Esküvő Trend magazin

Page 1

világszám

világszám

Részletek Agócs Virág esküvőszervező naplójából

2015. nov. 3. A helyszínbejárás napja. Kizárólag elegáns helyszíneket kerestünk. A vendéglétszám igen nagy volt, jóval 200 fő felett. A tervezett dátum Valentin napra esett. Az egyházi szertartást mindenképpen a Bazilikában szeretnék, mondták. De hol legyen a különleges vacsora helyszíne? Egy mesebeli családi történet vezetett el a megoldásig. Renz Carola (a vőlegény édesanyja), a híres Renz cirkusz igazgatójának lánya. Renz igazgatónak pedig volt egy híres lova, Avalon. Ahogy Sissi meglátta a cirkuszban ezt a lovat, nem bírta kiverni a fejéből, meg akarta szerezni. Nem volt könnyű döntés megválni az állattól, de az igazgató végül a császárnénak adta, akinek ez nem volt elég. Hogy meglepje férjét, Renz lányától megtanulta a cirkuszi trükköket, és fel is lépett új lovával: Ferenc József Itáliából való hazaérkezését ezzel a meglepetéssel jutalmazta. Ez a kis történet a Grassalkovich-kastélyba, Gödöllőre vezetett bennünket. Amikor megmutattam a helyszínt, teljesen lenyűgözte a párt annak szelleme, megújult pompája. Amikor újra visszatértünk, a menyasszony az egyik szobában észrevette azt a képet, amin Sissi és Avalon látható. Nem volt többé kérdés, hol lesz az esküvő. József és Merrylu a polgári szertartáshoz a Dísztermet, a vacsorához a Lovardát választotta.

2015. 10.21.

Egy fiatalember hívott, cirkuszigazgatóként mutatkozott be. Személyes találkozót kért. Ifj. Richter József, a világ legfiatalabb cirkuszigazgatója, történetesen a Magyar Nemzeti Cirkuszé. Az egyetlen Arany Pierrot-díjas magyar cirkuszművész. 2014-ben lovas akrobata csoportjával a 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon elnyerte a verseny fődíját, az Arany Pierrotdíjat. Menyasszonya, Merrylu Casselly hetedik generációs artistacsalád gyermeke. 2012-ben a 36. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon akrobatikus elefánt-számukkal a verseny fődíjasai. Első találkozásunkkor szimpatikussá váltak. Elmesélték, hogy a 2014-es Budapesti cirkuszfesztiválon ismerkedtek meg. Vetélytársat láttak egymásban. Ám ez a figyelem hamar lángoló szerelemmé vált. Eljegyzésük a porondon történt, közös produkciójuk végén borult térdre József, hogy feltegye a kérdések kérdését. 100  ESKÜVŐ TREND

2015. novemberében...

Hogyan került

elefánt a Bazilika elé?

Sűrű és mozgalmas napok következtek, a pár külföldi fellépései miatt sietnünk kellett. Kiválasztottuk a meghívókat. A Pinterest megkönnyíti a grafikus munkáját a tervezéskor, ez alapján hamar látni, milyen stílus tetszik. E felületen létrehozhatunk titkos táblákat, amire rengeteg képet lehet összegyűjteni anélkül, hogy lementenénk őket, vagy küldözgetnénk e-mailben. Az esküvő fő szimbólumának az elefántot választották, mivel mindkét család foglalkozott elefántszámokkal. Az elefánt a meghívón is megjelent. Kellett egy ceremóniamester, tökéletes német és magyar nyelvtudással, esküvői tapasztalattal, rátermettséggel, és humorral fűszerezve. Korábbi tapasztalat alapján egyből tudtam, ki az, aki a legalkalmasabb a feladatra, és jól tudunk együtt dolgozni. A kastélynak nincs saját konyhája, ilyenkor külsős catering cég oldja meg a vendégek kiszolgálását és vacsoráját. A kiváló ételek mellett szükségünk volt nagy létszámú és megfelelő nyelvtudással rendelkező, alkalomhoz illő, elegáns öltözetben megjelenő felszolgálókra. Figyeltünk arra is, milyen tányérokban történik a felszolgálás. Elmentünk egy próbaétkezésre. Ezt hosszas egyeztetések követték, így állt össze az esküvői menü. ESKÜVŐ TREND  101


