Zalaegerszegi 7 nap 34 hét

Page 1

2013. augusztus 24. I. évfolyam 33 . szám

Ingyenes városi közéleti hetilap

zalaegerszegi nap Megszokott minőségben, kibővült szolgáltatással, a 20-22. oldalon Mega Infó melléklettel Tovább szépül Zalaegerszeg

KÖZÉLeT

Ünnep

Átépítik a Dísz teret, felújítják a vásárcsarnokot, folytatják az északi tehermentesítő út építését: a minap tartottak erről sajtótájékoztatót. A belváros-rehabilitáció első üteme keretében megszépült a piac, elkészült a tehermentesítő út első szakasza, a Csipkeházi passzázs és a Kossuth utcát is átépítették. Néhány napja pedig megszületett a határozat, melynek értelmében folytatódhat a program: a kért összeget a kormányzat biztosítja. Egyelőre csak jobbra vagy balra kanyarodhatnak a járművek, ám hamarosan egyenesen is (Bővebben a 6-7. oldalon.) folytathatják útjukat Fotó: Seres Péter

Fotó: Seres Péter

egymásra hangolva

Átúszta a La Manche csatornát A kiváló zalaegerszegi hosszútávúszó, Mányoki Attila (képünkön), augusztus 20-án szállt vízbe, és vágott neki a távnak.

Ötödik magyarként úszta át a Csatornát. A nehézségekről, a nem mindennapi teljesítményről a 13. oldalon olvashatnak.

Szociális térkép is készül az Egymásra hangolva címmel útnak indított program keretében, melynek nyitórendezvényét ezen a héten tartották. A szociális térkép elkészítése nyomán pontos képet kapnak a szociális szférában dolgozók és a döntéshozók is a Zalaegerszegen élők szociális szükségleteiről, problémáiról, a már működő

NEMZETI DOHÁNYBOLT ,

szolgáltatásokkal kapcsolatos véleményükről, de például arról is, mit jelent számukra a város, ahol élnek. Mindezek tudatában fejleszthetik aztán az érintettek a szociális rendszert. A kérdezőbiztosok, akik felkeresik a lakosságot, hivatalos névkártyával igazolják majd kilétüket. Zalaegerszeg város önkormányzata 35 millió forint uniós támogatást nyert a 15 hónapig tartó modellkísérletre, melynek további céljairól, a kitűzött feladatokról bővebben a 8. oldalon olvashatnak.

Nemzeti ünnepünk kapcsán több rendezvényre is várták Zalaegerszeg lakosságát, így a csácsi Szent István szoborhoz, a Jézus Szíve Ferences Plébánia kertjébe és a skanzenbe is. 8. oldal

ÖTÓRAI TeA

egy szerzetes pap, aki néha ikonokat fest

Szász Zsombor ferences szerzetessel derűről, hitről, istenkapcsolatról és arról, hogy milyen a jó film 9. oldal

Házias ízek,

,

megbízható minőség!

Zalaegerszeg, SZECHENYI TER 4. (VOLT OMNIA KÁVEZÓ, ADY MOZI MELLETT)

,, , NYITVA , TARTÁS: HETFo-PeNTEK: 05-23, SZOMBAT: 06-24 VASÁRNAP: 06-22 BANKÁRTYÁT ELFOGADUNK!

Tel: 92/584-062. tothhus@tothhus.t-online.hu

Élvezze a különbséget!


2

ZALAegeRSZegI 7 NAP

RÖVID hÍReK Paradicsom, lecsó A gasztronómiára fogékonyak számára minden bizonnyal kellemes prog ram kínálkozik mára, augusztus 24-re: a Piac téren paradicsom és lecsó napot rendeznek 9 és 11 óra között. A programok között ismeretterjesztő előadás, főzés és kóstolás egyaránt szerepel. A „Paradicsomi kiállításra” bárki „benevezheti” paradicsomát a legnag yobb súlyú, a legkülönlegesebb formájú kategóriában, de a legtöbb fajtát bemutató személyt is díjjal jutalmazzák. A versenyre szánt darabokat 9 óráig kell leadni a helyszínen.

Látogatható A Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ landorhegyi központi épülete – a nyári szünet után – immár újra megnyitotta kapuit és a megszokott nyitva tartással várja ismét látogatóit.

közélet

2013. augusztus 24.

hagyományról a művésztelepen Augusztus 6-tól, közel két héten át nyolc képzőművész alkotott a 22. GébArt nemzetközi művésztelep keretében.

Idén mexikói alkotók dolgoztak együtt magyar kollégáikkal. A téma a hagyomány volt, arra voltak kíváncsiak a szervezők, hogy a különböző kultúrák miként tudják mindezt átemelni a kortárs művészetbe. A művészek szakmai tevékenységét - immár negyedik éve - Kopasz Tamás Munkácsy-díjas festőművész mentorállta, aki a záró kiállításon értékelte a közös munkát. Elmondta, hogy minden az elképzelése szerint alakult a táborban, különleges munkák születtek az együttlétük alatt. Mint fogalmazott, érdekes volt figyelni a mexikói alkotókat munka közben, és közösen értelmezni, számukra mit jelent a tradíció. A nyolc művész közül két megyeszékhelyi alkotó, Gazdag Ágnes és Tóth Norbert is

Polgárőrök találkozója

Bazitai fesztivál Zalaegerszeg Bazita városrészében ma, augusztus 24-én 14 órától rendeznek fesztivált az óvoda udvarán, illetve parkolójában. Céllövő verseny, főzés, 15 órától arcfestés, kézműves foglalkozás is szerepel a programban, de lesz légvár, póni lovaglás és díszmadár bemutató, 17 órától pedig Mutyi bohóc, az Apáti Citera és musical szakkör, Z. Lukács Sándor és Hóbor László, valamint az Orfeum Vándorszínpad ad műsort.

zalaegerszegi nap Városi hetilap A Maraton Lapcsoport tagja

vendégeskedett és alkotott a Kézművesek Házában, ők szintén egyedi alkotásaikban jelenítették meg a tábor témáját. A művésztelep zárásakor Barabás Márton Munkácsy-díjas képzőművész méltatta az alkotók műveit, majd Daniela Jauregui, mexikói művésznő eg yedi performansszal ábrázolta a hag yománytiszteletet. A művészek ezúttal is kettő, a szakmai zsűri által kiválasztott alkotást a zalaegerszegi közgyűjtemény- Daniela Jauregui, mexikói művésznő egyedi produkciót mu-i – tatott be (alsó kép), az alkotók a záró kiállításon (felső kép) nek ajánlottak fel.

Járási polgárőr napot rendeztek a hét végén az Alsóerdei Ifjúsági Táborban. A polgárőr eg yesületek jelenlévő tagjai főzéssel (felvételünkön) és sportversenyekkel töltötték el a napot, amely eg yben véradó rendezvény is volt. Sokan hozzájárultak a vérkészletek feltöltéséhez a nég ynapos ünnep előtt. A polgárőr napot Gyutai Csaba polgármester nyitotta meg. A prog ramot rendőrség iés tűzoltó bemutató színesítette.

IMPRESSZUM:

Lapigazgató: Kovács Veronika Főszerkesztő: Heffler György Felelős szerkesztő: Péter Gyöngyi Szerkesztőség címe: 8900 Zalaegerszeg, Ady E. u. 62., e-mail: zalaegerszegi7nap@maraton.plt.hu Kiadja: Maraton Lapcsoport-Multivízió Kiadói Kft. Felelős kiadó: Szabó Miklós, Kázmér Judit és Heffler György ügyvezető igazgatók Kiadó elérhetőségei: 8200 Veszprém, Házgyári út 12., http://www.maraton.hu, e-mail: maraton@maraton.plt.hu Tel.: 88/541-763 Fax: 88/541-688. Nyomdai munkák: Infopress Group Hungary Zrt., 2600 Vác, Nádas u.6 Megrendelés száma: V 033 /2013 A lap ingyenes • Megjelenik 26 000 példányban. • Terjeszti a Savaria Post Kft. Tel.: +36-70/866-84-16 E-mail: zalaegerszeg@savariapost.hu


Zalaegerszegi 7 Nap

2013. augusztus 24.

„Zalaco, Élvezze a különbséget“

Akciós ajánlatunk!

Óriás sajtos pogácsa

99,-Ft/ db

Vajas málnás-vaníliás falatka

139,-Ft/10 dkg

Az akció az akciós készlet erejéig tart.

augusztus 26-szeptember 1-ig

Édes péntek! augusztus 30-án

Hatlapos

Pizzás csiga

100 Ft/db Az akció az akciós készlet erejéig tart. Az akciós termékből akciós áron vásárlónként legfeljebb 5 db vásárolható. Megértésüket köszönjük.

Az akció az akciós készlet erejéig tart. Az akciós süteményből akciós áron vásárlónként legfeljebb 10 db vásárolható. Megértésüket köszönjük.

1390,-/kg

155,-Ft/db

Az akcióban részt vevő zalaegerszegi üzleteink:

* Portabolt, Kaszaházi u. 34. * Berzsenyi u. 12. * Kazinczy tér 9. * Bíró Márton u. 37. Széchenyi tér 4-6. * Piac tér 6. * Kossuth u. 26 * Kossuth u. 32. * Kossuth u. 61. * Kovács Károly tér 1. * Landorhegyi u. 4. * Apáczai tér 9. * Kovács Károly tér 4. * Kertváros, Köztársaság út

3


4

közélet

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. augusztus 24.

Ezt hangsúlyozta a csácsi Szent István-szobornál nemzeti ünnepünk előestéjén dr. Palkovics László egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia Egerszegről származó rendes tagja. A hag yomá nyok na k megfelelően Furján Gellért, Csácsbozsok plébánosa méltatta az ünnep jelentőségét. Mint mondta, Szent István hazát adott

nekünk, és reménykedve kérjük az országépítő királyt, hog y mag yarként tudjunk élni a magyar hazában a következő ezer évben is. - Számunkra ez a magyar föld az, Szent Istvánnak köszönhetően, ahol életünket leélhetjük, ahol otthon vagyunk – hangsúlyozta Gellért atya. - Otthonból, hazából mindenkinek csak egy van, ezért kell nagyon megbecsülnünk, és ezért kell, hogy mindennél fontosabb legyen számunkra. Dr. Palkovics László akadémikus, az ünnepség

Eredete:

szónoka Szent István munkásságának méltatása mellett szólt a jelenről is. Felidézte: 10 évvel ezelőtt kezdődött a zalaegerszegi műszaki képzés felépítése, amely a maga nemében forradalmi cselekedet volt. - Ma pedig ez a képzés egyike az országban azon keveseknek, amelyek esetében nő a hallgatói jelentkezések száma, és így Zalaegerszeg a legattraktívabb városok közé tartozik a felsőoktatásba bekerülni vágyó hallgatók körében – jelentette ki az egyetemi tanár, majd a sikertörténet újabb állomá-

sait idézte. - Két éve elsősorban erre a képzésre alapozva támadt az az ötlet, hogy terjesszük ki ezt az együttműködést a teljes Nyugat-Pannon régióra. A felvetést tettek követték, létrejött a Nyugat-Pannon járműipari együttműködés, amelyet a kormány egy éve, a kecskeméti után az országban másodikként, kiemelt járműipari központtá nyilvánított. A csácsi megemlékezés spirituális-szellemi hangsúlyait Tolcsvay Béla (képünkön) hazát féltő-szerető dalai erősítették. P. Á.

Tettei máig világító lámpások

Puli

Ázsiai eredetű magyar terelő pásztorkutya. Ősi változata minden valószínűség szerint vándorló, nomád pásztorkodással foglalkozó ősmagyarokkal került a Kárpát-medencébe. Modern pusa a századforduló körül formálódo­ ki.

Megjelenése:

A puli közepes termetű, négyzetes felépítésű kutya. Szőrzete igen egyedi és nagyon jellegzetes. A felnő­ kutya testét teljesen beborítják az összenemezesede­ szőr zsinórjai. A kanok marmagassága 40-44 cm, a szukáé 37-41 cm. A megado­ értékekhez képest mindkét irányban megengedhető 3 cm eltérés.

Tulajdonságai:

A puli értelmes, eleven karakteres kutya. Kiváló házőrző, amely habozás nélkül megvédi családját és o­honát. A családhoz igen hűséges, de a természetben mindig megmarad némi független vonzás. Szeret a szabadban lenni, bármilyen legyen is az idő. Az idegenekkel szemben eleinte tartózkodóan viselkedik, és később sem kedvel meg mindenkit. A jelleme nagyban függ a gazdájától. A puli általában jól megfér a többi kutyával, s a más háziállatokkal való kapcsolata is csak ritkán okoz gondokat. Rendszerint jól kijön a gyerekekkel is. Hajlamos arra, hogy különösen szoros kapcsolatot alakítson ki a család valamelyik tagjával, aki a­ól kezdve számíthat a kutya figyelmére és fokozo­ szeretetére.

c VIGYÉL HAZA!

Dödi Dödi 2012 márciusi születésű , ivartalanított szuka. Nagyon kedves jellem, más kutyákkal is barátságos. Pórázon sétál, gyerekek mellé is elvihető. Igazi családi kutya. Oltva, chippelve, ivartalanítva. Berni pásztorkutya keverék.

A szentmise után a Jézus Szíve Ferences Plébánia kertjébe várták az ünneplőket augusztus 20-án.

polgármester. - Élete, tettei máig világító lámpások, keresztény nemzeti elkötelezettsége zsinórmértékül szolgál minden mag yar számára. Műve egy olyan ország, mely minden külső támadás és belső viszály ellenére immár majd egy évezrede biztos pont a folyton változó Európában, és amely azóta is, noha megcsonkították, 15 millió magyar otthona – összegzett Gyutai Csaba. Az ünnepségen Szabó Vilmos evangélikus lelkész és Andor Károly atya megáldotta az új kenyeret, majd Gyutai Csabával és Vigh László országgyűlési képviselővel megszegték azt. A Skanzenben e napon a Kenyérfesztiválra várták a pgy látogatókat.

A rendezvényen Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere emlékezett meg az államalapítóról és országépítőről. Mint fogalmazott, apja, Géza fejedelem munkáját fejezte be és törekvéseit teljesítette, amikor hatalomra kerülve Szilveszter pápától kért és kapott koronát. Ezzel a gesztussal nyilvánvalóvá tette, hogy Magyarország nem lesz sem a Nyugat, sem a Kelet hűbérese, nem lesz másodrendű állam, hanem másokkal egyenrangú helyet követel az európai keresztény közösségben. Ma is ez a legfőbb üzenet: nem leszünk, nem lehetünk senkinek a gyarmata. Tudta, hogy az ország egységének két szervező elvévé a keresztény vallást és a királyi hatalom tekintélyét kell tenni: itt a földön apostoli királlyá lett, fent a mennyei atya jobbjánál azonban a szentek közösségének tagja, Magyarország örök patrónusa. - A szent istváni örökség lényege a függetlenségünk, a hitünk védelme, a család Andor Károly atya, Gyutai Csaés a munka becsületének ba, Vigh László és Szabó Vilhirdetése – hangsúlyozta a mos evangélikus lelkész szegte meg az új kenyeret Fotó: Seres Péter

Ha van ötlet, eltökéltség és vannak tenni akaró emberek, akkor nincs lehetetlen.

