Közösség

KÖZÖSSÉG Egyházközség újratöltve

Szőnyi Szilárd

Afféle egyházközségi zsinatnak is beillik az a folyamat, amelyet a szegedi Szent József Jezsuita Templom közössége indított tavaly. Egy amerikai plébánia fellendítésének sikertörténetéről szóló könyv alapján önmagukra tekintettek, és megvizsgálták a megújulás lehetőségeit. Mi pedig most megnéztük, mire jutottak.

„– Jó napot kívánok, alkalmas, ha most beszélünk? – Jaj, ne haragudjon, éppen nagy munkában vagyunk, hordjuk ki az alagsorból a levert vakolatot. Holnap délután jobb lenne. – Rendben, köszönöm szépen, akkor majd jelentkezem.” Jelen cikk írását az iménti telefonbeszélgetéssel készítettük elő. A hívott fél Szeredi Éva, a szegedi Szent József Jezsuita Templom világi önkéntese, és a dialógust korántsem öncélúan idézzük. Annak eredtünk ugyanis nyomába, hogy mi volt a helyi közösség megújítására bő egy éve indított sajátos reformfolyamat hozadéka. Az említett törmelékhordás pedig már önmagában eredmény, de hogy miért, arról majd később.  Meg sem próbálták elképzelni, milyen lehet a templom egy kívülálló szemszögéből. A fenti idézetet Michael White és Tom Corcoran magyarul Újraépítve – Egy katolikus plébánia története címmel olvasható könyvéből ollóztuk. Az Egyesült Államokban 2013-ban megjelent kötetben az amerikai pap és világi munkatársa meséli el, a korábbi hibás gyakorlattal szakítva hogyan tették egyházközségüket vendégszeretővé, miként növelték híveik számát 1400-ról négyezerre, s a fogyasztói vallásosságot gyakorló közönség miként vált a temploma iránt elkötelezett közösséggé. A mű, valamint az annak nyomán létrehozott rebuiltparish.com honlap világszerte bestseller, illetve sokakat megihlető forrás lett; 2018-ban aztán Erdő Péter bíboros ajánlásával napvilágot látott a magyar változat is.

Ezt a könyvet tette meg a közösségi élet fellendítésnek segédletévé a templom igazgatója, Hesz István SJ, azzal a szándékkal, hogy módszeresen tekintsenek rá önmagukra, és így dolgozzák ki a megújulás eszközeit. A mű egyes fejezeteit a helyi hívőkből létrejött csoport egy tízrészes megbeszéléssorozat alkalmain feldolgozta, mindegyik gyűlés előtt előkészítő összejövetellel, melyen a saját életükre szabott kérdéseket fogalmaztak meg. A tíz találkozón kisebb körökben vitatták meg az aktuális témát, a vasárnap esti mise előtt pedig a reformkör háttérimája gyanánt szentségimádást végeztek.

A „mikrozsinat” során kiderült, hogy a kötet túlságosan amerikai, tele tőlünk idegen problémákkal és megoldásokkal: ott például a keresztényeknek maguknak kell fenntartani templomaikat, és nagyobb hagyományai vannak az önkéntességnek. Nálunk azzal sem lehet mit kezdeni, hogy a marylandi plébánia híveinek 96 százaléka az előnyös parkolási lehetőségek miatt jár a templomába – itt a reformkör elindulásakor készített egyház

községi közvélemény-kutatás kérdéseire válaszoló 236 fő döntő többsége a jezsuita lelkiség miatt választja a Szent Józsefet.  Ne azzal kezdjék, Jézus mennyire szeret, hanem takarítsák ki a gyermekvigyázót! Ám ha a válaszok mások is, a kérdések hasonlók, így tanulságos volt végigvenni, majd átültetni a magyar viszonyok közé az amerikai példát. Az említett felmérésből például az is kiderül, hogy bár a válaszadók kétharmadának igénye volna rá, ugyanekkora arányban nem tartoznak a templomi közösségen belüli csoportokhoz. Pedig a Szent József-templomba járó háromszáz fő rendelkezésére bő választék áll: a fiatalok és ifjú dolgozók, családosok csoportja, a karitász, a Szent Mónika-kör, a Jálics Ferenc SJ gyakorlatai alapján működő gerinctorna-klub, a Keresztény Élet Közössége, a rózsafüzér- és a szemlélődő imacsoport, a meditációs kör vagy Hesz István katekézisei a bibliaórával és imaórával, vagy éppen szabadegyetemi előadássorozat. A reformfolyamat résztvevői mégis feltették a kérdést: „Miért nem vonzók a jelenleg működő kisközösségeink?”

Ahhoz, hogy csoportjaik meghívó erejűek legyenek, egy sor javaslatot dolgoztak ki a megismertetésükre, programjaik hirdetésére, melyek közül a legsikeresebbnek az bizonyult, hogy a templomba érkezőket önkéntes fogadja, és kezébe adja a közösség heti értesítőjét. Hasonlóan célravezető, de a könyvtől független ötlet volt, hogy mivel a misék után a hívőket nem sikerült behívni a közösségi terembe teázni, a frissítőt immár éve óta a templom elé viszik nekik. Vagy miközben az amerikai egyházközségben az iménti kiemelésben szereplő idézettel hívták fel a figyelmet arra, hogy a vendégszeretet sikeressége milyen praktikus dolgokon is múlhat, a jezsuita templomban nem a gyerekvigyázó tisztán tartása, hanem egyáltalán a kialakítása adott feladatot.

A »laikusok egyházi szolgálata« nem B-terv ebben a paphiányos időszakban, hanem a keresztség érett gyümölcse.

