Zalaegerszegi 7 nap 06.21

Page 1

2013. június 21. I. évfolyam 24 . szám

Ingyenes városi közéleti hetilap

zalaegerszegi nap ,,

"Teto alatt"

építőipari melléklet

Kifinomult kőparadicsom – trendek a burkolástechnikában

18-21. oldal 5. oldal

Hőségben hűsítő habokban

Várakozó állásponton a cápák: időközben már vízbe kerültek Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatai alapján június 21-én 24 óráig az egész or-

szágra kiterjedően II. fokú hőségriasztást rendelt el. A hűvös, borongós heteket - a vakáció kezdetével – szinte egyik pillanatról a

másikra váltotta fel a forróság, az időjárás, mintha csak az AquaCity Vízicsúszda és Élménypark szezonnyitójára várt vol-

gazdaság

Húszéves a Schneider

Húsz éve alakult meg a Schneider Electric Hungary Zrt., amelynek a Hock János úti üzemében kedden ünnepelték a jubileumot, és köszöntötték ez alkalomból a törzsgárda tagokat. Tavaly nagyok jók voltak az üzem eredméFotó: Seres Péter nyei, 7 százalékos nyere8. oldal na. A cápák már a helyük- séggel zártak. re kerültek és e hét végén ÖTÓRAI TEA sem csak a hűsítő habok várják a vendégeket. „A színházzal (Írásunk a 6-7. oldalon.)

A sport jegyében

Sportkomplexumot is avattak a Belvárosi Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Petőfi Sándor Székhelyiskola tanévzáróján. A tanévzárók rendszerint ünnepélyes keretek között zajlanak, ám a Petőfi székhelyiskola szerdai rendezvényén nem csak a vakációnak örülhettek diákok és pedagóMunkában a képviselők: előtérben Sümegi László, mellette Sándor Dénes György és Herkliné gusok, hiszen megújult a torEbedli Gyöngyi Fotó: Seres Péter naterem, a sportszoba, de új sporteszközökkel is gazdagodott az intézmény, derült ki Összeült tegnap a gré- ötven napirendi pont meg- érő ülésen. Döntéseikről Gyutai Csaba polgármester mium, a zalaegerszeg i vitatására készültek a jó- természetesen beszámo- köszöntő szavaiból. (Folytaközgyűlés tagjai mintegy val lapzártánk után véget lunk. tás a 14. oldalon.)

Ülést tartottak a zalaegerszegi közgyűlés tagjai

Házias ízek,

megbízható minőség!

Nosztalgia

Zenés Est -ban

Tel: 92/584-062. tothhus@tothhus.t-online.hu

Pénteken és szombaton 19 órától élőzene.

(Szép kártyát, Erzsébet utalványt elfogadunk)

Asztalfoglalás:

+36-30/271-69-17, 92/323-918

teljes az életem”

Ecsedi Erzsébetet, a Hevesi Sándor Színház színművésznőjét választotta a legjobb színésznőnek a Pécsi Országos Színházi Találkozó színész zsűrije. Erről is beszél9. oldal gettünk vele.

AGROCITY GAZDABOLT! BICIKLI VAKÁCIÓ: VILLANYPÁSZTOR minden felnőtt és gyermek bicikli

10% kedvezménnyelel

*

*az akció 07.07-ig ill. a készlet tart. r rt.

KELLÉKEK SZÉLES VÁLASZTÉKBAN!

Zeg, Kaszaházi u.21/A. Tel:92/314 723 Nyitva: H-P: 8-17, Szo:8-12


2

Zalaegerszegi 7 Nap

RÖVID HÍREK Ringató juniális, immár harmadszor Idén – immár harmadszorra – ismét megrendezik a Ringató és Kis-Hétrét juniálist, az érdeklődőket június 29-én, szombaton az Apáczai VMK-hoz várják. A program – Vedd ölbe, ringasd, énekelj! mottóval – 10 órakor kezdődik, Hochrein Judit tart Ringató foglalkozást 0-3 éves gyerekeknek és szüleiknek. Ezt követően lép színpadra a Kis-Hétrét ovisoknak és alsósoknak szóló, Tudod-e című műsorával. Rossz idő esetén az aulában tartják a rendezvényt.

„Bogáncs” a „Bogáncsért” A zalaegerszegi Bogáncs Á l latmen hely g y űjtést szer vez az esztergomi Bogáncs Kutyaotthon részére június 22-én 9.30-tól, a bogáncs Á llatmenhelyen, a Csilladűlő 6. szám alatt.

A parlagfűről Több szervezet közreműködésével Középpontban a parlag fű címmel rendeztek találkozót a Zala Megyei Kormányhivatal Nö vény- és Talajvédelmi Igazgatóság munkatársai kedden. Az ös�szejövetel előadásai között témaként sok más mellett a pollenc s ap d á z á s a d at a i , eredményei, a parlagfű elleni védekezés lehetőségei is szerepeltek.

közélet

2013. június 21.

Nagy Imre lelkiekben eggyé vált a nemzettel Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársai 55 évvel ezelőtti kivégzésére és 24 évvel ezelőtti újratemetésére emlékeztek hétfőn az Ady utcai 1956-os emlékműnél. A Zala Megyei 56-os Hag yományőrző Eg yesület rendezvényén Csalló Gergely, a Mindszenty-iskola tanára mondott beszédet. Nagy Imrét úgy jellemezte: jelentős, tragikus sorsú politikus volt, aki a forradalom napjaiban meghallotta honfitársainak szavát, és lelkiekben eggyé vált a nemzettel. - Nem akármilyen fordulat volt ez, hiszen tudjuk, hogy Nagy Imre annak a kommunista pártnak volt a tagja, amely szovjet segítséggel leigázta Magyarországot, nyomorba döntötte a magyar népet, s amely 1948 és 1956 között - talán nem túlzás kijelenteni modernkori tatárjárást jelentett nemzetünk számára - fogalmazott a szónok.

Nagy Imre súlyos árat fizetett azért a sorsközösségért, amelyet népével vállalt az 1956-os forradalom és szabadságharc napjaiban, hangzott el a megemlékezésen. Sztálinista koncepciós perben halálra ítélték, s halál várt legközelebbi munkatársaira is. Kivégzésük után a börtön udvarára, majd jeltelen sírba temették őket. - A rendszerrel szemben álló csoportoknak ezután végig iránytű és kiindulási pont volt Nagy Imre és 1956 szelleme. 1989 tavaszán a haldokló állampárt megadta magát a mártírok családtagjai akaratának: újratemették Nagy Imrét és társait, megadva nekik a végtisztességet - elevenítette fel Csalló Gergely.

Csalló Gergely: - Iránytű és kiindulás pont volt Nagy Imre és 1956 szelleme Fotó: Seres Péter Gondolatait azzal zárta, hogy Nagy Imre személyét és 1956 értékelését illetően ma sincs konszenzus a társadalomban. A fiatal értelmiség és a pedagógusok feladata is arról gondoskodni, hogy 1956 mártírjainak tettei soha ne

merüljenek a feledés homályába. A megemlékezés végén a zalaegerszegi önkormányzat nevében Balaicz Zoltán alpolgármester koszorúzott, a hagyományőrző egyesület nevében pedig Hajdu Gyula elCsj nök.

A gyermekeké volt a múlt vasárnap Szünidő indító gyereknapot rendezett a Keresztury Dezső VMK múlt vasárnap. Mesejáték és koncert, bábelőadás egyaránt szerepelt a programok között, az érdeklődőket rengeteg játék és látványos produk-

Kisvonatra is pattanhattak

zalaegerszegi nap Városi hetilap A Maraton Lapcsoport tagja

Impresszum:

ció várta a Vizslaparkban, volt kézműves termékek zalai vására, a vállalkozó kedvű ifjak az arcfestést is kipróbálhatták, de kisvonatra is pattanhattak. Színpadra léptek kortársaik is, hiszen zalaegerszeg i g yermekcsoportok modern és társastánc bemutatója szintén színesítette a programot.

Fotó: Csentericz Csaba

Zalaegerszegi gyermekcsoportok is táncra perdültek

Arcfestésre is volt lehetőség

Fotó: Seres Péter

Fotó: Seres Péter

Lapigazgató: Kovács Veronika Főszerkesztő: Heffler György Felelős szerkesztő: Péter Gyöngyi Szerkesztőség címe: 8900 Zalaegerszeg, Ady E. u. 62., e-mail: zalaegerszegi7nap@maraton.plt.hu Ki­adja: Maraton Lapcsoport-Multivízió Kiadói Kft. Felelős kiadó: Szabó Miklós, Kázmér Judit és Heffler György ügyvezető igazgatók Kiadó elérhetőségei: 8200 Veszprém, Házgyári út 12., http://www.maraton.hu, e-mail: maraton@maraton.plt.hu Tel.: 88/541-763 Fax: 88/541-688. Nyomdai munkák: Infopress Group Hungary Zrt., 2600 Vác, Nádas u.6 Megrendelés száma: V 024 /2013 A lap ingyenes • Megjelenik 26 000 példányban. • Terjeszti a Savaria Post Kft. Tel.: +36-70/866-84-16 E-mail: zalaegerszeg@savariapost.hu


2013. június 21.

közélet

Zalaegerszegi 7 Nap

3

Jegyzet

Szemetet a szemétgyűjtőbe

E különleges futógépet – melyet Kaján Imre, megyei múzeumigazgató mutatott be - szintén szemügyre vehetik majd a látogatók Fotó: Ohr Tibor

Egy éjszaka a kultúra nevében Számos érdekes program várja azokat, akik ellátogatnak június 22-én 18 órától a múzeumok éjszakájára. A rendezvény szervezői sajtótájékoztatón számoltak be a részletekről. Négy helyszínen lesznek rendezvények a városban a múzeumok éjszakája keretében. A Göcseji Múzeumban a már eddig is népszerű programok mellett idén sok újdonságra számíthatnak a kultúrakedvelők. Sok egyéb mellett 19 órától tárvezetéseket tartanak a játéktárban, a néprajzi tárban, a történeti dokumentum tárban és a művészettörténeti tárban. A múzeum dolgozói kiemelik a legszebb darabokat és elemzik a gyűjteményeket. Zalai kortárs költők műveiből tartanak felolvasást, s ezek az új művek eg yből belekerülnek az

irodalomtörténeti gyűjteménybe. Bemutatják az úgynevezett futógépet is, ami a 19. században volt elterjedt hazánkban. Ez a különös közlekedési eszköz hasonlít a biciklire, csak éppen fából készült és pedál még nincs rajta. Természetesen a nagyközönség is kipróbálhatja. Németh János Munkácsy-díjas művész saját tárlatán tart formabontó tárlatvezetést 18-20 óra között. Több koncert, rabomobil, jelmezes fotózás és még számos előadás várja majd az érdeklődőket. A falumúzeumban a Göcseji betyárkalandok című népi

színművet adják elő helyi diákok Katona Kornél színész vezetésével. A törvényszék épületében a Zalaegerszegi Városi Vegyeskar és Tímár Levente gitárművész lép fel. A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben Bukta Imre kiállítása lesz megtekinthető, előbb dr. Kostyál László művészettörténész vezetésével, ezt éjfélkor Tóth Norbert és Nadrai Róbert szubjektív performansza követi. A múlt évtől eltérően idén már két helyszínen, a Göcseji Múzeumban és a Göcseji Falumúzeumban is lehet jegyet vásárolni, amivel az összes program látogatható. A múzeumok éjszakáján a Göcseji Múzeumtól a Falumúzeumig buszjárat indul 21, 21.30 és 24 órakor. Nagy Katinka

Nagyobb aktivitást szeretnének A Zalaegerszegi Városvédő Egyesület jövőre ünnepli működése 25. évfordulóját, az érintettek pedig méltó jubileumot szeretnének.

Ennek érdekében a tagság a legutóbbi közgyűlésén a korábbinál többeket mozgósító, hatékonyabb tevékenység folytatásáról

határozott. A június 13-i közgyűlés személyes döntéseket is hozott, tekintettel arra, hogy dr. Vándor László lemondott elnöki tisztségéről. Ezt elfogadva, tiszteletbeli elnöki cím adományozásával ismerte el az egyesület dr. Vándor László két évtizedes munkáját. A meg választott új vezetésben Czeglédy András elnökként, Boda László alelnökként kapott megbízást, a vezetőségi tagok

között Som László, Orbán Ildikó és Németh Miklós, a felüg yelő bizottságban Andor Imre elnök és Németh Miklós végzi feladatát. Az egybegyűltek az aktuális tennivalók közül azt emelték ki, hogy az egyesület lépjen fel határozottabban - az egyébként igényes környezetben is feltűnő -, városkép és lélek, elhanyagolt épületek, telkek rendbetételéért.

Találkozót beszéltünk meg úszott, valamikor péksütebarátnőmmel a minap, ko- ményt rejtett. Amikor ilyesrán reggel indultunk volna fajta „rendetlenséggel” tautunkra tovább. Elsiettem a lálkozom, mindig elgondolkodom az okodolgot, de nem kon. Vajon mi sarbántam, gondolkall arra emberetam, amíg váraket, hogy ott ahol kozom, gyönyöréppen vannak, ködöm: a Kis állnak, eldobják a makrancos környékét, a rózsászemetüket? Jókat, a szökőkutat magam például úgyis máskor képes vagyok hacsak futtában záig cipelni a kilátja az ember. A Péter Gyöngyi dobandót, ha út Nap éppen ébreközben nem tadezett, sugarai sejtelmesen lálok gyűjtőt, és tudom, sütöttek át a fák ágai kö- hogy nem vagyok ezzel zött, de arról, hogy mégse egyedül. Lehet, hogy nem uralja giccs a terepet, néhá- is ítélkezni kell a szemetenyan még az éjszaka folya- lők fölött, hanem sajnálkozmán vagy hajnalban – az ni: biztosan jó okuk van rá, időpont tulajdonképpen amiért nem használják a mindegy - gondoskodtak. szemétgyűjtőt, (a padtól Nem, mintha érdekelt vol- néhány lépésnyire egyébna, de nem hagytak kétsé- ként volt is egy), például get afelől, hogy sört ittak: a valahogy, valamiért nem szökőkút körül a fűben ha- alakult ki bennük az igény a gyott és a medencébe do- tiszta környezetre. Ennek bott dobozok is erről árul- pedig mi, többiek isszuk a kodtak. A víz tetején papír levét…

Macskák a városi stadionban Szeptember 13-án 20 órától Zalaegerszegen vendégszerepel a Madách Színház Macskák című előadása.

ban látta el e feladatot) örömét fejezte ki, hogy a zalai megyeszékhelyen is játs�szák a musicalt. Mint mondta, mindent megtesznek azért, hogy a közönség ugyanazt az előadást lássa, mintha Budapesten nézné. Az egyetlen különbség az A zalaegerszegi vendég- lesz, hogy a csillagos ég alatt szereplésről sajtótájékozta- mutatják be. Az előadásban tón számoltak be. A produk- az egerszegi társulat tagja, ciót a III. Oktoberfest prog- Foki Veronika színművészramjának keretében láthatja nő is színpadra lép, aki a nagyérdemű. A szervezők Mindleveryt formálja a proeddig is sokat dukcióban. tettek azért, A Madách Színház 1983. hogy a város március 25-én fesztiválsorozatát kiegészítmutatta be a sék, mondta Macskákat, elöljáróban Baközvetlenül a laicz Zoltán allondoni ősbepolgármester. Foki Veronikát Mindleve- mutató után. Székedli Ber- ryként láthatja a közönség Az elmúlt 30 told és Tóth évben az előaKrisztián szavaiból kiderül, dás csaknem 1400-szor kelehetőség szerint folytatódik rült színre Budapesten és majd az együttműködés a vidéki nagyvárosokban. EdMadách Színházzal. Wett- dig több mint 1,5 millió néző stein Tibor, a budapesti teát- vásárolt jegyet a musicalre, rum gazdasági igazgatója mely idén ünnepelte 30. szü(korábban a Hevesi-színház- letésnapját.


4

Zalaegerszegi 7 Nap

egyik kutya másik eb

2013. június 21.

Yorkshire terrier

Eredete:

Története alig száz esztendős, őse a dandie dinmont, a fekete angol, a skye és a manchester terrier lehete . A 19. században már nélkülözhetetlen patkányfogó p y g eb volt a yorkshire-i malmokban.

