Newspaper of the Hungarian Theatre of Cluj

2

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

TARTALOM | CONŢINUT

ÉVADTERV | STAGIUNEA 2015/2016 THEATRUM MUNDI

MELLÉKLET | ANEXĂ

JULIUS CAESAR

JÁRULÉKOS PROGRAMOK | PROGRAME CONEXE

FOTÓRIPORT | FOTOREPORTAJ SZÍNHÁZSÁTOR | CORTUL TEATRULUI

BACKSTAGE

04 05 09 14

OKTÓBERI ÉS NOVEMBERI

PROGRAM OCTOMBRIE, NOIEMBRIE

SZÍNHÁZI VÁROSAIM | ORAȘELE MELE TEATRALE

BODOLAI BALÁZS:

AZ IGAZI THOMAS OSTERMEIER | ADEVĂRATUL THOMAS OSTERMEIER

MOLNÁR LEVENTE:

GYÖNYÖRŰ SZÉP ŐRÜLET | O SUPERBĂ NEBUNIE

-19 20 21 22 22 23 24 26 32

FESZTIVÁLOK | FESTIVALURI

TOMPA GÁBOR:

38 39

LIVINGROOM ZS-KATEGÓRIA

A GÓLEM SZÍNHÁZ ELŐADÁSA

JAZZKÍVÁNSÁGMŰSOR | JAZZ REQUEST SHOW SÁRIK PÉTER TRIÓ FEAT. MICHELLER MYRTILL

CSIRIBIRI

HALÁSZ JUDIT KONCERTJE

SORS

UN SPECTACOL AL COMPANIEI CIE PEDRO PAUWELS ELŐADÁSA

SONGS FROM AFAR

LUCIAN BAN & THE ELEVATION QUARTETT

NAGY REZSŐ

„HA NEM ÉRZEL EGYÜTT A SZÍNHÁZZAL, AZ NEHÉZ DOLOG” „E FOARTE GREU DACĂ NU EŞTI LA UNISON CU TEATRUL ”

BUKSA PÉTER

„ÖRÖMMEL DOLGOZNI, HEGYOLDALON ÜVÖLTENI” „LUCRUL FĂCUT CU PLĂCERE ŞI URLETE PE COLINĂ”

3

4

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

BEMUTATÓINK | PREMIERE STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OCTOMBRIE 2015 OKTÓBER WILLIAM SHAKESPEARE

JULIUS CAESAR R: SILVIU PURCĂRETE NOIEMBRIE 2015 NOVEMBER DUPĂ FRANZ KAFKA NYOMÁN

AMERIKA | AMERICA R: MICHAL DOČEKAL IANUARIE 2016 JANUÁR BÉKÉS PÁL

A KÉTBALKEZES VARÁZSLÓ | VRĂJITORUL NEÎNDEMÂNATIC gyerekelőadás | spectacol pentru copii

R: BÉRES LÁSZLÓ FEBRUARIE 2016 FEBRUÁR AUGUST STRINDBERG

A PELIKÁN | PELICANUL R: FELIX ALEXA MARTIE 2016 MÁRCIUS

MINDÖRÖKKÉ | ÎN VECII VECILOR R: DOMINIQUE SERRAND

APRILIE 2016 ÁPRILIS DRAGOMÁN GYÖRGY

KALUCSNI | GALOȘI R: SZÁSZ JÁNOS MAI 2016 MÁJUS SZILÁGYI DOMOKOS

ÖREGEK KÖNYVE | CARTEA BĂTRÂNILOR R: MIHAELA PANAINTE

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

THEATRUM MUNDI

Színházi utazásaink csupán képzeletbeliek lehettek TOMPA GÁBOR

SZÍNHÁZI VÁROSAIM BEVEZETŐ EGY LEHETSÉGES KÖNYVHÖZ

TOMPA GÁBOR Lehet-e városokról írni, amikor csak átsuhansz rajtuk? Vagy amikor – noha hónapokat töltesz bennük, „ott élsz a szívükben”, napjaid javát reflektorfényben töltöd, deszkaszagú társas egyedüllétben? Amikor színházi „ügyben” utazol külföldre, mindegyik város egy-egy nagy színpadhoz hasonlatos. Kész díszleteket fedezel fel, melyekkel XIII. századi tereket építettek be, vígjátéki páros harsány csevegésére leszel figyelmes egy szemközti kávéház teraszán, szél fújta felsült szerelmesek végső búcsújának vagy tanúja a lassan hömpölygő folyó partjának lampionokkal övezett sétányán.

A hetvenes-nyolcvanas évekre eső diákkorom idején mindez csak álom volt. Színházi utazásaink csupán képzeletbeliek lehettek, s ha fellapoztuk az akkoriban kizárólag a bukaresti színművészeti egyetem könyvtárszobájában hozzáférhető Les voies de la création théâtrale köteteinek valószínűtlenül fényes, krétázott papírra nyomott oldalait, a részletesen leírt és felidézett, színháztörténeti jelentőségű előadások mellé odaképzelhettük a sosem látott Párizs, London, Berlin, Róma, Milánó, New York, Wrocław vagy Bécs hangulatát, utcáit, nevezetességeit és a színházból kiözönlő, irigylésünkre méltó embertömegeket.

A Fennvaló háromszemélyes intézménye és saját színházi munkám alakulása lehetővé tette, hogy mára, mintegy harminc év távlatából, ezek az akkor elérhetetlennek tűnő álmok emlékké sűrűsödjenek.

Bukarest, Jászvásár, Craiova, Budapest, Bécs, Barcelona, Belfast,

Glasgow, Freiburg, Limoges, Párizs, London, Palma de Mallorca, Prága, Philadelphia, New York, Newcastle, Maribor, Terrassa, Sitges, Szkopje, Szolnok, Újvidék, San Diego, Szöul – ezekben a városokban adatott meg Erdély határain túl egy vagy több előadást rendeznem, több hetes vagy több hónapos ottléttel. Hozzátehetném azokat, ahol kolozsvári vagy más városbeli előadásaim vendégszerepeltek: Torino, Marseille, Szarajevó, Oxford, Leeds, Derry, Dublin, Edinburgh, Helsinki, Avignon, Lyon, Bordeaux, Berlin, Róma, Saarbrücken, Athén, Szaloniki, Krakkó, Torun, Katowice, Gdańsk, Bogota, Velence, Trieszt, Giessen és ismét Szöul –, vagy ahová legtöbbször az eladdig világviszonylatban ismeretlen erdélyi színjátszás csodabogaraiként utaztunk egyhetes, pár napos vagy éppenséggel negyvennyolc órás, nem oly Adysan „nesztelen” átsuhanásra... A leltár nem teljes és remélhetőleg nem is végleges.

Felidézni a felsorolt városokban töltött óráimat, napjaimat, hónapjaimat, sőt, éveimet... Vajon nem késő? Ha összeadnám azokat, a kilencvenes évek után leélt életemnek csaknem a felét tennék ki... A legrövidebb ideig talán Velencében voltam, alig többet huszonnégy óránál, a Kínai védelem című filmem ottani bemutatóján, az emlékezet mégis élesen villantja fel a Dózse városát, ahol az egyetemes komédia két titánja, Carlo Goldoni és Carlo Gozzi színházi „csataterébe” torkollik minden szűk, mégis óriási papírmasé érzetét keltő utcácska, s ez a tudat rögtön kulisszatitkok beavatottjává változtatja a szemlélőt, akit canalettik és hidak sokasága vezet fel a színpadra, ahol ezer meg ezer álarc alatt keveredik színész és

5

6

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

néző, ugyanazt a fülledt színházi levegőt lélegezve. A sok turista mintha egymás lábára taposva várna egy utolsó pillanatban lemondott jegyre, amellyel bejuthat a Nagy Karneválra, melynek főszereplői a Laguna és a Hold. És a sok-sok statiszta: a hattyúarcú gondolák.

Helsinkiben, ahol az egy lakosra jutó színházak számával csak a tavaké versenyezhet az ezer tó országában, hiszen közel ötven, intézményesen működő színházat tartanak számon, a fentebb leírt barokk díszletet az avantgárd tér váltja fel: Thália templomai futurista üvegépítmények, krómozott acélszerkezetek, vagy elhagyott gyárépületek minimálisan átpofozott-átfestett csarnokai. Itt nem kell sokat bolyonganunk, hogy színházépületre bukkanjunk: ott kísérnek lépten-nyomon a központtól a külvárosig.

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

Barcelona egy végtelen happening színhelye. A gyümölcsgazdag reggelik római dekadenciája, az ananász-mangó-papaja-sült banándatolya költemények egy átlagos szálloda szűk teraszán, a Szent József piac a mór stílusú kupolák alatt, a La Rambla topáz-ametiszt-arany forgataga, emberszobrai, a kartonba csomagolt hontalanok Gaudi Szent családjával átellenben, gyerekkocsik ringatása a csendes vizű tavakkal behálózott parkokban, a júniusi esőben lerántott válltáska az oldaladról, benne minden irat, pénz és címek, telefonszámok, idézetek, versötletek, előadások koncepciói és elvetélt naplótöredékek tucatjai. Öt új színházépület a Montjuïc-on, hol lehet ilyet látni manapság?

Athén. A valódi tragédia mostani sűrű füstjén át nehezen kivehetőek a képzelt tragédiák Akropoliszának körvonalai. Novemberi forró márvány a zsarnok napsütésben, alatta szakadatlanul süvít a szél, különös visszhangot keltve az oszlopok és portikák között. Könnyebb megsejteni Párizs hideg eleganciával adja fel a klasszikus színház leckéjét: a hosszú és egyenes körutakon, boulevardokon a kartéziánus rendbe állított szürke a végtelen kocsisorokat, amint kapaszkodnak a meredek utcákon, mint homlokzatok szigorú szabályok szerint rímelnek az utcasarkokon zöldellő kiapadhatatlanul kanyargó fémfolyam, a fojtogatóan füstölgő tükrével.

Diáktüntetések mocskos narancs-leánder-olajszaga és a részegítő tánc és fűrombuszokra, míg karcsú szökőkutak hosszú tirádákkal feleselnek a poézis az emberiség legősibb színházának szavaival. Hova vezet az utunk? különböző mértani alakzatokat öltő terekkel. A könyvekből ismerős utcák Számtalan közbeeső stáció vezet el aztán San Diegóba, a világ másik épületeinek kapui mögül keskeny lépcsőházak árasztják bonyolult, édesvégébe, a hatalmas pofonú Csendes-óceánnal, melynek partján keserű illatukat, a királyi parkokban pedig fellengzős gesztenyefák halott levelekkel takarják be a csupasz földet. A kávéházakból szenvedélyes viták szüntelenül mosathatnád a lábad a hullámokkal... De itt élned, dolgoznod kell, mostantól négy-öt hónapot évente... És ezek mind az foszlányai szűrödnek ki az utcára a járókelők közé, a földalatti vonatok első benyomások, a megérkezés pillanatai, amikor az ember birtokba utasainak sokasága rikító színekben kavarog az aluljárókban. A fény venné, átölelné, magába szívná az utcák, házak, tájak, emberek városában – kint és bent, lent és fent egyszerre több színjáték zajlik, ami folyamatosan lenyűgözi a közönséget. A színháztermeket viszont gyakorta sokaságának teljes bódulatát, a mélységes ismeretlent. Kétségtelen, hogy az idegenségérzettel olyannyira elkényeztetett alany számára az megszállja az unalom. életet mímelő élet még idegenebbnek hathat. Aki viszont életre szóló, gyógyíthatatlan színházfüggőségben szenved, az néha úgy érzi magát e világban, mintha otthon lenne.

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

7

THEATRUM MUNDI

Privitorul se transformă dintr-o dată în părtaş al unor secrete de culise GÁBOR TOMPA

ORAŞELE MELE TEATRALE INTRODUCERE PENTRU O POSIBILĂ CARTE

GÁBOR TOMPA Se poate scrie despre oraşe doar dacă le traversezi rapid? Dar dacă petreci mai multe luni în oraş, trăieşti „în buricul târgului”, iar cea mai mare parte a zilei o petreci în lumina reflectoarelor, într-o singurătate colectivă cu miros de scândură? Când ești în străinătate cu „afaceri” care au legătură cu teatrul, fiecare oraş asemeni unei imense scene.

Descoperi decoruri gata montate, care îmbracă spaţii din secolul al XIIIlea, asculţi pe terasa cafenelei de vizavi discuţia unei zgomotoase perechi de vodevil, iar pe aleea decorată cu lampioane de pe malul râului care curge alene eşti martorul întâlnirii de adio a unui cuplu. În anii şaptezeci-optzeci, pe vremea studenţiei mele, toate acestea erau doar un vis. Călătoriile noastre teatrale puteau fi doar imaginare, iar dacă răsfoiam paginile din hârtie cretată, neverosimil de lucioasă, ale volumelor din seria Les voies de la création théâtrale accesibile doar în biblioteca facultății de teatru din Bucureşti, puteam să ne imaginăm (pe lângă spectacolele evocate şi descrise în detaliu, de importanţă istorică pentru evoluţia teatrului) atmosfera, străzile, atracţiile orașelor şi masele de oameni demne de invidia noastră, care se revărsau din teatrele de la Paris, Londra, Berlin, Roma, Milano, New York, Wrocław sau Viena.

Tripla instituţie a Celui de sus şi evoluţia propriei cariere teatrale au permis ca astăzi, văzute dintr-o perspectivă de aproape trei decenii, aceste vise, care păreau pe atunci de neatins, să se condenseze în amintiri. Bucureştiul, Iaşii, Craiova, Budapesta, Viena, Barcelona, Belfast,

Glasgow, Freiburg, Limoges, Parisul, Londra, Palma de Mallorca, Praga, Philadelphia, New York, Newcastle, Maribor, Terrassa, Sitges, Skopje, Szolnok, Novi Sad, San Diego, Seul – în aceste oraşe din afara Transilvaniei mi-a fost dat să regizez unul sau mai multe spectacole, petrecând în fiecare dintre ele mai multe săptămâni sau luni. Aş putea să adaug oraşele în care au fost jucate spectacolele mele puse în scenă la Cluj sau în alte oraşe – Torino, Marsilia, Sarajevo, Oxford, Leeds, Derry, Dublin, Edinburgh, Helsinki, Avignon, Lyon, Bordeaux, Berlin, Roma, Saarbrücken, Atena, Salonic, Cracovia, Toruń, Katowice, Gdańsk, Bogotá, Veneţia, Trieste, Giessen şi iarăşi Seul –, sau oraşele în care ne-am deplasat în turnee pasagere de o săptămână, câteva zile sau chiar patruzeci şi opt de ore, trecând în viteză, de cele mai multe ori ca nişte ciudăţenii ale teatrului transilvan, până atunci necunoscut în toată lumea... Inventarul nu este complet şi sper că nici definitiv.

Oare nu e târziu pentru a reînvia orele, zilele, lunile sau chiar anii petrecuţi în oraşele enumerate? Dacă le-aş însuma, rezultatul ar însemna aproape jumătate din viaţa mea după anii nouăzeci... Perioada cea mai scurtă am trăit-o, cred, în Veneţia, puţin mai mult de 24 de ore, la premiera filmului meu, Apărarea chineză – totuşi, în memoria mea, oraşul Dogelui sclipeşte clar: e locul în care toate străduţele strâmte, care însă îţi dau mereu sentimentul unor uriaşe decoruri de mucava, toate dau în „câmpul de luptă” teatral al celor doi titani ai comediei universale, Carlo Goldoni şi Carlo Gozzi. Conştient fiind de aceasta, privitorul se transformă

8

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

dintr-o dată în părtaş al unor secrete de culise, este condus pe scenă de o mulţime de canaletti şi poduri, pe scena unde actorii şi publicul forfotesc ascunşi după mii şi mii de măşti respirând acelaşi aer îmbâcsit al teatrului.

Mulţimea turiştilor pare că aşteaptă, călcându-se în picioare unii pe alţii, un bilet la care cineva renunţă în ultima clipă, cu care se poate intra la Marele Carnaval ale cărui protagoniste sunt Laguna şi Luna. Iar mulţimea de figuranţi: gondolele cu chip de lebădă.

La Helsinki, în țara celor o mie de lacuri – acolo unde doar numărul acestora poate concura cu cel al teatrelor pe cap de locuitor, deoarece fiind înregistrate aproape cincizeci de teatre instituţionalizate –, decorul baroc descris mai sus este înlocuit cu un spaţiu de avangardă: templele Thaliei sunt nişte construcţii futuristice din sticlă, structuri din oţel cromat sau clădiri de uzină părăsite, cu hale abia reamenajate/rezugrăvite. Aici nu trebuie să baţi străzile prea mult timp ca să dai de o clădire de teatru: acestea apar la tot pasul, din centru până în suburbii.

Parisul dă o lecţie de teatru clasic cu o eleganţă glacială: pe boulevardurile lungi şi drepte, frontispiciile gri aşezate într-o ordine carteziană rimează, potrivit unor reguli stricte, cu romburile de gazon care înverzesc la colţurile străzilor, în timp ce suple fântâni arteziene dau replica în lungi tirade unor pieţe ce îmbracă tot felul de forme geometrice. În spatele porţilor de pe străzile cunoscute din lecturi, scări înguste emană mirosuri complicate, dulceag-amăruie, iar în parcurile regale castanii pompoşi acoperă pământul pustiu cu frunze moarte. Din cafenele se aud crâmpeie de dispute aprinse strecurându-se printre trecătorii străzii, în timp ce mulţimea pasagerilor din trenurile subterane mişună în pasaje îmbrăcaţi în culori ţipătoare. În Oraşul-lumină se desfăşoară concomitent mai multe spectacole – în interior şi afară, sus şi jos –, care fascinează publicul în

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

permanență. În schimb, sălile de teatru sunt de multe ori copleşite de plictis.

Barcelona este scena unui happening interminabil. Decadenţa romană a micilor dejunuri abundând în fructe, compoziţiile de ananas, mango, papaya, banane coapte şi curmale savurate pe terasa strâmtă a unui hotel obişnuit, piaţa Sfântul Iosif sub cupolele în stil maur, vâltoarea topazametist-aurie şi statuile umane de pe La Rambla, oamenii fără adăpost ambalaţi în cartoane vizavi de Familia Sfântă a lui Gaudí, legănarea cărucioarelor de copii în parcurile împânzite de lacuri cu apă lină, geanta pe care ţi-o smulge cineva în ploaia de iunie, cu acte, bani, adrese, numere de telefon, idei de poezie, concepte pentru spectacole şi duzine de fragmente de jurnal ratate. Cinci noi clădiri de teatru pe Montjuïc – unde mai vezi aşa ceva în ziua de azi?

Atena. Prin fumul dens al tragediei contemporane pot fi zărite cu greu contururile Acropolei, cea din tragediile imaginare. Soarele tiran încinge marmura în noiembrie, dedesubt vântul şuieră necontenit producând un ecou straniu între colonade şi portice. Sunt mai uşor de ghicit coloanele de maşini interminabile căţărându-se pe străzile abrupte, ca un fluviu de lumină ce şerpuieşte inepuizabil cu luciul său fumegând sufocant.

Mirosul murdar de portocală, leandru şi ulei a manifestaţiilor studenţeşti în contrast cu dansul îmbătător şi poezia purtată de cuvintele celui mai ancestral teatru al omenirii. Încotro duce calea noastră?

Nenumărate sunt staţiile intermediare care, în sfârşit, m-au condus la San Diego, la capătul celălalt al lumii, pe coasta Oceanului Pacific – ale cărui valuri te izbesc ca o uriaşă lovitură de palmă – unde poţi lenevi la nesfârşit cu picioarele scăldate de valuri... Aici trebuie să trăieşti şi să munceşti de acum înainte patru-cinci luni pe an... Şi toate acestea sunt primele impresii, clipele sosirii, atunci când omul ar vrea să-şi însuşească, să inspire toată această buimăceală a străzilor, a caselor, a peisajelor, a mulţimii – acest profund necunoscut. Fără îndoială că, pentru un subiect atât de familiar ca sentimentul străinătăţii, viaţa care mimează viaţa poate apărea şi mai bizară. Însă cel care suferă de o incurabilă dependenţă de teatru, pe viaţă, uneori se simte în această lume de parcă ar fi acasă.

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

THEATRUM MUNDI

Bodolai Balázs, © Arija Rizvic

AZ IGAZI THOMAS OSTERMEIER BODOLAI BALÁZS Mindenekelőtt a tekintete: rendkívül intenzív. Mélyre lát, és csendesen, kitartóan keres. Vagy talán pont rejtőzködik, adott esetben benned, akit éppen néz. A szeme színe világos, hűvös, de ami beizzítja, és belülről hatol át a lencsén, az ennek pont az ellentéte. Így nem is meglepő (persze minden meglepő, kiváltképpen ez), hogy a workshop jelentős része azzal telik, hogy érzelmekről beszél, beszélünk. Még a Maria Braun házassága című Schaubühne-előadás másnapján tartott nyilvános beszélgetésen (ezeket mindig közzéteszik a Biennale honlapján, illetve a Youtube-on) is erről beszél: empátia Németországban. Illetve annak hiánya.

Nézem, eszembe jut egy jelenet, aminek itt, Kolozsváron voltam tanúja.

Egyike azoknak a helyzeteknek, amikor az ember óhatatlanul zavarba jön, voyeurnek, betolakodónak érzi magát. A második A nép ellensége című előadás előtt történt, mikor a színészek a színpadon melegítettek, énekelve, hangolva a gitárokat. Christoph Gawenda egy széken ült a mikrofon előtt, énekelt. Ő pedig odament hozzá, leült közvetlenül vele szemben, és rátette a tenyerét az énektől előtte rezgő mellkasra. Csak ennyi volt, mint mikor valaki a cselló dobozára helyezi a kezét, miközben szól a hangszer. Pont, mint Csipás, az egyik legkiválóbb prímás, akit Kalotaszentkirályon láttam játszani, és aki a sörsátorban is úgy húzta, hogy közben elragadtatott figyelem áradt szét az arcán, mint aki azon álmélkodik, hogy milyen szépen szól a zene a hangszeréből. Hát, így álmélkodott Ostermeier is a színészén Kolozsváron.

Velencében legelőször a díszes termen álmélkodott. A többször leégett, majd újraépített La Fenice Színház mellékterme ugyanúgy túl volt díszítve, mint a nagyterme, ami számos jól ismert opera ősbemutatójának volt helyszíne. Annyira, hogy turisták látogatták, így a workshop szüneteiben, a teremből kilépve, a fülükbe dugott hallgatókra odaadóan

figyelő bámészkodókat kellett kerülgetni. Talán Velencébe(n) így lehet beilleszkedni: látványossággá válva. This looks like an opera workshop now – konkrétan ez volt az első mondat.

Tizenöten vagyunk résztvevők. Nemzetközi társaság, Luc például párizsi, Londonban tanult különböző workshopokon, most Berlinben dolgozik.

Martinho galíciai, de minden év felét Londonban tölti – keeping busy, man, keeping busy. Sara olasz, Londonban végzett iskolát, aztán Los Angelesben élt pár évig. Van orosz, horvát, lengyel résztvevő is. Pavel áll hozzám a legközelebb, mivel ő is egy társulat tagja, de közben ír, rendez, és politizál. Szóval mégsem olyan közel. Majdnem én vagyok a legidősebb, de mégsem.

Aztán belendülünk. Thomas vezeti a bemelegítőt, mozgatja az egész csapatot, ismerkedés a térrel, egymással. Megint visszakapcsolok a Trans-Contact fesztiválokhoz, Feróékhoz. Már nem tudom, hányadik alkalom, amikor ismét némi otthonosságot érzek amiatt, hogy ismerős a térnek, a testnek ez a fajta megközelítése. Ez a megnyílás, a kíváncsi alapállapothoz való visszatérés mindig magában hordozza azt a reményt, hogy a küszöb ismételt átlépése gyakorlottabbá tesz, könnyen elérhetővé teszi azt, ami túl van rajta, azt a szabadságot. Teljesen könnyű sosem lesz.

Mint félénk madárka, nagyon hamar elröppen. A legminimálisabb „Én”gondolat bevillan, és már vége is. Nem vagyok elég jó, nem érdemlem meg hogy itt legyek, nem is vagyok idevaló, rájönnek, rá fognak jönni. Az „Én” tehát nem nyugszik. Jelzik ezt a többiek is. A bemelegítő továbbfejlődött, most már találkozunk egymással a térben, felmérjük egymást, nézünk, igyekszünk látni, minél többet a másikból. Először csak szemek, aztán arc, aztán az egész test. Mit mond nekem? És mint mindig, a figyelem elterelése, ráterelése az „Én”-nél valami sokkal izgalmasabbra, egy másik

9

10

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

emberre, meghozza az eredményt. Kis nyugalom.

Majd jön a következő rész. Meisner ismétlés-gyakorlata, illetve annak egy variánsa. A másik felmérését követi a látottak szóbeli megfogalmazása: You look scared. Majd a felelet: Yes, I look scared. Ismétlés: You look scared.

Felelet: Yes... Vagy tagadás, a következő fázisban, de ismétlés, folyamatos ismétlés, míg az elme el nem csendesedik a repetíciótól. Egészen addig, míg a partner nem cserélődik. Majd a fokozás: ismétlés után lehet váltani is, aki válaszolt, az tehet kijelentést is. A fókusz világos: nem az én gondolataim, társításaim, hanem a velem szemben álló ember. Ki a saját fejemből.

Folyamatosan felhívja a figyelmet a figyelemre. A másikra való odafigyelésre. A hallgatásra. A másik meghallására. Listening. Abból, azzal dolgozni, ami van. Meglátni a partnert, minél pontosabban a helyzetet, és hitelesen reagálni rá. Régi igazságokat emleget: nem a karaktert játszani, hanem a helyzetet. A karaktert azon helyzetek összessége adja, amivel találkozik. Nem tudom, kicsoda Thomas Ostermeier, mondja, teljesen elvesznék, ha őt kellene játszanom.

Hogy mi az a helyzet, amivel majd próbát teszünk, az megvan még az első nap előtt. Yasmina Reeza Bella Figura című darabjának az első 10 oldalát mindenkinek elküldték, a lányok a lány, a fiúk a fiú szerep megtanulását kapták ki feladatnak. Második nap aztán egyik jelentkező pár, miután belendül az ismétlés-gyakorlattal, azt az utasítást kapja, hogy TEXT. Azaz, kezdje el mondani a darab szövegét. Megvan az alaphangulat, alaphelyzet, így optimális szinten izzanak a darab első mondatai. Aztán kipróbálunk egy másik megközelítést is: a darab nyitóhelyzetéhez hasonló személyes helyzet megkeresése, improvizáció, majd adott ponton TEXT, azaz váltás a megírt jelenet első mondataira. Az eredmény hasonló, a mondatok tele vannak élettel.

Gondolatok hangzanak el a térben való létezésről, egy másik emberrel való találkozásról, a nem-játszásról. Vannak, akik szkeptikusok.

Mi van akkor, ha folyamatosan nem játszok semmit, egy idő után ismétlem magam.

Mindig ugyanaz leszek. Nem leszel, mondja Thomas, hiszen mindig más a helyzet. És egyébként is, ami kapcsán aggódni kellene, az az, hogy nem fejezem ki magam, nem beszélek saját magamról, nem vagyok ráhangolódva arra, ami a színpadon történik, és semmiképpen sem az, hogy ismétlem magam.

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

Edzeni kell a kifejezés készségét, mondja, a két fő eszközt formában tartani, fejleszteni: a testet és az érzéseket. Megint az érzések, amik szerinte gyakran alulfejlettek a testhez képest. Gyakran látunk kiabáló színészeket furcsa jelmezekben. Minden mondatot kiabálnak, miközben nincs rá szükség.

Különösen a német színházban (nevetés). Szüntelen kiabálás (nevetés).

A mai német színház 80 százaléka ordibálás – zárja a gondolatmenetet.

Miközben a színészek gyakran nem figyelnek, nem hallgatnak. Nem fogadják be azt, ami elhangzik. Nem csapódik le.

Pedig a dráma igazából a nézőtéren történik.

Harmadik nap én is a színpadra kerülök. Jól érzem magam. A játékban mintha feloldódna mindaz a szorongás, félelem, hiúság, megfelelési kényszer, meg nem felelés rémülete, az a temérdek sok hamis „Én”, ami az elejétől fogva kísértett. Folyton hessegetnem kellett őket, mint valami legyeket, így végtelen megnyugvást jelent, hogy munka közben, improvizálva, vagy a szöveget mondva, ott van a szabadság érzete, a könnyedségé. Teljesen más létállapot, végre. Mintha az összes kétely, negatív gondolat csak egy rossz álom lett volna. Hiszen most nyitott vagyok, figyelek, és hagyom, hogy megtörténjen, aminek meg kell, vagy ami meg akar történni.

Most jó. Két napon át megelőztek. A csoporthoz intézett „ki akar kiállni?” kérdésre rendszerint fél másodpercet vacilláltam. Ez mindig túl sok volt. Másoknál azonnal ment a kapcsolás. Arra gondoltam, ha ezt így folytatom, nem is fogok sorra kerülni. De mindenki sorra kerül, erre gondja van. Mindenkinek tudja a nevét, végig együtt van a napi öt óra alatt a csoporttal, figyel. Jelenléte közvetlen.

Végül beszél még egy kicsit a hamis filozófusokról, akik a színházon keresztül próbálnak érvényt szerezni gondolataiknak, az agyonintellektualizálásról, ami a színház halála, és arról, ami a legjobban hangzik:

Theatre has to become the place of the actors again. You own the stage.

A színház ismét a színészeké kell, hogy legyen. A színpad a tietek.

Ui.: Utolsó este együtt iszunk a Canal Grande partján, a háromnapos workshop résztvevői és ő. Valaki azt javasolja, hogy a legfontosabb: to be authentic. Hitelesnek lenni. Aztán ezt boncoljuk, hogy mennyire céges jelszó lett ebből a fogalomból is.

Ehhez képest meglepő, amikor a végén megkérdi, hogy akkor most hogyan tovább, és én mondom, hogy vissza Kolozsvárra, nagy mosollyal kiszalad a száján: Á, Kolozsvár, hát az egy valóban autentikus hely. Nagyon jól éreztük magunkat, még visszamegyünk, mondja. Nem tudom, mire gondolt. Érdekes ezt a szót hallani, itt, Velencében, ahol olyan nagy a hangsúly a látszaton, ezen a biennalén, ami a legismertebb nevekkel büszkélkedik, és ami mégis meghaladja a nagyzolást azáltal, hogy olyan közvetlen találkozási és tanulási lehetőséget biztosít érdeklődők számára, mint kevés más hasonló fesztivál.

