Klikkout 01 2014

Page 1

JANUÁR 2014/4. ÉVFOLYAM

BO

LDO

G

ÚJ

2 01 4 N ÉPE

T

HAVI MAGAZIN / KÖZÉLET, KULTÚRA, SPORT, MÁS

1


2


Editorial

Boldog új népet! Keri írása

Sziasztok! Mondták, hogy Këri megkaphatja a nagy feladatot, tervelhet, fondorkodhat, megírhatja élete első editorialját. Lány még nem gépelte, asszony nem fogalmazta ezeket a sorokat ilyen hévvel. Nehéz ám elkezdeni az új évi szó- és karakterömlést, mert nagy a felelősség. Pláne, ha kis szöszi vagy, aki pubertás csivavaként ugat a nagyvilágra. Valahogy nem vesznek komolyan.

Amit az előző évről biztosan elmondhatunk az az, hogy túléltük. Így vagy úgy, de megcsináltuk. Mindenki fogja meg a párja kezét. Megvan? Hofi gondolata jut eszembe, aki egyik kabaréműsorában így köszöntötte közönségét: „Azt mondják, hogy ’89 jön...én már semmit nem hiszek el. Mindenesetre azt azért fogadják el tőlem jókívánságként, hogy: Boldog új népet!” Úgy érzem, 2014-ben is teljes mértékben megállja helyét ez a gondolat. Itt a ragyogó lehetőség, hogy megújuljunk, hogy más irányba fordítsuk a sorsunkat, hogy megéljük, amivel még sosem szembesültünk. Ilyenkor mindenki reménykedik, hogy az új év valamivel szebbet, jobbat hoz majd – de vajon hajlandóak vagyunk tenni érte? Hátha idén, valami csillagközi kalamajka révén elmarad az áremelés és több pénz marad a zsebekben. Nem, nem azokban, amik amúgy is roskadoznak minden hájjal megkent összegektől. Most az egyszer inkább rájuk gondolok. A társadalom azon részére, ami idén is kitartó munkával keresi meg az éhbért, a hónap első felében pedig összeszorított fogakkal, facsarodott szívvel várja a csekkeket. A boltban az olcsó kenyeret, tejet választja, a betegséget évek óta lábon hordja ki, miközben állandóan szalad és köztudottan mégsincs ideje semmire. Ismerős?

Boldog új évet kívánok a kisvárosi tuningbajnokoknak, a kedvetlen hivatalnokoknak, a képből lassan kihátráló petárdaárusoknak, a síelést tervezőknek, a vállalkozóknak és a boltosoknak, akik szomorúan veszik tudomásul, hogy újra visszaesnek a bevételek. Még boldogabbat a köztünk élő, nyüzsgő fiatalságnak, és mindenkinek, aki tesz azért, hogy a térség alkotói, kulturális közege pozitív irányba fejlődjön. Idén is lesz majd kiállítás, koncert, fesztivál és színielőadás Dunaszerdahelyen – hát ajándékozzuk meg magunkat az élménnyel és figyeljünk rájuk jobban! Nem a nagy gondolkodók és bestseller-írók bölcseleteiben rejlik az örök élet és a boldogság titka. Köztünk, emberek közt kéne kicsit helyrerakni a viszonyt, beszélgetni, érdeklődni a másik iránt, újra megtanulni együttérezni vagy csak meghallgatni. Az örökös panaszkodás helyett idén érezzük magunkat jól, és ne hagyjuk, hogy egy-egy jelentéktelen konfliktus mérgesítse kapcsolatainkat. Most év eleje van, úgysincs pénzünk – hát takarózzunk be nyakig és álmodjunk a tengerpartról – hideg napok jönnek! 3


tel.: +421 911 706 710 Metodova 6, Bratislava

4

tel.: +421 948 777 315 Einsteinova 3541/18, Bratislava


Tartalom

03

Boldog új népet! – editorial

06

38 22

Edzőkből krízismenedzserek – sport

Csillagos hetes – autó

Na, melyik könyv volt tavaly a...? – könyv/ ankét

08

26

Érdemes legyen focizni, és érdemes legyen a fociért rengeteget tenni - sport

28

48

A világ akkor változik Ki a költő? meg, ha aktív részesei –különvélemény leszünk –interjú Bindics Gáborral Komfortos ingatlanközvetítést kínálunk Lorde – Pure Heroine, – PR Anna Calvi – One Breath – hangfal Nimród étterem – vendéglőlesen

14

30

16

Programajánló

18

Banks úr megmentése, Amerikai botrány –Filmkocka

42

54

Szakértők Ligája - sport

2014 színe: Ragyogó Orchidea – design

50

56

52

58

A szolidtól a szexisig! – PR Lazulj le! Stresszgyilkos módszerek – havi-baj

Sminktrendek az új évre! – szépségsarok Bíró Fanni – január lánya

62

Viccek :)

4. évfolyam, 2014/ január Regisztrációs szám: EV 4545/12 lapigazgató: Gocoň Péter főszerkesztő: Szilvási Tibi szerkesztők: Poór Tibi, Mundi Józsi, Kovács Andrea külső munkatársak: Pápay Anna, Tánczos Gábor fotó: Šenkár Márió, Ugróczky István grafika: Kovács Anita borítóterv: Gocoň László kiadja: Inportante, s.r.o., Biskupa Kondého 5138/36, Dunajská Streda 929 01 IČO: 45 354 928, hirdetés felvétel: +421 903 513 765 elérhetőség: info@klikkout.sk A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky – program Kultúra národnostných menšín 2013 A Klikk Out magazint a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatta.

5


Autó

Csillagos hetes Peugeot 5008

Tesztelte: Uher Tibi Fotó: Ugróczky Pityu

Manapság már nem csupán a családok és a férfiak, hanem a hölgyek is bátran választják a nagyobb testű kocsikat. Ennek köszönhetően növekszik ezen autók kínálata. Az új 5008-asban egy igazán szép és praktikus Peugeot-t ismerhetünk meg.

Egy régebbi számunkban már találkozhattunk az előddel, melynek pozitívumait sikerült megtartani az utódban is. A képeken láthatjuk, hogy a ráncfelvarrásnak köszönhetően még elegánsabb megjelenéssel bír az autó, és egyben nagyon sportos a vonalvezetése is. Az új első fényszórók morcosodtak, megnagyobbodott a középső légbeömlő, és a lökhárító oldalsó beömlőibe nappali LED fényszórókat építettek be. Az oldalnézet nagyon dinamikus, egyenes, hátulnézetből pedig inkább egy amerikai kisbusz juthat az eszünkbe. Természetesen az új Peugeot-ra az új alufelnik közül is lehet választani. A vezetési élményt főleg a biztonságérzet jellemzi. Magasan ülünk, nagyon mély a műszerfal, de mégsem érezhető negatívan vezetés közben az autó nagy mérete. Ebben segít a tolató kamera, valamint a távolságot érzékelő szenzorok. Az utastér tágas, amit nem bizonyít jobban a hátsó ülések variálhatósága sem. Mindhárom ülésrészt külön mozdíthatjuk és három gyerekülés is elfér egymás mellett. A címből következtethetünk arra, hogy az autó6

ban hét személy is utazhat. A csomagtartóból felnyíló ülések nem biztosítják a legkényelmesebb utazást, de rövidtávon hasznosak lehetnek. „Teltház” esetén a csomagtartóba szinte semmi nem fér bele. Azon kívül, hogy nagyon


Utazás Autó

bőséges az autó kihasználhatósága, még említésre méltó a komfortérzet is. Semmi kivetnivalót nem találunk a beltér kidolgozásában, a már megszokott puha és kellemes anyagokkal találkozunk. Az oroszlánosoknál szintén nem számítanak újdonságnak a fekete magasfényű, illetve a krómozott elemek sem. A hatalmas panorámatető mellett sem lehet elmenni szó nélkül. Ha elhúzzuk az alatta lévő sötétítőt, akkor közel hat négyzetméternyi ablakfelületen bámulhatjuk a világot. Az igazi újítást az alumíniumbetétes kormány, a hátul utazóknak rendelhető 7 colos képernyők, valamint a fejlettebb központi számítógépes rendszer jelenti. Tesztünkhöz egy kétliteres turbódízellel ellátott egyedet kaptunk. Ezt a motort jól ismerhetjük a többi rokonból. A 150 lóerős erőforrás manuális váltóval hat liter körüli fogyasztást produkált. A kényelmes automata váltóért plusz egy litert kell fizetni száz kilométerenként. A motorkínálat bőséges. A gyengébb 1.6-os

HDI 115 lóerővel bír. Benzines erőforrásoknál találunk 1.6-os 120 lovas, valamint 1.6-os 156 lovas turbós motort. Az utóbbi motor megjelent 163 lóerősen is, amelynél 8-9 literes fogyasztás várható. Ha megfelelő „társat” szeretne, aki családbarát, szép, okos, komfortérzetet és egyben biztonságot nyújt, az ne habozzon, a valóság ebben az esetben csábító. 7


Interjú

A világ akkor változik meg, ha aktív részesei leszünk Szilvási Tibi interjúja Fotók: Šenkár Márió

Bindics Gábor egyházgellei származású, Pozsonyban élő kulturális szervező, menedzser piszkosul fiatal ahhoz képest, amennyi értelmes és fenntartható ötletből társaival és civil szervezetekkel együttműködve működőképes projektet épített. Ezekről lerí, hogy nem kimondottan törtető, a piacot uralni kívánó kezdeményezések, minthogy inkább arra törekszenek, hogy egymást erősítve egy sor társadalmi problémán legyenek némileg úrrá. Így is megy ez… Három kezdeményezés, projekt köthető leginkább a nevedhez: a pozsonyi biciklifutárcég (Švihaj Šuhaj), a Dunaj kultúrközpont megvalósult és a Régi Vásárcsarnok (Stará Tržnica) alakulóban lévő projektje. Ezek mindegyike egyfajta kultuszteremtő kezdeményezés. Mi a titkod, hogy meglátod ezeket a lehetőségeket? Azt remélem, hogy a következő, nálunk fiatalabb generációban sok olyan ember lesz, akik mind tartózkodnak majd külföldön is, felfigyelnek a jó dolgokra, és amikor hazajönnek, meglátják itthon is, hogy hol mi hiányzik leginkább. Szerintem én is ezért láttam meg, mert éltem Párizsban, és egy picit Londonban is. Rájössz arra, hogy ott nem az állami szervezetek segítenek abban, hogy valamit csinálj, hanem neked magadnak kell megcsinál8

nod, és ha már megcsináltad, akkor aztán működik magától. Mintha valamiféle karmája lenne, hogy ha jó célú dologba kezdesz, akkor többen is így tesznek. De itt nemcsak rólam van szó, hiszen a Vásárcsarnokot és a Dunajt is egy csomó ember működteti, és a futárszolgálatban is több ember látta meg a lehetőséget. Eszerint kötelező eleme ennek ma is a világlátás? A kérdés, hogy mennyire vagy fogékony az ilyen dolgokra. Ha kellően, akkor talán nem feltétlenül kell külföldre menni ahhoz, hogy felfogjuk, a világ akkor változik meg, ha aktív részesei leszünk. Én 19 évesen voltam Párizsban, 9-10 éve viszont még nem volt akkora az internet befolyása, hogy hihetőnek és megvalósíthatónak tűnjön az, ami-


Interjú ről esetleg olvastunk. Ma azonban már kitágult a világ, a mai 19 évesek sokkal tájékozottabbak lehetnek. A működőképes ötletek megalkotóinál rendszerint van egy pont, amikor jó helyen voltak jó időben. Ha jól értem, számodra ez Párizsban történt. Mesélsz róla? Én a budapesti műszakin energetikát tanultam. Akkoriban mindenki azt sugallta, hogy menj ki először külföldre dolgozni, aztán menj ki Erasmusszal, és bennem is kialakult, hogy ez így működik. A következő félévet halasztottam, és egy ügynökségen keresztül Angliába mentem brigádmunkára. A brit munkavállalásnak viszont egy elcseszett része, hogy te vagy az, aki őket kiszolgálja, és mindent egyszerre kell csinálnod a fűnyírástól a gyerekre vigyázásig. Eközben pedig arra vársz, hogy annyi pénzed legyen, amivel már érdemes hazajönni, de annyi sosem lesz. Másfél hónap után én átmentem Párizsba, ahol volt egy srác, akit egy blogon keresztül ismertem meg. Ő egy nagyon menő portréfestő, Sergio Ostroverhy

műhelyében élt – ez egy squad volt, ahol azok az emberek laktak, akik nála tanultak festeni vagy fotózni. Elbeszélgetett velem is, majd egyszer csak fogta magát, és megkért, hogy segítsek neki egy képe londoni bemutatásában. A National Portrait Gallery-ben mutatták be egy képét, és nekem az volt a feladatom, hogy mindez eljusson a sajtóhoz is. Ki kellett találnom a történetét, hogy miért jó az, amit csinál. És mi volt ez? Tulajdonképpen miért te lettél a célpontja? Bár sokat beszélgettünk, de igazából véletlenül történt, tök egyszerűen és lazán választott. A 2005-ös British Petrol Portrait Awards keretén belül mutatták be a portét, és csak hogy érzékeltessem, milyen színvonalas volt, azt Lucian Freud nyerte. Ostroverhy a francia idegenlégió festője volt, katonákat és tűzoltókat is festett. Azt kereste az arcokban, lehet-e tudni, hogy pozitív vagy negatív. Hogy életet vesz el, vagy életet ment. Párizsban rajta kívül is sok érdekes emberrel barátkoztam össze, például a Párizsi Magyar Intézetet

9


Interjú

akkoriban vezető Derdák Andrással. Vele a londoni bemutatót követő nyáron gondolkodtunk, mit lehetne kezdeni az intézet belvárosi épületének kihasználatlan tetőteraszával, és akkor ott született meg a Silent Cinema, ami azt jelentette, hogy többnyire magyar rövidfilmeket a szomszédok zavarása nélkül fülhallgatóval hallgathattak a fiatalok a tetőn egy gyönyörű panoráma előtt. Ez akkoriban úttörő dolognak számított? A Silent Disco akkoriban vált ismertté Berlinben, de a vetítés attól függetlenül indult. Aztán a Silent Cinema projektet elküldtük Londonba, Rómába, Brüsszelbe és Tallinba is. A rövidfilmek beszerzésében pedig segédkezett például M. Tóth Géza, az akkoriban Oscar-díjra jelölt Maestro rendezője is. Mihez kezdtél, mikor hazajöttél Párizsból? A Pozsonyi Magyar Intézetben kezdtem dolgozni, emellett a Subclubban, NuSpiritben is szerveztem néhány dolgot. Másfél éve lehettem Pozsonyban, amikor már egy csomó olyan emberrel ismerked10

tem meg, akik hasonlóan éreztek, mint én, hogy innen csomó minden hiányzik, és meg kéne teremteni. A Hajtás Pajtás futárcég abszolút kapóra jött, mert korábbról ismertem a budapesti tulajdonosait. Budapesten a kulturális területen tevékenykedő több projekt között van összefonódás, ebbe beletartozik a Hajtás Pajtás, a Corvintető vagy az A38 hajó és a Sziget iroda is. Van vagy 20 ember, aki ebben a fenntarthatóan fejlődő kulturális térben mozgolódik, ami egy jó példa arra, miért is érdemes csapatként dolgozni ilyen dolgokban. Többek között a segítségükkel sikerült megnyitnunk Pozsonyban a Dunajt is. Azon kívül, hogy nagyvárosok, mi közöset láttatok Budapestben és Pozsonyban, amiért mindezt itt is működőképesnek gondoltátok? Azt gondolom, hogy ugyanaz megvalósul Bécsben, Berlinben vagy Prágában is, csak nekünk napi kapcsolatunk Budapesttel van, illetve a Vásárcsarnok építésénél már több berlini, illetve stockholmi partnerünk is van. Nagyon hasonló a


