Klikkout 02 16

Page 1

1


2


Editorial

Szerző: Poór Tibi

Tanároknak szeretettel Pontosabban, Tanár úrnak szeretettel. Tudom, hogy a tanárokról szóló filmek kedvelőinél inkább a Holt költők társasága tarol Robin Williams főszereplésével, de nálam a Tanár úrnak szeretettel című film a befutó Sidney Poitierrel a főszerepben. Talán azért is, mert a kötelező kassai katonai szolgálatom alatt egy Donocik nevezetű magas rangú tiszt ezt a filmet nézette meg velünk, és az éjfélig tartó teázós beszélgetésünk alatt rájöttem, hogy a pedagógia esszenciájáról beszél nekünk. Kassa városában, akkor 1991-et írtunk… Időutazás. 2016. Azt hallom, hogy a tanárok alig tanítanak… két hónap szünet… Van ilyen, de szerintem a történet lényege nem erről szól. Miről is? Nem is olyan rég még nagy társadalmi elismertsége volt a tanároknak. Hm… Ez nem egy nosztalgiahullám, inkább egyfajta rémület az oktatási státusz mai helyzetétől, hanyatlásától. Mi is történt? Sok minden. Egy új országgal, Szlovákiával 1993-ban több ok miatt, egy rémálom kezdete is utat talált. Egy nap reggelén az akciós ötösök – Vladimír „Mufti“ csicskásai – országszerte berohantak az iskolákba és szó szerint kidobták az igazgatókat. Helyettük is „Mufti” csicskásai léptek a porondra. Kérdezem, nevezhető pedagógusnak az, aki ilyen áron lendített a karrierjén? Nem. Tisztelet a kivételnek, de ezután csak úgy hemzsegett az oktatás politikai, illetve érdekdöntésektől. Előnybe került az átlag, és az igazi tanárok háttérbe szorultak. Nehéz

volt bármilyen újítás, melyet nem hagyott jóvá a politika, mindez a szakma kárára volt. Persze léteztek (és léteznek) a „pozitív deviáció amolyan szigetei“ – megemlítem Fibi tanár úr későbbi sziszifuszi harcát Čaplovič oktatási miniszterrel, et cetera… De oly kevés ez egy beteg rendszer ellen. Az országban nem az oktatás volt a prioritás. A tanárok fizetése apadt, és ellenérvnek nagyon jó volt azt használni, hogy mennyi a szabadidejük, stb. Igen, ez jó volt olyanoknak, akik tényleg így képzelték el ezt a hivatást. De ésszerű oktatói rendszer nélkül, szakmai elismerés nélkül, méltó fizetés nélkül leginkább a legjobbak – megjegyzem jogosan – távoznak a katedráktól. Persze, maradnak nagyon jó és elhivatott tanárok is, ennek jele az, hogy mennyien kiállnak a talán utolsó csengetésnél, amely jelzi, hogy kezdetét veheti az oktatás vis�szafordíthatatlan… Inkább nem fejezem be a mondatot. Majd elválik, hogy a tüntetőkből ki harcol kizárólag a pénzért, és ki a gyerekeinkért, illetve a tanárok megbecsüléséért is. Nem tudni, mi lesz a vége a sztrájknak. Remélem, hogy a Hranol-gyerek is megérti, hogy ez nem róla szól, hanem ez egy oktatási mérföldkő: Vagy-vagy! Ehm… Nem remélem. Nem érti meg. De talán elindul egy folyamat. Mert… mert… Tudjátok, hogy mire lesz jó tíz év múlva egy reprezentatív focistadion, ha ilyen tempóval folytatódik az oktatás minőségének hanyatlása? Két dologra. Nem, nem mondom ki.

3


DUNAJSKÁ STREDA

ŠAĽA

ŠAMORÍN

KÚPTE SI ZA FANTASTICKÚ CENU

CHLADNIČKU ALEBO PRÁČKU BEKO A DOSTANETE DARČEK NAVYŠE - SADU KVALITNÝCH NOŽOV SO ŠKRABKOU

Darček

239,-

299,netto objem 175 | 87 energetická trieda

kapacita 6

kg | 1000 ot./min 11 programov | en. trieda A+

4 Akcia trvá od 15. do 29. 2. 2016

A++

L


Impresszum

ISSN 1339-­9810 havi magazin 6. évfolyam, 02/2016 Regisztrációs szám: EV 4545/12 Lapigazgató: Gocoň Péter Főszerkesztő: Szilvási Tibi Szerkesztők: Angyal Sanyi, Kiss Balázs Kovács Andrea, Mundi Józsi Külső munkatársak: Kálmán Norbi, Poór Tibi, Varga Bianka, Ugróczky Pityu Fotó: Šenkár Márió Grafika: Gocoň László Borítóterv: Gocoň László / trikk.sk

facebook.com/klikkout issuu.com/klikkout ask.fm/klikkout

Kiadja: Inportante, s.r.o. Nová Osada 805/25 929 01 Dunajská Streda IČO: 45 354 928 Hirdetés felvétel: Benovics Laura, +421 917 069 465 reklam@klikkout.sk A lapban megjelent tartalmak szerzői jogvédelem alatt állnak.

5


Interjú

Szerző: Angyal Sanyi / Fotók: a szerző, ill. Göndör László

Egy életen át a kultúra szolgálatában Huszár László a Szenc melletti Rétén született, alapiskolába is ott járt, majd a Szenci Általános Műveltséget Nyújtó Középiskolában érettségizett 1970-ben. A pozsonyi Comenius Egyetemen nevelőtanári oklevelet szerzett, később, 2008-ban kulturális mediátorként diplomázott az ELTÉ-n. Igazi „őscsemadokos”, 1977-től már a Csemadok állományában dolgozott, 2004-től a Csemadok Művelődési Intézete, 2013-tól pedig a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója.

Azt már tudjuk, hogy 1970-ben érettségiztél, 1977-től pedig csemadokos voltál, de mi történt a kettő között? Az érettségi után kétszer egy évig Pozsonyban, a Vegyészeti Főiskolán tanultam, közben egy évet dolgoztam a Dimitrovkában, majd elmentem katonának, onnan visszatérve kerültem a Csemadokba. Ezt igazából annak köszönhetem, hogy az otthoni vezetőségnek már 16 éves korom óta tagja voltam. Nem kellett jelentkeznem, mint fiatal érettségizőt, mindjárt bevontak a Csemadok vezetőségébe. Akkor végül is nem ’77-től dolgozol a Csemadokban? Tulajdonképpen 1968-tól, amikor a MISZ (Magyar Ifjúsági Szövetség) alakult. Mi is megalakítottuk a községben a MISZ-t, és rögtön a Csemadok szervezethez csatlakoztunk. Nagyon hamar, sőt, lehet mondani, hogy már gyerekként magadba szívtad a kultúrát, hiszen a családodban is nagyon sok kultúrakedvelő volt. Mindenevő voltál a kultúra terén? Persze, de mint mindenki, a könyvekkel kezdtem. Akkor jelentek meg Rejtő Jenő könyvei, és olyan szerencsém volt, hogy nyugodjék barátommal, Pomichal Ricsivel kaptuk a könyveket Gödölle Öcsi bácsitól, aki a pozsonyi

6

papírgyűjtőben dolgozott. Onnan hordta őket haza, mi pedig sorban olvastuk azokat a köteteket, amelyeket más már megunt. Persze a klasszikusokat a könyvtárból kölcsönöztük ki, ugyanis a családi bibliotékánk nagyon pici volt. A falura akkor jellemző volt a cserebere, és ha jött egy új könyv, az körbejárta szinte az egész községet, de legalább a rokonságot, a baráti kört. Emlékszel az első könyvedre? Mazáj apó és a nyulak, az orosz író, Nyekraszov verses-mesés könyve volt ez, amit a rétei tűzoltószertárban olvastam, ugyanis ott volt az egyik helyiség könyvtárrá alakítva. Majd Verne Gyula jött, harmadikos koromban már túl voltam a Grant kapitány gyermekein. Térjünk kicsit vissza a tanulmányaidra. Hogyan jött az életedbe a vegyészet? Az alapiskolában volt egy tanítóm, nagyon jól adta elő a kémiát, nagyon szerettem a képleteket. A gimnáziumban Mázik Mária tanárnő az első óráján megkérdezte, ki szereti a kémiát, én persze jelentkeztem, majd levitt a laboratóriumba. A képletek még tetszettek, meg a kísérletezés is, csak éppen a szorgalom, ami bennem akkor kevésnek bizonyult a több ezernyi oldal és képlet megtanulásához. Végül ez hagyatta el velem a vegyészetet, így az utam visszavezetett a kultúrába.


InterjĂş

7


8


Interjú

Amikor elkezdtél a Csemadok központi irodájában dolgozni, milyen tisztségeket töltöttél be? Az első két évben a Csemadok Központi Bizottsága szervezési osztályának instruktoraként dolgoztam, majd 1986 nyaráig a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányának szervezője voltam, aztán kerültem a városi művelődési központba, ahol a művészeti osztályt vezettem egészen 1989-ig. Azóta ismét a Csemadok kötelékében dolgozom, csak különböző funkciókban. 2003-ban kezdeményeztem a Csemadok Művelődési Intézetének magalapítását, aminek 2012-ig az igazgatója is voltam. Majd ugye 2013-ban létrejött a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, melynek ma is az igazgatója vagy… Amely nem kimondottan, de jogutódja a Csemadok Művelődési Intézetének. Négy országos rendezvényt szervezünk, az egyik a Duna Menti Tavasz, a gyermek bábosok és színjátszók fesztiválja, a Bíborpiros Szép Rózsa, azaz a népdalkörök seregszemléje, az Ipolyi Arnold Népmesemondó verseny és az Országos Citeratalálkozó. Az ezek köré csoportosuló képzéseket szintén mi felügyeljük, és persze mindig van valami kisebb rendezvényünk, de most már az intézetben inkább a módszertanra összpontosítunk. Nemcsak művelődésszervezéssel foglalkozik az intézet, de más tevékenységeket is folytat. Melyek ezek közül a legfontosabbak? Körülbelül tíz évvel ezelőtt indult be az internetes honlap építése azzal a céllal, hogy megpróbáljunk egy nyilvános archívumot létrehozni. Akkor ezt elsősorban hírekkel, eseményekkel töltöt-

tük meg, de rögtön utána elindítottuk a népzenei adatbázist, és jelenleg közel harmincat kezelünk. Ezeknek a lényege, hogy a Csemadokban az 1950-es évtől kezdődően végrehajtott népzenei, néptáncos és egyéb gyűjtéseknek az anyagait folyamatosan digitalizáljuk, mindig a pénz függvényében természetesen. Ezek az értékek nemcsak az 50es évekről szólnak, de több generációt, a közösségi emlékezetet figyelembe véve a 19. század második harmadának az emlékei, a tudása, amit olyan módszerrel, olyan formában digitalizálunk, amilyen a kor követelménye. Miért? Tehát mi a cél? A lényege az, hogy az új generáció, vagyis a digitális világba már beleszületettek megtalálják ezeket az értékeket. Mert analóg módon, könyvtárakban – amit én még mindig nagyon fontosnak és alapvetőnek tartok – az új generációk már nem keresnek. Ők inkább digitálisan, képernyőn, képben, videóban gondolkodnak, így asszociálnak, és ehhez kellett alakítani ezeknek az értékeknek a megismerését. Persze ez aztán bővül, mindig tapad hozzá valami, ami egy újabb értéket képvisel. Majd eljutunk oda, hogy ezt újból rendszerezni kell, és ki kell tippelni, hogy melyik az a közösség, amely számunkra a legfontosabb a nemzeti tudat megtartása miatt. Ez egyöntetű volt, mert a települések közösségei azok, amelyekre fókuszálnunk kell. Azt gondolom, hogy az intézet – és ezt nyugodtan ki merem jelenteni – egyfajta modernizációt, másfajta világot hozott a Csemadok eme szintjére, és ez azért is fontos, mert már ismerhetik azt a világon, hiszen aki rákapcsolódik az internetre, elkezd ott keresni, nagyon sok adattal találkozik: mesékkel, népzenével, em-

9


Interjú

lékhelyekkel. Tizenhét adatbázist csatlakoztattunk most a településmustránkba, tehát bárki, bárhol a világon megtalál bennünket. Kvízeink vannak, ezekkel is nagyon sok értéket lehet továbbadni. Most, hogy már a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója vagy, mi a helyzet a csemadokos munkáddal? Az teljesen megszűnt? Én azóta is Csemadok-tag vagyok. Az elődeimtől, a nagy öregektől, azt tanultam, hogy aki a Csemadokban él, tehát onnan kapja a fizetését, annak kutya kötelessége az önkéntesség szintjén is dolgozni. Így lettem hát mindenütt, minden lakóhelyemen a szervezet aktív, illetve vezetőségi tagja, gyakorló szervező, mert nem lehet csak az utca egyik oldalát látni, hanem mindkettőt kell. Két díj, elismerés birtokosa is vagy, mégpedig 2008-ban a KÓTA díjat (Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének elismerése), 2015-ben pedig a Csallóköz Kultúrájáért díjat vehetted át. Mi a véleményed ezekről, és úgy általánosságban a díjakról? Ha optimistán élsz, az elismerés naponta jön, ha úgy értelmezed, mint sikerélményt. A munkából ered. Csak egy példát mondjak: a Bíborpiros Szép Rózsának a kiötlői vagyunk, illetve a Tavaszi szél vizet áraszt népzenei versenyt kicsit másként folytattuk 1997-től. Ennek Brandl Feri volt a kitalálója, egy közös éjszakai utazás során jött elő az ötlettel. Tavaly lepődtem meg az országos döntőn Pereden, hogy a tardoskeddi csemadokosok – a népdalkör – hozott egy faragott fa emléktáblát a Bíborpiros Szép Rózsa szimbólumával a peredieknek, köszönetképp a szervezésért. Ez pedig nekem is élmény volt, és mindenképpen felért egy dombornyomatos okleveles kitüntetéssel, mert a közösség a lelkéből, a szívéből adta, és ez a legfontosabb.

10

Egy olyan ember, aki a kultúrában dolgozik, folyamatosan szervez, úton van, vagy éppen kutat, mivel tölti a szabadidejét? Szabadidő mindig van, csak meg kell találni. A magánéletem szerencsére rendezett, élettársammal élek, egy csoda a számomra. A másik pedig, hogy évek óta muzsikálok, az utóbbi harminc évben leginkább magamnak. Fiatalkoromban aki három akkordot le tudott fogni a gitáron, már zenész lett. Így voltam vele én is. Aztán maradt a gitár, majd később, a népzene hatására különböző hangszerek, mint például a furulya, vagy a citera jelentek meg, alapszinten, de csak tényleg magamnak, és a csukott ajtók mögött. Ezeken a hangszereken nem láthattunk játszani, viszont hallhattunk zenélni, sőt, énekelni is téged… Később megtaláltam az életem hangszerét, a tekerőlantot. Ezzel a hangszerrel – Bálint Károly barátomnak köszönhetően, aki sokat segített a tanulásban – fel is szoktunk lépni. A tekerőlant olyan, mint egy kis zenekar, és talán ez a legszebb benne. Az éneklést a Vásárúti Dalárdában űzöm. A kettő összecseng. A zenén kívül ott család is, mégpedig két felnőtt lányod és Bence unokád. Tudod, az élet, az mindig adja a magáét, a szépet, a váratlanul szépet. Én nem átlagos életet élek a családjaimmal, így a lányaimmal, ezáltal a vőmurammal, Bíró Szabolccsal, a székíróval, a székirodalom kitalálójával, és Bence unokámmal, valamint Anikóval, az élettársammal. Egy átlagos világban „normálisan” élni, nagyon unalmas lenne. Csodálatos, amikor az unokádat látod, és beszél, mert már beszélős. Akkor elönt a boldogság. Tehát bárhol vagyok, mindig valaki vagy valami úgy motivál, hogy jól érezzem magam. És nálunk mindig vannak kihívások, meglepetések, olyan örömek, amelyek nélkül nem tudnék élni, a munkámat folytatni.


