XXIX. évf. 23. szám 2015. június 3.

Page 1

Gyémánt díjat kapott az esernyõs projekt 2. Tragédia az úton, ketten meghaltak 4.

Az elvarázsolt táncgála 9. Alen aranya a Pannóniaringen 18.

tükör

fotó: pozsgai ákos

Halasi

Hétvégén főtérnyitó fesztivál Óriási buli lesz a városközpontban

Részletes program a 20. oldalon

2015. június 3. • XXIX. évfolyam 23. szám•Ára: 195 Ft

Alapítva 1987-ben


ünnepi

2015. június 3.

Gyémánt díj Gyémánt díjat nyert NagyApáti Ivett ötletével a Konduktív Pedagógia Kiskunhalason Alapítvány a Magyar Marketing Szövetség „Országos Városmarketing Díj 2015” pályázatán. A hazai marketing szakma jeles képviselői a Konduktív Pedagógia Kiskunhalason Alapítvány által beadott pályázatot kimagasló szakmai színvonalúnak tekintette, s ezért Városmarketing gyémánt díjjal és védjeggyel jutalmazta. Az alapítvány a halasi Esélyegyenlőségi nap, vagyis az esernyős jótékonysági rendezvénnyel pályázott, amelynek ötletgazdája, főszervezője Nagy-Apáti Ivett, a lebonyolítója a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. volt. A jótékony-

sági akcióval több mint félezer színes esernyőt értékesítettek a szervezők, amiből több mint egymillió forint gyűlt össze egy speciális játszótér építésére sérült fiatalok számára. A „Városmarketing gyémánt” elismerő díjat, védjegyet az a pályázószervezet kaphatja meg, aki pályázat benyújtásával bizonyítja, hogy eredményes, a szakmai zsűri által színvonalasnak értékelt városmarketing tevékenységet végzett. Kép-szöveg: P. Á.


fókuszban

2015. június 3.

Mindennapi útjainkat javítják Már megkezdődött a városban a kátyúzás, Farkas Dániel alpolgármester hétfői sajtóbeszélgetésén azt mondta, most szállították le a Városgazda részére a szükséges anyagot. A városvezető hozzátette: idén pályázati forrásból, saját erőből és a lakosság hozzájárulásával igyekeznek minél több szakaszt felújítani, illetve ahol szükséges, burkolattal ellátni. ményét fejezte ki, hogy ebben az uniós pályázati ciklusban erre lesz lehetőség.

fotó: pozsgai ákos

Több kritika is érte az elmúlt napokban a Városgazda Zrt.-t az utak állapota, a rengeteg kátyú miatt. Kiderült, eddig nem állt rendelkezésre a szükséges anyag, péntektől viszont megkezdődtek a munkák. Külső vállalkozót is bevontak a feladatba. Farkas Dániel alpolgármester szerint a jövőben is a Városgazdának lesz feladata az utak karbantartása. A közút kezelésében lévő városi szakaszok javítása érdekében pedig majd lobbiznak a szükséges helyen. Azt mondta a városvezető, hogy ha a Városgazda tudna pályázni, akkor olyan gépeket tudna beszerezni, amivel hatékonyabb lenne az utak kezelése is. Farkas Dániel re-

Gyűjtőutak Még idén szeretnék felújítani a Bajza utcát, mint az egyik legrosszabb állapotú halasi gyűjtőutat. Hasonló funkcióval 27 szakaszt jelölnek a városban, most a képviselő-testület döntött, hogy az elkövetkező években milyen sorrendben renoválják ezeket. A Bajza utca került a lista élére, itt szeretnének pályázati forrást is bevonni, a szükséges önerőt, 20 millió forintig a költségvetés biztosítja. Azért ez az út élvezett elsőbbséget, mert itt kész tervek áll-

nak a város rendelkezésére. Kiderült az is, hogy a Bajza után a Petőfi, a Jókai és a Batthyány következik a sorban. Közösen a halasiakkal A napokban döntött a testület az útrendeletről is, amelynek segítségével, lakossági hozzájárulással javulhatnak szakaszok, épülhet útalap, lehet aszfaltozás. A városházán lehet érdeklődni a részletek-

Hamarosan eltűnik a gödör

ről, a terheket fele-fele arányban állja az önkormányzat és az ott élők. A jelentkezésekről minden esetben a képviselő-testület dönt majd. Szóba került a Kopolyai út rossz állapota is. Kiderült, hogy ennek a nagy forgalmú szakasznak nem tisztázottak a tulajdoni viszonyai. Ugyanez igaz a Szabadkai és a Kőrösi út egy részére is. Ebben a kérdésben már megkezdődtek az egyeztetések – derült ki a tájékoztatón. JL

röviden Halashalom, a dombunk

Nevet kapott az a domb, amely a Jókai utcai volt hulladéklerakó kármentesítése kapcsán keletkezett. A Zöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesületének pályázatára 27 javaslat érkezett. A civil szervezet a Jókai-domb elnevezést szerette volna, emellett még az Újhalom, a Halashalom és a Halacsony került a képviselő-testület asztalára. A bizottsági ülésen a Halashalom kapott négy igen és két tartózkodó szavazatot. A képviselők végül ezt hagyták jóvá, a jövőben ez szerepel majd a térképeken és a hivatalos dokumentumokon is.

Főtéri net Öt hónapja éktelenkedik egy több méter széles és legalább egy méter mély gödör a Csalogány utcában. Csőtörés miatt szakadt be a föld és az úttest egy része. A magas talajvíz miatt később újabb meghibásodás keletkezett, a vízszolgáltató azt ígéri, hogy néhány hét múlva eltűnhet a gödör. Tavaly december elején előbb egy ívóvízvezeték tört el, majd a helyreállítást követően a magas talajvíz miatt tovább süllyedt talaj és a szennyvíz-csatorna rendszer is meghibásodott a Csalogány utcában. Az elmúlt öt hónapban sem szivárgott el természe-

tes úton a magas talajvíz, ezért továbbra sem lehetett betemetni a hatalmas krátert, nehogy a mozgó talaj további károkat okozzon a vízvezetékrendszerben. A vízszolgáltató most egy speciális vákuumszivatytyút telepít az utcába és mesterségesen szívatják el a magas talajvizet. A beavatkozás hozzávetőleg további 3-400 ezer forinttal növeli a helyreállítás költségeit, tovább azonban nem várnak – közölte lapunkkal Mátyus Zoltán, a Kiskunsági Víziközmű-szolgáltató Kft. ügyvezetője, aki azt is elmondta, hogy várhatóan három hét múlva fog eltűnni a hatalmas gödör. Kép-szöveg: P. Á.

Hamarosan ingyenes internetezési lehetőség lesz a halasi főtéren. A képviselő-testület arról döntött, hogy a jövőben Wi-Fi segítségével lehet majd a centrum területén szörfözni a világhálón. Erről a tervről már korábban is beszélt a városvezetés, sőt több politikai szervezet választási kampányában is elhangzott tervként ennek bevezetése. Egy vállalkozó segítségével valósulhat meg az ingyenes netezési lehetőség, amely a tervek szerint észak-déli irányban a postától a Posta utcáig, míg kelet-nyugat irányban a piactól a Jósika utcáig üzemel majd. A szükséges átjátszó berendezéseket a városháza tornyára és tűztornyára telepítik.


kék fény

2015. június 3.

Kettős tragédia Vaddisznó okozott halálos balesetet Hétfő éjjel egy Jánoshalma felé haladó Daewoo elé ugrott az úttestre egy vaddisznó. Az elgázolt vadkan a Daewoo mögött érkező Opel Astrának is nekicsapódott, a gépkocsi vezetője elvesztette az uralmát a jármű felett és az árokba rohant, ahol egy fának ütközött. Az Opel sofőrje és utasa a helyszínen életüket vesztették.

A baleset fiatal áldozata a napokban lett volna 28 éves baleset történik. Ennek egyik oka, hogy ezek a hónapok a természetben élő állatok legaktívabb párzási időszakát jelentik. Többek közt ekkorra esik, amikor a vadak a szokásosnál is figyelmetlenebbek. Nem törődnek a forgalommal, a zajjal és cseppet sem észlelik a járműveket

leginkább a vonulásukra. A szakemberek szerint, ha sakál, vagy kóbor kutyák hajtják meg a vadakat, illetve valamitől megijednek, ilyenkor kell leginkább azzal számolni, hogy hirtelen kiszaladnak az úttestre. A vadásztársaságok ezért óvatosságra intik a járművezetőket, hogy

A Daewoo utasainak az ijedelmen kívül nem esett bajuk A baleset este tíz óra után néhány perccel történt, amikor előbb egy Daewoo elé ugrott a százkilós vaddisznó, majd az elgázolt állat a Daewoo mögött érkező Opel Astra szélvédőjére repült. Az Opel vezetője félrerántotta a kormányt, a bal oldali árokba hajtott, ahol egy fának csapódott. A balesetben a Daewoo utasainak nem esett bajuk, az Opelt vezető 28 éves férfi és a mellette ülő utasa, egy 52 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették. Információink szerint a közeli Renner Bt. dolgozója volt a baleset két áldozata. A műszak végeztével tartottak hazafelé Jánoshalmára, amikor bekövetkezett a baleset. A munkatársaik mögöttük jöttek a

cég buszával, sokkolta őket az ütközés látványa. Ők voltak az elsők, akik értesítették a mentőket és a tűzoltókat. – Megpróbáltuk kiszabadítani a roncsból a kollégáinkat, beszéltünk is hozzájuk, amíg megérkeztek az első mentők. Az idősebbik, 52 éves férfi meghalt, a sofőr életéért azonban még háromnegyedórán át küzdöttek a mentősök, többször is megpróbálták újraéleszteni, de hiába. Éppen másnap ünnepelte volna 28. születésnapját – mesélte a helyszínen az egyik elkeseredett dolgozó, aki segítette a mentők munkáját. A baleset miatt a mentés és a helyszínelés idejére teljes útzár volt a Kunfehértó-Jánoshalma között vezető útszakaszon. Nyaranta mindig rengeteg vad-

A vadásztársaság óvatosságra inti a gépjárművezetőket maguk körül. Az esti szürkület utáni időszakban, amikor a táplálkozó helyről a pihenőhelyre, illetve a hajnali pirkadat előtt, amikor a pihenőhelyről a táplálkozási helyre vonulnak vissza, ilyenkor kell számolni

elejét lehessen venni a baleseteknek, de azt minden szakember elismeri, hogy az állatok váratlan felbukkanására az utak mentén nem lehet igazán felkészülni. Kép-szöveg: Pozsgai Ákos

Felfüggesztett börtön a gyerekgyilkos áramtolvajoknak Halált okozó foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettében mondta ki első fokon bűnösnek a Kiskunhalasi Járásbíróság azt a két halasi férfit, akik illegálisan vételezték az áramot és a szabálytalanul bekötött villanyvezeték agyonütött egy kétéves kislányt. Az eset még tavaly augusztusban történt a Sáros utcában, ahol az egy háztartásban élő M. László és K. Mátyás illegálisan egy kábelt kötött az utcán futó villany légvezetékre és bevezette a házukba. A szabálytalanul bekötött, szigetelő-

szalaggal összetoldott, a földből felvezető vezetéket megfogta a családban élő kétéves kislány, aki halálos áramütést szenvedett. Az eszméletlen gyereket, aki súlyos oxigénhiányt és súlyos szív- és agykárosodást szenvedett, a mentők előbb a

ellenére meghalt. A bíróság az ügy elsőrendű vádlottját, M. Lászlót, a gyermek apját 2 év börtönre, míg a másodrendű vádlottat, K. Mátyást 1 év 6 hónap börtönre ítélte. Mindkettőjük esetében a büntetés végrehajtását 4 évre felfüggesztette a bíróság és elrendelte a pártfogói felügyeletet. Az ítéletet a vádlottak tudomásul vették, a Kiskunhahalasi kórházba, majd a szegedi kli- lasi Járási Ügyészség súlyosbításért nikára szállították, ahol a kislány a fellebbezett. Kép-szöveg: P. Á. gyors és gondos orvosi beavatkozás


gazdaság

2015. június 3.