Leírás:

Hosszú szőrű terrier, a szőrzet nagyon sima és a test két oldalán eg g egyenletesen lelóg. Nagyon tömör (kompakt) és elegáns, egyenes ttes artású, jelentõségteljes a kisugárzása. Megjelenése életerőt sug gá teste arányos. Feje kicsi és lapos, nem túl kiemelkedõ vagy sugároz, ívelt ívelt.. Orra nem túl hosszú, orrtükre fekete. Harapás szabályos, tökéletess ollós harapás. Szemei közepes méretűek, sötétbarnák, csillogóak, élénk tekintetűek. Fülei kisméretűek.

Tulajdonságai: ajjdonsá ága ai:

Értelmes, eleven és mozgékony kutya, tele bátorsággal – néha túlzo zo an an is. dvees, de Erősen kötődik a gazdájához és a családjához, s velük szemben kedves, olykor makacs is. A Yorkshire terrier kíváncsi és igen éber eb. zokk nem Társas viselkedése: A gyerekekkel való kapcsolata zavartalan, ha azok ákkkal kezelik játékszerként, és nem sér k meg a territóriumát. Más kutyákkal kkaal jól szemben olykor eléggé meggondolatlanul viselkedik, de a macskákkal latokkkal al, kijön, ha fiatal korától kezdve együ nevelkede velük. Más háziállatokkal, ok e ki is például a rágcsálókkal már nem ilyen egyszerű a helyzet, mivel azok kis terrier természetes zsákmányállatának számítanak. Megfelelő szoktatással azonban e nehézségek is elkerülhetők. Az idegenek érkezését ugatással jelzi, és eltarthat egy ideig, mire elfogadja őket. Kisméretű családi kutyának remekül beválik.

c VIGYÉL HAZA!

Bogáncs Állatotthon,

6. Zalaegerszeg, Csilla dűlő +36-30/424-35-79

Álmos

Álmos 2010-ben született, ivartalanított szuka, kopó keverék. Arányos testű, szépen megy pórázon. Szuka létére domináns, inkább egyedüli kutyának vagy kan mellé ajánljuk. Nagy mozgásigényű, kedves, de nem túl hízelgő. 8 évesnél idősebb gyerekek mellé mehet. Csak kertes házhoz. Oltva, chippelve, ivartalanítva.


2013. június 21.

gazdaság

Zalaegerszegi 7 Nap

5

Látványos, kifinomult kőparadicsom Mint minden iparágban, a burkolástechnikában, azon belül a természetes kövek világában is megvannak az aktuális trendek, érdekességek és hasznos információk, amiket jó, ha tudunk, mielőtt nekiesünk a házfelújításnak. Kerese Károly építészmérnököt, azaz Carlot kérdeztük. Természetes követ érdemes használni, hiszen számos jó tulajdonsága van, mondta elöljáróban Carlo, aki 13 éve foglalkozik a forgalmazásukkal. Esztétikailag és műszakilag is időtálló, tette hozzá, nem kopik, és például a kvarcitokban a fagy sem tud kárt tenni.

De mi is most a divat? Van, ami viszonylag állandó, Magyarországon például a színek: a sárgás, bézses vagy rózsaszínes tónusú természetes kövek a legnépszerűbbek. A magyarok főleg a meleg színárnyalatokat preferálják otthonaikban. Nag yjából négy éve egyre nagyobb az

A kőmozaikok hatásos megvilágítással remek látványt nyújtanak

igény a vágott feldolgozású kövek iránt. Ezeket főleg homlokzatokhoz és lábazatokhoz használják. Érdekesség, hogy amit eddig főleg kültéri elemként használtak, azok megjelentek a négy fal között is. Egy-két éve kezdett népszerű lenni a kidolgozottabb kő, kőstruktúra, kőpanel. Az apró mozaikszerű falkirakást általában izgalmas fénykompozícióval párosítják. A rusztikus hangulatú apró kövek egy hatásos spot meg világítással kombinálva csodálatos látványvilágot jelentenek. Kültéri falakra nagy divat az úgynevezett Bavária mészkő, ennek nag y Egyre népszerűbbek a kőpanelek, említette tapasztalatai között Kerese Károly előnye, hog y viszonylag vékony, íg y meg felelő hőszigetelésre is fel lehet rakni. Sokféle színárnyalatban és válogatott minőségben lehet hozzájutni. Míg a falakra kitűnő megoldás a mészkő, úgy a teraszokra, járófelületekre inkább kvarcitot érdemes használni, hiszen ez az anyag kimondottan időtálló, fagyálló és évtizedek múlva sem kopik el, - szintén számos típus és színárnyalat létezik belőle. Kedvelt a kertépítésnél felhasználható fa utánzatú kő, amin eg yáltalán

nem látszik valódi alapanyaga, az azonban garantált, hogy évek múlva sem korhad el a kertben. Kapható többféle lépőkő, virágtartó elem és madáritató is, ezek is színesítik a környezetet. A belső építészek fantáziáját célozza meg az a vékony, hajlítható kőstruktúra, aminek vastagsága csak pár milliméter. Külön előnye e terméknek, hogy olyan íves felületeken is használható, melyekre eddig nem, vag y csak nagyon körülményesen lehetett burkolatot felNagy Katinka tenni.


6

Zalaegerszegi 7 Nap

Lezárulhat a jogi kutyakomédia Az ír gázoló, valószínűleg, most már tényleg ülni fog. Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium államtitkára azt mondta lapunk kérdésére nemrégiben Zalaegerszegen, hogy bírják az ír kollégák erre vonatkozó ígéretét. A jogi kutyakomédia lassan véget ér(het). Emlékezetes, az ír állampolgárságú Francis Ciarán Tobin 2000-ben Leányfalun halálra gázolt két gyermeket. A magyar bíróság két évvel később - a távollétében - három év fogházra ítélte. Ám 2011 novemberéig nem történt semmi. Akkor Tobin önként jelentkezett a dublini hatóságoknál, de az ír legfelsőbb bíróság tavaly végérvényesen elutasította a magyar kiadatási kérelmet, és elrendelte a gázoló azonnali szabadlábra helyezését. A helyzetet bonyolította Viviane Reding, az Európai Bizottság jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős biztosa, aki jól érzékelhetően nem szimpatizál Magyarországgal, s olyan kijelentésekre ragadtatta magát, amelyek szerint elfogadhatónak tartja, hogy a két gyer-

mek halálát okozó férfi ne bűnhődjön tettéért. Vagyis a jogérvényesülés legfőbb európai őre a jogszabályok és az igazságosság ellenében érvelt. Az ügyben azonban nemrégiben fordulat történt. - Alan Shatter ír igazságügyi miniszter úrral foly tatott tárg yalások alapján – válaszolta lapunk kérdésére Rétvári Bence -, azt várjuk, hogy az ír gázoló önkéntesen megkezdi büntetése letöltését Mag yarországon. Méghozzá egy 10 évvel ezelőtti ítélet a lapján, amelynek érvényességét senki sem vonta kétségbe, kivéve biztos asszonyt. A folytatás pedig az lehet, hogy Tobin kérvényezi majd: büntetésének letöltését Írországban folytathassa, amiben, az államtitkár szavai szerint, Magyarország igyekszik a jogszabályok adta keretek között együttműködP. Á. ni.

a hét témája

2013. június 21.

AquaCity: a múlt hét végi szezonnyitó után ezúttal csülökünnepre,

„Nem csupán csúszdaAz időjárás mintha csak a szezonnyitóra várt volna: a hőség óriási tömegeket vonzott az elmúlt hét végén a zalaegerszegi AquaCity Vízicsúszda és Élményparkba. Az előttünk álló hét vége ugyancsak ígéretesnek tűnik, hiszen csülökünnepet is rendeznek a vízi vidámparkban. A látogatottság minden nyitási adatot túlszárnyalt, hiszen az első napon 2300, a második napon pedig több mint 2500 látogató igyekezett felüdülést keresni az élménypark medencéinek hűsítő habjai között, tudtuk meg Kugler Lászlótól, az AquaCityt harmadik szezonja működtető Egerszeg és Sport-

turizmus Kft. ügyvezetőjétől. A hagyományoknak megfelelően – hiszen e produkció nem hiányozhat az idénynyitóról – a műanyag cápák is a vízbe kerültek. Jó kedvre hangoló programokból persze ezután sem lesz hiány. - Az AquaCity nem „csupán” egy csúszda- és élménypark, hanem – min-

den elemében - egy szórakoztató központ is és ennek megfelelő kínálattal várjuk a vendégeket – fogalmazott az ügyvezető. – Gyakorlatilag egész nyáron különböző koncertekkel, gasztronómiai, illetve sportnapokkal, egyéb izgalmas eseményekkel várjuk a közönséget. Legközelebb június 22-én, szombaton tartunk nagyszabású rendezvényt, amikor egy csülökünnepet szervezünk a Pannon Lapok Társaságával karöltve. A program keretében több koncert is lesz, hogy mást ne mondjak, Balázs Fecó is fellép az AqauCity színpadán, úgyhogy a finom ízeket, jó

Minden nyitási adatot túlszárnyalt a látogatottság

A megye kitüntetettjei: A Zala Megyei Önkormányzat a legutóbbi ülésén döntött arról, hogy ebben az esztendőben kik kapják Zala megye kitüntetéseit. Az ínyencek 20 féle sör közül választhatnak

Sörhöz zene is jár a B-vitamin napokon Nagyszerű hangulatban, a Zalabrass remek koncertjével indították útnak a Kvártélyház Nyári Fesztivál programsorozata keretében a B-vita-

min napok rendezvényét hétfőn a Dísz téren. A rendezvénysorozat e hét végén zárul, van tehát még idő, hogy bárki megkóstolja a 20 féle sör vala-

melyikét. Zenéről is gondoskodtak a szervezők: június 21-én, pénteken a ZZ Copy, szombaton a Zup, vasárnap a Norton játszik 20.30-tól.

Zala Megye Díszpolgára kitüntető címet adományoz a testület néhai Szalay Annamáriának, a médiatanács volt elnökének. Zala Megye Közigazgatásáért Díjban részesül dr. Halász Gabriella, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Me-

g yei K irendeltségének igazgatója, a megye egészségügyéért díjat pedig dr. Mándó Zsuzsanna, a hévízi kórház orvos igazgatója kapja. Zala Meg ye Szociális Gondoskodásáért Díjat ítélt oda a megyeg yűlés Ábrahám Csillának, a zalabaksai Kolping Otthon részleg vezetőjének. A Zalai Közművelődésért Díjat a zalaszentgróti Városi Kamarakórus, a Zalai Pedagógus Díjat Fazekasné Farkas Mária, a pókaszepetki óvoda vezetője kapja. Az Év Zalai Diákja Díjat Büki Bettina,


2013. június 21.

a hét témája

koncertekre várják a vedégeket

Zalaegerszegi 7 Nap

7

MEGKÉRDEZTÜK

és élménypark..."

Ön készül az AquaCitybe? Tótmárton Ágnes Igen! Ha sokan szoktunk menni, akkor mindig nagyon jól érezzük magunkat. Szeretünk csúszkálni meg ugrálni is. Igazából mindig nagyon jó a hangulat.

Vidámra sikeredett a szezonnyitó: Gyutai Csaba polgármester, Antal Krisztina, az AquaCity új arca és Kugler László „segítette” vízbe a cápákat Fotó: Seres Péter zenét és a fürdőzés élményét keresők eg yaránt megtalálják a számításukat. Azért, hogy a nagy melegben minél jobban érezzék magukat a látogatók, hosszú heteken át dolgoztak. Nem csak a kemény tél nyomait tűntették el, hanem a középső nagy medence, a gyermekmedence is műanyag burkolatot kapott. A felújítási költségvetés felét fordították e beruházásra, aminek eredményeképpen komfortosabb lett a medence. A héten

egyetlen napra, keddre, nélkülözniük kellett a gyerekeknek a medencét. - Ez tulajdonképpen jó, kellemes gond volt, hiszen azért keríthettünk erre sort, mert elkészült a beruházás, és az első feltöltés után el kellett végeznünk a szükséges karbantartást – adott magyarázatot Kugler László. A vendégek nem csak a vízben, de a „zöldben” is jól érezhetik magukat. - A korábban jellemző fűfelület számunkra nem volt elfogadható, egy belvárosi

döntött a grémium a zalaegerszeg i Zrínyi Miklós Gimnázium tanulója veheti át, a Zala Megye Sportjáért Díjat Nemes Attila tekéző, a Zala Megye Ifjúsági Sportjáért Díjat pedig Szanati József, a tófeji iskola tanára. A megyei sajtódíjat Péter Árpád újságíró, felelős szerkesztő kapja. Zala Meg ye Közszolgálatáért Díjban részesül dr. Németh József nagykanizsai rendőr-alezredes, Zalai Civil Társadalomért és Nemzetiségekért Díjban Polgár Róbert murakeresztúri plébános, Zala Turizmusáért Díjban Gye-

nesdiás Nag yközség. A Zala Megye Fejlesztéséért Díjat Kovács Károly gelsei térségfejlesztő és területfejlesztési szakembernek szavazták meg a megyegyűlés tagjai, a Zala Meg ye Építészetéért Díjat pedig Jankovics Tibor keszthelyi építésznek. A Zöld Zaláért DíjatLaczkó Mária Éva hévízi intézményvezető kapja majd, a Vajda Lajos Díjat Dulics Margit lenti kosárfonó. A kitüntetéseket a Zala­ vári Történelmi Emlékparkban tartandó ünnepségen adják majd át szeptemberben.

park színvonalát teremtettük meg a létesítményben. Ezért jelent meg a sok virág, ezért tűntettük el az oda nem illő növényeket, például a lóherét. Ennek köszönhetően nem csak esztétikai élményt tudunk nyújtani, hanem a korábban tömegesen jellemző méhcsípéseket is ki tudtuk védeni. Ez zavarta a vendégek kényelmét, hiszen elég sok ilyen eset volt, az utóbbi időben pedig alig-alig fordul elő egész nyáron – összegzett az ügyvezető.

Dalle Lucche Lisa Igen, remélem, majd tudunk menni a barátaimmal. Nagyon szeretünk ott lenni, hiszen jó az idő és jók a csúszdák is. Lecsúszni a legjobb élmény…

Orbán Barbara Persze, minden nyáron ki szoktunk menni. Van, hogy a barátaimmal telefonon megbeszéljük, és akkor együtt megyünk. Nagyon gyakran megyünk, hiszen a programok is mindig nagyon jók.

Péter Gyöngyi

a e n i l n o a s s a g z Lapo

-ot!

zalaegerszegi nap

intás Csupán egyshkatajattis a és már olva

Zalaegerszegi 7

napot online!

szegi7nap

alaeger z / m o .c k o o b e c a www.f


8

gazdaság

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. június 21.

Véget ért a Rock pódium tehetségkutató A nagykanizsai Loud And Black zenekar nyerte az Apáczai VMK által indított Rock Pódium elnevezésű tehetségkutató versenyt. A két elődöntőből és egy döntőből álló megmérettetésen öt zenekar mutatta meg tehetségét. Kelemen Gyula a tehetségkutató szervezője elmondta, hogy a zene-

karok a verseny során maximálisan megfogadták a szakmai zsűri tanácsait és azokat megvalósították a színpadon. A zenekarok számára a verseny végeztével kezdődik igazán a munka, mely a jövőre való készülésből és a zenéjük tökéletesítéséből áll majd. A versenyre már zeneiskolában

nevelkedett, képzett zenészek érkeztek, akiknek az együtt zenélést kell finomítaniuk a jövőben. Az egyedi stílusban zenélő Love Crode zenekar budapesti bemutatkozási lehetőségre kapott ígértet a zsűritől. A szervezők folytatni szeretnék a tehetségkutatót, ha meg-ifelelő forrást találnak.

Balaicz Zoltán és Elisa Genua ajándékot ad át Nagy Józsefnének a törzsgárda ünnepségen

Húszéves a Schneider Electric Hungary Zrt.

K TI, avagy Ö T Z Ő F Y ÍG

ki lesz a

? y l á r i k csülök Egész napos csülökünnEp a zalai hírlappal

2013. június 22. zalaegerszeg – aqua city főzőverseny • kirakodóvásár • Gyermekjátszó

zegasztárok liszter sándor cigányshowja

- gasztroblues:• mojo working balázs fecó r á t é: •

sz

ád

r pa

jamaicai hangulat: skafunderz

mindez csak egy fürdőbelépőért!

NA, MILYEN A BULI?