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

THEATRUM MUNDI

Teatro La Fenice, © Arija Rizvic

ADEVĂRATUL THOMAS OSTERMEIER BALÁZS BODOLAI În primul rând îi observi privirea extrem de intensă. Vede adânc şi caută în tăcere, perseverent. Sau poate că se ascunde în tine cel pe care-l priveşte. Culoarea ochilor săi e deschisă, rece, însă ceea ce străbate de dinăuntru prin lentile e ceva care îi încălzeşte. Astfel, nu este surprinzător (bineînţeles, totul e surprinzător, mai ales acest fapt) faptul că în cea mai mare parte a workshop-ului discutăm despre sentimente.

Chiar şi în timpul discuţiei publice organizată în ziua de după premiera spectacolului Căsătoria Mariei Braun produs de Schaubühne – difuzată regulat pe site-ul Bienalei şi pe Youtube – vorbeşte pe tema empatiei în Germania sau lipsa ei. Îl privesc şi îmi aduc aminte de o scenă pe care am văzut-o la Cluj. Una dintre situaţiile în care în mod obligatoriu te simţi stânjenit, te simţi ca un voyeur, un intrus. S-a întâmplat înainte de a doua reprezentaţie cu spectacolul Duşmanul poporului, când actorii îşi făceau încălzirea pe scenă, cântau şi îşi acordau chitarele. Christoph Gawenda stătea pe un scaun, cântând în faţa unui microfon. El s-a apropiat, s-a aşezat drept în faţa actorului şi şi-a pus palma pe pieptul care rezona cântând în faţa lui. Doar atât: cineva pune mâna pe cutia unui violoncel în timp ce instrumentul cântă. Ca şi Csipás, unul din cei mai extraordinari primaşi, pe care l-am auzit cântând la Sâncraiu şi care cânta până şi în cortul cu bere şi avea pe faţă o expresie plină de extaz ca şi cum se mira că muzica scoasă de instrumentul său sună atât de frumos. Tot aşa se minuna la Cluj şi Ostermeier de actorul său.

La Veneţia, se mira la început de sala fastuoasă. Sala laterală a Teatrului La Fenice, teatru care a ars şi a fost reconstruit de mai multe ori, era decorată la fel ca sala mare care a găzduit premiera mondială a numeroase opere celebre. Sala era tot timpul vizitată de turişti. Astfel, în pauzele de la workshop când ieşeam din sală trebuia să ocolim vizitatorii a căror atenţie era concentrată pe vocea care le vorbea în căşti. Probabil aşa trebuie să trăieşti adevărata Veneţie: devenind spectacol. „This looks like an opera workshop now” – aceasta a fost prima frază pe care a rostit-o.

Suntem cincisprezece participanţi. O echipă internaţională, de exemplu Luc vine din Paris. A învăţat la Londra, merge la diverse workshop-uri, în prezent locuieşte la Berlin. Martinho a sosit din Galicia, dar petrece jumătate de an la Londra – „keeping busy, man, keeping busy”. Sara e italiancă. A studiat la Londra, apoi a locuit câţiva ani la Los Angeles. Avem şi un participant rus, unul croat şi unul polonez. Pavel îmi este cel mai apropiat pentru că şi el este membrul al unei trupe, dar în acelaşi timp scrie, regizează şi face politică. Adică nu mi-e chiar aşa de apropiat... Se pare că eu sunt cel cel mai în vârstă, dar până la urmă reiese că nu sunt.

Ne luăm avânt şi începem. Thomas conduce încălzirea, animează întreaga trupă, facem cunoştinţă cu spaţiul, ne cunoaştem unii cu alţii. Fac din nou legătura cu festivalurile Trans-Contact organizate de Feró [n. red. Ferenc Sinkó] şi echipa lui. Mă regăsesc, pentru a nu ştiu

11

12

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

câta oară, oarecum familiar cu această abordare a spaţiului, a corpului.

Această deschidere, această revenire la starea iniţială a curiozităţii poartă întotdeauna în ea speranţa că, trecând din nou pragul, devii mai experimentat, îţi va fi mai uşor să atingi acea libertate care se află dincolo de ea. Nu va fi niciodată uşor în totalitate. Îşi ia zborul foarte repede, ca o pasăre speriată. În momentul în care apare prima reflecţie oricât de minimală a Eului s-a şi terminat cu ea. Nu sunt destul de bun, nu merit să fiu aici, de fapt locul meu nu e aici, ştiu şi ei, o vor afla şi ei. Adică Eul nu se potoleşte. Lucru semnalat şi de ceilalţi. Încălzirea evoluează, acum ne întâlnim deja unii cu alţii în spaţiu, ne examinăm reciproc, ne privim, încercăm să observăm cât mai mult din celălalt. La început doar ochii, apoi faţa, pe urmă trupul în întregime. Ce-mi spune? Şi, ca de obicei, deturnarea atenţiei, devierea ei asupra a ceva mult mai pasionant decât Eul – asupra celuilalt – aduce rezultatul scontat. Mic repaus. Începe etapa următoare: exerciţiul pentru repetiţii al lui Meisner, respectiv o variantă a acestuia. După examinarea celuilalt urmează formularea verbală a celor observate: „You look scared.” Apoi răspunsul: „Yes, I look scared”. Se repetă: „You look scared” şi răpunsul, „yes...” Sau negaţia, în faza următoare, dar se repetă, se repetă încontinuu, până când mintea se linişteşte din cauza repetărilor. Până când nu-ţi schimbi partenerul. Apoi intensificarea: după repetare putem face şi schimbări, cel care a dat un răspuns poate face şi o afirmaţie. Focusul este evident: nu gândurile mele, nu asocierile mele stau în centrul atenţiei, ci celălalt, cel din faţa mea.

Ieşirea din propriul cap.

Ne atrage atenţia tot timpul asupra atenţiei. Asupra atenţiei pe care o acordăm celuilalt. Asupra tăcerii. Să-l auzim pe celălalt.

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

acelaşi. Nu vei fi, spune Thomas, deoarece situaţia e mereu alta. De altfel, motivul îngrijorării ar fi faptul că nu mă exprim, nu vorbesc despre mine însumi, nu sunt în acord cu ceea ce se întâmplă pe scenă – în niciun caz faptul că mă repet. „Trebuie să exersăm aptitudinea de a ne exprima – spune – trebuie să menţinem în formă, să dezvoltăm cele două instrumente principale: trupul şi emoţia.” Din nou emoţia pe care o consideră deseori subdezvoltată în comparaţie cu corpul. „Se întâmplă deseori să vedem actori care ţipă în nişte costume ciudate. Fiecare frază este strigată, deşi nu e nevoie de aşa ceva. Mai ales în teatrul german (râsete). Se urlă tot timpul (râsete).

Optzeci la sută din teatrul german de azi este făcut din ţipete – încheie şirul ideilor. În tot acest timp, actorii deseori nu sunt atenţi, nu ascultă. Nu recepţionează ceea ce se spune. Nu se depune în ei. Asta în ciuda faptului că de fapt drama se petrece în sală.” În cea de a treia zi ajung şi eu pe scenă. Mă simt bine. În joc parcă se dizolvă toată angoasa, frica, tot orgoliul, această nevoie de a se conforma, groaza de a nu corespunde, acele multe Euri false care mă obsedau de la bun început.

Am fost nevoit să le alung tot timpul ca pe nişte muşte.

Aşadar, pentru mine reprezintă o relaxare nemărginită faptul că, în timp ce lucrez, improvizez sau spun textul, simt libertatea, uşurinţa. În sfârşit o stare existenţială cu totul diferită. De parcă toate incertitudinile şi raţionamentele negative n-ar fi fost decât un vis urât. Asta pentru că acum sunt deschis, atent, las să se întâmple ceea ce trebuie să se întâmple sau ceea ce se vrea să se întâmple.

Listening Să lucrăm din ce avem, cu ce avem. Să ne percepem partenerul, să vedem cât mai precis situaţia şi să reacţionăm în mod autentic. Repetă adevăruri vechi: nu caracterul trebuie jucat, ci situaţia. Caracterul se compune din suma situaţiilor cu care se întâlneşte. Nu ştiu cine este Thomas Ostermeier, spune, aş fi complet pierdut dacă ar trebui să-l joc pe el.

Acum e bine. Timp de două zile am fost depăşit de ceea ce se întâmpla.

La întrebarea adresată grupului: „cine vrea să iasă în faţă?” de obicei ezitam cam o jumătate de secundă şi fost întotdeauna prea mult. La alţii conexiunea se făcea instantaneu. Mă gândeam că dacă o ţin tot aşa, nu-mi va veni rândul niciodată. Dar îi vine rândul fiecăruia, el are grijă de asta. Ştie numele fiecăruia, în cele cinci ore de activitate este tot timpul alături de grup, supraveghează. O prezenţă nemijlocită.

La sfârşit ne mai spune câte ceva despre falşii filosofi care încearcă să-şi impună ideile prin intermediul teatrului, despre intelectualizarea exagerată care este egală cu moartea teatrului şi o frază care sună cel mai bine:

Situaţia pe care o vom încerca o cunoaştem de dinaintea începerii atelierului. Au fost trimise fiecărui participant primele zece pagini din piesa Bella Figura de Yasmina Reza. Fetele au primit sarcina de învăţa rolurile feminine, iar băieţii pe cele masculine. Apoi, în ziua a doua, una dintre perechile înscrise, după ce au prins ritmul exerciţiului, primesc consemnul „TEXT”. Adică să înceapă să spună textul piesei. Atmosfera, situaţia de bază a fost creată, aşa încât primele fraze ale piesei ard la temperatura optimă. Apoi încercăm şi o altă abordare: căutarea unei Theatre has to become the place of the situaţii personale asemănătoare celei cu care începe piesa, improvizare, actors again. You own the stage. apoi, deodată: TEXT, adică o comutare pe primele fraze ale textului scris.

Rezultatul este similar, frazele sunt pline de viaţă.

Se rostesc idei despre existenţa în spaţiu, despre întâlnirea cu altcineva, despre „a nu juca”. Unii dintre noi sunt sceptici. Ce se întâmplă dacă în mod Teatrul trebuie să devină din nou domeniul actorilor. Scena vă aparţine. continuu nu mai joc nimic? După un timp mă voi repeta. Voi fi întotdeauna

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

PS. În ultima seară stăm împreună la un pahar pe malul Canalului Grande, participanţii la workshop-ul de trei zile şi el.

Cineva propune ca temă cel mai important lucru: „to be authentic”. Să fii autentic. Începem să disecăm ideea: cât de mult a devenit şi noţiunea asta un slogan comercial. După aceasta mă surprinde la sfârşit, atunci când ne întreabă: şi acum încotro?, iar eu îi spun că mă întorc la Cluj. Cu un mare zâmbet îmi spune:

a, Clujul e într-adevăr un loc autentic.

Ne-am simţit foarte bine şi ne vom întoarce acolo.

Nu ştiu la ce s-a referit. E foarte interesant să auzi acest cuvânt aici, la Veneţia, unde aparenţei i se acordă o importanţă atât de mare, la această Bienală care se mândreşte cu numele cele mai răsunătoare şi care totuşi depăşeşte infatuarea oferind celor interesaţi posibilitatea întâlnirii directe şi a învăţării, cum puţine dintre festivalurile similare reuşesc s-o facă.

13

14

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

THEATRUM MUNDI

GYÖNYÖRŰ SZÉP ŐRÜLET IDÉN MÁJUSBAN HARMINCEGY ÉV UTÁN ÚJRA MAGYAR FILM, NEMES JELES LÁSZLÓ SAUL FIA CÍMŰ FILMJE NYERTE EL A ZSŰRI NAGYDÍJÁT A CANNES-I FILMFESZTIVÁLON. TÁRSULATUNK TAGJA, MOLNÁR LEVENTE AZ EGYIK FŐSZEREPLŐJE. CANNES-I ÉLMÉNYEIRŐL CSÉP ZOLTÁN BESZÉLGETETT VELE.

Kezdjük az elején: hogyan lettél a Saul fia stábjának a tagja? Megkerestek vagy castingoltál?

László, az operatőr. Egy klasszikus színésztörténet ez: igazi casting volt, eltöltöttem ezzel Budapesten egy teljes napot, aminek a végén azt mondták, gyerünk, hajrá, csináljuk meg, csak le kell fogyni Van egy fiatalember, Krasznahorkai (nevet). Szóval, így alakult.

Balázsnak hívják, akivel Durst Gyurin (szerk. megj. : producer, gyártásvezető) keresztül ismerkedtem meg egy És a fimet beválogatták filmes táborban. Összebarátkoztunk, a Cannes-i Filmfesztivál de ez nem egy napi szinten versenyprogramjába. működő barátság, időnként itt-ott Ezt hogyan élted meg? találkozunk, összefutunk. Együtt dolgozott Lászlóval a filmen, és A fesztivál májusban volt, áprilisban ő javasolta azt, hogy esetleg tartották a sajtótájékoztatót, meg kéne nézniük engem. amikor bejelentették a válogatást.

Csörgött a telefonom, megkeresett Voltak előtte ilyen-olyan infók, Zabezsinszkij Éva casting director, zsizsegtek a levelek, de amíg ki kértek anyagokat, küldtem. Aztán nem mondják konkrétan, addig elhívtak találkozásra, ott volt semmi sem biztos. Amikor megvolt László, Éva, Röhring Géza és Erdély a bejelentés, az iszonyatosan nagy

öröm volt, mindenki mindenkit felhívott, Skype-on ordibáltunk, gyönyörű szép őrület volt a monostori színházi garzont szétordibálni, eljárni az esőtáncot.

Emlékszem, hogy háromnégy nappal a bejelentés után felébredtem reggel, és azt hittem, hogy megcsúszott a valóság határa. Remegve fogalmazódott meg bennem, hogy ez most vajon igaz, vagy csak kreálódik valami a fejemben. Rendesen izzadtam, tébláboltam a számítógép előtt, és csak akkor tudtam megnyugodni, amikor beírtam a keresőbe a film címét, és kidobta a válogatás listáját.

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

Hogyan készül fel az ember egy ilyen rangos fesztiválon való részvételre?

Az első vetítés után, aminek nagyon pozitív volt a fogadtatása, megállítottak, gratuláltak, érdeklődtek, Ameddig eljutsz oda, van egy csomó dolog, amit le kell kavarni. hogy ki vagy?

Az volt a célom, hogy amikor odaérkezem, a házi feladatom legyen meg, hogy tudjak örülni, ünnepelni. Ehhez sok minden hozzátartozik: a ruha, a mentális állapot, amin nagyon sokat nem kellett dolgozni, mert az adrenalin ezt megsegíti. Az sem árt, ha nincs szégyenkeznivalód a névjegykártyád, a honlapod stb., stb. miatt. Ez nagyon sok háttérmunka, amit barátok nélkül nem tudtam volna megcsinálni.

Rengeteg ember összeállt segíteni nekem, és bizony, anyagi vonzata is volt a dolgoknak, amiben szintén segítettek: például kölcsönautóval jártam meg kétszer Cannes-t az idén. Ezért a sok segítségért én sosem fogok tudni elég hálás lenni.

Mi történik Cannes-ban tulajdonképpen? Mi a forgatókönyv? Tényleg létezik a vörös szőnyeg legendája?

Igen, most így ősszel el tudom mondani, hogy valóban igaz a vörös szőnyeg mítosza. És hogy mi történik Cannes-ban? Emberek a munkádat érdemesnek találják arra, hogy bemutassák a világnak egy olyan eseménysorozat keretén belül, ami ennek az iparnak a csúcsa, vagy a három csúcsa közül az egyik csúcsa. Lényegében ez történik Cannes-ban. Másrészt ez egy hatalmas filmünnep, lehetőség találkozásokra. Amikor ott vagy egy filmmel, sőt, az benne is van a hivatalos versenyprogramban, ennél többet nem nagyon kívánhatsz magadnak. A versenyprogram az a válogatás, ami köré az egész fesztivál szerveződik. Oda, idén, tizenkilenc filmet válogattak be, tehát mind a tizenkilenc film nyerő.

Ha egy versenyfilmben sikerül száraz levélként a háttérben lehullani a vásznon, már az is jó.

Valóban, a film nagyot „pukkant” rögtön az elején. Az első vetítés után azonnal berobbant a köztudatba, tehát semmi szégyellnivalónk nem volt. Igen, gratulálnak, megkérdik, hogy ki vagy. Igazából az volt az ijesztő, hogy nem találkoztam egy emberrel sem, aki ne pozitívan viszonyult volna a filmhez. És ez tényleg elképesztő. Vannak még társadalmi események.

Minden nemzeti filmszervezet próbál érdekesebbnél érdekesebb eseményeket szervezni, különböző érdekes helyszínken: ki hajón, ki a plázson, ki a Carlton teraszán, összevissza mindenfele. Személyesen találkozol olyan emberekkel, akikről nem is álmodtad, hogy valaha találkozni fogsz. Állsz és nem hiszel a szemednek.

A díj akkor ezek után a non plus ultra volt?

A díj előtt volt még egy Az öreg hölgy látogatása előadás Budapesten, arra tudtam, hogy vissza kell érni. Beültem az autóba, tíz óra alatt meg lehet csinálni Cannes– Budapestet. Ott próba, előadás a Vígszínházban, és persze utána örömködés a kollégákkal, mert végülis azt az élményt nem lehet, nem szabad és nem is akartam egyedül megélni.

Másnap volt a magyarországi sajtóvetítés az Urániában, utána interjúk, beszélegetések, s akkor már kezdett jönni a hír, hogy vissza kéne menni.

Tudtátok már, hogy miért kell visszamenni, vagy csak azt, hogy vissza kell menni?

Ilyenkor mindegy, hogy miért kell visszamenni, a lényeg, hogy vissza kell menni. Ha vissza kell menni, az már jó. De addigra díjazták már a filmet, megkapta a FIPRESCI-díjat és a François Chalais-díjat.

A Vulcain-díj, ami szintén egy jelentős

elismerés, az a gála alatt vagy rögtön utána derült ki. A díjkiosztót szinte lekéstem, nagyon érdekes volt átöltözni a palota melletti parkolóban és futni, hogy még a homok hullott a hajamból. Nagyon szép és nagy pillanat volt, amikor elnyertük a zsűri nagydíját. Majd vittek is bennünket egy erkélyre, ahol a Sony Pictures Classic alapítója – ők vették meg a filmet észak-amerikai forgalmazásra és más területekre is – mondta, hogy Oscarra esélyesnek gondolja a filmet.

Cannes óta merre járt még a Saul fia? És te?

A film útja, hál’istennek még tart.

A Szarajevói Filmfesztiválon is elnyerte a zsűri nagydíját, most volt az észak-amerikai bemutatója Telluride-ban. Az egy olyan fesztivál, ahol huszonnégy órával előtte mondják meg, hogy ki van benne. Elég sok filmnek volt ott a bemutatója, ami aztán a világon szép karriert futott be. Aztán volt a film a Torontói Fesztiválon, és következik még San Sebastian, New York, London. Ha odáig fajul a dolog, hogy februárban el kell menni San Franciscóba vagy Hollywoodba, vagy egyáltalán Amerika nyugati partjára, akkor majd a zsák aljára nézek, mert akkorát úszni nem tudok, autóval is kicsit nehezen lehetne odaérni.

Nagyon szurkolok Lászlónak, rengeteg munkája van a filmben.

Van következő filmes projekted kilátásban?

Ez olyan, mint a színházban, amikor megyünk turnéra. A mi színházunk hál’istennek elég sokat jár külföldre turnézni, de egy turné akkor valósult meg, amikor onnan küldöm haza a képeslapot.

Tagadhatatlan, hogy az érdeklődés megnövekedett Molnár Levente mint színész iránt. Ez megtisztelő, de ettől én nem vagyok még sem jobb, sem rosszabb színész, mint amilyen voltam. Egy útnak egy bizonyos szakaszán vagyok, ebben a helyzetben keresnek meg azzal, hogy esetlegesen bennem gondolkoznak bizonyos projektek

kapcsán. Ez jó, ez még akkor is jó lenne, ha nem történne semmi. De nagyon úgy néz ki, hogy a dolgok úgy állnak össze, hogy meg fognak történni. Viszont amíg nem írom a helyszínről a képeslapot, addig örülünk annak, ami van.

15

16

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

THEATRUM MUNDI

O SUPERBĂ NEBUNIE ÎN LUNA MAI, DUPĂ TREIZECI ŞI UNU DE ANI, UN FILM MAGHIAR, SAUL FIA [FIUL LUI SAUL] DE LÁSZLÓ NEMES JELES, A CÂŞTIGAT MARELE PREMIU AL JURIULUI DE LA FESTIVALUL DE FILM DE LA CANNES. UNUL DIN PROTAGONIŞTII ACESTUI FILM FACE PARTE DIN TRUPA TEATRULUI MAGHIAR ŞI SE NUMEŞTE LEVENTE MOLNÁR. ZOLTÁN CSÉP L-A ÎNTREBAT DESPRE EXPERIENŢA LA CANNES.

Să începem cu începutul: cum ai ajuns să faci parte din echipa filmului Fiul lui Saul?

Ai fost căutat sau ai participat la casting?

operatorul László Erdély.

O poveste clasică pentru actori: a fost un casting în toată regula, am petrecut o zi întreagă la Budapesta, iar la sfârşit mi-au spus: „hai să-i dăm drumul, s-o facem, trebuie doar să slăbeşti” (râde). Deci aşa Într-o tabără de cinematografie s-a întâmplat. am făcut cunoştinţă, prin Gyuri Durst (producător de film, n. red.), cu un tânăr cu numele Balázs Iar filmul a fost selecţionat în Krasznahorkai. Ne-am împrietenit, programul competiţional de la dar nu vorbim zilnic, ne întâlnim Cannes. Cum ai reacţionat la câteodată, ici-colo. El a lucrat la acest film împreună cu László şi această veste? i-a propus să mă vadă şi pe mine.

Mi-a sunat telefonul, era directorul Festivalul a fost în mai, conferinţa de casting Éva Zabezsinszkij care de presă în care au anunţat îmi cerea câteva materiale şi i le- selecţia a avut loc în aprilie. Înainte am trimis. Apoi m-au chemat la de aceasta au circulat informaţii o întâlnire la care au fost prezenţi de tot felul, cu toţii fremătau, dar László, Éva, actorul Géza Röhrig şi nu e sigur nimic până când nu

se spune concret. Când a venit anunţul a fost o bucurie imensă, fiecare dintre noi i-a sunat pe toţi ceilalţi, zbieram pe Skype. A fost o superbă nebunie să ţipi şi să dansezi dansul ploii în garsoniera teatrului din cartierul Mănăştur. Îmi amintesc că la trei-patru zile după ce s-a anunţat, m-am trezit dimineaţa crezând că limita realităţii a deraiat. Tremurând, s-a formulat în mine întrebarea: oare e adevărat sau totul este numai în capul meu? Transpiram cu adevărat, mă fâstâceam în faţa calculatorului şi nu mă puteam linişti decât dacă făceam o căutare pe google cu titlul filmului şi îmi apărea lista cu selecţia.

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

Cum te pregăteşti pentru participarea la un festival atât de prestigios?

Până când ajungi acolo ai multe de rezolvat. Eu mi-am propus să-mi fac tema pentru acasă înainte de a sosi acolo, ca să mă pot bucura, să pot sărbători. Pentru asta ai nevoie de multe lucruri: haine, starea mentală la care nu a trebuit să lucrez prea mult pentru că adrenalina m-a ajutat. Este de folos dacă ai o carte de vizită, pagină de web, etc., etc., de care să nu-ți fie rușine. Este nevoie de multă muncă în amonte, pe care nu aş fi putut s-o fac fără ajutorul prietenilor. Foarte mulţi au pus mâna să mă ajute şi, bineînţeles, treaba asta presupune şi aspectul material, în care am fost iarăşi ajutat.

De exemplu, anul acesta am făcut de două ori drumul până la Cannes cu o maşină împrumutată. Niciodată nu voi putea mulţumi îndeajuns pentru ajutorul de care am beneficiat.

Ce se întâmplă de fapt la Cannes? Cum arată scenariul?

Este real mitul covorului roşu?

Da, acum, toamna, pot să spun că acest mit al covorului roşu există cu adevărat. Ce se întâmplă la Cannes? Lumea consideră că munca ta merită să fie prezentată în cadrul unei serii de evenimente care reprezintă culmea acestei industrii sau una din cele trei culmi ale ei. În principal asta se întâmplă la Cannes. Pe de altă parte este o mare sărbătoare a filmului, o posibilitate să întâlneşti oameni. Când eşti prezent acolo cu un film, mai mult, dacă eşti inclus în programul competiţiei oficiale, nu prea mai ai ce să-ţi doreşti.

Competiţia oficială este nucleul în jurul căruia se organizează festivalul. Anul acesta au fost selecţionate nouăsprezece filme, adică toate nouăsprezece sunt câştigătoare. Şi dacă reuşeşti să cazi ca o frunză moartă pe fundalul unui film din competiţie tot e bine.

După prima proiecţie, care a avut o primire foarte pozitivă, ai fost oprit pe stradă, te-au felicitat, te-au întrebat cine eşti?

Ştiaţi deja pentru ce trebuie să vă întoarceţi sau trebuia doar să fiţi din nou acolo?

Într-adevăr, la început filmul a avut un mare succes. După prima proiecţie a intrat ca o bombă în conştiinţa colectivă, deci nu aveam de ce să ne fie ruşine. Da, am fost felicitat, am fost întrebat cine sunt. De fapt eram înfricoşat pentru că nu întâlnisem pe nimeni care să nu fi avut o atitudine pozitivă faţă de acest film. Ceea ce este de-a dreptul stupefiant.

Mai erau şi evenimentele sociale.

Fiecare organizaţie cinematografică naţională încearcă să organizeze evenimente din ce în ce mai interesante, în locuri cât mai interesante: pe vapor, pe plajă, pe terasa de la Carlton, peste tot.

Te întâlneşti cu oameni despre care nici n-ai visat că îi vei întâlni vreodată. Şi stai şi nu-ţi vine să-ţi crezi ochilor.

În asemenea cazuri nu contează motivul pentru care trebuie să te întorci, important este că trebuie s-o faci. Dacă trebuie să fii acolo, e deja bine. Filmul era deja premiat, primise premiul FIPRESCI şi Premiul François Chalais. Despre premiul Vulcain, o altă distincţie importantă, am aflat în timpul galei sau imediat după. Aproape că am ratat decernarea premiilor, a fost foarte nostim să mă schimb în parcarea de lângă palat şi să alerg cu nisipul îmi cădea încă din păr.

Când am primit marele premiu al juriului am trăit un moment extraordinar de frumos şi imens.

Am fost duşi pe un balcon, unde fondatorul Sony Pictures Classic – ei au cumpărat drepturile de difuzare ale filmului în America de Nord şi în alte zone – ne-a spus că după el acest film are şanse pentru premiul Oscar.

Aşadar, după toate acestea, premiul a fost un „nec plus ultra”?

După Cannes pe unde a mai umblat Fiul lui Saul? Dar tu?

Înainte de premiu am avut spectacol cu Vizita bătrânei doamne la Budapesta, ştiam că trebuie să ajung înapoi pentru reprezentaţie. Am urcat în maşină, ruta Cannes-Budapesta poate fi parcursă în zece ore. Repetiţie, spectacol la Vígszínház, după care, bineînţeles, marea bucurie trăită împreună cu colegii pentru că această experienţă nu se poate, nu e permis şi nu am vrut s-o trăiesc singur. A doua zi, la cinematograful Uránia, a avut loc proiecţia filmului pentru presa ungară. Pe urmă interviuri, discuţii, apoi a sosit vestea că ar trebui să mă întorc.

Slavă Domnului, marşul de glorie al filmului nu s-a terminat încă. A câştigat marele premiu al juriului şi la Festivalul de Film de la Sarajevo, recent a avut loc premiera în America de Nord, la Telluride. La acest festival, filmele selecţionate se anunţă doar cu douăzeci şi patru de ore înainte. Destul de multe filmele au fost prezentate acolo în premieră şi apoi au avut o carieră strălucită în toată lumea.

Filmul nostru a mai participat la Festivalul de la Toronto, urmează San Sebastian, New York, Londra.

Dacă lucrurile „degenerează” în aşa hal încât în februarie va trebui să plecăm la San Francisco sau la Hollywood, sau pur şi simplu pe coasta vestică a Americii, atunci chiar îmi voi goli ciorapul de sub pernă pentru că nu pot să înot până acolo şi mi-ar fi cam greu să fac drumul cu maşina. Îi ţin pumnii

lui László pentru că a depus o muncă enormă pentru acest film.

Ce proiect cinematografic ai în viitorul apropiat?

E ca la teatru atunci când mergem în turneu. Teatrul nostru are şansa să meargă destul de des în turne în străinătate, dar un turneu devine realitate doar în momentul în care trimit o vederea de la faţa locului.

Fără îndoială, interesul pentru actorul Levente Molnár a crescut.

E un lucru care mă onorează, deşi eu nu am devenit din acest motiv un actor mai bun sau mai prost decât am fost înainte. Mă aflu la o anumită etapă a vieţii, într-o situaţie în care sunt căutat pentru că aş putea fi interesant pentru cutare proiect. Asta e un lucru bun şi chiar de nu se întâmpla nimic, tot un lucru benefic rămâne. Dar e foarte posibil să se întâmple anumite lucruri. Totuşi: până când nu trimit o vederea din locul respectiv, ne bucurăm de ceea ce avem.

17

18

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

JÁRULÉKOS PROGRAMOK EVENIMENTE CONEXE

KEDD, SZEPTEMBER 29. 22H00

LIVINGROOM No.11 BESZÉLGETÉS KALI ANDREÁVAL AZ EST HÁZIGAZDÁI: KÁNTOR MELINDA BODOLAI BALÁZS LACZÓ JÚLIA ORBÁN ATTILA ÉNEKEL: MOLNÁR EDINA

Mit jelent erősnek lenni? Mit jelent jónak lenni? Egyesek szerint csak azok tudnak jók lenni, akik erősek. Akik gyengék, azok esetleg olyankor, amikor a körülmények kifogástalanok.

Kali Andrea számára a körülmények ritkán voltak kifogástalanok. Tehát, ha valaki komoly megpróbáltatások közepette is tud jó lenni, az azt jelenti, hogy erős. Igazából egész jelenléte ezt az erőt sugallja. Persze, mondhatnánk, a körülmények megedzik az embert...

Miközben egyáltalán nem magától értetődő, hogy valaki felülkerekedik. Titokzatos, csendes madonnai szépség, vigyázni kell rá, védeni kell – Melus így írja le a pár évvel ezelőtti Kali Andreát. Ebből mára csak a csendes változott, na meg az, hogy most már senki sem kételkedik abban, hogy a törékeny külső erős lelket rejt.

