Az Aba-Novák Galéri Alkotókör bemutatkozó kiállítása

Page 1

Aba-Novák Galéria Festôiskola

(Be)mutatkozunk

Az Aba-Novák Galéria Alkotókör kiállítói: Bíró Juli, Czink Ibolya, Éberle Kati, Kovács Mária, Molnár Klára, Pálmai Andrea, Takács Kati, Tomkó Emôke

Festômûvész-tanár: LAÁR BALÁZS

Leányfalu, 2012. 05. 14.–23.


2

3

LAÁR BALÁZS

BÍRÓ JULI

Nagyon szeretem a tanítást

Az immár huszonötödik éve tartó rendszertelen adatgyûjtés eredményeképpen elmondhatom, hogy egykor picinek és aranyosnak születtem – a továbbiakról a vélemények a lineáris idôhaladvány mentén egyre megosztottabbá válnak, az adatközlô saját ízlése, illetve a majdnem diplomás bölcsészekrôl alkotott véleménye függvényében. A fentiekbôl megállapítható, hogy a karmának és a külvilágnak semmi módon nem sikerült megakadályoznia, hogy bölcsész legyen belôlem, az ilyenek meg állítólag legalább a füzetlap szélére mindig rajzolgatnak. Ha ez így van, akkor már pici és aranyos koromban is bölcsész voltam? A rajzos-festôs alkotókörök azóta hozzátartoznak az életemhez, mióta felfedeztem, hogy iskolai rajzszakkörök is vannak a világon – hosszabb szünetek is akkor adódtak benne, mikor az adott közoktatási intézményben nem mûködött ilyesmi. A hiányát eddig még mindig megéreztem, gondolatban, szóban, cselekedetben és mulasztásban? Balázshoz és az Aba-Novák Galéria Alkotókörhöz egy megérzéseirôl híres barátnôm által jutottam el – elég sok remek dolgot talált, hogy bízzam benne, és nem is tévedett egyikünk sem. A rajzolás és a társaság (ismét) helyrerakta cunami árapályviszonylataihoz hasonlatos önbecsülésemet, és az otthoni görcsös „nem lehet igaz, hogy ez se sikerül, nyaffnyaffnyaff” típusú próbálkozások helyett ismét öncélként és kölcsönhatásként – a festô és a modell egymás kölcsönös, mentális piszkatúrájának kölcsönhatásaként – látom a képek alkotását. Ezúton is hálásan köszönöm!

a galériában.

Nagyon jó látni, hogy az eltelt idô alatt ki mennyit fejlôdött. A legnagyobb boldogság az, hogy nem csak mesterségben. Öröm látni, hogy egy egységes látásmód tanulása milyen folyamatokat indít be bennünk. És ezzel a folyamattal nem csak képeink lesznek egységesebbek, hanem mi magunk is. Ezért tudok mindig örömmel jönni tanítani.


4

CINK IBOLYA BEATRIX Ha két szóban kéne jellemezni magam, azt mondanám: muszlim vagyok. Hiszem, hogy azért élek, hogy Istent szolgáljam. Hitem szerint Istent szolgálja minden jótett, minden szép gondolat, minden jó szándék, minden hálaadás. A festésben-rajzolásban is ezt szeretném tenni; Istent szolgálva, kifejezni Felé alázatomat. 2010 májusától kaptam lehetôséget arra, hogy festést-rajzolást tanulhassak. Férjem kedvessége, Laár Balázs festômûvész gondoskodó vezetése és tanuló társaim hasznos tanácsai a közvetlen segítségem ebben. Az ô támogatásukkal igyekszem megtalálni a tárgyak ritmusát a színek harmóniájában - és közvetíteni azt képeim nézôi felé. Két évvel ezelôtt azzal kerestem fel Balázst, hogy tanítson festeni, hogy megtanuljam másoknak is megmutatni azt a sok szépséget, ami körülvesz minket. Azóta már rájöttem, hogy a festészetben a technika csak egy eszköz. Festeni valójában sokkal inkább egy belsô út, aminek csak a kivetülése lesz a kép. Aki pedig erre az útra egyszer rálép, az késztetô szükségét érzi, hogy kitartóan, - néha kudarcokkal, néha sikerekkel -, de folyamatosan lépegessen rajta elôre. Az Aba-Novák Galéria Alkotókör tagjaiként olyan társaságot hoztunk létre, akik egymást bíztatjuk, támogatjuk, örülve festôtársaink sikereinek és segítve egymást a következô lépések megtételében. Mesterünk, Laár Balázs tudása és személye pedig garancia arra, hogy az alkotókör nem csak egy kellemes hangulatú amatôr festôklub legyen, hanem valódi eredményeket felmutató, jó közösség. Czink Ibolya Beatrix

