29 A férfi visszatopogott a szoba másik sarkában lévő ventillátorhoz, ott megállt. Végignézett magán. Mielőtt újból lecsukta volna a szemét, már ismét hallotta is a fiú gondolatát. A kulcsra gondol! De mi a fenének gondol a kulcsra? Miért gondol a kulcscsomóra? Lenézett az íróasztalra, amin a számítógép is állt, és meglátta rajta a bejárati ajtó kulcsait. A kulcsok egy kis karikára voltak felfűzve: kettő a lakásajtóhoz, egy-egy a folyosóhoz és a földszinti bejárathoz. Hosszasan nézte a kulcsokat, közben azon töprengett, miért pont erre gondol a fiú. Hát persze! Játék! Az előbb arra gondolt, hogy ez az egész csak játék! Játszani akar! Kisapám, kíváncsi vagy, kitalálom-e a gondolataid? Hát kitalálom! Hogy a picsába ne találnám ki! Hiszen én gondolatolvasó vagyok! Kezébe vette a kulcsot. Úgy érezte, egy tégla súlyával nehezedik a tenyerébe. Gyenge vagyok – villant át az agyán. Egy ügyes mozdulattal a zsebébe süllyesztette a zsákmányát. Most eszébe sem jutott, hogy közelebb menjen a fiúhoz. Egyszerűen megállt ott, ahol volt.– Kulcs – mondta komoly arccal. A fiú ismét nem válaszolt, csak nézett maga elél kifejezéstelen arccal. – Kulcs, kulcs, kulcs, kulcs! – ismételgette a férfi egyre idegesebben.
www.johncure.eu