5 minute read

Túl fáradtak vagyunk

Egy felmérés szerint az emberek 35 százaléka a fáradtság miatt nem változtat az étrendjén és testmozgása mennyiségén –írta a The Guardian című brit napilap online kiadása.

A YouGov nemzetközi piackutató és adatelemző cég által a Rákkutatási Világalap (WCRF) megbízásából 2086 brit felnőtt körében végzett felmérés eredményei jól mutatják, milyen akadályokba ütközhetnek azok, akik egészséges szokásokat vezetnének be életükbe.

Advertisement

Arra a kérdésre, hogy mi akadályozza meg őket abban, hogy egészségesebben étkezzenek és gyakrabban mozogjanak, a férfiak 29 és a nők 40 százaléka válaszolt azzal, hogy túl fáradtnak érzi magát hozzá. A megkérdezettek 38 százaléka a motiváció hiányára, 30 százaléka az élelmiszerárakra, 26 százaléka az időhiányra, 25 százaléka pedig a munka és magánélet egyensúlyának hiányára hivatkozott. Huszonöt százalékuk az edzés költségeit, 16 százalékuk az önbizalomhiányt említette, 12 százalékukat pedig az akadályozza, hogy azt sem tudja, hogy kezdjen neki a változtatásoknak. Az online megkérdezett, reprezentatív mintában csak minden negyedik ember (24 százalék) mondta azt, hogy semmi sem akadályozza az egészséges életmód kialakításában.

A szöszi fizet. A pincér finoman megkérdi tőle? – És a borravaló?

Erre a szöszi: – Borravaló? Én bort nem ittam!

„Az embereknek sűrű az időbeosztásuk, és tudjuk, hogy sokak számára a legutolsó dolog, amit fáradtan vagy motivációhiányos állapotban meg akarnak tenni, az az, hogy a semmiből elkezdjenek főzni vagy edzőterembe járjanak” – mondta Matt Lambert, a WCRF egészségügyi információs és promóciós menedzsere.

A szervezet nyolchetes projektet indít az egészséges életmódról, amely reményei szerint lehetővé teszi, hogy az emberek egészségesebb szokásokat építsenek be a mindennapjaikba. A WCRF rámutatott: a helyes táplálkozás és a testmozgás fontos eszköz a rák és más betegségek kialakulása kockázatának csökkentésében.

A Rákkutatási Világalap becslései szerint a rákos esetek negyven százaléka elkerülhető lenne, ha az emberek egészségesebb életet élnének.

Nyáron minden évben rengeteg tábor közül válogathatnak a gyerekek, de az idei kínálat témáit elnézve kiemelkedően sok a különleges, extrém és meghökkentő tábortéma. A hagyományos táborok mellett a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál összegyűjtötte az idei vakáció legérdekesebb, legfurcsább, legextrémebb táborait. Paraszt-wellness vagy egy hónapos katonai kiképzőtábor? Sőt, felfedezheti gyermekét a Barcelona vagy a Juventus focicsapat is!

Paraszt-wellness, tanyasi olimpia és kutyasuttogók

Tanyás gazda tábor, ahol a tábor leírása szerint van lehetőség kipróbálni naponta a paraszt-wellness élményeit, tehenet fejni, sajtot, igazi gyümölcsös házi joghurtot készíteni, csordát terelni, szénát betakarítani, szénás szekeret rakni. A Farm tábor is nagyon népszerű, ahol megtanítják a fiataloknak az állatok etetését, gondozását, sőt a vállalkozó kedvűek kipróbálhatják a túró és sajtgyártást is. Egy keceli Tanyasi Kalandozások táborban mezei kincsek felkutatása, különböző ügyességi feladatok megoldása, csónakázás, állatok körüli teendők mellett kecs- kesajt készítés, sőt tanyasi olimpia is szerepel a programban. De az állatos programlehetőségek közül nem lehet kifelejteni a gyermek - kutya kommunikációs tanfolyamot sem, ahol a kutyák viselkedését, szokásait, a kutyakiképzés fortélyait ismerhetik meg a gyerekek, igazi kutyasuttogókká válhatnak.

Robotika, mesterséges intelligencia, 3D tervezés

A modern szegmens iránt érdeklődőknek sem kell aggódnia, elérhető idén robotikatábor, dróntábor, mesterséges intelligencia tábor, de foglalható olyan digitális élménytábor, ahol kipróbálhatják a gyerekek a 3D tervezést, nyomtatást, a mikrovezérlők programozását, robotok irányítását, greenboxos kisfilmek készítését is. Sőt, a film és rajzfilmkészítés is terítéken van, egyes nyaralásokon kézzel rajzolt megoldásban, klaszszikus metodikával készítenek saját rajzfilmet a gyerekek, míg a másik lehetőség programja egy 3D-s animációs film teljes elkészítésére tanítja a táborozókat.

Dzsungelharcos gyerekek, egy hónapos kiképzés

A katonai, military és honvédelmi táborok témája sok éve még extrémnek tűnt, míg tavaly, a Táborfigyelő felmérése alapján, már a negyedik legkeresettebb vakációs tematika volt. Itt is a klasszikus katonai táboroktól egészen a különleges, sőt merész területekig terjed a kínálat: van olyan military tábor, ahol dzsungel körülmények között hajtanak végre egy missziót a gyerekek, de olyan pest megyei tábor is elérhető, ahol nem csak egy hetes, hanem egy hónapos turnusok is vannak. Azaz elmegy gyermekünk a táborba, és egy hónap múlva látjuk újra.