világszám A menyasszonyi ruha kiválasztása: időpontot foglaltam Merrylunak az összes neves budapesti ruhaszalonba, ahol az egyetlen szabadnapján tudják őt fogadni. Sajnos, ő valami másra vágyott. Stuttgartba utaztak, így kerestem neki több ottani szalont is, itt több ideje volt megkeresni álmai ruháját. Siker, megvan, kipipálva! A dekoráció: szeretem, amikor a menyasszony és a dekoratőr a helyszínen találkoznak és megindul a fantáziájuk. Ilyenkor kezdődik el valami, aminek a végét ugyan nem tudjuk akkor, de már érezhető, lesz-e helyes út. Egyértelműen jól indultak a dolgok, már a legelején. Idő szűkében hálás voltam, hogy sikerült ráérezni az elképzelésre, mert e-mailben és telefonon ezt a dekort illető „szárnyalást” lehetetlen kivitelezni. Be kellett jelentkezni az anyakönyvvezetőhöz és külön engedélyt kellett kérni a vasárnapi esketéshez. Az esküvő előtt legkésőbb 30 nappal kell bemennie a párnak a területileg illetékes polgármesteri hivatal anyakönyvvezetőjéhez. Külföldi állampolgárok esetében bonyolultabb az ügy, Merrylu papírjait Németországból kellett kikérni, majd lefordíttatni.

Eljött az elutazásuk napja, és a legtöbb személyesen intézendő feladattal sikerült végeznünk. Innentől e-mailben folytattuk a szervezést. Nem meglepő az esküvői szakmában, hogy főleg a menyasszonnyal leveleztem.-) Hátra volt még a fotós és videós: árajánlatokat kértem be és a referenciákat elküldtem a menyasszonynak. Csak olyan szolgáltatókat mutattam, akikben megbíztam, hiszen ez a terület az, ahol könnyen mellé lehet nyúlni és később már nem lehet a hibát korrigálni. Ez a nap nem ismételhető meg, a pillanat elszáll és ha lemaradt róla a fotós, akkor... A riporter stílusú fotósokban hiszek, ezek a képek élnek, mesélnek, nem a beállított, mesterséges, műtermiek. Nagy létszámú és rendkívül magas színvonalú, kifejezetten esküvői zenekarra volt még szükségünk. Széles a repertoárjuk, nem ijednek meg egy-egy szokatlan kéréstől, ilyen kell nekünk! Meg is van. A vendégek nekem jeleztek vissza az esküvői jelenlétüket illetően, én vezettem és frissítettem a folyamatosan alakuló vendéglistát. Intéztem a vendégek szállásfoglalását, rendeltem reptér transzfereket, speciális ételeket, akiknek kellett. Buszokkal szállítottuk a külföldieket a Bazilikába, onnan a kastélyba.

Merrylu és József félig magyar– félig német szokásokat követve tartották esküvőjüket. Az egyik eltérés a magyar hagyományokhoz képest, hogy a csokrot éjfél után szokás eldobni, így Merrylu is a buli közepén dobta el azt. A másik szokás pedig: a menyas�szony szemét bekötik, közben a hajadon lányok körbeállják, és az örömanya jól megpörgeti. Ki kell tapogatnia, hogy kit szeretne következő menyasszonynak látni, és annak a hajába tűzi a fátylát.