Klimatizácie33Vzduchotechnika Tepelné3čerpadlá33Rekuperátory

Projekt33Predaj33Montáž33Servis

Kontakt: Revilo s.r.o. Alžbetínske3námestie3RR94pR 9y93éR3Dunajská3Streda

Tel:3é3R3p355y39R3y8 Mobil:3é9R83p37y93578 EVmail:3jakli@reviloheuhsk

11


Sziget, ahol élünk

Szerző és fotók: Angyal Sanyi

Dőrék, sőrék lepték el az utcákat A farsangvégi szokások egyik maszkos-alakoskodó adománygyűjtéssel egybekötött regionális variánsa a dőrejárás. Ezt a huszadik század elején majdnem mindegyik felső-csallóközi településen gyakorolták, mára azonban már csak a Somorjához tartozó Tejfalun maradt fenn megszakítás nélkül több mint 130 éve. Ezen kívül néhány községben vis�szahozták, úgy mint Nagyszarván, Jányokon és Békén. Három évvel ezelőtt azonban a hodosiak is felélesztették. Február hatodikán reggel már nagy volt a készülődés a hodosi szabadidőközpont előtt, ahol mindenféle színes maskarába bújva várták az indulást a dőrék és a sőrék. A hagyományokkal szakítva a hodosiaknál nők is beöltözhetnek, míg az eredeti néphagyomány csak férfiaknak engedte a maskarába bújást. Ám ahogy a népszokás kimondja, itt is esküvőre készült a banda, s hogy körbejárja a falut a nászmenet. „Nemcsak a hagyományok felélesztése volt ezzel a célunk, de a hagyományaink továbbadása a fiatalabb generációnak. A lényege a tél búcsúztatása és a tavasz köszöntése, hogy mihamarabb érkezzen” – mondta el az idei rendezvényen Csepi György, az egyik szervező. Az akciót a Megmaradásunkért polgári társulás és a helyi szabadidőközpont aktivistái szervezték meg. A lakosság pedig egyre jobban várja őket, évről évre többen jönnek ki az utcára, hogy köszöntsék a menetet és megvendégeljék őket. „Nagyon fel van készülve a lakosság. Azt akarjuk, hogy ez Nemeshodosban hagyománnyá váljon, a másik fő célunk, hogy az embereket közelebb hozzuk, ugyanis ebben a korban, a rohanó világban nincs idejük egymással beszélgetni. Nincsenek közös összejövetelek és ez egy óriási alkalom arra, hogy közeledjenek egymáshoz. Az elmúlt két rendezvényünkre visszatekintve úgy tűnik, sikerül is” – konstatálja Csepi György.

12

A RÉGI IDŐK EMLÉKÉRE A legenda úgy tartja, hogy az 50-es években néhány fiatal megpróbálta feléleszteni a községben ezt a hagyományt, ám kevés sikerrel. Van azonban, aki még emlékszik ezekre a próbálkozásokra. „Akkor még nem volt ilyen magas színvonalon, nem voltak így felöltözve, mint most. Traktorral mentek végig a falun, azzal kerülték meg az egész községet, a végén pedig egy kisebb mulatságot tartottak, de sajnos nem tartott sokáig” – emlékszik a régi időkre Karácsony Miki bácsi. Az ördög és a rendőrök minden autót megállítottak, majd azoknak vámot kellett fizetniük, ha el akartak menni a lakodalmas menet mellett. Szinte mindenki pozitívan fogadta a feltartóztatást. Többen pedig a kapujuk előtt várták a dőréket, bort, pálinkát, szalonnát, kolbászt adtak nekik. A dőrék köszönetképpen megtáncoltatták a ház asszonyát, és a bíboros megáldotta a portát. A több mint három órás menet végén aztán visszaérkeztek a kiindulóponthoz. BAZI NAGY LAGZI Délután egy körül érkezett meg a lakodalmas menet a szabadidőközpont előtti térre, ahol már minden elő volt készítve a lakodalom megtartására. A dőrevőfély bejelentette a lakodalom megtartását, majd a bíboros és segédje, az apáca összeadták a közel kilencven


Sziget, ahol élünk

éves „fiatalokat”. A ceremónia végén meggyújtották az előre elkészített szalmabábut is, amivel jelképesen eltemették a telet, és üdvözölték a tavasz eljövetelét. Ami ételt és italt az útjuk során összegyűjtöttek, azt az asztalokra tették, és kezdetét vette a felhőtlen szórakozás. Három évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal indult útjára ez a rendezvény, idén immár harmadik alkalommal keltek útjukra a dőrék. Azt ígérték, amíg erejükből telik, minden évben megrendezik, hogy életben tartsák őseink hagyományát.

13


Havi hét

Jó tudni! Korán megértettem anyuék „Bianka, nem nekünk tanulsz, hanem magadnak“-féle intéseit. Alsó tagozaton napközi után odaültem az akkor még frissen vásárolt íróasztalomhoz, és jó kisdiák módjára még vagy ötvenszer átnéztem az aznapi tananyagot. Volt, hogy előrehaladtam a könyvben, hogy minél előbb megtanuljam az ábécé összes betűjét, hogy végre tudjam meg azt is, hogy mi van azokban a könyvekben, amikben nincsenek képek. Elsajátítva a betűvetés művészetét (?) és olvasását belevetettem magam a tanulás édes tengerébe. Az iskolában az ember megkapja valamennyire az alapokat, de utána már rajta áll, hogy hogyan és mit fog rájuk építeni. Eredetileg arra gondoltam, hogy az e havi számban majd bemutatom a lehetőségeket az önművelésre, viszont úgy döntöttem, inkább bemutatok hét dolgot, amit hasznos, ha mindannyian tudunk. TANULJ, TINÓ, ÖKÖR, OX, OCHSE, BUE LESZ BELŐLED! Nyelvet tanulni igazán jó dolog, mert ki tudja, mikor adja úgy az élet, hogy egy benzinkúton valahol Szlovénia hegyei között kell éjszakáznod egy török lán�nyal, a horvát barátnőjével és négy olasz fiatalemberrel. Ha az éjszaka folyamán az élet értelmére is megpróbáltok választ találni, elfilozofálni róla, akkor nem árt tudni az anyanyelveden kívül legalább egy világnyelvet is. Na jó, nem kell ennyire az extrém végletekben gondolkodni. Már csak azért is jó egy idegen

14

Szerző: Varga Bianka / Fotók: freeimages.com


Havi hét ország nyelvét tudni, hogy a zsörtölődő recepciós nénit hátha megnyeri, hogy pár szót az anyanyelvén szólunk hozzá (persze csakis aranyosan mosolyogva). KERTÉSZ LESZEK, FÁT NEVELEK... ...vagy épp egy szép cserepes szobanövényt a lakásban, vagy egy minidzsungelt az erkélyen. A lényeg, hogy nem rossz tudni a növénytermesztés csínját-bínját, vagy legalábbis az alapjait. Hála az égnek, ahhoz, hogy megtanuljunk pikírozni, ültetni, vagy valamilyen praktikákat a lótetűk ellen, nem kell semmilyen kurzusra bejelentkezni. Elég kimenni segíteni a mamának, vagy a házaspárnak a szomszédból a nagy kertjükben. ZSÁKRA FOLTOT, FOLTRA ZSÁKOT, ZSOLTRA FÁKOT? Hamupipőkének jó dolga volt, a báli ruháját az egerek, majd a Tündérkeresztanyja tervezte és varrta. Neki már csak el kellett mennie a bálba, és éjfélre hazaérni. Egér és varázslattal bíró keresztanyák híján, ha báli ruhát varrni nem is, de jó, ha képesek vagyunk egy ruhát befoltozni, vagy egy gombot felvarrni. És még éjfélre se leszünk cserébe hazarendelve. MINDENNAPI KENYERÜNKET... Most pedig nem a kenyérsütésre ösztönözlek, hanem magára a főzés művészetére. Bár lehet, hogy Te nem igazán tartozol azon emberek közé, akik képesek türelmesen állni, és főzőcskézni a sparhelt mellett, ennek ellenére viszont adódnak élethelyzetek, amikor igazán hasznos tud lenni, ha van az ember tarsolyában pár recept. Például egy finom, minden-zöldségetbeleaprítok-omlett, az ugyanezen a módon készült leves, vagy a jól bevált recept: több napos kenyér megpirítása egy kis fokhagymával. Végül is az egész az ötletességen, talpraesettségen múlik, hogy mit is vagyunk képesek kihozni az elénk táruló hozzávalókból. WASH IT UP! Amikor Nyitrára költöztem albérletbe, mosó-

gép híján egy ideig reklámtáskákba gyűjtöttem a bűn büdös (meg a kevésbé gyilkos szagú) zoknikat, és a hétvégén hazavittem őket kimosatni a Klárinak keresztelt mosógépünkkel. Azóta persze rájöttem, hogy nem nagy „vasziszdasz“ a mosdókagylóban elsikálni őket pár perc alatt. Továbbá hogy mosószer híján a vadgesztenye is megteszi, hiszen szaponint tartalmaz. Gyerünk, guglizz csak nyugodtan rá, és próbáld ki! Ha pedig azon szerencsések közé tartozol, akik helyett egy Klári-fajta robot elmossa a szen�nyest, akkor jöhet a következő szint: tanulj meg mosógépet szerelni! :-) CINI-CINI MUZSIKA... Olyan jó, ha valaki tud valamilyen hangszeren játszani! Mindig is szerettem, amikor a tábortüzeknél előkerült egy gitár, meg egy emberke, aki minimum négy akkordot le tudott fogni, és mehetett az éneklés. Én el tudom játszani a Boci, boci tarkát és egy népdalt zongorán, az unokatestvérem, Feri meg saját magától tanult meg szintetizátoron játszani, ma pedig esküvőkön énekli a Lakodalom van a mi utcánkban-t, autentikus lakodalmas zenés orrhangon. Na, szóval csak azt mondom, hogy nem lenne rossz, ha majd a világbéke állapotokban lenne valaki, aki a zenéjével nyugtatja a népet. És nem, nem szeretném, ha az az unokatestvérem lenne. NEM NEKEM TANULSZ, HANEM MAGADNAK Anyuék eme intése egy kicsit sem csak arra korlátozódott, hogy azért tanuljak, hogy a suliban jó jegyeket kapjak, amiknek az átlaga majd milyen jól fog mutatni az év végi bizonyítványomon. Amit megtanulok, az az enyém marad örökre. Elveszhet házam, pénzem, marhám, de az, amit tudok, ismerek, az nem. Ha kinyitjuk a szemünket, láthatjuk, hogy itt, a világban mindenhol, mindentől és mindenkitől tanulhatunk valamit, ha igazán akarunk, és érdekel minket. Úgyhogy öveket becsatolni, szemeket-füleket kinyitni, irány felfedezni és tanulni!

15


PR

Balódi László: Meg kell találni a közös utakat, közös lehetőségeket! Hodos polgármesterével beszélgettünk, aki saját bevallása szerint a Híd képviselőjeként azt a munkát szeretné folytatni a parlamentben is, amit helyi szinten, a községben elkezdett. Bő öt éve áll a hodosi önkormányzat élén. Hogyan vágott neki ennek a munkának? Megvalósítható álmok nélkül nem lehet elkezdeni. Mivel az én szívem hodosi, szerettem volna a faluból egy erősebb közösséget építeni. Amikor polgármester lettem, Hodosnak 1300 lakosa volt, most pedig már 1800. Négy év alatt felépült 130 lakás. Ez rengeteg új emberi kötődést, kapcsolatot jelent, és a falu is kicsit más kontúrokat kap. Amikor az új lakókról volt szó, éppen ezért nagyon odafigyeltem. Minden egyes családdal leültem beszélgetni, hogy miért is szeretnének Hodosba jönni, és hogy hogyan tudnának aktívan bekapcsolódni a falu közösségi életébe. Az újonnan érkezők részvételével jött létre vagy fejlődött az énekkar, az önkéntes tűzoltó testület, a község kulturális és sportélete, kivirágoztak a helyi szervezetek. Dunaszerdahelyi járási tehetségkutatót nyertek hodosi fiataljaink, járási bajnokságot nyert a labdarúgócsapatunk, elindítottuk a Nemeshodosi Lakomát, valamint a dőrejárást. Az emberek mindezt élvezik, és közben a falunak is segítenek vele. Szóval azt szerettem volna, ha az emberek nem aludni járnak ide a munkájuk után, hanem együtt élnek, együtt lélegeznek a faluval. Mi következik ezután? Ha a lakhatás biztosított, akkor az embereknek biztosítanunk kell valamilyen szinten a megélhetést is. Néhány munkahelyet és ezáltal néhány családnak megélhetést pedig 16

az önkormányzat is tud teremteni. Ezért is alapítottuk meg a falusi vállalatunkat, amely a bérlakásokat kezeli, a község kétcsillagos panzióját irányítja, kommunális szolgáltatásokat nyújt a lakosoknak és a jövőben majd a termőföldjeinkkel is gazdálkodik, ezáltal munkát biztosít. A mezőgazdasági tevékenység számomra azért fontos, mert egyrészt hozzátartozik a vidékhez, másrészt miért járjunk be valamelyik üzletláncba zöldségért, mikor ezeket magunk is termeszthetjük. Ezáltal pedig saját terményeket rakhatunk a gyerekek elé az iskolában. Első nekifutásra bevetettük a földet tönkölybúzával, de tavasszal már mehet bele krumpli, zöldség. Egy álmom volt az is, hogy évről évre átadjunk egy teret. Tavaly augusztus 20-án egy emléktáblával együtt adtuk át a községi hivatal előtti teret, de idén és jövőre is átadunk egyet-egyet. Amikor elkezdtem a polgármesteri munkám, a két alapiskolában összesen 18-19 gyerek volt, ma pedig az óvodában 44, az iskolában 46, és azon gondolkodhatok, hogyan bővítsem a kapacitásukat. Ez is annak a politikának a hozadéka, hogy fészket tudtunk teremteni a fiataloknak. 2010-ben függetlenként lett polgármester. Hogy jött a képbe a Híd párt? Függetlenként indultam, de arra viszont mindig is büszke voltam, hogy nagyon nagy magyar szívem van. Emellett mindig is úgy tartottam, hogy az embereknek vagy az em-


bereken kell segítenünk. Mivel pedig ez a célom, a válaszom is egyszerű. Szimbolikus akciókkal felhívhatjuk magunkra a figyelmet, de az embereken azokkal még nem segítünk. Hozzám a Híd politizálása közelebb áll, mert azt keresem, hogy hogyan tudok együttélni azzal a közeggel, amely körülvesz. A méltó megélhetés biztosításához nem elég a mellünket veregetni, hanem meg kell találni a közös utakat, közös lehetőségeket. A Híd listáján egészen előkelő (17.) pozícióba került. Miért döntött a nagypolitika mellett? 17


