Page 1

Hogyan lett halasi Triatlon-Trianon Halasiak tüntettek a híres balettsztár? Halason? a pénzükért Miklósa Erika földijét elõször a csinos nők vonzották a pályára, mára világhírû

Kisebb botrány lett a halasi triatlonverseny lefújá- Az alvállalkozóikat ki nem fizetõ beruházóknak sából, de sokan még futnának egy kört az ügyben volt képük vacsorára hívni a bajba jutottakat Kiskunhalas és környéke közéleti hetilapja • Alapítva: 1987-ben

Egy színhely, két hónap, három csőtörés Ígéretesen fejlődnek a térségi szuperfák Irányváltás a belvárosi boltpiacon? Erősíti a térséget a helyi pénz Dicső csata és kormányfő-búcsúztató Létszámnövekedés és vonzerő a kórházban

2013. július 10. • XXVII. évfolyam 28. szám•Ára: 165 Ft

fotó: pozsgai ákos

Hülye játék Börtön fenyegeti a középület-rongálókat, de ők csak „megjelölő szubkultúrát” emlegetnek Olcsó játék hülye gyerekeknek – mondhatnánk legyintve a „graffitinak” becézett igénytelen falfirkákra, ha egy-egy bemocskolt, idétlenül összefestett falfelület kijavítása nem kerülne több tíz-, több százezer forintjába a háztulajdonosoknak. A pimasz és igénytelen falcsúfítókat egy 2010-es törvény szerint börtönbe lehetne zárni, ha valamely rendvédelmi szervnek egyszer sikerülne a lehetetlen(?): fülön csípni az elkövetőket. Riportunk lapunk 17. oldalán olvasható. Kiskunhalas, Hősök tere 1. Telefon: 06 (77) 422-320 06 1 265 5168 Nyitva: hétfő-péntek 8-17, szombat 8-12 óráig ÜGYFÉLSZOLGÁLAT: www.orex.hu | E-mail: zalog@orex.hu

JÚLIUSTÓL MÉG OLCSÓBBAK LETTÜNK!

Csökkentettük a kezelési költséget!** 5800 Ft hitel 14 karátos törtaranyra*

*60 napos Optimal hitelnél kézbe kapott hitel, maximum 1 millió forintos értékhatárig. **2013. július 1-től felvett záloghitelekre érvényes. Hagyományos záloghitelnél 90 napos futamidőre: THM: 43,49%. 90 napos futamidejű, 10 000 forintos hitelösszegnél a zálogtárgy 90. napon történő kiváltása esetén 271 Ft kamat (éves 11%) és 680 Ft kezelési költség (egyszeri 6,6%) kerül felszámításra. A 90. napon visszafizetendő teljes összeg (kölcsön és kamat együttesen)= 10 931 Ft. Optimal hitelnél 90 napos futamidőre: THM: 43,44%. 90 napos futamidejű, 10 000 forintos hitelösszegnél a zálogtárgy 90. napon történő kiváltása esetén 271 Ft kamat (éves 11%) és 603 Ft kezelési költség (elzálogosításkor fizetendő, egyszeri 6,03%) kerül felszámításra. Így a folyósított összeg 9 397 Ft. A 90. napon visszafizetendő teljes összeg (kölcsön és kamat együttesen)= 10 271 Ft. Optimal hitelnél 60 napos futamidőre: THM: 43,50%. 60 napos futamidejű, 10 000 forintos hitelösszegnél a zálogtárgy 60. napon történő kiváltása esetén 181 Ft kamat (éves 11%) és 406 Ft kezelési költség (elzálogosításkor fizetendő, egyszeri 4,06%) kerül felszámításra. Így a folyósított összeg 9 594 Ft. A 60. napon visszafizetendő teljes összeg (kölcsön és kamat együttesen)= 10 181 Ft.




emlékezés 2013. július 10.

Emlékmű a dicső pozsonyi csatának

Egy szinte elfeledett történelmi győzelem, a 907-es pozsonyi csata előtt tisztelegve avattak emlékművet az elmúlt hétvégén Kiskunhalason, a Semmelweis téren a Magyarok Szövetsége helyi csoportjának kezdeményezésére. Az egy méter magas, farönkből készült faragott alkotás a tér észak-

nyugati sarkában, a füves területen kapott helyet. Ezután minden évben itt tart majd megemlékezést a szövetség halasi csoportja. A 907 júniusában zajlott pozsonyi csata a felvonuló seregek létszáma miatt a kora középkor egyik legjelentősebb ütközete, de egyben a magyar honfoglalást lezáró sorsdöntő csata és az első honvédő hadművelet is volt. Az Árpád fejedelem által vezetett, mintegy 40 ezres magyar seregnek több mint 100 ezer emberből álló egyesített német haderővel kellett szembeszállnia. Zseniális hadszervezéssel a két és félszeres túlerő ellenére a magyarok megsemmisítették az ellenfél dunai hajóhadát, és elpusztították a seregét; a bajor királynak is menekülnie kellett. Kép, szöveg: P. Á.

Halasiak is búcsúztak a néhai miniszterelnöktől

Tucatnyi halasi szocialista szimpatizáns és párttag vett részt Horn Gyula hétfői búcsúztatásán. A volt kormányfőt Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben helyezték örök nyugalomra. Temetésén részt vett Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, de ott voltak az MDF és az MSZP kabinetek volt kormányfői és a volt államfők is.

– Horn Gyula élete maga volt a 20. századi magyar történelem, annak ellentmondásaival együtt, de amikor lehetősége volt, Magyarország és Európa sorsának alakítójává vált – mondta Katona Béla, az Országgyűlés korábbi elnöke a néhai miniszterelnök búcsúztatásán. – Horn Gyulára emlékeztek azok a ha-

lasi és más Bács megyei szocialisták is, akik nem tudtak jelen lenni a néhai miniszterelnök budapesti temetésén, Bácsalmáson a helyi MSZP irodában tartottak csendes megemlékezést – közölte Jekő Attila, az MSZP kiskunhalasi csoportjának elnöke. P. Á.


2013. július 10.

A SZERK

A botrány ereje

xuskocsija, ha balesetsorozatban vétkes a sztárszínész, satöbbi – ha az elit körei mentek le gazemberbe, annak általában semmiféle következménye nem volt. Írhatta a sajtó, vizsgálhatta rendőrség vagy ügyészség, végül elmaradt a felelősségrevonás. Két menekülő-útvonal maradt a magyar társadalom előtt. Az egyik a demonstratív összefogás. Bármilyen vastag is a bőr a magyarországi gazdasági, kulturális és politikai elit képén, azért a nyilvánosság ereje előbb-utóbb hatni fog. A tömeg eddig birkamód tudomásul vette, ha hülyére vették, és ez láthatóan jól jön az elitnek: bármit megtehet számonkérés nélkül. A szatymazi tüntetés szervezője el is mondja: ha csak az igazságszolgáltatásra bízták volna, hogy segítsen az alvállalkozókon, akkor évekig várhatták volna a megoldást. Maradt az, hogy összefognak és tüntetnek: hogy a disznóságot a disznók orra alá dörgölik. Vajon mi történik, ha elszaporodnak az ilyen megmozdulások…?! Mi történik, ha minden egyes botrányt nyilvános demonstráció követ? Egy biztosan megtörténik: nyoma marad a disznóságnak. A legfőbb fejesek képén talán olyan vasBármilyen vastag is a bőr tag a bőr, hogy bármilyen szégyen ráéghet, akkor is sérteta magyarországi gazdasági, kulturális len marad a rinocéroszpáncél, és és politikai elit képén, azért nagy lelki nyugalommal mutata nyilvánosság ereje előbb-utóbb hatni fog. koznak, tevékenykednek tovább. Ám minden disznóság sokszerepkodott, kint elkeseredettség és lős, és végül is minden szereplőnek vannak rokonai, barátai, ismerőméltatlankodás. Halasról példá- sei, szomszédjai, utcai, város- vagy falubéli szemkontaktusai. Mindul (lásd tudósításunkat lapunk nyájuknak be kell menniük a városi-falusi boltba, mindig lesznek, 5. oldalán!) olyanok jártak pórul, akik ferde szemmel fognak nézni rájuk és az ügyeikre, a gyerekeakik a válság ellenére sem küld- ik mögött összesúgnak a suliban. Ha jogi szankciók nem is érintik – ték el a dolgozóikat, hanem a cég hiszen ma bármit meg lehet úszni egy kis politikai, igazságszolgálnyeresége terhére megtartották tatási háttérrel, pénzzel –, azért régi embereiket, és várták, hogy a morális, a hangulati következtöbbmilliós munkájukat majd ki- mények utolérik majd. Kínos lesz fizetik az országszerte ismert, a helyzet. Meg fog keseredni a multimilliárdos nagyvállalkozók, szájban az avatóesti vacsora és megrendelők… a pezsgő. Tipikus magyar história. A másik menekülő-útvonal perMinden elemében az: milliárdos sze az erkölcsi helyre rendeződés közpénz-támogatással megépül volna. Az empátia, a tisztesség valami, aztán a megrendelő és a és a szeretet – már hogy ilyen fővállalkozó összevesznek, és vé- divatjamúlt kifejezéseket haszgül, a sor végén, az alvállalkozók náljunk. A jog ostoba és rákként járnak pórul. Nem kizárt, hogy ti- burjánzó előírástömegei soha az pikus lesz ez a történet abból a életben nem lesznek képesek szempontból is, hogy eredmény rendezni egyetlen társadalom és következmény nélkül marad a működését, problémáit sem. Az szatymazi csarnok előtti tüntetés együttérzés és a jóakarat viszont is. Magyarországon mindmáig az bármit és mindent. a módi, hogy bármilyen leleple- Akármerre megy is hát jelenzést és bármilyen tömegtünte- leg a világ és az ország szeketést eltöröl a jótékony feledés és re, előbb-utóbb szükségszerű, a felelőtlenség. Ha lopnak az ál- hogy erre forduljanak a dolgok. lamtól, ha egyesek elvtársi-ba- Ma még nem jellemző a bölcs ráti alapon kapnak állami meg- belátás és a társadalmi érettrendelést vagy más előnyt, ha ség a tisztességes közéletre. nyilvánvaló mutyizás van a köz- Ám a szatymazihoz hasonló akpénzek és a törvénykezés körül, ciók ki fogják érlelni – vagy ha ha szlovák rendszámmal kerü- nem, abba az egész civilizáció li az adót a tehetős magyar úr lu- belebukik.



fotó: pozsgai ákos

Nagyon kíváncsiak lennénk, milyen étvággyal falatoztak azok a díszvendégek, akik részt vettek a szatymazi szupercsarnok ünnepélyes avatásán. A hárommilliárdos, impozáns székházat az egyik ismert nagyvállalat építette fel, számos kisebb (köztük több halasi) alvállalkozó bevonásával. E kisebb cégek munkájában nem volt hiba, el is fogadták a számláikat – csak éppen nem fizették ki ezeket a számlákat. Akik tehát bent ültek az ünnepélyesre fényezett csarnokban, végül is egyelőre lopott pénzen ültek. Ráadásul az avatás estélyén odakint tüntetők jelentek meg: azok a vállalkozók, akik részt vettek a kivitelezésben, de nem kapták meg a pénzüket. Miközben bent nyilván szép szavak hangzottak el, folyt a pezsgő, büszke és elegáns légkör ural-

álláspont/hírek

Egy helyszín, két hónap, három csőtörés Épp, hogy helyreállították a díszburkolatot a könyvtár mögött, a Szövetség téren, másnap ismét fel kellett bontani: harmadszor tört el a főnyomó-vezeték két hónap alatt. Sokáig tátongott a méteres kráter a Szövetség téri társas ház főbejárata előtt: előbb a főnyomó-vezetékre csatlakozó cső repedt el és kezdett szivárogni. Ezzel a társasház lakói által építtetett díszburkolatú parkoló is megsérült. Ezt két hét múlva betemették, de rá egy hétre jött az újabb csőtörés, ezúttal a főnyomó repedt meg. Kijavították, majd vártak egy hónapot, hogy betemethessék a méteres krátert, vagyis, hogy a talaj kellően tömöröd-

jön, s a magas talajvíz elillanjon. Aztán amikor betemették a gödröt, és végeztek a térkő lerakásával és az út melletti betonkoszorúval, egy napra rá újra bugyogni kezdett a víz a kövek közül: a főnyomó adta meg magát újra – most másfél méterrel arrébb. A Halasvíz pár óra alatt kijavította a sérült szakaszt, de most megint egy hónapot kell várni, hogy betemethessék a gödröt. Szakértők szerint a magas talajvíz az egyik oka a gyakori csőtörésnek, valamint, hogy a ma már elavult technológiának számító azbeszt betonból van a fővezeték, amely a vízzel telített lápos talajban elmozdul és a ránehezedő súly miatt megreped. PÁ




gazdaság 2013. július 10.

Jelentős bevétel a patikaeladásból

217 halasinak segített a hátralékkezelő Múlt héten újraindult – igaz, csökkentett keretösszeggel – a DÉMÁSZ és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat adósságkezelő programja. Az akció keretében legutóbb több mint kétszáz halasi lakos kapott segítséget hátraléka kiegyenlítéséhez. Három évvel ezelőtt indult útjára a Dél-Alföldön az itteni áramszolgáltató, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös hátralékkezelő programja. Bár az ország többi régiójában is vannak hasonló kezdeményezések, az akció mindmáig egyedülálló. – Ilyen volumenű és ilyen széleskörű adósságkezelést egyetlen másik szolgáltató sem indított hazánkban – nyilatkozta a Tükörnek Romhányi Tamás, a program szóvivője. Tavaly 100 milliós nagyságrendű keret állt a rászorulók támogatására. A kérelmezők három kategóriában pályázhattak. A rendelkezésre álló forrást a jelentős elmaradást felhalmozó, a közvetlenül kikapcsolás előtt álló, illetve a szolgáltatásból már kizárt fogyasztók között osztották szét. Kiskunhalason 217 ingatlantulajdonos kapott támogatást, ami a kérelmezők 45 százaléka. Az arány azért csak ennyi, mert szigorúak voltak a feltételek, például az elmaradás felének megfizetését mindenképpen vállalni kellett. A megmaradt forrás és némi plusz ráfordítás révén indult el az idei program 47 milliós szétosztható kerettel. Úgy tudjuk, azért csak ennyi a pénz, mert a rezsicsökkentő intézkedések miatt a DÉMÁSZ nem tudott többet biztosítani. A feltételek is változtak. Most azok a rendszeresen fizető fogyasztók is igényelhetik a támogatást, akiknek szociális helyzetük miatt minden hónapban nehézséget okoz az áramszámla határidőre történő kiegyenlítése. Az előrefizetős mérővel (kártyával) rendelkező fogyasztók azonban pályázhatnak a mérőfelszerelés előtt felhalmozott hátralékuk rendezésére. Sőt, azok a fogyatékkal élő védendő fogyasztók is igénybe vehetik a támogatást, akiket súlyos betegségük miatt nem kapcsolhat ki a szolgáltató. A programra a Máltai Szeretetszolgálat honlapján (www.halozat.maltai.hu) és a családsegítőkön keresztül lehet pályázni. (ha)

Bezár a halasi cib-fiók. Július 31-én 14 órától bezárja halasi fiókját és a hozzátartozó ATM-automata működtetését is megszünteti a CIB Bank. Az ok: a jelenlegi kilátások alapján a nem fenntartható fiókok közé került a halasi is. Az itteni ügyfelek ügyeit átvezetik egy másik fiókba, és azt állítják: a bezárt fiókok ügyfelei változatlan színvonalú kiszolgálását biztosítják. Arról nincs információ, hogy a bank a halasi dolgozóknak ajánl-e munkát másik egységénél, illetve milyen intézkedéseket tesz azért, hogy javítsa a távozók helyzetét. Kép, szöveg: PÁ

A városnak jelentős bevétele van, a gyógyszertár maradhat a helyén, és az orvosi ügyelet kérdése is megoldódni látszik.

Terjed az országban Erről tanácskoztak nemrég Kiskunfélegyházán a Lukács László képviselő által életre hívott Nádor Klub tagjai a kezdeményezés többi résztvevőjével. Míg korábban Perkovátz Tamás, a Soproni Kékfrankos szülőatyja tartott előadást a képviselő meghívására a Halasi Rotary Klubban, a mostani fórumon Horváth Tibor, a Bocskai Korona projektmenedzsere adott tájékoztatót a helyi pénzek bevezetésének lehetőségeiről. Lukács László két éve foglalkozik a témával, most tájékoztató hangzott el a jogszabályi hátteret biztosító törvénytervezetről is, amely várhatótan még nyáron az Országgyűlés elé kerül.