5

ÉBERLE KATI Világ életemben rajzoltam. Épületgépész voltam. Nagyon jól esik, hogy elszakadhattam az egyenes vonalaktól. Mari barátnômmel határoztuk el, hogy rajzolni fogunk, amibôl hamarosan festés lett ebben a környezetben.


6

7

KOVÁCS MARI

DR. MOLNÁR KLÁRA

Villamosmérnökként, rengeteg mûszaki rajzot készítettem életem során. Mindig szerettem rajzolni, most nyugdíjasként tértem vissza eredeti álmaimhoz. Saját örömömre festek végre.

A festészet területén korábban szakmai múlttal alig rendelkeztem. Még gyermekkoromban, a hatvanas évek második felében egy portrém részt vett egyik országos gyermekrajz kiállításon, ezt az eredményt köszönhettem akkori festômûvész-rajztanáromnak, Delyné Hódossy Piroskának és az általa vezetett rajzszakkörnek. Késôbb sem szûnt meg festészet iránti rajongásom, ez azonban kimerült múzeumok, kiállítások látogatásában, vonatkozó szak- és szépirodalom olvasásában, és abban, hogy beszereztem egy ecsetkészletet néhány tubus festékkel, s ezekkel vártam több, mint harminc éve az adandó lehetôséget. A lehetôség el is érkezett, megismertem a kiváló embert és festômûvészt, Laár Balázst, akinek az instruálása mellett 2010. elején elkezdtem szabadidômben festeni (de már új festékekkel!) az Aba-Novák Galéria Alkotóközösségben. Tavaly, 2011-ben egyik képemet a „IV. Diploma nélkül” elnevezésû országos amatôrtárlatra válogatták be, egy másik képemet az Amatôr Artium Pest Megyei kiállítására tartották érdemesnek, s ezt bezsûrizték az országos szintû, Esszencia kiállításra is, ami idén nyáron kerül megrendezésre Budapesten. Évtizedek óta praktizáló ügyvédként dolgozom.


8

9

PÁLMAI ANDREA

TAKÁCS KATI

Pálmai Andrea, vagy Pálmainé Horváth Andrea vagyok. Szeretem a mûvészeteket. Gyerekkoromban szerettem volna ezt a pályát választani de nem éreztem elég tehetséget és kitartást hozzá. A Benczúr utcai Postásba jártam rajzolgatni, festegetni. Az Epres kerttel szemben laktunk a Bajza utcában. Itt lakott Szônyi egyik már nagyon idôs lánya és fia aki szomszédunk barátiai voltak.Lakásuk tele volt szebbnél szebb Szônyi és Ferenczy képekkel. Hétvégeken a Mûcsarnokba és a Szépmûvészetibe jártunk nézelôdni. Télen pedig a Mûjégre korizni. Innen indult a dolog. Késôbb rövidebb ideg mûkedvelô grafikusként dolgoztam a filmgyárban. Majd családom, férjem sokat támogatott bíztatott felszerelést állvány vásárolt nekem. Mostanában éreztem, hogy szorít az idô, és szeretnék még a festészettel foglalkozni. Valahogy az élet adott még egy lehetôséget, amikor találkoztam Laár Balázssal és az Aba-Novák Galéria Alkotókör helyet adott nekem is. Nemrégiben egy képem bekerült a Váci Pest-megyei tárlat döntôjébe is. Köszönöm Balázs és az alkotókör támogatását. Szeretnék többet festeni, több technikát megtanulni és valamit elmesélni, amit látok, ami történik. Kedvenc festôim: Leonardo, Szônyi, Vaszary, Van Gogh, Monet, Cézanne, Matisse, Picasso kék-korszaka, Vasarely, Kokoschka.

