CEGLÉD
Még több, mint gondolná
2
„…végiggondolva városunk eredményeit és lehetőségeit: Cegléd – még több, mint gondolná” Persze igazságtalan lennék, ha az eredményeket mindössze csak az elmúlt önkormányzati ciklus számlájának végére írnám. Kellett hozzá az a folytonosság és az az eltökélt együttműködés, amely már több mint egy évtizede jellemzi a helyi városvezetést. Olyan eredményeket értünk el a város arculatának megújításában, az úthálózat felújításában, a szolgáltatások, az idegenforgalom, Cegléd elérhetőségének tekintetében, amelyek megvalósításában erősen hittünk akkor, amikor az Önök felhatalmazásából hivatalba léptünk. Tisztelt Olvasó! Öt esztendő, egy teljes önkormányzati ciklus zárul lassan. Úgy érzem, ismét érdemes egy pillanatra megállni, visszatekinteni, mit sikerült elvégezni. A félidőben megjelent kiadvány folytatásaként összegyűjtöttük a megvalósult fejlesztéseket. Az elmúlt időben is sikerült sokat tennünk közösen Cegléd megújításáért. Fontosnak tartom kiemelni: Önökkel együtt értük el az eredményeket! Közös munkánk során városunknak olyan lehetőséget teremtettünk, amely a múlt értékeit szem előtt tartva állította ismét a fejlődés útjára Ceglédet.
Hiszem, hogy mindannyiunknak még inkább az otthon melegét nyújtja Cegléd a kinyíló közterekkel, régi fényüket vis�szanyerő épületekkel, a bővülő kikapcsolódási lehetőségekkel és az egyre színesedő városi rendezvényekkel. Még szerethetőbbé vált az a város, amelyről azt mondtuk pár évvel ezelőtt az itt élőknek és az ide látogatóknak: Cegléd – több mint gondolná. Új lendületet kapott a térség a 4-es főút megvalósított fejlesztésével, a kormányzat által nyújtott lehetőségek kihasználásával. Erősödött Cegléd gazdasága az ipari park bővítésével, az egyre erősödő helyi vállalkozások sikereivel. Ezek az eredmények azt jelentik, hogy
3
a középszerűségből az elmúlt években lépésről-lépésre az erős középvárosok szintjére jutott Cegléd. Külön köszönöm Önöknek azt, hogy adójuk megfizetésével az önerőből megvalósított fejlesztések aktív részesei voltak évről-évre. Mindezek okán büszkeséggel tölt el, hogy ilyen nagyszerű időkben polgármesterként irányíthatom a megújuló, fejlődő Ceglédet, támaszkodhatok a tenni akaró ceglédiek összetartó közösségére! A kiadvány a térség országgyűlési képviselőjével, a képviselő-testület tagjaival és Önökkel együtt közösen elért eredményeinket mutatja be. Bízom benne, hogy következő pár oldal valamelyikén ismét megtalálják Önök is, közvetlen lakókörnyezetük megújuló értékeit, és együtt tudunk örülni városunk fejlődésének. Mert hiszem, hogy közösen végiggondolva városunk eredményeit és lehetőségeit: Cegléd – még több, mint gondolná.
Üdvözlettel
Takáts László polgármester
Parkok, jรกtszรณterek 4
KÖZÖSSÉGI TEREINK A zöld- és pihenő felület megújítása mellett a tér nem csak az ide érkezők, hanem az innen munkába indulók kényelmét is szolgálja. Újabb ingyenes parkolóhelyeket létesítettünk, és továbbiak megépítését is tervezzük.
Igyekszünk minden közparkunkat, terünket „kinyitni”. Élhetővé, használhatóvá tenni. Hiszen tudjuk, a ceglédi családok számára fontos a kikapcsolódás, a szabadidő tartalmas eltöltésének lehetősége. A város egyik kapuja, a Kölcsey tér ígéretünk szerint „levetkőzte” régi, elkopott ruháját. A városhoz méltó fogadótérré változott: valós értékeinek megőrzésével, pihenő és kikapcsolódási lehetőségeinek fejlesztésével épült át.