Mindenki számára megnyugtató módon ért véget a Pingvin Patika ügye, miután árverésen 38 millió forintért megvette a Kossuth utcai ingatlant az eddig bérlőként jelenlévő üzemeltető. Az adásvételi szerződés hamarosan megköttetik, és a pénz a város számlájára kerül. Mint emlékezetes, két hónappal ezelőtt merült fel először, hogy a Pingvin Patikának költöznie kell, mert a város ott szándékozik elhelyezni a kórházból kikerülő felnőtt-, illetve gyermekorvosi ügyeletet. Nem sokkal később azonban kiderült, hogy a két ügyeletnek nem lesz szüksége a gyógyszertári helyiségekre. Ekkor, hosszas tárgyalássorozat végén a patikát üzemeltető harminckét millió forintos vételi ajánlatot tett. A Fidesz-frakció álláspontja viszont az volt, hogy a bejáratott hely ettől többet ér, így az ár hatmillió forinttal nőtt. A vagyonrendelet szerint árverést kellett kiírni, ennek a kiindulási összege volt a harmincnyolcmillió forint. Az eljárásra a napokban került sor és a Pingvin egyedüliként jelent meg az értékesítésen, amelyet meg is nyert. Molnár Ferenc, a Halasi Városgazda Zrt. vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta, hogy a szerződéskötés rövid időn belül megtörténik és a város számlájára kerül a 38 millió forint. (jl)

Helyi kereskedés, helyi erő A Kiskunsági Arany Forint fontos közösségerősítő erővel bírna, a helyi vállalkozásokat, termelőket egységbe kovácsolná a multinacionális cégekkel szemben. Erősítené a helyi gazdaság szereplőit, amely lendületet adna a helyi gazdaságnak. A helyi pénz jogi és adózási értelemben utalványnak minősül, amit csak helyi vállalkozóknál, őstermelőknél, kereskedőknél és az önkormányzatnál lehet elkölteni. Vagyis a helyi pénz bevezetése biztos keresletet jelenthetne helyben, mert azt a vásárlók az ország más részeiben nem tudják elkölteni, így a lakosokat arra készteti, hogy a helyi kereskedésekben, helyi szolgáltatásokat vásároljanak. Félegyháza már bevezeti A kiskunfélegyházi önkormányzat az elmúlt napokban

Erősíti a térséget a helyi pénz A helyi gazdaság fellendülését várják a helyi pénz kiadásától három szomszédos járás önkormányzatai. A halasi, a félegyházi és a majsai járás területén a Soproni Kékfrankos, a Balatoni Korona és a Bocskai Korona mintájára bevezetnék a Kiskunsági Arany Forintot. már döntött is arról, hogy a három járás közös felügyelete alatt működő alapítvány kezelésében kiadja a Kiskunsági Arany Forintot. A tervek szerint az alapítvány létrehozásához az érintett önkormányzatok lakosságának létszáma arányában, fejenként 100 forinttal járulnának hozzá.

– Kiskunhalason egyelőre nincs ennyire előrehaladott állapotban az ügy, de hamarosan az önkormányzat elé kerül megtárgyalásra a helyi pénz bevezetésének lehetősége – közölte Fülöp Róbert (Fidesz) alpolgármester, aki támogathatónak tartaná az elképzelést. Kép, szöveg: Pozsgai Ákos


2013. július 10.

Most kevesebb a munka

Halasi cégek is demonstráltak az eltüntetett pénzért A csillogó objektumba meghívták a ki nem fizetett alvállalkozókat is…

Jó munkáért semmi fizetség Az egyik halasi vállalkozó lapunknak azt mondta: felháborítja, hogy míg egyes nagy magyar építőipari vállalkozások fennen hirdetik mecénási szerepvállalásukat, díjakat osztogatnak, addig a kisebb cégeket nem vagy csak nagy veszteséggel hajlandóak kifizetni. – A munkánk minőségével mindig minden rendben volt, sosem utasították vissza a számláinkat, csak éppen „elfelejtettek” bennünket kifizetni – mondta a cégtulajdonos. Hozzátet-



innen  onnan

Népszerű helyi busz. Ahogy változik a benzinár, úgy emelkedik a helyi busz forgalma. Többek között ez derült ki a napokban elfogadott beszámolóból. A halasi járatokat üzemeltető társaság hat helyi munkavállalót foglalkoztat. A tapasztalatok szerint iskolaidőben reggel csaknem teljes kihasználtságúak a járatok. Délután ötven, hétvégeken pedig közel negyven százalékos az arány. A helyi busz viszi az úszásoktatásra a halasi gyerekeket, és több városi program lebonyolításában is részt vett a társaság. Jelenleg közel négyezer bérletesük van, havonta pedig közel ezer vonaljegyet (jl) adnak el.

Közpénz is volt benne Az ismert multimilliárdos Demján Sándor nevéhez köthető Arcadom Zrt. (többek közt a Művészetek Palotája építője) a CE Glass Industries megbízásából építette fel Szatymazon a CE Glass központi épületét. A 3 milliárdos beruházáshoz még közpénzt – európai uniós –támogatást is kapott a CE Glass, majd fővállalkozónak választotta az Arcadomot. Az Arcadom tavaly márciusban át is adta a szatymazi CE Glass-központot, de az Arcadom alvállalkozói közül többen máig nem kapták meg a pénzüket.

gazdaság

Ki nem fizetett milliók miatt tüntettek többek közt kiskunhalasi alvállalkozók is Szatymazon, miután ott átadtak egy impozáns, hatalmas objektumot, de a cégeket nem fizették ki. A károsultak némelyike külön arcátlanságnak nevezte, hogy meghívták az átadó ünnepségre: arra a vacsorára, amit a ki nem fizetett parkettán tartottak…

százmillió forint értékben nincsenek kifizetve az alvállalkozók – bűncselekmény történt, valaki eltüntette az alvállalkozóknak járó pénzt: összességében mintegy 300-600 milliót.

Valaki eltüntette a pénzt A pénzüket követelő alvállalkozók végül a követeléskezelőként fellépő Likvid Kontroll Kft.-hez fordultak, amelynek vezetése úgy döntött, a nyilvánosság erejével lép fel a CE Glass és az Arcadom magatartása ellen. Kivonultak a szatymazi telephelyre, és ott „Hol a pénz?!” feliratú transzparensekkel tüntettek. – Felháborító, hogy a CE Glass gálavacsorával egybekötött gyárlátogatására olyan cégeket is meghívott, akik elvégezték munkájukat, de a mai napig nincsenek kifizetve – mondta Szabó Bálint. A Likvid ügyvezetője a Halasi Tükörnek hozzátette: egy éve is demonstráltak az ügyben: ekkor történt, hogy az Arcadom – amelyet a tájékoztatás szerint nem fizetett ki a megrendelő CE Glass – saját vagyonából részben kártalanította az alvállalkozókat. Szabó, utalva az Arcadom által tett feljelentésre, úgy vélekedett: feltételezhető, hogy a jelentős közpénzből megvalósult beruházásnál – ahol több

A kulcsmondat: „ma, Magyarországon” Szabó Bálint kérdésünkre – miért folyamodtak ilyen kétségbeesett és látványos lépéshez – azt mondta: ma Magyarországon a jog nem képes megvédeni az alvállalkozókat. – Évekig várhattuk volna, hogy a perek lezáruljanak, és akkor sem biztos, hogy a jogos és elismert alvállalkozói követelések érvényesíthetők lesznek. Maradt a tüntetés, vagyis az összefogás és a nyilvánosság ereje. A CE Glass teljes egészében az Arcadomra hárítja a felelősséget, és furcsállja, hogy az alvállalkozók a gálavacsorás rendezvényen tüntetnek, nem az Arcadom székházánál. Szerintük ők nem tartoznak az alvállalkozóknak. Ugyanakkor az alvállalkozókon részben segíteni próbáló Arcadom büntető feljelentést tett – a nyomozást már nem a fővárosi, hanem a Bács-Kiskun megyei főkapitányság folytatja le. (kohoutz)

te: ez azért is felháborító, mert a kisebb cégek sokszor erőn felül küszködnek a válsággal, sokan emberségből nem küldik el a dolgozóikat, így viszont a lelkiismeretlen nagy cégek gyakorlatilag ő pénzükön építenek csillogó épületeket. Egy részüket részben kielégítették Noha a CE Glass volt a beruházó, az Arcadom időközben saját pénzéből egy bizonyos mértékig kifizette az alvállalkozók egy részét. Három megyei – köztük két halasi – céget viszont nem, mert ők nem egyeztek bele abba, hogy a jogosan járó követelésükből 30 százalékot elengedjenek. Később egyébként az Arcadom fel is jelentette a CE Glass-t, vélhetően azzal az indokkal, hogy nem kapta meg a teljes fővállalkozói összeget. Az egyik halasi cégnek, úgy tudjuk, mintegy 15-20, a másiknak 10 millió körüli öszszeggel tartozik közvetlenül az Arcadom.

E héten a korábbi hetekhez képest lényegesen kevesebb álláslehetőséget ajánlanak a járási munkaügyi hivatalok. A legtöbb munka Kiskőrös környékén van. Kiskunhalas térségében betanított varrómunkást, bolti eladókat, mérlegképes könyvelőt, vegyésztechnikust, ruhaválogatót, péket vennének fel (lásd még a Tükör hirdetési oldalát és a Halas Tv képújságját!). Kiskőrösön és a környező településeken bérszámfejtő, traktorvezető, uszodamester-gépész, mezőgazdasági gépszerelő, hegesztő, lakatos, pincér, pénztáros-eladó, bér- és munkaügyi ügyintéző, kiszállítók, értékesítők, villamosberendezés-összeszerelő, gépészmérnök, irodai adminisztrátor, betanított munkások, műanyagipari gépkezelők, kereskedelmi ügyintéző, villanyszerelő, tehergépkocsi-vezetők, mérlegképes könyvelők, gyermekotthoni nevelő, asztalos, minőségellenőr, tanár, lakatosok, autószerelő kerestetik. Kiskunmajsa környékén borászati pincemunkást, épületvillamossági szerelőket, boltvezetőt, karosszériafényezőt, festőanyag-technikust, alkatrészgyártót, hegesztőt, mérlegképes könyvelőt, minőségi ellenőrt, szerszámtervező mérnököt, mentőápolót keresnek. (ha)

Fehértó: helyieknél hatékonyabb

Lapunk közbenjárását kérte több kunfehértói lakos, miután kiderült, hogy a helyi rendezvények őrzés-védésével megbízott cég nem alkalmaz helyi munkaerőt a feladatra. A lapunknak telefonáló források úgy vélték, az önkormányzat mint megbízó kérte vagy kötötte ki, hogy fehértói lakosok ne vehessenek részt helyi objektum és rendezvény őrzésében – ám ez, mint kiderült, tévedés. Simonka János, a fehértói községvezetéstől megbízott vállalkozás képviseletében elmondta: kizárólag szakmai szempontok érvényesülnek az alkalmazottak kiválasztásában. E kiválasztás egyik tényezője lehet, hogy helyi lakosokkal vagy éppen ellenkezőleg: máshonnan toborzott munkaerővel látnak el egy őrzésvédelmi feladatot. – Egyes szakmai feladatok esetében indokolt, ha nem helyi illetőségűeket választunk, de ebben sem önkormányzati, sem személyes vonások nem játszanak szerepet – mutatott rá Simonka János. (Munkatársunktól)


mezõgazdaság 2013. július 10.

Vége a vadászati tilalomnak A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal illetékese feloldotta a megye jogosult vadászterületeire korábban elrendelt vadászati tilalmat. A tilalom oka a Duna rendkívüli áradása volt. A helyszíni terepbejárások és az illetékes vízügyi igazgatóságoktól kapott tájékoztatás szerint a Duna vízállása oly mértékben csökkent, hogy az onnan kiszorult vadállomány – főként a nagyvadak – folyamatosan visszahúzódik elhagyott élőhelyére, így vadászok jelentették, hogy a tilalommal érintett térségben – főként a gímszarvas és a vaddisznó jelenléte miatt – megnövekedtek a vadkárok. A tényleges vadkárokat hatékonyan vadászattal lehet elhárítani – áll a Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal közleményében. A megyei kormányhivatalban egyébként nemrég feloldották a tűzgyújtási tilalmat is. Az Erdészeti Igazgatóság azért döntött így a megye területén fekvő erdőkre és fásításokra, valamint az erdőterületek és fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területekre vonatkozóan, mert korábban, átmeneti időre elrendelték az általános tűzgyújtási tilalmat. Az erdőterületeket érintő tűzesetek csökkenése, valamint az erdő- és vegetációtűz kialakulását és terjedését befolyásoló környezeti tényezők változása (csapadékos időjárás) miatt indokolt az elrendelt tűzgyújtási tilalom feloldása. A kormányhivatal ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a fokozott tűzveszély elmúltával az erdőben tüzet gyújtani csak a kijelölt és kiépített tűzrakó helyen, szélcsendes időben szabad. Erdőgazdálkodási tevékenység során a vágástéren visszahagyott faanyag égetése az erdőgazdálkodó által kijelölt helyen végezhető, olyan módon, hogy a tűz az erdőt és környezetét nem veszélyezteti. A tüzet nem szabad felügyelet nélkül hagyni, távozás után pedig minden esetben gondoskodni kell az eloltásáról. Arra is intik – különösen a telektulajdonosokat – hogy az avar- és gyomégetésnél fokozott figyelemmel járjanak el, mert a gyorsan haladó tűz könnyen elérheti az erdőt vagy a lakott területeket. (Munkatársainktól)

Környékünkön 5-6 tonna búza termett hektáronként. A betakarítás elkezdődött, a felvásárlási árak valamelyest alacsonyabbak, mint tavaly aratáskor. Információink szerint jövő hónaptól a liszt ára is csökken. Múlt hét közepén indult a búza felvásárlása a kiskunhalasi malomban. A terméshozam magasabb, mint az előző esztendőben. – Akasztóról jött be az első autó múlt szerdán. Azóta újabbnál újabb szállítmányok érkeznek a térségből. Az őstermelőknek – a kompenzációval együtt – idén ötvenezer forintot tudunk fizetni tonnánként a malmi minőségért – tájékoztatott Tóth Zoltán kereskedelmi vezető. – Az idei termés nagyobb az előző évinél, így a felvásárlási árak valamelyest alacsonyabbak, mint tavaly aratáskor – tette hozzá. A halasi malom elsősorban DélMagyarország területéről vásárolja a gabonát. Az értékesítés is nagyrészt belföldön és ebben a térségben történik. – Nekem az az elvem, hogy a régióból vásároljunk fel és a régióba juttassuk vissza a termékeket. Az Elindult az aratás útdíjak miatt egyébként is korlátozódik a szállítás – mutatott rá Tóth Nemcsak a búza felvásárlása ára, mi vezető arról is beszélt lapunkZoltán, akit jó érzéssel tölt el, hogy hanem a liszté is csökken, mind- nak, hogy augusztus 1-jétől több szinte minden halasi boltban kap- ezt a versenyhelyzettel indokolja a mint 10 forinttal olcsóbb lesz a liszt ható termékük. szakma képviselője. A kereskedel- a boltokban. P. L.