MAMBO engedélyeztetése

Az eredeti terv az volt, hogy elefántok hátán érkezik vagy búcsúzik az ifjú pár és az Andrássy úton vagy Gödöllőn, a főúton vonulnak el. Elkezdődtek az engedélykérések, levelezések, telefonhívások és... a várakozás. Gödöllőn fél siker, Budapest kudarcosnak tűnt. Végül sikerült elérni, hogy a Bazilika elé vihetik a legnagyobb elefántbikát, Mambot. Mambot nagy becsben tartják. Hogy neki is élvezetes legyen a „fellépés”, finomsággal kínálták, amit ő lelkesen el is fogyasztott. Az alig 10 perces attrakció alatt Mambo megevett kb. 20 kg kenyeret, rengeteg almát és ananászt. Készíttettünk neki egy táblát Just married felirattal, ezzel várta a Bazilikából kiérkező párt. A tábla némi fejtörést okozott a nyomdában, mekkora is legyen... (Szerintem pont jó lett.)

2016. február Merrylu és József hazaérkeztek külföldi turnéjukról. A főbb dolgokkal már készen voltunk, a siker kulcsa a részletekben rejlik. Három nyelven folytak az egyeztetések, főleg telefonon, de már személyesen is. Nem szabad alábecsülni a részleteket, rá kell szánni a szükséges időt erre is. Minden lépést át kell gondolni, mint egy Szervező: Az esküvőszerveződ, Agócs Virág Helyszín: Gödöllői Királyi Kastély Catering: Waldorf Catering Fotó: Kapuvári Gábor Wedding Photography Videó: United Photographers Ceremóniamester: Béla Vőfély / Hochzeitslader Bela

102  ESKÜVŐ TREND

világszám

Miben más egy német esküvő?

Zenekar: Pesty Party Showband Dekor: Esküvők virága és Anikó Smink: Murvai Eszter sminkes Haj: Deményi Olivér Esküvői Fodrász Torta: torta.hu Gyerekfelügyelet: Gyerekbarát Esküvő Vőlegény öltönye: Digel Márkaüzlet

filmet, le kell forgatni fejben, hogy kiderüljön, mire nem gondoltunk. Ki hozza el a gyűrűt a templomig? Ki viszi be (kisfiú), ki veszi el a pártól a polgári szertartás előtt, és ki adja oda az anyakönyvvezetőnek. Az ültetési rend elkészítése is ekkor történt, ez nagy fejtörést okoz a legtöbb párnak. Fontos, hogy időben elkezdjük és csak az utolsó napokban küldjük a nyomdába! ...vagy válasszunk olyan ültetést, ahol a nevek vagy az asztalszámok gond nélkül változtathatók. Minél nagyobb létszámú esküvőt szervezünk, annál nagyobb a valószínűsége, hogy változik, még aznap is... Végre összeállt az esküvő végleges forgatókönyve, amit a páron kívül minden, az esküvőn dolgozó szolgáltató megkapott: 10:00-tól készülődés – sminkes és fodrász érkezik, fotós videós szintén. 14:00-tól egyházi szertartás a Szent István Bazilikában. 15:00-tól a násznép elefántos üdvözlése a Bazilika előtt, a pár felül az elefánt hátára egy körre. 15:30-tól lovas hintóval indulás a Hősök tere irányába, onnan távozás limuzinnal Gödöllőre. 16:00-tól állófogadás a Gödöllői Kastélyban, élő cigányzenei háttérzenével 17:00-tól polgári szertartás, majd csoportképek 18:00-tól helyfoglalás a vacsorához, köszöntők 19:00-tól vacsora és tánc. Buli hajnalig. A képek magukért beszélnek...

Végül... Majd’ 70 ember, csapatmunkában dolgozott azért, hogy Merrylu és József nagy napja tökéletes legyen, 300 vendég jól érezze magát. Igazi kihívás volt megszervezni ezt az esküvőt, minden perce izgalmas volt. Megtiszteltetésnek érzem, hogy megbíztak bennem, és bepillanthattam ebbe az elvarázsolt cirkuszi világba. ESKÜVŐ TREND  103


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.