PR

Végzem a dolgom helyi, regionális szinten. Ez valószínűleg feltűnt másoknak is, és ebből született a felkérés. Nyilvánvaló, hogy az embereknek lehet segíteni helyben, de a parlamenti munkára is szükség van. Én úgy gondolom, a nagypolitikában olyan személyeknek kellene szerepet vállalni, akik alacsonyabb szinteken ezt már végezték. Milyen szakterületen képzeli el a parlamenten belüli munkát? Szeretném folytatni azt, amit most is csinálok. Egyetemi végzettségem, valamint a szakmai tapasztalataim is a szociális, illetve a regionális politikát, fejlesztéseket érintik. 18 évig a munkaügyi hivatalban, illetve a szociális ügyi minisztériumnál dolgoztam, rengeteg szociális pályázatot nyújtottunk be, ma is a szívem kegyeltje ez a téma. A Híd párton belül is ezzel foglalkozom, mert ez az emberekről és a rászorulók megsegítéséről szól. A regionális politika pedig adja magát azáltal, hogy polgármesterként tevékenykedem. Választások után előállhat olyan helyzet, hogy a Smer tárgyalóasztalhoz hívja az egyes pártokat. Hogyan áll egy olyan eshetőséghez, ha koalíciós partnernek kérnék fel a Hidat? A véleményem az, hogy a munkánknak arról kell szólnia, hogyan tudjuk javítani az emberek életkörülményeit. Az együttműködés 18

lehetőségét kell megteremteni bárkivel, akivel egy asztalhoz ülünk. A Híd egyértelműen jelezte: kormányt szeretne váltani, méghozzá lehetőség szerint egy jobboldali koalíció tagjaként. A Smernek nagyon sok mindenen változtatni kellene, hogy igazán szóba kerüljön. De a végén a választók döntenek. Végezhető egyidejűleg teljes értékű polgármesteri és parlamenti képviselői munka? Vannak olyanok, akik képesek erre. De nem akarok olyat ígérni, amit nem tudok betartani. Ennélfogva szeretném, ha ezt a kérdést nyitva hagynánk, és a választások után térnénk vissza rá. De bizonyára túl sok szabadideje most sem marad... Nem marad. Ezt vagy csinálja valaki, vagy nem. Amikor öt éve elkezdtem, már így fogtam neki. De ha nem így csinálnám, akkor minek ülnék itt? Magánemberként mi az, amit megvet, illetve amit értékel más emberekben? Nem szeretem, ha valaki a pénz szemüvegén keresztül tekint az életre. Az elrontja az emberi kapcsolatokat, rossz irányba tereli a gyerekeinket. Ami viszont imponál, ha egyszerűek, tisztességesek, egyenesek tudunk maradni, és évtizedek múltán is kezet tudunk nyújtani, egymás szemébe tudunk nézni.


InterjĂş

19


Autó

Szerző és fotók: Ugróczky István

Az új Hetes BMW 7

Tömeg 1830 kg Legnagyobb sebesség 250 km/h Gyorsulás 0–100 km/h-re 6.1 s Hengerek/szelepek száma 6/4 Teljesítmény 265 LE Lökettérfogat 2993 cm3 Túlzás lenne azt mondani, hogy teszteltük az új BMW 7-et, inkább csak mentünk vele egy kört. Ez bőven elég volt ahhoz, hogy kiderüljön, nincs mit hozzáfűzni. Mit mondhatnánk arról az autóról, melyet az autós piac élen járó szereplője tervezett, szándékoltan azért, hogy a cég zászlóshajója legyen. Tökéletes. Próbálja ki Ön is!

Az autó azon része, melyet leggyakrabban láthatunk majd az autópályán. 20


Autรณ

A pillantรกs, melyet mindenki lรกtni szeretne, amikor kinyitja a garรกzsajtรณt. 21


Tollas

Összeállította: Varga Bianka

A Tollas Rádió legutóbbi két adásának összegzése „Tollaas! Itt a Tollaas, pólgárok esszonyók! Jelönközzenek!”

Az adások visszahallgathatók a www.tollas.org weboldalon. Köszönjük, hogy minket válosztú!

22


Tollas

41. „Adtam magamnak egy szabályt, hogy bármit csinálok, azt magam szerint a legjobban tegyem.“ Az év első adásában És Kész és Greg beszélgetett a 2006 táján alakult Clubmediából mára trükkösen Trikké alakult grafikai cégről, aminek otthona szintén a Durvacrew ház. Bár a vizuális káosz kibogozásának módját nem találták meg, de szó esett a kezdetekről, létező és leendő projektekről. Arról, hogy mi is a reklám, és az értékek ebben a világban. „Őszintén, minél jobban és szebben, értékesen kell csinálni a grafikai munkákat. Hogy örömöt okozzon az embereknek, hogy valamilyen „Wow!“, meglepő legyen. Kalmika mondta, hogy ellenpólust kell képezni, és ez teljesen igaz. (...) Csak úgy lehet az ember lelkiismerete tiszta, ha mindig jót akar csinálni. Oda kell figyelni arra, hogy lehet szép és hasznos dolgokat létrehozni, nemcsak ontani kifele az E betűt.“ (Greg) Estimese Kërivel Këri ezúttal Lázár Ervin - A négyszögletű kerek erdő című gyermekregényének egyik hőséről, Mamintiról, a kicsi zöld tündérről mesélt nekünk. Okash szleng A szemfüles szójátékos soha nem alszik, és figyelmesen hallgatja mindennapi csevegésünk, hogy rátaláljon az igazi gyöngyszemekre. Például: - Az igazi szerelem jön magától... - Tőlem?

Filmes FujiPetivel, Lalival és Ákossal ...ezúttal Quentin Tarantino Aljas nyolcas (The Hateful Eight) című, december 25-én bemutatott westernfilmje lett górcső alá véve... „Ő egy különleges rendező. Tavaly többnyire filmes folytatások, előzmények jelentek meg a mozikban. Ő ezek ellenére egy saját filmet csinált, sőt, egy véres westernfilmet készített. Ilyet manapság nem engednek meg a stúdiók, Tarantinónak viszont megengedték.“ „Amikor megírta a forgatókönyvet, és szétküldte a producereknek átolvasásra, valaki feltette az internetre. Quentin Tarantino ezen annyira kibukott, hogy azt mondta, hogy soha nem fogja megcsinálni ezt a filmet. Aztán felolvasták a forgatókönyvet egy színházban, és annyira tetszett a színészeknek, hogy meggyőzték őt, hogy mégis csinálja meg ezt filmben. (...) Az egész olyan, mintha egy regény lenne, vagy mint egy színdarab... Kicsit olyan, mintha egy krimi lenne, viszont egy két helyen nagyon is véres és brutális.“ (FujiPeti) Rásó Attila: akinek nem inge nem hallja magában ősz inge szárad. levél-kollekcióba sűrűsödtél nyár. hangszínes. így hallható. szempéhármom: lejátszó

23


Tollas

42. És Kész Forgács Attilával, a Komáromi Jókai Színház turnémenedzserével, a HellóGúta egyik alapítótagjával és Miklós Lászlóval, a Jókai művészeti titkárával, és a Smink Nélkül beszélgetéssorozat fő vezetőjével társalgott. A hallgatók megtudhatják, hogy: hogyan lesz a rapperből menedzser és rendezvényszervező, hogy ki csinálja a kultúrát Smink Nélkül; hogy megéri-e manapság a színház és a szervezés, továbbá, hogy honnét is van ennek a két fiatalembernek minderre energiája. „A HellóGúta öntevékeny gútai fiatalok szervezete, ami végül is egy ugyanolyan baráti társaság, mint a Tiétek. Voltak projektjeink, amiknek voltak kiadásai, és ha már ezek a projektek közhasznúak, akkor nehogy már a köz ne szálljon bele! Beléptünk egy kicsit a lokális politikába is, és most már négy képviselőnk is van a gútai önkormányzatban. Az volt mindig is a motivációnk, hogy mindig volt egy dolog, ami nem volt a közösségben, de jó dolognak tartottuk volna, ha lenne. Egy kicsit megpiszkáltuk a dolgokat, és létrehoztuk.“ (FA) „Szerintem az ember életében a legfontosabb az, hogy ne csak pofázzon, hanem a saját komfortzónáját próbálgassa meg egy kicsit mindig túllépni. Ha ezt az ember átlépi, rájön arra, hogy az, amit kitalált és csinál, az nem is rossz!“ (ML) Estimese Kërivel A 42. adásban Mátyás király és az igazmondó juhász történetét mesélte el nekünk a Tollas Rádió mesemondó lánya. Továbbá végre sikerült elérni Hadzsit is, aki mindenki lelkét megnyugtatta, hogy az élet Prágában is zajlik, méghozzá jól és eseménydúsan. „A Tollas Rádiót, azt végképp nem gondoltam úgy, hogy

hosszabb távon kihagynám, mint az az egy, vagy maximum két hónap. Addig amíg az itteni életem le nem tisztázódik. A lakhatóság, az internet-hozzáférés azok, amik szükségesek ahhoz, hogy egyáltalán hozzá tudjak szólni az egészhez...“ Okash Slang A negyedik részben megtudtuk, hogy valójában hány szóból is áll a szívókás málna, és megtanultuk felismerni a szavak többféle értelmezését. Például így: - Tekergetted a kecskét az udvaron? - Dehogy kergettem! * - Hej, tudsz adni egy huszast kőccsibe? - Micsoda? - Mer‘ ha kő csibe, akkor tudok szerezni! English with Tim Do you know, hogy mi is az a Sealink salsa? Vagy mondjam inkább úgy, hogy tengerészlecsó? Még mindig semmi? A 42. Tollasban erre is fény derül, angolozz együtt Timmel és Jankával! „Egyébként a Sealink egy komptársaság, amit az angolok arra használnak, hogy átugorjanak Franciaországba, vagy az úton vegyenek cigit a duty free-ben...“ (SJ) Csók és Könyv Janka az eheti könyvajánló apropóján egy pakisztáni újságíró, Mohhamed Hanif - A Case of Exploding Mangoes című könyvét választotta. „Hanif a pakisztáni légierő akadémiáján kezdte a pályafutását, mint repülőtiszt. Két év után ezt feladva elkezdett újságíróként működni, majd később Angliába költözött. Ezzel a regénnyel egy csomó díjat nyert, (...) szerintem abszolúte megérdemli az elismerést ez a könyv.“ (SJ) Köszönjük, hogy minket válosztú!

24


www.facebook.com/yellowpoppy.sk

M O N D J A

E L

V I R Á G G A L

YELLOW POPPY – VIRÁGSZALON Kondé püspök utca 6403/7 (a Norbi Update mellett), Dunaszerdahely, +421 908 802 298

25


Szerző: SzT

DAVID BOWIE – BLACKSTAR Hátborzongató, amit David Bowie véghezvitt a halála előtt két nappal, január 8-án, a születésnapján megjelent utolsó albumával. A dalok már a megjelenés előtt meghallgathatók voltak, némelyik megjelent válogatáslemezen, máshoz, például a címadóhoz készült egy döbbenetes videoklip is. Helyenként kritikák is születtek a Blackstarról még azelőtt, hogy teljesen váratlanul lesújtott volna a hír, hogy Bowie elment. Ez a tragédia ugyanis teljesen más megvilágításba helyezte a lemezt, elképesztőbbnél elképesztőbb értelmezési lehetőségeket teremtve. Csaknem legutóbbi, 2013-as The Next Day c. albumát is újraolvashatnánk, ha nem jelentették volna be, hogy a halálát okozó májrákot halála előtt 18 hónappal diagnosztizálták. Ugyanis már a The Next Day is egy évtizedes kihagyást követően köszönt be, és a címadó dalának refrénjével (Here I Am / Not Quiet Dying... – kb. Itt vagyok / Nem haldoklom csendesen) is a visszatérésre, előre tekintésre utalt, ugyanakkor mintha már ekkor azon dolgozott volna, hogy miként távozik majd, másokhoz képest mit hagy maga mögött. A Blackstar ehhez képest sokkal brutálisabban és élesebben metszi el a szálakat. A szakavatottabbak már kiderítették, hogy például ez volt az első albuma a 29-ből, melynek borítóján nem jelent meg ő maga. A monumentális, rendkívül összetett és eklektikus címadó dallal szétboncolja magát és a róla alkotott képet, a gyönyörű Lazarus klipjével (kórház, bekötött szem, az ágytól felemelkedett test) és soraival (pl. az első néggyel: Look up here, I’m in heaven / I’ve got scars that can’t be seen / I’ve got drama, can’t be stolen / Everybody knows me now) pedig döbbenetes módon idézi meg a Jézus által feltámasztott bibliai Lázár történetét (via Hvg). Külön érdekesség, hogy a hétszámos, kb. negyven perces Blackstar második fele sem fullad unalomba, a menetelős Girl Loves Me c. nóta és a záró darab is az egész egyik legjobbja. Bowie egész pályafutása során, még akkor is, amikor úgymond szupersztárként tekintettek rá, képes volt feszegetni a popzene határait, és állandó, indokolt és előremutató váltásaival csak alátámasztotta popikon státusát. Sajnálatos, hogy mifelénk gyakorlatilag végig egy kvázi rétegművész maradt, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a ’97-es Sziget egyik legnagyobb (és legdrágább) attrakciója volt az ő koncertje, mégis a leggyengébb nap volt a fesztiválon. Ezen a halála okozta hírverés mindenesetre annyiban változtat, hogy nem annak körülményeiről kezd mindenki a bulvárt kiszolgálva rágódni, hanem arról, hogy David Bowie mennyire gyönyörűen rendezte meg a halálát, mielőtt belevágott volna az ebből eredő örök életbe. 26


27


JENNYLEE – RIGHT ON! Jenny Lee Lindberg a Los Angeles-i Warpaint nevű lánykvartett legcukibbika. Mintha csak most lett volna, de már csaknem hét éve annak, hogy a lányok az Exquisite Corpse c. bemutatkozó EP-jükkel a blogok kedvencévé váltak letisztult, lebegő, álmodozó, helyenként a The xx-et, sőt, a Cocteau Twinst vagy Joni Mithchellt megidéző popszerzeményeikkel. Ezt két további, egy pozitív és egy vegyes fogadtatású nagylemez követte, mely után decemberben Jenny Jelen: Lee kiadta első szólólemezét. Ezen különböző hatások never, offerings, long lonely ötvöződnek akár egy-egy dalon belül is: hol Jenny Lee fá- winter, boom boom, blind. tyolos hangja, máshol izgalmas bőgőjátéka, vagy gótikus Múlt (Warpaint): vadulása eredményez színes kompozíciót, miközben ott Billie Holiday, Undertow, Elephants, van a new wave és a warpaintes laza groove is. Love Is To Die, Baby.

