20. Fekete János: Katonadalok /25 db

Fekete János: Katonadaiok /Rákóczi u. 27./

Karádi Katalin énekelte tiszta, búgó hangján:

Sokkal jobban szeretlek, mint máskor,

Minden percben rád gondolok százszor, Valahol Oroszországban, valahol Oroszországban. Mindig a te leveledet várom, S csak terólad álmodom az álmom Valahol Oroszországban, valahol Oroszországban. S arra gondolok, mikor a csillag rám ragyog, Azt a csillagot te otthon épp úgy láthatod. Sokkal jobban szeretlek, mint máskor, Minden percben rád gondolok százszor, Valahol Oroszországban, valahol Oroszországban.

Muszkaföldre lassan jár a posta, Alig várják már a válaszom, Megkérem a rádiótól szépen, Közvetítse kívánság-dalom: Sokkal jobban szeretlek, mint máskor, Minden percben rád gondolok százszor, Valahol Magyarországon, valahol Magyarországon. Mindig a te leveledet várom, S csak terólad álmodom az álmom, Valahol Magyarországon, valahol Magyarországon.

Egy szál akác, halvány orosz akác, Egy szál akác, halvány orosz akác, Csókomat vidd el, és őrá vigyázz! Repülj át nappalt és éjszakát! Szívemnek vidd el üzenetét: Siess hazámba száz vészen át, Valaki várja a kedvesét. Te árva, te halvány orosz akác.

Bajtárs az élen csak öt perc az élet, Csak öt perc és nincsen tovább. Bajtárs, ha érzed, hogy fáj még a szíved, Otthon még gondolnak rád. Bajtárs, te hidd el, hogy semmi az élet, Jöjjön a legszebb halál! Bajtárs az élen csak öt perc az élet, Mindegy, de menni muszáj.

Már újra zúgnak a fegyverek...

Hol a nap kel fenn az égen, Összefognak nemzetek^ Hogy elmúljon a szégyen. Ha százszoros is a túlerő, De mi százszor többet érünk. Fegyvered hát vedd elő, Hisz úgyis csak egyszer élünk.

Magyar honvéd jár túl a Dnyeperen, Körülötte már égnek a falvak. Gépmadár tör át a fellegen, Csikorognak a hernyótalpak. Hát édes bajtárs, adj kezet, Mert vár reánk a harc, vár a harc. Hát édes bajtárs, adj kezet, Mert vár reánk a harc, vár a harc.

M e n n ek a tüzérek a ribegő-robogó vonaton, Mosolygós arcukat kidugják a vonatablakon. De hiába hajtja az idén tavaszon a rozmaring az ágát, De hiába várja sok kislány haza a babáját!

Kárpáti hegyeken nyílnak a muskátli virágok. A gépágyús tüzérek indulnak az orosz határra. Kitűzik a zászlót, a magyar lobogót az ezeréves tetőre, Magyarok Istene, tekints le a légvédelmi tüzérre!

Égbe nyúló hegyek alján, havas éjszakában Szomorúan áll egy tüzér az orosz határon. A szívébe' ima rebben, sóhaj száll az égre, Kis faluról, barna lányról, otthon hagyott boldogságról. Golyó süvít el a füle mellett.

Isten veled, édesanyám, megyek a harctérre. Nem leszek az édesanyám drága szemefénye. Ha egy golyó szíven talál engem a harctéren: Nem tudom, hogy mi vár reám, Isten veled, édesanyám, Most látod a fiad utoljára.

Ha majd egyszer vége lesz a világháborúnak, A katonák lába elé virágokat szórnak. De már akkor én nem leszek az élők sorába'. Nem lesz gyászos temetésem, Csak egy korhadt fakeresztem, Az lesz az én gyászos temetésem.

Voronyezstől sebesülve jönnek a katonák, De sok szőke, barna kislány várja a babáját. De csak minden tizediknek jön vissza a párja, A többinek a Don partján nyugszik a babája.

