2. Téli Aukciós / 2. Winter Auction

Page 1

2. AUKCIÓ 2019. DECEMBER 10. 18:00 KIÁLLÍTÁS: 2019. NOVEMBER 27-DECEMBER 8.

1


2. AUKCIÓ

„VELÜNK TELJES A KÉP”

TÉLI AUKCIÓ / WINTER AUCTION

Galériánk 2019-ben már a második évét zárja a Falk Miksa utcában. A mozgalmas első év két sikeres aukcióval végződött, mellyel reményeink szerint megfelelően be tudtunk mutatkozni a magyar aukciós piacon. A 2019-es év még izgalmasabban telt galériánk számára, kipróbáltuk magunkat az Antik and Art népszerű kiállításon és vásáron, rendeztünk kortárs kiállítást, így az év végére pedig egy változatos és remekművekkel teli karácsonyi aukciós kollekciót állítottunk össze. A gyűjtemény bővült kortárs művekkel, fellelhetők benne 1920. századi magyar festőművészek mellett kiemelkedő európai festők alkotásai, valamint Zsolnay kerámiák és 19. századi szobrok. A műalkotásokhoz a kutatást művészettörténész kollégáink és megbízott szakértőink végezték. Fogadják szeretettel a Bodó Galéria és Aukciósház 2. Téli Árverésének anyagát. BODÓ JÁNOS GALÉRIATULAJDONOS BODÓ GALÉRIA ÉS AUKCIÓSHÁZ

KATALÓGUST KÉSZÍTETTE: KIADTA / BODÓ GALÉRIA ÉS AUKCIÓSHÁZ SZERKESZTETTE / NAGY ZSÓFIA NÓRA ÉS BODÓ JÁNOS MŰTÁRGYLEÍRÁSOKAT KÉSZÍTETTE / SIPOS TÜNDE, NAGY ZSÓFIA NÓRA, KEREKES DÓRA TANULMÁNYOKAT KÉSZÍTETTE / NAGY ZSÓFIA NÓRA, SIPOS TÜNDE, BELLÁK GÁBOR, MAROSVÖLGYI GÁBOR, MATITS FERENC, RUM ATTILA FOTÓ / DOMBI VERA PHOTOS, MESTER TIBOR GRAFIKA / VERA VISUAL ART MUNKATÁRSAK / SALLAY GRÉTI, KEREKES DÓRA, GYÖRGY TAMÁS

2

KIÁLLÍTÁS I EXHIBITION: 2019. NOVEMBER 27 - DECEMBER 8. HELYSZÍN I LOCATION: BODÓ GALÉRIA ÉS AUKCIÓSHÁZ (1055 BUDAPEST, FALK MIKSA U. 24-26.) AUKCIÓ I AUCTION: 2019. DECEMBER 10. 18 ÓRA

3


4

5


1

3

Historizáló díszkaspó

Historizáló kaspó sárkánydíszes füllel

Historical decorated pot

Historical pot with dragon-shaped decoration

Zsolnay-gyár, Pécs, 1910 körül, mázas, festett

Zsolnay-gyár, Pécs, 1878 utáni jelzéssel: Zsolnay

keménycserép, historizáló díszítéssel, bronz

Pécs, öt tornyos pecsét és TJM monogrammok,

szerelék plasztikus angyal figurákkal. Façon-könyv

mázas, festett keménycserép historizáló

formaszám: 1063 1, 27

díszítéssel, bronz rátétekkel

Zsolnay-factory, Pécs, around 1910, glazed,

Zsolnay-factory, Pécs, sign after 1878: Zsolnay

painted pottery with historical decoration, with

Pécs, five-tower stamp and TJM monograms,

bronze fitment and sculptural angel shapes.

glazed, painted pottery with historical decoration

Façon-book form number: 1063 1 27

and bronze fitment

magas I high: 20 cm, füllel I with fitment: 30 cm,

magas I high: 27,5, széles I wide: 47,5,

széles I wide: 25 cm

mély I deep:20 cm

Kikiáltási ár: 340 000 Ft Becsérték: 440 000 - 550 000 Ft Starting Price: 1030 € Estimation: 1333 - 1667 €

Kikiáltási ár: 480 000 Ft Becsérték: 600 000 - 800 000 Ft Starting Price: 1455 € Estimation: 1818 - 2424 €

2

4

Díszkaspó I Decorated pot

Pávaszem mintás váza

Zsolnay-gyár, Pécs, 1910 körül, eosinmázas

Vase with mottled decor

keménycserép, három lábon álló edénytest

Zsolnay-gyár, Pécs, 1910 körül, pettyezett mintás

plasztikus, indás fogókkal

keménycserép, eozin mázzal

Jelezve talpán öt tornyos körpecsét,

Jelezve talpán öt tornyos körpecsét, Façon-könyv

Façon-könyv szám: 6384

szám: 949, 18, 36

Zsolnay-factory, Pécs, around 1910, eosin glazed

Signed at the bottom with five-tower roundstamp,

pottery, pot standing on three feet, with handle.

Façon-book form number: 949, 18, 36

Signed on the bottom with five-tower

32 cm

roundstamp, Façon-book form number: 6384 10 cm Kikiáltási ár: 280 000 Ft Becsérték: 400 000 - 500 000 Ft Starting Price: 848 € Estimation: 1212 - 1515 €

6

Kikiáltási ár: 420 000 Ft Becsérték: 500 000 - 600 000 Ft Starting Price: 1273 € Estimation: 1515 - 1818 €

7


5

7

RUBOVICS MÁRK 1868-1947

GAÁL FERENC 1891-1956

Balatoni vitorlások

Séta a parkban I Walk in the park

Boats at the Balaton lake

olaj, vászon I oil on canvas

olaj, fa I oil on wood

40,5 x 51 cm

35 x 50 cm

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Gaál F

Rubovics M Jelezve hátoldalon I Signed on the backside: „Alkonyat a Balatonon”

Kikiáltási ár: 200 000 Ft Becsérték: 300 000 - 400 000 Ft Starting Price: 606 €

Kikiáltási ár: 180 000 Ft

Estimation: 909 - 1212 €

Becsérték: 240 000 - 340 000 Ft Starting Price: 545 € Estimation: 727 - 1030 €

6

8

IVÁNYI-GRÜNWALD BÉLA 1867-1940

BERKES ANTAL 1874-1938

Balatoni fürdőzők

Budapesti városkép I Budapest cityscape

Bathers by Lake Balaton

olaj, vászon I oil on canvas

olaj, karton I oil on cardboard

60 x 79 cm

65 x 83 cm

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Jelezve középen lent I Signed middle

Berkes A

below: Iványi Gründwald Béla

8

Kikiáltási ár: 340 000 Ft

Kikiáltási ár: 220 000 Ft

Becsérték: 500 000 - 600 000 Ft

Becsérték: 340 000 - 440 000 Ft

Starting Price: 1030 €

Starting Price: 667 €

Estimation: 1515 - 1818 €

Estimation: 1030 - 1333 €

9


9

11

PERLROTT CSABA VILMOS 1880-1955

FRIED PÁL 1893-1976

Aktok I Nudes

Fekvő akt I Lying nude

pasztell, papír I pastel on paper

olaj, vászon I oil on canvas

28,5 x 21 cm

60 x 80 cm

Jelezve jobbra fent I Signed right above:

Jelezve balra lent I Signed left below:

Perlrott Csaba

Fried Pál

Kikiáltási ár: 260 000 Ft

Kikiáltási ár: 380 000 Ft

Becsérték: 400 000 - 500 000 Ft

Becsérték: 500 000 - 600 000 Ft

Starting Price: 788 €

Starting Price: 1152 €

Estimation: 1212 - 1515 €

Estimation: 1515 - 1818 €

12 MÁCSAI ISTVÁN 1922-2005 Tükör előtt, 1971 Front of the mirror 1971 olaj, farost I oil on plywood 35 x 24,5 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below:

10

Mácsay 71

SZŐNYI ISTVÁN 1894-1960

Kikiáltási ár: 60 000 Ft

Pihenés I Resting

Becsérték: 100 000 - 140 000 Ft

akvarell, papír I watercolor on paper

Starting Price: 180 €

19 x 31,5cm

Estimation: 300 - 425 €

Jelezve jobbra lent I Signed right below: Szőnyi István Kikiáltási ár: 420 000 Ft Becsérték: 500 000 - 600 000 Ft Starting Price: 1273 € Estimation: 1515 - 1818 €