DAUGHTER – NOT TO DISAPPEAR A Daughter egy brit-svájci-francia indie folk főzelék, melynek legmeghatározóbb eleme – értelemszerűen – az énekesnő/frontasszony Elena Tonra. Eleinte az ő önálló projektjeként indult a Daughter, de hamar csatlakozott hozzá két srác, egy gitáros és egy dobos. A Daughter gyakran olyan, mintha Florence Welch-t xx-esítenék. Magyarul: Elena letisztult, karakteres, drámai, érzelmekkel teli hangját visszafogott, szinte csak Jelen: a sorok között szivárgó gitárjáték, helyenként pedig Numbers, Doing The Right egészen határozott dob, esetleg itt-ott némi elektroniThing, Fossa, Mothers, How. ka kíséri. Ebből végtelenül egyszerű, puritán hangzásMúlt: világú, már-már éteri, ugyanakkor ritmusos és magukYouth, Smother, Lifeforms, Winter. kal ragadó popdalokat kapunk. Érdemes belekóstolni.

BLOC PARTY – HYMNS A 2000-es évek elején a brit indie ugyanúgy termelte a menőbbnél menőbb bandákat (Arctic Monkeys, Franz Ferdinand, Kasabian, Bloc Party), mint előtte. Közülük a Bloc Party kis túlzással meg is maradt az egylemezesek közt, a Silent Alarm szintjét soha nem tudta újra megközelíteni, legfeljebb egy-egy szerzemény erejéig. Leginkább az energikussággal, tempóval akadtak problémák. Nem lehet folyton egy újabb Banquetet vagy Helicoptert Jelen: követelni, viszont az erőltetetten művészieskedő vonal The Good News, So Real, Only He Can Heal Me, Different Drugs, My True Name. az esetükben nagy pofára esés. Ellentmondásos lemez a Múlt: Hymns is, akad rajta agyatlan faék-electro (nyitódal), és Helicopter, Banquet, The Prayer, ígéretes, lassabb tempójú darabok is, mint például a So Like Eating Glass, This Modern Love, Real vagy a The Good News. Flux, Octopus. 28


29


Filmkocka

Szerző: SzT

FÉRFIAK ÉS CSIRKÉK

IMDb: 6,7 RT: Anders Thomas Jensen a kortárs dán film egyik legnagyobb alakja. De említhetnénk akár európai filmet is. Cinikus, fekete, morbid humorú történetei a kultikus filmművészek közé emelték, úgy forgatókönyvíróként, mint rendezőként. Sőt, utóbbiként talán még inkább, mivel a Férfiak és csirkékkel együtt mindös�sze négy filmet dirigált, utoljára 11 évvel ezelőtt a pompás Ádám almáit. (Azelőtt meg a hasonlóan pöpec Zöld henteseket és a Gengszterek fogadóját.) Ja, és ő adta tulajdonképpen nekünk Mads Mikkelsent. Ezúttal is ő az egyik főhőse, aki testvérével együtt apjuk halálakor tudja meg, hogy csak örökbe fogadták őket, majd felkutatják a valódi fatert és a népes, hibbant családot.

SPOTLIGHT – EGY NYOMOZÁS RÉSZLETEI

IMDB: 8,6 RT: 96% A Spotlight egy valóban érdekfeszítő, sőt, Pulitzer-díjas igaz történetet dolgoz fel az amerikai invesztigatív újságírás egyik legsúlyosabb leleplezéséről. A Boston Globe-nál 2001-ben a Spotlight-nak elnevezett, tényfeltáró újságírókból álló csapat nekifogott egy rendkívül érzékeny, de mindenkit foglalkoztató téma felgöngyölítésébe – mégpedig hogy a helyi egyház hogyan söpri a szőnyeg alá, tussolja el papjai gyermekmolesztálási ügyeit. A film külön érdekessége, hogy nem egy elmondott történetet mond el újra, a forgatókönyve nem adaptáció, hanem Tom McCarthy rendező és csapata az oknyomozó újságírók által végzett munkának, mivel ez a központi téma, maguk jártak utána.

MENNYIT ÉR EGY EMBER? IMDb: 6,7 RT: A francia Stéphane Brizé filmje tulajdonképpen arról az erkölcsi dilemmáról szól, hogy meddig vagyunk hajlandóak elmenni, hogy a saját megélhetésünket biztosítsuk. Thierry egy 51 éves férfi, aki több mint másfél éve munkanélküli. Középkorúként, hosszú távon sikertelen álláskeresőként persze egyre nehezebb a dolga, és egyre lejjebb kell szorítania elvárásait. Biztonsági őr lesz egy hipermarketben, ahol ezzel a dilemmával szembe kerül, amikor a hétköznapi bolti tolvajlást kell megítélnie. A színészi munka mélysége gyakran nem a szélsőséges, hanem a leghétköznapibb szituációkban mérhető le leginkább, egyetlen tekintetből, arcrezdülésből, és erről a főszereplőt alakító Vincent Lindon másodpercek alatt meggyőz. (A filmajánlók az alkotások megtekintése nélkül, a róluk rendelkezésre álló információk alapján íródtak. IMDb – Internet Movie Database, RT – Rotten Tomatoes: online filmes gyűjtőoldalak.) 30


www.articadecor.sk

TAPÉTÁK ÉS LAKÁSKIEGÉSZÍTOK FÜGGÖNY • CSEMPE • EGYEDI BÚTOROK TERVEZÉSE

Á RU K É S Z LE T K I Á RUS Í TÁ S A 1 T E K E R C S ( 5 , 3 M 2) – 1 2 E U R s D P H A Z A J Á N L AT F E B R U Á R V É G É I G É R V É N Y E S

Showroom/Bemutatóterem: Galantská cesta 688/4, Dunajská Streda, +421 903 201 699

Centrum R1: Rožňavská 1399/1, Bratislava, +421 905 647 287

31


DEADPOOL

Deadpool a Marvel-univerzum legpofátlanabb antihőse, aki valamikor a 90-es évek elején bukkant fel a képregényekben, és bár már számos előzetest kitoltak a filmről a netre, arról még nem igazán volt szó, hogy a karakter már megjelent (ugyancsak Ryan Reynolds megformálásában) 2009-ben, az X-Men kezdetek: Farkas c. spinoffban. Igaz, akkor még csak epizódszereplőként. Wade Wilsonból természetesen egy balul sikerült kísérlet nyomán lesz a szemtelenül gyorsan gyógyuló, cinikus Deadpool, és tulajdonképpen kár minden szót fecsérelni a sztorira, mert a film úgy is a szuperhős-sztereotípiákat felszántó pimasz stílusával és kiszólásaival tépi be majd a nézőket a moziba. (Vetítik kb. február 11-től.)

ZOOLANDER 2

Ha egy trailer úgy indul, hogy Justin Bieber elhasal, és halála előtt még dob egy vagány szelfit, akkor ide az egész darabbal. Ben Stiller nem minden esetben vállalható, de a társadalomnak tükröt állító, szatirikus rendezései (Zoolander, Trópusi vihar, A kábelbarát) tulajdonképpen egész pöpecek. A Zoolander újraélesztése viszont még így sem egy kimondottan veszélytelen vállalkozás, lásd. hasonló témában: Dumb és Dumber 2. Viszont Stillerék az előzetesekkel és a túltolt divatikon kultusza köré épített marketinggel (Instagramostul, plakátostul) prímán ragadták meg a lényeget, hogy felesleges információkat csepegtetni a sztoriról, mikor az nem létezik, és nem is releváns. (Vetítik kb. február 18-tól.)

AVE, CÉZÁR!

A Coen-testvérek az utóbbi évtizedben tulajdonképpen minden filmjükkel vagy az Oscar-, vagy a cannes-i, esetleg a berlini fesztiválszezonra készültek. Utóbbi nyitó- és versenyfilmje is az Ave, Cézár!, amely az 50-s évekbe, Hollywood aranykorába, egy monumentális történelmi eposz forgatásának környezetébe invitál. George Clooney a címszereplő, akit egy titokzatos társaság elrabol, és ennek kapcsán a Josh Brolin által megformált intézőember fanyar, helyenként abszurd humorral átitatott hadjáratát követhetjük nyomon, gyönyörű díszletek között, Roger Deakins (vélhetően ismét) nagyszerű fényképezésében. (Vetítik kb. március 3-tól.)

A fenti filmeket rovatunk támogatója, a dunaszerdahelyi CINEMAX vetíti – előreláthatóan az elkövetkezendő hónapban, némelyiket magyar szinkronnal, de a változás jogát fenntartva. Részletek: www.cine-max.sk 32


33


Programajánló

IAMX – Metanoia Tour 2016 Kiállítás Pozsony – Majestic Music Értjük egymást Stand Up and Scream meets Club, március 8. A kassai Rovás Bass Kontrol Alkotóközönség, az eNRA Dunaszerdahely – Soul Absurd Party kiállítása. Hunter Music Club, február Dunaszerdahely – Soul 19. Hunter Music Club, március Dunaszerdahely – Kortárs Magyar Galéria, 11. megtekinthető március 4-ig. The Etiket Dj-k: Andrey Pushkarev, Bass Kontroll Nábytok a bývanie Zvezda Beta, Dunaszerdahely – Soul Sanfranciscobeat, Sikztah. Hunter Music Club, március 26. nemzetközi bútorvásár Nyitra – Agrokomplex, Győr – Club Vertigo, február 18. március 8-13. 19. Me And My Drummer Egyéb Finger Licker Pozsony – Nu Spirit Club, Dj: Ed Solo március 18. Hárman párban - Egyéni Pozsony – Nu Spirit Club, fókuszú önismereti február 29. LAMB beszélgetés Pőcz Adrival Pozsony – Majestic Music Dunaszerdahely – freedOME Massive Attack Club, március 23., 20.00. (Kistejed utca 515/8), február Bécs – Gasometer, február 16-20. Időpont egyeztetés: 20. Road pocz.adriana@gmail.com, M.A.T.T. lemezbemutató 0948 006 008. Eagles of Death Metal turné Bécs – Gasometer (Planet TT További fellépő: Dorothy Kálmán László: Önkéntesként Austria Halle), február 22. zenekar Afrikában Csallóközcsütörtök – A beszélgetés során Connaction VI. kultúrház, március 24., bepillantást nyerhetünk egy Dj-k: Bion, Bobo, Dilemma. 18.00. önkéntes rögös zambiai Dunaszerdahely – NFG klub, útjába. február 26. Children of Distance Dunaszerdahely – freedOME Dunaszerdahely – Soul Kraak & Smaak Sound Hunter Music Club, március (Kistejed utca 515/8), február 16., 19.00. System 26., 20.30. Pozsony – Nu Spirit Club, Ézsiás Erzsébet – A február 26. A Csík zenekar koncertje „boldogító tudás” (Vásáry Dunaszerdahely – VMK Hurts (színházterem), március 31., István életpályája) Könyvbemutató a Bécs – Gasometer (Planet TT 19.00. Vámbéry Polgári Társulás Austria Halle), február 26. szervezésében. Színház Dunaszerdahely – Symbol Phoenix RT, Fullstop, Magor Café (egykori Arthe), február Dunaszerdahely – Soul Különös házasság 17., 18.00. Hunter Music Club, február A Jókai Színház előadása. 27. Bátorkeszi – február 20., Egyéni ZEN-TAROT 19.00. konzultáció Zorall Dunaszerdahely – Soul Székely Csaba: Bányavirág Dunaszerdahely – freedOME (Kistejed utca 515/8), február Hunter Music Club, március (tragikomédia) 19., 9.30-17.00. Részvételi díj: 4. A Jókai Színház előadása. 28 euró. Rendezte: Keszég László. Glen Hansard és Markéta Szereplők: Tóth Tibor, Mokos I. Iskolatámogató Batyubál Irglová Attila, Bárdos Judit, Fabó A dunaszerdahelyi Pozsony – Régi Vásárcsarnok Tibor, Bandor Éva. Szabó Gyula utcai (Stará tržnica), március 7. Dunaszerdahely – VMK, Speciális Alapiskola és március 24., 19.00. Készségfejlesztő Iskola szervezésében. Koncert / Party

34

Dunaszerdahely - Szabó Gyula utcai Építészeti Szakközépiskola, február 19. Hagyományőrző disznóvágás Sikabonyban Szervező: Sikabony Polgári Társulás Dunaszerdahely - Sikabonyi Közösségi Ház, február 20. Vasmacska Filmklub – Nemes Jeles László: Saul fia Komárom – Jókai Színház, február 18. – 18.00, február 21. – 16.00. A kommunizmus áldozatainak emléknapja Rendhagyó történelemóra középiskolásoknak és a nagyközönségnek. Dunaszerdahely – VMK (moziterem), február 22., 15.00. Horváth Lajos–Nagy Attila– Varga László - Császári és királyi fogolytáborok a Csallóközben Könyvbemutató. Dunaszerdahely – Vermesvilla, február 23., 18.00. Szemeszternyitó magyarbuli a JAIK szervezésében Pozsony – Majestic Music Club, február 24., 21.00. Nemzetközi kolbászfesztivál Diószeg – február 27. Családi vasárnap – Húsvétváró játszóház Dunaszerdahely – VMK, március 13., 15.00. Ünnepi műsor a magyar szabadságharc és forradalom emlékére Dunaszerdahely – koszorúzás az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékművénél, március 15., 16.00. összeállította: SzT


35


Gasztrobetyár

Szerző és fotó: Mundi Józsi

Szent Vince-nap Gancsházán A bor védőszentjének tartott Szent Vince napja a borosgazdák hagyományos termésjósló napja. A szőlészek, borászok mindig is a természettel együtt élték dolgos mindennapjaikat, nem véletlen, hogy szokásaikban is az időjárás és a termést befolyásoló istenek voltak a legfontosabbak. Vince névnapjának időjárásából a következő bortermésre jósolnak. Ha Vince napján olvadt a hó, illetve szép napos idő volt, akkor jó bortermést reméltek, rossz idő esetén viszont gyenge szüretet jósoltak…

Ha új év, akkor új bor, és az újbor áldása az egyik legnevezetesebb ünnepi hagyomány a borászok és borkedvelők körében. A Bartal családi pincészet újra kitárta kapuit, és sok szeretettel fogadta a kedves vendégsereget. Idén is több mint kétszázan voltak jelen a rendezvényen, amely immár nyolcadik alkalommal került megrendezésre. A gazda elmondása alapján a szőlészeti óévben az időjárási viszonyok miatt nem lehetett oka panaszra, a hosszú és meleg nyár megtette hatását, és az újborokban szinte érezhető a nap befolyása, ragyogása. Az esemény már kora délután kezdetét vette, és a késő esti órákig tartott. A kellemes társaság, a jó borok és a kulináris ételek egyvelegének köszönhetően ez a pár óra szinte elsuhant. Természetesen mindehhez hozzájárult a Bartal családi pincészet helyszíne, amely jellegzetes és kellemes benyomást kelt, nem utolsó sorban a család vendégszeretete és szorgalmassága, amely már messze földön ismert. Idén is a karakteres magyar konyha jellemezte az ételkínálatot, ami bizony teljes mértékben el is fogyott. Vannak ételek, amelyek nem hiányozhatnak az étlapról, mivel nagyon közkedveltek lettek az elmúlt évek során, például a vadas, amely ebben az esetben is szarvasból készült sült krokettal, és csipkeízzel, tejszínhabbal került terítékre.