Interjú nagyvárosok urbanizmusa, ahogyan fejlődnek, illetve ahogyan fejlődnek benne az emberek. Máshol is közösségi tereket, találkozópontokat próbálnak létrehozni, és ezeknek alapvetően ugyanaz a története. Tehát, hogy fontosnak tartod, hogy piacon vásárolj, vagy például olyan helyen egyél, amivel támogatsz valakit. Azért veszel részt mindebben, mert jól érzed magad, és úgy gondolod, hogy jó célt szolgál. Lényegében megvolt erre az igény itt, amit még senki nem elégített ki? Azt gondolom, hogy mindenhol megvan erre az igény, egy kisvárosban is, csak néhol átmegy önfényezésbe, és befordul önmagába. Amíg nem találkozol egy a pestihez, vagy berlinihez hasonló összefonódással, addig nehéz meglátni, hogy ennek a piaca nagyobb, mint gondolnád. Milyen léptékekben gondolkodtatok, mikor belevágtatok a Dunaj vagy épp a Vásárcsarnok projektjébe? Nyilván úgy indulsz neki, hogy elképzeled az ideális helyzetét, hogyan működne, és ahhoz képest majd változik, de ez egy varázslatos történet. Az apró dolgok az érdekesek benne, a Dunajban például az online rádiónk, a dizájnbolt, a bringaszerelő szekrény és hasonló kis dolgok , amitől a hely nem csak egy koncerthely, hanem egy közösségi hely is. Mivel építészetileg viszont mindkettő adott, nagyjából tudnunk kellett, hogy mit is akarunk. Azt nem vártam egyébként, hogy a Dunaj a maga nemében egy ilyen népszerű hely lesz, de visszatekintve, ha nem lenne ilyen népszerű, akkor nem is lenne fenntartható. Nyilván úgy kell neki indulni, hogy ez lesz a legmenőbb hely. Van ennek nyilván egy határa, és nagyokat kell lépni, de ha elhiszed, hogy meg tudjátok csinálni, akkor működhet. A Vásárcsarnok projektje több dolgot is magába foglal, mesélj egy kicsit ezekről! A kb. 80 árus befogadására alkalmas piac mellett egy étterem, egy élelmiszerbolt, egy bisztró, egy gyermek-játszóház és egy főzőiskola is nyílik. Öt hely, ami kívülről is megközelíthető, és a lényege, hogy strukturálisan úgy van beépítve a Vásárcsarnok jövőbeni működésébe, hogy mindegyik

egy önálló szolgáltatást kínál, de mégis kapcsolódik a Vásárcsarnokhoz. Szombatonként lesz egy vásár, ahová elhozza, és ott árulja a termékét például Árpi bácsi. Elbeszélget az emberekkel, majd a termékeit az étterem, a bolt, vagy a főzőiskola a hét többi napján is megvásárolja, és ezekből az alapanyagokból főznek, azokat felhasználják. Ezáltal a termelőnek egyszerűen jut ideje arra, hogy a hét többi napján valóban termeljen, és elvárható tőle a minőségi végtermék. Ez egy abszolút működőképes mechanizmusnak tűnik… A Vásárcsarnok erre épül. Indítunk pár ehhez kapcsolódó vállalkozást is. Például egy szódást a Vásárcsarnok brandjével. Lesz ott egy szódatöltő, és azt szeretnénk, hogy a ún. cargobike-okkal vigyék ki a különböző helyekre, ahol szódát vásárolnak. A bisztró terén van egy nagyobb együttműködésünk a Vagus társulással, akik a hajléktalansággal is foglalkoznak. Azt tervezzük, hogy veszünk fel hajléktalanokat is azért, hogy megmutassuk, működhet ez így is. A Negyed (Štvrť – Quarter) takarítását is hajléktalanok alkalmazásával szeretnénk megoldani. A Negyed egy hosszabb távú jövőbeli projektet fed, mit kell erről tudni? Azon az ideán alapszik, hogy a Negyeden belül szervezetek vagy vállalkozások működjenek együtt, például a már említett takarításban is, vagy ahogy a Vásárcsarnokbeli egységek. Aztán ebbe beletartozik az is, hogy a közeli iskola konyhája is a Vásárcsarnokból szerezze be termékei egy részét, a szódát pedig a Negyed egyes egységeiben árusítsák. A másik dolog, hogy negyedkor nyit ki minden. Pl. a Dunaj jövőbeni nyitása nem négytől lesz, hanem negyed ötkor, vagy a Gorila könyvesbolté nem tízkor, hanem negyed tizenegykor. 11


Interjú őrzött termelőkkel dolgozzunk, illetve, hogy folyamatosan növeljük a negyed szolgáltatásainak színvonalát. Mi az a pozíció, amit be kíván tölteni a Vásárcsarnok vagy a Dunaj a jövőben? A Vásárcsarnoknak van egy szlogenje: Stretnime sa – Stará Tržnica. A Negyed ötlete is alapvetően arról szól, hogy ha bejössz ide, mindig találj itt valamit. Mindig legyen valamilyen közösségi lehetőség, amivel élni lehet. Állandó pontok, ahová azért jársz, mert ott mindig jó. Hogyan írnád le ebben a folyamatban magad? Ki az a Bindics Gábor? Van négy fontos szakmai emberünk. Fontos, hogy mindegyikünk lássa, min dolgozik épp a másik. Azt szoktam általában én figyelni, hogy mik azok a dolgok, amik felé kellene menni. Nyilván kikérem sok ember véleményét a trendekről, például hogy heti egyszer legyen piac, vagy hogy a Vásárcsarnok, illetve a Negyed programstruktúrája illeszkedjen. Ezek a strukturális döntések az enyémek, és ezt veszik át utána elsőként a szervezők és tőlük a napi koordinátorok. Mennyi ágazatot fed le a Negyed? A nagyobb részei a Dunaj, a Vásárcsarnok, a Lengyel Intézet, a Gorilla könyvesbolt, az Astorka színház a Nedbalka kortárs galéria, a Spot nevű közösségi irodák, illetve a környéken is több iroda, kávézók és palacsintázó – ezek alkotják az egész struktúráját.

Mi volt számodra az elmúlt év legjelentősebb kulturális momentuma? Amikor próbaüzemszerűen megnyitottuk a piacot. Bejött több ezer ember, és azt láttad, hogy ez működik. Ott volt 70 árus, jó bort, sajtokat, húsokat, zöldségeket, gyümölcsöket árultak, és ez nagyon jó érzés volt.

Egy ilyen struktúra nem igényli, hogy folyamatosan bővüljön, annak érdekében, hogy nyitott maradjon? Megvan a fizikai tér arra, hogy betöltsd, száz százalékosan sohasem lesz kihasználva. Van egy pont szerintem, amikor kvalitatív bővülésnek kell elkezdődnie. Abban igazad van, hogy ha nem bővül, nem fejlődik, akkor gazdaságilag nem tudja fenntartani önmagát. Viszont szerencse, hogy ez nem csupán anyagi alapon működik. A Dunajban például fontos, hogy ne kelljen olyan programot behozni, amit nem akarunk, a csarnokban fontos, hogy csak ellen-

És mit tartanál fontosnak, hogy idén megvalósuljon? Elsősorban a Vásárcsarnok élesben, április-májustól étteremmel, bolttal, játszóházzal, főzőiskolával, bisztróval, szombati vásárokkal, hétköznap pedig rendezvényekkel.

12

Az egész beszélgetésünkből az jön le, hogy te egy álmodozó vagy, de olyan, aki az odavezető utakat is ismeri… Nyilván az álmodozás és a cél között van egy nagy távolság is, de számomra a legizgalmasabb az odavezető út...


BITTERA SERVIS

Vykurovacie systémy pre všetky zdroje energií Bratislavská 81/37 931 01 Šamorín tel: +421 (0)31 562 49 00, 0908 457460

www.bitteraservis.sk info@bitteraservis.sk

13


Hangfal/ SzT rovata

Lorde – Pure Heroine

Elképesztő pofátlanság. Ez volt az első benyomásom, amikor megtudtam, hogy az új-zélandi Lorde művésznév mögött álló leányzó most is még csak 17 éves, de a 15-16-ot reszelte, amikor megírt egy dalt, amit ma a fél világ dúdol. A Quart szaklap idézte őt, amikor azt mondta, meglepik a kortárs mainstream popdalok szövegei, amelyekben a mérhetetlen és elérhetetlen gazdagságot ünneplik, „miközben mi a barátainkkal azon aggódunk, hogyan jutunk haza a házibuliból, mert nincs pénzünk taxira”. Tinik milliói csüngnek a vasgolyón együtt Miley Cyrusszal, de az a csodás, hogy az alternatív popszcéna is kitermelte magának azt a tehetséget, aki tulajdonképpen egyáltalán nem jellemző rá. A tini jelképet, akit szeretni lehet. Lordet 12 évesen fedezte fel a Universal kiadó, a lány pedig gimnazistaként írta meg a Royals című slágerét, amelyet tavaly a Samsung aláfestőként használt egy reklámjában (amelyikben Lionel Messi gyerekekkel szerepel). A dalban teljesen szembemegy a luxussal, és szemtelenül őszinte, pontosan fogalmaz arról, hogy a cicoma mögött valójában milyen a fiatalság, amely csak álmaiban vezet Cadillacet, és számolja az aprót. A Royals egy precíz dolgozat, amely egy rendkívül fiatal lány kegyetlen érettségéről tanúskodik, és valójában a többi dalában is ugyanennek az attitűdnek a közvetítésére törekszik. Lorde nagy jövő előtt áll zeneileg könnyen fogyasztható, szövegeiben viszont értelmes electropopszerzeményeivel. Hajrá! (5/5) Ajánlat az albumról: Royals, Buzzcut Season, Tennis Court, Team, meg az egész album.

Anna Calvi – One Breath

A 33 éves brit dalszerző-énekesnő 2011-ben került be a köztudatba, nyilván bemutatkozó albumának köszönhetően, de még azt megelőzően került fel a BBC Sound of 2011 listára. Az első lemezét aztán jelölték a független, alternatív albumokat szerető Mercury Prize-ra, ami azért fontos, mert számít. Az ebbe a karámba bekerülők azért többnyire nem egylemezes fellángolások. Az olasz apától származó énekesnőt egyébként a legendás Brian Eno fedezte fel, és producerként közreműködött is a lemezein. Anna Calviban tulajdonképpen egy karizmatikus énekesnőt ismerhettünk meg, akinek dalaiban a szenvedély és határozottság ugyanúgy ott van, mint a rejtély. Éteri, átható hangja a bőrünk alá kúszik, és abszolút magával ragad a többnyire gitáralapokra épülő szerzeményekkel együtt. Második albumával valójában ott folytatja, ahol abbahagyta. Az előadásmód karakán, drámai, de még csak véletlenül sem közelíti meg a giccset, hasonlóképp az első albumához, ahol több helyen is megjelent a patetikus kórus. Ez így együtt inkább valamiféle gyengéd feszültséget teremt. Anna Calvi különösen ad megjelenésére is, amit ugyanúgy áthat a szolid fekete-fehéret felrobbantó vörös szín, mint az album borítóját. Március elején Pozsonyban, Bécsben és Budapesten is fellép. (4,5/5) Ajánlat az albumról / korábbról: Suddenly, Eliza, Sing To Me / Blackout, Suzanne And I, Desire, Jezebel. 14


Hangfal

Beyoncé - Beyoncé

Talán a tavalyi év legpofásabb ma rket ing fo gása volt, hogy Beyoncé bármilyen bejáratott formula, sőt, egyetlen szó nélkül jelentette be december közepén, hogy tessék, itt az új lemez. Különösen remek teljesítmény ez azért is, mert az albumon szereplő 14 dalhoz 17 videoklip is készült, és senki sem kotyogott, semmi sem szivárgott ki. A lemez ennek ellenére, vagy éppen ezért meglepően jóra sikeredett. Szerencsére a professzionális gépezet alkotói eltekintettek attól, hogy néhány kötelezően rádióbarát és kasszarobbantó slágerrel felfalják a teljes albumot. Ehelyett helyenként minimalista balladát (Ghost/Haunted), máskor hömpölygő kóruséneklést (XO), vagy épp dögös huncutságot (Yoncé/Partition) és csípőrázó funkot (Blow) is hallhatunk. Átgondolt és kiegyensúlyozott album. Csak elszórtan érződik rajta az R&B szcénában szintén kötelező kínlódás és szenvedés, amelyek a leggyakrabban tönkreteszik a balladáikat. Az albumot záró Blue c. darab például kifejezetten kellemes és szolid, ritmusos levezetés. (4/5) Ajánlat az albumról / korábbról: XO, Blow, Yoncé/ Partition, / Crazy In Love, Naughty Girl, Halo, Irreplaceable, Love On Top.

Warpaint – Warpaint

A Warpaint példája mutatja, hogy azért Kaliforniában sokkal egyszerűbb valamit kezdeni magunkkal akkor is, ha csak simán kedvtelésből dzsemmelgetünk barátnőkkel. Pláne, ha a bas�szusgitárosunk testvére az álomgyárban helyezkedő Shannyn Sossamon, énekesünk pasija pedig a Red Hot Chilli Peppers gitárosa. Emily, Theresa és Jenny Lee hármasa 2009-ben adott ki egy meggyőző ötszámos EP-t Excuisite Corpse címen, majd egy évre rá egy teljesen új dalokból felépített nagylemezt (The Flow). Ez utóbbi nagy merészség, de biztosra mentek. A Warpaint egyike a viszonylag kevés feltörekvő csajbandának, de nem a biztonságosabb hajrázós hasítások vágányát választotta, hanem kifinomult, visszafogott, de precíz és türelemmel, minden momentumában csakis gondosan felépített, emitt pszichedelikus, amott dreampop és post rock darabokat ad ki a keze közül. Első albumukhoz képest ezúttal az elektronikus és szintialapok kerültek túlsúlyba, amelyek a három leányzó masszírozó hangjával remekül illeszkednek, és magukkal ragadnak. (4,5/5) Ajánlat az albumról / korábbról: Love Is To Die, Keep It Healthy / Elephants, Billie Holiday, Undertow, Bees.

Blood Orange – Cupid Deluxe

Nagy utat tett meg az elmúlt tíz évben Dev Hynes, mire két alteregón keresztül eljutott a mostanihoz két évvel ezelőtt. A New York-i soult, funkot a 80-as évek pophangzásával, helyenként finom elektronikus alapokkal vegyített dalokban igazán otthonosan mozog, és a bemutatkozó Coastal Grooves című albuma után idén talált rá az érettebb sávokra. Emellett egyébként számos előadó dalait producerelte kellemes sikerrel, köztük van Beyoncé húga, Solange, Sky Ferreira, vagy a Sugababes-tagokból összeállt Mutya Keisha Siobhan hármas is. (4/5) Ajánlat az albumról / korábbról: Chamakay, Chosen, Always Let You Down / Champagne Coast, Sutphin Boulevard. 15


Programajánló Koncert / Party IMPORT vol.1 House night with PLUSplus, Balien, Dilemma (deep & tech house) Komárom – West Club, január 17., 21.00. Smilee <=> Groove X Party Dunaszerdahely – Arthe Café, január 17., 21.00. ZeroStereo Koncert Dunaszerdahely – Soul Hunter Music Club, január 18. Hősök (HU) + Hadzsi Koncert + party Dunaszerdahely – NFG Klub, január 24. Jó Van Fiam Party Balien, Kevi Anavi, Erberto Bossim Dunaszerdahely – Arthe Café, január 24.