Halasi cégé Siófok egyik legnagyobb beruházása A magyar tenger exkluzív részénél, a siófoki Ezüstparton épít luxusapartmanokat a SunSet Kft. A halasi cég mintegy 65 ezer négyzetméteres területen dolgozik, a kettő, huszonhat lakásos épülettömb várhatóan jövő márciusra készül el. A vállalkozás ügyvezetője, Fuchs József azt mondja, hogy a közelmúltban adtak át Zamárdiban egy hasonló létesítményt, ott is a Sunset volt a kivitelező. sa a halasi SunSet Kft. nevéhez fűződik. Fuchs József ügyvezető a Tükör megkeresésére elmondta: kettő, huszonhat luxusapartmant befogadó létesítmény alapozási munkálatai kezdődtek meg a közelmúltban. A minőségi munka, a kivitelezés elvárás, a cég jól tudja ezt, és igyekszik megfelelni a nem mindennapi kihívásnak. Fuchs József hozzátette: az apartmanok mellett medence, kocsibeálló is épül, a beruházást a tervek szerint jövő márciusban adják majd át. Kiderült az is, hogy már tíz ingatlan gazdára is talált és a többi iránt is van kereslet. Hogy ennek mi a titka? – A közelmúltban adtunk át ZamárMintegy másfél milliárdos építke- diban egy hasonló létesítményt, ott is zés zajlik Siófokon, az Ezüstparton. mind a 29 ingatlan elkelt. Úgy érzéA város egyik legnagyobb beruházá- kelem, hogy csak és kizárólag a mi-

nőséget lehet eladni, ennek kell megfelelnünk – fogalmazott a cégvezető, aki ezúttal is, a másik beruházásnál bevált tervezőcsapattal dolgozott. Fuchs József tapasztalata az, hogy a lakáspiacon elindult valami, nőtt a kereslet az ingatlanok iránt. Főként befektetésként keresik a jó minőségű otthonokat, házakat. A SunSet is vál-

Sikeres szakmai nap a Fárszernél Remek időjárás, közel húsz kiállító várta a Fárszer szakmai napján és majálisán az érdeklődőket. Fárbás Gábor cégvezető és munkatársai kitűnő házigazdának bizonyultak, a kissé kötetlenebb körülmények között a tapasztalatcsere mellett lehetőség volt a barátságok elmélyítésére is. Második szakmai napját és majálisát szervezte meg a Fárszer saját, Szénás utcai telephelyén. Az előkészületek hónapok óta tartottak, valamennyi partnerüket értesítették, meghívták és bemutatkozási lehetőséget biztosítottak számukra. Közel húszan el is fogadták az invitálást és

Fárbás Gábor cégvezető és munkatársai igyekeztek mindenben a vendégek kedvében járni

Intézményfelújítások Pályázati önerő biztosítására és felújítások megvalósítására elkülönített 10 millió forintos keret felosztásáról döntött a képviselő-testület. A legnagyobb összeget, 3,4 millió forintot a Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete használhatja fel, ezt a kötelező karbantartási feladatokra költik majd el. A Kertváro-

si Általános Iskola 3 millió forintot fordíthat fűtéskorszerűsítésre, 2,5 millió forint jut a Kölcsey utcai rendelők renoválására. A Lomb utcai óvoda konyhafejlesztésre 1,2 millió forintos pályázati önerőt kapott, a Halasmédia 160 ezer forintot fordíthat a Városmarketing Iroda kialakítására. J. L.

tott az elmúlt években, immáron generálkivitelezői a beruházásoknak. Csarnokokat, irodaházakat építenek, mint megtudtuk: az elmúlt években 250 lakást adtak át új tulajdonosaiknak. A Balatonon pedig már a második apartmanházat húzzák fel, a magyar tenger exkluzív részénél. JL személyesen képviseltették magukat a rendezvényen. Nemcsak a szakmai érdeklődők, de a lakosság számára is remek lehetőség nyílt az épületgépészeti termékek megismerésére. Fárbás Gábor cégvezető és munkatársai igyekeztek mindenben a vendégek kedvében járni. Az időjárásra sem lehetett panasz, fehér asztal mellett volt lehetőség szakmai, üzleti kérdésekről beszélni, egyeztetni. Mint megtudtuk: voltak konkrét érdeklődések is, valamennyi kiállító igyekezett mindenben a közönség segítségére lenni. Finom falatok, birka- és marhapörkölt, hűtött italok várták a vendégeket. A házigazdák igyekeztek megismertetni üzleti partnereiket a halasi értékekkel is. Nem véletlen, hogy nagy sikere volt a Halas-Fitness Egyesület és a Halas Táncegyüttes produkciójának is. Kép-szöveg: JL

Ovifejlesztés Akár 30 millió forintos fejlesztés is megvalósulhat az Ady Endre utcai óvodában. Az intézmény renoválását már évek óta tervezik, most pályázat biztosít erre lehetőséget. Legutóbb, amikor a város próbálkozott, mintegy 37,5 millió forint volt a felújítás értéke. Azóta néhány elem már megvalósult, így a pályázat előtt át kell vizsgálni a műszaki tartalmat. Az energetikai korszerűsítéshez szükség van önerőre, ez várhatóan 5,5 millió forint, amelyet a következő költségvetésen kell biztosítani. jáger


Kedves

2015. június 3.

fotó: pozsgai ákos

Rózsika néni 95 éves

Sok dolgos év áll mögötte, ám korát meghazudtolóan, fiatalos lendülettel fújta el a sok gyertyát kétszintes születésnapi tortáján Míg Kálmánné Rózsika néni. 95. születésnapján a miniszterelnök által aláírt oklevelet Fülöp Róbert, Halas polgármestere adta át az ünnepeltnek egy csokor virág kíséretében. mert véletlenül kétszer kerülne rántás a levesbe – mondja mosolyogva. Rózsika néni még pár éve is kerékpározott, kertészkedett, szereti a szép virágokat és a napsütést, szívesen üldögél kint a szabadban. A fiataloknak azt tanácsolja, hogy dolgozzanak sokat, például kapáljanak, vagy legalább sétáljanak, ha ilyen szép kort szeretnének megélni. Ő bizony hajdanán, ha úgy adódott, akár Zsanáig is elgyalogolt. Fehér Erika

A Tisza Volán szegedi távolsági buszával vittek egy sérült fiatal gólyát a fehérvári madárkórházba az elmúlt napokban Kiskunhalasról. A madarat az 53-as főút mellett, a déli városkapu közelében találták a kiskunhalasi Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület tagjai. Később kiderült, feltehetően áramütés érte a gólyát, a gyors segítség és orvosi beavatkozás ellenére sem sikerült megmenti az életét. A székesfehérvári buszpályaudvaron Horváth Hella, a Vadmadárkórház munkatársa és Csoknyay Zsolt segítő fogadta a dobozt. A

tó, csak a későbbi orvosi vizsgálatok közben derült ki, hogy a gólyának volt egy gerincsérülése, a hátsó testfele is lebénult. Eleinte az infúzi-

jelekből arra lehetett következtetni, hogy a madár túlélte az utazást. Berkényi Tamás, a Vadmadárkórház vezetője hamarosan megvizsgálta a gólyát és azonnal el is kezdte a gyógykezelését. Az állatorvos szerint feltehetően a szárnyánál érte az áramütés a madarat, amelyet egy 20 kilovoltos vezeték alatt találtak meg a halasi állatbarátok. – Az érkezésekor nem volt látha-

ók hatására javult az állapota, még pár falatot evett is, délutánra azonban a bénulás felfelé terjedt, később már a gyógyszerekre sem reagált. Hiába volt az intenzív kezelés, sajnos a gólya elpusztult – mondta el Horváth Hella, a Vadmadárkórház, titkára. A szomorúan végződött halasi gólya történetéről a fehérvári sajtó is terjedelmes cikkben számolt be. P. Á.

Fotók: Házi Péter

Rózsika néni népes családjára a legbüszkébb, mint mondja, 16 unokája és most már 16 dédunokája van, a legkisebb nemrég született Kanadában. Az ünnepelt még ma is remek humorérzékkel rendelkezik, történeteivel megmosolyogtatta az őt köszöntőket. Egyedül azt sajnálja, hogy a látása és a mozgása már nem olyan, mint régen, de azért néha még belefog a házitészta-készítésbe. – Főzni viszont már nem főzök,

Buszon érkezett a sérült kisgólya

Az egyszerű versike attól nagyszerű, hogy egy első osztályos kislány, Takács Kata írta, aki a Szent József Katolikus Általános Iskola tanulója

Kürtõskalács A kürtőskalácsot szeretem, jobb lesz, ha már megeszem. Jobb lesz, ha már megeszem, a kürtőskalácsot szeretem. Kürtőskalács melegen, mert én így szeretem.


közérdekû

2015. június 3.

Mellrákszűrés már Halason is! A késedelem, a hanyagság végzetes lehet: a kórház nagy lendülettel törekszik a mammográfiás ellenőrzések növelésére Immár nem kell Kecskemétre vagy más, távoli városba utazniuk az egészségük érdekében mammográfia-szűrésre jelentkező nőknek. A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház is elindította e tevékenységet – és máris jelentős előrelépés történt. 2015 tavaszától Kiskunhalason is hozzáférhető a nőket fenyegető egyik leggyakoribb rákbetegség, a mellrák kiszűrésére is alkalmas mammográfiai vizsgálat. Ez különösen kedvező fejlemény a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház ellátási területén, ahol igen alacsony volt eddig a részvételi, szűrési arány. – A megyének ezen a déli területén mindössze 3 százalékos, azaz elképesztően alacsony volt a mammográfia-szűréseken való megjelenési arány. Ennek részben az is oka volt, hogy a nőknek Kecskemétre, Bajára kellett utazniuk. Ugyanakkor ebben a térségben szintén magas a mellrák-megbetegedések aránya, ezért nagyon nagy előrelépés, hogy ez a betegség-megelőző lehetőség immár Kiskunhalason is hozzáférhe-

tő – kommentálta a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház újabb fejlesztését dr. Romhányi Zoltán. A kórház főigazgatója hozzátette: „fontos, hogy most mindannyian hassunk oda szeretteinkre: feleségünkre, édesanyánkra, nagymamákra vagy a szomszéd nénire, hogy kérjenek időpontot, tegyék meg saját egészségükért, hogy megjelennek a halasi kórház szűrőállomásán!”. A főigazgatói érvelés a megelőzésben a mellrák-daganat esetére különösen igaz, ezt erősíti meg a kiskunhalasi kórház szakorvosa is. – A legfontosabb célunk most az, hogy az emlőrák fenyegetését a lehető legkorábban kiszűrjük: az időben felfedezett betegség ugyanis még nagyon jó esélyekkel gyógyítható! Ne abból induljunk ki, hogy

még nem tapintható egy kis csomó, vagy hogy még nincs fájdalom vagy egyéb tünet! Fontos, hogy 45-65 év között minden nő jelentkezzen, jelenjen meg mammográfiai szűrésen, hogy még időben megelőzhessük a mellrákot! – hangsúlyozza Ráczné dr. Sebestyén Julianna. A radiológus főorvos szerint Magyarországon 50 százalékos a megjelenési arány e szakterületen, Halason azonban ennek a mértéknek az eléréséhez hatalmas erőfeszítéseket kell tenni. – Az utóbbi hetekben megközelítettük a 30 százalékot, ami biztató, de mindent megmozgatunk azért, hogy

a kórház területén érintett több mint 13 ezer hölgyet elérjük, és szűrésre hívjuk. Most elsősorban azokat értesítettük ki, akik az elmúlt két évben semmiféle orvosi ellenőrzésen nem voltak, így fokozottabban veszélyeztetettek. Rendkívül rugalmasak vagyunk az időpont-egyeztetésben: rajtunk nem fog múlni…! – hívta fel a figyelmet dr. Sebestyén Julianna. A Népegészségügyi Program keretében hozzáférhető mammográfiás szűrésre külön beutaló nem szükséges. A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház mammográfia-részlege a 06-77/522-072-es telefonszámon hívható.