Bodolai Balázs

19

20

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

SZOMBAT, OKTÓBER 10. 20H00

ZS-KATEGÓRIA ÖNFELEDT ZSIDÓZÁS REVÜVEL Írták: DRAGOMÁN GYÖRGY, LITKAI GERGELY, LOMBOS EL MARCI, SZABÓ BORBÁLA, SZÁLINGER BALÁZS, SZÉKELY CSABA, VINNAI ANDRÁS.

Szereplők: BÁN BÁLINT, GERGELY KATALIN, HUZELLA JÚLIA, JANKLOVICS PÉTER, KÁLID ARTÚR, KEREKES VIKTÓRIA.

RENDEZŐ: BORGULA ANDRÁS Dramaturg: Németh Virág.

Díszlet: Borgula András.

Jelmez: Juristovszky Sosa.

Koreográfus: Kelemen Katalin.

Zenei vezető: Lombos El Marci.

Hangszerelés, stúdiómunkák: Juhász Attila.

Produkciós vezető: Marcsa Barbara.

Rendezőasszisztens: Kern Dóra.

Azok is boltban vásárolnak, azok is házakban laknak és ugyanúgy ledönti őket az influenza a lábukról mint másokat.

Sokan vannak... mindenfelé, pedig saját országuk is van!

Látni rajtuk, hogy… hogy azok... csak rájuk néz az ember és tudja!

Azok azt gondolják, hogy ők főznek a legjobban... ráadásul olyan hangosak! Jár a szájuk, mert azok mindent jobban tudnak persze. Nyomják a nagy vallásukat, meg hogy mennyire szeretik a mamájukat, a családjukat, a hagyományaikat... hát pfuj! Na persze. Azok.

Azok.

Az olaszokra gondoltam, miért, te nem?

A GÓLEM SZÍNHÁZ ÉS A DUMASZÍNHÁZ Gondolkozott-e már azon, hogy ha bármit, de bááármit megkérdezhetne a zsidóktól (vagy KOPRODUKCIÓJA a zsidókról), akkor mi lenne az? A magyar közélet és az internet leggyakoribb kérdései kerültek a legkóserebb kortárs magyar írók kezébe, hogy alkossanak nagyot. Miért szeretik 1h 30’ szünet nélkül a zsidók annyira a pénzt? Mikor akarják a zsidók átvenni a hatalmat a világ fölött? Hány millió zsidó él Magyarországon és mennyire veszélyesek az ország biztonságára? „10 éve beszélek, mesélek a zsidókról, de ilyen jó hangulatban még sosem nevettem ki magam. Ha a közönség csak fele annyira fogja élvezni mint mi, akkor nyert ügyünk van!

Garantálhatom, hogy az előadás után mindenki egy kicsit zsidó akar majd lenni, még akkor is, ha már az!“ – mondta a darab rendezője, Borgula András.

Két újjáéledő műfaj, a revü és a kabaré találkozása, abszurd jelenetek, dalok, táncok és a végére talán sok kérdőjel helyére pont kerül. De máris itt az újabb kérdés: most akkor ez tényleg vicc vagy komoly?

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

SZERDA, OKTÓBER 28. 20H00 MIERCURI, 28 OCTOMBRIE Sárik Péter Trió feat. Micheller Myrtill

JAZZKÍVÁNSÁGMŰSOR | JAZZ REQUEST SHOW KONCERT | CONCERT A zenekar tagjai | Membrii trupei: Sárik Péter (zongora | pian), Fonay Tibor (bőgő | bas), Gálfi Attila (dob | tobe).

Az új album és a koncertsorozat vendégművésze Micheller Myrtill énekesnő.

Invitata noului album şi a seriei de concerte: cântăreaţa Myrtill Micheller.

Sárik Péter négy évvel ezelőtt indított útjára egy egyedi kezdeményezést: közönsége kedvenc dalait dolgozta fel saját stílusában. A koncepció rövid idő alatt annyira sikeres lett, hogy a nagyérdemű újabb kéréssel állt elő: szerette volna visszahallgatni kedvenc slágereit lemez formájában. A Jazzkívánságműsor című album, amely mindössze négy hónap alatt lett aranylemez, 2014-ben a legjobb magyarországi dzsessz album kategóriában megnyerte a magyar Grammy-t, a Fonogram-díjat.

Péter Sárik a lansat în urmă cu patru ani o iniţiativă unică: să interpreteze în stilul propriu melodiile preferate ale publicului său. Ideea a avut în scurt timp un succes atât de mare încât onorabilul public a venit cu o nouă propunere: să-şi asculte şlagărele cele mai îndrăgite sub forma unei înregistrări pe disc.

Albumul Jazz Request Show a devenit în doar patru luni disc de aur, a câştigat în 2014 Grammy-ul maghiar, premiul Fonogram pentru cel mai bun album de muzică jazz din Ungaria.

21

22

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

PÉNTEK, NOVEMBER 13. 17H00

CSIRIBIRI HALÁSZ JUDIT GYEREKKONCERT Zenészek: ANTI TAMÁS (akusztikus gitár, mandolin, szájharmonika, ének), BARTHA TIBOR (billentyűs hangszerek, heged, furulya, ének), FÖDŐ SÁNDOR (basszusgitár, ének), FODO (dob, ütőhangszerek, melodion), MÓRICZ MIHÁLY (elektromos és akusztikus gitár, ének).

Ismert gyerekdalok, népszerű énekek, megzenésített versek és mondókák gyűjteménye ez.

Halász Judit Kossuth-díjas (2001) és Jászai Mari-díjas (1971) színész- és énekesnő hangján egy fél tucat generáció nevelkedett; kezdve azoktól, akiknek még a határon átcsempészve érkezett meg magnószalagon vagy bakeliten a derűt és örömöt sugárzó muzsika egészen az online letöltés idejét élőkig. Ma gyerekek, szülők és nagyszülők egyaránt ismerik és millióból felismerik Halász Judit hangját. A Csiribiri koncert tehát korosztálytól függetlenül mindenkihez szól, mert ki ne ismerné a Boldog születésnapot!, a Csiribirit, a Bóbitát vagy akár a Micimackót.

HÉTFŐ, NOVEMBER 16. 20H00

SORS KORTÁRS TÁNCELŐADÁS | SPECTACOL DE DANS CONTEMPORAN DUPĂ DANSUL VRĂJITOAREI DE MARY WIGMAN A BOSZORKÁNY TÁNCA NYOMÁN

Hozd ki magadból azt, aki összetetté, gazdagabbá, vonzóbbá tesz, azt, aki lenyűgöz téged, azt a másikat, akinek titokzatos ereje van... Hadd mutatkozzon meg az éned, oly furcsa, de ugyanakkor izgalmas, rejtett oldala...

Scoate din tine ceea ce te face complex, ceea ce te îmbogățește, ceea ce te face atrăgător, ceea ce fascinează, pe acela altcineva cu puteri nebănuite… Lasă să se vadă fața ascunsă a personalității tale, atât de ciudată și atât de intrigantă…

UN SPECTACOL AL COMPANIEI CIE PEDRO PAUWELS - ASSOCIATION PEPAU ELŐADÁSA PARTNER | PARTENER: KOLOZSVÁRI FRANCIA INTÉZET INSTITUTUL FRANCEZ DIN CLUJ

A belga származású Pedro Pauwels a Cannes-i Nemzetközi Ifjúsági Balett diákjaként a kortárs táncművészet olyan fontos alkotóival találkozott, mint amilyen Mathilde Monnier.

1990-ben megalapítja saját tánctársulatát, amellyel multidiszciplináris előadásokat hoz létre.

Ezekben a kortárs táncot a színházművészettel, a hiphoppal vagy a technó zenével ötvözik.

A Mary Wigman mitikus szólójából, A boszorkány táncából ihletődő Sors című előadás megalkotásában négy koreográfus – Nagy József, Carlotta Ikeda, Robyn Orlin és Jérôme Thomas – dolgozott együtt Pedro Pauwels-el.

Născut în Belgia, Pedro Pauwels se alătură Tânărului Balet Internațional din Cannes unde întâlnește nume importante ale scenei precum Mathilde Monnier. În 1990 își creează propria companie cu care creează spectacole transdisciplinare – combinând dansul contemporan cu teatru, hip hop sau muzică tehno. Patru coregrafi l-au însoțit pe Pedro Pauwels în acest proiect de reinterpretare a soloului mitic al Dansului vrăjitoarei de Mary Wigman: Josef Nadj, Carlotta Ikeda, Robyn Orlin și Jérôme Thomas.

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

CSÜTÖRTÖK, NOVEMBER 19. 20H00 JOI, 19 NOIEMBRIE ELEVATION

SONGS FROM AFAR LEMEZBEMUTATÓ KONCERT | CONCERT DE LANSARE ALBUM 2015 NOVEMBERÉBEN A NEVES NEW YORK-I SUNNYSIDE RECORDS LEMEZKIADÓNÁL MEGJELENIK AZ ELEVATION KVARTETT MÁSODIK ALBUMA, SONGS FROM AFAR CÍMMEL. ÎN NOIEMBRIE 2015 PRESTIGIOASA CASA DE DISCURI AMERICANĂ SUNNYSIDE RECORDS DIN NEW YORK VA EDITA AL DOILEA ALBUM AL QUARTETULUI ELEVATION – SONGS FROM AFAR.

A zenekar tagja | Membrii formației: LUCIAN BAN (zongora | pian), ABRAHAM BURTON (szafoxon | saxofon), JOHN HÉBERT (nagybögő | contrabas), ERIC McPHERSON (dobok | tobe).

Meghívott énekes | Invitat: GAVRIL ŢĂRMURE, voce.

partnerek | parteneri: THE CONCERTS SOCIETY BISTRIȚA, SUNNYSIDE RECORDS (sunnysiderecords.com)

Az Elevation, amelyet Lucian Ban a jól ismert afro-amerikai szaxofonossal, Abraham Burtonnel együtt alapított 2006-ban, New York City-ben, több száz koncertet adott az Atlantióceán mindkét partján, jelentős színpadokon, klubokban és fesztiválokon, Londonban, Amszterdamban, Párizsban, Bécsben, Kölnben, Budapesten, Chicagóban, San Franciscóban, Los Angelesben stb.

Fondat în 2006 la New York City de Lucian Ban și de celebrul saxofonist afro-american Abraham Burton, quartetul Elevation a susținut sute de concerte de ambele părți ale Atlanticului, concertând pe scene, cluburi și festivaluri de referință în Londra, Amsterdam, Paris, Vienna, Köln, Budapesta, Chicago, San Francisco, Los Angeles, etc.

A négyesfogatot a világ egyik legerősebb ritmusszekciója egészíti ki: John Hébert nagybőgős (Lucian Ban zongorista mellett a nagysikerű Enesco Re-Imagined projekt társszerzője) és Eric McPherson afro-amerikai dobos-ütőhangszeres. A kvartett több Grammy-nevezést kapott, és egy listára való közreműködővel büszkélkedhet a modern dzsessz nagy nevei közül – mindez elegendő ajánlás ahhoz, hogy a közönség a műfaj legfontosabb kortárs zenészei közt tartsa számon a zenekar tagjait.

Quartetul este completat de una dintre cele mai mari secții ritmice din lume – contrabasistul John Hébert (co-autor împreună cu pianistul Lucian Ban al renumitului proiect Enesco Re-Imagined) și bateristul și percuționistul afroamerican Eric McPherson. Multiple nominalizări la premiile Grammy și colaborări cu o listă a Who’s Who în jazzul modern recomandă muzicienii quartetului drept unii dintre cei mai importanți muzicieni contemporani ai genului.

23

24

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

FOTÓRIPORT SZÍNHÁZSÁTOR 6. KOLOZSVÁRI MAGYAR NAPOK

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

FOTOREPORTAJ CORTUL TEATRULUI ZILELE CULTURALE MAGHIARE DIN CLUJ 2015

25

26

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

BACKSTAGE HA NEM ÉRZEL EGYÜTT A SZÍNHÁZZAL, AZ NEHÉZ DOLOG NAGY REZSŐ HANGOSÍTÓVAL BIRÓ RÉKA ÉS DEÁK KATALIN BESZÉLGETETT Rezső bácsi szeme egyszerre életvidám és szomorú.

Rengeteg sztorit hordoz magában, amiken nagyokat szokott nevetni. Ritkán válsz el mosoly nélkül tőle.

[TISZTASÁG, MELEG] Huszonöt éve dolgozom a színháznál. Előtte egy prototípus-műhelynél dolgoztam, ahol az ország részére élelmiszeripari gépeket gyártottunk.

Itt vagy kétezer mérnök dolgozott. A behozott gépet szétszedtük darabjaira, megmértük, újrarajzoltuk, lemásoltuk, és párat legyártottunk belőle, hogy ki tudjuk próbálni. Miután meglett, átadtuk a Technofrignek a rajzokat, és ők annyi darabot gyártottak le, ahány kellett az országnak. Szerettem ott dolgozni. Volt, hogy elmentem januárban Temesvárra a sörgyárba, s decemberben jöttem haza. Az egész évet ott töltöttük a gyárban. Aztán jött a gyerek, feleségem mondta, hogy nem tud egyedül mindent intézni, jó lenne, ha keresnék más munkát.

Abban az időben velünk szemben lakott Csulak Sándor, a színház akkori technikai igazgatója. Épp szereltük fel a műholdvevő-berendezést a

negyednek, amikor mondta, hogy a hangosító, Ottó bácsi, nyugdíjba megy és lenne egy hangosítói állás. Így jöttünk össze a színházzal.

Bejöttem, megnéztem, mi a helyzet, nagyon örvendtem. Tisztaság volt, meleg és magyarul beszéltünk.

A szakmát sajnos nem tanultam. Hobbi volt az egész. ‘74-ben tartottunk diszkókat, ott kezdődött. Ottó bácsi is finommechanikát tanult, de ez akkor nem volt probléma, mert egy Sonet Duo magnetofon és két kicsi hangszóró volt csak. Azt vittük jobbra-balra. Ahogy bejöttek a számítógépek, én is fejre estem.

[JÁNOS VITÉZ] 12 éves lehettem, amikor édesapám elhozott az operába, megnéztük a János vitézt. Azután nem nagyon jöttem ide. Mikor idekerültem, kellett vizsgázni. Megkérdezték, hogy néz ki egy európai színház. El tudjátok képzelni, milyen volt a válasz.

Aztán lassan megtudtuk, hogy hogy néz ki.

[A ZENEDOBOZ] Az első előadás, amiben közreműködtem, az A kopasz énekesnő volt. Kellett csinálni egy speciális 22-28 perces zenét, amikor a zenedoboz elromlik és minden megbolondul. A zene gyorsan visszafele kellett szóljon. Érdekes megoldást találtunk. Hoztak egy zenedobozt,

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

A másik nagy hátrány, hogy amikor a rendező elkezdi a próbákat, a színészeket körbeülteti, elmeséli, hogy mi az elképzelése. Jó lenne, ha a világosítóknak, hangosítóknak legalább párszor elmondaná, hogy ezt a zenét azért teszem be, mert itt a jelenetet el akarom vágni. Így, amikor beülsz a fülkébe, akkor már tudod előre, hogy itt össze fog dőlni egy ház, és én ezzel a zenével közlöm a közönségnek, hogy ez történik. Valahogy bele lennél vezetve a darabba. Olyan bamba helyzet, hogy ott ülsz, odaadják a szövegkönyvet, s mondják, oda van írva, hogy Apu, itt kell, hogy induljon a zene. A szegény színész nem tudja, hogy ha nem jön az Apu végszó, akkor nincs zene. Ilyenkor persze jön a cirkusz. De ha elmagyarázzák, hogy itt most ez a változás történik, akkor beadod azt a dörgést akkor is, ha nem is jön az a végszó. Valahogy beépülsz a darabba. Ha nem érzel együtt a színházzal, az nehéz dolog.

[MIKROPORTCSEND]

annak a hangját felvettük egy magnószalagra – akkor ollóval vágtuk a zenét, nem számítógéppel.

Csináltunk egy nyolc-kilenc méteres szalagot, azt összeragasztottuk, így lett belőle egy végtelen szalag. Azt betettük a magnóba és lejátszottuk a legkisebb sebességgel. Mivel kilenc méteres körszalag volt, nem lehetett tárcsát használni a magnetofonon, ezért Ottó bácsi a folyósón egy ceruzával feszítette a szalagot, így ment körbe. Azt felvettük, és nagyobb sebességgel lejátszottuk egy másik magnóra. Abból megint csináltunk egy körszalagot, majd átmásoltuk, s így tudtuk lassan felgyorsítani a zenét. Ez volt az első keményebb melóm.

[VÉGSZÓ: APU] Sajnos házi gyártmányú berendezésünk van még a mai napig is. Amikor idekerültem, akkor csináltuk meg az első elosztótáblát a fülkébe.

Azóta is az van. A legnagyobb probléma az volt, hogy amióta itt vagyok, nem segítettek hozzá, hogy fejlődjek. Ott, ahol ezelőtt dolgoztam, ha tudták, hogy a jövő évben mit fogunk csinálni, hívtak mérnököket, akik foglalkoztak velünk.

Mire bejöttek az új alkatrészek, s felszereltük, már tudtuk, hogy mi a hibája, hol mit kell keresni.

Sajnos itt nem segítenek az embereknek, hogy továbbfejlődjenek. A technika hamar megy előre.

Mivel be vagy zárva a fülkébe, este próba, reggel próba, nincs időd saját magadat fejleszteni, és leragadsz egy bizonyos szinten.

Idővel a szalagokat, a magnókat lassan kiszuperáltuk, mert bejöttek a mini disc. Nagyon biztos gépek voltak. Már memóriából játszották le a zenét. A mai napig is használunk mini disceket, csak ritkábban.

A mikroportokkal volt egy szép eset. Rendezett Tompa egy előadást, ahol a színpadon egy szállodai szoba volt felszerelve. A szoba plexivel volt körbezárva, a hang nem jött ki. Oda kellett mikroportot használni, hogy ki tudjuk hangosítani. Magyarországról, a Rock Színházból hoztunk el egy szett mikroportot. Ez sajnos még régi rendszerrel működött, bevette a taxisokat, a mentősöket, behallatszott a színpadra. Nem is működtek rendesen, hol csak a mondatnak a felét hallottuk, hol megszakadtak. Egyik vasárnap délelőtt volt egy próbánk, ahol csak háromszor szakadt meg a jel. Örvendtem. Az ügyelő, Rózsa (szerk. megj.: Lovász Rózsa) üzente, hogy menjek fel a színpadra. Mondom Ottónak, na, most meg leszünk dicsérve, csak háromszor szakadt meg. Ottó azt válaszolta, ne félj, nem fognak megdicsérni, le fognak hordani. Felmentem a színpadra, s a főnök tényleg nagyon letolt. Én újonc voltam, szemberöhögtem. Lezavartak a színpadról. Végül úgy tűnt, megoldottuk, de jött a bemutató, olyan 8-10 perc mehetett le az előadásból, amikor hirtelen csend lett, nem hallatszott semmi. Mondtam Rózsának, hogy menj ki, technikai okok miatt állítsd le az előadást, menjünk fel, nézzük meg, mi van. Nem merte leállítani, végül úgy ment le az előadás. Akkor jöttek be a videokamerák, volt egy régi M7-es Panasonic kameránk. Tompa bent ült a nézők között, filmezte az előadást, nem tudott kijönni, hogy közbelépjen. Mi hátul rá voltunk kötve a kamerára, onnan néztük az előadást, mert a vasfüggöny miatt nem láttunk. Tompa hol a plafont filmezte, hol letette a kamerát a nézők lába közé. Nagyon mérges volt, hogy nem tudott

kimenni onnan, hogy leállítsa az előadást.

[KÖZELI SZEMÜVEG] Akkor kezdték bővíteni a hangosítótárat, amikor már úgy éreztem, hogy nem tudom ezt csinálni.

Sok művésznek a munkáját tönkretettem, mert az öregség rányomja az emberre a pecsétjét.

Hiába győzködöd magad, hogy tudod csinálni, tudsz koncentrálni, nem nagyon igaz. Nem látsz jól, kell szemüveg. Ha nem látod a szövegkönyvet, akkor nézed a színpadot, de a közeli szemüveg nem jó, nem látod, hogy mi történik fent. Ezekből lesznek a hibák. Hol túl hamar adod be zenét, hol túl későn, hol elfelejted átváltani a lejátszót.

Volt olyan a Ványánál, hogy beadtam a zenét, bejöttek a fülkébe, megkérdeztek valamit – ha fiatal lettem volna, nem lett volna gond, mert megvolt a memóriám –, de akkor a lejátszónál nem mentem át a másik trackre. Jött a következő jelenet, ugyanazt a zenét játszottam be. Szegény Borsos (szerk. megj.: Borsos Levente, az előadás ügyelője, a színház technikai igazgatója) csak annyit mondott, na, szép lassan húzd ki, s menj át a másikra, ne durváskodj. Mikor az ember látja, hogy nem megy, hiába erőszakolod, abba kell hagyni. Nem szabad annyi embernek a munkáját tönkretenni ilyen hülye baki miatt. Akkor kértem Levit (Borsos), hogy keressünk még valakit.

Kerekes Zsolt a világosítóktól jött át hozzánk, mert egyre több melónk volt. Szép lassan felnőtt mellettünk. Úgy lettünk ketten.

[ÖSSZEKAPCSOLÓDSZ] Sok a munka, kevesen vagyunk. Mindent saját magad kell, hogy megoldj, nincs kitől megkérdezni. Amióta Borsos Levente itt van, vele lehet kommunikálni, segít minket. Külsősökkel is felveszi a kapcsolatot, ha szükséges. De azelőtt mindent magad kellett, hogy megoldj. Volt úgy, hogy magnóról ment egy előadás, elszakadt a szíjú, ami a tárcsát húzza, és ujjal kellett végigtekerni az előadást.

Sokat gondolkoztam, hogy miért érte meg huszonöt évet itt lenni. Azért is maradtam ilyen hosszú ideig itt, mert jöttek ezek az új berendezések. Valahogy lelkileg összekapcsolódsz egy új keverővel, egy új mikrofonnal. Ezeket a technikai dolgokat máshol nem nagyon tudod kézbe venni, csak ha kemény pénzzel megvásárolod. Maga a színház az, ami itt tartott. Lehet, ha máshová mentem volna, család szempontjából jobban tudtunk volna fejlődni. Itt a színházba oda kerültem, hogy még a fogamat se tudom megcsináltatni, mert nincs pénz. Ha az ember vesz egy pár cipőt magának, egy hétig nem eszünk semmit.

27

28

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

[SZERSZÁMOS LÁDA] Az a szerencse, hogy itt senki se iszik. Amikor kell, akkor jönnek be az emberek. Ha éjjel kell, éjjel jönnek. Ha reggel kell, reggel vannak itt. Akármikor ki lehet venni a színháznak a szerszámos ládájából a hangosítót. Lehet számítani a fiúkra. Hűségük van a színházzal és a munkájukkal szemben.

Amikor idekerültem, én azért iszogattam.

Megtörtént párszor, hogy másnaposan jöttem be.

De észrevettem, hogy itt nem lehet. Minden tőled függ. Itt nem mondhatom azt a kollégámnak, hogy megyek hátra, kicsit leülök, mert rosszul vagyok. Végig kell csinálni a melót. Volt olyan, hogy szegény Ottó korházban volt, eltört a lába.

Este előadása lett volna. Elmentek autóval, elhozták a törött lábával, pizsamában beült a fülkébe, végigcsinálta, s aztán visszavitték.

Ha elvállalod, muszáj csinálni, nincs más, aki beüljön helyetted. Ahhoz, hogy átadj egy előadást, felforgatod az egész társulatot, mert legalább két próba kell, hogy azt az előadást úgy vedd át, hogy jó legyen.

[EGY EMBER] Most a hangosítótárral kicsit komplikált, elment Kerekes Zsolt. Szerintem a színház nem tudta megtartani. Máshol ezzel a felkészültséggel sokkal több anyagi háttért kap, mint itt. Most megnősült, gyereket akarnak. Nem tud fejlődni itt. Szegény Peti (szerk. megj.: Buksa Péter, a színház hangosítója) egyedül maradt. Nehéz az összes előadást csinálni. Van olyan, ahol egyedül nem tud dolgozni. A vetítés is nálunk van. Odajutottunk, hogy több a vetítés, mint a zene a színházban. Most már vannak olyan előadások, ahol a díszletet négy-öt projektor vetíti. A Csipkében is öt projektor van. Plusz a felirat. Nehéz beállítani őket. Ez egy külön szakma. A másik nehézség, hogy két termünk van. Az két munkahely. Nem mindegy, hogy csak a stúdióban vagyok hangosító, vagy délelőtt próbálok a nagyszínpadon, este meg hét órától előadásom van a stúdióban. S ez egy ember.

De hát a vezetőség ezt mind tudja, mert itt van.

Videós nem is volt soha, mindig mi oldottuk meg.

Kerekes Zsolttal szerencsések voltunk. Be volt iratkozva a filmes egyetemre. De aztán nem végezte el, mert nem tudott elmenni az órákra, nem volt ideje. Ő sokat segített a projekciókkal.

Aztán meglátjuk, mi lesz.

Nem tudom, hogy létezik-e nálunk olyan iskola, ami színházi hangosítót nevel. Minden tele van kábellel, frekvenciákkal, ezeket mind össze kell tudnod rakni, ahhoz, hogy megszólaljon bent valami. Ha valaki idejön, kell, hogy legyen egy alapfogalma a villamosságról. Vigyázzon, hogy ne rázza meg magát. Meg kell tanulnia a rendszert, ami ki van itt építve. Egy jó fél év szükséges, hogy

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

oda tudd engedni egyedül egy próbán. Két, három év kell ahhoz, hogy belejöjjön ebbe a melóba. Aki szereti, az csinálja. Aki nem szereti, az nem fog itt ülni. Sok a munka, szombaton, vasárnap is. Ünnepek meg nincsenek, csak a szabadság alatt.

El kell határoznod magad, vagy csinálod, vagy nem.

[A NAP ÉS A SZÉKEK] Nagyon tetszett a Cseresznyéskert próbafolyamata, Vlad Mugur rendezésében.

Jól egyeztünk, szívesen dolgoztunk vele. Ha kérdeztél valamit tőle, megmagyarázta. Egyszer Maier Sanyi (szerk. megj.: a színház vilagosítója) ki akart venni pár fényváltást az előadásból, mert úgy tűnt neki, hogy a színpadon nem történik semmi, nem szerepel senki, s mégis van négy vagy öt fényváltás. A folyósón találkozott Mugurral, kérdezte, hogy nem lehetne-e kivenni azokat, mert semmi szerepük. Szegény Vlad Mugur mérges lett. Magyarázta Sanyinak: hogy lehetsz te ilyen világosító, hogy ilyesmit nem veszel észre? Szegény Sanyi kérdezte, hát mi történik ott? Erre Mugur: hát te nem látod? Süt a nap, jön egy felhő, eltakarja a napot. Elmegy a felhő, s visszajön a nap. S ez megtörténik háromszor, négyszer. Ezt a jelt hogy akarod kivenni az előadásomból? Hogy jelezzem a közönségnek, hogy ott mi történt? Aztán így maradt a fényváltás.

Egy másik eset A székekkel. Kiszálláson voltunk.

Egy üres térbe kellett berakni vagy kétszáz széket. Amíg rakták a székeket, a zenében volt egy hosszú bejátszás, de valamiért nem tudták a székeket olyan gyorsan rakni és elfogyott a zene. Jött Mugur, s mondta: ha egy hétig rakják a székeket, akkor egy hétig kell, hogy zene legyen.

Nem szabad megálljon.

[ÉREZNI AZ ELŐADÁST] A jó hangosító a technikát behunyt szemmel kell, hogy tudja kezelni. Ha felköltik álmából, abban a pillanatban oda tudjon nyúlni, ahová kell. Találja fel magát, ha baj van. Legyen figyelmes. Tudjon koncentrálni. Tudjon együtt élni az előadással.

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

E FOARTE GREU DACĂ NU EŞTI LA UNISON CU TEATRUL DIALOG CU SONORIZATORUL REZSŐ NAGY – INTERVIU DE RÉKA BIRÓ ŞI KATALIN DEÁK Ochii lui nenea Rezső sunt în acelaşi timp veseli şi trişti. Are în suflet foarte multe întâmplări de povestit, lucruri care îl fac deseori să râdă. Rar se întâmplă să te desparţi de el fără un zâmbet.

[CURĂŢENIE, CĂLDURĂ] Lucrez la teatru de douăzeci şi cinci de ani. Înainte am lucrat într-un atelier de prototipuri, unde fabricam maşini pentru industria alimentară la nivel de ţară. Au lucrat acolo vreo două mii de ingineri. Demontam maşina importată, îi măsuram piesele, o redesenam, o copiam, după care fabricam câteva exemplare, ca s-o putem încerca. Când terminam, predam desenul băieţilor tehnicieni, care produceau numărul de exemplare de care ţara avea nevoie.

Mi-a plăcut să lucrez acolo. La un moment dat m-am dus la fabrica de bere din Timişoara în ianuarie şi am stat până în decembrie. Am petrecut un an întreg în fabrica aceea. Apoi a venit copilul, nevasta mi-a spus că nu le poate face singură pe toate şi ar fi bine dacă mi-aş găsi un alt post.

Vizavi de noi stătea Sándor Csulak, pe atunci director tehnic al teatrului. Tocmai montam instalaţia de recepţie a satelitului din cartier, când mi-a spus că nea Ottó, sonorizatorul teatrului, iese la pensie, şi că e liber un post de sonorizator.

Aşa am făcut cunoştinţă cu teatrul. Am venit, am văzut situaţia şi am fost foarte încântat. Era curăţenie, căldură şi vorbeam în maghiară.

Din păcate eu nu am învăţat această meserie. A fost doar un hobby. În ’74 organizam discoteci, aşa a început totul. Nea Ottó a învăţat mecanică fină, dar pe atunci aceasta nu era o problemă pentru că nu avem decât un magnetofon Sonet Duo şi două boxe mici. Umblam cu ele ici-colo.

Când au sosit calculatoarele, m-am stricat şi eu la cap.

[ION VITEAZUL] Aveam în jur de 12 ani când tata m-a dus la operă. Am văzut piesa János vitéz (Ion Viteazul).

După aceea nu prea am mai dat pe acolo. Când m-am angajat a trebuit să dau examen. M-au întrebat cum arată un teatru european. Vă puteţi imagina răspunsul meu. Mai târziu, încetul cu încetul, am aflat cum arată.

[CUTIA MUZICALĂ] Primul spectacol pentru care am făcut sunetul a fost Cântăreaţa cheală. A trebuit să producem un

29

30

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

sunet special de 22-28 minute pentru scena în care cutia muzicală se strică şi totul o ia razna.

Muzica trebuia derulată invers, cu mare viteză.

Am găsit o soluţie interesantă: ni s-a adus o cutie muzicală, am înregistrat sunetul acesteia pe o bandă magnetică – pe vremea aceea muzica se monta cu foarfeca, nu pe calculator.

