Kiss Marianna
KĂŠpzetek
Merchet RĂŠta verseivel
Kiss Marianna
Képzetek
Merchet Réta verseivel
2XX Kiadó
A fotókat készítette és a könyvet szerkesztette: Kiss Marianna A verseket és a bevezetôt írta : Merchet Réta A könyvet tervezte: Kemény Zoltán
2XX Kiadó, Könyvterjesztô és Szolgáltató Kft. Postai cím: 2030 Érd, Fogoly utca 36. Adószám: 22945208-2-13 E-mail elérhetôség: info.2xxkft@t-online.hu Kiadóvezetô: T. B. K. A könyv a 2XX Kft. megbízásából az Ofszetnyomda.hu nyomdában készült 200 példányban Minden jog fenntartva A kiadás éve: 2012. ISBN 978-963-08-5280-7
Képzetek
A folyóparton ült, s a lábát lóbázta. A természet átjárta a testét: kitöltötte kagyló, homok és száraz levél illattal, hogy amolyan civilizációs potpourrivá tegye. Mindig ez történt, hiszen éppen ezért is járt oda. Szerette a fényeket, az egész békés miliôt, s ahogy a városban folyamatosan pulzáló teste a rendhez igazodott, már nem vágyott másra, csak ott maradni örökre. Észre sem vette, hogy fényképezni kezdett, inkább olyan volt, mintha rögzítetten látna, mások kedvéért is, de a saját boldogságára. Nem volt a gép idegen, se tárgy, a keze és a szeme hosszabbodott meg benne. Bár rohant, de egy futólag látott kép a folyópartra ültette, s fejbevágta egy kagylókkal tömött zsákkal, hogy ne is mozduljon el addig, amíg nem írja a homokba, amit érez. Eleinte még bosszantotta a folytonos rádöbbenés, hogy a benne lévô mondanivaló kulcsa másnál van, s hogy az a más talán nem is sejti, hogy egyre-másra hogyan hívja elô az amúgy csak akadozva fel-felsejlô szavakat, amelyek ilyenkor katonás rendben, rímekbe szedve vagy más szerkezeti elképzelés mentén, de kicsavarodnak belôle, mintha mindig is ott lettek volna úgy és készen, de valami megakadályozta volna ôket abban, hogy ezt el is árulják. „Persze, a kulcs” – gondolta, hiszen ha az tényleg másnál van, akkor másnál van. Nagyobb kérdés, hogy miért nincs nála az írás eleve elrendelten, kezdettôl fogva, s akkor neki nem lenne gondja egy-egy impresszióra ragadva. Eredetileg csak a barátaival találkozott, de aztán a doh és a füstön átszûrôdô villogás megint kiterelte a társalgásból, s mint szájtáti gyermek állt hol itt, hol ott. Peregtek a percek, s már nem gondolt a társaságára, egy új közeget teremtett magának, a látókét, a szeretve, de mégis realistán befogadókét, az alázattal operálókét. Ott volt ô, ahová sosem vágyott, mert nem merte tudni, hogy ilyent akár kívánhatna is. A szerencse vagy a sors, esetleg saját tudatos, önmaga ellen folytatott lázadása vezette az útra, melyrôl letérni már nem akart, nem is tudott volna. Járt útra lépett, s ahogy a sárga kockakövekre helyezte súlyát, a régi út tûnt járatlannak, melyet elhagyott. S újra. A képek. Amikor határidôk szorítják satuba, nem veheti el a kezét, eszét, minden gondolatát egy fotó. Aztán rájön, hogy mégis, bár ehhez még kell, hogy kockakôvel fejbedobják, de aztán már nem küzd, csak hagyja, hogy valami felettes erô átvegye az uralmat önnön maga felett... A fények, kép-zetek képezôje eképpen hálózza uralma alá a betûket.
Ki lĂŠpjen erre? Merre menjen? A fĂŠnyben megĂŠgne teste, s keresztet vetne, ki arra mer.
8
Egy borítékban érkezett a hír, csodálta, hogy elbírta a lágy papír. Cseppen át nagyítva bámult a betûkre, szíve is, ágya is örökre kihûlve: egyedül maradt.