Olcsóbb árak a gabonapiacon

fotó: pál lászló



Világrekord mézesmadzag Világrekordot döntöttek mézesmadzag-húzásban a halasi méhészek a szankiakkal közösen a minapi méz- és meggyfesztiválon, ahova két nap alatt több ezren látogattak el. Öt évvel ezelőtt rendezték meg először a fesztivált a településen, idén ismét nagy fába vágták fejszéjüket a szervezők, újabb Guinnessrekord kísérlettel próbálkoztak. Négy évvel ezelőtt 2000 méter mézes madzagot feszítettek ki, amivel be is kerültek a nagy könyvbe, idén a rekord 3620 méter lett, amit egymást segítve húztak a résztvevők. Kép, szöveg: PÁ

Aratás, kazlak, gépek – csak nehogy tűz legyen…! Az aratással összefüggésben június 20-a és július 31-e között a katasztrófavédelem fokozottan ellenőrzi a tűzvédelmi szempontok megtartását. A polgármesteri hivatalokban is hozzáférhető tudnivalók értelmében fontos a tűzoltó készülékek megfelelő állapota, a mezőgazdasági gépek és járművek tűzvédelmi felülvizsgálata, a gépek kipufogó-ve-

zetékének, szikratörőjének műszaki állapota, tisztántartása, a tűzveszélyes anyagok és a learatott kalászos termény megfelelő elhelyezése, a munkaszünet idejére vonatkozó gépelhelyezési előírások betartása, a dohányzóhely kijelölésének elhelyezése, különösen az Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) szerinti védőszántás kialakítása, a kazlak

tárolása és a növényi hulladék szabályos égetése. A megyei kormányhivatal közleménye kitér a kalászosok betakarításakor a telephely tűzvédelmét meghatározó körülményekre is: a megfelelő tűzvédelmi szabályzatra, az OTSZ-es tűzveszélyességi besorolásra, a munkavállalók tűzvédelmi oktatására és annak nyilvántartására, a tűzvédelmi

szakvizsgára kötelezett munkakörök nyilvántartására és érvényes tűzvédelmi szakvizsgával rendelkező munkavállalók foglalkoztatására, továbbá a villamos- és villámvédelmi berendezések tűzvédelmi felülvizsgálatára és annak igazolására, csakúgy, mint a terményszárítás szabályainak betartására. (kz)


2013. július 10.

gazdaság



Lassan a kevesebb is több lenne… Lapunk jelzése nyomán veszi napirendre az önkormányzat a bérleménydíj-felülvizsgálatot mert tény, hogy évek óta változatlan árakon dolgozik a Városgazda. Igaz, amikor ötszázmilliót kell vagy kellene vagyonhasznosításból megvalósítani, akkor ez magyarázhatja a bevételek iránti törekvéseket – mondta Jekő Attila. Fülöp Róbert fideszes alpolgármester lapunk jelzése nyomán tüstént intézkedett: mint mondta, napirendre véteti, hogy az Ipari Park hasznosítását átdolgozó munkacsoport ezt a kérdést is feladatkörébe vegye. megpróbálják kiadni – Az Ipari Park kapcsán is azért egy új bérlőnek, és utalt a keres- indokolt az újragondolás, mert évkedelmi versenyre: ha egy cég tizedes szabályokhoz kötjük maÚjabb bérlő távozik belvárosi önkormányzati üzlethelyi- ezt nem bírja, az kénytelen vál- gunkat, miközben az élet sokat (jl) ségből, és költözik magántulajdonú, kisebb helyiségbe. Az toztatni… ok egyszerű: egyre kevesebb közt ez a bolt sem tudta kitermelni a válságtól sújtott forgalomban a bérleti díjat. Az A Városgazda álláspontja ügy megint rávilágít az önkormányzati ingatlanhasznosí- ugyanakkor ellentmondásos is. tás dilemmájára, amit a közeljövőben szeretne megoldani Az önkormányzat városüzemel- Gyorsan megoldották az illetetője és vagyonkezelője saját tékesek a Széchenyi és a Köla városvezetés. bevételeként tartja nyilván a he- csey utca kereszteződésében Újabb halasi kereskedő döntött: rosban egészen a múlt hónapig. lyiségbérlet-bevételt, így nyilván lévő terület vízelvezetését. nem bírja tovább a magas költ- Jó kapcsolata volt a Városgazda abban érdekelt, hogy ez a bevé- Kimélyítették, kiszélesítették ségeket, és más helyre költözik Zrt.-vel, tőlük minden segítsé- tel ne csökkenjen. Ám ha a vál- a szikkasztóárkot, nem soka belvárosból. Farkas Gyula és get megkapott, de a magas bér- ság sorra kiűzi a bérlőket, akkor kal azt követően, hogy a Tüfelesége családi vállalkozásban leti díjat már nem tudta elviselni: épp ez a stratégia fordul a visz- kör nyilvánosságra hozta a több mint négy évtizede dolgozik ő is elhagyja a drágább (önkor- szájára: a magas, magasan tar- problémát. a kereskedelemben, a főtéri üzle- mányzati) üzlethelyiséget egy ki- tott bérleti díjak miatt kevesebb lesz a bérlő, így Kökény Péter vállalkozó panaszátet több mint húsz éven át bérel- sebb maszekért. val először a Tükörben foglalkozte. Most, a kényszer miatt egy ki- – Évek óta, számtalan alkalomtunk. Az üzlettulajdonos arról pasebb üzlethelyiségért fizet inkább mal kértük, a többi kereskedővel végül annyi sem a Köztársaság utcában. összefogva, a mindenkori város- fog bejönni, mint amennyi jö- naszkodott, hogy csapadékos – Nem bírtam tovább. Olyan vezetéstől, hogy lehetőség sze- hetett volna, ha mérséklik az idõben lehetetlen megközelíteni a boltját, mivel fél-lábszárig érő fomagasak voltak a költségeim, rint csökkentse a bérleti díjakat. árakat. hogy Polgármestereknél, alpolgármes- Jekő Attila szocialista képviselő lyam gyűlik össze. A vállalkozó azt tereknél is jártunk. Azzal is érvel- sem emlékszik arra, hogy a Vá- is elmondta, hogy évek óta tart a már nem tudtam fenntartani tünk, hogy Kiskunhalas belvá- rosgazda az utóbbi években je- kálváriája, több hivatalt, fórumot az üzletet. Döntéshelyzetbe ke- rosában, poros kirakatokkal az lezte volna a problémát előter- megjárt már az ügye és fényképek jesztés vagy beszámoló szintjén. egész sorozatát készítette a kürültem, azt a megoldást válasz- üresen tátongó üzletek Megérti a Városgazda évek óta lönböző állapotokról. Azt is hozzátottam, hogy a játékkereskeváltozatlan álláspontját, mert úgy tette egyszer majdnem befolyt az delemmel egyelőre felhagyok, rontják a városképet és marad a papír-írószer. Eh- és az itteniek megítélését – fo- véli: nem volna méltányos, ha a üzletébe a víz, annyira nem vezethez elegendő volt egy kisebb in- galmazott Farkas Gyula, aki sze- most üresen álló bérleményekbe te el a csapadékcsatorna. gatlan a Köztársaság utcában – rint az is probléma, hogy a bér- (esetleg) beköltöző új bérlők ol- – Nem ijedek meg a munkától, mondta a Tükör érdeklődésére leti díjak kialakításakor nem csóbb alapterülettel kapnák meg minden egyes esetben lapátot raFarkas Gyula. mindig egyenlő feltételeket a városi üzleteket, mint azok, gadok és kikaparom az árkot, vízakik régóta és ma is magasabb nyelőt, amennyire lehet – tette A házaspár a kisáruházát több alkalmaznak. díjat fizetnek. hozzá Kökény Péter. A cikk megmint 20 éve üzemeltette önkor– Át kell gondolni ezt a kérdést, jelenésének másnapján viszont mányzati bérleményben, a belvá- Az üzlet az üzlet FOTÓ: KOHOUT ZOLTÁN

– Évek óta mindig felmerül, hogy csökkentsük az üzletek bérleti díját, de ha ezt megtenné a város, akkor tovább csökkennének a bevételeink – érvelt Molnár Ferenc, a vagyonhasznosításért felelős Városgazda vezérigazgatója. A bérleti díjakból befolyt összegek fogyása még nagyobb réseket ütne a cég költségvetésében. Molnár Ferenc kitért arra is, hogy a most kiürült üzlethelyiséget hamarosan meghirdetik, és

változott, új szabályok, feltételek kellenek már, és az eredeti feltételek sem kötnek már bennünket. Ugyanígy valóban ideje van annak is, hogy az önkormányzati bérlemények helyiségbérleti díjait újragondoljuk. Az a cél, hogy minden üzlethelyiségünket, bérleményünket hasznosíthassuk. Ha ennek az az ára, hogy mérsékeljük az árakat, akkor akár úgy, mert akkor talán összességében nem vagy kevésbé csökken az össz bevétel – mondta lapunknak a Fidesz alpolgármestere. Hozzátette: már a nyári rendkívüli ülésre kidolgozza azt a kiegészítést, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy ez a kérdés a város pénzügyi érdekeit is segítve rendeződjön. (kz)

Megoldódott a vízelvezetés

munkások jelentek meg a kérdéses területen, kimélyítették, kiszélesítették a vízelvezető árkot. Hogy a gyors és hatékony intézkedés a médianyilvánosságnak volt-e köszönhető, nem tudni. Mindenesetre a vállalkozó reméli, hogy az első eső idején jól vizsgázik majd az új csatorna. Kép, szöveg: JL




egészségügy 2013. július 10.

Nagyszabású létszámbővítés a kórházban A 2006-os elbocsátási hullám óta nem volt ilyen arányú gyarapodás a helyi gyógyításban Csaknem harminc ápoló és összesen csaknem húsz orvos érkezik a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházba ezekben a hetekben-hónapokban. Miközben az intézmény rohamléptekben korszerűsödik építészetileg, és tömegével érkeznek az új orvosi berendezések, eszközök, most a betegellátó személyzetben is bővülés történik. Miután 2006ban mintegy százötven főt elbocsátottak, ez jelentős előrelépés. Hová kerülnek az új orvosok? Részben az úgynevezett 2-es progresszivitási szintre való emeléssel a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban nemcsak lehetőség, de szakmai elvárás is több szakterületen az orvosok számának gyarapítása – jelentette ki lapunknak Lengyel János orvosigazgató, indokolva a kórház történetében is jelentős arányú szakember-felvétel hátterét. Az orvosszám-bővülés két irányban valósul meg. Egyrészt a jelentős számban Halasra jelentkező, összesen hét rezidens foglalkoztatása kezdődik ezekben a hetekben. Ketten a gyermekosztályon, illetve egy-egy rezidens a neurológián, a sürgősségin, a pszichiátrián, a sebészeten és a belgyógyászaton fog dolgozni. Lengyel János büszkén hangsúlyozta: a hét rezidens jelentkezése különösen annak fényében jelentős, hogy akadnak megyei kórházak, ahol huszonhét helyre

kerestek gyakorlókat, de csak öten jelentkeztek… A rezidensek mellett tíz szakorvos is érkezik a Semmelweis-kórházba. A progresszivitási szint említett átsorolása (lásd jegyzetünket!) révén a gyermekosztályra egy, a belgyógyászatra két, a felnőtt- és gyermekfertőzőre, valamint a sebészetre két-két, a neurológiára, a pszichiátriára és az intenzív osztályra további egy-egy orvost vesznek fel. Sokan jönnek, sok eszközt hoznak Jelentős számban érkeznek diplomás, OKJ-szakképzett és segédápolók is. Kellner M. Barnabásné tudatában van, hogy a kórház-rekonstrukció és az eszközfejlesztés mellett a jelenlegi ápolói kar „kedvessége sem minden”: a betegellátáshoz szük-

ség van elegendő számú személyzetre is. – Öröm, hogy sokan jelentkeztek, és összesen harminchárom főt fel is tudunk venni az osztályainkra – mondta az ápolási igazgató. A megújuló részlegekre ősztől szerződtetik az új munkaerőt. A sebészeti beavatkozáson átesett betegeket ellátó, úgynevezett hosszú-steril ápolási részleg mellett a rehabilitáció, az intenzív és a sürgősségi kap új alkalmazottakat. Mindezzel együtt tömegével veszik át az ápolási munkát segítő eszközöket. A tartósan ágyban ápolt, hosszas fekvési időszakok miatt a bőr sérülhet, ennek megelőzésére például eddig sosem tapasztalt mennyiségben vásárolt a kórház úgynevezett decobitus-matracokat: az 50 darabos rendelésben a matracvédők is benne foglaltatnak. Emellett érkeznek új takarító- és ágyazókocsik, a higanyos mellett digitális vérnyomás- és hőmérők, 600(!) darab ágynemű, véroxigén-mérő és infúziós állvány, betegszállító ülőkocsik és hűtőszekrények is.

Leépítés, felvétel, átépítés A kórház magánműködtetői átszervezése során – egyébként számos más magyarországi városi-területi kórházhoz hasonlóan – Kiskunhalason is jelentős orvos- és ápoló-leépítésre került sor, amelynek hátterében a kórházak állami finanszírozásának csökkentése állt. Akkor három hullámban összesen mintegy százötven főt bocsátottak el. A mostani ötven fős szakdolgozói gyarapodás, párhuzamosan a strukturális, építészeti és eszközfejlesztéssel, erősíti a DélBács-Kiskun megyei betegellátást a Semmelweis-kórház alapvetően 140 ezres, de egyes betegségcsoportokban ennél jelentősen nagyobb ellátási területén. Nőtt a forgalom, orvosoknak is vonzó a kórház Romhányi Zoltán főigazgató a gyarapodás kapcsán elmondta: a létszámbővítésre egyértelműen az ellátáshoz kapcsolódó minimumfeltételek jelentős szigorítása (az egészségügyi dolgozók mukakörülményeinek a hatályos jogszabályokhoz történő illeszté-

se) miatt kerül sor. – Az intézményünkben folyó örömteli építés és korszerûsítés megvalósítása során alkalmazni kell azon elvárásokat, amely szerint az eddigi ágyhoz kapcsolódó négyzetméter közel duplájára emelkedik, így a megnövekedett alapterület és betegszoba-szám a jelenlegi létszámmal már biztonságosan nem ellátható. Ez az elsődleges oka az egészségügyi szakemberek számának növelésének – jelentette ki a főigazgató, miközben kifejezte azt a reményét, hogy a finanszírozás is követi a szakmai előírásokra felmerülő többletköltségek megtérülését. – Meg kell jegyeznem, az elmúlt évben közel tizenöt százalékkal nőtt a betegszám intézményünkben, látható, hogy az ellátást igénylők között – mint ahogy az orvosok, rezidensek és ápolók körében – egyre népszerűbb a halasi Semmelweis-kórház. A jelenleg folyó „nagy“ pályázat keretén belül mintegy nyolcszázmillió forint értékben történik eszköz-beszerzés, míg több mint ötvenmillió forint értékben a kora-újszülött osztály berendezései is megújulnak. Ez szintén a szakemberek körében olyan „hívó szó”, amelyre már az itthon dolgozni, esetleg a megyében letelepedni kívánók is felkapják a fejüket. KZ

Európai színvonalú a kórházi újszülött-ellátás A teljes orvosszakmai tevékenység összetett egységben, vadonatúj gépekkel egy szinten működik Minden eddiginél több és korszerűbb eszközzel, továbbá átgondolt és komplex elhelyezéssel európai színvonalú koraszülött-ellátást biztosít a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház egy most záruló EU-program kapcsán. Mint folyamatosan beszámoltunk róla, az Európai Unió TIOP 2.2.2/C-10/1 az úgynevezett Perinatális (újszülött) Intenzív Centrumok (PIC) és az Intenzív Neonatológiai Osztályok műszaki fejlesztése érdekében évekkel ezelőtt kiírt pályázatán is sikerrel szerepelt a

halasi Semmelweis-kórház. Az intézmény 49 millió 991 ezer 625 forintot fordíthatott különféle orvosszakmai és informatikai berendezésekre és az ezekhez szükséges szoftverekre. (Mindeközben a finiséhez közeledik a kórházi struktúrát átszabó, szintén EU-s nagyberuházás, amelynek szintén része volt az újszülött-ellátás építészeti és eszközellátási viszonyainak fejlesztése.) Az említett PIC-pályázat révén 17 új, magas színvonalú eszközt vásárolt az intézmény: 5 darab infúziós pumpát, 1-1 klinikai és hordozható, 3 intenzív inkubátort, egy lélegeztető készüléket és 5 db monitorból és központi monitorból álló betegőrző monitorrendszert, illetve az ezek működését ellenőrző és regisztráló informati-

Az Új Széchenyi Terv keretein belül, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásában megvalósuló fejlesztés eredményeként a kórház 3. emeletén több orvosszakmai tevékenység komplexen működik együtt: itt lesz a kora- és újszülött-részleg, a szülészeti osztály a szülőszobákkal és császárműtővel és a terhespatológia is. A fejlesztést az is indokolta, hogy a régióban évtizedek óta tapaszkai rendszert a hozzájuk szükséges szer, test- és külső hőmérséklet talható a koraszülöttek számának szoftverekkel együtt. Ennek ered- stb.), vagy akár az adagolt gyógy- növekedése. (HT-összeállítás) ményeként a koraszülöttek és in- szermennyiség adatait. tenzív ellátásra szoruló újszülöttek szükség esetén a nap 24 órájában megfigyelhetők, gép ellenőrzi és közvetíti egy központi monitorra az aktuális életfunkciók (lázgörbék alakulása, szív és keringési rend-


2013. július 10.