Fotó: Seres Péter

Magyarként élhessünk a magyar hazában…


2013. augusztus 24.

közélet

Zalaegerszegi 7 Nap

5

Jegyzet

Fotók: Seres Péter

Ősszel is pezseg a város

Bogár Szabina, Balogh Edina és Török Bettina az eredményhirdetést követő pillanatokban

A V-tech koncertjén az egyik versenyző, Lendvay Dominika is dalra fakadt Kefirrel

Zalaegerszegi lány lett Zala Szépe A zalaegerszegi Balogh Edina fejére került a Zala Szépe 2013 cím birtokosát megillető korona vasárnap, az AquaCityben rendezett döntő végén. Laptársunk, a Zalai Hírlap 19. alkalommal meghirdetett megmérettetésének eredményhirdetését követően kiderült, az első udvarhölgy a nemespátrói Bogár Szabina – ő a közönségdíjas is -, a második udvarhölgy pedig a nagykanizsai Török Bettina lett. A tíz döntős leány sorsáról

kilenctagú zsűri döntött: dr. Besenczi Árpád, a Hevesi-színház igazgatója, Mihálylovics Heléna, a Zala Szépe verseny tavalyi első helyezettje, Vigh Lászó országgyűlési képviselő, Kázmér Judit, a Pannon Lapok Társasága stratég iai üg y vezetője, Gyutai Csaba polgármes-

ter, Istiván Tamás, a kanizsai Istiván Autó Kft. ügyvezetője, Konkoly Ágnes, a 2012-es Miss Universe Hungary győztese, Kugler László, az AquaCityt működtető Egerszegi Sport és Turizmus Kft. ügyvezetője, valamint Virrasztó Zsolt, a Zalai Hírlap főszerkesztője vállalta magára a cseppet sem hálás döntnöki szerepet. A koronázást követően a zenéé volt a főszerep, a nagyérdeműt koncertekkel szórakoztatták.

Ha lesznek is forró nap- lan program várja a vápalok, ha a déli órákban rosban a napi rutinból még izzadságcseppek is kikapcsolódni vágyókat: gördülnek végig a hom- hamarosan kezdődik az lokunkon, koévad a teátrummolyabb hőban, a bábszínségre már aligházban, jobbha kell számítanál jobb konnunk idén certeket, gasztnyugovóra térronómiai élméhetnek a légnyeket kínál a kondicionálók, Belvárosi Szüret programsoro a ventilátorokra sem nagyon zata, ismét reszükség: Péter Gyöngyi lesz mek hangverseegy hét és nyanyekre látogatkunkon a szeptember. Ez hatunk és minden binyilván a diákokat szo- zonnyal újabb, színes kimorítja el leginkább, hi- állításokra is invitálnak szen vége a gondtalan- majd bennünket a műveintézmények. ságnak, lustálkodásnak, lődési lassan illik előbányászni Amíg lehet, persze élveza szekrény mélyéről a zük a napsütést, a strankönyveket, füzeteket, dok kínálta szórakozást fellapozni a kötelező ol- – az utószezonnak is vasmányokat… Az ősz megvan a maga varázsa persze tele van a kelle- -, de érdemes lesz kimozmes és tartalmas él- dulni olykor-olykor azt ményszerzés lehetősé- követően, az előttünk gével is, hiszen újra fel- álló hűvös, hideg hetekpezsdül az élet. Számta- ben, hónapokban is.

MOTOROLAJOK Sonax autóápolási cikkek kedvező áron kaphatók! Zalaegerszeg,Göcseji u. 9. Tel: 92/401-741

Bp

8000 Ft/ 4 liter (2000 Ft/l)

Bp

10000 Ft/4l (2500 Ft/l)


6

Zalaegerszegi 7 Nap

Kollégiumi elhelyezésről is A héten rendkívüli ülést tartott a zalaegerszegi önkormányzat oktatási, kulturális és sport bizottsága.

a hét témája

Közel egymilliárd forintból folytatódik Zalaegerszeg belvárosának rehabilitációja -

Megszépül a Dísz tér, megújul A Zalaegerszegen 2009-ben útnak indított belvárosi rehabilitáció hamarosan folytatódik, a tervek szerint szeptemberben megkezdődnek a munkálatok.

Az ülésen döntés született az önkormányzat tulajdonában lévő pécsi felsőoktatási kollégiumi férőhelyek pályázatairól, és ennek alapján minden igénylő megkapta a megpályázott kollégiumi elhelyezéseket, derült ki Balaicz Zoltán alpolgármester tájékoztatójából. A városi és a megyei önkormányzatnak összesen 60 kollégiumi férőhelye van a Pécsi Tudományegyetem Szántó Kovács János Kollégiumában. A 10 városi férőhelyre 2, az 50 megyei férőhelyre 19 pályázat érkezett, így minden kérésnek eleget tudtak tenni. A grémium emellett sorra vette és értékelte az aktuális illetve várható programokat.

2013. augusztus 24.

A belváros-rehabilitáció második üteméről – az ös�szességében közel 1 milliárd forintos beruházásról Gyutai Csaba polgármester, valamint Bertók Sándor főépítész számolt be a minap a sajtó képviselőinek. - A projekt legfontosabb eleme a Dísz tér és környezetének átépítése lesz – mondta elöljáróban a város első embere. Hozzátette, a cél az, hogy a tér valóban a város főtere legyen, mely szinkronban van az Európa térrel, a Csipke passzázzsal és a polgármesteri hivatallal. Dús növényzet, virágok, kellemes teraszok teszik majd barátságosabbá, hangulatosabbá a város központját. Bertók Sándor sza-

vaiból kiderült, az Egerszeg Fesztiválnak ezután is lesz Dísz téri helyszíne. A rekonstrukció során megújulnak a környező utcák és járdák is. A szökőkút helye természetesen nem változik, sőt, jelenléte hangsúlyosabb lesz. Gyutai Csaba beszámolt róla, a készülő tervről – melyet majd bárki megtekinthet például a város honlapján is - a szakmai és civil szervezetek egyaránt kedvezően nyilatkoztak. A programba – és erre kevés példa van az országban -, 18 vállalkozást (17 Kossuth utcai üzletet és a virágudvart) is belevonnak: ezek portáját a vállalkozókkal eg y üttműködésben szintén átépítik, így egységes, átgondolt, ízléses külső

megjelenés fogadja majd az arra járókat. A projekt keretében a vásárcsarnok épületének komplex homlokzat-rekonstrukciójára is sort kerítenek, erre 60 millió forintot fordítanak. Nag y jelentőség ű az északi belső tehermentesítő út építésének folytatása, második ütemének befejezése. Bertók Sándor úgy összegzett, a Kölcsey-gimnáziumig megépült utat jelenleg is sokan használják, ám eredeti funkcióját még nem tölti be. Ha elkészül a Kiskondás vendéglőig tartó szakasz, akkor már tehermentesíti a Rákóczi utat és a Kazinczy teret is. A vásárcsarnok homlokzati felújítása, a virágudvar kialakítása, valamint a Portál-program jövő év tavaszán kezdődik, minden más elem rekonstrukciójának, építésének már idén ősszel nekilátnak.

Horváth István, a vásárcsarnok Az összesen mintegy 930 millió forintos beruházásból közel 725 millió forint a magyar állami, illetve az európai uniós támogatás. Az északi tehermentesítő út közműrendszerének kiépí-

NYÁR VÉGI AKCIÓ! .-

90 9 . 5 7

Zanussi ZFU 27400 wa Fagyasztó szekrény A+/248 lit.

Zanussi ZWQ35105 felültöltős mosógép A+ /6kg

Sencor FD Aszaló 6tálcás

11.990.Áraink forintban értendők és az ÁFÁ-t tartalmazzák!

Zwickl László EV - Zelektron Áruház suth u. 19-23 Zalaegerszeg Koss Tel: 92-510-115 5,06-30-5308822

Járművek egészen kicsiben

Fotó: Csentericz Csaba

104.990.-

Autók, vonatok, repülőgé- szegi Városrészek Művelődési 2013 makett versenyre és kipek, tankok kicsinyített má- Központjában (a korábbi Apá- állításra az elmúlt hét végén sai sorakoztak a Zalaeger- czai VMK-ban): a Wolfpack várták az érdeklődőket.


2013. augusztus 24.

a hét témája

a munkálatoknak hamarosan nekilátnak

a vásárcsarnok is

Zalaegerszegi 7 Nap

7

Jótékonysági bulira készülnek

Fotó: Seres Péter

Országos tisztújító kongresszust tartott nemrég a Fidelitas, ahol ismét dr. Ágh Péter országgyűlési képviselőt választották a szervezet országos elnökévé.

igazgatója, Gyutai Csaba és Bertók Sándor a látványos tervekkel tésére 110 milliót, a Dísz tér közvilágítási rendszerének és a polgármesteri hivatal előtti térnek a felújítására pedig összesen 70 millió forint fejlesztési hitelt vesz fel az önkormányzat.

A belváros-rehabilitáció második üteméhez kapcsolódik majd a szociális városrehabilitációs projekt is, ennek keretében a Kossuth utca belső tömbjét szeretnék átalakítani. Az előze-

Állatorvosi helyettesítés rendje Zala megye augusztus 24-től (szombat 14 órától) augusztus 26-ig (hétfő reggel 8 óráig) Keszthelyi járás: Dr. Fehérváry György Zalaszentgrót T.: 36/30/337-6770 Nagykanizsai járás: Dr. Füzesi Sándor Tótszerdahely T.: 36/30/989-6781 Dr. Nagy Attila Gelse T.: 36/30/288-3747 Zalaegerszegi járás: Ügyeletes kisállatrendelő: Dr. Németh Tamás Zalaegerszeg, Bíró M. u. 10/a. T.: 325-085 és 36/30/959-5165 „Pro Animale” kisállatrendelő (előzetes telefon egyeztetéssel) Vegyes praxis: Dr. Salamon Tibor Zalaháshágy T.: 371-121 és 36/30/959-1184 Ügyeletes állatgyógyszertár: Nagykanizsa, vásárcsarnoki állatgyógyszertár szombat 8-12 óráig T.: 93/326-408 Zalaegerszeg, Batthyány úti állatpatika szombat 9-12 óráig T.: 92/347-375 Zalaszentgrót, Május 1. u. 3. sz. alatti állatpatika T.: 36/30/9748-316

Fotó: Seres Péter

tes értékelés már megtörtént, a koncepciót elfogadták, s ha minden optimálisan alakul, további 411 millió forint várható, mondta tájékoztatásképpen a pgy polgármester.

Az alapszabály értelmében ezután minden helyi szervezetben meg kell tartani a tisztújítást és erre Zalaegerszegen is sor került, tudtuk meg Balaicz Zoltán alpolgármestertől. A Fidelitas zalaegerszegi szervezetének most meg választott tisztség viselői: Deák Milán, elnök, ifj. Sándor Dénes György, alelnök és Pattogó Martin, alelnök. Nyár elején Zalaegerszegen a FIDESZ Ifjúsági Tagozata (megyei elnöke Bali Zoltán, városi elnöke Bognár Ákos) mellett újra elkezdte tevékenységét a Fidelitas, és megalakult az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ,

elnöke Herold Barnabás) helyi csoportja is. A három szervezet tagjai azóta adományg yűjtő akciót bonyolítottak le az árvízkárosultak megsegítésére, közös főzőcsapattal vettek részt az AquaCityben rendezett jótékonyság i napon és labdarúgó tornát szer veztek. A z IKSZ most „maXimum" elnevezéssel jótékonysági bulira készül, melynek teljes bevételét a Korán Érkeztem koraszü lött eg yesület javára ajánlja fel. A bulit augusztus 30án 22 órától tartják a Studio Garden Discoban. A program fővédnökei, R. Kárpáti Péter és Szőke Zoltán, a két színművész személyesen is jelen lesz.


8

közélet

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. augusztus 24.

Egymásra hangolva A szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatások összehangolása, fejlesztés és hatékonyabb segítőhálózat kialakítása a célja annak a projektnek, melynek sajtótájékoztatóval egybekötött nyitórendezvényét szerdán tartották.

Kovács Szilvia szakmai vezető az együttműködés jelentőségét hangsúlyozta

Fotó: Seres Péter

5DQGL]] RQOLQH

TALÁLD MEG A TÁRSAD! Több ezer WiUVNHUHVĘ D PHJ\pEĘO

Zalaegerszeg – önrész nélkül - 35 millió forintot nyert a Modellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolására című pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. Az Egymásra hangolva elnevezéssel idén aug usztus 1-jén útnak indított és jövő év október végén befejeződő program meg valósításában az önkormányzat konzorciumi partnere az egerszeg i Családseg ítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ, illetve a Gondozási Központ, de a város további tíz intézménnyel, szervezettel kötött együttműködési megállapodást. - Úgy vélem, Zalaegerszegen eddig is példaértékűek voltak a szociális és gyermekjóléti szolgáltatások, sőt, a tapasztalat szerint a zalai meg yeszékhelyen sokkal erősebb, sűrűbb szövésű a szociális háló, mint másutt. Ennek az a következménye, hogy a környező településeken élő rászorulók is igyekeznek igénybe venni a zalaegerszeg i szolgáltatásokat – fogalmazott elöljáróban Gyutai Csaba polgármester. – A pályázattal az a célunk, hogy a szociális és gyermekjóléti szolgáltatásokat összehangoltan fejlesszük, az eddigi együttműködést még szorosabbá tegyük, vagyis egy hatékonyabban segítő hálóza-

tot alakítsunk ki. Mindezek mellett a program leg fontosabb hozadéka egy új szociális térkép elkészítése. Összeállítása során kérdezőbiztosok keresik fel a lakosságot, munkájuk nyomán pontosabb képet kapunk a lakosság szociális szükségleteiről, problémáiról, a már működő szolgáltatásokkal kapcsolatos véleményükről. Később ez alapján fejleszthetjük a rendszert. Salamon Györg yi projektvezető a program bemutatása során hangsúlyozta, egyértelmű útjelzéseket, kellő információt szeretnének biztosítani az érintettek számára. Célcsoportjaikat az idősek, a szenvedélybetegek, a fogyatékkal élők, a pszichés problémákkal küszködő g yerekek jelentik, valamint a hozzátartozók: utóbbiak nélkül nem lehet eredményes a munka. Kovács Szilvia szakmai vezető hangoztatta, hisz az alulról jövő kezdeményezésben, fontosna k tartja a szoros együttműködést, azt, hogy a rendszerben dolgozók is ismerjék eg y mást, eg y más munkáját. A dolgozók számára belső képzéseket, szakmai műhelyeket is szerveznek majd. Nem általános módszerekben gondolkodnak, hanem valóban Zalaegerszegre fópgy kuszálnak.

Az önkormányzat a következő 10 intézménnyel, szervezettel kötött együttműködési megállapodást: Egyesített Bölcsődék, Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete Hajléktalanok Átmeneti Gondozási Központja, Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyesület Sorstárs Támogató szolgálat, ZM Integrált Szociális Intézmény, Bandi Cica Tanoda Családi Napközi, Tündérkert Családi Napközi és Játszóház, zalaegerszegi Belvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Deák Ferenc és Széchenyi István Szakközépiskola és Szakiskola, zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola és a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió.