Szeged belvárosában, az egykori zsidónegyed közepén vagyunk, néhány percre a Dómtól. A jezsuita templom 1931-re, a nagy gazdasági világválság idején épült meg, és ez meg is látszik a méretein; így viszont legalább otthonosságot áraszt. A templom melletti épület korábban vendéglő volt – melyet az államosítás idején számtalanszor átépítettek –, szabálytalan elrendezésű alaprajzzal, zegzugos folyosókkal. Mivel nem plébániáról, hanem templomigazgatóságról van szó, nem hárul rá több olyan kötelezettség, mint más egyházközségre, így szabadabban alakíthatja a profilját. „Az ilyen alkalmak azonban alkalmat adnak a misszióra is, így ha kérik, temetést is vállalok” – mondja lapunknak Hesz István.

Hesz István SJ

Sőt szerinte nemcsak a korábban keresztényként emlegetett Magyarország, de még az egyházi közeg is missziós tereppé vált. Mint mondja, ennek egyik jele, hogy miközben a szintén jezsuita fenntartású szegedi Kaszap István Szakkollégiumba jelentkezők esetében a közösség, szakmaiság, spiritualitás hármas szempontjának érvényesülését mérlegelik, ha ebből kettő megvan, már az is biztató alap a kezdéshez.

A jelenség a jezsuitákat sem hagyta érintetlenül. Pedig a rendnek nagy hagyományai vannak Szegeden, sőt tanárai évtizedeken át meghatározták a helyi hittudományi főiskolát, és sokáig itt működött a noviciátus is. „Maga a Szent József-templom – bár a rendszerváltozás előtti évtizedekben világi papok működtették – mindig is értelmiségi központ volt. Az 1990- es fordulat után aztán olyan nagynevű szerzetesek erősítettek rá erre, mint Weissmahr Béla, Mustó Péter, Nemeshegyi Péter vagy Somfai Béla. Az ő távozásuk, valamint több itteni fiatal rendtag kilépése a Jézus Társaságából aztán megviselte a közösséget” – mondja lapunknak Máté-Tóth András, a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének vezetője.

Amikorra tehát Hesz István hét éve idekerült, a Szent József-templom mögött nehéz évek álltak. Ma három jezsuita él Szegeden, a templomigazgató mellett a nyolcvan év feletti Bohán Béla SJ és a tavaly ide helyezett Hofher József SJ. Az ő vállukon nyugszik a helyi hit- és közösségi élet szolgálata, s mivel a kántoron és gondnokon kívül a templomigazgatóságnak nincs más fizetett munkatársa, a hívek közreműködése nélkül nem jutnának egyről a kettőre. Önkéntesből szerencsére szép számmal akad – a 10-15 fős szűkebb mag mellett 40-50 főre lehet ilyen minőségben számítani –, ráadásul a fenti idézet szellemében munkájukat nem pusztán „pappótlékként”, hanem keresztény elhivatottságból végzik.  A hívek összegyűltek ugyan a templomban, de nem alkottak közösséget. A Szent József ugyanakkor, az amerikai példával ellentétben, nem dicsekedhet látványos sikerekkel. A szolid, de fenntartható működés alapjai viszont kiépültek, akár anyagi értelemben is. Jezsuita intézmény lévén – Szent Ignác előírásainak megfelelően – a miséket nem zavarják perselyezéssel, és Hesz István szerint a pesti Jézus Szíve-templomban tavaly óta sikeresen működő bankkártyás terminált itt sokan hivalkodásnak tartanák, ezért más módon számítanak az adományokra. A templom hírlevelében havonta beszámolnak a közösség anyagi helyzetéről, kérve és megköszönve minden támogatást, de az olyan akciók is ezt célozzák, mint a süteményvásár a közösségi tér felújítása javára, mely nem kevesebb, mint 300 ezer forintot hozott.

Mindezt már annak a csoportvezetői gyűlésnek a résztvevői mesélik, amelyre mi is meghívást kaptunk. És dacára annak, hogy a nevezetes könyv alapján indult reform nem hozott látványos eredményeket, a havi találkozónak már az összetétele is a csendes sikerek közé tartozik. Míg ezen a fórumon korábban maroknyian vettek részt, most már több mint tucatnyian üljük körbe az asztalt: a csoport azokkal bővült, akik különösen tevékenyen vettek részt a megújulási kezdeményezésben. Itt kerülnek napirendre a futó ügyek; most például az, hogy ki süti a farsangi fánkot, a Házasság Hetében melyik párok fogják megújítani egymásnak tett fogadalmukat, és hogyan oldják meg az alagsor szellőzését, illetve párazárását – utóbbi szempontból szerencsés körülmény, hogy a csapatban több mérnök is található.

Érdeklődésünkre, hogy kiugró eredmények híján miben látják a reformkör hozadékát, a csoportvezetők egymásra rímelve adnak választ: „korábban ugyanaz a néhány embert csinált mindent, most a terhek többfelé oszlanak”; „nem ugrott meg a létszámunk, de mindannyian elkötelezettebbé váltunk”; „régóta járok ide, de még sosem éreztem ennyire itthon magam”; „ráébredtünk: a reformok akkor működnek, ha először bennünk érik meg a változás, és azt képesek vagyunk másokra is átsugározni”.

És hogy a felvezetőben ígért tanulsággal se maradjunk adósak, rögzítsük: a korábban ilyen feladatokra általában jelentkező 6-7 ember helyett telefonhívásunk idején több mint harmincan sürgölődtek a közösségi terek felújításával járó munkálatokon, hogy a „Mindenben megtalálni Istent” jezsuita mottó jegyében ezúttal a Bolyai utcai rendház alagsorában leljenek rá – történetesen a törmelékhordásban.