Am confecţionat o bandă de opt-nouă metri, am lipit-o, aşa am făcut din ea o bandă imensă. Am pus-o în magnetofon şi am derulat-o cu viteza cea mai mică. Cum era o bandă circulară, nu puteam folosi rolele de pe magnetofon, aşa că, în timp ce banda rula, nea Ottó stătea pe coridor şi o întindea cu un creion. Am înregistrat-o şi am copiat înregistrarea cu viteză mai mare pe un alt magnetofon. Am făcut din ea o altă bandă imensă pe care iar am copiat-o şi astfel am reuşit, pas cu pas, să accelerăm muzica. Asta a fost prima mea lucrare mai dificilă.

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

[TĂCEREA MICROPORTURILOR]

tânăr, nu era nimic, pentru că aveam memorie –, iar după aceea am uitat să pun piesa următoare.

A venit scena următoare, iar eu am pornit-o tot pe cea de dinainte. Săracul Borsos (Levente Borsos, regizorul tehnic al spectacolului, directorul Cu timpul, benzile, magnetofoanele au fost date tehnic al teatrului – n. red.) mi-a spus doar atât: la rebut şi a apărut minidiscul. Erau nişte scule „scoate-o încet şi treci la track-ul următor, să nu pe care te puteai baza. Muzica era lansată din fii brutal”. Când vezi că nu merge, degeaba forţezi, memorie. Noi folosim aceste minidiscuri şi astăzi, trebuie să o laşi baltă. Nu ai voie să compromiţi doar că mai rar. munca atâtor oameni din cauza unei greşeli atât A fost o întâmplare amuzantă cu microporturile. de banale. Atunci l-am rugat pe Levi [Borsos] Tompa a regizat un spectacol care avea montat să mai angajăm pe cineva. Zsolt Kerekes s-a pe scenă o cameră de hotel. Încăperea era transferat de la lumini pentru că aveam tot mai împrejmuită cu plexiglas, de acolo sunetul nu mult de lucru. Încet-încet a intrat alături de noi în ieşea. A trebuit să folosim microporturi pentru meserie. Aşa am rămas împreună. a putea construi sonorizarea. Am adus un set de microporturi de la teatrul Rock Színház din Ungaria. Din păcate, acelea funcţionau după vechiul sistem, captau sunetele taximetriştilor, ale salvărilor, toate astea se auzeau pe Avem mult de lucru şi suntem puţini. Trebuie să scenă. Nici nu mergeau cum trebuie, uneori le rezolvi pe toate singur, n-ai pe cine să întrebi. auzeam doar jumătate dintr-o frază, alteori se De când Levente Borsos e cu noi, cu el se poate întrerupeau. Într-o duminică dimineaţa am avut comunica, ne ajută. Dacă trebuie, face apel şi la o repetiţie, la care semnalul s-a întrerupt doar de colaboratori externi. Înainte trebuia să rezolvi trei ori, iar eu eram fericit. Regizoarea de platou, orice de unul singur. Odată am avut muzica Din păcate, mai avem şi azi instalaţii de fabricaţie Rózsa, m-a chemat pe scenă. I-am spus lui Ottó: spectacolului înregistrată pe magnetofon, s-a „vom fi lăudaţi pentru că s-a întrerupt numai de proprie. Când am venit la teatru, am montat în rupt cureaua care acţionează rola şi, până la cabină primul panou de distribuţie. Tot pe acela îl trei ori.” Iar Ottó mi-a răspuns: „nu te teme, nu vei sfârşitul spectacolului, a trebuit să derulez rola avem şi azi. Problema cea mai mare a fost că, de fi lăudat, te vor muştrului”. M-am dus pe scenă cu degetul. când mă aflu aici, nu am fost ajutat să progresez. şi într-adevăr şeful m-a desfiinţat. Eram nou în M-am gândit de multe ori dacă a meritat să stau trupă, i-am râs în faţă. M-a alungat de pe scenă.

La locul de muncă anterior, dacă se ştia ce vom aici douăzeci şi cinci de ani. Pe de o parte am Până la urmă părea că am rezolvat problema, lucra anul următor erau chemaţi ingineri care rămas aici atât de multă vreme pentru că au dar a venit premiera... au trecut 8-10 minute se ocupau de formarea noastră. În momentul în sosit instalaţiile acestea noi. Devii cumva legat care soseau noile piese şi le montam, ştiam deja din spectacol şi deodată s-a făcut linişte, nu se sufleteşte de un mixer nou, de un microfon nou. auzea nimic. I-am spus Rózsai: „du-te şi opreşte care este defectul lor, unde să căutăm piesele.

Altfel ai acces la aceste lucruri tehnice doar spectacolul din motive tehnice, să mergem La teatru, din păcate, oamenii nu sunt ajutaţi dacă le cumperi cu bani grei. Teatrul însuşi e cel să vedem ce se întâmplă”. N-a avut curajul să să se perfecţioneze. Tehnica avansează rapid, care m-a ţinut aproape. Poate că, din punctul de întrerupă spectacolul, a continuat aşa până la iar cel care stă tot timpul închis în cabină, cu vedere al familiei, dacă m-aş fi dus altundeva sfârşit. Pe atunci apăruseră camerele video, repetiţii dimineaţa şi seara, nu mai are timp să puteam să ne dezvoltăm mai mult. Aici la teatru se dezvolte pe cont propriu, rămâne la un anumit aveam şi noi o cameră veche de tip Panasonic am ajuns să nu-mi mai pot repara nici măcar M7. Tompa stătea în sală şi filma spectacolul, nu nivel şi stagnează. măselele pentru că nu sunt bani. Dacă ne putea să iasă ca să intervină. Noi, în spate, eram Un alt mare dezavantaj este faptul că regizorul, cumpărăm o pereche de pantofi nu mai mâncăm legaţi de cameră, vedeam spectacolul prin ea, la începerea repetiţiilor, le explică doar actorilor nimic timp de o săptămână. nu puteam vedea nimic din cauza cortinei de conceptul spectacolului. Ar fi bine dacă le-ar fier. Tompa filma când tavanul, când picioarele spune sonorizatorilor şi luminiştilor măcar câteva lucruri: „vreau să pun această muzică aici, publicului. A fost foarte furios pentru că nu a putut ieşi de acolo să oprească spectacolul. ca să întrerup această scenă”. În acest caz, când intrăm în cabină ştim dinainte că va fi demolată o Avem noroc că aici nimeni nu bea. Oamenii vin casă şi că acest lucru va fi transmis spectatorilor oricând este nevoie de ei. Dacă e nevoie noaptea, prin cutare muzică. Am fi cumva implicaţi şi noi vin noaptea. Dacă trebuie să fie dimineaţa, în spectacol. E o situaţie tare tâmpită atunci când atunci se prezintă dimineaţa. La orice oră îl poţi primeşti un text şi ţi se spune: aici, unde scrie Când a început dezvoltarea instalaţiei de scoate pe sunetist din lada cu scule a teatrului. „Tăticu’”, dai drumul la muzică. Bietul actor nu sonorizare simţeam că nu mai pot continua. Am Poţi conta pe băieţi. Sunt ataşaţi de teatru şi de ştie că dacă nu spune replica „Tăticu’” muzica distrus munca mai multor actori pentru că vârsta meserie. nu va veni. Şi atunci iese cu scandal. Dar dacă ni îşi spune cuvântul. Degeaba încerci să te convingi Când m-am angajat aici, mai beam din când în se explică: aici intervine cutare şi cutare, atunci că poţi să faci munca asta, că te poţi concentra, când. De câteva ori am venit la lucru mahmur. vom lansa acel tunet chiar dacă nu se spune nu prea e adevărat. Nu vezi bine, ai nevoie de Apoi mi-am dat seama că aici nu merge aşa. replica respectivă. Devenim oarecum parte din ochelari. Dacă nu vezi textul, urmăreşti scena, Totul depinde tine. Nu pot să-i spun colegului: spectacol. E foarte greu dacă nu eşti la unison cu dar ochelarii de aproape nu sunt buni pentru că „mă duc în spate să stau un pic că mă simt teatrul. nu vezi ce se întâmplă acolo. Aşa apar greşelile. rău”. Trebuie să-ţi faci treaba până la capăt. S-a Lansezi muzica ba prea devreme, ba prea târziu, întâmplat odată ca săracul Ottó să ajungă la uneori uiţi să treci la altă piesă. La Vania mi spital, şi-a rupt un picior. Seara avea spectacol. s-a întâmplat să dau drumul la o piesă, cineva S-au dus după el cu maşina, l-au adus cu piciorul a intrat în cabină să întrebe ceva – dacă eram

[LEGAT SUFLETEŞTE]

[REPLICA TĂTICU’]

[LADA CU SCULE]

[OCHELARII DE APROAPE]

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

fracturat, a intrat în cabină în pijamale, a terminat spectacolul, după care l-au dus înapoi. Dacă te angajezi, e musai să lucrezi, nu e nimeni care să facă treaba în locul tău. Dacă predai spectacolul altcuiva, dai toată trupa peste cap pentru că este nevoie de cel puţin două repetiţii ca să poţi prelua un spectacol în condiţii corespunzătoare.

[UN OM] Cu plecarea lui Zsolt Kerekes s-au complicat puţin lucrurile la sonorizare. Eu cred că teatrul nu a reuşit să-l păstreze. Cu pregătirea lui poate primi un salariu mai bun altundeva. Acum s-a căsătorit, vor să facă copii. Aici nu se putea dezvolta. Săracul Peti (Péter Buksa, sunetistul teatrului – n. red.) a rămas singur. E greu să faci toate spectacolele cu un singur om. În anumite cazuri un om nu e suficient. Noi ne ocupăm şi de proiecţii. Am ajuns să avem mai multe proiecţii decât muzică. Există deja spectacole în care decorul este realizat din patru-cinci proiectoare. În spectacolul Dantelă avem cinci plus supratitrare. Eu greu să le reglezi. E o meserie aparte. Este greu şi pentru că avem două săli.

Asta înseamnă două posturi. Nu e totuna dacă sunt sunetist doar la Sala Studio sau dacă am repetiţie dimineaţa în Sala Mare, iar seara, de la ora şapte, spectacol în studio. Aici e vorba de o singură persoană. Dar şi conducerea ştie acest lucru pentru că şi ei sunt aici. La video nu am avut niciodată pe nimeni, întotdeauna noi am rezolvat totul. Am avut noroc cu Zsolt Kerekes.

S-a înscris la facultatea de cinematografie, dar nu a putut să-şi termine studiile pentru că nu putea să meargă la ore, n-avea timp. El ne-a ajutat foarte mult cu proiecţiile. Vom vedea ce va urma de acum încolo.

Nu ştiu dacă la noi există vreo şcoală care formează sunetişti de teatru. Peste tot sunt cabluri, frecvenţe, ca să se audă ceva trebuie să ştii să le legi împreună. Dacă vine cineva la teatru, trebuie să aibă noţiuni de bază despre electricitate. Să aibă grijă să nu se curenteze.

Trebuie să înveţe sistemul construit aici. Are nevoie de cel puţin o jumătate de an înainte să fie lăsat singur la repetiţii. Are nevoie de doi-trei ani ca să intre bine în această meserie. Dacă îi place, o face. Dacă nu-i place, nu va rămâne în teatru. E mult de lucru şi sâmbăta şi duminica. Sărbători nu există decât în timpul concediului. Trebuie să te hotărăşti, ori o faci, ori renunţi.

[SOARELE ŞI SCAUNELE] Mi-a plăcut foarte mult procesul repetiţiilor pentru Livada cu vişini, în regia lui Vlad Mugur.

Ne-am înţeles foarte bine, am lucrat cu el cu mare plăcere. Dacă îl întrebai ceva, îţi explica. La un moment dat Sanyi Maier (luministul teatrului – n. red.) a vrut să scoată din spectacol câteva

schimbări de lumină pentru că i se părea că pe scenă nu se întâmplă nimic, nu se mişcă nimeni şi cu toate astea sunt vreo patru-cinci schimbări.

S-a întâlnit pe coridor cu Mugur, l-a întrebat dacă se pot scoate acele schimbări pentru că n-au niciun rol. Săracul Vlad Mugur s-a înfuriat. I-a explicat lui Sanyi: „cum poţi să fii tu luminist, dacă nu observi aşa ceva?” Bietul Sanyi l-a întrebat, „dar ce se întâmplă acolo?” La care Mugur: „Păi nu vezi? E soare, vine un nor şi acoperă soarele.

Pleacă norul, reapare soarele. Şi asta se repetă de trei ori, de patru ori. Cum ai vrea să scoţi această indicaţie din spectacolul meu? Cum să-i comunic publicului ce se întâmplă acolo?”

Aşa că schimbările de lumină au rămas. Un alt caz, cu Scaunele. Am plecat în turneu. Trebuiau instalate vreo două sute de scaune într-un spaţiu gol. În timp ce se introduceau scaunele, se auzea muzica, o piesă mai lungă. Din nu ştiu ce cauză, nu au putut băga scaunele destul de repede, iar muzica s-a terminat. A venit Mugur şi a zis: „dacă ei instalează scaune o săptămână de zile, atunci muzica trebuie să meargă o săptămână. Nu are voie să se oprească.”

[SĂ SIMŢI SPECTACOLUL] Un sunetist bun trebuie să ştie să mânuiască tehnica cu ochii închişi. Dacă îl trezeşti din somn, în momentul acela trebuie să ştie să pună mâna acolo unde trebuie. Să se descurce în caz de urgenţă. Să fie atent. Să ştie să se concentreze.

Să poată trăi spectacolul.

31

32

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

ÖRÖMMEL DOLGOZNI, HEGYOLDALON ÜVÖLTENI BUKSA PÉTER HANGOSÍTÓVAL BIRÓ RÉKA ÉS DEÁK KATALIN BESZÉLGETETT Kiskorától szereti a hangot, a kábeleket, a számítógépet. Hét és fél éve dolgozik a színháznál. Öt évig díszítő volt, most hangosít. Peti mindenkivel közvetlen, segítőkész. Olyan még nem volt, hogy benyitottunk a hangosítófülkébe, és ő nem volt ott. Mintha a színház lenne az otthona. És ezt az állandó jelenlétet örömmel éli meg.

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

[AKARVA-AKARATLANUL] Gyerekkoromban sokat jártam az operába, mert a szüleim itt dolgoztak – édesanyám könyvelőként, édesapám cipészként. Akarvaakaratlanul beszoktam az opera közösségébe.

Jobban tetszettek az operettek, az operák, mint a színház előadásai. Mára ez megfordult bennem.

Nem hiszem, hogy azért, mert itt dolgozom, de az operát monotonnak látom. Amit játszottak ezelőtt húsz évvel ma is azt játsszák. Persze, vannak új operettek, musicalek, de nem változatosak. A színházban azért van változatosság.

[TISZTELNI MÁSOK MUNKÁJÁT] Egy nyáron édesanyám felhívott, hogy a színház díszítőt keres. Kérdezte, érdekel-e engem.

Bejöttem, és elmondták, mire számíthatok, mi a díszletezés előnye és hátránya. Említették, hogy nem igazán lehet előre tudni a programot, de huszonkét évesen azt mondtam: váó, miért ne?

Jöhet bármi. Akkor ez nem volt gond. Közben egy barátom is idekerült díszítőnek, és így egyre jobban megszerettem, amit csináltam.

Azt hiszem, könnyen beilleszkedő típus vagyok.

Szeretek társaságban dolgozni. A fizikai munkától sem féltem, pedig nehéz előadással kezdtem. Akkor készültünk a Három nővérbemutatóra. Végeztem a dolgomat, és próbáltam mások munkáját is tisztelni. De néha éreztem, hogy az én munkámat nem mindenki tudja értékelni. Pedig a díszítőknek nagy értékük van a színpadi munkában. Én mindenkinek tisztelem a szakmáját. Amíg díszítő voltam, sokan csak az egyszerű munkást látták bennem. Ezek a dolgok mai napig zavarnak. Amióta hangosító vagyok, többet dolgozom a színészekkel. Ők is nyíltabbak felém.

Hangosítóként több tiszteleteket kapok. De ameddig ott voltam, miért nem volt így? Ezt nem tudom megérteni.

[NEM LEHET OLYAN EMBERÖLŐ] Amikor a régi hangosító, Deák Tamás elment, gondoltam, megpróbálom. Nem lehet olyan emberölő – bíztattam magam.

Megkérdeztem Borsos Levitől (szerk. megj.: Borsos Levente, a színház technikai igazgatója), hogy kipróbálhatom-e a hangosítást. Ha tudod, csináld egy ideig párhuzamosan a díszletezést és a hangosítást. Meglátjuk, hogy alakul – mondta.

Nehéz volt az az időszak. Fél évig egyszerre dolgoztam mindkét helyen. Itt voltam hajnaltól éjszakáig. De megérte, mert motiváltak, és mert

a hangosítást nagyon szeretem. Ezért vállaltam.

Aztán Levi egyszer megkérdezte: melyiket választod – folytatod a díszítőit vagy maradsz hangosítónak? A hangosítás mellett maradtam.

így is van olyan előadás, ami előtt már öt-hat órával itt vagyok, hogy legyen időm a hang- és a videotechnikát összerakni, kipróbálni, hogy előadáson működjön, minden legyen rendben.

[LOPNI KELL]

[HANG+VIDEÓ]

Az elején párhuzamosan dolgoztam Rezső bácsival (szerk. megj.: Nagy Rezső, a színház hangosítója) és Zsolttal (szerk. megj. Kerekes Zsolt, a színház volt hangosítója). Hogy egyből magadra hagyjanak, az lehetetlen. Ezt a szakmát csak így lehet megtanulni – „lopni” kell. Persze, szükséged van egy minimális alapra, de a többit csak egy tapasztalt hangosító mellett tanulhatod meg. Sokat számít még a zenei fül is – a zenevágásnál például. Én sajnos soha nem játszottam hangszeren. Gyerekkoromban, amikor bulit csináltunk a tesómmal, a zenéket ritmikailag már próbáltam összetenni, de nem profi szinten. A profiságtól még most is messze állok, de mára, úgy érzem, kezdett bennem kialakulni egy minimális zenei hallás.

Könnyebb lenne, ha volna külön ember, aki a videóval foglalkozik. Most a videó a hangosítótárnál van. Pedig ez a kettő két külön dolog. Néha valóban összhangba kell hozni a hangot a videóval – de ez két munkakör. Ha lenne egy videós munkatárs, a hangosítás sem volna annyira nehéz, mert vannak olyan előadások, ahol a videóval van nagyobb munka.

Ilyen a Csipke, az Aki elzárja az éjszakát vagy a Hullámtörés. Bízom benne, hogy rövid időn belül ez is megoldódik.

[HELIKOPTER, ÍRÓGÉP, DÖRGÉS]

Új előadást eleinte még nem kaptam, hanem Tamástól vettem át a régieket: a Julie kisasszonyt például. Amikor hangosítóként megkapsz egy már kész előadást, neked is kell legalább kéthárom próba, hogy megtanulhasd. Egyből nem lehet nekiugrani. Ezért abban az időben én is kértem plusz próbákat.

A stúdió egy hiperszuperül felszerelt terem.

Itt szinte bármit meg tudunk oldani, ami egy előadáshoz kell. Gyakori, hogy próbán a rendező kitalál egy jelenetet, amihez különböző hangokra van szüksége. Például helikopter, dörgés, vihar stb. Ilyenkor segítünk. Keresünk olyan hangot, amit ő elképzel – vagy a már meglévő anyagokból vagy az internetről. De a stúdióban is vettünk már fel hangokat. És ez mostanában egyre gyakoribb. Rögzítettünk vízfolyást, lépteket, írógépelést, félelmetes hangokat. Ezeket később effekteljük, változtatjuk, megvágjuk úgy, ahogyan azt a rendező vagy a zeneszerző kéri. A stúdióról tehát nem panaszkodom.

A nagyszínpadon viszont volnának igények.

Ha oda kell hang- vagy videofelvétel, azt is a stúdióban állítjuk össze. A nagyterem közös az operával, és mivel ők inkább zenekarral dolgoznak, nincs szükségük olyan hangtechnikára, mint nekünk.

[MINDEN LEGYEN RENDBEN] Amikor a nagyszínpadon van próba vagy előadás, mindent nullából kell felépíteni. A végén meg mindent el kell pakolni, mert utánunk az operáé a terem. A stúdió viszont csak a miénk – itt az alaptechnika mindig megvan.

Előadások előtt csak a díszletelemek közé kell szerelni mikrofonokat, hangszórókat, de ez a nagyszínpadhoz képest minimális. Persze, még

[NEM LEHET NEKIUGRANI]

A Nem élhetek muzsikaszó nélkül volt az első előadás, amit az elejétől én hangosítottam. Azóta is minden produkciót új kihívásnak látok. Van, ami könnyebb, van, ami komplexebb, de egy új rendező, egy új csapat mindenképpen új kihívást jelent. Pláne, ha nincs zeneszerző. Ha van, akkor könnyebb, mert ő nagyrészt kész hanganyagot ad.

Eddig a legnagyobb fejtörést a Caravaggio Terminal okozta. A rendező kitalálta, hogy három projektorral vetítsünk, felvételről és élőben is legyenek videobejátszások, plusz mikrofonok.

Olyan dolgokat kért, hogy először kancsin néztem. Nem értettem, miért akarja ezeket.

Túl összetettnek találtam. De próbáltam minél kevesebb segítséget kérni. És végül, hál’Istennek, kevés segítséggel megoldottam úgy, hogy a rendező is elégedett volt. Amikor kész lett az előadás, én is éreztem, hogy valahol elégedett vagyok magammal. Örültem.

[AHOGY AZ EMBEREKKEL BÁNIK] Ennek ellenére szerettem Robert Woodruffot (szerk. megj.: az említett előadás rendezője). Jó vele dolgozni. Sok munka volt az előadással, de kedveltem a hozzáállását, a meglátását, ahogy

33

34

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

az emberekkel bánik – úgy a színészekkel, mint a technikai személyzettel. Vele bármikor dolgoznék.

Ugyanúgy Purcăretével is. Amikor a Viktort (szerk. megj. Viktor, avagy a gyermekuralom) próbáltuk, mindig úgy jöttem be, hogy jaj, de jó, megint Viktor-próba! Pedig annak idején még nem voltam annyira benne a hangosítási szakmában.

A próbafolyamat viszont annyira laza volt, hogy az én kedvemet is meghozta. És a Viktort mai napig nagyon szeretem hangosítani. Úgy érzem, ott mindenki a legjobbat hozta ki magából. És most megint Purcăretével dolgozunk. Még az elején vagyunk, de már kezd kialakulni egy jó hangulat. A színészek is kicsit mintha jobban odatennék magukat, mint más rendezőhöz.

[HA FIGYELNEK A TECHNIKAI RÉSZLEGRE, AZ ELŐADÁS IS JOBB LESZ] Azt a rendezőt szeretem, aki tudja, hogy a hangosítónak szüksége van tíz-tizenöt percnyi szerelésre, ameddig meg tudja mutatni azt, amit ki szeretne próbálni a színpadon. Van, aki ezt nem érti. Volt, hogy el kellett magyaráznom próbán: ez nem így megy, időre van szükségem.

Rosszul is éreztem magam, hogy milyen jogon mondok én ilyesmit egy rendezőnek, de bizonyos dolgok lehetetlenek. Egy idő után viszont megértette, és megvárta, ameddig elkészülök.

Fontos, hogy türelmesek legyünk egymással. Ezt a tapasztalt rendezők tudják. Felmérik azt, hogy ha figyelnek a technikai részlegre, az előadás is jobb lesz.

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

Másrészt megértőnek kell lenni a színházi programmal szemben. És szintén megértő társra van szükséged, hogy elfogadja ezt. Hét és fél évvel ezelőtt, amikor fiatalon idekerültem, engem sem érdekelt, hogy hétvégén, ünnepekkor is dolgoznom kell. Akkor nem zavart ez, de idővel emiatt nekem is lettek problémáim. Vesztettem el barátokat. Persze, újakat is kaptam, de nehéz megtartani kapcsolatokat.

[DÉL-KOREA] Legszebb élményem, nemcsak amióta a színháznál vagyok, hanem az eddigi harminc évem alatt, az volt, amikor először elmehettem Dél-Koreába. 2011-ben vittük el a III. Richárdot.

Azt semmivel sem tudom összehasonlítani. Hogy ott tudtam lenni, megnézhettem az ottani világot.

Ez volt a legszebb élményem egész életem során.

[MAJÁLIS AZ UDVARON] Legjobb közösségi élményem a színházban az idei május elseje volt. Dzsungel-próba után hazamentem, de telefonáltak a színészek, hogy gyere vissza, itt vagyunk az udvaron, legyél te is velünk. Jól esett, hogy tényleg úgy kezeltek, mint aki az ők társaságukba tartozik. Ahhoz képest, hogy öt évvel ezelőtt még alig köszöntünk egymásnak, jó érzés volt, hogy felhívtak. Aztán visszajöttem. Itt volt Pusi (szerk. megj.: Puskás Zoltán, A dzsungel könyve című előadás rendezője) is. Lett egy sütés-főzés. Együtt majálisoztunk az udvaron.

[MOST IS ÖRÖMMEL]

[ÉRZŐDIK] Minden embernek, akinek dolga van az előadásban, számít a hozzáállása. Ha az egész csapatban van egyetlenegy személy, aki nem jókedvvel dolgozik, az valahol érződni fog az előadáson is. Lehet, hogy a néző nem látja, pontosan mi a gond, de érezni fogja, hogy valami nincs rendben. Már az is sokat jelent, ha a színész lelkesen jön próbára. Biztos, hogy akkor sokkal jobb dolog lesz belőle, mint amikor csak azért megy fel a színpadra, mert már megint próba van.

[MEGÉRTŐNEK LENNI] Aki hangosító szeretne lenni, először is a technikát kell, hogy szeresse. Az is sokat segít, ha a hangosító – de bárki, aki a színházban dolgozik – társaságkedvelő. Mert itt emberekkel kell együtt dolgozni.

Hét és fél év után sem bánom, hogy idejöttem.

Van, ami zavar. Háborgok néha, vagy kimegyek a hegyoldalra. Ott üvöltözök. De nem bánom, hogy itt vagyok. Annak ellenére is szeretem, hogy most át kell vennem az előadásokat, és minden rám zúdul. Nem úgy állok hozzá, hogy jaj, mi lesz.

Most is örömmel dolgozom.

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

LUCRUL FĂCUT CU PLĂCERE ŞI URLETE PE COLINĂ DIALOG CU SONORIZATORUL PÉTER BUKSA – INTERVIU DE RÉKA BIRÓ ŞI KATALIN DEÁK operetele decât spectacolele de teatru. Acum De mic copil a fost atras de totul s-a întors pe dos şi nu pentru că lucrez la sunet, cabluri şi calculator. teatru, ci pentru că opera mi se pare monotonă.

Se joacă aceleaşi lucruri de acum douăzeci de Lucrează la teatru de ani. Bineînţeles că sunt operete sau musicaluri şapte ani şi jumătate, timp noi, dar nu există diversitatea pe care o găsesc în teatru. de cinci ani a activat ca mânuitor decor, apoi a trecut [SĂ RESPECŢI MUNCA la activitatea de sunetist.

CELUILALT] Peti este foarte modest şi Într-o vară mama m-a sunat spunând că teatrul săritor cu toată lumea. Nu un mânuitor decor. M-a întrebat dacă s-a întâmplat să nu-l găsim angajează sunt interesat. Am venit aici, mi s-a spus la ce să aştept, care sunt avantajele şi dezavantajele în cabină. Parcă casa lui ar meseriei. Mi-au spus că nu prea se ştie fi teatrul, iar el trăieşte cu programul dinainte, dar la douăzeci şi doi de ani am răspuns: wow, de ce nu?! Să vină orice! Pe bucurie această prezenţă atunci asta nu era o problemă pentru mine. Între permanentă. timp, unul dintre prietenii mei s-a angajat şi el

[VRÂND-NEVRÂND] În copilărie am fost foarte mult la operă pentru că părinţii lucrau acolo. Mama era contabilă, iar tata pantofar. Vrând-nevrând m-am obişnuit cu lumea operei. Îmi plăceau mai mult operele şi

mânuitor decor. Îmi plăcea tot mai mult ceea ce făceam. Cred că sunt un tip care se adaptează uşor. Îmi place să lucrez în echipă. Nu m-am temut niciodată de munca grea, deşi am început cu un spectacol dificil. Pe atunci pregăteam premiera cu Trei surori. Îmi făceam treaba şi am încercat să respect şi munca celorlalţi. Uneori însă aveam sentimentul că nu toată lumea preţuieşte munca pe care o fac, deşi munca mânuitorilor de decor este foarte importantă în

35

36

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

activităţile de pe scenă.

Eu respect munca fiecăruia. Cât timp am fost mânuitor decor, mulţi au văzut în mine un simplu muncitor, lucru care mă deranjează şi azi. De când sunt sunetist, lucrez mai mult cu actorii. Au devenit mai deschişi faţă de mine, ca sunetist sunt mai stimat. Dar nu pot să înţeleg de ce nu a fost la fel şi când lucram dincolo.

[NU TE POATE DISTRUGE CHIAR AŞA] Când a plecat vechiul sunetist, Tamás Deák, mi-am zis să încerc această meserie. „Nu te poate distruge”, mi-am spus încurajându-mă.

L-am întrebat pe Levi Borsos (directorul tehnic al teatrului – n. red.) dacă pot să încerc sonorizarea, iar el mi-a spus: „Dacă poţi, fă un timp în paralel mânuirea decorului şi sonorizarea, vom vedea cum îţi merge.”

A fost o perioadă grea. Timp de jumătate de an am lucrat pe ambele posturi. Stăteam la teatru din zori până la miezul nopţii, dar a meritat. Eram motivat şi îmi place foarte mult sonorizarea. De aceea m-am şi oferit. Într-o zi Levi m-a întrebat: „Ce alegi, lucrezi în continuare ca mânuitor decor sau treci la sonorizare?” Aşa că am ales sonorizarea.

[TREBUIE SĂ FURI] La început am lucrat împreună cu nenea Rezső (Rezső Nagy, sunetistul teatrului – n. red.) şi cu Zsolt (Zsolt Kerekes, fost sunetist – n. red.).

E imposibil să fii lăsat singur de la început.

Această meserie nu se poate învăţa decât dacă o „furi”. Bineînţeles, fiecare are nevoie de o bază minimă, dar restul se poate învăţa doar de la un sunetist experimentat. Contează foarte mult şi urechea muzicală, mai ales la montarea muzicii. Din păcate eu n-am cântat niciodată la niciun instrument. Când eram copil, când făceam chefuri cu fratele meu încercam să asociez piesele cu un anumit ritm, dar nu la un nivel profesionist. Chiar şi astăzi sunt departe de nivelul profesionist, dar cred că a început să mi se formeze un minim auz muzical.