2013. augusztus 24.

ötórai tea

Zalaegerszegi 7 Nap

9

Szász Zsomborral, az olai templom káplánjával derűről, hitről, istenkapcsolatról és arról, hogy milyen a jó film

Egy szerzetes pap, aki néha ikonokat fest Mindig derűs, néha a szószéken is elneveti magát, hiszi ugyanis, hogy a humor az életünk része, s így a prédikációban is helye van. Legnagyobb ajándéknak Jézusban való hitét tartja, s vallja, hogy a Jóisten, átlépve a hagyományos lépcsőfokokat, hívja meg a kiválasztottakat. Szász Zsomborral, a Jézus Szíve Ferences Plébánia és Kolostor új káplánjával már találkozhattak a hívek a szentmiséken az olai templomban és Andráshidán, sőt misézett Erzsébet-heg yen és Ebergényben is. - Pozitívak a benyomásaim, nagyon kedvesek az emberek – mondja mosolyogva. – Szívesen jöttem Zalaegerszegre. Meséli: öt esztendeig Gyöng yösön szolgált, és nagyon vágyott már a Dunántúlra, hiszen tapolcai születésű. Nem először tölt azonban hosszabb időt a zalai megyeszékhelyen, hiszen a jelöltség idejének egy részét az itteni rendházban élte meg. - Mi, ferencesek viszonylag sokat költözünk, van, hog y évente más helyre kerülünk. Mindez Szent Ferenc vándoréletmódját szimbolizálja, ő sem ragaszkodott sem helyhez, sem feladatokhoz, ez is a szegénység megélésének egy formája. A noviciátusban, újoncként még a kolostoron belül is költözködtünk. Szász Zsombort kezdetben nem a ferences rend vonzotta a papi hivatás felé, sokkal inkább az a meggyőződés, hogy teljes mértékben Isten szolgálatának szentelje magát. A 90-es évek elején aztán megismerkedett néhány, akkor Sümegen élő idős szerzetessel, és ezt üzenetnek vélte. 16 évesen tért meg, és a szakmunkásképző utolsó évében már tudta, hogy a hit lesz az ő útja és hivatása. Villanyszerelőnek családi indíttatásból tanult, „mert

nálunk mindenki villanyszerelő”, s édesapja sokáig reménykedett is benne, hogy együtt gyakorolhatják majd a szakmát. Tapasztalatot azonban már nem szerzett, mert időközben belépett a rendbe. Mély hitét nem otthonról hozta, hiszen, mint meséli, nem vallásos családból származik, „de a Jóisten átlép bizonyos hagyományos lépcsőfokokat, és meghívja a kiválasztottakat”. Édesapjának hosszú évekbe telt, mire elfogadta, hogy fia a szerzetesi hivatást választotta, de végül elengedte a közös vállalkozás gondolatát. - Amikor huszonévesen az örök fogadalomra készültem, sokat gondolkodtam azon, hog y lesz-e erőm mindehhez, és mi lesz, ha kifáradok. Ám, miután letettem, minden kétely megszűnt bennem. Tudom, hogy a csüggedés perceiben számíthatok a közösség erejére és a testvérek támogatására, amit többször is megtapasztaltam. Nincsen olyan nehézség, amit együtt ne tudnánk megoldani. A szerzetes azonban elsősorban a Jóisten keg yelmére számít, hiszen aki meghívott bennünket, gondoskodik is rólunk, ha mi a nehézségek idején belékapaszkodunk. Zsombor testvér élete minden eseményét a hit tükrében látja és dolgozza fel. Mindennapi és hitélete szétválaszthatatlanul eg�g yé forrt, a legnag yobb ajándéknak Jézusban való hitét tartja. Mindig derű sugárzik belőle, hiszen követi azt a szent ferenci intelmet, miszerint „soha ne

Szász Zsombor: - A szerzetes elsősorban a Jóisten kegyelmére számít mutassátok magatokat rosszkedvűnek!” A humort nag yon fontosnak tartja a mindennapi életben, előfordul, hogy a szószéken is elneveti magát. - Néha olyan vicces az életünk, a prédikáció pedig fontos, hog y az életünkről szóljon, így ezeket a tapasztalatokat bele szoktam szőni a gondolatai mba, nem hiszem ugyanis, hogy nagy, men�nydörgő szentbeszédekre lenne szükség, még akkor sem, ha a helyzet komoly, hiszen remény is van. A szerzetesi élet szigorú napirend szerint zajlik, a keretet a kolostor kápolnájában elmondott reggeli és esti közös ima, a zsolozsma jelenti, s törekszenek a közös étkezésekre is. A rendházban – a családokban megszokotthoz hasonlóan – ők végzik a házimunkát, gondozzák a kertet, s egy-egy hittanóra és prédikáció is komoly felkészülést igényel. Szabadideje azonban természetesen egy szerzetesnek is van, amikor hobbijának hódolhat. Zsombor testvérnek, sokszínű egyéniség lévén, több ilyen kedvelt elfoglaltsága is van, bár mint megjegyzi, ezekre eg yre kevesebb ideje

jut, hiszen „tudni kell a helyes sorrendet”. - Már 25 éve tagja vagyok a Magyar Madártani Eg yesületnek. Szeretem az erdőt járni, és megfigyelni a madarak életét, szenvedélyem a kirándulás. Erre mindig próbálok időt szakítani, mert kikapcsol. Korábban sokat gombásztam, és erre most is készülök, hiszen hallottam, hogy a zalai erdők bővelkednek a különféle kalaposokban. Leszedni csak a legismertebb fajtákat szoktam, sok esetben azonban csak megnézegetem, lefotózom. Régebben horgásztam is, ezzel azonban már felhagytam, mert drága mulatság lett. Szeretem a jó filmeket, teológiai tanulmányaim után elvégeztem egy filmesztétikai képzést, akkoriban filmklubot is tartottam. Kedvelem a 40-50-es évek olasz filmjeit, és a sci-fi is érdekel, ha érdekes filozófiai kérdéseket feszeget. Szívesen megnézek egy jó vígjátékot vagy életrajzi filmet, s a magyar film szintén fontos számomra. Másfél évtizede pedig ikonfestészettel is foglalkozik, ami „több mint hobbi, ez hivatásomba is vág,

és a leg jobban összeeg yeztethető a napirendünkkel”. - A rajz és a festészet, amikortól meg tudtam fogni a ceruzát, mindig jelen volt az életemben. Amire lehetett, rajzoltam, a tanköny veim eg ytől eg yig vázlatfüzetként funkcionáltak. Az ikonfestés a szerzetessé válással párhuzamosan jött, a közeg inspirálóan hatott rám. Egyszer Gyöngyösön kiállítása is volt, ám, mivel az alkotások mindig valakinek készülnek, nehéz volt összegyűjteni egy tárlatra való mennyiséget. - Hál’ Isten arra használják, amire való, az ikon ugyanis elsősorban nem kiállításra készül, hanem szent célokat szolgál, imádkoznak előtte és jelen van a templomi szertartásokon is. Zsombor testvérnek van például egy korai alkotása Szent Péterről és Pálról az Erzsébet-hegyi templomban, Szegeden a Magyar Ortodox Eg yházközség eg yik kápolnáját pedig egy Szent György-kép díszíti. Ennek ellenére nem tartja magát ikonfestőnek, csak egy szerzetes papnak, aki néha ikonokat Varga Lívia fest…


10

ZALAegeRSZegI 7 NAP

programajánló 13:00, 17:30 Hupikék törpikék 2 (MB) 6 15:15, 10:45 (Csak szombat – vasárnap) Farkas (MB) 16 Digitális 3D 22:00 (Csak péntek – szombat) Nagyfiúk 2 (MB) 12 20:30, 22:30 (Csak péntek – szombat) Gru 2 (MB) 6 Digitális 3D 13:45 Gru 2 (MB) 6 11:45 (Csak szombat – vasárnap)

„Központok a Zala mentén” című tárlat Németh János keramikusművész kiállítása

Art Mozi

Bukta Imre képzőművész kiállítása (A kiállítás szeptember 7-ig látogatható. Nyitva kedd-péntek 10-18 óra között, szombat 10-16 óra között, július – augusztusban kedd – szombat 10-16 óráig)

Augusztus 25-ig 16.00 Lotte és a holdkő titka, 18.00 Felhőatlasz Augusztus 29 – szeptember 1. 17.00 A méhek világa, 19.00 Az a bizonyos első év

Kiállítások

Színház Kvártélyház Kvártélyházi Nyári Fesztivál, Kvártélyházi Nyár 2013 – A hetedik évad Augusztus 24. 20.30 Anconai szerelmesek Augusztus 30. 20.30 Anconai szerelmesek

2013. augusztus 24.

Időszaki kiállítások Göcseji Múzeum „Előre a szocializmus útján…” – Így éltünk a hetvenes években (Október 27-ig)

Városi Hangverseny- és Kiállítóterem

József Attila Városi

Augusztus 31. 20.30 Anconai 15:45, 18:00, 20:15, 22:30 (Csak Tagkönyvtár szerelmesek péntek – szombat) Állandó kiállítások Megmutatom magam! – az EötRepcsik (MB) 6 Digitális 3D Göcseji Múzeum (vasárnap, vös József Székhelyiskola 14:30, 18:30, 10:30 (Csak szomhétfő: zárva) negyedikeseinek Lányok vilábat - vasárnap) Cinema City Kisfaludi Strobl Zsigmond gyűjga című kiállítása (SzeptemRepcsik (MB) 6 Augusztus 28-ig ber 3-ig) temény 16:30, 12:30 (Csak szombat – Családi üzelmek (MB) 16 vasárnap) 13:15, 15:30, 17:45, 20:00, 11:00 (Csak szombat –vasárnap) Red 2 (MB) 16 19:45 22:15(Csak péntek –szombat) Hupikék törpikék 2 (MB) 6 DigiElysium – Zárt világ tális 3D

Moziműsor

zalaegerszegi zalaegerszeg nap

híres szülöttek A Zalaegerszegi Városi Televízió műsora 8900 Zalaegerszeg, Kossuth utca 45-49. Tel.:06-92/311-309 E-mail: info@zegtv.hu Műsorok az interneten: www.zegtv.hu Augusztus 24. szombat 6:00 Heti Hírek 8:30 KultúRandevú – kulturális magazin 9:30 Heti Hírek 12:00 KultúrRandevú 13:00 Heti Hírek 15:30 KultúRandevú 16:30 Heti Hírek 20:00 KultúRandevú 21:00 Képújság

Augusztus 25. vasárnap 6:00 Heti Hírek 8:30 KultúRandevú – kulturális magazin 9:30 Heti Hírek 12:00 KultúrRandevú 13:00 Heti Hírek 15.30 KultúRandevú 16:30 Heti Hírek 20:00 KultúRandevú 21:00 Képújság

Augusztus 26. hétfő 5:00 Híradó – félóránként 9:00 KultúRandevú 10:00 Zongora és karmesteri pálca 11:00 Híradó 11:30 Képújság 18:00 Aréna

18:30 Nyitott Egyetem Augusztus 28. szerda 19:00 Híradó 19:15 Híradó 5:00 Híradó – félóránként 9:00 Zsirai filmszemle 9.30 Részletes 19:25 Esti mese Zsirai filmszemle 10:00 19:30 Zöldövezet 20:00 Zöldövezet 10:30 Híradó Híradó 20:15 Híradó Rész11:00 Képújság 18:40 Zalai letes 20:25 Esti mese 20:30 Krónika 19:00 Híradó 19:15 Zsirai filmszemle 21:00 HírHíradó Részletes 19:25 Esti adó 21:15 Híradó Részletes mese 19:30 Nyitott Egye21:45 Képújság tem 20:00 Híradó 20:30 Újvilági portrék 21:30 HírAugusztus 27. kedd adó 21:45 Híradó Részletes 5:00 Híradó - félóránként 22:00 Képújság 9:00 KultúRandevú 10:00 Zöldövezet 10:30 Híradó Augusztus 29. csütörtök 11:00 Képújság 18:00 5:00 Híradó – félóránként 9:00 Újvilági portrék 10.00 Aréna 18:30 Nyitott EgyeZalai Krónika 10:15 Híradó tem 19:00 Híradó 19:15 Hír10.45 Képújság 18:40 Zalai adó Részletes 19:25 Esti Krónika 19:00 Híradó 19:15 mese 19:30 Zöldövezet Rendőrségi Hírek 19:25 Esti 20:00 Híradó 20:15 Híradó mese 19:30 Tiszavár 20:00 Részletes 20:30 Zsirai filmHíradó 20:30 Az utolsó szemle 21:00 Híradó 21:15 magyarországi várbörtön Híradó Részletes 21:45 21:00 Híradó 21:30 Képújság Képújság

Augusztus 24. 65 éve, 1948-ban született Jean Michel Jarre francia zenész, zeneszerző 55 éve, 1958-ban született Steve Guttenberg amerikai színész Augusztus 25. 83 éve, 1930-ban született Sean Connery Oscar-díjas skót színész 73 éve, 1940-ben született Benkó Sándor villamosmérnök, klarinétos, zenekarvezető, a Benkó Dixieland Band alapítója Augusztus 26. 36 éve, 1977-ben született Vereckei Ákos kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok magyar kajakozó 56 éve, 1957-ben született Dr. Alban nigériai születésű svéd énekes, producer

Augusztus 27. 201 éve, 1812-ben született Szemere Bertalan jogász, író, politikus Augusztus 28. 87 éve, 1926-ban született Záray Márta magyar táncdalénekesnő, aki férjével, Vámosi Jánossal a hazai könnyűzenei élet egyik jelentős alakja 71 éve, 1942-ben született Szilágyi Tibor Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező 41 éve, 1972-ben született Gwyneth Paltrow Oscar-díjas amerikai színésznő, énekesnő Augusztus 29. 98 éve, 1915-ben született Ingrid Bergman Oscar-díjas svéd színésznő 579 éve, 1434-ben született Janus Pannonius pécsi püspök, költő és humanista


y

n

2013. augusztus 24.

Gyógyszertári ügyelet: 2013. augusztus 24. EGERSZEG PHARMA (KÓRHÁZ) ZRÍNYI M. U. 1. 92/596-633, 15:30 – 08:00 2013. augusztus 25. PLATÁN LANDORHEGYI U. 4. 92/312-391, 08:00 – 07:30 2013. augusztus 26. SZENT FERENC (INTERSPAR) OLA U. 1-7. 92/511-519, 19:30 – 08:30 2013. augusztus 27. HEGYALJA HEGYALJA U. 43. 92/510-642, 18:30 - 07:30 2013. augusztus 28. GONDVISELÉS (BUSZPÁLYAUDVAR) KOVÁCS K. TÉR 4. 92/323-804, 18:30 – 06:30 2013. augusztus 29 KRISTÁLY TÜTTŐSSY U. 6/B. 92/321-807, 18:00 – 07:30

programajánló Kos: Izgalmas utazásra készül, sok kellemes élményben lesz része. Később is szívesen emlékszik majd vissza az úton történtekre. Családtagjaival is kellemes napokat tölt együtt.