Külső Kátai úti játszótér
Kulturált parkolást biztosítottunk a Buzogány utcában is, amellyel elkezdődött a zsinagóga előtti tér megújítása.
Nefelejcs utca
Bajcsy-Zsilinszky téri játszótér
Vörösmarty téri játszótér 5
6
KÖZÖSSÉGI TEREINK A város több pontján javult a játszóterek biztonsága, kényelme az elmúlt két évben. Az eszközök bővítésével, karbantartásával, fejlesztésével, napvitorlák kihelyezésével a legkisebbek igényeire is odafigyeltünk. Megépült a Bajcsy-Zsilinszky téren az új játszótér és a többi játszóhelyhez hasonlóan új gumiszőnyeget kap a kórházzal szembeni játszótér is. Folyamatosan fejlődik a Fürdő melletti tó is, ahol új kondipark és futópálya létesült. Olyan környezetet alakítottunk ki, mely egyaránt vonzza az aktív életet élő ceglédi családokat és az ide látogató vendégeket.
Az új terek a családi pihenés mellett a közösségi élmény, a kikapcsolódás, sportolás lehetőségét teremtik meg. Korábban bővültek a játéklehetőségek a Kossuth Ferenc utcai és a Vörösmarty téri játszótéren, valamint a Nefelejcs utcában is.
Szolnoki úti játszótér
Elektromos töltő állomás
Új játszótér épült az Örkényi úton és a Külső-Kátai úton. Büszkén mondhatjuk, Cegléd, majd’ minden városrészében van legalább egy megújult közösségi tér, ahová összesen több mint 1000 fát, 5500 darab cserjét, 7800 darab évelőt ültettünk el.
Kossuth Ferenc utcai játszótér 7
Budai Ăşt 8
UTAK , JÁRDÁK A legnagyobb eredményt a város elérhetőségének – nem elhanyagolható módon ezzel együtt a gazdaság élénkítésének – javításában érte el városunk. A hazai forrásból megépített M4-es gyorsforgalmi út által újra bekapcsolódtunk az ország vérkeringésébe. A gazdasági, turisztikai szempontból régóta várt fejlesztéssel fontos szakaszához érkezett el Cegléd és a térség fejlődése. A megépülő gyorsforgalmi út Pest megye egész keleti és középső részére hatással bír.
A mindennapok nehézségeire sikerült választ adni a városi- és állami kezelésben lévő közutak, a járdák, kerékpárutak állapotának rendszerváltás óta legnagyobb mértékű fejlesztésével.
Buzogány utcai parkoló
A csapadékvíz-elvezetés rendezése után megvalósult a Budai út teljes rekonstrukciója a várostáblától egészen a Budai úti településrészig. Így az ott élő családok is végre európai körülmények között lehetnek részesei a város életének. E mellett új aszfaltburkolatot kapott a Rákóczi út, a Körösi út, a Pesti út református iskola előtti szakasza, az Összekötő út és a Damjanich utca; megújul a Mező utca és a Nagykátai út burkolata.
Ezt a hatást, ezt a lehetőséget Cegléd érdekében ki kell használnunk.
Rákóczi út
Népkör utca
Kőrösi út 9
UTAK , JÁRDÁK Jogos lakossági igényeket elégít ki az Önkormányzat azzal, hogy a nagy forgalmú utak mellett gondoskodik a kisebb, lakossági utakról is. Számos ilyen utca kapott aszfaltburkolatot, felületi megerősítést, útalapot, és több kilométernyi külterületi dűlőút karbantartását végezzük el. A kerékpárút-hálózat fejlesztésében is aktívak voltunk. Megépült a Felszegi úti kerékpárút. Hamarosan a Pesti út és a Külső-Kátai út mellett épül új kerékpárút. Kormányzati támogatással pedig jövőre megépülhet a Mizsei úton a kerékpárút egészen Zöldhalomig.