[ELICOPTER, MAŞINĂ DE SCRIS, TUNETE] Sala Studio e echipată super, practic aici putem rezolva orice trebuie pentru un spectacol. Se întâmplă des ca regizorul să inventeze o scenă pentru care are nevoie de diferite sunete. De exemplu: un elicopter, o maşină de scris, tunete etc. Atunci îl ajutăm noi. Căutăm sunetele pe care şi le-a imaginat folosind din materialele existente sau de pe internet. Dar am înregistrat sunete şi

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

în studio, iar asta se întâmplă din ce în ce mai des. Am înregistrat susurul apei, paşi, bătutul la maşina de scris, sunete care te îngrozesc.

Acestor sunete le adăugăm efecte, le modificăm, le montăm aşa cum doreşte regizorul sau compozitorul. Deci nu mă plâng de Sala Studio.

Pentru Scena Mare însă aş avea unele rezerve.

Dacă acolo ne trebuie o înregistrare cu sunet sau video o facem şi pe aceea în Sala Studio. Scena mare este folosită la comun cu opera, care nu are nevoie de o tehnică de sonorizare atât de avansată ca a noastră pentru că ei lucrează mai mult cu orchestra.

[SĂ FIE TOTUL ÎN ORDINE] Dacă avem repetiţii sau spectacol pe scena mare totul trebuie construit de la zero. La final totul trebuie demontat pentru că urmează opera. Pe când Sala Studio este numai a noastră, acolo tehnica de bază ne stă la dispoziţie. Înainte de spectacole trebuie doar să montăm microfoanele şi difuzoarele în elementele de decor, ceea ce reprezintă o muncă infimă faţă de cea de pe Scena Mare. Desigur că sunt unele spectacole la care vin cu cinci-şase ore mai devreme ca să am timp suficient pentru montarea şi testarea echipamentului de sonorizare şi de proiecţie, să fie funcţional, să fie totul în ordine în timpul reprezentaţiei.

[SUNET + VIDEO] Ar fi mai bine dacă am avea un om special pentru proiecţiile video. În acest moment sonorizarea se ocupă şi de video, cu toate că sunt două lucruri diferite. Este adevărat că uneori sunetul şi proiecţia trebuie reglate împreună, dar ele sunt două meserii separate. Dacă am avea un colaborator pentru video, sonorizarea ar merge mai uşor pentru că anumite spectacole presupun mai multe proiecţii: Dantelă, Cel care închide noaptea sau Breaking the Waves. Eu sper că şi problema asta se va rezolva în curând.

[NU POŢI ABANDONA] La început nu primeam spectacole noi, ci le preluam de la Tamás pe cele mai vechi: de exemplu Domnişoara Julie. Ca sunetist, dacă ţi se dă un spectacol gata făcut îţi trebuie cel puţin două-trei repetiţii ca să-l înveţi. Nu îl poţi aborda din prima. Din această cauză, în vremea aceea ceream şi eu repetiţii în plus.

Nu pot trăi fără muzică a fost primul spectacol cu sunetul făcut de mine de la bun început. De atunci, fiecare producţie nouă reprezintă pentru mine o provocare. Unele sunt mai uşoare, altele mai complexe, iar un regizor nou, o echipă nouă

înseamnă de fiecare dată o nouă provocare.

Cu atât mai mult dacă spectacolul nu are compozitor. Dacă are, treaba mea e mai uşoară pentru că el îmi livrează un material sonor gata pregătit.

Până acum, cea mai mare bătaie de cap mi-a dat-o Caravaggio Terminal. Regizorul a avut ideea să proiectăm cu trei proiectoare, să fie imagini video înregistrate pe viu, plus microfoanele.

A cerut lucruri la care la început mă uitam chiorâş. Nu înţelegeam de ce le vrea pe toate.

Le consideram o treabă prea complexă. Dar am încercat să cer cât mai puţin ajutor şi în final, slavă Domnului, cu puţin sprijin am rezolvat treaba, iar regizorul a fost şi el mulţumit. Când spectacolul a fost gata, am fost mulţumit de mine însumi. A fost o bucurie.

[CUM SE POARTĂ CU OAMENII] Cu toate acestea mi-a plăcut Robert Woodruff (regizorul în cauză – n. red.). E bine să colaborezi cu el. Am avut foarte de mult de lucru cu spectacolul, dar mi-a plăcut atitudinea lui, modul său de a vedea, felul cum se poartă cu oamenii – atât cu actorii cât şi cu personalul tehnic. Aş lucra oricând cu el.

Tot aşa şi cu domnul Purcărete. Când repetam pentru Victor (Victor, sau copiii la putere – n. red.), de fiecare dată veneam spunând „ce bine, iar repetiţie la Victor!” Cu toate că, la vremea aceea, nu eram încă prea familiarizat cu meseria de sunetist, procesul repetiţiilor a fost atât de lejer încât i-am prins gustul. Îmi place foarte mult şi astăzi să fac sunetul pentru acest spectacol.

Cred că toată lumea a pus în acest spectacol ce a avut mai bun. Acum lucrăm din nou cu domnul Purcărete. Suntem abia la început, dar buna dispoziţie începe deja să se instaureze. Parcă şi actorii pun mai mult osul la treabă faţă de cum o fac la alţi regizori.

[DACĂ ACORDĂ ATENŢIE TEHNICIENILOR ŞI SPECTACOLUL VA IEŞI MAI BINE] Mie îmi place regizorul care ştie că sunetistul are nevoie de zece-cincisprezece minute pentru instalare înainte să-i poată arăta ceea ce el, regizorul, vrea să încerce pe scenă. Unii nu înţeleg acest lucru. Odată, la repetiţie, a trebuit să explic: nu merge aşa, am nevoie de timp.

Mă simţeam jenat, adică cu ce drept spun eu asemenea lucruri unui regizor, dar anumite lucruri nu se pot face. După un timp a înţeles şi a aşteptat până le-am pregătit. E important să

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

avem răbdare unii cu alţii. Regizorii experimentaţi ştiu acest lucru. Sunt conştienţi că, dacă acordă atenţie tehnicienilor spectacolul va ieşi mai bine.

[SE SIMTE] Contează atitudinea tuturor celor care contribuie la spectacol. Dacă într-o echipă întreagă există o singură persoană care nu lucrează cu voie bună, se simte şi în spectacol. Poate că spectatorul nu îşi dă seama unde e problema, dar va simţi că ceva nu de în regulă. E deja un lucru foarte bun dacă actorul vine la repetiţie bine dispus. E sigur că va ieşi mult mai bine spectacolul decât dacă se urcă pe scenă doar pentru că e repetiţie.

[SĂ FII ÎNŢELEGĂTOR] Celui care vrea să devină sunetist, trebuie în primul rând să-i placă tehnica. E bine şi dacă îi place să fie în companie – atât cu colegul sunetist cât şi cu ceilalţi colegi care lucrează în teatru. Pentru că aici se lucrează cu oameni.

Pe de altă parte, trebuie să fii înţelegător în privinţa programului de lucru de la teatru. De asemenea, trebuie să ai un tovarăş de viaţă care acceptă acest lucru. Când am venit aici, cu şapte ani şi jumătate în urmă, eram încă tânăr, nu-mi păsa dacă trebuie să lucrez la sfârşit de săptămână sau de sărbători. Nu mă deranja, cu timpul însă am început să am şi eu probleme.

Am pierdut câţiva dintre prieteni. Bineînţeles am legat noi prietenii, dar legăturile sunt greu de menţinut.

[COREEA DE SUD] Experienţa cea mai frumoasă, nu doar de când sunt la teatru, ci în toţi cei treizeci de ani de viaţă, a fost prima mea călătorie în Coreea de Sud. În 2011 am fost în turneu cu Richard al III-lea. A fost ceva fantastic. Faptul că am putut să fiu acolo, că am putut vedea lumea aceea. Cea mai frumoasă experienţă din toată viaţa mea.

[MAIAL ÎN CURTEA TEATRULUI] Cel mai frumos moment pe care l-am trăit în comunitatea din teatru a fost ziua de 1 mai de anul acesta. Am avut repetiţie cu Cartea junglei, după care m-am dus acasă. Am fost sunat de actori: „vino înapoi, suntem aici, în curte, stai şi tu cu noi!” Mi-a părut bine că am fost tratat ca făcând parte din lumea lor. Având în vedere că în urmă cu cinci ani nu prea ne salutam, când m-au sunat a fost un sentiment plăcut. M-am întors deci, a venit şi Pusi (Zoltán Puskás, regizorul spectacolului Cartea junglei – n. red.). Am pus ceva

pe grătar, am făcut un maial în curtea teatrului.

[ŞI ACUM CU PLĂCERE] După şapte ani şi jumătate nu îmi pare rău că am venit aici. Unele lucruri mă deranjează, uneori încep să bombăn sau mă duc sus pe colină şi urlu. Dar nu-mi pare rău că mă aflu în teatru. Îmi place în ciuda faptului că acum trebuie să preiau spectacolele şi toate vor cădea pe capul meu. Nu îmi spun „vai, ce va fi acum?!”. Lucrez şi acum cu plăcere.

37

38

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

FESZTIVÁLOK FESTIVALURI

CSÜTÖRTÖK, OKTÓBER 15.

JOI, 15 OCTOMBRIE

18h00

TEATRUL NOTTARA SZÍNHÁZ, BUKAREST | BUCUREȘTI FESTin pe Bulevard

Nona Ciobanu:

AKI ELZÁRJA AZ ÉJSZAKÁT CEL CARE ÎNCHIDE NOAPTEA

HÉTFŐ, OKTÓBER 26.

LUNI, 26 OCTOMBRIE

17h00 21h00

R: Nona Ciobanu

NEMZETI SZÍNHÁZ, ATELIER TEREM TEATRUL NAŢIONAL, SALA ATELIER Országos Színházi Fesztivál, Bukarest Festivalul Naţional de Teatru, București

#hattyúdal #cântecdelebădă Csehov után | după Cehov R: Sinkó Ferenc

VASÁRNAP, OKTÓBER 25.

DUMINICĂ, 25 OCTOMBRIE

20h00

NEMZETI SZÍNHÁZ, STÚDIÓTEREM TEATRUL NAŢIONAL, SALA STUDIO Országos Színházi Fesztivál, Bukarest Festivalul Naţional de Teatru, București

Friedrich Dürrenmatt:

AZ ÖREG HÖLGY LÁTOGATÁSA VIZITA BĂTRÂNEI DOAMNE R: Tompa Gábor

CSÜTÖRTÖK, NOVEMBER 12.

JOI, 12 NOIEMBRIE

20h00

Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Târgul Internaţional de Carte de la Târgu Mureş

LEONCE ÉS LÉNA LEONCE ȘI LENA R: Tompa Gábor

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

OKTÓBER — NOVEMBER | OCTOMBRIE — NOIEMBRIE

PROGRAM OKTÓBER | OCTOMBRIE 8., 19.00 MÁGLYA

A (ROMÁN) FORRADALOM REGÉNYE

Dragomán Györggyel Visky András beszélget.

9., 19.00 BEMUTATÓ | PREMIERĂ | OPENING 31. 19.00 William Shakespeare JULIUS CAESAR R: Silviu Purcărete 10., 20.00 ZS-KATEGÓRIA ÖNFELEDT ZSIDÓZÁS REVÜVEL

R: Borgula András A Gólem Színház és a Dumaszínház koprodukciója 11., 18.00 - 30., 20.00 George Tabori REKVIEM EGY ÜGYNÖKÉRT RECVIEM PENTRU UN SPION REQUIEM FOR A SPY R: Mihai Măniuțiu 12., 20.00 Nona Ciobanu AKI ELZÁRJA AZ ÉJSZAKÁT CEL CARE ÎNCHIDE NOAPTEA WHO SHUTS THE NIGHT R: Nona Ciobanu

NOVEMBER | NOIEMBRIE

17., 19.00 Dés László – Geszti Péter – Békés Pál A DZSUNGEL KÖNYVE CARTEA JUNGLEI R: Puskás Zoltán

28., 20.00 Sárik Péter Trió feat. Micheller Myrtill JAZZKÍVÁNSÁGMŰSOR JAZZ REQUEST SHOW Koncert | Concert

2., 19.00 Jevgenyij Lvovics Svarc AZ ÁRNYÉK UMBRA | THE SHADOW R: Niky Wolcz

18., 19.00 Jevgenyij Lvovics Svarc AZ ÁRNYÉK UMBRA | THE SHADOW R: Niky Wolcz

29., 20.00 Franz Xaver Kroetz A VÁGY | DORINŢA R: Albu István

3., 18., 20.00 Vivian Nielsen HULLÁMTÖRÉS BREAKING THE WAVES După filmul lui Lars von Trier filmje nyomán R: Tom Dugdale

20., 20.00 #hattyúdal #cântecdelebădă | #swansong Csehov után | după Cehov | after Chekhov R: Sinkó Ferenc 21., 19.00 Friedrich Dürrenmatt AZ ÖREG HÖLGY LÁTOGATÁSA VIZITA BĂTRÂNEI DOAMNE THE VISIT R: Tompa Gábor 22., 20.00 Vivian Nielsen HULLÁMTÖRÉS BREAKING THE WAVES După filmul lui Lars von Trier filmje nyomán R: Tom Dugdale

SZERKESZTŐSÉG | REDACȚIA: VISKY ANDRÁS (KONCEPCIÓ | CONCEPT) VAJNA NOÉMI (FELELŐS SZERKESZTŐ | REDACTOR RESPONSABIL) SZERKESZTŐK | REDACTORI: BALÁZS NÓRA BIRÓ RÉKA CSÉP ZOLTÁN DEÁK KATALIN KOVÁCS KINGA MIRELA SANDU FORDÍTÁSOK | TRADUCERI: KOROS-FEKETE SÁNDOR, KOROS-FEKETE ZSUZSÁNNA DESIGN: ERCSEI ZSOLT FOTÓK | FOTO: BIRÓ ISTVÁN IGAZGATÓ DIRECTOR GENERAL: TOMPA GÁBOR E. ISAC 26–28., 400023 – CLUJ, ROMÂNIA TEL.: +40-264439204, FAX: +40-264236125 E-MAIL: OFFICE@HUNTHEATER.RO JEGYPÉNZTÁR | CASA DE BILETE: HÉTFŐ–PÉNTEK | LUNI–VINERI: 10.00–14.00 ELŐADÁSOK ELŐTT MÁSFÉL ÓRÁVAL | CU 1H 30’ ÎNAINTE DE SPECTACOLE TEL: 0264 431 986 ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS | BILETE ONLINE: WWW.BILETMASTER.RO WWW.HUNTHEATER.RO

4., 20.00 Csokonai Vitéz Mihály AZ ÖZVEGY KARNYÓNÉ ÉS A KÉT SZELEBURDIAK | VĂDUVA KARNYÓ ȘI CEI DOI ZBURDALNICI R: Keresztes Attila 06., 15., 19.00 William Shakespeare JULIUS CAESAR R: Silviu Purcărete 07., 17., 20.00 George Tabori REKVIEM EGY ÜGYNÖKÉRT RECVIEM PENTRU UN SPION REQUIEM FOR A SPY R: Mihai Măniuțiu

08., 20.00 Franz Xaver Kroetz A VÁGY | DORINŢA R: Albu István 11., 20.00 - 22., 11.00 Georg Büchner LEONCE ÉS LÉNA LEONCE ȘI LENA R: Tompa Gábor

23., 20.00 A. I. Vvegyenszkij IVANOVÉK KARÁCSONYA BRAD DE CRĂCIUN LA FAMILIA IVANOV CHRISTMAS AT THE IVANOVS R: Urbán András

13., 20.00 CSIRIBIRI Halász Judit gyerekkoncertje

24., 20.00 #hattyúdal #cântecdelebădă | #swansong Csehov után | după Cehov | after Chekhov R: Sinkó Ferenc

14., 19.00 Friedrich Dürrenmatt AZ ÖREG HÖLGY LÁTOGATÁSA VIZITA BĂTRÂNEI DOAMNE THE VISIT R: Tompa Gábor

27., 19.00 BEMUTATÓ | PREMIERĂ | OPENING 28. 19.00 după Franz Kafka nyomán AMERIKA | AMERICA R: Michal Dočekal

21., 20.00 ELEVATION SONGS FROM AFAR Lemezbemutató koncert Concert de lansare album

23., 20.00 A. P. Csehov VÁNYA BÁCSI | UNCHIUL VANIA R: Andrei Șerban

Nagyterem | Sala Mare Stúdióterem | Sala Studio Nagyszínpadi stúdió | Studio pe scena mare Emeleti előcsarnok | Foaier

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az Európai Színházi Unió tagja.

Teatrul Maghiar de Stat Cluj este membru al Uniunii Teatrelor din Europa.

A színház fenntartója a Román Kulturális Minisztérium | Instituţie publică subordonată Ministerului Culturii PARTNEREK | PARTENERI:

MÉDIARPARTNEREK | PARTENERI MEDIA:

39

2

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

JULIUS CAESAR

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

JULIUS CAESAR

TARTALOM | CONŢINUT TÉNYEK | FAPTE A DARABRÓL | DESPRE PIESĂ INTERJÚ | INTERVIU PRÓBANAPLÓ | JURNAL DE REPETIȚII INTERJÚ | INTERVIU PLUTARKHOSZ | PLUTARH QQ

04 06 08 14 16 22 20

SILVIU PURCĂRETE

AZ IRRACIONÁLIS KIROBBANÁSA | EXPOZIȚIA IRAȚIONALULUI

BIRÓ RÉKA DRAGOȘ BUHAGIAR

ÁLLANDÓ ÉJSZAKA LESZ | VA FI O NOAPTE PERPETUĂ

RÉSZLETEK | FRAGMENTE BOGDÁN ZSOLT VIOLA GÁBOR

3

4

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

JULIUS CAESAR

TÉNYEK

A Shakespeare óta felnövő valamennyi generáció azonosulni tudott a Julius Caesarban megfogalmazott politikai problémák valamelyikével. A viktoriánus kori emberek Brutust szimpatikus, sztoikus figurának tartották, Caesart pedig megbocsáthatatlanul gyengének és kegyetlennek. A huszonegyedik századhoz közeledve a színházi közönség és az olvasók megbarátkoztak a politikai vezetők hibáival, így sokkal elnézőbbek Caesarral szemben, és gyakran fenntartásokkal fogadják Brutus moralista pózolását.

A Julius Caesar Shakespeare második római tárgyú tragédiája, a szerző Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című művére támaszkodott.

Shakespeare legtöbb színművét rímtelen versbe szedve írta, ez alól a Julius Caesar sem kivétel. Versformája jambikus pentameter, a sorok tíz szótagból állnak – öt hangsúlytalan szótag váltakozik öt hangsúlyos szótaggal.

Shakespeare sok szófordulatot változtatás nélkül átvett Sir Thomas North Plutarkhosz-fordításaiból, éppen csak átírta őket rímtelen pentameterbe.

Brutusról például ezt írja Plutarkhosz: „igen nagy örömet jelent neki, hogy egyetlen barátjában sem csalatkozott” (Máthé Elek fordítása). Mindez Shakespeare-nél így hangzik:

A hangsúly jelzi, hogy az adott szót két szótaggal kell kiejteni.

Például a „moved” szót általában egy szótagként ejtjük, hangsúlyos formája azonban „move-ed” lesz. Ily módon a verssor szépen illeszkedik a jambikus pentameter ritmusához.

A dráma cselekvénye a 44. év Lupercaliaünnepétől a 42-beli philippi ütközetig terjed, tehát két évnél többet foglal magában.

„Örűl szivem, hogy teljes életemben Nem leltem embert, hozzám hűtelent.”

A színművet 1599-ben mutatták be, ezért úgy tartják, hogy ugyanabban az évben keletkezett. Ez volt az első bemutató az újjáépített Globe Színházban.

Az időpontot Thomas Platter svájci utazó naplóbejegyzése támasztja alá:

“Szeptember 21-én, ebéd után, két óra tájban én és csapatom átkeltünk a folyón, és ott egy nádfedeles házban megnéztünk egy nagyszerű előadást Julius Caesar tragédiájáról, körülbelül 15 szereplővel. Előadás után, helyi szokás szerint, két férfi ruhába öltözött és két női ruhás táncos egy rendkívül különös és elegáns táncot mutatott be.”

(V. 5. 34–35., Vörösmarty Mihály fordítása).

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

JULIUS CAESAR

FAPTE

Premiera piesei a avut loc în anul 1599, fiind prima reprezentaţie pe scena Teatrului Globe reconstruit, din acest motiv se consideră că a fost scris în acelaşi an. Datarea se bazează pe jurnalul călătorului elveţian Thomas Platter:

„În ziua de 21 septembrie, în jurul orei două după masă, împreună cu echipa mea am trecut râul şi într-o casă acoperită cu trestie am vizionat un spectacol excelent, o tragedie despre împăratul Iulius Caesar, cu vreo 15 personaje. După spectacol, conform tradiţiei, au început să danseze un dans foarte elegant şi interesant doi dansatori îmbrăcaţi în costume de bărbaţi şi doi în costume de dame.”

Iulius Caesar este a doua tragedie inspirată din istoria Romei, Shakespeare inspirându-se din opera intitulată Vieţi paralele de Plutarh.

Fiecare generaţie de după Shakespeare a găsit un aspect politic al pieselor sale cu care s-a putut identifica. În epoca victoriană oamenii îl considerau pe Brutus un caracter stoic simpatic, iar pe Caesar îl vedeau ca pe o figură de o slăbiciune şi de un despotism de neiertat. Înaintând în timp spre secolul al XXI-lea, publicul şi cititorii au început să se obişnuiască cu faptul că şi liderii au deficienţe, au devenit mult mai indulgenţi cu Caesar şi sunt deseori suspicioşi în privinţa lui Brutus.

Majoritatea pieselor lui Shakespeare au fost scrise în aşa numitele „versuri albe”, nici Iulius Caesar nu face excepţie. „Versul alb” este o formă a pentametrului iambic, versurile sunt compuse din zece silabe – cinci silabe neaccentuate alternând cu cinci silabe accentuate.

Accentul indică dacă cuvântul se va pronunţa cu o silabă sau cu două. De exemplu, în cazul cuvântului „moved”, care de obicei se pronunţă ca o singură silabă, cu accent grav se va pronunţa „move-ed”. Astfel versul se va adapta ritmului de pentametru iambic.

Acţiunea piesei cuprinde perioada dintre sărbătoarea Lupercalia din anul 44 şi bătălia de la Philippi din anul 42, deci un interval mai lung de doi ani.

Multe replici ale piesei au fost preluate direct din traducerea din Plutarh a lui Sir Thomas North şi au fost transcrise de Shakespeare în versuri albe. De exemplu, în Brutus Plutarh redă cuvintele lui Brutus în felul următor: „Inima mea se bucură că niciunul dintre prietenii mei nu m-a părăsit la necaz.”

La Shakespeare, Brutus spune:

„Mi se bucură inima că în toată viaţa mea / Nu am avut parte decât de oameni adevăraţi.”

5

6

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

JULIUS CAESAR

A DARABRÓL

AZ ELSŐ KIADÁS DÁTUMA

A Julius Caesar az első fólióban jelent meg 1623-ban, valószínűleg nem Shakespeare kézirata, hanem a színház hivatalos szövegkönyve alapján.

TÉMÁK

SEJTETÉSEK

JELKÉPEK

A tragédia tele van előjelekkel: dörgés, villámlás, élő halott, a városon átosonó oroszlánok (I. 3.). Ezenkívül a Jós figyelmezteti Caesart, hogy óvakodjon március idusától (I.2.); Calpurnia álmában vérbe borulva látja Caesar szobrát (II.2.); Caesar papjai állatokat áldoznak az istenek oltárain csak azért, hogy bebizonyítsák: az állatoknak nincsen szívük (II.2.). Mindez előrevetíti Caesar meggyilkolását és az azt követő káoszt Rómában. Caesar szelleme megjelenik Brutusnak a csata előtt (IV.2.), Cassius pedig ragadozó madarak lát a csatatér fölött körözni (V.1.) – mindkét eset előre jelzi Caesar bosszúját, Antonius és Octavius győzelmét.

Végzet vagy szabad akarat, közélet vagy magánélet, a jelek és az események félreértelmezése vagy félremagyarázása, elkötelezettség vagy rugalmasság és kompromisszum, az ékesszólás és a hatalom kapcsolata, a férfiak közötti hűség és versengés.

A tragédia női alakjai, Portia és Calpurnia, férjeik (Brutus és Caesar) elhanyagolt magánéletét szimbolizálják.

A férfiak elutasítják asszonyaikat, hogy ne akadályozzák őket közéleti munkájukban, semmibe véve a saját halandó testükért vállalt felelősséget és a barátokként, férjekként, érző emberekként reájuk háruló kötelességeiket.

Annak ellenére, hogy a Julius Caesarban két női szereplő játszik, Portia, Brutus felesége az, aki úgy alakítja a római kori nőt, ahogyan azt az Erzsébet-korban elképzelték. A második felvonás első jelenetében Portia aggódik férje kiszámíthatatlan viselkedése miatt, és ahelyett, hogy csendes, szolgálatkész feleségként alkalmazkodjon hozzá, szembeáll férjével és arra kéri, bánjon vele egyenlő félként, tisztelettel, és fedje fel előtte titkait. Emlékezteti férjét, hogy ő egy tiszteletreméltó és állhatatos asszony, aki elég erős ahhoz, hogy bármit elviseljen, amit a férje megoszt vele. Brutus végül is elmondja tervét Portiának, aki a második felvonás negyedik jelentében e titkok súlyos terhe alatt összeroskadva ekképpen panaszkodik: „Ó, milyen törékeny / Jószág az asszony szíve!”. Őrült félelmében, hogy elárulja férje titkát így siránkozik: „Férfilelkem van, de csak nőerőm. / Nehéz a nőnek titkot tartani!”

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

JULIUS CAESAR

DESPRE PIESĂ

DATA PRIMEI APARIŢII

TEME

PREVESTIRI

SIMBOLURI

Iulius Caesar apare tipărit în anul 1623, Destin sau liber arbitru, viaţă publică sau în First Folio, primul volum cu piese de viaţă privată, interpretarea şi înţelegerea teatru scrise de Shakespeare, probabil pe baza textului oficial al spectacolului şi greşită a semnelor şi evenimentelor, angajament nu după manuscriptul lui Shakespeare. faţă de idealuri sau adaptabilitate şi compromisuri, relaţia între retorism şi putere, loialitate şi rivalitate între bărbaţi.

Piesa este plină de semne de rău augur cum sunt fulgerul şi tunetul, mortul care umblă şi lei care bântuie pe străzile oraşului (I. 3.). În plus, augurul îi atrage atenţia lui Caesar să se ferească de Idele lui Marte (I. 2.), Calpurnia vede în vis statuia lui Caesar înăbuşită în sânge (II. 2.), iar preoţii lui Caesar sacrifică animale zeilor numai pentru a afla dacă le lipseşte inima (II. 2.). Toate acestea prevestesc moartea apropiată a lui Caesar şi haosul ce va veni asupra Romei după dispariţia lui. Spiritul lui Caesar apare în faţa lui Brutus înaintea bătăliei (IV. 2.), iar Cassius vede pe cerul de deasupra câmpului de luptă păsări de pradă (V. 1.) – aceste semne indică răzbunarea lui Caesar şi victoria lui Antoniu şi a lui Octavian.

Femeile din piesă, Portia şi Calpurnia reprezintă viaţa privată neglijată a soţilor lor, Brutus şi Caesar.

Bărbaţii le îndepărtează ca pe nişte obstacole în calea obligaţiilor publice, ei ignoră responsabilitatea proprie faţă de corpul lor uman muritor, precum şi obligaţiile lor faţă de prieteni, soţii şi toate fiinţele simţitoare.

Cu toate că în piesa Iulius Caesar apar două personaje feminine, soţia lui Brutus, Portia, este cea care oferă cititorilor o privire interesantă asupra femeilor timpurilor antice prin ochii oamenilor din epoca Elisabetană. În prima scenă a actului al II-lea, Portia este foarte îngrijorată din cauza comportamentului imprevizibil al soţului ei. În loc să rămână o soţie liniştită şi serviabilă, Portia se confruntă cu soţul ei cerându-i să o respecte, să o trateze de la egal la egal şi să-i divulge toate secretele lui. Îi atrage atenţia că este o femeie onorabilă şi perseverentă, destul de puternică pentru a suporta povara secretelor soţului ei. Până la urmă Brutus îi dezvăluie planurile sale, însă în scena a patra a actului al II-lea Portia se lamentează: „Vai, cât de slabă e simțirea / Unei femei.” Înnebunită de frică să nu-şi trădeze soţul, Portia se plânge că: „Am minte de bărbat, dar sunt femeie / Prin slăbiciune și mi-e greu să țin secrete.”

(Forrás | Sursa: CliffsComplete, Shakespeare’s Julius Caesar; www.sparknotes.com)

7

8

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

JULIUS CAESAR

urmăresc ca spectacolul să fie ca un fel de repetiție a acestei piese SILVIU PURCĂRETE

EXPLOZIA IRAŢIONALULUI ANDRÁS VISKY ÎN DIALOG CU SILVIU PURCĂRETE Montaţi Iulius Caesar la Teatrul Maghiar, o piesă puternic politică. Aș

în contextul acelui text, iar referințele istorice au valoare doar

vrea să vă întreb dacă aspectul de actualitate al unui proiect teatral pe atâta vreme cât sunt incluse în contextul piesei. Din această cauză care îl alegeţi are vreo semnificaţie specială pentru dumneavoastră?

Iulius Caesar pe care-l facem noi azi este personajul unei piese de Shakespeare, și nu personajul istoric Iulius Caesar, doar în măsura

Niciodată, dimpotrivă. Pe mine mă interesează poveștile filtrate de

în care Shakespeare l-a preluat din istorie. Personajele sunt o

istorie. Chiar dacă sună simplist, dar lucrurile se repetă. În privința

ficțiune. Viața lor este pe scenă, nu în altă parte.

experiențelor umane istorice nimic nu-i nou sub soare. Sigur că Iulius Caesar poate fi o piesă contemporană. Evenimentele de acum

Nu numai în Iulius Caesar, dar şi în celelalte piese ale lui

două mii de ani s-au tot repetat timp de două mii de ani, în forme mai Shakespeare, mi se pare că imaginea istoriei nu este una prea mult sau mai puțin asemănătoare. Așadar: nu mă interesează deloc

măreaţă. Parcă ar fi mai degrabă o mişcare neutrală, fără anume

actualizarea, dar un text important rămâne actual fără să trebuiască sens al timpului. Când pregătiți un spectacol simţiţi nevoia să să-l actualizăm.

formulaţi un răspuns personal la acestă problemă?