Ősztől iskolások lesznek

A város egyik legnagyobb létszámú, 31 fős óvodai csoportja intett búcsút a játékoknak szombaton. A Kiskunhalasi Napsugár Óvodák Sün csoportja kedves műsorral köszönt el a gondtalan kisgyermekkortól. Az óvoda vezetése a szülőknek mondott köszönetet az együttműködésért. Ácsné Fehér Klára óvodavezető elismerést adott át Szalma Anikó szülőnek, a hároméves áldozatos munkáért, valamint Horváth Anikó vállalkozónak a rendszeres támogatásért. -é-


értékmentõ

2015. június 3.

Kulturális utunk A barangolásunk mai állomása a főtéren van. A harmincas évek közepén avatták, aztán az ötvenes években lebontották, átalakították. Lokálpatrióta, nemzeti érzelmű halasiak aztán tizennégy esztendővel ezelőtt visszaállították, újjávarázsolták. Az Országzászló emlékmű azóta nemzeti és városi ünnepeink fontos helyszíne, gyakran látni előtte érdeklődő turistákat is. Ha elolvassák a tudnivalókat, kiderül, hogy bizony a mi emlékművünk néhány sajátos eltérést mutat a többi hasonló országzászlóhoz képest.

Országzászló Emlékmű mozgalomhoz. Lokálpatrióta, nemzeti érzelmű vállalkozók támogatásával, Székely Tibor építész, valamint Faragó János szobrász szakavatott munkájának köszönhetően megtörténhetett a visszaállítás. A rekonstrukció 2001-ben a meglévő elemek felmérésével, régi fotók felhasználásával készült. Az eredeti állapothoz képest 180 fokkal elfordították az emlékművet, a zászlórúd tizenkét méter magas lett. A halasi emlékmű viszont néhány sajátos eltérést mutat a többihez képest. Egyrészt nem került vissza a „Nem, nem, soha!” és a „Csonka Magyarország nem ország – Egész Magyarország mennyország” felirat. Másrészt a nemzeti lobogót a Hősök terén ta- rozott emléknapokon, június 4-én, az önkormányzat úgy rendelkezik, lálható Országzászló emlékműnél, vi- október 6-án és november 4-én félárhogy: állandó jelleggel fel kell vonni szont a polgármester által meghatá- bocra kell engedni. HT

fotó: pozsgai ákos

Az 1930-as években indult országzászló-állítási mozgalom Urmánczy Nándor parlamenti képviselő nevéhez fűződik. Kiskunhalas sem maradt ki ebből, először 1935. május 26-án avatták fel a városháza közelében. 1941-ig mintegy hétszáz országzászlót avattak fel. A félárbocra eresztett nemzeti zászló a trianoni békediktátum okozta állandó gyászra emlékeztetett. A II. világháború után ezeknek a helyeknek a sorsa megpecsételődött. 1950 körül aztán átépítették, 1919-es mártír emlékmű lett belőle. A nyolcvanas években lebontották, a turulszobor és a szent korona a Thorma János Múzeum udvarába került. A kétezres években országszerte egyre több országzászlót állítottak helyre, Kiskunhalas 2001-ben csatlakozott ehhez a

Hősök napja A háborúkban elhunyt katonákra és a polgári áldozatokra emlékeztek vasárnap Kiskunhalason, a városközpontban. Az első világháborús emlékműnél Brassó Imre Albert, a KDNP helyi elnöke elmondta, a hősök napja 2001. óta lett nemzeti ünnep, fontos, hogy a nemzet fejet hajtson a világégések során hősi halált halt emberek előtt. Csorba Imre kollégiumigazgató ünnepi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy

méltóképpen kell emlékezzünk azokra a halasiakra, akik 101 évvel ezelőtt a mustárgáz-támadások, puskaropogás és ágyútűz között védték az országot. A veszteségek hatalmasak voltak, csak Halasról 1010 férfi vesztette életét az első világháború poklában. Az ünnepi rendezvény zárásaként a megemlékezés virágait helyezték el a halasiak az 1926-ban átadott szoborkompozíció előtt. Kép-szöveg: B. L.

Székely Hadosztály Halason Székely Hadosztály emlékezete (1918-1919) címmel kiállítás-megnyitó lesz június 8-án 17 órakor a Végh-kúriában. Beszédet mond Gottfried Barna főlevéltáros. Közreműködik a Halasi Népdalkör. A Székely Hadosztály név arra a katonai egységre vonatkozik, amelyet 1918. december 1. után az Erdélybe betört román csapatok elleni védekezésként hoztak létre Kolozsváron. A Székely Hadosztály emlékezete 1918-1919 című időszaki tárlat a méltatlanul feledésre ítélt katonai alakulat és parancsnoka históriáját mutatja be főként az alakulat parancsnokának, Kratochvil Károly ezredesnek a hagyatékából származó fotók, dokumentumok alapján.


különleges

2015. június 3. Negyed évszázadot versenytánccal tölteni egy átlagembernek szinte elképzelhetetlen, pedig a Stúdió 2000 TSE Pro Urbe-díjas alapítói az életüket tették erre. Az eredmények, a hazai és nemzetközi versenysikerek, az oktatási, művészeti eredmények ismertek, mert a csapat valamennyi területen az ország legjobb klubjai között szerepel évek óta. Juhász Ágnes és Tóth Szilárd munkásságuk eszenciáját láthatták jó félezren szombat este a Vári Szabó sportcsarnokban egy bemutató show-ban, amelynek fő eleme a második részben bemutatott táncszínházi előadás, az elvarázsolt tánckastély volt. A klasszikus drámák szereposztását fedezhettük fel a darabban és cselekményét tekintve, az azokban folyó erkölcsi dilemma húzódott meg. A mi a jó és mi a rossz kérdését a varázsló manipulatív beavatkozásai domborították ki, a táncosoktól hemzsegő vagy kiüresedő kastélyban, amihez a megfelelő hangulatú

Az elvarázsolt táncgála

zene, tánc, koreográfia adott színes, érzéki háttérvilágot. A közösség útja, tánca, az egyének összehangolt, ritmusos együttmozgása befolyásolható, manipulálható. Az emberi, közösségi sorsszerűségben a harmonikusan esztétikus szakaszok éppúgy

jelen vannak, mint a disszonáns, megrontó, tragikus elemek, sőt ez még finomhangolható varázslattal, erotikával, humorral, jó tündérrel. A Stúdió 2000 TSE szombati táncvarázsában valamennyi korosztály, minden szintű táncos együttes vagy

szóló taglejtésével, számos zenei és táncműfaj tanulságos történetbe gyúrásával érték el a csodát. Tetszett a közönségnek. Bár nem profi rendezők, színészek adták elő ezt az újszerű táncszínházi produkciót, az egyes jelenetek mégis felismerhető-

en kifejezték az egyéni és közösségi kapcsolatok általános emberi konfliktusait. A táncos darab vége még is egy olyan megoldást mutatott, ami üzenet is a nem táncos, civil világnak, de még akár Kiskunhalasnak is. Ha egy csapatban táncolunk, kicsiknagyok, jók és még jobbak, ott a különbségek előbb-utóbb felszínre törnek. Ezek a feszültségek természetes velejárói az életünknek, amelyek építenek vagy rombolnak, de egy jó koncepcióval, hiteles vezetéssel, egységes közösséggel előrevivő is lehet. A darab végén mindenki együtt táncolt, középen vezényelve a helyes mozgást az elmúlt negyedszázad két meghatározó táncpedagógus párosával, Juhász Ágnessel és Tóth Szilárddal. A közönség felállva tapsolt, így teljesítve be azt a ritka egységet, amit fináléjában megjelenített az elvarázsolt táncgála. K. I.


10 oktatás

2015. június 3.

Épül a Bibó napórája a Semmelweis téren Nem kell mindenáron elektronikai eszközöket használni, segíthet a környezettudatos gondolkodás kialakításában egy napóra is, amellyel ráadásul a gyerekek játékos formában tanulhatják meg az óra járását. Ez lenne a lényegi mondanivalója az új létesítménynek, amellyel a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium diákjai pályáztak és bejutottak az országos döntőbe. Néhány hete volt az elődöntő Budaörsön, az Illyés Gyula Gimnáziumban, ahol Daday Zita, Miklai Ágnes és Nánai Viktória mutatták be a bibós diákok projektjét, A Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium tanulói is részt vesznek ahol tizenkét mentort kellett megaz Energy Factory versenyében, ötletükkel bejutottak az orszá- győzniük arról, hogy az ő tervük a gos döntőbe is. A fiatalok egy napórát építenek a Semmelweis legjobb. Innen jutottak be a 12 legjobb csapat közé. téren.

A gyerekek játékos formában tanulhatják meg az óra járását. A kiskunhalasi fiatalok szponzorokat, támogatókat győztek meg elképzelésük megvalósításához, a városi önkormányzat mellett több helyi vállalkozás és gazdasági társaság is mögéjük állt. A napóra építése az elmúlt napokban kezdődött a Semmelweis téren, a szökőkút és a játszótér melletti területen. A fiatalok azt remélik, hogy a készülő látványosság a falra festett halasi csipke mellett újabb nevezetessége lehet majd a városnak. Kép-szöveg: P. Á.

Diáktárlat és újabb Fazekas-sikerek

A Szilády Áron Református Gimnázium „Homokrózsa” vizuális művészeti alkotópályázatán nívódíjas lett: Rádi Hanna, Rácz Emese, Mészáros Réka. Kimagasló munkát végzett: Endre Csilla, Stír Nikol. Felkészítőjük: Jakabfi Márta. Kovács Ibolya kézműves csoportja szintén nívódíjban részesült: Várkonyi Csaba, Répási Dániel, Csizmadia Kitti, Lakos Larissza, Birgés Zalán Hunor, Ardai Aliz, Müller Leila. Kimagasló munka dicséri Kuklis Dorina, Lakos Larissza, Simon Csenge diákokat. A Város- és Faluvédők Szövetsége a „Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” kiállításon különdíjban részesítette a Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskolát. A sikerhez hozzájárult: Mészáros Réka, Rácz Emese, Kubus Írisz, Endre Csilla. A Tekó-Doló! informatikai versenyt a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnáziumban rendezték általános iskolások számára. A zsűri döntése alapján a Fazekas-iskola diákjai állhattak a dobogó mindhárom fokára: 1. Vincze Milán, 2. Faddi Stella, 3. Kollár Leven-

fotó: anda péter

A Fazekas-iskola diákjai és pedagógusai több területen bizonyították együttműködésük sikerét a tanév során. Legjelesebb eredményeiket most olvasóink is megismerhetik.