A teljesség igénye nélkül, a Pesti úton, a Rákóczi úton, az Összekötő úton, a Damjanich utcában, a Bem utcában, a Kossuth Ferenc, az Arany és az Alkotmány utcában is megújultak az elhasználódott, balesetveszélyes járdák.
Damjanich utca
Bel- és külterületen egyaránt határozott előrelépés mutatkozik a közúthálózat állapotában. Örömteli, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. fenntartásában lévő utak állapota is javult az elmúlt két esztendőben. (Külső-Kátai út, Déli út több szakasza, Bajcsy-Zsilinszky út.)
Külterületi utak 10
Összekötő út
UTAK , JÁRDÁK Aszfaltozott utcák: Zerge; Klapka; Vadász; Lövölde; Gyopár; Sáfrány; Török; Béla; Nyár; Hollós; Görbe; Sátor utca; Molnár köz, a megújult Fáy András utca.
Útalapos zárás: Bede szél; Szabadság utca; Fogoly utca; Szüret utca; Oroszlán utca; Csolnak utca; Székely utca; Kámán utca; Zrínyi Ilona utca; Öreghegyi út; Görbe utca; Tárogató utca; Népdal Megújult fő közlekedési utak: utca; Rét utca; Vidra utca; Sugár Bercsényi utca és Szolnoki út csomó- utca; Forgács Endre utca; Daru utca. pontja; Damjanich utca; Kőrösi út; Mező utca; Nagykátai út; Rákóczi út; Vízrendezés (árok, átereszek tisztítáÖsszekötő út. sa, átépítése, mederburkolás) 21.214 méteren, útburkolat javítások, átKülterületi utak: alakítások (kátyúzás, járdajavítás, Seres dűlő; Névtelen dűlő; Értemen útjavítás) 23.161 négyzetméteren belül dűlő; Orosz dűlő; 0. dűlő; történt a városban. Új útalap, útalaIstván-ligeti utca; Ölyv utca. pos burkolat kiépítése, megerősítése 31.473 négyzetméteren valósult Útalapok: meg. Rövid utca; Orgona utca; Szúnyog utca; Kálvária utca; Vetés utca; Pipacs utca; Aszaló utca; Bojtorján utca; Akasztó szél; Szüret utca; Lövész utca; Búzavirág utca; Rigó utca; Kossuth Lajos utca; Koppány utca; Láp utca; Lórántffy Zsuzsanna utca; Tarló utca; Őrház utca; Cifrakert utca; Erdész utca; Csíkos szél. Újváros szél.
152 kilométernyi földutat grédereztek a szakemberek önkormányzati finanszírozásban, és 4.177 folyóméternyi csapadékvíz elvezető árok burkolása készült el az elmúlt öt esztendőben.
Kerékpárút
Felszegi úti kerékpárút 11
Vรกroskรถzpont 12
VÁROSKÖZPONT Egy város lelkét, életminőségét, a kikapcsolódás centrumát a központi rész elérhetősége és színvonala adja. Cegléd történelmi, építészeti, közintézményi értékeinek megőrzése, megújítása terén is jelentős eredményeket értünk el. A városközpont megújítása a ceglédiek és az ide látogatók elismerése mellett folytatódott tovább.
Kossuth tér felújítás A Szabadság tér keleti oldala, a Városi Könyvtártól egészen az Evangélikus bazársorig teljesen megújult. A Népkör utca mentén az északi oldal felújítása is megvalósult.
Művelődési központ előtti terület
A Rákóczi úton, valamint a Szív utcai csomópontban is megújult a burkolat és a Kőrösi út szintén új aszfaltburkolatot kapott.
Városháza előtti sétány
I. és II. vh. emlékmű
Katolikus templom mögötti terület 13
A katolikus templom körül a korábbi átalakításokkal harmonikusan kialakított tér hívja a látogatókat. Megszépült a városi nagyposta előtti közterület és a Városháza főbejárata előtti sétány is.