ZALAEGERSZEG

további információért olvasd a zalai hírlapot, vagy kérdezd meg barátaidat, főnökeidet, de leginkább az anyósodat! www. gagprodukcio.hu www.facebook.com/gagprodukcio

Része a gasztronómiának

Húsz éve alakult meg a Schneider Electric Hungary Zrt., amelynek a Hock János úti üzemében kedden ünnepelték a jubileumot, és köszöntötték ez alkalomból a törzsgárda tagokat. Mag yarországon több telephelyen jelen van a Schneider Electric. Zalaegerszegen két gyáregysége működik, eg yik az Egervári, a másik a Hock János úton. Az utóbbi üzemben kismegszakítókat gyártanak, a Schneider-csoport külföldi egységeinek beszállítójaként. A Zalaegerszegen g yártott termékek többek között villamos elosztó szekrényekbe kerülnek. A g yáreg ységről Elisa Genua g yárigazgató lapunknak elmondta: a tavalyi évben nagyok jók voltak az üzem eredményei, 7 százalékos nyereséggel zártak. - Az idei évben azonban visszaesés tapasztalható a termelés volumenében, amely egész Európában jellemző az elektronikai iparra - nyilatkozta Elisa Genua. - Mivel más európai egységeket szolgálunk ki, termelésünk a megrendeléseiktől függ. A visszaesés hatással volt a foglalkoztatottak létszámára is. Év elején kis mértékű lét-

számleépítést kellett végrehajtanunk, de további leépítést ebben az évben nem tervezünk. Sőt, az év második felében kapunk egy transzfert Lengyelországból, s növelni tudjuk az alkalmazottak számát. Szintén kismegszakítók g yártásáról van szó, de eg y új termékcsaládról, amelyet mi még nem gyártottunk. Az üzem helyzete az elmondottak tükrében is stabil - összegezte az igazgató. A húszéves jubileum alkalmából kedden Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere is köszöntötte a gyár mintegy 300 alkalmazottja közül azokat, akik 5, 10, 15 vagy 20 éve dolgoznak a Schneider-csoportnál. Balaicz Zoltá n a Sch neider Electric szponzori tevékenységét emelte ki beszédében, rámutatva, hogy a vállalat már 2001 óta támogatja Zalaegerszeg műszaki felsőoktatását. A törzsgárda tagokat az ünnepségen tortával és ajáncsj dékkal lepték meg.


2013. június 21.

ötórai tea

Zalaegerszegi 7 Nap

9

Ecsedi Erzsébet színművésznőt választotta a legjobb színésznőnek a POSZT színész zsűrije

„A színházzal teljes az életem” A múlt pénteki évadzárón a színházvezetés nívódíját kapta, másnap délelőtt már gyerekeknek szóló pódium-előadásának premierjén szerepelt, este a POSZT-on a színész zsűri által megítélt legjobb színésznő díját vehette át, majd Celldömölkre utazott: a Soltis Lajos Színházban látott munkához Ecsedi Erzsébet, a Hevesi Sándor Színház művésznője. A teátrum társulata és a Száz év magányban. - Erre a beszélgetésre is közönsége eddig is tisztá- Kedvenc színésznőm, ha fell é pés ről é rkezett. ban volt Ecsedi Erzsébet valakitől, tőle lehet tanul- Olyan színésznő, aki inmesterségbeli tudásával, s ni a legtöbbet egyszerű- kább túlvállalja magát, miután bemutatták a Szí- ségről, emberségről, szín- semmint feladat nélkül nésznők című előadást a padi alázatról… Mindig maradjon? Pécsi Országos Színházi óvakodtam attól, hogy al­ - Ha nincs dolgom, aggóTalálkozón, a szakma is lűrjeim legyenek. Vannak, dom, mit felejtettem el: a akiknek jól áll, de én nem hűtőszekrény oldalán van szembesült vele. - A pécsi elismerés tu- tartozom közéjük, való- a próbatáblám, a nyár hálajdonképpen „benne színűleg az én utam más. rom hónapjából másfelet A fiatalokat is „csak” arra máris beosztottam. volt a levegőben”. - Nem mertem beleélni tudom tanítani, hog yan - Celldömölkre sem előmagam semmibe, de tény, tudnak emberek maradni ször várják. éreztem a bőrömön, hogy eg y embertelen helyzetA tizenkettedik darabot megbolydult körülöttem a ben. Ez a legfontosabb. Az rendezem ott, és a két éve világ: téma lett, ki vagyok, országos díjnak nag yon színpadra ál lított “A miért nincs több díjam, hol örülök, most úgy érzem, dzsungel köny ve” című valóban megérte a sok produkció például olyan rejtőzködtem eddig? - Talán a lehetőség hi- munka, kínlódás. Fiatal- jól sikerült, hogy idén is ként hiányzott a siker, ter- több helyre hívják… Érdeányzott… - Nem tolakodom, kes módon kerültem nem törtetek, amit a társulathoz: Szomrám osztanak, azt bathelyen dolgozeljátszom. Szeretek tam, ott találkoztam maximálisan teljeelőször az akkor síteni, igyekszem a még sitkei eg yütlegkisebb szerepet tessel. Játszottak is úgy megformálegy darabot, melyni, hogy az embernek ismertem eg y közeli legyen. A ta„ellentettjét”, a Csavaly bemutatott Névjegy lóka Pétert, ezt emPrah jelentette az lítettem is a vezetőEcsedi Erzsébet a 25. Színház stúdiójáelső nagyobb áttöjüknek, Nag y Gárést. Egy ehhez az ban tanulta a mesterséget 1975 és 1977 bornak. Aztán két előadáshoz kapközött, majd a 25. Színház, illetve a Néphét múlva összefucsolódó jelenet színház tagja lett. 1983-tól 1986-ig a tottunk és rákérdeeg yébként most kecskeméti Katona József, 1986-tól zett, nem rendezme g i s mé t l ő d öt t: 1991-ig a szolnoki Szigligeti Színházban ném-e meg. Így keztavaly a Spiró-dajátszott, 1991 óta a zalaegerszegi Hevedődött. rab kapcsán itt Zasi Sándor Színház színésznője. - Celldömölkön is rendre együtt laegerszegen eg y hölg y úg y fogalmazott: mészetesen mindenki vá- dolgozik a lányával, „van egy Törőcsik Mari, g yik rá, de úg y érzem, Csengével, akivel a pódiaki zseniális színésznő, most már a helyén tudom umesteket is csinálja, a Hevesiben szintén vanakinek a nevét mindenki kezelni a dolgot. - A figurákhoz honnan nak közös munkáik. Nem ismeri, és van egy Ecsedi bánja, hogy a színház Erzsébet, akiét senki. Ez a minta? - Naponta találkozunk közelében ténykedik? pedig így nincs rendjén.” - Nem, sőt. Eleinte picit Kicsit zavarba jöttem, de olyan emberekkel, akikmost ugyanezt Pécsen is nek az alakja megjelenik nehezebb volt számára, átéltem, ismét Törőcsik előttem a szerepformálá- hiszen az anyukája is vaMarival hasonlítottak ös�- sok során. Meg aztán fa- gyok, nem „csak” színpadi sze. Nagyon fiatal voltam, lun nőttem fel, ahol min- partnere, de azt mondhaamikor Szolnokon az denféle típussal találkoz- tom, mára teljes mértékegyik lányát játszhattam tam. ben kollégaként lépünk

Ecsedi Erzsébet: - Éreztem a bőrömön, hogy megbolydult körülöttem a világ Fotó: Pezzetta Umberto színpadra. Neki is azt mondom, hogy akkor tanulhatja a legtöbbet, ha benne van a sűrűjében. - Ecsedi Erzsébet hol kezdte a pályát? - Jelentkeztem egyszer a főiskolára, de elment tőle a kedvem, viszont a 25. Színházban szerencsére indítottak egy stúdiót, az pedig nagyon szimpatikus volt. Helyzetgyakorlatok jelentették a felvételit, több forduló volt, de mindenkinek volt ideje a bizonyításra, a tanulásra: nyolcvanan kezdtünk. Másod évre huszonhatan maradtunk. A 25. Színház után a Várszínház, majd Kecskemét következett, három év múlva pedig Szolnok, ahol öt évet töltöttem. Azóta Zalaegerszegen játszom. Gazsó Gyuri kollégámhoz jártunk nyaranta az Őrségbe, és annyira megtetszett a környék, hog y amint meg vettem a Trabantomat, túrára indultam, hogy felfedezzem a környéket. Ennek az eredmé-

nye a gyűrűsi házam is. Em lítettem Gy urina k, hogy Szolnokról nem egyszerű idejárni, nincs-e a színházban lehetőség ? Volt. Ennek már több mint húsz éve. - Jövőre milyen feladatok várják? - A Griff Bábszínházzal kezdek Csengével és Báthory Gáborral, aztán a Köztársaság című előadás következik – állítólag kemény szerepem lesz – majd az Én, Shirley jön, aztán a Vőlegény. A Prah és a Színésznők is műsoron marad. - A színházon kívül tudna más pályán dolgozni? - A színházzal teljes az életem. Dolgozhatom színésznőként, Celldömölkön rendezek, dramatizálok vagy mesét írok, díszletet tervezek és jelmezeket, melyeket az egerszegi turkálóban magam szerzek be. A pódiumműsorokkal pedig járjuk a meg yét. Szóval nem unatkozom! Péter Gyöngyi


10

Zalaegerszegi 7 Nap

programajánló

2013. június 21. tyál László művészettörténész tárlatvezetése, 24.00: Tóth Norbert képzőművész tárlatvezetése

József Attila Városi Tagkönyvtár Megmutatom magam! – az Eötvös József Székhelyiskola negyedikeseinek Lányok világa című kiállítása (Szeptember 3-ig)

Egyéb Dísz tér

Moziműsor Cinema City Június 26-ig Z világháború (MB) 16 Digitális 3D 20:15 (Csak szerda) Az acélember (MB) 12 Digitális 3D 17:00, 19:45, 11:30 (Csak szombat – vasárnap) 22:30 (Csak péntek – szombat) Az acélember (MB) 12 14:15 Szemfényvesztők (MB) 12 15:45, 18:00, 20:15 (Kivéve szerda) 20:00 (Csak szerda) 10:45

(Csak szombat – vasárnap) 22:30 (Csak péntek – szombat) Gyakornokok (MB) 12 13:45, 17:30, 22:00 (Csak péntek – szombat) A Föld után (MB) 12 16:15, 20:00 (Kivéve szerda), 11:45 (Csak szombat – vasárnap) 22:30 (Csak péntek – szombat) Másnaposok 3 (MB) 16 15:15,18:30, 20:30 Halálos iramban 6 (MB) 16 13:15 A zöld urai (MB) 6 Digitális 3D

13:00, 11:00 (Csak szombat – Időszaki kiállítások vasárnap)

Göcseji Múzeum

Kiállítások Állandó kiállítások Göcseji Múzeum (vasárnap, hétfő: zárva)

B-Vitamin Napok Június 21. 20.30: ZZ Copy Június 22. 20.30: Zup Június 23. 20.30: Norton

„Előre a szocializmus útján…” – Így éltünk a hetvenes években (Október 27-ig)

Városi Hangverseny- és Kiállítóterem

Kisfaludi Strobl Zsigmond gyűjte- Bukta Imre képzőművész kiállítása (A kiállítás szeptember 7-ig mény látogatható. Nyitva kedd-pén„Központok a Zala mentén” című tek 10-18 óra között, szombat tárlat 10-16 óra között) Németh János keramikusművész Június 22. 19.00 – 01.00: Múzeumok éjszakája, 20.00 Dr. Koskiállítása

Híres szülöttek A Zalaegerszegi Városi Televízió műsora 8900 Zalaegerszeg, Kossuth utca 45-49. Tel.:06-92/311-309 E-mail: info@zegtv.hu Műsorok az interneten: www.zegtv.hu Június 21. péntek

nak és Szolgáltatnak 14:00 Heti Hírek 16.30 KultúRandevú 17:30 5:00 Híradó – félóránként 9:00 NaviSzolgálnak és Szolgáltatnak 18:00 gátor 9:30 Zalai Krónika 9:45 SzolHeti Hírek 20:30 KultúRandevú gálnak és szolgáltatnak 10:15 Hír21:30 Szolgálnak és Szolgáltatnak adó 10:30 Képújság 18:00 Kultú22:00 Képújság Randevú 19:00 Híradó 19:15 Híradó Részletes 19.25 Esti mese 19.30 Június 24. hétfő Zenés mesék, mesés zenék 20:00 Híradó 20:30 VIII. Göcsej Filmszem- 5:00 Képújság 9:00 KultúRandevú 10:00 VIII. Göcsej Filmszemle 11:00 le 21:30 Zalai Krónika 21:45 NavigáHíradó 11:30 Képújság 18:00 Aréna tor 22:15 Híradó 22:45 Képújság 18:30 Navigátor 19:00 Híradó 19:15 Június 22. szombat Híradó Részletes 19:25 Esti mese 6:00 Heti Hírek 8:30 KultúRandevú – 19:30 Zöldövezet 20:00 Híradó kulturális magazin 9:30 Szolgálnak 20:15 Híradó Részletes 20:25 Esti és Szolgáltatnak 10:00 Heti Hírek mese 20:30 Aréna 21:00 Navigátor 12:30 KultúrRandevú 13:30 Szolgál21:30 Híradó 21:45 Híradó Részlenak és Szolgáltatnak 14:00 Heti tes 22:00 Képújság Hírek 16:30 KultúRandevú 17:30 Szolgának és Szolgáltatnak 18:00 Június 25. kedd Heti Hírek 20:30 KultúRandevú 5:00 Képújság 9:00 Aréna 9:30 Navigátor 10:00 Zöldövezet 10:30 Hír21:30 Szolgálnak és Szolgáltatnak adó 11:00 Képújság 18:00 Szol22:00 Képújság gálnak és Szolgáltatnak 18:30 Június 23. vasárnap Nyitott Egyetem 19:00 Híradó 6:00 Heti Hírek 8:30 KultúRandevú – 19:15 Híradó Részletes 19:25 Esti kulturális magazin 9:30 Szolgálnak mese 19:30 Zöldövezet 20:00 Hírés Szolgáltatnak 10:00 Heti Hírek adó 20:15 Híradó Részletes 20:30 12:30 KultúrRandevú 13:30 SzolgálSzolgálnak és Szolgáltatnak 21:00

Nyitott Egyetem 21:30 Híradó 21:45 Híradó Részletes 22:00 Képújság

Június 26. szerda 5:00 Híradó – félóránként 9:00 Szolgálnak és szolgáltatnak 9:30 Nyitott Egyetem 10:00 Zöldövezet 10:30 Híradó 11:00 Képújság 18:00 Osztályos orvos 18:30 Zalai Krónika 18:45 Cégér 19:00 Híradó 19:15 Híradó Részletes 19:25 Esti mese 19:30 Navigátor 20:00 Híradó 20:30 VIII. Göcsej Filmszemle 21:30 Híradó 21:45 Híradó Részletes 22:00 Képújság

Június 27. csütörtök 5:00 Híradó – félóránként 9:00 Osztályos orvos 9:30 Zalai Krónika 9:45 Cégér 10.00 Navigátor 10:30 Híradó 11.00 Képújság 18:10 Osztályos orvos 18:40 Zalai Krónika 19:00 Híradó 19:15 Rendőrségi Hírek 19:25 Esti mese 19:30 Nyitott Egyetem 20:00 Híradó 20:30 Navigátor 21:00 Szolgálnak és Szolgáltatnak 21:30 Híradó 22:00 Képújság

Június 21. 108 éve, 1905. június 21-én született Jean Paul Sartre, francia színdarab- és regényíró, irodalomkritikus, a 20. századi francia filozófia vezéralakja. 31 éve, 1982-ben született Vilmos herceg, Károly herceg, a brit trónörökös és a néhai Diana hercegnõ elsõszülött fia. Június 22. 52 éve, 1961-ben született Jimmy Sommerville skót énekes, előbb a Bronski Beat, majd később a Communards tagja. 100 éve, 1913-ban született Szombathelyen Weöres Sándor költő, író, műfordító, irodalomtudós Június 23. 103 éve, 1910-ben született Jean Anouilh francia drámaíró és dramaturg. Június 24. 26 éve, 1987-ben született Lionel Andrés Messi argentin labdarúgó, az FC Barcelona

és az argentin válogatott játékosa. Június 25. 126 éve, 1887-ben született Karinthy Frigyes író, humorista, a XX. századi magyar irodalom legeredetibb egyénisége. 50 éve, 1963-ban született George Michael Grammy-díjas, görög származású angol énekes, aki a Wham! együttes énekeseként lett ismert Június 26. 64 éve, 1949-ben született Babos Gyula Liszt Ferenc-díjas magyar dzsessz-gitáros 91 éve, 1922-ben született William Blake Edwards Oscar-díjas amerikai filmrendező, A rózsaszín párduc és az Álom luxuskivitelben című filmek alkotója. 23 éve, 1990-ben született Baricz Gergely énekes Június 27. 967 éve, 1046. június 27-én született Szent László magyar király


2013. június 21.