Stay Tuned: DJ Kühl (HU) + Balien Party Dunaszerdahely – NFG Klub, február 1. Kalapács József Akusztikus Életmű Est - A Pokolgéptől József Attiláig, Raf-II Koncert Dunaszerdahely – Soul Hunter Music Club, február 1. egypár barát - Zorán koncert Komárom – Sportcsarnok, február 3., 20.00. Depeche Mode Pozsony – Ondrej Nepela Téli Stadion, február 6., 21.00. Bagolyköpet: Bobafett, Bobakrome, Zomblaze (HU) Koncert + party Dunaszerdahely – NFG Klub, február 7.

Liquid Delay Party Dunaszerdahely – NFG Klub, Wilsonic Club: Elektro Guzzi (AT) február 14. Pozsony – KC Dunaj, 4. Szülinap - Rockin´ Rock Cats január 24., 21.00. Koncert Dunaszerdahely – Soul Hunter Szuperzöld Music Club, február 15. Koncert Dunaszerdahely – Soul Hunter Koncz Zsuzsa koncert – Music Club, január 25. Tündérország Dunaszerdahely – VMK, Nu: Classic, Day 1 február 17., 19.00. Fellépő: Nils Frahm Pozsony: ateliér babylon, A Győri Filharmonikus Zenekar január 30., 20.00. farsangi koncertje. Hochspannung!: Leon Vynehall Vezényel: Berkes Kálmán. Közreműködik: Hajnóczy Soma – (UK) + Route 8 live (HU) bűvészvilágbajnok. Pozsony – KC Dunaj, Dunaszerdahely – VMK, január 31., 22.00. február 19., 19.00. Jon Hopkins – Immunity Album Danics Dóra, az X-Faktor Lauch Budapest győztesének fellépése Fellépők: Jon Hopkins LIVE Dióspatony – 33 Club, (Domino-UK), S Olbricht LIVE február 21., 21.00. (Farbwechsel), Subotage/ Nitelight (NVC/Selected Sounds), Eyto (B O U N C E), BERGI (Monkey 6), Sinko (NVC) Budapest – Corvintető, január 31.

16

Moderat Bécs – Arena, február 24. Kowalsky meg a Vega, Phoenix RT Dunaszerdahely – Soul Hunter Music Club, február 28. Anna Calvi Koncert Budapest – A38, március 3. Pozsony – Majestic Music Club, március 4. Bécs – Chaya Fuera, március 5. SZÍNHÁZ Lili bárónő A Jókai Színház előadása. Komárom – Jókai Színház, január 21-22. – 15.00., 23., 28. – 11.00, Nagymegyer – VMK, január 24. – 19.00. Gömöry Zsolt-Pataky Attila: A kör (Edda Musical) A szigetszentmiklósi Sziget Színház vendégjátéka. Rendező: Pintér Tibor. Dunaszerdahely – VMKszínházterem, január 23., 19.00. Made In Hungária A Jókai Színház előadása. Komárom – Jókai Színház, január 31., 19.00. Tasnádi István: Magyar zombi A komáromi Jókai Színház bemutatója. Rendező: Bagó Bertalan m.v. (Jászai Mari-díjas). Dunaszerdahely – VMKszínházterem, február 12., 19.00. KIÁLLÍTÁS Narrative Moments Kortárs indiai és magyar képzőművészek csoportos kiállítása. Dunaszerdahely – Kortárs Magyar Galéria, Vermes-villa, január 31-ig megtekinthető. Rácz László kiállítása Dunaszerdahely – Kortársa Magyar Galéria, Vermes-villa, Luzsicza Lajos Terem. Január 17. és 31. között megtekinthető.

Hajnal Mihály kiállítása Dunaszerdahely – Kortársa Magyar Galéria, Vermesvilla. Február 7. és 28. között megtekinthető. EGYÉB A Magyar Kultúra Napja A Pázmaneum Polgári Társulás és a Kortárs Magyar Galéria rendezésében. Hagyományosan dunaszerdahelyi előadók lépnek majd fel a kulturális rendezvényen. Dunaszerdahely – Vermes-villa, január 22., 17.30. Vasmacska Filmklub: Paddy Considine – Tirannoszaurusz Komárom – Jókai Színház, január 23., 18.00. Dunaszerdahely Város Bálja Zene: Golddies, Banyák István és Sárközi Pál népi zenekara Fellépnek: a Csallóközi Táncegyüttes táncosai, LelkesSklovská Sisa, Házi Attila és Jackaninová Kristína, Charlie, Kevicky Tünde Dunaszerdahely – VMK, előcsarnok, február 1., 19.00. VándorLÁSS – Világjárók klubja Dunaszerdahely – VMK, moziterem, február 7., 18.00. Családi vasárnap – farsangi játszóház Dunaszerdahely – VMK, február 9., 15.00. A XXIII. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny járási fordulója Dunaszerdahely – VMK, február 18-19-20., 8.00. Az Ágacska Néptáncegyüttes 15 éves jubileumi estje Dunaszerdahely – február 22., 18.00. Müller Péter előadása Dunaszerdahely – VMK, március 6., 19.00.


17


Filmkocka / SzT rovata

Banks úr megmentése

IMDb: 7,8 RT: 81%

Rendre érdekfeszítő, amikor a filmes világ kulisszáiba enged betekintést egy alkotás, különösen, ha már a mai idősebb generációkat is elvarázsoló Walt Disney „filmcsászári” munkájának egy izgalmas szeletét kínálja. A Banks úr megmentése ugyanis nem másról szól, mint a sokak gyermekkorát ugyancsak meghatározó Mary Poppins megfilmesítési jogaiért folytatott csatározásról a producer Disney (Tom Hanks) és az írónő, P. L. Travers (Emma Thompson) között. Disney évtizedekig küzdött a jogokért, míg végül Travers annak okán engedett a nyomásnak, nehogy könyve veszíteni kezdjen népszerűségéből. Azt azonban nem lehet állítani, hogy könnyen beadta volna derekát, ugyanis Disney részéről egy rendkívüli meggyőzési hadjáratra volt szükség, aminek eredményeképp tulajdonképpen nem is az írónőt győzte meg, hanem önmaga előtt tárultak fel a remek gyermekkönyv megírásának rejtett motivációi. Bár nyilván Hollywood nem igazán kíván léket vágni saját renoméján, és ezért muszáj olyan kompromisszumot kötni, minthogy a láncdohányos Disney e visszataszító szokását elhagyják, számomra kissé érthetetlen, hogy egy ilyen fontos történetet az inkább jó iparosnak tekinthető John Lee Hancock rendezésére bíztak. Hancock egyetlen komolyabb érdeme, hogy megrendezte azt a filmet (A szív bajnokai), amelynek köszönhetően Sandra Bullock Oscar-díjas lett. Ez persze nem kis érdem, és látatlanban nem is minősíthető, de elképzelhető, hogy a giccsveszély és az esetleg túlcsorduló érzelmek miatt szorulhat ki a díjszezon nagy részéből egy jobb sorsra érdemes történet. Tom Hanks pedig nyilván magát lőtte ki onnan a letaglózó Phillips kapitány c. Paul Greengrass-film címszerepével.

Franciadrazsék, avagy francia Borat robbantani Eiffel-torony! IMDb: 5,5 RT: -

Miután az ember megtekinti az eredeti címet – „Vive la France” – feltűnik, hogy a Boratra hajazó magyar cím elég erőltetett, amit a forgalmazó nyilván pénzhajhász céllal szögelt hozzá. Michaël Youn filmjének koncepciója ugyanakkor nem teljesen felesleges, és tény, hogy némileg vetekszik a Boratéval. Egy nem létező állam két esetlen terroristája azzal hívná fel a világ figyelmét az országára, hogy megcselekszi, amit a cím sugall. Közben azonban egy riporterlány révén Franciaország „sötét” oldalán kívül megismerik azt is, ami sokkal színesebb, kedvesebb és barátságosabb.

Vágyak szerelmesei

IMDb: 6,4 RT: 50% Középszintű romkomok (Ég velünk, Szüzet szüntess), majd egy pofás leszbi vígjáték (A gyerekek jól vannak) forgatókönyvei (utóbbiért Oscarra is jelölték) után első alkalommal ült a direktori székbe Stuart Blumberg. Legutóbbi filmjéből átemelte Mark Ruffalót, mellérakta Gwyneth Paltrowt, Josh Gad-et, Pinket és Tim Robbinst, és készített egy filmet a szexfüggők csoportjáról: egy régóta „józanról”, egy újra randizóról, és egy újoncról. A könnyed stílusáról ismert Blumberg az előzetesek alapján súlyt adhat a témának azzal, ha teherként és nem csak egy poénforrásként kezeli ezt a fajta addikciót. 18


Filmkocka

Csókok és gólok IMDb: 6,9 RT: -

Daniel Sánchez Arevalo spanyol rendező friss filmjének előzetesét megtekintve az első benyomásunk az lehet – ó, igen, működik a gépezet, a sokszorosan megcsavart családi történet kétperces kivonata végén csodás a katarzis. Persze a kissé hatásvadász előzetes ott rejti magában azt a csöpp veszélyt, hogy a cselekmény szapora szívverést generáló momentumai, mint az esküvő dátumának suta tervezése a vb-döntő napjára, miközben a spanyolok is bejutottak, a menyasszony régi szerelmének, a vőlegény bátyjának megjelenése, illetve a menyas�szony ikertestvérének gyengéd érzelmei a vőlegény iránt tulajdonképpen felhígulnak száz percben, és egyúttal kiszámíthatóvá teszik a cselekmény alakulását.

Augusztus Oklahomában IMDb: 7,4 RT: 65%

Tracy Letts két év alatt második sikeres színdarabjából ír forgatókönyvet. Tavalyelőtt a Gyilkos Joe-ból William Friedkin, míg a Tony- és Pulitzer-díjas Augusztus Oklahomában címűből a Vészhelyzet atyja, John Wells rendezett filmet. A díjhalmozó színdarab okán nyilván százával sorakoztak egy-egy apróbb szerepre is a sztárok, és gyakorlatilag minden karakter egy nagyágyút kapott: Meryl Streeptől Julia Robertsen, Ewan McGregoron, és Juliette Lewisen keresztül Benedict Cumberbatchig és Abigail Breslinig. Ennyi „családtagot” eltűnt, és mint kiderült, öngyilkosságot elkövető édesapjuk temetése hoz össze és ugraszt egymásnak.

Amerikai botrány

IMDb: 7,9 RT: 92%

David O. Russel sorozatban harmadik filmje kerül az Oscar-díj esélyesei közé úgy a legjobb film és rendező, illetve a második darabja a legjobb forgatókönyv kategóriájában, és e háromból a jelek szerint talán most áll a díjhoz a legközelebb. 2011-ben A harcos Oscart hozott Christian Bale-nek, jelölést Amy Adamsnek, 2013-ban pedig a Napos oldal díjat Jennifer Lawrence-nek, jelölést pedig Bradley Coopernek. Most tulajdonképpen ők négyen az elmúlt években szintén reflektorfénybe került Jeremy Rennerrel alkotják az Amerikai botrány gerincét. Russel az említett három filmjével masszívan beragadt abba a rendezői elitbe, akiknek alkotásait rendre nagy figyelem övezi. Ez nagy felelősség, és feltételezi, vagy inkább elvárja a felállított léc „nyaldosását”. Míg A harcost elsősorban a mellékszereplők (Bale, Adams vagy a szintén Oscart nyert Melissa Leo) és a cselekménynek otthont adó miliő ábrázolása cipelte a hátán az egyarcú főhős, Mark Wahlberg helyett, addig a tavalyi Napos oldal már egy minden ízében nagyszerű alkotás, a gátlásokkal küzdő különc főszereplőivel (Lawrence, Cooper), a hangsúlyokat arányosan leosztó rendezéssel, finom humorával együtt. Az 55 éves rendező életművéből e két utolsó filmje kellően bizonyítja, mennyire tudatosan tereli el a kívánt szintig a komikusabb, de a kegyetlen és drámai jeleneteket is, és mennyire letisztultak és mindenekelőtt indokoltak számára a szereplők motivációi. Éppen ezért ad okot a bizakodásra friss szélhámosfilmje is, amely bízhat abban, hogy a legtöbb jelölést nyeri el az Oscar legfontosabb kategóriáiban. 19


Filmkocka / SzT rovata

A futurológiai kongresszus

IMDb: 6,7 RT: 87%

Stanislaw Lem novellája – úgy tűnik – igazán arra méltó alkotó, Ari Folman kezébe került. Ari Folman 2008-ban a Libanoni keringő című, általa írt és rendezett animációs filmmel vált világszerte ismertté. Ez a dokumentumfilmszerű animációs darab tulajdonképpen három izraeli katona(köztük a rendező) libanoni háborúban átélt rettenetét kívánta feldolgozni, tele szimbólumokkal, a történések rémálmokban visszatérő képeinek értelmezésével, mindezt rendkívül magas színvonalon. A futurológiai kongresszus a világhírű lengyel sci-fi író, Stanislaw Lem 1974-es kisregénye, amelynek főhősét, Ijon Tichy-t a címben említett kongresszus után hibernálják, miután polgárháború tör ki. Több évtizeddel később ébred fel egy fantáziavilágban, amelyet a levegőbe fecskendezett hallucinogén anyagok segítségével formáltak. Ari Folman tulajdonképpen a cselekmény gerincének legfontosabb elemét értelmezi újra, és emeli át saját művébe. Egy kiégett hollywoodi színésznő, az önmagát játszó Robin Wright karakterét helyezi a középpontba, akinek egy szuperstúdió felajánlja, hogy digitalizálják személyiségét, amelyet aztán húsz éven keresztül különböző filmekben használnak fel bármilyen szituációban. Ezáltal a színésznő elérheti azt a státuszt, amelyet rossz döntései miatt életében nem tudott. A hibernált sztárság keltette illúzió valójában egy jókora fricska Hollywood számára. A sztori szálát ugyanakkor egy bevezetőt leszámítva a húszéves szerződés leteltekor vesszük fel, amikor a színésznő egy ampulla vegyi anyagnak köszönhetően átlép a filmmogulok által irányított „kemokráciába”. Az animáció az abszurd Sylvain Chomet-t és a mesés Hayao Miyazaki egyvelegének tűnik.

A nimfomániás (1-2.)

IMDb: 7,6 RT: Lars von Trier polgárpukkasztásból és hatásvadászatból is jelest érdemel az utóbbi években bemutatott filmjeivel. A bűn lélektanával, a Hullámtöréssel vagy a Táncos a sötétben-nel hagyott már nyomot, csakhogy legutóbbi, univerzálisnak szánt opusaira (Antikrisztus, Melankólia) gyakran értetlenség a válasz, részben indokoltan. A nimfomániás már címével is legalább annyira figyelemfelkeltő, mint az Antikrisztus volt. Kétségkívül elér egyfajta célt a rendező a megosztó személyisége által gerjesztett vitákkal, de kíváncsian várom, hogyan tölti fel tartalommal a szimplán közönségcsalogató szexfüggőség-témát.