VÁROSKÖZPONT Teljes egészében elkészült az ügyészség épülete, amely az állagmegóváson túl a városképi arculat építésében is nagy hangsúllyal bír. Korszerűsödött és megszépült a Táncsics iskola, a könyvtár, a mozi, a művelődési központ és az előtte húzódó járdaszakasz. Megújult a Damjanich utca és folytatódik a hajdani zsinagóga előtti tér teljes átalakítása is. Pályázati támogatással pedig a piac is átalakul. Épül a termelők és vásárlók igényeit és komfortérzetét szolgálva. Büszkék vagyunk az első három évben megvalósított fejlesztésekre is: a Szabadság tér, a Kossuth tér, a Szentháromság szobor körüli terület, az Ordass köz, Katolikus bazársor és a Posta előtti terület átépítésére, a mini körforgalom és a Pesti úti lámpás kereszteződés megépítésére.
14
CSAPADÉKVÍZ ELVEZETÉS Városunk az egyik legnagyobb előrelépést a csapadékvízelvezető-rendszerek fejlesztésével érte el az elmúlt időszakban.
Most, hogy a befogadó már készen van, visszafelé haladva van értelme a további problémák megoldásának is. A munka az érezhető előrelépés ellenére sem állhat meg.
Az Önkormányzat költségvetésében évente eddig is jelentős, 100 millió forintos nagyságrendű ös�szeget fordított a karbantartásra. Pályázati forrásból pedig a rendszer legnagyobb elemének rendbetételével elértük, hogy egy nagyobb esőzés után nem kell térdig gázolni a vízben.
Gerje
Zsilip
Odafigyelünk arra, hogy minden közúthálózat-fejlesztést megelőzzön a vízelvezető rendszerek javítása, kiépítése.
Tározótó 15
Fejlesztés - megújulás
16
INTÉZMÉNYEINK Közintézményeink nagy részének energetikai fejlesztése során elértük, hogy esztétikus külső, modern szolgáltatások fogadják a tanulni, művelődni, kikapcsolódni vágyó ceglédieket. A Kossuth Ferenc utcai felnőtt háziorvosi-és a Kárpáti Aurél utcai házi gyermekorvosi rendelő felújítása mellett a Kölcsey téri orvosi rendelők felújítása is megvalósult. Eltökélt célunk, hogy méltó körülményeket biztosítsunk a ceglédiek számára az önkormányzati fenntartású intézményekben. Ezért minden esztendőben nagy hangsúlyt fektetünk a közintézmények állagmegóvására, fejlesztésére.
Jelentős az előrelépés a városi fenntartású óvodákban. Korábban megújult a Köztársaság utcai Óvoda, most pedig a befejezéséhez közelít a Lövész utcai Óvoda felújítása.
Városi könyvtár
Új óvodák létesítéséhez az egyházakkal és az egyre erősebb, egyre több munkavállalót foglalkoztató helyi céggel is közös terveket készített elő az Önkormányzat az elmúlt időszakban.
Művelődési központ
Orvosi rendelő
Táncsics Mihály Ált. iskola
Lövész utcai óvoda
Városi Mozi 17
Biztonsรกg
Bizalom
18
RENDŐRSÉG, POLGÁRŐRSÉG MEZŐŐRSÉG, KÖZVILÁGÍTÁS Mindannyiunk számára fontos, hogy Cegléden biztonságban érezzék magukat a családok, a hozzánk látogatók. A közbiztonság fenntartása elsősorban a rendőrség felelőssége. Bár a statisztikák javulnak, korántsem lehetünk elégedettek. Az önkormányzatunk eltökélt a közbiztonság, a város épített és természeti értékeinek megőrzése, a közlekedésbiztonság terén, és a jogszabályok által rögzített feladatkörünket betartva kiemelten támogatjuk a célok magvalósítását.
