A Z ELSŐ FORINT CÍMLETŰ BANKJEGYEK Az arany- és ezüstalapú értékpénzek egyeduralma az újkorban lassan, de biztosan kezdett visszaszorulni, sőt a nemesfémpénzek mellett megindult a mindennapi pénzforgalom kielégítésére szánt réz váltópénzek kibocsátása. Jelentős ugrást hozott a papíralapú fizetőeszközök megjelenése. Míg a bankjegyek elődjeinek számító középkori váltókat, adósságleveleket és utalványokat még egy-egy kereskedőcég állította ki, így forgalmuk térben és időben korlátozott volt, a 17–18. században ezeket már az állam által megbízott pénzintézet vagy az ekkor megalakuló központi állami bankok bocsátották ki Az első európai papírpénzt a svéd Stockholm Bank bocsátotta ki 1661-ben, majd ezt követte Anglia, Skócia és Norvégia, mígnem a következő évszázadban már egész sor ország rendelkezett saját bankjegykibocsátással. Az 1759-ből származó unikális formuláréív arról tanúskodik, hogy már ekkor tervezték papírpénzek kibocsátását. A fizető papíros (Zahlungs-Papier) elnevezésű pénzjegyek olyan utalványok lettek volna, amelyek visszafizetését a Bécsi Városi Bank a háború befejezése után három évvel ígérte meg névértékük szerint valamennyi állami nyilvános pénztárnál. A címlet megnevezését a német mellett magyar és cseh nyelven is feltüntették.
75a éforint ves
A Habsburg Birodalomban, illetve a vele perszonál unióban álló Magyar Királyságban Mária Terézia uralkodása (1740–1780) alatt szinte egy időben jelentek meg a réz váltópénzek és a papíralapú fizetőeszközök, amelyeket eredetileg a nemesfém értékpénzek kiváltására vezettek be. Kibocsátásuk közvetlen előzményét a hétéves háború (1756–1763) jelentette, amely teljesen kimerítette a birodalom kincstárát, hatalmasra növelve az államadósságot. Az 1706-ban alapított, ekkor már a birodalom állami bankjaként működő Bécsi Városi Bank (Wiener Stadtbank) útján kerültek kibocsátásra 1762-ben az első papírpénzek, magyarul bankócédulák (BankoZettel) 12 millió forint összértékben, öt – 5, 10, 25, 50 és 100 forintos – címletben, amelyeken kizárólag német nyelven (Gulden) tüntették fel a névértéket. A papíralapú fizetőeszközök legkorábbi emlékét azonban az az 1759-ből származó formuláréív őrzi, amely szerint már ekkor tervezték a bankjegyek bevezetését. A formuláré voltaképpen a kibocsátás tényét bejelentő sokszorosított nyomtatvány, amelyen bemutatták, miként fognak majd kinézni maguk a bankje26