Most fedezi fel a gyereket a Barca vagy a Juve!

A sporttáborok kínálata is rendkívül széles, a csapatsportoktól, mint kézilabda, röplabda, foci, egészen az egyéni sportokig, mint úszás, görkorcsolya, kajak-kenu, evezés, minden megtalálható. A csapatsportok közül kiemelkednek a spanyol Barcelona és az olasz Juventus labdarúgó csapatok magyarországi táborai, amelyek különösen népszerűek.

Tiktoker,

youtuber, podcaster vagy tőzsdecápa

A média és a közösségi média hatása sem kerüli el a táborkínálatot, lehet idén a táborozókból videós, tiktoker, youtuber, podcaster, rádiós, újságíró, blogger, sőt brókernek és tőzsdecápának tanulhatnak a táborozók! Ebben a gazdasági és pénzügyi nyári táborban többek között felderítik a világválságok okait, az értékpapír-kereskedés csínját-bínját és az igazán tuti cégindítás hozzávalóit. A pénzügyi tudatosságot célozzák, szóba kerül a hitel és a befektetés, górcső alá kerülnek olyan pénzügyi fogalmak, mint a kétszintű bankrendszer, az árfolyamok, a betéti és hitelkártya, a tőzsdék és a pénzalapok működése, illetőleg az öngondoskodás, az előtakarékosság és a tanulmányok finanszírozása is.

A 8–15 éves, iskolás korosztály mobiltelefon-használatát és online viselkedését vizsgálta egy újszerű komplex módszertannal a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából a Fabricula kutatócég. A tanulmányból kiderült, hogy a vizsgált korosztály tekintetében az átlagos napi képernyőidő 234 perc, azaz naponta közel 4 óra, a legtöbben a közösségi médiát használják, és azon belül is a TikTok vezet.

Az NMHH új honlapján, az onlineplatformok.hu-n közzétett, a Fabricula kutatócég által végzett felmérés újdonsága a vizsgálat során alkalmazott módszertan. Ennek lényege, hogy a felmérés keretében egyaránt használtak kérdőíves (online survey alapú) adatgyűjtést és az általános okostelefon, illetve applikációhasználati szokásokat felmérő szoftveres adatgyűjtést is. Ezzel a módszerrel a korábbi kérdőíves felmérésekhez képest más perspektívából egy pontosabb képet kaphatunk arról, hogy mit is jelent valójában az okostelefon és annak használata egy gyermek életében.

A minta korlátozottsága (80 fő) miatt az eredményekből csak a szokásosnál nagyobb óvatossággal tehetők becslések, illetve vonhatók le következtetések a teljes 8–15 éves korosztályra vonatkozóan, az alkalmazott módszertan újszerűsége miatt a kutatás eredményei mégis nagyon hasznos közvetlen információkkal szolgálnak a korosztály telefon- és internethasználati szokásaival kapcsolatban.

Mikor és mennyi ideig használ- ják a gyermekek a telefonjukat?

Az átlagos napi képernyőidő a megkérdezettek körében 9 perc és a közel teljes nap között változott. Az átlagos napi képernyőidő a teljes mintára és a teljes vizsgálati időszakra (de csak az aktív napokra) számolva 234 perc, azaz naponta közel 4 óra. Az életkor növekedésével párhuzamosan nő a készülékhasználat átlagos ideje.

A kutatásban résztvevő gyermekek egy kisebb részének telefonjain hétköznapokon már hajnali 4 óra után megfigyelhető az aktivitás növekedése, amely nagyjából fél 6 és fél 7 között éri el a reggeli csúcsot, majd kisebb visszaesés után fél 8 és 8 között van egy újabb emelkedés. Hétköznapokon, tanítási időben viszonylag alacsony mértékű a telefonhasználat, bár életkor alapján elég nagy eltérések figyelhetők meg. Minél idősebb a gyermek, annál nagyobb eséllyel használja a telefonját hétköznap délelőtt. Éjfél és hajnal 5 óra között természetesen a legtöbb gyermek nem használja a telefonját, azonban a kutatásba bevont gyermekek közül többen voltak akik, ha nem is minden nap, de az adatgyűjtés időszaká- ban az éjszaka közepén is aktívak voltak, néhányan pedig kifejezetten sokat használták éjjel, például filmek nézésére.

A vizsgált készülékekre telepített (és legalább egyszer használt) alkalmazások átlagos száma 76 volt, ami 6 és 147 között változott készülékenként. A kutatás számára releváns applikációk száma 1404 volt. A telefonok aktív képernyőidejének közel 60 százalékát a közösségi média (39 százalék) és az egyéb kommunikációs alkalmazások, például böngészők és üzenetküldők (19 százalék) tették ki.

A legnépszerűbb közösségimédia-platformok (Facebook, Instagram, TikTok, Snapchat, YouTube, Messenger) érintettek az összes rögzített alkalmazásindítás felében (49 százalék). A teljes adatbázisra kiszámolva a gyermekek telefonjukkal eltöltött összidejének 18 százaléka a TikTok-on zajlik, további 12 százalék pedig a YouTube-on. A tiktokozás napi átlaga 80 perc, a YouTube-é 37 perc, a Messenger és az Instagram pedig napi 21 perc. A Facebookon 17 percet, míg a Snapchaten napi átlagban 11 percet töltenek az applikációt használó gyermekek.

This article is from: