Zalaegerszegi 7 nap 41 het

Page 1

2013. október 11. I. évfolyam 40. szám

Ingyenes városi közéleti hetilap

zalaegerszegi nap Megszokott minőségben, kibővült szolgáltatással, a 21. oldalon Mega Infó melléklettel a hét témája

Ötven éve, három csoporttal – jubilál a Kosztolányi téri Tagóvoda

Hulladékból energia

Átadták a Zalavíz Zrt. szennyvíztisztító telepén azt az új hulladékfogadó- és kezelő berendezést, amellyel növelhető az előállított biogáz mennyisége. 6-7. oldal

ÖTÓRAI TEA

„Családomat is a sportnak köszönhetem” Miként ötven éve, úgy napjainkban, az ünnepen is természetesen a gyerekek a legfontosabbak az intézményben dolgoFotó: Seres Péter zók számára „Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ropóján. Az óvoda 1963- tényeket az egybegyűltekünnepelj egészen”, kezdte köszöntőjét Márai ban épült, három csoport- kel a tegnapi, jubileumi tatal indult, a gyerekekről lálkozón a tagóvoda vezeSándor szavaival Pődörné Hajdu Ibolya, a pedig akkoriban öt óvónő tője. Mint Pődörné Hajdu Kosztolányi téri Tagóvoda vezetője. Az intéz- és három dajka gondosko- Ibolya fogalmazott, a hit, a dott. Jelenleg öt csoporttal kitartás, a gyerekek szeremény idén 50 éves. működnek, a lurkók mel- tete és a hitelesség a legFotók az elmúlt évek em- be öltözött az intézmény, lett tíz óvónő, hat dajka és fontosabb a feladataik ellékezetes pillanatairól, vi- ahol tegnap rendeztek ös�- eg y óvodai asszisztens látásában. (Folytatás a 12. rágok mindenütt: ünneplő- szejövetelt a fél száz év ap- dolgozik, osztotta meg a oldalon.)

téli Megjelentek a ! k katalógusain

Városlátogatások, körutazások, síutak és - MEXIKO - KUBA - DOMINIKA - INDIA -INDONÉZIA - THAIFÖLD - DUBAI - SRI LANKA - MALDÍV SZIGETEK

Élvezze a különbséget Próbálta már az amerikai módszert, mely a központi idegrendszeren keresztül hat? CRANIOSACRALIS TERÁPIA segíthet: - a stressz csökkentésében, betegségek megelőzésében - kialakult betegségek kezelésében: migrén, depresszió, fóbiák, alvászavar, neurológiai, mozgásszervi, nőgyógyászati problémák,ízületi fájdalmak, műtét utáni állapotok, szülés utáni regenerálódás ...stb. Csecsemő-és gyermekkori zavarok, diszlexia, idegrendszeri problémák…stb.

2013. október 18-tól

már Zalaegerszeg belvárosában is! Termelői ffolyóbor y

Gyermekgyógytorna, gerinctorna, SCHROTH terápia Gye

Fekete Enikő

Craniosacralis terapeuta, gyógytornász-fizioterapeuta Cra

Zalai Egészségcentrum,

Zalaegerszeg Z al Csány L. tér 1., Tel.: +36-30/247-1855, bővebben: www.enikogyogytorna.hu

újdonságunk:

08096430

8900 Zalaegerszeg, Eötvös u 6-10. Tel.:06-20-449-7472 www.ibusz.hu

Nemes Attila tekézővel lemondásról, sikerről és munkáról legutóbb kapott elismerése kapcsán 9. oldal

BUSSAY OLASZRIZLING Zalaegerszeg, Alsóerdei út 3. (az Autóklubnál)

Nyitva: H-P: 9.00-18.00-ig, SZo: 8.00-13.00-ig • Telefon: 92/346-146, 06-30/9460-957


2

Zalaegerszegi 7 Nap

RÖVID HÍREK Kötetbemutató Ruszt József Zalaegerszeg, Független Színpad 1982-1993 című írásait szerkesztette kötetbe Nánay István és Tucsni András. A Ruszt Emlékkönyvsorozat ötödik darabjának bemutatóját október 11-én 16 órakor tartják a teátrum Házi Színpadán. A kötetről a szerzők szólnak, közreműködik Gálffi László, Farkas Ignác és Pap Lujza. Az est során Ruszt József előadásaiból vetítenek részleteket.

Kukorica, gesztenye

A Nyitott műhelygalériák napja elnevezésű rendezvénysorozat keretében október 20-án várják az érdeklődőket a Kézművesek Házához. A programot a kukorica és gesztenye jegyében rendezik, lesz helyi kistermelők vására és játszóház is.

Folk-kocsma A Gyéres zenekar ismét folk-kocsmába várja a szórakozni vágyókat, illetve a népzene, néptánc iránt érdeklődőket. A rendezvény október 12-én, szombaton lesz 18 órától a zalaegerszegi Borostyán Presszóban.

Dumaszínház Kiss Ádám, Janklovics Péter és Szobácsi Gergő lesz látható és hallható október 11-én 19.30-tól az Art Moziban.

közélet

2013. október 11.

Szalay Annamária nevét viseli Múlt szombaton felavatták a Csány László Közgazdasági Szakközépiskolában a Szalay Annamária után elnevezett aulát. Az ünnepség a második csányos öregdiák találkozó keretei között zajlott. Szalay Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke, 2013 áprilisában hunyt el. Az ő tiszteletére nevezték el a Csány László Közgazdasági Szakközépiskola auláját. A rendezvény nyitányaként Gyutai Csaba polgármester mondta el ünnepi gondolatait. - Szalay Annamária olyan zalaegerszegi polgár volt, aki érezte a települése rezdüléseit, az itteni hangulatot, megtartotta itteni életét, lakását. Szívesen jött haza a családjához, jött kosárlabda és labdarúgó meccsre, ha tudott, szívesen énekelt a

A tanterem, ahova járt, ott helyezkedett el, ahova az aula épült vegyeskarral. Igaz, Buda- va járt, éppen ott helyezpesten dolgozott, de zalai, kedett el, ahova később az zalaegerszegi maradt. Se- aula épült. Az aulát Gyutai Csaba gített nekünk, zalaiaknak. Segített a kapcsolat- polgármester, Vigh László rendszerével, a tudásával. országgyűlési képviselő és Segített jó néhányszor ko- Rigó Csabáné avatta fel, moly forrásokat hozni a majd ünnepi műsor követvárosba. kezett az összegyűlt, volt Rigó Csabáné a Csány csányosok tiszteletére. középiskola igazgatója ar- Többek között beszédet ról szólt, hogy Szalay An- mondott Hegyi Lászlóné, namária az intézményben aki diákként, majd később tanult, és a tanterem, aho- tanárként tért vissza az is-

Fotó: Pezzetta Umberto

kola falai közé, illetve Pál László, Laja bácsi is szót kapott, aki 68 éve érettségizett az iskolában. A műsorban felléptek az iskola jelenlegi és volt diákjai is különböző verses, énekes és táncos produkciókkal. Rigó Csabáné elmondta, reméli, hogy hagyománnyá válik a volt csányosok találkozója. A délutánt kötetlen beszélgetés és fogadás Nagy Katinka zárta.

Szorosabb testvérvárosi kapcsolatot szeretnének Zalaegerszegen járt finn testvérvárosunk, Varkaus hattagú delegációja múlt pénteken.

sok megvitatták a két város és szóba került a munkanéljelenlegi gazdasági helyze- küliség kérdése is. Hannu Tsupari elmondta, tét, az elmúlt évek fejlődését hogy szeretnék szorosabbra

A vendégeket Gyutai Csaba polgármester köszöntötte a városházán. A polgármester kiemelte, hogy már 1977 óta állunk Varkaussal testvérvárosi kapcsolatban, s ez a kapcsolat mindkét félnek fontos és előnyös azóta is. Gyutai Csaba beszéde után Hannu Tsupari, Varkaus polgármestere is köszöntötte a résztvevőket. A politiku- A delegáció a Varkaus térre is ellátogatott

zalaegerszegi nap Városi hetilap A Maraton Lapcsoport tagja

Impresszum:

Fotó: Seres Péter

fűzni testvérvárosi kapcsolataikat különös tekintettel a sportkapcsolatokra. Erre lehetőségük is nyílik, hála egy uniós pályázatnak, aminek köszönhetően decemberben a zalaegerszegi delegációt is várják a témában megrendezésre kerülő találkozóra, Varkausba. A nap további részében a finn vendégek ellátogattak a Technológiai Központ és Inkubátorházba, majd a Liszt-iskolában meghallgatták az énekkar rövid köszöntő műsorát, végül megtekintették a Göcseji Falumúzeum egyedi zalai szépNagy Katinka ségeit is.

Lapigazgató: Kovács Veronika Főszerkesztő: Heffler György Felelős szerkesztő: Péter Gyöngyi Szerkesztőség címe: 8900 Zalaegerszeg, Ady E. u. 62., e-mail: zalaegerszegi7nap@maraton.plt.hu Ki­adja: Maraton Lapcsoport-Multivízió Kiadói Kft. Felelős kiadó: Szabó Miklós, Kázmér Judit és Heffler György ügyvezető igazgatók Kiadó elérhetőségei: 8200 Veszprém, Házgyári út 12., http://www.maraton.hu, e-mail: maraton@maraton.plt.hu Tel.: 88/541-763 Fax: 88/541-688. Nyomdai munkák: Infopress Group Hungary Zrt., 2600 Vác, Nádas u.6 Megrendelés száma: V 040 /2013 A lap ingyenes • Megjelenik 26 000 példányban. • Terjeszti a Savaria Post Kft. Tel.: +36-70/866-84-16 E-mail: zalaegerszeg@savariapost.hu


3

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. október 11.

„Zalaco, Élvezze a különbséget“

Akciós ajánlatunk! október 14–20-ig

149,-Ft/10dkg

Az akció az akciós készlet erejéig tart.

Joghurtos zsemle Vajas vaníliásfriss joghurttal mazsolás csiga

Házi sajtos pogácsa

139,-Ft/db

29,-Ft/db

Édes

péntek!

október 18-án

Gesztenyés puding Az akció az akciós készlet erejéig tart. Az akciós süteményből akciós áron vásárlónként legfeljebb 10 db vásárolható. Megértésüket köszönjük.

155,-Ft/db

Fahéjas-almás rácsos 100,-Ft/db

Az akció az akciós készlet erejéig tart. Az akciós termékből akciós áron vásárlónként legfeljebb 10 db vásárolható. Megértésüket köszönjük.

1490,-Ft/kg

Az akcióban részt vevő zalaegerszegi üzleteink: * Portabolt, Kaszaházi u. 34. * Berzsenyi u. 12. * Széchenyi tér 4-6. * Piac tér 6. * Kazinczy tér 9. * Bíró Márton u.37. * Kossuth u. 32. * Kossuth u. 61. * Kossuth u. 26. * Kovács Károly tér 1. * Landorhegyi u. 4. * Apáczai tér 9. * Kovács Károly tér 4. * Kertváros, Köztársaság út


4

közélet

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. október 11.

Megváltoztak a cigarettázási szokások Az utóbbi időben egyre többen térnek át a kész cigarettáról az otthoni dohánytöltésre. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleménye szerint a januári áremelés után kevesebb cigarettát, ám több dohányt vásároltak az emberek, mint egy évvel korábban. Bár az összehasonlítást megnehezítik az eltérő men�nyiségi egységek – a cigarettát szálban, a fogyasztási dohányt grammban szokás mérni – de a cigarettába tölthető mennyiség alapján kiszámították, hogy idén do-

hányból több fogyott, mint normál cigarettából. A hivatalos gyártási eljárás során egy szál cigarettában 0,8-1 gramm dohány van, míg a nemzetközileg is elfogadott kutatások szerint a kézileg sodort cigarettába tavaly átlagosan 0,73 gramm dohányt töltöttek, idén 0,6 grammra csökkent a becsült mennyiség. A változást a cigarettázók szinte észre sem veszik, mert a töltött dohány térfogata nem változott, csak a tömege csökkent. Az adatok azt mutatják, hogy a dohányosok a drága cigaretta helyett inkább dohányt vásárolnak, saját kezűleg sodorják, és azzal is spórolni tud-

nak, ha kevesebb dohányt töltenek a füstölnivalóba, mint a dohánygyárak. Valószínűleg nyáron több idő jut a „sodrásra”, a felmérések szerint júniusban, júliusban és augusztusban több dohány fogyott, mint a korábbi hónapokban. A NAV közleménye szerint a kiskereskedelmi értékesítési adatok jelentősen árnyalják a feketekereskedelem cigarettapiacot érintő ugrásszerű növekedéséről szóló híreket is: az év első 8 hónapjában mindössze fél Kugler László, Gyutai Csaba és Virrasztó Zsolt a sajtótájéFotó: Pezzetta Umberto százalékkal kevesebb ciga- koztatón rettát és a cigarettára átszámított fogyasztási dohányt adtak el, mint a tavaly. (ilk)

Gombóc Artúr is megirigyelné Több, mint 20 kiállító egy tonnánál is több csokoládéval csábítja édes bűnbeesésre az arra fogékonyakat október 19-20-án a Városi Sportcsarnokban.

Laptársunk, a Zalai Hírlap, valamint az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. együttműködésének újabb állomása a Csokoládé Napok, mely rendezvény a család minden tagjának él ményekben g azdag, édes elfoglaltságot kínál. - Egy olyan családban, ahol négy gyermek van, a csoki központi téma, úgyhogy mi biztosan részt veszünk a rendezvényen – mondta Gyutai Csaba polgármester a kétnapos találkozó múlt pénteki sajtótájékoztatóján. Hozzátette, izgalmas eseménnyel bővül a két cég közös prog ramsorozata, ilyen rendezvény még nem volt Zalaegerszegen, és, bár a városban nincs hagyománya a csokoládékészítésnek, sokan talán éppen ezután kapnak majd kedvet hozzá. Kugler László, az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. ügyvezetője minden zalait invitál, aki csak magáénak érzi Gombóc Artúr

mondatait, vagyis szeret mindenféle csokoládét. Elmondta, mivel sok csokoládékészítő lesz jelen, megragadják a lehetőséget: szeretnék, ha készülne egy „Zalaegerszeg-csoki” is. Virrasztó Zsolt, a Zalai Hírlap főszerkesztője – aki szintén nagy rajongója a csokoládénak -, arról is beszámolt, hogy a Csokoládé Napok keretében, október 19-én 11 órakor mutatják be a Pannon Lapok Társasága gondozásában megjelenő újabb recepteket tartalmazó kötetet, a Csokoládés finomságok könyvét. Molnár Lajos Milán szakmai szervező úgy fogalmazott, a csokoládé hálás termék, mindenféle étellel párosítható, ha megfelelő módot találunk hozzá. Ennek az élelmiszeripari alapanyagnak és élvezeti terméknek olyan oldalát szeretnék megmutatni, mellyel másutt nem találkozhat a közönség. Mivel a csoki, akár a bor, közösségteremtő is, minden korosztály meg találja majd a kedvére való kóstolni valót, de játékot is. Mondandóját azzal zárta, az egészséges életmódot élőknek sem kell aggódniuk, hiszen nem a mennyiségen, hanem a minőségen lesz a hangsúly. pgy


2013. október 11.

közélet

5

Zalaegerszegi 7 Nap Jegyzet

Világnapok között

Dr. gróf Bethlen István mondott beszédet

Fotó: Seres Péter

„A jövő az öntudatos, szorgalmas embereké” Megemlékezést tartottak az aradi vértanúk tiszteletére október 6-án, a Csány szobornál. Az 1848-49-es szabadságharc áldozataira, az 1849. október 6-án kivégzett 13 aradi vértanúra emlékeztek Zalaegerszegen. A rendezvényen fellépett a Városi Fúvószenekar és a Zala Zenekar is: ’48-as zalai katonadalokkal idézték meg a szomorú eseményeket. Ünnepi beszédében dr. gróf Bethlen István külügyminisztériumi megbízott

hívta fel a vértanúk áldozatának jelentőségére a figyelmet. - Azért kell emlékezni, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek, a hősök emlékművet kapjanak, a szívünkben éljenek és a gyilkosok megneveztessenek. Ahhoz, hogy további eredmények legyenek, újabb és újabb csatákat kell meg vívni mindannyiunknak az egész országban és ebben a városban is. E harcot nem fegyverrel, hanem rengeteg munkával és tanulással kell megvívni. Vissza kell szereznünk a gazdasági függetlenségünket, újra

kell építsük a globális piacszerzők által lerombolt iparunkat, az olcsó nyersanyagszállítóvá silányított mezőgazdaságunkat. A ma égető gondjait megoldani, jövőt építeni csak a legjobb hagyományok biztos talapzatán állva lehet. Így világosodik meg előttünk az előző korszakok, mint 1848-49, áldozatának jelentősége. A jövő az öntudatos, büszke, szorgalmas embereké – hangzott el dr. Gróf Bethlen István beszédében. Az ünnepi megemlékezés a Csány László szobor megkoszorúzásával ért véNagy Katinka get.