Repetând o asemenea paradigmă istorică, putem însă observa

Nu, nu e niciun fel de răspuns pentru că nu știm răspunsurile.

diferențele, iar acesta este, cred, un lucru esenţial. Mi se pare, spre

Noi rearticulăm întrebările – aceleași întrebări, dar bineînțeles în

exemplu, că politicienii republicii romane erau mult mai culţi; Caesar

lumina faptului că istoria se termină tot timpul rău. Există într-

a scris opere importante, s-a angajat în dezbateri publice, chiar şi cu

adevăr în privința asta la Shakespeare un anume soi de fatalism,

Cicero. În ce măsură sunt importante aceste diferenţe?

de pesimism, ceea ce trebuie cumva să existe și în spectacol. Este vorba de condiția tragică a istoriei. Trebuie să ne obișnuim cu faptul

Nu știu dacă în piesa Iulius Caesar avem de a face cu politicieni.

că oricum ar fi, ea se termină rău.

Avem de a face cu personaje. Eu nu știu cum era Caesar, știu doar din relatările altora. Pe de altă parte, într-o piesă chiar și personajele Care este momentul în care spectacolul ca structură imaginară istorice sunt totuși nimic mai mult decât personaje care trăiesc

începe să funcționeze în mod independent? Există o imagine care

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

JULIUS CAESAR

sintetizează tot spectacolul? Sau sunt mai multe imagini?

Încerc să caut acele noduri de care vorbeam, pilonii principali ai spectacolului pe care să se construiască totul. N-aș spune că e o

Depinde. În general sunt mai multe imagini, care nu sunt neapărat

metodă, dar se întâmplă uneori, de fapt destul de des, atunci când

nişte imagini vizuale. Pot fi niște noduri, două-trei elemente care, în

cauți ceva.

momentul în care sunt clarificate (sau se nasc sau sunt găsite), în jurul lor se poate construi ceva cât de cât coerent.

Din acest lucru rezultă însă și un aspect de stil care mă interesează foarte mult: le cereţi de multe ori actorilor să nu construiască

Ce înțelegeți prin noduri?

personajul în mod liniar, ci să se ghideze după tehnica şniturilor caracteristică filmelor. Este acesta o deliniarizare a textului dramatic?

Articulații, elemente conflictuale esenţiale. Când spunem imagine, ne gândim la ceva de natură vizuală, în timp ce în teatru imaginea

Da, e adevărat, dar ăsta s-ar putea să fie şi stilul spectacolului,

poate fi și sonoră sau de altă natură.

pentru că urmăresc ca spectacolul să fie ca un fel de repetiție a acestei piese, deci e un spectacol în care căutăm cum se joacă. Titlul

Urmărind de aproape acest proces de repetiţii, am impresia că nu vă

spectacolului ar trebui să fie Playing Julius Caesar. Se și obişnuieşte,

interesează naraţiunea. Considerați că narațiunea este dată de piesă,

nu?

nu trebuie construită?

Citindu-l pe Shakespeare am putea avea impresia că a crezut în Felul în care povesteşti poate fi diferit. Mă interesează povestea, dar

catharsis. Dar Dumneavoastră?

mă interesează şi modul cum este ea spusă sau ce anume trebuie scos în evidență din această poveste. În general mă prefac că nu

Teoretic, da. Oamenii cărora le place teatrul, pentru asta vin,

știu nimic; când citesc un text îl citesc ca şi cum l-aş citi pentru

probabil. Și când facem o operă de artă de orice fel, tindem către

prima oară. Încerc, pe cât se poate, să descopăr adevărul acelui

acest lucru. Cum se ajunge la chatarsis, cum se manifestă el – e mai

text şi să mă las cât mai puțin atins de alte informații sau mituri.

greu să spun.

În privința piesei Iulius Caesar suntem înconjurați de o grămadă de mituri, de imagini și de clișee, de tot felul de referințe: toată lumea

Ce înseamnă pentru dumneavoastră spectatorul? Cine sunt oamenii

știe cine este Iulius Caesar și ce a făcut el. Ideea e să încerci cât mai

cu care se instaurează acest dialog?

mult să uiți de aceste referințe și să vezi exact ce-ți spune textul lui Shakespeare. Ca şi când acum ai auzi pentru prima oară despre

Pentru mine spectatorul este o virtualitate, o versiune a propriei

acest personaj, despre această poveste. Ceea ce, desigur, este

mele persoane. Adică undeva în mintea mea, se află cineva care

posibil doar până la un anumit punct; până la urmă suntem cu toţii

este spectatorul ideal și pentru care fac spectacolul. Spectatorul din

robii clişeelor.

mine este o dedublare, o fantasmă, e „cineva” pentru care eu lucrez: dacă „lui” îi place ce fac, e în regulă, dacă nu, nu.

Ce v-a spus acest text la prima citire?

Urmăriți reacția spectatorilor în timpul spectacolelor?

L-am recitit după foarte mulţi ani, mi s-a părut foarte pregnant şi m-a mişcat exact această temă a exploziei iraţionalului: toate

Niciodată. Nu pot să văd spectacolul cu spectatorii în sală. Pentru

gesturile omenirii care sunt îndreptate către armonie şi către

mine la premieră s-a închis totul. Premierele nu le văd. Pot eventual

construcție pozitivă generează de fapt haosul. Lucru care se

să mai intru, mă uit la un mic moment, după care ies, dar nu pot să

întâmplă în această piesă şi ceea ce se întâmplă, de fapt, în toată

urmăresc spectacolul. Niciodată. Pot să-l urmăresc după mult, mult

istoria. Conspirația democratică anti-imperială din piesa noastră a

timp, dacă e filmat. După ce m-am detașat, mă pot uita, dar când se

generat imperiul și prăbușirea Romei.

joacă cu public, nu pot.

Anumite perioade de ce devin, totuşi, epoci de aur la care ne raportăm

Deci reacția publicului nu mai schimbă nimic.

cu accente nostalgice?

Nu, pentru că nu pot să țin cont de ea.

Cred că epocile de aur există doar în sfera culturală. Există opere care sunt create atunci, sau care se referă la aceste perioade şi

Este important pentru dumneavoastră cum se înţelege şi se

ulterior ele sunt considerate „de aur”. O epocă de aur este tot timpul

interpretează spectacolul pe care îl propuneţi? Nu mă refer neapărat

o epocă care credem că a existat de mult; o epocă de aur nu poate fi

la poziția critică, ci mai mult la cel de hermeneut.

niciodată trăită. E întotdeauna o epocă care a devenit o irealitate.

Am observat că nu repetați în mod liniar. Există un text „tăiat”, însă în procesul de repetiții nu urmăriţi linia dramaturgică impusă de autor.

Parcă aţi concepe un mozaic. Este o metodă?

9

10

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

Îmi dau seama că 90% din public nu vede nici măcar 10% din lucrurile care i se oferă. Dar, până la urmă, vorba lui David Esrig: dacă într-o sală este un singur spectator în care răsună ceva din ceea ce ai făcut, e o victorie uriașă.

Sunteţi foarte reticent în a teoretiza spectacolele proprii. Mie mi se pare că tot ceea ce faceți are un program filozofic foarte coerent.

Probabil că da. Dar cred că dacă există o coerență a acestor lucruri, ea se manifestă exclusiv în planul formal al spectacolului.

Teoretizările nu mă prea interesează.

JULIUS CAESAR

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

JULIUS CAESAR

A bennem élő néző az én megkettőződésem, egy tünemény SILVIU PURCĂRETE

AZ IRRACIONÁLIS KIROBBANÁSA SILVIU PURCĂRETE RENDEZŐVEL VISKY ANDRÁS BESZÉLGETETT A kolozsvári színházban a Julius Caesart, ezt az erősen politikai

akár Ciceróval is. Mennyire fontosak ezek a különbségek?

darabot rendezi. Megkérdezném, hogy általában a kiválasztott színdarabok aktuális vonatkozásainak van-e különösebb jelentősége

Nem vagyok biztos abban, hogy a Julius Caesarban politikusokkal

az Ön számára?

van dolgunk. Első sorban szereplőkkel van dolgunk. Nem tudom, milyen volt Caesar, őt csak mások elbeszéléseiből ismerjük.

Számomra sohasem, ellenkezőleg. Engem a történelem által

Másfelől egy színdarabban még a történelmi alakok is csak

megszűrt történetek érdekelnek. Talán nagyon egyszerűen hangzik,

szereplők, ők az adott darabban élnek, és a történelmi vonatkozások

de azt gondolom: a dolgok ismétlődnek. A történelem emberi

csupán annyiban hasznosak, amennyiben megjelennek a darabban

tapasztalatai tekintetében nincs új a nap alatt. Persze a Julius

is. Éppen ezért ez a Julius Caesar, akit ma színpadra állítunk,

Caesar lehet egy nagyon is mai darab. A kétezer évvel ezelőtti

egy Shakespeare-színdarab hőse, és nem a történelmi Julius

események kétezer éven keresztül folyton ismétlődtek, többé-

Caesar, illetve csak abban az értelemben az, hogy Shakespeare a

kevésbé azonos módon. Tehát engem egyáltalán nem érdekel az,

történelemből kölcsönözte őt. A szereplők fikciók. Az életterük a

hogy időszerűvé tegyem, de a fontos szövegek mindig is aktuálisak

színpad, nem valamely más kontextus.

lesznek, anélkül, hogy aktualizálnunk kellene azokat.

Az az érzésem, hogy – nemcsak a Julius Caesarban, de Shakespeare Egy-egy ilyen történelmi paradigma ismétlődésekor azonban

többi darabjában is – a történelemről alkotott kép nem valami

megfigyelhetjük az eltéréseket, ami szerintem lényeges. Például

magasztos, mintha inkább egyfajta semleges haladás volna,

úgy tűnik, hogy a római köztársaság politikusai sokkal műveltebbek

amelyben az időnek nincs különösebb értelme. Amikor ön egy

voltak, Caesar jelentős műveket alkotott, nyilvános vitákban vett részt, előadáson dolgozik, szükségét érzi annak, hogy személyes választ

11

12

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

adjon a darab által felvetett kérdésekre?

JULIUS CAESAR

Mégis, egyes korok aranykorokká válnak, és mi nosztalgikus hangnemben emlékezünk rájuk.

Nem, itt nincs szó válaszadásról, mivel a válaszokat nem ismerjük. Csupán újrafogalmazzuk a kérdéseket – ugyanazokat a

Azt hiszem, hogy az aranykorok csak a kultúra közegében

kérdéseket, de természetesen annak a fényében, hogy a történelem

léteznek. Vannak művek, amelyek bizonyos korban születtek, vagy

mindig rosszul végződik. Valóban, Shakespeare drámáiban

azokról az időkről beszélnek, és aranykoroknak nevezik őket. Az

ebben a tekintetben létezik egy fatalista vonás, pesszimizmus,

aranykor mindig is egy rég elmúlt időt jelent, aranykorban élni nem

és ez valamilyen módon meg kell jelenjen az előadásban is.

lehet. Aranykor alatt mindig egy olyan kort értünk, ami már rég

Tulajdonképpen erről van szó, ez a történelem tragikus vonása. Meg

szertefoszlott.

kell szokjuk, hogy bármi jön is, a vége csak rosszabb lesz.

Az ön próbái nem lineárisak, nem követik a szerző elbeszélésének Melyik az a pillanat, amikor az előadás, mint képi struktúra, önálló

vonalát. Mintha egy mozaikon dolgozna. Ez egy módszer?

életre kel? Létezik egy kép, amely magába sűríti az előadás egészét, vagy egy képsor?

Megpróbálom megtalálni azokat a csomópontokat, amiket korábban említettem, az előadás tartóoszlopait, ezekre épül minden. Nem

Ez attól függ. Általában több kép létezik, amelyek nem feltétlenül

mondhatnám, hogy ez egy módszer, de előfordul, tulajdonképpen

vizuális természetűek. Lehetnek csomópontok, két-három elem,

elég gyakran, amikor valamit keresni kell.

amelyek köré – miután kikristályosodtak, megszülettek vagy megtaláltuk őket – fel lehet építeni egy többé-kevésbé összefüggő

Gyakran kéri a színészektől, hogy a szerepüket ne lineárisan építsék

valamit.

fel, hanem a filmre jellemző snittek módszerével dolgozzanak. Ez a drámai szöveg linearitásának megtörését jelenti?

Mit ért ön csomópontok alatt?

Igen, így igaz, de ez lehet az előadás stílusa is, mert arra törekszem, A kapcsolódásokat, a konfliktus lényeges elemeit. Amikor képről

hogy az előadás a darab egyfajta próbája legyen, tehát egy olyan

van szó, valami vizuálisra, látványszerűre gondolunk, holott a

előadás, amelyben azt keressük, hogyan kell eljátszani a darabot.

színházban a kép hangzó vagy más természetű is lehet.

Ezt a címet kellene adjuk neki: Playing Julius Caesar. Ez elég divatos lenne, nem?

Közelről figyelve a próbafolyamatot az az érzésem, hogy önt az elbeszélés nem érdekli. Ez a színdarabból fakadó adottság?

Shakespeare-t olvasva az lehet az érzésünk, hogy hitt a katarzisban. Ön hisz a katarzisban?

Az elmesélés módja sokféle lehet. Érdekel a történet, de az is, ahogyan elmondják, vagy amit el kell mondani belőle. Egy szöveg

Elméletileg igen. Az emberek, akik eljönnek a színházba, a

olvasásakor általában úgy teszek, mintha semmit nem tudnék,

színházkedvelők valószínűleg ezért jönnek. És erre törekszünk

úgy olvasom, mintha addig soha nem olvastam volna. Amennyire

akkor is, amikor bármilyen műalkotáson dolgozunk. De hogy

lehet, próbálom megtalálni a szöveg igazságát, és a lehető

miben áll és miként nyilvánul meg, azt már nehezebben tudnám

legkevésbé engedem befolyásolni magam az egyéb információk

megmondani.

vagy mítoszok által. A Julius Caesart rengeteg mítosz, kép, közhely övezi, mindenféle referenciák, mindenki tudja, ki volt Julius Caesar

Mit jelent önnek a néző?

és mit csinált. A lényeg az, hogy minél többet el kell tudni felejteni ezekből a referenciákból, és azt kell meglátni, amit Shakespeare

Számomra a néző egy virtuális létező, önmagam fordított

szövege közöl. Mintha először hallanánk erről a szereplőről, ezekről

képe. Vagyis az én fejemben van valaki, egy ideális néző, aki

a történetekről. Persze ez csak egy bizonyos pontig sikerül, mert

számára az előadásaimat létrehozom. A bennem élő néző az én

végülis mindannyian a közhelyek rabjai vagyunk.

megkettőződésem, egy tünemény, „valaki” akinek dolgozom: ha tetszik „neki”, akkor jó, ha nem, akkor nem.

Első olvasatra mit mondott önnek ez a szöveg?

Előadás közben figyeli a nézők reakcióit?

Amikor nagyon sok év elteltével újraolvastam, nagyon erőteljesnek tűnt és nagyon hatott rám az irracionalitás kirobbanásának

Soha. Nem tudom úgy nézni az előadást, hogy közben a közönség is

a témája: az emberiség minden gesztusa, amely a harmónia

jelen van. Számomra a bemutatón minden lezárul. A bemutatókat

megteremtését, a pozitív építkezést célozza, tulajdonképpen

nem nézem meg. Esetleg benézek egy rövid jelenet erejéig, aztán ki

káoszhoz vezet. Ez történik ebben a darabban, és ez történik a

is megyek, de az előadást nem tudom végignézni. Soha. Meg tudom

történelem folyamán is mindig. A darabunkban a demokratikus,

nézni sok-sok idő múlva, ha filmre veszik. Ha eltávolodom tőle,

császárságellenes összeesküvés a császársághoz és Róma

akkor képes vagyok megnézni, de másképp nem, ha játsszák, ha a

bukásához vezetett.

közönség jelen van, akkor nem.

JULIUS CAESAR

Tehát a közönség reakciója már nem változtat semmin.

Nem, mert nem tudom figyelembe venni.

Fontos Önnek, hogyan értik és hogyan értelmezik az előadását?

Nem feltétlenül a kritikai, hanem inkább a hermeneutikai nézőpontra gondolok.

Rá kell jönnöm, hogy a közönség 90%-a nem is látja még csak 10%át sem annak, amit neki készítettünk. Végső soron azonban, ahogy David Esrig mondja, ha a nézőtéren van egyetlen ember, akiben visszhangot kelt valami abból, amit csináltál, az már egy hatalmas győzelem. Ön viszolyog az előadásai elméleti megalapozásától. Nekem úgy tűnik, hogy mindaz, amit csinál, egy nagyon következetes filozófiai programot követ.

Talán így is van. De azt hiszem, ha van következetesség ezekben a dolgokban, az kizárólag az előadás formai síkján jelenik meg. Ez a fajta elméleti sík nem igazán érdekel.

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

13

14

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

JULIUS CAESAR

PRÓBANAPLÓ | JURNAL DE REPETIȚII RÉSZLETEK BIRÓ RÉKA PRÓBANAPLÓJÁBÓL FRAGMENTE DIN JURNALUL DE REPETIȚII AL LUI RÉKA BIRÓ

SZEPTEMBER 7.

SZEPTEMBER 12.

ACTOR REGIZOR ACTOR

Nyolcat gong az óra a kakasüvöltés után. Minden férfi Caesar köré áll, átnéznek a nézőtéren.

Purcărete mondatról mondatra, gesztusról gesztusra vezet. Többször is azt kérdi: „știți, care-i povestea aici?”

Dar noi nu avem relație, nu-i așa?

Nu. Repet: sunteți două animale.

Dar și animalele au relații.

Emőke és Enikő papírruhái finoman belerecsegnek a dialógusokba. Áron latinul dörmög a háttérben, mint egy távoli szónokmester.

Váta Lóri két téglán egyensúlyoz.

ACTOR REGIZOR ACTOR

Iarăși e mult?

Spun, că da.

Sabia e de vină. Sabia e teatrală.

SZÍNÉSZ1 SZÍNÉSZ2

Nem izé ez?

Nem. Ez hogyhívják.

Viola Gábor gyöngéden szövi Bogdán Zsolt köré a monológját. „Időben öld meg.”

SZEPTEMBER 8.

ACTOR Să cadem pe jos?

REGIZOR Păi, pe sus nu puteți.

Itt van Angyal is, Bogdán Zsolt nagy fehér kutyája. Jól viseli a színházat.

Purcărete hozott egy helikopter-drónt, mindenki felfrissült tőle. Körberepülte a színpadot, majd fejest zuhant a deszkákra.

Cicero latin szövege egyre több helyre kerül be, rátelepszik a szövegre, megemeli azt.

Tavaszi szél, vizet áraszt – énekli a doboz.

KONSPIRÁTOR

Haljon együtt Caesar, a kutyája és Antonius.

SZÍNÉSZ1 Nem tudom, hogyan öngyilkoljam meg magam.

SZÍNÉSZ2 Verd a fejed a kőbe.

SZEPTEMBER 13.

Míg hátul megbeszélést tartanak, Enikő a színpad elején próbálja a jelenetét. Lejárja a járásait, közben szövegét mondja, de nem jön ki hang a száján. Rögzít. Távolba mered, a Capitoliumot keresi a nézőtér ajtaján túl.

Az áldozati kutyát egy darab lepedő jelzi. Fehér. Már napok óta ugyanott hever, a színpad közepén. Nem jutunk el a jelenetéig.

Kórus: a zsarnok halott. A zsarnok halott.

A zsarnok halott.

SZEPTEMBER 14.

CAESAR Te is, fiam, Abortus?

Valahogy nem tudjuk megölni Caesart. „Asta a fost asasenatul.”

SZÍNÉSZ1 És Antonius hol van?

SZÍNÉSZ2 Kihúztuk.

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

JULIUS CAESAR

SZEPTEMBER 15.

Emőke ruhája pirosan recseg. Papír, törékeny.

Szép az, amikor a színészek drukkolnak, félnek a társukért, hogy sikerüljön a jelenete. „Nézzük meg ezt a vulkanikus mozgást.”

SZEPTEMBER 16.

Megvannak a gyilkos kesztyűk. Feketék, erősek. Már a negyedik felvonást próbáljuk. Brutus és Cassius néha fenyegető hangot talál el. Egyszerre emelik a csorbáskanalat a szájukhoz.

BRUTUS

SZEPTEMBER 17.

Smink és jelmezpróba. Samu a jelmezéről: „visurile pierdute ale lui Moș Crăciun.”

Süfütyölnek a papírruhák. A férfiak fehéret kaptak. Portia zöld és türkiz. Calpurnia égővörös. Lucius cipőjének rettenetesen nagy orra van. Gyönyörű. Caesaron élére vasalt öltöny van.

ACTOR1 ACTOR2 REGIZOR

Chiloții nu-mi plac deloc.

Lasă, că sunt sexi.

Părerea ta.

Kipróbáljuk a gyilkosságot. Vérrel. Csilla hozott pogácsát, finomak.

CAESAR

Gyere a jobb fülemre, a bal fülem veszélyes.

BRUTUS

Brutus inkább lenne sült vadbarom, Mint rómainak mondja önmagát ily Időben, mellyel sült minket a kor.

REGIZOR prost.

Cum aţi făcut e bine, nu analizaţi prea mult că o să iasă

BRUTUS

Vésd az észbe!

CASCA

Megrántottad a nevemet?

RENDEZŐ felejtettek volna.

Ez egy olyan karakter, mint akit egy formalinos borkánba

SZÍNÉSZ1 SZÍNÉSZ2

Ne állj háttal a nézőtérnek, mert nem fog hallatszani.

Feltétlenül kell hallatszódjon?

REGIZOR ACTOR

Ce caută Caesar?

Rolul.

RENDEZŐ

Ez egy olyan kép, ami addig tart, amíg magyarázod.

CAESAR

Beléd rúgok, mint egy vadlibába.

SZÍNÉSZ a fülét sosem!

Nem szabad lebecsülni a néző fülét. Vagyis a nézőt igen, de

RENDEZŐ RENDEZŐ

Úgy kell felöltözzön, hogy jól nézzen ki a koporsóban.

Király leszel vagy megölnek, az majdnem ugyanaz a dolog.

REGIZOR

Când vin cadavrele din Bucureşti?

ACTOR

Nu ştiu ce costum am aici, dacă am curul gol, nu am decât un loc unde să pun testamentul.

Viszket a kenyered, ha pénzről van szó.

15

16

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

JULIUS CAESAR

Purcărete előadásaiban a csapás mindig bejelentetten és biztosan érkezik.

DRAGOȘ BUHAGIAR

ÁLLANDÓ ÉJSZAKA LESZ DRAGOŞ BUHAGIAR DÍSZLET- ÉS JELMEZTERVEZŐVEL KOVÁCS KINGA BESZÉLGETETT

Hol tartanak a próbák? Mindent tudni lehet már a díszletről és a jelmezekről?

Sok mindent tudunk már, legalábbis az előadás esztétikája világos. Természetesen, vannak még dolgok, amelyek felfedezésre várnak, és Silviu Purcărete munkamódszere – az, hogy a színpadi helyzeteket a próbák alatt kísérletezi ki a színészek együttműködésével – igen közel áll ahhoz, ami számomra a színházat jelenti. Ezeknek a kereséseknek köszönhetően mindig sikerül meglehetősen közel kerülnie a színpadi igazsághoz. Én arra törekszem mindig, hogy figyeljek, és kövessem ezekben a keresésekben. Bizonyos esetekben, mint most is, úgy gondolja, hogy a követendő módszer a lépésről lépésre haladás, azaz a színpadon jön létre minden, a társulat segítségével.

Keveset tudtunk meg az előadás színpadképének munkamódszeréről, az egyik az, hogy egy adott pillanatban arra kérték a színészeket, javasoljanak rögtönzött harci jelmezeket. Ezekből inspirálódnak azok a jelmezek, amelyeket majd az előadáson látni fogunk? Így van; ez az előadás rendezőjének a kérése volt, amolyan gyakorlatként, amelyből megszületett egy ötlet, mégpedig

az, hogy nem lenne helyes jól felépített kosztümökben gondolkodni. Ugyanakkor rájöttünk, hogy lehetőségünk van egy olyan világot érzékeltetni a színpadon, amelyet háborúk és nyomorúságok gyötörnek, és amely valamiképpen hulladékokból állna össze. Ezt az ötletet a jelmezek szintjén megjelenítheti néhány elem, amelyek az állandó háború állapotára, a Caesar halála után keletkezett forrongásra és felfordulásra utalnak. Azt hiszem, olyan jelmezdarabokat fogunk felhasználni, AMELYEK EGY ÜLDÖZÖTT, SZÉTESETT, AZ ÖSSZEOMLÁS SZÉLÉN ÁLLÓ SEREGET ÉRZÉKELTETNEK. Ezt a széthullást milyen anyagokkal fogják bemutatni? Úgy hírlik, sok víz és sár lesz a színpadon, meg vér…

Igen, ez igaz. Ha nagyon figyelmesen olvassuk a szöveget – ugyebár, amikor Shakespeare-szöveggel dolgozunk, megpróbálunk nem belekötni, hanem ellenkezőleg, nagyon is figyelmesen olvassuk –, látjuk, hogy folyton utalás történik az időjárásra, viharra, esőre, éjszakára... Shakespeare-nél ugyanúgy, mint Silviu Purcărete esetében, a természet szereplővé lép elő, erőteljesen befolyásolja a dráma, illetve az előadás menetét. A mi erőfeszítéseink a következőre

JULIUS CAESAR

irányultak: hogyan tudjuk bemutatni, nem feltétlenül teátrális eszközökkel (itt a teátrális nem pejoratív értelmű) minél valószerűbben egy világ széthullását...

AZT, HOGY EGY BIZONYOS SZEMÉLYISÉG KÖRÉ, ADOTT ELVEKRE ÉPÍTETT VILÁG MILYEN KÖNNYEN ÖSSZE TUD OMLANI. Hogy milyen változás megy végbe egy emberben, aki elvette valaki életét, függetlenül attól, hogy milyen céllal követte el ezt a bűnt. Elkerülhetetlenül megtörténik benne valami, még akkor is, ha, mondjuk, valamilyen nemes cél érdekében tette… Lehetséges, hogy a tette furdalni fogja a lelkiismeretét, megváltoztatja az életét, a testét – nem fog tudni aludni, például. Felvetődött a kérdés: hogyan tudjuk megváltoztatni ezeket az embereket olyan természeti elemek segítségével, mint a víz vagy az eső, amely eláztatja, tönkreteszi a jelmezeket, és ezek olyanokká lesznek a szereplők testén, mint a lepra nyomai. Ez a választás nem bizonyos gondolatok szó szerinti közvetítését jelenti, de remélem, hogy a megoldásaink segítenek majd visszaadni a színpadon a szereplők természetes fejlődését, és sikerül lebontani némiképp a római szenátusnak ezt a „tiszta”, makulátlan, kifogástalan képét… Amikor színre lépnek, ők valóban makulátlanok, de egy adott pontban, a gyilkosságot követően bemocskolódnak, és minden, ami rajtuk van, elázik, tönkremegy. A tógáink, amelyek most készülnek – nem mondom meg, milyen módszerrel – úgy hatnak majd, mint egy második bőr azok testén, akik részesei voltak a gyilkosságnak... Ugyanakkor a nőket is rémálmok gyötrik, ők is megszaggatják a ruháikat.

Nagyon érdekes, mivel mindez Silviu Purcărete látásmódjából is következik. Ő nagyon ért ahhoz, hogy a színpadon egyfajta feszültséget teremtsen. Emlékszem, diákkoromban, vagy amikor kezdő díszlettervező voltam, ez a dolog mindig megdöbbentett: hogyan hozza létre Silviu Purcărete a feszültséget a színpadon. Nincs szüksége rendkívüli technikai eszközökre, egészen egyszerűen figyelmesen dolgozik a színészekkel, és okosan fokozza az előadás pillanatait, miközben úgy fűzi egybe a színészi játékot a zenével és a képpel, hogy maximális feszültséget teremt. Az ember arra gondol, mi fog történni, mi jöhet még? Nála egy-egy hang vagy egy színészi gesztus egyfajta feszültséget hoz létre, amely előre jelez valamit.

PURCĂRETE ELŐADÁSAIBAN A CSAPÁS MINDIG BEJELENTETTEN ÉS BIZTOSAN ÉRKEZIK. Nem tudjuk, mikor fog bekövetkezni, de jelzi a közeledtét. Ezt nagyon érdekesnek találom, és folyton arra gondolok, hogyan tudnék társa lenni ebben a tapasztalatban – például azzal, hogy olyan anyagokat javasolok, amelyek kiemelik az effajta drámaiságot. Olyan anyagokat és eljárásokat ajánlottam

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

neki, amelyekkel máskor is foglalkoztunk, kipróbáltuk őket más előadásokban is. Például az Arielek – az Egy viharban, amelyet ugyancsak Silviu Purcărete rendezett – széttépték a jelmezeiket, és átalakultak valami mássá... Azok a jelmezek egyszerűen szertefoszlottak a színpadon. Ugyancsak Silviu Purcăretével volt egy hasonló jelenetünk a Gulliver utazásaiban, amikor az irodai népség egyszer csak elkezdte pusztítani önmagát, kihangsúlyozva a jelenet drámaiságát.

Ott állt előttünk a bankár, a tipikus office man, aki egészen egyszerűen valós időben épült le. Ilyen módszerekkel nem elsősorban színpadi játékot hozunk létre, hanem egyfajta drámaiságot, azt a fajta igazságot, amelyre a színpadon szükség van. A munkám során másfajta anyagokkal is kísérleteztem. Amikor Jurij Kordonszkijjal dolgoztunk Az ifjúság utolsó napján, a teljes díszlet, egy egész erdő – amely előbb statikus volt, majd mozogni kezdett – bevörösödött, majd a fák valós időben megsemmisültek. A díszlet nem volt föltétlenül látványos, de bizonyos értelemben fejlődött, alakult.

Mondhatni, követte a szöveget. Ez a színpadi tereknek egy olyan fajta megközelítése, amely engem is nagyon érdekel.

Igen, ön arról híres, hogy egyáltalán nem híve a statikus szerkezeteknek, sokkal inkább bízik a drámai, a teátrális színpadképben, az ön által megfogalmazott értelemben.

Most, hogy együtt dolgoznak Shakespeare-en vajon a szöveg természete sokkal inkább szükségessé teszi a díszlet rugalmasságát?

Természetesen igen. Azonban érdekes az, hogy Silviu Purcărete olyan rendező, aki könnyen lemond mindarról, ami nem segíti a színpadi fejlődést. Megszabadul a tárgyaktól, és azok, amelyeket meghagy, átalakulnak. Ez egybevág az egyik alapelvvel, amellyel én is dolgozom: egy színpadra felhozott tárgy – talán már említettem máskor is – olyan, mint egy hógolyó, amelyet legurítunk a hegyoldalon, és aztán egyre nagyobb lesz… Mert egy székből lehet, hogy ágy lesz, asztal vagy tribün stb.

