75 ÉVES A FORINT • 75 ÉV • 75 TÖRTÉNET
Zsigmond tiroli főherceg guldinere, 1486
I. Ferdinánd magyar király Körmöcbányán veretett nehéz ezüstpénze, az első magyar tallér, 1553
A guldiner azonban csupán előfutára volt a tallér nak, az újkori pénztörténet szédületes karriert befutó nehéz ezüstpénzének, amelynek létrejötte a Schlick grófokhoz köthető, akik Csehországban, az Érc-hegységben megnyitott ezüstbányákból szár mazó nemesfémből kezdték meg a guldinerek verését 1519-ben. Mivel az általuk vert ezüstpénzek némi képp más pénzláb alapján készültek, súlyuk és nemes fémtartalmuk valamivel alacsonyabb volt a korabeli guldinerekénél, ezért ezeket a vereteket – megkülön böztetésül – készítési helyükről, Joachimstalról (ma Jáchymov, Csehország) Joachimstalernek, röviden Talernek kezdték nevezni. A név hamarosan címletté vált, és a hasonló jellegű pénzeket immáron az egész világon tallérnak kezdték nevezni, persze mindenhol a helyi nyelv sajátos hangtani szabályainak megfe lelő formában: német nyelvterületen a Taler kifejezést használták, az angol nyelvben ez dollárra változott, a svédek daler, míg a hollandok daalder néven emle gették, de az újkorban a crown, a lira vagy éppen a rubel név alatt is hosszú ideig a tallérszerű ezüstpén zeket értették. Az Újvilág meghódításának, főként a spanyol gyarmatosításnak köszönhetően a tallér verés újabb lendületet kapott a dél-amerikai gazdag ezüstbányák feltárásával, amelyek közül a leghí resebb a bolíviai Potosiban működött. Bár a világ szinte összes pénzkibocsátó hatósága kísérletezett tallérveréssel, ez természetesen csak ott vált igazán jelentőssé, ahol akár a helyi, akár a gyarmatokról származó folyamatos nyersanyagellátás biztosított volt, így például Németalföldön, Spanyolországban, továbbá a német és osztrák területeken. Forgalmuk viszont az egész ismert világra kiterjedt, nem vélet
len, hogy a hagyományos pénztörténeti korszakolás a 16. századtól a 19. századig tartó időszakot tallér periódusnak nevezte el.
21
Magyarországon egy epizódszerű nagyszebeni kísér letet (1552) követően a tallérverés megindulására 1553-ban került sor Körmöcbányán, de különböző okok miatt már 1556-ban félbeszakadt, és csak Miksa uralkodása alatt, 1573-ban indult meg újra, és vált folyamatossá egészen a 19. századig. Az aranydukátok és az ezüsttallérok egymáshoz és más fizetőeszközökhöz viszonyított értéke folyamato san változott. Az 1659-től az egész Habsburg Biro dalomban egységesen a tiroli pénzláb alapján vert tallérok krajcárban kifejezett hivatalos névértéke már 1630 óta 90 krajcár, azaz másfél rajnai forint volt, forgalmi értéke azonban folyamatosan emelke dett, amelynek oka a nagy mennyiségben kibocsátott XV és VI krajcárban, valamint az aprópénzek minő ségének romlásában keresendő. A tallér „ázsiója”, vagyis az eredeti 90 krajcáros névértéke, valamint az értékemelkedések közötti árkülönbség olyannyira megnőtt, hogy azt már a pénzügyi kormányzat sem hagyhatta figyelmen kívül, ezért új árfolyam beve zetésére került sor. Az 1692. szeptember 28-án kibo csátott rendelet mintegy elismerte a tallér értéknö vekedését, azt hivatalosan is 120 krajcárra, azaz két rajnai forintra (1 forint = 60 krajcár) emelte, amely érték ezután is állandó maradt. A forint mint számí tási egység ezzel az aktussal újabb fogalomváltozá son ment keresztül: ettől kezdve a fél tallért hívták forintnak.