Gyógyszertári ügyelet: 2013. június 21. KRISTÁLY TÜTTŐSSY U. 6/B. 92/321-807, 18:00 – 07:30 2013. június 22. GONDVISELÉS (BUSZPÁLYAUDVAR) KOVÁCS K. TÉR 4. 92/323-804, 12:00 – 08:00 2013. június 23. PÁTER BÍRÓ M. U. 38. 92/511-384, 08:00 – 08:00 2013. június 24. EGERSZEG PHARMA (KÓRHÁZ) ZRÍNYI M. U. 1. 92/596-633, 15:30 – 07:30 2013. június 25. NOVA BELVÁROSI SZÉCHENYÍ TÉR 2. 92/511-610, 18:30 – 08:00 2013. június 26. KRISTÁLY TÜTTŐSSY U. 6/B. 92/321-807, 18:00 – 07:30 2013. június 27. SZENT FERENC (INTERSPAR) OLA U. 1-7. 92/511-519, 19:30 – 08:30

programajánló

Zalaegerszegi 7 Nap

11

Kos: Rendszeres anyagi támogatásra számíthat egy idegen helyről. Élete gyökeresen megváltozik. Akaratereje megnő, nem ismer határokat. Céljait sikeresen megvalósítja.

Rák: Lassan, de biztosan halad céljai felé. Minden lehetőséget megragad, hogy minél előbb megvalósuljanak álmai. Legyen következetes, ne adja fel idő előtt.

Mérleg: Társasági ember, szeret a középpontban lenni. Keresi a vad, kicsit bizarr dolgokat. Ha végre rátalál az igazira, ne állítsa lehetetlennek tűnő próbatételek elé.

Bak: Régi vágya, hogy magánéletét rendezze. Ön mellé vidám, mosolygós társ való. Munkahelyén új kihívásokra számíthat, ám szorgalma és kitartása miatt nincs mitől félnie.

Bika: A gyakori testmozgás új lendületet ad Önnek. Munkájában is kitűnik szorgalmával, kreatív ötleteivel. Magánéletét egy hétvégi kirándulással pezsdíti fel.

Oroszlán: Szeretne előrejutni munkahelyén, ezért minden munkát elvállal. Fortuna kegyeltje, hamarosan nagyobb összegű pénzt kap. Elgondolkodik új autó vásárlásán.

Skorpió: Vonza a szép embereket. Mivel rendkívüli egyéniség, ezért sok irigye van. Vidám, kicsit csapongó, bolondos nyár előtt áll. Élvezze ki a szünidő minden pillanatát.

Vízöntő: Több helyre is eljut a nyáron, kedvére válogathat az úti célok közül. Kedvesét is vigye magával, kapcsolatuk az együtt eltöltött időnek köszönhetően tovább mélyül.

Ikrek: Ne csak szeretteivel, hanem saját magával is foglalkozzon. Tervezze meg jövőjét, céljait pontosan és egyértelműen fogalmazza meg. Ön sokak számára fontos, pótolhatatlan személy.

Szűz: Szorgalma példás, kitartása számos bonyolult feladat megoldására ösztönzi. Sokan kedvelik, keresik társaságát. Családja minden földi jóval elhalmozza.

Nyilas: Tegye félre a féltékenységet, a kisszerű dolgokat. Legyen nyitott és vidám. Vegye észre az élet apró örömeit, amelyekért csak ki kell nyújtania a kezét. Családja imádja Önt.

Halak: Semmi ok a pesszimizmusra. Estéit töltse baráti társaságban. Szépsége és mosolya sok embert elvarázsol. A nyár végén lánykérés, esküvő is lehetséges.


12

Zalaegerszegi 7 Nap

a hét receptje

2013. június 21.

I E K É L M E K E ÉVTIZED HETI RECEPT Nincs eg­ rong­om se...

Telente – a ropogó t z melegénél – mi lányok mindig kézimunkázt nk. Mamó horgolt, any hímze terítőket, r hákat készíte , én meg erősen dr kkoltam nekik. Fiúsíto lányként inkább szegecseltem össze eg szeneslapátot, vag készíte em gokar ot deszkákból csapág akkal, mint, hog kezembe veg ek eg kötőt t… A hímzéses r hákat azonban nag on szere em: g önyör színekkel, szép mag ar motívumokkal díszíte blúzaim, kendőim, szoknyáim o sorakoztak a szekrényben, soha nem kelle aggódnom, hog mit veg ek fel és, hog „nincs eg rong om se” . Ez azonban azóta g ökeresen meg áltozo : hosszú perceket töltök a szekrény elő , keresve az aznapi tökéletes öltözéket és g akran hangoztatom páromnak, hog milyen kevés az, amiből választhatok… Ebben a nyári for óságban a téli esték eg emlékével és any tól elcsent fotómmal kívánok a kedves Olvasónak mosolygós napokat! Molnár Szilvi

CSERESZNYÉS PITE

HOZZÁVALÓK: 6 tojássárgája, 6 tojásfehérje kemény habja, 25 dkg cukor, 25 dkg Rama, 25 dkg liszt, 1/2 dl tej, 1 vaníliás cukor, 1 sütőpor, fél cit om reszelt héja, ropogós cseresznye (mennyiség ízlés szerint) ELKÉSZÍTÉSE: A tojássárgákat a cukrokkal és a margarinnal habosra keverjük, hozzáadjuk a tejet, cit omhéjat, majd a sütőporos lisztet és a kemény tojáshabot belekeverjük óvatosan. 20×30 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapír al , a tészta maszszát beleöntjük, elsimítjuk. A cseresznyéket nag­on vékonyan réteslisz el hintjük, utána tesszük a massza tetejére. Nag­on lassan sütjük, t¤próbát végezzünk, hog­ biztosak leg­ nk abban, átsült a sütink.

RECEPT PÁLYÁZAT

Készítse el, fotózza le és küldje be legkedveltebb receptjét a zalaegerszegi7nap@maraton.plt.hu címre! Szerkesztőség nk tag ai minden héten kiválasztanak eg­et a beérkeze receptek közül és a következő magazinban meg elentetjük a beküldő nevével eg­ .


2013. június 21.

közélet

Zalaegerszegi 7 Nap

13

Csökkentett tartalom, változatlan célok

A SZAKÉRTŐ VÁLASZOL Szőke IstváN Foramax Computers Kft.

Megmondja, merre menjünk Évekkel ezelőtt még térkép lapult az autóban, ám kétségtelen, ma már a GPS – ha jól működik -, kényelmesebb és praktikusabb megoldást jelent utazásaink során. Bárhova indulunk, jó, ha nagyobb kerülő nélkül jutunk célba – időben. Itt a nyár, a vakáció, nyilván sokan felkerekednek, hogy gyönyörködjenek akár hazai, akár külföldi tájakon. A zalaegerszegi Foramax Computers munkatársát, Naporovszky Attilát arról kérdeztük, mire figyeljünk, ha GPS-t szeretnénk vásárolni. - A választást nyilván meghatározza, mekkora készüléket szeretnénk. A tipikus, általános méret 4,3" colos, a nagyobbak 5” colosak és persze vannak extrém méretűek is, de azért azt ne feledjük el, hogy az autóban is el kell férniük – említette elöljáróban a szakember. - Érdemes megtudakolni, van-e navigációs rendszere az adott GPS-nek. Megeshet ugyanis, hogy az olcsóbb portékák ugyan tökéletesen működnek, képesek akár film vagy zene lejátszására, vannak rajtuk egyszerűbb játékok is, ám a

navigációs rendszert külön kell beszerezni hozzájuk. Sokféle szoftver van egyébként forgalomban. Hasznos ezeket időről időre frissíteni, hiszen épülnek új utak, változhat a forgalom rendje is. Vannak olyan GPS szoftverek, melyek akár arra is figyelnek, merre ne menjünk, mert esetleg híd alá szorul a jármű…A komolyabb készülékekben van bluetooth kihangosító, tehát a GPS összehangolható a telefonnal, így biztonságosan telefonálhatunk. Ráadásul olyan okosak, hogy a telefonkönyvet is „lehúzzák” a telefonról, tehát azt is láthatjuk adott esetben a kijelzőn, ki hív bennünket. Van bennük úgynevezett FM transzmitter, mely tulajdonképpen egy kis URH rádióadásként működik, így alkalmas rá, hogy az autóban lévő rádióval egy üres frekvencián befogjuk az adást. További tanácsokkal az üzletben, e-mailben, telefonon is segítenek a szakemberek. Foramax Computers, 8900 Zalaegerszeg, Bíró Márton u.13. Weboldal: w w w.forama x.hu, email címük: info@foramax.hu. (x)

A projekt részeként centralizálják a korszerűtlen, több telephelyes, pavilon rendszerű kórházstruktúrát. A fejlesztés legfontosabb eleme a Kardiológiai és Szívsebészeti Centrum kialakítása, amely megteremti a lehetőségét annak, hog y minél jobb színvonalú ellátást kaphassanak a kardiovaszkuláris betegek. A GYEMSZI lapunkhoz eljuttatott közleményéből kiderül, új eszközöket – például egy CT-t - is vásárol e projekt keretében a Zala Meg yei Kórház. P. Á. - Az MSZP Zalaegerszeg Városi Szervezete június 22- én, vag y is szombaton, a zalai meg yeszékhelyen, az Ady utcai székházában rendezi meg hagyományos juniálisát. A rendezvény vendége lesz Simon Gábor, a párt országos elnökhelyettes is.

Mindenre 20% kedvezmény!

Az akció 06.21-től a készlet erejéig tart.

LEGYEN A JÖVŐ SZAKEMBERE! - kihívás - változatosság - ügyfélközpontúság - életpálya, magas díjazás - innovatív pénzügyi szolgáltatás

Csatlakozzon sikeres csapatunkhoz! mozsar.eszter@ing.hu

Nyári árukészletünk Farmer Világ széles választékával farmerbolt várunk benneteket!

Zalaegerszeg, Kossuth L. tér 7. (Pontház) +3670/770-12-41 Nyitva: H-CS.: 9-17.30, P.: 9-18.00, SZO.: 9-13.00 • www.facebook/farmervilag

Vasúti ABC Zalaegerszeg, g eg, Zrínyi út 17 17.

R0007/92/1999

A kardiológiai és szívsebészeti centrum kialakítását célzó kivitelezési dokumentációt ezúttal – az eredeti tervekhez képest - csökkentett műszaki tartalommal hirdetik meg. A cél azonban változatlan: a korábbinál is magasabb színvonalú ellátás feltételeinek megteremtése. A Gyóg yszerészeti és Egészség üg yi

Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) arról tájékoztatta lapunkat, hogy a közbeszerzési eljárás, a tervek szerint, néhány hét alatt befejeződik, s ha ez eredményes lesz, indulhat a munka. A rekonstrukció az intézmény több épületét érinti, amelyekben az ellátás az építkezés idején is zavartalan lesz. A beruházás minteg y 4,8 milliárd forintba kerül, amelynek nagy része uniós, illetve központi forrás, a Zala Megyei Önkormányzat pedig 10 százalékos önerőt biztosított.

Fantasztikus ajánlat

csak nálunk! török riviéra busszal Zalaegerszegrõl már akár

34 900 Ft/fõért is.

08093128

Új közbeszerzési eljárás indul a Zala Megyei Kórház infrastruktúra-fejlesztési projektjében.

Az ár az utazás és szállás árát is tartalmazza!

Részletek a weboldalunkon: www.grandtours.hu és a helyi irodákban.

rv n

.

.

Sertés comb

Füstölt kolozsvári szalonna

Pizza pulyka csemege ege

Sajtos rúd 90 g

-ig.

Grand tours, Debrecen, 52/448-348

11000 Ft/k Ft/kg

A TIT Öveges József Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület TARGONCAVEZETŐ, EMELŐGÉPKEZELŐ, FÖLDMUNKAGÉP KEZELŐ, FAKITERMELŐ, MOTORFŰRÉSZ-KEZELŐ, KISTELJESÍTMÉNYŰ KAZÁN FŰTŐ, KAZÁNKEZELŐ tanfolyamokat indít és TŰZVÉDELMI SZAKVIZSGÁT szervez a megye városaiban. Jelentkezés és regisztráció: TIT Egyesület, Zeg., Dísz tér 7. Tel./fax: 06-92/510-159 Mobil 06-30/588-1069, 0630/477-6070 E-mail: titzala@t-online.hu Nyilvántartási szám: 20-0212-05 Akkreditációs lajstromszám: AL-0047 MSZ EN ISO 9001:2001

Medves sajt dobozos 200 g több féle 1895 Ft/kg

Coop szénsavas üdítőital cola ízű, narancs ízű 2,5 l 79,60 Ft/L

ÁÁFA t tartalmazzák. Étkezési utalványt y elfog elfogadunk! gadunk! Áraink az ÁFA-t

Nemzeti dohánybolt nyílik

2013.07.01-én a Zrínyi út 17 sz. alatt (Vasúti ABC mellett) és a Berzsenyi út 10/a sz. alatt (a Parkolóház és a Centrum Üzletház között)

Koncesszió szám: HU3111/00084, HU3111/00085


14

Zalaegerszegi 7 Nap

Sportkomplexumot is avattak (Folytatás az 1. oldalról.) A rendezvényen Dékány Endre önkormányzati képviselő hangsúlyozta, büszkék a jól működő belvárosi iskolára, igyekeztek eddig is és ezután is azon lesznek, hogy segítsék a falai között zajló munkát. A fejlesztések tavaly indultak a műfüves pályával - az elmúlt évben lett 40 éves a testnevelés tagozat – ez a fejlesztés folytatódott tovább ebben az esztendőben. - Ez egy önkormányzati pályázatnak köszönhető, amit az önkormányzat a Belügyminisztériumhoz nyújtott be, ez egy közel 25 milliós

kultúra

2013. június 21.

magyarországi, tehát nem uniós pályázat. A nagytornaterem, a kistornaterem és a szertár felújítását célozta – nyilatkozta lapunknak Makovecz Tamás, az iskola igazgatója. A hőségre való tekintettel természetesen a tanévzárót – látványos műsorral, elismerő oklevelek átadásával - az iskola épülete előtt tartották, miként a sportkomplexum átadásának ceremóniáját is. A szalagátvágást követően Pácsonyi Imre tankerületi vezető szólt az egybegyűltekhez és kívánt kellemes szünidőt az ifjaknak, kevés izgalmat pgy szüleinek. A Made in Hungária volt az évad legjobb előadása. A képen középen a Terminátor díjas Barsi Márton Fotó: Pezzetta Umberto

„Büszkék lehetünk az évadra” Pácsonyi Imre, Dékány Endre, Gyutai Csaba és Makovecz Tamás jelképesen átadta a sportkomplexumot Fotó: Seres Péter

5DQGL]] RQOLQH

TALÁLD MEG A TÁRSAD! Több ezer WiUVNHUHVĘ D PHJ\pEĘO

Több mint 270 előadás, több mint 69 ezer néző és 10 ezernél több bérletes: néhány adat a Hevesi Sándor Színház 2012-2013as szezonjából. Megtartották az évadzárót.