Diáktárlat. A Közösségek Házában május 28-án tartották a Diáktárlat megnyitóját, a kiállítás témája ebben az évben a szecesszió volt. A Jakabfi Márta tanítványainak munkáiból összeállított Diáktárlat képei 3 hétig várják a látogatókat. A rendezvényt a Mészárosné Farkas Mária vezette Színe-Lángja Színjátszó csoport is színesítette előadásával. te. Felkészítőjük: Sallay Beáta. A Meleg István Kémiaversenyen a Dél-Alföldi régió 7-8. osztályos tanulói vettek részt. Tihanyi Janka 4. helyezést ért el a döntőben. A Rácz Zsolt fizikaversenyen 2. lett Tihanyi Janka. Felkészítője: Nagy Czirok Lászlóné. A Bolyai Matematika Csapatversenyen megyei 4. lett: Varga Dávid, Répási Réka, Ritter Raffael, Szakál Réka. További sikereket ért el: Gyarmati Bence, Nagy

Norbert, Tihanyi Janka. A Zrínyi Ilona Matematikaversenyen Ritter Raffaelt díjazták, megyei 12. lett. A Bács-Kiskun Megyei Matematikaversenyen 5. helyezést ért el. Tihanyi Janka 6. lett. A Varga Tamás Matematikaversenyen döntőbe jutott. A Bendegúz Levelező Matematikaversenyen a 5. osztályból egy tanuló, Ruskó Olivér vett részt. Arany fokozatot ért el. Felkészítője: Karsai Zsuzsanna.

A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium ebben a tanévben is megrendezte szokásos versenyét a közgazdasági ismeretek iránt érdeklődő nyolcadik osztályos tanulóknak. Faddi Stella 3. helyezést ért el. Különdíjat kapott kiemelkedő dolgozatáért Müller Leila. Felkészítő: Tihanyiné Gerencsér Ágnes. Diákszimpóziumot tartottak a Bibó-gimnáziumban. Veréb Sándor a Természettudomány szekcióban 1. a postagalambról összeállított kutatási anyagával. Felkészítője: Nagy Czirok Lászlóné, ahogyan a 2. helyezett Faddi Stelláé is. A társadalomtudomány szekcióban Barna Szabolcs nyert. Ő Kárász Péter tanítványa. Az egyéni sakk diákolimpiai 4. helyen Tapodi Norman 6.-os tanuló szerepel. Megyebajnok sakkozók: Vorák Patrik, Tapodi Norman, Király Kata, Szuromi Vajk és Karai Kornél. Felkészítő: Nagy János. Az őszi fordulóhoz hasonlóan ismét győzött a Fazekas 3. korcsoportos csapata a Bozsik Program intézményi rendszerében. Csapattagok: Nagy Norbert, Bokor Benjámin, Lakos Marcell, Mihalik Máté, Sztojka Gusztáv, Jeges Roland, Fodor Zsombor, Berecki Erik, Mátó Martin, Puskás Alex. Felkészítő: Tóth István. P. L.


fõtérnyitó 11

2015. június 3.

FÕTÉRNYITÓ FESZTIVÁL Nagy várakozás előzi meg a hétvégi Főtérnyitó Fesztivált. A kétnapos programon számos előadó, zenekar lép közönség elé. A szervezők remélik, hogy a rendezvény ideje alatt gyerekek és felnőttek egyaránt jól szórakozhatnak. A koncertek mellett kitelepül a Halas Televízió Pont című ifjúsági műsora, kívánság szerint partysminket is készíttethetnek a jelentkezők. Lesz játékrészleg és eddig Kiskunhalason még soha nem látott hatalmas meglepetés is várja az érdeklődőket.

Tegnapi Emberek Bende Béla pénteken dobpergéssel köszönti a megújult főteret. Együttese, a Tegnapi Emberek ígérete szerint dinamikus összeállítással, az elmúlt évtizedek slágereivel érkezik a színpadra. nő épületre, melyben mozi, egyben színház, étterem és cukrászda, szálloda, a hivatal, valamint üzletek voltak. Remélem, az új elképzelés megvalósulása ismét különlegessé, látványossá emeli városunk legszebb terét. Pillanatnyilag egészen pontosan még percre nem tudom, de kb. 17 óra körül fogok dobpergéssel tisztelegni a megújult főtér színpadán mind- } Milyen koncertprogrammal ké- szerű. Dinamikus, dallamos, lüktető azok tiszteletére, akik bármi módon szültök a Főtérnyitó Fesztiválra? ritmusú, szórakoztató, rock a 60-as, hozzájárultak az újjáépítéshez. P. L. – A program, amivel készülünk, egy- 70-es évek slágerei.

Mesés!

ÚtközBand: Szegedrõl Halasra

fotó: pál lászló

} Megújult a Bethlen tér. Mikor üdvözlöd dobpergéssel? – Annak, hogy megújul a főtér, szívből örülök, annál is inkább, mert a fiatalságom egy nagyon fontos helyszíne, ugyanis kisgyermekként ez volt a fő találkozási helyünk barátaimmal, majd fiatalemberként a Városi Étterem volt a főtér nevezetes szórakozóhelye, mely nekem első hivatásos zenész munkahelyem. Még most is emlékszem a csodálatos teraszra és természetesen az akkor nekem monumentálisnak tű-

Új kiállítótérben igazi kuriózum várja a látogatókat. Korok, mesék tündérvilága címmel június 3-án 17 órakor lesz Hambalkó Magdolna kiállításának megnyitója a főtéren. Az alkotó régi és új, külön erre az alkalomra készített babákat is bemutat a közönségnek tárlatán, mely egy hónapon át tekinthető meg hétfőtől péntekig 8-16 óráig. A Városmarketing Iroda július 3-án nyit ezen a helyen. – Kiskunhalas turisztikai nevezetességeit kívánjuk bemutatni a helyi vállalkozókkal összefogva. Irodánkban vásárolni is lehet majd Kiskunhalashoz kötődő termékeket – tájékoztatott Nagy-Apáti Ivett, a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. ügyvezetője. Kép-szöveg: P. L.

} Legutóbb a megújult mozi egyéves születésnapján zenéltek Halason. Milyen emléket őriz a városról, a koncertről? – kérdeztük Bajusz Attila zenekarvezetőt. – Nagyon tetszett a koncert. Koszó János kérésének tettünk eleget ezzel a koncerttel, és mivel magam is nagy mozibarát és filmőrült vagyok, nem állt távolt a kérés, hogy

csináljunk egy csak filmdalokból álló műsort, amely egyben koncert és egy kicsit mozi is. Így született az ÚtközBand – a Mozivásznon alapötlete. Erről csak annyit érdemes tudni, hogy híres filmrészleteket láthatnak a nézők, és a zenekar temészetesen élőben játszik a James Bond filmektől a Hair-en át a Sose halunk megig. } Különleges, máshol, mástól nem hallható módon adnak elő slágereket. Mi alapján választják ki, hogy melyik dalokat álmodják újra? – Ez általában szubjektív dolog. Azok a dalok, amelyeket szeretek, szívesen formálom a saját ízlésvilágomra. Hasonló módon, mint a jó

fotó: Németh norbert

A szegedi ÚtközBand egyéni módon dolgoz fel slágereket, amivel különleges élményt kínál közönségének. A halasiakat pénteken 21.30 órára hívják bulizni a főtérre.

szakács, aki egy kicsit egyedien készíti el az ismert ételeket. Zeneileg is hasonló a helyzet. Lehet, hogy a dal alapjában rockos hangvételű, de mi inkább a funk vagy a latin világából közelítünk hozzá, néha egy-egy különleges szóló vagy hangszer is előkéről, mint például az ukulele, amelyet nagyon szeretünk használni. } Az előző koncert a filmszínházban volt, most viszont szabadtéren muzsikálnak. Milyen összeállítással készülnek a Főtérnyitó Fesztiválon bulizók szórakoztatására? – A koncert technikai körülményei nagyban befolyásolják a lehetőségeinket. Vannak olyan elemek, amelyek költségesebbek, mint például a ledfal, ami jól használható show-elem, de biztosak vagyunk abban, hogy egy jó koncertprogrammal állunk a nagyközönség elé. P. L.


12 fõtérnyitó

2015. június 3.

MégEgyKör Az emberek szeretik a rockzenét – ezt tapasztalja együttese koncertjei alkalmával Abaházi Csaba. Halasra kedvenc hazai és külföldi dalaikat és a MégEgyKör saját szerzeményeit hozzák. Kezdés június 6-án 19 órakor a nagyszínpadon. } Tavaly a sóstói Betyárolimpia nevű rendezvény egyik műsorvezetője volt Kiskunhalason. Milyen emlékeket őriz a városról? – Nagyon vidám nap volt, klassz programokkal, kedves, jókedvű emberekkel. Ha mindenkivel ittam volna egy pálinkát, aki megkínált, még most is ott fetrengenék a tóparton... } Ezúttal másik szerepkörben érkezik hozzánk. A megújult főteret ünneplő fesztiválon koncertezik. Milyen zenei programra számíthat a közönség?

Elfújják az Oziriszt

– Ákos, Magna Cum Laude, Hooligans –, a külföldi kedvencek közül pedig például a Bon Jovi dalait. } Együttese, a MégEgyKör a napokban tartotta névadó buliját. Hányadik koncertállomás lesz Kiskunhalas ezzel a friss formációval? – Maga a formáció nem friss, kb. 5 éve zenélünk ebben a felállásban, billentyűsünk alapította a csapatot, és az ő nevét viselte a brigád: Riz Levente és Barátai, rövidítve RLB. Csak a nevünk új, a lelkesedés, a hozzáállás, a stílus és a mosoly az arcunkon nem változott, annyi a különbség, hogy a MégEgyKör-nek vannak saját dalai is. Ezzel a névvel a halasi lesz a 3. bulink. } A fesztiválszezon most indul. Programokban gazdag nyár várja a zenekart? – Fontos leszögezni, hogy hagyo-

Hogy miként passzol össze a kőkemény rockzene és a fúvósok világa? Nos, a Főtérnyitó Fesztivál egyik különleges produkciója lesz az Ozirisz és a Városi Fúvószenekar közös produkciója. Mindkét együttes már nagyon készül, sőt, lapzártánk idején megvolt az első közös próba is. Az Ozirisz majd’ másfél órát lesz színpadon június 6-án 21 órától. Ebből három dalban segítik az együtest a fúvósok. Nem is áll olyan távol egymástól a fúvós- és a metálzene. Erre bizonyíték lesz majd a Főtérnyitó Fesztiválon az Ozirisz és a Városi Fúvószenekar közös fellépése. Szombaton 21 órától a gitár, a tuba, a basszusgitár hangja tölti majd meg a megújult belvárost.