Mindig rácsodálkozom, mi világnapja a falusi nőknek, mindennek van ezen a vi- a misszionáriusoknak, lélágon világnapja, és sok- tezik szabványosítási viszor elképzelem azt a vél- lágnap, nemzetközi gyahetőleg igenlogló nap, sőt, csak jó kedvű, nemzetközi ölfelhőtlen vagy tözz ki nap is. Ez éppen pihent utóbbi október pillanatot, ami13-hoz kapcsolókor valakiben feldik, úgyhogy az, merül az ötlet, aki idén megtartaná, akár nagyeshogy egy-egy télyiben, szmodátumhoz valakingban is aszmiféle sajátos, talhoz ülhet, esetleg vicces Péter Gyöngyi dolog, történés évforduló- hogy elfogyassza a vasárját, megünneplését kap- napi ebédjét. Az ölelés vicsolja. Október is bővelke- lágnapja szintén októberdik a különleges alkalmak- ben van (egyes források ban, van például madárfi- szerint júliusban, mások gyelő nap – ezt október szerint decemberben vagy 8-án tartják -, de ebben a januárban), 15-én borulhahónapban, a második pén- tunk rokonaink, barátaink, teken – tehát éppen ma – ismerőseink vagy esetleg van a tojás világnapja is: haragosaink keblére. Azért ilyenkor a táplálkozásban az ölelgetéssel óvatos lenbetöltött nélkülözhetetlen nék, mert bár jó hatással szerepére hívják fel a fi- van a fizikális és mentális gyelmet. Október második egészségre is, nem mindszerdája a természeti ka- egy, ki zárja az embert a tasztrófák világnapja. Van karjaiba…

Telefon: 92/312-730 www.leszkft.hu Épületek, lakások felújítása, asztalos munkák, értékbecslés, hibaelhárítás, köztéri bútorok gyártása, társasházi közös képviselet*. ,,

*internetes lekérdezési lehetoséggel


6

a hét témája

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. október 11.

Fotó: Katona Tibor

Hulladékból energia Az épület belső átalakítását várhatóan márciusban kezdik

Megszépül az otthon Felújítják a pózvai idősek otthona egyik épületét. A fenntartó pályázati támogatást nyert a korszerűsítésre.

A minap a megyeházán tartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy európai uniós forrásból felújítják a Zala Megyei Integrált Szociális Intézmény pózvai, 3. számú telephelyét. A fenntartó 180 millió forint támogatást nyert a beruházásra, amelyhez nem kell önrészt biztosítani. Vigh László fideszes országgyűlési képviselő elmondta, hogy TÁMOP-forrásból valósul meg a program, amely az öt telephelyen működő intézmény egyik (3. számú) telephelyét érinti, az idősek otthona középső épületét. Itt az intézmény leginkább gondozásra szoruló, jellemzően fekvőbeteg idős lakóit ápolják.

A várhatóan márciusban kezdődő felújítás során a leromlott állapotú épület belső átalakítása valósul meg. A lakószobák nagyobbak lesznek, s pótolják az eddig hiányzó közösségi tereket: étkezőt, foglalkoztatót, látogatók fogadására alkalmas helyiséget és betegszobát alakítanak ki. Az épületet akadálymentessé és energiatakarékossá teszik, és nyílászárókat is cserélnek. Rigó Csaba kormánymegbízott a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a beruházás jól illeszkedik a kormány időspolitikájához, dr. Halász Gabriella, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgatója pedig kifejezte reményét, hogy a későbbiekben a többi telephelyet is felújíthatják. Maróti Istvánné intézményvezető a nyertes pályázat kapcsán jelezte: az ellátottak is nagyon várják már az csj otthon szebbé tételét.

Tanulj

ANGOL, NÉMET, OROSZ nyelvet állami támogatással a Zalaegerszeg Nyelviskolában!

Kezdő, újrakezdő és haladó

szinten indulnak csoportok (10 fő) a megye több településén! Érdeklődj a részletekről személyesen Zalaegerszeg, Tompa utca 12-ben 3/9-ben, vagy a 30/718-2325-ös telefonszámon, vagy írj e-mailt az info@zalaegerszegnyelviskola.hu címre. vagy a településeden a művelődésszervezőknél!

Helyszínek:

Zalaegerszeg: Apáczai ÁMK, Bazita, Izsák ÁMK, Öveges ÁMK, Városközpontban Dísz tér 7. szám alatt. A támogatást csak a regisztrációval rendelkezők tudják igénybe venni. Regisztrálj és tájékozódj a képzésekről a www.tudasodajovod.hu oldalon.

Még most sem késő, regisztrálj és állj készen a nyitásra! Jelentkezni a képzésekre elektronikusan Október 1-től folyamatosan lehet. Képzéseinket megtalálod: Z-SZIJÓ Kft. HIR azonosító: K0057

Átadták a Zalavíz Zrt. szennyvíztisztító telepén azt az új hulladékfogadó- és kezelő berendezést, amellyel növelhető az előállított biogáz mennyisége. A környezetbarát üzemanyagot a cég saját flottájának üzemeltetése mellett a városi tömegközlekedésben is használják. - Jelenleg a Zalavíz 16 járműve és egy helyi járat üzemel az itt előállított biogázzal, s idén még három ilyen ökobuszt helyezünk forgalomba a városi tömegközlekedésben. Ezzel a környezeti terhelés és az üzemeltetési költség is csökken, utóbbi a dízeles buszokéinak a harmada. S az üzem egyben egy majdani városi energetikai vállalat csíráját is jelenti – mondta Gyutai Csaba polgármester, majd felidézte: 2004-ben kezdődött a város szennyvíztelepének és a térség csatornahálózatának többlépcsős korszerűsítése és

bővítése, ennek részeként fogalmazódott meg a keletkező biogáz hasznosításának ötlete.

Dorkota Lajos: - Zalaegerszeg évek óta jelentős fejlesztéseket végez A három lépcsős beruházás 49,5 millió euróból valósult meg, emlékeztetett Rigó Csaba kormánymegbízott.

Vigh László országgyűlési képviselő köszöntőjében leszögezte: a szervezett szemétszállítás a megye mind a 258 településén megoldott, s középtávon törekedni kellene a szennyvízrendszer hasonló fokú kiépítésére is. Mindehhez a kormány és a 2013 áprilisában létrejött Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökének támogatását kérte. Mint elhangzott: Dorkota Lajosnak az új szervezet vezetőjeként ez volt első hivatalos vidéki látogatása. Az elnök köszöntőjében leszögezte: Zalaegerszeg évek óta jelentős fejlesztéseket végez, a város büszke lehet az Ökováros programban elért, országosan is példaértékű eredményekre, amelyekben komoly szerepet vállal a 284 főt foglalkoztató Zalavíz Zrt. Ennek bizonyítéka a mostani kapacitásbővítő beruházás is. Az ilyen kon-

Zala megyei irodalmárok Budapesten A Pannon Tükör című kulturális folyóirat lesz a vendég október 11-én, pénteken 17 órától Budapesten, a Polgárok Házában.

Zala és Muravidék irodalmi fórumára várja az érdeklődőket Péntek Imre József Attila-díjas költő, a folyóirat főszerkesztője, Szemes Péter esztéta, főszerkesztő -helyettes, Bence Lajos költő, szerkesztő, főmunkatárs, Tóth

Engedje, hogy Nagyatád Hotel Solar Önt is elvarázsolja!

védasztalos félpanzióv s s á l Szál 6.500 Ft/fő/éj + IFA al Gyógykúra

6 éjszaka svédasztalos félpanziós ellátással Fürdőbelépővel és gyógykezelésekkel (Össz: 24 db) 37.000 Ft/fő + IFA Háziorvosi beutaló nem szükséges! 2013. november 01 - december 20 -ig IFA: 400 Ft/fő/éj Egyágyas felár: 2000 Ft/fő/éj

Hotel Solar • Elérhetőségeink: 0682/504-135; 0630/697-2668 7500 Nagyatád, Széchenyi tér 28.

infosolar@t-online.hu • www.hotelsolar.eu

Imre költő, a versrovat vezetője, va lami nt K aj Ádám, a fiatalok, pályakezdők rovat képviseletében. A folyóiratban publikáló költők megzenésített verseit a zalaegerszegi Énekmondó Együttes adja majd elő.

MŰHOLDAS TV ÉS MOBILINTERNET

Zalaegerszeg, Ady u. 31. 92/510-865 * 06-30/692-3599 TV és Antenna szervíz

Kedvezményes OKJ-s tanfolyamok a KISOSZ-nál: Szakács Vendéglátó eladó Vendéglátó üzletvezető Élelmiszer-, vegyi áru- és gyógynövény eladó Boltvezető Érdeklődni: KISOSZ Zalaegerszeg, Eötvös u. 22. Tel.: 92/313-465, e-mail: zala@kisosz.t-online.hu Ny.sz.:01-0869-04


2013. október 11.

a hét témája

Zalaegerszegi 7 Nap

– bővült a kapacitás

Átadták a szennyvíztisztító telepen az új hulladékfogadó- és kezelő berendezést A 176 millió forintos, önerős beruházással az előállított gáz mennyisége 20-25 százalékkal nő, és a jövőben a Zalavíznél már bármilyen szerves hulladékból képesek CNG-gázt előállítani, így a húsipar melléktermékeit is fogadni tudják. A 9 hónapos próbaüzem alatt a Mikofami Kft.-

től érkező napi átlagosan 1600 kilogramm vérhulladékot dolgozták fel, de két másik környékbeli húsüzem is jelentős beruházásra készül. Böcskey Zsolt, a Zalavíz műszaki igazgatója elmondta: a kapacitásbővítést az indokolta, hogy a 2010-ben átadott biogáz-

Jubilál a Honvéd Klub

Műsor is színesítette a programot

Fotó: a szerző

Az élhetőbb környezetért Az állatok világnapja alkalmából a Csillagközi óvoda szervezett játékos vetélkedőt a legkisebbek számára. A múlt pénteki rendezvényre a város összes óvodájából vártak gyerekeket. A rendezvény célja az volt, hogy a legfiatalabbak figyelmét is felhívják a természet és az állatok védelmére. – Már a jövő nemzedékénél el kell kezdenünk a környezet védelmére, a természet szeretetére való nevelést – mondta Tombi Lajos önkormányzati képviselő. - Az emberek ma már nem tudják, hogy minden állatnak fontos szerepe van az élet körforgásában, ezért

Ideje váltani

Fotó: Seres Péter

cepciók a 2030-ig szóló magyar energiastratégia célkitűzéseit is szolgálják. - A hulladékfeldolgozás korunk legnagyobb kihívása, cél, hogy az ilyen fejlesztések, amelyek révén a hulladékból energia állítható elő, elterjedjenek hazánkban. Egy ország biztonságos energiaellátása ugyanis nemcsak az erőforrások birtoklásáról szól, hanem az új erőforrások feltárásáról, hasznosításáról is. Mint az átadási ünnepségen elhangzott: a Zalavíz Zrt. úttörő volt a beruházás elindításakor, Miskolcon, Pécsett, Győrben és Nagykőrösön ugyanis csak most zajlik a kivitelezés. A hulladékfogadó, amely napi 10 ezer kilogramm szerves hulladék fogadására és kezelésére alkalmas, a fejlesztéssel érintett 80 település 112 ezer lakójának és a jövőnek épült, tette hozzá Dorkota Lajos.

kell óvni és élhetőbbé tenni a környezetünket. Az ovisok úgy fejleszthették tudásukat, hogy közben remekül szórakozhattak: három különböző élőhellyel ismerkedhettek, úgy, mint a szafari park, sarkköri állatok és az erdő élőlényei. Minden állomáson találós kérdések és ügyességi játékok várták őket. A vetélkedő után Tombi Lajos képviselő tartott rövid környezetvédelmi oktatást, majd a gyerekek kisállatokkal is találkozhattak. A rendezvényt a Napsugár úti óvoda növendékeinek madarakról szóló műsora Péter Zsombor zárta.

Idén ünneplik a Zalaegerszegi Honvéd Klub megalapításának 45 éves évfordulóját, ez alkalomból nagyszabású ünnepséget tartanak. Az összejövetelt október 11-én, pénteken, vagyis ma 15 órától rendezik a Keresztury Dezső VMK-ban. A találkozón többek között dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke is részt vesz és köszöntőt mond. A rendezvényen elismeréseket, kitüntetéseket adnak át, illetve műsort ad a honvéd Művészegyüttes is.

-víz, gáz, fűtésszerelési anyagok -csempe, járólap -fürdőszoba szalon Zalaegerszeg Püspöki Grácián út 2. Tel: 06-92/ 510-791 www.somo-therm.hu

7

üzembe a tervezetthez képest csupán harmadannyi szennyvíziszap érkezett. Elhangzott: a cég tervezi a további kapacitásbővítést, a jelenlegi napi 1200 köbméteres mennyiséget a duplájára kívánják emelni. A cél, hogy a társaság által megvásárolt energia a tizedére csökkenjen. Varga Lívia

Egyre több jel utal arra, hogy rossz úton halad a világ: a természeti problémák mellett a gazdasággal is nagy bajok vannak. A környezettudatos vállalatirányítási rendszereket kidolgozó, s szemléletformálással foglalkozó KÖVET Egyesület reméli, hog y megakadályozható a katasztrófa, megváltoztatható a jelenlegi ökológiai és társadalmi állapot. Az egyesület a legújabb uniós projektje keretében öt városban hívja fel a figyelmet a Földet fenyegető veszélyekre, s eszközöket ad a hallgatóság kezébe a problémák kezelésére. A harmadik, úg y nevezett ÖkoRulez Roadshow-t csütörtökön tartották Zalaegerszegen, a BGF Gazdálkodási Karán, ahol a globális rendszerválságról folyt az eszmecsere egyetemi oktatók, önkormányzati vezetők és civil szervezetek képviselőinek bevonásával.


8

Zalaegerszegi 7 Nap

közélet

2013. október 11.

Elsőként az Teljes egészében megújult a Botfy utca Gombákról Idén is sokan vágnak neki Ady utca és Márországban Az erdőnek, rétnek, ám a kalapotírok útja közötti szakasz már korábban megújult, a Vizslapark és Mártírok útja közötti szakasz átépítésével pedig teljes egészében megszépült a Botfy utca. Utóbbi szakaszát múlt pénteken adták át. Az érintett, 254 méter hosszú útszakasz megújítását a Deák Ferenc Új Városépítő Programból finanszírozta az önkormányzat: az útépítési munkarész 22 millió, míg a csapadékcsatorna rekonstrukciója közel 8 millió forint volt. Az útépítést megelőzően előbb a gázhálózat, majd, a Zalavíz Zrt. beruházásában, a vízvezeték hálózat kiváltására kerítettek sort. Az utca forgalmi rendje nem változik ezután sem, ám az út jobb oldala fizető parkoló lett, a bal oldalon pedig tilos a megállás. - Egy város fejlettségét mutatja, milyen az úthálózata, Zalaegerszeg nem kis összegeket fordít arra, hog y az jó minőségű leg yen - összegzett Vigh László országgyűlési képviselő az átadáson.

Zsuppányi Gyula, Dormán László, Gyutai Csaba és Vigh László az átadáson Fotó: Seres Péter A beruházást Dormán László, a kivitelező Hydrocom Mélyépítő Kft. ügyvezető igazgatója jelentette készre, s köszönte meg az érintett 28 ház lakójának az egy hónapos munkálatok során tanúsított türelmét. Gyutai Csaba polgármester beszédében kiemelte Zsuppányi Gyula városrészi képviselő példaértékű tevékenységét, azt, ahogy folyamatosan felhívja a város figyelmét arra, mely utcákat kellene felújítani. Az utca névadójáról, Botfy Lajosról is megemlékezett: - Az első polgármester, Kovács Károly tevékenysége alatt olyan mértékben eladósodott a város, hogy felmerült, községgé minő-

sítik vissza. Ekkor a kiváló adószakértőt, Botfy Lajost nevezték ki vag yonfelüg yelőnek, aki hamar rendbe hozta a város gazdálkodását, ennek lett következménye, hogy 1895ben polgármesterré választották – idézte Gyutai Csaba. Hozzátette, az első aszfaltozás is az ő polgármestersége idején valósult meg. Megemlítette, az utcában lakott Háry Emma költő, aki verset is írt Botfy utca címmel. Elhangzott, Zalaegerszeg városa arra törekszik – s az országos helyzethez képest gyorsabban teszi -, hogy szisztematikusan helyreállítsa a rossz állapotú utcákat: a következő az Olajmunkás pgy lesz.

sokkal jobb vigyázni. A mérgezések elkerülése végett a megfelelő gombaértékesítésről, a vásárlás szabályairól tartott tájékoztatót a piacon Horváth István, a Vásárcsarnok igazgatója és Györök Anita gombaszakértő. A Vásárcsarnok emeletén, területén rendszeresen találkozhatnak a vásárlók gombaárusokkal, akikre szigorú szabályok vonatkoznak: csak gombaszakértő által bevizsgált gombákat lehet árulni a piacon. A bevizsgálásról árusítási engedélyt kap a vállalkozó vagy őstermelő, ezt jól látható helyre kell tenni. Az igazoláson, melyet a vásárló fizetés előtt is elkérhet, feltüntetik az eladó kilétét és azt is, milyen gombát árul. A gombaszakértést a Vásárcsarnok emeletén hétfő kivételével, minden nap díjmentesen igénybe vehetik a városlakók. Györök Anita elmondta, a gyilkos galóca zöldes színű, kellemes illatú, sokan összekeverik a pöttyös tetejű légyölő galócával. A hiedelmekkel ellentétben a rovar- vagy csigarágta gombák is lehetnek mérgezőek, azokat is célszerű bevizsgáltatni. Létezik egy lista is, a piacon csak az azon szereplő gombákat árusíthatják megfelelő őstermelői vagy vállalkozói papírokkal igazolva. A szakértő leszögezte, kizárólag a piacon árult és bevizsgált gombát vásároljanak, annak fogyasztása biztonságos. -i-