Jack Ryan: Árnyékügynök

Várakozás: **** Tom Clancy legnevesebb regényhőse (Jack Ryan) ismerős lehet több filmes feldolgozásból, például a Vadászat a Vörös Októberre, vagy a Harrison Ford főszereplésével készült Férfias játékok és Végveszélyben c. filmekből. Legutóbb Ben Affleck formálta őt meg a gyengécske A rettegés arénája c. darabban. Ezúttal a Star Trek-remake Kirk kapitánya, Chris Pine bújik a CIA titkosügynökének bőrébe, és Kenneth Branagh rendezi, aki Shakespeare-munkáin kívül pl. a Thor dirigálásával azt is bizonyította, hogy hajlamos iróniával ízesíteni a kemény akciókat is. Ez pedig egy jókora piros pont. 20


21


Könyv/ Ankét

Na, melyik könyv volt tavaly a...? Összeállította: Poór Tibor Egy pihengető író, aki ma egy könyvesbolt vezetője, egy Budapesten élő dunaszerdahelyi könyvimádó, egy középkort felidéző író, még egy pihengető író, aki mára gyógyíthatatlan focifüggővé vált, továbbá egy erős nő, akit ez az ország nemes egyszerűséggel kiűzött, végül, de nem utolsósorban egy tanár, történész, illetve egy galériavezető. Érdekes könyvkosár lett az ankét vége, tessék, olvassák el, hogy melyik könyvet tekintik az ankét résztvevői a legízletesebb tavalyi ínyencségnek. Csak röviden megjegyzem, nekem a tavalyi szüretből Jonas Jonasson A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című és Ian McEwan Sweet Tooth címet viselő könyvek smakkoltak, de nagyon. Győry Attila, a Családi Könyvklub vezetője Ami azt illeti, nehéz döntenem – mivel egyrészt a legnagyobb bestsellerre is gondolhatnék, amelyből a legtöbbet adtunk el, de arra a könyvre is, amely mint olvasó számára tetszett nekem a legjobban. Skiccelve: A legnagyobb bestseller vitathatatlanul Dan Brown: Inferno című könyve volt. Mindössze 1-2 nap kellett, hogy elolvassam. Remekül

22

szórakoztatott – pontos manőverek, kalandok, színek, izgalom jellemzi a könyvet – ami nem is csoda, hiszen egy profi MESTER könyvéről van szó, akinek tucatnyian besegítettek a munkájában – neki csak meg kellett írnia. :-) Viszont engem egyértelműen a semmiből előjövő svéd író, Jonas Jonasson: Az analfabéta, aki tudott számolni című könyve fogott meg a leginkább. Kíváncsi voltam, hogy az első, tavalyelőtti fergeteges sikere után vajon meg tudja-e majd ismételni azt. Nos – ráduplázott. Mintha Rejtőt és Hašeket gyúrták volna össze a svéd íróban! A történet kezelése, a humor olyan magasságokba repíti az olvasót, hogy egyszerűen letehetetlen ez a könyv. Akinek eddig ajánlottam, mindannyian röhögve hívtak vissza, mennyire jól szórakoznak. Mindez pedig igényesen, stílusosan... Mindenkinek csak ajánlani tudom: ha szeretnének egy jó estét, egy kiváló hangulatú, laza és mégis progresszív regényt olvasni – akkor ez a könyv nagyon ott van.


Könyv / Ankét Tánczos Gábor, a KlikkOut magazin külső szerkesztője Őszentsége, a Dalai Láma: Túl a valláson. A latba eső szempontok külön vizsgálva nem ugyanazt az eredményt adnák. Az összesített lista élén viszont egyértelműen ez a mű áll. Annak ellenére, hogy sem különleges irodalmi élményt nem nyújt, sem meglepő újdonsággal nem szolgál. Elsősége a téma fontosságának, valamint a tiszta hangnak és példamutató életnek köszönhető, amely a mondatokban, a mondatok mögött és azok közt áll. A legfontosabb pedig, hogy misztifikáció nélküli és bagatellizálás nélküli módszert mutat be, melynek segítségével megvalósíthatjuk azt az életformát, amelyről oly sokan beszélnek és írnak, de oly kevesen gyakorolják.

Bíró Szabolcs író, kiadóvezető 2013 sok irodalmi meglepetést tartogatott számomra. Bán Mór Hunyadi-sorozatának 2012-ben nem jelent meg új része, így kiéhezve vártam a hatodik kötetet, A holló háborúját – nem is kellett csalódnom! Szintén örültem Benkő László A vér törvénye c. új könyvének, mely a Viharlovasok-sorozat második köteteként, gyönyörű külcsínnel látott napvilágot. Kellemes meglepetést jelentett Rozsnyai János bemutatkozó regénye, A táltos keresztje, illetve Fonyódi Tibor két őstörténeti kalandregénye, A háború művészete és az Ármány éneke közös kötetben való újrakiadása (ebben büszkén olvastam a szerző nekem írt ajánlását). Amit semmiképp sem hagyhatok ki a felsorolásból, az Benyák Zoltán mágikus-realista regénye, Az idő bolondjai. A szerző nagy reménység, új könyve pedig szerintem minden eddigi művét felülmúlja – ragyogóan megírt, igazi mélységeket megjáró, érett mű.

Gazdag József, az Új Szó Focitipp c. mellékletének szerkesztője John Fowles: A francia hadnagy szeretője. Nem idén jelent meg, de idén olvastam. Adva van egy férfi, aki boldog kapcsolatban él, ám „váratlanul” szerelmes lesz egy másik nőbe, úgyhogy felbontja az eljegyzését, magára haragítja a világot, stb. S adva van egy nő, akiért mindent feláldozott. Ez a nő maga a rejtély. A végkifejletet nem árulom el, de ez az egyik legkülönösebb könyv, amit valaha olvastam. Szép (és kissé kegyetlen) regény a szerelemről, a kötelességről és arról, hogy végül mindig kiderül: nincs cél és nincs értelem, mégis élni kell, mert néha kisüt a nap, és tavaszi illatot hoz a szél.

23


Könyv / Ankét zsák Malina Hedvig, pedagógus Livia Bitton-Jackson: Ezer évet éltem. Milyen lehetett 1944-ben a náci diktatúra begyűrűzésekor Csehszlovákiában csallóközi zsidónak lenni? Livia Bitton Jackson, aki 1931-ben Friedmann Elliként született Somorján, tudja, és nekünk is elmeséli. Elmondja, hogy milyen, amikor az emberi létet tragédiákhoz szabják, amikor minden emberi méltóság egy karba tetovált számsorrá degradálódik. Tudatja, milyen érzés mindent elveszíteni, és hosszú hónapokon keresztül a nagymagyari gettót, a dunaszerdahelyi gyűjtőtábort majd az augsburgi és plaszowi haláltáborokat megjárva az éhség, a félelem és a halál lassú, végtelen kakofóniájában létezni. És teszi mindezt végtelen kedvességgel és természetességgel a hangjában, telve hittel, hogy -„Ha megismerjük a múltbeli rosszat, tudunk ellene tenni a jövőben.“

Pomichal Richárd, történész Az elmúlt év általam legjobban várt könyve Bán Mór Hunyadi Jánosról szóló könyvsorozatának hatodik kötete, ami A holló háborúja címmel jelent meg. A szerző a Hunyadiak korszakát dolgozza fel, célja eljutni egészen 1526-ig, a mohácsi vészig. Egy letehetetlen könyvről van szó, sodró lendülete magával ragadja az olvasót. Mintha ott lennénk a szereplők mellett, együtt rántunk kardot a magyar hazára törő ellenséggel szemben, átérezzük a szereplők vívódásait, döntéseit. Egy könyv, amely rólunk szól, megdobogtatja a szívünket, és büszkeséggel tölt el. Véleményem szerint a szerző nagy erénye az, hogy azok számára is élvezetes, maradandó élményt nyújt a könyv, akik egyébként nem különösebben érdeklődnek a történelem iránt.

Iván Péter, a Kortárs Magyar Galéria vezetője A 2013-as év legjobb könyves élménye számomra a Vermes-villában, Bíró Szabolcs barátommal megrendezett (és általa megálmodott) HistoryCon - történelmiregény-írók fesztiválja volt. A tavalyi, első rendezvény sikerén felbuzdulva kétségtelen volt, hogy van igény Dunaszerdahelyen egy téli könyvünnepre, ahol a kortárs magyar irodalom nagyjaival találkozhat a közönség, beszélgethetnek velük, dedikáltathatják könyveiket. Különleges élmény találkozni a remek Hunyadi-sorozat szerzőjével, Bán Mórral, Benkő Lászlóval, a Honfoglalás-trilógia szerzőjével, Benyák Zoltánnal, Fábián Jankával, vagy akár Urbánszki Lászlóval. 2014-ben ismét találkozunk!

24


Magán gyermekintézmény és bölcsöde "A pedagógus király lehet a gyermek birodalmában, ha nem csak törvényeket talál ki, hanem figyelembe veszi a gyermek törvényeit is." (Ancsel Éva)

930 16 Hodos 346 Tel: +421 904 56 56 86

www.kakademia.sk25


Különvélemény

Ki a költő? (Nyomokban szójátékokat tartalmazhat!) Këri írása Fotó: Kürthy Béla

Mondhatnánk, hogy ők a 21. század József Attilái, hogy bennük testesül meg Petőfi romantikus költészete vagy Csokonai lírája. Az irodalom nagyjainak ösvényein járnak, gondolatokat adaptálnak oly módon, hogy a hallgatóság ne maradjon hoppon – hanem az magát könnyesre nevetve zoom-oljon a gyerekekre, akik mikrofont ragadva szövegelnek, szinte rímekbe tekeredve. Ezek a szószátyár betyárok már nem gyertyafénynél, gyöngyöző homlokkal, libatollal róják a sorokat, hanem klubok tompa fényénél betűzik gépelt irományaikat. Két lábbal a földön és köztünk járó emberek, akik egyszerre frappáns és szemtelen stílussal képezik le az őket körülvevő világot. Ők a slammerek. De lehet a szájalás, feleselés jobban körülírja, mivel is foglalkoznak pontosan. Hunyorogva keresik az igazságot a reflektorfényben, és találják tapstól megrészegülve az előadás után gratulálók szemében. Próféták, akiket a hiedelemmel ellentétesen egyre inkább befogad a haza, küllemük kellemes, dress code-juk laza. Magyarországon 2006 óta hódít a műfaj, sőt, évente még bajnokságot is rendeznek a szárnybontók és befutott arcok számára – csacsi, aki becsukja a fülét egy ilyen esemény hallatára! A vendégelőadókon túl bárki élhet az 5 perc hírnév lehetőségével, feltéve, hogy a lámpaláz nem paráztat senkit se halálra – jelzem, eddig még mindenkit megtapsoltak. :-) Ami a slamben már első hallásra megfogott, az a játékosság, amivel ezek a valakik a magyar nyelvet és annak humorát kezelik. Nincs szótagszámlálás, rímképletek és szigorú szabályok, a verselmények és versélmények sémák nélkül, ösztönből születnek. A 26

Pion István srácállomány mellett mostanában néhány leány is felállt a családi tűzhely mellől, hogy szövegeléssel késztesse áll-leejtésre az erősebb nemet. Mert itt a színpadon tényleg mindent lehet! Köszönet és hála a Na’Conxypan PT-nek, a Slam Poetry DS-nek, az NFG Klubnak és vezetőségének, hogy a szerdahelyi slam-est vendégeinek tartalmas élményt tákolnak csendben, hogy összeterelik az ifjúságot, és hagyják, hogy az újra a versekbe szeressen. Ha még nem olvastál-hallgattál magyar slam-et, az alábbi öt előadó a segítségedre lehet: Süveg Márk Saiid, Müller Péter Sziámi, Simon Márton Závada Péter, Kemény Zsófi Hallgasd és szeresd! – tanácsolja Këri, aki nem a műfaj bírója, mindössze e szösszenetnek cserfes tollú írója.


27


PR

Komfortos ingatlanközvetítést kínálunk

Mazács Ádám, az A-W REAL ingatlanközvetítő iroda vezetője prezentálja a vállalat tevékenységét.

Cégünk tevékenysége két fő szolgáltatásra épül, az ingatlaneladások közvetítéséből és az ingatlanbérletek közvetítéséből – ezt nyújtjuk mindenki számára. Főbb termékeinket próbáljuk minél jobban testre szabni, ezért osztjuk külön a lakossági és a vállalati ügyfeleket. A lakossági ügyfelek számára törekedtünk mindig a legegyszerűbb szerződésformákra, és próbáljuk a legegyszerűbb szolgáltatást nyújtani. Amikor megbíz minket az eladó, tehát az ingatlan tulajdonosa eladással vagy bérlettel, általában két szerződésformát használunk, az egyik az exkluzivitást tartalmazó szerződés. Az ilyen szerződésben csak a cégünket bízhatják meg közvetítéssel. Ellentétben az exkluzivitást nem tartalmazó szerződéssel, mely alapján bárkit megbízhatnak közvetítéssel. Ez a termék, melyet kínálunk a lakosságnak, alapszolgáltatás minden ingatlanirodánál. Ennél a termék28

nél azért is törekedtünk az egyszerűségre, a maximális flexibilitásra, hogy kint a terepen, bármilyen ingatlan objektumában, helyben, gondmentesen szerződést köthessünk, és az ingatlan tulajdonosa helyben megbízhasson minket egy sablonos szerződés alapján. A vállalati ügyfeleinknek és az ingatlanbefektetők számára flexibilisebb szerződési feltételeket kínálunk. Előfordul, hogy itt is használjuk a lakossági ügyfeleknél használt nem kizárólagos értékesítési megbízást, de mivel ezeknél az ügyfeleknél törekszünk a rugalmasságra, itt bővebb a kínálatunk, és szolgáltatásainkat, valamint a szerződéseket személyre szabjuk. A kizárólagos (exkluzív) megbízásnak két formáját használjuk: az egyik, amikor kizárólag minket bíznak meg, és a tulajdonossal együtt kínáljuk az ingatlant. A másik, amikor teljes


PR

mértékben megkapjuk az értékesítési jogokat – ennek előnye, hogy az értékesítéssel járó minden feladatot átvállalunk. A kizárólagos értékesítésnél mi reklámtevékenységet végzünk, tehát érdekünk megkeresni más ingatlanirodát és felajánlani nekik is az ingatlanközvetítést. A kizárólagos szerződés egyéb előnyei közé tartozik, hogy az ingatlan tulajdonosának nem kell külön foglalkoznia minden egyes ügyféllel vagy ingatlanközvetítővel, mert ilyenkor mindent mi intézünk. Nyugat-Európa országaiban ez a szolgáltatás mindennapos, ott már különválasztják az ingatlanbefektetői, -kivitelezői és - értékesítői tevékenységet, tehát minden egyes stádiummal más szakértő foglakozik. Annyiból látom ennek előnyét, hogy mivel mi az értékesítésre szakosodtunk, így valószínűleg jobban ismerjük az értékesítési csatornákat, illetve hogy milyen reklámtevékenységgel lehetne megfogni az ügyfeleket. Igaz, hogy a mi tevékenységünk a közvetítésen

alapul, viszont mellékszolgáltatásokat nyújtunk partnereinken keresztül. Biztosítjuk a hitelintézést, az ingatlan értékbecslését. Ügyfeleink számára biztosítjuk a jogi hátteret, szerződések megírását és tanácsadást. Vállalatunk kétéves, az első időszak, nem egész egy év azzal telt, hogy tökéletesítsük a közvetítést és hatékonyabbá tegyük. Szerintünk ezt a célt elértük, és ebben az évben a szolgáltatásunkat hatékony reklámmal próbáljuk ismertté tenni. A kiválasztott reklámcégekkel való együttműködés mellett szponzori aktivitásokat indítottunk el, hogy így közelebb jussunk az ügyfelekhez, akiknek minden téren hozzáértő és komplex szolgáltatást kínálunk. Elérhetőségek: Alžbetínske nám. 328 Dunajská Streda awreal@awreal.sk www.awreal.sk

A farsangi bál egyik szponzora az A-W Real

29


Vendéglőlesen

Nimród étterem Mundi Józsi írása Ugróczky Pityu fotói

A 2014-es év kezdetén járásunk talán egyetlen rönkfából épült éttermébe látogattunk. A bősi Nimród étteremről van szó, amelyet a faluból az erőmű felé haladva találhatunk meg. Nimródot bizonyos krónikák a magyarok egy őseként, máshol nagy vadászként emlegetik, így számítottunk arra, hogy az étterem kínálatában rálelhetünk a hagyományos magyar, illetve vadételekre. Megérkeztünk hát vendéglőlesünkre.