– Nagy-Apáti Ivett keresett meg minket még februárban, hogy fellépnénk-e a fesztiválon, és néhány számban a fúvószenekar is közreműködne. Érdekesnek ígérkezik ez a közös zenélés, mivel a mi zenei világunkhoz inkább a vonósok állnak közelebb –

Just One Night – Fergeteges bulival készül a Just One Night és a T-Band legénysége a Főtérnyitó Fesztiválra. Azt szeretnék, ha minden korosztály együtt tudna ünnepelni. A Just One Night június 6-án 16.45-kor, a T-Band 22.45-kor koncertezik a nagyszínpadon.

– Alapvetően rock énekes vagyok, a MégEgyKör zenekar is ebben a stílusban mozog. Bármerre járunk, azt tapasztaljuk, hogy az emberek szeretik ezt a fajta zenét, és mivel korábban sokat jártam Kiskunhalason, biztosan tudom, hogy az ott élők is vevők a minőségi rock zenére, amire nagyon jókat lehet bulizni. Saját dalainkon kívül játsszuk természetesen egykori zenekarom, a Sing Sing legnagyobb slágereit, lesz például a Halál a májra, nyomunk klasszikus Edda-, Bikni-, P. Box-dalokat, mai előadók slágereit

ségnek játszani. Most is a megszokott hangulatot szeretnénk megidézni, ahol mindenki együtt szórakozik és énekel a színpad előtt. Talán nem is a koncert megfogalmazás az, ami ránk lenne jellemző, inkább egy fergeteges bulit szeretnénk csinálni, ahol minden korosztály együtt tudja ünnepelni és köszönteni az új főteret. } Milyen stílust képvisel a Just One Night? – A Just One Night egy korábbi zenekarunk volt Gáborral, majd több átalakulás után azok a zenészek alkotják a mai formációt, mint akik a T-Bandet. Ennek oka, hogy szeretünk együtt ze-

fotó: pozsgai ákos

fotó: Horváth Péter

} Két együttesed, a T-Band és a Just One Night is fellép a Főtérnyitón. A zenekari tagok ugyanazok, a koncertprogram viszont eltérő. Mit játszik a fesztiválon a T-Band? – kérdeztük Nánai Ádámtól. – Igen, szerencsésen alakult a szervezés, és végre a nem túl ismert Just One Night zenekarral is felléphetünk. A TBand tagjai közül, bár már csak ketten élnek Halason, mégis mindannyiunk szívügye a város fejlődése. Nagyszerű érzés, hogy gondoltak ránk a szervemányos értelemben nem vagyunk zők, és egy ilyen jeles eseményen adhaprofik, nem a zenélés a fő profi- tunk koncertet a város központjában. lunk, dolgozunk, vannak köztünk Mindig nagyszerű érzés „hazai” közöntanár emberek, polgármester, műsorvezető, tehát a maradék szabadidőnkkel tudunk csak gazdálkodni, de hála az égnek minden hónapban lesz minimum 3 bulink, tehát nem panaszkodunk. Ahogy mondani szokás, bejárjuk Tolnát és Baranyát, játszunk kisebb-nagyobb fesztiválokon, és az idei nyáron ellátogatunk Erdélybe is, Székelykeresztúron fogunk koncertezni. P. L.


2015. június 3. avatott be az előzményekbe Fekete Csaba, az Ozirisz egyik alapítója. A zenekar billentyűse azt mondja, hogy ők is nagyon kíváncsiak arra, miként is szólalnak meg a jól ismert dalok, kissé áthangszerelve. Lapzártánk idején tartottak egy közös próbát, de a felkészülés korábban kezdődött. – Három számot játszunk el közösen, a dalok harmóniáit megkapta a fúvószenekar és úgy tudom, hogy keményen próbáltak. Rendesen meg kell hangszerelnünk a számokat, de ennek szabadtéri hangosítása is kemény feladatnak ígérkezik – mesélte Csaba, aki elárulta még, összesen tizenöt dal hangzik majd el a koncerten, főként a legutóbbi két, angol nyelvű lemezről, de lesznek feldolgozások is. Az Ozirisz tulajdonképpen a főtéren nyitja meg saját nyári fellépéssorozatát. Már biztos, hogy a legendás Csörge-tavi Rockmaratonon, majd Szolnokon és Kecskeméten is játszanak majd. A nyár folyamán szeretnének forgatni egy klipet, és elkezdik az új nótákat próbálni a következő albumra. Jáger L.

T-Band nélni, és egy másik műfaj is fontos szerepet tölt be az életünkben, mégpedig a blues. Régen Acoustic Bandként játszottunk klubokban, és az akusztikus blues szelleme a mai napig megfigyelhető a banda repertoárján. Olyan zenekarról van szó, ahol a dob helyett cajon, az elektromos gitár helyett pedig akusztikus gitár szólal meg egy koncerten. Fontos szerepet tölt be a szájharmonika és az ízes énekszólamok. Talán még érdemes hozzátennem, hogy ebben a bandában is feldolgozásokat játszunk, ám főleg olyan szerzeményeket, melyek nem férnének bele a T-Band repertoárjába, viszont nagyon szeretjük ezeket a dalokat. Igazi üldögélős, borozgatós műsorral készülünk, ahol a tánc helyett a szép harmóniákban tud elveszni az ember. } Hol találkozhat még veletek a régióban a közönség a nyáron? – Több T-Band koncert lesz a környéken. Találkozhatunk június 20-án a halasi Freedom Music Clubban, július 16-án a Kunfehértói Sörfesztivál 0. napján, a Deszkabár színpadán, és a Soltvadkerti Sörfesztiválon is július 25-én. Honlapunkon és facebook oldalunkon megtalálható minden információ koncertjeinkről, így aki messzebbre is eljönne, hogy velünk bulizzon, ott találhat további dátumokat. P. L.

falunap 13

Vigasságok Kunfehértón

A Nyugdíjas Klub műsora

Tósaki Tamara A falunap Kunfehértón kicsiket és nagyokat a szabadba vonzott. A programot az időjárás is a kegyeibe fogadta, így nem volt akadálya annak, hogy a fellépők önfeledten énekeljenek, táncoljanak, a közönség pedig napsütésben élvezze műsorukat.

Szabó Ádám, a hangulatfelelős A település apraja-nagyja részt vett a kunfehértói falunapi rendezvényeken. A változatos programok között ki-ki megtalálhatta az ízlésének megfelelőt. Volt szavalat, ének, tánc, sőt az ostor is csattogott. Racsmán Roland meglepetés csikós bemutatót tartott az érdeklődőknek. Veszélyes műveletről lévén szó nem ártott az óvatosság. A biztonságot védőkorlát szolgálta, amit Roland produkciója után elbontottak. A színpad Szabó Ádámé lett, aki ének- és harmonikaszóval szórakoztatta a közönséget. A Csillag születik, az X-Faktor és A Dal sztárjával készített interjúnkat a jövő heti Tükörben olvashatják. Kép-szöveg: P. L.

Gengszter koreográfia

Optikai illúziók – táncra perdültek a hölgyek

Hagyományőrzés magyaros virtussal


14 történelmi

2015. június 3.

A nemzeti összetartozás napja

A Parlament öt éve törvénybe foglalta, hogy a trianoni békediktátum 90. évfordulójára emlékezve a magyarság törté– Volt egy minisznelmének e szomorú dátumát, terelnökünk, aki június 4-ét a nemzeti összelélekben 15 miltartozás napjává nyilvánítja. lió magyar miniszAz Országgyűlés kinyilvánítotterelnökének érezta továbbá, hogy a „több állam te magát. Azóta a fennhatósága alá vetett mamagyar igazolványgyarság minden tagja és közösnál több is történt: sége része az egységes magyar kettős állampolgárnemzetnek”. ság, uniós és magyar projektek a határokon átnyúló együttműködésre. Ez a } Milyen előrelépés történt azóta vé- nap nyilván szimbólum, hiszen az öszleménye szerint abban, hogy az ál- szetartozás legnagyobb ünnepe márlamhatárok feletti összetartozás va- cius 15-e a határokon túli magyaroklóság legyen? – kérdeztük Palásti nak is. Károlyt, a Kiskunhalasi Bibó István } Milyen lehetőségei vannak a nyelGimnázium tanárát. véből és kultúrájából erőt merítő ma-

gyarságnak a nemzeti megújulásra, az előtte álló történelmi feladatok megoldására? – Csak kulturális összetartozásunk megélésére van lehetőségünk. A határok spiritualizálódása segít valamennyit az összetartozásban: színházi élet, oktatás, munkavállalás, de napjainkat nem a nemzeti hovatartozás mozgatja, hanem a sikeres megélhetés. A szerbek és a magyarok egyaránt elhagyják a Vajdaságot... } Hogyan közvetíthető és adható át a fiatal generációnak napjainkban a nemzeti emlékezés fontossága? – A családunkhoz, településünkhöz és hazánkhoz tartozás középis-

kolásoknak még természetes. A közös szereplés öröme és sikere mozgósít. Érettségi után azonban megindulunk Európa boldogabbnak hitt felére. Ezért csatlakoztunk az Unióhoz. } Hol és milyen program várja az emlékezőket Kiskunhalason június 4-én, a történelmi tragédia 95. évfordulóján? – Csütörtökön délután 17 órára várjuk a halasiakat az Országzászló emlékműhöz. Finta atya mond beszédet, Gusztos Károly és Enid lánya most új szerepben lép elénk, de lesz néptánc és irodalom is... Virágot hozzunk, ne koszorút! Az összetartozás ünnepe ez. Kép-szöveg: P. L.

Megjelent a Thorma János művészeti album Korszakos jelentőségű kötet foglalja össze Thorma János munkásságát. A kiskunhalasi múzeumban május közepén mutatták be a Thorma János című albumot. E hiánypótló kiadványnak köszönhetően most már hazavihető a festőművész életműve. A nagybányai mester újrafelfedezésének eredménye az új könyv, melyet a tervek szerint egy impozáns állandó kiállítás megnyitása követ jövőre. Elkezdődött a Thorma János művészetét reprezentáló alkotások öszszegyűjtése, számbavétele. Ennek a folyamatnak mérföldkövet jelentő állomása a Thorma János című album. A kötet bemutatóján Fülöp Róbert köszöntötte a közönséget. A polgármester rámutatott: megjelent az album és megérkezett az engedély a múzeum bővítéséhez. A tervek szerint ugyanis a közeljövőben a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban nyílik meg az az állandó tárlat, amely méltó színteret ad a nagybányai művésztelep világát bemutató legnagyobb magyarországi kiállításnak. Ebben kiemelt helyet foglalnak majd el a múzeumnak nevet adó művész-tanár alkotásai. Mindez azután válik lehetségessé, hogy dr. Bay Miklós és felesége, dr. Bay Éva egy csaknem félmilliárdos eszmei értékű gyűjteményt ajánlott fel a múzeumnak. A kollekció jelentős részben Thorma-festményeket is tartalmaz.