Határtalanul a Páterdombi Szakképző Iskolában Múlt héten három napon át a Lendváról érkezett 24 diák és 3 kísérő tanáruk vendégeskedett a Páterdombi Szakképző Iskolában. A lendvai csapat a Határtalanul programnak köszönhetően érkezett. A programot 2009-ben az Apáczai Közalapítvány dolgozta ki, amely határon túli magyar lakta területekre irányuló osztálykirándulásokat vagy határon túli magyar nyelvű és magyarországi szakképző iskolák

együttműködését támogatja. Jelenlegi gondozója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Célja elsősorban az, hogy a határon túli és magyar diákok találkozhassanak egymással. A Páterdombi Szakképző Iskola harmadszor pályázott sikeresen. Idén „Göcsej és Muravidék népi hagyományai és gasztronómiája” címmel 1 165 500 forint támogatást nyert, ebből fedezhették a Lendváról érkező vendégek utazását, valamint a jövő március végi viszontlátogatás költségeit. Az intézmény ezúttal egy két tanítási nyelvű iskolával vette fel a kapcsolatot, en-

nek eredményeként jött létre a 24 lendvai és 24 zalaegerszegi diák találkozója. A szakmai program az iskola gyakorlati oktatási kabi-

netében valósulhatott meg, ahol egy göcseji ételsor elkészítését vállalták a diákok. Örömmel vették kezükbe a fakanalat és jó hangulatban telt a főzés. A társaság megtekintette az Arany Bárány Szállodát, járt a Falumúzeumban, megkóstolta a magyaros bográcsgulyást, rövid sétát tett a városban. A vendégek helyi néptáncok alaplépéseit is elleshették. A kötetlen tevékenységek lehetőséget biztosítottak arra, hogy a tanulók kellemes, fesztelen légkörben ismerkedjenek, barátkozzanak egymással. A zalaegerszegi diákok gö- A program tavasszal folytatódik. Karmacsi Bernadett cseji ételsorral készültek Fotó: Seres Péter

Rigó Csaba kormánymegbízott a Zala Megyei Államigazgatási Kollégium múlt héten tartott üléséről elmondta, hogy módosították a kollégium ügyrendjét, és az országban elsőként Zalaegerszegen megalapították a Rezsicsökkentési és Költségvetési bizottságot. Az új bizottság elnökévé dr. Sifter Rózsa főigazgatót választották, tagjai közé pedig dr. Molnár Sándort, a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetőjét, Borsos Józsefet, a munkaügyi központ vezetőjét, dr. Sipos Jánost, a Törvényességi Felügyeleti osztály vezetőjét, Szalai Gábornét, a Pénzügyi Főosztály vezetőjét és Ritecz Balázst, az Integrált Kormányzati Ügyfélszolgálati Osztály vezetőjét. A kormánymegbízott felkérésére a bizottságban tanácskozási jogú tagként közreműködik Vigh László, Manninger Jenő és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő. A bizottság feladata sok más mellett, hogy ellenőrizze a kiemelt kormányzati cél megvalósulását, segítséget nyújtson a jogszabályalkotáshoz, iránymutatást adjon a következő rezsicsökkentési lépésekhez. Az ülésen részt vett Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke, aki a 2014-es választási előkészületről elmondta, hogy a választási feladatok növekedésével fontos szerep jut a megfelelő oktatásnak, képzésnek. Már most el kell kezdeni a munkatársak felkészítését - a megyeszékhelyi és a helyi választási irodákon dolgozókét is -, illetve a szavazatszámláló bizottságok tagjainak felkészítését is. Vég ü l Vigh Lász ló országgyű­lési képviselő a települések adósságkonszolidációjáról szerzett tapasztalatokat osztotta meg a kollégium tagjaival. Elmondta, az adósságrendezést késleltetheti, ha egy településen bűncselekmény gyanúja merül fel a hitellel kapcsolatban, egyéb esetekben nem vizsgálják az -ieladósodás okát.


2013. október 11.

ötórai tea

Zalaegerszegi 7 Nap

9

Beszélgetés Nemes Attila tekézővel lemondásról, sikerről és munkáról legutóbb kapott elismerése kapcsán

„Családomat is a sportnak köszönhetem” Fúróberendezések, kompresszorok, motorok javításával is elboldogulna, de a nagyközönség alighanem a tekepályán látja legszívesebben. A zalaegerszegi Nemes Attila vehette át idén a Zala Megye Sportjáért Díjat.

főfoglalkozás még egy világbajnok számára sem, vagyis munka mellett kell edzeni, versenyezni. - A versenyszerű sport rendkívül sok lemondásA sportszerető közön- átvett díj és a korábban sal jár, ezzel már egészen ség szinte már természe- kapott is: a Zalaegersze- fiatalon szembesült az tesnek veszi, hogy a zalai gért-díjat eg y évben tíz ember. A meccsek hét vémeg yeszékhely tekézői ember kaphatja meg, köz- gén vannak, heti két minden versenyt – legyen tük lenni is óriási dolog. edzés és tanulás mellett szó nemzetközi vagy ha- Kanyarodjunk a kez- nem jutott idő a bulizászai megmérettetésről - ki- detekhez: gömbölyűnek ra. Ezt egyébként egyálmag asló ered mén nyel gömbölyű, de mégsem talán nem bánom, sosem zárnak. A sikert persze labda. A fiúk körében fordult meg a fejemben, nem adják ingyen, erről is inkább a futball, a ko- hog y abba hag y jam a beszélgettünk Nemes At- sárlabda a népszerű, sportot, pedig a komoly tilával a meg yei önkor- hogy került a tekepálya eredmények csak azután mányzattól kapott elis- közelébe? jöttek, hogy 2000-ben Za- Lickóvadamoson él- laegerszegre jöttem. Sőt, merése kapcsán. - Van pontos adat ar- tem, és Gellénházára jár- a sikerekre még tovább ról, hány kupát, érmet tam általános iskolába, vártam, hiszen 2008-ban szerzett eddig? utóbbi településen pedig döntötték el a vezetők, - Nem tudom, szeren- működött egy NB III-as és hogy nemzetközi szinten csére sokat. A mag yar egy megyei tekecsapat is. is meghatározó csapatot bajnokságban, csapat- Az előzményekhez tarto- hoznak létre. Versenyzőban, korábban is voltak zik, hogy mint minden kis ket igazoltak, közben pesikereim, de azt mondha- faluban, Lickón is volt dig mi, fiatalok is kezdtom, a szekér 2010-ben egy kuglipálya, ahol gye- tünk felnőni a feladathoz. indult meg velem igazán rekként először bábukat Ekkor elindult valami, és azzal, hogy egyéni világ- állítgattam, később már most már látja az ember, bajnoki címet szereztem. gurítottam, tehát néhány hogy tényleg megérte az Utána következtek a kü- évet eltöltöttem ezzel a já- a tekepályán eltöltött 20 lönféle bajnoki címek, ez tékkal. Gellénházán az- év, a sok lemondás. Ráadásul a családoaz év pedig a hab volt a mat is a sporttortán, hiszen itthon, Névjegy nak köszönhezalaegerszegi rendeNemes Attila Zalaegerszegen született tem. Feleségem zésű világbajnoksá1979-ben. Gellénházán végezte általános szintén tekézik, gon nyertünk aranyiskolai tanulmányait, majd a zalaegerszemég pedig haérmet. A hazai körgi Ganz-középiskolában tanult tovább. sonló szinten: ő nyezet persze jelen2000 óta a ZTK-FMVas csapatának tagja. is tag ja volt a tett egy kis terhet is, Csapatával többszörös magyar bajnok és v i lág bajnoksászámomra mindenképpen, hiszen rena Bajnokok Ligája győztesnek járó trófeát got nyert női vágeteg ember jött a is elnyerték már. A nemzeti válogatottal is logatottnak. verseny re „c sa k” számos érmet szerzett. 2010-ben a MaUg yanabban az gyar Tekézők Országos Szövetsége sportazért, hog y minket, évben, ug yanaága legjobbjának választotta. Felesége meg yeszékhelyieket zon a világ verNemes-Juhász Gabriella, kislánya Hanna. lásson. A férfi válosenyen szerezgatott fele ug yanis tünk aranyérzalaegerszegi, másik fele tán meg próbálkoztam a met. Nem hiszem, hog y szegedi. Óriási élmény tekével, az ott sportolók Mag ya rországon bá rvolt a verseny, különösen, pedig lehetőséget láttak mely sportágban előforhogy a lányokkal együtt, bennem, és 13 éves ko- dult volna ez egy házaseg yszerre lehettünk vi- romban igazolt versenyző párral. Feleségem tehát lágbajnokok. lettem. Ezzel kezdődött a maximálisan támogat, - A sportban szerzett pályafutásom, melyet ter- de természetesen ez költrófeák mellett a város mészetesen szüleim is csönös. Ő Ausztriában is elismerte már a telje- mindig maximálisan tá- tekézik, és bár, azóta, hogy megszületett a kissítményét, most pedig mogattak. - Ha csak a tényeket lányunk, Hanna, egy kiZala megye tette ugyanezt. Fontos visszajelzé- nézzük, töretlennek tű- csit nehezebb össze sek ezek is? nik a pályája, ám a si- egyeztetni a feladatokat, - Hatalmas büszkeség- kerek mögött rengeteg azért megoldjuk. Hanna gel tölt el a néhány hete munka van. A teke nem eg yébként szeptember-

Nemes Attila: - Ez az év a hab volt a tortán ben múlt kétéves, jól ismeri a tekepályát, már mondogatja, hogy ő is gurít… Erőltetni nyilván semmit sem fogunk. - A munkahelyen tolerálják a versenysporttal járó távolléteket? - Korábban öt éven át Gellénházán dolgoztam. Gépésztechnikus a végzettségem, gépeket, motorokat, kompresszorokat, fúróberendezéseket javítottunk. Szerencsém volt, a főnököm is tekézett. Most Zalaegerszegen eg y vas-műszak i nag ykereskedésben dolgozom, sok más mellett szá m lázássa l, á rube szerzéssel foglalatoskodom. Jelenlegi főnököm, Borsos József, a női teke szakosztály elnöke, tehát ő is pontosan ismeri, tudja, mivel jár ez a sport. - Kikapcsolódásra jut idő, energia?

Fotó:Katona Tibor

- Nagyon kevés. Szeretünk utazni, és, noha a nemzetközi meccsek kapcsán ez megadatik, a versenyek a l ka lmáva l a tekepályán kívül nem sokat látunk az adott városból. Mag yarországon a Zalaegerszeg - Budapest útvonalat tesszük meg gyakran, mert feleségem budapesti volt. Ha több időnk lesz, és, ha Hanna picit idősebb lesz, majd talán hosszabb útra is vállalkozunk. - A tekéhez van ideális életkor, korhatár? - Azt mondják, eg y tekézőnek „agyban” is meg kell érnie, a tehetség önmagában kevés. Állítólag 30-35 évesen hozhatja ki magából az ember a maximumot, de 45 éves korig biztosan lehet akár válogatott is. Nem egy tekéző van, aki pedig 70 évesen is jól gurít... Péter Gyöngyi


10

Zalaegerszegi 7 Nap

programajánló

2013. október 11.

Színház Hevesi Sándor Színház Október 11. 19.00 Csíksomlyói passió – Zrínyi-bérlet Október 12. 19.00 Csíksomlyói passió – Latinovits-bérlet Október 14. 19.00 Csíksomlyói passió – Keresztury-bérlet Október 15. 19.00 Csíksomlyói passió – Széchenyi-bérlet Október 18. 19.00 Prima Primissima Gála

Griff Bábszínház Október 18. 17.00 Kék nagyapó története – Griff-bérlet (Bemutató)

Moziműsor Cinema City Október 13-ig - Filmünnep Fogságban (F) 16 11:00, 14:00, 17.00, 20:00, 21:45 Időről időre 12 17:15 Don Jon (MB) 16 10:45, 14:30, 16:30, 18:30, 20:30, 22:30 Vakszerencse (MB) 16 15:15, 19:45 Vérmesék (MB) 6 20:15

Hópihe (MB) 6 10:00, 11.45, 13:30 Hajsza a győzelemért (F) 16 15:30 (Kivéve vasárnap) Családi üzelmek (MB) 16 18:00, 22:30 Repcsik (MB) 6 Digitális 3D 10:15 Hupikék törpikék 2 (MB) 6 Digitális 3D 12:15

Október 14-16. Gravitáció (F) 12 14:00, 16:30, 18:30, 20:30 Fogságban (F) 16 14:00, 17:00, 20:00

Don Jon (MB) 16 13:30, 17:45 Vakszerencse (MB) 16 15:45, 19.45 Vérmesék (MB) 16 20:15 Hópihe (MB) 6 13:45 Hajsza a győzelemért (F) 16 15:30 Családi üzemelek (MB) 16 18:00

Art Mozi Október 13-ig 17.00 Vigyázat, ehető! – francia bioforradalom 19.00

A Zalaegerszegi Városi Televízió műsora 8900 Zalaegerszeg, Kossuth utca 45-49. Tel.:06-92/311-309 E-mail: info@zegtv.hu Műsorok az interneten: www.zegtv.hu Október 11. péntek 5:00 Híradó – félóránként 9:00 Osztályos orvos 9:30 Zalai Krónika 10:00 Híradó 10:30 Képújság 18:00 KultúRandevú 19:00 Híradó 19:15 Híradó Részletes 19.25 Esti mese 19.30 Nyitott Egyetem 20:00 Híradó 20:15 Híradó Részletes 20:30 KultúRandevú 21:30 Zalai Krónika 21:45 Híradó 22:15 Képújság Október 12. szombat 0:00 Heti Hírek 2:30 KultúRandevú – kulturális magazin 3:30 Szolgálnak és Szolgáltatnak 4:00 Osztályos orvos 4:30 Tarr Sprint Andráshida – Balatonfüred FC 6:00 Zalakerámia ZTE KK – Falco KC Szombathely 7:30 Heti Hírek 10:00 KultúRandevú 11:00 Szolgálnak és Szolgáltatnak 11:30 Osztályos orvos 12:00 Tarr Sprint Andráshida – Balatonfüred FC 13:30 Zalakerámia ZTE KK – Falco KC Szombathely 15:00 Heti Hírek 17:30 KultúRandevú 18:30 Szolgálnak és Szolgáltatnak 19:00 Osztályos orvos 19:30 Tarr Sprint Andráshida – Balatonfüred FC 21:00 Zalakerámia ZTE KK – Falco KC Szombathely 22:30 Heti Hírek 0:00 KultúRandevú 1:00 Szolgálnak és Szolgáltatnak 1:30 Osztályos orvos 2:00 Tarr Sprint Andráshida – Balatonfüred FC

3:30 Zalakerámia ZTE KK – Falco KC Szombathely Október 13. vasárnap 5:00 Heti Hírek 7:30 KultúRandevú – kulturális magazin 8:30 Szolgálnak és Szolgáltatnak 9:00 Osztályos orvos 9:30 Tarr Sprint Andráshida – Balatonfüred FC 11:00 Zalakerámia ZTE KK – Falco KC Szombathely 13:30 Heti Hírek 16:00 KultúRandevú 17:00 Szolgálnak és Szolgáltatnak 17:30 Osztályos orvos 18:00 Tarr Sprint Andráshida – Balatonfüred FC 19:30 Zalakerámia ZTE KK – Falco KC Szombathely 21:00 Heti Hírek 23:30 Képújság Október 14. hétfő 5:00 Híradó – félóránként 9:00 KultúRandevú 10:00 Nyitott Egyetem 10:30 Híradó 11:00 Képújság 18:00 Aréna 18:30 Navigátor 19:00 Híradó 19:15 Híradó Részletes 19:25 Esti mese 19:30 Zöldövezet 20:00 Híradó 20:15 Híradó Részletes 20:25 Esti mese 20:30 ZTE FC – SVSE-GYSEV 22:00 Híradó 22:15 Híradó Részletes 22:30 Képújság Október 15. kedd 5:00 Híradó - félóránként 9:00 KultúRandevú 10:00 Zöldövezet 10:30 Híradó

11:00 Képújság 18:00 Szolgálnak és Szolgáltatnak 18:30 Aréna 19:00 Híradó 19:15 Híradó Részletes 19:25 Esti Mese 19:30 Zöldövezet 20:00 Híradó 20:15 Híradó Részletes 20:30 ZTE KK – Naturtex Szeged 21:00 Híradó 21:15 Híradó Részletes 21:30 Képújság Október 16. szerda 5:00 Híradó – félóránként 9:00 Aréna 9:30 Szolgálnak és szolgáltatnak 10:00 Zöldövezet 10:30 Híradó 11:00 Képújság 18:00 Osztályos orvos 18:40 Zalai Krónika 19:00 Híradó 19:15 Híradó Részletes 19:25 Esti mese 19:30 Nyitott Egyetem 20:00 Híradó 20:30 ZTE NKK – MTK Bp 22:00 Híradó 22:15 Híradó Részletes 22:30 Képújság Október 17. csütörtök 5:00 Híradó – félóránként 9:00 Osztályos orvos 9:30 Zalai Krónika 9:45 Híradó 10:00 Híradó Részletes 10:15 Képújság 18:00 Osztályos orvos 18.40 Zalai krónika 19:00 Híradó 19:15 Rendőrségi Hírek 19:25 Esti mese 19:30 Osztályos orvos 20:00 Híradó 20:30 IX. Göcsej Filmszemle 21:30 Híradó 21:45 Híradó Részletes 22:00 Képújság

