KLIKKout 03_2012

Page 31

FESZTIVÁL AJÁNLÓ

AZ INDIE (JÚL. 5-7.)

POHODA

N

em egyszer néhány fellépő azonos a két fesztiválon, ami elsősorban abból adódik, hogy a két fesztivál ugyanazon, vagy egymást követő hétvégén van, és egy-egy előadó számára is kényelmesebb e két, viszonylag egymáshoz közel lévő helyszínt beiktatnia a fesztiválkörútjába. Másrészt viszont rendszerint olyan előadókról van szó, akik egyik vagy másik rendezvény elsőrendű profiljába kevésbé illenek bele. Nos, ami a közös nevezőt illeti, a jelenleg ismert előadók közül egyelőre a kanadai Caribou-t említhetjük. A Caribou egy matematikus, Dan Snaith egyedülálló projektje. Zenei univerzuma albumról albumra némileg változik, tartalmaz indie rock-, krautrock- és IDM-elemeket is, a végeredmény pedig egy pszichedelikus, hipnotikus, magával ragadó elektronikus egyveleg. Már öt album van a tarsolyában, legjelentősebb a két utolsó, az Andorra, amellyel számos díjat nyert, valamint a tavalyelőtti Swim, amelyet pedig több komolyabb zenei lap (NME, Pitchfork, Mixmag, Guardian) az év legjobb albumai közé sorolt. Idő kérdése volt, hogy mikor kerül be a Pohoda repertoárjába a Londonból érkező Bat For Lashes. A név mögött az angol-pakisztáni

származású Natasha Khan áll, aki 2007-ben robbant be a köztudatba What’s A Girl To Do? című szerzeményével, és annak emlékezetes, groteszk videoklipjével, valamint debütalbumábal (Fur and Gold). 2008-ban a legjobb újoncok közt szerepelt a Brit Awardson, egy évre rá pedig a Two Suns című lemezével még egy lapáttal rátett az elsőre, amely több lenyűgöző slágert is tartalmaz, köztük a Danielt. Sokak örömére ellátogat Trencsénbe a – neve alapján nehezen hihető, de – izlandi Emiliana Torrini, akit a szélesebb közönség elsősorban a reklámspotokban is felbukkanó Jungle Drum című slágeréről is-

merhet. Egyébként operát tanult, és hazájában már 17 évesen sikerre tett szert, amikor az I Will Surviveval megnyert egy versenyt, később ő énekelte A gyűrűk ura – A két torony egyik betétdalát is. Albumai közt elsősorban a két legutóbbi, a Fisherman’s Woman, valamint a Me and Armini címűeknek érdemes utánanézni. Visszafogott és kellemes kis art rock alakulat a Warpaint, aki az idei Pohoda egyik legaktuálisabb fellépője, abból adódóan, hogy még nem járt a közelben, még csak egy album van a háta mögött, és az se túl régi (The Fool, 2010). A Los Angeles-i banda egyébként jelenleg négy lányból áll, korábban Shannon Sossamon színésznő, és a Red Hot Chilli Peppers gitárosa, Josh Klinghoffer is szerepelt benne. Leginkább a Cocteau Twinshez, vagy Joni Mitchellhez szokták őket hasonlítani. Ötödikként az elmúlt évek egyik leginkább hangoztatott brit rockzenei formációját említeném: a The Horrors a kezdeti garage rock-tól mostanra a pszichedelikus rock felé hajolt el. A második albumukat, a Primary Colours címűt az NME az év albumának választotta, tavaly pedig kiadták harmadik korongjukat is Skying címmel. A következő számunkban újabb eseményekkel, és fellépőkkel frissítjük fesztiválajánlónkat. ajánlotta: Szilvási Tibi 31


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.