36

Azért megemlítem a teljes felhozatalt, hátha valakit „megihlet”, és a kényelmes konyha melegében, otthon is szívesen elkészíti magának vagy családjának valamelyik ételt. Szóval az előételek terén a helyzet a következő volt: vadpástétom, fokhagymás és tepertős kenő, hideg mangalicacsülök-szeletek, házi sonka, kolbász, hidegtálak, véres-májas hurka. A bográcsok tartalma sem keltett hiányérzetet... :-) Vadkacsapörköltnek nokedlivel, az említett vadasnak és szürkemarhából készített gulyásnak örülhetett a vendégsereg. A tüzes kemencében pedig a következő volt: sült vadmalac, egészben sült disznócomb, töltött káposzta, zsiványpecsenye és desszertként a hagyományos mákos guba vaníliás öntettel, ami semmi pénzért sem maradhatna ki a kínálatból. A rendezvény évről évre magasabb színvonallal és bőségesebb bor- és ételkínálattal büszkélkedhet. A vendégseregből többen mosolyogva említették, hogy nagyon kedvelik ezt a napot, és már egész évben várják a Bartal családi pincészet Szent Vince-napi újboráldását... Áldott legyen hát a vendégsereg is, hiszen nélkülük feleslegesen tárná ki borospincéje kapuit Bartal László, kinek jómagam is ezúton köszönöm a meghívást és az alkalmat, hogy jelen lehettem! Erőt, egészséget, egyben kiváló


Gasztrobetyár

és minőségi termést kívánok az egész Bartal családnak! Ne feledjék! A bor jellemzése egyéni vélemény, merjen bátran beszélni a pohár tartalmáról, s minél többet kóstolni, kóstolni és kóstolni. Mondhatni, gyakorlat teszi a mestert! Ha egy jellegzetes, egyedi gasztronómiával szorosan összefüggő rendezvényre készülnek, és szeretnék ennek folyamatát magazinunkban is továbbadni, írjanak az info@klikkout.sk címre. Szívesen beszámolunk róla!

37


Gasztrobetyár

Zsiványpecsenye Hozzávalók: 70 dkg kicsontozott sertéskaraj 1,5 kg burgonya 20 dkg füstölt szalonna 3 fej hagyma 2 dl száraz fehérbor ételízesítő, fekete bors, só mustár, kecsup, lecsó, zsír A húst megmossuk, kiklopfoljuk, és a széleit bevagdossuk. Megszórjuk sóval, borsozzuk, és megkenjük mustárral mindkét oldalát, majd 40 percig állni hagyjuk. A szalonnát vékony csíkokra vágjuk, majd egy lazán kizsírozott tepsi aljára rakjuk. A burgonyát meghámozzuk, vékony karikára felvágjuk és a tepsi aljára szépen sorban 38

lerakjuk. Megszórjuk ételízesítővel, teszünk rá egy réteg hagymát és ráfektetjük a hússzeleteket, amelyre a maradék szalonnát, lecsót és egy réteg hagymát pakolunk, lecsöpögtetjük kecsuppal és ráhelyezzük a felső réteg burgonyát. Még egyszer sózzuk, a végén fehérborral meglocsoljuk, egy alufóliával lefedjük, és forró sütőben puhára pároljuk. A végén az alufóliát leszedjük róla, és ropogós pirosra sütjük. Forrón tálaljuk, savanyúsággal, és ha gondolják, a pirítás időszakára nyakon önthetik tejszínnel! Finom fehérboros étel, nem csak zsiványoknak!


Magán gyermekintézmény és bölcsöde “A gyereknevelésben nem beszélni kell. Mondhatsz, amit akarsz, úgysem a szavaiddal – az életeddel mutatsz példát.” Nyíró András

930 16 Hodos 346 Tel: +421 904 56 56 86

39 www.kakademia.sk


Vendéglőlesen

Szerző: Mundi Józsi / Fotók: Ugróczky Pityu

Fou Zoo A Csallóköz gasztronómiai feltérképezését követően új vadászterület után néztünk. A közeljövőben a Klikk Out olvasói is betekintést nyerhetnek a tágabb régiónk példaértékű, egyedi és a legkiválóbb minőséget nyújtó éttermeinek, csárdáinak világába. Vágjunk hát bele! AZ ÉTTEREM, AZ ÉTLAP ÉS A VÁLASZTÉK Rafinált kombináció a tenger és a szárazföld kínálatából. Tökéletes harmónia az ázsiai és az európai gasztronómia között. Egy hely, amely olyan nyelveken kommunikál a vendégekkel, melyeket talán nem is ismernek, de általa mégis megérthetik. Egy hely, amely váratlan élmények és új találkozások lehetőségét kínálja. Egy hely, ahol tátva maradt a szánk. Fou Zoo – a fényűző helyszín, amelynek lelke van! Az éttermet Pozsony-Ligetfaluban (Petržalka, Ševčenkova 24) találhatjuk meg, ami bizonyítja, hogy egy vendéglátóhelynek nem feltétlenül muszáj a legnívósabb városrészben elhelyezkednie ahhoz, hogy felhívja magára a figyelmet és sikeres legyen. Külön érdekessége, hogy az ázsiai konyhát némileg európaira formálja át. Az ázsiai beütés megmaradt az étterem igényes berendezésében. A beltérben két bár található a terem közepén, amelyek Zen köveket szimbolizálnak. Az egyikben az italokat kínálják, míg a másikban a finomabbnál finomabb sushikat készítik. A bárok előtt elhaladva egy üvegajtón keresztül beláthatunk a konyhába is, ahol a szakácssereg a megrendelt ételek elkészítésén szorgoskodik. Itt aztán nemcsak a legegzotikusabb, tradicionális japán sushi- és steakkülönlegességek készülnek, hanem az európai konyha remekművei is. Beléptünkkor kedves és mosolygós személyzet 40

fogadott, majd vezetett az asztalunkhoz. Kabátjainkat gálánsan elkérték, és a ruhatárba vitték. Elsőre szembetűnt és sajátos látványt nyújtott az éttermi félhomályban a stílusos megvilágítás. A hangulatos zene megalapozta az egész esténket. A deep house és chill out dallamok szinte előételként hatottak, megteremtve a harmonikus légkört. Mindezt azonnal meg is koronáztuk egy aperitiffel, egy vörösberkenye (oskoruša) pálinkával (0,4 cl – 10 €), amelyet gyógyászati hatása miatt is sokan emlegetnek. Nagyon nehéz papírra vetnem az itt elfogyasztott ételek ízvilágát úgy, hogy az olvasó számára is átérezhetővé tegyem az általuk nyújtott kulináris élvezeteket. De tegyünk egy próbát! ELŐÉTELEK, LEVESEK Rendelésünk felvétele után azonnal üdvözlő itallal, egy csésze kellemes hőmérsékletű, erős zöld teával kedveskedtek a felszolgálók. Az étkezés megkezdése előtt illatos és langyosan nedves kendőket kaptunk kezünk megtörlésére. Elkészülésük sorrendjében tálalták az ételeket, ahogy azt Ázsiában szokás. Az első, amely az asztalunkon termett, a garnélarák volt wasabi mártással (25 €). Ilyen fejedelmi ízkavalkádot még sosem tapasztaltam, kóstolásakor majdnem a mennyekbe emelkedtem. A tormához hasonlító wasabi egy jellegzetesen zöld színű, selymes mártásban jelentkezett, ami pedig a rák omlós húsával felejthetetlen élményt nyújtott. Csapatunk két tagja sushikóstoló menüt (100 €) választott, ami ötféle sushit foglalt magába (Sashimi, Temaki, California, zöldséges tekercs, Nigiri). Ennek ízvilágát szavakba önteni hatalmas tudomány! Annyit elárulhatok, hogy a hal, amelyből készült, annyira friss volt, hogy szinte még lélegzett. A sushi alapjául szolgáló


Vendéglőlesen

rizs nagyon jellegzetes, főzését a japán mesterek helyenként két évig is tanulják. Wasabival, szójaszósszal és gyömbéres káposztasalátával fantasztikus ínyencségek! A Fou Zoo tekercs (20 €) – homár és libamáj kombinációja – szintén elkápráztatott. Ebben az ételben válik eggyé Ázsia és Európa ízvilága. A tonhaltekercs (18 €) szintén elmondhatatlanul ínycsiklandozó, fenomenálisan elkészített finomság. A levesek ugyancsak nagyszerűek. A Tom Yum (12 €) kevésbé csípősebb és citromosabb, mint Thaiföldön, ám épp ez a kis európaiasítás teszi különlegessé. A levest fürjtojással és egzotikus zöldségekkel tálalják. A Hokkaido (10 €) valójában tökkrémleves, amely sűrű állagával és egyedi ízével szintén mély nyomot hagyott ízlelőbimbóimban. A Tom Kar (12 €) kókusztej alapú leves, amely közel áll a Tom Yum ízvilágához, ám a kókusz (még) egzotikusabbá, selymesebbé varázsolja azt. A Ramen (kis adag – 10 €) egy jellegzetes japán tésztaleves, amely többfajta húsból, akár halból, vagy tenger gyümölcseiből is készülhet. Sok helyen fogyasztottam már, ám az itt kóstolt ízletes összeállításhoz hasonlóhoz még sosem volt szerencsém. FŐÉTELEK HALIBUT CÉKLARIZOTTÓVAL (32 €) A halibut (laposhal) rendkívül finom szerkezetű, hófehér filéje a legmagasabb 41


Vendéglőlesen

minőséget képviseli. Az egyedi céklarizottó édeskés ízével kimondottan passzolt a tökéletesre sütött halhoz. Még sosem találkoztam ilyen exkluzív párosítással. KACSAMELL TAMARIND MÁRTÁSSAL, JÁZMINRIZZSEL (29 €) Két vékonyabb szelet, tökéletesre sült kacsamellsteaket kaptam, melynek belseje pazar rózsaszín maradt. A tökmag, a fekete fokhagyma és a málnaecetben marinált hagyma páratlan ízt és látványt kölcsönzött a fogásnak. A köretként tálalt jázminrizs ugyancsak remek volt. MALDÍV KARI SÁFRÁNYOS JÁZMINRIZ�ZSEL (26 €) A kari ízvilágában nagyon közel állt a Tom Yum leveshez. Mi garnélarákkal kértük, ám választható akár csirkehússal vagy vegetáriánus kivitelezésben is. A kifogástalan ételt a kesudió tette még érdekesebbé. DESSZERT A desszertek terén is egyedi és jellegzetes volt a kínálat. Mivel már nem nagyon bírtuk szusszal, így csak két édességet választottunk. Egyik a Hóember (10 €) volt, amely vaníliás fagyi, mandarin, joghurt és koriander egyvelegéből „épült fel”. Az Ördögtojás (10 €) tálalásakor a forró csokoládéval leöntött hideg csokigolyó szétolvadásakor gőz formájában szabadul fel a nitrogén, ami akár egy vegyi laborbeli pompás jelenetképet is eszünkbe juttathat. Az édesség alkotóelemei közé tartozik még az ördöggyümölcs, a maracuja és a karamell is. Felejthetetlen ízvilág és élmény egyben, ki ne hagyjátok, ha erre vetődik az utatok! SZUMMA SZUMMÁRUM Aki ellátogat az étterembe, azt biztosan magával ragadja az aprólékos precizitással kialakított, tartózkodó, de egyúttal modern stílusú belvilág. A fényjáték melegséget sugároz, de 42


Vendéglőlesen

közben az összbenyomás tartalmazza az ázsiai jegyeket is. Leszögezhető, hogy nagy képzelőerővel rendelkezik, aki mindezt megálmodta, és kiváló munkát végzett, aki megalkotta. Az ételkínálat sokunknak idegennek tűnhet, ám néha jó kilépni a komfortzónánkból. Például egy ilyen magával ragadó kulináris élményt biztosító étterembe. Az est folyamán nagyon jól éreztük magunkat, és ezt a kifogástalan és nagyon kedves felszolgálásnak is köszönhetjük. A pincér minden étel felszolgálása előtt tájékoztatott annak összetevőiről, különlegességeiről. A magas minőséget képviselő anyagokból és gyártóktól származó meleg tányérokat, az étteremben látott rendet, tisztaságot és higiéniai maximumot felesleges is említeni. Az itteni illemhelyiségek kialakítását és rendezettségét némely más étteremben még a bárpult sem éri fel. Nem véletlen, hogy a Fou Zoo már több ízben is magas rangú elismerésben részesült. Hogy ez megérdemelt, azt az általa nyújtott pazar élmény és pompás ételei okán csapatunk is megerősítheti. A magasabb árfekvés a fentiekből kifolyólag teljesen indokolt. Nyilván nem látogathatunk meg minden nap egy ilyen éttermet, ám elég egyszer is, hogy örök élmény maradjon. Az étteremben 600 €-t fizettünk, amelyből az italok 274 €-t kóstáltak! Hangsúlyozzuk, hogy a fent leírtak kizárólag csapatunk tagjainak véleményét tükrözik. EREDMÉNY: Úgy döntöttünk, hogy az elkövetkező évben nem is kíséreljük meg, hogy számszerűsítsük a tapasztalatainkat. Igyekszünk továbbra is teljes objektivitással és a legnagyobb alapossággal szemügyre venni az aktuális éttermet, és szavakba önteni élményeinket. Ez az év a legjobbakról szól! 43


Sport

Összeállította: Kiss Balázs / Fotó: Vojtík Szimona

Roberto: „Egy nagy család vagyunk, amely a szünet alatt sem pihen” Múlt havi számunkban a DAC csapatkapitányát, Straka Gábort faggattuk az elmúlt szezonról, és arról, mit vár az előttünk álló tavaszi idénytől. Az interjú a Pátria rádió 2015. december 8-i, Rangadó című műsorában készült (riporter: Gazdag József). Gáboron kívül azonban Bögi Róbert is a stúdió vendége volt, akit legtöbben csak Robertóként ismernek. Ő a DAC egyik vezérszurkolója, a „capo”. Pár nap van már csak hátra az első hazai meccsig, így hamarosan újra találkozhatunk vele a lelátón, ahogy a B-középben összesereglett szurkolókat irányítja. Az alábbiakban a vele készült beszélgetés szerkesztett változata olvasható. Téged onnan ismerhetnek a meccsre járók, hogy te vagy az, aki állsz a B-közép előtt, és próbálod irányítani a szurkolást. Az utolsó őszi meccsen is megjelent egy transzparens a B-középben. Az állt rajta, hogy: „Még mindig eggyel kevesebben vagyunk!” Ennek mi a háttere, meddig lesztek eggyel kevesebben? Kinek szólt az üzenet? Maga az üzenet mindenképpen a közvéleménynek szól. Egy precedens értékű kitiltásról van szó, amellyel az YBS elnökét, Domonkos Rolandot sújtották. Mi, a szurkolói csoport tagjai megpróbáltuk jogi úton orvosolni a helyzetet, sajnos sikertelenül. Rolinak a 18 hónapra szóló eltiltást el kellett fogadnia, de márciusban már újra ott lehet velünk a lelátón. Mennyire vagy elégedett a csapat ötödik helyével, és emellett mennyire vagy elégedett a dunaszerdahelyi szurkolótábor őszi hangerejével, illetve teljesítményével? Az ötödik helyezés mindenképp pozitívumnak számít. Egy szurkoló azonban attól szurkoló, hogy kellő fanatizmussal bír, és nem elégszik meg azzal az olimpiai eszmével, amely szerint nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. Mi azt szeretnénk, ha a csapat 44

minden meccs után győztesen vonulna le a pályáról. Otthon is, idegenben is. Voltak az ősszel olyan mérkőzések, melyeken valóban több pontot kellett volna szereznünk. De nézzük a dolgok jó oldalát is. Végre elkezdték bontani a stadiont, megvannak az új tervek. További pozitívum például a fiatalok fokozatos beépítése a csapatba, illetve a velük való bánásmód. Azelőtt máshogy mentek itt a dolgok. Megalakult az akadémia, épülnek az új edzőpályák. Ami pedig a szurkolói tábor hangerejét illeti, sok függ attól, hogy mi az aktuális helyzet a pályán. Hadd elevenítsek fel egy szép emléket. Amikor a nagyszombatiak új stadionjában jártunk, lehettünk vagy 6-7 százan a vendégszektorban. És bizony hiába volt 10 ezer Spartak-drukker a stadionban, néha mi vittük a prímet. Többre számítottunk tőlük. Nem voltak valami „nagy durranás”. A DAC–Aranyosmarót meccs lefújása után egy nagyszabású pirotechnikai show részesei lehettünk a stadionban. Nagyon impozáns látvány volt, mégis ezt egyre inkább tiltják a hivatalos szervek. Vezérszurkolóként mi a véleményed arról, hogy hozzátartozik-e a meccshangulathoz az ilyen jellegű pirotechnikai bemutató?


