(A’kit egy nógrádi Gizelláról szerzett) Nógrádi Gizellát Arannyal cizellált Kupával köszönteném, Aki borral tele, Hadd élhetnék vele, S több kupákba kitölteném. Köszöntvén reája, Mosolyodnék szája, Amikor ő lett enyém. Az ő haja mint bronz, Az ő karja mind vonz, Mikor engem karolhat, Derekát ölelvén, Örömmel kitelvén Érezhetni magunkat, Ő az, ki vidáman, Van vélem világban, Aki soha nem úntat. Lovaglok gondomban, S van vélem jómódban, Éhem is azt kívánja, Terítve nagy asztal, Jó szóval marasztal, S vélem szökkenik ágyba. Hogy ott szép javait Forgatván kitanít, S boldogságom virágja.
262