A jó pásztor

Ferenc pápa háromnapos magyarországi látogatása nagy kegyelem volt a magyar nép, a magyar nemzet számára.

A jó pásztor meglátogatta nyáját, bizonyítva, hogy milyen fontosak vagyunk számára, elismerve történelmünk sok viharát, nehézségét, hogy e parányi nép mindig kitartott, de hitét nem adta fel. Kiemelte szentjeinket, különösen a határon túli testvéreinket, nagyon sok esetben magyarul is beszélt, lehajolt a szegényekhez, a betegekhez, a menekültekhez, megszólította a fiatalokat, hangsúlyozva „az ember nem attól lesz nagy, hogy felemelkedik, hanem attól, hogy másokhoz leereszkedik”.

Végig tudtuk követni a különböző állomásokat, ahol a Szentatya megjelent a médián keresztül, vagy élőben.

Ezek közül április 30-án, a vasárnapi Kossuth téri pápai szentmise volt a legkiemelkedőbb, ahol személyesen is részt tudtunk venni.

A Kossuth teret reggel 6 órakór nyitották meg a résztvevők előtt, ami nagyon hamar be is telt, mire odaértünk sajnos már a kapukat is lezárták. Nagy tömeg alakult ki a környező utcákban, és azt lehetett érezni, hogy itt, Budapest szívében valami nagy dolog történik felekezetre való tekintet nélkül, az emberek arcán a szeretet és öröm volt látható, kisgyermekes családok, idős emberek mankóval, fiatalok, iskolás csoportok, ki-ki a maga képességével igyekezett elfoglalni azt a helyet, ahonnan „hátha megláthatja a Szentatyát”

Nagyon sokan a kordonon kívül rekedtünk, de ez nem volt probléma, maga a tudat, hogy Jézus földi helytartója itt van, belengte az utcákat és a tereket, a kórus felemelő éneke Kodály nagy művéből visszarepített az időben.

És akkor történt a csoda, vagyis a Parlament jobb oldalán lévő kaput megnyitották, és még nagyon sok ember, többek között én is, bejutottunk egészen az Andrássy Gyula szoborig.

A pápát nem láthattuk innen sem, csak a kivetítőn, de ahol elhaladt áldását osztva, a tömeg ujjongása kísérte, amely minket is magával ragadott egy felemelő érzésnek tanújaként.

Nagyon sok székely zászlót lehetett látni, és ahogy a pápamobil elhaladt, megáldotta a székelyek csoportját is, közel fél órán keresztül időzött a tömegben.

Közvetlensége mindenkit meghatott, és a Jó Pásztor vasárnapján azt éreztük, hogy Isten meghívott, egybegyűjtött, az ő népe vagyunk, és a Jó Pásztor eljött, itt van közöttünk.

Prédikációjában megfogott, ahogy kihangsúlyozta, hogy ezt a szeretetet fogadjuk be, és adjuk tovább. Bár különbözőek vagyunk, de Isten ebben a szeretetben ölel minket, meggyógyítja sebeinket, segít a gyengeségeinkben.

„Jó Pásztorként jön, és nevünkön szólít minket, hogy elmondja, az ő szemében milyen értékesek vagyunk.”

A másik kép a kapu képe, amit kihangsúlyozott, hogy hagyjuk el a megszokott komfortos életünket, ne csak belépjünk a kapun, hanem ki is lépjünk, lássuk meg testvéreinket, senkit se zárjunk ki, és legyen bátorságunk eljutni az összes perifériára, ahol szükség van az evangélium világosságára.

Váljunk nyitott kapukká, mert önzőek vagyunk, elzárkózunk a mi kis világunkba, közönyünk zárt kapui mögött ott vannak azok, akik idegenek, mások, szegények, és nem vesszük észre.

„Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál.” (Jn 10,9)

„Engedjük be szívünkbe az élet Urát, az ő igéjét, aki vigasztal és gyógyít, utána pedig lépjünk ki, és váljunk mi magunk is nyitott kapukká a társadalomban!”

A szentmise végével kifejezte háláját az egész magyar nép felé, a messziről jöttekért, a fogadtatásért és a szeretetért, amit megtapasztalt, így köszönve el magyarul:

Isten fizesse meg!”

Majd folytatta: „Forduljunk most a Szűzanyához. Őrá bízok minden magyart, a Magyarok Nagyasszonyára, akit királynőként és patrónaként hívtok segítségül. És innen, e nagyszerű városból és e nemes országból az ő szívére szeretném bízni az európai kontinens hitét és jövőjét, amelyre e napokban sokat gondoltam, különösképpen a béke ügyét.”

„Hálás vagyok nektek ezekért a napokért, a szívemben hordozlak benneteket, és kérlek, hogy imádkozzatok értem” – mondta, beszédét magyarul zárva: „Isten, áldd meg a magyart!”

A pápai szentmise után mindenki reménykedett, hogy a dunai rakparton fog lejönni a pápai konvoj, így a hívek az Országháztól délre a rakpart feletti Duna-parti sétányig vonultak. Én is ebben reménykedve jutottam el a József Attila szoborig, ahol sikerült meglátni az áldást osztó kezét az autón keresztül, és ahogy integetett. Leírhatatlan élmény volt, ahogy elhaladt az autóval, taps és örömujjongás fogadta.

Csak egy gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy én is részesülhettem ebben, hogy nekem is intett talán, hogy itt a dunai rakparton a ki nem mondott szava lehet, amit üzen, hogy váljunk élő kövekké!

És ahogy búcsúztunk a térben és időben megértettük, a kapu, amiről beszélt, számomra és sokak számára is megnyílt.