Polgárőrség támogatása
Az utak és útburkolati jelek minőségének javításán, jelzőtáblák kihelyezésén, gyalogátkelőhelyek létesítésén, a közvilágítás jelentős bővítésén túl, saját térfigyelő kamerarendszert működtetünk a város területén.
Közterület felügyelet
Cegléden emellett mezőőrség, megerősített közterület felügyelet és önkormányzati támogatással működő polgárőr egyesületek is segítik az értékeink megőrzését, a rongálások, rendbontások megelőzését, a rend fenntartását. Az anyagi támogatáson túl ezzel is jelentős segítséget nyújtva a közrend fennJelenleg 19 helyszínen 38 darab tartásáért felelős helyi rendőrkapitérfigyelő kamera működik Ceglé- tányságnak. den, és a rendszert folyamatosan Közvilágítás bővítjük. A közvilágítási modernizációt követően napjainkig több mint 300, korábban leszerelt, de műszakilag még használható lámpatesttel bővítettük a városi közvilágítási hálózatot, kisebb részt belterületen, de jellemzően külterületi városrészeken.
Kamerarendszer 19
MunkahelyteremtĂŠs 20
GAZDASÁGI KÖRNYEZET ERŐSÍTÉSE Cegléd az elmúlt időszak fejlődését, fejlesztéseit alapul véve, a megye egyik legnagyszerűbb teljesítményét mondhatja magáénak. Ezt mutatja a megduplázódó iparűzési adóbevétel is. Érezhetően nő a helyi gazdaság ereje. Ez tovább erősíti városunk erejét, megtartóképességét, az itt élők komfortérzetét, a ceglédiek megbecsülését. A biztos megélhetést nyújtó munkahelyeket az üzleti élet szereplői képesek megteremteni, de az önkormányzatnak is van feladata: vonzó körülményeket biztosítani a fejlődő, munkahelyteremtő vállalkozások számára.
M4
Az Infineon tovább folytatja a fejlesztést. Hamarosan egy nemzetgazdasági szinten is kiemelkedő beruházás indul el. A vállalat, a már meglévő gyáregységét bővíti. A jövő technológiáját szolgálva 300 új munkahely létesül Cegléden.
Szido Kft.
A 32 milliárdos beruházáshoz Ezt biztosítottuk az ipari parkunk 6,4 milliárd forint vissza nem bővítésével. Ezt segíti a megvaló- térítendő támogatást nyújtott a sult M4-es gyorsforgalmi út. kormány – elismerve a helyiek szaktudását, a város, a helyi gazdaAz elmúlt időszakban Illés József sági élet szereplőinek teljesítmékovácsüzemében és a Diagonál nyét, elhivatottságát. 3000 Kft-nél is jelentős fejlesztés, a Szido Kft-nél mintegy 1 milliárd A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara forintos összköltségű logisztikai megyei központja is városunkba központ-bővítés valósult meg. költözik, amely jelentősen emeli a mezővárosi múlttal rendelkező Cegléd rangját.
Diagonál 3000 Kft.
Kovácsüzem 21
RendezvĂŠnyek 22
RENDEZVÉNYEK, KULTÚRA, SPORT, CIVIL KÖZÖSSÉGEK A városi rendezvények egyre több látogatót vonzanak, ez megerősít bennünket abban, hogy helyes döntés volt kiemelt figyelmet és támogatást szentelni ennek a területnek. A Városnapok programkínálata, a „Pöttyország” gyermeknap tölti ki a tavaszt, vezeti fel a nyarat, amely a Laskafesztivál idején ér el csúcspontjára. A fesztivál a Nemzeti Vágta előfutama mellett évente több mint 100 főzőcsapatot vonz, összekovácsolva városi közösségeket. Ingyenes programjai pedig naponta ezreket, többször tízezreket csábítanak a Budai útra.