10

11


14 VÖRÖS GÉZA 1897-1957 Virágcsendélet I Flower still life pasztell, papír I pastel on paper 54 x 41 cm Jelezve balra lent I Signed left below: Vörös Géza

Kikiáltási ár: 360 000 Ft Becsérték: 500 000 - 600 000 Ft Starting Price: 1090 € Estimation: 1515 - 1820 €

15 JÁRITZ JÓZSA 1893-1986 Virágcsendélet I Flower still life olaj, fa I oil on wood 47,5 x 47,5 cm Jelezve jobbra fent I Signed right above: Járitz

13 KÁDÁR BÉLA 1877-1956

Kikiáltási ár: 2 200 000 Ft

Asztali csendélet bazsarózsákkal

Becsérték: 4 000 000 - 5 000 000 Ft

Table still life with peonies

Starting Price: 6667 €

olaj, akvarell, karton

Estimation: 12121 - 15152 €

Kikiáltási ár: 200 000 Ft Becsérték: 280 000 - 320 000 Ft Starting Price: 606 € Estimation: 848 - 970 €

oil, watercolor on cardboard 68 x 49 cm Jelezve balra lent Signed left below: Kádár Béla

12

13


16

18

UDVARY GÉZA 1872-1932

BORNEMISZA GÉZA 1884-1966

Kertben olvasó hölgy

Tihany, 1960 I Tihany, 1960

Reading lady in garden

olaj, vászon I oil on canvas

olaj, vászon I oil on canvas

60,5 x 80,5 cm

50 x 35 cm

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Jelezve balra lent I Signed left below:

Bornemisza Géza, T 1960

Udvary G Kikiáltási ár: 180 000 Ft Becsérték: 240 000 - 340 000 Ft Starting Price: 545 € Estimation: 727 - 1030 €

14

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft Becsérték: 2 000 000 - 2 400 000 Ft Starting Price: 3636 € Estimation: 6061 - 7273 €

17

19

KMETTY JÁNOS 1889-1975

SCHEIBER HUGÓ 1873-1950

Ház a fa mögött I House behind the tree

Házak a fák mögött

akvarell, ceruza, pasztell, papír

Houses behind the trees

watercolor, pencil, pastel on paper

tempera, karton I tempera on cardboard

33 x 23 cm

50 x 36,5 cm

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Kmetty

Scheiber H

Kikiáltási ár: 180 000 Ft

Kikiáltási ár: 460 000 Ft

Becsérték: 200 000 - 300 000 Ft

Becsérték: 600 000 - 800 000 Ft

Starting Price: 545 €

Starting Price: 1394 €

Estimation: 606 - 909 €

Estimation: 1818 - 2424 €

15


20

22

K. SPÁNYI BÉLA 1852-1914

VASTAGH GÉZA 1866-1919

Birkapásztor a nyájjal, 1888

Oroszlánkölyök I Lion cub

Shepherd with sheep, 1888

olaj, vászon I oil on canvas

olaj, vászon I oil on canvas

50 x 40 cm

92 x 126 cm

Jelezve balra lent I Signed left below:

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Vastagh Géza

B von Spanyi 888 München

16

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft

Kikiáltási ár: 480 000 Ft

Becsérték: 1 800 000 - 2 200 000 Ft

Becsérték: 700 000 - 900 000 Ft

Starting Price: 3636 €

Starting Price: 1455 €

Estimation: 5455 - 6667 €

Estimation: 2121 - 2727 €

21

23

CARL JUTZ 1838-1916

VASTAGH GÉZA 1866-1919

Vadkacsák I Wild ducks

Tigriskölyök I Tiger cub

olaj, fa I oil on wood

olaj, vászon I oil on canvas

17,5 x 23 cm

50 x 40 cm

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Jelezve balra lent I Signed left below:

C Jutz

Vastagh Géza

Kikiáltási ár: 380 000 Ft

Kikiáltási ár: 480 000 Ft

Becsérték: 600 000 - 800 000 Ft

Becsérték: 700 000 - 900 000 Ft

Starting Price: 1152 €

Starting Price: 1455 €

Estimation: 1818 - 2424 €

Estimation: 2121 - 2727 €

17


24

26

MÉSZÖLY GÉZA 1844-1887

STERIO KÁROLY 1821-1862

Aratásból hazafelé

Kertészlány I Gardener girl

Homewards from harvest

olaj, kartonlemez I oil on pasteboard

olaj, fa I oil on wood

39,5 x 28 cm

35 x 23,5 cm

Jelezve balra lent I Signed left below:

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Sterio

Mészöly Kikiáltási ár: 850 000 Ft

Kikiáltási ár: 3 800 000 Ft

Becsérték: 1 200 000 - 1 600 000 Ft

Becsérték: 6 000 000 - 8 000 000 Ft

Starting Price: 2576 €

Starting Price: 11515 €

Estimation: 3636 - 4848 €

Estimation: 18182 - 24242 €

Aukcionálva I Auctioned: Bizományi Áruház Vállalat 22. Képaukció, 1970. május, 204. tétel Sterio Károly Műteremrészlet 1859, reprodukálva: K. Gyurkovich Tibor_ Sterio Károly, Budapest, Corvina Kiadó, 1976

25 LOTZ KÁROLY 1833-1904 Lovasbetyár I Outlaw olaj, fa I oil on wood 20,5 x 13 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Lotz K

Kikiáltási ár: 460 000 Ft Becsérték: 600 000 - 800 000 Ft Starting Price: 1394 € Estimation: 1818 - 2424 €

Sterio Károly a magyar reformkor kiemelkedő portré és életképfestője görög családból származott. Fiatal korában felismerték tehetségét, oltárképeket készített szülőfaluja környékében lévő templom számára. Bécsben és Münchenben is tanult, majd hosszabb tanulmányutakat tett Európában. Sterio rövid élete során nagyon tevékenyen alkotott, műveit K. Gyurkovich Tibor négy kategóriába sorolja: arcképek, életképek, történelmi és vallásos tárgyú festmények, illusztrációk. A Bodó Galéria és Aukciósház árverésén szereplő műalkotását két megnevezett műfaj, az arckép és az életkép közé lehetne behatárolni. Arcképnek kevésbé mondható teljes alakos beállítása miatt, illetve amiatt, hogy aktív tevékenység közben ábrázolta a művész. Életképnek viszont nem elég az egy szereplő, illetve kevésbé mozgalmas a mű. Így sorolható a zsánerportré műfajba. Sterio egy festményén megörökítette műtermét 1859-ben. A Kertészlány című festménye, a jellegzetes lekerekített oromzata miatt egyedi keretet kapott, mely több a falon látható festmény profiljával megegyező. További segítség a festmény mérete, ami alapján a mű feltételezhetően a kanapé fölötti falon helyezkedett el. A műteremkép datálása megerősíti, hogy a zsánerportré az 1850-es évek első felében, az 1848-49-es forradalom és szabadságharcot követő gyászidőszakban készült. „Nem tudunk róla, hogy az 1848-49-es szabadságharcban katona lett volna, de mint művész nem maradt távol az eseményektől. Budavár visszafoglalásáról a helyszínen készített képet …. számos arcképe van még a szabadságharc vezetőiről, és több csatajelenetet is festett.” írja Gyurkovich Tibor 1976-ban. A közelmúlt történelmi eseményei adták a Kertészlány zsánerportréjának is szimbolikus tartalmát. A bús tekintetű leány szemeiben könnyek gyűlnek, bánatának kiváltó oka a háttérben megjelenő harcba induló lovaskatonák látomás szerű képe. A művész a leányt romantikus táji környezetbe, egy kastélyparkba helyezte el, az épület eleganciája és gazdagsága ellentétbe kerül a mezítlábas kertészlány alakjával, fájdalmával. Sterio művészetének egyedisége, amely ezen a festményen is megmutatkozik, abban rejlik, hogy akadémiai tanulmányait alapul véve bravúros festésmóddal alkot egyszerre portrét, tájrészleteket, és mozgalmas csatajelenetet. Az antik épületrészek és a növények aprólékos megfestése a romantika elismert magyar festőinek vonalába emeli Sterio alkotását. A kastélypark növényi elemeinek megalkotása Markó Károly, Telepy Károly, Ligeti Antal tájábrázolási kvalitásával ér fel. A romantikus táji környezet, az elburjánzó kert és a kastélypark bukolikus hangulata szimbolikus kiegészítése a mély tartalomnak. Nagy Zsófia Nóra Irodalom: K. Gyurkovich Tibor: Sterio Károly, Budapest, Corvina Kiadó, 1976 Gothard István: Sterio Károly akadémiai festőművész élete és művei. In: Vasi Szemle, 1937. 1-2. sz. 64 –72. p.