Rák: Bánatos, veszteség érte, és nem látja a kiutat jelenlegi helyzetéből. A problémát egyedül kell megoldania. Elsőre nehéznek tűnik a feladat, de, ha nekiveselkedik, hamar túljut a bajokon.

Mérleg: Nyáron kissé elengedte magát, ideje megálljt parancsolni. Táplálkozzon helyesen, mozogjon sokat, szabaduljon meg a felesleges kilóktól. Ha szorgalmasan dolgozik, elismerésre számíthat.

Bak: Szabadsága után nehezen talál vissza a hétköznapokhoz. Higgadjon le, csak az átgondolt, megfontolt döntések viszik előbbre munkájában, most a feladatai legyenek a legfontosabbak.

Bika: Anyagi nehézségei lehetnek, de hamar túljut ezeken, noha most kilátástalannak ítéli helyzetét. Ha szükséges, hozzon szigorúbb döntéseket. Figyeljen jobban oda egészségére, sportoljon.

Oroszlán: Kevés figyelmet szentel családtagjainak, csak a szórakozáson jár az esze. Vigyázzon, mert fordulhat a kocka, előfordulhat, hogy rövidesen nagy szüksége lesz rájuk.

Skorpió: Mostanában hajlamos másokkal foglalkozni, másokat kritizálni, miközben nem veszi észre az élet apró örömeit. Legyen összeszedettebb, figyeljen önmagára, kiegyensúlyozottabb lesz.

Vízöntő: Egyre jobban érzi, hogy vissza kell találnia régi önmagához. Sok a feladata, de a magánéletével is törődnie kellene. Ha sikerül egyensúlyt teremtenie, szerencsés fordulatot vesz az élete.

Ikrek: Sokat dolgozik, de a befektetett munka előbbutóbb megtérül. Ne féljen a kihívásoktól, a felmerülő problémákon könnyedén túljut. Jó lenne, ha több időt töltene barátaival, szeretteivel.

Szűz: Az utóbbi hetekben sokat dolgozott, ideje szabadságra menni, pihenni. Itt az ideje, hogy feltöltődjön testileg, lelkileg. Sportoljon és kiránduljon nagyokat a hétvégén.

Nyilas: Szívesen kirándul és erre hamarosan lesz is lehetősége. Kellemes élményben lesz része. Az utóbbi időben sokat dolgozott, hamarosan megtérül a befektetett energia, pénz áll a házhoz.

Halak: Az elmúlt hetekben nagyon sokat dolgozott, úgy érzi, elfogyott minden energiája. Legyen türelmes, rövidesen lesz módja pihenésre, feltöltődésre is. Kellemes kirándulás vár Önre.

TESLA, RÖVIDEN HELYRAG, A -NÉL MEGTÖRT PÁRJA (EMBER)

SÍKIDOM

1

11

Zalaegerszegi 7 Nap

RÓMAI 1-ES

IGAZODÓ AZ EGYIK VÉRCSOPORT

IDOM

KARIBI ÁLLAM ÖSSZEFOG

NORVÉG AUTÓJEL AUTÓMÁRKA

EZEN A NAPON MEGDUZZAD A BOR ZAMATA HATÁRFOLYÓNK

KESKENY HÉZAG

ÕSI JEGYZÉSI MÓD EGYIPTOMI ISTEN

VINNI AMPER, KEZD! RÖVIDEN INDUL A STAFÉTA! LÓELEDEL

2

ASZÚSZÕLÕT VÁLOGAT RIPORTOT ÍR ÖRÖKSÉGJELZÕ!

PULT A PIACON CSISZOLT FELÜLETÛ DÍSZES NÕI KITÛZÕ HOZZÁM

CSEH TEHERAUTÓMÁRKA OPUS, RÖVIDEN

AGENOR, BECÉZVE KÉTJEGYÛ BETÛ

SZORUL

KELLEM ... LANKA; ÁLLAM FÛSZERNÖVÉNY NÍVÓS DARAB!

IZOMBAN REJLIK! SILBAK

PÉNZZEL TARTOZIK ENERGIA, RÖVIDEN

T

GRÁNÁTTAL LÖVÕ

O

SEB SZÉLEI!

VÍZBEN ÁLL!

HATÁROZOTT NÉVELÕ

FÉMÜLÕKE A PARKOLÓ JELE

MATRÓZESZKÖZ A FLUOR VEGYJELE INDIAI ASZKÉTA

!


12

kultúra

ZALAegeRSZegI 7 NAP

2013. augusztus 24.

elismeréseket vettek át Az augusztus 20-ai ünnep kapcsán három zalai személy is elismerést vehetett át. A Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adták át Nemes László zalaegerszegi festőművész-

nek, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata elismerést Varga Lászlóné dr. Geresits Gizella nyugalmazott lenti pedagógus kapta meg, dr. Török Ferenc, a Zala Megyei Ügyvédi Kamara elnöke pedig a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozatát vette át. Szabó Borbála Telefondoktor című darabjával a Kvártélyházban ismerkedhettek az érdeklődők

Az író a vécében hallgatózik Fotó: Seres Péter

Szabó Borbála korunk egyik legsikeresebb írónője, s keresett dramaturg a színházi világban.

A zalaegerszegi festőművészt, Nemes Lászlót is kitüntették

PARKETTA - SZŐNYEG

PVC ÉRTÉKESÍTÉS- KIVITELEZÉS +36-30-69-67-811 +36-30-407-5176 www.mobilpadlo.hu

SZOLGÁLTATÓ SAROK

MŰHOLDAS TV ÉS MOBILINTERNET

Zalaegerszeg, Ady u. 31. 92/510-865 * 06-30/692-3599 TV és Antenna szervíz

Vizes falak

utólagos szigetelése lemezpréses technológiával!

Épületvillamossági É gyorsszervíz Hívható H-P.: 09- 18.00 óráig

+3630/ 256-24-98

Ingyenes felmérés!

Tősér Á Árpád vízszigetelő, egyéni vállalkozó 06-30/458-77-17 06-20/246-2502 06-74/467-355

Autókereskedés és szakszervíz

Márkafüggetlen autószervíz Személy és haszonjárművek javítása, szerelése, műszaki vizsgáztatása 3,5T-ig. Zalaegerszeg Berek u.4 Tel./Fax: 92/510-684

www.loloterko.hu

AUTÓ VARGA

Teraszok, kertek, kocsibejárók

térburkolása, terméskőburkolása tervezéstől a kivitelezésig. g

8991 Teskánd, Petőfi u. 80.

+36 30 9373 977

Telefondoktor című egyszemélyes sikerdarabját nyár elején mutatták be a Kvártélyházban, a kortárs fesztiválon. Természetesen nyomos oka van, hogy miért egy nőgyógyász a főhős… - Három gyerekem van, és mindig elégedetlen voltam a nőgyógyászaimmal – jutunk el a lényegig, rögtön az első mondatban. - Az a fő baj velük, hogy általában férfiak, és soha nem szültek, emiatt pedig semmit nem értenek a női lélekből. A harmadik gyerekemet egyébként már női nőgyógyásznál szültem… Érdekesség a darab történetében, hogy Szabó Borbála volt súgó is saját monodrámájában. Azt meséli, mindig leizzadt, mert például ha a technikus rossz telefont csörget meg a három közül vagy Göttinger Pál elrontja a szöveget, akkor jelzéseket kell leadnia, hogy éppen hol tart a cselekmény, ami iszonyú koncentráltságot igényel. Az író szerint a lényeg az, hogy a munkái elindítsanak valamit az emberekben. És ezt szokta is tesztelni. A teljes tízedik évad című darabjánál például a szünetet gyakran a mosdóban tölti a Bárka Színházban. - Ilyenkor hallgatózom. Nagyon érdekel, hogyan reagálnak a nézők, milyen hatással van a darab rájuk. Figyelek a szakmai kritikákra is, de arra jobban, hogyan hat a mű. Több fázis

van. Ha semmit nem beszélnek a vécében a darabról, akkor az rossz érzés. Ha azt jegyzik meg, hogy de jól játszik a Kálid Artúr, annak se annyira örülök. Vannak olyan mondatok is, hogy „de jó ez az író, jópofa ez a darab”, az már egész jó, de az igazi az, ami gyakran előfordul, hogy a saját életükről kezdenek beszélni, mert előhívta a darab belőlük a problémákat, érzéseket, és ez felkavarja őket. És ilyenkor hosszabban ülök a vécén, mint ami indokolt lenne, és figyelek. Egyébként ezt teszem a büfében is. Szabó Borbálát sokan még ma is dramaturgként jegyzik, pedig íróként is sikeres. Színpadi szerzőként, Erdős Virágon kívül, nincs is más olyan írónő, akinek játszanák a színházak a munkáit. Néha megkapja: te dramaturg vagy, mert az női foglalkozás, benne van a támogató attitűd. Ezt a falat áttörni pedig, a sikerek ellenére is, nehéz. Amikor Varró Dániellel közösen írt mesejátékot, gyakran csak szerzőtársát említették, amin sokszor megsértődött, s harcolt ellene. Ám a nézők szeretete, darabjainak, munkáinak a sikere biztosítja, ha ír valamit, azt komolyan veszik. A skatulyák ellen pedig sokat nem tehet. A POSZTon például a legjobb dramaturgiai munkáért járó díjat kapta meg, pedig annak az előadásnak nem ő volt a dramaturgja. A Bánk bánt

írta, formálta át mai nyelvre, tehát egyfajta műfordítás volt a feladata, mégis egy másik dobozba rakták. - Egy csomó saját ötletem van – fűzi tovább a gondolatot. - Általában felmérem az évad elején, mit szeretnék megcsinálni, és ahhoz keresek embereket. Szeretnék ebbe az irányba menni, mert nem elsősorban dolgozni akarok a színházban, hanem dolgokat akarok megírni. Most egy kicsit egyébként is egyedül akarok lenni. Van egy regénytervem, de erről többet nem árulhatok el. Szabó Borbála tanár férjével három g yermekről gondoskodik, s mellettük szigorú rendben dolgozik. Elviszi őket iskolába-óvodába, majd délután négyig ír. A nyarak a nehezebbek, hiszen ilyenkor mindenki otthon van. Általában hajnalig dolgozik, reggel kel, majd úszik a Balatonban kiütve, este pedig kezdődik minden elölről. - A gyerekek egyébként hagynak írni, sőt, támogatják, főleg, ha gyerekdarab készül. Most is tartottam nekik felolvasást, és ilyenkor nag yon-nag yon lelkesek. Általuk bemérem, hogy mi nem jó, s ezt pontosan érzem, hiszen olyankor lankad a figyelmük, nem nevetnek. A reakciók számomra fontosak. A közönségen is észreveszem, ha van zuhanás. Kikaptunk a bárkás darabból is húsz percet, már jóval a bemutató után, mert például volt olyan jelenet, ami ugyan nem volt rossz, de túl hosszúnak bizoPéter Árpád nyult.


2013. augusztus 24.

sport

Zalaegerszegi 7 Nap

13

Meghódította a La Manche csatornát Mányoki Attila átúszta a La Manche csatornát. A kiváló zalaegerszegi hosszútávúszónak, az erős áramlatok miatt, a tervezetthez képest 8 kilométerrel többet kellett teljesítenie, de így is beállította az eddigi leggyorsabb magyar 10 óra 47 perces idejét. További nehézséget jelentett a hosszú várakozás, hiszen Mányoki Attila már augusztus 12-én készen állt arra, hogy vízbe szálljon, de a rossz időjárási körülmények miatt csak a rendelkezésére álló, több mint egyhetes időszak utolsó napján, augusztus 20-án vághatott neki a távnak. Utólag már azt mondja: öröm számára, hogy nemzeti ünnepünkön sikerült meghódítania a La Manche csatornát. - Az átúszáshoz nagyon hosszú út vezetett, amely inkább mentálisan viselt meg. Az állandó várakozás sok energiámat felemésztette, és lelkileg is nehéz volt ez a néhány nap. Eredetileg hétfőn indultam volna, délelőtt 11 óra után, de a kikötőben jelezték, hogy az úszást a kedvezőtlenre forduló viszonyok miatt törölni kellett. Abban a felfokozott

idegállapotban nem kívánom azt az érzést senkinek. A nagy napon a zalaegerszegi hosszútávúszó viszonylag nyugodt tengeren, jó tempóban tudott haladni. Mint meséli, a víz 15 fokos volt, de a francia partokhoz közeledve folyamatosan emelkedett a hőmérséklete, egészen 17 fokig. A 4. és a 6. óra között viszont rettenetesen hideg volt a Csatorna, s ebben a periódusban ez jelentette a legnagyobb gondot. - Az utolsó két órát már teljes sötétségben tettem meg. Rosszak voltak a látási viszonyok és talán emiatt is megcsípett három medúza. Az erős áramlat miatt hosszú időt vett igénybe, mire ki tudtam úszni a francia partra, 47,23 kilométer teljesítése után. A kiváló sportembert, aki ötödik magyarként úszta át

Gyutai Csaba polgármester is köszöntötte Mányoki Attilát a Csatornát, csütörtökön Gyutai Csaba polgármester fogadta és köszöntötte. - Rendkívül büszkék vagyunk Attilára, ő a mi fiunk, ízig-vérig zalaegerszegi ember – szögezte le a városvezető. - Annak különösen örülök, hogy a mos-

Strandröplabda szezonzáró Kustánszegen A Zalaegerszegi Szabadidősport Szövetség Röplabda Bizottsága idén is a Kustánszegi Napok keretében tartotta a strandröplabda szezon zárását. Előbb a női párosok léptek homokra, majd a férfi és a vegyes párosok mérték össze tudásukat. Színvonalas, szemet gyö-

nyörködtető labdameneteket láthattak az érdeklődők. A versenyen a helyezések többször is a keresztbeverések utáni pontszámítások után dőltek el. A torna dobogós helyezettjei: Női: 1. Molnárné Czigány Judit – Molnár Martina, 2. Fölnagy Eszter – Pintérné Csillag Ildikó, 3. Hor-

váth Adrienn – dr. Nagy Viktória. Férfiak: 1. Cserjési Szilárd – Pais László, 2. Balázs Erik – Balázs Zsolt, 3. Molnár Barnabás – Molnár Bálint. Vegyes: 1. Molnár Martina – Cserjési Szilárd, 2. Molnárné Czigány Judit – Pais László, 3. Bokor Lászlóné – Molnár Barnabás. -i-

Eredmények, mérkőzések A ZTE FC utánpótlás csapatainak hétvégén lejátszott mérkőzései: 08.19: U21-es NBII. Észak-nyugat: Szombathelyi Haladás – U18 ZTE FC. 1-1 08.19: U17-es NBII. Észak-nyugat: Szombathelyi Haladás – U16 ZTE FC. 1-0 08.23. U18 NBII. Észak-nyugat: ZTE FC – Gyirmót 3-0 08.23. U16 NBII. Észak-nyugat: ZTE FC – Gyirmót 2-0 A ZTE FC utánpótlás csapatainak következő mérkőzései: 08.24. 11:30 NB I. Nyugati csoport: U15 ZTE FC – Siófok, Ifi Centrum füves pálya 08.24. 11:30 NB I. Nyugati csoport: U14 ZTE FC – Siófok, Ifi Centrum 2.füves pálya 08.31. 11:00 U21 NBII. Észak-nyugat: ZTE FC – Csorna, Stadion mögötti füves pálya 08.31. 13:00 U17 NBII. Észak-nyugat: ZTE FC – Csorna, Stadion mögötti füves pálya 09.01. 13:00 NB I. Nyugati csoport: U15 Tabáni Spartacus – ZTE FC, Budapest 09.01. 13:00 NB I. Nyugati csoport: U14 Tabáni Spartacus – ZTE FC, Budapest A ZTE NB II-es női csapatának következő mérkőzései: 08.25. 16:00 ZTE – PVSK , Magyar Kupa, Ifi centrum 08.31. 10:00 DAC – Unió FC. – ZTE FC NBII-es bajnoki, Győr

Fotó: Seres Péter

tani és a korábbi extrém sportteljesítményeit is a város önkormányzata és zalai cégek segítették. Jól látszik, hogy ennek a fiatalembernek tiszta, szép magyar lelke is van, hiszen ezt a nag yszerű úszást, nemzeti ünnepünk

alkalmából, Szent István tiszteletére ajánlotta fel. Mányoki Attila ezzel egy hét állomásból álló sorozatot kezdett: a világ legveszélyesebb nyíltvízi szakaszait szeretné teljesíteni. A következő célpont JaPéter Árpád pán.