Városnapok
Utcazene fesztivál
Gyermeknap
A nyár nem telhet el olyan nemzetközi fesztiválok nélkül sem, amelyek ugyan nem helyi szervezésűek, de Cegléden leltek otthonra.
Szépkorúak sportfesztiválja 23
Nyitott pince nap
RENDEZVÉNYEK, KULTÚRA, SPORT, CIVIL KÖZÖSSÉGEK Államalapításunk ünnepe, majd a Kossuth-toborzó rendezvénysorozat programjai első sorban a nemzeti öntudat, a hagyományok, az értékek tisztelete jegyében telnek. Az esztendő – az ország talán legszebb karácsonyfája körül – a Ceglédi Adventtel, hangulatos jégpályával, meghitt programokkal és szilveszterkor hagyománytisztelő csergetéssel zárul. Az eredményeket figyelembe véve nem ok nélkül mondjuk: Cegléd – még több, mint gondolná Programkínálatunk színesítésével első sorban arra törekszünk, hogy minden ceglédi találjon az elvárásainak megfelelő programot. A kiemelt rendezvények mellett színvonalas a kínálat a színházban, a kiállító helyeken, a múzeumokban, az önkormányzati fenntartású moziban – a helyi értékekre és szakemberekre támaszkodva.
Laskafesztivál
Laskafesztivál
Ceglédi Vágta 24
RENDEZVÉNYEK, KULTÚRA, SPORT, CIVIL KÖZÖSSÉGEK Büszkék vagyunk a város verseny- és szabadidős sportjára, az egészséges életmódot választó közösség kitartására. A szakosztályok edzés- és versenyfeltételeinek javítása mellett szívesen vállaljuk fel az egész életen át végzett egészségmegőrző tevékenységek támogatását is. Sokat teszünk a civil szervezetek tevékenységének segítéséért is. Az Önkormányzat bizottságainak önállóan felhasználható pályázati keretéből az elmúlt öt évben ötvenmillió forintot meghaladó összegben támogatjuk a helyi civil közösségek elképzeléseit.
Csergetés
Nótaest
Kossuth toborzó
Augusztus 20.
Ceglédi Advent
CVSE új lelátó
Civil közösségek programjai 25
Gyógyfürdő és
Szabadidőközpont 26
CEGLÉDFÜRDŐ, PROGRAMOK Cegléden egykor kitörési pontként tekintettek a Budai úti fürdőre. Az alapötlet jó volt, de látható, hogy az akkori városvezetés terveit nem teljesen igazolták vissza a tények. A 2003-ban kialakított kisméretű fedett rész, a bővítésre szoruló szabadtéri vízfelület, a hotel vendégeinek külön kezelése napjainkig erősíti a fürdő időjárási kitettségét, alapvetően meghatározza gazdasági eredményeit. A következő városvezetéseknek ebből az alaphelyzetből kellett kiindulniuk, de kitartó munkával sikerült előre mozdítani a fürdő és a városrész lehetőségeit.
Fürdő-tó
A fürdő szolgáltatásait sikerült bővíteni egy új hullámmedencével és egy új, országosan is egyedülálló csúszdával. A ceglédieket egész évben 30 százalékos kedvezmén�nyel várjuk. Számos programot kínálunk az itt élőknek, az ide látogatóknak. Népszerű az ingyenes szűrővizsgálatokat biztosító egészségmegőrző nap, a Strand Party, a folyamatos éjszakai fürdőzés és a fürdő szépe választás is.
18 csúszdás Aqua Centrum 27
CEGLÉDFÜRDŐ, PROGRAMOK A programokat tovább színesíti az, hogy több helyi és országos rendezvény otthona is Ceglédfürdő. (Reggae Camp, Street-Food Fesztivál, régi-új autómárkák éves találkozója.) A Budai út, a fő közlekedési utak és dűlők megújítása mellett a fürdő környezetének szolgáltatásai is bővültek: pihenőhelyek létesültek a környéken, futópálya és kondipark szolgálja az egészséges, tartalmas kikapcsolódást választó ceglédi családok és ide látogató vendégek igényeit.