Kovács Zita, a könyv egyik szerzője és Szakál Aurél szerkesztő Thorma János 1870-ben Kiskunhalason született. A család a századforduló előtt Erdélybe, Nagybányára költözött. A már diákkorában is tehetségesnek mutatkozó alkotó később ott lett a világszerte ismert művésztelep egyik alapítója, majd évtizedeken át az egyik tanára, ügyvivője. Tehetségének köszönhetően már fiatalon nemzetközileg ismertté vált. Gyönyörű korai szecessziós művei, majd naturalista alkotásai közül több díjat is nyert. A nevét és több festményét – például a méreteiben is nagyszabású Talpra magyar!-t – őrző kiskunhalasi múzeum az utóbbi években nemcsak könyvben és kiállítás-sorozatban állított emléket a művésznek, hanem komoly erőfeszítéseket tett a Thorma művészetét repre-

zentáló alkotások összegyűjtésére, számbavételére. – Thorma János a magyar kultúrtörténet egyik fontos alakja, mostani újrafelfedezéséhez nagyban hozzájárul a Bay-házaspár adományozása. Az ismert Thorma-képek számának növekedése és a kötetben való megjelentetése komoly művészettörténeti, tudományos teljesítmény – értékelt Szakál Aurél szerkesztő, igazgató. – Célunk volt, hogy a realista Thorma mellett megmutassuk széles életművét. – A Halasi Múzeum Alapítvány felvállalta könyvek kiadásának segítését. A Thorma-album újabb ékes bizonyítéka annak, hogy az adományok jól hasznosulnak. A mostani kiadvány nagyon jelentős: a világ legnagyobb Thormakötete – hangsúlyozta Molnár

Nándor, a Halasi Múzeum Alapítvány elnöke. – Valóban igaz, ilyen még nem volt – vette át a szót Sümegi György. – A Thorma album 542 tételt és Thorma eredeti műveként nyilvántartott festményt dolgoz fel. E nagyszerű kötet a szerzőkön, Kovács Zita és Büki Barbara; a szerkesztő Szakál Aurél és a tervező Zalatnai Pál közös munkáját dicséri – tette hozzá a művészettörténész. – Műhely alakult ki itt változó tagsággal, ahol Szakál Aurél a karmester. Eddig ez az album tudja bemutatni legrészletesebben Thorma festészetét. Sokrétű művészete megismerhető mélységeiben könyvvé formált alakban – tette hozzá. – Önmagunknak és az alkotóművészetnek tartoztunk ezzel a kötettel. Fantasztikus időutazást tettünk, miközben tudjuk, vannak még lappangó Thorma-művek a világban – fogalmazott Kovács Zita. A megnyitón közreműködött Juhászné Zelei Judit művész-tanár, aki zongorajátékával színesítette a programot. A műsort Bakos László, a Halasmédia szerkesztő-riportere vezette, aki kötetlen beszélgetést folytatott az album szerzőivel. A kötetet a közeljövőben határon innen és túl is számos helyen bemutatják. Németország mellett Románia is az úti célok között szerepel. Június 10-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban mutatják be a Büki Barbara és Kovács Zita művészettörténész szerzőpáros Thorma János című kötetét. Kép-szöveg: Pál László


sport 15

2015. június 3.

Diákolimpiai országos ezüstök

röviden

Kevesek által űzött sportágban szerzett érdemeket két váris diák. A Diákolimpia fekvenyomás 2014/15. tanévi országos döntőjében ért el második helyezést Tilinger Bettina és Göblyös Richárd is.

Fotó: Balogh Attila

A Vári Szabó diákjai éltek a lehetőséggel, testnevelési óra keretében megismerkedtek az erőemelés fortélyaival, sőt többen „ott is ragadtak” a konditeremben. Közülük neveztek egyik ágban, a fekvenyomásban a Diákolimpia Országos Bajnokságára. Május második felében Kazincbarcikán az Irinyi János Református SZKI adott otthont két napon át a Magyar Erőemelő Szövetség égisze alatt a rangos eseménynek, három korcsoport 8-8 súlycsoportjában. A Vári Szabó István SZKI három diákja is megért már a megméretésre, akiket testnevelőjük, Bátory Gábor és edzőjük, Réz István kísért el. A vendéglátos szakon végzős Tilinger Bettina kor és súlycsoportjában 57,5 kg-os teljesítményével, ragyogó diákolimpiai bajnoki ezüstérmet harcolt ki. A történet pikantériája, hogy volt iskolatársa, Balázs

Országos döntő

Renáta, aki szintén Halason szerezte meg az alapjait, „körözte le”. Ezzel együtt Bettina jövőbeni kilátásai biztatóak, hiszen a verseny óta már a 60 kg-nál tart. Ugyanígy elismerésre okot adó az ácsnak tanuló Göblyös Richárd Diákolimpia bajnoki ezüstje is. 135, 145 kg-os kísérletei után végül 145 kg-os nyomás volt, amivel ezt elérte. A harmadik szintén VI. korcsoportos induló, Kerekes Dániel sajnos nagy izgalmában, – mivel neki is ez volt élete első versenye, ahol kipróbál-

Gyerekpeca

Ökördi Ádám volt a legjobb pecás A horgászatot nem lehet elég korán elkezdeni. Nem ritka, hogy a Sóstó partján sétálva bizony látni lehet gyerekeket, akik egészen kicsi koruk óta hódolnak ennek a szenvedélynek. Elsősorban nekik rendezte a Sóstó SHE a hagyományos gyermeknapi halfogó versenyét.

hatta megszerzett tudását, erejét – elbalanszírozta magát a kezdő súly bemondásával, melynek következtében sikertelen kísérlet vetett véget végül is reális terveinek. Itthon edzésen 130 kg-ot tudott. Mint azt megtudtuk, a fiatalok több mint egy éve foglalkoznak eme sportággal keményen, kitartóan, szorgalmas munkával, heti három edzéssel. Országos sikerüket megérdemlik, mint ahogyan Szabó Edina főigazgató és az iskolavezetés maximális támogatását is. Vass Katalin Csankó Árpád egyesületi elnök szerint fontos, hogy a fiatalok minél előbb megismerkedjenek a horgászat szépségeivel. – Friss levegőn vannak, ismerkednek az élővilággal és hasznosan töltik az időt. Nagyon örülök, hogy a versenyünkre tizennyolc kislány és kisfiú nevezett – osztotta meg gondolatait velünk az egyesületi vezető. A szektorok sorsolása után, kissé szeles időben lehetett belevetni a csalival felszerelt horgot a hullámos Sóstóba. A nevezők különleges etetőanyagokkal próbálkoztak, és igyekeztek megfogadni a szüleik, illetve az idősebb horgászok korábban adott tanácsait. Egymás után jöttek a snecik, az apróhalak, a gyerekek pedig sorba rakták bele a pikkelyeseket a hálóba. Két órányi halvadászat után jött a mérlegelés, csupán egyetlen nevező maradt hal nélkül. Kiderült, hogy Ökördi Ádám volt a legeredményesebb pecás, megelőzve Jagodics Evelint és Burai Bálintot. A Haldorádó jóvoltából senki sem ment haza ajándék nélkül, a verseny izgalmai után finom pizza, pörkölt várta az éhes szájakat. Kép-szöveg: JL

Kiskunhalas lehet a házigazdája a fit-kid dance diákolimpia országos döntőjének. A halasi egyesület ezt a rangot az elmúlt években végzett eredményes, színvonalas munkájának köszönheti. Vasárnap délelőtt tíz órakor kezdődik a megméretés, az I-IX. korcsoportos lányok lépnek majd szőnyegre a Vári Szabó István Szakközépiskola sportcsarnokában. Tóth Péter, a házigazda egyesület elnöke azt mondta, hogy tizenhét halasi versenyzőnek lehet majd szorítani.

Tadashii Kupa

Kiskunmajsa volt a házigazdája az ötödik alkalommal megrendezett Tadishii Kupának. Horváth Zoltán vezetőedző tájékoztatása szerint a meghívásos súlycsoportos nemzetközi bajnokságon helytálltak az Union Dojo Kiskunhalas versenyzői. Az osztrák, szerb és szlovák karatékákat is felvonultató megméretésen a gyermek III. kategória -26 kilós súlycsoportjában Rózsa Ervin a negyedik volt, a gyermek III. kategória -33 súlycsoportjában Gál Levente az ötödik-kilencedik helyen zárt. Az ifjúsági fiúk között, +75 kilóban Csobánci Vilmos arany-, Sipos-Szabó József bronzérmet nyert, a felnőtt nők között, +55 kilóban Szűcs Elvira negyedik volt.

Érdekesen alakult

A Kiskőrösre ellátogató drukkereink szerint a játékvezető nem teremtett egyforma feltételeket a pályára lépők számára, ettől persze még a Kiskunhalasi FC-nek be kellene rúgni a helyzeteit. A halasiak kezdtek jobban, a nagy nehezen megítélt büntetőből Gomez vette be a kőrösi kaput. A hazai egyenlítés szintén büntetőből született, ez az ítélet is jogos volt. Ebben a játékrészben volt még három égbekiáltó ziccerünk, ami kimaradt. A szünet után viszont Sorin megszerezte a vezetést, majd egy újabb, immáron erősen vitatható tizenegyes után ismét egyenlített a Kőrös. A folytatásban is volt több vitatható játékvezetői döntés, a 94. percben pedig megszerezte a győztes gólt és a három pontot a Kiskőrös. Kiskőrös-Kiskunhalasi FC 3-2. Javítási lehetőség, remények szerint korrekt bíráskodással szombaton 17 órától a HÍD ellen.


16 hirdetés Angolul tökéletesen beszélő felelősségteljes, gyermekszerető bébiszittert keresek 3 éves gyerekhez, nyárra. valakitkeresek80@freemail.hu A-399 Márkaszerviz keres gépjárművillamossági-műszerészt, vagy autóvillamosságban jártas autószerelőt. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a szervizvezeto@ kbautoteam.hu email címen lehet. A-160 Szakképzett villanyszerelőt keresünk tataházi mezőgazdasági telephelyre. Önéletrajzokat az alábbi email címre: kollarrobert@hambar.hu Tel.: 06 30/430-78-09 A-398 A Radix Kft. németül beszélő munkatársat keres. Jelentkezni lehet fényképpel ellátott önéletrajzzal a halasmunka@gmail.com email címen. A-401 Gyógyszerész munkatársat keresünk. Tel.: 06 20/39-38-307 A-407 C+E kategóriás jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőt keresek szezonális munkára szalma szállításra. Tel.: 06 30/498-21-45 A-419 Nyelvstúdió angoltanárt felvesz. Tel.: 06 30/445-76-32 A-420 Nemzetközi kamionsofőrt felveszek. Érdeklődni személyesen, Átlós út 31-33. Tel.: 06 30/913-55-01 A-423 Villanyszerelő, gépkarbantartó munkakörbe minimum 1 éves tapasztalattal rendelkező munkavállalót keresünk. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal az uriesuribt@gmail.com email címen. A-424 Kőművest és hidegburkolót felveszek. Tel.: 06 20/31-22-308 A-422 Ügyvezető mellé asszisztenst keresünk az alábbi feltételekkel: pénzügyi, jogi ismeretek, lehetőleg pénzügyi végzettség, tárgyalóképes angolnyelv-tudás, B kategóriás jogosítvány, jó számítógépes ismeret (Word, Excel), nagy munkabírás, terhelhetőség. Jelentkezés fényképes szakmai önéletrajzzal az: allaskeres2015@ gmail.com email címen. A-444 Erdészeti szakmunkást keresünk. Feltétel: motorfűrész-kezelő és B kategóriás jogosítvány. Tel.: 06 20/36-56-066 A-445 Ben Joe Sörözőbe pultost keresek! Jelentkezni fényképes önéletrajzzal, telefonszámmal a benjoepub@ gmail.com email címen lehet. A-447 Szobafestőt keresek. Tel.: 06 30/99-54-501 A-451 A Corso Verona gyorsétterembe tapasztalattal rendelkező pultost felveszünk. Tel.: 06 70/330-56-17 A-464 Fliesen Bau Kft. hidegburkoló szakmunkást keres. halasfliesen@gmail.com Tel.: 06 70/501-00-29 A-465 Gyakorlattal rendelkező élelmiszerbolti eladót felveszek. Tel.: 06 20/56-52-952 A-466 Libatömőt felveszünk. Tel.: 06 20/934-73-82 A-467 B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező segédmunkást, láncfűrészest felveszek. Tel.: 06 20/526-05-85 A-468 Kiskunhalason működő Sport- és Szabadidő Központba sportlétesítmény-vezető munkatársat keresünk. Jelentkezését részletes szakmai önéletrajz megküldésével mijoboffer2010@gmail.com email címre várjuk. Tel.: 06 30/21-88-323 A-469 Napilapok kihordásához keresünk segítőt. Tel.: 06 70/629-76-17 A-470 Villamossági eladót keresünk. Önéletrajzot: jeneitrade@ jeneitrade.hu vagy 6400 Kiskunhalas, Székely u. 2. A-471 Gyerekek mellé lovasoktatót keresek. Tel.: 06 30/94-57-185 A-472 A Kópia Kft. vevőszolgálati munkatársat keres. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal lehet a nyomdakopia@ gmail.com email címen. A-473

