Tóth Gáspár Barnabás

Page 1

Tóth Gáspár Barnabás nyugalmazott tanár az MPP sepsiszentgyörgyi tanácsosjelöltje

Mens sana in corpore sano, vagyis ép testben ép lélek – tartja a közmondás, ennek ellenére napjainkban a testnevelés bűnös elhanyagolása tapasztalható. A mozgásszegény életmódnak pedig egyre többen válnak áldozatává, a korai elhízás és az ebből fakadó betegségek következtében. Ezt kiküszöbölni csak szemlélet- és magatartásváltással lehet, melyben a szülők mellett az óvoda és az iskola nélkülözhetetlen szerepet játszik. Ugyanakkor a „segíts magadon” hozzáállás szellemében ezen a téren sem szabad a központi intézkedésekre várni, hanem saját hatáskörben és önerőből meg kell valósítani, ami tőlünk telik. Alábbi, az egészséges életmód kialakítását szolgáló javaslataim megfogalmazásában több évtizedes sporttanári és edzői tapasztalatomra támaszkodtam. A testmozgás megszerettetése. A heti 2 – 3 sportóra bevezetése, akár az iskolai programon túl. Az iskolapályák és városi stadionok rendbetétele, a sportcsarnokok felszerelésének bővítése. Rendszeres sporttevékenység és versenyek szervezése. Egy szabadidő- és sportközpont kialakítása. A szükséges anyagi fedezet oroszlánrészét uniós pályázatok elnyerése révén lehetne biztosítani.

13


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.