AZ ÉTTEREM, AZ ÉTLAP ÉS A VÁLASZTÉK Különleges érzés ragadott el már a rönkfa épület megpillantásakor, ami belépés után csak fokozódott. Magas mennyezet, kellemes meleget árasztó kandalló, valamint rengeteg fafelület és ablak fogadott bennünket. A falakat vadásztrófeák ékesítik, tulajdonképpen még egy egyedi csillár is készült agancsokból. A beltér festői hangulatát a sarokban felfüggesztett televízió törte meg. Ez egy kissé kijózanított, de legalább nem volt bekapcsolva! :-) Zavaró volt ugyanakkor a nem odaillő és kissé hangos zenei repertoár is. Az étteremben tilos a dohányzás. Belül mintegy 60 vendég kényelmesen elfér, terasza pedig kb. 30 férőhelyes. Az emeleten szűkebb összejövetelekre igénybe vehető egy 16 személyes „vadászterem” is. Az étterem körül található néhány, egyenként 6-8 alvóhelyet biztosító faház. Kora este, fél hat tájékán érkeztünk az étterembe, egy hangulatos sarokban, padokkal körbevett asztalnál foglaltunk helyet. Mint azt már említettem, a beltér nagy része természetes anyagokból, leginkább fából épült, a világítás és az egyéb színárnyalatok kellemesen hatottak. Illedelmes és

30

szívélyes, a szakmának megfelelő öltözéket viselő pincérnő fogadott bennünket. Az asztalok nem voltak megterítve, és csak egy kisebb abrosszal fedték őket, ami viszont a természetes faanyag okán indokolt. Kétnyelvű étlapot kaptunk, amely átlátható, ám kissé elhasznált volt. Amint megpillantottuk a kínálatot, megállapíthattuk, hogy nem csalódtunk! A napi ajánlat mellett öt előétel, öt leves, öt hal-, hat szárnyas-, négy vadétel, ugyancsak négy szlovák, valamint öt magyar specialitás, öt húsnélküli és három gyermekmenü, öt desszert és egy sor köret szerepelt a kínálatban. Kimondottan értékelendő, hogy az ételek méltóak az étterem nevéhez, egyszersmind egyediek is. Az üdítők kínálata hagyományos, ám e téren csak találgathattunk, ugyanis sem bor- sem itallappal nem szolgáltak. Ez kellemetlen, mivel a vendégnek nincsen módja áttekintést kapni az italok repertoárjáról, sem az árukról. Minőségi pálinkából viszont szemmel láthatóan (a bejáratnál) nem szenvedtek hiányt! :-) A TESZT – ELŐÉTELEK, LEVESEK Rendelésünktől számítva mintegy fél órán belül


Gasztro meg is kaptuk az előételeket. Ennyi idő öt különböző étel egyidejű tálalásánál tulajdonképpen indokolt. A roston sült kacsamáj (6,10 €) előkelő módon került terítékre. Íze elmondhatatlanul finom, szerkezete lágy, állaga átsült és zamatos volt. Mindezt sült hagymával, pirítóssal jócskán megtoldva, citrommal, almával és nem utolsósorban kisült kacsazsírral kaptuk. A tatárbifszteket (5,45 €) kimondottan elérhető áron kínálják. Selymes állagú, kissé pikáns, viszont remek ízvilággal rendelkezett. Ismét remek pirítóst, valamint vajat, fokhagymát, paprikát és paradicsomot kaptunk hozzá. A csirke friss zöldségágyon (2,10 €) sajttal vaskosan meghintett natúr csirkemell-falatokat foglalt magába, amit még olívaolajjal is leöntöttek. Kukoricát is találhattunk mellette, ami számomra kissé zavaró volt, de ez szubjektív megítélés kérdése. A hagymás sertésvelő pirítóssal (1,60 €) szintén egy remek, mára szinte feledésbe merült előétel. Sokan már a sertésagy és -velő hallatán is irtóznak, de ha egyszer megkóstolnák! :-) A Nimródban felkínált velő rendkívüli ízhatást kínált. Állaga krémes, tálalása kifinomult és egyedülálló volt az előételek közt. A vadmájpástétom erdei gyümölccsel (2,15 €) jellegzetesen krémesre sikerült. Az erdei gyümölcs megkoronázta a kiváló kenőt, amit megint pirítóssal fogyaszthattunk. Mindez egy rendkívül kellemes „bendőfelkészítő”. Fél hét tájékán szolgálták fel a leveseket. A tyúkhúslevesünk (2,20 €) első blikkre is gazdagnak tűnt, színe aranysárga, íze pompás volt. A levest pompásan feldobta a friss petrezselyemzöld. Az étel hőfoka kissé alacsony volt. A „Nagyerdei” halászlé pontyszelettel (3,60 €) enyhén pikáns, de roppant ízletes volt. Hígabb állaga ellenére megfelelő színnel rendelkezett, benne a pontyszelet pedig puha és lágy szerkezetű maradt.

31


Vendéglőlesen

Megkóstoltuk még a bablevest (2,90 €) is, amely tarkababot és zöldséget is gazdagon tartalmazott, amelyek kellően megfőttek, de puhák és omlósak maradtak. Remek íze miatt is állíthatom, hogy vendéglőleseink egyik legkiválóbb bablevesét fogyaszthattuk itt el.

MARHA STEAK SÜLTBURGONYÁVAL, PIKÁNS MÁRTÁSSAL, SALÁTÁVAL (11,50 €) Amit azonnal észrevettem, a steak túlságosan vékony szeletből készült. Igaz, hogy nagydarab volt, de vékonysága miatt teljesen átsült, így kérésemet, egy medium steaket nem sikerült teljesíteni. Ugyanakkor elmondható, hogy puha és omlós, ízletes húsdarabot kaptam. A steaket pirítósra helyezték és vastagon leöntötték egy remek pikáns mártással, ez pedig kimondottan „felturbózta” a vacsorámat. Kifogástalan volt a sült burgonya, és bár kissé barnábbra sült, számomra tökéletesen megfelelt. Nem éreztem rajta, hogy főtt krumpliból készült volna. A steak mellé kért salátával viszont nem voltam elégedett – saláta helyett ugyanis nyerszöldség-tálat kaptam, felszeletelt uborkával, paprikával, paradicsommal, illetve kukoricával. Ez pedig az ízfokozótól sem lesz saláta.

A fokhagymaleves (2,20 €) sűrűsége hasonló volt a húsleveséhez, valójában abból is készül. A fokhagyma íze és illata harmóniában volt a leves többi hozzávalójával. Ezt a finomságot a Nimródban húsdarabkákkal kínálták. A gombakrémleves (2,50 €) friss, egészséges gombákból készült. Selymes, krémes állaga, pompás íze volt, a színe pedig a vaj és a tejszín kellő használata miatt tökéletesként értékelhető.

NATÚR CSIRKEMELL JUHSAJTOS MÁRTÁSSAL, PÁROLT RIZZSEL (8 €) A csirkemellek kellően lédúsak és ízletesek voltak. A sütés során nem maradtak szárazak, az aromás juhsajtból készült mártással pedig, amelyből került rá bőven, kifejezetten elégedetté tett bennünket. Bár elsőre kissé sósnak tűnt, ezt a juhsajt eredményezte. A rizsköret tökéletesre volt

32


Gasztro párolva. Amit még megjegyeznék, kimondottan tetszett, hogy az étel díszítésénél is felhasználtak juhsajtkockákat.

lemásolhatatlan illata pompásan illeszkedett. A szalonna ropogósra sült, a köretként szolgáló sült burgonya pedig szintén kitűnő volt. Az est egyik legfinomabb fogásának bizonyult.

KACSAMELL ÁFONYAÁGYON, KROKETTEL (8,70 €) Gyönyörűszép adagot kaptunk, amely már látványával is kellette magát. Sajnos azonban a krokett jellegzetes előre fagyasztott félkész „ipari” termékből készült, ami számomra ront az étel minőségén. Mindazonáltal a kacsamell lágy és ízletes volt. Áfonya helyett meggyágyon, a vörösbor erős ízhatásával kóstolhattuk. Mindez teljesen rendben volt, egyetlen kiábrándító momentumát a krokett jelentette.

CSÍPŐS SERTÉS RAGU BURGONYAKÖPENYBEN (6,90 €) Hagyományos sertés szotéról van szó, amely kifogástalanra sikerült, annak ellenére, hogy nem nevezhető pikánsnak, mint azt az étlapon írják. Aromás, szaftos étel, amely a burgonyaköpenyben nagyon jól érzi magát. A „köpeny” kérge kellően ropogósra sült, belseje azonban puha és kellemes maradt. A hús omlósra sikerült a párolás során. Az egészet tejszínnel vastagon leöntve, sajttal megszórva tálalták.

SZALONNÁBA GÖNGYÖLT HARCSA, SÜLT BURGONYÁVAL (10,10 €) Nagyon impozáns látványt nyújtó harcsafilét kaptunk, pláne, hogy szalonnába csomagolták, és azzal együtt sütötték. Ízletes és lédús volt a hal, annak jellegzetes aromája mellé pedig a szalonna

DESSZERT A somlói galuska (2,20 €) hagyományos és közkedvelt desszert. A Nimródban ízletes és lédús, tejszínhabbal és csokival gazdagon leöntve kínálják. A túróval töltött palacsinta (1,70 €) igazán háziasra sikerült. Tölteléke friss és ízletes, és

33


Vendéglőlesen nem sajnálták a palacsintából, amelyet a tejszínhab még kívánatosabbá varázsolt. És az a tálalás! A violinkulcs nagyon ötletes volt. A vanília fagyi meleg cseresznyezselén (2,20 €) remek édesség, mindez pedig csokival leöntve kitűnő párosítás. Kóstolásakor a meleg zselé megolvasztja a jégkrémet, ami elképesztő élvezetet nyújt.

kissé zavaró a szemünk elé táruló hatalmas bőrkanapé. A bárpulttal szemben áll, érkezéskor így azonnal az ott ülő társaság kerül szem elé. Személy szerint a tévékészüléket eltávolítanám jelenlegi helyéről, és inkább egy kevésbé feltűnő helyre szerelném. Egyszerű viszont nagyszerű ételkülönlegességekkel szolgálnak a Nimródban, elnevezésük az étlapon azonnal felkelti a vendég érdeklődését. Az ételek díszítése helyenként fantáziadús volt, ám a főételek tekintetében inkább egyhangú. A legszebb köntöst az előételek és a desszertek kapták. Pincérnőink felkészültek voltak, és kérdésünkre kellően bemutatták az ételeket is, ám néhány alapszabályt nem tartottak be. A környezet rendezett és tiszta, a mellékhelyiséghez hasonlóan. Az ételek hőfokára nem lehet különösebb panaszunk, a meleg tányérokon való tálalás viszont elmaradt. A hal esetén gyakori, hogy nem kapunk megfelelő kést, ezúttal is így történt, ugyanakkor a steakhez a hozzá illő evőeszközzel szolgáltak. Mindent összegezve, bátran látogassanak el a Nimródba! Jó étvágyat kívánunk hozzá!

SZUMMA SZUMÁRUM A zenei repertoárt leszámítva kellemesen telt az idő a Nimród étteremben. Belépéskor azonban

EREDMÉNY: 7,4/10 (A leírtak mindössze saját és társaim véleményét tükrözik. Az étterem minősítésénél figyelembe vettük a rendet, a tisztaságot, a felszolgálást, az ételt és a környezetet.)

ÉVÉRTÉKELŐ Társaságunk a tavalyi év minden hónapjában meglátogatta és értékelte a dunaszerdahelyi régió egy-egy éttermét. Tapasztalatainkat és benyomásainkat összegezve részünkről kijelenthető, hogy kiindulva az általuk képviselt kategóriából, az elvárásainkat ahhoz igazítva, egyszersmind a hiányosságokat ahhoz képest értékelve a legmagasabb helyezést a dunaszerdahelyi Villa Rosa étterem érte el, mögötte holtversenyben a szintén dunaszerdahelyi Lorians és a nyékvárkonyi Flórián, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán a vezekényi Vén Diófa végzett. Gratulálunk a színvonalas és kiemelkedő teljesítményhez, és reméljük, a jövőben hasonlóan elégedetten távozhat tőlük minden vendégük! Egyúttal köszönjük, hogy részünk lehetett ebben a maradandó élményben! A többiek (is) figyeljenek, hiszen továbbra is „lesben” állunk!

34


35


36

Fot贸: Ugr贸czky Pityu


37


Sport

Edzőkből krízismenedzserek Poór Tibi interjúja Šenkár Márió és Lelkes Ernő fotói

Radványi Miki az őszi idény után rengeteg interjút adott, sokszor ugyanazokat a kérdéseket és válaszokat olvashattuk. Feltettem én is ilyen kérdéseket, de jobbnak látom, ha tőmondatokban összegzem és beékelem a már többször elhangzott válaszait a bevezetőbe. Körülbelül így: Miki az év első felét pozitívan értékeli és szavai szerint akkoriban hitte, hogy valami elkezdődött. Hipotetikusan, úgy véli, ha maradt volna a Velický-féle csapata, akkor a DAC ma nem lenne utolsó az első ligában. A szakma szerinte pozitívan értékeli a tavalyi munkáját, főleg a csapata feljutását az első ligába. Egy ilyen ősz után Mikit már semmi se lepi meg, szakmailag sem, és bevallotta, hogy ez idő tájt rengeteget tanult. A bundázókra kirótt magas büntetések Miki szerint helyes ítéletek, viszont a klubot nem kellene megbüntetni, annak ellenére, hogy a szövetség szabályzata szerint a klub megbüntetésére van lehetőség. Nem foglalkozik túlságosan a témával, inkább kivárja a döntést. És itt kezdődik az interjú klasszikus formátuma, tartalmilag tulajdonképpen ott, ahol befejeztük a nyitrai sajtótájékoztató során. Hivatalosan 2128 a liga átlagos nézőszáma, de reálisan körülbelül 500, nálunk pedig 300 körül. Miért? Rengeteg tényező miatt. Az egyszerű ember szemében a történtek után a foci elvesztette a varázsát. Kimegy a mérkőzésre, megpróbál szurkolni, izgul, és közben a felek már rég megegyeztek. Én se mennék el olyan meccsre, ahol kifizetek négy vagy öt eurót és azt látom, hogy a pályán komédia folyik. Szlovákiában Nagyszombatban járnak focira, DAC-ra jártak, Slovanra már rég nem, és Zsolnán, ahogy mondtuk, gyönyörű stadion van, de akkor se mennek ki az emberek. Fontos tényezőnek számít az is, hogy az emberek „jóllaknak” a sportcsatornákon kínált meccsekkel. 38

Te egy olyan korszakban fociztál, amikor európai színvonalú volt a honi labdarúgás. Hogy látod a mai generációk esélyeit vis�szakerülni hasonló szintre? Ennek a történetnek az egyik kulcsfontosságú szavát mondtad ki – generáció. Elfogytak a futballistáink (nem a labdarúgóink). A mi időnkben mi volt? Nyáron a foci, télen a hoki. Ma a játékosok leülnek a számítógép elé és fifáznak, ahelyett, hogy kimenjenek sportolni. Lehet, hogy így rengeteg tehetség elvész, mert egyszerűen lusták a srácok. Most felteszek neked egy kérdést: Mennyi ember és ki akar focizni? Ne vegyük Németországot, stb… Általában egy szegény ország fiataljai akarnak focizni, akik kitö-


Interjú Utazás rési lehetőséget látnak a fociban. A mi fiataljainknak nincs ilyen motivációja. Megvan a jólét, és sokszor ennyi elég is. Az rendben van, hogy egypár srác küzd a lehetőségért, de ezek nem ligás szintű játékosok. A ligás csapatok java része – a mi csapatunk is – ilyen játékosokkal tűzdelt… Tudod, hogy ma mi a legnagyobb gond? Így mondom el: Aki ma hajlandó futni és nem spórol a lépésekkel, Corgoň Ligát játszhat. Ez egy képet ad a liga színvonaláról. Szlovákia kis ország, a legjobbak külföldön vannak, aki három egyenest tud rúgni, az első ligában, aki két egyenest tud rúgni, az a második ligában játszik. Egy fiatal játékosból még lehet első ligás minőség, de egy negyedik ligából hozott 26 éves játékosból már nagyon nehezen. Emlékszem, anno a Szlovák Nemzeti Ligának (Csehszlovákiában második vonal volt az SzNL) olyan színvonala volt, mint a Corgoň Ligának. A focisták technikai képzettsége és tudása alapján szerintem jobb volt, mert az akko-

ri SzNL csapataiban nem voltak játékosok, akik nem tudták lekezelni a labdát… De miért? Mert akkor nem mehettek ki például Ausztriába. Mindenki itt játszott, és akár nyolc évig egy csapatban. Igen, de manapság a legjobb ligákban is már csak elvétve játszanak, Ausztriában is inkább az alacsony osztályokban futkosnak. Ez azért van, mert külföldön az alacsony osztályokban megkapják ugyanazt a pénzt, mint itt az első ligában. A Csallóközben is ez a helyzet, itt is olyan pénzeket fizetnek a játékosoknak, hogy aki harminc éven felüli és játszhatna még feljebb is, azt mondja magának, hogy miért tipródjak az első ligában, ha heti három edzés és egy meccs mellett ugyanazt a pénzt kapom meg falun, mint a Corgoň Ligában? Van egy elképzelésed, elkészítesz egy kéthároméves edzői projektet, de kinek adod át? Nem tudod átadni Mohseninek, se a nyitraiaknak, szinte senkinek, mert nincs rá igény. Egy edző mit kezdjen ezzel?