Elismert kórháziak

Imréné, Deli Katalin, Szepesvári Szabolcs, Törteli Ibolya, Duchai Imre, Dunai Ildikó, Farkasné Kovács Éva, Gillich Mónika, Gyöngyi Erika, Hugyecz Róbertné, Je-

Kormány-elismerés a doktornőnek. A közszolgálati tisztviselők napja alkalmából mások mellett kormánymegbízotti elismerésben részesült Hell Gizella, a Kiskunhalasi Járási Népegészségügyi Intézet járási tiszti főorvosa is. A kitüntetett folyamatosan kiemelkedő és tartósan magas színvonalú szakmai munkájáért vehette át az elismerést Kerényi János kormánymegbízottól, kormányhivatal-vezetőtől. (pá)

nei Erika, Kis Kurgyisné Csillag Anita, Kissné Német Andrea, Lajkó Zsuzsanna, Lehőcz Éva, Mészáros Szilvia, Némethné Jacsó Zsuzsanna, Oláhné Szabó Mária, Pappné Garas Judit, Szikora Anikó, Sztanyik Krisztina, Vass Zsuzsanna, Zadraveczné Faddi Ibolya), huszonöt éves törzsgárda jutalmat ketten (Gyuris Angelika, Tóth Istvánné), míg harmincéves törzsgárda jutalomban né-

gyen (Bartek Sándorné, Havas Lászlóné, Komlós Lászlóné, Mánikné Maráczi Erika) részesültek. Hornyák Éva, Szincsák Elenonóra adjunktussá lépett elő, míg négyen (Romhányi Zoltán, Iszlai Zalán, Jaros Katarina és Tanács Lászlóné) új szakképesítést szereztek. Az ünnepséget a Bibó-gimnázium diákjainak műsora színesítette. JL

Ígéretesen fejlődnek a térségi szuperfák 2011-ben országos nyilvánosságot kapott, amikor Zsanán elültették az első smaragdfát, amelyet fél évvel később egy egész erdő telepítése követett a községben. Az ígéretes mintaprojektnek számító ültetvény nevelése idén mérföldkőhöz érkezett. Tavaly már kétméteresek voltak azok a kínai smaragdfák, amelyeket az utóbbi években ültettek el térségünkben. Az első Zsanán került a földbe 2011-ben, egy, az elsivatagosodásról rendezett konferencia keretében. A község vezetése néhány hónappal később 1,2 hektáron 560 darabot ültetett el. Az önkormányzat példáját néhány helyi gazda is követte. Sőt, 2012-ben Tompa is kedvet kapott, a határ menti város 60 facsemetét vásárolt és ültetett el. A növények életében ez év nyara fordulópontot jelent, mivel elérték azt a fejlettségi fokot, amikor vissza kell őket vágni. Zsanán ezt már megtették. Mostantól kezdve



Sikeres fellépés a kábítószerterjesztéssel szemben

FOTÓ: POZSGAI ÁKOS

Bensőséges ünnepség keretében köszöntötték a kórház dolgozóit a hagyományos Semmelweis napi rendezvényen. Öten (Romhányi Zoltán főigazgató, Kvasznicska Ilona, Kiss László, Bús Imre és Dittmayer Péter) a Kiskunhalas Város Egészségügyért díjat vehették át Gyovai István polgármestertől. Bács-Kiskun Megye Egészségügyéért elismerést kapott Balogh Elemér. Semmelweis emléklapot vehetett át Balázsik Andrea, Csúziné Egyed Mária, Kollár Istvánné, Mészáros Katalin, Szilvási Ferenc és Vida Balázsné. Az egészségügyi szakdolgozói kamara elismerését érdemelte ki Máténé Török Katalin, míg a Magyar Ápolási Egyesület díszoklevelét Horváthné Balogh Zsuzsanna kapta meg. Húszéves törzsgárda-jutalmat huszonnégyen (Borbásné Baur Mária, Csehó Kovács

mozaik

az új hajtás lesz az, amelyet hasznosítani lehet. A tapasztalatok biztatóak. A növények mind a száraz, mind pedig a hideg időt jól tűrték, így minden remény megvan arra, hogy beváltsák a hozzájuk fűzött reményeket. Tompán is szépek a kínai fák. Ott is tarra vágták őket, és egy-egy tőnek már több hajtá-

sa is van. Van, amelyik már az egy métert is elérte. – Mi tavaly állandó locsolással segítettük a növény fejlődését, hogy a megfelelő nagyságú gyökérzet alakuljon ki. Idén még csak egyszer locsoltuk, lassan-lassan rábízzuk a növényt a természetre – nyilatkozta a Halasi Tükörnek

Véh László polgármester. A smaragdfa szakemberek szerint alkalmas arra, hogy az itteni tápanyagszegény homokban is megéljen. A nagy levelű növény hasznosítása sokrétű lehet. Tüzelőnek, brikettnek is felhasználható, de bútorgyártásra is kiváló. Magas fűtőértékű, és leveleinek nitrogéntartalma eléri a 14 százalékot, ami a talajminőség javításában különleges előnyöket jelent. Hektáronként és naponta öt tonna szén-dioxidot dolgoz fel, és mintegy három tonna oxigént termel. Az első kínai fák kitermelése hathét év múlva kezdődhet el térségünkben, az akkori tapasztalatokon múlik majd, hogy az ország többi településén belevágnak-e az önkormányzatok, illetve a gazdák jelentősebb mértékű telepítésébe. Hegy-s

Az elmúlt hónapok rendőrségi felderítései komoly érvágást ejtettek a térségi drogkereskedelmen: egy tázlári drogügy kapcsán vádemelési javaslat született, múlt szerdán egy mélykúti drogültetvényt számoltak fel a halasi és megyei rendőrök a NAV munkatársaival. Egyelőre tisztázatlan, hogy mióta termesztette a kábítószer előállításához szükséges alapanyagot az a mélykúti férfi, aki a család egyik rég nem használt ingatlanjának pincéjében és mellékhelyiségében különböző nagyságú, összesen 219 tő, különböző fejlődési szakaszban lévő cannabist nevelt. A helyszínelők fotói szerint a zavartalan termesztést jól kiépített szellőző-, öntöző- és világítórendszer biztosította. A ház egyik kamrája is tele volt leszüretelt és szárításra előkészített, illetve már becsomagolt, kábítószer előállítására alkalmas növényi származékkal, amit a többi növénnyel együtt lefoglalt a rendőrség. Közben az elmúlt napokban zárta le a nyomozást és adta át az ügyészségnek vádemelési javaslattal az iratokat a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya, egy 2012 júliusában indult tázlári drogügyben. Jelentős mennyiségű kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt folyik az eljárás a 33 éves császártöltési A. Zoltán, a 43 éves soltvadkerti Zs. Gábor és a 36 éves keceli illetőségű F. Krisztián ellen. Azzal gyanúsítja őket a rendőrség, hogy ők is összesen 251 tő cannabist neveltek tázlári, soltvadkerti és keceli házaikban és földjeiken. A keceli férfi házában még 69 darab rózsaszín és 452 darab zöldeskék színű pszichoaktív anyagnak minősülő penetdront tartalmazó tablettát, valamint 10 gramm amfetamint tartalmazó fehér port is találtak. Zs. Gábor és F. Krisztián előzetes letartóztatásban, míg A. Gábor házi őrizetben várja az ügy kimenetelét. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak értékesítésre termesztették a kábítószert, így mindhárom személyt jelentős mennyiségű kábítószer tiltott forgalmazásával gyanúsítják. (pá)


10

portrék 2013. július 10.

Megható díjátadó

– Nagyon sokat köszönhetek a tanítómestereimnek és a munkatársaimnak. A kecskeméti, a halasi kórházban is remek kollektívával dolgozhattam együtt. A baleseti sebészet pedig csapatmunkát igényel – fogalmazott Zádory Attila főorvos, aki több mint fél évszázadot töltött a gyógyítás szolgálatában. Anekdotái vannak az általa csak hőskornak nevezett időszakról, amikor a baleseti sebészet „gyerekcipőben járt”, de sok tanulságos esete van abból az időből is, amikor már kiváló műszerekkel láthatták el a sérülteket. A hetvenhat éves, ám a múlt hónap végéig még aktív szakember szerint a traumatológus mesterember, aki sokszor alkotómunkát végez. A legendás szakember hozzátette, mindig nagy élményt, megnyugvást jelentett számára, amikor egy beteg gyógyultan hagyhatta el az osztályt. – Amikor a baleseti sérült bekerült hozzánk, ránéztem és körülbelül tudtam, hogy mennyi ideig tart majd az operáció vagy a lábadozás. Az esetek több mint kilencven százalékában pedig hálásak voltak a pácienseim – tette hozzá a főorvos. A miniszteri elismerésről azt mondta, hogy egyrészt az életkorának és a szakmai tapasztalatának szól, másrészt pedig mutatja, mennyire becsülték a szakmai hozzáértését. A minisztériumi díjátadón aztán nagy meglepetés érte Zádory Attilát. – Nem tudtam, mi készül. Lengyel János igazgató telefonált és elintézte azt, hogy a két lányom, Édua és Klaudia zenéljenek az ünnepségen. Gondolhatja, amikor megláttam őket, bizony folytak a könnyeim – mesélte a jeles traumatológus. JL

Fotó: Mezey Béla

– Nem tudtam arról, hogy mi készül. Amikor aztán az ünnepségen megláttam a lányokat és nekem játszottak, bevallom megkönnyeztem – mesélte a Tükörnek Zádory Attila traumatológus főorvos, aki több mint fél évszázadon át gyógyított és ezt a tevékenységet miniszteri oklevéllel ismerték el.

Egy nap

F A Rómeó és Júlia címszerepében (a kép bal oldalán)

Hogy lett halasi az aranykeresztes balettművész? Miklósa Erika földijét a csinos évfolyamtársnők vonzották az állami intézetbe és a pályára…

Először azért tetszett neki a balett, mert csinos évfolyamtársai voltak, aztán annyira vonzani kezdte az igen karakteres és egyedülálló világ, hogy ottragadt. Jól tette: a Magyar Állami Operaház egyik legfoglalkoztatottabb magántáncosa, a világ számos színpadán szerepelhetett, 1998-ban pedig a Magyar Köztársaság Aranyérdemkeresztjét nyerte el. Miklósa Erika földije: Nagyszentpéteri Miklós Kiskunhalason született, mégpedig nem mindennapi okok miatt… • Kiskunhalason született. Tősgyökeres halasi család sarjaként látta meg a napvilágot? • Nem! A legfőbb ok a kiváló orvos, Makay László főorvos úr volt, aki nélkül családunkban nincs szülés. Így kerültem Kunszentmiklósról – ahol akkor laktunk – Kiskunhalasra megszületni. Tényleg, mi van a főorvos úrral…? • Nyugdíjas napjait tölti. Az 1974-ben átadott új halasi kórház igazgatójaként is maradandót alkotott. Ha ön itt született, akkor az több, mintha csak szimplán megfordult volna a városban. • Az emberi élet egyik legszebb élménye köt oda, ugye, ez meghatározó. Két évvel később viszont Pestre költözött a család, így kevés alkalmam volt visszalátogatni Halasra, de mindig megtettem, ha tudtam. • Milyen gyakran? • A mindenkori tervem az évenkénti látogatás, de persze ebből csak minden negyedik év sikerül nagyjából. Nagyon kedvelem a várost, leginkább a gyógyfürdőt és a mártíremlékművet emelném ki.

• Mikor döntött a táncművészet mellett? • Édesanyám figyelt fel a mozgékonyságomra, és elvitt az – akkor még – Állami Balettintézet felvételijére. Tízéves voltam, s nem sok kedvem volt a dologhoz. Furának tartottam a műfajt, de először a csinos évfolyamtársnők, aztán a karakteres és egyedülálló magyar balettjátszás meggyőzött afelől, hogy jó helyen vagyok. • Emlékszik az első szereplésére táncosként? • Csodálatos – és több mint hatvanéves – hagyomány az Operaházban a karácsonyi Diótörő-előadás-sorozat. Ebben táncművészetis gyerekek is szerepelnek szép számmal. Nekem szerencsém volt minden komolyabb gyerekszerepet eljátszani a darabban, legelőször Misi szerepét. Azt hiszem, tizenegy éves lehettem… Később, már az Operaház ifjú táncosaként mi másban is léphettem volna fel először, mint a Diótörőben, mégpedig a Herceg szerepében. • Negyedszázada az Operaház tagja, és többször vendégszerepelt külföldön. Mit tart a

legjelentősebb produkciónak, amelynek részese volt? • Nincs olyan jelentősebb ország a világon, ahol ne léptem volna föl, mégis egy budapestit ragadok ki, amit a különlegessége emel ki: Seregi László három Shakespeare-darabját adtuk elő egymás után egy fesztivál keretében: a Rómeót, a Szentivánéjit és a Makrancost. Ilyen arányú Shakespeare-koncentráció – tudtommal – a világ egyik balettegyüttesében sincs. Ráadásul mindegyik megjárta a világot, nagy sikerrel. Nagy ajándék a sorstól, hogy mindhárom darabban a főszerepet volt szerencsém eltáncolni. • Majdnem egy időben került oda az Operába, mint a halasi énekesnő, Miklósa Erika. Személyesen ismerik egymást? • Persze, régóta, és nagyon bírom Erikát, azok közé tartozik, akik nem változnak meg a világsiker hatására. Ugyanaz a szerény, vidám és közvetlen ember, mint akinek megismertem! Tudunk egymás „származásáról”, és amikor összefutunk az Operában, viccesen földimnek szólítjuk egymást. • Most mire készül, milyen szerepekben láthatja a közönség? • Szerencsésnek mondhatom magam, hogy „idős” táncosként is megtalálnak a jó (koromnál fogva már inkább karakter-)szerepek. Pártay Lilla új balettjében, az Aranyecsetben, ami Munkácsy Mihály életét dolgozza föl, Than Mór festő szerepét táncolom majd. Jáger Levente

Pletyi a fodrásznál Hol máshol lehetne megbeszélni néhány új, érdekes információt, mint a fodrásznál?! Gyermekek, aktuális halasi események, zenei programok, trendi frizurák, divat és receptek – csak néhány témakör, ami ilyenkor biztosan terítékre kerül. Amíg készül a hajköltemény, Marianna átgondolja, milyen fontos kérdésekben kell majd dönteniük a hamarosan kezdődő gyűlésen.


2013. július 10.

Mongyi Mariannával Egy igazi energiabomba – mondják ismerői Mongyi Mariannáról, aki egy személyben óvodapedagógus, családanya és környezetvédő aktivista. A legideálisabb az lenne számára, ha a nap nem csak huszonnégy órából állna: akkor elég ideje jutna minden, számára fontos dologra… Játék az oviban Az elmúlt évtizedekben halasi gyermekek százai fejlődtek Marianna védőszárnyai alatt. A Szilády utcai óvodai kicsik is egytől egyig szeretik az ő Marianna nénijüket. Az önfeledt játék mellett mindig jut idő egy kis tudásgyarapításra is. Most éppen több száz műanyagkupakot válogatnak színek szerint: a „zöld óvó néni” és a gyermekek néhány hónapon belül újabb alkotást szeretnének ösz- a környezetvédelem fontosságára szeállítani a hulladékokból, amivel hívják fel a figyelmet. Tervezgetés a „zöldekkel” A család és a munka mellett a környezetvédelem is nagy hangsúlyt kap az életében, ezért alapította a Zöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesületet, melynek fő célkitűzése a város és a környék szebbé, élhetőbbé varázsolása. Az elmúlt években több iskolavezető, pedagógus, szülő és civil segítő csatlakozott a csapathoz. Mostani gyűlésükön szót ejtenek a közeli és távoli jövő terveiről, feladatairól. Folytatják nagysikerű természetfotó pályázatukat, és csakúgy, mint tavaly, megjelennek egy öko-kuckóval a szüreti napokon.