18

19


27

29

NAGY ISTVÁN 1873-1937

SCHEIBER HUGÓ 1873-1950

Gyerekek, 1920 I Children, 1920

I. Világháborús Önarckép, 1916

szén, karton I carbon on wallboard

Self portrait from the First World War, 1916

38 x 29 cm

pasztell, papír I pastel on paper

Jelezve balra lent I Signed left below:

28 x 17 cm

Nagy István

Jelezve középen lent I Signed middle below: Scheiber Hugó 1916

Kikiáltási ár: 360 000 Ft

Kikiáltási ár: 150 000 Ft

Becsérték: 500 000 - 600 000 Ft

Becsérték: 300 000 - 400 000 Ft

Starting Price: 1090 €

Starting Price: 455 €

Estimation: 1515 - 1820 €

Estimation: 910 - 1210 €

Feltehetőleg kiállítva I Probably exhibited: Nagy István gyűjteményes kiállítása, Budapest, Nemzeti Szalon, 1923. október, (kat. 63. Gyermektanulmány)

28

30

SCHEIBER HUGÓ 1873-1950

MEDNYÁNSZKY LÁSZLÓ 1852-1919

Férfialak I Man figure

Ülő csavargó;

gouache, papír I gouache on paper

Hátoldalon: Ceruzatanulmány

45 x 49,5 cm

Sitting vagabond;

Jelzés nélkül I Not signed

On the reverse: Pencil study

Kikiáltási ár: 600 000 Ft Becsérték: 800 000 - 1 000 000 Ft Starting Price: 1818 € Estimation: 2424 - 3030 €

akvarell, szén, papír I watercolor, coal on paper 31,5 x 46 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Mednyánszky, Hagyatéki pecsét I legacy stamp

Kikiáltási ár: 440 000 Ft Becsérték: 500 000 - 700 000 Ft Starting Price: 1333 € Estimation: 1515 - 2121 €

20

21


31 ANNA MARGIT 1913-1991 A Bibliai Eszter, 1978 The Biblical Esther, 1978 olaj, vászon I oil on canvas 60 x 40 cm Jelezve balra lent I Signed left below: Anna Margit, 1978; Jelezve a hátoldalon Signed on the backside: A Bibliai Eszter, 1978 Kikiáltási ár: 2 200 000 Ft Becsérték: 3 400 000 - 4 400 000 Ft Starting Price: 6667 € Estimation: 10303 - 13333 € Reprodukálva I Reproduced: Dávid Katalin: Anna Margit, Budapest, Corvina Kiadó, 1980, 32. kép Analógia: Anna Margit - Eszter és Ahasvérus, 1978, reprodukálva: Dávid Katalin: Anna Margit, Corvina Műterem, 1980, 22. kép

22

Anna Margit gyönyörű, izgalmas és nem kevésbé rejtélyes hangulatú biblikus képeiről, Dávid Katalin következőket írta 1980-ban, a művészről megjelent kötetében: „A bibliai témák csak most kaptak teret alkotásaiban. Jákob és az angyal, az Utolsó ítélet, Eszter és Mózes alakja, a Ne ölj, az ötödik parancsolat víziója és az Énekek éneke virágokkal koszorúzott emberpárja: mindegyiket ismerjük. A Biblia világát saját bábui népesítik be. Ők a próféták, angyalok, királyok és királynők, szereplői az eseményeknek. [...] Gondolatok és emlékek szabad asszociációi ezek, tükörképei a belső világnak, vizuális formái a lelki folyamatoknak. Szürrealista magatartásának megértéséhez ezt kell látnunk: a felhasznált motívumok elvesztették konvencionális jelentésüket, új szerepkört kaptak, amelyben a művész nem látható életét dramatizálják.” Anna Margit azon ritka hazai művészek egyike volt, akik a Magyarországon egységes mozgalommá sosem alakult szürrealizmust képviselték festészetükben. A biblikus téma már az ötvenes évek végén felbukkant Anna művészetében, de igazán konkrét formát, valódi jelentőséget csak a hetvenes évek elejétől nyert. Mint azt legújabb monográfiájának szerzője Turai Hedvig írta, a szocialista kultúrpolitikában a zsidó vallás és a holokauszt a tabutémák közé volt száműzve. Annát ez nem érdekelte, mert amúgy is a „tiltott” és a „tűrt” kategóriák között egyensúlyozva létezett. „Svájcban volt egy kiállításom, Genfben, tizenkét képet adtak el három perc alatt... De melyiket adták el, mit gondol? Ami zsidó témájú volt. Na most a kiállító azt mondta, a galériás, hogy én fessek zsidó témájú képeket, ő mindent elad. Mondtam, hogy én nem festek zsidó témájú képet rendelésre, csak ha a szívemből jön, akkor. Csak ha úgy érzem, hogy meg kell festeni.” – mesélte egy későbbi interjúban a művész. Anna férjével, a munkaszolgálatban elhunyt Ámos Imrével együtt tagja volt az Európai Iskolának, mely az 1940-es évek közepének legprogresszívebb hazai művészcsoportosulásaként ismert, s amelyet 1949-ben a hatalom betiltott és feloszlatott. 1949 és 1953 között Anna nem alkotott, majd egy a gyerekei által hazavitt roncs baba ismét ihletet adott számára, hogy a háború borzalmait végre művészi mederbe terelve, elkezdje feldolgozni elrejtett élményeit. Egyre sűrűbben szerepelt hazai csoportos kiállításokon és a folyóiratok is mind gyakrabban közölték egy-egy alkotásának a reprodukcióját, de az igazi áttörésre csak 1968-ban került sor, az Ernst Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállításán. Képeinek alaphangja az évek során egyre derűsebbé és felszabadultabbá, festésmódja pasztózusabbá, színvilága pedig mind erőteljesebbé vált. Az 1970es évek elejétől művészi repertoárjába, ihlető forrásul beemelte a népi üvegfestészet izgalmas példáit is. A művész egy 1977-es interjúban elárulta, hogy bár régen használt temperát is, de már évek óta kizárólag olajfestékkel dolgozik, valamint azt is elmondta, hogy viszonylag sokáig érleli a témát, majd amikor végre odaáll a vászon elé, általában egyszerre festi meg a képet, azaz amíg kész nincs a mű, nem képes abbahagyni az alkotást. Bibliai témájú képeit Anna egyre rendszeresebben szerepeltette az 1970-es évek során mind sűrűbben megnyíló kiállításain. Mindennek dacára és egyben annak bizonyítékául is, hogy ezekben az években már nagyfokú konszolidáció és egyre szélesebb körű művészi szabadság volt tapasztalható Magyarországon, 1975-ben elnyerte a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze címet. Dávid Katalinnak küldött egyik levelében a következőket írta: „Viselem terhét a kötelezettségnek, hogy a továbbiakban is keménynek és következetesnek kell lenni és hinni abban, hogy az ember munkájával valamit nyújt a többieknek, akiket szeret, s akik felé tiszta kitárulkozással közli mondanivalóit önmagáról és a világról.” (Anna Margit 1974. július 28.) Rum Attila

23


32

34

VÉRTES MARCELL 1895-1961

VITÉZ DARVASSY ISTVÁN 1888-1960

Két lány egy párizsi parkban

Kávéház előtt, 1936, Párizs

Two girls in parisian park

In front of coffee house, 1936, Paris

olaj, vászon I oil on canvas

olaj, vászon I oil on canvas

46 x 60,5 cm

55 x 72 cm

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Vértes

Darvassy Paris 936

Jelezve a hátoldalon I Signed on the backside: deux filles sur l’avenu du pari

Kikiáltási ár: 650 000 Ft

Kikiáltási ár: 480 000 Ft

Starting Price: 1970 €

Becsérték: 600 000 - 700 000 Ft

Estimation: 2424 - 3030 €

Becsérték: 800 000 - 1 000 000 Ft

Starting Price: 1455 € Estimation: 1818 - 2121 €

33

35

ABEL GERBAUD 1888-1954

BERKES ANTAL 1874-1938

A Szajna parti Notre Dame I Notre Dame

Budapest ősszel I Autumn in Budapest

at the riverside of Seine

olaj, vászon I oil on canvas

olaj, vászon I oil on canvas

40 x 50 cm

50,5 x 65 cm

Jelezve balra lent I Signed left below:

Jelezve jobbra lent I Sigend right below:

Berkes A

A Gerbaud

24

Kikiáltási ár: 220 000 Ft

Kikiáltási ár: 120 000 Ft

Becsérték: 300 000 - 400 000 Ft

Becsérték: 180 000 - 220 000 Ft

Starting Price: 667 €

Starting Price: 364 €

Estimation: 909 - 1212 €

Estimation: 545 - 667 €

25


36

38

NEOGRÁDY LÁSZLÓ 1896-1962

K. SPÁNYI BÉLA 1852-1914

Téli erdő I Winter forest

Esthangulat I Evening atmosphere

olaj, vászon I oil on canvas

olaj, fa I oil on wood

60 x 80 cm

26,5 x 32 cm

Jelezve balra lent I Signed left below:

Jelezve balra lent I Signed left below:

Neogrády László

Spányi B

Kikiáltási ár: 380 000 Ft

Kikiáltási ár: 260 000 Ft

Becsérték: 500 000 - 600 000 Ft

Becsérték: 400 000 - 500 000 Ft

Starting Price: 1152 €

Starting Price: 790 €

Estimation: 1515 - 1818 €

Estimation: 1210 - 1515 €

37

39

SZLÁNYI LAJOS 1869-1949

NEOGRÁDY ANTAL 1861-1942

Téli ózdi táj I Winterlandscape in Ózd

Róka a téli erdőben

olaj, farost I oil on plywood

Fox in the winter forest

40,5 x 47 cm

olaj, vászon I oil on canvas

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

50 x 60 cm

Szlányi L Ózd

Jelezve jobbra lent I Signed right below: Neogrády A

26

Kikiáltási ár: 100 000 Ft

Kikiáltási ár: 200 000 Ft

Becsérték: 140 000 - 240 000 Ft

Becsérték: 280 000 - 340 000 Ft

Starting Price: 300 €

Starting Price: 606 €

Estimation: 425 - 725 €

Estimation: 848 - 1030 €

27


40 KARLOVSZKY BERTALAN 1858-1938 Női portré I Female portrait olaj, fa I oil on wood 54 x 45,5 cm Jelezve jobbra középen I Signed middle right: Karlovszky B

Kikiáltási ár: 220 000 Ft Becsérték: 300 000 - 500 000 Ft Starting Price: 665 € Estimation: 910 - 1515 €

43 JAKOBEY KÁROLY 1826-1891 Szent Domonkos Máriával és a

28

gyermekkel, 1882 I Saint Dominic with

41

42

MARASTONI JAKAB 1804-1860

INNOCENT FERENC 1859-1934

olaj, vászon I oil on canvas

Biedermeier női portré, 1843

Mademoiselle Vancamp portréja, 1882

220 x 108 cm

Biedermeier female portrait, 1843

Portrait of Mademoiselle Vancamp, 1882

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

olaj, karton I oil on cardboard

olaj, vászon I oil on canvas

Jakobey K 1882

27 x 21,5 cm

55 x 36 cm

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Jelezve jobbra lent I Signed right below: Innocent ; Jelezve jobbra

Marastoni 1843

fent I Signed right above: Eieppe Hout 1882 Mms Vaucamp

Kikiáltási ár: 260 000 Ft

Kikiáltási ár: 280 000 Ft

Becsérték: 400 000 - 500 000 Ft

Becsérték: 400 000 - 500 000 Ft

Starting Price: 788 €

Starting Price: 848 €

Estimation: 1212 - 1515 €

Estimation: 1212 - 1515 €

Mother Mary and the child, 1882

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft Becsérték: 2 000 000 - 3 000 000 Ft Starting Price: 3636 € Estimation: 6061 - 9091 €

29


44 LIGETI ANTAL 1823-1890

Kikiáltási ár: 1 400 000 Ft

Naplemente, 1877 I Sunset, 1877

Becsérték: 2 000 000 - 2 400 000 Ft

olaj, vászon I oil on canvas

Starting Price: 4242 €

19 x 32,5 cm

Estimation: 6061 - 7273 €

46

Jelezve jobbra lent I Signed right below: Ligeti A 1877

45 TELEPY KÁROLY 1828-1906 Vízesés, 1894 I Waterfall, 1894 olaj, fa I oil on wood 12 x 21 cm Jelezve balra lent I Signed left below: Telepy K 894

Kikiáltási ár: 280 000 Ft Becsérték: 400 000 - 600 000 Ft Starting Price: 848 € Estimation: 1212 - 1818 €

30

MARKÓ FERENC 1832-1874

Kikiáltási ár: 1 600 000 Ft

Aukcionálva / Auctioned: Bizományi

Romantikus táj fürdőzőkkel, 1869

Becsérték: 2 400 000 - 3 400 000 Ft

Áruház Árverés: 30. aukció, 1973.

Romantic landscape with bathers, 1869

Starting Price: 4848 €

május, kat.sz. 173

olaj, vászon I oil on canvas

Estimation: 7273 - 10303 €

Reprodukálva / Reproduced: Polgár

54 x 73 cm

Árpád (szerk.): Polgár 50. Alexandra

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

kiadó, 2006. 94-95. (repr.)

Markó 1869

Olyan művel állunk szemben, amelyet 1973-as felbukkanása óta ifjabb Markó Károly (1822-1891) alkotásaként tartottak számon. Így került árverésre 1973 májusában, s így került a Polgár-gyűjteménybe is, amelynek még 2006-ban is része volt. Az idősebb Markó Károly gyermekeire vonatkozó újabb kutatások alapján azonban a kép szerzőjét Markó Ferenccel azonosíthatjuk. Markó Ferenc (1832-1874) már 17 éves korában is keresett festő volt, igazi sikereit azonban Pestre költözése, vagyis 1854 után érte el. Markó Ferenc festői stílusára bizonyos meseszerűen részletgazdag, aprólékos kivitelezés jellemző. Markó Ferenc szereti a kedves, gömbölyded figurákat, s magyaros népi életképein is az a fajta kedves kedélyesség figyelhető meg, mint a jelen képen. A Magyar Nemzeti Galériában rendezett 2011-es nagy Markó-kiállítás egyik fontos tanulságaként világossá vált, hogy Markó Károly gyermekei közül a legeredetibb tehetség éppen Markó Ferenc volt. 1857-ben Erzsébet királyné számára, 1858-ban a császár megrendelésére fest képeket, s összevetve munkásságát az 1850-60as években itthon ténykedő más festőkével, egyértelműen megállapítható, hogy Markó Ferenc a korszak egyik kiemelkedő jelentőségű művészének tekinthető. Ez a mű minden valószínűség szerint egy olyan eszményien elképzelt tájat ábrázol, amihez hasonlóakkal már az 1850-es években is találkozunk Markó Ferenc festészetében. A viszonylag nagy teret elfoglaló tiszta kék ég, az előtérben kisebb csoportba rendezett figurák, a vízparti tematika különösen jellemző Markó Ferenc festészetére. Testvéreitől eltérően tipikusan őrá jellemző a nyomtatott nagybetűs szignó is. Bellák Gábor