39


Sport szerintem ma nem létezik testnevelés, így hozzád is koordinálatlan mozgású fiatalok kerülnek. Amíg ezt nem orvosoljuk, addig ne építsünk stadionokat, akadémiákat, mert nem lesz kinek… Hm, igen… A mai világban szólj egy fiatalnak, hogy csináljon egy bukfencet – kitöri a nyakát! A mi időnkben egy csapatban elég volt egyetlen kimondottan futóember. Ma meg lehet, hogy van egy játékos, aki eszet ad a csapatnak. Nem akarom, hogy ezt úgy értelmezzék az olvasók, hogy fényezem a régi idők fociját, de ezek kézzelfogható tények. Különbség az is, te is mondtad, hogy nem egy futó játékostól lesz gyönyörű a foci, hanem olyantól, aki észt és elképzelést visz a csapatba. Hozzáteszem, hogy a foci nem sablonos játék, millió variáció van egy meccs alatt, és a kreatív játékosok képesek ezekből a variációkból kiválogatni másodperceken belül a legjobbat.

Amikor a Pro Licence előadásokra jártam, Lešický azt mondta nekünk: „Edzők lesznek, de önöket sajnos csak krízismenedzserekként igazolják majd a klubok.” Ez egy találó definíció. Igen, kimehetnék Ausztriába, az ötödik ligába, de az engem nem vonz – jelenleg. Adtam magamnak még négy-öt évet, s akkor majd meglátom, hogy maradok-e a jelenlegi úton. Szerinted mit hoz a 2014-es év? Sok meglepetést, minden szinten. Szlovákiában sok pozitív dologra nem számítok, mert itt a fociban a klíma még a magyarországihoz sem ér fel. Kulturált körülmények közé a szülők is szívesebben viszik a gyerekeket edzeni, mint olyan helyre, ahol egyszer ez nincs, egyszer az nincs. Na, ezt nem látom Szlovákiában, itt tíz év alatt adtak ötvenhat millió eurót a stadionokra, amíg egy Székesfehérvár kapott kilenc milliárd forintot. Egy szisztematikus lépés kezdete egy állam részéről nem a stadion vagy a klub dotálása. Elsősorban az iskolákban kell rendbe tenni a testnevelést. Tisztelet a kivételnek, de 40

Egy kis intermezzo. Egy dolog nem ült nekem. Tudom, hogy milyen az edzői filozófiád, ezért nem értettem, hogy miért álltál ki nyílt focival Besztercebánya és Miava ellen… Én mindkét meccsre taktikailag defenzív felfogással, biztosított védelemmel álltam ki, csakhogy jött egy helyzet a harmadik percben (Ujlaky), s a tapasztalatlan középpályásaimat elvitte a hév. Naivan elhitték azt, hogy ha egyszer helyzetbe kerülnek, akkor állandóan oda kerülnek. Ezt a miavaiak nagyon jól kihasználták. Besztercebányán az első tíz percben a hazaiak nem jutottak át a felezővonalon, csakhogy mi kaptuk az első gólt, és kiállították a kapusomat… Jó, de zárt védelemnél nehezebben került volna a hazai játékos a kapussal szembe, mint az első gólnál… Igen, de ami legjobban zavart, hogy az első gólnál Matúš és Majerník milyen hibát követtek el. Amikor passzolsz, akkor kell, hogy úgynevezett kontrollált offenzívád legyen. Magyarán, ha oldalon játszom, akkor miután passzolom a labdát, adott területeket kell lefoglalni és lezárni. Ez nem történt meg, mert mindketten hátráltak, és ezt a hibát egy U-21-es válogatott követte el...


Utazás Interjú

Miki, nem tragédia, hogy a DAC-ból egy ugródeszka lett ilyen játékosoknak? És most fittyet hányva a Világi-féle másik klubra, kérdezem, hogy nem lenne-e ideje már, ha Mohseni és Antal tudatosítanák, hogy ez így nem mehet tovább – ha lesz két klub, ha nem? Én főleg Antallal beszélek – az elnököt nem láttam fél éve – és ezt el is mondom neki, hogy ilyen szinten, természetszerűen, nincs jövő. Engem például mint edzőt zavar, hogy idejönnek fiatal játékosok, dolgozom velük fél éven keresztül, mint az állat, elmennek, és más edző aratja le a babérokat a munkámból. Itt volt például Gerec, akartam, hogy maradjon, most a Zólyombrézó legjobb góllövője, és szerintem pár éven belül egy nagyon jó csatár lesz. Erről beszélünk, a koncepciós munka két-három évig tart.

Milyen hatással volt rád ilyen meccsek sorozata, és milyen hatással volt a családodra? Nekem, ha nem lett volna nyugodt családi hátterem, akkor játékosként nem értem volna el azt, amit sikerült elérni. Az edzői poszt még nehezebb, mert nagyobb a nyomás. Ha nyer a csapat, akkor a csapat a jó, de ha veszít, akkor az edző a hibás – ez egyértelmű szemlélet. Ami számomra fontosabb, hogy főedzőként, majdhogynem száz meccs után a két legfelsőbb bajnokságban, megtanultam másképp kezelni sok mindent. Sokkal higgadtabb vagyok a meccs után, mint régebben. Ilyen szempontból ez az ősz… hihetetlen dolgok sorozata, melyeket le kellett reagálni, viszont nem vittem haza ebből semmit.

Őszinte leszek, nem tudom olyan klub működését elképzelni, melynek nincs egy épkézláb koncepciója az ifjúsági bázissal. Mindenki tudja, hogy sokan szépen lassan elhúztak innen, és itt meg maradnak az elkeseredett gyerekek, szülők… Ez az előnye a többi klubnak, melyeknek hasonló az anyagi háttere, mint a DAC-nak. Nyitra, Beszterce, Kassa. Hatalmas gondokkal küszködnek, hasonlóan, mint mi, de ők meríthetnek az ifjúságból, a B-csapatból – kiemelhetnek kész játékost az első ligába. Nálunk ez már nincs, ezzel tisztában vagyok. Nekem a legkellemetlenebb, de nem panaszkodni akarok, mert ezt a munkát választottam.

Mi okozta tavaly a legnagyobb fociörömöt DAC-on belül (a feljutás mellett), DAC-on kívül, és a magánéletedben? Amit láttam a Trencsén ellen – ezen a meccsen sok minden úgy alakult, ahogy elképzeltem. DAC-on kívül a Bayern München diadala a Bajnokok Ligájában, ráadásul egy olyan edzővel, akinél volt szerencsém annak idején pár napot eltölteni, és az, hogy Pintér Attila, aki nagyon jó barátom, a magyar válogatott szövetségi kapitánya lett. És a magánéletemben? A legfontosabb dolog az, hogy a családom egészséges. Tegnap voltam komplett kivizsgáláson, egészséges vagyok, ez nagyon jó ilyen ősz után… :-) 41


Sport

Érdemes legyen focizni, és érdemes legyen a fociért rengeteget tenni Németh Krisztián észrevételei az auxerre-i fociakadémia-látogatás alkalmából Feljegyezte: Poór Tibor Fotók: Németh Krisztián és www.lejdc.fr November végén befejeződtek a bajnokságok, és csapatainkkal, az FKSG2007-tel és a Várkonnyal sikeres évet zártunk. A terveink természetesen magasabbra törőek – olyan élvonalbeli csapatot akarunk kiépíteni, mely konkurálni tud a Slovannal, vagy a Nagyszombattal. Ennek a filozófiának eleget téve, a majdhogynem négyhónapos szünetet kihasználtuk, hogy tapasztalatokat szerezzünk arról, hogy miként művelik a focit a fejlettebb focinemzeteknél.

TERV Novemberben két hetet töltöttem az edzőtársaimmal, Borbély Balázzsal és Lépes Györggyel a francia Auxerre-ben, ahol az utánpótlás nevelésének titkaira voltunk kíváncsiak a helyi akadémián. Decemberben itt járt nálunk egy szerbiai küldöttség, Slobodan Santrać és a Partizan Belgrád utánpótlás edzői, akik egy tanulságos háromnapos találkozáson átadták a tapasztalataikat az FKSG2007 és a baráti Szenc edzőinek. Januárban a Szenc edzőjével, Andrej Štellárral két hétre a Dortmund téli edzőtáborába készülünk, ahol Jürgen Klopp edzőtől tanulhatunk, és figyelemmel kísérhetjük, hogy a világ egyik legjobb edzője mit és miért csinál.

42


Utazás Sport

Egy auxerre-i legenda, Guy Roux és Németh Krisztián AUXERRE? AUXERRE! Ez a kisvárosi fociakadémia jelenleg is Arséne Wenger egyik kedvenc forrása, nagyon sok srác kerül egyenesen Auxerre-ből az Arsenal akadémiájára. Az AJ Auxerre klub sikereinek kovácsa Guy Roux edző, aki egy hatodik ligás csapatot európai szintre emelt. Ez is egy jó példa arra, hogy kis városkából is lehet az európai foci felsőbb emeleteire jutni, hiszen Franciaországban az auxerre-i akadémia nevelte ki a lyoni akadémia után a legtöbb profi labdarúgót. Az első héten Borbély Balázzsal az A-csapatot, az U17, az U19 és az akadémia csapatát (U23) kísértük figyelemmel, a másik héten pedig Lépes Gyurival a legfiatalabb korosztályokat elemeztük. KIVÁLASZTÁSI RENDSZER Már az első napokban észlelhettük a különbségeket a közép-európai feltételekhez képest. Szerintem a legnagyobb elmaradásunk a kiválasztási rendszer, ami nálunk abszolút nem működik. Az Auxerre megfigyelői az egész országból kiválasztanak kilencven tehetséges játékost, a

suhancok meghívást kapnak egy tornára, ahol kiválasztanak a második szűrésben harminc srácot, és egy újabb tornán az U14-be kiválasztanak hármat-négyet közülük. Ez hétszer megismétlődik egy év alatt. A szűrésnél legfőképp a gyorsaságra fókuszálnak. TÍZ ÓRA, TAKARODÓ! Tizennégy évesen kerülnek a gyerekek az akadémiára, és profikként nevelődnek, ami viszont nem azt jelenti, hogy pénzt keresnek, hanem azt, hogy bekerülnek egy szervezett, szigorú szabályokkal ellenőrzött önkéntes rendszerbe, amelynek alárendelik magukat. Természetesen amatőr szerződést íratnak alá a gyerekekkel. Egy példa, hogy mennyire odafigyelnek az apró részletekre: tíz órakor központilag kikapcsolnak minden mobiltelefont, minden wifit, minden tévét, a chipes ajtók becsuknak és kezdődik az alvás – reggel hétig. Nincs kompromisszum, nincs esetleg vagy mégse… Ez csak egy példa, de így működik minden – akinek nem tetszik, azonnal mehet, mivel képletesen mondva a be43


Sport járatnál húszan várnak. Havonta egyszer mehetnek haza, és aki messzebb lakik, azok szüleinek megfizetik az utat, hogy meglátogathassák a fiaikat. Nem vagyok benne biztos, hogy ilyen szigor uralkodik a magyar akadémiákon is. Nagyjából hasonlóak a magyar akadémiák, mint az auxerre-i, de úgy gondolom, hogy en�-

nyire következetesen nem tartják be a rendszer menetének összes momentumát, a kiválasztást biztos nem. A tulajdonosok következetesebben kérik számon az eredményeket. FIZIKUM ÉS A KÉSZ FOCISTÁK Első ránézésre is szembetűnő a növendékek gyorsasága és az agresszivitása. Merem mondani, hogy az U17-es csapat játékosai olyan fizikummal rendelkeznek, mint nálunk egy felnőtt profi csapat játékosai. Az U17-ben a középpályán és a csatársorban komoly európai szintű játékosok vannak, szinte kész focisták, de a hátvédekről és kapusokról ezt nem mondhatom. Nyilvánvaló, hogy ezekhez a posztokhoz – nem csak nálunk – kor és tapasztalat szükséges. HOZZÁÁLLÁS Nem észleltem, hogy bárki is nyafogna, ha netán az edzőmeccs közben megrúgják. Az előkészületi meccseken nem láttam felesleges vitákat a bírókkal. Roppant érdekes volt, hogy körülbelül tizenöt éves gyerekek fújták az előkészületi meccseket – mivel a francia fociszövetség bírókat is képez – és kivétel nélkül mindenki respektálta őket. Mi pedig egy megfogó látvánnyal gazdagodtunk, amikor a 190 cm magas futballisták futkostak a két fejjel kisebb, vékonydongájú bíró mellett. EDZÉS KÖZBEN OKTATÁS A gyerekeknél nem láttam kaotikus mozgást, pozíciók szerint játszottak. Sokszor megállították a játékot és az edző magyarázta a szituációkat, és az irányított játék keretében elmagyarázta, hogy milyen döntéseket kell hozni. A foci taktikai részét már itt belenevelik a srácokba. Jó volt nézni, hogy ezeket az előkészítő játékszituációkat milyen kreatívan oldották meg. Hasonlításképpen, nálunk gyakori, hogy 18-19 éves focisták nem tudták, hogyan kell helyezkedni…

44

JÁTÉKRENDSZER Az edzők hetente háromszor gyűléseznek az akadémia igazgatójával. Érdekes beszélgetéseknek lehet az ember részese, mert ami a játékrendszert illeti, nem egy játékrendszerre készítik fel a játékosokat, mint például a Barca. Az auxerre-i


A SZÁLLÍTÓ

Utazzon velünk kényelmesen! Vállaljuk Ön és vendégei szállítását bármilyen alkalomra. Személyszállítás esküvőre, színházba, kiállításra, reptéri transzferek, belföldi és külföldi szakmai utak és kirándulások, céges rendezvények, vadászatok, sítúrák és egyéb programok igény szerint, exkluzív személyautóval és minibusszal.