Pihentető természet Egy ilyen örömteli, de fárasztó nap után van egy csendes hely a városban, ahol Marianna nyugodtan át tudja gondolni az elmúlt órák eseményeit. Ha az időjárás engedi, hetente többször kikerékpározik a Sóstó partjára, ahol leül, nézi és hallgatja a madarakat, megcsodálja a színes virágokat, a tó titokzatosságát. Legújabb hobbija a fotózás, ezért mindig magánál tartja a kis fényképezőgépet. Megörökíti a naplementét, a szitakötők játékát a vízfelszínen vagy éppen a part közelében, sorban úszó kacsacsaládot. Ilyen szép környezetben könnyű a relaxálás, amire nagy szükség van, hiszen holnap minden kezdődik elölről, folytatódik az élet… Kép, szöveg: Szőri Attila

Gál Gabi operaházi premierek előtt Gál Gabi pályafutása Kiskunhalasról indult. Az operaénekesnő a közelmúltban szülővárosában is fellépett, most új szerepek operaházi és Erkel színházi premierek tekintette meg. Intézményünkelőtt áll. nek a Művészetek Palotájában is gyakran van koncertje neves • Tavasszal felléptél a Fel- művészekkel. sővárosi-iskola alapításának • Újabb kihívások várnak 100. évfordulójára rendezett az Operaszínház szervegálán. Hogyan készültél rá? zésében is. • A Felsővárosiba jártam én is: • A 2013-as Wagner: Parsi92-ben végeztem, innen indult a fal-előadás Viráglány szerepe pályám. Dr. Katona Józsefné Il- után újabb felkéréseket kaptam. di néni fedezte fel bennem a te- Két premierem is lesz. Az Erkel hetséget, támogatott és szakma- Színházban a Varázsfuvola Pailag megalapozta a tudásomat. pagéna szerepét énekelem SziÖrültem a felkérésnek, és nekem netár Miklós rendezésében. Az is szívügyem volt, hogy énekel- Operaházban Gluck: Iphigénia jek a jubileumi előadáson. Maka- Taurisban lesz repertoáron, Ariné Ágival, Hunyadiné Mártival temis istennőt alakítom Alföldi és Mészáros Imrével tartottam Róbert irányításával. Ez 2014a kapcsolatot. Kellemes mun- ben 10 előadást jelent tavaszkakapcsolat alakult ki Litauszky tól nyárig. A Művészetek PaPetrával, a zeneiskola tanárával, lotájában a Fischer Ádám által aki zongorakísérőm volt. Puc- sikerre vitt Wagner-fesztiválon cini: Gianni Schicchi című ope- ismét Siegfried Erdei madarát rájából Lauretta és Bernstein énekelem. Mindemellett az ÖrWest Side Storyjából Maria da- kény Színházban is szerepelek lát énekeltem. – immár hat-hét éve – Tasná• Te magad is dolgozol pe- di István Finito előadásában. Indagógusként. Hol tanítasz? nen ismertem Végvári Tamást. • A budapesti, zuglói Szent Most lányával, Borbálával vetIstván Király Zeneművésze- tem részt közös rendezvényen a ti Szakközépiskola és Alapfo- Balatonnál. Felújítottak egy kúkú Művészetoktatási Intézmény riát Polányban, melyet – Hamművész-tanára vagyok. Akik ott vas Béla után – Babérligetnek vagyunk, az iskola mellett szín- neveztek el. Az a tervük, hogy házakban, zenekarokban is jelen gasztrokulturális központtá alavagyunk. Zeneiskolásaim és kon- kítják. Az exkluzív, zártkörű házzervatóriumi növendékeim van- avatón tartott szimpóziumra nak. Az intézmény rangját jelzi, engem is meghívtak. Nyolc mihogy Prima Primissima-díjra is nikoncert, nyolc fogás és nyolc jelölték a közelmúltban. Záborsz- bor kóstolója váltotta egymást. ky Kálmán igazgató az utób- A program utolsó műsorszámabi időben a kerület összes álta- ként hajnali fél egykor énekellános és középiskolája számára tem áriákat egy medence partkiajánlotta bérletes előadásain- ján. A zenei kíséretem az Akkord kat. A jubileumi év kapcsán Er- Quartett volt. Úgy gondolom, fel kel-gálánkat és legutóbbi, két tudna éledni a régi korokban elkisoperából összeállított előadá- terjedt házi muzsikálás. sunkat közel ötezer zuglói diák Pál László

portrék

11

44 éve gyógyít

– Sokat köszönhetek a kollégáimnak. A mostani elismerés egyrészt a koromnak szól, másrészt a kórház vezetése és a munkatársaim így köszönik meg azt, amit a betegeimért tettem – fogalmazott Jókai István főorvos, aki a napokban miniszteri oklevelet vehetett át Budapesten. A Semmelweis-napi ünnepség keretében Budapesten vehetett át elismerős oklevelet Jókai István főorvos. A halasi kórház ortopédusa, aki lassan két évtizede gyógyít Kiskunhalason, azt mondja, több mint 40 esztendeje áll a gyógyítás szolgálatában. – Pontosan éppen 44 évvel ezelőtt kezdtem a szegedi klinikán, az sem ma volt – mosolyodik el a főorvos, aki sebészként és baleseti sebészként praktizált, aztán lehetősége volt arra, hogy az ortopédia felé szakosodjon. – Megmondom őszintén érdekelt ez a terület. Úgy érzem, jól választottam – meséli Jókai doktor, aki több mint két évtizednyi szegedi gyógyítás után, egy átszervezés miatt jött el a klinikáról. Ekkor került Kiskunhalasra. Akkoriban Zádory Attila volt a traumatológia vezetője. – Kiváló vezető és kitűnő szakember volt Zádory Attila. Én az ortopédiával kezdtem és azóta is ezt a területet viszem. Akiket újszülöttként első halasi éveimben vizsgáltam, most már hozzám hozzák a saját gyermekeiket. A minap is a boltban előttem állt a sorban egy fiatalasszony, a gyerkőc rám mosolygott a kocsiból. Mondtam az anyukának, hogy biztos találkoztunk már – mesélte a főorvos, aki a közelmúltban ünnepelte a 70. születésnapját. Még mindig több településen rendel és ellátja a halasi betegeket is. Az ad neki erőt, amikor gyógyíthat. És hogy miként fogadta a miniszteri elismerést? – Ez egyrészt a koromnak és az éveknek szól. Másrészről pedig a kórház vezetése, a kollégáim a felterjesztéssel köszönték meg az elmúlt évtizedekben végzett gyógyító tevékenységemet – tette hozzá Jókai István. Jáger L.


12

civil+hagyomány 2013. július 10.

innen  onnan Halasi galambász sikere

30 év után tért vissza a versenyzéshez egy halasi postagalambász. Németh Imre már tavaly is elért kisebb eredményeket, ám úgy tűnik, az idei szezon hozza meg számára az igazi nagy díjakat. Egyik madara az elmúlt hetekben 337 kilométer távolságról talált haza, egyesületi szinten elsőként. A veterán versenyző az eddig lebonyolított rövid távú versenyeken több kisebb eredménnyel is büszkélkedhet már. – Ennyi évtized kihagyás után idő kell, hogy visszatérjek az élvonalba. A régi nagy sikereket hozó galambjaim génállományát, szerencsére, enynyi idő távlatában is sikerült átmentenem. A 80-as években díjnyertes madaraim utódaira alapoztam, sikerült megtöltenem a mostani kétszáz egyedes galambházamat – meséli Imre. Az idei versenyszezon már a félidőn túl van, de a hátralévő hazai és nemzetközi versenyek minden halasi galambász számára tartogathatnak még szép eredményeket. A 2013-as díjátadókra ősszel kerül majd sor.

Lengyelországban is ízlett a Kötöny pörkölt

A lengyelországi Walimban az elmúlt hétvégén rendezték meg hagyományteremtő céllal a Gulyás Fesztivált. A rendezvényen egy harkakötönyi küldöttség is részt vett, igaz, ők nem levest, hanem birkapörköltet főztek. A rackából készült jellegzetes magyar étel nagy sikert aratott, mind a lengyelek mind pedig a kint élő magyarok körében. – Kétszázötven adagot osztottunk ki, amiért sok elismerést kaptunk – tájékoztatta lapunkat Brassó Imre Albert polgármester. Harkakötöny a fesztiválon a Kötöny pörkölt mellett a helyi népzenéből is ízelítőt adott. (ha)

Továbbra sem csillapulnak a kedélyek a szüretrendezés körül. Bár a múlt héten már a városházán is sort kerítettek egy nyugodt hangvételű egyeztetésre, a város legnagyobb rendezvényéről korábban kitiltott kereskedők és előadók eztán sem jelenhetnek meg még a rendezvény közelében sem. Egyébként nem is világos, mi a trend: miközben kínai cucc és amerikai break dance jelen lehet, magyar-(azaz török) mogyoró már nem. Huszonévek után vonalon túl – Itt adózunk, itt élünk, mi a baj velünk? – kérdi a neve mellőzését kérő egyik olyan kereskedő, aki nem jelenhet meg a szeptemberi szüreti fesztiválon, pedig kandírozott törökmogyorójának minden összetevője itthon készül. Nemcsak a belváros szűk magjában, de még a környező utcákban sem, ugyanis a nagyrendezvény 50 méteres körzete védett övezet, a kifelé tartó utcák pedig menekülőútnak minősülnek, ezért ott sátor, asztal vagy más „útakadály” nem állítható fel… – Én ott voltam huszonakárhány éve a legelső városi szüreti fesztiválon. Évtizedek óta magyar árut árulok, én is itt élek, de az utóbbi évekig soha, senkinek sem volt baja velem vagy velünk. Jó, lassan beletörődünk, hogy néhány ember mondja meg, ki magyar és ki nem, csak legalább a kérdéseinkre választ kaphatnánk – panaszolja egy másik, a szüretre be nem engedett kereskedő.

említeni példának, nem is szólva arról a zseinális produkcióról, ami ötvözte az urbánus amerikai flaszter break dance-t a magyar néptánccal.

F Szembemennek

Magyar szüreten a kínai kő? A városházán sem nyugodtak meg a kirekesztett kereskedők

nem csak azért, mert – mint mondják – mindent megpróbáltak azért, hogy beengedjék őket. – Próbáltuk megtudni a szüreti szervezőktől, mit kellene tennünk ahhoz, hogy elfogadhatók legyünk. Hol ilyen, hol olyan választ kapunk, de a velünk szemben támasztott, sokszor bánNemes? kínai, nemtelen? tóan személyeskedő kifogás hazai mindig az volt, hogy nem valók Kérdésből pedig van elég, és vagyunk a magyaros szüretre… Vagyis egy a lényeg: hogy ne legyünk ott. Pedig nem véletlen, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben még mindig élünk: az embereknek igényük van a A Szatmári Malom Kft. az eddig megszokottakhoz hasonló termékeinkre! – mondják, hozfeltételekkel az idei évben is azonnali fizetéssel zátéve: olyannyira készek voltak követni a szüretszervezők felvásárol elvárásait, hogy tavaly még be KEDVEZŐ BÉRTÁROLÁSI LEHETŐSÉG! is mutatták a „magyarosított” FELVÁSÁRLÓ HELYEINK: változtatásokat a termékeiken Kiskunhalas Kárpát u. 32. Tel.: 77/422-622 vagy bódéjukon. 30/385-1141 (Szabó Lajos) A kérdés másik fele arra az el30/475-0695 (Tóth Zoltán) lentmondásra világít rá, hogy mi halasimalom@szatmarimalom.hu

BÚZAFELVÁSÁRLÁS A MALOMBAN

BÚZÁT

számít „magyar”-nak. A vattacukor osztrák eredetű; a szüreteken árult bizsu, de még a nemes(?) ásványok is Kínából érkeznek már; a különféle színes, részben mesterséges anyagokat tartalmazó(!) édességek pedig ugyanúgy megtalálhatók külföldi rendezvényeken. Multikulti eklektika Ellentmondásos a felvonulásra vonatkozó magyarságszabályzat is. A szüretszervezők a hazaihelyi jelleg erőltetésével például kizárnak egy sor (valóban urbánus-globális) produkciót. A nemzetközi hírű Studio TSK táncosai, a helyi iskolák vagy egyes civil csapatok mutatványa valamiért nem felel meg a koncepciónak. Ugyanakkor vonulhattak olyanok, akiknek sem a magyar (és mezővárosi), sem a lokális tradíciókhoz nincs közük: elég csak a majorette-csoportokat vagy a diszkó-szépségbabákat

Átadva a nyugalomnak Úgy tudjuk, a múlt heti városházi egyeztetés sem vitte közelebb az álláspontokat – igaz, ott csupán néhány kereskedő és a polgármester volt jelen. Gyovai István később azt nyilatkozta nekünk: a képviselő-testület átadta a szüretrendezést a Városért Alapítványnak, az pedig megbízta a Cornea Zsolt vezette baráti kört. – A budapesti Szigettől egy sor más nagyrendezvényen át sok példa van rá, hogy nem a város, hanem hivatásosok szervezik a rendezvényt. Azt kértem és javasoltam a kereskedőknek, hogy nyugodjanak meg, és találjanak helyet a rendezvény közelében – mondta a polgármester. Minőséget akarnak Cornea Zsolt, a szüretrendező társaság nevében azt mondta: minőségi és hagyományhű szüreti koncepciójukból nem engednek, legfeljebb többé nem vállalják a munkát. (Amiért egyébként tavaly sem kapták meg a városi támogatást, noha 8 millió körül alakult az összes költség, benne a szintén nem támogatott Átlós úti cigányszüret. Bátorítást se nagyon kapnak a várostól: a Városgazda például tavaly 700 ezres[!] takarítási számlát sózott a nyakukba utólag, idén pedig helyiségbérleti díjat akar kérni a szervezőktól a főtéri irodáért – KZ). Cornea Zsolt szerint mind a majorette-esek, mind a break dance hajlandó volt változtatni, ötvözni az elvárást a saját arculatával, ahogy több, eredetileg nem hagyományos lacikonyhás is hajlandó volt átprofilírozni a bódéját. – Mi kompromisszumkészen fogtunk bele, és ha volt is néhány szerencsétlen megjegyzés a szervezőink részéről, ezt kértük az árusoktól is. Valóban vannak olyanok, akiket a szüretre nem szeretnénk beengedni, de őket is szívesen látjuk az adventi és húsvéti rendezvényeken. Kép, szöveg: KZ


2013. július 10.

fesztivál

13

F Tibi, az X-Faktor 2 gyõztese F Csobot Adélt õrizték, védték

Kató néni 25 éves Bor- és sajtfesztivál Ihos József, a közönség cinkosa Ihos József egy falugyűlésen alakította először Kató nénit. A figura hamar belopta magát a közönség szívébe sajátos humorával. Idén 25 éves és ezt az ország fejkendős kedvence fellépésekkel ünnepli. Ihos Józseffel Szankon, a méz- és meggyfesztiválon beszélgettünk. • Kató néni idén 25 éves. Mivel ünnepli a születésnapját? • A legszebb ünnep, ha az ember dolgozhat. Amikor megírtam a falugyűlést, ez a figura egy jelenet szereplője, untermanja volt. Usztics Mátyás, Bajor Imre, Boncz Géza, Szilágyi Tibor és jómagam alakítottuk pár éven keresztül az ötöst, mely szórakoztatta a közönséget. Sose gondoltam volna, hogy Kató néni önállósítja magát és külön életet fog élni. Mindig siker volt, amikor felraktam a kendőt. Ha egy férfi beöltözik nőnek, mindig kétesélyes a fogadtatása. Nekem sikerült elérnem, hogy ne tartsák se parasztgyalázásnak, se transzvesztita számnak – nevet. – Ez inkább cinkosság a közönséggel. • Kató néni halad a korral. Facebookról, okostelefonról beszél. • Igen. Facebookja, okostelefonja van, viberen beszél az unokával külföldön. Az az igazság, hogy így is kell legyen. Sajnos, Kató néni korosztálya ma már nem nagyon van jelen, de azt gondolom, ha bárhova elmegyek, szívesen emlékeznek erre a figurára. Az utóbbi időben sokat jártam külföldön magyarok körében. Kató nénivel egy kis hazait vittem hozzájuk. Nyomokban megmaradt mindenkiben ez a fajta történet.

• ByeAlexet is hallgat, sőt, énekli a számát. Mi a véleménye róla? • Azok közé tartozom, akiknek tetszik. ByeAlex posztromantikus világa, amit a zenével teremt, szerintem igenis valahol szükségszerűen kell, hogy legyen. Mostanában óraadóként tanítok egy médiaiskolában, ahol mindig mesélek a fiatalkoromról. Látom mindenki szemében a romantikus évődést, de érdekes világ lehetett az. Nem idegen számukra. A romantika, a szép, a szeretet iránti vágy mindig is nagyon fontos lesz és működni fog. Lehet szeretni vagy nem szeretni, így vagy úgy öltözni, minden lehetséges, de egy biztos: a szerelem, a fiatalság, a kapcsolatok örökké témák maradnak. Az, hogy ByeAlexként fogalmazzuk vagy AC/DC-ként – most a háttérben az megy –, teljesen mindegy, mert a téma örök. • Kicsit felidéztük a múltat Kató nénivel és Ihos Józseffel. Mi lesz a jövő? • Itthon két kis csatornában vagyok érdekelt. A Nóta TV-n már megy egy mini szappanopera, az Édes otthon, amely egy család életébe ad bepillantást. Itt nyilván nadrágszerepem van, hiszen férfi vagyok. A partnerem Rák Kati. A másik pedig a Muzsika TV-n a Fűre lépni Ihos címet kapta. Forgách Gabival bohóckodunk, egy kicsit a régiesebb humorból csippentünk, de sok újdonsággal. Lesz benne kandikamera, gegfilm, burleszk, amiket szerettek, szerettünk, csak mostanában kevesebbet látunk. Ezt próbáljuk aranyos kedves kis etűdök formájában előadni. Kép, szöveg: Pál László

Zenei és ételkülönlegességek a tóparton Tombol a nyár, múlt héten Soltvadkert várta fesztivállal a közönséget. A rendezvényen városunkból is sokan részt vettek, hogy kikapcsolódjanak, szórakozzanak.

