kis Szilágyi 120’ emlékkiállítás - Meghívó

Page 1

kis

120’


Szilágyi István: Kapus híd


AZ ERKEL FERENC KULTURÁLIS KÖZPONT ÉS MÚZEUM NONPROFIT KFT. TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT, BARÁTAIT ÉS ISMERŐSEIT A

kis Szilágyi 120’ című emlékkiállítás megnyitójára

Időpont: 2016. november 3.(csütörtök) 17.00 Helyszín: Kohán Képtár (Gyula, Béke sgt. 35.) A vendégeket köszönti Durkó Károly az Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke és Székely Árpád műgyűjtő

A tárlatot megnyitja Ibos Éva művészettörténész Közreműködik Barbócz Sándor népzenész

Az alkotásokat Durkó Károly és Székely Árpád gyűjteményéből válogattuk. A kiállítás 2016. november 3. és december 11. között tekinthető meg.


Szilágyi István (Gyula, 1896–1945) festő. Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán végezte 1918 és 1924 között. Mesterei Rippl-Rónai József, Csók István, Fényes Adolf, Glatz Oszkár voltak. 1925-től Gyulán, majd Szegeden, Tápén, Békésen és Budapesten is működött a mindössze 126 cm magas festő. 1928-ban elnyerte Gyula város díját. Kohán György barátja volt. Az 1930-as években rendszeresen szerepelt a Műcsarnok és más fővárosi kiállítóhelyek csoportos tárlatain. Alkotásai gyulai, budapesti, szentendrei magángyűjteményekben találhatóak. Művészeti örökségéről 2006-ban monográfiát adott ki a Gyulai Évszázadok Alapítvány.

RÖVID ÉLETRAJZ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.