Hullámmedence
Új mobilházak 28
CEGLÉDFÜRDŐ, PROGRAMOK A fejlesztésnek folytatódnia kell! A legsürgetőbb a fürdő vízfelületének további növelése, hogy minél több ember számára tudjuk biztosítani a kikapcsolódás lehetőségét. Street Food Fesztivál
Kondipark
Reggae Camp
Megújult stég
Futókör 29
CEGLÉD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE IMPRESSZUM Felelős kiadó: Ceglédi TV Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős szerkesztő: Pap Zsolt ügyvezető
Takáts László Polgármester
Posta cím: 2700 Cegléd, Teleki utca 12. Nyomda: Apáti Nyomda Bt. 2700 Cegléd, Csatorna utca 8. Megjelenés: 16.000 példányszám Hegedűs Ágota Alpolgármester 1. sz. vk
Rimóczi Gábor 2. sz. vk
Hörömpő Annamária 3. sz. vk
Klément György 4. sz. vk
Imregi Tibor 5. sz. vk
Ifj. Károly Ferenc 6. sz. vk
Horváth Gábor 7. sz. vk
Takátsné Györe Anett 8. sz. vk
Kónya Ágnes 9. sz. vk
Dr. Ferenczi Norbert 10. sz. vk
Bobál István
Nagy Tamás
Korondi Miklós
Csuri Károly
FÖLDI LÁSZLÓ
Országgyűlési képviselő döntöttem – többszöri újraválasztásom alapján Önök szerint is jól –, amiben az is segített, hogy Cegléd jó kezekbe került.
Cegléd jó úton jár Számomra Cegléd az ország és a világ közepe. Ide köt a szakmai múltam, a magánéletem, szerteágazó jelenem, és bízom benne, hogy hasonlóan távlatos jövőm is. Korábban pedagógusként, iskolaigazgatóként, később polgármesterként szolgáltam az itt élőket, és mindig szívesen tettem. Néhány éve országgyűlési képviselőnek is megválasztottak, és bevallom, nem volt könnyű eldönteni, hogy a városvezetői vagy a parlamenti munkával tehetnék többet ezért a közösségért. Végül az utóbbi mellett
Kedves Földijeim! Hosszú és nehéz utat jártunk be, de vannak közös eredményeink, amelyekre büszkék lehetünk, és amelyeket most meg kell őriznünk. Együttes sikerünk, hogy Cegléd a kormánynak köszönhetően megszabadult a várost gúzsba kötő adóssághalmaztól, a kieső uniós források pótlására pedig jelentős összegű kompenzációs keretet biztosított a számunkra. Meg kell említenem a hazai forrásokból épített M4-es utat, amely bekapcsolja térségünket az ország vérkeringésébe, növeli a tőkevonzó képességünket, végső soron tehát új munkahelyeket eredményez. Ezen a ponton emlékeztetek arra, hogy az utóbbi esztendőkben számos olyan munkahely-teremtő beruházást adtunk át, amelyhez a kormány adott támogatást. Az Egészséges Budapest Program keretében a Ceglédi Toldy Ferenc Kórház több mint 12 milliárd forintos fejlesztést hajthat végre az elkövetke-
31
zendő években. A ceglédi üzleti infrastruktúra 500 millió forintból bővülhet, amelyre szükség is van az M4-es gyorsforgalmi út megépítésének következtében. A város számos pályázaton nyert forrást bel- és külterületi utak felújítására, kerékpárútak építésére, a csapadékelvezető rendszer korszerűsítése, valamint elindulhat a városi piac megújítása is. Ceglédért végzett munkámban elkötelezett partnerem a kormányzat, a megyei önkormányzat vezetése és a ceglédi városvezetés egyaránt. Bízom benne, hogy ez a partnerség az őszi önkormányzati választásokat követően sem szakad meg. Földi László országgyűlési képviselő Fidesz-KDNP