azért is, ahogy ezt együtt végigcsináltuk – hangsúlyozta a direktor. Az évadnyitót augusztus 26-án tartják, amikor már nem tart a társulattal Tánczos Adrienn, Tisza „A színész, igazi értel- temesvári Csiky Gergely Anita, Gulyás Hermann me szerint, az olyan em- Színházé. Rákosa Tibor Sándor és Kató Balázs: ők ber, aki több embert, száz műszaki vezető átvehette távoznak az együttestől. embert, sok száz embert a magyar ezüst érdemke- A jövő szezon nyitóelőadáhordoz magában”, idézte resztet, Madák Zsuzsan- sa a Csíksomlyói passió Hevesi Sándor szavait kö- na dramaturgot az 50 leg- lesz október 4-án Csiszár szöntőjében Balaicz Zol- tehetségesebb fiatal közé Imre rendezésében. Aztán tán. Az alpolgármester választották. Szólt jóté- Szálinger Balázs Köztárúgy fogalmazott, érdekes, konysági estről, vendég- saság című drámáját rentanulságos évad van a tár- szereplésekről, revízióról dezi Babarczy László, ezt sulat, de az önkormányzat – mindent rendben talál- A muzsika hangja című előadás követi, mögött is: a teátrum fenntartója Elismeréseket is átadtak: a közönségdíjat Moravetz Levente már teljes mérték- Kiss Ernő színművész vehette át, a legjobb viszi színre, a Vőben a város, a me- előadás a Made in Hungária című produkció legény című kog ye kiválásával lett. A Színházbarát Kör Tánczos Adriennek médiát Naszlady pedig 60 millió fo- adott át elismerést, a Forgács gyűrű Szakály Éva, a Csoportterint kiesett. Az Aurélé, a Máriáss-díj Lőrincz Nikolé, az rápia című művet összeget ez évre – Aranydeszka-díj Székely Tibor anyagbeszer- Sztarenki Pál. A több forrásból – zőé. A színházvezetés nívódíját Ecsedi Erzsé- Svejket Halasi pótolták, és az bet kapta. A fiatalok számára alapított Cse- Imre rendezi, az érintettek azon rebogár díjat Zsíros Viktor, a Terminátor díjat Emil és a detektídolgoznak - Ba- a legtöbbet játszó Barsi Márton érdemelte vek című kalandlaicz Zoltán úgy ki. Meglepetésként Vigh László országgyű- játékot Farkas Igreméli, nem hiába lési képviselő nevében Balaicz Zoltán adott nác. A Házi Szín-, hogy 2014-re is át oklevelet, festményt és ajándékkosarat padon a VaknyuNagy Ferencnek, a szervezési osztály veze- gatot mutatják be, előteremtsék. a LakásszínházBesenczi Árpád tőjének. ban az Én, Shirigazgató összegezte a jubileumi, 30. tak a szakemberek – és a leyt, a Tantermi deszka évadban történteket: sok példátlan sérüléshullám- keretében a Cyber Cyramás mellett elmondta, ról is, mely idén érintette a nót. Műsoron marad a diáhogy idén Halasi Imre és társulatot. koknak szóló előadások - Büszkék lehetünk az mellett a Színésznők, Az György János lett a színház örökös tagja, Czegő évadra, nem csak a sta- üveganya, a Prah és a KeTeréz pedig nemrégiben a tisztikai adatok miatt, de bab is. pgy


2013. jĂşnius 21.

sport ĂŠs egĂŠszsĂŠg

Zalaegerszegi 7 Nap

15

Vilågbajnokokat kÜszÜntÜttek Zalaegerszeg våros vezetői A zalai megyeszÊkhelyen måjusban rendezett teke vilågbajnoksåg magyar vålogatottjånak zalaegerszegi versenyzőit kÜszÜntÜttÊk a polgårmesteri hivatalban a minap. ajåndÊkoztåk meg a vårosvezetők múlt csßtÜrtÜkÜn, felvÊtelßnkÜn kÜszÜntők Ês kÜszÜntÜttek: Balaicz Zoltån alpolgårmester, Kiss Tamås, FehÊr Låszló, a fÊrfi vålogatott edzője, Nemes Attila, Nemes IrÊn, Takåcs Låszló, a ZTK FMVas edzője, Gyutai Csaba polgårmester, Boanta Claudiu, Airizer Emese, valamint FehÊr Zoltån.

A Vårosról a vårosnak A jÜvőbe låtunk!

FotĂł: Seres PĂŠter

EmlÊkezetes perceket szereztek a tekÊsek a megyeszÊkhelyi sportrajongóknak: nem csupån a vilågbajnoksåg szervezői vizsgåztak remekßl, de a magyar csapatok is diadalmaskodtak, hiszen mind a női, mind a fÊrfi csapat az Êlen vÊgzett a nagyszabåsú viadalon. A vilågbajnok zalaegerszegi versenyzőket fogadtåk Ês

SzakÊrtő vålaszol DOBRI BERNADETT – LÓTUSZ SZALON

A nyirokmasszĂĄzs

zalaegerszegi nap

LĂłtusz SzĂŠpsĂŠgszalon

A nyirokrendszer az egĂŠsz testet

Kozmetikai szempontbĂłl kĂźlĂśnbĂś-

behålózza. Nyirokerekből, csatornåk-

ző testkezelÊsek kiegÊszítőjekÊnt zsír-

bĂłl, nyirokcsomĂłkbĂłl, nyirokszervek-

bontĂł kezelĂŠsek utĂĄn, cellulit, ĂśdĂŠma

ből åll. A nyirokerek egy rÊsze a vÊnås

kezelĂŠsĂŠre, de ĂśnmagĂĄban is hatĂŠ-

rendszerrel pĂĄrhuzamosan fut. Az

kony.

immunrendszer rĂŠszekĂŠnt a nyirok

NyirokmasszĂĄzs kezelĂŠs most csak:

1000.-Ft Az akciĂł jĂşlius 30-ig tart.

Kozmetika • Fodråszat

LĂłtusz SzĂŠpsĂŠgszalon: Zalaegerszeg, Landorhegyi Ăşt 25.

BejelentkezĂŠs: +36-30/423-1370.

GĂŠpi nyirokmasszĂĄzs

elszållítåsåt biztosítja. VÊd a fertőzÊ-

MĂĄs nĂŠven hullĂĄmmasszĂĄzs. A kĂŠ-

sek, betegsĂŠgek, daganatok ellen. A

szĂźlĂŠk egy kompresszort tartalmaz,

nyirokerekben egy folyadĂŠk a nyirok

mely levegőt pumpål egy speciålis

(limfa) kering. Ebben a folyadĂŠkban

csizmĂĄba, derĂŠkĂśvbe, melyek tĂśbb re-

fehĂŠrvĂŠrsejtek, Ăşn.: limfocitĂĄk talĂĄlha-

keszből ållnak. Ezeket a rekeszeket a

tĂłk, melyek a keringĂŠssel bekerĂźlnek

kezelĂŠs kĂśzben a kompresszor hul-

a nyirokcsomĂłkba, melyek ĂĄltalĂĄban

lĂĄmszerĹąen felfĂşjja, aztĂĄn leengedi. A

csoportosan helyezkednek el a szerve-

kezelĂŠs 30 perces. Heti 2-3 kezelĂŠses

zetben. MegtalĂĄlhatĂłk pl.: nyak terĂźle-

gyakorisĂĄggal, 10-12 alkalom javasolt

tĂŠn, hĂłnaljban, stb. Ezek kiszĹąrik a

kĂşraszerĹąen. Nagyon kellemes ĂŠrzĂŠs,

baktĂŠriumokat, vĂ­rusokat. Ezen kĂ­vĂźl

kivĂĄlĂł izomlazĂ­tĂł is tĂśbbek kĂśzĂśtt. Ha-

a nyirokban talĂĄlhatĂłk mĂŠg a nyirok-

tåsåra mÊregtelenítődik a szervezet,

ban fehĂŠrjĂŠk, salakanyagok. Ha a test

kiĂźrĂźlnek a salakanyagok, csĂśkken-

bårmely terßletÊn fertőzÊs alakul ki, a

nek az ÜdÊmåk, a bőr feszesebb simåbb

legkĂśzelebbi nyirokcsomĂłk beduzzad-

lesz, a narancsbőr csÜkken, a kemÊny

nak. A nyirokrendszer a kapillĂĄriso-

zsĂ­rszĂśvetek fellazulnak, az ĂĄltalĂĄnos

kon kiszŹrődő folyadÊkot ÜsszegyŹjti,

kĂśzĂŠrzet javul. A nyirokmasszĂĄzsok

ĂŠs visszajuttatja a keringĂŠsbe. Egyen-

hatĂĄsĂĄra: SerkentjĂźk a nyirokkerin-

sĂşlyban tartja a folyadĂŠkhĂĄztartĂĄst.

gĂŠst, csĂśkkennek az ĂśdĂŠmĂĄk, csĂśkken

Ezen kĂ­vĂźl szerepe van mĂŠg az emĂŠsz-

a narancsbőr, simåbb, feszesebba bőr-

tĂŠs ĂŠs kivĂĄlasztĂĄs folyamĂĄn is.

felĂźlet, fĂĄradt nehĂŠz lĂĄbak regenerĂĄ-

Rendszertelen, nem megfelelő tå-

lĂłdnak A nyirokmasszĂĄzs ellenjavalla-

pĂŠrtĂŠkĹą ĂŠtkezĂŠs, elĂŠgetelen folyadĂŠk-

tai: daganatos megbetegedĂŠsek, trom-

bevitel, a folyamatos ßlő, vagy ålló

bĂłzis, akut gyulladĂĄsos folyamatok,

munka vĂŠgzĂŠse, a tĂşlsĂşly, vagy egy-

szĂ­vbetegsĂŠg, szĂ­vritmuszavar, pajzs-

szerĹąen genetikai adottsĂĄgok miatt a

mirigy mĹąkĂśdĂŠs zavara

nyirokkeringÊs egy idő utån lelassulhat.

A kezelÊst mindig kúraszerŹen vÊgezzßk. à ltalåban elegendő heti 2-3 al-

Ha a nyirokrendszerben tartĂłsan

kalom, ezt kb. 10-12x megismĂŠtelve tu-

pang a nyirok, ĂśdĂŠmĂĄk alakulhatnak

dunk lĂĄtvĂĄnyos eredmĂŠnyt tapasztal-

ki. Mivel a nyirok nem tud kiĂźrĂźlni a

ni. A nyirokmasszĂĄzs hatĂĄsa tovĂĄbb

szervezetből, felgyßlemlik Ês az Êrin-

fokozhatĂł az egyidejĹąleg megnĂśvelt fo-

tett testrĂŠsz feldagad. Leggyakoribb a

lyadĂŠkbevitellel is.

vÊgtagokon, kÊzen, låbon. Itt a bőr el-

LĂłtusz SzĂŠpsĂŠgszalon: Zalaeger-

vĂŠkonyodik, akĂĄr sĂşlyosabb problĂŠ-

szeg, Landorhegyi Ăşt 25. Bejelentke-

mĂĄkat is okozhat hosszĂş tĂĄvon.

zĂŠs: +36-30/423-1370.

(x)

A cseresznye A cseresznye nem csak finom, de gazdag A-, B- Ês –vitaminban is. De kåliumot, kalciumot, magnÊziumot Ês vasat is tartalmaz. KitŹnő vÊrtisztító, hiszen mintegy 80 szåzalÊka víz. �zßleti betegsÊgek megelőzÊsÊben, karbantartåsåban is nagy szerepet tulajdonítanak neki. Gyorsan emÊszthető, sőt az emÊsztÊsi folyamatokat is gyorsítja, ezÊrt alkalmas fogyókúrås cÊlokra.

Dr. Kemencei Attila fogorvos, szĂĄjsebĂŠsz

TeljeskĂśrĹą fogĂĄszati szolgĂĄltatĂĄs! BejelentkezĂŠs: +36-20/993-05-06 Zalaegerszeg, ZĂĄrda u. 4. (VĂŠradĂł ĂŠpĂźletĂŠben)

TÖBBÉ NINCS FÉLELEM, CSAK MOSOLY! C

'U %HUWXV 0LKiO\

VHEpV] SODV]WLNDL VHEpV] IĘRUYRV 5HQGHOpV V]HUGD yUiLJ +HO\H =DODHJHUV]HJ 7RPSD X %HMHOHQWNH]pV ZZZ SODV]WLNDEHUWXV FRP

TĂĄpi ĂŠs Csendes

Fog-à sz Bt. FÉMMENTES KORONà K HIDAK /CIRKON/ ALLERGIA MENTES FOGSOROK

Zalaegerszeg, HĂłvirĂĄg u. 2. Tel.: +36-92/346-486


16

Zalaegerszegi 7 Nap

sport, egészség

2013. június 21.

Nemrégiben mutatta be a Zalakerámia ZTE KK új játékosait, a nevelőegyesületéhez két év után visszatérő Kámán Tamást és a bajnok Albacomptól érkező Lekli Józsefet. Utóbbit faggattuk.

Lekli József személyében 2008 után érkezett magyar középjátékos a megyeszékhelyi klubhoz. A 26 éves, 206 centiméter magas sportoló az elmúlt idényben 36 mérkőzésen átlag 14,5 perc alatt 6,5 pontot, 3,9 lepattanót, 11,3 VAL mutatót ért el a bajnokcsapat színeiben, előtte pedig a Kaposvár meghatározó játékosa volt. Lekli József Nyíregyházán nevelkedett

és játszott is, de Kecskeméten szintén megfordult. - Bajnokcsapattól igazolt Zalaegerszegre. Mi volt a döntés oka? - Egyszerű az indok, több játéklehetőséget szerettem volna, emellett Völgyi Péter személye győzött meg a klubváltás helyességéről. Fontos számomra, hog y Völgyi Péter 4-es poszton is számol velem, ez nem volt jellemző az előző csapata-

A világbajnokságra készülnek Az utóbbi hetek lázas készülődéssel és versenyekkel zajlott a zalaegerszegi Fightingsport-Hungary Kick és Thai-Box SE csapatánál. Két kadett és egy gyermek korosztályú versenyzővel indultak a horvátországi Brod-ban, ahol három világszövetség nemzetközi versenye nag yon erős mezőnyt vonzott. A versenyen Nag y Steiner Dávid 28 kg-ban semi kontaktban a 3., míg light kontaktban a 2. helyet szerezte meg. Horváth Tamás kétszeres világbajnok sportoló új rendszerben indult semi kontaktban, ahol minden találat-

nál megállítják a küzdelmet. A döntőben a házigazda horvátok kiválóságával mérkőzött és eg y ponttal szorult csak a dobogó második fokára. Horváth Anna, aki rövid ideje űzi e sportot, szintén egy ezüstéremmel gazdagodott. Ezután a Varasdon rendezett világkupa versenyen küzdöttek a meg yeszékhelyi versenyzők: Pál Viktória a saját súlycsoportjában 2. helyet, eggyel följebb pedig 3. helyet szerzett. Roma Sándor veterán kategóriában, nagy csatában megnyerte a világkupát. A hónap végén Tapolcára figyel a világ küzdősportja: június 27-30-a között rendezik a sportág világbajnokságát. A meg yeszékhelyi klub hat versenyzővel képviselteti magát.

PROFI Hallás Kft. Zalaegerszeg, Deák tér 1. (a Nagytemplommal szemben)

Varga Gyöngyi 06-30/239-8134 profihallas@gmail.com

• ÚJDONSÁG! Meglévő, nem jól funkcionáló hallókészülékét felülvizsgáljuk, szervizeljük. • Vízálló hallókészülékek • Hallásvizsgálat és hallásgondozás • Hallókészülékek TB támogatással is • Fülillesztékek és zajvédő füldugók készítése • Otthon végezhető fülzúgás terápia • Zajos üzemek szűrését vállalom

imnál. Képesnek érzem magam a kinti játékra. Aki ismer, tudja, hogy brusztolós játékos vagyok, a palánk alatt szeretem felvállalni az ütközéseket, és, ha a külső dobásaimat is tudom javítani, akkor nagyban hozzá tudok majd járulni a csapat sikeréhez. Mindenképpen meghatározó, kezdő játékos szeretnék lenni a ZTE-ben. - Milyennek látja az új csapatot? - Az előzetes beszélgetések alapján az látszik, hogy egy szimpatikus, fiatal, hajtós társaság van alakulóban. Minden esélyünk megvan arra, hogy

Fotó: Pezzetta Umberto

Lekli József: megvan az esély egy jó szezonra

Lekli Józseffel egy évre szóló szerződést kötöttek nagyon jó szezont produkáljunk. Lekli Józseffel 1 évre szóló szerződést kötött a Zalakerámia ZTE KK csapata. A játékos a

SZAKÉRTŐ VÁLASZOL PROFI HALLÁS KFT. – VARGA GYÖNGYI

Minden tizedik magyar megfosztja magát a jó hallás élményétől Hallani legalább olyan fontos, mint látni. Akik hallanak és látnak, bele sem gondolnak, mekkora kincs birtokosai. Ha nem kielégítő a hallásunk, csak korlátozott kommunikációt tudunk folytatni másokkal, szociálisan elszigetelődünk. Az emberi fül csodálatos szerv. Ha egészséges, több tízezer különböző hangot képes megkülönböztetni. A legtöbb ember számára a jó hallás fontossága csak akkor tudatosodik, ha hallóképessége már lényegesen megromlott. Szemünket becsukhatjuk, ezzel mintegy készenléti állapotba helyezhetjük, de a hallást nem lehet kikapcsolni, mindig „jelen van”. Ezért a hallás a legközvetlenebb összeköttetés a külvilággal; ez az ember és a környezete közti legfőbb kapocs. Manapság teljesen természetes, hogy ha a látásunk nem tökéletes, szakemberhez fordulunk. Legyen ugyanilyen természetes, hogy hallásunkat ellenőriztetjük és szükség esetén hallókészüléket hordunk! Ahogy nem szégyen szemüveget vagy kontaktlencsét sem hordani, ugyanolyan elfogadottá vált a hallókészülék viselése is. Talán a régi korok készülékeinek látványa lebeg azok lelki szemei

előtt, akik visszariadnak a hallókészülék szó hallatán. Pedig a mai készülékek már tetszetősek, diszkrétek, sőt, több közülük teljesen láthatatlan. Sőt létezik már vezeték nélküli termék, amely lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy sztereó minőségű hangot sugározzon közvetlenül a televízió vagy rádió készülékéből, testen viselt átjátszó nélkül. A jó hallás megvéd a szociális elszigetelődés ellen. A szinte észrevehetetlen hallókészülékekkel emberek milliói élnek a világ minden táján teljes értékű életet. Ma Magyarországon – a jelenleg ellátott kb. 250.000 páciens mellett - minden tizedik embernek szüksége lenne valamilyen hallássegítő megoldásra. Ha Ön gyakran vis�szakérdez vagy nehezen ért zajos környezetben, elengedhetetlen, hogy leméresse hallását és meghallgassa szakember véleményét. A hallásproblémák annál hatékonyabban orvosolhatóak, minél előbb fény derül rájuk. Szeretné visszakapni a jobb hallás élményét? Az ehhez vezető út első lépése egy ingyenes hallásvizsgálat. Varga Gyöngyi: +36 30/239-81-34 (x)

nyár hátralévő részét pihenéssel tölti, majd augusztusban költözik kedvesével Zalaegerszegre az alapo-izás kezdetére.

zalaegerszegi g nap Munkatársaink:

Bencze Mária

marketing tanácsadó +36-20/586-36-49

Szabó András

marketing tanácsadó +36-20/543-96-12

Kovács Veronika lapigazgató +36-20/402-49-66

Molnár Szilvi

irodavezető +36-20/531-05-35


sport

Zalaegerszegi 7 Nap

Fotó: Katona Tibor

2013. június 21.

