2014. március 12. kommunista idők végén volt csak hasonló helyzet, mint ma. SI: Én ezt nem látom ennyire sötéten. Különösen az internetes műfajban néhány szerkesztőség – például az Index vagy a 444 – kifejezetten függetlennek tűnik, ami elsősorban, ahogy mondtam, abban mutatkozik meg, hogy
F Tapodi Kálmán
F Sebestyén István
Sajtószabadságról... a gondolatmentesség korában
KZ: Miközben hivatalosan szabad a sajtó, felmerül a kérdés, van-e értelme, haszna ennek a szabadságnak? SI: Mindenképpen van, hiszen nagyon fontos, hogy szabad legyen mindenről beszámolni, mindent megírni, ami történik. Szükség is van a sajtó szabadságára mint az egyik fontos alapvető jog gyakorlására is. KZ: Magyarországon sokszor viszont éppen azért indokolt a kérdést így feltenni, mert bár mindent meg szabad írni, úgyszólván bármit be lehet mutatni, a feltárt valóság eredménye, következménye gyakran elmarad. Akár a rendszerváltás utáni olajés bank-ügyekre vagy a Tocsikügyre és számos más politikaigazdasági jelenségre gondolunk, legfeljebb Zuschlag Jánost említhetjük egyedüliként, akit utolért az igazságszolgáltatás, de őt sem a sajtó, hanem a halasi ügyészség vizsgálata terelte a számonkérés felé. SI: Szerintem az ő ügyében is nagyon fontos, talán döntő szerepe volt a sajtónak. Arra is gondoljunk, hogy ha megfordítva vizsgáljuk ezt a kérdést – hogy mi történt volna vagy történne akkor, ha mindezeket az ügyeket nem lett volna szabad megírni? Akkor éreznénk igazán, hogy fontos az újságírók szabadsága ebben. TK: Ugyanakkor az is igaz, hogy Magyarország, ahogy mondani szokás, egy következmények nélküli ország. És ez sajnos na-
Van-e értelme a sajtószabadságnak, ha nincs hatása? Érdekli-e az embereket a sajtóhír, ha egyre inkább leszokunk arról, hogy gondolkozzunk és olvassunk? És „egyébként” milyen állapotban van a magyar média függetlensége, tárgyilagossága, szabadsága? Erről vitázott egy stúdióbeszélgetés keretében nemrég három újságíró: Sebestyén István (SI, Hetek hetilap, atv), Tapodi Kálmán (TK, Petőfi Népe) és Kohout Zoltán (KZ, Halasmédia). (A beszélgetés szerkesztett változatát közöljük.) gyon sok területen igaz, akár csak a Majsai úti telep vélhetően veszélyes anyagokat is tároló hordóira gondolok, akár a jelentősebb, országos viszonylatú ügyekre. Ebből az is következik, hogy a sajtó is dolgozhatna sokkal jobban. KZ: Ezek szerint nem is a függetlenséggel van baj, hanem a hatékonysággal? SI: Nem hiszek abban, hogy létezik független sajtó, független újságíró. Pszichológiai és fizikai tudományos tény, hogy a megfigyelő figyelme hatással van a megfigyelt tárgyra is, továbbá senki
gezni. Én egykor Kossuth Rádiórajongó voltam, de manapság, ha meghallom a hírszignált, inkább bekapcsolom a magnót… KZ: Ezek szerint a tárgyilagosság a döntő? SI: Felőlem nevezhetjük ezt függetlenségnek, mert nem ez a lényeg, hanem az, hogy hiteles-e a közlés, annak pedig feltétele, hogy az újságíró a saját „oldalának” a jelenségeit is kritizálhassa. Még ennél is fontosabb viszont az, hogy nemcsak egy kormány és az állam intézményei, hanem a média egésze és sokszor
nem lehet független önmagától: saját véleményétől, személyiségétől, környezetétől. Szerintem abszolút vállalható, ha egy újság vagy egy újságíró nyíltan valamilyen érték, ideológia mellé áll. A döntő körülményt abban látom, hogy hajlandó-e és szabad-e neki kritikát megfogalmaznia a saját köreiről is. Ha szabad, akkor rendben van, ha nem, akkor nincs szabadság. TK: Pillanatnyilag nem lennék például a közmédia helyében. Attól tartok, pár év múlva tanítani fogják az újságíróképzésben, hogy így nem szabad hírszolgáltatást vé-
az újságíró sem lehet jobb a társadalom átlagánál. Ma általános gondolkodáshiány van, és ez tükröződik a sajtóviszonyokban is. És él vele a politika a sajtóban is, természetesen. KZ: A magyar ember ma is szereti, hogy ha megmondják neki, mirőlkiről mit kell gondoljon? TK: Amit a Sebi mondott, abból azért az is következik, hogy az újságírónak is meg kell élnie valamiből. Sajtótisztesség is van a világon, tudom, de mint mindenütt, azért az elsődleges azért itt is, az hogy hol kap munkát, ott mik az elvárások. Mindenesetre néha tényleg úgy érzem, hogy a poszt-