F Kaczor Feri

F A T-Band Kiskunhalasról érkezett A hétvégi programon énekes, zenés, táncos produkciók garantálták a jó hangulatot. A színpadon különböző műfajok jeles képviselői adtak egymásnak randevút. Aki gasztronómiai csemegére vágyott, többek között sajttal és borral csillapíthatta éhségét és szomját, emellett volt kemencés lepény és pálinka is a standoknál. Szombaton délután dalosok és citerások léptek színpadra, majd a többszörös Bravo Otto- és Viva Comet-díjas Children of Distance

F A Children of Distance

szórakoztatta a közönséget. Kaczor Feri, a mulatós műfaj egyik királya legnagyobb slágereivel érkezett. Az énekes jövőre immár 40 esztendeje lesz a zenei pályán. Érdeklődésünkre elmondta, élő nagykoncerttel szeretne ünnepelni. Ez idő tájt új lemezén dolgozik, hozott is ízelítőt. A célja továbbra is az, hogy dalaival melengesse a közönség szívét. Sokan várták Csobot Adélt is, aki az X-Faktor felfedezettjeként lett híres. Bemutatta a Swing ha-

F Mirigyesítve: ByeAlex tást és a tévéműsorban előadott dalaiból énekelt. Az Irigy Hónaljmirigy nagy tömeget vonzott. Paródiáik jókedvre derítették a jelenlevőket, egészen az áramszünetig és a viharig, mely a szombati program végét is jelentette. Vasárnap délután szintén énekszó, muzsika és tánc fogadta az érkezőket. A kiskunhalasi T-Band a rockzenét képviselte. Kocsis Tibi, az X-Faktor 2 győztese lemezeiről énekelt. Majka és Curtis ezúttal is bizonyította, hogy komoly rajongótáborral rendelkezik. A programot a Bikini együttes koncertje zárta sok-sok slágerrel. A legendás zenekar tagjaival sokan énekeltek együtt, ki-ki megtalálhatta kedvenc számát. A tóparton legközelebb július végén várják nagy rendezvénnyel a fesztiválozni vágyó közönséget. Kép, szöveg: Pál László


14

ének-zene 2013. július 10.

Koncertek a Zenepavilonban

Múlt héten tartották az Esti Zenepavilon rendezvénysorozat idei első programját a Kiskunhalasi Német Nemzetiségi Önkormányzat, valamint a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. szervezésében. A Horsens Garden fúvószenekar Dániából érkezett hozzánk. – A muzsikusok nem önmaguknak zenélnek, produkcióikat szeretnék megmutatni a közönségnek is. Erre ad lehetőséget az Esti Zenepavilon rendezvénysorozat – mondta Halla Zoltán, a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. képviseletében. Múlt héten csütörtökön kezdődött Kiskunhalason a Zenepavilon rendezvénysorozata. Első alkalommal a dán Horsens Garden

fúvószenekar koncertezett a főtéren. Az együttest 71 éve alapították, a királyi dán testőrök mintájára működik. A zenekart jelenleg 7 és 25 év közötti fiúk alkotják. Könynyűzene, jazz, pop, rock és eredeti művek szerepelnek műsorukon. A Horsens Garden rendszeresen turnézik. Szerepeltek Németországban és Amerikában. Ez idő tájt Magyarországon lépnek közönség elé és Kiskunhalasra is ellátogattak. Az együttes vezetője Martin Voldum. – A megyejáró fesztivál keretében külföldi csoportok érkeznek Dél-Magyarországra. A kapcsolattartó révén most hozzánk is eljött közülük egy, a dán Horsens Garden és ízelítőt adott műsorából – tájékoztatott Halla Zoltán. Kép, szöveg: P. L.

A Jánoshalmi Napok nyitó rendezvényei közül kiemelkedett a Mithras Pedagógus Női Kar hangversenye. A szép számú érdeklődő megtöltötte az Imre Zoltán Művelődési Központ színháztermét. A kórusmuzsika kedvelői nem csalódtak, hiszen a változatos programban ismert zeneszerzők gyakran énekelt női kari műveit hallhatták. Karsai Péter karnagy szavak helyett a Háros felől kezdetű népdalcsokrot szólaltatta meg dalosaival köszöntésképpen Maros Rudolf feldolgozásában. Ezután ősbemutató következett: a Karsai Ferenc által gyűjtött jánoshalmi népdalokhoz Beregi Vendel tanár írt zongorakíséretet – a mű vastapsot kapott. Hardy-Horváth Mária operaénekes Kodály három gyö-

nyörű népdalfeldolgozását énekelt a tőle megszokott magas színvonalon: Szegény vagyok, Akkor szép az erdő, A csitári hegyek alatt. Zongorán közreműködött Kovács Andrea tanár, aki a kórust is kísérte és énekelt is abban. A Jánoshalmi Lajtha László Művészeti Iskola 5 tehetséges zongorista növendéke is megmutathatta tudását. Hardy-Horváth Mária Gara Mária gyönyörű áriájával folytatta a műsort Erkel: Hunyadi László című operájából, egyaránt csodásan megmutatva az ária líraiságát és virtuozitását. Ismét a kórusé lett a színpad: Karsai Péter szerint Bartók és Kodály kórusművei meg kell, hogy szólaljanak minden hangver-

senyen. Ennek megfelelően a Levél az otthoniakhoz, a Tavasz (Bartók), Az igaz bölcs, az Esti dal (Kodály) hangzott fel egymás után a közönség tapsával elismerve. Bárdos Lajos és Karai József sem maradhatott ki a sorból. Előbbitől a Szellő zúg távol szövegének megfelelő szellős piano-k, s a kifejező előadásmód hozta meg a sikert. Búcsúzóul Karai Sárközi karikázója népdalainak gyors-lassú, vidám-szomorú változásai, a zenei csattanók jókedvű megoldása mosolygásra késztette a zeneértő közönséget. Zúgott a vastaps a Mithras kórusnak és karnagyának, Karsai Péternek. L. Molnár Anna

fotó: pál lászló

Kóruskoncert Jánoshalmán

Citerásokkal énekelt. Korábban beszámoltunk róla, hogy a paksi Énekes és Hangszeres Szólisták Országos Minősítő Versenyén Makkai László Lajos arany fokozatot ért el. A halasi kötődésű népdalénekes azóta szerepelt Bácskatopolyán, a vadkerti borés sajtfesztiválon pedig a helyi citera zenekarral lépett fel. A Most hullajtja az akácfa fehérfürtös virágát kezdetű dalt énekelte a közönségnek. P. L.

Századok dalai Regionális találkozón a városi vegyes kar Az V. Regionális Kórustalálkozót Kecskeméten, a piarista iskola dísztermében tartották, ahol a Kiskunhalasi Városi Vegyes Kar is fellépett Faddi Istvánné vezetésével. A megyeszékhely és Kiskunhalas énekkara társaságában Izsák és Lajosmizse kórusai énekeltek a június 22-i rendezvényen. – Kiskunhalas két évvel ezelőtt adott otthont a találkozónak. Az idei vendéglátó kecskeméti kórus százhuszonöt évvel ezelőtt alakult, ez tovább emelte a rendezvény fényét. Változatos műsorral készült mindenki. A Kiskunhalasi Városi Vegyes Kar különböző korok valódi értékeiből állított össze csokrot. Középkori gregóriánnal kezdtünk, azután reneszánsz dalokat és klaszszikusokat énekeltünk. Többek között Palestrina, Mozart és Bárdos Lajos művei szerepeltek húszperces műsorunkban – tudtuk meg Faddi Istvénnétól. Régi hagyomány, hogy a regionális találkozón közösen is énekel-

nek a kórusok. Nem volt ez másként idén sem. – A hivatalos program a Viva la musica! kánon éneklésével fejeződött be. A három vendégkórus meglepetésként egy ír népdalfeldolgozást is előadott közösen a jubiláló kecskeméti kórus tiszteletére – árulta el a Kiskunhalasi Városi Vegyes Kar vezetője. Ebben az évben a helyi kórus is jubilál. A halasi énekesek augusztus 20-án két határon túli magyar testvérkórust látnak vendégül. A városi ünnepségen együtt énekelnek a magyarkanizsai Cantelena Kamarakórussal és a sepsiszentgyörgyi unitárius énekkarral. P. L.


2013. július 10.

magazin

15

innen  onnan Szüneten a könyvtár

Optimista típus vagyok

Egészség, magánélet és munka. Ez a három, amire nagy hangsúlyt fektet Katus Attila. Az aerobic világbajnok a Richter Egészségváros edzőjeként Katus Attila edzésekről és egészséges ételekről látogatott Kiskunhalasra. Itt találkozott a Nagy vagy vetél- Kikkel találkoztál? a magánélet. Van továbbá egy életkedő kertvárosi csapatával és • Unokatestvéremék, nagynéné- módrendszer, amit építek, abban is helyi rokonaival. mék itt laknak. Nagyon sok Katus szeretnék még sikereket elérni. Ott él itt, sőt, ebben a régióban: Kiskun- még sok munkám van. Egészség, • Egy kiadós torna után be- halason, Kecskeméten, Tataházán. magánélet és munka. Ez a három, szélgetünk, de gondolom, ez Édesapám innen származik. A ren- amit próbálok balanszírozni. Mindneked meg se kottyant. Meny- dezvény után egy kis családi össze- egyikre nagy hangsúlyt fektetek. nyit edzel naponta? jövetelre is sort kerítünk. Örülünk, Meglátjuk, mit hoz a jövő. Én opti• Nagyon sok rendezvényen ve- hogy láthatjuk egymást. Gyerekko- mista típus vagyok. szek részt, személyi edző és aero- romban gyakrabban találkoztunk • A mozgás mellett az egészbic oktató is vagyok. Ezek révén is még, akkor jobban összejárt a csa- séges táplálkozás is nagyon mindennapos mozgásnak vagyok lád. Azóta mindenki idősebb lett, ke- fontos. Kell a testmozgás. kitéve, természetesen pozitív ér- vesebbet utaznak. • Az elhízás elsődleges oka a mozEzt vallom telemben. Mellette futok, erősí- • Rajtuk kívül diákokhoz és gásszegény életmód. Én ezért soktő gyakorlatokat végzek, úgyhogy tanárokhoz is kötődsz Kis- kal többet megengedek az étkezőés magamon is igazából formában érzem maga- kunhalason, hiszen a Nagy asztalnál. Nem vagyok finnyás sem. bebizonyítom. mat. A megterheléseket sporto- vagy vetélkedőben a Kertváro- Azt mondom, bármit meg lehet enlás nélkül nem bírnám. Másoknak si Általános Iskola csapatával ni, természetesen az arányokra fiis javaslom, hogy sportoljanak. együtt küzdöttél. Hogyan érté- gyelni kell. Ha egy nutellás palacsin- is nagyon kedvelem. Azután lehet, Ahhoz, hogy az életükben boldo- keled a szerepléseteket? tát elém teszel, biztosan megeszem, hogy valamilyen halat és zöld köregabbak, sikeresebbek, energiától • Én a Nagy vagy állandó résztve- mert nagyon finom, de nem ezen tet választanék. A végére pedig jöduzzadóak legyenek, adott eset- vőjeként többször voltam csapatka- élek. Nagyon sok zöldséget, gyü- hetne egy nutellás palacsinta is vagy ben kevesebbet hibázzanak, kell pitány. A kiskunhalasiakkal kialakult mölcsöt fogyasztok. A zöld körete- egy répatorta, gyümölcstorta. A túa testmozgás. Ezt vallom és ma- egy különleges viszony. Ez azt je- ket nagyon szeretem. Halat is sokat rós süteményeket is nagyon szeregamon is bebizonyítom nagyon lenti, hogy a meghívásukra egyéb- eszem. Megvannak tehát az egész- tem. Gyermekkori kedvencem még sokszor. ként is nagyon sokszor jövök ide, séges étkezés alapelvei, pillérei. a mézes krémes. • A Richter Egészségváros- nem is feltétlen csak rendezvény Egyébként simán elcsábítható va- • Milyen terveid vannak nak a kezdetektől, öt éve edző- kapcsán. Most összekötöttük a kel- gyok. Ha most Kiskunhalason talál- 2013-ra? je vagy. Azoknak, akik nem lemest a hasznossal, velük is talál- kozunk a rokonokkal és elém tesz- • Háromhavonta fog megjelenvettek részt a programon, mit kozunk, megyünk a termálfürdőbe. nek egy jó kis házikolbászt, eszem ni könyvem. Szeptemberben jön az üzensz? Meg tudtam oldani, hogy itt marad- abból is. Azt javaslom az emberek- első, amely egy DVD-t is tartalmaz: • Akik eljöttek, felismerték a jót. hatok és csak reggel utazom haza. nek, hogy törekedjenek az egész- Testmozgás, táplálkozás. A folytatáA testmozgás és a szűréseken va- Nagyon szeretem a csapatot, fan- séges életmódra és étkezzenek sa novemberre várható és egy reló részvétel a megelőzés két legna- tasztikus. Nagyon jól szerepeltek ta- rendszeresen, változatosan. Fontos ceptkönyvet is ki fogok adni. Saját gyobb fegyvere. Itt egy picit együtt valy előtt, tavaly és idén is. Nekem emellett a sok folyadék. élelmiszereket is fejlesztek, melyeklehettek családok, barátok, jó kis megtiszteltetés, hogy egy csapat- • Ha bemennél most egy ét- kel, remélem, a boltokban is találprogram volt. Szerintem az embe- ban voltunk. terembe és rendelnél, mi lenne kozhatnak az emberek. Gyerekekreknek nyitott szemmel kell járni • Tavasszal voltál negyven- az abszolút kedvenc? Mi szere- nek szánt, light és glükénmentes és észre kell venni a lehetőségeket. éves. Tettél-e olyan fogadal- pelne a menüsorban? ételekkel indulunk. Utána szeretEzekkel élni kell, az élet erről szól. mat, hogy még többet edzel? • Nagyon szeretem a levest. Em- nék még többféle termékkel segíTovábbi pozitívum, hogy a részvé- • Pontosan, telibe találtad. Az a lékeztet a gyerekkoromra, amikor a teni az embereknek. Már kapható is tellel pénzt lehetett gyűjteni a halasi fogadalmam, hogy dacolok „a kor- nagymamám és az édesanyám le- olyan palacsinta, amely más tésztákórház számára. ral”, nagyon sokat sportolok. Még vest készített. Egy tárkonyos bor- ból van és más nutellából készült sa• A fõtéren, a közönség so- többet, mint eddig. Szeretnék még júragu- vagy egy húsleves nagyon ját élelmiszerem. raiban rokonaid is voltak. jobb formában lenni. Második pillér jólesne, de akár egy halászlé is, azt Kép, szöveg: Pál László

A Martonosi Pál Városi Könyvtár július 1-jétől augusztus 6-ig zárva tart. Ez idő alatt oldják meg a szabadságolásokat és rendezik a dokumentumállományt. A könyvtári tábort azonban a szünidőben – július 15-től 19-ig – 20 fővel megtartják. Sokféle olvasáshoz kapcsolódó programmal várják a résztvevőket és helyi nevezetességek látogatása is szerepel a kínálatban.

Félévértékelő a moziban

A Városi Filmszínházban januártól júniusig 46 alkotást vetítettek. Az első félév legnézettebb produkciója a Zambézia című gyerekfilm volt 222 látogatóval. Ebben a kategóriában második a Croodék 122 vendéggel. A bemutatott külföldi produkciók listáját egy angol zenés dráma, A nyomorultak vezeti, 48an tekintették meg. Az Anna Karenina a második 41-gyel, A boldogság sosem jár egyedül a harmadik 31 fővel. Magyar film csak egy szerepelt a kínálatban: A nejem, nőm, csajom című vígjáték vetítéseire 37 érdeklődő volt kíváncsi. A félév leglátogatottabb hónapja a május volt – tudtuk meg Gregussné Modok Annamáriától, a kiskunhalasi mozi vetetőjétől. A filmszínház július 11-től 14-ig 18 órától az Asterix és Obelix újabb részét, az Isten óvja Britanniát címűt tűzi műsorra. A hobbit: Váratlan utazás szintén csütörtöktől vasárnapig 20 órai kezdettel tekinthető meg.