31


Kéméndy Jenőt a müncheni Képzőművészeti Akadémián tanult festők közé soroljuk, aki mind alkotómódszerében, mind művészeti látásmódjában már a korában is különc figurának számított. A festés csak egyik ága volt sokféle érdeklődésének, így fel is hagyott ezzel a pályával 35 éves korától kezdve a Magyar Királyi Operaház Szcenikai Főfelügyelőjeként tevékenykedett. Az 1880-as években a müncheni mecénások körében divattá és keresetté vált a miniatűrfestészet, így az akadémiai tanulmányok mellett egész sor fiatal festő köztük Kéméndy is igyekezett kiszolgálni az apró képek iránti igényt és ezáltal meglepő jómódra és szakmai elismerésre is szert tett. Az apró fatáblákra humoros jelenetek kerültek a színpompás kosztümök és a szalon enteriőrök közé, akadémiai aprólékossággal, csendéletszerű pontossággal megfestve. Kéméndy müncheni hírnevét kihasználva felhagyott az akadémiai tanulmányaival és a tréfás zsáner jelenetekkel és két éven át a nyarakat szülőföldjén töltötte és vázlatkönyvét megtöltötte a magyar népélet alakjaival. 1884-ben készült el a Konyhában című – korábbi miniatűrjeihez képest nagy méretűnek számító – festményével. Egy idősebb és egy fiatal asszony szorgoskodik egy parasztház konyhájában, melynek padlóján csendéletszerű elrendezésben őszi zöldségek és alapanyagok terülnek szét. A tárgyak, az alakok és a hátsó ablakon beszűrődő fény együttese különleges hasonlóságot mutat Karcsay Lajos két évvel később készült, Ráth György díjas művével az Almaszürettel. A Konyhában című festményén kívül a hazafias témájú művek közül név szerint a Szomorú búcsú, Vidám viszontlátás, Hazafelé, Fonó leányok című festményeit ismerjük még. Az átmeneti tematikai kitérőt követően Kéméndy néhány évre még visszatért közkedvelt miniatűrjeihez, mielőtt végleg a színházi pályát választotta. A Konyhában című festmény egyik kiemelkedő példája Kéméndy Jenő stílusától szokatlan két évnyi művészeti útkeresésének, mely méltán került a Magyar Nemzeti Galéria 2006-ban rendezett Magyar Művészek Münchenben című kiállításán bemutatott művek közé.

Nagy Zsófia Nóra

Analógia:

Analógia:

Karcsay Lajos: Almaszüret, 1886

Kéméndy Jenő: Vidám viszontlátás Egy

Magyar Nemzeti Galéria

meglepő látogatás 1887, Bonhams, New York, 2012

47 KÉMÉNDY JENŐ 1860-1925

Reprodukálva I Reproduced:

Konyhában, 1884 I In the kitchen, 1884

München - magyarul, Magyar

olaj, fa I oil on wood

művészek Münchenben 1850-1914,

50 x 60 cm

Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában,

Jelezve balra lent I Signed left below:

Budapest 2009 Katalógus 168.

Kéméndy Jenő, München 1884 Kikiáltási ár: 1 400 000 Ft Becsérték: 2 400 000 - 3 400 000 Ft Starting Price: 4242 € Estimation: 7273 - 10303 €

32

33


48 Sevillai Pickman dísztányér pár Sevilla, Pickmann plate pair Sevilla, Pickman manufaktúra, festett fajansz, női portrékkal, egyiken a Sevillai katedrális, másikon a Torre del Oro épületének ábrázolásával. Sevilla, Pickman Manufacture, painted faience, with female portraits, first one with the picture of the Cathedral Sevilla, second one with the picture of the building of Torre del Oro. Festőjelzések I Signature: M.Arellano, 1889, R.Escribano, 1892, talpán pecsét with stamp: Medaille D’Oro Paris, bársonnyal borított keretben, apró felületi hibákkal I in velvet frame with small damages on the surface 58 cm Kikiáltási ár: 650 000 Ft Becsérték: 1 200 000 - 1 800 000 Ft Starting Price: 1970 €

Spanyolország egyik leghíresebb kerámia műhelyét Charles Pickman Jones alapította 1837-ben, Sevillában. Két évvel később vásárolta meg a város egykori karthauzi monostorának mór stílusú épületét, melyben 1841-ben meg is kezdték a kerámiatermékek gyártását. A működés különlegességét leginkább az jelentette, hogy Charles Pickman innovatív gyártási módszert vezetett be: főként helyi munkásokat szerződtetett, akik angol minták alapján dolgoztak, a legkorszerűbb gépeket használták és a nyersanyagot külföldről szállították be. Mindez sikerre vitte vállalkozását, ugyanis termékei Európa, valamint a Latin-Amerikai országok legnépszerűbb kerámiái lettek. A Pickman gyár 1871-től, I. Amadé király uralkodása alatt a spanyol királyi ház beszállítója is lett. Az uralkodó Charles Pickman számára őrgrófi címet adományozott, később pedig az egyik legnevesebb brit rendfokozatot is megkapta, melyet védjegyként is használt egyes termékein. A gyártás ezen a helyszínen 1984-ig folytatódott, ahol a különleges alakú kemencék, és magasépítésű kémények állítanak emléket a kerámiagyár örökségének. A Pickman kerámiák töretlen sikere azonban a mai napig is tart. Egyedi stílusa és formakincse, színei, valamint a bennük élő évszázados tapasztalat teszi használói kedvelt darabjává. Az aukción szereplő dísztányérpár a festőjelzések alapján 1889-ben és 1892-ben készültek. Ez az időszak a Pickman-gyár történetében az alapító halála utáni, ám töretlen dicsőségnek örvendő időszakra esik. Mindkét műtárgy hátoldalán látható a gyár körpecsétes jelzése, felületükön pedig két nagynevű kerámiafestő: Manuel Arellano y Campos és Ricardo Escribano aláírása olvasható. A dísztányérpár mindkét darabján Sevilla neves épületeinek képe jelenik meg, középen medalionba foglalva pedig hölgyek portréja látható. A korábbi, 1889-ben készült darab festése Manuel Arellanotól származik, melyen a Torre del Oro épülete – azaz az aranytorony – látható. Arellano 1858. április 7-én született Sevillában. A kerámiafestés mesterségét apjától kezdte elsajátítani, majd számos műhelyben is dolgozott. A Pickman-gyárban 1880 és 1890 között, tíz évet töltött el. Magas művészi minőségben alkotott: jellemzően portrék, épületábrázolások és tájképek jelennek meg művein. A Sevillai katedrális harangtornyát ábrázoló másik tányér Ricardo Escribano munkája, mely 1892-ben készült. Róla kevesebb életrajzi adat áll rendelkezésre, de az biztosan tudható, hogy a 19. század végén a Pickman-gyárban dolgozott. Számos művészi kerámia, díszcsempe és dísztárgy őrzi festői tehetségét. Mivel üvegtervezőként is dolgozott, így több alkotása is látható a környékbeli templomokban, például Ávilában. Az összetartozó dísztányérok több, mint 130 év távlatából közvetítik Sevilla mediterrán hangulatát. Továbbá a párdarab a spanyol kerámiaművészet kimagasló példája, mely ép állapotban állít emléket a Pickman-gyár fénykorának.

Sipos Tünde

Estimation: 3636 - 5455 €

49 STRÓBL ALAJOS 1856-1926 Fürdőző nőalak I Bathing nude márvány I marble 46 cm magas Jelezve a hátoldalon: Stróbl A.

Kikiáltási ár: 1 600 000 Ft Becsérték: 2 400 000 - 3 400 000 Ft Starting Price: 4848 € Estimation: 7273 - 10303 €

34

35


52

50 KARL KAUFMANN 1843-1905

Kikiáltási ár: 260 000 Ft

G. OTMAR, 20. SZÁZADI EURÓPAI FESTŐMŰVÉSZ

Kikiáltási ár: 850 000 Ft

Vitorlások Velencében, 1900

Becsérték: 400 000 - 500 000 Ft

EUROPEAN PAINTER, 20TH CENTURY

Becsérték: 1 000 000 - 1 200 000 Ft

Sailboats in Venice, 1900

Starting Price: 788 €

Párizsi esti utcakép I Evening night in Paris

Starting Price: 2576 €

olaj, fa I oil on wood

Estimation: 1212 - 1515 €

olaj, vászon I oil on canvas

Estimation: 3030 - 3636 €

15,6 x 31,3 cm

47,7 x 68 cm

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Jelezve balra lent I Signed left below:

Leo Perla 1900

G. Otmar

51

53

KÁRPÁTHY JENŐ 1870-1950

RUZICSKAY GYÖRGY 1896-1993

Háborgó tenger I Waving sea

Múzeumkörút, Budapest

olaj, vászon I oil on canvas

Museum Boulevard, Budapest

61 x 80 cm

olaj, vászon I oil on canvas

Jelezve balra lent I Signed left below:

55 x 68 cm

Kárpáthi Jenő

Jelezve jobbra lent I Signed right below: Ruzicskay

36

Kikiáltási ár: 120 000 Ft

Kikiáltási ár: 220 000 Ft

Becsérték: 200 000 - 300 000 Ft

Becsérték: 280 000 - 380 000 Ft

Starting Price: 364 €

Starting Price: 667 €

Estimation: 606 - 909 €

Estimation: 848 - 1152 €

37


54

56

KÁDÁR BÉLA 1877-1956

FRANK FRIGYES 1890-1976

Parkrészlet I Park

Önarckép műteremben

gouache, karton I gouache on cardboard

Self portrait in the artist studio

51 x 54,5 cm

olaj, vászon I oil on canvas

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

36 x 25 cm

Kádár Béla

Jelezve balra lent I Signed left below: Frank Frigyes

Kikiáltási ár: 850 000 Ft

Kikiáltási ár: 240 000 Ft

Becsérték: 1 200 000 - 1 400 000 Ft

Becsérték: 300 000 - 400 000 Ft

Starting Price: 2575 €

Starting Price: 725 €

Estimation: 3635 - 4240 €

Estimation: 909 - 1210 €

Aukcionálva I Auctioned: Bizományi Áruház Vállalat 59. Képaukció 113. tétel

55

57

JÁRITZ JÓZSA 1893-1986

ILOSVAI VARGA ISTVÁN 1895-1978

Szélmalom I Windmill

Szentendrei részlet I Detail of Szentendre

olaj, vászon I oil on canvas

olaj, vászon I oil on canvas

50 x 61 cm

60 x 70 cm

Jelezve balra lent I Signed left below:

Jelezve jobbra fent I Signed right above:

Járitz

Ilosvai Varga István

Kikiáltási ár: 200 000 Ft

Kikiáltási ár: 360 000 Ft

Becsérték: 280 000 - 320 000 Ft

Becsérték: 500 000 - 600 000 Ft

Starting Price: 606 €

Starting Price: 1091 €

Estimation: 848 - 970 €

Estimation: 1515 - 1818 €

Kiállítva I Exhibited: Képcsarnok vállalat leltári szám 6470

38

39


58

60

GEDŐ LIPÓT 1887-1952

EUGÉNIA DOUCET

Kávéház I Coffee house

20. SZÁZADI FRANCIA FESTŐMŰVÉSZ

olaj, fa I oil on wood

FRENCH PAINTER, 20TH CENTURY

57 x 70 cm

Francia városkép, 1932

Jelezve balra lent I Signed left below:

French cityscape, 1932

Gedő

olaj, vászon I oil on canvas 46 x 55 cm

Kikiáltási ár: 240 000 Ft Becsérték: 340 000 - 440 000 Ft Starting Price: 727 € Estimation: 1030 - 1333 €

Kiállítva I Exhibited: Ernst Múzeum Munkácsy Céh 2.

Jelezve jobbra lent I Signed right below: Eugénia Doucet 1932

Kikiáltási ár: 280 000 Ft Becsérték: 340 000 - 440 000 Ft Starting Price: 848 € Estimation: 1030 - 1333 €

reprezentatív kiállítása 1929. október 4. terem 119. kép

59

61

BARDÓCZ ÁRPÁD 1882-1938

20. SZÁZADI EURÓPAI FESTŐMŰVÉSZ

Kocsma a tengerparton, 1928

EUROPEAN PAINTER, 20TH CENTURY

Pub by the sea, 1928

Kávéház, 1930-1940 körül

olaj, vászon I oil on canvas

Coffee house, around 1930-1940

48 x 59 cm

olaj, vászon I oil on canvas

Jelezve balra lent I Signed left below:

71 x 80,5 cm

Bardócz Árpád 928

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Jelezve hátoldalon I Signed on the

töredékes I fragmentary

backside: Bardócz Árpád, 928 Kocsma a tengerparton Kikiáltási ár: 180 000 Ft

Kikiáltási ár: 240 000 Ft

Becsérték: 300 000 - 400 000 Ft

Becsérték: 400 000 - 600 000 Ft

Starting Price: 545 €

Starting Price: 727 €

Estimation: 909 - 1212 €

Estimation: 1212 - 1818 €

Kiállítva I Exhibited: Munkácsy Céh első kiállítása, Nemzeti szalon, 1928, 86. tétel

40

41


62 BORNEMISZA LÁSZLÓ 1910-1995 Meseváros alkonyatkor Twilight fairy tale olaj, farost I oil on plywood 41 x 27 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: L Bornemisza Kikiáltási ár: 380 000 Ft Becsérték: 600 000 - 800 000 Ft Starting Price: 1152 € Estimation: 1818 - 2424 €

63 FERENCZY NOÉMI 1890-1957 Leányok, gobelinterv I Girls, gobelin plan akvarell, papír I watercolor on paper 31 x 31 cm Jelzés nélkül I Not signed Kikiáltási ár: 140 000 Ft Becsérték: 200 000 - 240 000 Ft Starting Price: 424 € Estimation: 606 - 727 €

64 PERLROTT CSABA VILMOS 1880-1955 Asztali csendélet I Table still life gouache, karton I gouache on cardboard 102 x 70 cm Jelezve középen lent I Signed in the middle below: Perlrott Csaba V NB. Kikiáltási ár: 3 000 000 Ft Becsérték: 4 000 000 - 5 000 000 Ft Starting Price: 9091 € Estimation: 12121 - 15152 €

42

43


66 NAGY VILMOS 1874-1953 Buborékfújó lány I Bubble bowling girl olaj, vászon I oil on canvas 77 x 95 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Nagy Vilmos Kikiáltási ár: 420 000 Ft Becsérték: 600 000 - 800 000 Ft Starting Price: 1273 € Estimation: 1818 - 2424 €

65

68

TORNAI GYULA 1861-1928

Hátoldalán hagyatéki bélyegző

CSÓK ISTVÁN 1865-1961

GYARMATHY TIHAMÉR 1915-2005

Marokkói zenész I Moroccan musician

Backside heritage stamp

Thámár I Thamar

Csellós bohóc I Clown with cello

olaj, karton I oil on cardboard

Aukcionálva I Auctioned:

olaj, vászon I oil on canvas

olaj, vászon I oil on canvas

68 x 48 cm

Bizományi Áruház Vállalat 86.

45,5 x 40 cm

42,5 x 21 cm

Jelzés nélkül I Not signed

Képaukció, 315. tétel

Jelezve balra lent I Signed left below:

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Csók I

Gy T

Kikiáltási ár: 850 000 Ft

Kikiáltási ár: 220 000 Ft

Becsérték: 1 300 000 - 1 800 000 Ft

Becsérték: 400 000 - 600 000 Ft

Starting Price: 2575 €

Starting Price: 667 €

Estimation: 3940 - 5455 €

Estimation: 1212 - 1818 €

Kikiáltási ár: 2 200 000 Ft Becsérték: 3 000 000 - 4 000 000 Ft Starting Price: 6667 € Estimation: 9091 - 12121 €

44

67

45


69 MECZNER LAJOS 1890-1962 A hegedűművész, 1922 I Violinist, 1922 olaj, vászon I oil on canvas 95 x 70 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below:

A „Le Violon d’Ingres”, azaz „Ingres hegedűje” kifejezés a francia nyelvben arra utal, amikor valaki az élethivatása vagy a megélhetésül választott pályája mellett, valami másban, vagy akár több más dologban is kitűnőt képes alkotni. Ilyen sokoldalú tehetség volt a francia klasszicista művész, Dominique Ingres, aki a festészeti tudása mellett hegedűjátékára volt igazán büszke, és aki ezzel francia szállóigévé vált. Ilyen komplex kiválóság volt a reneszánsz idején Michelangelo és Leonardo da Vinci, vagy a barokkban Bernini, de az emberiség valamennyi kultúrkorszaka dicsekedhet hasonló, többszörös tehetségekkel. Gábor György 1972-ben kiadott vaskos művelődéstörténeti munkájának is az „Ingres hegedűje” címet adta, egy kötetben összegyűjtve a történelem folyamán felbukkant sokszoros zsenik legjavát és érdekfeszítő történetüket. A most aukcióra kerülő remek expresszionista képmás festője is ilyen, halmozottan tehetséges művész volt. Meczner Lajos Sátoraljaújhelyen született 1890-ben. Művészeti tanulmányait Münchenben és Párizsban végezte. A Müncheni Művészeti Akadémián Hugo von Habermann, Franz von Stuck és Karl von Marr tanítványa volt. Párizsban a Grande Chaumiére Akadémián Lucien Simon, a Colarossi Akadémián pedig Henri Caro-Delvaille volt a mestere. Meczner a képzőművészeti stúdiumok mellett, feltehetően szülői nyomásra, a müncheni Technikai Főiskolát is elvégezte, okleveles építészként alapozva meg jövőjét. Élt és dolgozott Bécsben, Aradon és Temesvárott, majd végül Budapesten telepedett le. A második világháború során a szétbombázott budai várnegyed helyreállításának és újjáépítésének a vezetőjeként végzett jelentős építész-műemlék-restaurátori munkát, melyet 1954-ben Ybl-díjjal jutalmaztak. Meczner és Borsos László együttes tervei alapján rekonstruálták és restaurálták a régi budai Városházát, a Fortuna utca és a Dísz tér házait. Az Éber-Gombosi-féle Művészeti Lexikon 1935-ös bővített kiadása szerint, Meczner festőként, főként figurális kompozícióival és arcképeivel vált ismertté. Emlékét az I. kerületi Móra Ferenc utca 2Ia. számú házon elhelyezett, következő szövegű emléktábla őrzi: „A 1944-45 évben rombadöntött budai várnegyed értékőrző helyreállításának kezdeményzője és kiemelkedő munkása.” Egyelőre talány, hogy ki lehet az a hegedűművész, akit Meczner Lajos még festőművészként 1922ben megörökített. Az igazi szenzáció az lehetne, ha kiderülne, hogy önmagát festette meg hegedűsként, mert ebben a művészeti ágban is otthon volt, de ez még csak nem is feltételezés, csupán játék a kecsegtető gondolattal. Meczner portréi és alakos kompozíciói egyelőre lappanganak, így igazi kuriózumnak számít a most felbukkant, hegedülő férfit ábrázoló expresszionista képmása. Eszerint Meczner 1922-ben naprakészen csatlakozott az 1920-as években új erőre kapott német expresszionizmushoz. A markáns színvilágú portré, erőteljes festői tehetségnek mutatja a végül építészként befutott művészt. A hazai festészetben a vonós hangszeres zenészeket ábrázoló képeknek komoly hagyománya van. A századfordulón Ferenczy Károly Orfeusza (1894), az első nagy világégés előtt Rudnay Gyula Pihenő hegedűse (1913), Mednyánszky és Szablya-Frischauf azonos témájú ábrázolásai, valamint Czigány Dezső Casals-portréja (1911) és Márffy Ödön Kerpely Jenő képmása jelentik a hegedülő vagy gordonkán játszó művészábrázolás csúcspontjait. A két háború között Berény Csellózó nője (1928), Derkovits Koncertje (1922), Rauscher György Zenész testvérei (1925 k.) Bernáth Aurél álomszerű zenész és hegedűképei, valamint Kontuly Béla Zathureczky Ede hegedűművészről festett több portréja (1922 és 1951) mutatják, hogy a téma szinte kimeríthetetlen a huszadik századi magyar festészetben. Ebbe a gyönyörű sorozatba illeszkedik most Meczner Lajos hegedűse is. A kép festői kvalitásai éppen fordított arányban állnak alkotója ismertségével. A két háború közötti hazai expresszionista festészet e különleges gyöngyszemének előkerülése, igazi szenzáció. Rum Attila

Meczner, 1922

Kikiáltási ár: 850 000 Ft Becsérték: 1 200 000 - 1 400 000 Ft Starting Price: 2576 € Estimation: 3636 - 4242 €

46

47


70

72

20. SZÁZADI EURÓPAI FESTŐMŰVÉSZ

ALEKSZEJ VLASZOV 1952-2009

EUROPEAN PAINTER, 20TH CENTURY

Hölgy rózsával I Lady with rose

Hárfázó nő szecessziós portréja

olaj, vászon I oil on canvas

Art nouveau portrait of a girl with harp

90 x 60 cm

olaj, bőr I oil on leather

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

78 x 58,5 cm

A Vlaszov

Jelzés nélkül I Not signed

48

Kikiáltási ár: 340 000 Ft

Kikiáltási ár: 240 000 Ft

Becsérték: 500 000 - 700 000 Ft

Becsérték: 300 000 - 400 000 Ft

Starting Price: 1030 €

Starting Price: 725 €

Estimation: 1515 - 2121 €

Estimation: 910 - 1210 €

71

73

SZECESSZIÓS VÁZA PÁR,

FARAGÓ GÉZA 1877-1928

20. SZÁZAD ELEJE

Bálozó hölgy, 1923 I Debutante girl, 1923

ART NOUVEAU VASES IN PAIR,

vegyes technika, papír

BEGINNING OF THE 20TH CENTURY

mixed technique on paper

festett porcelán I painted porcelain

29 x 24 cm

49 cm

Jelezve balra lent I Signed left below:

Jelzés nélkül I without signature

Faragó G 923

Kikiáltási ár: 380 000 Ft

Kikiáltási ár: 320 000 Ft

Becsérték: 500 000 - 600 000 Ft

Becsérték: 400 000 - 600 000 Ft

Starting Price: 1152 €

Starting Price: 970 €

Estimation: 1515 - 1818 €

Estimation: 1212 - 1818 €

49


Virágh Gyula kárpátaljai származású, nemzetközileg is ismert festőművész 1880-ban született, Huszton. Már fiatalon Münchenbe utazott, ahol 1898 és 1899 között Hollósy Simon magániskolájában képezte magát. A Müncheni Képzőművészeti Akadémián Ludwig von Löfftz, híres zsáner- és tájképfestő mester is oktatta. 1899 és 1901 között a Budapesti Mintarajziskolában folytatta tanulmányait, ahol mester Balló Endre volt, majd járt a párizsi Julian Akadémián is. Alig múlt el húsz éves, amikor a nagybányai szabadiskolába került és tanulmányutakat tett Olaszországban, Spanyolországban, Párizsban és Amerikában is. 1901-ben New Yorkban alkotta meg a Szűz Mária megkoronázása című művének nagyméretű kompozícióját. 1903-ban hazatérve Munkácsra költözött. Az első világháború ideje alatt végig a fronton harcolt, de hazatérve nem adta fel karrierjét. 1917-ben kezdeményezte a Kárpátaljai Művészek Klubjának létrehozását. Ungváron és Munkácson főként portrékat, életképeket és egyházi témájú falképeket készített akadémista stílusban. Mivel tehetségéről már korán számot adott és folyamatos megrendeléseket, valamint kiállítási lehetőségeket is rendszeresen kapott, ezért a legkeresettebb festőművésze között tartották számon. Virágh Gyula azért lett Kárpátalja képzőművészetének meghatározó alakja, mert ő vált hazájának első olyan realista festőjévé, aki a saját szülőföldjén bontakoztatta ki tehetségét, mellyel a nemzetközi színtéren is megállta a helyét. Nagy érdeklődéssel fordult a mindennapi élet bájainak ábrázolásához, így szívesen festette meg egyszerű falusi emberek tevékenységeit. Ebbe a törekvésébe tartozik az aukción bemutatott festmény is. Az 1918-ban készült alkotáson egy hölgyet láthatunk, kerti leánderbokrok között. A századforduló, szecessziós stílusú műveire jellemző misztikus fény megjelenítése és a gazdag növényi környezetet megjelenítő kompozíció vegyíti a realisztikus és a dekoratív elemeket. Ez a fajta szemléletmód már a modernizmus törekvései felé irányul, de hűen őrzi a klasszikus formanyelvet. Virágh Gyula portréi érzékletesek jelenítik meg az ábrázolt személy vonásait, mely stílusjegy ezen a festményen is megfigyelhető. A műalkotás feltűnése az aukciós piacon, igazi ritkaságnak számít, mivel az alkotó legtöbb ismert festménye közgyűjteményekben szerepel. A gyűjtők számára azért is jelent igazi kuriózumot, mivel a festőművész munkái egyetlen példától eltekintve nem kerültek eddig még kalapács alá. Virágh Gyula 1949-ben, Munkácson halt meg. A város kolostorának mennyezetképe művészetének kiemelkedő darabja. Művei továbbá megtalálhatóak az ungvári Kárpátaljai Képzőművészeti Múzeum és további közgyűjteményekben is. Sipos Tünde