- stílusos bizsuk - divatos sálak, Kendők - bőr és műbőr táskák, pénztárcák

Új őszi árukészlet! Zalaegerszeg, Mártírok u. 12. Keress minket itt is:

Végkiárusítás a k,

k,

a ál

t

v

á áz

k,

k,

-ban:

k k, o ra ro e r a o p t h ob ké bú sz po

40-50% árengedménnyel!

Zalaegerszeg Kovács Károly tér 5. Centrum Áruház 2013. augusztus 30-ig, illetve a készlet erejéig.


14

sport

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. augusztus 24.

Az Ajka lesz a következő

Fotó: Seres Péter

A ZTE FC NB II-es labdarúgó csapata a 2013-2014. évi szezont Kozármislenyben kezdte meg.

csupán alkalmanként jelentett némi veszélyt a ZTE a hazaiak kapujára. A mérkőzés gól nélküli döntetlennel fejeződött be és ez a ZTE számára hízelgő. A hét közepén egy edzőmérkőzéssel hangolt a csapat a Az egycsoportossá szűkült hétvégi Ajka elleni bajnokira. második vonalban mindkét A szerdai találkozón a dubai csapat bízott a jó kezdésben. A székhelyű Al Nasr SC vendékék-fehérek fogadkoztak a geskedett a ZTE Arénában, a forduló előtt, találkozó 6:3-as nem szeretné- 2013. augusztus 24, 19 óra ZTE-győzelemnek beragadni, ZTE FC - FC Ajka mel zárult. Simint az előző 2013. augusztus 28, 19.30 mon Antal vekiírásban. A ta- ZTE FC - FC Ajka - Magyar zetőedző bízik lálkozót a haza- Kupa abban, hogy csapata megiak kezdték jobban és csak Jahic kapusnak szerzi az első bajnoki győzelköszönhető, hogy nem sikerült mét az Ajka ellen. Nem melléa félidőben vezetést szerezni- kesen a Magyar Kupában jövő ük. A második félidőben is a szerdán újra farkasszemet -iKozármisleny volt aktívabb és néz a két együttes.

Extrém sportok napján az AquaCity-ben Gerald Boston az új irányító Nem csak a strandolás élménye várta a múlt szombaton a zalaegerszegi AquaCitybe látogatókat, hiszen Extrém sportnap címmel szerveztek

programot a vízicsúszdaés élményparkba látogatók számára. Látványos bemutatókat kínálta a szer vezők: a színpadi show sem maradt el – fel-

vételünkön az ugrókötéllel igencsak jól bánó fiatalok produkciójának egy pillanata -, de az érdeklődők például a műugrással is ismerkedhettek.

Jegyek már csak a ZT E Aréna I. és V. szekto rába kaphatók, 1.500 kedvezményes áron. ,-Ft-os Ezek a belépőjegyek a színpadra KORLÁTOZOT

T RÁLÁTÁST BIZTOSÍTA

NAK!

Gerald Boston személyében megtalálhatja irányítóját a Zalakerámia ZTE KK férfi kosárlabda csapata, adta hírül a klub hivatalos honlapja. A hét közepén megszületett az egyezség, és a 22 éves, 180 cm-es, 84 kg-os amerikai játékos

szeptember elején érkezik első európai csapatához. Három hét próbajáték áll rendelkezésére, hogy meg�győzze a szakmai stábot. Vele és a – szintén szeptember elején érkező – kanadai Doug Plumbbal lehet teljes a ZTE külföldi mezőnysora.

Sportprogramok 08.24. 08,00 ZEUS Teke Kupa Városi Sportcentrum 08.24. 19,00 ZTE FC – Ajka NB II. labdarúgó mérkőzés Városi Labdarúgó Stadion

08.26. 18,30 Teke tömegsport csapatbajnokság Városi Sportcentrum 08.28. 16,00 Városkörnyéki teke csapatbajnokság Városi Sportcentrum

Rúgd a labdát Zeg! – Tisztelt Szurkolóink!

Előzetes információink ellenére a bajnoki rajtra nem valósul meg az új beléptetőrendszer kiépítése, ez akkor még várhatóan folyamatban lesz. Ezért nem halogathatjuk tovább a bérleteket árusításának megkezdését, amelyek a tavalyihoz hasonló módon a „régi” rendszer szerint kerülnek értékesítésre. Vagyis a jelenleg is működő beléptetőrendszerrel lesznek kompatibilisek. A bérletek árusítását augusztus 7-én, szerdán kezdjük meg a

ZTE Marketing Irodában ( Október 6. tér 16. ). A TELJESÁRÚ bérletek 10.000,-Ft-ba kerülnek, a KEDVEZMÉNYES (diák, nyugdíjas ) bérletek 5.000,-Ft-ba. Támogatói bérletek 25.000,-Ft-ért kaphatók. A teljesárú jegyek 1000,-Ft-ba, míg a kedvezményes belépők 500,-Ftba kerülnek. Hajrá ZTE!

www.ztefc.hu

Soron következő találkozók : 08.24. ZTE-AJKA 19.00 Bajnoki 08.28 ZTE-AJKA 19.30. Magyar kupa mérkőzések a ZTE ARÉNÁBAN

Hajrá ZTE!

A Városi Sportcsarnok melletti műfüves pályákon rendezte első tornáját a Fidelitas helyi csoportja, valamint az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) zalaegerszegi szervezete a hosszúhétvége nyitónapján. A Rúgd a labdát Zeg! elnevezésű rendezvényen 11 csapat mérte össze erejét. A rekkenő hőségben a megnyitón Kocsárdi Gergely, a ZTE nemrégiben visszavonult kiválósága és Bita József, a ZTE FC egykori támadója köszöntötte a fiatalokat, és mindketten örömmel fogadták a torna megszervezését, hiszen minden ilyen rendezvény kiváló lehetőséget biz-

tosít az utánpótláskorú játékosoknak a szereplésre. Ezt követően Vigh László országgyűlési képviselő köszöntőjében támogatásáról biztosította fiatalokat jövőbeli terveikhez. A mezőnyből kiemelkedett a ZTE utánpótlásában nevelkedő Nesteam csapata, mely megnyerte a tornát, megelőzve a szervezők csapatát az IKSZ-et és a


2013. augusztus 24.

sport

Zalaegerszegi 7 Nap

15

A Sehol SE nyerte

Biztosan szerezte meg a hĂĄrom pontot a csapat

FotĂł: Katona Tibor

Győzelemmel kezdte a bajnoksågot az Andråshida A mår kÊtcsoportos NB III Nyugati-csoportjåban a Tarr Sprint Andråshida hazai pålyån fogadta a szomszÊdvår KÜrmend FC csapatåt. A ta lå l kozó elejÊn gyåszszßnettel emlÊkeztek az egykor a klubnål is tevÊkenykedő kÊt ZTE utånpótlås szakemberre, PÊter Låszlóra Ês Bån Ist-

vånra, akik a kÜzelmúlt- KÜrmend, åm a jól vÊdekeban tåvoztak az Êgi fut- ző hazaiak ellen nem taballpålyåkra. A mÊrkőzÊ- låltåk a fogåst a vasiak. sen nÊmi puhatolózåst kÜ- Az Andråshida kontråi vetően a 7. percben Pola- folyamatos veszÊlyt jelentettek az elreczki fejesÊvel veze- A 2. forduló: 2013. au- lenfÊl kapude tÊst szerez- gusztus 24, 17:30 Futura j å r a , g ól tek a hazai- Mosonmagyaróvår-Tarr újabb mår nem ak, majd a Sprint Andråshida SC szßletett a vendÊgek zavaråt kihaszta lå l kozón, nålva a 10. percben Witt- így fontos pontokkal kezdman is betalålt. Az első te a 2013-2014-es bajnoki fÊlidő így mindenkÊppen a szezont a kÊk-sårga alaHidåÊ volt. A måsodikban kulat. A mÊrkőzÊs utån felpÜrgette a jåtÊkot a Dobos Såndor az And-

szeptemberben ĂŠs novemberben is

råshida vezetőedzője ÊrtÊkelte a låtottakat. Elmondta, hog y a szezon első mÊrkőzÊse mindig nehÊz, így volt ez a KÜrmend ellen is. A kÊtgólos vezetÊs tudtåban megnyugodott a csapat Ês biztosan szerezte meg a hårom pontot. A folytatåsban, idegenben, Mosonmagyaróvåron vendÊgeskednek a fiúk, ahol nem lesz kÜn�nyŹ dolguk, hiszen a vendÊglåtóik idegenben szereztÊk meg első bajnoki -igyőzelmßket.

'U %HUWXV 0LKiO\

VHEpV] SODV]WLNDL VHEpV] IĘRUYRV 5HQGHOpV V]HUGD yUiLJ +HO\H =DODHJHUV]HJ 7RPSD X %HMHOHQWNH]pV ZZZ SODV]WLNDEHUWXV FRP

IdÊn 11. alkalommal rendeztÊk meg az Ifjúsågi Sportcentrumban a hagyomånyos Augusztusi Csillag Kupåt. A nÊpszerŹ Êjszakai tornåra mindÜssze hÊt csapat nevezett, az egyßttesek kÜrmÊrkőzÊses formåban dÜntÜttÊk el a kupa sorsåt. A salakos pålyåkon lebonyolított kupån mindenki jåtszott egy mÊrkőzÊst mindenkivel, majd az első nÊgy csapat mÊg egyszer megmÊrkőzÜtt egymåssal. Az erős szÊl nÊha megnehezítette a jåtÊkosok dolgåt, de a rutinosak ezt az akadålyt is kÜnnyedÊn vettÊk. Ezen az augusztusi estÊn a legkiegyensúlyozottabb teljesítmÊnyt a Sehol SE csapata nyújtotta: kilenc mÊrkőzÊsen sem talålt legyőzőre Ês mindÜssze egy gólt kapott a tårsasåg, így megnyertÊk a kupåt. Az ezßstÊrmes a Favågók csapata lett, míg a harmadik helyet a KisebbsÊgi Önkormånyzat 1-es csapata szerezte meg. ÉrdekessÊg, hogy ez a torna volt az utolsó a Csillagkupåk tÜrtÊnetÊben, amit salakon rendeztek, ugyanis jÜvőre mår elkÊszßlnek a jelenlegiek helyÊn a mŹfßves pålyåk. RemÊlhetőleg ez ismÊt meghozza a kedvßket a csapatoknak a jåtÊkhoz Ês a nevezÊshez. -i-

Dr. Kemencei Attila fogorvos, szĂĄjsebĂŠsz

TeljeskĂśrĹą fogĂĄszati szolgĂĄltatĂĄs! BejelentkezĂŠs: +36-20/993-05-06 Zalaegerszeg, ZĂĄrda u. 4. (VĂŠradĂł ĂŠpĂźletĂŠben)

TÖBBÉ NINCS FÉLELEM, CSAK MOSOLY! C

MEGHĂ?VĂ“ TĂ MOP 6.1.2-11/1-2012-0803

EgĂŠszsĂŠgfejlesztĂŠs a KertvĂĄrosi NĹ‘i SportegyesĂźletnĂŠl

A tervek szerint újabb tornån mÊrkőzhetnek meg a csapatok szeptemberben KistßcsÜk gårdåjåt. A torna legjobb jåtÊkosa Doszpoth Såndor lett, a gólkirålyi címet Bita Måtyås szerezte meg 22 talålattal, míg a legjobb kapusnak Farkas Róbertet vålasztottåk. A

díjakat Balaicz Zoltån alpolgårmester adta åt. A csapatoknak a mÊrkőzÊsek utån bogråcsban főtt pÜrkÜlttel kedveskedtek a szervezők. Herold Barnabås az Ifjúsågi KeresztÊny-

demokrata SzĂśvetsĂŠg zalaegerszegi elnĂśke lapunknak elĂĄrulta, szeptemberre is terveznek egy hasonlĂł tornĂĄt, ĂŠs egy novemberi teremlabdarĂşgĂł kupĂĄban -iis gondolkodnak.

A Kertvårosi Női Sportegyesßlet 8.247.341 Ft 100%-os vissza nem tÊrítendő tåmogatåsban rÊszesßlt a Tà MOP 6.1.2-11/1-es EgÊszsÊgre nevelő Ês szemlÊletformåló Êletmód programok (lokålis színterek) pålyåzati konstrukciójåban. A program megvalósítåsånak első ållomåsakÊnt az egyesßlet KerÊkpårtúråt szervez 2013.09.21-Ên

(szombaton) a ZalalÜvői Borostyån tóhoz. Az indulås időpontja: 9:00 Az indulås helye: Kertvårosi Posta parkoló HazaÊrkezÊs vårható időpontja: 16:00 Az egyesßlet minden rÊsztvevőt szeretettel vår, jelentkezni az alåbbi elÊrhetősÊgeken.

KertvĂĄrosi NĹ‘i SportegyesĂźlet 8900 Zalaegerszeg, KĂśztĂĄrsasĂĄg Ăştja 63-67. curves@zalaszam.hu, 92/814-503


16

ÉPÍTŐIPARI MELLÉKLET sport színes

ZALAegeRSZegI 7 NAP

2013. augusztus 24.

Ősszel is a szabadban

NYÁR VÉGI AKCIÓ!

Szürke Patent térkő

1790 Ft/m2-től

Aranyhíd térkő

2950 Ft/m2 -től

Antik téglakő

2890 Ft/m2-től

Szegélykövek 380 Ft/fm-től Egyes térkövek még tavaszi akciós áron! Térburkolat építés, tervezés, szaktanácsadás rövid határidőn belül

www.gocsejflaszter.hu

TÉRKŐ ÉS KERTCENTRUM

8900 Zalaegerszeg, Balatoni u. 19. Tel/Fax: 06-92/511-922, Mobil: +36 30/335-77-37

Az akció megjelenéstől 2013.09.15-ig ill. a készlet erejéig tart!

TÉRKŐ ÉS KERTCENTRUM

Nyitva tartás hétfőtől péntekig: 8.00-17.00 szombaton: 8.00-12.00

A nyár ugyan lassan búcsúzik, ám az ősz is tartogathat számunkra kellemes napokat. Akár a kert, a terasz felújítására is szakíthatunk időt.