Dobos Sándor fiataljai fontos meccs előtt állnak

A feljutás kapujában Kánikula ide, nyári szünet oda, a ZTE FC U19 csapatának még nem ért véget a labdarúgó szezon.

kat hozzák a hazai találkozón, jó esélyünk van, hogy a ZTE U19 csapata a kiemeltek között szerepeljen a következő bajnokságban. - Mennyire egységes a csapata? - Sajnos az összeszokottDobos Sándor nem csak ság és az összhang nem telaz NBIII–ban ezüstéremig jes, mivel nem tudtunk véjutó andráshidai csapatot gig ugyanazzal a kerettel irányítja, hanem a ZTE dolgozni. Többen a felnőtt utánpótlásáért is dolgozik. csapatban edzettek a szeA fiatalok megnyerték az zon folyamán, s az utolsó NBII észak-nyugati cso- két hétben tudtunk teljes portját, esélyük nyílt az kerettel edzeni, illetve, osztályozókon kiharcolni a amikor visszajöttek hozkiemelt csoportba jutást. A zánk játszani. A Felcsúttal csapat szerepléséről a ve- szemben ez kicsit hátrányt zetőedzőt, Dobos Sándort jelenthet, az ő keretük az év során jobban egyben volt. kérdeztük: - Hol tart az osztályozók- A mindent eldöntő mérkőzésen mi dönthet? kal az együttes? - A hazai - Jelenleg pont a felénél A ZTE FC U-19-es csapa- pálya mintartunk és egy ta szombaton 17 órakor den képp en, picivel köze- látja vendégül a szezon és azt gondolebb. Az első utolsó és egyben leg- lom, hogy a osztályozón a fontosabb mérkőzésén játékosaim, a közép-nyugati a Felcsúti Puskás Aka- felnőtt keretcsoport győz- démia csapatát a ZTE tel készülő tesével, a Tá- Aréna mögötti füves B a b a t i v a l , Szegletivel, piósze c sővel pályán. Pállal és Bíme c c seltü n k és idehaza róval kiegé6-0-ra győztünk, míg ide- szülve, „feltehetik a szegenben 1-1-es döntetlent ér- zonra a koronát”. Egész tünk el. Ezzel az eredmén�- évben ezért dolgoztunk, nyel egy lépéssel közelebb hog y idáig eljussunk. kerültünk a felsőbb osz- Kaphattunk volna kön�tályhoz, ahol a nagyon erős nyebb ellenfelet, de nem felcsúti Puskás Akadémia siránkozunk, a pályán mukorosztályos csapatával ta- tatjuk meg, hogy az itt folyó lálkoztunk szerdán és ide- szakmai munka beérett és genben egy bíztató 2-1-es a ZTE utánpótlásának a vereséget szenvedtünk. Ha legjobbak között a helye. -ia játékosok a valós tudásu-

17

A Felcsút ellen játszunk a feljutásért!

U19-ES CSAPATUNK A Tápiószecső vendége volt a rájátszás első körének visszavágóján. A 20-ik percben megszereztük a vezetést Bíró góljával, amit kiegyenlítettek a hazaiak. Újabb gól nem született, így 7.1-es összesítéssel jutottunk tovább.

A szurkolóink bíztak a feljutásban! A szavazók több mint fele bízott csapatunk idei feljutásában, 56%-uk szerette volna ha már idén sikerül, 28% az első háromba várta a kedvenceit és csupán a voksolók 18%-a volt elégedett az idei teljesítménnyel!

Hajrá ZTE!

Zalaegerszegen a DECATHLON B33 TOUR 2013 Kosárlabda Fesztivál A DECATHLON B33 TOUR 2013 Kosárlabda Fesztivál utolsó rendezvénye június 29-én Zalaegerszegre érkezik a Decathlon Áruház parkolójába. Az egész napos rendezvényen a férfiak 3, a nők 2 kategóriában mérhetik össze erejüket. A versenyre nevezni lehet a www.b33.hu honlapon. A centerpályákon kerül megrendezésre az ELITE Kategória döntője, aminek győztes csapata 1.000 EUR pénzdíjon túl részt vehet Kijevben egy 3x3 Challenger tornán, amely a 3X3 WORLD TOUR MASTER tornasorozat egyik európai állomása. A részvétel költségeit a szervezők állják. A zalaegerszegi pénzdíjas versenyre 2013.06.23-ig várjuk a jelentkezéseket, az info@b33.hu-email címre. A maximum 16 csapatos elit mezőny tartalmazni fogja: • korábbi DECATHLON B33 TOUR helyszínek győzteseit, • egy zalaegerszegi szabadkártyás csapatot és a • jelentkezések alapján meghívott csapatokat. A B33 a FIBA3x3 szabályrendszeren alapuló pénzdíjjal, értékes tárgynyereményekkel díjazott kosárlabda versenysorozata. Az eredmények rögzítésre kerülnek a FIBA hivatalos honlapján (3x3plnet.com) és a játékosok ranglista pontot kapnak és az egész eseményről a Sport TV felvételt készít. Várjuk jelentkezéseiteket!

A tét tehát még nagyobb, a pénzen túl egy életre szóló élmény is a győztesé lesz Zalaegerszegen!


18

építő

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. június 21.

,,

" t t a l a o t e "T 6=2/*É/7$7Ð 6$52. közvetlenül a gyártótól.

Benkala Kft

+36-30/936-15-35, +36-20/509-70-00 Az akció 05.20-06.30-ig tart.

GM BádogBazár Kft. Ereszcsatornák, bádogosipari anyagok, polikarbonát forgalmazása és beépítése. Lemez ablakpárkányok, szegélyek méretre gyártása helyben. Trapéz – és cserepeslemez forgalmazása, valamint kivitelezés.

Kulcsár Nándor Villanyszerelő Mester

Villanyszerelés, Mérőhely kialakítás, Érintésvédelmi és Szabványossági felülvizsgálat!

MŰHOLDAS TV ÉS MOBILINTERNET

www.badogbazar.com

KÓSI FERENC

Víz-gázfűtésszerelő • zuhanykabinok, • masszázskádak • jakuzzik

Hívható H-P.: 09- 18.00 óráig

javítása karbantartása

+3630/ 256-24-98

E- mail: kosiferi@freemail.hu

-Autóüveg fóliázás

(világostól a legsötétebbig, műbizonylattal)

-Karosszéria fóliázása

(színtelen, kőfelverődést gátló fóliával)

-Autódekoráció

(vágott, illetve fotónyomtatott anyaggal)

-Autó teljes bevonása más színre (fényes, matt, karbon)

www.bolekft.hu +36-30/916-3802 8900 Zalaegerszeg,

Egervári út 6/B.

Zalaegerszeg, Ady u. 31. 92/510-865 * 06-30/692-3599 TV és Antenna szervíz

www.infrahokep.hu

Telefon: 92/315-718, +36-30/841-4909

AUTÓFÓLIÁZÓ MŰHELY

2500Ft/m2 anyaggal! +36-30-69-67-811 +36-30-407-5176 www.mobilpadlo.hu

06-30412-0930

Zalaegerszeg, Kanizsai út és Sport utca kereszteződés.

Épületvillamossági É gyorsszervíz

PARKETTA CSISZOLÁS

+36 30/ 937 8066

KIDO Fodrászat (Fitt Felicity)

Zalaegerszeg,Göcseji u 45. Női vágás: mosás,szárítás 1.800 Ft - férfi vágás: 800 Ft - gépi vágás: 600 Ft - festés,vágás,szárítás: 3.500-4.500 Ft hőillesztés,hajhosszabítás: 10.000 Ft Brazil keratinos hajegyenesítés: 5.000-15.000 Ft

06/30/586-5937

Manikűr-Pedikűr-Körömépítés 0 6 3 0/4 8 9 8-7 2 7

8900 Zalaegerszeg, Jákum Ferenc út 8. e-mail: szerviz@gazszerviz94.hu internet: www.gazszerviz94.hu

Gázkészülékek teljes körű szervizelése! Szerviz mobiltelefon: +36-30/3514-919 Munkaidőben vezetékes telefonról INGYENESEN hívható zöld számunk: 06 80 20 48 47

KOVÁCS

GÉPKÖLCSÖNZŐ KFT

Zalaegerszeg Berzsenyi u. 28/D

Ajánlatunkból: Aggregátor or D öng Döngölőbéka K p Kapálógép Lapvibrátor Pa arke Parkettacsiszoló TTakarítógép gvág gó Magassági ágvágó Földfúró p Fahasogató gép

Tel.: +36-30/259-27-56 Nyitva tartás: H-P: 7.00-16.00-ig Szo.: 7.00-12.00-ig

AKCIÓ!

Útdíj bevezetés előtti utolsó akció! Leier 100x20x5 szegély 450 Ft/db Leier szürke térkő (hullám,téglalap) 1.950 Ft/db Leier 38 NF tégla 285 Ft/db Leier 30 NF tégla 255 Ft/db TA 40/100 hídgyűrű 4.500 Ft/db Beremendi Cement 32.5R 3.100 Ft/q 25 zsalukő 300 Ft/db 25x25 oszlopzsalu 325 Ft/db E-42 lábatlani beton gerenda 8.900 Ft/db Áthidaló A-12 1.260 Ft/fm Továbbá kaphatók: - Aknagyűrűk, - Hídgyűrűk - Leier, Creaton tetőcserepek - Bazalt,homok, - 0-24 , 0-4 , 0-16 kavics - Zsalukövek, Oszlopzsaluk

Az akció megjelenéstől 2013. július 1-ig tart!

akció júniusban! 30-50% kedvezménnyel,

+36 30 946 0075

Redőny és műanyag nyílászáró

Elérhetőségünk: Tel.:06/92/460-063 E-mail: postmaster@szellestarsa.t-online.hu Nyitva tartás: H-P: 7:30-18, Szo.: 8-13, V: Zárva

KAZÁNOK TAVALYI ÁRON! WWW.KAZAN-GYARTAS.HU

RENDELJEN EGYEDI GYÁRTÁSÚ KAZÁNT!

30 KW-os kazán már /az ár tartozékot 125 000 Ft! nem tartalmaz/

5 ÉV GARANCIA!

Raktáron levő készletből

10% kedvezmény!

HORVÁTH ANTAL GYÖRGY 9735 Csepreg Bercsényi út 27. Tel.: 06/94-366-165 Mobil: +36 70/275-72 13 e-mail: ifjhorvathantal@ freemail.hu www.kazan-gyartas.hu

Az akció a megjelenéstől 06.30-ig, illetve a készlet erejéig tart!


építő

2013. június 21.

Zalaegerszegi 7 Nap

19

Nyári gúnyába bújtathatjuk a lakást, házat A mediterrán hangulat kedvéért nem festhetjük át rögvest a szobát, konyhát, de néhány egyszerű praktikával, dísszel azért feldobhatjuk környezetünket. Munka után, fáradtan mégiscsak kellemesebb belépni egy olyan lakásba, mely

barátságos, meleg hangulatot áraszt. A téli díszeket ideje elcsomagolni, öltöztessük nyári ruhába a lakást! A színes, sárga–zöld-piros vagy éppen kék-fehér terítő, szalvéta, párnahuzat vagy takaró is sokat „dobhat” a hangulatunkon. Korábbi nyaralá-

sok alkalmával összegyűjtött kagylók, tengervíz által simára mosott kavicsok szintén előkerülhetnek, de természetesen egy szép pálma (lehet kisebbeket is beszerezni) vagy egy csokor színes virág is dísze lehet a lakásnak, háznak.

TUBÁLKAIN BT Egy világos, virágos párnahuzat is sokat segíthet

HOLZ BÚTOR KFT

Ságod, Fészek u. 4. Inkubátorház

Fa nyílászárók

Gardróbok

mi odja,

álm

eg Ön m

uk!

me

sítj gvaló

Irodabútorok

Konyhabútorok

Telefon:+36-30/391-3983

E-mail: holzbutor@gmail.com

8900 Zalaegerszeg-Botfa, Rózsás u. 61. Tel.: 30/3688383 e-mail: tubalkain.t@gmail.com • www.tubalkain.hu


20

építő

Zalaegerszegi 7 Nap

2013. június 21.

! k n ü t e l t ö ó Van egy j

y g e k u z z o k é mi megajánd LNESS

L E W ő r é t 01 .000,- Ft-kouponnal, Családi nyaralás 6+1 éj

a szelestei Festetich Kastélyszállóban és Zsuzsanna Hotelben

OPta-Burkoló Kft

8900 Zalaegerszeg Vágóhid út 1/a Telefon/Fax: 92/346-358 Az akció 2013 május 17-től- 2013 julius 31.ig tart! A kupon beváltható 2013.november 30-ig! A részletekről érdeklődjön üzletünkben!

8 nap/ 7 éjszaka

Teljes ellátás (bőséges büféreggeli, könnyű ebéd és 3-fogásos menüválasztásos vacsora), korlátlan gyógyfürdőhasználat, masszázs, délutáni meglepetések. Egy 6 év alatti gyermek ingyenesen.

67.500,- Ft-tól / fő/ éj Érvényes: 2013. július 7-től

Tel: 95/565-001, info@szelesteikastely.hu

Trendo Bútorbolt

VÉGKIÁRUSÍTÁS 30-50-70%-os Zalaegerszeg Rákóczi u 5-7. /volt háztartási bolt helyén/

Kerti parti A nyár beköszöntével elérkezett a kerti partik ideje is. Nincs is annál kellemesebb, mint a kemény munkával töltött hetet egy baráti-családi összejövetellel zárni. A kertet, a teraszt vagy erélyt mostanság úg yis csak az esti órákban használja szívesen az ember, amikor már kellemesebb a levegő hőmérséklete. Étvágyunk is akkorra tér vissza igazán. A legszerencsésebbek kemencében sütögethetnek, de eg y grillsütőt bárki beszerezhet és egészen biztosan jó szolgálatot tesz neki. Ha ez adott, az alapanyagokat meg vásároltuk és az italok is a hűtőszekrényben várnak sorsukra, nagy baj már nem történhet. Azért persze ne feledkezzünk meg az ecsetről, mellyel a sülő húst kenegethetjük és persze a csipeszről sem, mellyel megforgathatjuk. A terítésre is fordítsunk gondot, az asztalra kerül-

engedménnyel a készlet erejéig.

Siessen, nehogy LEMARADJON! Zalaegerszeg, Rákóczi u. 5-7. (a volt háztartási bolt helyén) Telefon/fax: 92/320-401 E-mail: bolt2@ trendobutorzeg.t-online.hu Nyitva: H-P: 9-17, Sz: 9-13

het a szép szalvéták mellé színes mécses, de lampionokat is akaszthatunk a fejünk fölé. A műanyag „étkészlet” adott esetben jól jöhet, de azért mégiscsak jobb érzéssel kortyolgat az ember eg y üvegpohárból.


2013. június 21.