jobb- és baloldalra egyformán kritikusak. És intelligensen kritikusak, sőt, sokszor a köröm alá hatol, amit-ahogy írnak! KZ: És hogy látjátok mindezt a helyi sajtóban? SI: Mivel a fizetőképes kereslet vidéken még szűkebb, mint Pesten vagy a nagyvárosokban, így a szerkesztőségek többé-kevésbé rá vannak utalva az önkormányzati támogatásra, ami magában foglalja, hogy ezért cserébe valamit akarnak majd a sajtótól. KZ: Ki lehet találni, hogy mit. TK: Ráadásul a helyi viszonyokban minden még inkább kiélezett, hiszen ma leírsz valamit valakiről, és holnap szembetalálkozol vele az utcán. Rövidebb az út a helyi hatalomnak is a befolyását érvényesítenie, szóval, nagyobb a függőség. Én több helyi szerkesztőségben is dolgoztam már, és a tapasztalat nagyon hasonló. KZ: Általános a beleszólás a szerkesztőségek munkájába? TK: Sok helyütt eleve nem is működik szerkesztőség, csupán egy kisebb közlöny, aminek az emberek persze örülnek, mert értesülnek dolgokról, de nyilván kampány idején politikai tartalom is bekerül így a lapba. Ám van ellenpélda is: Kiskunmajsán például magán lett a korábbi önkormányzati újságból, és azóta nagyon megváltozott. Sokkal több kritika éri a közügyeket, a helyhatóságot, és ez nyilván népszerűbb is. KZ: A közmédiumok témájánál vártam, hogy említitek a BBC példáját. Őket is a brit állam támogatja a működésük egy részében, de sem a pénzbe, sem a szakmai vezetők kinevezésébe nem szólhat bele az állam. Függetlenség a függő helyzet ellenére. SI: Erről beszélek: ahol van társadalmi, közéleti-kulturális érettség, ott az ilyesmi szinte teljesen magától értetődő. Ott nemcsak azt tudják, hogy fontos a sajtó ellenőrző szerepe, hanem azt is, hogy
sajtó, világ
egyenesen kontraproduktív, a visszájára sül el, amikor egy politikus elkezd nyomulni, beleszólni a sajtó viszonyaiba. A társadalom elemi érdeke, hogy tényleg az alkalmasabb személy vagy párt győzzön. Amíg ezt nem látják be, addig marad a sajtó befolyásolása. KZ: Érdekes helyzetkísérlet, hogy ugyanezt felvetettük a Tükörben: legyen állandó fix támogatás, és legyen vétójoga a szerkesztőségnek, ha netán cenzort akarnának a nyakába rakni. Egy képviselő javasolta is, hogy ezt napirendre kéne venni. SI: No, majd ha akkor is javasolja, amikor hatalmon lesz, akkor lesz érdekes ez a téma… TK: Nem tudok példát rá, hogy bárhol is létezne ez a rendszer. De jó ötletnek tűnik. KZ: Mit gondoltok a bulvárról? Engem aggaszt egyrészt , hogy menynyi szemét tévéműsort néz és értéktelen színes magazint vesz a tömeg. Közben olyan információáradat zúdul egy újságoldalon vagy tévé-másodpercben – hitelválság, mellműtét a celebek közt, orosz-ukrán háború, mélytengeri halak felfedezése satöbbi – a médiafogyasztóra, hogy belegebedne, mire feldolgozza… SI: Én ezt pozitív fejleménynek tartom. A sajtó egyrészt érdekelt abban, hogy mindent felkínáljon az „étlapján”, hiszen az a célja, hogy sokan megnézzék, megvegyék. A bulvár sem minősíthető rossznak: Angliában például nagy hagyományai vannak, és vannak komoly bulvárlapok, amelyek akár vezető politikusok megbuktatását is elérték már. TK: Persze a politika is megtanulta, hogy ügyesen használja a bulvárt, ezért is látjuk sokszor házi környezetben a közszereplőket – így teszik magukat népszerűbbé. KZ: Alaptalan az a félelem, hogy a túl sok információ ömlesztésének éppen-pont a polgárok összezavarodása, manipulálhatóvá válása lesz a következménye? SI: Ez megint a sajtó felelőssége. A sajtónak vonzóvá kell magát tennie ahhoz, hogy megvegyék, rákeressenek a neten, és ehhez fel kell keltenie az emberek kíváncsiságát. Ebből származik ugyanis az a pénz, amiből meg lehet fizetni azokat az újságírókat, akik az embereket érintő fontos kérdésekről jó cikkeket írnak. (Halasmédia-összeállítás)