Szent Ignác lába nyomában – Rómában tanuló jezsuiták

Szent Ignác lába nyomában

Sajátos nemzetközi közösségben készül papi hivatására Rómában Jancsó Árpád SJ, Nevelős Gábor SJ és András Csaba SJ. Hármójuk derűs hangulatjelentése az Örök Városból – de vajon miért nem jó, ha egy jezsuita túl okos akar lenni?

Kávégép? Olaszország. Jéggép? Egyesült Államok. Sörcsap? Közép-Európa. Curryillat? India. Isten hozott a Cola- legio Internazionale del Gesùban, a jezsuiták római kollégiumában! Itt élünk 54 rendtársunkkal 24 országból, a papságra készülve. Pedro Arrupe jezsuita rendfőnök közel ötven éve álmodta meg, hogy az Örök Városban létrejöjjön egy jezsuita ház a teológiát tanuló rendtagok számára. A magyar jezsuiták közül itt képződött többek között Kiss Ulrich, Orbán Mihály, Koronkai Zoltán, az utóbbi időben pedig Hiba György. Innen kormányozta a Jézus Társaságát Szent Ignác, kinek szobáit „időkapszulaként” konzerválták az utókor számára. Manapság kedd esténként az itteni kápolnában tartjuk közösségi miséinket… Képzeljetek el egy ötfős asztaltársaságot, ahol mindenki más földrészről érkezett. Miről beszélgetnétek? Bajnoj- kok Ligája vagy nagypolitika, koronavírus vagy Ferenc pápa, sorozatok vagy jezsuita spiritualitás? Sokféleségünk miatt a témaválasztás mindennapos kihívás, ugyanakkor megtapasztalhatjuk, hogy lelkiségünk és közös céljaink összekötnek bennünket. Újra és újra rácsodálkozunk, hogy az Egyház és a Társaság színesebb és gazdagabb, mint gondolnánk. Ünnepeinken kulináris kulisszatitkok, színes népviseletek kerülnek elő kulturális kincsesládáinkból – például bangladesi kurta (ing) vagy etiópiai piri-piri csirke. Képzésünk során kiemelt jelentőséggel bír a spanyolországi Arrupe-hónap. Ekkor végigjárjuk Szent Ignác életéo- nek főbb állomásait, és önismereti témákkal foglalkozunk, melyek benső rendezetlenségeinkkel is szembesítnek egy olyan időszakban, amikor egyéb feladatok nem kötik le a figyelmünket. Mindez átalakulásra hív, hogy egyre alkalmasabbá válhassunk mások szolgálatára.

Emellett egyetemi tanulmányokat és apostoli szolgálatot végzünk. Utóbbi mindhármunk esetében lelkigyakorlatkísérést jelent. Abban segít ez a fajta odafordulás, hogy a teológiát ne elvont tudományként tanulmányozzuk, hanem kapcsolatban maradhassunk az emberek szükségleteivel. Ahogy Ignác mondja: „Aki Isten szolgálatában nagy dolgokat szeretne művelni, az mindenekelőtt vigyázzon arra, hogy túl okos ne akarjon lenni.” Hitigazságaink nem elvont fogalmak, hanem az Istennel való életben történő növekedés eszközei lehetnek. Teológiai képzésünk célja ugyanis nem a kész válaszok gyártása, hanem annak megtanulása, hogy kísérőként segíthessünk másokat Isten keresésében.