– Katona volt? – Nem. – No, ide figyeljen. És aztán azt az asszonyt, akire rákiabált, hátba is vágta? – Az igen. – Puskatussal? Tudja, a szuronyos… – Az nem. Mert nem volt annak. – Mi nem volt ? – Mondom. Nem volt annak szuronyos... – Jó, nem volt szuronyos, de mi volt akkor? – Hiszen mondom, hogy puska. – Puska. Tán géppisztoly? Jó. És az, akire rákiabált, az az asszony meg mit csinált? – Az? Az csak úgy elfagyott, vagy mi. A szája nagyra kerekült, és nem tudott szólni, csak kapkodott. A szemei meg ekkorák, mint az öklöm. Mindjárt ott üti meg a guta. Mert az kiabált, hogy ne vigyék őket. De nem. – No és… maga kislány volt akkor? – Nem annyira. – S volt, aki visszajött? – Volt olyan is. De nem ide. Meg Gyarmatra se. Pedig mi nem bántottuk őket. – S meg se védték. – Hát nem mondom…. Mit gondol maga? Katonáktól? Ne bolondítson má’! – Szóval mégis katonák voltak – Olyasmi. – Magyarul beszéltek? – Hát, magyar beszédnek magyar volt. De olyan… – Milyen? – Itt nem úgy beszélünk. – S hol volt ez? Nándorban? –…! – Idefigyeljen!. Csendőrök voltak? Vagy magyar bakák? Miért nem mondja ? Vagy ávósok? Vagy pufajkások? Kárpátaljai magyarok orosz egyenruhába öltöztetve? Vagy idegenből hozatott utcai verőgépek? És mikor volt ez? Mitől fél maga? – Én nem féllek. De van nekem eszem. Tudja? (5) Különben nem mindegy már az magának? Mert nékem van eszem, tudja!
A várakozó házaspár... – … mert írták, hogy lett volna itt varroda az asszonyoknak, hogy kereshessenek. Maj’ kérdem, ha megjőnek. Mer’ tudja, mink Csíkbul valók vagyunk. Asztan hoztam a kereszlányomnak kicsi ujjaszt s, nem mondom, nézegette a román a határon, de átjövék véle. Mert mostan elsőáldozó a kiskeresztjányom s, nem tudtam jól megírni, mikor jövünk s, elmentek itthonrul. Maj’ kivárjuk. (6) – Te meg mit avatódol mindenekbe? Lehet, az úr nem is kívánja a te beszédedet.
598