Késôn érô típus vagyok, bár nagyapám génjeibôl elég sokat örököltem, aki, mûvészlélek volt, és bár már gyermekkoromban is tettem próbálkozásokat, sorsom csak nyugdíjasként engedte meg, hogy kipróbáljam adottságaimat. Életem során, munkám és egyéb tevékenységeim közben mindig a kreativitás játszotta a fôszerepet. Kipróbáltam lehetôségeimet a könyvkiadás, és a reklámszervezés területein, majd egy hosszabb külföldi tartózkodás után, mely gyermekeim idegen környezetben történô nevelésére összpontosult, önállósítottam magam és egyéni vállalkozásban esküvôi ruhák tervezésével, kivitelezésével és kölcsönzésével foglalkoztam. Hosszas keresés után közel két éve találtam rá egy kiváló mesterre, Laár Balázs személyében, aki utat mutatott a festészet általam is megvalósítható, de önálló gondolatokat és technikai megoldásokat nyújtó lehetôségei területein. Õ tanított meg a különbözô technikák, szén, pasztell és olaj használatára, miközben hasznos tanácsokkal látott el az általam különösen kedvelt tájképfestészet terén. Ezen munkához különösen szerencsés választásnak tartom az Aba- Novák Galériát, mely a Duna és egyéb természeti szépségek közelsége miatt jelentôsen inspirálja munkámat. Örömmel tölt el a tudat, hogy idôs koromra is megtaláltam azt az elfoglaltságot a galéria keretei között, ahol az órák perceknek tûnnek ebben a kellemes légkörben. Leányfalu, 2012 május


10

TOMKÓ EMÔKE LÍVIA Közgazdász vagyok, aki informatikával, rendszerszervezéssel foglalkozik. Adatok, táblák, objektumok, hivatkozások, azonosítók, folyamatok, rekordok, oszlopok, sorok, mezôk… Látszólag semmi köze a rajzhoz, festéshez. Pedig van. Erre Balázs „rajzóráin” jöttem rá, íme az „alaptételek”: 1. Az egész értése nélkül a részek nem alkothatók meg, ebbôl következôen 2. Az egész nem építhetô fel a részekbôl, illetve 3. Csak az egész felôl határozhatók meg a részek, vagyis 4. Elég bátornak kell lenni ahhoz, hogy a részek pontos ismerete nélkül alkossuk meg az egészet. A „tételekig” – azt hiszem – sokan eljutunk így vagy úgy, a gyakorlati alkalmazás területén ütközünk nehézségekbe. De nem feltûnô az sem, ha nem alkalmazzuk ôket, legfeljebb nem tökéletes az eredmény. Nem így a rajzban: még rosszat sem lehet összehozni, ha a részek felôl próbáljuk az egészet megalkotni. Nincs mellébeszélés, az egész van vagy semmi. Balázs „rajzórái” számomra azért idézôjelesek, mert elsôsorban nem rajzolni tanulok Tôle, hanem látni és gondolkodni, részrôl, egészrôl, viszonyokról, kapcsolattokról, kölcsönhatásokról. A rajz csak „ürügy”, bár nagyon hasznos „ürügy”: az elmélet azonnal gyakorlati próbának vettetik alá, én meg küzdök… Köszönöm, Balázs!


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.