Mindannyian kísérleti nyulak Könyvtári Napok, Október vagyunk? 13. - Könyves vasárnap Október 17-20. 17.00 II. János Pál – A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvfehér ruhás vándor 19.00 Az utolsó tár Rendkívüli nyitva tartás 9.00hegycsúcs től 13.00 óráig 9.30 „Nálatok laknak-e állatok?” című Mesefa-pályázat jutalmazása Ajándékműsor: Bohóckodó. Gergely János „TÜSI” Állandó kiállítások bohóc vidám műsora, 9.30 Jóga Göcseji Múzeum a mindennapokban – Könyvbe(vasárnap, hétfő: zárva) mutató és találkozó Balatoni-HuKisfaludi Strobl Zsigmond gyűjteber Vera jógaoktatóval , 10.30 Kápmény rázat az élet – Találkozó és beszél„Központok a Zala mentén” című tárgetés Schäffer Erzsébet Pulitzlat er-díjas újságíróval, íróval, publicisNémeth János keramikusművész tával, 10.30 Az ősz díszei! Készítsük kiállítása együtt! Családi kézműves foglalIdőszaki kiállítások kozás a Tappancs Barkácsműhely és kézműves klub résztvevőivel. A Göcseji Múzeum foglalkozás vezetője: Steier Györ„Előre a szocializmus útján…” – Így gyi pedagógus, Folyamatos progéltünk a hetvenes években (Októramok vasárnap délelőtt: Ismerber 27-ig) kedj meg a könyvkötés fortélyaiKeresztury Dezső VMK, val, technikájával, ügyeskedj a Gönczi Galéria könyvtár mini restaurátor¬műhelyében! Segítőtársaink: Cserhalmi „Rozmaring ága, virágnak virága” – Henriette, Santák Lászlóné (Judit) Szőttes és bútorfestő kiállítás és Kosztka Zoltán Kedvezményes Hácskó Imréné és Gaál János munbeiratkozás – ingyenes internetkáiból (Látogatható október 31-ig használat a délelőtt folyamán. keddtől péntekig 10-18 óra)

Kiállítások

Városi Hangverseny- és Kiállítóterem

József Attila Városi Tagkönyvtár

Klasszikon – Klasszikus magyar 9.00–11.00 Játszóházak – gyapjúművek Deák Dénes gyűjteményémackó és tobozbagoly barkácsoből (A kiállítás október 24-ig látolása óvónők vezénylésével, 11.00 gatható kedd-péntek 10-18 óra Mackó-kiállítás – Becághné között, szombat 10-16 óra között.) Ferenc Kinga kiállításának megnyitója, 11.00 Brumi Maci születésnapja – a Meseerdő Bábszínház előadása

Egyéb

Keresztury Dezső VMK

Zalaegerszegi Városrészek

Október 11. 15.00: A Zalaegerszegi Honvéd Nyugállományúak Klub- Művelődési Központja 14.15 TÜSI bohóc vidám előadása, jának jubileumi ünnepsége 15.30 A Kis-Hétrét zenés műsora, Október 15-16. Tarka-forgó gyermek16.30 Fotókiállítás megnyitója, színházi sorozat: Micimackó – Kirakodós vásár, házi pogácsa verzenés mesejáték a Bánfalvy Ágnes Stúdió előadásában seny


y

2013. október 11.

Gyógyszertári ügyelet: 2013. október 11. GÖCSEJ GÖCSEJI U. 49. 92/596-913, 18:30 – 08:00 2013. október 12. NOVA BELVÁROSI SZÉCHENYÍ TÉR 2. 92/511-610, 12:00 – 08:00 2013. október 13. EGERSZEG PHARMA (KÓRHÁZ) ZRÍNYI M. U. 1. 92/596-633, 08:00 – 07:30 2013. október 14. KABAY (RICHTER REFERENCIA PATIKA) KOSSUTH U. 29-33. 92/312-389, 20:00 - 07:00 2013. október 15. KÍGYÓ BERZSENYI U. 9. 92/510-086, 18:00 – 08:00 2013. október 16. KERTVÁROSI KÖZTÁRSASÁG U. 55. 92/510-113, 18:00 – 07:30 2013. október 17. KRISTÁLY TÜTTŐSSY U. 6/B. 92/321-807, 18:00 – 07:30

programajánló

Zalaegerszegi 7 Nap

11

Kos: Sok feladatot kap munkahelyén, de szerencsére energiaforrásai még mindig kimeríthetetlenek. A félreértések elkerülése érdekében tisztázza, hogy pontosan mit várnak el Öntől. Párkapcsolata harmonikus.

Rák: Okosabban kell bánnia idejével, hajlamos megcsúszni munkahelyén a feladatokkal. Vágyik a pihenésre, vegyen ki pár nap szabadságot. Otthonában harmónia uralkodik, kedvese lesi minden kívánságát.

Mérleg: Konfliktusokra számíthat munkahelyén. Szokjon le arról, hogy saját akaratát másokra próbálja erőltetni. Hangulata változékony, szélsőségesen gondolkodik bizonyos dolgokról.

Bak: Egy perc nyugta sem lesz munkahelyén, minden aprósággal Önt zaklatják kollégái. Magánéletében indulatos és feszült, könnyen felkapja a vizet olyan dolgokon, melyeken máskor nagyot nevetne.

Bika: Fontossá válnak kapcsolatai, de nem mindig látja objektíven, hogy ki, miért szeretne az Ön közelébe férkőzni. Magánélete hangos vitákkal lesz teli. A konfliktusok forrása az őszinteség hiánya.

Oroszlán: Munkahelyén szüksége lesz kreativitására. Sok új feladatot kap, melyet kihívásként él meg. Felbukkan egy régi szerelme, érzéseik ismét fellángolnak. Barátai nem támogatják a kapcsolatot.

Skorpió: A vitás helyzeteket jobban kellene kezelnie. Még ha nehezére is esik, törekedjen a kompromisszumokra. Munkahelyén és otthonában is figyeljen oda minden szavára, ok nélkül bánthat meg másokat.

Vízöntő: Nagyon makacs, minden erejével arra törekszik, hogy Ön alakíthassa családjának mindennapjait. Kedvese nehezen viseli el ezt a helyzetet, szeretné, ha az ő véleményét is meghallgatná.

Ikrek: Ideje elmondania, mit gondol kollégái munkamoráljáról. Legyen diplomatikus, kerülje a sértő szavakat. Kedvesével szeretne minél több időt eltölteni. Vigyázzon, könnyen megfázhat.

Szűz: Kollégái hallgatnak Önre. Ez szakmai tapasztalatának és annak köszönhető, hogy munkáját mindig komolyan veszi. Magánéletében érzéseit fejezze ki bátran, titkait ossza meg kedvesével.

Nyilas: Ha nem alszik eleget, akkor nem tud frissen és hatékonyan részt venni a munkahelyi feladatokban. Szedje össze magát, mert kollégáinak nagy szüksége van az Ön szakmai tudására.

Halak: Leterheltebb, mint általában. Úgy érzi, rohanás az élete, és sok fontos dologra nem jut ideje. Türelmetlen, könnyen kijön a sodrából. A munkahelyi feszültséget ne kedvesén vezesse le, inkább sportoljon.


közélet

Zalaegerszegi 7 Nap

Pénzek a régióban Pénz, de honnan? Pénzek a régióban címmel tartott tegnap közös konferenciát a Regionális Fejlesztési Holding és a Piac & Profit Zalaegerszegen. A Zala megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházába főként önkormányzatok, valamint kis- és középvállalkozások képviselőit várták. A rendezvényen szó esett pályázati és hitelfelvételi lehetőségekről, egyéb kedvezményes forrásokról. Az egybegyűlteket Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere is köszöntötte, s átfogó képet adott számukra a zalai megyeszékhely gazdaságáról. Elmondta, a város gazdasági szerkezete erősség, de egyúttal hátrány is. Nagyon sok szektorban vannak ugyanis kiemelkedő vállalatok, szerteágazó tevékenység zajlik tehát Zalaegerszegen. A városvezető a

bankszektorról, a gépészeti cégekről, az ezek hátterét jelentő képzésekről is szólt, illetve a könnyűiparról, mely a minőségi gyártásban ma is jelen van. Kiemelte a kárpitos szektor, az idegenforgalom jelentőségét, s az élelmiszeripart, ahol valóban nincsenek nagy cégek, de, ha másként is, e szektor szintén visszaépült, a kibocsátás, árbevétel tekintetében mindenképpen. Hangsúlyozta, a városban magas az iparűzési adó, tavaly 4,3 milliárd forint volt, vagyis az ország GDP-jének közel 5 százaléka Zalaegerszegen képződik. A polgármester beszélt a fejlesztésekről, például, az ipari parkéról, és a város azon törekvéséről, hogy erős önkormányzati tulajdonú vállalati szektort építsen, melyhez Németországban remek példák léteznek. Végül úgy fogalmazott, olyan gazdálkodás megteremtése a cél, melynek nagyvállalat is része lehet, de amelynek sokkal inkább alapja a saját cépgy gek megerősítése.

2013. október 11.

Ötven éve épült a Kosztolányi téri óvoda - tegnap ünnepeltek (Folytatás az 1. oldalról.) Az összejövetelen köszöntötték az óvoda korábbi vezetőit, majd jelenetekkel idézték meg, milyen volt az élet 50 éve az óvodában, családban, milyen volt a szülő és gyermek közötti kapcsolat, és ahhoz képest miként zajlanak a mindennapok manapság. Az évek során hol vállalati, hol szülői támogatásoknak köszönhetően is mindig szépült az óvoda, időközben korszerű tornaterem készült a régi és új épület közötti rész beépítésével, de azt követően is folyamatos volt a modernizáció, sorolta lapunknak Novákné Borsos Ildikó, a Belvárosi II. számú Integrált Óvoda vezetője. A jövőre vonatkozó tervek között energetikai fejlesztés szerepel, régi vágy, hogy a konvektoros gázfűtést központi fűtéssel válthassák ki, de ezt, a fenntartónak köszönhetően, sok millió fo-

Fotó: Seres Péter

12

Gyutai Csaba emléklapot is átadott Pődörné Hajdu Ibolyának rintos beruházás előzte meg. Felújították például a gyermekmosdókat, az előteret, átépítették az udvart és tetőcserére is sort kerítettek. Gyutai Csaba polgármester beszédében az óvodák szerepét kiemelve hangsúlyozta, a gyerekek feladata a játék, a játékon keresztül

ismerik meg a világot, környezetüket, a játéknak köszönhetően teremtenek kapcsolatokat. A városvezető nem érkezett üres kézzel az ünnepségre, Zalaegerszeg elismeréseként emléklapot és 100 ezer forintot adott át az intézménynek a jubileum kappgy csán.

Profi szakértő munkát keres Egy elegáns, nyugodt munkatárs vagyok. Erősségeim az alacsony, akár 4 l/100 km vegyes fogyasztás, a modern megjelenés és az innovatív technológiák. Miért vagyok én a legalkalmasabb jelölt? • mert az év legkedvezőbb Renault-kondícióival vagyok elérhető a Renault Flottanapok alatt • mert 5 év rám a garancia* • mert akár bruttó 1 700 000 Ft árkedvezménnyel megkaphat Találkozzunk a Renault Flottanapokon október 1. és november 30. között a Renault márkakereskedésekben!

Üdvözlettel:

RENAULT MÉGANE GRANDTOUR www.renaultcsaszar.hu A feltüntetett ajánlat 2013. október 1-től november 30-ig, vagy visszavonásig érvényes. *A garancia 5 év vagy 100 000 km, a kettő közül a korábban elért érték erejéig. A garancia pontos részleteit a „Renault Jótállási Feltételek” tartalmazza. Az ajánlat kizárólag egyéni vállalkozók és társas vállalkozások számára érvényes. Mégane Grandtour vegyes fogyasztás l/100 km: 4,0 – 7,3; CO 2 -kibocsátás g/km: 104 – 169. A feltüntetett üzemanyag-fogyasztás, illetve CO 2 -kibocsátás a mindenkor hatályos szabályok által előírt mérések eredménye. A képen látható autó illusztráció! Jelen tájékoztatás nem teljes körű, és nem a RENAULT minősül ajánlattételnek, részletek márkakereskedésünkben! ajánlásával

CSÁSZÁR AUTÓSZERVIZ KFT. 8900 ZALAEGERSZEG, SPORT U. 3. TEL.: 06 92 511 460 E-MAIL: ZALAEGERSZEG@CSASZARAUTO.HU


2013. október 11.

kultúra

Zalaegerszegi 7 Nap

13

Japán után Kék nagyapó történetével Négy ország, majdnem Újabb bemutatóról és négyszáz táncosával a japán útról tartottak sajtótájékoztatót szerdán a Griff Bábszínházban.

Jámbor Zsuzsánna Kék nag yapó története című meséjéről – melyet október 18-tól láthat a nagyérdemű - ifj. Jámbor József rendező mesélt. Mint mondta, a történet több szempontból különleges, az ő és a szerző vezetéknevének azonossága sem véletlen. Édesapja és húgai gyermekként irodalmi játékokkal szórakoztatták egymást. A történeteket Jámbor Zsuzsánna, „a kis Zsuzsó”, vagyis a rendező nagynénje írta le 7 évesen, majd amikor 2000 körül előkerültek a papírosok, az akkor 77 éves nagynéni kiegészítette, átdolgozta a kalandokat. Eg y hete könyv formájában is megjelentek, az előadás premierje előtt mutatják be a ki-

Közel négyszáz táncos lép parkettre Zalaegerszegen: szombaton rendezik a VI. Zala Open Nemzetközi Latin Formációs Táncversenyt és Latin Formációs Ranglista Versenyt.

Szűcs István és Jámbor József tartott tájékoztatót Fotó: Katona Tiborr adványt a zalaegerszegi produkciót, nagy sikerrel. A társulattal utazott és felteátrumban. A bábszínház munkáját lépett Japánban a hajdúnáPinczés István igazgató be- nási Csürdöngölő Zenekar tegsége idején irányító is. Az egerszegi színészek, Szűcs István a Griff japán ifj. Jámbor József vezetésészerepléséről is beszámolt. vel, színészképzéssel kapIsmeretes, egy 18 fős csapat csolatos workshopokat is utazott Toyama városba, tartottak. A kis csapatnak ahol 1700 felnőtt néző – köz- volt módja ismerkedni a jatük a toyamai művészeti pán kultúrával, jártak Kioélet jeles szereplői - előtt tóban, Oszakában és Topgy mutatták be a Hétalvó című kióban.

Ünneplőbe öltözik ismét a mációs ranglista verseny is, Városi Sportcsarnok, októ- a jelenlegi szabályok szerint ber 12-én négy ország 19 csak hazai bírák pontozhategyesülete mutatkozik be a nak, így ennek megfelelően nag yszabású, látványos hét magyar ítész dönt majd a sorrend ről. megmérettetésen, tudtuk A versenytánc talán leglátvá- Az elődöntőmeg a talál- nyosabb formája a formáció. ket 14 órától kozót rende- Nyolc pár harmonikus össz- rendezik, a ző Gála Tár- munkája, melynek során tér- döntőbe jutott sastáncklub formákat alkotnak egy erre a csapatok peE g y e s ü l e t célra megvágott és egy té- dig 19 órától szakmai alel- mára feldolgozott zenére. táncolnak ismét. nökétől, KuzA Gála táncosai nemrégima Pétertől. A hazai csapatok mellett lengyel, osztrák ben vettek részt a Tajvani és német táncosok produkci- Táncsport Világjátékokon, ói gondoskodnak a nagyér- ezt az összejövetelt először demű szórakoztatásáról. A tartották meg, mégpedig 48 közönség a házigazda együt- ország részvételével. A zalates csapatainak is drukkol- egerszegiek a Rock you hat, hiszen hat koreográfiá- című koreográfiával a neval bizonyítanak majd. Mivel gyedik helyen zárták a tapgy az „A” liga egyben latin for- lálkozót.


14

sport

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. október 11.

A fővárosban kezdtek a kosaras lányok

Veretlenek maradtak

Szombaton a ZTE NKK női kosarasainak is elkezdődött a bajnoki szezon.

Kostorják Zsolt együttese már az első félidőben eldöntötte a találkozó sorsát, főleg a mesterhármast jegyző Végh Renáta gólerős játékának köszönhetően. A második játékrészben már csak az eredmény volt kérdéses, a győztes kiléte nem, így továbbra is őrzik a lányok veretlenségüket a bajnokságban. Veszprém FC – ZTE FC 0-6 (0-4) A táblázat második helyén álló csapatra október 12-én, szombaton igazi rangadó vár, mivel a listavezető Győri ETO együttese látogat a megyeszékhelyre. A 14 órakor kezdődő találkozót a szurkolók a ZTE Arénában tekinthetik -imeg.

Fotó: a szerző

A női NB II ötödik fordulójában Vesz­ prémbe látogatott a ZTE FC női csapata.