Raktárak, irodák bérelhetők a volt a Levi’s területén. Már 300 Ft +áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/92-70-946 A-113 Turistáknak, brigádoknak olcsó szállás kiadó! Tel.: 06 20/483-09-96 A-114 Üzlethelyiség lakással, garázzsal kiadó, eladó. Kiskunhalas, Kun tér 1. Tel.: 06 70/455-11-00 A-408 Dance Tuning Disco kiadó, eladó! Tel.: 06 70/455-11-00 A-409 Városközpontban 1+2 félszobás lakás kiadó. Tel.: 06 30/92-57-517 A-411 Garázs kiadó a Mátyás téren. Tel.: 06 30/296-57-01 A-474 Kunfehértón, a központban söröző, ételbár hosszú távra kiadó. Tel.: 06 30/597-56-11 A-475

2015. június 3. Készlet-kiárusítás a Kölcsey utcán lévő felsővárosi turiban: -50%! Ugyanitt üzlethelyiség kiadó. Tel.: 06 70/43-16-300 A-476 Hagyatékot, régi néprajzi tárgyakat vásárolok skanzenbe, gyűjteménybe. Házhoz megyek. Tel.: 06 30/625-12-12 A-477 A Szállásforg Kft. 2015. június 13-án használtruha- és cipővásárt tart. Nyitás: reggel 6 órakor. Kisszállás, Felszabadulás u. 6. Tel.: 06 20/491-35-67 A-478 Csomagolt lucerna bála 75 db eladó. Tel.: 06 30/611-97-38 A-463

Új tanya 25 hektárral eladó Kunfehértón. Tel.: 06 30/611-97-38 A-460 Jókai u. 58. szám alatt utcafronti félház eladó. Tel.: 06 30/611-97-38 A-461 Hatos társasházban alsó-felső szintes garázzsal Eperd u. 2/3. eladó. Tel.: 06 30/611-97-38 A-462 Szántót, erdőt vennék, bérelnék. Tel.: 06 20/483-09-96 A-400 Új építésű tanya eladó. Tel.: 06 20/31-22-308 A-422 Széchenyi utcában 61 m2-es, II. emeleti lakás sürgősen eladó. Tel.: 06 30/682-00-13 A-1949 Raktározás céljára 2-300 m2-es ingatlant keresünk Kiskunhalason. Kertvárosi részen elhelyezkedés előnyt jelent. Tel.: 06 30/914-59-74 A-214 Kertes ház eladó. Ág u. 9. Tel.: 06 20/97-65-168 A-345 Városközpontban 65 m2-es II. emeleti lakás eladó. Ár: 6.200.000 Ft. Tel.: 06 70/338-44-94 A-413 Szegeden panellakás eladó. Tel.: 06 70/408-08-10 A-437 Belvároshoz közel a Vas utca 5. szám alatt, 2 generációs ház (2x100 m2) családi okok miatt, áron alul, sürgősen eladó. Tel.: 06 70/31-75-123 A-317 Felsővárosban, az Új utcában gázfűtéses, kertes családi ház 877 m2 területtel eladó gazdálkodásra is alkalmas kerttel és melléképületekkel. Irányár: 6.200.000 Ft. Tel.: 06 70/419-66-57 A-442 Damjanich u. 5. szám alatti ingatlan hagyatékkal eladó. Tel.: 06 20/33-78-456 A-455 Kiskunhalas körzetében gazdálkodásra alkalmas tanya 30 ha földdel, teljes felszereléssel eladó (gép, állat). Tel.: 06 20/22-11-217 A-479 Schönfeld udvarban 2 szobás lakás eladó. Tel.: 06 70/340-00-16 A-480 Eladó I. emeleti 1 szobás lakás. Tel.: 06 30/59-95-265 A-481 Kárpát utcában felújított 1 szobás lakás eladó. Tel.: 06 30/364-90-94 A-482 Pozsony utcában lakás eladó, föld-, erdő csere érdekel. Tel.: 06 30/424-86-06 A-483 Bercsényi utcában 1 szobás lakás eladó. Tel.: 06 30/334-28-21 A-484 Kertvárosban garázs eladó. Tel.: 06 30/588-08-49 A-453

lcd-tv-monitor-szerviz.hu Tel.: 06 30/626-10-21 (HP 8-18-ig) A-1992 Vízszerelés, dugulás-elhárítás, szennyvízcsatorna-bekötés. Tel.: 06 20/91-71-403 A-2053 Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 20/91-35-535 A-55 Tradicionális népi lágy csontkovácsolás és különböző masszázstechnikák egy gyakorlott gyógymasszőrtől. Tel.: 06 70/331-65-10 A-416 Veterán Mercedes esküvőre kiadó! Tel.: 06 20/483-09-96 A-456

Cigány (lovári) nyelvtanfolyam indul Kiskunhalason a Tiszti Klubban június 12-én. Nyelvvizsga szeptemberben. A nyelvtanár ITK vizsgáztató. Tel.: 06 30/415-97-44 A-417 Nyári úszótanfolyam óvodásoknak, kisiskolásoknak. Tóth István Tel.: 06 30/410-70-00 A-459

Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t

MÛSORAJÁNLATUNK: Június 3. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:20 Napi Mozaik (ism.) 22:30 Beszéljünk róla (ism.) 23:00 Képújság Június 4. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik (ism.) 07:30 Beszéljünk róla (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 12:50 Napi Mozaik (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Zöld Percek 19:30 Kultúrkép – kult.magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 23:00 Képújság Június 5. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kult. m. (ism.)

08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kult. m. (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:55 Műsorajánló 18:00 PONT – ifj. magazin (12) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:30 Sport Magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Kultúrkép (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 PONT – ifj. magazin (12) 00:00 Képújság Június 6. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 Napi Mozaikok, Gyermeksarok (ism.) 18:00 PONT – ifj. magazin (12) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép – kult. m.(ism.) 20:00 10 éve történt (ism.) 20:30 Beszéljünk róla (ism.) 21:00 Képújság

20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Képújság Június 8. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT – ifj. m. (12) (ism.) 08:00 Képújság 12:00 PONT – ifj. m. (12) (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:20 Napi Mozaik 19:30 10 éve történt 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 10 éve történt (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 10 éve történt (ism.) 23:00 Képújság

Június 9. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07.30 10 éve történt (ism.) 08.00 Képújság 12:00 10 éve történt (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin Június 7. vasárnap 20:00 Híradó/kedd (ism.) 00:00 Képújság 20:20 Napi Mozaik (ism.) 15:30 Esélyes – esélyegy. magazin 20:30 Sport Magazin (ism.) 16:00 Megyei Krónika (ism.) 21:00 Képújság 16:30 Sport Magazin (ism.) 22:00 Híradó/kedd (ism.) 17:00 Kultúrkép – magazin (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 17:30 10 éve történt (ism.) 23:00 Képújság 18:00 Beszéljünk róla (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) online műsorújság 19:00 Híradó/kedd (ism.) www.halasmedia.hu 19:30 Híradó/szerda (ism.)

A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

Anyakönyvi hírek Születtek: Ákos Mia Milena (Gulyás Szilvia) Kiskunhalas, Jagodics Zoé (Hidasi Borbála) Kiskunhalas, Petrovics András (Harnos Szilvia) Kiskunhalas, Csapláros Dávid (Török Eszter) Kiskunhalas, Hofmeister Hanna (Rácz Anett) Harkakötöny Házasságot kötöttek: Cserged Zoltán és Dicső Magdolna, NagyBiblia Zoltán Lajos és Pap Andrea, Benke Gábor és Szabó Nóra Elhunytak: Kupa László (Kiskunhalas), Perjési Sándor Zoltánné Megygyes Ilona (Kiskunhalas), Lévai Márton (Balotaszállás), Farkas Sándor (Kisszállás), Fréz Attila (Kiskunhalas), Ádám András (Kiskunhalas), Meszes József (Kunfehértó), Schiszler Gábor András (Kiskunhalas), Horváth András (Kiskunhalas)


2015. június 3.

Diákpódium tehetségekkel

Több mint két órán át tartó kulturális műsorral kápráztatták el a szüleiket a Szent József Katolikus Általános Iskola diákjai. Az ovisoktól a felsősökig hetek óta készültek a gyerekek a nagy szereplésre. A Diákpódiumon próza, dal és tánc váltotta egymást a nézők nagy örömére. A nézőtér zsúfolásig megtelt a szülőkkel, barátokkal, hozzátartozókkal, sokan voltak kíváncsiak a kulturális bemutatóra. A felkészítő tanárok alapos munkát végeztek a produkciókat rendre vastaps zárta. Kép-szöveg: B. L.

A fináléban együtt énekeltek diákok és tanárok

Jótékonysági koncert Tavaszi muzsikálás helyszíne volt a Bibó aulája a közelmúltban. A kétrészes, hangszeres és énekes műsorban a középiskola tanárai, jelenlegi és volt diákjai léptek fel jótékony céllal. Az oktatási intézmény a beregszászi magyar gimnáziumot segíti adományokkal. A Bibósok zenélnek című rendezvény útjára indítása Fehérváriné Ábrahám Melinda ötlete volt. Ezúttal a Hongkongból érkezett, a Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban hathetes gyakorlatát töltő AISEC-mentor, Yotska Liam is fellépett az énekesek között. Kép-szöveg: P. L.

A balotaszállási citerások is muzsikáltak

oktatás+hirdetés 17


18 sport

röviden Donát sikerei

Szép és eredményes hétvégét zárt a halasi kötődésű, most már a fővárosban tanuló sportoló Jerémiás Donát. Mint megtudtuk: Lengyelországban, az olimpiai reménységek nemzetközi találkozóján lett második 300 méteres síkfutásban és alighogy hazaérkezett, hétfőn már Székesfehérváron, az országos Diákolimpián szerzett országos elsőséget szintén 300 méter síkon. A szombati lengyel versenyen hatalmas egyéni csúcsot futott a fiatal versenyző. A 300 méteres távot 36,4 másodperc alatt teljesítette Bielsko Bialában. Ezzel egyébként idehaza, korosztályában ranglistavezető a távon. A hétfői diákolimpiai versenyen ennek megfelelően a 38 nevezőből ő vezette legjobb eredménnyel a startlistát, mindazonáltal szokatlan módon a 7-es pályára osztották be a döntőn. Ez csöppet sem zavarta meg Donátot abban, hogy ismét remek idővel, 36,50 másodperccel megnyerje a diákolimpiai döntőt 300 méteren korcsoportjában. Jelenleg az Ikarus BSE sportolójaként készül a további a versenyekre, amiből lesz bőven országos, sőt nemzetközi szintű is. Jerémiás Donát edzője ifj. Tomhauser István (Ikarus BSE), a nevelő edzője pedig Szloboda Mihály.

