TotalSport Magazin 06

Page 11

újrakezdés is olyan sikeres lesz, mint a

egyik

kétezres évek első felének gálái voltak" –

leghitelesebb

mondta Máté Pál, a Sport Televízió

szakértője,

főszerkesztője.

Kovács Kokó István fejti ki a

"A kedvező feltételek mellett elsősorban

véleményét.

azért döntöttem a Sport Televízió mellett, mert országos lefedettséggel bír,

Az olimpiai és

illetve két és fél millió háztartásban jelen

világbajnok

van, másodsorban mert rövid időn belül

szerint a

sikerült megegyeznünk a feltételekben.

boxolók

Nagyon fontos szempont volt, hogy az

egészsége miatt

eseményeinket minél többen lássák.

nem

Most már rajtunk a sor, pontosabban

aggódni, bár ő

Bedákon, Kovácson, Kelemenen, Nagyon

is hallott arról,

és a többieken, hogy a lehető

hogy

legmagasabb szinten kiszolgáljuk a

fejvédőhöz szokott fiatalok közül többen

nézőket" – fogalmazott Rácz Félix

szenvedtek már sérüléseket. „Amikor egy

sportmenedzser.

ökölvívó a kötelek közé lép, nem az jár a

kell

a

fejében, hogy miként tudja elkerülni a

A március 23-án 20:30 kor kezdődő

sérülést, hanem az, hogy győzni akar. A

televíziós közvetítésben a két

fejvédő elsősorban az összefejelések

címmérkőzés mellett Bedák Zsolt

ellen óvja a srácokat” – mondta a profik

visszatérő mérkőzését láthatják a nézők.

és az amatőrök között is vb-címet szerző egykori sportoló. Számára annak idején

BOX FEJVÉDŐ NÉLKÜL

semmiféle gondot nem jelentett az átállás a védőfelszerelés nélküli pofonokra. „Abban nem hiszek, hogy

Június elsejétől kizárólag fejvédő nélkül

csak ettől a döntéstől népszerűbbé válna

léphetnek ringbe az amatőr ökölvívók.

a sportág. A védekezésre koncentráló

Milyen veszélyek leselkednek a

stílust kellene inkább megváltoztatni,

boxolókra? Sérülések sora vár rájuk? A

nézőbaráttá, izgalmasabbá tenni az

SportKlub műsorvezetője, egyben a téma

összecsapásokat” 10


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.