A legifjabbak is találtak kedvükre való elfoglaltságot

Sport a belvárosban

Ingyenes sport- és egészségnapot rendeztek múlt szombaton a Zalaegerszegi Belvárosi Lakótelepi Sport Klub szervezésében. Az eseménynek az XXL Fitness-Wellness Központ adott otthont. A 6-14 évesek „Ifjú harcosok toborzójára” is jelentkezhettek, melynek keretében a fiatalok egy edzésprogram keretein belül fejleszthették erőnlétüket, állóképességüket. A felnőttek Pilates órán is részt vehettek, de a törzsizmokat fejlesztő „TRX” is nagy népszerűségnek örvendett.

– Fontos, hogy minden korosztályt megszólítsunk ezzel a rendezvénnyel - mondta Gáspár László, a Belvárosi LSC elnöke -, hiszen a mozgás elengedhetetlen része mindennapi életünknek. Főleg a fiataloknál kell erre odafigyelni és rendszeressé tenni, de a felnőttek egészséges életmódjához is nélkülözhetetlen a rendszeres testmozgás. Az XXL épületén kívül, az Ifjúsági Sportcentrumban és a Városi Uszodában is kedvükre mozoghattak a sportolni vágyók. Péter Zsombor

SZURKOLJUNK EGYÜTT A CSAPATÉRT!

2013.10.12. 17:00

Zalaegerszeg , Zalaegerszegi Városi Stadion

ZTE FC-SOPRONI VSE-GYSEV

A ZTE FC az idei évtől indított NBII-es női csapatot, Kostorják Zsolt vezetőedző irányításával. A lányok eddig remekül szerepelnek, az NBII Nyugati csoportjában 3 győzelemmel és 1 döntetlennel a 2. helyen állnak, a góllövő listát pedig Végh Renáta vezeti 10 góllal. Szombaton 14 órakor rangadóra kerül sor, hiszen az első helyezett Győri ETO FC csapatát fogadjuk. A mérkőzésre a ZTE Arénában kerül sor a ZTE FC - SVSE mérkőzés előtt.

www.ztefc.hu

Hajrá ZTE!

Az új szezonban új és jócskán átforgatott idény elé néznek a lányok. Az „elit” (PEAC, PINKK, Sopron, Diósgyőr, Cegléd) a Magyar-Szlovák-Horvát Bajnokságban (Közép-Európai Liga) vitézkedik, míg a ZTE NKK mellett az MTK, a Vasas, a Szekszárd és a Győr külön bajnokságot vív és a második kör után csatlakozik a többiekhez. Végül egy középszakaszt követően, ahol együtt lesz már a két csoport, kialakul a rájátszás sorrendje. Gáll Tamásnak nincs könnyű dolga, hiszen évek óta minimális játékoskerettel dolgozik. Idén új és

fiatal csapat épül Zalaegerszegen. A vezetőség új játékos szerződtetését is tervezi, aki akár külföldi is lehet. Jó hír, hogy Gáll Tamást a Kosárlabda Szövetség megbízta az A csoportból idén kiesett U20-as leány válogatott irányításával. Első hivatalos edzőmérkőzésén a ZTE NKK női csapata a fővárosban az MKB Euroleasing Vasas vendégeként lépett pályára. A találkozón fej-fej mellett haladtak a csapatok, a harmadik negyedben némi előnyt szerezetek a zalaiak, amit a mérkőzés a végéig meg is őriztek, sőt növeltek. A végére hétpontos sikernek örülhettek a zalai lányok: 54-61. A folytatás október 13-án, vasárnap az MTK Budapest ellen 16.15-kor a Városi -iSportcsarnokban.

Győzelem után vereség A labdarúgó NB II 8. fordulójában a Cegléd vendégeként lépett pályára, a ZTE FC.

Az előző fordulóban, szintén idegenben, a szebb napokat látott Tatabányát sikerült legyőznie Lendvai Miklós csapatának és nem titkolt szándékuk volt az újabb siker. A találkozó nagy részében a hazaiak domináltak, de Jahic kapus remek napot fogott ki, és szó szerint bedeszkázta a kapuját. A ZTE minden erejét mozgósítva védekezett, és a kontratáma-

dásokban bízott. A 91. percben, egy ellentámadást követően Vayer adott középre, beadására Babati érkezett, aki közelről a kapuba gurított. A Cegléd a hátralévő időben már nem tudott egyenlíteni így újabb győzelemnek örülhetett a ZTE. A csapat szerdán a Liga kupa harmadik fordulójában a Siófokot fogadta. Az eredmény: ZTE FC- Siófok 0-1. A bajnokság kilencedik fordulójában újra hazai közönség előtt lép pályára a ZTE FC, a vendég a Sopron csapata lesz október 12-én, szombaton 17 órától a ZTE -i – Arénában.

Nemzeti dohánybolT

A Landorhegyi utca és a Madách utca sarkán, a VMK melle ! Kaphatók még: hideg üdítők, energiaitalok, hűtö sörök, röviditalok, jégkrém, hírlapok és rejtvényújságok.

Nyitva tartás: Hé ő-Csütörtök: 6:30-20:00 Péntek: 6:30-21.00 Szombat: 7:00-21:00 Vasárnap: 8:00-12:00 Szerete el várjuk eddigi és leendő vásárlóinkat!


2013. oktĂłber 11.

sport

Zalaegerszegi 7 Nap

15

Sikeres kosaras szezonkezdet

Az eg yßttes hazai pålyån fogadta a Falco KC Szombathely csapatåt. A sportcsarnokba Êrkező szÊpszåmú kÜzÜnsÊg igazi presztízscsatåt låthatott. A talålkozón felvåltva vezettek a csapatok, de igazån egyik sem tudott tartósan elszakadni a måsiktól. Ezen az estÊn, minden a vÊgjåtÊkra maradt: 10 måsodperccel a dudaszó vÊge előtt Boston tåvolijåval, hårom ponttal vezetett a ZTE, amire Tomics csak eg y bßntetővel tudott vålaszolni. Az idegek csatåjåt tehåt a kÊk-fehÊrek nyer-

FotĂł: Pezzetta Umberto

Az idei kosĂĄrlabdaszezont rangadĂłval kezdte a ZalakerĂĄmia ZTE KK fĂŠrfi kosĂĄrlabdacsapata.

KemÊny kßzdelem volt tÊk Ês fontos, Ünbizalom nÜvelő győzelemnek Ürßlhettek. A mÊrkőzÊs utån VÜlg yi PÊter vezetőedző úgy ÊrtÊkelt, hogy båtortalanul jåtszott a csapata Ês a „szív� vitte előre a fiúkat. Rengeteget hibåz-

tak, de a fontos pillanatokban nem remeg tek meg a kezek. Jól sikerßlt a visszatÊrÊs Kåmån Tamåsnak, aki kÊt Êv utån jåtszott újra kÊk-fehÊrben. A csapatkapitåny a kßzdeni tudåst Ês a csapateg ysÊget Êrezte a siker kulcsånak a talålkozón. A mÊrkőzÊs kezdete előtt elhuny t Heinrich Róbert szakmai tanåcsadó Êdesapja, a csapat a győzelmet neki ajånlotta fel. PihenÊsre kevÊs ideje maradt a fiúknak, hiszen szerdån este Kaposvåron vendÊgeskedett a csapat a måsodik fordulóban. A talålkozón óriåsi kßzdelemben nyert a ZTE 8183-ra. A folytatås vasårnap hazai pålyån 18.30kor a Szeged ellen, ahol a fiúk megszerezhetik harmadik győzelmßket. -i –

Valami elindult a kosarasoknål A Zalakeråmia ZTE KK fÊrfi kosårlabda csapatånak kiemelt főszponzora lett a kÜzÊtkeztetÊsi szolgåltatåsokkal foglalkozó Hungast cÊgcsoport. Mindez a Falco KC elleni rangadó előtt jelentette be Gyutai Csaba polgårmester. A vårosvezető elmondta, tavaly mår igyekeztek tåmogatói båzist kiÊpíteni, a tårgyalåsok idÊn Êrtek be: jelentős tåmogatåst nyújt a COOP csoport, a Gyermely ZRT, Ês kiemelt tåmogató lesz a Hungast. Utóbbi vezÊrigazgatója, GyÜrgy Tamås megerősítette, hosszas tårgyalåssorozat vÊgÊn szßletett meg a szezonra szóló egyezsÊg. Urbanics Pål, a Zalakeråmia ZTE KK ßgyvezetője megkÜszÜnte a 13,5 millió forintos tåmogatåst Ês ígÊretet tett arra, hogy a csapat mindent megtesz majd a sikerÊrt. Gyutai Csaba arról is beszåmolt, hogy szponzori bizottsågot alakítottak, melynek cÊlja, hogy a klubot tåmogató cÊgek vezetői kÜzÜsen, egysÊget alkotva tåmogassåk az ßgyvezetÊs munkåjåt, a klub mŹkÜdÊsÊt. A bizottsåg vezetője Paål PÊtert, a Tóth-Hús Kft. ßgyvezető igazgatója lett, a tÜbbsÊgi tulajdonos Ünkormånyzat dr. Kovåcs Gåbor jegyzőt Ês Bertók Såndor főÊpítÊszt delegålta. Az AHA-, mås nÊven gyßmÜlcssavak fellazítjåk Ês eltåvolítjåk a bőrfelszín elhalt, pikkelyes, elszíntelenede� rÊtegeit, ezåltal ÜsztÜnzik az ala�a lÊvő sejteket a megújulåsra. Alkalmazåsåval búcsút inthetßnk az aknÊknak, a gyulladt bőrnek, hatåsukra a bőr megfiatalodik, simåbb lesz, a kisebb råncok eltŹnnek. Halvånyítjåk a pigmen€oltokat, fenntartjåk a bőr lågysågåt, Ês javítjåk a hidratåciót. SegítsÊgßkkel kivålóan leoldható a legtÜbb bőrproblÊmåt okozó felvastagodo� szarurÊteg, így segí„k a bőr termÊszetes meg„sztulåsåt.

AHA - GyĂźmĂślcssavas Ĺ‘szi hĂĄmlasztĂł kezelĂŠs: 5.500 Ft AHA - GyĂźmĂślcssavas hĂĄmlasztĂł kĂşra: 7.500 Ft HetĂŠnyi RenĂĄta - GiĂł SzĂŠpsĂŠgszalon, H 8900 Zalaegerszeg, KĂśnyĂśk u. 7. Tel.: +36-20/336-80-03 www.fodraszatzalaegerszeg.hu

Fitt-Felicity Szalon Zalaegerszeg, GĂścseji Ăşt 45.

(DeĂĄk Ferenc SzakkĂśzĂŠpiskolĂĄval szemben)

KIDO FodrĂĄszat Mobil: 06 30/5865-937 NĹ‘i vĂĄgĂĄs, mosĂĄs-szĂĄrĂ­tĂĄs: 1800 Ft FĂŠrfi vĂĄgĂĄs gĂŠpi: 600 Ft KĂŠzi vĂĄgĂĄs: 800 Ft FestĂŠs-vĂĄgĂĄs-szĂĄrĂ­tĂĄs: 3500-4500 Ft Dauer: 3500-4500 Ft MelĂ­r: 2500-3500 Ft HĹ‘illesztĂŠses hajhosszabbĂ­tĂĄs: 10000 Ft HajfelvarrĂĄs: 1500 Ft/sor FonĂĄs, hajsĂźtĂŠs: 1400 Ft Kreatinos hajkiegyenesĂ­tĂŠs: 5000-15000 Ft-ig

EgĂŠszsĂŠgklub g

- a szőlő jó hatåsairól

Október 14. hÊtfő, 18.00 óra Z Zalaegerszeg, Dózsa GyÜrgy u. 37. D

TabellaszomszĂŠdok talĂĄlkoztak

Szombaton a GyĹ‘r ellen A Tarr Sprint AndrĂĄshida az NB III Nyugati csoportjĂĄban, az elĹ‘zĹ‘ kiĂ­rĂĄsban mĂŠg az NB II-ben szereplĹ‘ CsĂĄkvĂĄr csapatĂĄt fogadta. A tabellaszomszĂŠdok talĂĄlkozĂłjĂĄn jobban kezdett a hazai csapat ĂŠs meddĹ‘ mezĹ‘fĂślĂŠnyben jĂĄtszott. A fĂŠl­ idĹ‘ derekĂĄn, Ăśt perc alatt hĂĄrom gĂłl is esett, egy hidai ĂŠs kettĹ‘ vendĂŠg talĂĄlat. A mĂĄsodik fĂŠlidĹ‘ben mĂŠg tĂśbbet tĂĄmadott az AndrĂĄshida, de a masszĂ­van vĂŠdekezĹ‘ ĂŠs taktikusan jĂĄtszĂł vendĂŠgek nem engedtĂŠk kibontakozni a hazai tĂĄmadĂĄsokat. TĂśbbet birtokolta a Hida a labdĂĄt, de a DR. AGLAN WAHBI

FĂźl-orr-gĂŠgĂŠszet AudiolĂłgia

MAGà NRENDELÉS BejelentkezÊs: +36-30/690-0257

kapu előtt elfogyott a csatårok tudomånya. A rengeteg szabålytalansåggal tarkított jåtÊkrÊszben mår nem szßletett újabb talålat Ês így a vendÊgek Ürßlhettek az ÊrtÊkes pontoknak. A vÊgeredmÊny: Tarr Sprint Andråshida SC - Aqvital-Publo Csåkvår 1-2. Az Andråshida a nyolcadik helyen vårja a kÜvetkező fordulót, amelyet október 12-Ên a Győri ETO FC måsodik csapata ellen vív. -i-

'U %HUWXV 0LKiO\

VHEpV] SODV]WLNDL VHEpV] IĘRUYRV 5HQGHOpV V]HUGD yUiLJ +HO\H =DODHJHUV]HJ 7RPSD X %HMHOHQWNH]pV ZZZ SODV]WLNDEHUWXV FRP

NĂŠmeth AbigĂŠl

PszicholĂłgus, kineziolĂłgus

70/22-333-68

• ÖnÊrtÊkelÊsi zavarok • FÊlelmek, szorongåsok • Tanulåsi nehÊzsÊgek • MagatartåsproblÊmåk • NevelÊsi tanåcsadås • ÉtkezÊsi zavarok • Elhízås • Depresszió • Csalåd-, pårkapcsolati problÊmåk • Bert Hellinger csalådållítås Dr. Kenyeres PÊter - főorvos -Szív-, vÊrnyomås, -LÊzerteråpiås, -Obezitológia rendelÊs

Dr. Vass Éva - belgyógyåsz -Håziorvosi-, Foglalkozås-eß-, -Belgyógyåszati rendelÊs Zalaegerszeg,

Tßttőssy u. 8. 5/39.

RendelÊs: hÊtfő,szerda,pÊntek: 9-12, 15-18 h Tel: 92/511-773 +36-30/90-43-005, +36-30/95-70-239 Betegfogadås: ElőjegyzÊs alapjån


16

sport

Zalaegerszegi 7 Nap

ZEUS Teke Kupa - jó hangulatban

Országos bajnokok

Október 4-6-a között rendezték Budapesten a nemzetközi pisztolyos-versenyszámok országos bajnokságát, ahol Zalaegerszeget a Polgári Lövész Egylet képviselte, eredményesen. A Standard pisztoly 20+20+20 lövéses versenyszámban a PLE csapata 1624 körrel (Szabó Béla 554, Pintér Tibor 538, Németh Ferenc 532) a 2. helyen végzett. Központi gyújtású pisztoly 30+30 lövéses versenyszámában Szabó Béla 554 körrel ezüstérmet szerzett, míg a csapatversenyben a PLE csapata 1640 körrel, Szabó Béla 554, Pintér Tibor 539, Németh Ferenc 547 összeállításban országos bajnok lett. Sportpisztoly 30+30 lövéses versenyszámban Szabó Béla 566 körös eredménnyel 2. helyen végzett, míg a PLE csapata 1665 körös eredménnyel (Szabó Béla 566, Pintér Tibor 550, Németh Ferenc 549) a 3. helyet szerezte meg. A Polgári Lövész Egylet az idei robbanófegyveres országos bajnokságot egyéniben két arany, négy ezüst, három bronzéremmel, míg a csapatversenyt egy arany, két ezüst és két bronzérem-imel zárta.

PARKETTA CSISZOLÁS

2500Ft/m2 anyaggal! +36-30-69-67-811 +36-30-407-5176 www.mobilpadlo.hu

Hagyományteremtő céllal rendezték meg az I. ZEUS Teke Kupát.

A zalaegerszegi Városi Sportcentrumban tartott eseményen tizenkét 6 fős csapat sportolói versenyeztek páros váltóversenyben. A rendező egyesület többszörösen is elégedett lehetett, mert amellett, hogy a résztvevő csapatok jó hangulatú rendezvényen mérhették

Egyre több fogyatékkal élő sportolót szeretne megszólítani a Fogyatékosok Országos Diák és Szabadidősport Szövetség.

fûtôérték

sa

43276-1

mm, ázsa 20-40 4500 kcal

Viszonteladókat is kiszolgálunk! Zalaegerszeg, Teskándi út 1. Telefon: 06-92/ 511-747 06-30/476-1003

Hívható H-P.: 09- 18.00 óráig

+3630/ 256-24-98

Gázkészülékek teljes körű szervizelése! Szerviz mobiltelefon: +36-30/3514-919 Munkaidőben vezetékes telefonról INGYENESEN hívható zöld számunk: 06 80 20 48 47

www.loloterko.hu

Épületvillamossági É gyorsszervíz

szövetség egyik célja, hogy növekedjen az aktívan sportolók száma, a másik, hogy bevonják a testnevelő tanárokat, mert még mindig sok tanár megrémül, ha

az óráján egy fogyatékkal élő is megjelenik. Kiadványt is szerkesztettek, amit az ország összes testnevelőjéhez eljuttatnak. Ebben bemutatják, mit kell

Ezt hangsúlyozta a FODISZ áprilisban meg választott új elnöke Szabó László a zalaegerszegi bemutatkozásakor, a Zala Meg yei Sportszövetségek Egyesülése által a megyében fogyatékosokkal dolgozó testnevelő tanároknak szervezett összejövetelen. Szabó László elmondta, hogy ma Magyarországon 80 ezer fogyatékos fiatal tanul együtt ép társaival. A Szabó László az egyik díjazottal, Sziver Krisztinával

8900 Zalaegerszeg, Jákum Ferenc út 8. e-mail: szerviz@gazszerviz94.hu internet: www.gazszerviz94.hu

SZÉN AKCIÓ!