Ha majd egyszer vége lesz a sok-sok szenvedésnek, Nézzétek el a honvédnek, hogy egy kicsit részeg! Megszabadult a haláltól, sej, hazavisz az útja, Kifelé áll a mundérból a szekere rúdja.

Odahaza száz ölelés, száz édes csók várja. Nem a hideg lövészárok, más lesz a párnája. Nem fütyül a füle mellett sej, csak az esti szellő, Azt fütyüli, a csatába' ő volt a legelső.

L a k t a n y á b a' hajnaltájba' ébresztő szói, Hajrá, előre, hadsereg! Tíz perc múlva vigyázzba áll minden század, Mind szálas, mind oly stramm gyerek. Amerre ők vígan masíroznak, Leányfejtől kivirágzik minden ablak. Csillagtalan parolinján nem ragyog a fény, Lányok, ez csak egy közlegény.

Az én babám nem kapitány, se nem őrmester úr, Hanem csak közlegény. Az én babám pár év után úgyis megszabadul, Hát mért ne várjam én? Az én babámnak semmi rangja nincs, Mégis ő nékem a legdrágább kincs (galambom). Az én babám nem kapitány, se nem őrmester úr, Hanem csak közlegény.

Este tízkor minden utca élénkebb lesz, Kinn sétál már a hadsereg. Kiskapuban őket várja minden kislány, Amíg benn a mama szendereg, Amíg egy pár vígan elcicázik, A vén hold a felhők mögött bújócskázik. Búcsúzáskor minden lánynak könny ül a szemén, (No lám!) Ezt tette egy közlegény. Az én babám nem kapitány, se nem őrmester úr, Hanem csak közlegény.

Diófából sejehaj, diófából nem csinálnak koporsót.

A bakának sejehaj, a bakának nem írnak búcsúztatót. Ágyúgolyó lesz annak a búcsúztatója, Barna kislány, sejehaj, barna kislány lesz a megsiratója.

Százados úr sejehaj, százados úr ha felül a lovára, Visszatekint sejehaj, visszatekint az elfáradt bakára. Ugye, fiúk, szép élet a katonaélet? Csak az a baj sejehaj, csak az a baj, hogy nehéz a viselet.

Á pécsváradi fenyves erdő aljába', Oda van a kicsiny tanyám csinálva. Jöjj el hozzám, édes rózsám, Nézd meg az én kicsiny tanyám, A pécsváradi fenyves erdő aljába1 .

Főhadnagy úr búcsúzik a századtól, Előveszi harci sípját, beléfúj. Oly szépen szól harci sípja, A századát visszahívja A pécsváradi fenyves erdő aljába.

Öreg baka búcsúzik a századtól, Leteszi a szerelvényét, s elindul. Isten veled, édes bajtárs, Látjuk-e még viszont egymást A pécsváradi fenyves erdő aljába'.

Messze van a nyíregyházi kaszárnya, Oda van a kisangyalom bezárva. Édesanyám, fáj a szívem, Éjjel-nappal gondolok a babámra. Messze van a nyíregyházi kaszárnya.

írtam én a babámnak egy levelet, Megírtam, hogy szolgált ő már eleget. Jöjjön haza szabadságra, Ne várja, hogy én menjek el utána, Messze van a nyíregyházi kaszárnya.

Margit körúti fegyháznak

Tört ablakán ki-kisír egy nóta. Szegény fogoly, szabadságát Most temeti el egy nótaszóba. Fájó szívvel fel-felsóhajt, Hull a könnye rozsdás, repedt rácsra. Elmerengve gondol vissza Az elveszett boldog szabadságra.

Édesanyám, ne sirasson, Ne epessze énértem a bánat! Majd tavasszal visszajövök, Amire a kék ibolyák nyílnak. Hogyha kérdik, merre vagyok, Ne mondja azt, hogy rab vagyok régen! Mondja azt, hogy boldog vagyok, Mondja azt, hogy jobb napokat élek!

