
4 minute read
Érdemes figyelni a lakások energiatanúsítványára
Változnak a lakások energiatanúsítványára vonatkozó szabályok novembertől, az ingatlan.com. szerint a vevőknek továbbra is érdemes a dokumentum tartalmát beíratni az adásvételi szerződésbe, a Duna House pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a változó vevői igényekre reagálva már a hirdetési folyamat előtt érdemes elkészíttetni a tanúsítványt.
Az ingatlan.com. elemzésében felidézte, hogy az energiatanúsítványokra vonatkozó új rendelet szerint novembertől az eddigihez képest más lesz a bizonyítványok struktúrája és bővül a tartalma. Lakáseladásnál továbbra is kötelező lesz megcsináltatni az energiatanúsítványt, viszont nem lesz kötelező beírni annak tartalmát a szerződésbe. Az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint mégis érdemes ezt kérniük a vevőknek és megőrizni a dokumentumot.
Advertisement
Balogh László jelezte: korábban sokszor előfordult, hogy az energiatanúsítvány készítője személyesen fel sem mérte a lakást, hanem a távolból, néhány paraméter alapján állította ki a bizonyítványt, ami nem szabályszerű. Az elmúlt hónapokban ugyanakkor a vásárlók számára felértékelődtek az ingatlan energiafogyasztására vonatkozó információk. Ha az energiatanúsítvány alapján előzetesen várt rezsiköltségekhez képest a havi kiadások jóval nagyobbak lesznek, akkor az nagyon komoly felelősségi kérdéseket vethet fel. Ebben az esetben is jó, ha a szerződésben is szerepelnek az energiatanúsítványra vonatkozó adatok.
Az elemzés szerint a lakások rezsije már korábban is lényeges szempont volt a vásárlásnál, de most még fontosabbá vált. Az ingatlan.com adatai szerint ezt jelzi az is, hogy jelentős az eltérés a közepes állapotú, vagy felújítandóként eladásra kínált lakások és a jó állapotú, felújított, vagy újszerű ingatlanok ára között.
Budapesten a közepes állapotú, vagy felújítandó lakásoknál az átlagos négyzetméterár május végén 814 ezer forintot tett ki, a felújítottaknál ugyanez 19 százalékkal több, 872 ezer forint. A vármegyeszékhelyeken a felújítandó, vagy közepes állapotban lévő lakások esetében 461 ezer forint az átlagos négyzetméterár, miközben a felújított állapotúaknál meghaladja a 600 ezer forintot, azaz utóbbiak 30 százalékkal magasabb áron szerepelnek a kínálatban.
A Duna House PR és elemzési vezet ő je jelez te, hogy a lakások iránt érdekl ő d ő k jóval megfontoltabbak már a keresési folyamat leg elején is, az ár, az elhelyezkedés és az infrastruktúra mellett az ingatlan energiafelhasználása is a legfontosabb paraméterek közé került.
Benedikt Károly a közleményben kifejtette: bevett szokás, hogy a tulajdonosok az ingatlanok energiafelhasználását szolgáltatói számlák bemutatásával szemléltetik, de ez a módszer az ott lakók változatos szokásai és igényei miatt nem mutat valós képet az ingatlan állapotáról.
Novembert ő l megváltozik az épületek energiahatékonyságának értékelése, új energiabesorolási rendszert is bevezetnek. Az új energetikai tanúsítvány a korábbinál részletesebb és átláthatóbb lesz, könnyebben értelmezhet ő segítséget nyújt majd a vev ő knek és az el adóknak, mert külön értékeli például a f ű tést, a légkondicionálást és a világítást –hívta fel a figyelmet a szakért ő . Hozzátette, hogy az in gat lanpiaci el ő nyök mellett a jó energetikai jellemz ő kkel rendelkez ő tanúsított ingatlanok finanszírozási lehet ő ségei is jelent ő sen javulnak, mert a bankok a döntéshozatali folyamatban ezeket a jellemző ket is mérlegelik. MTI
Paul McCartney a BBC egy rádióműsorában elmondta, hogy a mesterséges intelligencia segítségével sikerült elkészítenie az „utolsó Beatles-felvételt” – számolt be róla a BBC hírportálja.
A fejlett technológia segítségére azért volt szükség, hogy John Lennon hangját egy régi demófelvételről fel tudja használni egy szám befejezéséhez. McCartney azt mondta, hogy a szám elkészült, és még idén be is mutatják.
Bár az egykori Beatles-zenész nem mondta el, hogy melyik számról lehet szó, de valószínű, hogy a Now And Then az, amit 1978-ban Lennon komponált. A demófelvételt McCartney 1994-ben kapta Yoko Onótól, az 1980-ban meggyilkolt John Lennon özvegyétől. A szám több más dallal együtt a „Paulnak” feliratú kazettán szerepelt, amit Lennon röviddel halála előtt készített.