össze üg yesség ü ket, mind a csapatok, mind a párosok kategóriájában ZEUS siker született. A csapatverseny végeredménye: 1. ZEUS SE "A" 1008 fa, 2. Tungsram SE 1001 fa, 3. Kertvárosi LSC 982 fa. A párosok végeredménye: 1. Lévai Ernő - Tápi Tamás (ZEUS SE "A") 382 fa, 2. Cser József - Borsos József (Kertvárosi LSC) 349 fa, 3. Czuppon Ferencné Gaál Sándor (Zala Volán A ZEUS SE "A" csapata: Németh Csaba, Takács Gyula, Lévai Ernő, Tápi TE) 345 fa. Tamás, Tóth János, Mózer Károly

Bemutatkozott a FODISZ új elnöke

építõanyag kereskedés

Ft/m 5 400

2013. október 11.

tenni, ha egy fogyatékos fiatal jár az osztályba. A találkozón bemutatkoztak a Zalában működő specifikus területen dolgozó tanárok, szervezetek. Kámán Ferenc sportigazgató vetítéssel egybekötve mutatta be a Kölyök Atlétika programot, majd a december 4-ei, keszthelyi XII. Zala Megyei Parasportnap előkészületeit beszélték át. Zárásként a fogyatékos gyerekek diáksportjában végzett munkájáért Barbalics Galina (Nagykanizsa), Kardosné Tóth Katalin (Keszthely), Poller Györgyi (Zalaegerszeg), Nagy István ( Lenti), Paksa Tibor ( Lenti) és Sziver Krisztina (Zalaegerszeg) részesült elismerés-iben.

TUBÁLKAIN BT

Teraszok, kertek, kocsibejárók

térburkolása, terméskőburkolása tervezéstől a kivitelezésig. g

8991 Teskánd, Petőfi u. 80.

+36 30 9373 977

8900 Zalaegerszeg-Botfa, Rózsás u. 61. Tel.: 30/3688383 e-mail: tubalkain.t@gmail.com • www.tubalkain.hu


sport

2013. október 11.

Zalaegerszegi 7 Nap

17

– ZAC sikerek Bajnokok Ligáját érő helyek a világkupán Zalaszám Jól szerepeltek a TV Hür- idővel a 100 m-es síkfutást, Október 2-5. között a szerbiai Apatinban rendezték a tekézők világkupáját, melyen hazánkat a női és férfi bajnok, azaz a ZTE ZÁÉV és a ZTK FM VAS képviselte. A szakvezetők elvárása az volt, hogy a Bajnokok Ligáját érő helyek egyikén vé-

gezzenek az együttesek. Csapataink tisztességgel helytálltak, a hatodik helyet szerezték meg, és ez a nemzetközi szereplés lehetőségét jelentette. A hölgyek a verseny után bejelentették, nem vállalják a Bajnokok Ligáját, ám a férfiak idén is

Elveszítették hazai veretlenségüket A futsal NB II–ben hazai pályán fogadta a Göcsej SK a BME-Docler Akadémia II csapatát. A hazaiak jól kezdték a találkozót, hiszen hamar vezetést szereztek. A vendégek a félidő hajrájában kétszer is betaláltak, így előnnyel várhatták a folytatást. A máso-

dik félidőben is pörgős mérkőzést láthatott a közönség. A Göcsej SK az ötödik percben egyenlített, de hamar jött a válasz, sőt kétszer is, és ez megpecsételte a hazaiak sorsát. Így a zalaiak elszenvedték első NB II-es szezonjuk -ielső hazai vereségét.

szakértő VÁLASZOL Naporovszky Attila

Miből áll a gépünk? A PC-k sokféle alkatrészből állnak, sokféle célra lehet őket használni. Naporovszky Attila, az egyik zalaegerszegi számítástechnikával foglalkozó üzlet munkatársa avatott minket a részletekbe. - A számítógépek többféle alkatrészből állnak. Egy alaplapból, processzorból, memóriából, winchesterből illetve egy DVD vagy Blue-ray íróból. Ha komolyabb gépről van szó, akkor azokban külön videokártya is lehet. Ezek azok az alkatrészek, amik alapból kellenek egy géphez, persze vannak kiegészítők is, amik elengedhetetlenek. Ilyenek a monitor, a billentyűzet és az egér, ezek nélkül magát a gépet nem igazán lehet használni. Vannak számítógépek, amikbe kisebb processzorok vannak, viszonylag kevesebb memóriával és winchesterrel, bár már ezek is hatalmasak. 500 GB-nál kisebb merevlemezű gép már nem nagyon akad. Ez egy irodai gépnek, dokumentumokat tárolni több mint elég.

Két féle processzorgyártó van, az AMD illetve az Intel. Mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya is. Általában az Intel proces�szorok erősebbek, viszont a legtöbb AMD processzorban beépített videóvezérlő van. A processzorok manapság általában minimum 2 magosak. Ez azt jelenti, hogy két külön processzor dolgozik bennük, ez az egyik fő paraméterük, a másik pedig az, milyen frekvencián dolgoznak. A legjellemzőbbek a három, három és fél GHz-es processzorok. Minél magasabb ez az érték annál jobb. Amit még érdemes nézni, hogy a processzor mekkora gyorsítótárral rendelkezik. Az átlag processzornál ez 2-3 MB, a komolyabbaknál ez a szám már 6-10 MB is lehet. A következő fontos alkatrész, amiről még beszélni kell, az a memória. Ez az, amit folyamatosan használ a gép. Rakja bele a dolgokat és veszi ki belőle. Ami éppen fut a gépen, az mind a memóriában van ezért ebben is az a jó, ha minél nagyobb. Manapság egy átlagos gép memóriája minimum 4 GB.

8900 Zalaegerszeg, Bíró M. u. 13. Tel.: 06/92-318-910 EE-mail: mail: info@foramax.hu www.foramax.hu PC konfigurációk, notebook-ok, PC alkatrészek, tintapatronok, nok, eben! n!! nyomtatók nagy választékban. Részletek, aktuális árak a weben!

A kupon felmutatója

5000 Ft

értékű notebook karbantartást kap ajándékba * amelyet egy éven belül bármikor érvényesíthet a vásárolt notebookra. * Az akció csak új laptop vásárlás esetén vehető igénybe! Azz árváltozás jogá jogát át fe ffenntartjuk! nntartjuk!

indulnak a legjobbak csatájában. E hétvégén mindkét tekecsapat folytatja bajnoki szereplését. A nők szombaton 10 órától hazai pályán fogadják a Rákoshegyi VSE második csapatát, a férfiak idegenben a Szolnok ellen -ijátszanak.

ben 100 éves jubileumi versenyén a Zalaszám Zalaegerszegi Atlétikai Club atlétái. Zajovics Kitti a 100 m-es síkfutást 13,40, a 200 m-es döntőt 27,76 mp-es eredménnyel nyerte. Távolugrásban Jándy Zsófia 469 cm-es ugrással 2. lett. Hári Anna 13,18 mp-es

27,44 mp-es teljesítménnyel a 200 m-es síkfutást nyerte. Győzött Ferenczi Melinda távolugrásban 556 cm-rel, súlylökésben 11,43 m-rel aranyérmes lett. Wolf Levente 200 méteren szerzett ezüstérmet 24,70 mp-es teljesítménnyel.

Őszi börze az egészséges életmód jegyében! 2013. október 11-12-13. M Mindhárom nap -10% kedvezmény az “A” épületünk legfrissebb a ő őszi/téli termékeiből. Kis sátorban minden cipő K 5 500 Ft-tól 3000 Ft-ig N Nagy sátorban k kedvezményes cipővásár

Kiemelt előadóink: • Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítójának előadása a Cukorbetegségről • Soma Mamagésa előadása: “Hogyan ne sárkányosodjunk el?”

Október 12-13-án: Ingyenes egészségügyi mérések: • vércukorszint diagnosztika, koleszterinszint vérnyomás, súly- testzsír- és magasság • EKG szűrés és elemzés elsősegély bemutató • gyerekeknek: kézműves foglalkozások, kukoricacsuhé, arcfestés, mosolygyár, lufibohóc.

Vendéglátó a Ristorante Lupo Kft. a “Vidék ízeivel” kemencés finomságokkal, bor és szörp kóstolóval!

Dr. Lupo cipőbolt 9641 Rábapaty, Arany J. u. 26. Nyitva: minden nap 9-19h Telefon: 95/360-588 e-mail: info@drlupo.hu webshop: www.drlupo.hu Facebook: www.facebook.com/drlupocipobolt upocip up pocip po (Támop -6.1.2-11/1-2012-0314) 2012-0314 12-0314))


18

apróhirdetés

Zalaegerszegi 7 Nap

T

e ? d o ud

2013. október 11.

Az előző heti „Tudod-e?” játék megfejtése az A.

Nyertesünk:

Dávid Ágnes olvasónk!

Gratulálunk!

Tudod-e hány éves lett idén a Kosztolányi téri tag óvoda?

A: 20 éves B: 50 éves C: 30 éves

A tippedet küldd a

zalaegerszegi7nap@maraton.plt.hu címre!

A nyeremény 1 db 28 cm-es teljes kiőrlésű lisztből készült pizza.

Szombathelyi cég keres nyomdaipari végzettséggel és vagy tapasztalattal rendelkező (flexo v. offset technológia) 20-45 év közötti jelentkezőket

gépmester pozícióba.

Keresünk továbbá gépipari végzettséggel rendelkező laminálógép kezelő illetve hasítógép kezelő munkatársakat, valamint TMK karbantartókat. Jelentkezés: 30/386-21-97 norandwest@gmail.com

INGATLANT KÍNÁL Családi ház Zalaegerszegen 90-es években épült 240 m2-es családi ház dupla garázzsal,2 fürdőszobával, jó állapotban, megosztható dupla telekkel 19.9 M Ft-ért eladó. Tel.:+36-20-298-11-42. Zalaegerszeg botfai családi ház 12,5 M Ft-ér lakásbeszámítással is eladó. Tel: +36-30-718-6854

Zalaegerszeg Olában, szép csendes helyen, 700 m2 területen kettő szinten kétlakásos összesen 160 m2-es ház eladó, vagy kisebb lakásra cserélhető értékegyeztetéssel! Iár: 21 500 000,Ft. Tel.:+36-30-301-28-26 Zalaegerszeg kertvárosban, felújítandó családi ház eladó. Tel: +36-30-366-7584 Zalaegerszegtől 14 km-re igényesen felújított parasztház 6,8 MFt-ér eladó. Tel: +36-30-36675-84 Zeg belvárosi 2 szobás polgári stílusú családi ház eladó. Tel: +3630-622-98-16 Andráshidai 75 nm-es, kertes, 2+1 szobás családi ház eladó! I. Ár:10.5 M Ft Tel:+36-30-956-6613 Páterdomb városhoz közeli részén eladó 2,5 szobás, kelet-nyugati tájolású, egyedi gázfűtéses családi ház garáz�zsal és 470 nm-es területtel. Irányár: 14,9 M Ft Tel.:+36-30378-51-58 Liszt iskola közelében eladó 2,5 szobás, cirkó fűtéses, műanyag nyílászárós, fenyőfa ajtós, garázzsal és udvari műhellyel rendelkező családi ház 18 M Ft-ért. Tel.:+36-30-378-51-58 Belvárosi, 2 szobás, felújítandó kis ház 300 nm-es saját telekkel eladó. Tel.:+36-30-233-14-07 Becsaliban, 200 nm-es ház, 800 nm-es telekkel, medencével, örök panorámával eladó! Iá.: 24,9 M Ft. Érd.: +36-70-467-7549

Teskándon 100 nm-es 13 éves, igényes kialakítású családi ház ELADÓ! Iá.: 12,9 M Ft. Érd.: +3670-467-75-49 Erzsébethegyen kétszintes újszerű állapotú családi ház, közel a buszmegállóhoz eladó! Iá.: 10,5 M Ft. Érd.: +36-70-46775-49 Eladó kétszintes családi ház, a belvárostól pár percre, nyugodt, csendes, kedvelt övezetben! Iá.: 16 M Ft Érd.: +36-70-467-75-49 Eladó 100 nm-es ,jó állapotú családi ház Zeg-Besenyőben. Irányár: 13, 9 M Ft. Érdeklődni: 06-70-467-76-14 Eladó 104 nm-es, családi ház Zalaegerszegen. Irányár: 20,5 M Ft Érdeklődni: +36-70-467-76-14 113nm-es családi ház Alsónemesapátiban. Cserelakás beszámítható. Irányár: 10,9 M Ft Érdeklődni: +36-70-467-76-14 Eladó Bocföldén egy új építésű 120 nm-es családi ház, 880 nm-es gyümölcsössel, szép kerttel. 16,9 M Ft irányáron. Érd.: +36-70-467-75-14 Eladó Zalaegerszegen Becsaliban egy 110 nm-es családi ház. Irányár: 14,99 M Ft. Érd.: +36-70467-75-14

Lakás Zalaegerszeg Vizslapark környékén 2 szobás, 2. emeleti egyedi gázas, cirkósra átépíthető, erkélyes lakás 6,9 M Ft irányáron eladó! Tel.:+36-30-301-28-26 Zalaegerszeg kertvárosi 2 szobás felújított konvektoros lakás eladó. Tel: +36-30-718-6854

Zalaegerszeg Kertvárosi részén csendes kellemes környezetben kettőszobás, jó állagú cirkós lakás 9 200 000,- Ft irányáron eladó! Tel.:+36-30-301-2826 Landorhegyi, 2 szobás,erkélyes lakás felújított fürdőszobával 5.3 M Ft-ért eladó! Tel.+36-30512-39-39képek: www.zala. gportal.hu Belvárosi I emeleti,2 szobás,fiatal,cirkós lakás zárt gk beállóval eladó! Tel.+36-30-512-39-39képek :www.zala.gportal.hu Kertvárosi, I emeleti,egyedi fűtésű,felújított ,2 szobás lakás 6.3 M Ft-os irányáron eladó! Tel.+36 -30 -512-39 -39képek: www.zala.gportal.hu Zalaegerszegen zöldövezeti alacsony rezsijű,egyedi fűtésű 55 m2-es tégla lakás 4,99 M Ft-ért eladó ! Tel:.+36-30-512-3939képek: www.zala.gportal.hu Zalaegerszegen ,felújított sorházi lakás ,garázzsal,saját udvarral,kandallóval 13.9mft-ért eladó.Tel.:+36 -20 -298-11- 42 képek: www.zala.gportal.hu Zalaegerszegen új építésű, cirkós, erkélyes ,2 szobás lakás 8 M Ft-ért eladó! Tel.:+36-30-51239-39 Zalaegerszegen 4 szoba nappalis felújított sorház garázzsal saját udvarral 2 erkéllyel, tárolókkal 14.9 M Ft-ért eladó. Tel.:+36-20298-11-42 Zalaegerszegen 2 egész szobás egyedi fűtéses, alacsony rezsiköltséges lakás eladó. Ár: 4.490 M Ft. Tel.:+36-20-298-11-42. Zalaegerszegen 1+2 félszobás zöldövezeti, felújított lakás azonnal költözhető 6.3 M Ft-ért eladó! Tel.:+36-20-298-11-42. Zalaegerszegen új építésű, cirkós, 2 szobás lakás 8,3 M Ft-ért eladó! Tel.:+36-30-512-39-39 Zalaegerszeg belvárosi 2 szobás konvektoros lakás eladó. Tel: +36-30-544-0498 Zalaegerszeg kertvárosi 1+2 félszobás, fszt-i lakás eladó. Tel: +36-30-544-04-98 Végrehajtás előtt álló, hitel felmondás alatti ingatlanokat keresünk követelés megvásárlással! Tel: +36-92-815-268 Bíró M. utcában 1.emeleti cirkófűtéses,94nm-es lakás eladó! I.ár: 16,9 M Ft Tel:+36-30-956-66-13 Eladó Kertvárosban egy jó állapotú első emeleti 57 nm-es 2 szobás, erkélyes, déli tájolású konvektoros fűtésű tégla lakás. Iár: 8,2 M Ft. Érd: +36-30-445-74-77 Landorhegy csendes részén eladó, egy jó állapotú 58 nm-es, két szobás, erkélyes egyedi mérős lakás. Iár: 8,3 M Ft. Érd.:+36-30-445-74-77

