KLAUZÁLPRESS
JAZZ+MI+TI ISMERETTERJESZTŐ KONCERTSOROZAT A KLAUZÁL HÁZBAN HÍRLEVÉL 2013. JANUÁR- I./2. A téli szezon első Jazz+Mi+Ti szórakoztató és ismeretterjesztő sorozatán a ’30-as, ’40-es évek big band zenéjét játszotta a
Budafok
Big
Band.
Aki idelátogatott, a zenei élmények mellett abban a kuriózumban is részesülhetett, hogy a színpadon foglalhatott helyet, s ezáltal a zenekar és a közönség között egy meghittebb, bensőségesebb kapcsolat alakult ki; hovatovább a színpad hangzásbeli adottságait kihasználva akusztikailag még élvezetesebb előadásban vehetett részt a közönség. Mészáros Csaba a Klauzál Ház igazgatója hangsúlyozta, hogy a sorozat
A koncerten felcsendültek Glenn
érdeklődők a jazz-zel, mint műfajjal
megszervezése 2013-ban is kötelessége
Miller opusai, továbbá a swing
ismerkedhessenek meg.
az intézménynek, hiszen az elmúlt
korszak slágeriet is hallhattuk a
A következő Jazz+Mi+Ti sorozatra
években komoly törzsközönség alakult
Budafok Big Band előadásában. A
február 24-én kerül sor a Klauzál
ki, így a big band rajongók ebben az
performanszt Puskás Csaba, a
Házban. A Budafok Big Band
évben is kereshetik a rendezvényeket a
zenekar művészeti vezetőjének
vendége
művelődési központ kínálatában.
prózája tette érthetővé és
szaxofonművész lesz, az est címe
2013. január 18- án az „In the Mood”
élvezhetőbbé.
„EWI”. A három betű az Electric
Zana
Zoltán
című koncerten a Klauzál Ház színpada
A havonta egy alkalommal
Wind Instrument (elektromos fúvós
teljesen megtelt a 130 főnyi, jazz iránt
jelentkező jazz ismeretterjesztő
hangszer) rövidítése, hazai
érdeklődő közönséggel. A 18 fős zenekar
programunkkal azt szeretnénk
specialistája pedig Zana Zoltán.
mellett Elek István, a Liszt Ferenc
elérni, hogy egy olyan szórakozási
Zeneművészeti Egyetem tanára
formát hozzunk létre, amelyen az
klarinétozott.
AJÁNLÓ:
KLAUZÁL AKADÉMIA- VENDÉGÜNK:
CSALÁDI HÉTVÉGÉK: A KOLOMPOS EGYÜTTES KONCERTJE
A NAGY NÉGYES
2013. FEBRUÁR 9- ÉN (SZOMBATON) 10.00 ÓRAKOR
FEBRUÁR 22- ÉN (PÉNTEKEN) 19.00 ÓRAKOR
ZENÉS VÍGJÁTÉK
JANKOVICS MARCELL 2013. FEBRUÁR 5-ÉN, 18.00 ÓRAKOR
BŐVEBB INFORMÁCIÓ: WWW.KLAUZALHAZ.HU VAGY WWW.FACEBOOK.COM/KLAUZALHAZ
A MAGYAR KULTÚRA NAPJA A KLAUZÁL HÁZBAN
SZERTELENÜL – DROGPREVENCIÓS ELŐADÁSSOROZAT DR. ZACHER GÁBOR TOXIKOLÓGUS FŐORVOS ELŐADÁSA
1989 óta január 22-én ünnepeljük Magyarországon a
A Klauzál Ház céljai között
Ezt követően Magyarország
magyar kultúra napján. 1823-ban
kiemelt helyen szerepel a fiatalokat
„legnépszerűbb toxikológusa”
ezen napon fejezte be Kölcsey
érintő kérdések, a rájuk leselkedő
beszélt a komoly témáról, a
Ferenc csekei birtokán a Himnusz
veszélyek, a megelőzés fontosságát
kéziratát.
hangsúlyozó programok szervezése.
A Klauzál Ház évek óta – e jeles nap
Január 24-én, teljesen megtelt a
tiszteletére – ingyenes színházi
Klauzál Ház színházterme és
egykori függőségéről, a gyógyulás
előadással várja a budafok-tétényi
nagyelőadója általános és
útjáról.
közönséget. A publikum – az elmúlt
középiskolás tanulókkal, őket kísérő
évekhez hasonlóan – már az első
pedagógusokkal és szülőkkel.
napon elkapkodta a jegyeket.
Csaba az intézmény igazgatója
szempontunk az volt, hogy olyan
köszöntötte a diákokat és a
magyar szerző drámáját mutassuk be,
tanárokat, majd Bató András
akinek még nem, vagy csak nagyon
kerületi kapitány mondott néhány
régen szerepelt műve a Klauzál Ház
figyelemfelhívó példát a drogok
repertoárjában. Emiatt esett Heltai
negatív következményeire.
választásunk. Jóllehet, idén egy nappal korábban, de ismét teltházas előadás keretében állítottuk színpadra
„A néma levente”
c. vígjátékot. A két felvonásos darabot az Éless Szín társulata adta elő olyan kiváló művészek tolmácsolásában, mint Koncz Gábor, Mihályi Győző, Kertész Péter, Nyertes Zsuzsa, Ábel
Az előadás-sorozat következő vendége Szabó Győző színész, aki február 21-én 14.00 órától mesél
A program nyitásaként Mészáros
A színdarab kiválasztásánál elsődleges
Jenő sokak által ismert klasszikusára a
fiatalok nyelvén.
A népszerű színdarab most is elérte hatását: a Klauzál Ház közönsége jókat derült az eredeti verses formában előadott, könnyed előadáson. A kiváló díszlet, a korhű jelmezek és az autentikus, reneszánsz zenei betétek fokozták a hatást, amelynek végén a nézők vastapssal köszönték meg az Éless Szín produkcióját.
Anita, Éless Béla, Valler Gabriella.
AJÁNLÓ
VASÚTMODELL KIÁLLÍTÁS 2013. FEBRUÁR 16.,17., NAPONTA 10.00- TÓL 18.00 ÓRÁIG
SZERTELENÜL CÍMŰ DROGPREVENCIÓS ELŐADÁS- SOROZAT 2013. FEBRUÁR 21-ÉN, 14.00 ÓRAKOR
OlimpIKON VENDÉGEINK: AZ U18 NŐI JÉGKORONG VÁLOGATOTT FEBRUÁR 13- ÁN (SZERDÁN), 18.00 ÓRAKOR