Interjú
Nagyon körbenéz, keresi a harmóniákat… Szilvási Tibi interjúja Šenkár Márió fotói Olasz István mindenekelőtt a komáromi Jókai Színház színművésze, a közelmúltban azonban Prikler Mátyás Köszönöm, jól című filmjének epizódszerepében a mozikban is bemutatkozott. Emellett Dj Dilemmaként a Pátria rádió szombat reggeli, Fülbevaló című műsorának szerkesztője és műsorvezetője, illetve a komáromi Révolution partisorozat egyik rezidense. Volt miről beszélnünk. Az első mozis szereped első jelenete egy szexjelenet volt, ezt biztos évtizedek múlva sem lesz nehéz felidézni. Te hogyan viszonyultál ehhez? Nagyon-nagyon szakmailag. :-) Az első gondolatom az volt, hogy Andi (Pityu felesége – a szerk. megj.) mit szól hozzá. Végül csak pár másodperc maradt belőle a filmben, és nem bánom. :-) Sikerült elsőre felvenni? :-) Hát nem, azért ez hosszabb folyamat volt… De nem akarsz mást kérdezni? :-) Persze, de ezt nem lehetett kihagyni… A díszbemutatón visszanézve hogyan tekintettél az elkészült alkotásra és magadra? Öt perccel a vetítés előtt felfutott bennem az izgalom, hogy ez az első mozifilmem, ott leszek a hatalmas vásznon. Előtte nem láttam belőle semmit. Utána úgy éreztem, hogy ha debütálni kell egy filmmel, akkor én ezt büszkén vállalom. Persze magamat is kritikusan néztem, és ilyenkor mindig megfogalmazódik bennem, mit lehetett volna másképp, de örülök, hogy kicsit részese lehettem egy ilyen szép filmnek, amely a minket körülvevő emberek viszonyáról és úgy egyébként a társadalmunkról szól.
16
Milyen volt számodra belecsöppenni a szlovák filmiparba? Nem is csak szlovák, hanem egyébként is a filmiparba belecsöppenni jó érzés volt. Megtapasztalni, hogy egyáltalán milyen forgatni. Ennél a filmnél mindig a kamera jött utánunk, szabadon tudtunk mozogni. Lazán működött az egész. Ebbe szintén bele kell jönni, ezért is örülök, hogy Molnár Csabi is egyre gyakrabban hív a vizsgafilmjeibe, ezáltal bele tudok rázódni a filmezésbe. Ez kicsit más színészet, mint a színpadi, sokkal visszafogottabb. Gyakran meg is említik a filmrendezők, hogy látszik is, hogy színpadi színész vagyok – mikor belépek valahova, akkor nagyon megjövök, nagyon kinyitom az ajtót és nagyon körbenézek. Színpadon hangosabban is kell beszélni, hogy hátul is hallják. De mikor egy filmfelvételen az ember visszanézi, észre is veszi, hogy jaj, tényleg elég, ha két centit mozdítok a fejemen, mert akkor már látszik, hova nézek. Ez egy jó élmény, jó lenne folytatni. Hogyan kerültél a színészpályára? Ez Dunaszerdahelyhez kötődik. Én bizony a Fókuszban kezdtem, mindenki Gabi nénijénél (Jarábik Gabriella – a szerk. megj.). Nagyon hálás vagyok neki. Galántára jártam gimibe, és akkoriban kezdett érdekelni a színészet, de ott nem volt semmi ehhez hasonló, viszont ajánlották a Fókuszt. Felhívtam Gabi nénit, aki pedig látatlanba azt mondta, gyere el, meglátjuk, mi lesz. Aztán ott ragadtam másfél évig, ami nagyon meghatározó volt. Akkor kedveltem meg a színházzal kapcsolatos tevékenységeket, hangulatokat. Nagyon sok jó barátságom született ott, Soóky Peti, Mátis Iván, Nagy Anikó, és még páran, akikkel máig tartom a kapcsolatot, és mindig van miről beszélnünk.