ein Talent sich in der Stille; Sich ein Charakter in dem Strom der Welt“ (GOETHE) A fenti Goethe-idézettel te ismertettél meg. Azóta ez a mondat a személyes credo-m lett, és úgy látom, te is e szerint élsz. Sajnos a világ sodra túl sok szomorú alkalmat kínált és kínál neked jellemformálásra, miközben a csöndes magány (pl. egy dolgozószobában vagy Akarattyán) sokszor a rövidebbet húzza. Te mégis minden viharban példamutatóan állod a sarat, a legerkölcsösebb, a legtisztességesebb ember vagy, akivel valaha találkoztam, pedig már sokfele megfordultam, de ez a véleményem megrendíthetetlen, még akkor is, hogyha a hasonlat maga Ervin papa „a világ leg…”-féle hasonlatokhoz hasonló. Node hamár Goethe (aki, mint tudjuk, ráér), nézzünk szét a többi klasszikusnál is, egy kicsit más szemszögből. Thomas Mann-nal ugyan (még) nem sikerült megbarátkoznom, de az egész lényem, tudásom, műveltségem alapját mind neked köszönhetem, illetve a közös munkátoknak Anyával: a kultúrterrort, Kurtágot, Shakespeare-t (Michael előadásában Akarattyán vagy Zefirelli Romeo és Júliája által), a Varázsfuvolát a varázslatos Bergman-rendezésben és ezáltal az életre szóló opera iránti szenvedélyemet (ide tartozik a számtalan operavideó is, amit vettél nekem), a mindig nyitott lehetőségeket, rajzolásra, bárminemű alkotásra, a logikai játékokat és általuk a gondolkodást, a Roald Dahl-könyveket, a Kerényi Károly –féle görög mitológiát, Eschert, a Maha Bháratát, a pándi élményt falun Margit néninél, a sok –sok utazást a nagy világban, HOGY MEGTANÍTOTTÁL ANGOLUL, amivel minden más idegen nyelv számára is fogékonnyá varázsoltál… Anya közben megtanított énekelni és a zenét szeretni, együtt tanítottatok (talán akaratlanul) a színházat szeretni, ÉS MÉG SOROLHATNÁM… de már eddig is illusztris a felsorolás, és a lényem alapját képezi. Ja, igen: hogy mindig komolyan vettél és hagytad, hogy azt csináljam, amit akarok, sőt, támogattál benne! Ezeken az alapvető nevelési bravúrokon (ide a bravúr szó talán túl hideg, hiszen mindez egy óriási szeretet-adag nélkül nem épült volna így belém) kívül is remek alkalmat nyit ez a könyv arra, hogy megköszönjek még néhány dolgot: Hogy a mai napig számíthatok rád mindenben, hogy az összes koncertemet számon tartod és figyelmesen jelzed, hogy gondolsz rám és sok sikert kívánsz, pedig ez 1400 km távolságból nem olyan magától értetődő dolog, és főleg, hogy elég rád gondolnom, tudom, hogy van egy biztos hátterem: a családom. Köszönöm. Érezd jól magad, Titi 50

Drága Petikém (ahogyan csak én hívlak, mástól nem viseled el)!

A mi hosszú kapcsolatunk így kezdődött: „85 július, Balettcipő Vörösbort ittam és belépett ő. Így hát most azt a dalt énekelem, amit arról az estéről ő írt nekem.” És ez azóta is így van. Színésznőből te csináltál belőlem igazi énekesnőt, akinek saját dalai lettek, saját szerzőkkel, saját lemezekkel. Te biztattál a rendezésre is és még annyi mindenre, amihez nem lett volna magamtól önbizalmam. Melletted mindig repülhettem és szabad lehettem, mindig támogattál és bíztál bennem. Én sokkal éretlenebb voltam mindig és a te véleményed volt a legfontosabb számomra. Ez ma is így van. Abból az estéből szerelem, házasság, egy csodálatos gyerek született és egy közös művészi személyiség, hiszen mi valahogyan összenőttünk. Köszönöm ezt neked. Miközben már az esküvőnkre is egy Beatles- dalt írtál át, megelőlegezve az eljövendő hétköznapokat is: „Félt, óv és elvisel”, valamint „mosolya vár, mint a mosogatás” – igazán vidám esküvő volt, biciklivel és kacagó násznéppel, csak az anyakönyvvezető volt morcos, hogy mi ez a röhögés. Aztán persze sok vihart megértünk és te akkor is mindig mellettem voltál, amikor én nem voltam veled. Minden jót és rosszat köszönök neked, remélem többnyire méltó társad tudtam eddig lenni és leszek ezután is, Isten éltessen jó sokáig, hogy örülhessünk együtt annak, ami még adatik. Elneveztelek Kasszandrának, mert ez teljesen illik rád: mindig megmondod, hogy mi fog történni, de akkor éppen ezt senki sem hiszi el neked, sokszor én sem. És ez az élet minden területére igaz, ez a te igazi tragédiád. Közben boldogtalan költőből boldog dalszövegíróvá képezted át magadat, de szerintem te most is elsősorban költő vagy, még ha mostanában nem is írsz verset. Mert olyan a kreativitásod és a fantáziád. Ehhez hihetetlen fegyelem és munkabírás társul, mint egy igazi hosszútávfutónak. (Én inkább sprinter vagyok.) Ma is meg tudsz lepni, annyira eredetien gondolkodsz, bármiről is legyen szó. Saját művészi sorsod is megírtad az egyik mesédben, fejezzük be ezzel ezt a könyvet. Pintyő (ahogyan csak te hívsz engem)

Kedves Péter! Kriszta megkért, hogy olvassam fel a születésnapodon a mesédet. Én minden szerepemet leírom kézzel, így ezt is lemásoltam. Fogadd el tőlem a saját mesédet. Mert a szó elszáll, az írás megmarad. Boldog születésnapot! Töreky Zsuzsa

Ervinpapa, aki mindnyájunknak nagyon hiányzol, de ma itt vagy velünk, hogy a fiadat köszöntsd!