építő

Zalaegerszegi 7 Nap

21

„Milyen volt szőkesége, nem tudom már” Így kezdődik Juhász Gyula verse, melyben visszaemlékezik a szerelemre, felidézi eltűnt szépségek impreszszióját. Hasonlóképpen emlékezünk vissza mi is szeretett városunkra, kedves épületekre, melyek gyakran az elmúlás, vagy a fejlesztés áldozatául estek. Hívhatjuk ezt egy épület esetében korszerűsítésnek, vagy hőszigetelési láznak is, mely által, ha nem figyelünk, valami egészen mást, valami „EMBER-it” veszítünk. Miért fogalmazok ilyen konkrétan? Lássuk: a régiek tudták, hogy épületeink nem csupán nagyméretű élettelen tárgyak, hanem személyiséggel bíró entitások és mint ilyenek, rendelkeznek fizikai és szellemi tartalommal. Erre utalnak a lábazat, könyök, váll, gerinc, homlokzat, szemöldök, héjazat szavaink, melyek azonosak az ember testrészeivel. A lábunkkal kapaszkodunk a földhöz, de tetőnkkel az ég felé mutatunk. Így tesz az épület is. A régiek igyekeztek a házat személyiséggel felruházni. Mikor a ház elkészült, az asszonyok nekiláttak a homlokzat díszítésének. Vakolathímekkel látták el a szemek környékét, a homlokot, kifestették a szemeket, a szájat, a szarufák végeit. Tudták, hogy milyen fontos a külső megjelenés: az épület egységet képez a benne élőkkel, melynek kifeje-

zőnek kell lennie. Sajnos gyakran elfelejtjük ezt a tudást, melyet a régiek még birtokoltak. A korszerűsítések, felújítások gyakran építész bevonása nélkül készülnek. Ennek példája a ma divatos hőszigetelési láz, melynél még a jogszabályok sem írják elő építész bevonását. Az építtetők sok esetben nem rendelkeznek a közvetítés képességével. A vastag polisztirol hab burok, alias„bebugyolálás”-on túl nem történik az épületen előremutató fejlődés. Gyakran esnek a szigetelési láz áldozatául gyönyörű vakolatdíszek, a gazdaságosság jegyében megjelennek környezetünkben a homogén, egyszínű arctalan foltok, amelyek addig mondhatók szépnek, amíg tiszták. Nem csak az határozza meg életminőségünket, hogy menynyi a fűtésszámla, hanem az is, hogy milyen környezetben élünk. Az energetikai korszerűsítéskor befektetettekhez képest eltörpül az a minimális gondolati többlet és költség, amivel egy meglévő épületet újra lehetne értelmezni, fel lehetne frissíteni. Egy aránytalan, kifejezéstelen homlokzatot színdinamikai terv segítségével fel lehet éleszteni, egy jó arányú épületet tovább gazdagítani, mely fontos, hiszen mi építjük a környezetünket, melyben mi élünk. Mi üzenünk.

KOZMA ZSUZSANNA,

építész, energetikai tanúsító, +36 30 574 9181 www.kozmazsuzsanna.blogspot.hu,

22 lakásos

társasházban Dél Hercegnője 2. (Zeg. Táncsics út 2.) a Kozma KFT tervasztalról (2014. III. N.-évi átadással) eladásra kínálja 5 db 75 nm és 1 db 95 nm nagyságú lakásokat és 2 db 47 nm nagyságú orvosi rendelőt.

Nettó 275.000,- Ft / nm áron. Információ: 30-894-2877.

Ha az embernek akad némi ideje a pihenésre és abban a szerencsés helyzetben van, hogy kertje is van, kellemeset szunyókálhat egy árnyat adó fa alatt eg y kellemes nyugágyban. Ha csak erkélye van, hát ott is hasznát veheti. Ideje „felébreszteni” téli álmából és leporolni, ha kell, kicserélni rajta a matracot vag y éppen vásznat…

Járólapok, csempék, fürdőszoba-felszerelések Ragasztók, fugázók, csaptelepek egyéb kiegészítők széles választéka. A hirdetés felmutatója

10% kedvezményben részesül a falicsempékből!

KERÁMIA CENTRUM

Az akció 06.21-től-06.29-ig tart.

Ebben a

Nyugágyban

Zalaegerszeg Október6. tér 17. ( ZTE pályával szemben) Telefon: 92/598-465, Fax: 92/598-466 E-mail: noviepker@noviepker.t-online.hu


22

apróhirdetés d o d-e?

Zalaegerszegi 7 Nap

Tu

2013. június 21.

Az előző heti „Tudod-e?” játék megfejtése az A: csivava

Nyertesünk:

Győri Judit zalaegerszegi olvasónk!

Gratulálunk!

Milyen állatot látunk a képen? A: pingvin

Horváthné Szűcs Ágnes a zalaegerszegi Interspar ügyeletes vezetője örömmel adta át a felajánlott ajándékkosarat

B: elefánt

C: kéklábú szulák

Fügedi Lászlónénak, aki apróhirdetését a meghirdetett játék ideje alatt adta fel és nyertesként kisorsoltuk.

A tippedet küldd a

zalaegerszegi7nap@maraton.plt.hu címre!

A nyeremény 1 db 32 cm-es pizza a a

felajánlásával!

Zalaegerszeg, Platán sor 6. Tel.: 06-92/950-113 Ingyenes városi közéleti hetilap

zalaegerszegi nap A p ró h ir d e té s i s ze lv ény Apróhi rdetés i szelvé ny vé ny hi rd et és i sz el Érvényes 2013 . január 1-jétől visszavonásig

A megjelenés

helyei: Zalaeger szegi 7 Nap (26 000 példány) Zalae gerszeg teljes terüle te, Andráshida, it feladhatja még az alábbi Botfa, Csács, Ságo Nagykanizsai újságokba: Maraton, Vesz d, Bazita A megjelenés helyei: Zalaegerszegi 7 Nap (26 000 példány) Zalaegerszeg teljes prémi 7 Nap, Veszprém területe, Andráshida, Botfa, Csács,i Ságod, 7 NapBazita Plusz Lakossági visszavonásig 1-jétől Üzleti január s 2013. ÉrvényeApróhirdetéseit apróhirdetés apróhi feladhatja még az alábbi újságokba: rdetés Lakossági Bazita Üzl e ti Ságod, Nagykanizsai Maraton, Veszprémi 7, András ára Nap, Veszprémi hida, Botfa, Csács, 7 Nap Plusz ára apróhirdetés apróhirdetés rszeg teljes területe (26 000 példány) Zalaege ára ára ti e Zalaegerszegi 7 Nap Üzl helyei: enés Lakossági A megjel apróhirdetés detés r apróhi újságokba: ára ára atja még az alábbi ÉrvényesApró 2013. január hirde 1-jétől visszavonásig tése

Ap ró

Apróhirdetéseit feladh émi 7 Nap, Veszprémi 7 Nap Plusz n, Veszpr Nagykanizsai Marato

10 0 Ft 20 0 Ft } } } FÉLÁROIRNDETÉSÉT!

10 0 Ft 20 0 Ft N t F 0 t F 0 0 2 0 1 Ö K Ö T R Ö T CSÜ 1250 Ft 2500 Ft

1250 Ft 2500 Ft 1500 Ft 3000 Ft

1500 Ft 3000 Ft

1750 Ft 3500 Ft

ÜZLETI APRÓ Ft 3500 Ft 1750HIRD 2000 Ft 4000 Ft Amennyiben Ön ETÉSNEK MINŐSÜL: vállalkozói minő Ft ségben vagy jellegű (rend2000 szeresFtjöved4000 2250 Ft 4500 elme származha vállalkozásána t belőle), úgy az k adja fel apróhFtirdetését, illetve ehhe a hirdetés üzlet Ft z tartozó árat kell ÜZLETI APRÓHIRDETÉSNEK MINŐSÜL: 4500 Ft i megfizetnie. Kérjük jelö2250 Áraink bruttó árak és egy Amennyiben Ön vállalkozói minőségben vagy vá vállalkozásának be, melyikilletve adjalje fel apróhirdetését, a hirdetés üzleti megjelenésre értendõk! jellegű (rendszeres jövedelme származhat belőle és egy rovatban kívánja hird belőle), úgy az ehhez tartozó áratbruttó Áraink kell árak megfizetnie. etését meg

ADHATJA FEL APRÓH

Csalá megjelenésre értendõ , illetve a hirdetés üzleti di ház SNEK MINŐSÜL: Garázs k adja fel apróhirdetését ÜZLETI APRÓHIRDETÉ vállalko v zásána jelölje be,áratmelyik tnie. kkívánja hirdetését rovatban kell megfize zói minőségben vagy Kérjük Lakás megjelentetni! Amennyiben Ön vállalko származhat belőle), belő úgy az ehhez tartozó Albérlet me jellegű (rendszeres jövedel k!

Hitel

1250 Ft 2500 Ft 1500 Ft 3000 Ft 1750 Ft 350 0 Ft 2000 Ft 4000 Ft

2250 Ft 4500 Ft Áraink bruttó árak és megjelenésre érten egy dõk!

jelentetni!

Bútor

Oktatás Állást Ingat lanHitel Családi házését megjelentet Garázs ni! Bútor Oktatás keres Mûszaki cikk Kiadó a hirdet ingatlan melyik rovatban kívánj Állást kínál Oktatás Lakás Albérl et Bútor Telek Állá st keres Mûszaki cikk Növény-állat Kiadó garázs Hitel Vegyes Társk Garázs Ingatlan Kiadó ingatlMûszak an i ci kk Nyara lóÁllást kínál Vegyes eresés Családi ház Vállalkozás/ ÜzletNövény-ál at Állást keres Autó/Motor Vegyes Albérlet Telek t Társkeresés Kiadó garázs -ál aelt Kiem Növény Vállalkozás/ Lakás lakossági apró Szolgáltatás Állást kínál hirde n a gatl tés n i dó a ára: Ki Nyaraló Üzlet Vállalkozás/ Autó/Motor Szolgáltatás keretes kiemelés +50 Ingatlan % / megjelenés Társkeresés Meg Kiadó garázs színes háttér +50% atás és: gáltjelen Telek Kiemelt lakossági apróhirdetés otor ára: Szol keretes kiemelés +50% / megjelenés / megjelenés alkalom. (Ha több Autó/M színesszöri háttér +50% / megjelenés Üzlet meg jelenést kér, Megrende lõszínes +50% / megjelenés háttér Nyaraló akkor az árakat neve , címe lenés : _______________ / megje kérjük a meg jelen keretes kiemelés +50%alkalom. (Ha _______________ ések számával besz Megjelenés: ára: többszöri _____ rdetés megjelenést kér, akkor az árakat kérjük a megjelenések számával __________ orozni.) beszorozni.) Kelt: _______________ számáv _______________ Kiemelt lakossági apróhi ozni.) beszor al _____ enések _______________ a megjel ____________________ Megrendelõ neve,megjel _______________ címe:enést ________________________ __________ kér, akkor az árakat kérjük ________________________________________________ _______________ _______ ________________________ ________ alkalom. (Ha többszöri _______________ Megrendelõ _________________________________ _______________ Megjelenés: _____________________aláírása: ____________________ _______________ Kelt: ________________________ _____________________ ________________________ _____ ________________________ _______ _____ _____ ________________________ _______ _____ _____ ________________________ __ ______ _______________ _ ______________ Kérjük, a táblázatba _____________________ _______________ Megrendelõ neve, címe: ______________ olvas _______________ betût_______ _____________________ , a szavak között hatóan írja be a hirdetés szöve Megrendelõ_______ _______________ aláírása:_______ ________________________ ________________________ gét, mivel csak __________ egy üres ________________________ ___________ _____________________ négy _______ zetet is írja be a négyzetbe _______ a négyzetek hagy_ va, ________________________ Kelt: _____________________ . Apró_______ _____________________ hirdetésének árát betartva a helyesírás szabályait be írt hirdetést tudjuk megjelent _______ befejezõd _______írja_______ Kérjük, a táblázatba olvashatóan be a hirdetés .) Ha a hirdetésbe etni. (Négyzetenkén ött amivel szövegét, a négyzetekbe szövcsak írt hirdetést zetrá _____________________ egy a négy tudjuk megjelentetni. eg. _______ cs (Négyzetenként tenként Több egy melle n nevé _______ (Négyze szöri t egy tt elhelyezett árlist t és címét is ntetni. megjelenés eseté betût, a szavak között egy üres négyzetet hagyva, megjeleszabályait.) st tudjuk betartva a helyesírás Megrendelõ aláírása: _______ azt írt hirdeté Ha a hirdetésben n ár aismegj közölni kívánja, kérjük, azt áról olvashatja le. Anny közölni kívánja, kérjük, azt csak a négyzetekbe elené is közölni kívánja, kérjük, nevét ésazcímét sek szám is írja be a négyzetbe. és címételhelyezett szövegét, mivel it kell fizetnie, ame Apróhirdetésének árát a négyzetrács sben nevétmellett ával szorzandó. árlistárólsorban olvashatja le. Annyit kell fizetnie, amelyik tóan írja be a hirdetés lyik sorban sorban ás szabályait.) Ha a hirdeté atja le. AnnyitSZE kell fizetnie a a helyesír Kérjük, a táblázatba olvasha négyzetetbefejezõdött MÉ, amelyik Többszöri megjelenés LYE hagyva, betartva szöveg. az ár a megjelenések ól olvash számával S HIR szorzandó. zett árlistáresetén üres

Kérjük jelölje be,

Hirdetésfelvevő pont: Multi House Ingatlaniroda

DETÉSFELVÉTE betût, a szavak között egy detésének árát a négyzetrács mellett elhelye al szorzandó. Zalaegers L: Multi House zeg, Kos nések számáv is írja be a négyzetbe. Apróhir öri megjelenés esetén az ár a megjele ingatlaniroda SZEMÉLYES HIRDETÉSFELVÉTEL: Multi Housesuth u 32 ( Kossuth . Többsz befejezõdött a szöveg

ingatlaniroda L.-Petőfi u sar laniroda ok) 92/ 347-02 i Housue32ingat Zalaegerszeg, Kossuth ( Kossuth L.-Petőfi FELVÉTEL: Mult 027 u sarok) 92/ 347-027 7 SZEMÉLYES HIRDETÉS32 ( Kossuth L.-Petőfi u sarok) 92/ 347u Zalaegerszeg, Kossuth

Zalaegerszeg, Ady u. 20/b. (30/347-0275)

Eötvös utcai hirdetőpont,

Zalaegerszeg, Eötvös u. 12/d.  (20/803-9197)

INGATLANT KÍNÁL Hétvégi ház/ Zártkert/Telek/ Erdő/Szőlőhegy Vonyarcvashegyi strand közeli nyaraló, parkosított kerttel eladó. Irányár: megegyezés szerint. Tel.: +36-30/850-5504 Jánkahegyen lakhatóvá tehető épület, szépen gondozott, 929 nm területen, 3,5 millió Ft irányáron eladó! Tel.: +3630/301-28-26 Zalaegerszegtől 18 km-re, kellemes környezetben, belterülettel határos, gazdálkodásra kiválóan alkalmas, 350 + 250 nm gazdasági épületekkel, 2 ha területtel eladó! Irányár: 7,9 millió Ft. Tel.: +3630/301-28-26

Családi ház Zalaegerszegen kertvárosi, jó környezetben lévő, 100 nm-es családi ház + garázs + műhely eladó. Tel.: +3670/611-20-84 Zalaegerszegen 3 szobás, nagy konyhás+nappalis családi ház, udvari lakással, garázzsal, pincével, melléképületekkel eladó. Irányár: 18 millió Ft. Tel.: +36-30/83700-06

Családi fénykép versenyünk nyerteseinek, a

Mándli család két tagjának Kovács Veronika lapigazgató nyújtotta át a nyereményszelvényt.

