XXVIII. évf. 20. szám 2014. május 14.

Page 5

2014. május 14.

hírek

Volt kunépesek találkozója Egykori Kunép-dolgozók találkoztak a hétvégén, Kiskunhalason, a Somogyi Lakodalmas Vendégházban.

Háziorvosok és civilek a megelőzésért A tavaly létrehozott Kiskunhalasi Egészségfejlesztési Iroda (HEFI) működésének és feladatainak újabb fontos állomásához érkezett a múlt héten. Több kistérségi és halasi háziorvossal és civil szervezetek vezetőivel írtak alá együttműködési megállapodást. Mint Halason már ismert, az iroda elsődleges célja a kistérség lakosai körében a betegség-megelőzés, az egészségvédelem – nemcsak közvetlenül: szűrések és tájékoztatók révén, hanem társadalmi kapcsolatok kiépítésével is. Ennek a célnak a megvalósítását segíti majd a most aláírt megállapodás. A találkozón elhangzott: közös

háromoldalú célja a kórháznak, a háziorvosi szférának és a lakosságot képviselő civil szerveződéseknek, hogy a polgárok a lehető legszélesebb körben elérjék a betegségek megelőzésével, az egészséges életmóddal kapcsolatos tudást, tájékoztatást. A HEFI célja továbbá az, hogy a polgárok lehetőleg ne is váljanak beteggé,

ezért a mostani együttműködési megállapodásoknak nagy szerepük lehet majd a korszerű szemléletmód kialakításában is. Közben újabb sikeres lakossági szűrést szervezett a HEFI a Kiskőrösi Egészségfejlesztési Irodával közösen Soltvadkerten, a helyi cigány önkormányzat majálisán. – A cigány lakosság körében sokkal fokozottabban jelennek meg olyan betegségek, mint a keringési zavar, a diabétesz, épp ezért kiemelten fontos az ő egészségügyi szűrésük – közölte Lengyel János, a halasi kórház orvos-

igazgatója. A főorvos bejelentette, sikeres pályázatnak köszönhetően még idén elkezdődik a nők szervezett emlőszűrése Kiskunhalason. Egy felmérés szerint Halasról és a környező településekről is a nők alig tíz százaléka vesz csak részt a szűréseken, még rosszabb az arány a cigány nők körében. – A szemérmes, más kultúrájú cigányasszonyok emlőszűrő-programba való bevonásában várjuk majd a térség cigány nemzetiségi önkormányzatainak segítségét – mondta el Lengyel János. Kép-szöveg: Pozsgai Ákos

A volt munkatársak összejövetelükön elsőként a Sóstó Csárda mellett megkoszorúzták a Kunép egykori vezetőjének, Csapó Istvánnak az emléktábláját. A 47 évvel ezelőtt alapított, és 22 évvel ezelőtt megszűnt, legendás hírű halasi építőipari cég építészei, építőmunkásai és adminisztratív dolgozói együtt emlékeztek és idézték fel a vállalati éveket, lapozgatták a régi időket felelevenítő fényképalbumokat. A Kunép volt dolgozóinak jó része már a megérdemelt nyugdíjas éveit tölti, vannak azonban néhányan, akik ma is az építőiparban dolgoznak különböző halasi cégeknél. A fehérasztal mellett eltöltött kellemes délután is szép emlék marad a volt kunépesek számára, akik mint mondták, minél tovább szeretnének így, együtt emlékezni egykori kenyéradó munkahelyükre. (pá)

Méltóságot minden elhunytnak

Szfinx néven áprilisban új temetkezési szolgáltató jelent meg Kiskunhalason

– Kiskunhalason több temetkezési vállalkozás működik ismereteink szerint, mely a köztudatban jelen van napjainkban is. Cégünk azonban teljesen új vállalkozásként jelent meg a városban, nem azonos egyetlen val sem – mondja a Szfinx Temásik temetkezési szolgáltató- metkezés képviselője. – Cégünk vezetősége nagyon bízik abban, hogy a gyász nehéz időszakában méltán tudja biztosítani az itt maradottak számára azt a teljes körű szolgáltatást, méltó

kegyeletet, amellyel halottjukat utolsó útjára elkísérik. Mindezt több éves temetkezési tapasztalattal rendelkező helybéli kollégákkal teszik, akik minden tudásukkal segítik a Tisztelt Lakosságot. Rendelkezésre állnak teljes körűen a hivatalos ügyek intézésében, átvállalják azok lebonyolítását, melyek a hozzátartozókat nem terhelik ebben a nagyon nehéz időszakban.

Kiskunhalas és a környékbeli települések részére 24 órás (éjjel-nappali) ügyeletet biztosítanak. A temetkezés a városháza és a buszpályaudvar között, a Szász Károly utca 2. szám alatt található. – Teljes körű szolgáltatásaink magukban foglalják továbbá az egyedi gránit síremlékek elkészítését minden igényt kielégítve. Valamint a temetkezési iroda mellett található a virágbolt, mely a város minden lakosa előtt nyitva áll, az ott készülő csokrokat, koszorúkat kérésre a temetkezés helyére szállítjuk – teszi hozzá a

cég képviselője. – Bízunk abban, hogy a Kedves Lakosság megtisztel bennünket bizalmával, mi pedig legjobb tudásunk szerint állunk szíves rendelkezésükre. Elveink szerint minden elhunytról a neki járó méltósággal gondoskodjunk! (x)


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.