2018. július 13.
SKÉNT IS TELE A NAPTÁRJA
textiliparban, voltam meós és tervszerű karbantartó is. Végül azonban nem tudtam menekülni a „hívás” elől és lelkipásztor lett belőlem. Hol kezdte a papi hivatását? Budapesten, a Kálvin téri templomban orgonáltam is, aztán elhelyeztek az Őrségbe. Gyönyörű éveket töltöttem ott, pedig szénakaszáláskor csak páran jártak templomba, de sok volt az őszintén hívő, tisztességes, egyenes ember. Az ötvenes években sokukat kitelepítettek, az itthon maradókat is tönkretették. Viszonylag sok földjük volt, ám a nagyon rossz minőségű, alacsony aranykoronájú talajról annyi termést sem tudtak betakarítani, ami a kötelező beszolgáltatáshoz kellett. Ismertem olyanokat, akik az Őrségből Mosonmagyaróvárra vagy Dunaújvárosba jártak dolgozni, hogy szert tegyenek annyi termésre, amennyit behajtottak rajtuk. Olvasott, már akkor osztrák tévét néző, nyitott emberek voltak az őrségiek, nagyon megszerettem őket, de ők is számon tartanak talán a mai napig is. Már rég Szabadhegyen voltam, amikor egyszer elmentünk egy őrségi kirándulásra. Az egyik faluban a buszunk elé álltak, mondták, tökfesztivál van, lezárták a települést, forduljunk vissza. Amikor megismertek, azonnal leszállították a buszról az embereket, mindenkit itattak, etettek, kaptunk egy nagy kosár buktát is útravalónak. Szóvá is tette a két fiam, hogy nem kellett volna eljönnünk onnan, ahol ennyire szerettek. Tényleg, miért jöttek el? A feleségem radiológus orvos, a szombathelyi kórházban dolgozott. Hajnalban kelt, három átszállással jutott be a munkahelyére, este ugyanígy haza. Ezt nem lehetett a végtelenségig csinálni. Pedig nagyon jól megértettük egymást az őrségi emberekkel. Soha nem felejtem, amit a professzoraink mondtak a teológián: akárhová kerülsz, tanulj meg az ott lakók nyelvén beszélni, s az ő eszükkel gondolkodni. Ez a tanács mindig, mindenhol bevált. Győrben olyan református hitéletet szervezett, hogy egy katoli-
Tanulj meg az ott lakók nyelvén beszélni
7
kus pap szerint „Szabadhegy a reformátusok Mekkája lett.” Sokan voltunk, ezerszázan. Tizennyolc év 5 hónapot töltöttem el ott, ez egész pályám, életem meghatározóan szép korszaka volt. Igaz, hogy a nagy érdeklődés miatt a karácsonyi istentiszteletet négyszer kellett megtartania, hogy mindenki beférjen a templomba? Nem négyszer: ötször. De korábban azt kérdezte tőlem, miért kértem a nyugdíjazásomat. Az az igazság, hogy ugyan nem fáradtam el, de néha már éreztem magamon a türelmetlenséget. Nem akartam megvárni, hogy más is észrevegye rajtam. Három cikluson át a pápai egyházmegye esperese is voltam, 54 egyházközség tartozott hozzám, meg a pápai kollégium. A zsinat határozata alapján legfeljebb három cikluson át lehet pápai esperes az ember, ezért kellett elköszönnöm ettől a nagyon megtisztelő, és igen felelősségteljes feladattól. Tud nyugdíjba menni egy lelkipásztor? Persze hogy nem tud. A naptárom már most tele van, rengetegen kértek meg, hogy távollétükben, szabadságuk alatt helyettesítsem őket. Ezenkívül megtérek a gyökereimhez, rendszeresen visszajárok Ácsra is. Milyen igével búcsúzott el a szabadhegyi híveitől? Az Apostolok cselekedeteiből azzal a fejezettel, hogy „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett." A helyettesítésen kívül mit tervez a nyugdíjas életére? Naponta szeretném gyakorolni az orgonálást. Itthon egy harmóniumon, s a közeli evangélikus templomban lévő orgonán is. Mindig fontosnak tartottam, hogy a különböző egyházi közösségek megismerjék, megértsék és támogassák egymást. Boldog és büszke vagyok rá, hogy a Szent László-díjra felterjesztők, s a díjat nekem adományozók ezt a törekvésemet észrevették. Mit tervezek még? Mindig is érdekelt az egyháztörténet, sok könyvet kell elolvasnom ebből a témakörből. A Szabadhegyen eltöltött szolgálati éveimet is meg kell írnom a Historia Domusba. Legutóbb a templom építésének a történetét írtam meg, s ez a templom szentelésének 25. évfordulójára könyv formájában meg is jelent.