Patai Tivadar koncertezik

A Zenepavilonban július 12-én 19 órakor Patai Tivadar, Fésüsné Bakos Ágnes, Nagy Anita, Patai Imre koncerteznek. A fellépők ezúttal is a lírai vonalat képviselik repertoárjukkal. – Próbálok olyan műsort összeállítani, amely egyveleg az elmúlt évek slágereiből, emellett új dalok is lesznek – árulta el Tivadar érdeklődésünkre. – Folyamatosan írom a zenéket, szövegeket. Őszszel szeretnék egy újabb koncertet, ezen is dolgozom – tette hozzá az énekes, gitáros. (pl)


16

hirdetés 2013. július 10. Riseliőst keresek. Tel.: 06 70/269-89-49

A-631

Gépésztechnikust, mérnököt keresünk tervezői munkakörre. CAD/CAM, AutoCAD, Solid Edge jártasság szükséges. Elvárás: önálló, felelősségteljes munkavégzés, angol vagy német műszaki nyelvtudás. Fényképes önéletrajz: faddikorr@faddikorrkft.hu A-608

Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s 1 szobás lakás áron alul sürgőterületén. Már 300 Ft+áfa/m2/hó ártól. sen eladó. Tel.: 06 70/602-71-37, Tel.: 06 20/92-70-946 A-161 06 77/741-875 A-643 Családi ház kiadó. Tel.: 06 20/449-63-52

50.000

4 szobás családi ház kiadó. Tel.: 06 20/38-22-450 Lakás kiadó. Tel.: 06 20/80-20-127

Ft/hó. Széchenyi utcában 57 m2-es, 2 szoA-469 bás, III. emeleti lakás áron alul eladó. Tel.: 06 70/398-16-22 A-644 A-595 Kertvárosban, Kanizsa téren 70 m2-es lakás garázzsal, nagy terasszal eladó. Tel.: 06 70/618-78-01 A-639 A-637

Jókai utcán utcafronti félház eladó. FelsőA KÉSZENLÉTI RENDŐRSÉG Parancsnovárosban hatos társasházi lakás+garázs ka pályázatot hirdet Kiskunhalas szolgálati A-647 helyre JÁRŐR munkakör betöltésére. A pá- Vásárolok rossz elektromos berendezése- eladó. Tel.: 06 30/611-97-38 lyázatról részletes tájékoztatást a www.poli- ket. Tel.: 06 20/255-65-20 A-582 ce.hu/kr/allas oldalon találnak. A-459 Bontásra autót veszek. www.autobontokaloDugulás-elhárítás, vízszerelés. Gyakorlattal rendelkező bútorasztalosokat csa.hu Tel.: 06 30/432-62-26 A-585 Tel.: 06 20/917-14-03 A-580 felveszünk hosszú távra. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a bois@bois.hu email Tarlón szalmát vennék. Tel.: 06 20/296-79-42, Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László címen lehet. Tel.: 06 70/382-47-24 A-460 06 70/586-65-68 A-628 Tel.: 06 20/91-35-535 A-603 Nyomdatechnikai szakembert keresünk! Feladatok: gépi és kézi szitanyomás, CNC gép kezelése, karbantartás. Részletek: www.flextec.hu/allas.pdf Jelentkezés: info@flextec.hu A-610

„De aki mindvégig kitart, az üdvözül.” De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak. A gonosz emberek pedig és az ámítók növekednek a rosszaságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén. Virágos Ricsi A-638

Ezoterikus jóslás. Tel.: 06 20/286-74-64

A-559

Megnyílt a Hunkár Német Nyelviskola (Eötvös u. 19.)! Nyelvvizsga-előkészítő és külföldi munkavállalást segítő intenzív tanFelszolgálót keresek. Tel.: 06 20/32-45-082 folyamok. Vezetőtanár: Bundity Zsuzsa 06 30/30-42-041 A-611 Varga GYÓGYGOMBA Herbária Szaküzlet Tel.: 06 30/870-12-54 A-565 Kiskunhalas, Kossuth u. 16. A-639 Márkaszerviz keres gépjármű-villamossági Marancsik Andrea kineziológus műszerészt, vagy autóvillamosságban járwww.vanvalasztas.blogspot.hu tas autószerelőt. Jelentkezni fényképes önTel.: 06 70/678-29-44 A-604 életrajzzal a feherszilvia@kbautoteam.hu Schönfeld udvarban, tetőtéri, igényesen email címen lehet. A-479 berendezett lakás garázzsal vagy anélkül Matematikából pótvizsgára felkészítést váleladó. Tel.: 06 30/228-50-22 A-607 lalok. Tel.: 06 70/203-55-25 Építőipari cég gépkezelőt és kőművest keres azonnali kezdéssel. allasinterju01@ Szegeden 1+2 félszobás lakás eladó. Szobafestést vállalok. gmail.com Tel.: 06 70/501-00-29 A-632 Tel.: 06 20/487-57-80 A-601 Tel.: 06 30/72-54-616 Kiskunhalasi Shell benzinkútra shop-eladót Bocskain lakás eladó. keresünk. Jelentkezni személyesen, önéletrajzzal. A-633 Tel.: 06 20/88-68-227

A-602

Hiperaktív, autista gyermek mellé ha- A tízemeletesben lakás eladó. A-606 tározott, türelmes felügyelőt keresek. Tel.: 06 30/93-80-207 Tel.: 06 20/23-27-828 A-634 Lakás sürgősen eladó Kuruc vitézek tere 32. Tehergépkocsivezetőt KCR-es teherautóra IV. emelet. Ár: 4,65 M Ft. Csere érdekel ráfelvételre keresünk. Majsai út 10. A-635 fizetéssel Szegeden vagy Kiskunhalason. Szakácsot vagy pizzasütőt keresek, vidéki munkára. Tel.: 06 30/399-19-45 A-636

Tel.: 06 30/98-39-541

A-620

Lakható vikendház Sóstón eladó.

A-621 Szépség és egészség! A legjobb üz- Tel.: 06 20/584-08-84 let! Könnyen elsajátítható, azonnali pénzkereset, részidőben vagy fő- 2,5 szobás földszinti lakás Szegeden eladó. A-624 állásban. Tel.: 06 70/385-75-32, Tel.: 06 20/411-45-23 06 70/254-70-21 A-645 Kisszálláson családi ház eladó. Tel.: 06 30/480-11-58

A-625

Vörös kakasok, tyúkok, hízott kacsa eladó. 2 szobás családi ház eladó vagy kiadó. Tel.: Tel.: 06 30/475-70-60 A-637 06 77/429-482, 06 70/342-47-34 A-640 NB kereten kölyökcsaládok eladók. Tel.: 06 77/425-117 A-646

Bem utcában lakás eladó, beépített konyhabútor nélkül. Tel.: 06 20/44-67-152 A-641 Kunfehértón főbejárathoz közel nya-

Albérlet kiadó. Tel.: 06 70/269-89-49 A-630

raló eladó. Tel.: 06 70/311-89-65, 06 77/741-608

A-642

A-605

A-626

Anyakönyvi hírek Születtek: Nádasdi Kamilla (László Tünde) Kiskunhalas Házasságot kötöttek: Tóth Máté Dávid és Kocsi Andrea Elhunytak: Lakatos Istvánné Horváth Irma Aranka (Kiskunhalas), Szélpál István (Kiskunhalas), Daczi Sándorné Virág Piroska (Kiskunhalas), Boldog Ferenc (Kiskunhalas)


2013. július 10.

HALAS TV Kábelen és sugározva UHF 31-es csatornán

MÛSORAJÁNLATUNK: Július 10. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd 07:30 Sport Magazin 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin 12:30 Híradó/kedd 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda 20:20 Napi Mozaik 20:30 Beszéljünk róla 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Beszéljünk róla 23:00 Képújság Július 11. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik 07:30 Beszéljünk róla 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság Július 12. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 18:00 PONT – ifjúsági magazin 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek

19:20 Gyermeksarok 19:30 153 Lélekmód – ifjúsági magazin 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:20 Gyermeksarok (ism.) 20:30 153 Lélekmód – ifjúsági magazin 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek 22:30 153 Lélekmód – ifjúsági magazin 23:00 PONT – ifjúsági magazin 00:00 Képújság Július 13. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép 09:00 Képújság 12:00 153 Lélekmód – ifjúsági magazin 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 Napi Mozaikok, Gyermeksarok 18:00 PONT – ifjúsági magazin 19:00 Sport Magazin 19:30 Kultúrkép - magazin (ism.) 20:00 153 Lélekmód – ifjúsági magazin 20:30 Beszéljünk róla 21:00 Képújság Július 14. vasárnap 00:00 Képújság 16:00 Megyei Krónika 16:30 Sport Magazin 17:00 Kultúrkép - magazin 17:30 153 Lélekmód – ifjúsági magazin 18:00 Beszéljünk róla 18:30 Híradó/hétfő  (ism.) 19:00 Híradó/kedd  (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Képújság Július 15. hétfő 00:00 Képújság Július 16. kedd 00:00 Képújság online műsorújság www.halasmedia.hu

A mûsorváltozás jogát fenntartjuk. A Halas Tv saját mûsorai vastag betûvel szedve.

háttér

A börtöntől sem félnek

A graffitizés olyan, mint az extrém sport: hiába veszélyes, akkor is csinálni fogják – noha 2010-ben az országgyűlés szigorította a falfirkálás büntetőjogi megítélését, amiért már börtön is kiszabható. A mocskolódó vagy „csak” kárt okozó graffitisek nyugalmát alighanem az is erősíti, hogy Halason alig egy-két esetben indult halvány kísérlet a büntetésre, de el még nem kaptak senkit… A két éve hatályba lépett szigorúbb szabály szerint nem függ értékhatártól, hogy büntethető-e börtönnel a graffitizés: a rongálás minősített esetének számít, és egyéves börtönnel sújtható. Bár a törvényhozók a módosítástól azt remélték, hogy gátat szabnak a graffitizésnek, az illegalitásban tevékenykedő rongálók azonban már akkor megmondták: többségüket nem fogja visszatartani a büntetési tétel emelése. – A graffitisek nem érzik bűn-

cselekménynek, amit csinálnak – így vélekedett az a névtelenséget kérő halasi is, akinek keze nyoma azóta is jól látható Halas közterein. Szerintük ők nem ártani akarnak: ez inkább önreklám, jelhagyás, amit csak e szubkultúra tagjai értenek. Persze a városszerte látható igénytelen falrondítások nem tekinthetők valódi graffitinek, ugyanakkor tíz- és százezres kárt okoznak. Emellett hiába van szigorú törvény, Kiskunhalason az elmúlt két

Pályázati felhívás A Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. tv. 20/A § alapján pályázatot hirdet gazdasági vezető beosztás ellátására 2013. augusztus 1-től határozatlan idejű, teljes munkaidős közalkalmazotti jogviszonyban. A vezetői megbízás határozott időre, a megbízástól számított 5 évig szól. A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: az intézmény gazdasági szervezetének irányítása és ellenőrzése, költségvetésének megtervezése, gazdálkodási feladatok végrehajtása, finanszírozási, adatszolgáltatási, beszámolás, és a vagyon használatával, védelmével összefüggő feladatok teljesítése, a pénzügyi, számviteli rend betartása. Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. tv. rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: – Főiskola, felsőoktatásban szerzett végzettség, – a 368/2011.(XII.31.) Korm.rendelet 12.§-a szerint okleveles könyvvizsgálói vagy államháztartási mérlegképes könyvelői szakképesítés vagy az engedélyezés szempontjából ezzel egyenértékű szakképesítés, vagy mérlegképes könyvelői szakképesítéssel és a gazdasági vezetői, belső ellenőri, érvényesítői, pénzügyi el-

évben egyetlen eljárás sem indult graffitizés miatt, pedig sokan, pontosan tudják, hogy kikhez, mely körökhöz köthető a várost elcsúfító ábrák jó része. Feljelentés nincs, és bár a bizonyítás sem egyszerű, talán munkával, köztéri kamerával megelőzhető, utolérhető lenne. Kérdés az is, hogy ha lennének is büntetőeljárások, a többségében fiatalkorúak, fiatal felnőttek által elkövetett bűncselekményeknél a bíróság a legszigorúbb, szabadságvesztés büntetést szabná-e ki. – A büntetőjog alapelveivel ütközne, ha egy ilyen, addig vétlen fiatalt azonnal börtönbe zárnának – véli egy neve mellőzését kérő jogi szakértő, elismerve: így viszont oda a visszatartó erő. Kép, szöveg: Pozsgai Ákos

lenjegyzői - 2012. január 1. előtt az Áht. szerinti ellenjegyzői -, – vagy a számvitelről szóló 2000. évi C. tv. 150. § (1) és (2) bekezdése szerinti feladatok ellátásában költségvetési szervnél legalább öt éves igazolt szakmai gyakorlattal rendelkezik, – Büntetlen előélet, cselekvőképesség, – Magyar állampolgár – Munkaköréhez szükséges iskolai végzettséget és szakképzettséget, szakképesítést igénylő, 5 évet meghaladó időtartamú szakmai gyakorlat. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: – Részletes szakmai önéletrajz, iskolai végzettséget, szakképesítést igazoló dokumentum másolat, a büntetlen előélet és a foglalkozástól eltiltás hatálya alatt nem állás igazolására 30 napnál nem régebbi hatósági bizonyítvány.Szakmai gyakorlatról szóló hiteles igazolás, nyilatkozat, hogy hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez. A pályázat benyújtásának határideje: 2013. július 23. A pályázatok benyújtásának módja, rendje: – Postai úton: Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete, 6400 Kiskunhalas, Hősök tere 1. Kérjük a borítékon feltüntetni a beosztás megnevezését: gazdasági vezető. – Személyesen: Csendes Ildikó igazgató, 6400 Kiskunhalas, Hősök tere 1.

17


18

sport 2013. július 10.

Kezd a KFC

Lapzártánk idején hivatalosan is elkezdi felkészülését a Kiskunhalasi FC az őszi szezonra. A focistáink háza táján az elmúlt napokban komoly változások történtek: új elnök, új edző állt munkába és komolyabbra fűzték az együttműködést a Szilády RFC-vel. Többek között az új edző is a másik halasi fociegyesülettől érkezett. Pozsár Mátyás (képünkön), aki aktív játékosként a Szeged csapatában védett NB II-ben, már találkozott a leendő játékosaival és a klub vezetésével is. – Nem lesz könnyű, de bizakodó vagyok – fogalmazta meg a benyomásait az 58 éves szakember. Elmondta, hogy beszélgetett már a csapat tagjaival és kapcsolatai révén igyekszik új játékosok idecsábításában is segíteni. Egy irányító középpályással már konkrét megbeszélések zajlottak, de rajta kívül is szükség lesz focistákra. – Kötetlen baráti beszélgetéseken vagyunk túl a fiúkkal, a fő célom a jó öltözői hangulat kialakítása, jól tudom, a fiatal játékosokban oldanom kell a feszültséget – tette hozzá Pozsár Mátyás, aki az U16-os csapat, valamint a Szilády RFC kapusainak felkészítésében is szerepet vállal. Megtudtuk tőle, hogy éppen lapzártánk idején indul a felkészülés, a tervek szerint heti három edzéssel. Az új tréner több edzőmeccset is tervez, az elsőre július 24-én, a Soltvadkert ellen kerül sor. Pozsár Mátyás kitért arra is, hogy sokat köszönhet Bödecs Pál főigazgatónak és Vincze Attilának, az RFC vezetőedzőjének. A szakember szereti a kihívásokat, új feladatát is ilyennek tartja. Reméli, hogy gyorsan összecsiszolódik a fiúkkal és jó eredményeket érnek el együtt. Közben a KFC új elnöke, Faddi János is bemutatkozott az egyesületnél. Elmondta, hogy biztos hátteret szeretnének adni a csapat mögé. (jl)

Amikor ezeket a sorokat böngészi a tisztelt olvasó, akkor Váradi Krisztina, városunk kiváló atlétája már az U23-as Európa-bajnokságon lesz, amelyet idén Tamperében rendeznek meg. Kriszti diszkoszvetésben áll rajthoz, mégpedig nagy reményekkel. Az elmúlt egy év egyébként elég mozgalmas volt az atlétalány számára, ugyanis főiskolára jár, rendőrnyomozónak készül. A vele készült interjúban arról is beszélt, hogy milyen fájó számára a halasi nevelőegyesületének a megszűnése. • Amikor egyeztettük az interjút, éppen versenyen voltál Nyíregyházán. Milyen verseny volt és hogy sikerült? • A korosztályos országos bajnokságon szerepeltem, ahol immár U23-as versenyzőként indultam. • Eredmény? • Súlylökésben és diszkoszvetésben is elindultam és mindkét számban ismét sikerült megvédenem magyar bajnoki címemet. Diszkoszvetésben ez a verseny volt a biztosításom a korosztályos Európa-bajnokságra, amelyet a közeljövőben rendeznek. • Az elmúlt éved igen mozgalmas volt. Kezdjük talán ott, hogy beléptél a főiskola ajtaján. Pontosan hol is tanulsz? • Jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán tanulok és sikeresen befejeztem az első évemet bűnügyi nyomozó szakon. Vannak nehéz tantárgyaim, de nagyon szeretek itt tanulni és szerencsém van, hogy olyan szakmát tanulok, ami igazán érdekel és élvezem. • Izgalmasnak tűnik... • Az iskolában nem ez a legnehe-

Zajlik körülötte az élet

zebb szak, de első évben még nem igazán kóstoltunk bele a szakma lényegébe, inkább az általánosabb dolgokat tanultuk, főleg a jogot. Mellette pszichológiát és pedagógiát is tanulunk a kommunikációval együtt, mivel ezek elengedhetetlenek egy olyan szakmában, ahol emberekkel kell kommunikálni. Gyakorlati foglakozásaink is vannak, önvédelem és természetesen testnevelés, állóképesség-fejlesztés. Emellett én jitsu-ra is járok, hogy felkészült legyek, de szeretem is nagyon, mivel belekóstolhattam egy másfajta sportba és nem csak az atlétikába. • Mennyire van időd a tanulás mellett a sportra? • Ötöt edzek hetente, ebből négy az atlétika és egy a jitsu. Emellett ott van a heti három testnevelésóránk, ami egy edzésnek teljesen megfelel, úgyhogy egyáltalán nem hanyagoltam el a mozgást. Sajnos, az eredményeim mégsem olyanok mint, szeretném. Mire végzek az

iskolában, már délután három óra van, egy óra mire leérek a sportpályára, edzek két-három órát és majdnem este kilenc, mire a kollégiumba visszaérek, így nagyon fáradt vagyok. • Azért voltak szép sikereid is… • Ebben az évben a nyári versenyszezont Halason kezdtem 50,91-es eredményemmel, aminek nagyon örülök, majd Pesten és Veszprémben is a dobogó legfelsőbb fokára állhattam. Főiskolai hallgatóként nyertem egy országos bajnokságon két ezüstérmet. Azonban számomra a legizgalmasabb megméretés a belügyminiszteri rendőrverseny volt, ahol a súlylökést megnyertem és harmadik voltam gránáthajításban, amit nagyon élveztem. • Kiskunhalas a szülővárosod. Mennyi időközönként van lehetőséged hazajönni? • Az első félévben minden hétvégén otthon voltam, de a második félévben a versenyek és különböző