Rendelésfelvétel, időpontegyeztetés illetve foglalás valamint további információk a +421 905 644 259-es telefonszámon és a kurier.kurier@pobox.sk e-mail címen. 45


Sport

akadémia igazgatója több rendszert preferál, mert nem lehet tudni, hogy a nagycsapathoz milyen főedző kerül, mit akar játszani. Ha az akadémia a PSG-nek, vagy bármelyik klubnak felkínál egy játékost, az igény többnyire egy flexibilis futballista. Én elsősorban felnőtt csapat edzőjének tartom magam, és főleg az átmeneti időszak érdekel, a tizenkilenc évesektől a huszonegy évesekig. A francia akadémián a tizenhét év az a kor, amikor már szinte mindent kell a játékosoknak tudniuk a fociból, ebben a korban már nem tehetségekről beszélnek, mint nálunk – itt tizenkilenc évesen a fiúk már topjátékosnak számítanak. Láttuk is ennek a példáját, amikor kilátogattunk Párizsba, a Franciaország-Ukrajna vb-selejtező meccsre. Ott a húszéves Pogbát figyeltük, aki végigvezényelte csapatát egy olyan meccsen, ahol kétgólos hátrányból indultak. FELADATAINK Biztos, hogy az auxerre-i nem a világ legjobb akadémiája, de mégis világszínvonalú, és megmutatta nekünk, hogy milyen irányba kell elin46

dulni. Mindenekelőtt azért akartunk ellátogatni Auxerre-be, hogy lássuk a hozzáállást, azt a hitet és életérzést. Mert olvashat róla az ember, nézheti a tévében, az teljesen más, mint amikor ennek a fociműhelynek a professzionalizmusát átéljük a saját bőrünkön. Tudatosítottuk, hogy a komoly megfigyelés az első feladatunk, amivel feltérképezhetnénk a Felvidék összes tehetséges tizenkét éves focistáját, hogy ezeket a gyerekeket 12-14 éves korig kiszűrjük, megszólítsuk, és ajánljuk fel a srácoknak és a szülőknek a lehetőséget, hogy profi focistát nevelünk belőlük. Ezt a megfigyelő rendszert nyárig fel kell építeni, és földrajzilag Dél-Szlovákiát kell feltérképeznünk. Fontos kiválasztani a megfelelő edzőket, pontosan kidolgozni a programot, hogy a tehetségeink a foci-ábécé minden részét megtanulják tizenhét éves korig. Természetesen, meg kell szervezni ennek az infrastruktúráját és… reggel héttől este tízig kell dolgozni. Szeretnénk meggyőzni a fiatal növendékeinket és a szüleiket, hogy régiónkban is érdemes focizni, és érdemes a fociért rengeteget tenni.


47


Sport/ Szakértők Ligája

Szakértők Ligája Összegzés a Bajnokok Ligája őszi csoportmérkőzéseiről.

Rostislav Prokop véleménye A csoport: A Manchester United nehéz időszakon megy át. Az edzőcsere egyszerűen kellett, hogy kimutatkozzon, ezt főleg az angol bajnokságban észlelhetjük. Számomra ezért sem esélyes a manchesteri gárda a BL győzelemre. A Bayer Leverkusen a továbbjutás ellenére némi csalódást okozott, főleg a Manchester elleni kiütéses vereség miatt. A harmadik Shakhtar Donetsk a Viktoria Plzeň ellenfele lesz az Európa Ligában, kíváncsian várom ezt a megmérettetést. B csoport: Nem láttam az utolsó meccset, de olvastam róla, és láttam a rengeteg fotót. Pavel Nedvěd nyíltan meggyanúsította a török klubot (Galatasaray-t), hogy a havazás után, másnap, szándékosan szinte felszántották a pályát. Az olasz sajtó is egyértelműen és egyhangúlag ebben látta annak okát, hogy a Juventus kikapott. Van benne valami, mert a „felszántott” pálya tényleg nem volt reguláris, és a hazaiaknak kedvezett… A Real Madrid előtt le a kalappal, hatalmas erőt képvisel, szerintem a három legesélyesebb csapat közé tartozik. C csoport: Van egy olyan érzésem, mintha nem tudnánk kellőképpen felmérni az Olympiakosz erejét. A görög klub is gigászi erőt képvisel, szerintem a Manchester Unitednek nem lesz vele könnyű dolga. Természetesen örülök a kis Weiss fantasztikus teljesítményeinek, azt hiszem, hogy ez az átigazolás számára egy remek döntés volt. Ami a Paris Saint-Germaint illeti, az Ibrahimović-Cavani összhang működik és… abban az esetben, ha a svéd csatár képes lesz csak a játékra összpontosítani, nem lepődnék meg azon, ha elődöntős lenne a PSG. 48

D csoport: Papírforma. A továbbjutás egyértelmű volt a Bayern München esetében, az egyik legnagyobb esélyes a végső győzelemre. A Manchester City egy nyitott könyv, könnyen meglepetést okozhat, mint a PSG, viszont nekem hiányzik a Cityből a csapatkémia. E csoport: Abszolút papírforma, de egyelőre a Chelsea-től nem látjuk a megszokott teljesítményeket, talán a Mourinho-faktor miatt. A portugál szuperedző szerintem maga se tudja még, hogy mit játsszon – egygólos győzelmekkel nyerni, amitől Abramovič nem lesz elégedett, vagy attraktív focival egypár meccset veszíteni, amitől Abramovič szintén nem lesz elégedett… F csoport: A tabella végeredménye is sokatmondó, hiszen nem jutott tovább egy tizenkét pontos csapat… A Dortmund esetében szkeptikus vagyok, nem hiszem, hogy képes lenne megismételni a menetelést a döntőig. Az Arsenal több fronton harcol – nem vagyok benne biztos, hogy képes ilyen káderrel elérni valami komolyat a BL-ben, ha hajtani fog az angol bajnoki címre is. Nápolynak marad az Európa Liga, de gondolom, a Juve is komolyan veszi majd ezt a kiírást, hiszen az EL-döntőt Torinóban játsszák… G csoport: Kár a Portóért, de a Zenit is egy remek csapat. Az orosz ligát Európa öt-hat legjobb bajnoksága közé sorolnám. A Portónak lehet, hogy generációváltás okozta gondjai vannak, a hazai bajnokságban se remekelnek. Az Atlético Madrid a mai formájában bárkit képes legyőzni. A spanyol liga éllovasai közé tartozik, tehát kétségtelen a csapat rendkívüli kvalitása. H csoport: Szintén papírforma, de az AC Milan csapatához nagy reményeket nem fűzök, gondokkal küszködik az olasz bajnokságban is… A Barcát, ha felépül Messi és Neymart is elkerülik a sérülések, a legnagyobb esélyesnek tartom a döntőre.


49


PR

A szolidtól a szexisig!

A dunaszerdahelyi Jehud Aszád téren (a Kék Duna mellett) lévő Bella fehérneműbolt tulajdonosával, Varga Izabellával beszélgettünk.

Aki nem csak vásárol, de választ is fehérneműt, az az alapvető funkciója mellett nyilván más valamit is keres. Tapasztalatai szerint mi volna az? A fehérnemű viseletének is létezik kultúrája, ahogy minden más ruhadarabénak, és az életünk számos terén végzett, gyakorlatilag bármilyen tevékenységnek. Mivel ez esetben intim viseletről van szó, amit csak úgymond a „kiválasztottak” láthatnak, az alapvető funkció mellett, úgy gondolom, a lányok és hölgyek, asszonyok egyaránt olyasvalamit keresnek, ami számukra önbizalmat ad. Testünk időnként, még ha indokolatlanul is, de számos gátlással terhel bennünket, ezért szükséges, hogy legintimebb viseletünk illeszkedjen személyiségünkhöz, legyünk akár szerények és visszafogottak, vagy temperamentumosak. Mi az, amit a Bella fehérneműbolt e téren nyújt? Igyekszünk elérni, hogy aki hozzánk érkezik, annak az elégedettségét távozáskor ne szimplán az váltsa 50

ki, hogy vásárolt valamit, hanem hogy a vásárlás egész folyamata során otthon érezhette magát nálunk. Tehát a feltett és a fel nem tett, de fontos kérdésekre is szeretnénk választ adni, persze nem tolakodóan. Minden téren szeretnénk megfelelni a vásárlónak, legyen akár egy fiatal lány, kisebb méretekkel, vagy egy hölgy, aki nagyobb mellmérettel rendelkezik. Örömmel tölt el, amikor megtalálják nálunk azt a viseletet, melltartót, ami tökéletesen illeszkedik a vonalaikhoz. A férfiak talán néha nem is sejtik, hogy ez mennyire számít. Ha már szóba kerültek, férfiak is betérnek a boltba? Természetesen, az elmúlt karácsonyi szezonban számos férfivásárlónk volt, igyekszenek kedveskedni párjuknak. Egyáltalán nem gátlásosak ebben, sőt, általában a merészebb, szexisebb, mindenekelőtt színes darabokat keresik, de azt hiszem, ez érthető. :-)


PR

És a hölgyek milyen arányban érkeznek konkrét elképzelésekkel? Jelentős részük pontosan tudja, mit akar, ugyanakkor még közülük is sokan akadnak, akik kíváncsiak, és elbeszélgetnek velünk az elképzelésükről. Mi pedig természetesen próbálunk ahhoz illeszkedni. Azt kell, hogy mondjam, hogy a hölgyek sem gátlásosak e téren. Talán a nők, lányok egymás közt könnyebben beszélgetnek intimebb témákról is, éppen ezért is gyakran bevállalósabbak, mint amilyennek elsőre hinnénk őket. Ön mióta foglalkozik a fehérnemű-szférával és hogyan próbál meg haladni a trendekkel? Két éve sodródtam erre a területre, azt megelőzően lakástextillel foglalkoztam. Aztán barátaink, a magyarországi Daisy Dessous fehérneműgyártó képviselői ajánlották fel, hogy szívesen együttműködnének. Így belevágtunk, és többek között az ő termékeiket is áruljuk. A hölgyek valamilyen szinten mindig követik a divatot ezen a téren, amióta viszont elkezdtem foglalkozni vele, gyakrabban lapozok fel divatlapokat, vagy nézek meg hasonló jellegű műsorokat, és természetesen a fehérnemű-

gyártók katalógusaival is sűrűn találkozom. Hogy minden igénynek meg tudjunk felelni, széles skálával kell rendelkeznünk úgy például a melltartók típusait, mint a méreteit illetően. Mennyire szélesre nyúlik a termékek skálája, amelyek fellelhetőek a boltban? Meglehetősen széles: köntösök, pizsamák, szabadidőruhák, kombinék, erotikus hálóingek, különböző tangák és alsóneműk, alakformálók, melltartók, különböző szettek, trikók, korzettek (fűzők), harisnyatartók, harisnyák, combfixek, zoknik. És persze férfiaknak alsónadrágok, pizsamák, trikók. Szezonálisan pedig fürdőruhák is, amelyeket Olaszországból rendelünk. Megtalálhatóak nálunk a cseh Timo klasszikus, nagyméretű melltartói, Olaszországból például a Leilive, a Lormar vagy a Lilly gyártóktól vásárolunk, Magyarországról a már említett Daisy Dessous a partnerünk, és még sorolhatnám. Mit kell tudnunk az előttünk álló szezonról? A nyárra nagyon vidám lesz a színek tekintetében, a ciklámen, a korall, a türkiz, ami leginkább jellemzi majd, és a kis virágminta, illetve a pöttyös, ahogy mindig, ezúttal is trendi lesz. És persze örök divat a fekete és a fehér, fehérneműknél különösen. Mit üzenjünk azoknak, akik elhaladnak az üzlet előtt? Leginkább azt, hogy hagyjuk el azt a tévképzetet, hogy messzire kell mennünk, ha minőségi és ízléses termékhez szeretnénk jutni, hiszen a kereskedő utazik helyettük. Dunaszerdahelyen is tetőtől talpig rengeteg szép ruhaneműt megtalálhatnak, és éppen azért térjenek be hozzánk, hogy a fehérneműk terén ezt mi igazolhassuk. 51


Havi-baj

Lazulj le! Stresszgyilkos módszerek Këri tanácsai

Az ünnepek túlzsúfolt forgataga és az újév kezdete biztosan sokakat megterhelt, kifárasztott. Január éppen ideális lehet arra, hogy kipihenjük a fáradalmakat és testileg-lelkileg felfrissítsük magunkat. Az alábbiakban néhány olyan módszerrel foglalkozom, amelyek pozitív hatással lehetnek az egészségre, amellett pihentetőek és kellemes időtöltést kínálnak.

MASSZÁZS A legősibb gyógyeljárások közé tartozik. A felgyülemlett feszültség negatív hatása az izmok bekeményedése, ennek figyelmen kívül hagyása pedig ortopédiai problémákat, rossz tartást és állandósult fájdalmakat is jelenthet. Ajánlott a test akár preventív jellegű időközönkénti átgyúrása, átmozgatása – még hatásosabb lehet a mas�százs, ha előtte meleg vízben lazítjuk izmainkat. A masszőr elméleti és gyakorlati tudása sokat „dobhat“ a kezelés hatásain. A képzett szakember, aki hivatásszerűen foglalkozik ezzel a területtel, hasznos tanácsokkal látja el a klienseket, komolyabb problémák esetén pedig további, kiegészítő gyógymódot javasol. MEDITÁCIÓ Klinikai vizsgálatok bizonyítják, hogy meditáció, ima, vagy hálaadás rendszeres végzése során az agy szerkezeti változásokon megy át. Olyan 52

területek aktivizálódnak, amelyek más esetekben csak ritkán, a memória és a figyelem összpontosítása nagymértékben javul. A megfelelően végzett elmélkedés önfegyelemre, a gondolatok kontrollálására és a negatív jelenségektől való függetlenedésre tanítja gyakorlóját. A szellemi felfrissülésen túl csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, segíti az emésztőrendszer helyes működését. Érdemes többféle módszert megvizsgálni és azt választani közülük, amelyik mind gyakorlataiban, mind időtartamában leginkább megfelel életvitelünknek. Az interneten rengeteg anyag elérhető a témában, és ha szerencsések vagyunk, még meditációs csoportra is akadhatunk a lakhelyünk környékén.