Sport

Szervezett formában mindenképp látványos eleme a szurkolásnak a görögtűz és a füstbombák használata. Szerintem a látvány ugyanúgy hozzátartozik egy futballmeccs hangulatához, mint a rigmusok éneklése. Azt már valóban nem kell engedni, hogy egyesek bedobálják a pályára a különböző pirotechnikai eszközöket. Szurkolóként, DAC-drukkerként melyik volt szerinted a legjobb őszi mérkőzés? És most elsősorban nem a pályán látottakra gondolok, hanem a hangulatra. Melyik meccs után volt a legjobb érzésed? Ha győzelemre állunk, akkor nagyon egyszerű dolga van egy vezérszurkolónak, mert akkor adja magát a hangulat. Amikor kevésbé megy a szekér, akkor tényleg nemcsak nekem, hanem körülöttem az összes többi embernek sokat kell dolgoznia ahhoz, hogy a hangulat valóban jó legyen. Ha mindenképp muszáj kiemelnem egy mérkőzést, akkor a Zsolna elleni hazai meccset emelném ki, s ha még egy kicsit visszább is tekinthetek, akkor megemlíteném a Szenyice elleni tavaszi kupameccsünket. Idegenben maradtunk alul tizenegyesekkel,

de szurkolói szemmel nézve az egyik leghangulatosabb mérkőzésként maradt meg azok számára, akik elutaztak buzdítani a DAC-ot. A szezon ... február végén folytatódik. Mit csinálnak (télen, a szerk. megj.) a futballszurkolók, ha nem járhatnak mérkőzésekre? Mit csinál a DAC-tábor? Mi egy nagy család vagyunk, amelyik akkor sem fut széjjel, ha szünetel a bajnokság. Most (decemberben) például egy gyűjtésben veszünk részt közösen a klubbal és a Szívünk sárga-kék nevű Facebook-csoport tagjaival. Az összegyűlt pénzt a dunaszerdahelyi kórház gyermekosztályának ajánljuk fel orvosi műszerek vásárlására. (A szerk. megj.: A karácsonyi gyűjtés során összesen 2531 euró gyűlt össze, melyet azóta át is adtak a gyermekosztály számára.) Neked is felteszem a kérdést, ahogy azt Straka Gábornak is feltettem: mikor lesz bajnok a DAC? Úgy tudom, hogy 2018-ban állnia kell az új stadionnak. Ha van egy új stadion, akkor legyünk bajnokok az új stadionban! 45


Élménybeszámoló

Szerző: Poór Tibi / Fotó: freeimages.com

Kengyelfutó gyalogkakukk, Speedy Gonzales és a Doktorík gyerek Hétfő. Esik az eső, illetve szemerkél, és én komótosan lépkedek hazafelé a műfüves pálya irányában. Nem edzenek a nagyok, de hallani egy mérőműszer monoton „pittyogását” – az ifik erőnléti edzést tartanak. Annyira nem vagyok képben az erőnléti tesztekkel, hogy azonnal „vágjam”, mi is történik. Na, megyek és megnézem, hogy mit is tesztelnek a fiúkon…

Kézfogás Prokop Rosťóval, sokáig nem zavarom, csak rákérdezek – „Mit teszteltek?” „VO2 max…” – szól a válasz. VO2 max – vagyis a test által maximálisan felvehető és szállítható oxigén mennyisége. Állítólag a német focistáknak van a legjobb mutatójuk, körülbelül 70-75-nél mozog. A mi kis ligánkban nagyon jónak számít már a 60 körüli mutató is. Az érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy a legmagasabb értéket Oskar Svendsen norvég kerékpározónál mérték: 97,5. Őrült... Nézem a fiúkat, és a szemembe tűnik egy srác futása. Gyönyörű a stílusa, mint egy kis gazella, a lélegzés is mintaszerű. Megkérdezem Rosťót: „Az a gyerek a sapciban, az kicsoda-micsoda?” „Doktorík Dávid. Ő fogja megnyerni” – hangzik a válasz. Lassan befejezi mindenki, már csak Doktorík marad. Még rátesz és nem egy lapáttal. Eredmény – 62! Esik az eső, elbújunk egypár szakveze-

46

tővel. Egy jó hír, az ificsapatok kapnak két kapusedzőt. Kertelés nélkül kommentálom: Szükséges. Nem mintha nem szeretném nézni a futást, hiszen évekig jártam a pozsonyi atlétikai P-T-S rendezvényre, de már majdhogynem két órája figyelem a többi ifi kategóriát is. Őrült… Az akarat vizsgája is ez a teszt, és a srácok odateszik magukat. Talán a kis Stojka gyereknek kevésbé ízlik a futás, de állítólag a labdával nagyon jól tegeződik, elvégre apja fia. Úton hazafelé, miközben Doktoríkra gondoltam, eszembe jutott a Kengyelfutó gyalogkakukk című rajzfilm, illetve két szereplő – Gyalogkakukk (a világ leggyorsabb madara a sivatagon) és Speedy Gonzales (a leggyorsabb egér Mexikóban). Ha a sárga-kék gyalogkakukknak még a labda is a jó barátja lesz… Kocogok tehát az esőcseppek közt, „pitit kisz derek vadok“, és dúdolom a „Fut, mint az őrült és közben azt mondja bípbíp!“ szöveget…


A BENYOMÁS TESZI A KÜLÖNBSÉGET HIVATALOS FORGALMAZÓ

INPORTANTE MINDEN A HIGIÉNA ÉRDEKÉBEN.

IPARI HIGIÉNIAI ADAGOLÓK ÉS HIGIÉNIA PAPÍRTÖRLŐK ELŐNYÖS ÁRON! ÚJDON SÁG E - S H O P I N P O R TA N T E H Y G I E N A . S K M I N D E N E L S Ő M EG R E N D E L É S R E 1 5% K E DV E Z M É N Y T A D U N K !

AZ SCA HIVATALOS FORGALMAZÓJA INPORTANTE, s.r.o. Galantská cesta 4, Dunajská Streda +421 9018 866 034

inportantehygiena.sk

47


Focirapszódia sárga-kékben

Szerző: Poór Tibi / Fotó: Lelkes Ernő

Az a feledhetetlen 2014-es tavasz… 2014 január-február. A remény és a nagy elvárások hónapjai. Csak a végső pont az i betűre, az aláírás a DAC eladásáról szóló szerződésre nem és nem bír megszületni… Hallom az emberek suttogását a műfüves pálya mellett, ahol az A-csapat edz. Rövid, kósza beszélgetések a még nem edző Straka Gabival. (Gabi: „Reméljük, hogy hamarosan sikerül…“). Bíró Gyuri és Ati (Bibicsak és Tajtrlík), a két örökös DAC-fan talán az összes szurkoló közül a legidegesebb.

Kriszti hívja a pincérnőt, és rendel. (Two Whiskey, please!) Magasra emelem mindkét kezem, és ez jön ki belőlem: „A kurva életbe!“ Megtehetem, csak ketten vagyunk a presszóban…

Világi diplomatikusan nem nyilatkozik a vételről, egy „ny” betűt se mond, de mi tudjuk a magunkét…

Gyönyörű másodpercek és percek...

Basszus, Barnus, írjátok már alá!

Az ezt követő napok, hetek és hónapok olyan gyorsan elsuhantak, mint 1993-ban a hit egy normális országban.

Radványi Miki marad, és mikor együtt nézzük egy edzés során a játékosokat, mindketten rávágjuk, hogy: „Jó lesz ez!“ Nekem tetszik a stílusosan védő kapus – Penksa Pavol, és érdekes jelenségnek tűnik Gergel Roman. Viszont látva a srácok kondiját, megkérdezem Mikitől: „Változtatsz a 4-2-3-1 rendszeren?” Miki zsoviálisan: „Cso tyi jééé…e? Hiszen ismersz, nem vagyok öngyilkos!” Megnyugszom. Pénteken, egy nappal az első bajnoki előtt készítek Németh Krisztivel egy interjút a Klikk Out magazin Szakértők ligája rovatába. A felvétel közben megszólal Kriszti mobilja. Németh: „Megvan?... akkor… tehát megvan? Megvan!!!“ 48

Egy gyors visszaemlékezés a meccsekről. Kifacsart remi a Kassa ellen, amikor a srácaink már fél óra után úgymond lépni se tudnak. Három pont Nagyszombatból, ahol nekem és a haveromnak a Gergel győztes gólja után a hazaiak majdhogynem módosították a fogorvosi kártyánkat. Gyűjtjük a pontokat, az önbizalommal duzzadó Penksa „fog, mint egy spéci zöld festék”. A védelem visszahúzódva játszik, hála istennek. Straka ficánkol, mint hal a vízben, és élvezi a hazai telt lelátókat. És Gergel? Egyszerűén fenomenális! A gépezetbe sajnos belekerül egy talicska homok. Szarka Ákos Szenyice ellen – pedig szenzációsan játszott – egy zárlat után, egy csúnya szabálytalansággal szétveri a játékrendszerünket, s nem csak erre a meccsre (több hóna-


Focirapszódia sárga-kékben

pos büntetést kapott), mivel Miki a csapatunk játékát Ákosra alapozza… Már látni a célvonalat, de Nyitrával, hazai pályán csak „remizünk“, és Kassán váratlanul csődöt mond a csapat. A meccs után a Turul bárban egy rögtönzött találkát hoznak össze a szurkolók és a játékosok. A találka zacca: megyünk tovább!!! A bennmaradási pontot az i betűre a Nagyszombat elleni hazai meccsen egy eufóriaceruzával írjuk. A meccs után pár percig még nem volt ziher a bennmaradás, de amikor bejelentették a Nyitra eredményét… Most mondjam, hogy hihetetlen fieszta tört ki? Szerintem a fociorgazmus kifejezés még ma is a legtalálóbb. Ha a felgyülemlett pozitív energiát hasznosítani lehetne, magától felépülne az új tizenhatezres stadion… A meccs után a játékosok berobbannak a Zerda pubba. Fergeteges és viharos szórakozás közepette jelennek meg, és óriási az emberek ovációja. Ugyanez megismétlődik a Zerdában az utolsó rózsahegyi meccs után.

Éjfél körül az egyik játékos így szól hozzám: „Chili, ha ismered ezt a zenét, akkor nagy csávó vagy...“ Én: „Ismerem, és te ezt?“ Ő: „Dik, viccelsz? Persze hogy ismerem!“ Csatlakozik még három játékos és Kepi alias Képesi Pityu az akkori gondnok. Körülbelül „ehm“ órakor búcsúzunk... Pár nappal később interjút készítek Radványi Mikivel és Olejník Jožóval. Már szinte biztos, hogy nem írok a következő szezonban az egyik DAC-os honlapra sem, tehát helyénvaló volt egy pohár bor. Hm... Ez a borospoharas „cink-cink” mindenkinek szólt, játékosoknak, nézőknek... Köszönet – sok ember számára – az egyik legszebb sárga-kék focifélévért. De ez nem csak egy szép focifélév volt... Emberséges volt az egész, velőig… És mi jött ezután? ...das ist unsere geschichte…

49


PR

Két másodperc alatt visszakaphatja éles látását Legyen akármilyen divatos és kényelmes is a szemüvegünk, soha nem fogjuk igazán megszokni, és visszavágyunk abba a korszakunkba, amikor még nélküle is tökéletesen láttunk. A látás a legfontosabb érzékünk; információink mintegy 90 százalékát ezzel szerezzük. Így ha a kontaktlencséhez nem tud alkalmazkodni a szemünk, vagy mi nem szívesen nyúlkálunk bele, marad a szemüveg. Az viszont sokszor kényelmetlen: kilátunk alóla; a strandon választanunk kell, hogy vagy jól tudunk tájékozódni, vagy kényelmesen fürdőzünk; állandó költséget jelent; és folyton azon kell aggódnunk, hogy elhagyjuk vagy eltörik. Ráadásul kényelmetlen is, nyomja az orrunkat, és legyen bármilyen divatos is a keret, nem illik minden típusú ruhához, például egy elegáns estélyihez biztosan nem. A tökéletes látás bármennyit megér Mennyit érne meg önnek, ha visszakaphatná az éles látását? Ha ezentúl szemüveg nélkül járhatna bárhova, és akkor is tökéletesen látna, ha épp a strandon úszik, a parkban fut, vagy a szaunában ül. Biztosan bármennyit. A lézeres szemműtét csak egyszeri költséget jelent, de előnyeit egész életében élvezheti – és ha összeadná, mennyit költött eddig kontaktlencsére vagy szemüvegre, nem biztos, hogy az utóbbi bizonyulna olcsóbbnak. Ráadásul a műtétet most részletfizetéssel is igénybe veheti.

A lézeres kezelés gyors és biztonságos Sokan azért nem határozzák el magukat a lézeres látásjavítás mellett, mert félnek a műtéttől. Pedig ez ma már rutinbeavatkozásnak számít; és a páciensek a kezelés után, tökéletes látásukat visszakapva rendszerint arról számolnak be, ez volt életük legjobb döntése, és sajnálják, hogy nem vették igénybe hamarabb. A kezelés során a lézersugár a szem görbületének megváltoztatásával mindössze két másodperc alatt korrigálja a fénytörési hibát. A mai szemsebészet egyik kipróbált csúcstechnikájának számító excimer lézerkezelés teljesen biztonságos, fájdalommentes, és szinte gyógyulási idővel sem kell számolni: bár a szem két-három napig még érzékeny, akár másnap visszatérhet a munkába. Jelentkezzen be egy ingyenes alkalmassági vizsgálatra! Ön is szeretné visszakapni éles látását? Jöjjön el klinikánkra egy ingyenes alkalmassági vizsgálatra! Jelentkezzen be most a 0918 22 88 08as telefonszámon, vagy tájékozódjon a részletekről a www.bezokuliarovo.sk vagy a www.szemeszetiklinika.hu oldalon!

Fovea Szemészeti Klinika Cím: 945 01 Komárno, Munka utca (ulica Práce) 4644, Szlovákia Nyitvatartás: Hétfő-Péntek: 08:00-15:00 Telefon: 00 421 35/ 770 01 33 Mobil: 0918 22 88 08 E-mail: info@bezokuliarovo.sk 50


51


Havi kreatív

Kürthy Judit A Clear & Simple műhelyében egy letisztult és nagyon egyszerű módot választottunk arra, hogy különféle bútorokat, dekorációs, vagy használati tárgyakat újítsunk fel és hozzunk rendbe. Egy univerzális krétafestéket használunk, ami szinte minden felületen megtapad. „Egy jó háziasszony abból főz, ami van.” Ez akár egy gasztroblog szlogenje is lehet. Sokan nem büszkélkedhetnek régi, vagyonokat érő műkincsekkel, antik tömörfa-bútorokkal, a legtöbbünk abból alkot, amihez – akár ingyen is – hozzájuthat. Én is így teszek, legyen ez egy régi, kidobásra szánt szék, vagy egy örökölt konyhai tálas. Mun52

káimban leginkább természetes anyagokkal, főleg fával dolgozom, de állandó vásárlója vagyok a kreatív és hobbiboltoknak is, ahol csinos formájú fadobozkákra, -képkeretekre vadászom. Az otthoni bútorfelújítás és a különféle fadobozok, egyszerű kiegészítők lefestése és díszítése nagyon népszerű manapság. Ezért is kezdtünk el a régióban közös alkotó workshopokat szervezni, amiken hozott bútorokat újíthattok fel. Együtt alkotni varázslatos és nagyon inspiráló. clearandsimple.eu


Havi kreatĂ­v

53


PR

Kávézó, ahol salsázni tanítanak Túl stresszes a munkád? Kimerült, fáradt vagy, mikor hazaérsz a melóból? Szürkének érzed a hétköznapokat? Ha ezekre rábólintasz, akkor folytasd tovább az olvasást!

Nem, nem valami bogyót fogunk ajánlani, amit ha bekapsz, akkor te leszel szupermen, és nem is valami erőlködős, súlydobálós görcsölést. Amiről írunk, az olyan életérzést ad, ami nemcsak az unalmas, monoton hétköznapokat dobja fel, hanem új lendületet is ad az életednek. Dunaszerdahelyen, a Choco Arden kávézóban, (Bartók Béla korzó, a régi Fima Möbel épülete) minden csütörtökön latin-amerikai táncot oktatnak. Közülük is azt az „elvek nélküli“ táncot, amely játékosan mozgatja férfi és nő egymásnak feszülő testét. A csaknem 15 éves tapasztalattal rendelkező Salsa by Norika tánciskola tanárával sajátíthatjátok el a latin tánc fortélyait és élhetitek át annak gyönyörét. (www.norika.sk) 54

VALAMI ÚJ, VALAMI MÁS, VALAMI IZGALMAS - RÁZD FEL AZ ÉLETED! Ha a munka-háztartásvezetés-gyereknevelés hármasa körül forog az életed, vagy nem találsz semmi újat, amivel kizökkenthetnéd magad a hétköznapi mókuskerékből, akkor ezt a tánciskolát épp Neked szervezik!


PR

Gyere el a Choco Arden kávézóba valamelyik csütörtök este, 18:30-ra, és nézd meg, hogy megy ez! Jöhetsz egyedül vagy a pároddal, beszéld rá barátaid, hogy tanuljatok valami újat, fantasztikusat együtt! A táncórák után, vagy akár közben különféle koktélok közül választhatsz, de a letáncolt kalóriákat akár vissza is szerezheted a kávézó süti- és szendvicskínálatával! :-) DUNASZERDAHELY ÚJ SZÍNFOLTJA! Február 19-én a kávézóban egy nagyszabású Salsa estet rendeznek, és innentől kezdve minden hónapban lesz egy óriási buli a kávézó egész területén,

ahol igényes, pörgős latin zene, alkoholos és alkoholmentes koktélok sora, kiváló kávé, minőségi forró csokoládék, és különféle finomságok várják az oda látogatókat. (A kávézó mögött ingyenes parkolási lehetőség vehető igénybe – a parkoló bejárata a Jesenský utcáról, a Panta Rhei könyvesbolt mellett található.) Márciustól új kezdő csoport is indul a Choco Arden kávézó Salsa iskolájában. Minden szombaton 17:30-tól oktatják majd azokat, akik valami újjal gazdagítanák életüket, fejlesztenék képességeiket és szórakoznának egy brutálisan nagyot! 55


Csajos

Szerző: Këri

Élet-mód-váltás Itt a február. Az ünnepekre talán már nem is emlékszünk, néhány dolog azonban még emlékeztet minket az eszemiszom-tespedés kombóra: zsírpárnák, narancsbőr, kimerültség, falási rohamok. Van még néhány hónapunk, hogy bikiniképes formába hozzuk magunkat. Nem, nem csodadiétát még léböjtkúrát fogok ajánlani az alábbiakban, s nem is az örök fiatalság receptjét osztom meg most Veletek. :-) Gyakran nem tudatosítjuk, hogy a fáradékonyságot, lustaságot, rossz közérzetet saját magunknak okozzuk a nem megfelelő életmóddal – egész addig, amíg a szervezetünk nem jelez valamilyen betegség formájában. Ideje tehát kimozdítanunk magunkat a megszokásból. Most néhány olyan tippet adok, amelyek segítségével közelebb kerülhetsz az egészséges életmódhoz, és jobban érezheted magad a bőrödben.

óra utal! - Az üdítőitalok többsége sok hozzáadott cukrot tartalmaz, egy pohár kóla 8-9 kockacukornak megfelelő mennyiséget. Erre pedig nincs szükségünk a fitt forma eléréséhez és a hosszú élethez!

Jelszavunk: Semmi kényszer, csak lazán!

- Nem is gondolnánk, mennyire fontos a megfelelő hidratáció a szervezetünk számára. Napi 2-3 liter vízre van szükség a szerveink megfelelő működéséhez – egyrészt távoznak a lerakódott méreganyagok, másrészt fizikailag és szellemileg felfrissülünk, enyhül a fejfájás és javul a koncentráció. Sima csapvizet fogyassz, lehetőleg tisztított formában, amelyet (ha unod már az ízét) egy kis citrommal, mentával üdítő itallá varázsolhatsz. Ne várd ki, amíg szomjas leszel – ez már dehidratáci56

- Ugye te is gyakran találkozol a kajakómával, amely egy kiadós ebéd után kerülget? A fejünk szinte koppanna az asztalon, ásítozunk, majd hamarosan ismét éhezni kezdünk. Ha a testünket gyorsan terheljük le egy kalóriadús, kiadós étkezéssel, megemelkedik a vércukorszintünk, amely inzulin-túltermelést okoz. Így az agyunk hamarosan ismét éhséget jelez – tévesen! - Ha többször fogyasztasz kisebb adagokat, szinten tartod a vércukorszintedet és nem tör rád a farkaséhség, amely hatására nassolnivalóhoz nyúlnál. A főétkezések között fogyassz nyers gyümölcsöt-zöldséget, joghurtot, dióféléket vagy egy pohár smoothie-t.


Csajos nít. Ne add fel, kezdd kis lépésekkel: - Ha autóval jársz munkába, parkolj le távolabb, és gyalog tedd meg a hátralévő távolságot! - Liftezés helyett válaszd a lépcsőt! - Reggelente végezz néhány tornagyakorlatot, amely felpezsdíti a vérkeringésedet! - Keress olyan mozgásformát, amely az alkatodnak, egészségi állapotodnak megfelelő! Ha a pörgősebb sportok tesznek boldoggá, ne fogd vissza magad! Járj aerobikra, squash-ra, biciklizz vagy fuss néhány kört – akár a kutyáddal együtt! - Ha saját magad választhatod meg az alapanyagokat, nem tukmálsz a szervezetedre olyan ételeket, amelyet otthon nem készítenél el, pl. gyorséttermi, olajban sült, panírozott termékeket. Nézz körül a szupermarket gyümölcs-zöldség részlegén, keress recepteket, kísérletezz! Lehet, hogy egy igazi konyhatündér rejlik benned, aki eddig túl kényelmes volt ahhoz, hogy önmagáról gondoskodjon? Egyél ráérősen, ne kapkodj – szánd ezt az időt magadra és az ízekre! - Tartsd tiszteletben a testedet azzal, hogy nem eszel feldolgozott ételeket, félkész árut – helyette fogyassz több nyers zöldséget, gyümölcsöt, gabonaféléket, sovány sajtot, halat! - Nem kell persze koplalnod, néha engedj meg magadnak egy kis „elcsábulást“ is – hisz jó úton vagy, megérdemled!

- Ha hosszabb ideig éltél passzív életmódot, a mozgás igazi „nemszeretem“ tevékenység számodra, amely csak elfáraszt és elkedvetle-

- Van néhány dolog, amin nem tudunk változtatni az életben – de attól a lehető legjobbat még kihozhatjuk belőle. Képes vagy a változásra, ha eléggé elszánod magad. Öltözködéseddel emeld ki az előnyős részeidet, csípd ki magad a hétköznapokon is, és néha mondd ki a tükörbe nézve: Jól nézek ki! - Ahhoz, hogy frusztrációtól mentes, kiegyensúlyozott életet élhess, elsősorban saját magadat kell megszeretned – mindenki más csak ezután következik. - Ne érezd magad kellemetlenül a gyengeségeid miatt – mindaddig, amíg belátod őket és képes vagy csiszolni rajtuk. A bűntudatot felejtsd el, nem fog előbbre vinni. Szerezz inspirációt ahhoz, hogy te, személyesen hogy tudnád jobbá tenni az életedet és ne kényszeríts magadra semmi drasztikusat! Semmi kényszer, csak lazán! Üdv, Këri 57


Ezo

Szerző: Këri

Kristálygyógyászat Színes kövek, amelyekkel leginkább ezoterikus boltokban, vásárokon találkozunk. Egyesek a szobájukban helyeznek el egy-egy darabot, mások ékszerként viselik őket. Vajon tényleg varázserővel bírnak? Meghatározás: a kristálygyógyászat olyan természetgyógyászati ágazat, amely elismeri a kristályokban rejlő energiát, rezgést, amely az ember rezgéseivel találkozva képes hatást gyakorolni annak fizikai és pszichikai szintjére. Feltételezhetjük, hogy e „tudomány“ kialakulása az emberiséggel szinte egyidős, Kr. e. 1600-ban keltezett leírások említik a kristályok tiszteletét és a birtoklásukkal együtt járó egészséget, jólétet, hatalmat. Mivel az Univerzumban minden rezgésekből épül fel – élő és élettelen egyaránt –, az ember is képes összekapcsolódni a kristályok rezgéseivel, ami segít felemelkedni a magasabb tudatosság szintjére. Az ősi tudás összekapcsolta a köveket bizonyos tulajdonságokkal, betegségekkel, amelyekre gyógyító hatást gyakorolnak. Kiválasztásukat tehát az határozza meg, hogy milyen testi-lelki problémára keressük a megoldást. A legismertebb ásványok közé tartoznak: »»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»

58

Akvamarin – zöldeskék, tengerszínű. Nyugtató, stresszcsökkentő, óv a torok betegségeitől – torokgyulladás, pajzsmirigy. Támogatja a döntésképességet, bátorságot. Ametiszt – lilás vagy bíbor árnyalatú. Erősen spirituális kő, támogatja a lelki fejlődést. Hatékony a függőségek kezelésében – pl. alkoholizmus. Hegyikristály – színtelen, átlátszó. Véd a káros sugárzás ellen, ugyanakkor serkenti a belső energiát. Holdkő – sárgás, krémszínű. Fokozza a termékenységet, fokozza az empatikus készséget. Olivin – olívazöld színű. Fokozza az anyagcserét, a függetlenség és az újrakezdés köveként tartják számon. Rózsakvarc – rózsaszín árnyalatú, fokozatosan fakuló. A béke, harmónia, szerelem szintjéért felelős. Ékszerként, talizmánként viselhetőek, csiszolatlan formában pedig dekorációként is alkalmazhatjuk őket. Ha látványuk kellemes számunkra és pozitív hatással vannak közérzetünkre, máris tettünk egy lépést fejlődésünk felé – ugyanakkor hangsúlyoznunk kell: a hagyományos orvoslást egyikük sem helyettesíti.


59


Felvidék Szépe

Szerző: Szilvási Tibi / Fotók: A szervezők

Felvidék Szépe - Kisugárzás, magabiztosság, elegancia Február 27-én a Somorjai Városi Művelődési Központ épületében tekinthető meg a Felvidék Szépe 2016-os döntője. Ennek kapcsán szólítottuk meg a főszervezőt, Kiss Kósa Annamáriát. Csakhamar eljön a döntő napja, csillapítható még a lányok izgatottsága? Az összes lány nagyon várja már a döntőt és mindenki készül a végső megmérettetésre. A felkészítő tábor alatt még nagyon sok minden várja a lányokat. Négy kisebb versenyen választjuk meg Miss Bikinit, Miss Talentot, Miss Sportot és a Legszebb Arcot. Elmondhatom, hogy én is izgulok, sőt én 16 lány helyett, mivel ezeken a versenyeken a leggyengébben teljesítők kiesnek és a döntő show-ra 12 lány marad. Miből áll a felkészülésük, felkészítésük – jó tanácsok a döntő előtt? Az első találkozás óta személyi edzővel konzultálnak úgy étrend, mint gyakorlatok és edzésterv terén. Ez az alap, hogy tökéletes formába hozzák magukat fizikálisan. Továbbá kozmetikai kezeléseken vesznek majd részt a lányok, és amit lehet, még szebbé varázsolunk 60

rajtuk. A jó tanácsainkat napi szinten megkapják, hiszen csupa szakember áll segítségükre a szépségipar összes területéről. Hogyan épül majd fel maga a döntő, és kinek a ruhakölteményeit láthatjuk majd a lányokon? A döntő látványos elemekkel, fény és hangtechnikával, élő zenével, hazai fellépőkkel és csodálatos lányokkal fogja szórakoztatni a nézőket. Négy különböző szettben lép majd a 12 lány a színpadra: koktélruha, fürdőruha, népviselet és estélyi ruha. A döntősök ruháit divattervezők és stylistok állították össze, hogy összhangban legyen a koreográfiával és a zenével. Szeretnénk egy nagyon színvonalas, látványos produkciót nyújtani. A koktélruhákat a Hate-Me márka álmodta meg, míg a Felvidék ihletésű fürdőruhákat és az exkluzív estélyi kollekciót a Koka Fashion Design tervezte.


