„
bb, a dicsőség vitorlája, gikus 1919-es és 1945-ös utóbbinak és a dicsősék a széliránya is ellentéányos, hogy ezt az utólag k tűnő jelsort, az 1975-ös zsűrizés során senki nem
2014. január 8.
A betonkompozíció építésze ezt Szakál orán levélben egyeztettek az alkotások nkinek a burkolt üzenet. „A szobor nem ő építészként a három közül az egyetzt szorítja háttérbe a tragikus 1919-es is ellentétes a kisebbekével”, írta Szaás ez, hanem könnyen megfejthető jelán senki nem kifogásolta ezt a nyilvánicsőségre és a tragédiákra emlékeztető n a két kisebb elem tekintetében hasz-
hogy a kompozíció – legalábbis szelleenség eszményeiért vívott nemzeti küz1989-ben.
Példátlan és egyben szívszorító ünnepség tervével készülnek a Bibó-gimnázium diákjai a 2. magyar hadsereg drámájára vasárnap: saját családi krónikáik révén emlékeznek a Donkanyarban meghalt katonákra. A kényszer szülte hadsereg nemzeti katasztrófát jelentő összeomlása számos halasi áldozatot is követelt.
„Szabó Mariann vagyok, 14 éves. Dédapám, Baróti József a második világháború kitörésekor, 1939-ben 37 éves volt. Édesapját az első világháborúban veszigazgató szerint ez az elnevezés tette el, így hadi árvaként válaszméltó mind az alkotáshoz, mind totta a katonai pályát. A második világháborút végigharcolta útásza jelen kor szellemiségéhez. Kép, szöveg: KohoutZ hídász-zászlóalj-parancsnokként. A háború végén menekülnie kellett a Fekete erdőbe, családja odament hogy találkozni tudjanak. Később hadifogságba került…” – egy azon kollekció sorában, amiket a Bibó-gimnázium diákjai gyűjtöttek össze. Palásti Károly magyar-történelem szakos tanár tanulói a Don-kanyarnál elesett magyar katonák emléknapján – január 12én, vasárnap, délelőtt 11 órakor – mondják el rövid beszédeiket. A mindeddig
űrin…?!
helytörténet
példátlan megemlékezés a Hősök terén található Második világháborús emlékműnél lesz, ahol a páratlan gyűjtések mellett koszorúkat, mécseseket helyezhetnek el a megjelenő polgárok – hívta fel a halasiak figyelmét Végső István történész, programszervező. Sok diák, mint például az ünnepségen szintén megszólaló Endre Klaudia azt írja: „kortársaimmal együtt egy virtuális világban élünk, és nagyon keveset tudunk a néhány generációval ezelőtt élt rokonainkról, életükről, mindennapjaikról. Egy tavalyi magyar házi feladat indította el a kutatómunkámat…” *** A történész egyébként lapunk egy korábbi számában felvázolta a kényszer szülte hadsereg végzetét: a trianoni békeszerződés miatt közel 18 évig a magyar hadsereg fejlesztéséről szó sem lehetett, és a katonai vezetés inkább egy Kárpát-medencei háborúra készült az elveszett magyar területek visszaszerzése érdekében.
– Nem gondolta senki, hogy nagyhatalmak ellen kellene felkészülnünk. Az 1941-es hadrendben még nem is szerepelt a magyar 2. hadsereg: Német nyomásra 1942-ben állították fel azzal a céllal, hogy inkább ezt küldik a frontra, mint a „sokkal” jobban felszerelt magyar 1. hadsereget, amelyet nem akartak feláldozni – mondta Végső István. Az egységek tavasszal indultak el egy közel 200 kilométer hosszú frontszakasz elfoglalására és védelmére a német Déli Hadseregcsoport alárendeltségében. Sem elég katona, sem elég fegyverzet nem állt rendelkezésre, de nyáron mégis sikereket értek el, ugyanakkor 1942 végére már 33 ezres volt a veszteség, köztük az augusztus 20-án elhunyt Horthy István kormányzó-helyettessel, aki repülőgépével zuhant le. Bár felkészültek a téli védekezésre, de utánpótlás szinte nem volt, ráadásul az új évben, 1943. január 12-én megindult a szovjet 40. hadsereg gőzhengere. A többszörös túlerő ellenére nem roppant össze azonnal a magyar 2. hadsereg védvonala, de végzetes veszteségei lettek, s január végére minden magyar ellenállás felbomlott a Donnál. A visszavonulás helyenként káoszba fulladt, sokak az utak mentén fagytak meg vagy haltak éhen. A doni áttörés miatt katonáink közül 28 ezren sebesültek meg, 26 ezren hadifogságba estek és 41 ezren haltak hősi halált. Az anyagi veszteség 70 százalékos volt, de a páncélosok, a nehézfegyverzet és a légierő teljesen elveszett. 1942 és 1943 között a magyar 2. hadsereg vesztesége – azaz a sérülések, hadifogságba esettek és elesettek száma – összesen 100120 ezerre volt tehető. A korszak
Diákok, dédapák, Don-kanyar Rendkívüli kutatómunkát végeztek a bibós tanulók a 2. magyar hadsereg végzetének emléknapjára helyi vonatkozásait Vass Lajos tanár és csapata tárta fel, így ma már tudjuk, hogy az áttörést követően 90-100 halasi esett el, került hadifogságba vagy sebesült meg a Don körüli harcokban. A 30 százalékuk zsidó munkaszolgálatos volt (lásd a halasi holokausztról írásunkat lapunk 10-11. oldalán!). A halasi katonák különféle alakulatokban szolgáltak, de többségük huszonéves ember volt, köztük gazdálkodó, iparos, kereskedő és polgári sarj is. Honvédeket, tiszthelyetteseket, tiszteket és főtiszteket ad-
tunk a hadseregnek. Utóbbiak közül való volt vitéz Farkas Antal vezérkari alezredes, a VII. hadtest vezérkari főnökének helyettese, akinek a sorsa igen tragikusan alakult: az öszszeomlás után, 1943. január 17-én a bogyenniji kórház udvarán főbe lőtte magát. A halasi kötődésű vitéz Oszlányi Kornél ezredes a visszavonulás szervezésében végzett elévülhetetlen érdemeket, amiért később a legmagasabb magyar katonai kitüntetést is megkapta. (A Donnál lezajlott eseményekről legbővebben, a halasi vonatkozásokkal Darányi Dénes könyv formájában megjelent leírása szolgál: Darányi Dénes: Töredékek. Fronton és hadifogságban 1941-1948. [Halasi Téka] Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 1995.) (Kép, szöveg: KZ)