2015. június 3.

Alen aranya a Pannóniaringen Az Alpok Adria Kupa és a magyar bajnokság zajlott a hétvégén a gyorsasági motorosoknál a Pannóniaringen. A H-Moto Team versenyzője, Györfi Alen mindkét futamon remekelt, a szombati harmadik helyezése után vasárnap őt intették le elsőként a kockás zászlóval. Úgy tűnik, hogy a tehetséges halasi motoros egyre jobb formába lendül.

Fotó: alen.hu

Sérülés és motorbeállítási problémák nehezítették a HMoto Team versenyzőjének első napját az Alpok Adria Kupa és magyar bajnokságon. Györfi Alen az alen.hu beszámolója szerint így is a harmadik helyet szerezte meg. A futam során az egyik körben alig két tized másodperccel maradt el a későbbi nyertestől. Másnap pedig még ezt a teljesítményt is überelni tudta a halasi motoros. Pedig az időjárás sem kedvezett a versenyzőknek, ugyanis esővel indult a vasárnap, az időmérőn vizes felületek nehezítették a résztvevők dolgát. Alen a negyedik rajtkockából indult, mégpedig egészen kiválóan. Két másodperc választotta el az élen motorozótól, amit aztán izgalmas ver- az első helynek. A verseny vége előtt 2 körrel sikerült senyen le tudott dolgozni. A győzelem azért is volt fon- utolérnem az előttem lévő versenyzőt, az utolsó körben tos, mert így akarta szerelőjét születésnapja alkalmából meg is előztem és a végéig sikerült is megtartani a pofelköszönteni. A kupa átvétele után így értékelt a hala- zíciómat. Nagyon nehéz verseny volt, mivel kétszer kelsi motoros. lett felzárkóznom és a derekam is fájt már, de sikerült. – Sajnos esővel kezdődött a nap és az első edzés félig Köszönöm mindenkinek, aki itt volt és segített. A szerevizes, félig száraz körülmények között zajlott, amit si- lőmnek pedig az ígért szülinapi ajándékot végre átadkerült megnyernem. Nem sikerült viszont javítani sen- hattam a dobogó legtetején elhangzó Himnusszal – fokinek az időeredményén, így mindenki onnan rajtolt, galmazott a kiválóan teljesítő Györfi Alen. Az aranyérem ahonnan az előző napon, én tehát a negyedik helyről. azért is értékes, mert két héttel korábban baleset érte a A rajtot most jobban elkaptam, de így is 2 másodperc- nemzetközi bajnokságon a halasi versenyzőt. Az egyik re voltam lemaradva az elsőhöz képest, a verseny felé- motor felugratott Alen hátára, emiatt megsérült. Nagy re sikerült ledolgoznom a hátrányomat. Mikor azon- deréktáji fájdalmai ellenére összeszorított fogakkal, reban mögé értem, vétettem egy hibát, majdnem elestem, mek teljesítménnyel a második versenynapot is végigPáros csata Már kilencedik állomásához ér- így visszaestem a 3. helyre és elölről kellett mindent kez- csinálta. Most pedig semmi sem akadályozhatta meg azt, Jel kezett a Tie-Break Kupa páros te- denem. Gyorsan előztem egyet és újból nekiveselkedtem hogy ő álljon fel a dobogó legmagasabb fokára. niszverseny, amely évről évre egyre nagyobb csatákat hoz. A megméretés idén két ligában 12 kettőst szólított salakra. Az időjárás ezúttal a kegyeibe fogadta a teniszezőket, mert A Baján megrendezett Diák- három győzelmet – 100 m-es síkfu- pár Zoltán pedig az 1500 méteres verőfényes napsütésben zajlottak olimpia Megyei Atlétikai Dön- tás, távolugrás, továbbá tagja volt a síkfutásban szerzett harmadik hea mérkőzések. Az erős ligában há- tőjén hozták szokásosan jó vegyes összeállítású svéd váltónak lyezést. Radics Richárd, aki súlyrom páros meccselt egymással, kör- formájukat a Kiskunhalasi Ál- – is kiharcolt. Kortársa, Kolom- lökésben és kislabda-hajításban inmérkőzéses rendszerben. Végül a fi- talános Iskola III. és IV. korcso- pár Mátyás ugyancsak három- dult, mindkét versenyszámában a atalos lendület diadalmaskodott, a portos versenyzői. Megszerzett szor – 800 m-es síkfutás, távolug- dobogó közeli negyedik helyen zárJuhász Ádám-Vincze Miklós 20 érmükből 11 aranyfényben rás, kislabda-hajítás – állhatott a ta a versenyt. Azzal, hogy a fiúk svéd dobogó legmagasabb fokára. Mezei váltójával harmadik helyezést értek kettős nyert a Kovács József-Vi- tündököl. Krisztofer a 300 m-es síkfutás- el, Kolompár Mátyás, Mezei Kriszrág István és a Papp IllésnéPapp Illés duó ellen. Az erősebb A közelmúltban bonyolították le a ban ért elsőként célba, távolugrás- tofer, Mezei Dávid és Kolompár Zolligában két csoportra bontották a Diákolimpia atlétikai versenyének ban és kislabda-hajításban ezüstér- tán is további bronzéremmel gaznevezőket, körbeverések, izgalmas megyei döntőjét a bajai Petőfi szi- met szerzett. A IV. korcsoportosok dagodhatott. Az öt, megyebajnoki meccsek után a Domján Jenő- get pályáin, melyen Balogh An- legjobbjának 400 m-es síkfutásban, címet kiérdemelt halasi: Kolompár Koligyer Zoltán páros játszott namária és Szűcsné Nagy And- kislabda-hajításban és súlylökésben Klaudia, Kolompár Mátyás, Mezei döntőt az Elek Róbert-Kis Sán- rea testnevelők tanítványai is részt egyaránt Kolompár Tímea bizo- Krisztofer, Kolompár Tímea, Mezei dor kettőssel. Két szoros játszma vettek. A halasi iskola képviselői- nyult. Ugyanebben a korcsoport- Dávid hamarosan Zánkán, a Diákután aztán az Elek-Kis páros vehette nek sikeres szereplése, eredményei ban Mezei Dávid mind a háromfé- olimpia Országos Atlétikai Döntőát az első helyért járó kupát, harma- meggyőző bizonyítéka felkészültsé- le éremből gyűjtött, aranyszínűt 100 jén léphet majd pályára Bács-Kisdikként a Becsi János-Csermák güknek. Hét indulójuk közül a III. m-es síkfutásban, ezüstöt 200 m-en kun megye színeiben. korcsoportos Kolompár Klaudia és bronzot súlylökésben. KolomVass Katalin János kettős végzett.

Megyei bajnokokká váltak


gyermeknap 19

2015. június 3.

Elfoglalták Sóstót a gyerekek

A Fun Dance táncosai a nagyszínpadon A Konok Kunok már harmadik alkalommal rendeztek gyermeknapot, ezúttal kétnapos volt a programfolyam a Sóstó partján. Szombaton és vasárnap is úgy alakították a műsort, hogy minden korosztály megtalálja a neki tetsző szórakozási lehetőséget. Persze a főszerep a gyerekeké volt. A motorosok a várossal és civil szervezetekkel közösen szervezték meg a két napon át tartó mulatságot. Légvár, mászófal, trambulin, játékok egész sora várta a gyermekeket, a hatalmas színpadon pedig egymást váltották a fellépők. A halasi tűzoltók és mentők, rendőrök is készültek a jeles alkalomra, szinte nem volt olyan perc, amikor ne lett volna érdeklődő valamelyik villogós járműnél. Volt sok-sok program. Harcművészeti, modern tánc, tűzoltósá-

A motorozást nem lehet elég korán kezdeni…

Don Pedro bohóc és a traktorhúzás gi, motoros és triál kerékpáros bemutató. Mindkét nap az időjárás is kegyeibe fogadta a rendezvényre kilátogatókat, szerényebb becslések szerint is több ezren fordultak meg szombaton és vasárnap a Sóstó partján. Györgyi János, a főszervező Konok Kunok Motoros Egyesület vezetője azt mondta, öröm volt ennyi boldog és önfeledt gyermekarcot látni. Ezért érte meg már harmadszor is megszervezni ezt a tartalmas programot… JL


2015. június 3. rita asszony ízvarázslata

színesben 20

Huszadszor ünnepeltek együtt

Egy tálnyi nyári felfrissülés

Itt a nyár, így nem lesz nehéz dolgunk, a hozzávalókat könynyen beszerezhetjük a piacon vagy az áruházak zöldségosztályáról. A saláta önmagában is megfelel egy nyári vacsorára, de sült vagy grillezett húsokhoz köretként is kiváló lehet.

Nem mindennapi eseménynek adott otthont az elmúlt hétvégén a Sóstó Csárda. A Mozgáskorlátozottak Kiskunhalasi Egyesülete húsz éve, minden tavasszal vendégül látja a környékbeli csoportok tagjait. Idén minden eddiginél többen látogattak el a vidám hangulatú találkozóra. A házigazdák és a vendégek is ötletes, színvonalas produkciókkal álltak közönség elé a nap folyamán.

hatja tapasztalatait a jelenlévőkkel, emellett pedig kulturális műsorszámok segítségével lehet kikapcsolódni. A fellépők hosszú hónapok óta készültek a mai napra, ami mutatja, milyen lelkesek is a környékbeli egyesületek tagjai – mondta el kér– Sajnos a mozgáskorlátozottak leg találkozzon sorstársaival, akik- désünkre Tallérné Nyitrai Ilotöbbségének nincs lehetősége arra, kel el tudna beszélgetni a mindenkit na, a halasi csoport elnöke. Színes újburgonya saláta Kép-szöveg: Szőri Attila Hozzávalók: 60 dkg apró újburgo- hogy kimozduljon otthonról, és eset- érintő témákról. Itt bárki megosztnya, 20 dkg zöldbab, 4 db közepes paradicsom, 1 db lilahagyma, 1 cs. zöldhagyma. Öntet: víz, só, cukor, ecet, őrölt színes bors, 1 cs. petrezselyem, 1-2 kanál étolaj. Elkészítés: a burgonyát sós vízben megfőzöm, kihűtöm, félbevágom, salátástálba teszem. A zöldbabot sós, fokhagymás vízben kb. 2 centis darabokra vágva roppanósra főzöm. Hozzáadom a burgonyához. Ezután a lilahagymát szeletekre vágom, a paradicsomot vékony cikkekre szelem, és feldarabolom a zöldhagymát. Mindezt a burgonyával és a zöldbabbal összekeverem. Aprított petrezselyemmel megszórom. Összekeverem az öntethez valókat és meglocsolom vele a salátát. Jól lehűtve tálaljuk. Rita asszony


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.