Kalapácsvetésben remekelt Gavlik Ádám, a Ganzair Kiskunhalasi Atlétikai Club fiatal do- harmadik. Ráadásul a halasi sportbóatlétája meggyőzően szerepelt a Tatabányán megrendezett pályán felállított „fél ketreccel” Serdülő Atlétikai Egyéni Országos Bajnokságon. szemben a sokkal zártabb, számára ezért szokatlan védőalkalmatosság A Ganzair KAC színeiben egyedül kettedik helyezést szerezte meg a is zavarólag hatott teljesítményévett részt Gavlik Ádám a hétvégén 4 kg-os szerrel. Bár itthon, edzésen re. Bár kedvence, szívéhez legkölebonyolított Serdülők Országos tíz méterrel is mért már többet ta- zelebb álló a kalapácsvetés, más Bajnokságán. Versenyszámában, nítványának Míg György edző, ez sportágakban is kipróbálta már a kalapácsvetésben, a 15 évesek most nem úgy sikerült, a forróság- magát nem kevés sikerrel. Mivel meglehetősen népes mezőnyében nak, a versenyek hiányának betud- a Diákolimpia versenyszámai közt lépett dobókörbe és tavalyi hetedik hatóan. Idén egyedül a Bácsalmá- ennek a korcsoportnak még nem helyezése után a jól csengő tizen- si-emlékversenyen indult – és lett írnak ki kalapácsvetést, ebben a

bemutatók miatt ritkábban tudtam csak hazamenni, most is három hét után először megyek haza. • Kikerülhetetlen kérdés: klubod, a GanzAir, amelyben óriási sikereket értél el, gyakorlatilag nem működik. Ezt hogyan élted meg? • Nagyon rossz volt látni, hogy mindenki, akivel azelőtt edzettem, akivel gyerekkorom óta kint voltam a pályán, már nem folytatja. Olyan rossz érzés, hogy már teljesen elszakadok Halastól. Az edzőm sem halasi, az egyesületem és az iskolám sem. Persze tudtam, hogy elkerülök a főiskolára, de hogy egyesületet is váltanom kellett annak érdekében, hogy tovább tudjam folytatni az atlétikát, elég fájdalmas volt. Szívesen versenyeztem volna még ganzosként, mivel minden eredményemet ebben az egyesületben szereztem. Nagyon sokat kaptam tőlük, mindig fordulhattam hozzájuk, ha segítség kellett, akár iskolával, akár versenyzéssel volt kapcsolatos. Ezúton is köszönök nekik mindent. • Napokon belül indulsz az Európa-bajnokságra. Lesz azért időd nyaralásra, pihenésre? • Nem sok. Eddig vizsgaidőszakom volt, most egy hónap szakmai gyakorlat következik, amibe az edzés és az EB is be van építve. Aztán szeretnék jogosítványt is szerezni, bár idő híján elég nehéz lesz. A családdal viszont egy hét pihenést terveztünk és marad körülbelül még egy hetem a nyaraláson túl, amikor itthon lehetek. Ez a két hét lesz nekem a pihenés. Már megszoktam és örülök, hogy zajlik körülöttem az élet. Minden nyaram mozgalmas volt eddig, így ez a nyár sem telhet teljes pihenéssel. (mosolyog) Jáger Levente tanévben többek között súlylökésben indult és jeleskedett a megyei döntőn, mint ahogyan labdarúgásban is érmet szerzett csapatuk. Mindezek mellett jeles eredménynyel zárta a Sziládyban a nyolcadik osztályt. Ádám nyári tervei közé lazításként egy kis pecázást és cserkésztáborozást iktatott be, de a fő program a mindennapos edzés. Szeretne nagyon jól felkészülni az augusztus végi Budapest bajnokságra, ahol már egyszer, két éve ő nyerte el a Budapest Bajnoka megtisztelő címet. Vass Katalin


2013. július 10.

Triatlon: nem, nem – mégis?

19

innen  onnan Később kezdenek

fotó: jáger levente

Újabb szép eredményeket ért el városunk tehetséges lovasa, Weinhardt Virág. A tavalyi Európa-bajnokság második helyezettje a napokban Budapesten, a magyar csapat tagjaként, főként Virág kiváló lovaglásának köszönhetően, megnyerte a Az eddigi hírek szerint idén Nemzetek Díját. A halasi lányra elmarad a több, mint negyed- a napokban már a korosztályos százados múltra visszatekintő Európa-bajnokság vár. Halasi Hajtás triatlonverseny, amit Halas az elsők között Nemzetközi minősítésű versenyen 1986-ban rendezett meg. A szállt nyeregbe a halasi Weinhardt hír akkora visszhangot vert, Virág. A kiváló lovasunk Jen Cor-ral hogy nem kizárt, mégis lesz, és Robin Hood-dal szerepelt a ranaki kimenti a várost az újabb gos megméretésen. Mint megtudtuk: ahányszor csak rajthoz állt, mindig az kínos fordulatból. első három helyezett között volt. Ami Égnek a telefonok azután, hogy még ettől is jelentősebb, az a Nemzea Halasmédia közhírré tette: idén tek Díján való lovaglás volt. A magyar Lekrinszki Tivadar távolléte (a ju- csapat tagjaként Virág annyit hozzá nior kézilabda világbajnokságon tudott tenni a válogatott teljesítmévesz részt) és egyes – vitatható – nyéhez, hogy sikerült megnyerni a „szervezési problémák” miatt el- rangos viadalt. Erre pedig nagyon rémarad a Halasi Hajtás triatlonverseny. A bejelentés azért is több, mint egyszerű „sport-rosszhír”, mert a mintegy száz versenyzőn túl Halasnak is hírét vitte a rendre jól szervezett háromtusa-viadal. Sokan a kifogásokat sem tartják elfogadhatónak: a rendezők szerint kevés a víz a Sóstóban (idén több, mint tavaly – a szerk.), mások a kullancsoktól féltik az edzett versenyzőket. Lekrinszki Tivadar, a város sportszervezője szerint a pénzhiány és az Olajosok útjának rossz állapota miatt is „be kellett látni, nincs meg a szükséges háttér a versenyhez”. Szerinte ráadásul a hivatalos triatlon-versenynaptárban augusztus 20-a táján számos más rendezvény van. Ezekkel a kifogásokkal sokan nem értenek egyet. Az egyik halasi sportszervező azt mondta: ha Halas kiesik a triatlon-naptárból, nehezen küzdi vissza magát. Mások arra emlékeztetnek, a termálfürdő sportmedencéjében és bázisával is megrendezhető volna a háromtusa. Többen most azt fontolgatják, hogy baráti és részben intézményi összefogással mégis nekigyürkőznek a július közepén kissé megkésett, de még mindig megvalósítható triatlonszervezésnek. Tény, hogy több alkalmas személlyel és kellő körültekintéssel alternatív helyszínek is rendelkezésre állhatnak arra, hogy Halas legalább ebben ne szenvedjen újabb veszteséget a (tömeg)sport területén. (jl-kz)

Sport

Virág az EB-n gen volt képes a magyar csapat. Aztán a nagydíjban is remekelt a halasi lovas, hibátlan alappálya után egy verőhiba miatt éppen hogy csak lecsúszott a dobogóról. Virág nem sokat pihenhet a kiváló eredmények

után, ugyanis a napokban már útra kel, az irány Dél-Spanyolország, ahol a korosztályos Európa-bajnokságot rendezik. Mint emlékezetes, egy évvel ezelőtt Ausztriában a halasi lány ezüstérmet nyert. JL

Egyelőre hat játékos (Csákovics Nóra, Fauszt Éva, Fehér Viktória, Pethő Renáta, Sterbik Andrea, Takács Bernadett) alkotja a Kiskunhalas NKSE keretét. Lapzártánk idején érdeklődtünk Kovács Attila elnöktől, hogy ilyen kevés kézilabdázóval elkezdik-e a felkészülést szerdán. – Addig nincs értelme az edzéseknek, amíg fel nem töltjük a keretünket. Úgy vélem, hogy legalább tizehárom-tizennégy játékossal már neki lehetne vágni a szezonnak. Amíg ekkora létszám nem áll rendelkezésre, nagyon nehéz a helyzetünk. Ha minden jól alakul, akkor jövő hétfőn kezdünk – fogalmazott a klubvezető. Azt is hozzátette, hogy a leendő edző, a Debrecenből érkező Győrvári Viktor is próbál segíteni a keret feltöltésében. Ő egyébként a héten írhatja alá a szerződését Kiskunhalason. Mint arról korábban beszámoltunk, a tavalyi, sikeres szezont követően 11(!) játékos hagyta el a KNKSE-t. A szurkolók aggódnak és egyre elkeseredettebbek, és valósággal szomjaznak a jó hírekre. Ezekre egyelőre még várni kell…

Kézinász

Két halasi kézilabdázó is férjhez ment a napokban. Pethő Renáta, a KNKSE közönségkedvenc kapusa a múlt hónapban kötötte össze az életét Ignácz Gáborral. Reni fel is vette párja nevét, úgyhogy a jegyzőkönyvekben Ignácz-Pethő Renátaként szerepel majd. Reni évek óta boldog párkapcsolatban él Gáborral, ezt pecsételték meg most a házasságukkal. A kapus számára hamarosan elkezdődik majd a felkészülés, de ezentúl Gábor már férjként szorít neki és érte a lelátóról. Tápai Szabina pedig Kucsera Gáborral lépett frigyre. Az egyik legszebb magyar sportolónő, aki nem mellesleg kiváló kézilabdázó is, néhány nappal ezelőtt tartotta esküvőjét válogatott kajakos kedvesével. A zártkörű partin csak a család és a szűkebb baráti kör vett részt egy budapesti klubban. Szabinának és Gábornak már nem sokat kell várni arra sem, hogy a gyermekáldás örömét együtt éljék át. A gyönyörű kézilabdás hölgy hónapokkal ezelőtt jelentette be, hogy áldott állapotba került. Első közös babájukat szeptemberre várják. (jl)


2013. július 10.

mozaik

20

rita ízvarázslata

Ha a nagy melegben nem kívánjuk a nehéz, zsíros falatokat, készítsük el ezt a könnyed, zöldbabos egytálételt, a paradicsomos zöldbabot.

Hozzávalók: 1/2 kg zöldbab, 1 doboz hámozott paradicsom, 2 db közepes nagyságú vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, só, őrölt fekete Rekordtorta. A minapi szanki méz-és meggyfesztiválon (lásd még lapunk 6. oldalán!) egy 1000 szeletes bors, oregánó, bazsalikom, kakukk- meggyes tortát adtak át a rekord sikerének megünneplésére a fesztivál résztvevőinek. A többemeletes torfű, olívaolaj. Az olajon megdinszt- tát a halasi Kozla Cukrászat készítette 15 kiló méz és 50 kiló meggy felhasználásával. Kép, szöveg: PÁ elem a finomra vágott hagymákat. Hozzáadom a paradicsomot, sózom, borsozom, megszórom a zöld fűszerekkel. Közben a zöldbabot megtisztítom, a végeit levágom. A fűszeres  paradicsomszószhoz adom a babot, és lefedve puhára megpárolom. Akár egy gyors ebédre vágyunk, akár egy könnyed vacsorát szeretnénk készíteni, e heti ajánlatom biztosan telitalálat lesz…! Rita asszony

Európa egyetlen Trumanja halasi

GAZDIKERESÕ Újabb jeles évforduló: 1996ban, éppen július 10-én indult útjára az a 130 tonnás gőzmozdony, amelyet a masiniszták Trumanként emlegetnek. Ebből Európában Játékos, egy-másfél hónapos kiscicák egyetlen létezik: amit Kisvárják szerető gazdijukat. A macs- kunhalason újítottak fel… kakölykök külön-külön is örökbe fogadhatók. Érdeklődni a Kiskunhalasi A második világháború után ócskaÁllatvédő Egyesület 06-30/591-45- vasáron jutott hozzá az akkori MÁV közel félezer amerikai gőzmoz17-es telefonszámán lehet. donyhoz. A 411-es sorozatszámú, Támogatónk: a masiniszták között Trumanként Halas-Pajzs emlegetett 130 tonnás óriásokért Vagyonvédelmi Kft.

kilónként hat fillért fizetett az állam a jenkiknek. A 60-as évekig dolgoztak a vontatásban e monstrumok, majd a 90-es évek elejére egyetlen hírmondója maradt a népszerű mozdonynak. Ez 1991ben került Kiskunhalasra segélymenetként, Papp Lászlóval a vezetőfülkében. Ahogy közeledett a MÁV 150 éves évfordulója, a halasi ezermesterek újjávarázsolták, hogy saját kerekein vigyék az ünnepségre. A Vass András irányításával folyó felújításon még az amerikai gyártókkal is felvették a

kapcsolatot, míg végül már eregette is a füstöt Európa egyetlen Trumanja. Oldalára Kiskunhalas tábla került, és 1996. július 10-én, reggel 6.30-kor egyetlen kocsival elindult az angyalföldi járműparádéra. A gépóriás fülkéjében Agócs József és Szabadi Ferenc mozdonyvezetőkkel az utat négy óra alatt tették meg. Papp László a Tükörnek felidézte, annak idején még az országos lapok is beszámoltak a halasiak nem mindennapi mozdonymentéséről. A Truman jelenleg a vasúttörténeti parkban van. Jáger L.

Ha nem is májusi, de bizonnyal aranyat érő eső zúdult vasárnap a városra, miután a szombaton Kötöny és Fehértó felől gyülekező felhők kiadós zivatart hoztak, frissítve és megitatva a termő gabonatáblákat, gyümölcsöskerteket. (Kép, szöveg: K-án)

Aki kíváncsi, hamar megöregszik – tartja a mondás, és mint minden népi lélektani-fiziológiai megfigyelésben, ebben is van némi szemléleti igazság. Ahogy a kisgyerek is többször üti meg magát, ha engedik szabadon játszani, úgy aki többet használja a testét, hamarabb fáradnak el a zsigerei; aki sokat törődik a gondokon, hamarabb ráncosodik. Ám a magyar népi bölcsességekre (mesék, szólások, adomák) jellemző, hogy nem moralizálnak, nem zúdítanak lelkifröccsöt az olvasó nyakába. Így e közmondás sem megy tovább: nem veti fel, hogy érdemes-e kíváncsiság nélkül élni? A kíváncsiság nem más, mint nyílt érdeklődés a világ dolgai iránt, és minden jobbító törekvést meg kell előzzön bizonyos érdeklődés. Lehet, hogy a közöny megnyugtatóbb; lehet, hogy a részvét, az empátia és a problémák elkerülése könnyebb életet biztosít. Ám ha továbbmegyünk, odajutunk, hogy felmerül a kérdés: érdemes-e üres, „nyugodt”, kíváncsiság-, probléma- és izgalommentes életet élni. Tegyük fel, hogy hosszabb életet élnek a lassan, érdeklődés és részvétel nélküli emberek. De vajon az időbeni hossza vagy a tartalmi szélessége határozza-e meg az élet értékét…? Erre a kérdésre már nem is kell felelni. Mármost a probléma csak az, hogy ha belenézünk a jelenkor gondolkodásába, akkor általában nem azt látjuk, hogy a nyugati-európai világfelfogás efelé húz. A ma mindenhol divatos materialista felfogás nem azt sugallja az átlagembernek, hogy áldozza oda az életét valamilyen feladat, önmegvalósítás vagy törekvés érdekében. A ma divatos korszellem mást sem mond, mint hogy élj csak léhán az életért, külsőségekért, a megvehető kacatokért; élj az örök mában, és ne törődj eredettel, céllal – semmivel. Ez a korszellem elsősorban persze az emberi tömegek életén élősködő gazdasági és politikai parazitáknak jön jól. Ha nem törődünk semmivel, akkor arra sem vagyunk kíváncsiak, hogyan is élünk valójában. Élünk-e igazán, vagy csak létezünk, mint szavazó és vásárló gépek. k-out

XXVII. évf. 28. szám 2013. július 10.  
Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you