Túl a vakáción és a nyári szabadságokon – már akinek jutott a pihenésből -, a szeptember a többség számára már nem olyan mozgalmas: ritkábban kerekedik fel az ember. Tennivaló per-

sze akad a ház körül is, egy-egy napos, kellemes hét végén például a kertet, a teraszt is rendbe tehetjük, felújíthatjuk. Érdemes megnézni, minden térkő a helyén van-e, szükség van-e itt-ott a já-

rólap cseréjére, jó állapotban van-e a hintaágy… Ha esedékes, nekiveselkedhetünk a munkának, ha nem, akkor is töltsük a délutánokat a szabadban: még lesz alkalom grillpartira is…


2013. augusztus 24.

ZALAegeRSZegI 7 NAP ÉPÍTŐIPARI MELLÉKLET színes

Őszre hangolhatunk

Kanizsa Energetika

Az épületek energia doktora!

ENERGETIKAI Évszakváltáskor az ember könnyebben ráveszi magát TANUSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE arra, hogy változtasson az otthonán. Jöhet egy festés, KEDVEZŐ ÁRAKKAL! sor kerülhet bútorcserére is, (Pl: Zalaegerszegi 75nm-es családi ház bruttó 17 500Ft) de a frissítéshez sokszor elewww.kanizsaenergetika.hu gendő a textíliák cseréje is. Tel.: 06-30/994-97-07, E-mail: info@kanizsaenergetika.hu Ha ilyesmin töri valaki a fejét, mindenképpen nézzen körül: nyár végén nem csak a Térkőből, aszfaltból, ruhákra vonatkozhat a szezonvégi kiárusítás. Az üzlestb. udvarban, útban, tekben az is találhat kedvére festő vállalkozó járdában. való darabot, aki nem raCsatorna és egyéb gaszkodik a legújabb tren- Homlokzatszigetelést közműépítést és szobafestést dekhez, de az is, aki nem garanciával vállalunk! vállalunk csak őszi hangulatba öltözSZAKÁLY KFT. garanciával. tetné, de modernebbé is tenné otthonát. 0630/9946524 TEL.: 06-30/216-8785

BURKOLATÉPÍTÉS

Fodor Róbert

KOZMA Kft.

Kulcsár Nándor Villanyszerelő Mester

Villanyszerelés, Mérőhely kialakítás, Érintésvédelmi és Szabványossági felülvizsgálat!

17

NAVIGÁTOR KÖZVETÍTÖ IRODA 8700 Marcali, Petőfi u. 2.

Tel./Fax: 85/311-895 • Mobil: +36-30/701-50-12, +36-30/701-50-13 e-mail: belsoerzsi@t-online.hu • web: www.navigatoriroda.hu SZOLGÁLTATÁSAINK ingatlan közvetítés, munkaközve-

títés, üzleti-partner közvetítés, könyvelés, adótanácsadás, adóügyi képviselet, biztosítások, hitelközvetítés, jogi tanácsadás. Az általunk közvetített hitelekhez az ügyvédi közreműködés DÍJMENTES

ELADÓ, KIADÓ INGATLANOKAT keresünk elsősorban Marcaliban és környékén! Ingatlanokkal kapcsolatos szolgáltatásainkat bővítettük: vállaljuk ingatlanjának felújítását, bővítését, átépítését részben, vagy egészben a tervezéstől a befejezésig.

EXTRA AJÁNLATUNK: kertépítés, belsőépítészet Ingatlan kínálatunk megtekinthető a www.ingatlan.com/marcalinavigator oldalon.

KAZÁNOK TAVALYI ÁRON! WWW.KAZAN-GYARTAS.HU

RENDELJEN EGYEDI GYÁRTÁSÚ KAZÁNT!

30 KW-os kazán már ár tartozékot 125 000 Ft! /az nem tartalmaz/

Zalaegerszeg, Virágzó mező u. 2/b. Telefon: 92/599-910; Fax: 92/599-911 E-mail: info@kozmakft.hu www.kozmakft.hu

5 ÉV GARANCIA!

IPARI ÉPÜLETGÉPÉSZET

tervezés, kivitelezés

ÉPÍTÉSZETI TERVEZÉS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY • GRUNDFOS szivattyúk • GÁZGÉP nyomásszabályzók • GEBERIT termékek nagy választékban, kedvező áron.

06-30412-0930

REÁL Quantum kanapé

9735 Csepreg Bercsényi út 27. Tel.: 06/94-366-165 Mobil: +36 70/275-72 13 e-mail: csepregikazan@freemail.hu www.csepregikazan.hu, www.kazan-gyartas.hu

BÚTOR

. . . A L E G J O B B OT T H O N Fabetétes Xéna kanapé

HORVÁTH ANTAL GYÖRGY

Velence franciaágy (erősített rugós)

Viktória kanapé

Trinity kanapé

(erősített rugós)

59.900,-

119.900,-

Safari sarokülő

79.900,-

149.900,-

86.900,-

109.900,-

94.900,-

69.900,-

119.900,-

99.900,-

Berta étkező (6-os)

79.900,-

64.900,-

55.900,-

Trixi 3-2-1

159.900,-

Házhoz szállítás - Garancia

Anita konyha MDF 2m Blanka konyha (225 cm)

99.900,-

66.900,-

NYÁR VÉGI AKCIÓ! Minden ami bútor- elérhető áron nálunk!

(erősített rugós)

169.900,-

104.900,-

Senátor szekrény ( 3,2m)

109.900,-

89.900,-

Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat!

139.900,Bali tolóajtós gardrób ( 1,6m)

89.900,-

Zalaegerszeg, Hock J. út 72. (a volt Szatmári épületgépészeti áruház helyén) Nyitva: H.-P.:9.00-17.30,Szo.:9.00-12.30, Tel.: +36 20 212 0009

71.900,-

Az akció a megjelenéstől szept 30-ig tart.

74.900,-


18

apróhirdetés

Zalaegerszegi 7 Nap

-e? d o d Tu

Tudod-e hány km-t teljesített Mányoki Attila a La Manche csatorna átúszásakor?

A. 932 km

B. 13 km

C. 47.23 km

A tippedet küldd a

zalaegerszegi7nap@maraton.plt.hu címre! A nyeremény 2 db mozijegy amely beváltható 2013. szeptember 5-től 19-ig az Art moziban.

INGATLANT KÍNÁL Családi ház Zalaegerszeg belvárosi, 2 szobás, polgári stílusú családi ház eladó. Tel.: +36-30-62298-16 Zalaegerszeg kertvárosban 3 szobás, felújítandó családi ház eladó. Tel: +36-30-3667584 Zalaegerszeg,-Besenyőben, 110 m2-es, 4 szobás, teljesen felújított családi ház, garáz�zsal, szép kerttel 17,8 M Ft. irányáron eladó! Tel.: +36-30301-28-26 Zalaegerszeg botfai családi ház 12,5 millió Ft-ért lakásbeszámítással is eladó. Tel.: +3630-718-68-54 Zalaegerszegtől 14 km-re igényesen felújított parasztház 6,8 M Ft-ér eladó. Tel: +36-30366-7584 Zalabesenyőben eladó felújított, szigetelt, műanyag nyílászárós, gázfűtéses + cserépkályhás, 3 szobás családi ház 1260 nm területtel. I.ár.: 9,9M Ft Tel.:+36-30-378-5158 Zalaegerszeg belvárosában csendes környezetben régi családi ház nagy területtel eladó. Tel.: +36-70-600-2252

Erzsébethegyen fiatal, jó állagú családi ház eladó. Érd: +36-30-372-95-66 Zalaegerszeg, Csácsi hegyen nagyobb terület, 2 szobás lakható épülettel eladó! Iár: 3,9 M Ft. +36-30-301-28-26 SÜRGŐS!Boncodföldén eladó 1998-ban épült,tágas nappalis-étkezős + 2 hálószobás, duplagarázsos családi ház 1270 nm-es gondozott területtel. Irányár:10,9M Ft Tel.:+36-30-378-51-58

Lakás Zalaegerszegen, Dísz téren 47 nm-es, 4. emeleti, felújított, új nyílászárókkal, egyedi fűtésmérő készülékkel felszerelt lakás eladó. Lift van. Tel.: +36-30-221-24-25 Zalaegerszeg belvárosban, 1. emeleti, 2 szobás keleti fekvésű 56 m2-es lakás, egyedi gázfűtéssel eladó! Iár: 6 400 000,- Ft. Tel.: +36-30-301-2826 Zalaegerszeg Kosztolányi tér, felújított 2 szobás, 2. emeleti egyedi cirkós lakás 8,9 M Ft irányáron eladó! Tel.: +36-30301-28-26 Végrehajtás előtt álló, hitel felmondás alatti ingatlanokat keresünk követelés megvásárlással! Tel: +36-92-815268

Zalaegerszeg belvárosi 1 emeleti, 2 szobás konvektoros lakás eladó. Tel: +36-30-54404-98 Zalaegerszeg kertvárosi 1+2 félszobás, fszt-i lakás eladó. Tel: +36-30-544-04-98 Zalaegerszegen zöldövezeti alacsony rezsijű,egyedi fűtésű 55 m2-es tégla lakás 4,99 M Ft-ért eladó ! Tel:.+36-30-51239-39 képek:www.zala.gportal.hu Zalaegerszegen Kertvárosi ,új építésű , nappali + 2 szobás, egyedi cirkós lakás ,nagy nyugati erkéllyel 11,9M Ft-os irányáron eladó ! .+36-30-51239-39 képek:www.zala.gportal.hu Zalaegerszegen, felújított sorházi lakás, garázzsal,saját udvarral, kandallóval 13.9 M Ft-ért eladó. Tel.: +36-20-29811-42 képek:ww.zala.gportal. hu Zalaegerszegen kertvárosi 2.emeleti nappali + hálószobás igényes kivitelű ,erkélyes lakás 8,5 M Ft-ért eladó ! Tel :06-20-312-38-18 Tel: +36-3051-239--39 képek:www.zala. gportal.hu Landorhegyi, 2 szobás, erkélyes lakás felújított fürdőszobával 5.3 M Ft-ért eladó! Tel.+36-30-512-39-39 képek: www.zala.gportal

2013. augusztus 24.

Az előző heti „Tudod-e?” játék megfejtése a B.

Nyertesünk:

Éder Gabriella olvasónk!

Gratulálunk! Leinformálható, jó üzleti kapcsolatokkal rendelkező ingatlanforgalmi szakembern ügyfelei számára keres zalaegerszegi lakásokat, családi házakat,/ túlhitelezett állapot sem akadály /garantáltan gyors értékesítéssel, korrekt jogi és banki háttér ! Tel.+36-30-28555-55 Belvárosi I emeleti, 2 szobás, fiatal,cirkós lakás zárt gk. beállóval a Bíró Márton úton eladó! Tel.:+36+30-512-39-39 képek:www.zala.gportal.hu Kertvárosi, I emeleti,egyedi fűtésű, felújított, 2 szobás lakás 6.5 M Ft-os irányáron eladó! Tel.+36-30-512-39-39 képek:www.zala.gportal.hu Zalaegerszeg és környékén keresek olcsó eladó családi házat vagy lakást, reális ár esetén gyorsan megegyezünk! Hívjon :+36-30-512-3939 Zalaegerszeg legszebb panorámájával, lakható, igényesen kialakított, úszómedencés, riasztós, bekamerázott, hétvégi ház, Pazar növényzettel, parkkal eladó ! Tel:+3630-285-55-55 képek:www. zala.gportal Zalaegerszegen a belvárosban fiatalos, 6 éves 1 + 2 félszobás lakás, nagy fürdővel 11,9 M Ft-ért eladó ! Tel.+36-30-51239-39 képek:www.zala.gportal.hu Zalaegerszeg belvárosában a Mártírok és Petőfi út sarkán épülő energiatakarékos, kertes , sorházi lakások , garáz�zsal kedvező áron eladók ! Szerkezetkész ár: 137.000,- + Áfa/ m2 , kulcsrakész ár egyedi igények alapján. Várható szerkezetkész átadás : 2013. december. Meglévő ingatlanját kedvező feltételekkel preferáljuk. képek:ww.zala.gportal.hu Tel: Tel.+36-30-285-55-55 Zalaegerszegen Landorhegy csendes részén SÜRGŐSEN megvételre kínáljuk ezt a 2 szobás, 62 nm-es, erkélyes lakás! I.á: 5,79 M Ft Tel: +3630-701-33-94 85 nm-es, kertkapcsolatos, cirkós lakás garázzsal együtt eladó. 14,49M Ft. Tel.: +36-30483-05-66

Zalaegerszegen Landorhegy város részén megvételre kínáljuk ezt a 2 szobás, II. emeleti, 51 nm-es, erkélyes lakás! I.á: 5,99 M Ft Tel.: +3630-701-33-94 Egyedi cirkó fűtéses, 1+2fél szobás, erkélyes lakás a belváros szívében. I.á.: 7,8 M Ft. Tel.:+36-30483- 05-66 Kertváros központjában eladó egy szigetelt, műanyag nyílászárós, felújított 51 nm-es, 2 szobás, 2 loggiás lakás. Iá.: 7,49M Ft. Érd: +36-30-445-7477 Landorhegyen kínálom megvételre ezt a 70 nm-es, 3 szobás, K-NY tájolású, világos, barátságos, erkélyes lakást! Irányár: 8.499.000 Ft Tel:+3630-445-74-77 Zalaegerszeg Kertvárosában eladó, egy szépen felújított, NY-i fekvésű, napfényes, 34 nm-es alapterületű, földszinti, 1 szobás garzonlakás! Irányár: 5,99M Ft Tel: +36-30551-77-90 Zalaegerszeg belvárosban, remek elhelyezkedéssel 2 szobás, 61 nm-es felújításokon is átesett, cirkós, téglalakás eladó. Irányár: 11,9M Ft Tel:+36- 30-551-77-90 Landorhegyi utcában belvároshoz közel eladó 1+2 félszobás 1.emeleti, 49 nm-es felújított lakás!I. Ár: 7,9M Ft Tel.:+36-30/956- 66-13 Landorhegyi utcában eladó szép állapotú 4. emeleti, erkélyes, 2 szobás azonnal költözhető lakás! I.á.: 6,15M Ft Tel:+36-30-956- 66-13 Belvárosi, I. emeleti nappali + 2 szobás CIRKÓS lakás eladó! Iá.:10,8M Ft. Tel.: +36-30-56372-12 Göcseji P.F. utcában eladó 1+2 szobás erkélyes konvektoros lakás! Iá.:6,4M Ft Tel.: +36-30563-72-12 Kertvárosban I. emeleti, 2 szobás, jó állapotú gázkonvektoros lakás eladó. Ár: 6,7M Ft Tel: +36-30-472-00-91 Zalaegerszeg kertvárosi 2 szobás felújított konvektoros lakás eladó. Tel: +36-30-7186854 City-Partner Ingatlaniroda keres eladó lakásokat, házakat nem kizárólagos szerződéssel. Tel: +36-92-815-268


apróhirdetés

Budapesti cirkós téglalakás, alacsony rezsivel, Baross térnél, tehermentes eladó. Irányár: 10,2 millió Ft. Tel.: +36-30/489-21-11

