Így Qpázunk mi Azért a szerkesztőséget se kell félteni A Qpa lázában égve mi sem hagyhattuk ki a nosztalgiázást, a szerkesztőségben is röpködtek az emlékek, hogy milyen is volt, mi hogyan éltük meg a korábbi években és idén ezt a több hétig tartó, egész Budapestet megmozgató, már-már országos hírű rendezvényt. Régi és új, izgalmasabbnál izgalmasabb emlékek, olvassátok hát, hogyan is Qpázunk mi!
mofla A Qpás élményeimet leginkább két szó tudja jellemezni, ezek a káosz és a pusztulás. Bár ezek általában véve negatív értelmű szavak, én most itt a lehető legjobb értelemben gondolok rájuk, és aki már elég régóta qpázik, talán meg tudja érteni, mire is gondolok. Ha Qpa van, akkor végtelen program van, amin részt lehet venni, sőt, annyi, hogy nem is lehet az összesen részt venni, de ami számomra leginkább visszaadja a Qpa-érzést, az a Hajtásch. Ilyenkor már nem számít semmi, nincs suli se, ami miatt félbe kellene hagyni bármit, nincs meló, ahova másnap be kéne menni, és legtöbb esetben nincsenek gátlások sem. Amint megérkezem a helyszínre, tündér jelmezbe öltözött srácok, orvosi köpenybe öltözött, munkavédelmi szemüveges alakok, mikulás sapkás, raklapból eszkábált szánon ülő emberek, és erősen illuminált állapotban lévő, igen alulöltözött egyének színes kavalkádja fogad, mely rögtön magával ragad a véget nem érő forgatagba, ahol az ember azt se tudja, merre menjen, mit csináljon (először). Nem is kell gondolkodni rajta, csak sodródni az árral, hagyni, hogy keverttel teli cumisüveget nyomjanak a kezedbe, nézni, ahogy kutyusként „sétáltatnak” magukkal leharcolt monitorokat, bebetonoznak egy bevásárlókocsit, vagy épp felrobbantanak valamit, beszállni rögtönzött performanszokba, odacelluxozni valakit egy fához, liszttel vagy egyéb élelmiszerrel borítani be a parkolót (és még napestig sorolhatnám), hogy a nap végére ezer meg egy élménnyel gazdagodva, és teljesen leamortizálódva kerüljünk ágyba vagy valahova, ahol aludni tudunk… Összegezve, káosz és pusztulás, amit soha ki nem hagynék.
12