Ha tavasszal ki nem jövök, Amire a kék ibolyák nyílnak, Akkor engem ne várjatok, Mert már akkor lent fekszem a sírban. Hogyha kérdik, merre vagyok, Egy kislánynak mondjátok meg csendben, Hogy a bánat, a szenvedés Vitt a sírba idő előtt engem.

Hideg szél fúj, édesanyám, adja ki a kendőm! Még az éjjel felkeresem a régi szeretőm. Kiállók a kapujába, Kibeszélgetem magamat véle utoljára.

Ellőtték a jobb karomat, folyik piros vérem. Nincs énnekem édesanyám, ki bekösse nékem. Gyere, kisangyalom kösd be sebeimet, S gyógyítsd meg a bánatos szívemet!

Ő r m e s t er úr fekete subája, Barna kislány húzódik alája. Mennél jobban húzódik alája, Annál jobban kilátszik az Egy, kettő, három, négy a fehér lába szára.

Barna kislány kiment az erdőbe, Epret szed a rózsás kötényébe. Míg az epret szedegeti, A babáját más öleli Egy, kettő, három, négy az erdő sűrűjébe'.

Be van az én zubbonyzsebem varrva, Barna kislány, mit keresel abba'? Benne van a zsoldkönyvem, Meg a leszerelő levelem. Már ezután barna kislány a kedvesem.

M ár újra zúgnak a fegyverek, Hol a nap kel fenn az égen . Összefognak nemzetek. Hogy elmúljon a szégyen. Ha százszoros is a túlerő. De mi százszor többet érünk. Fegyvered hát vedd elő, Hisz úgyis csak egyszer élünk.

Magyar honvéd jár túl a Dnyeszteren, Körülötte már égnek a falvak. Gépmadár tör át a fellegen, Csikorognak a hernyótalpak. Hát édes bajtárs, adj kezet, Mert vár reánk a harc. Vár a harc.

Gépágyús induló:

Trombita szól a dob pereg. És dübörögnek a Hofferek. A kürtszó is ércesen rivall. És a fekete éjszakán Repeszgránát tűz nyomán A felhőkig szálljon ez a dal! /:A gépágyús tüzér vigyáz, ha száll a gépmadár, A gépágyús tüzér a tűzharcra mindig készen áll. A gépmadár ha zúg, Az angyalát, szedjétek le, fiúk! Repülő jobbról, sebesség nyolcvan, Megvan, követem, kész! Már indulhat a tüzelés! :/

Idegen földön, bérceken, Magyar rónán, réteken Kinyílott már százezer virág. Jöhet ránk száz fergeteg, Acélkarunk nem remeg Csodát lát magyartól a világ. /: A gépágyús tüzér...

ÁH a hajó a Balaton vizébe',

Megakadt egy csipkebokor tövébe'. Csipkebokrot ki kell vágni! A hadihajónak ki kell járni, Hadd tudjon a kisangyalom kiszállni.

Százados úr, jól vezesse századját! Hazafelé vegye a menetirányt! Százados úr, arra tartson, Amerre a kisangyalom áll az utca sarkon! Úgyis tudom, vélem akar beszélni.

Bánhidai vigadóba' szépen szól a magyar nóta, Viszi a szél, fújja a szél ki az orosz frontra Egy tüzérnek a bánatát, golyó száll szívébe, És a legszebb magyar nótát viszik fel a magas égbe.

Főhadnagy úr, főhadnagy úr, csak az a kérésem, Öt-hat napi szabadságot írjon ki énnekem! Levelem jött, anyám írta, az van beleírva: Meg se látlak, édes fiam, letesznek a sötét sírba.

Főhadnagy úr szeme könnyes, arcán ül a bánat. Három napja temették el az édesanyámat. Nem voltam ott temetésén, könnyem se hullt rája, Szüksége volt a hazának minden jó hazafiára.