Ingyenes városi közéleti hetilap

zalaegerszegi nap

Jármű

A p ró h ir d e

Mazda Demió 2002-es kitűnő állapotban eladó! Tel.: +3670-618-72-99

Állást kínál Ingatlaniroda kezdő kollégákat keres ingatlanközvetítő munkára, vállalkozói formában. Tel.: +36 30/544-04-98 Nagy Brittaniai magyar család pótnagymamát keres. Két és fél éves kisfiúnk mellé keresünk talpraesett, fiatalos 50-55 év közötti pótnagymamát, aki a nap nagy részében vigyázna rá és ellátná a ház vezetési teendőket (főzés, mosás, takarítás) Olyan személyek jelentkezését várjuk, akik egészségügyi problémáktól ill. káros szenvedélyektől mentesek(!!!) es önmagukra es környezetükre igényesek. A fizetés magyar forintban történik : 120.000 Ft/hó + teljes ellátás es szállás. Fényképes jelentkezéseket a potnagymami@gmail.com email címre varjuk. Tel.: +3630-359-7259

Ap ró hi

visszavonásig s 2013. január 1-jétől ÉrvényeApróhirdetéseit feladhatja még az alábbi újságokba: Ságod, Bazita Nagykanizsai Maraton, Veszprémi 7, András hida, Botfa, Csács, 7 Nap Plusz területe Nap, Veszprémi ) Zalaegerszeg teljes i 7 Nap (26 000 példány erszeg Zalaeg Üzleti Lakossági A megjelenés helyei: apróhirdetés apróhirdetés ára az alábbi újságokba: ára még atja feladh 7 Nap Plusz Apróhirdetéseit émi 7 Nap, Veszprémi Veszpr n, Marato Nagykanizsai

té s i s ze lv ény

Lakossági apróhirdetés ára

Üzleti apróhirdetés ára

1250 Ft 2500 Ft

1250 Ft 2500 Ft 1500 Ft 3000 Ft

1500 Ft 3000 Ft

1750 Ft 3500 Ft

Ft

"PC-Laptop Gyorsszervíz! SZÁMÍTÓGÉPEK, LAPTOPOK javítása, felújítása, bővítése garanciával, Zalaegerszegen díjmentes házhoz kiszállással. HELYSZÍNI HIBAELHÁRÍTÁS! HÉTVÉGÉN IS! Tel.: +3630/484-11-22, +36-20/428-9526" DUGULÁSELHÁRÍTÁS! Legolcsóbban, bontás nélkül, garanciával! Éjjel-nappal! Tel.: +36-30/213-11-05

ÜZLETI APRÓ Ft 3500 1750HIRD 2000 Ft 4000 Ft Amennyiben Ön ETÉSNEK MINŐSÜL: vállalkozói minő Ft ségben vagy jellegű (rend2000 szeresFtjöved4000 2250 Ft 4500 elme származha vállalkozásána t belőle), úgy az k adja fel apróhFtirdetését, illetve ehhez tartozó árat a ÜZLETI APRÓHIRDETÉSNEK MINŐSÜL: Ft 4500 Ft kell megfizetnie. hirdetés üzleti Kérjük jelö2250 Áraink bruttó árak és egy Amennyiben Ön vállalkozói minőségben vagy vá vállalkozásának adjalje be, melyikilletve fel apróhirdetését, a hirdetés üzleti megjelenésre értendõk! jellegű (rendszeres jövedelme származhat belőle és egy rovatban kívánja hird belőle), úgy az ehhez tartozó áratbruttó Áraink kell árak megfizetnie. etését meg

IR

ADHATJA FEL APRÓH

Csalá megjelenésre értendõ , illetve a hirdetés üzleti di ház SNEK MINŐSÜL: Garázs k adja fel apróhirdetését ÜZLETI APRÓHIRDETÉ vállalko v zásána jelölje be,áratmelyik tnie. kkívánja hirdetését rovatban kell megfize zói minőségben vagy Kérjük Lakás megjelentetni! Amennyiben Ön vállalko származhat belőle), belő úgy az ehhez tartozó Albérlet me jellegű (rendszeres jövedel k!

A jövőbe látunk!

Üzleti apróhirdetés ára

10 0 Ft 20 0 Ft } } } FÉLÁRONDETÉSÉT! Lakossági apróhirdetés ára

10 0 Ft 20 0 Ft N 0 Ft TÖK 10 0 Ft 20R Ö CSÜTÖ

Hitel

1250 Ft 2500 Ft 1500 Ft 3000 Ft 1750 Ft 350 0 Ft 2000 Ft 4000 Ft

2250 Ft 4500 Ft Áraink bruttó árak és megjelenésre érten egy dõk!

jelentetni!

Bútor

Oktatás Állást Ingat lanHitel Családi házését megjelentet ni! Garázs Bútor Oktatás keres Mûszaki cikk Kiadó a hirdet ingatlan melyik rovatban kívánj Állást kínál Oktatás Lakás Albérl et Bútor Telek Állá st keres Mûszaki cikk Növény-állat Kiadó garázs Hitel Vegyes Társkeresés Garázs Ingatla n lóÁllást kínál Kiadó ingatlMûszak an i ci kk Nyara Növényá l a t Vegyes Családi ház Vállalkozás/ Üzlet Állást keres Autó/Motor Vegyes Albérlet Telek t Társkeresés Kiadó garázs -ál aelt Kiem Növény Vállalkozás/ Lakás lakossági apró Szolgáltatás Állást kínál hirdetés ára: Kiadó ingatlan Nyaraló Üzlet Vállalkozás/ Autó/Motor Szolgáltatás keretes kiemelés +50 Ingatlan % / megjelenés Társkeresés Kiadó garázs Meg jelen színes háttér +50% gáltatás és: Telek Kiemelt lakossági apróhirdetés otor ára: Szol keretes kiemelés +50% / megjelenés / megjelenés alkalom. (Ha több Autó/M színesszöri háttér +50% / megjelenés Üzlet meg jelenést kér, / megjelenés Megr Nyaraló akkor az árakat neveháttér , címe+50% lenés ende lõszínes : _______________ kérjük a meg jelen kiemelés +50% / megje keretes _____ ések számával besz _____ Megjelenés: __________ alkalom. (Ha többszöri megjelenést kér, akkor az árakat kérjük a megjelenések rdetés ára: __________ orozni.) számával beszorozni.) Kelt: _______________ számával beszorozni.) _______________ Kiemelt lakossági apróhi _______________ a megjelenések____________________ _______________ Megrendelõ neve,megjel címe:enést ________________________ __________ kér, akkor az árakat kérjük ________________________________________________ _____________ _______________ _______ ________________________ alkalom. (Ha többszöri _______________ Megrendelõ _________________________________ _______________ Megjelenés: _____________________aláírása: ____________________ _______________ ______________ Kel t : ________________________ _______ ________________________ _____ ________________________ _______ _____ ________________________ ___________ ________________________ __ __________ _______________ _ _____________________ Kérjük, a táblázatba _____________________ _______________ Megrendelõ neve, címe: ______________ olvas _______________ betût_______ _____________________ , a szavak között hatóan írja be a hirdetés szöve Megrendelõ_______ _______________ aláírása:_______ ________________________ ________________________ gét, mivel csak __________ egy üres ________________________ ___________ _____________________ négy _______ zetet is írja be a négyzetbe _______ a négyzetek hagy_ va, ________________________ Kelt: _____________________ . Apró_______ _____________________ hirdetésének árát betartva a helyesírás szabályait be írt hirdetést tudjuk megjelent _______ befejezõd _______írja_______ Kérjük, a táblázatba olvashatóan be a hirdetés .) etni. Ha a ött amivel szövegét, ______________ négy csak a a négyzetekbe (Nég hirde szöv írt zetrá _______ hirdetést egy tudjuk yzete megjelentetni. tésbe eg. _______ cs (Négyzetenként tenként Többszöri nkén mellett elhelyeze egy n nevét és címét _______ betût, a szavak között egy üres négyzetet (Négyze ntetni. megj megjeleszabályait.) elenéazts esetén is közölni kívánja, t egy tt áról olvas hagyva, st tudjuk betartva a helyesírás Megrendelõ aláírása: _______ írt hirdeté Ha a hirdetésben ár aismegj közölni kívánja, kérjük,árlist kérjük, azt azt hatja le. Annyit csak a négyzetekbe elené is közölni kívánja, kérjük, nevét ésazcímét sek szám is írja be a négyzetbe. és címételhelyezett szövegét, mivel Apróhirdetésének kell fizetnie, ame árát a négyzetrács sben nevétmellett ával szorzandó. árlistárólsorban olvashatja le. Annyit kell fizetnie, amelyik tóan írja be a hirdetés lyik sorban sorban ás szabályait.) Ha a hirdeté atja le. AnnyitSZE kell fizetnie a a helyesír Kérjük, a táblázatba olvasha négyzetetbefejezõdött MÉ, amelyik Többszöri megjelenés esetén LYE hagyva, betartva szöveg. az ár a megjelenések ól olvash számával S HIRDETÉSF szorzandó. között egy üres mellett elhelyezett árlistár

Kérjük jelölje be,

Hirdetésfelvevő pont: Multi House Ingatlaniroda

trács betût, a szavak dó. Zalaegerszeg, detésének árát a négyze nések számával szorzan Kossuth u 32 (ELVÉTEL: Multi House ingatla is írja be a négyzetbe. Apróhir öri megjelenés esetén az ár a megjele SZEMÉLYES HIRDETÉSFELVÉTEL: Kossuth L.-Pető niroda . Többsz Multi House ingatlaniroda befejezõdött a szöveg fi u sar e ingatlaniroda

i Housu 32 ( Kossuth L.-Petőfi Zalaegerszeg, Kossuth FELVÉTEL: Mult 027 u sarok) 92/ 347-027 SZEMÉLYES HIRDETÉS32 ( Kossuth L.-Petőfi u sarok) 92/ 347u Zalaegerszeg, Kossuth

ok) 92/ 347-02 7

Vegyes

Zalaegerszeg, Ady u. 20/b. (30/347-0275)

"Harmonikus párkapcsolatok" címmel előadás augusztus 29-én. Jegyek elővételben kaphatók! 20/405-7597

Zalaegerszeg, Eötvös u. 12/d.  (20/803-9197)

Eötvös utcai hirdetőpont,

KÉZI AUTÓMOSÓ CSÁCS Zalaegerszeg Válicka u. 28 Nyitva tartás: H-P: 8.00-17.00-ig Sz: 8.00-14.00-ig Tel.: +36 70/341-87-25

Szolgáltatás Hitelre van szüksége? Kedvező kamatozású államilag támogatott hitelek akár 30% állami támogatással. Érd: +36-30372-95-66

Apróhi rdetés i szelvé ny ny és rd et i sz el vé

Érvényes 2013 . január 1-jétől visszavonásig helyei: Zalaeger szegi 7 Nap (26 000 példány) Zalae gerszeg teljes terüle ÉrvényesApró 2013. január hirde 1-jétől visszavonásig tése te, Andráshida, it felad hatja még az Botfa, Csács, Ságo Nagykanizsai alábbi újságokb Maraton, Vesz d, Bazita a: A megjelenés helyei: Zalaegerszegi 7 Nap (26 000 példány) Zalaegerszeg teljes prémi 7 Nap, Veszprém területe, Andráshida, Botfa, Csács,i Ságod, 7 NapBazita Plusz

A megjelenés

INGATLANT KERES www.dashaus.hu Megújult a weblapunk! Ingatlant közvetítünk 2000-óta. Ügyfeleink lakásokat, házakat keresnek! Tel.: +36-30/314-01-23 Kiadó igényes albérletet keresek ügyfeleim részére. Tel.: +36-30-222-95-17

19

Zalaegerszegi 7 Nap

ARANY-KACAT A Platán sor 8/A. Coop bolt üzletsorán! P

zalaegerszegi nap

Őszi gyermekruha: 380Ft/db Őszi felnőtt ruha: 450Ft/db Ing vásár: 650Ft/db Őszre hosszú nadrágok, felsők, blézerek, fittness felsők és bébi cipők érkeztek!

(Az akció érvényessége: 2013.08.26-2013.08.31.-ig)

2013. augusztus 24.

renault császár Autópatika Autópipere A-Z-ig.

Műszaki vizsga

PROFI Hallás Kft.

típustól függetlenül!

Zalaegerszeg, Deák tér 1.

Bejelentkezés: 06-92/511-460

(a Nagytemplommal szemben)

Varga Gyöngyi 06-30/239-8134 profihallas@gmail.com

• ÚJDONSÁG! Meglévő, nem jól funkcionáló hallókészülékét felülvizsgáljuk, szervizeljük. • Vízálló hallókészülékek • Hallásvizsgálat és hallásgondozás • Hallókészülékek TB támogatással is • Fülillesztékek és zajvédő füldugók készítése • Otthon végezhető fülzúgás terápia • Zajos üzemek szűrését vállalom

Bérautó szolgáltatás.

LEGYEN A JÖVŐ SZAKEMBERE! - kihívás - változatosság - ügyfélközpontúság - életpálya, magas díjazás - innovatív pénzügyi szolgáltatás

Csatlakozzon sikeres csapatunkhoz! mozsar.eszter@ing.hu

Utolsó lehetőség! Változik az OKJ! Pénzügyi-számviteli ügyintéző Mérlegképes könyvelő (vállalkozási és államháztartási szakon) Adótanácsadó Közbeszerzési referens Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző TB és bérügyintéző/szakelőadó Munkavédelmi technikus Valutapénztáros és valutaügyintéző

Jelentkezzen augusztus 31-ig! Időt és pénzt takaríthat meg! További információk: www.perfekt.hu/zala 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 23. Tel/Fax: 92/312-791 E-mail: zalaegerszeg@perfekt.hu FNYSZ: 01-0507-04; AL-0036


20

.

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. augusztus 24.

augusztus.24. IV./33.

A HÉT VICCE! A pszichiáter meglátogatja a betegeit. Bemegy a szobába, látja, hogy az egyik ember hadonászik a levegőben, a másik pedig fejjel lefelé lóg a mennyezetről. Kérdezi a hadonászótól, hogy mit csinál. - Nem látja, hogy épp egy deszkát próbálok kettéfűrészelni? - hangzik a válasz. - És a barátja mit csinál ott fejjel lefelé lógva? - kérdi az orvos. - Ja, ő lámpának képzeli magát. - feleli a beteg. - Nem szólna neki, hogy fejezze be, már egészen lila a feje! - jegyzi meg a doki. - Mi van??? És akkor mégis hogy fűrészeljek a sötétben?

HIHIHI!

HAHAHA!

HII! HIH HIIHI H

ió! c k a i g é v Nyár 8 légkamrás, 90 mm tokvastagságú, dupla gumitömítésű nyilászárók

Hirdessen

egyedi kedvezménnyel! Vállaljuk:

-régi műanyag nyílászárók beállítását -Roto típusú vasalat cseréjét -redőnyök, szúnyoghálók forgalmazása, javítása (lamella, gurtni csere)

Ha műanyag ablak, akkor hívja Dömét! Akció megjelenéstől visszavonásig tart.

