A repülő felverte a sivatagi port, amint a kereke betont ért. Remegett a levegő a géptest körül. Lassított, és lekanyarodott a pályáról a közeli telepkomplexum irányába. A Nap épp lenyugodni készült. Robert kilépett a feltáruló oldalajtón, és leugrott a talajra. Kezével a combjait és az ülőgumóit masszírozgatta, rázta a lábait, majd meglátta, hogy egy újabb tiszt siet a repülő felé, egy csinos hölgy szoknyás egyenruhában. Feltűnt neki a nő katonás, mégis kifinomult szépsége. – Ön bizonyára Robert Lance professzor! – üdvö zölte az kezet nyújtva. – A nevem Sylvia Mulligan, őrnagy. – Őrnagy…? Kezet fogtak. – Köszönöm hogy idefáradt! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy találkozhatok önnel. Sajnálom a kényelmetlenséget. – Köszönöm! Már nagyon várom, hogy végre választ kapjak a kérdéseimre. A katonái nem árultak el semmit. – Igen. Ez most már megtörténhet. Kérem kövessen, és mindenről tájékoztatjuk! A csomagjait utánunk hozzák. Elindultak az egyik épület felé. – Engedje meg kérem… Jól sejtem, hogy ez itt a híres 51-es Körzet? 27