Felvidék Szépe

Katona Tracy

Kovacsics Karmen

Pásztor Orsolya

Pitócky Evelin

Rapács Gréta

Repka Mercy

Simó Bianka

Uzsák Viktória

Viderman Zsuzsanna

Zsíros Viktória

Czibor Zsófia

Farkas Dominika

Farkas Mónika

Juhász Denisza

Nagy Viktória

Orvos Evelin

61


Felvidék Szépe

Ha három szóval kellene összefoglalni, mi dönthet ott és akkor? Nagyon összetett a lányok pontozása, és már a táborban elkezdődik a zsűrizés. Természetesen a döntőn lesznek olyan meghívott zsűritagok is, akik csak ott, akkor látják először a lányokat. Aki meg akarja nyerni a versenyt, annak bizonyítania kell, és pár perc alatt el kell hitetnie a nézőkkel és a zsűrivel is, hogy ő Felvidék Királynője. Tehát három szóban, ami dönthet? Kisugárzás, magabiztosság, elegancia.

os Felvidék Szépe dobogósai előtt számos lehetőség nyílik meg. Olyan lehetőséget, mint idén a királynőnk, felvidéki lány még nem kapott, és bízunk benne, hogy szépen megállja a helyét. Továbbá több olyan világversenyre is delegálunk lányt, mint a Miss Grand International, ami a világ ötödik legrangosabb versenye, és tárgyalás alatt áll a Mis Face of Beauty, ami a hatodik, emellett az anyaországi Miss Supranational Hungary és a VI. Világtalálkozó Szépe versenyeken is képviselteti magát Felvidék.

A győztes, ugye, egyenes ágon jut ki a Miss Universe Hungary-re. Mi az, amit még meg kell majd tanulnia ahhoz, hogy ott is megállja a helyét? Úgy gondolom, hogy a mi lányaink nagyon jó felkészítést kapnak. Meg tanulnak szépen járni, olyan mozgáskultúrát sajátítanak majd el, amit a nemzetközi versenyek is igényelnek. Részt vesznek különböző tréningeken, hogy magabiztosan, felszabadultan tudjanak nyilatkozni és kiállni a közönség elé. A 2016-

Idén egy lányt delegálhattunk a Felvidék Szépe döntőjére, így lesz ez jövőre is? :-) Úgy gondolom, hogy a delegált lány nagyon is megállja a helyét a Felvidék Szépe döntőjében. Nem látom akadályát, hogy együttműködjünk a jövőben is, hiszen ezzel csak még több lehetőséget tudunk kínálni a felvidéki lányoknak. Ha pedig a két verseny össze tud fogni és együtt tud működni, az csak sikert szőhet.

62


63


Február lánya

Kérdez: Szilvási Tibi / Fotók: Senkár Márió

Varga Alexandra Születési idő: 1996. 02. 29. Csillagjegy: Halak Foglalkozás: színházi sminkes, jelenleg kozmetikát tanuló Hobbi: sminkelés Fejezd be a mondatot: azonnal elmegyek a világ végére is azzal, aki.. Nem mennék el a világ végére! ;-) Szerinted mi a legizgalmasabb dolog, amit az emberiség valaha feltalált? Autó, égő. Említs egy helyet a közelben, amit okvetlen nézzünk meg, ha még nem láttunk! 64

Nekem személy szerint nagyon tetszik a naplemente, főleg a Duna-partról egy séta közben, ezért én ezt ajánlanám. Mivel nagyon szeretem a természetet, és már sokszor jártam ott, még a Magas Tátrát, ahol sok szép vízesés található, és gyönyörű a táj. Te mire tanítanál meg elsőre egy (kis)elsőst? Jómodorra :-) Kicsoda kislánykorod kedvenc rajzfilmhőse? Spongyabob. :-) Ki az az ismert figura, akinek szívesen lennél a főnöke?

Talán Will Smith. :-) El tudnád magyarázni nekünk Arkhimédész törvényét? Mondjuk egy kis versben? :-) Minden vízbe mártott test, a súlyából annyit veszt, amen�nyi az általa kiszorított víz súlya. ;-) Szerinted mi kell a tuti palacsintához? Tuti palacsintasütő! Mivel lehetne rávenni téged arra, hogy te légy az első telepes a Marson? Semmivel, nem szeretnék a Marson élni. ;-) Meg tudnád számolni,


Februรกr lรกnya

65


66


Február lánya

hány bútordarabod van az Ikeából? :-) Talán csak 2 darab. Szerinted kap idén Oscart DiCaprio? Gondolom igen, szerintem nagyon jó színész. Ha megírnád életed sztoriját, mi volna az első mondat? Egy sikeres nő élete! ;-) Szokás ma még naplót írni? (Olyat, amit más nem lát.) Szerintem már nem. Miről szoktál beszélgetni magaddal? (Mert nyilván szoktál, mindenki szokott. :-)) Magammal? Magamról! ;-) Szerinted indokolt félni egy hattyútól? Igen, én is félek! :-)

Tegyük fel: kimész a fürdőszobába, és egy víziló ül a kádban. Most mi lesz? Lehet megkérdezném: van elég vized? :-) Mi volt az eddigi legegzotikusabb étel, amit megkóstoltál? Talán a rák. Van valamilyen szokatlan szokásod? Nem tudok róla. :-) Mi a legvalószínűtlenebb, hogy idén megtörténik veled? Hogy férjhez megyek! :-) Úgy kapásból el tudsz mesélni nekünk egy jó viccet? Persze. :-) A szőke nő mondja a barátjának: - Nagyon kíváncsi vagyok a jövőmre. Szeretnék elmenni egy jósnőhöz, csak nem

tudom, hogy tenyérjós, vagy gondolatolvasó legyen-e. - Szerintem tenyérjós, mert tenyered, az van... :-) Mi volt a legnagyobb hülyeség, amit valaha meg bírtak kérdezni tőled? Hogy mit tennék, ha kimegyek a fürdőszobába, és egy víziló ül a kádban? :-) :-) És amit te mástól? Elég sokszor kérdek hülyeséget... :-) Ha írhatnál egy mondatot tíz évvel ezelőtti énednek, mit üzennél neki? Ne add fel! És a tíz évvel idősebb, jövőbeli Alexát milyen tanáccsal látnád el? Csak így tovább! :-) 67


Klikk megmondja

Horoszkópod KOS Tipp a hétvégékre! Egy fél zacskó színes kemény cukorkát áztass be vodkába, majd hagyd állni a hűtőben egy napra. Ha ezzel kínálod meg a vendégeidet, biztosan jó híreket hallasz a jövő hónapban. Csak nehogy úgy járj, mint Samantha vagy Tintás Barnes. Végtére is, ki mint vet, úgy arat! BIKA Üdv újra közöttünk! Nagyon elcsatangoltál az utóbbi időben! Reméljük, megérte, mert bár világot láttál, mégsem pihenhettél olyan sokat. Azok a csúnya szarkalábak a szemed körül mindent elárulnak. Első körben beválogatnának a Walking Dead statisztájának! Ajánljuk, hogy most csak a tollasbálba menj el! IKREK Szerencséd, hogy még a prioros időkben felvásároltad a leakciózott zsebtükröket, mert most már nem bírnád eurókkal! Ne stíröld magad már annyit: megöregedtél, ezen már semmi nem változtat. Még az sem, ha tini rocksztárként viselkedsz. Egy kiút maradt, mást nem tudunk tanácsolni: Vissza a jövőbe! RÁK Áldott állapotban vagy, kétség sem férhet hozzá! De nem ám úgy, mint Hürrem! Megáldottak téged az égiek ezzel a kegyetlenül rossz melóval! Átok! Gürcölj csak ezerrel, hiszen az tényleg nagyon fontos, hogy a féléves tévédet lecseréld egy újra. Ezért megszakadni igazi böszmeség! De hát te tudod...

68

OROSZLÁN Jó adóévet fogsz zárni, ügyeske! Sikeresen a letornáztad az adóalapodat, mint Norbi a fölös szénhidrátot. Még épp időben. De szerinted nem pofátlanság a tájföldi nyaralás csekkjeit „utazási költségként” elszámoltatni a céges könyvelővel...?! Ejnye-bejnye! Csak rá ne jöjjön Derrick főfelügyelő! SZŰZ Hogy mivel tehetnéd igazán boldoggá a kedvesedet? Iratkozzatok be egy társastánc-tanfolyamra, és ne szóljatok róla senkinek! Így a legközelebbi retró partin felvethetitek egy riszaviadal ötletét. A siker garantált! A nyereményből pedig megvacsizhattok a sulimenzán! Öltözz be Travinak, Grease forevör! MÉRLEG Míg más a bárányokat számlálja, addig te az Instát bújod irigykedve, de nem attól leszel közkedvelt divatikon a Maxban, ha lekoppintod a legtöbb lájkot kapót! Hiába igyekszel, csak annyira vagy feltűnő, mint Mrs. Columbo!... És persze az örök kérdés: mennyire rövid a túl rövid miniszoknya? SKORPIÓ Talán te se tudsz róla, de rejtett üzleti skilljeid vannak. Vajon kitől örökölted ezeket? Talán Guldenburgéktól?! Vagy csak szerencsésen állnak a csillagaid? Mert egy biztos, amibe most belekezdesz, az úgy fog fialni, mint a vásári tyúk! Ha csak Achim Lauritzen közbe nem szól, ugye!


Klikk megmondja

NYILAS Mostanság mindenki kínja-baja rajtad csapódik le, nem csoda, ha kezdesz kicsit besokallni. Nem kell mindig mindenre igent mondani! Ez a hónap most csak rólad szóljon! Váltsd be a tavaly karácsonyi wellness kuponod, és irány a négy csillagos dolce vita Taki bácsi tűzpiros zsigájával, és nem überrel! BAK Igen, megszoktuk. Te sosem érsz rá. Neked sosem elég jó semmi. Semminek nem tudsz úgy örülni, ahogy kellene. De mondd: normális az, hogy azért nem csomagoltál ki 1-1 ajándékot még szülinapod óta, mert túl csúnyán volt becsomagolva?! Ez már betegség, irány a klinika! Majd kezelésbe vesz Dr. Brinkmann!

VÍZÖNTŐ Na mi van, bulihuligán? Lövöldözöd a szelfiket a péntek-szombat estékről megállás nélkül, mint Berki Krisztián a semmiről?! Micsoda édes élet! Odáig azért csak nem vadul el a jövő heti buli, hogy a pénteki outfitben mész hétfőn munkába?! Mert akkor le nem tagadod, hogy rosszalkodtál hétvégén! (Megint.) HALAK Micsoda tehetség! Micsoda (got) tálentum! Olyan könnyedén szökellsz át az előtted lévő akadályokon, mint egy kis hegyi zerge. Az a tippünk, szövetkezz egy skorpióval, mert a jelek szerint e hónapban ti ketten igazi bombasikert tudnátok aratni. Ti lennétek a Szuper Csapat! ;-)

hirdetés

69


Viccek

Öreg székely bemegy a boltba cigarettát venni. Nézi a dobozokon illusztrált képeket, az egyiken az impotenciáról, a másikon meddőségről van szó. Vakargatja a fejét majd kér: - Nekem abból adjon, legyen szíves, amelyik halálos tüdőrákot okoz! Egy 90 éves bácsi üldögél a parkban, amikor odaugrik a lába elé egy kis zöld béka és hirtelen megszólal: - Te kedves ember, ha megcsókolsz, hercegnővé változom és egy hétig a tiéd leszek! A férfi fogja a kis békát, beteszi a zsebébe, feláll a padról és elindul. Kikiált a fogságból a béka: - Tudod mit? Ha megcsókolsz és hercegnővé változom, egy egész hónapig boldoggá teszlek! Erre az öreg így felel: - Eszem ágában sincs! Az én koromban már jobban örülök egy beszélő békának. A szőke csaj megy a városban kocsival. Elér a piroshoz. Kiszáll, odarohan az előtte álló teherautóhoz, és bekopog az ablakon. - Szia, Kata vagyok, és azt akarom mondani, hogy potyog a rakományod. A sofőr felhúzza az ablakot és megy tovább. Következő pirosnál a szöszi megint odafut, és bekopog. A sofőr most már ingerültebben húzza le az ablakot. - Szia, Kata vagyok, és azt akarom mondani hogy potyog a rakományod. Oda se neki! A sofőr megy tovább. Elérnek a harmadik piroshoz, megállnak, szöszi rohan és bekopog. - Szia, Kata vagyok, és azt aka… -Szia, Zoli vagyok, és az utat sózom, vazze’! Az anyuka füröszti a kisfiát, amikor az megkérdi: - Anyu! Ha megnövök, nekem is két kukim lesz, mint apunak? - Ugyan már Pistike, honnan vetted, hogy apunak kettő lenne? - Amikor pisil, akkor mindig a kicsit veszi elő. Amikor meg megjön a bejárónő, akkor a nagyobbikat... 70

- Doktor úr, azt hiszem, szemüvegre lenne szükségem! - Az biztos, mert ez egy hentesüzlet. Jézus, Mózes és Chuck Norris állnak a Jordán folyó partján. Chuck Norris elindul a vizen járva és átér, utána Jézus ő is átér, amikor Mózes rálépett a vízre beleesett és megfulladt. Jézus így szólt: - Te, nem kellett volna elmondani neki, hogy hol vannak a cölöpök? Mire Chuck Norris: - Milyen cölöpök? Nyuszika sétál az erdőben. Egyszer csak meglát az árok szélén 1 méter előnyt. Fogja, hazaviszi. Másnap megint arra megy a nyuszika, most már 2 méter előnyt lát. Fogja, azt is hazaviszi. Harmadnap megint arra jár a nyuszika, de most már 3 méter előnyt lát az árok szélén. Fogja, azt is hazaviszi. Amikor hazaér, összeteszi amije van... Számolja, összerakja, 6 méter előny. Be akarja valahogy vinni a házba. Próbálja az ablakon... Nem megy! Próbálja az ajtón... Nem megy! Gondolkodik, gondolkodik, majd megszólal: Istenem! Behozhatatlan előnyre tettem szert. Az agresszív kismalac beül egy taxiba. - Nem zavarja, ha magamban beszélek? - kérdezi. - Ó, nem dehogy - válaszolja a sofőr. - Hozzád meg ki szólt, vazze?! Pistike megy haza és büszkén meséli, hogy ma a tanítónéni olyat kérdezett, amire egyedül csak ő tudta a helyes választ. - Ügyes vagy - mondja az anyja. - Hát igen, nem hiába, az én fiam - mondja az apja. Egy kis idő után megkérdi tőle az apa: - Na és mondd csak kisfiam, mit is kérdezett a tanítónéni? - Azt, hogy ki fingott...


71


KLIKK OUT A5_X5_X6_Layout 1 01/12/15 12:17 Page 1

www.dunauto.com

www.dunauto.com

DUNAUTO, Hlavnรก 81/35, Dunajskรก Streda, 031/5900 153, bmw@dunauto.com, www.dunauto.com

72


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.