Döme & Gyöngy Kft.

Zalaegerszeg, Gasparich u. 55. Tel.: 06-30/584-5869, 06-92/326-948, H-P: 8-17-ig, szo: 8-12-ig

SPRINT TÜZÉP KFT.

FORGALMAZOTT TERMÉKEINK Helyszínre szállítással is!

KAVICS-HOMOK: - Osztályozott, mosott, homokos ko os k kavics aviiccss - 0-4-es, 0-8-as, 0-16-os TÜZIFA - 0-24-es, 0-32-es dás (1*1*1,7): Kalo - Osztályozott mosott kavics 24000 Ft - 4-8 -as, 16-32-es, 32-80-as - Bányakavics - Osztályozott, mosott, homok 00 0-1-es 1-ess - Rezi vakoló homok

MÉSZKŐ - Vegyes mészkő - Mészkő zúzalék 4-11-es

BAZALT

Barnaszén Ledvicei Dió

Előrendelést felveszünk

5450 Ft/q

- Bazalt 0-80-as, 0-22-es - Bazalt zúzalék 0-4-es - Bazalt zúzalék 2-4-es - Bazalt zúzalék 4-11-es

- CEMENT NT T - FALAZÓ ÉS VAKOLÓ HABARCS - MÉSZHIDRÁT Nyitva tartás: - ZSALUKÖVEK Hétfőtől - péntekig: - FALAZÓ ELEMEK 7-17 óráig, Szombaton: 7.30-12 óráig - CEMENTESTRICH Zalaegerszeg, Ságodi úti ipartelep Telefon: 92/348-922, +36 30/238-68-44

ÖN a Mega Infó is

hasábjain!


2013. augusztus 24.

School of Business Zalaegerszeg

Zalaegerszegi 7 Nap Üzleti Szakképző Iskola

21

8900 Zalaegerszeg, Ola u. 13. Tel.: 92/511-560, Fax.: 92/511-561 Web: www.uzletizala.hu, Email: sobzeg@t-online.hu

2013/2014-es tanévben tervezett tandíjmentes nappali, esti OKJ-s képzések

Érettségihez kötött képzések 21 éves korig nappali, 21 év felett esti oktatás munkarendje szerint • Szoftverfejlesztő (2 év) • Gazdasági informatikus (2 év) • Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető (2 év) • Informatikai rendszergazda (2 év) • Logisztikai ügyintéző (2 év) • Szállítmányozási ügyintéző (2 év) • Kereskedő (2 év) • Vendéglátásszervező-vendéglős (2 év) • Turisztikai szervező, értékesítő (2 év)

• Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás) (2 év) • Pénzügyi-számviteli ügyintéző (2 év) • Vállalkozási és bérügyintéző (2 év) • Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző (2 év) • Irodai asszisztens (2 év) • Ügyviteli titkár (2 év) • Sportedző (2 év) • Fitness-wellness instruktor (2 év)

10. osztály elvégzéshez kötött tandíjmentes képzések 21 éves korig nappali, 21 év felett esti oktatás munkarendje szerint • Eladó (3 év), • Vendéglátó eladó (3 év), • Számítógép-szerelő, • karbantartó (3 év)

Állami támogatással (95-98% kedvezmény) angol, német, informatika képzés (TÁMOP-2.1.2) Tanfolyami képzések augusztus végi kezdéssel! • Pedagógiai asszisztens • Sportoktató (érettségi nélkül is!) • Sportedző (a sportág megjelölésével)

• Személyi edző • Fitness-wellness asszisztens • Kereskedő boltvezető, élelmiszer- és vegyiáru-kereskedő

A kollégium megoldható! OM azonosító 037660, Ny.szám: 21237-2007, FAT akkreditációs szám: AL-2168


22

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. augusztus 24.


Zalaegerszegi 7 Nap

2013. augusztus 24.

23

Szeged

zalaegerszeg egerszegi gi nap

Munkatársaink:

30/4830566 Ár: 5,85 M Ft LK223103

30/4830566 Ár: 6,4 M Ft LK247468

30/4830566 Ár: 5,5 M Ft HZ249954

30/4830566 Ár: 26,8 M Ft HZ239379

30/4830566 Ár: 6,4 M Ft LK238905

K K! SA N C LU Á N

Eladná ingatlanát, vásárolni szeretne, hitelre van szüksége? Első emeleti lakás! Zeg-eg, a Madách utcában eladó egy első emeleti, 57 nm-es, 2 szobás, ny-i tájolású lakás.

Kertvárosi lakás! Zeg. kertvárosában, 2. em.-i, ny-i tájolású 58 nm-es, 2 szobás, azonnal költözhető lakás eladó.

Kedvező áron! Csonkahegyháton eladó, tetőtéres, 80 nm-es, 2+1 fél szobás családi ház, 2000 nm-es területtel.

Extra kivitelezésű ház! Zeg.-en, eladó, 150 nm-es, 2 nappali+3 szobás igényes otthon, dupla garázzsal!

Közkedvelt kertvárosi lakás! 54 nmes, nappali+2 hálószobás, erkélyes, jó állapotú, konvektoros lakás eladó!

Tel.: 30/919-7049

Tel.: 30/919-7049

Tel.: 30/919-7049

Tel.: 30/563-7212

Tel.: 30/563-7212

30/4830566 Ár: 8,25 M Ft LK236545

30/4830566 Ár: 6,5 M Ft LK232844

30/4830566 Ár: 5,5 M Ft LK241221

30/4830566 Ár: 10,8 M Ft LK252016

30/4830566 Ár: 7.49 M Ft LK247704

Bencze Mária

marketing tanácsadó +36-20/586-36-49

K K! SA N C LU Á N

K K! SA N C LU Á N

K K! SA N C LU Á N

K K! SA N C LU Á N

Válassza Ön is Magyarország legnagyobb ingatlanközvetítőjét!

Szabó András

Számviteli főiskolához közel! Gasparich utcai, fiatalos, felújított, klímás, III. em-i, 2 szobás, 54 nm-es lakás eladó.

Irodának vagy üzletnek is alkalmas! Zeg-en, Landorhegyi úton eladó, 57 nm-es, földszinti, 2 szobás lakás.

Kis lakást szeretne? Zeg-en Kertvárosában eladó, felújított, napfényes, 34 nm-es, 1 szobás garzonlakás!

Cirkós, I. emeleti! Zeg. belvárosában eladó, 1. emeleti, 64 nm-es, nappali + 2 szobás lakás!

Kertváros központjában! Szigetelt, műanyag nyílászárós, felújított, 51 nm-es, 2 szobás, 2 loggiás lakás eladó!

Tel.: 30/551-7790

Tel.: 30/551-7790

Tel.: 30/551-7790

Tel.: 30/563-7212

Tel.: 30/445-7477

marketing tanácsadó +36-20/543-96-12

VÁSÁROLNA? Ne feledje! Vevőinknek minden szolgáltatásunk INGYENES! Most érdemes ingatlant venni, mert igazán megéri! 30/4830566 Ár: 10,5 M Ft LK239765

30/4830566 Ár: 11,5 M Ft HZ246240

30/4830566 Ár: 7,7 M Ft LK243309

30/4830566 Ár: 10,9 M Ft HZ232933

30/4830566 Ár: 15,9 M Ft HZ211559

Azonnal költözhető! Eladó az Interspár közelében, egy 1. em-i, 84 nm-es, 3 szobás, erkélyes, egyedi fűtéses lakás!

Hatalmas terasz! Eladó egy felújított, amerikai konyhás, nappalis, galériás, garázsos, közel 100 nm-es családi ház!

I. em-i, egyedi fűtéses! Főiskola közelében eladó, 54 nm-es, 2 szobás, felújított, K-Ny-i tájolású, tégla lakás!

2 milliós áresés! Boncodföldén eladó, nappalis-étkezős + 2 szobás, dupla garázsos családi ház, 1270 nm-es területtel!

Belváros közeli, cirkós! Szt. László utcában eladó, 3 szobás, új szigetelésű családi ház, 640 nm-es területtel!

Tel.: 30/445-7477

Tel.: 30/445-7477

Tel.: 30/378-5158

Tel.: 30/378-5158

Tel.: 30/378-5158

30/4830566 Ár: 5,9 M Ft LK217144

30/4830566 Ár: 6,2 M Ft LK234854

30/4830566 Ár: 7,9 M Ft LK249405

30/4830566 Ár: 12,9 M Ft HZ249817

30/4830566 Ár: 7,8 M Ft LK251823

Horváth Viktória

marketing tanácsadó +36-20/531-05-35

Tóth Márti

marketing tanácsadó +36-20/556-38-36 Sürgősen eladó! Gasparich úton eladó, 3. emeleti, felújítandó, 2 szobás lakás!

Csendes helyen! Landorhegy csendes részén, 2 szobás, tehermentes lakás eladó!

Belvároshoz közel! Landorhegyi felújított lakás, 1+2 szobás, szigetelt házban eladó!

Akciós áron! Dobronhegyen, 2514 nm területen, 115 nm-es, nappalis+ 2 szobás, amerikai konyhás, családi ház eladó!

Belvárosi, erkélyes, cirkós lakás! Eladó, egyedi cirkó fűtéses, új nyílászárós, 1+2 fél szobás, erkélyes lakás a belvárosban!

Tel.: 30/956-6613

Tel.: 30/956-6613

Tel.: 30/956-6613

Tel.: 30/483-0566

Tel.: 30/483-0566

30/4830566 Ár: 6,7 M Ft LK186098

30/4830566 Ár: 5,79 M Ft LK242606

30/4830566 Ár: 5,99 M Ft LK244225

30/4830566 Ár: 5,35 M Ft LK243746

30/4830566 Ár: 41,9 M Ft HZ240559

Igényes lakás, megfizethető áron! Kórházhoz közel, belvárosi, 2 szobás, tégla-konvektoros, 2. em-i lakás eladó.

Sürgősen eladó! Zeg-en, Landorhegy csendes részén eladó, 2 szobás, II. emeleti, 62 nm-es, erkélyes lakás.

II. emeleti, erkélyes lakás! Zeg-en, Landorhegy város részén eladó 2 szobás, II. emeleti, 51 nm-es, erkélyes lakás.

Kedvező áron! Landorhegy zöldövezetében, csendes környezetben, 2 szobás, 48 nm-es lakás eladó!

Csendes völgyben! Kétgenerációs, családi ház eladó, külön bejáratú lakrésszel, garázzsal, borospincével, szőlővel!

Tel.: 30/483-0566

Tel.: 30/701-3394

Tel.: 30/701-3394

Tel.: 30/701-3394

Tel.: 30/927 2654

Szeged, Szentháromság utca 9. Tel.: +36-62/555-175, Fax: +36-62/ 555-176 E-mail: szentharomsag@dh.hu

www.dh.hu

Kovács Veronika lapigazgató +36-20/402-49-66

Önnek is ELADÓ INGATLANA van? Keressen minket bizalommal! Eredményesség! Minőség! És mindez megfizethető áron! Kérje INGYENES piaci felmérésünket! Iroda: 8900 Zalaegerszeg, Kovács Károly tér 1. Telefon: +36 92/550-550 • Mobil: +36 20/222 1166 E-mail: zalaegerszeg@dh.hu • http://facebook.com/DHZalaegerszeg

Draskovics Katalin irodavezető +36-20/531-03-53


24

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. augusztus 24.

HE TI RE CE PT

zalaegerszegi nap

SZŐLŐ SZÖRP HOZZÁVALÓK FŐRE: 1 l szőlőlé, 50 dkg cukor ELKÉSZÍTÉS : A kipréselt szőlőlét eg éjszakán át a hűtőben áll-

ég ehet el Nem l zdeni! ke korán

ni hag juk. Másnap a tiszta lét lemerjük és a cukor al eg szir ppá főzzük a leg ag obb lángon 20-25 perc ala . A jól elmoso üvegeket 5 percre mikroba tesszük. (Vig ázat for ó lesz! Ajánlatos innentől konyhai fogókeszt ¢t használni.) Beletöltjük a szőlőlét. Rácsavarjuk a tetejüket, pár percre fejtetőre állítjuk, majd száraz dunsztban hűtjük ki. Nálam ez annyit tesz, hog papírdobozba teszem és újság©apír al kitömöm az üresen maradt helyet . Hag juk kihűlni.

Kiállítás nyílik A Keresztury Dezső VMK kiállításra várja az érdeklődőket.

Sport és főzés is a programban A Városgazdálkodási Kft. lapzártánk idején, teg nap tartotta az idei Vg-napot. A tervek szerint sportvetélkedőkre várták a kollégákat, illetve főzőverseny is szerepelt a meghirdetett programok között.

8900 Zalaegerszeg Ady Endre u.13 Tel.:+ 36 70/454-04-77

www.oc/hu/zalaegerszeg

Ajtófelújítás!

Újra szép lesz akár 1 nap alatt!

✓ soha többé ajtófestés ✓ törmelék nélkül akár egy nap alatt ✓ bontás és nagyobb zaj nélkül ✓ könnyű ápolás, ütés- és kopásálló ✓ a legtöbb ajtóra és tokra alkalmas ✓ saját gyártású minőségi alapanyagok

HOĞWWH

SAL VPRO9000 Autóhifi erősítő

Max teljesítmény: 700W Akciós ár: 26.990.-Ft

Holz-Bútor Kft. PORTAS-szaküzem 8900 Zalaegerszeg s Fészek u. 4 info@holz-butor.portas.co.hu www.portas-magyarorszag.hu www.portas.co.hu

Az akció 2013.08.31-ig, 013 08 31-ig va vagy a készlet erejéig érvényes

AUTÓHIFI ÉS ANTENNA-SZAKÜZLET ZALAEGERSZEG, RÁKÓCZI U. 13.

www.portas.co.hu

Érdeklődjön telefonon: 06 20 22 -49 278

KERÉKPÁR - SÍ

KERÉKPÁRBOLT és SZERVIZ

I G É V R Á NY ! ! ! S Á T Í S KIÁRU !

j az üzletben

rt érdeklőd

Részleteké

-15%

Kerékpárok és kiegészítők

iegészítők

és k Kerékpárok

Kerékpárok

-20% -25%

-30%

Tel.: +36 30 568 8816

Az Akció a megjelenéstől a készlet erejéig vagy szeptember 1-ig tart.

A landorheg yi intézmény Gönczi Galériájában Gazdag Ági festőművész alkotásaiból rendeznek tárlatot. (A meg yeszékhelyi alkotó részese volt a nemrégiben megrendezett XXII. GébA rt Za laegerszeg i Nemzetközi Művésztelep kurzusának is, mely a hag yományt választotta témájául.) A művész kiállításának megnyitóját augusztus 30-án, pénteken tartják, a rendezvény 17 órakor kezdődik. Köszöntőt mond Balaicz Zoltán, a város alpolgármestere, a mun ká kat Sz u ha rev sz k i M i há ly képz őmű vé sz ajá n lja majd az eg ybeg yűltek fig yelmébe. A k iál lítás szeptember 25-ig látogatható, keddtől péntekig 10 és 18 óra között, szombatonként pedig 8 órától 13 óráig várják az érdeklődőket.

SSzeretne Szer zeret etne egy jó csapatban dolgozni? Tanácsadókat keresünk!


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.