Gyönyörök kertje

Page 1

75. SZÜLETÉSNAPOMRA

Halász Géza karikatúrái


Hogy a szeme, a füle, a lelkiismerete légy a világmindenség Teremtőjének, te mafla! (Falfelirat egy New York-i mozi vécéjében Kurt Vonnegut, Bajnokok reggelije)


GYÖNYÖRÖK KERTJE 75. születésnapomra


web: http://zu.hu

© Halász Géza 2022.

Készült a Budapsti Corvinus Egyetem Digitális nyomdájában. Nyomdavezető: Dobozi Erika


Mennyi? – 75! Egy asztal köré gyűlik a család, a barátok, vagy két asztal köré, hogy elférjünk, vagy virtuálisan ott ülnek egy harmadiknál, negyediknél, akik telefonon, vagy a Facebook-on köszöntenek, mind engem ünnepelnek, most múlok el 75, ami nagy dolog, ahogy Zámbó Kornél mondja, fiatal mindenki lehet, de öreg csak a java. Mindig szerettem a képeket, szerettem rajzolni, a festést is megpróbáltam, de igazán a karikatúra jött be. Gimnáziumban, Szolnokon – ahol amúgy kölcsönösen tuningoltuk egymás humorát padtársammal, Kolláth Gyurival, a későbbi jogásszal, – megrajzoltam az osztály karikatúra-tablóját, nyugdíjba vonulásom előtt pedig közgázos tanszékemét.

Voltam úszómester esztergályos, műhelyírnok, múzeumi segédmunkás, SZOT-kultúros, majd gólya a Közgázon. Az egyetemen a Közgazdász lapnál találtam meg a helyem. Jól éreztem magam, rengeteget szórakoztam és tanultam itt, elsősorban újságírást, de felnőttként gondolkodni, vitatkozni is a gazdaságról, politikáról, filmről, színházról. Mindig volt téma. Egy évfordulóra Farkasházyval kiadtuk az egyetem humorkötetét, a Gőzgazdászt.


szöveges. A szöveg sokszor eldönti, lezárja a gondolkodást, a kép a fantáziánkra bízza a poén feloldását, ezzel a napi aktualitás szintjéről könnyebben emelheti magasabb absztrakciós szintre mondandóját. (És mindig van, aki érti…)

Sokat vitatkoztam Kincses Gyurival, aki a diáklap főszerkesztője volt, mert állandóan fölös címeket, képaláírásokat adott a rajzaimhoz. (Persze, a tördelésnél mindig jól jött egy plusz sor.) Sokan gondolják, hogy az a jó karikatúra, amelyikhez szöveg is tartozik, mert ott mondják el a poént. Nem vitatom, de nekem a szöveg nélküli karikatúra jött be igazán, úgy gondoltam, és gondolom ma is, hogy a képi információ több lehetőséget adhat elgondolkodni a látottakon, mint a

Tanszékemen is kitűnő hangulat volt. Kiss Imre tanszékvezetőm harsány humora feledhetetlenné tette előadásait, Gábor András fanyar szarkazmusát pedig kifejezetten élveztem. Aztán az egyetem kiadójának, az Aulának lettem egyik vezetője. Megismerhettem professzoraink színét-javát, Szentes Tamást, Kozma Ferencet, Chikán Attilát, Bekker Zsuzsát, Veress Jóskát – őt már nem kellett megismerni – és könyveiket, tőlük azt is megtanultam, amit diákkoromban ellógtam.


Ezredforduló táján küldtem el pályamunkáimat a Karikatúra Fesztiválra, ahol díjat is kaptam, és egyszerre megismertem minden karikaturistát, aki számít. Legtöbbet Császár Tamás tett azért, hogy ebből a sok individuumból csapat legyen, egy szakosztály a MÚOSZban, később a KOKSZ is megalakult. Ma már igazi baráti közösség lettünk, nagy veszteség, hogy ő már nincs köztünk. A MÚOSZ Karikaturista szakosztály két egymás után lemondó vezetője után senki nem vállalta volna az elnökséget, ha nem dobom be magam egykori szervezői tapasztalataimat lobogtatva. 2002 óta viselem megtisztelő titulusom. Egyszer meglepő email-t kaptam Fehér Bélától, a Magyar Nemzet hétvégi kulturális mellékletének akkori szerkesztőjétől, pont olyan

karikatúrákat szeretnének közölni, mint az enyémek. Megijedtem, mert még soha nem volt heti rendszeres teljesítés-kényszerem, eddig csak akkor rajzoltam, igazi amatőr módra, ha kedvem volt. Szerencsére az elején tisztáztuk, hogy a Halász Géza show rovatban nem kell napi aktualitásokra reagálni. Így immár huszadik éve a Lugas Magazinban jelennek meg többnyire békés, filozofikus munkáim.


A Népszabadság megszüntetése után, Kereszty András, az egykori főszerkesztő elindította az Új Népszabadságot az interneten, azóta ott is megjelennek mozgó és állóképeim kicsit jobban alkalmazkodva a napi eseményekhez. Itt már kiélhetem ellenzékiségemet! Albumom is jelent meg, Csaszi, Frank Iván és Szerényi Gábor közreműködésével, és néha benevezek egy-egy karikatúra pályázatra. Van is pár kisebb-nagyobb díjam, például büszkeségem, a World Press Cartoon második díja, vagy a Kétfilléres-díj, amit karikaturista társaim szavaztak meg. Azt hiszem, sikerült a humort átörökíteni családomnak is, ha együtt vagyunk, zeng a ház a mókától, kacagástól. Gergő, aki már gimnazista, ötévesen megállapította, hogy nagypapa te inkább vicces

vagy, mint gyönyörű. Eszti pedig minden alkalommal meglep egykét nagy poénnal: kis óvodás volt például, amikor közölte, hogy már azt is tudom, hogy a tűzcsapból víz folyik. Amúgy üzenem mindenkinek, hogy nem a hetvenöt év volt a végső cél, nem állok meg százhúszig. Addig minden biztatást köszönök! Dunakeszi, 2022. július


Rajta!



















GÖRÖGDINNYE


CHEESE!






























HENDIKEP





Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.