10
Er susto consequis
Valójában a sport tartotta karban a testét. Szerette volna hinni, hogy ô nem öregszik, s ha semmit sem tenne, akkor is pontosan úgy nézne ki, mint tucatnyi évvel korábban. De fontos volt, hogy az egykori énjéhez mérhesse a múló idôt, így csalni akart, trükközni és nyerni: hajtotta magát, s új irányokat vitt, és választott az életébe. Úgy élt, mint aki halni soha nem készül, s ha ô elhitte ezt, a környezete sem kérdôjelezte meg a döntést. Örökre fiatal maradt, ez volt a megállapodás. A korát senki nem feszegette, ô pedig még így is letagadta bátran, szemérmetlenül és vakmerôn. Meglepte hát, amikor vége lett, s az ismerôsei is csak feszengtek a sírja felett: “De hisz olyan fiatal volt!”
12
Léptek nesze verte fel a csendet. “A postás valóban kétszer csenget?” Félelme tûzte ôt bogárként keretbe. Macska ment elôtte, feketén, keresztbe.
14
Er susto consequis
Próbababa akart lenni, mert egy mû anyag soha nem fájhat, hidegben, melegben lóbázhat lábat, s felelnie kérdésre sosem kell. Próbababa akart lenni egyszer, csak egyszer, hogy ne kelljen érezni, elfolyó patakba könnyeket vérezni, mereven mosolyogni, tudva: a rendszer idegen, s egy rendszeridegen test angolul írná a városra: “pest”.
16
Er susto consequis
A falat a Floyd óta közhelynek tartják, toronynak Eiffelben mérik a grammját, A torta vagy dobos vagy sacher, tradicionális ízlés a sláger. A falat a torkon akad, de tudják, majd a House heimlichbe hajt át, s mint a shakespear-i Globe-ban: színre lép minden, mi ott van. Matyó a ruha, a forma már csak egy, testét is ôrzik a becses védjegyek. Oltalom alatt áll, megbecsült termék, szégyenét mégis dob(os)ra verték. Ízlése talmi, kártyája hitel, kártyázna bátran, ha lenne kivel, egyedül maradt, de fontos a látszat: az életével csak egyszer játszhat.
18
Er susto consequis
“Itt van az ôsz, itt van újra”, árnyék vetül a körútra, múlni kell, mert ez a rendje, de az estbe keveredve bordái közt tavaszt ébreszt, s fügét mutat a zord télnek.
20
Er susto consequis
Kimondhatatlanul. Szótlanul. Némán. Érthetetlenül. Zavartan. Bénán. Hangosan. Fecsegve. Hangszórón recsegve. Visszafogottan. Súgón. Karády hangon búgón. Gátlásokat feledve. Szerette. Szerette. Szerette.
22
Er susto consequis
– Huss! – mondta elégedetten, majd az égre nézett. – Miért nézel az égre? – kérdezte értetlenül. – Csak úgy! – felelte, majd újra a magasba emelte tekintetét. – Vagy úgy – nyugtázta, de megremegett: már megint magával beszélget.
24
Er susto consequis
Az árnyék rácsot lépett a falra, a sarokban sorokban sûrûsödött a kétely. Lesz-e majd erô, mi felfelé hajtja, hogy ne vesszen el a múló reménnyel? Dunsztja volt, uborka nem akadt, a spájz egy nyílásként üresen kongott. Harapnivalóból kimért lett a falat, magában, mint labirintusban bolyongott. Megszürkült a fej, ajka mozdulatlan, szíve is csak tessék-lássék vert, nem ütemre, örömét nem lelte a langymeleg napban, úgy érezte, ha nem lenne, akkor boldog lenne.
26
Er susto consequis
Nem akarta beengedni a gázórást. Ez talán már csak nem szégyen manapság? Hetekkel elmaradt a fodrászlátogatással, lenôtt a haja, így mégsem fogadhat bárkit? Mit gondolnak majd, ha leharcoltan, magához méltatlanul lép színre? Azt vélik, hogy a milliók, amit a színpadról kellett volna a nép szerint az erszényébe söpörnie, elfogyott? De hát nem is volt! A szép ruhák mind kellék vagy szponzor, a haja meg ingyen, hogy mutasson a kölcsön kapott textilekben. Aztán valami történt, mert elmaradtak a hajfestések, a felkérések, a textilek. Maradt az, ami maradt: a színésznyugdíjából a semmi. A gázra még csak tellett volna, ha szûkösen is, de azt már mégsem engedhette, hogy így lássák. Ült a karosszékben, és mindennel dacolva farkasszemet nézett a függöny résein át bekukucskáló gázórással.
28
Er susto consequis
Egy követ rejtett a zsebébe, laposat, kacsázni valót, hozzászámolta a rá esô, mindennapi betevô borravalót. Standolt, majd zárt: pontosan vitte végbe az estét, sóhajtva mustrálta végig a kuncsaftra váró lányok testét, amint nyomorlakása felé sietett. De ott volt a kô, égetô, kezében még volt annyi erô, s utána már csak a fogda. Magát nem, a követ bûnösnek vallotta a tárgyaláson.
30
Er susto consequis
Lom volt már akkor is, amikor megvette, de a romkocsma-fíling illett a helyhez, a haszontalanságát pompásan elfedte egy megfáradt, törôdött lány teste. Ez volt a munkája, értékké tenni a semmit. Napok óta fájt a feje, koncentrálni nem tudott, így csúszhatott csak hiba a gépezetbe, melyen terven kívül, de örökre elcsúszott. A falra jegyzetelt, azt hitte, ott még jön a koptatott hatású újrafestés, de az elmaradt, s a falra hányt szavak ötletét lopottnak vették. Más belsôépítész már élt vele. Így dôlt romba a karriere.
32
Er susto consequis
Futott: céltalanul, lihegve, lomhán. Ék-telen ék: borostyán. Szem-bogár szép: borostyán.
34
Er susto consequis
A négynegyedes ütem a falon megpihenve akár ritmussá is lehetne. A járda köve az egész taktusra rátátázik, s márvánnyá válva dalol az Operaházig.
36
Er susto consequis
Nem szerette, hogy mások látták, ki jött hozzá. Utálta a gangot, hogy még csak nem is egy valamire való udvarra nyílik, ahol a szomszédokról tudomást sem venne, amikor valaki érkezik, hanem egyenesen az utcára. Gyûlölte, hogy közszemlére kellett tennie mindazokat, akik felkeresték, s szerinte ôk sem szerették. Ha szerették volna, soha nem kértek volna kézi levezetést.
38
Er susto consequis
Putto-nyom a márványon, nehéz teher. Léptem súlya, mintha a kô mézes volna, krémes volna, belever. Vonalvást vonakodok, rálépni nem akarok, fáj, ha a hegre, mint legyalult utcagyerekre taposok.
40
Er susto consequis
Rácsodálkozás. Négyzetbe fonva. Háló. A világon. Fények fogja.
42
Er susto consequis
A vére a fülében lüktetett. Követték. Nem látta, de érezte a hátán a tekintetet, s sejteni vélte a cipô okozta surranást, ha hallani nem is merte volna. Követték, egészen biztosan. Gyorsított, lassított, irányt váltott: tesztelt. Az árnyék nem maradt le jobban, mint amennyire az lemarad, aki követ. Menekülni akart, szabadulni a nyomasztó tehertôl, de gyalogosan az éjszakában nem sok esélye maradt, ha futni kezdett volna, azonnal vége. Az üldözöttek mindig rosszabb kondícióban vannak, mint azok, akik rájuk vadásznak. Úgy döntött, hogy a kitartására épít, és egész éjjel menni fog. Járásra programozta az agyát, és menekülô utak helyett, amelyek biztosan a sötétbe vezettek volna, kifejezetten azokat a helyeket kereste, ahol emberekre számított. Követték persze, de már-már társaságnak fogta fel, valakinek, akivel együtt rótta a várost, akarva-akaratlan. Nem hitte volna, hogy a félelmet is meg lehet szokni, de mint ahogy a gyaloglás nem fárasztotta többé, éppen úgy nem tudta intenzíven megélni a saját rettegését sem egy idô után: nyugtázta, hogy követik, s nem szentelt neki nagyobb figyelmet. Aztán már csak arra emlékezett, hogy egy üres teremben táncolt. A vértócsát nem tudta megmagyarázni.
44
Er susto consequis
Koldusbotra jutott a lelke, amit ki kellett, azt kiheverte mással. Békében élt a testével, nem törôdött az estével: várta. “Csak tüzifára, csak tüzifára”, kellett a pénz a piára, bánta a fene. Csak a kalap legyen tele, telefonálni akart az Égbe, hogy ô a Pokol tüzén is égne, ha az alkohol gyúlhatna benne, biz’Isten olyan boldog lenne. 46
Er susto consequis
Baseball-ütô kerítés mellett Piroska serényen haladt, a nagymamához kellett menni, kosarában a sok jó falat. Hilfiger cipô a lábát törte, dereka körül ringott a szoknya, kosárkáját jól teletömte, de megszólalt a telefonja. Nagymama volt, hogy ma nem várja, vendéget hívott. A pipaszár lábú Farkas megy át vacsorára, a tévében Meg-a-sztár.
48
Er susto consequis
Nézegette a sok apró emberkezdeményt, s boldogság töltötte el. Mások annak örültek, hogy van, ôt pedig az tette boldoggá, hogy nincs kirôl képeket megosztania. Meggyôzôdése volt, hogy az élet létrehozása felelôsség. Kínosan ügyelt arra, hogy az egész élete a racionalitásról, a tervszerûségrôl szóljon. Egy megosztandó gyermek minden lett volna, csak nem maga a csoda. Elfogadta, hogy jó dolog, hogy nem hal ki a nemzet, de ô maga nem kívánt hozzájárulni a reprodukcióhoz: semmi módon. Nézegette a sok apró emberkezdeményt, s már az is megfordult a fejében, hogy a cél biztosítottsága érdekében hajlandó lenne undorodni a szextôl. Aztán ezt elhessegette gyorsan, mert azért ilyen lemondást még magától sem várt volna el soha.
50
Er susto consequis
Nem akart öreg lenni, de nem kérdezte meg errôl senki. A kor inkább állapot, az élet tôle mindent ellopott. Múlt idô már önmaga, vén szipirtyó, néni. Ideje a haláltól elkezdeni félni.
52
Er susto consequis
Fel TÉTLENÜL Le VET RSZ-t.
54
Er susto consequis
A házon, a homlokzaton egy ablak, nini, micsoda csoda! Kinéz a világra, ott les, szembogara minden lábával kepesztet, látod-e? Ôrült talán, ôrült az... Fiam, nem megyünk oda: egy bezárt lélek a tárgyakon át nem, csak értük szerethet. Az ablak, mint szív lefagy. Újraindul? Ezt én nem tudom, fiam, de menjünk, siessünk, mert ahogy számolom: egykettôre hárommá sokasodik számunk, s a bogárral a magasba szállunk, hogy beskatulyázva, gombostûvel a hátunkban haljunk a világra.
56
Er susto consequis
A felesége azt kívánta: ne a kalapja legyen kemény, ha már így is krumpliorrú volt szegény. De a sors elvette, s hiába a kék pirula, az élet, a vér nem költözött vissza oda. Nem akart az már élni, játszódva bebocsájtást kérni, csak lógott naphosszat csendben, s elbújt a szôr-rengetegben. Szem elôtt nem lehetett, szembe ô nem nézhetett sanyarú sorsával.
58
Er susto consequis
A fallikus szimbólum fal-ikonikus árnyékként lopódzott be az elôadásra, hogy a téglák egymásba font, épített, oltott szimfóniája zárványként fogadja testként magába, s harmóniáját oktávonként okádva szülessen répával kevert mûvészi öntudattá.
60
Er susto consequis
Feldobott? Leesett. A vér nem cukor. Szint. Abszint? Vegyes? Emelet. Felett. Lesett. Eleget. Kövekkel tömött öngyilkos kerevet.
62
Er susto consequis
A testében pulzált egy idegen anyag, nem kellett volna, de elkésett ezzel: laza volt, részeg, s rettentô hanyag, nem törôdött a részletekkel. Elmosta volna a kést, a csészét, mint ahogy a szer a körvonalakat. Kivette a piszkos melóból is részét: tûz felett melegítette a kanalat. A keze tiszta, a bôre fehér és ép, de bokáját apró mérges kígyó marta, az elvonót hagyta csak el épp, s tudata megint magára hagyta. Csavart, és szívott, nevetni vágyott, de a túl sok összelopott szertôl hátrahagyta a földi világot, s távozott az ismeretlenbôl.
64
Er susto consequis
Raffaelloi mûként volt egyben tökéletes. Stanzába való, valós és mesteri. De az erény a szemnek is becsületes, így ecsetbe haltak festôi tervei.
66
Er susto consequis
Felülrôl olyan kicsinek látszott, mint ahogy a Kontroll énekelte régen, a lépcsôn a telefonján játszott, bárányfelhôk úsztak az égen. Kô kövön nem maradt, fényes bogarak hullanak alá, alá. A mai háborút a holnapi béke poraira suttogta kékre. Kô kövön nem maradt, fényes bogarak hullanak alá, alá. Ki? Kicsiszolta? Kô? Követelôdzô kicsi kô, mint régen? Sziámi ikerrel a szívében ült a lépcsôn, ült serényen. Kô kövön nem maradt, fényes bogarak hullanak alá. Olé, olé olá lá.
68
Er susto consequis
Tér: ül. Ford-ul-at. Görb: ül. Túl-mutat. Száz szónak is egy a vége: folyó. mesteri az új-zélandi klotyó. Hundertwasser.