Zalaegerszeg páterdombi részén 4 szobás családi ház eladó. Tel.: +36-30/622-98-16 Zalaegerszeg belvárosi, 2 szobás, polgári stílusú családi ház eladó. Tel.: +36-30/62298-16 Zalaegerszegen, Ola városrészben gondozott családi ház, 160 nm (kettő lakrész) kellemes környezetben eladó, vagy 50-70 nm-es belvárosi lakásra cserélhető értékegyeztetéssel. Irányár: 20.900.000 Ft. Tel.: +3630/301-28-26 Zalaegerszegi iker családi ház fele, 65 nm, egyedi gázfűtéses, garázs, tároló, 457 nm területen eladó. Irányár: 8,5 millió Ft. Tel.: +36-30/941-2260 Zalaegerszeg peremkerületében 3 szobás, 4 éves családi ház igényes lakókörnyezetben, mediterrán stílusú burkolatokkal, 1600 nm területtel sürgősen eladó. Ár: 16.9 millió Ft. Tel.: +36-20/298-1142 Zalaegerszeg, Bajcsy-Zs. 5. felújítandó, 120 nm-es családi ház, 360 nm udvarral, kialakított üzlethelyiséggel reális áron eladó. Tel.: +3630/408-35-21

Lakás Belvárosi, 10. emeleti, 36 nm-es, részben felújított lakás 4,7 millió Ft-os irányáron eladó. Tel.: +36-20/22490-05

Budapesti cirkós téglalakás, kevés rezsivel, Baross térnél eladó, kiadó. Irányár: 11 millió Ft. Tel.: +36-30/489-21-11 Zalaegerszegen 84 nm-es, 3 szobás, cirkós, amerikai konyhás lakás terasszal eladó. Tel.: +36-30/340-0860 Zalaegerszeg belvárosi, 3. emeleti, 1 szobás, konvektoros lakás 4,4 millió Ft-ért eladó. Tel.: +36-30-718-68-54 Zalaegerszeg belvárosi, 1. emeleti, 2 szobás, nagy erkélyes, konvektoros lakás eladó. Tel.: +36-30/544-0498 Zalaegerszeg kertvárosi 1+2 félszobás, földszinti lakás eladó. Tel.: +36-30/544-0498 Zalaegerszeg kertvárosi 2 szobás felújított konvektoros lakás eladó. Tel.: +36-30/71868-54. Zalaegerszeg olai, cirkós, 1+2 félszobás, 2. emeleti lakás 11,3 millió Ft-ért eladó. Tel.: +36-30/544-04-98 Zalaegerszeg belvárosban 1 szobás földszinti lakás egyedi fűtéssel eladó! Irányár: 4 000 000 Ft. Tel.: +3630/301-28-26 Egry József utca elején, szigetelt épületben eladó 2 szobás, 62 nm-es, nagy erkélyes, K-Ny-i tájolású, napfényes lakás. Irányár: 5,99 millió Ft. Tel.: +36-30/378-51-58


2013. június 21. Kertváros csendes részén kínálom megvételre ezt a teljesen felújított, hőszigetelt, 54 nm-es, erkélyes, 2 szobás, konyha+étkezős, kitűnő állapotban lévő lakást. Irányár: 8,7millió Ft. Érd.: +36-30/445-74-77 1. emeleti, felújított, 2 szobás, erkélyes lakás eladó, parkosított környéken! Irányár: 6,99 millió Ft. Tel.: +36-30/563-7212 Eötvös u. eladó 1+3 félszobás, cirkós lakás! Irányár: 12,6 millió Ft. Tel.: +36-30/563-72-12 Zalaegerszeg városközponti, 2. emeleti, 2+2 félszobás, egyedi cirkós lakás 14,8 millió Ft irányáron eladó! Tel.: +36-30/301-28-26 2006-os építésű társasházban, cirkófűtéses, nappali+hálós lakás, zárt udvari beállóval eladó. 6,9 millió Ft. Tel.: +3630/483-05-66 Kertvárosban 1. emeleti, cirkós, nappali + 2 hálós, 62 nm-es lakás eladó.12,9 millió Ft. +36-30/483-05-66 Gazdasági Főiskola közelében eladó 1. emeleti, 54 nm-es, 2 szobás, felújított, egyedi gázfűtéses, kelet-nyugati tájolású téglalakás. Irányár: 7,7 millió Ft. Tel.: +36-30/37851-58 Landorhegyen eladó egy 3. emeleti, 70 nm-es, 3 szobás, K-NY tájolású, világos, barátságos, új nyílászárós, erkélyes lakás! Irányár: 8,499 millió Ft. Érd.: +36-30/445-74-77 Zalaegerszeg belvárosában a Berzsenyi utcában 6. emeleti, teljesen felújított, 60 nm-es, kettő szobás, plusz étkezős lakás eladó! Irányár: 9,9 millió Ft. Tel.: +36-30/55177-90 Zalaegerszeg Ola városrészben tetőtéri, bruttó 50 nm-es, másfél szobás, alacsony rezsijű lakás eladó! Irányár: 7.29 millió Ft. Tel.: +36-30/551-77-90 Sürgősen eladó 2 szobás, 42 négyzetméteres, 4. emeleti, keleti tájolású lakás. Irányár: 6 millió Ft. Tel.: +36-30/95666-13 Sürgősen eladó 2 szobás, 55 nm-es, 4.emeleti erkélyes lakás. Irányár: 6,29 millió Ft. Tel.: +36-30/956-66-13 Belvárosi 110 nm-es, korszerű építésű, egyedi cirkófűtéses+kandallós, 1 emeleti lakás, belső udvarral, 2 db gépkocsi beállóval 16,9 millió Ft-ért eladó! Tel.: +3630/512-39-39 Zalaegerszegen belváros közeli, 3 szobás lakás új fürdő és új konyhával, külső hőszigeteléssel 7.490.000 Ft-ért eladó. Tel.: +36-20/298-11-42 Zalaegerszegen egyedi fűtéses, tégla építésű, redőnyös lakás déli fekvéssel, zöldövezetben, áron alul eladó! Irányár: 4.690.000 Ft. Tel.: 06-20/298-11-42

apróhirdetés Zalaegerszeg belvárosában 2. emeleti, 1 + 2 szobás, cirkófűtéses, új építésű lakás 13.9 millió Ft-ért eladó. Tel.: 06-20/298-11-42. Landorhegyi 2 szobás, erkélyes lakás felújított fürdőszobával 5.5 millió Ft-ért eladó! Tel.: +36-30/512-39-39 Belvárosi 1. emeleti, 2 szobás, fiatal, cirkós lakás zárt gépkocsi beállóval eladó! Irányár 11.8 millió Ft. Tel.: +3630/512-39-39 Zöldövezeti, igényesen felújított, 1+2 félszobás lakás 6,3 millió Ft-ért eladó ! Tel.: +3630/285-55-55 Kertvárosi három szobás, I. emeleti, összkomfortos lakás eladó. Tel.: 92/350-638 Göcseji út elején 2 szobás, összkomfortos lakás eladó. Tel.: +36-30/600-42-92 Landorhegyi úton 1. emeleti, 2 szobás, 55 nm-es egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 6,5 millió Ft. Tel.: +36-20/41964-97 42 nm-es felújított lakás, műanyag nyílászárókkal, a Jókai u. 34-ben eladó. Irányár: 5.950.000 Ft. Tel.: +3630/937-36-23

CSERE Elcserélném vagy eladnám botfai 4 szobás házamat összeköltözőknek és ipari tevékenységre alkalmas melléképületekkel értékegyeztetéssel. Tel.: +3630/854-59-10

Kiadó Belvárosi,3 szobás, 2. emeleti,egyedi fűtéses,felújított,bútorozatlan albérlet hosszú távra kiadó!Tel.: +36-30/96333-22

23

ÚJRAHASZNOSÍTHATÓ ANYAGOK FELVÁSÁRLÁSI AKCIÓJA ALUMÍNIUM DOBOZ

üdítős, sörös, gy egyéb t talos italos d dobozok

Átvételi ár:

192 Ft/kg HASZNÁLT LT ÉTOLAJ TOLAJ

INGATLANT KERES City-Partner Ingatlaniroda keres eladó lakásokat, házakat nem kizárólagos szerződéssel. Tel.: +36-92-815-268 Végrehajtás előtt álló, hitel felmondás alatti ingatlanokat keresünk követelés megvásárlással! Tel.: +36-92/815-268 www.dashaus.hu Türelmetlen ügyfeleink 1-2 és 2 szobás+nappalis lakásokat, kisebb házakat keresnek Zalaegerszegen. Tel.: +3630/314-01-23 Zalaegerszegen a belvárosban nappalis + 2 hálószobás, újszerű, modern lakást vásárolnék, 3.emeletig, készpénzért! Tel.: +36-20/259-43-18. Keresek Zalaegerszegen felújításra szoruló lakást 9 millió Ft-ig vagy 10 évnél fiatalabbat 16 millió Ft–ig. Minden megoldás érdekel, értéken felül terhelt, végrehajtás alatt álló is lehet.Tel.: +3630/ 512-39-39 Zalaegerszeg 30 km-es körzetében eladó családi házat, lakást vagy kereskedelmi ingatlant keresek. Horváthné +36-20/213-0953 , +36-30/579-50-34

Zalaegerszegi 7 Nap

Átvételi ár: Ft/kg kg

70

TETRA PACK C DOBOZOK O OK tejes, üdítős italdobozok tisztára öblítve, összelapítva

Átvételi ár: Ft/kg

19

Átvételi helyek és időpontok: Zalai Huke Kft.

Átvételi ár: Ft/kg

70

8900 Zalaegerszeg, Posta u. 65. Nyitva: hétfő-csütörtök 8.00-16.00 péntek: 8.00-15.00 szo.: 8.00- 12.00 Tel.: 92/ 511-644

TOPKER Kft.

8900 Zalaegerszeg, Bánya u. 2/A Nyitva: hétfő-péntek 8.00-16.00 szombat: 8.00-14.00 Tel.: 92/ 315-642/ 15 mellék

ÜVEG

PET PALACK KUPAKKAL

ásványvizes,, üdítős palackok a,, összelapítva, rt kupakkal kupaaakkal kk visszacsavart Átvételi ár: Ft/kg

PAPÍR

15

Átvételi ár: Ft/kg

18

fehér, színes üdítős, ős, boros, pezsgős, egyéb öblös üveg, befőttes, savanyúságos dunsztos üveg (nem veszünk át énai) hőálló üveget (jénai), síküveget, katedrál üveget (drótos üveg) és porcelánt

csomagolópapír, csom cso om magolópapír kartondoboz, k t d b szórólap, könyvek, újságpapír

HÁZTARTÁSI SI FLAKON

kozmetikai, mosószeres, öblítős, tisztító-g szeres műanyag flakonok

Átvételi ár: Ft/kg

20

www.huke.hu GÉPJÁRMŰ

Hitel

Honda Civic sötétkék 1.4i-os Credithill Hitelek! Adósságkitűnő állapotban alufelnivel rendezésre, szabad felhasztéli gumi szettel 1996 nálásra, lakáshitel állami decemberi eladó. Érvényes támogatással is. Tel.: +36forgalmi 2014.08-ig. Tel.: 70/526-72-97 www.keszt+36-30/285-39-69 helyhitel.5mp.eu Renault Laguna 1.9tcdi klímás, elektromos ablakemelő stb. Állást kínál szürke jó állapotban friss műszakival alufelnivel és téli Ingatlaniroda kezdő kollégágumi szettel kedvező áron kat keres ingatlanközvetítő eladó. Érdeklődni: +36munkára, vállalkozói formá30/285-39-69 ban. Tel.: +36-30-544-04-98 Mazda 2. 2004-es és Mazda Demió 2002-es kitűnő állaSzolgáltatás potban eladó! Tel.: +36Ingatlanközvetítés közvetítői 70/618-72-99 jutalék nélkül. www.cashFord Focus C-Max, 25 ezer bank.hu. További informákm-rel, 4 éves, újszerű állació: +36-20/592-96-96 potban hitelátvállalással eladó. Tel.: +36-30/905-15-22 Thai-masszázs Zalaegerszegen, Hévízen, ugyanitt jósFiat Punto 55 S eladó. lás, sorselemzés, párkap1998. júliusi, 62.000 km, 5 csolati elemzés, relaxálás ajtós, megkímélt. Műszaki: jurtában. Tel: +36-30/9902014. márciusig. +3630/427-21-07 76-69

Ultrahangos alakformálás, zsíroldó masszázs, cellulit kezelés. Tel.: +36-20/405-7597

VEGYES 170 l fehérbor, 2011-es évjáratú, 280 Ft/l áron, egyben eladó. Tel.: +36-30/468-95-31 12 m3 légszáraz tölgy palló eladó. Ár: 20.000,- Ft+ Áfa. Érdeklődni: +36 30/429-2390

zalaegerszegi nap

ég ehet el Nem l zdeni! ke korán


24

Zalaegerszegi 7 Nap

Állatorvosi helyettesítés rendje Zala megye

Dalos találkozó A Besenyő a 2000-es években Alapítvány nyug- HAHAHA! díjas klubja immár harmadik alkalommal rendezi meg a szépkorúak dalos találkozóját. A városrész közösségi házában vasárnap 15 órakor kezdődő rendezvényen a házigazdák dalköre mellett még kilenc énekkar nyújt népdalcsokrával maradandó élmény a közönségnek.

HIHIHI!

A hagyományokhoz híven az Apáczai VMK idén is megrendezi a Szent Iván éji vigalmat. Június 21-én, vagyis ma 14 órakor kezdődik a program ingyenes hallás és szív stressz szűréssel, majd 15 órától játszóház várja az ifjakat: arcfestéssel, ügyességi versennyel,

Diákok alkotásai a boldog hercegről Még jövő hét keddig megtekinthető az a kiállítás, amelyet az Ady-iskolában rendeztek a Nemzeti Tehetség Program keretében. A művészetoktatási intézmény tűzzománc, kézműves és kerámia műhelyeiben alkotó diákok Oscar Wilde: A

boldog herceg című irodalmi műve alapján készítettek műveket egyénileg, valamint közösen. A munkáikból rendezett tárlatot Németh János Munkácsy-díjas keramikusművész nyitotta meg. A programban 36 tanuló vett részt az alsó tago-

A HÉT VICCE! HIHIHI!

HAHAHA!

Öreg székely ül a vonaton, belibeg a kocsiba egy hölgyike, intenzív illatfelhőt húzva maga után. Meg is kérdezi az öreg, hogy mi ez az illat. Mire a hölgy: - Le fragrance II. a Diortól, Párizsból 50 ml 29.800 Ft. Hümmög az öreg, erre nem lehet mit mondani, majd pár perc múlva enyhén oldalra dőlve elereszt egy kb. 20 másodperces, lapos szellentést. A hölgynek könnybe lábad a szeme, enyhén kiakadva kérdezi: - Jézusom, mi ez a szag? Mire az öreg: - Tarkabab, Érmihályfalváról, a Józsitól, fél kiló 8 lej...

Jóslás, tűzijáték is a leghosszabb napon

Fotó: Ohr Tibor

június 21-től (péntek 14 órától) június 24-ig (kedd 8 óráig) Keszthelyi járás: Dr. Koósz Attila Keszthely T.: 36/30/238-1455 (előzetes bejelentkezés szükséges) Nagykanizsai járás: Dr. Dezső János Nagykanizsa, Iskola u. 2. T.: 93/377-016 és 36/20/913-9713 Dr. Nagy Attila Gelse T.: 36/30/288-3747 Zalaegerszegi járás: Ügyeletes kisállatrendelő: Dr. Gombos László Zalaegerszeg, Iskola köz (Göcsej Üzletház) T.: 36/20/519-6154 Vadóc állatorvosi rendelő (előzetes bejelentkezés szükséges) Vegyes praxis: Dr. Molnár Ferenc Zalalövő T.: 371-040 és 36/30/947-7900 Ügyeletes állatgyógyszertár: Nagykanizsa, vásárcsarnoki állatgyógyszertár szombat 8-12 óráig T.: 93/326-408 Zalaegerszeg, Batthyány úti állatpatika szombat 9-12 óráig T.: 92/347-375 Zalaszentgrót, Május 1. u. 3. sz. alatti állatpatika T.: 36/30/9748-316

2013. június 21.

zatosoktól a gimnazistákig. Van olyan közös alkotás - a képen látható óra - amely végleges helyet kapott az Ady-iskola aulájában, tájékoztatott Szommer Judit tanárnő, aki a pályázat lebonyolításában működött közre.

lég várral, trambulinnal. Lesz póni lovaglás is. Míg a gyerekek játszanak, a felnőttek főzőversenyen mutathatják meg tudásukat. Aki kíváncsi, akár jósoltathat is a délután folyamán. 16 órától kulturális műsorral – dallal, tánccal - szórakoztatják a közönséget, majd tűzugrás és tűzijáték zárja a rendezvényt. Andráshida településrészi önkormányzata és az Öveges József ÁMK szin-

tén mulatságot rendez, a Szent Iván éji összejövetelt június 22-én 15 órától tartják. A program a III. andráshidai pálinkaversen�nyel kezdődik, lesz főzőverseny, bűvészbemutató, a Hevesi-színház művészei a Made in Hungária című előadásból adnak elő részleteket. A bál 20 órakor kezdődik, éjfélkor tűzugrás lesz. Rossz idő esetén a tornacsarnokban tartják a rendezvényt.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.