Igényes, felújított 1+2 fél szobás belvárosi lakást keresek 2. emeletig, vagy liftes házban feljebb is max. : 9-10 M Ft-ig. Tel.:+3630-483-05-66 Belvárosi,igényes 2. emeleti, 60nm-es, nappali+ 2 szobás, nagy erkélyes, cirkó fűtéses, igényes lakás csak Önre vár! 12,5 M Ft.Tel.: +36-30-483-0566 Kertvárosban, 51 nm-es I. emeleti, klímával felszerelt, amerikai konyha-nappalis + hálószobás igényes kivitelezésű, erkélyes lakás! I.á: 7,6 M Ft Tel: +36-30701-33-94 Kertváros zöldövezeti városrészben eladó ez a II. emeleti, 2 szobás , 53nm-es, kitűnő elosztású, fiatalosan átalakított, erkélyes lakás! I.á.: 7,49M Ft Tel: +36-30701-33-94 Zeg. Madách I. utcában napfényes, 4. emeleti, 1+2 fél szobás, 63 nm-es, 2 erkélyes lakás liftes házban eladó. Irányár: 8,9MFT Tel: +36-30-551-77-90 Zalaegerszegen a Vizslapark környékén , közel a belvároshoz, harmadik emeleti, egyedi fűtéses, kétszobás, 56nm-es lakás eladó. Irányár: 7,8 M Ft Tel: +3630-551-77-90 Zalaegerszeg belvárosában kiadó egy 68nm-es lakás. 45000Ft/hó. Tel.: +36-20-24717-33 Új építésű lakás, szerkezet kész állapotban ár alatt eladó. Tel.:+36-20-247-17-33 CIRKÓSSÁ alakítható, II. emeleti, 54 nm-es, 2 szobás, konvektoros fűtésű, erkélyes lakás, szigetelt társasházban eladó! Tel.:+36-30-563-72-12 Belvárosi 2003-ban épült, 1+2 szobás társasházi lakás + garzon, cirkó fűtéssel eladó! Érd.: +36-30-563-72-12 Platán soron 54 nm-es, 2 szobás, nyugati fekvésű tégla lakás eladó. Konvektoros fűtés. Irányár: 6,3 M Ft. Tel.: +36-30-919-7049 Mártírok útján 1999-be épült társasház 3. emeletén belső két szintes 112 nm-es, nappali + 3 szobás lakás garázzsal együtt eladó. Irányár: 14,5 M Ft. Tel.: +36-30-919-70-49. Zalaegerszegen, Pais Dezső utcában 37nm-es 1 szobás, zöld udvarra néző, átlagos állapotú lakás eladó. Irányár: 3,55 M Ft. Tel: +36-30-551-77-90 Olában, 2. emeleti, 63 nm-es, 1+2 félszobás, egyedi mérőórás, légkondis lakás 7,9 M Ft-ért eladó.Tel.:+36-30/210-03-85 Két szobás, felújított, központi fűtéses lakás 5,890.000 Ft-ért eladó. Tel.:+36-30-416-73-37 Építők útján, 3 szobás, erkélyes 1. emeleti lakás eladó. Tel.:+3630-303-40-67


2013. október 11. Andráshidán, városra néző panorámás, erkély előtetős, 82/71 nm-es, 3. emeleti, tetőtéri lakás, mely 10 éves, tavaly felújított (egyei fűtés, konyha, gardrób, klíma, stb.) eladó. Az épületben lift van. Irányár: 11,5 millió Ft. Tel.: +36-30-628-11-75 Zalaegerszegen, Kispest utcában frissen, teljes körűen felújított, azonnal költözhető, 58 nm-es, kétszobás lakás, szigetelt társasház 4. emeletén eladó. Irányár: 8,7 millió Ft. Tel.: +36-20-472-10-81. Zalaegerszegen jó elrendezésű, igényes lakás, cirkófűtéssel, 1+2 szobás, erkélyes, zöld környezetben, költözés miatt eladó. Tel.: +36-30-237-70-27 Eladó kétszintes, 114 nm-es, 3 + fél szobás sorházi lakás Csácsban. Iá.: 13,6 millió Ft Érd.: +3670-467-75-49 Eladó, belvárosi lakás! 4. emelet, 2 szoba, 62 nm egyedi fűtés, két erkély. Iá.: 6,5 M Ft. Érd.: +3670-467-75-49 Eladó belvárosi 3+fél szobás, 80 nm-es, nagy teraszos lakás, gépkocsi beállóval új építésű, liftes társasházban. Érd.: +3670-467-75-49 Eladó 42nm-es, 1+fél szobás lakás Zeg-Landorhegyen. Irányár: 4,6 MFt. Érdeklődni: +36-70-46776-14 Eladó Zeg-Belvárosában 114 nm-es, szintes lakás. Irányár: 14 M Ft. Érdeklődni: +36-70-46776-14 Eladó 62 nm-es, első emeleti 2 szobás lakás Zalaegerszege, Göcseji úton. Irányár: 7.900.000 Ft Érdeklődni: +36-70-467-7614 Eladó Zalaegerszegen, kétszobás 52 nm-es kertvárosi lakás. A lakás felújított. Irányár:7.6 M Ft. Érd.: +36-70-467-75-14 Eladó Zalaegerszeg, Landorhegyi városrészében egy 62 nm-es 4. emeleti lakás. 5,99 M Ft. Érd.: +36- 70-467-75-14 Eladó a Szívhegyen egy sorházi lakás szép panorámával irányár: 24.9 M Ft. Érd.: +36-70-467-7514

Albérlet Kiadó igényes albérletet keresek ügyfeleim részére. Tel.: +36-30222-95-17

Telek Építési telek,- Zalaegerszeg Becsaliban, szép helyen, építési övezetben fekvő, 2364 m2 gondozott összközműves terület tégla épülettel eladó! Iár: 5 000 000,-Ft. Tel.: +36-30-301-28-26 Eladó 1000 nm-es építési telkek Zalaboldogfán. Fizetési kön�nyítés igényelhető. Irányár: 2.200.000 Ft Érdeklődni: Tel.:+36-70-467-76-14 Zalaegerszeg-Neszelében összközműves, 890 m2-es, építési telek eladó. Irányár: 5,5 millió Ft. Tel.: +36-30-512-08-15

Hétvégi ház Csácsi-hegy alján az iskolától 300 m-re 1680 m2 szőlő, gyümölcsös, pince eladó. Fúrt kút, víz, villany van. Iár: 5 M Ft. Érd.: +3630-701-13-30

apróhirdetés

Zalaegerszegi 7 Nap

19

Vegyes Széna, szalma, lucerna kör-, kockabála, koszorúalap eladó. Szállítás megoldható. Tel.: +36-70388-05-67 Szövőszék kis helyigényű, 2 nyüstös (4-re átalakítható) eladó. Érd.:+36-20-254-14-69 Gyapjú szövésre alkalmas fonal (sok színben, nagy mennyiség) olcsón eladó. Érd.:+36-20-25414-69 Rattan ülőgarnítúra 3-as, 2-es és 2 db fotel eladó. Ár: megegyezés szerint. Tel.:+36-70-519-52-17. Keveset használt Singer 3-4 szálas tisztázó és díszítő gép eladó. Tel.: +36-20-436-80-45. Kettő darab új hibátlan 150 cm széles kék fotelágy eladó. Ár: 20.000 Ft/db Érd.:+36-30-39031-55

INGATLANT KERES City-Partner Ingatlaniroda keres eladó lakásokat, házakat nem kizárólagos szerződéssel. Tel: +36-92-815-268

Üzlet

Apróhirdetési szelvény Érvényes 2013. január 1-jétől visszavonásig

A megjelenés helyei: Zalaegerszegi 7 Nap (26 000 példány) Zalaegerszeg teljes területe, Andráshida, Botfa, Csács, Ságod, Bazita

Apróhirdetéseit feladhatja még az alábbi újságokba: Nagykanizsai Maraton, Veszprémi 7 Nap, Veszprémi 7 Nap Plusz

Lakossági apróhirdetés ára

}1000Ft 2000Ft

KIADÓ belvárosi 120 nm-es, igényes kialakítású, jó elosztás iroda, valamint utcafronti 200 nm-es üzlethelyiség! Érd.: +3670-467-75-49 Csipke Üzletházban jól bevezetett divatáru üzlet eladó, kiadó, lakásra cserélhető. Tel.: +36-30654-11-13 Platán sor 25 sz. alatt 21 nm-es üzlethelyiség 9 nm-es raktárral dohányboltnak, tejboltnak kiadó. Tel.: +36-30-654-11-13

1250 Ft 2500 Ft 1500 Ft 3000 Ft 1750 Ft 3500 Ft

Szolgáltatás Hitelre van szüksége? Kedvező kamatozású államilag támogatott hitelek akár 30% állami támogatással. Érd: +36-30-37295-66 www.dashaus.hu Megújult a weblapunk! Ingatlant közvetítünk 2000-óta. Ügyfeleink lakásokat, házakat keresnek! Tel.: +36-30/314-01-23 "PC-Laptop Gyorsszervíz! SZÁMÍTÓGÉPEK, LAPTOPOK javítása, felújítása, bővítése garanciával, Zalaegerszegen díjmentes házhoz kiszállással. HELYSZÍNI HIBAELHÁRÍTÁS! HÉTVÉGÉN IS! Tel.: +36-30/484-11-22, +3620/428-95-26" DUGULÁSELHÁRÍTÁS! Legolcsóbban, bontás nélkül, garanciával! Éjjel-nappal! Tel.: +3630/213-11 A küszöb a lakás éke! Küszöbborítás, küszöbsínek! Felméréssel, felrakással! Tel.: +36-70/ 504-7731

Társkereső Fiatalos, jó megjelenésű, 63-67 éves férfi társat keresek. Együtt könnyebb! Tel.:+36-92-693-905 17 óra után

Állás Ingatlaniroda kezdő kollégákat keres ingatlanközvetítő munkára, vállalkozói formában. Tel.: +36-30-544-04-98

Üzleti apróhirdetés ára

2000 Ft 4000 Ft 2250 Ft 4500 Ft ÜZLETI APRÓHIRDETÉSNEK MINŐSÜL: Amennyiben Ön vállalkozói minőségben vagy vállalkozásának adja fel apróhirdetését, illetve a hirdetés üzleti jellegű (rendszeres jövedelme származhat belőle), úgy az ehhez tartozó árat kell megfizetnie.

Áraink bruttó árak és egy megjelenésre értendõk!

Kérjük jelölje be, melyik rovatban kívánja hirdetését megjelentetni!

Családi ház Lakás Ingatlan Telek Nyaraló

Garázs Albérlet Kiadó ingatlan Kiadó garázs Üzlet

Kiemelt lakossági apróhirdetés ára: Megjelenés:

Hitel Állást keres Állást kínál Társkeresés Autó/Motor

Bútor Mûszaki cikk Növény-állat Vállalkozás/

Oktatás Vegyes

Szolgáltatás

keretes kiemelés +50% / megjelenés

színes háttér +50% / megjelenés

alkalom. (Ha többszöri megjelenést kér, akkor az árakat kérjük a megjelenések számával beszorozni.)

Megrendelõ neve, címe: ________________________________________________________________________________________________________ Kelt: _________________________________________________________________________________________________________________________ Megrendelõ aláírása: ___________________________________________________________________________________________________________ Kérjük, a táblázatba olvashatóan írja be a hirdetés szövegét, mivel csak a négyzetekbe írt hirdetést tudjuk megjelentetni. (Négyzetenként egy betût, a szavak között egy üres négyzetet hagyva, betartva a helyesírás szabályait.) Ha a hirdetésben nevét és címét is közölni kívánja, kérjük, azt is írja be a négyzetbe. Apróhirdetésének árát a négyzetrács mellett elhelyezett árlistáról olvashatja le. Annyit kell fizetnie, amelyik sorban befejezõdött a szöveg. Többszöri megjelenés esetén az ár a megjelenések számával szorzandó.

SZEMÉLYES HIRDETÉSFELVÉTEL HIRDETÉSFELVEVŐ PONTJAINKON: Multi House ingatlaniroda, Zalaegerszeg, Ady út 20/B. Tel.: 30/347-02-75 Eötvös utcai hirdetőpont, Zalaegerszeg, Eötvös u. 12/d. Tel.: 20/803-9197


Zalaegerszegi 7 Nap

2013. október 11.

EuroFamily – A hasznos üzletlánc Október 18-án újabb zalaegerszegi üzlettel bővül az országszerte ismert, háztartási termékeket kínáló EuroFamily. A 2004-ben a Napcsillag Kft. által alapított üzletlánc sikerességét bizonyítja, hogy hazánkban a megyeszékhelyen található új üzlet már a 31. a sorban. Külön öröm, hogy ezentúl nemcsak a városszéli bevásárlóközpontban, hanem a belvárosban, a Széchenyi tér 2. szám alatt is elérhető lesz a vásárlók számára. A vállalatot megálmodó ajkai testvérpár terve tehát megvalósult, egy olyan hálózat jött létre, melynek üzletei kedvező áron kínálják háztartási termékek széles választékát. Az induláskor küldetésüknek tekintették és tekintik mind a mai napig

is, hogy elsősorban ne a haszonért, hanem a hasznosságért működjön vállalkozásuk. Céljuk, hogy ezáltal üzleteik széles áruválasztékát mindenki számára elérhető, alacsony áron tudják kínálni. A hálózatlánc hasznossága olcsó termékeik mellett a jótékony célok területén is megmutatkozik. Az EuroFamily fő támogató-

ja a Jobb Veled A Világ! alapítványnak. A mozgalom az emberek boldogabbá válásáért jött létre, melyet tudatos jó cselekedetekkel érnek el. Az üzletlánc az alapítvány által jelenleg egy kórházmissziót támogat, melylyel országszerte igyekeznek beteg emberek életét megkönnyíteni, gyógyulásukat segíteni.

Az ajkai testvérpár hisz abban, hogy vállalatuk sikeréhez munkatársaik elkötelezettsége, pozitív hozzáállása, sikerbe vetett hite és a közös cél is hozzájárul. A legfontosabb számukra mindenek felett vevőik elégedettsége. A hálózat folyamatosan új üzletekkel bővül, hogy minőségi kínálatuk minél több ember szá-

mára elérhető legyen, s hitvallásukat egyre többen ismerhessék meg. A zalaegerszegi belvárosban nyíló boltjukban a már korábbi EuroFamily üzletekben elterjedt minőségi, kedvező árú termékek széles választéka lesz megtalálható. Háztartási vegyi áru, kozmetikai cikk, papíráru, tartós élelmiszer, édesség, ajándék jellegű termékek széles skálájával találkozhatnak majd a vásárlók az új üzlet polcain. Az üzletlánc folyamatos akciókkal, nyereményjátékokkal, kedvezményekkel igyekszik egész évben vásárlói kedvében járni. A zalaegerszegi második EuroFamily október 18-án 8 órakor nyit, s a nyitás alkalmából az első 77 vásárlót ajándék várja!

EuroFamily Zalaegerszeg, Széchenyi tér. 2 Zalaegerszeg, Átkötő u. 2. (ParkCenter) www.eurofamily.hu

Az OPEL SZENTGOTTHÁRD KFT. az alábbi munkakörök betöltésére keres pályakezdő illetve gyakorlattal rendelkező kollégákat:

GYÁRTÓSORI és SZERELŐSORI OPERÁTOR

Elvárások - GYÁRTÓSORI operátor: • középfokú műszaki végzettség (pl.: CNC-forgácsoló, esztergályos, marós) • önálló, precíz munkavégzés • kiváló problémamegoldó készség és minőségtudatos szemlélet

Munkaköri feladatok:

• megmunkáló gépek üzemeltetése • szerszámcserék elvégzése • sorközi méretellenőrzések elvégzése • • • •

Elvárások - SZERELŐSORI operátor: • középfokú műszaki végzettség • pontos, felelősségteljes munkavégzés • kiváló problémamegoldó készség és minőségtudatos szemlélet

Munkaköri feladatok:

• motorösszeszerelés

Amit kínálunk:

kihívásokkal teli, változatos, motiváló feladatok különböző szakterületek megismerése szakmai továbbképzések versenyképes jövedelem

Jelentkezés módja:

e-mail: cv@gm.com Opel Szentgotthárd Autóipari Kft., Személyügyi Osztály, 9970 Szentgotthárd, Füzesi út.15. további információ: +36 94 551 226, vagy +36 94 551 229 pályázati lap letölthető a www.opel.hu oldalról

08096429

20


Zalaegerszegi 7 Nap

2013. október 11.

.

21

október.11. IV./40.

A HÉT VICCE! HIHIHI! HAHAHA!

Szekcionált garázskapuk!

HAHAHA! 60 60 bbukó-nyíló 60x60 kó íló 99.990 990 Ft/ Ft/db /db 90x150 bukó-nyíló 19.990 Ft/db 120x120 bukó-nyíló 19.990 Ft/db

ajándék kapunyitó motorral és két távírányítóval

139.990 Ft-tól

Műanyag ablak rendelése esetén a hirdetés felmutatójának +5 % kedvezményt biztosítunk!

Készletről azonnal vihető! MŰANYAG REDŐNYÖK 50% kedvezménnyel

Műanyag bejárati ajtók

Acél biztonsági bejárati ajtók

59.990

Ft/db-tól Fa bejárati ajtók

Már most készüljön a télre!