70
Er susto consequis
Amikor a nagymama gyertyatartóit vitte, akkor összeült a család. Régi történeteket meséltek: mind-mind szerepet kaptak a tárgyak, amelyektôl búcsúzni kényszerültek. Az értékek halotti torát ülték, nehéz volt az elszakadás, hiszen éppen azok az emlékek tették felbecsülhetetlenné ôket, amelyeket elôbányásztak tudatuk legôsibb mélységeibôl. Biztosítani akarták, hogy nem felejtenek akkor sem, amikor már nem lesz ott maga a tartó, mert kellett a pénz, de nem az emlékekért, hanem a tiszta ezüstért, az elszenvedett kárért. A porcelánt a leadás elôtti este bontották ki talán másodjára, egyszer már látták, de nem használták semmire az értékes kézzel festett mintákat. Elmaradt a megemlékezés, csak futólag köszönték meg úgy együtt, hogy a nagymama eltette, vigyázott a nászajándékára, s kenyérre váltották azt is. Elvándorolt az egész hagyaték, de az éhes szájak nem apadtak, a zálogos már inkább volt családjuk része, mint egy ügyes becsüs. Megszappanozta az ujját, hogy a jegygyûrûje, szintén családi ereklye, férje halála után újra szabadságot kaphasson, megváltásért.
72
Er susto consequis
Végigrohanta az egész napot, senkiben és semmin nem hagyott nyomot. Ahol járt, igazolta ôt a munka rendje, a mûködés zavarmentes csendje. Szerette, amikor eljött az este: belehallgatott egy bögre porlevesbe, s bugyuta sorozatok cseppjével sózta. Szerelmesen nézett a sülô piritósra, társaságot látott egy szeletnyi sajtban, gyermekként fürdette rákjait a vajban. Este volt, egy ugyanolyan este, amikor elment, s ô nem is kereste. Bort töltött, dühöngött, feladta: vége. Feketét vett fel a temetésre.
74
Er susto consequis
A tükör volt az alkotás. Mégis magát látta benne szépnek.
76
Er susto consequis
A kis dobozba eltette szótlanul a pénzt, számolni nem kellett, mindig annyi volt. Beteg lett, de itt átugrott a rendezô jó pár részt, hogy a végén majd elmondhassa: nem halt meg, bár az ágy üresen állt, de csak kiment, hogy visszatérjen. Rendezett egy külvárosi koncertet, a pénz csak úgy dôlt, számolatlanul. Addigra nem akadt már semmi munka. Csak az unalom, az egyhangúság. A kutya bezárva. Talált egy szökevényt a parton. Egy gyermeket, neki rendezett zenei elôadást, jövôt.
78
Merchet Réta a harmincon túl kezdte igazán komolyan venni önmagát, rendszerezte az addigra felhalmozott írásait amellett, hogy egyre-másra új irányokat keresett, információkat szerzett, dolgozott fel, s öntött formába. Versei, novellái mindig bôvelkednek átvitt jelentés tartalmakban, utalásokban, cinkos összekacsintásokban, de szürke, borongós világuk általában is meghatározza az olvasói élményt. Ezalól a melankólia alól csak szexuális töltetû versei képeznek kivételt, ahol pezseg, forr, hömpölyög: sugározva az emberi test, annak vágyai felé való alázattal történô odafordulását. Merchet nem egyszerû író, inkább egy jó íráskészségû tollnok, aki mondani, közölni akar, s azt hittel teszi.
Kiss Marianna … „Eredetileg csak a barátaival találkozott, de aztán a doh és a füstön átszûrôdô villogás megint kiterelte a társalgásból, s mint szájtáti gyermek állt hol itt, hol ott. Peregtek a percek, s már nem gondolt a társaságára, egy új közeget teremtett magának, a látókét, a szeretve, de mégis realistán befogadókét, az alázattal operálókét. Ott volt ô, ahová sosem vágyott, mert nem merte tudni, hogy ilyent akár kívánhatna is. A szerencse vagy a sors, esetleg saját tudatos, önmaga ellen folytatott lázadása vezette az útra, melyrôl letérni már nem akart, nem is tudott volna.”
Próbababa akart lenni, mert egy mû anyag soha nem fájhat, hidegben, melegben lóbázhat lábat, s felelnie kérdésre sosem kell. Próbababa akart lenni egyszer, csak egyszer, hogy ne kelljen érezni, elfolyó patakba könnyeket vérezni, mereven mosolyogni, tudva: a rendszer idegen, s egy rendszeridegen test angolul írná a városra: “pest”.
2XX Kiadó
2xxkft@t-online.hu
3000 Ft