Van sok ember, ki míg él, Mindig reszket, mindig fél a sötétbe'. Pedig félni nem való, Ott történik meg a jó a sötétbe'. Ha a korzón kialszik a gáz, A sok kislányt feltöri a frász. Hallatszik a cuppogás, A cipi-cupi cuppogás a sötétbe'.

Egy vén korhely, ki nem fél, Hazafelé mendegél a sötétbe'. Kapukulcs a kezébe1 , A babája úgy várja a sötétbe'. A vén korhely lehajol hozzá, Arcát sejtve csókot nyomott rá. Az asszony fordítva feküdt, A csók rossz helyre került a sötétbe'.

Légi tüzérnek jól megy a sora,

Krumpli az ebéd, tök a vacsora. Akármi a vacsorája, csak legyen a kulacsába' Jó idei bor, jó savanyú bor. Azután csak a lányokra kerül majd a sor.

Nem soroznak már többé katonát, Hová teszik a sok komisz ruhát? Kihirdették az újságba', akinek van felnőtt lánya Pestre kell vinni, Pestre kell vinni! Ezután már leányokat fognak sorozni.

Kedves barátom, az lesz a furcsa, Majd ha a Julcsa áll a rapportra. Százados úrnak jelentem, én magamat nem jól érzem, Hol itt a bába? Az ütegszülész? A hasamba' csuklózik egy kis légi tüzér.

Két napot ültem az egyesbe'

Mert teveled voltam együtt kettesbe'. Észre se vettük a zárórát, Leülöm hát érted ezt a pár órát. Őrmester úr, nyissa ki! Mert a kimenőm, sej, mert a kimenőm Úgy várja valaki. Hadd legyen szép ez az egy este! Jobb kettesbe' lenni, mint az egyesbe!

Leteszem a risztungom a csárda közepére, Lehajtom a fejem a rózsám ölébe. Lehajtom a fejem a rózsám ölébe, Hullajtom a könnyeim a rózsás kötényébe.

Elmegyek, elmegyek, vissza sose jövök, Ennek a falunak tájára sem jövök. Sír az édesanyám, a szeretöm gyászol, Ellenséges ágyúgolyó választ el egymástól.

Ledűlött, ledűlött a sz^naboglya teteje,

Gólyamadár sej, haj, fészket rakott belőle. Gólyamadár sej, haj, szépen kelepei a háztetőn, Elhagyott és megcsalt engemet a szeretöm.

Káposzta, káposzta, téli, nyári káposzta. Édesanyám háza nálam nélkül de árva. Az van a káposzta csipkés levelére ráírva: Érted lettem rózsám légvédelmi katona.

Katona, katona, kiállott a kapuba,

Sárgacukrot ropogtat, engem odacsalogat. Ráhallgattam a szavára, Becsalt a laktanyába.

Ez a kislány de kicsi, de kicsi Máris a tüzért szereti. Alig cseperedik fel, már őneki puszi kell, Göndör a haja, haja, csöpp szája, Gépágyús a babája.

Amikor még békebeli volt ez a világ Kassán és Pozsonyon túl Bakasapka mellett nyílott a búzavirág, Úr volt ám a vitéz úr! A nagy réten már hajnalban Szólt a cifra rezesbanda. Harsogott a Dunán át: Hogy: 32-es baka vagyok én, Zöld parolin mosolyog a blúzom elején. Nincsen sarzsi, de holnapra lesz, Hadnag}/ úr a galléromra csillagokat tesz. Horthy Miklós adta ezt a mundért rám, Nincsen lovam, gyalog masírozok ám. Mert: 32-es baka vagyok én, Recece, gyalog masírozok én. Recece, nem vagyok én kapitány Recece, nem járok én paripán, 32-es baka vagyok én. Recece, gyalog masírozok én. Recece, nincs a lánynak köténye, Recece, elvesztette az este. Elvesztette, tyuhaj, az este, Recece, mikor a bakát leste.