CPL fóliás 52.990 beltéri ajtók Ft/db-tól

39.990

Beltéri ajtók

Ft/db-tól 10.990 5 ponton záródó Ft/db-tól biztonsági zárral PARKETTA KIÁRUSÍTÁS! HŐSZIGETELÉSI LAMINÁLT 1.499 Ft/m-től FA SZALAGPARKETTA 5.590 Ft/m2-től AKCIÓ!

69.990

Ft/db-tól

5 cm-es alaprendszer

1.299 Ft/m2 Tartalma: 5 cm-es polisztirol Dekorfóliás + ragasztó + üvegszövet háló tele ajtó már Az akció időtartama: 2013.10.11-től 2013.10.19-ig, illetve a készlet erejéig tart. A képek illusztrációk. Az árak az ÁFA-t tartalmazzák.

ZALAEGERSZEG, Rákóczi út 10-22. Tel.: 06-20/400-5069 KESZTHELY, Rákóczi tér 13. Tel.: 06-20/400-5027 Nyitva: h-p. 9-17, szo. 9-12 • www.parkettadiszkont.hu

Az erdőben a bogarak gyűlést tartanak. Mindenki ott van, kivéve a százlábút. Már éppen vége a gyűlésnek, amikor lihegve érkezik a százlábú. A többiek kérdezik: - Te meg hol voltál eddig? A százlábú dühösen felel - Ki volt az, aki kiírta, hogy kérem a lábakat letörölni!

HIHIHI! HAHAHA!

HIHIHI!

8 légkamrás, 90 mm tokvastagságú, dupla gumitömítésű nyilászárók

egyedi kedvezménnyel! Vállaljuk:

-régi műanyag nyílászárók beállítását -Roto típusú vasalat cseréjét -redőnyök, szúnyoghálók forgalmazása, javítása (lamella, gurtni csere)

Ha műanyag ablak, akkor hívja Dömét! Akció megjelenéstől visszavonásig tart.

Döme & Gyöngy Kft.

Zalaegerszeg, Gasparich u. 55. Tel.: 06-30/584-5869, 06-92/326-948, H-P: 8-17-ig, szo: 8-12-ig

HAHAHA!

Ez az ÖN hirdetésének a helye!

ŐSZI AKCIÓ!

Az akció 10.01-10.31-ig tart.


22

színes

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. október 11.

HE TI RE CE PT A TIT Öveges József Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület október 30-án Zalaegerszegen

Targoncavezető +Raktáros OKJ-s ingyenes képzést indít munkanélküliek részére a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának támogatásával. Jelentkezés és regisztráció 10.hó 17-ig: TIT Egyesület, Zalaegerszeg Dísz tér 7. Tel./Fax: 92/510-102, Mobil: 30/588-1069, 30/477 6070, E-mail: titzala@t-online.hu , Honlap: www.titzala.hu

HOZZÁVALÓK: - 1 kg sütőtök, - 1 kg Idared alma, - 1 cit om leve, - méz ELKÉSZÍTÉS: A sütőtököt meghámozzuk, kisebb kockákra vág uk, majd feltesszük főni úg , hog a víz ellepja. Az almát is meg isztítjuk, neg edeljük. Amikor a sütőtök kezd puhulni, hozzáadjuk az almát és eg puhára főzzük. Ha kicsit kihűlt, let r ixoljuk, mézzel ízesítjük és hozzáadjuk a cit om levét.

Nyt. szám: 20-0212-05, FAT lajstromszám: AL-0047,

Fotó: Katona Tibor

SÜTŐTÖKÖS IVÓLÉ

INGYENES KÉPZÉS !

Kiállítás nyílt a kórházban A Zala Megyei Kórház neurológiai osztályának földszintén, a Neurogalériában újabb kiállítás nyílt a héten. Ez alkalommal az intézmény II. belgyógyászati osztályá-

nak ny ugállományban lévő munkatársa, Kerner Gyuláné akvarell tájképei és virágcsendéletei (felvételünkön) kaptak helyet a rendhagyó kiállítótérben.

Szakértői rovat Az infraszauna jótékony hatásai Az infravörös hőkabin a láthatatlan fény tartományában infravörös sugarakat bocsát ki. A bőr gyengéden és egyenletesen felmelegszik, a pórusok kitágulnak, a sugarak egyenletesen áthatolnak a vérerekkel gazdagon átszőtt bőrrétegen kb. 4 cm mélységig. Ott hőenergiává alakulnak és a véráram útján gyorsan eloszlanak az egész testben, kellemes melegség érzetet támasztva. A felmelegedés hatására felgyorsul a vérkeringés, ami jótékony hatást gyakorol a szív- és érrendszerre. Fokozódik az anyagcsere és a kiválasztási folyamatok meggyorsulnak, csökken a túlzott savasodás. Az immunrendszer aktivizálódik, védekező és öngyógyító erőink növekszenek. Normál szaunában a verejték 97 %-a víz, míg az infra-

szaunában 80 % víz, 20 %-ban koleszterin, tejsav, zsírfelesleg, nehézfémek és a felhalmozódot t kém i a i anyagok távozna k. Nor má l esetben ilyen mértékű méregtelenítés eg y maratoni futással érhető el. Az infraszaunában ez 30-40 perces kezeléssel is el lehet érni, sőt akár 6-800 kalóriát is el lehet égetni. Ajánljuk: • az egészség megőrzésére, betegség megelőzésére, az immunrendszer erősítésére • hatékony stresszoldásra • alak formálásra, narancsbőr megszüntetésére, bőr fiatalítására • keringési betegségek kezelésére • emésztési és anyagcsere problémák javítására • bőrproblémák kezelésére: pikkelysömör, akne, ekcéma

KONDI TEREM A Lótusz Szépségszalonban KIZÁRÓLAG HÖLGYEK RÉSZÉRE!

INFRASZAUNA

most csak 900,- Ft/alkalom. Az akció megjelenéstő 2013. október 31-ig tart.

Lótusz Szépségszalon

Érdeklődni: Zalaegerszeg, Landorhegyi út 25. Dobri Bernadett 30/423-1370

c VIGYÉL HAZA!

TTapmancs ap Tapmancs Ta apm mancs 2008 2008-ban ban született született, etett csoda csodaszép, aszép nagyon bújós kuty kutyus. Ga Gazdája válás miatt adta be a menhelyre, a kutya gyerekek m mellett nőtt fel, szinte sír a simogatásért. Ivartalanított szuka mellé, vagy egyedüli ebnek ajánljuk, ahol családtagként kezelik. Oltva, chippelve van. Valószínűleg ír szetter, német juhász keverék.


2013. október 11.

színes

Zalaegerszegi 7 Nap

Mezítlábas virágvarázsló

Őszirózsák szinte a világ minden táján Meg vagyok bántódva, sőt! Az őszirózsáról alig ejt szót a méltóságos szakirodalom.

növénycsalád, állítólag az Antarktisz kivételével az egész földön képviseli valamelyik retyerutyájuk a famíliát. Országunkban is honosak, a zalai dombság lejtőin, bokorerdőkben is neveli sötét-, vagy ibolyakék, rózsaPersze! Mert csak a falusi szín virágát a természetvéporták népszerű szirmosai, dők oltalma alatt álló csilbár újabban mintha a menő kertstylistok is ki-kinyitnák előttük épített remekműveik kapuját. Nem bánják meg, hiszen e növények akkor borulnak virágba, amikor a többi kerti szépség már befejezte pályafutását. Érdekes, mifelénk és Göcsej jelentős ré- A csillagvirág évelő őszirózsa szén csak a kerti őszirózsát lagőszirózsa. A nemesítétitulálja ilyen névvel a nép, a seknek aztán se szeri, se rokonságot csillagvirágnak száma. A kerti őszirózsák ősei Kíhívja, ám akkor helyben vagyunk, ugyanis a „csillag” a nában eresztettek gyökeret, görög eredetű „aster” szóra de erre már csak a nevük utal, és az aszter, ugye, egy utal (Callistephus chinensis). őszirózsafaj. Az őszirózsafé- Egynyári dísznövény, tehát lék háznépe amúgy az orchi- évente ültetni kell, bár ahol dea után a legtöbb fajjal és ősszel elhullajtja a magját, nemzetséggel büszkélkedő ott tavasszal ki is kel. Virá-

gai lehetnek egyszerűek, teltek, pomponok és pókok, krizantém fazonok. Akad közöttük 20 centis törpe, méter magas langaléta, valamen�nyi bokrosodik, sok oldalhajtást nevel. Hosszan virágzik és a vázában is sokáig bírja. A jó minőségű, laza kerti talajt kedveli, és a védett, napos helyet. Ha lehet, ültessük minden évben máshova, hogy megóvjuk a betegségektől. A sivatagi kiképzést nem bírja. Az őszirózsák egyes változatai már júliusban virágoznak, ám a többség ragaszkodik a névadó évszakhoz. A csillagvirágnak nevezett aszterek képesek augusztustól a fagyokig színpompás ruhába öltöztetni a kertet. Az aszterek hercegnője, a havasi őszirózsa nálunk sajnos nem honos, viszont a kertészetekben beszerezhető némileg szelídített, kecses változata, amely a magyar sziklakerteknek is Fincza Zsuzsa éke lehet.

Állatorvosi helyettesítés rendje Zala megye október 11-től (péntek 14 órától) október 14-ig (hétfő reggel 8 óráig) Keszthelyi járás: Dr. Schvarcz Csaba Zalaszentgrót T.: 360-925 és 36/30/974-8316 Nagykanizsai járás: Dr. Füzesi Sándor Tótszerdahely T.: 36/30/989-6781 Dr. Virág Zsolt Garabonc állatorvosi rendelő T.: 93/340-418 és 36/30/520-0467 Zalaegerszegi járás: Ügyeletes kisállatrendelő: Október 12-én: Dr. Matyovszky Balázs Zalaegerszeg, Árpád u. 6. T.: 36/30/508-5956, „Állatszervíz” kisállatrendelő (előzetes telefon értesítéssel) Október 13-án: Dr. Németh Tamás Zalaegerszeg, Bíró M. u. 10/a. T.: 325-085 és 36/30/959-5165 „Pro Animale” kisállatrendelő (előzetes telefon egyeztetéssel) Vegyes praxis: Dr. Pardavi Andor Zalaegerszeg-Andráshida, Novák M. u. 8. T.: 510-365 és 36/20/912-5514 Ügyeletes állatgyógyszertár: Nagykanizsa, vásárcsarnoki állatgyógyszertár szombat 8-12 óráig T.: 93/326-408 Zalaegerszeg, Batthyány úti állatpatika szombat 9-12 óráig T.: 92/347-375 Zalaszentgrót, Május 1. u. 3. sz. alatti állatpatika T.: 36/30/9748-316

23


24

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. október 11.

Sportvetélkedőt is rendeztek

Programok a múzeumban A Göcseji Múzeumban október 11-én 15 órakor megyei múzeumpedagógiai évnyitót tartanak, 16.30 és 21 óra között pedig Játszani is engedd – Iskola a múzeumban címmel rendhagyó múzeumpedagógiai foglalkozásokat pedagógusoknak. Október 15-én 15 és 17 óra között azo-

Zalaegerszeg város idén az idősek napja apropóján egy hónapos programmal várja az idősebb lakókat. A múlt héten útnak indí- Farkas Ferenc szobrászművész (középen) a Szentháromság szoFotó: a szerző tott rendezvénysorozat a bor történetéről mesél a Mindszenty téren héten is kínált elfoglaltságot. funkcionáló épület tervezőjéKedden Tóthné Stein- Rendhagyó belvárosi ről, az alapos kutatás ellenére hausz Viktória gyógytortúrán vehettek részt sem maradt fenn adat. Honász várta az érdeklődőmály fedi a történetét annak a ket a Keresztury VMK- az érdeklődők múlt kis szobornak is, amely a volt ban, szerdán a Belvárosi vasárnap. Általános Iskola Petőfi zsinagóga mögött, a ZÁÉV A Göcseji Múzeum szerve- Zrt. parkolójában lelt otthonSándor Székhelyiskolájában rendeztek sportvetél- zésében, Megyeri Anna törté- ra: egy házoromzat része lenész főmuzeológus és Farkas hetett az öntöttvas „szépség”. Ferenc szobrászművész avat- Az egykori zsinagóga értékei ta be a városlakókat Zala- a II. világháborút követően elegerszeg építészeti és kép- vesztek, csak a falban elhelyezőművészeti értékeinek rejtel- zett, s évtizedekkel később meibe. A túra a Göcseji Múze- megtalált alapító okiratból leum portájától indult, s ismert, het az épület történetét reemblematikus épületek, te- konstruálni. rek, szobrok mentén haladt. Takács Gyuláné 1966 óta él Ezúttal a város talán kevésbé Zalaegerszegen, azóta számismert anekdotái is „feltárul- talanszor bebarangolta a teletak”. Kiderült, a bíróság udva- pülést, sőt, rokonainak, barárán valaha kápolna állt, ahol a tainak szívesen mutatja meg a rabok a lelki üdvükért imád- város értékeit. Nagy élményt kozhattak. A Kvártélyház jelentett számára a túra, leg1928-ban kapott neobarokk inkább a Kazinczy tér egykori A mozgás is szerepelt a kínáhomlokzatot, a tervek elkészí- kereskedőházainak története latban Fotó: Seres Péter tésére Kotsis Ivánt kérte fel a nyűgözte le. Az egyedi idekedőt, melyet másnap vá- város, miután a mérnök nagy genvezetés sikerét mi sem birostörténeti és műveltségi sikert aratott az olai templom zonyítja jobban, mint hogy vetélkedő követett. Októ- megtervezésével. A postapa- közel félszázan vettek rajta Tódor Tamás ber 14-én 14 órára a Gö- lota melletti, ma bankként részt. cseji Múzeumba várják az idősebb korosztályt: az Így éltünk a ’70-es években című kiállítást tekinthetik meg tárlatvezetésFestménykiállításra sel. Október 17-én 15 óráés vásárra tól újabb ünnepséget rendeznek: a Városi HangverHelye: Ady Endre Ált. Isk. és Gimnázium seny- és Kiállítóteremben 8900 Zalaegerszeg, Kisfaludy út 2. díszokleveles kitüntetésIdeje: 2013. október 12. szombat 11-17 óráig ben részesülő pedagógu2013. október 13. vasárnap 10-17 óráig sokat köszöntenek. www.aranyhidgaleria.hu 06/70-233-4466

Nyitott szemmel, gyalogszerrel

Ha úgy érzi,

- életében felhalmozódtak a megoldatlan problémák - élete valamely területén nehézségekkel küzd - nem talál kiutat jelenlegi helyzetéből - kevés az önbizalma, döntésképtelen - kapcsolati, párkapcsolati, kommunikációs nehézségei vannak - szorong, félelmek gyötrik - a múlt terheit, feldolgozatlan traumáit-akár generációk óta- cipeli - egyszerűen “csak” fejlődésre vágyik - változtatni szeretne eddigi életvitelén

forduljon hozzám bizalommal, találjuk meg együtt a megoldást személyre szabott speciális terápia segítségével.

Szőke Henrietta életvezetési tanácsadás kineziológiai módszerekkel

www.lelekviragstudio.hu +36-30-314-9119

z Ta k a r é k s

8900 Zalaegersze,g Ady Endre u. 13. Tel.:+ 36 70/454-04-77

www.oc.hu/zalaegerszeg

elvény attal

etéti kam

kiemelt b

!

b

Meghívó!

Ön adja adj dja az ingatlant, dj ingatlant Mi hozzuk a vevőt!

kat várják, akiket foglalkoztat, mikét lehet újjávarázsolni a régi, megkopott tárgyakat. Október 17-én Új tárlatok, új távlatok címmel a fenntartó zalaegerszegi önkormányzat tagjainak, köztisztviselőknek mutatják be a múzeumban zajló tevékenységet.

3

tén

tlekötés ese

hónapos beté 2%

1. hónapban 4% 2. hónapban 11,94 % 3. hónapban

AKCIÓS % EBKM: 6,06 Az akció visszavonásig érvényes!

További tájékoztatást kérjen ügyintézőjétől illetve az alábbi elérhetőségen: Körmendi Fiók Budapesti I. Fiók Budapesti II. Fiók Egyházasrádóci Fiók Zalaegerszegi Fiók Szombathelyi Fiók Nárai Fiók Kecskeméti Fiók Szerencsi Fiók Debreceni Fiók

9900 1024 1181 9783 8900 9700 9797 6000 3900 4025

Körmend, Rákóczi u. 32. Budapest, Margit körút 43-45. III/6. Budapest, Üllői u. 433. Egyházasrádóc, Kossuth u. 108. Zalaegerszeg, Petőfi u. 20. Szombathely, Thököly u. 36. Nárai, Petőfi S. u. 39. Kecskemét, Bocskai u. 9. Szerencs, Rákóczi Ferenc u. 73/2. Debrecen, Hatvan u. 58.

Tel.: +36-94 / 592-531 Tel.: +36-1 / 690-0960 Tel.: +36-1 / 297-0757 Tel.: +36-94 / 420-013 Tel.: +36-92 / 597-311 Tel.: +36-94 / 504-116 Tel.: +36-94 / 501-263 Tel.: +36-76 / 504-407 Tel.: +36-47 / 361-223 Tel.: +36-52 / 249-243

Jelen hirdetés a Takarékszövetkezet részéről nem minősül ajánlattételnek, célja kizárólag a figyelem felkeltése. A termék igénybevételének részleteiről a fiókokban illetve a Takarékszövetkezet honlapján találhatnak információt.

1

9

7

2

5

0


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.