JÓGA Többé már nem csak a hinduizmus hívei számára nyitott tan, hanem bárki számára elérhető nyilvános csoportok, oktatók révén. Hollywood ismert


Havi-baj arcai közül többen lelkes követői, ezért került vissza újra a köztudatba ez az ősi mozgásforma. A meditációs- és légzőgyakorlatok lelki felfrissülést nyújtanak, a lassú, kitartott mozdulatok pedig hosszútávon végezve csodásan formálják az alakot is. A mélyizmok tornája különösen jótékony hatású gerincbántalmakban szenvedőknek és az ülőmunkát végzőknek. Egyszerűen meg kell tapasztalni! TERMÁLVÍZ A természet alapelemeként a vizet tápláló és tisztító erőként tartjuk számon. Az emberi test tömegének több, mint 60%-át alkotja, elengedhetetlen elem az élet szempontjából. A többszáz méter mélyről feltörő forró vizet kőzetek szűrik, így különösen gazdag ásványi anyagokban. A fürdőkúra sokat javíthat az asztmások és allergiások állapotán, továbbá hatásosan kezeli az álmatlanságot, megnyugtat és ellazít. Minden forrásnak megvan a sajátossága illetve, hogy milyen betegséget gyógyít – ezért akár orvosi javallatra, akár saját indíttatásból is ajánlott meglátogatni őket. KISÁLLATOK Talán első olvasásra furának tűnik, hogy ebben a témakörben helyet kap az állattartás… De tudtad, hogy napi negyedóra foglalkozás a házi kedvenc-

cel jelentősen javítja a kedélyállapotot? Hihetetlen, de igaz: csökkenti a vérnyomást és a koleszterinszintet, erősíti az immunrendszert, ha egy elégedett kisállat elégedett gazdájának mondhatod magad. Depresszióban szenvedőknek nagy segítséget jelenthet egy négylábú a nehéz időkben – azon felül, hogy társaságként szolgál, a negatív gondolatok elterelésére is kiváló módszer. Milyen jó érzés, hogy otthon vár valaki, nem? Kutyasétáltatás ellen nincs apelláta – ha menni kell, hát menni kell. A mozgásszegény, ellustult életmód messziről elkerül, pláne, ha nagyobb testű és mozgásigényű ebbel rendelkezel. ÖNCSISZOLÁS Az önkifejezés remek módszere lehet a művészet, még akkor is, ha nem születtél Picassónak. Néhány eszköz beszerzésével kialakíthatod a saját, kreatív sarkodat, ahová elvonulhatsz. Lehet, hogy a szalvétatechnikához van tehetséged? Vagy fejleszthető a rajzkészséged? Esetleg ügyesen farigcsálsz verseket? Ha nem kísérletezel kicsit, sosem tudod meg, mi minden rejtőzik benned! Végül, de nem utolsósorban: Tölts saját magaddal elég időt, hogy átgondolhasd a jelenlegi élethelyzeted, feldolgozd a kudarcélményeket és tartalmasan kikapcsolódj egy fárasztó nap után! Ha reálisan méred fel képességeidet és terhelhetőségedet, a feszültséggel való megküzdés többé nem jelenthet komoly kihívást!

53


Design

2014 színe: Ragyogó Orchidea Pápay Anami rovata Míg a tavalyi év színe – az Emerald – a növekedés, a megújulás és a jólét szimbólumaként szolgált, addig a Ragyogó Orchidea (Radiant Orchid) szemet kápráztatva újraértelmezi a színkört és középpontba helyezi a képzeletet.

Innovációra, kreativitásra és eredetiségre ösztönöz, melyekre oly nagyon kiéhezett már modern társadalmunk. A fukszia, a lila és a rózsaszín varázslatos harmóniájaként a Ragyogó Orchideából árad a bizalom, sőt örömre, szeretetre és egészségre buzdít. Ez a lenyűgözően bájos és csábító lila gyakran megjelenik majd az idei trendekben. 54

A Ragyogó Orchidea rózsás tónusa egészséges ragyogást kölcsönöz e szín viselőjének, legyen az akár férfi, akár nő. Ez a figyelemfelkeltő szín már több divattervező tavaszi kollekciójában is visszaköszönt és a vörös szőnyegen is megkezdte hódítását. Árnyalatai azonban nemcsak a divatban jelennek meg, hanem az enteriőr dizájnban is. Bármilyen belső tér szemet gyönyörködtető részévé válhat – használhatjuk falfesték formájában, a helyiség fókuszpontjaként, vagy néhány dekorelemként. Rugalmas árnyalat lévén csodásan kiegészíti az olíva- és más mélyebb tónusú zöldeket. Türkizzel, kékeszölddel és lágyabb sárgákkal gyönyörű kombinációkat


Design

alkot, míg neutrális, szürke és bézs közegben élénkítő hatása van. Ez a felemelően merész szín feltölti a teret és egységessé teszi annak színpalettáját.

További inspirációkért látogasd meg weboldalamat (www.anamiblog.wordpress.com), illetve a Facebookon is megtalálsz, mint Anami Blog.

55


Szépségsarok

Sminktrendek az új évre! Kuruc Eszter rovata Mindenekelőtt szeretnék minden olvasómnak boldog új évet kívánni! E hónapban igyekszem betekintést nyújtani 2014 sminktrendjeibe. Minden hölgy szereti követni a divatot, de személyes véleményem a kifutókra megálmodott sminkkreációkról az, hogy a mindennapokban nem igazán viselhetőek. Mindenesetre elleshető pár trükk, alkalmazható néhány praktika, kísérletező típusok esetében pedig számos példa bevethető. Hódít a narancs! Számtalan nagy kifutón láthattunk modelleket narancsszínű ajkakkal, és taroltak. Ezt mi is nyugodt szívvel viselhetjük, hiszen egy natúr sminkkel pompásan mutat. Ha ezt a színt választjuk, akkor ügyeljünk a szemöldökformánkra és a színezésére is! Arcunkra használjunk fényes folyékony alapozót!

Cicás vonal, extrákkal! A fekete cicás vonal vagy a körbekeretezett szempár nem újdonság, ám mindig feldobható valami extrával – például érdekes vonalvezetéssel és satírozással az alsó szempillavonalnál. Ennél a sminknél simán támaszkodhatunk a fantáziánkra. Egy apró tipp ehhez: személyes tapasztalat, hogy azok a szemceruzák, melyeknek a végén kis szivacs található, remekül szolgálják ezt a célt, mert könnyű velük dolgozni, és elérjük a kívánt hatást. A kifutón teljes natúr arcbőr és ajak párosul a sminkhez, de én javaslom a szemkörnyéki korrektorozást és az ajakbalzsamot. Azok a 70-es évek! Ez az a kor, melybe szívesen beleszülettem volna. Nemcsak sminktrükkjei, de ruhái is feledhetetlenek! Ugyanakkor a pasztellkorszak visszatért a 21. században. Bármely színnel dolgozhatunk, típustól függően. A letisztult, folyékony alapozóval és egy leheletnyi korrektorral kezelt arc a tökéletes előkészítés a sminkeléshez. Ajánlanám a halvány bronzosítást és egy kis babarózsaszínű arcpírt, de csakis az orcákra. A szemhéj festése egyszerű: körbekeretezzük a színnel a szempárt a felső és az alsó szemhéjon is. Tipp: használhatunk akár három réteg szempillaspirált is, de csak a felső pillákon. HÖLGYEK, FIGYELEM! Szeretné elsajátítani a sminkelés fortélyait? Ha érdekli a személyes sminktanácsadás vagy sminktanfolyam, jelentkezzen az alábbi elérhetőségeken: 0919 202 833, sminktanfolyam@citromail.hu. 56


57


Január lánya

Bíró Fanni Kérdez: Szilvási Tibi Fotók: Šenkár Márió Születési idő: 1992. 03. 03. Csillagjegy: halak Foglalkozás: orvostanhallgató Hobbi: nyitott minden új dologra

Szerinted mit tudhatunk biztosan az idén? Az idei év jobb lesz, mint a tavalyi volt :-) Volt már olyan újévi fogadalmad, amit betartottál? Nálam mindig ugyanaz az újévi fogadalom: megdöntöm a rekordjaimat a tanulásban, felszedek pár kilót és elkezdek tornázni… Eddig csak az első felét tudtam betartani. Mi az, ami tavaly leginkább meghökkentett, megdöbbentett, meglepett? A szakításom. Van szebb a januári tavasznál? A márciusi tavasz és én. :-) :-) Mi a legélénkebb emléked tízéves korod előttről? Amikor megszületett a húgom, és 58

bementünk a kórházba. Azóta is imádom a testvéreimet! A hozzád e pillanatban legközelebb eső könyv első mondata? „Mikrobiálne ochorenia vznikajú ako následok interakcie infekčného agens s ludskym organizmom...“ Lennél tűzoltó? Igen, szeretem a kihívásokat… És a tűzoltó-egyenruhát! :-)

Mihez kezdenél egy medencében Michael Phelpsszel? Hát alaposan kivizsgálnám… Említs egy nemzetközi és egy magyar vagy szlovák sztárt, akire úgy igazán fel tudsz nézni! Audrey Hepburn, mert egy igazi stílusikon. A magyarok közül pedig Dr. Czeizel Endre, aki hatalmas előrelépéseket tett a genetikában.

Karaokéztál már valaha? Egyszer alapiskolában, de nagyon pocsékvoltam. Azonkívül otthon elkaraokézgatok Lana Del Rey zenéire a fürdőszobában. :-)

Mivel magyarázod meg az ősöknek, ha nem sikerül egy vizsga? Ilyen sajnálatos eset még sosem történt velem, lelkiismeretes vagyok.

Ha lúd, akkor legyen kövér? Igen, ha van rá mód, akkor legyen annyi, amennyi belefér!

Már elképzelted, milyen doki leszel? Szülész, nőgyógyász.


59


Január lánya Szerinted Te milyen páciens vagy? Legyen elég annyi, hogy én biztos nem szeretnék ilyen betegeket, mint amilyen én vagyok… Türelmetlen, hisztis. :-) Latinul lehet „csúnyán” beszélni? Hát azt a részét nem tanítják orvosin. :-) De ha tanítanák, a vizsgaidőszakra már a mestere lennék. :-)

A húgomat, a hippi zenéjével együtt! Ha ö elköltözne a Marsra, akkor a Mars lenne az új Woodstock! Peace! :-) Mi hiányzik neked leginkább Vásárútról, ahol élsz, és miből van ott több mint elég? Szerintem Vásárút úgy jó, ahogy van. De amiből sok van, azok a békák. Nem szeretem a békákat! :-)

Van kedvenc testrészed? A szám! :-)

Mely tévésorozat mely karaktere helyett ugranál be? Samantha a Szex és New Yorkból.

Kit küldenél el a Marsra telepesnek?

Van valaki, akinek szurkolni fogsz a téli olimpián?

Most komolyan, úgy nézek ki, mint aki nézi a téli olimpiát? :-) :-) Mely filmtől maradt legutóbb tátva a szád? Éjfélkor Párizsbam. Imádom Woody Allent. Pöttyös, csíkos, kockás vagy sima? Miben melyik az, ami szerinted menő? Én szeretem az egyszerű dolgokat, úgyhogy a simára szavazok. Lassan megint nyakunkon a Valentin-nap! Most mihez kezdjünk? Nagy ívben kerüljük a szerelmesnek látszó embertársainkat. Utálom a Valentin-napot!!! Ki a legfiatalabb és a legidősebb ember, akitől tanultál valamit az elmúlt években? Legidősebb a nagymamám, ő mindig azt mondja, hogy bízzak magamban, ne érdekeljen mások véleménye. A legfiatalabb pedig az öcsém, aki „megtanított” Discovery Chanelt nézni. :-)

A Klikk Out Év Lánya közönségszavazásának végeredménye: 1. Vida Eszter - 302 szavazattal 2. Ugróczky Gabi - 162 szavazattal 3. Monika Kováčová - 136 szavazattal Gratulálunk a győztesnek! A lányok képeit megtekinthetitek Facebook-oldalunkon is (www.facebook.com/klikkout).

60


er_Flyer (150x195 mm H/W) 12/4/13 5:50 PM Page 4

www.facebook.com/yellowpoppy.sk

Sok szeretettel várjuk virágszalonunkba

Varga Anita – yellow poppy, Kondé püspök utca 6403/7 (a Norbi Update mellett), Dunaszerdahely mobil: +421 908 802 298

61


Viccek

Kuncogó Hogy téved el a szőke nő a kórházban? Úgy, hogy elküldték MR-re, de ő amarra ment...

- Te malacka! Én még sohasem ettem ilyen csokoládét! - NEM IS FOGSZ!!

A magyar labdarúgó válogatott ma felkeresett egy árvaházat. „Annyira rossz érzés volt látni azokat a szomorú arcokat, a reménytelenséget a szemükben” – nyilatkozta később a 6 éves Palika.

Szőke nő a piros lámpánál. Csavargó behajol, megkérdezi: - Egy szál cigit kérhetnék? Szöszi ad neki, továbbhajt. Hamarosan ismét pirosat kap, a csavargó újra behajol: - Apu! Hogyan nevezhettek el az olaszok egy vá- - Tüzet is kérhetnék? rost Pisának? A szőke nő ad, majd továbbhajt. Nemsokára újra - Azért így hívják, kisfiam, mert itt van az a to- megáll, s a csavargó harmadszor is behajol: rony, ami olyan ferde, mint az ökörhugyozás. - Egy százasért kisegítem a körforgalomból is! - Mi az: zöld és nehéz lenyelni? - ??? - Kaktusz.

- Mivel tusolnak a „Nyomorultak” szereplői? - ??? - Jean balzsammal.

Két rendőr beszélget: - Te tudtad, hogy én 9 évesen kezdtem el beszélni? - Komolyan? - Ah, nem nagy dolog. Mozart már 5 évesen zongorázott...

Három piros elefánt ül a fán, sakkoznak. Mi ebben a fura? - Hárman nem lehet sakkozni!

A székely bácsi az állomáson várja a vonatot. Odamegy hozzá egy román alak, és megkérdezi: - Scuzati-ma Domnule, nu stiti cumva, cand merge tren personal spre Brasov? (Elnézést uram, nem tudja véletlenül,hogy mikor megy személyvonat Brassó felé?) Mire a székely bácsi: Aham... S a belednek tálat hoztál-e?!

Két szauna beszélget: - Téged miért zártak be? - Gőzöm sincs… Társkereső hirdetés Fiatal vagyok, jóképű és izmos. Anyagilag is jól állok, hat kocsim van, két házam, és egy nyaralóm a Karib-tengeren. Nem keresek senkit, csak dicsekedni akartam.

A skót családban az anya aggódva szól férjéhez - Drágám, a kisfiunk, már két napja ugyanazt a - Te Béla, ki az a lotyó, akinek a rúzsnyomai a cukorkát szopogatja. bokszereden találhatók? – Nos, drágám, ő - Nem baj, legalább spórol. Mónika, az új titkárnőm. - Jó, jó, de azért már tényleg ki kéne csomagolni! - Ráadásul ugyanaz a keresztneve, mint nekem? - Így van drágám. De ez nem megcsalás, ezt úgy A székely a kecskéjével utazni akar, de a kecshívják, hogy márkahűség! két nem engedik, hogy a vonatra tegye. Ezért - Bélám, ha ezért a mondatodért én kibelezlek, elhatározza, hogy a vonat után köti. Utazás feldarabollak és oda doblak akutyáknak, az közben a kecskét a kilengéstől hol a vonat egyik nem gyilkosság lesz, hanem újrahasznosítás! felén látja, hol a másik felén. Előre megy a mozdonyvezetőhöz, és odaszól neki: Agresszív kismalac mohón majszol egy mogyo- - Uram, vagy menjen gyorsabban, vagy álljon rós Boci csokit. A nyuszikának már csorog a meg, mert a kecském előzni akar. nyála, nem bírja tovább 62


www.kanovits.com

egyedi tervezésű

esküvői értesítők kanovits media s.r.o.

63

Erzsébet tér 1. Dunaszerdahely tel.: +421-31-591 2626 info@kanovits.com


BMW_servis24_plus7_Layout 1 10/28/13 9:19 AM Page 1

www.dunauto.com Radosť nájdete u Vášho predajcu DUNAUTO

www.dunauto.com

Radosť z jazdy

ZARUČÍME TERMÍN DO 24 HODÍN. TERMÍN OPRAVY VÁŠHO VOZIDLA OD PRVÉHO KONTAKTU SO SERVISOM

ZÁKAZNÍKMI NAJLEPŠIE HODNOTENÝ SERVIS BMW NA SLOVENSKU

DUNAUTO, autorizovaný predaj a servis vozidiel BMW. BMW DUNAUTO Hlavná 81/35 929 01 Dunajská Streda Infolinka: 031/ 5900 151 NON STOP odťahová služba: 0905 566 030

64

Tel.: 031/59 00 152 Servis mobil: 0917/655 663 Mail: bmwservis@dunauto.com

Predaj vozidiel: Tel.: 031/59 00 153 Mail: bmw@dunauto.com

www.dunauto.com


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.