A SZÍNHÁZ AZÉRT IS SZÉP, MERT EGYFAJTA JÁTÉK, AMELYBEN BÁRMIBŐL LEHET BÁRMI – ha ezt a rendezői gondolat is alátámasztja, és a színészek is szívesen interakcióba lépnek a tárgyakkal. Ez szerintem nagyon érdekes, és a kérdést nem lehet teljesen elkülöníteni napjaink gazdasági összefüggéseitől.

Ha visszatérhetnénk a rendkívüli természeti jelenségek vagy az ellenőrizhetetlen erők szerepéhez: ezeknek különleges helye van az ön alkotásaiban?

Tulajdonképpen Silviu Purcărete az, aki a keresései folyamán sokat foglalkozik ezzel, láthattuk az Übü király jelenetekkel a Macbeth-ből című előadásában vagy a Titus Andronicusban. Nagyon érdeklik a meteorológiai katasztrófák, hogy úgy

17

18

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

mondjam…

Természetesen én is foglalkoztam a munkáimban ezekkel a jelenségekkel, például az éjszakával (a Woyzeckben, a Leonce és Lénában). Ahogy megnyílik egy mélység, valami ismeretlen, az a félelmeinkhez kapcsolódik.

Igen, a félelmeink éjszaka, a sötétben szabadulnak el, és kapcsolatban vannak az élettapasztalatainkkal, az aznapi rossz hírekkel stb. Én például fiatalként nagyon nehezen viseltem a katonaságot. Az éjszaka egy ismeretlen állattá alakult, nagyon féltem, amikor éjszaka őrségben kellett állnom, olyan feketeség vett körül, amelyből bármi előbújhatott volna, vagyis egy fekete mélység, apró neszekkel tele. Olyan sötét volt, hogy semmit nem lehetett látni. Jött, hogy állandóan a levegőben hadonásszak, hogy védjem magam.

Valahányszor újraolvassuk a Julius Caesart, mindig az az érzésünk támad, hogy éppen most a legalkalmasabb a színrevitele. Mit gondol arról a világról, amelyben jelenleg élünk?

Ha nem is vagyunk szemtanúi konkrét öldöklésnek, mégis olyan világban élünk, amelyben szinte naponta történnek politikai értelemben vett gyilkosságok. A politikum mindig szélsőséges szenvedélyeket ébreszt az emberekben…

Vagyis: lefejeztetem azt a kollegámat, akivel a tegnap még együtt ebédeltem, és ez az egész valamiképpen a hatalomért és még több pénz megszerzéséért történik. A probléma nagyon időszerű, határozottan. A gyilkosságokat nem késekkel követik el. Manapság a média eszközeivel, és az elnyomó szervek révén történnek gyilkosságok. Az elgondolás ugyanaz, az eszközök változtak. Mondjuk, ma már sokkal „kifinomultabbak” vagyunk…

Azt mondta, nem azért vannak itt, hogy Shakespeare-rel kötekedjenek. Mire gondolt?

Arra, hogy a legtöbb színházi alkotó, amikor Shakespeare-t rendez, mindenáron valami újat szeretne felfedezni. Ez azért is van így, mert Shakespeare nyitott. De hát nem az a lényeg, hogy valami olyat hozzunk létre, ami eddig még nem volt, vagy hogy olyan kontextust teremtsünk köré, amelyre semmilyen utalás nincs a szövegben – azt hiszem, MEG KELL PRÓBÁLNI A LEHETŐ LEGKÖZELEBB KERÜLNI AHHOZ, AMI SHAKESPEARE SZÁNDÉKA VOLT. Hajlamos vagyok azt hinni, hogy Shakespeare nagymértékben részt vett kora politikai életében, érzésem szerint szövegeivel

JULIUS CAESAR

tulajdonképpen üzenni akart – egy olyan világban, ahol az egyéni véleménynyilvánítás nem volt lehetséges. Shakespeare tükör volt és tükör most is. Lehet, hogy politizált – ám ezt a legmagasabb szinten tette. Élő színházat teremtett, amely valamiképpen elkötelezett is volt. Úgy érzem, hogy mi az idő elteltével túlbonyolítottuk. Az ő idejében nem építettek nagy díszleteket, tulajdonképpen egy lelkes színészgárdájuk volt. ÉS HA BELEGONDOLUNK, A SZÍNHÁZ TULAJDONKÉPPEN MINDEN IDŐBEN EGY MAROKNYI SZÍNÉSZT JELENT. Ha a szöveg jó, a néző a színészekre figyel. Purcărete legnagyobb érdeme, amit nem sok rendezőről mondhatunk el, éppen az, hogy amikor találkozik egy olyan társulattal, mint az itteni, akkor nyilván együtt akar dolgozni a csapattal, előtérbe szeretné helyezni őket. Két-három alkalommal ott ültem a háta mögött és figyeltem, milyen örömmel próbál új dolgokat felfedezni a színészekkel közösen, és milyen nagyszerű lehetőség a színész számára, hogy megismerheti őt a színpadon.

Vajon mit árulhat még el nekünk azokból a gondolatokból, amelyekre a jelenlegi előadást építik?

Még semmi biztosat nem mondhatok, mert sok minden ki fog maradni abból, ami jelenleg történik a próbákon, és azt gondolom, semmi értelme, hogy hamis képet alakítsunk ki.

Egyelőre természeti jelenségeket próbálunk létrehozni a színpadon, magát a természetet megteremteni. Reméljük, hogy a jelenetek logikus módon, a szöveg értelméhez szervesen illeszkedve fognak megszületni. Mert nagyon sokszor látunk a színpadon öncélú effekteket, amelyek csupán azért vannak, hogy meghökkentsék a nézőt vagy mély benyomást keltsenek benne. Purcărete esetében nincsen erről szó, nála minden lépésről lépésre születik, a dolgok szervesen kapcsolódnak egymáshoz. Nála egy bizonyos szituáció sohasem egyből alakul ki, mindent úgy épít fel, hogy egyik állapotból a másikba lépünk tovább, és egy adott pillanatban bekövetkezik a robbanás. És ez mindig a színészek segítségével jön létre, sohasem tőlük függetlenül.

Azt hiszem, nagyon erős képek lesznek az előadásban: lesz víz, nem tudom milyen mennyiségben: csak a testeket áztatja el, vagy ömleni fog. Lesz vér, de még nem tudom, hogy egy vérrel teli szökőkút, vagy csak… Állandó éjszaka lesz minden bizonnyal, amelyben sziluettek tűnnek majd fel.

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

JULIUS CAESAR

La Purcărete nenorocirea întotdeauna se anunţă cumva și vine sigur.

DRAGOȘ BUHAGIAR

VA FI O NOAPTE PERPETUĂ KINGA KOVÁCS ÎN DIALOG CU DRAGOŞ BUHAGIAR În ce stadiu al repetiţiilor ne aflăm? Se ştie deja totul despre decor şi costume?

Da, regizorul spectacolului a cerut acest lucru și ele au fost practic un exerciţiu, iar din acest exerciţiu s-a desprins o idee, şi anume aceea că nu ar fi bine să ne îndreptăm în direcția Se ştiu multe lucruri deja, în orice caz știm care va fi estetica unor costume construite. În acelaşi timp, ne-am dat seama şi spectacolului. Sigur că mai sunt descoperiri de făcut, iar de faptul că am putea sugera o lume frământată de războaie această modalitate de lucru a lui Silviu Purcărete – de a şi de nenorociri, iar lumea acesta ar fi compusă cumva din experimenta situații de joc la repetiții împreună cu actorii – resturi. Această idee se poate reflecta la nivelul costumelor mie mi se pare foarte aproape de ce cred eu că înseamnă prin apariţia unor elemente care pot reda starea de război teatrul. Căutările prin care întotdeauna reuşeşte să se plaseze perpetuu, de frământare şi dezorganizare apărută după foarte aproape de adevărul de pe scenă. Eu întotdeauna moartea lui Cezar. Cred ca vom alege părți de costume care încerc să fiu atent şi să-l urmez cumva în aceste căutări. Sunt să sugereze imaginea unei armate hăituite, dezmembrate, cazuri, cum e şi cel de faţă, în care se consideră că ar trebui ajunse în pragul colapsului... mers pe un mod de lucru „din aproape în aproape”, adică pe descoperirile făcute la scenă împreună cu trupa de actori.

Ce fel de materiale veţi folosi pentru a arăta această imagine a dezmembrării? Se zvoneşte că va fi multă apă şi noroi. Şi Dintre puţinele lucruri care s-au aflat despre metoda de sânge… lucru la scenografia spectacolului a fost faptul că la un moment dat le-aţi cerut actorilor să vină cu propuneri de costume Da, e adevărat. La o citire foarte atentă a textului – pentru că, de război improvizate. Sunt ele un punct de pornire pentru desigur, când lucrăm pe un text de Shakespeare încercăm costumele pe care le vom vedea în spectacol? să nu ne luptăm cu el, ci dimpotrivă, încercăm o citire foarte

19

20

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

atentă a textului – aici în permanenţă se face referire la vreme, la furtună, la ploaie, la noapte... Atât la Shakespeare, cât și la Silviu Purcărete natura devine personaj. Este implicată puternic în desfășurarea dramei / spectacolului.

Preocupările noastre s-au îndreptat către următoarea problemă: cum putem să arătăm, fără să fie neapărat teatral (teatral neînsemnând ceva rău), ci cât mai aproape de real, cum se destramă o lume... Cât de repede se poate nărui o lume construită pe nişte principii, în jurul unei personalități.

Prin ce transformări trece un om după ce ia viaţa cuiva, indiferent de scopul pentru care a săvârşit crima. Inevitabil se întâmplă ceva, chiar dacă o face, să zicem, cu un scop nobil... Este posibil să-l bântuie fapta, să-i modifice existența, corpul; să nu poată dormi, de exemplu. Atunci ne-am întrebat: cum am putea să-i transformăm pe aceşti oameni, implicând elemente naturale cum ar fi apa, sub formă de ploaie care topeşte şi distruge costumele, acestea devenind pe corpul personajelor ca o lepră. Această opţiune nu este neapărat o descriere mot à mot a unor gânduri, dar sper ca prin aceste procedee să reuşim să facem ca personajele să aibă o evoluție firească pe scenă și să destrămăm cumva această imagine „curată”, albă, impecabilă a senatului Romei... Ei într-adevăr intră impecabili, dar la un moment dat, după crimă, se murdăresc şi totul se topeşte pe ei. Togile pe care le facem – nu o să dezvălui exact cum – devin, aşadar, ca o altă piele pe corpul celor care participă la crimă... Femeile au şi ele coşmaruri; și ele îşi smulg hainele.

E FOARTE INTERESANT, FIINDCĂ TOTUL VINE ŞI DIN VIZIUNEA LUI SILVIU PURCĂRETE. EL ŞTIE FOARTE BINE SĂ CREEZE UN ANUMIT TIP DE TENSIUNE PE SCENĂ. Ţin minte de când eram student sau chiar tânăr scenograf că acest lucru m-a frapat întotdeauna: felul în care reuşeşte Silviu Purcărete să creeze tensiune pe scenă. N-are nevoie de nu ştiu ce mijloace tehnice; pur şi simplu lucrează atent cu actorii și gradează inteligent momentele din spectacol, îmbinând actoria cu muzica și imaginile în așa fel încât să creeze tensiune maximă... Te întrebi ce se va întâmpla, ce mai urmează? La el întotdeauna un sunet, un gest actoricesc creează un tip de tensiune care anunţă ceva. La Purcărete nenorocirea întotdeauna se anunţă cumva și vine sigur. Nu ştim când va veni, dar ea se anunţă... Mi se pare foarte interesant şi m-am tot gândit cum să-i fiu alături în experienţa asta, propunându-i, de exemplu, un anumit tip de materiale care să sprijine acest tip de dramatism. Am propus materiale și procedee care ne preocupă și pe care le-am mai experimentat și în alte spectacole, de exemplu în cazul Arielilor din O furtună, regizat tot de Silviu Purcărete, care îşi distrugeau costumele şi deveneau altceva... Erau nişte costume care pur şi simplu se dizolvau pe scenă. Tot cu Silviu Purcărete am avut o scenă de acest gen în Călătoriile lui

JULIUS CAESAR

Gulliver, când toată acea lume „office” începea la un moment dat să se sfâşie accentuând dramatismul scenei. Eram în fața unei imagini tipice a bancherului, a office man-ului care pur şi simplu se degrada în timp real. În felul acesta obţii nu neapărat teatralitate, ci un tip de dramatism, un tip de adevăr necesar pe scenă. Am mai experimentat și alte tipuri de materiale. În lucrul cu Yuri Kordonsky la Ultima zi a tinereţii în care un decor întreg, o pădure întreagă – care inițial era statică, iar pe urmă începea să se mişte – se-nroşea, după care copacii se topeau în timp real... Un decor nu neapărat spectaculos, dar care avea o evoluţie. Mergea cu textul, cum ar veni. Este un tip de abordare a spațiilor de pe scenă care mă interesează foarte tare.

Da, sunteţi cunoscut pentru faptul că nu sunteţi deloc adeptul construcţiilor statice, ci mai degrabă al scenografiei „dramatice” sau teatrale, în sensul folosit de Dumneavoastră.

Acum că lucraţi împreună cu domnul Purcărete la Shakespeare, natura textului necesită oare cu atât mai mult o flexibilitate a decorului?

Evident, da. Dar interesant este că Silviu Purcărete este un regizor care renunță cu ușurință la tot ceea ce nu dezvoltă o evoluție pe scenă. Se curăţă de obiecte, iar cele care rămân, se convertesc. Este şi unul dintre principiile după care lucrez: un obiect adus pe scenă este – am mai zis-o, poate, și în alte interviuri – ca un bulgăre mic de zăpadă pe care-l dai la vale şi se măreşte... Pentru că un scaun poate să devină pat, masă, tribună ş.a.m.d. Frumusețea teatrului constă și în faptul că e un tip de joacă în care putem să ne închipuim că orice poate fi orice... – dacă acest lucru este susţinut de gândul regizoral şi de dorința actorilor de a interacționa cu obiectele. Asta mi se pare foarte interesant, problema nefiind desprinsă complet de contextul economic al zilelor noastre.

Dacă ne putem întoarce puţin la rolul fenomenelor naturale extreme sau al forţelor necontrolate: au ele un loc special în creaţia Dumneavoastră?

De fapt, Silviu Purcărete este cel care, pe parcursul căutărilor lui este foarte preocupat de acest lucru, aşa cum s-a putut vedea în Ubu cu scene din Macbeth sau în Titus Andronicus. Îl interesează zona aceasta meteoro-catastrofică, cum ar veni…

Sigur că şi eu am fost în creaţiile mele preocupat de aceste fenomene, de noapte (la Woyzeck, la Leonce şi Lena, de exemplu). Faptul că se cască un hău, un necunoscut, are legătură cu fricile noastre. Da, fricile noastre sunt nocturne, cu experienţele noastre de viaţă, cu veştile pe care le-am aflat, ş.a.m.d. Eu, de exemplu, tânăr fiind, am fost foarte afectat de perioada în care am fost încorporat.

Noaptea se transforma într-un animal necunoscut; eram extrem de speriat când trebuia să stau noaptea singur în

JULIUS CAESAR

post. Era o negură din care putea să apară orice, adică un hău negru, plin de sunete mărunte. Un întuneric în care nu vedeai nimic… Îţi venea să dai tot timpul din mâini în gol, să te aperi.

DE CÂTE ORI RECITIM IULIUS CAESAR AVEM IMPRESIA CĂ E CHIAR MOMENTUL ABSOLUT POTRIVIT PENTRU A-L VEDEA PE SCENĂ. CE CREDEŢI DESPRE LUMEA ASTA ÎN CARE TRĂIM ACUM? Chiar dacă nu asistăm neapărat la crime fizice, trăim într-o lume în care întâmplă crime politice, aproape zilnic. Politicul naște întotdeauna pasiuni extreme.

Adică: eu îmi decapitez colegul cu care ieri am mâncat şi totul e cumva pentru putere și pentru a accesa bani mai mulți. E foarte contemporană ideea, categoric. Crimele nu se fac cu cuţitele. Acum crimele se fac prin mijloacele mass-media și organele de represiune. Ideea e aceeaşi, mijloacele sunt diferite. Să zicem că suntem mult mai „subtili”acum...

Spuneaţi că nu sunteţi aici ca să vă luptaţi cu Shakespeare. La ce v-aţi referit?

M-am referit la faptul că majoritatea artiştilor vor, mai ales când montează un Shakespeare, să descopere apa caldă sau roata... Asta se întâmplă şi pentru că Shakespeare e deschis...

Ori, pe noi cu siguranţă nu ne interesează să descoperim ce nu s-a mai făcut sau să-l punem într-un context la care nu se face nici o referire în text. Noi încercăm să fim cât mai aproape, credem, de ceea ce a vrut el. Înclin să cred că Shakespeare era un tip extrem de implicat politic şi am senzaţia că textele acestea transmiteau, de fapt, mesaje – într-o lume în care nu puteai să-ți expui părerea direct.

Shakespeare era, este o oglindă... Poate că făcea politică – dar era la cel mai înalt nivel. Crea un teatru viu şi cumva implicat, cred. Am impresia că l-am complicat noi în timp. Pe vremea aceea nu se construiau mari decoruri; aveau, de fapt, o trupă de actori pasionați... Şi dacă stai să te gândeşti, teatrul a fost şi va fi o mână de actori... Dacă există un text bun, actorii sunt cei la care te uiţi. Meritul foarte mare al lui Purcărete – un mare merit pe care, îmi permit să spun, nu-l au mulţi regizori – este că atunci când are o trupă cum este trupa de aici, este clar că doreşte să lucreze cu ei şi să-i pună în evidenţă. Am stat în spatele lui în două-trei rânduri şi am urmărit cu câtă plăcere încearcă să descopere lucruri împreună cu actorii şi ce şansă este pentru ei ca să-l cunoască pe scenă...

Oare cât ne mai puteţi trăda din ideile pe care se clădeşte acum acest spectacol? Încă nu pot să zic nimic precis pentru că din tot ce se întâmplă acum cu siguranţă unele dintre idei se vor cerne şi n-are rost să facem o imagine falsă, cred... Deocamdată încercăm să provocăm fenomene naturale, „natura” pe scenă. Sperăm

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

ca momentele să se nască în mod logic şi organic în sensul textului. Fiindcă de foarte multe ori vedem pe scenă efecte de dragul efectului, din simplul fapt că vrei să epatezi sau să impresionezi spectatorul. Ceea ce nu e cazul la Purcărete pentru că la el totul se naşte treaptă cu treaptă, organic, un lucru din celălalt. La el nu se ajunge la o situaţie brusc; totul e construit în aşa fel încât se escaladează mai multe stări care la un moment dat explodează. Şi acest lucru se întâmplă întotdeauna prin actori, niciodată separat de ei.

Cred că vor fi imagini destul de puternice: va fi apă, nu ştiu în ce cantităţi – dacă doar ne topim cu apa pe noi sau dacă vor curge şiroaie. Va fi sânge, dar nu știu dacă va fi o fântână de sânge sau... Cu singuranță va fi o noapte perpetuă în care vom vedea siluete.

21

22

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

JULIUS CAESAR

PLUTARKHOSZ PÁ RHUZ A MOS ÉL E T EK

CAESAR SZEMÉLYISÉGE Caesar nemcsak megbocsátott azoknak, akik ellene harcoltak, hanem tisztségeket és hivatali állásokat is osztogatott nekik; így például Brutus is, Cassius is praetor lett. Barátai azt ajánlották, hogy vegye magát körül testőrséggel, de Caesar elhárította magától ezt a tisztességet.

Jobb, mondotta, ha az ember egyszer hal meg, mint hogy állandó halálfélelemben éljen.

A személyes biztonság megőrzésére legjobb eszköznek a nép rokonszenvét tartotta. Ezért ünnepségekkel és ingyen gabonaosztással a nép kegyét kereste, katonái részére pedig új telepes városokat alapított. Legfőbb vágya az volt, hogy uralmát szívesen viseljék.

BRUTUSRÓL ÉS CASSIUSRÓL Marcus Brutus Caesar különleges bizalmát élvezte. Ő kapta meg a legfontosabb praetori tisztséget. Caesar maga is elismerte, hogy Cassiusnak több jogcíme lett volna erre a tisztségre, de kijelentette, hogy Brutust nem mellőzheti. Egyszer pedig, mikor az összeesküvők már megkezdték a szervezkedést, és Brutust többen azzal vádolták, hogy ő is részt vesz benne, Caesar végigsimította testét, és így szólt:

„Brutus várni fog az én bőrömre.”

Ezzel azt akarta mondani, hogy Brutust képességei kétségtelenül alkalmassá teszik a hatalomra, de csak azért, hogy elnyerje a hatalmat, nem fog hálátlanul és becstelenül viselkedni.

Cassius, szenvedélyes ember lévén, inkább személyes érdekből volt Caesar-ellenes, mint közérdekből zsarnokgyűlölő, állandóan tüzelte Brutust, és sürgette. Ezért mondták, hogy

Brutus a zsarnokságot utálta, Cassius pedig a zsarnokot gyűlölte.

Cassius természetében kezdettől fogva megvolt mindenféle zsarnok elleni gyűlölet és harag; ennek már gyermekkorában jelét adta, midőn közös iskolába járt Sulla fiával, Faustusszal. Faustus egy alkalommal társai közt nagy hangon dicsekedett apja hatalmával; ekkor Cassius felkelt helyéről, és ököllel az arcába sújtott. Faustus nevelői és rokonai bíróság elé akarták vinni az ügyet, de Pompeius megakadályozta; maga elé hívatta a két fiút, s kikérdezte őket az esetről. Cassius ekkor állítólag így szólt: “Na rajta, Faustus, ismételd csak meg ennek az embernek a jelenlétében, amivel feldühítettél, és én újra megpofozlak.”

ÉGI JELEK Az égen feltűnő fényeket, éjszakánként felhangzó éles csattanásokat, a forumon leszálló magányos madarakat láttak.

Sztrabón, a bölcselő beszéli több ember mintha belülről izzó lánggal égett volna; egy katona szolgájának a fél keze hirtelen kigyulladt, és mikor a láng kialudt, a szolga sértetlen maradt. Egy alkalommal, mikor Caesar áldozatot mutatott be,

az áldozati állat szívét nem találták.

Egy jós figyelmeztette Caesart, vigyázzon, mert nagy veszély fenyegeti azon a márciusi napon, amelyet a rómaiak a hónap idusának neveznek. Ezen a napon Caesar, útban a senatus ülésterme felé, találkozott a jóssal, és tréfálkozva így köszöntötte: “Íme, elérkezett március idusa!” Mire az halkan csak ennyit mondott: “Elérkezett, de még nem múlt el.”

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

JULIUS CAESAR

CALPURNIA ÁLMA A gyilkosság előtti éjjel, mint rendesen, Caesar feleségével aludt egy szobában. Egyszerre csak kicsapódott hálószobájuk ajtaja és ablaka.

Caesart felverte álmából a zaj, és észrevette, hogy Calpurnia mélyen alszik, de álmában nyög és érthetetlen szavakat mormol. Calpurnia azt álmodta, hogy

férje meggyilkolt holttestét tartja karjában, és keservesen sír. Mások szerint nem ezt álmodta, hanem hogy házuk oromfalának dísze, melyet a senatus kitüntetésképpen tétetett fel a házra, lezuhant. Reggel kérte Caesart, ha csak teheti, ne menjen el hazulról, és halasztassa el a senatus ülését. Úgy látszik,

Caesart is gyanakvás és félelem fogta el.

Calpurniánál sohasem tapasztalt asszonyos babonákat, most viszont nagyon rémültnek látszott. Mikor a jósok kedvezőtlen előjeleket olvastak ki az áldozatokból, elhatározta, hogy elküld Antoniusért, és elhalasztatja a senatus ülését.

A GYILKOSSÁG Antoniust, Caesar valóban hű barátját, aki nagy erejű férfi is volt, Brutus Albinus szándékosan feltartóztatta az épület előtt. Mikor Caesar bement a terembe, Brutus összeesküvő csoportjának tagjai Caesar karosszéke mögött helyezkedtek el; mások szemközt álltak meg vele, olyan ürüggyel, hogy támogatják Tillius Cimber kérését, aki szerette volna fivérét a száműzetésből hazahívatni.

Tillius mindkét kezével belekapaszkodott Caesar togájába, s lerántotta nyakáról. Ez volt a jeladás a merénylet végrehajtására. Elsőnek Casca sújtott le rá, és rövid kardjával megsebesítette a nyakán. A gyilkosság előkészítői körülállták Caesart, akire, bármerre fordult, csak úgy

zuhogtak az ütések.

Mindenütt az arcába, a szemébe sújtó kardok érchegyét látta; merénylői úgy hajszolták, akár egy halálos csapásokkal megsebzett vadat, míg mindegyik belé nem döfte kardját. Abban egyeztek meg ugyanis, hogy mindnyájan

megmártják fegyverüket a vérében Ezért sebezte meg Brutus is az ágyékán. Azt mondják, Caesar eleinte védekezett, igyekezett elkerülni a döféseket, és segítségért kiáltozott, de mikor látta, hogy Brutus is belemártja kardját, fejére húzta togáját és lerogyott a földre. Pompeius szobrának talapzatához zuhant, és vérével beszennyezte a szobrot

Huszonhárom halálos szúrás érte a testét.

Gyilkosai közül többen egymást sebezték meg, mivel mindegyikük bele akarta döfni fegyverét az áldozat testébe. Brutus és társai véres cselekedetüktől felhevülten, kivont karddal a kezükben, együtt mentek fel a senatusból a Capitoliumra, de nem úgy, mintha menekülők volnának, hanem

örömtől ragyogott az arcuk.

Azt kiabálták, hogy visszaadták a népnek szabadságát. Brutus és társai másnap lejöttek a Capitoliumról, és Brutus beszédet tartott.

Szavait a nép közönyösen hallgatta és tartózkodott tőle, hogy bármiféle helyeslő vagy elítélő véleményt nyilvánítson a történtekről.

A hallgatásból kitűnt, hogy sajnálják Caesart, de Brutus személye iránt is tisztelettel viseltettek.

Határozatilag kimondták, hogy Caesart istenségként fogják tisztelni, és az uralma alatt hozott intézkedések közül a legcsekélyebb jelentőségű rendeletet sem változtatják meg. Caesar végrendeletének felnyitásakor kitűnt, hogy jelentékeny pénzösszeget hagyott örökül minden római polgárnak. Mikor a nép meglátta a holttestét a fórumon - hogy mennyi seb borítja és hogyan csonkították meg -, felbomlott a rend és fegyelem. Padokból, korlátokból és asztalokból óriási máglyát raktak, rátették a holttestet és elégették, majd rohantak, hogy felgyújtsák a Caesar-gyilkosok házát. Caesar ötvenhat éves volt, mikor meghalt.

23

24

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

CINNA Mondják, hogy egy ember, akit Cinnának hívtak és Caesar barátja volt, előző éjszaka különös álmot látott. Azt álmodta, hogy Caesar meghívta vacsorára, de ő nem akarta elfogadni a meghívást, mire Caesar kézen fogta és magával húzta ellenkező irányba. Mikor hallotta, hogy Caesar holttestét elégetik a fórumon, tiszteletből odament. Valaki a tömegből meglátta, és megkérdezte, hogy kicsoda, majd mikor közölte társaival, egyszerre kiáltottak fel, hogy

itt az egyik Caesar-gyilkos, mert az egyik tettest történetesen szintén Cinnának hívták. A tömeg azt hitte, ő az; rárohantak, és ott nyomban valósággal ízekre tépték.

BRUTUS HALÁLA Brutus Philippi síkján állította fel hadait Antonius és Octavianus seregével szemben. Az első ütközetben legyőzte, majd feldúlta Caesar táborát is. A második csata előtti éjszakán

a szellem másodszor jelent meg neki. Brutus jól tudta, hogy sorsát most már nem kerülheti el, és ezért

valósággal kereste a halált.

De nem esett el a harcmezőn, és mikor csapatai szétfutottak, felmenekült egy meredek sziklára. Itt kivont kardját mellének szegezte, és mint mondják, egyik barátja segítségével testébe döfte és megölte magát.

JULIUS CAESAR

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

JULIUS CAESAR

PLUTARH V IE Ț I PA R A L EL E

PERSONALITATEA LUI CAESAR

SEMNE CEREŞTI

Caesar a şi dat drumul multora dintre cei care luptaseră împotrivă-i ba unora le-a dăruit chiar slujbe şi onoruri, ca lui Brutus şi Cassius, pe care i-a făcui pre­tori. Cu toate că prietenii săi îi cereau să aibă o gardă personală şi mulţi s-arătau gata s-o facă, nu s-a-nvoit,

Porneau fulgere de pe cer şi zgomotele în timpul nopţii în multe locuri şi păsările singuratice s-au coborât în for. Filozoful Strabo povesteşte c-au fost văzuţi mulţi oameni mergând învăluiţi în flăcări şi că sclavul unui militar a fost zărit zvârlind o mare flacără din mină şi că cei care l-au vă­zut au avut impresia că arde, dar că, după ce vedenia a-ncetat, n-a avut nici o vătămare; că chiar lui Caesar, pe când aducea un sacrificiu, i s-a întâmplat să nu gă­sească inima animalului jertfit.

spunând că e mai bine să moară o dată, decât să stea mereu cu frica-n sân.

Voind însă să se-nconjure de bunăvoinţă ca de cea mai frumoasă şi mai puternică pază, a început îndată să-şi atragă poporul cu ospeţe şi daruri de grâu lunare, iar pe veterani îi trimitea în coloniile mai de seamă, cum erau Cartagina şi Corintul. A căutat să conducă poporul cu încuviinţarea lor.

Un prezicător i-a spus lui Caesar să se ferească de-o mare primejdie în ziua lunii martie pe care romanii o numesc ide, că venind ziua idelor Caesar, mergând în senat ca să-l salute, a luat în râs pe prezicător, zicând: „Idele lui Marte au venit”.

Prezicătorul i-a răspuns în linişte: „Da, au venit, dar n-au trecut.”

DESPRE BRUTUS ŞI CASSIUS Brutus s-a bucurat de încrederea lui Caesar. A fost numit într-una dintre cele mai de seamă slujbe şi avea să fie consul după patru ani. Se spune că Caesar a zis că mai drept vorbeşte Cassius, dar că n-ar putea să treacă cu vederea pe Brutus. Şi, odată, după ce se închegase conspiraţia, unii l-au pârât pe Brutus lui Caesar, dar el n-a dat ascultare, ci, atingându-și trupul cu mâna, a zis către cei care-l învinuiau: „Brutus va suferi această piele”, gândind că era vrednic de dregătoria pe care o deţinea datorită virtuţii sale şi că, mul­ţumită virtuţii, nu ar putea să fie rău şi nerecunoscător.