A számokat Lennon túlnyomó többségben New York-i lakásában, a zongoránál ülve vette fel. A kazettáról Jeff Lynne zenei producer a Free As A Bird és a Real Love című dalokat még annak idején felfrissítette, és ezeket 1995-ben és 96ban ki is adták, mint 25 év után az „első új” Beatles-számokat.
A Now and Then felvételén is dolgozott az együttes, de végül ez nem készült el. McCartney szerette volna, ha mégis felveszik, mert neki nagyon tetszett a szerelmes szám szövege, és az is, hogy Lennon énekel benne. Azonban végül, mivel George Harrison ellene volt, mégsem csinálták meg – idézte fel.
A demo háttérzajoktól megtisztított új változatát 2009-ben CD-n is kiadták a rajongók számára. Azóta McCartney már sokszor megemlítette, hogy szeretné befejezni a számot.
Most végül a technológia fejlődése tette ezt lehetővé. A fordulópontot az jelentette, amikor Peter Jackson Get Back című Beatles-dokumentumfilmjéhez sikerült „megtanítani” a számítógépet arra, hogy felismerje a Beatles-tagok hangját és el tudja különíteni a háttérzajoktól és a hangszerektől, tiszta hangzást hozva létre. Ezzel a technológiával énekelhetett „duettet” Lennonnal legutóbbi koncertturnéján McCartney.
A ruhaüzem portáján két villanyszerelő sürgölődik.

– Mit dolgoztok, fiúk? – kérdezi tőlük az öreg Pista bácsi, a portás.
– Pista bácsi, már megint elment a fázis.
– Itt bizony nem ment ki senki, mióta én itt vagyok!
Bár a lehetőségnek McCartney nagyon örült, aggodalmait is megosztotta a hallgatókkal a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. „Ijesztőnek”, ugyanakkor izgalmasnak is nevezte ezt a jövőt. „Meglátjuk, hova vezet” – tette hozzá.
McCartney a londoni Nemzeti Képtárban megnyíló kiállítása előtt beszélt a rádióban. A tárlatot azokból a fotókból rendezték, amelyet a zenész 1963 decembere és 1964 februárja között saját fényképezőgépével készített, amikor a Beatles elindult a világhír felé. MTI
A 21 éves Max Park 3,13 másodperc alatt rakta ki a klasszikus Rubik-kockát az amerikai Kalifornia államban rendezett versenyen, ezzel bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe –számolt be róla a The Guardian című brit lap hírportálja.
Max Park először 15 évesen lett a Rubik-kocka kirakásának világbajnoka, az azóta eltelt években pedig sorozatosan gyűjtötte a bajnoki címeket a más és más fajta Rubik-kockák leggyorsabb kirakásáért.
A kaliforniai Long Beachben hétvégén megrendezett eseményen Park a kínai Jüseng Tu által 2018-ban felállított, 3,47 másodperces rekordot döntötte meg.
Schwan Park, Max édesapja a Guinness Rekordok Könyvének nyilatkozva elmondta, hogy mikor meglátták az eredményt, mindenki megdöbbent. Hozzátette, a rekord a klasszikus háromszor hármas Rubik-kocka- kirakás világában a „krémek krémjének” számít, így nagy öröm számukra, hogy fia bajnoki sikerei a négyszer négyes, az ötször ötös, a hatszor hatos és a hétszer hetes bajnoki címek mellett most ezzel is tovább bővültek.
A világbajnok amerikai először a Netflix által 2020-ban bemutatott The Speed Cubers című dokumentumfilmből lett közismert a Rubik-kocka rajongók között. A filmben egygyütt szerepelt versenytársával és barátjával, az ausztrál világbajnok Feliks Zemdegsszel, aki szintén számos kategória nyertese volt már. A két fiatalember már évekkel ezelőtt, a 2017- ben Párizsban megrendezett 9. Rubik-kocka világbajnokságon is egymás ellen versenyzett. Park ekkor alig 15 évesen vett részt az eseményen, ahonnan világbajnoki címmel tért haza. Park édesapja a Netflix dokumentumfilmjében beszámolt róla, hogy fia kétéves volt, amikor autizmussal diagnosztizálták. Szülei ezután számos úton próbálták fejleszteni a fiú finommotorikus készségeit, és a Rubik-kocka tűnt a legjobb választásnak: nemcsak a játék terápiás jellege miatt, hanem a versenyek adta helyzetekben Max szociális készségeit is jól tudták fejleszteni. A „ne gondolkodj, csak rakd ki” mottó vezérelte fiatal immár a Rubik-kocka hivatalos nagyköveti címét is viseli.