Cassius, era un om mânios şi era mai mult, în particular, misocaesar decât misotiran, l-a înflă­cărat şi l-a grăbit pe Brutus la faptă. Se spune că Brutus detesta guvernământul, iar Cassius ura pe cel care guverna.

Cassius avea o duşmănie şi un sentiment de repulsie împotriva tiranilor, aşa cum a arătat când era încă tânăr şi s-a întâl­nit cu Faustus, fiul lui Sulla, în aceeaşi şcoală, Faustus, fălindu-se în faţa colegilor săi, lăuda dicta­tura tatălui său, iar Cassius, ridicându-se, i-a dat câțiva pumni. În timp ce epitropii lui Faustus şi rudele voiau să-l atace şi să-l dea în judecată, Pompeius i-a împiedicat şi, punând faţă în faţă pe cei doi băieţi, a început să cer­ceteze faptele. Se spune că în acel moment Cassius a zis: „Hai, Fauste, îndrăzneşte să rosteşti şi în faţa lui vorbele acelea de care am fost eu mâniat, pentru ca eu iar să-ţi zdrobesc gura”.

VISUL LUI CALPURNIA Cu o zi mai înainte dormind, ca-ndeobşte, alături de soţia sa, deodată s-au deschis uşile şi ferestrele încăperii, iar el, tulburat şi de zgomot şi de lumina lunii strălucitoare, a văzut pe Calpurnia dormind adânc şi şoptind vorbe neîn­ ţelese şi scoțând gemete nelămurite prin somn: se părea că-l plânge pe Caesar, pe care ea-l ducea, înjunghiat, pe braţe. Alţii spun că n-a avut Calpurnia acest vis, dar că era în casa lui Caesar un soclu pe care i-l dăruise senatul, şi că văzându-l Calpurnia, în vis, sfărâmat, se făcea că cere ajutor şi plânge. Când s-a făcut ziuă, Calpurnia a rugat pe Caesar ca, dacă e cu putinţă, să nu plece de-acasă, ci să amâne şedinţa senatului. După cât se pare, şi Caesar era stăpânit de bănuială şi de teamă, căci mai înainte de Calpurnia nu mai întâlnise nicio femeie cuprinsă de spaimă din pricina prevestirii, dar atunci a văzut-o pe Calpurnia. Şi cum prezicătorii, sacrificând, i-au spus că multe îi sunt potrivnice, s-a hotărât să trimită pe Antoniu să amâne şedinţa senatului.

25

26

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

JULIUS CAESAR

OMORUL

CINNA

Antoniu, care era credincios lui Caesar, şi totodată un bărbat curajos, a fost reţinut afară de Bru­tus Albinus, care-ncepuse întradins o convorbire lungă cu el. Când a intrat Caesar, senatul s-a ridicat ca să-l salute, iar cei din jurul lui Brutus l-au înconjurat pe la spatele scaunului, iar ceilalţi l-au întâmpinat, zicând c-aveau să unească rugăminţile lor cu ale lui Tillius Cimber, care-i vorbea despre fratele său. Tillius, luându-i toga cu amândouă mâinile de la gât, a tras-o-n jos. Acesta era semnalul începutului. Casca îi împlântă cel dinţii pumnalul în gât, o lovitură care n-a fost nici mortală şi nici grea.

S-a întâmplat însă ca Cinna, unul din prietenii lui Caesar, după cum se spune, să aibă în noaptea premergă­ toare o vedenie ciudată: se făcea că Caesar îl chema la masă şi că voia să-l ia de mână, dar că el s-a ferit să-i dea mâna, întinzând-o în altă parte. Când a auzit că tru­pul lui Caesar arde în for, s-a sculat şi s-a dus la cinsti­rea lui. Iar cineva din mulţime, văzindu-l, i-a spus altuia, care nu-l cunoştea, numele lui, iar acela altuia, şi-ndată s-a răspândit printre toţi vorba că acesta este unul dintre aceia care l-au ucis pe Caesar: printre complotişti era şi unul cu acelaşi nume de Cinna.

Crezând că el e complotistul, s-au aruncat asupra lui şi l-au sfâșiat pe loc.

Caesar era înconjurat din toate părţile ca-ntr-un cerc. Şi în orice parte se-ntorcea, căutând ajutor, era-ntâmpinat de loviturile tuturor şi de fierul pumnalelor îndreptate când spre faţă, când spre ochi şi, întocmai ca o fiară încolţită, se rostogolea rănit în mâinile tuturor: trebuia toţi să ia parte la început la măcel. De aceea însuşi Brutus i-a dat lui Caesar o lovitură în vintre. Unii spun că Caesar se apăra împotriva celorlalţi şi se zvârcolea-ncoace şi-n colo şi striga, dar când a văzut pe Brutus cu pumnalul scos din teacă, şi-a tras haina pe cap şi s-a predat. Caesar ajunsese lângă piedestalul pe care era statuia lui Pompei, care s-a umplut de sânge. A primit douăzeci şi trei de lovituri. Mulţi s-au rănit între ei, dând atâtea lovituri într-un singur trup.

Cei din jurul lui Brutus cum erau încăl­ziţi de măcel, arătând pumnalele scoase din teacă şi ieşind toţi din senat, mergeau spre Capitoliu fără să pară că fug, ci mai degrabă mândri şi plini de curaj, şi chemau poporul la libertate.

A doua zi cei din jurul lui Brutus, ducându-se în for au început să vorbească poporului. Poporul asculta cele ce se spuneau nemânuindu-se, dar nici ridicând în slăvi cele ce se-ntâmplaseră şi lăsa să se înţeleagă, prin adânca sa tăcere, că deplânge pe Caesar şi nu se-ncrede în Bru­tus. Senatul a hotărît ca Caesar să fie cinstit ca un zeu şi să nu se schimbe nimic din cele înfăptuite de el pe când era la conducere.

Deschizându-se testamentul lui Caesar şi găsindu-se o-nsemnată danie făcută fiecărui roman şi văzându-i trupul, purtat prin for, ciuruit şi urâțit de lovituri, mul­ţimea n-a mai păstrat cuviinţă şi rânduială, ci a-ngrămădit peste mort bănci şi garduri şi mese din for şi le-au dat foc şi l-au ars; şi smulgând tăciuni aprinşi, au alergat la casele ucigaşilor, căutând să-i prindă şi să-i sfâșie.

Caesar moare la vârsta de cincizeci şi şase de ani.

MOARTEA LUI BRUTUS La bătălia de la Philippi, Brutus, găsindu-se în faţa lui Antoniu şi Caesar Octavius, în pri­ma luptă, a învins pe duşmanii aşezaţi în faţa sa, i-a dat înapoi şi s-a avântat să pustiască lagărul lui Caesar, dar când era pe punctul de-a da a doua luptă, a venit iarăşi ve­ denia, tot în timpul nopţii, fără ca să-i spună ceva, dar Brutus, înțelegând că e clipa fatală, s-a avântat în pri­mejdie.

Totuşi, n-a căzut în luptă, ci, după ce-a fost respins, refugiindu-se într-un loc râpos, şi-a repezit pieptul în spadă, încurajat, se spune, şi de un prieten, şi a murit.

JULIUS CAESAR

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

27

28

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

JULIUS CAESAR

QUICK QUESTIONS

QQ

7. MILYEN BABONÁID VANNAK?

Kevés van – nem szeretem például, ha az asztalomhoz hozzányúlnak, szeretek rendet hagyni magam körül.

Nincsenek babonáim.

8. MILYEN ÁLLAT LENNÉL?

11. MI A LEGSZEBB AJÁNDÉK, AMIT VALAHA KAPTÁL?

Papás-mamást.

Valamilyen zenésdit. Általában gitároztam vagy doboltam, elképzeltem, ahogy a gitár és a dob szól.

9. MELYIK ÁLLAT TESTESÍTI MEG SZÁMODRA A HATALMAT?

2. KI AZ A TÖRTÉNELMI SZEMÉLY, AKIRE A LEGINKÁBB FELNÉZEL? Márton Áron.

Nem lebegnek történelmi személyiségek a szemem előtt.

3. MIT JELENT SZÁMODRA A HATALOM? Béklyót.

10. HÁROM DOLOG, AMIÉRT SZERETSZ KOLOZSVÁRON ÉLNI. A Sétatér. A Szamospart.

Egy elfeledett Kolozsvár, egy lehetséges Kolozsvár és a jelen.

Valami nagyon kicsi… Zöldostoros.

Ha nincsenek babonáim, akkor nem lennék semmilyen állat, a kozmikus gondolkodás értelmében. Az a baj, hogy minden állatnak van egy tulajdonsága, és együtt fedik le ezt a gyönyörű életet. Ha én valamelyik mellett voksolnék, elveszítenék valamit. Persze valószínűleg ez a lényeg az életben, hogy ha valamilyenné válsz, akkor hiányzik a többi másmilyenség.

1. MIT JÁTSZOTTÁL LEGSZÍVESEBBEN GYEREKKORODBAN?

Bogdán Zsolt Viola Gábor

A varánusz.

Megyek a néphagyománnyal – az állatok királya.

Két szép szó.

A két kislányom.

12. MIT TARTASZ A LEGPOZITÍVABB TULAJDONSÁGODNAK? Negatívból van sok… Kiszámíthatatlan vagyok, de az is negatív inkább... Empátia!

A türelemben is aktív maradni.

13. MI A LEGVONZÓBB SZÁMODRA A HATALOMBAN? Semmi.

A segítségadás, a segíthetőség.

14. MILYEN HATALMAT SZERETNÉL? Önmagam fölötti hatalmat.

A tisztánlátás hatalmát.

15. STÚDIÓ VAGY NAGYSZÍNPAD?

Lehetőséget.

Is-is.

Is-is.

4. LÉTEZIK-E JÓ ÉS ROSSZ HATALOM?

16. MI VOLT A LEGEXTRÉMEBB SPORT, AMIT VALAHA KIPRÓBÁLTÁL?

Igen.

Igen. A jó hatalom kozmikusabb értelemben gondolkodik, a rossz hatalomnak nagyon szűk a látóköre.

Nincs szükségem adrenalinra.

Box.

17. KIKKEL ÉRZED LEGJOBBAN MAGAD? 5. MILYEN FILMET LÁTTÁL UTOLJÁRA? Aleksei German: Hard to Be a God.

Bárkivel szívesen elbeszélgetek, de szívesebben vagyok magammal.

Azokkal, akik kíváncsiak rám.

A Mad Max 2015-öt.

18. MIT TEHET AZ EGYÉN A HATALOMÉRT? 6. MIBEN HISZEL? Istenben.

Semmiben.

Nem érdekel.

Szinte semmit, mert azt kapja. A hatalomhoz csak hozzá lehet jutni, megszerezni nem lehet.

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

JULIUS CAESAR

19. MIT TARTASZ A LEGNAGYOBB HIÁNYOSSÁGODNAK? Türelmetlenség, indulatosság.

A vakságomat.

20. MI A LEGVESZÉLYESEBB SZÁMODRA A HATALOMBAN? Az ego.

A szubjektivitásba való mélységes elsüllyedés.

21. MI A KEDVENC VERSED? Most éppen Kányádi Sándor Levéltöredékek meg Radnóti Nem tudhatom. Hirtelen ez a kettő jutott eszembe, de sok van még, amit nagyon szeretek.

Nincs egy kedvenc versem.

23. KUTYA VAGY MACSKA? Kutya.

Valahol Popper Pétertől hallottam azt az ideológiát, hogy az ember tudatra ébredése a szétválasztással kezdődött. Borzasztó, ha ebben a kultúrateremtő gesztusban hierarchiára kényszerítik az embert.

24. TENGER VAGY HEGY?

28. MELYIK AZ A TÁRGY, AMELYET ELSŐ PILLANATRA A HATALOMMAL ASSZOCIÁLSZ? A zongora. Orgona. Újságpapír.

29. SZERINTED MA MI A HATALOM LEGHATÁSOSABB ESZKÖZE? A ravaszság.

Tenger.

Szintézis, vagy...?

A félrevezetés 30. KEDVENC MESEHŐSÖD?

25. STRATÉGIA VAGY NYÍLT TÁMADÁS? Nyílt támadás. Persze sajnos.

Na jó, stratégia.

Vas Laci. Édesanyám mondta egyszer ezt a mesét.

Nincs kedvenc, nagyon szeretem a meséket.

Az, amelyiket épp olvasom.

26. MI A HATALOM ELLENTÉTE SZÁMODRA? 22. MILYEN KÍNZÓESZKÖZTŐL FÉLNÉL A LEGINKÁBB? Attól, ha a gyerekeimen keresztül kínoznának..

Ha az arcomat valami középkori kínzóeszközzel csipkednék… Gyerekkoromban megdöbbentett, amikor tanultuk, hogy Dózsa Györgyöt szétvagdosták. Persze később megtudtuk azt is, hogy ez egy nagyon régi típusú büntetésmód volt, az, hogy az élő emberről a húst eltávolították. Bennem ez megrögződött, ez volt az első kínzáshoz kötődő félelmem.

A szelíd szeretet.

A szeretet.

27. MILYEN TÁRGYRA VÁGYSZ A LEGJOBBAN? Valami hangszerre. De igazából nem vágyok semmilyen tárgyra.

Egy jó gitárra.

31. MI A KEDVENC HANGSZERED? Zongora.

Valamiért az újdonság erejével hat rám a hang drum, a hangok és a matematika tökéletesen ötvöződik benne.

29

30

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

JULIUS CAESAR

39. MIN HÁBORODSZ FEL A LEGKÖNNYEBBEN? Bármin. Azon, hogyha akadályoznak, ha meggátolnak az utamban, ha valamiben visszafognak – akár a stopnál, vagy bárhol.

Az indulatáttételeken.

40. KI VIGYÁZOTT RÁD, AMIKOR KICSI VOLTÁL? A szüleim, a két nagyobb lánytestvérem – én voltam a legkisebb. Állítólag beszorult a fejem a kiságyba és úgy ordítottam, nem tudni, mennyit, mert a dadus, aki vigyázott rám, magamra hagyott több órán keresztül – ilyen daduskáim voltak.

41. HÁROM DOLOG, AMI ZAVAR KOLOZSVÁRON. Minden jól van úgy, ahogy van.

Ez a kurva drágaság. Nem tudom mi ez az önhittség, miért ilyen drága itt minden.

Ezek a rossz sörök. És talán a forgalom racionalizálásnak a hiánya.

42. FEJ VAGY ÍRÁS? Írás.

Kell hozzá játékszabály, szabály nélkül nem lehet eldönteni. Fej.

32. SZOKTÁL FŐZNI?

35. TUDSZ ÚSZNI?

Nem jellemző.

Nagyon ritkán.

Igen.

Igen.

43. JULIUS VAGY BRUTUS?

33. KI AZ A HÁROM URALKODÓ, AKIT MEGHÍVNÁL MAGADHOZ? MIT FŐZNÉL NEKIK?

36. MIRE VAGY A LEGBÜSZKÉBB?

Julius.

Nem vagyok kíváncsi egyetlen uralkodóra se…

Attila, Dzsingisz Kán és Julius Caesar.

Mindig érdekelt Heródes, neki madártejet főznék. És Ehnaton – ő volt az, aki a sok istenség közül a Napistent uralkodóvá tette, bevezette az egyistenhitet, ezzel a mi kultúránk is összeköthető. Vele szívesen elbeszélgetnék, hogy milyen tanácsok, impulzusok érték, amitől így gondolkodott. Nagyon szeretem a vörösboros marhapörköltet, neki azt főznék.

A harmadik meg azt hiszem, Hitler. Neki nem főznék, Milka csokit etetnék vele.

34. SZERINTED MI A KEDVENC ITALA CAESARNAK/BRUTUSNAK? Bor. Vörösbor, mondjuk burgundi (nevet).

Ha Brutus magyar lett volna, akkor a házi paradicsomlé lett volna. A házilag előállított paradicsomlé.

Hát akkor Julius.

Semmire, nem szeretem ezt a szót. A büszkeség ostobaság. Semmi nem az enyém, mindent ajándékba kaptam. Arra lennék büszke például, ha magamat le tudnám győzni.

Nincs büszkeségem.

44. MIT TENNE JULIUS BRUTUS HELYÉBEN? Ha én lennék, Caesarként a Brutus helyében?

Orvul nem támadnék. Az nem jellemezne.

Ugyanazt.

37. MELYIK A KEDVENC KÖNYVED? Most éppen az, amit olvasok: Gyarmati Fanni naplója. Annyira őszinte, csak megsüvegelni lehet, sokszor beleszerettem, nagyon tisztelem általa a nőt. Vagy Szentkuthynak a Prae című könyve – ezt a kettőt együtt olvasom most. És Márton Áronnak a beszédei.

Nem a kedvenc könyvem, de így kapásból ajánlok egyet, amit mindenkinek el kellene olvasnia: Ilja Ehrenburg: Julio Jurenito.

38. ÍRSZ NAPLÓT? Nem, pedig sokszor szeretnék.

Nem.

45. MI AZ UTOLSÓ DOLOG, AMIT ESTE, LEFEKVÉS ELŐTT CSINÁLSZ? Ha nem vagyok nagyon fáradt, akkor imádkozom.

Megpróbálok magamhoz térni.

46. MI A HOLNAPI PROGRAMOD? Az autómba kellene vegyek egy akkumulátort, vagy valakitől kell kérjek áramot.

Minél többet a családommal lenni, aztán próbálni.

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

JULIUS CAESAR

QUICK QUESTIONS

QQ

Bogdán Zsolt Viola Gábor 10. TREI LUCRURI PENTRU CARE ÎŢI PLACE SĂ LOCUIEŞTI ÎN CLUJ. Parcul central. Malul Someşului.

Clujul uitat, Clujul posibil şi cel prezent.

11. CARE A FOST CEL MAI FRUMOS DAR PE CARE L-AI PRIMIT? Două cuvinte frumoase.

Cele două fetiţe ale mele.

12. CARE ESTE CEA MAI POZITIVĂ TRĂSĂTURĂ A TA? Am mai multe negative… Sunt imprevizibil, dar şi asta este mai degrabă un aspect negativ...

Empatia!

A rămâne activ şi în așteptare.

13. CE TE ATRAGE CEL MAI MULT LA PUTERE? 1. CARE ERA JOCUL PREFERAT ÎN COPILĂRIE?

6. ÎN CE CREZI?

De-a mama şi tata.

În nimic.

Ceva legat de muzică. În general cântam la chitară sau băteam tobele, îmi închipuiam cum sună chitara sau tobele.

7. AI SUPERSTIŢII?

2. CARE ESTE PERSONAJUL ISTORIC PE CARE-L STIMEZI? Episcopul Márton Áron.

Nu am în faţa ochilor personaje istorice.

3. CE ÎNSEAMNĂ PENTRU TINE PUTEREA? Captivitate.

O posibilitate.

4. EXISTĂ PUTERE BUNĂ ŞI PUTERE REA? Da. Da. Puterea bună se gândeşte la scară cosmică, puterea rea are o perspectivă foarte îngustă 5. CE FILM AI VĂZUT RECENT? Aleksei German: Hard to Be a God. Mad Max 2015.

În Dumnezeu.

Puţine – de exemplu nu-mi place dacă cineva umblă pe masa mea, îmi place să ţin ordine în jurul meu.

Nimic.

Posibilitatea de a da ajutor.

14. CE FEL DE PUTERE ŢI-AI DORI? Puterea asupră-mi.

Puterea discernământului.

Nu am.

15. SALA STUDIO SAU SCENA MARE?

8. CE ANIMAL AI VREA SĂ FII?

Şi-şi. Şi-şi.

Ceva foarte mic… O euglenă verde.

Dacă nu am superstiţii, nu aş vrea să fiu animal, în sensul gândirii cosmice. Problema este că orice animal are o calitate, ele contribuie la această viaţă minunată. Dacă aş vota pentru unul sau altul dintre ele aş pierde ceva. Bineînţeles că esenţa vieţii este probabil aceasta: dacă dobândeşti o calitate, le pierzi pe celelalte.

9. CE ANIMAL ÎNTRUCHIPEAZĂ PENTRU TINE PUTEREA? Varanul.

După tradiţia populară: regele animalelor.

16. CARE A FOST CEL MAI EXTREM SPORT PE CARE L-AI ÎNCERCAT? Nu am nevoie de adrenalină.

Boxul.

17. CU CINE TE SIMŢI CEL MAI BINE? Stau de vorbă cu plăcere cu oricine, dar mai mult îmi place să fiu singur.

Cu cei pe care îi interesez.

31

32

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

18. CE POATE FACE INDIVIDUL PENTRU PUTERE? Nu mă interesează.

Aproape nimic pentru că o primeşte. Poţi să ai acces la putere, dar nu ţi-o poţi câştiga.

19. CARE CONSIDERI CĂ ESTE DEFECTUL TĂU CEL MAI GRAV? Lipsa de răbdare, irascibilitatea.

Lipsa clarviziunii.

20. CARE ESTE DIN PUNCTUL TĂU DE VEDERE ASPECTUL CEL MAI PERICULOS AL PUTERII? Egoul.

Scufundarea în adâncurile subiectivităţii.

JULIUS CAESAR

22. CARE ESTE POEZIA TA PREFERATĂ?

27. CE OBIECT ÎŢI DOREŞTI CEL MAI MULT?

În momentul acesta Levéltöredékek (Fragmente din scrisori) de Sándor Kányádi şi Nem tudhatom (Nu pot să ştiu) de Miklós Radnóti. Aşa deodată mi-au venit în minte acestea, dar am mai multe preferate.

Nu am poezii preferate.

Un instrument muzical. Dar de fapt nu îmi doresc niciun obiect.

O chitară bună.

23. CÂINE SAU PISICĂ?

Pianul. Orga.

Câine.

Cândva am auzit de la Péter Popper faptul că conştientizarea omului a început cu disjuncţia.

E teribil când omul este obligat să aleagă.

24. MAREA SAU MUNTELE? Marea.

Sinteză sau...?

21. CARE ESTE INSTRUMENTUL DE TORTURĂ DE CARE TE-AI TEME CEL MAI TARE? Dacă cineva ar încerca să mă tortureze prin copii mei.

Dacă mi-ar ciupi faţa cu un instrument de tortură din Evul Mediu… Copil fiind, am rămas stupefiat când am învăţat că Gheorghe Doja a fost tăiat în bucăţi. Desigur, mai târziu am mai aflat că asta era o pedeapsă foarte veche, îndepărtarea cărnii de pe omul viu. Acest lucru s-a fixat în mine, aceasta este teama mea primordială legată de tortură.

25. STRATEGIE SAU ATAC DESCHIS? Atacul deschis.

28. CARE ESTE OBIECTUL PE CARE ÎL ASOCIEZI LA PRIMA VEDERE CU PUTEREA?

Hârtia de ziar.

29. CARE ESTE ASTĂZI, DIN PUNCTUL TĂU DE VEDERE, MIJLOCUL CEL MAI EFICIENT AL PUTERII? Şmecheria.

Manipularea.

30. EROUL TĂU PREFERAT DIN LUMEA POVEŞTILOR? Vas Laci. Mama mi-a spus odată această poveste.

Bine, să fie strategia.

Nu am preferaţi, dar poveştile îmi plac foarte mult. Îl prefer pe cel pe care tocmai îl citesc.

26. CARE ESTE PENTRU TINE CONTRARIUL PUTERII?

31. CARE ESTE INSTRUMENTUL PREFERAT?

Iubirea blândă.

Iubirea.

Pianul.

Pentru mine este cumva o noutate hang drumul, care realizează un aliaj perfect între sunete şi matematică.

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

JULIUS CAESAR

32. GĂTEŞTI?

37. CARE ESTE CARTEA TA PREFERATĂ?

Nu mă caracterizează gătitul.

Cea pe care tocmai o citesc: Gyarmati Fanni naplója (Jurnalul lui Fanni, văduva poetului Miklós Radnóti). E o femeie atât de sinceră, nu pot decât să-mi scot pălăria în faţa ei, m-am îndrăgostit de mai multe ori de ea şi prin ea, datorită ei, am o mare stimă pentru Femeie.

Sau cartea intitulată Prae de Miklós Szentkuthy – pe acestea două le citesc acum, în paralel. Şi discursurile lui Áron Márton.

Foarte rar.

33. CARE AR FI CEI TREI DOMNITORI PE CARE I-AI INVITA LA TINE? CE LE-AI GĂTI? Niciun domnitor nu-mi stârneşte curiozitatea…

Attila, Genghis Han şi Iulius Cezar. Întotdeauna m-a interesat Irod. I-aş pregăti lapte de pasăre. Şi Akhenaton – el a fost cel care, dintre toate zeităţile, l-a făcut pe Zeul Soarelui autocrat, a introdus monoteismul de care poate fi legată şi cultura noastră. Aş discuta cu plăcere cu el, să aflu ce sfaturi, ce impulsuri i-au influenţat gândirea în această direcţie. Îmi place foarte mult tocana de vită cu vin roşu, i-aş face o tocană. Al treilea cred că ar fi Hitler. Nu i-aş pregăti nimic, i-aş da să mănânce ciocolată Milka.

34. CARE CREZI CĂ ESTE BĂUTURA PREFERATĂ A LUI CAESAR/BRUTUS? Vinul. Vinul roşu, să zicem cel de Burgundia (râde).

Dacă Brutus ar fi fost maghiar, atunci ar fi fost sucul de roşii de casă. Sucul de roşii făcut în casă.

35. ŞTII SĂ ÎNOŢI? Da. Da. 36. DE CE EŞTI CEL MAI MÂNDRU? De nimic, nu-mi palce acest cuvânt. Pentru că de fapt nimic nu îmi aparţine, am primit totul cadou. Aş fi mândru, de exemplu, dacă aş fi capabil să-mi înving trăsăturile negative, adică dacă aş putea să mă înving pe mine însumi.

Nu am nicio mândrie.

Nu este cartea mea preferată, dar e una dintre cărţile cele mai importante şi pe care toată lumea ar trebui să o citească: Julio Jurenito de Ilia Ehrenburg.

41. TREI LUCRURI CARE TE DERANJEAZĂ ÎN CLUJ. Toate sunt bine aşa cum sunt.

Scumpirea asta blestemată. Nu ştiu de unde atâta fudulie, de ce aici e atât de scump totul.

Aceste beri proaste şi poate lipsa raţionalizării traficului.

42. CAP SAU PAJURĂ?

Pajură.

Ar fi nevoie de o regulă, fără regulă nu poţi decide. Cap. 43. IULIUS SAU BRUTUS?

38. ŢII UN JURNAL? Nu, deşi deseori mi-ar plăcea s-o fac.

Nu.

Iulius.

Păi, să fie Iulius.

39. CE TE REVOLTĂ CEL MAI TARE?

44. CE AR FACE IULIUS DACĂ AR FI ÎN LOCUL LUI BRUTUS?

Orice. Dacă sunt obstrucţionat, dacă mi se pun piedici, dacă sunt reţinut când fac ceva – la un stop sau oriunde.

Transferurile furiei.

Dacă eu aş fi ca Caesar în locul lui Brutus?

Nu aş ataca mişeleşte. Acest lucru nu m-ar caracteriza.

Acelaşi lucru.

40. CINE A AVUT GRIJĂ DE TINE CÂND ERAI MIC?

45. CARE ESTE ULTIMUL LUCRU PE CARE-L FACI ÎNAINTE DE CULCARE?

Părinţii, surorile mele mai mari – eu fiind mezinul.

Se spune că mi-am prins capul în grilajul pătuţului şi am zbierat nu se ştie cât timp pentru că doica m-a lăsat singur – astfel de dădace am avut când eram mic.

Dacă nu sunt prea obosit, spun o rugăciune. Încerc să-mi revin.

46. PROGRAMUL TĂU DE MÂINE? Ar trebui să cumpăr un acumulator pentru maşină sau să cer curent de la cineva.

Vreau să stau cât mai mult cu familia, apoi mă duc la repetiţie.

33

34

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

JULIUS CAESAR

JULIUS CAESAR

SZERKESZTŐSÉG | REDACȚIA: VAJNA NOÉMI (FELELŐS SZERKESZTŐ | REDACTOR RESPONSABIL) SZERKESZTŐK | REDACTORI: BALÁZS NÓRA, BIRÓ RÉKA, CSÉP ZOLTÁN, DEÁK KATALIN, KOVÁCS KINGA , MIRELA SANDU FORDÍTÁSOK | TRADUCERI: KOROS-FEKETE SÁNDOR, KOROS-FEKETE ZSUZSÁNNA DESIGN: ERCSEI ZSOLT FOTÓK | FOTO: BIRÓ ISTVÁN KOLOZSVÁRI ÁLLAMI MAGYAR SZÍNHÁZ TEATRUL MAGHIAR DE STAT CLUJ IGAZGATÓ DIRECTOR GENERAL: TOMPA GÁBOR WWW.HUNTHEATER.RO

STAGIUNEA 2015/2016 | 223. ÉVAD

35

WILLIAM SHAKESPEARE

JULIUS CAESAR Jánosházy György fordítását átdolgozta Visky András Julius Caesar BOGDÁN ZSOLT Marcus Antonius BÁCS MIKLÓS Marcus Brutus VIOLA GÁBOR Cassius BALLA SZABOLCS Calpurnia KATÓ EMŐKE Portia GYÖRGYJAKAB ENIKŐ Jós | Prezicătorul ALBERT CSILLA Szolga / Octavius | Servitorul / Octaviu BODOLAI BALÁZS Decius / Messala DIMÉNY ÁRON Casca VÁTA LORÁND Lucius KÁNTOR MELINDA Trebonius FARKAS LORÁND Metellus FOGARASI ALPÁR Ligarius / Cicero / Költő | Poetul KERESZTES SÁNDOR Publius / Cinna, a költő | Cinna, poetul LACZKÓ VASS RÓBERT Cinna SZŰCS ERVIN Lepidus PLATZ JÁNOS

RENDEZŐ | REGIA: SILVIU PURCĂRETE Dramaturg | Dramaturgia: VISKY ANDRÁS Díszlet- és jelmeztervező | Scenografia: DRAGOȘ BUHAGIAR Zeneszerző | Muzica: VASILE ȘIRLI Rendezőasszisztens | Asistent de regie: ALBU ISTVÁN A dramaturg asszisztense | Asistent de dramaturgie: BIRÓ RÉKA Videó | Imagini video: CRISTIAN PASCARIU Ügyelők | Regia tehnică: GYÖRFFY ZSOLT, BÖJTHE PÁL Bemutató időpontja | Data premierei: 2015. OKTÓBER 9 OCTOMBRIE 2015 Nagyterem | Sala Mare