74 VIRÁGH GYULA 1880-1949

Kikiáltási ár: 2 400 000 Ft

Lány virágok között, 1918

Becsérték: 4 000 000 - 5 000 000 Ft

Girl between flowers, 1918

Starting Price: 7273 €

olaj, vászon I oil on canvas

Estimation: 12121 - 15152 €

95 x 70 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Virágh 1918

50

51


75

78

KUNFFY LAJOS 1869-1962

JÁMBOR LAJOS 1884-1954

A Somogytúri kúria bejárata

Virágszedők I Flower pickers

Entrance of the Castle of Somogytúr

olaj, vászon I oil on canvas

olaj, vászon I oil on canvas

130 x 80 cm

73 x 60 cm

Jelzés nélkül I Not signed

Jelezve balra lent I Signed left below: Kunffy Kikiáltási ár: 260 000 Ft

Kikiáltási ár: 650 000 Ft

Becsérték: 400 000 - 600 000 Ft

Becsérték: 800 000 - 1 000 000 Ft

Starting Price: 790 €

Starting Price: 1970 €

Estimation: 1210 - 1820 €

Estimation: 2424 - 3030 €

79 BENKHARD ÁGOST 1882 - 1961

52

76

77

Íriszek, 1958 I Irises, 1958

ILLENCZ LIPÓT 1882-1950

TELKESSY VALÉRIA 1870-1950

Virágszedő lány I Flower picking girl

Vadvirágcsendélet

80 x 70 cm

olaj, vászon I oil on canvas

Wild flower still life

60 x 80 cm

olaj, vászon I oil on canvas

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

60 x 80 cm

Illencz

Jelezve balra lent I Signed left below:

Kikiáltási ár: 280 000 Ft

Telkessy V

Becsérték: 400 000 - 500 000 Ft

Kikiáltási ár: 280 000 Ft

Kikiáltási ár: 220 000 Ft

Becsérték: 340 000 - 440 000 Ft

Becsérték: 280 000 - 360 000 Ft

Starting Price: 848 €

Starting Price: 667 €

Estimation: 1030 - 1333 €

Estimation: 848 - 1091 €

olaj, vászon I oil on canvas Jelezve balra fent I Signed left above: Benkhard Á 1958

Starting Price: 850 € Estimation: 1210 - 1515 €

53


Az ironikusan frivol fürdőzős képek az 1910-es években jelentek meg Csók István festészetében a francia tengerparti nyaralások ihletésére, majd később a téma magába olvasztotta a velencei Lidó és a Balaton – elsősorban Aliga – strandjainak élményét is. A mediterrán gondtalanság modern Aranykor-eszménye látszik visszaköszönni ezeken a 30-as évekre ciklussá formálódó képeken, melyek nélkülözik a narratívát és az asszociatív elemeket, hogy egy szó szerinti értelemben is felhőtlen világkép álljon össze a nap, a vízpart és a pihenő emberek alkotóelemeiből. A 19. századi fürdőkultúra által előkészített fürdőzés szokása már az impresszionistáknak is kedvelt témája volt, lévén ez jó alkalom az új természetlátás bemutatására, melynek éppen az a Renoir volt nagymestere, akinek puha formavilága, selymesen vibráló felületképzése Csókra is olyannyira jellemző. Számára a Lidó tengerpartján sütkérező vagy fürdőző alakok témája tájkép és zsánerkép műfaji sajátosságainak egyesítését jelentette. A kép keresetlen dekomponáltsága, és az alakok közvetlensége, akár egy fényképriport darabja is lehetne. A félig a parton, félig a sekély vízben elhelyezett nőalakok a napozás és fürdőzés köztes állapotában, leginkább magukat kellető pózban láthatók. Látványosságok tehát, és ennek tudatában ők sem egymásra, hanem az őket nézőre figyelnek. A női bájak elrejtése-feltárása, és az őket nyaldosó hullámok játéka pikáns erotikával fűszerezi a képet, de a divatos, csábos nők partra vetettségében nem zárható ki a böcklini sellőkre történő ironikus célzás sem.

Marosvölgyi Gábor

80 CSÓK ISTVÁN 1865-1961 Lidón, 1910-es évek On the Lido, around 1910 olaj, vászon I oil on canvas 51 x 54 cm Jelezve balra lent I Signed left below: Csók I Kikiáltási ár: 1 800 000 Ft Becsérték: 2 400 000 - 3 400 000 Ft Starting Price: 5455 € Estimation: 7273 - 10303 €

54

55


81

82

KÉZDI KOVÁCS ELEMÉR 1898-1976

Kiállítva I Exhibited:

20. SZÁZADI MAGYAR FESTŐMŰVÉSZ

Csodálatos halászat, 1938

Nemzeti Szalon Művészeti Egyesület

HUNGARIAN PAINTER 20TH CENTURY

The Miraculous Draught of Fishes, 1938

89. csoportos kiállítása, 1938.

Leányok almákkal I Girls with apples

olaj, vászon I oil on canvas

szeptember 17.- október 2.

olaj, vászon I oil on canvas

110 x 150 cm

160 x 100 cm

Jelezve jobbra középen I Signed in the

Jelzés nélkül I Not signed

middle right: E. Kézdi K. 1938

56

Kikiáltási ár: 850 000 Ft

Kikiáltási ár: 950 000 Ft

Becsérték: 1 200 000 - 1 400 000 Ft

Becsérték: 1 400 000 - 1 600 000 Ft

Starting Price: 2576 €

Starting Price: 2879 €

Estimation: 3636 - 4242 €

Estimation: 4242 - 4848 €

57


83

84

BIAI-FÖGLEIN ISTVÁN 1905-1974

IVÁNYI-GRÜNWALD BÉLA 1867-1940

Karácsonyi álarcosbál a Parlamentben

Virágcsendélet, 1933 I Flowers, 1933

Christmas masquerade in Parliament

olaj, vászon I oil on canvas

olaj, farost I oil on plywood

80 x 60 cm

80 x 60 cm

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Jelezve balra fent I Signed left above:

Iványi-Grünwald 1933

Biai

58

Kikiáltási ár: 220 000 Ft

Kikiáltási ár: 1 400 000 Ft

Becsérték: 300 000 - 400 000 Ft

Becsérték: 2 000 000 - 2 400 000 Ft

Starting Price: 667 €

Starting Price: 4242 €

Estimation: 909 - 1212 €

Estimation: 6061 - 7273 €

59


87 RIPPL-RÓNAI JÓZSEF 1861-1927 Kalapos nő képmása, 1920-as évek első fele Portrait of a woman in hat, first half of the 1920s pasztell, papír I pastel on paper 49 x 34 cm Jelezve jobbra fent I Signed right above: Rónai Kikiáltási ár: 2 400 000 Ft Becsérték: 4 000 000 - 5 000 000 Ft Starting Price: 7273 € Estimation: 12121 - 15152 €

85 LIGETI ANTAL 1823-1890

Kikiáltási ár: 1 800 000 Ft

Mocsaras táj, 1885

Becsérték: 3 000 000 -4 000 000 Ft

Marsh landscape, 1885

Starting Price: 5455 €

olaj, vászon I oil on canvas

Estimation: 9 090 - 12 120 €

35 x 56 cm Jelezve balra lent I Signed left below: Ligeti A 1885

86 MEDNYÁNSZKY LÁSZLÓ 1852-1919 Erdőrészlet I Forest olaj, karton I oil on cardboard 35 x 24 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Mednyánszky

Kikiáltási ár: 1 600 000 Ft Becsérték: 2 400 000 - 3 000 000 Ft Starting Price: 4848 € Estimation: 7273 - 9091 €

60

Rippl-Rónai József portréfestési gyakorlatáról így írt 1911-ben megjelent önéletrajzában: „Ritkán fogtam még ‚azonnal’ festéshez, ha képet akartam csinálni. [...] Ezt a munkát a tisztán lélekbeli, a ‚tanulmányozás előzi meg, leggyakrabban minden rajzolgatás nélkül, de néha rajzolgatással, a dolgoknak már papíroson való keresésével. Mindaddig, míg kívülről tudom, látom, milyen lesz a kép. Amikor tehát a pemzlit kezembe fogom, vagy a pasztelles skatulyát kinyitom, akkor a modell már tulajdonképpen csak mint emlékezetem vagy impresszióm támogatója, az esetleges tévedéseknek korrektora szerepel. Lassú, legalább a lefestendő s talán már türelmetlenül várakozó ember szemében lassú folyamat ez s annál inkább ilyennek hat, mert gyakran észre sem veszi, hogy a festés szempontjából állandóan figyelem minden mozdulatát, összes szokásait, egész életmódját. Bizony sokáig elhúzódik néha ez a folyamat, kivált ha egész mivoltukban is érdekelnek azok az emberek, kiket lefesteni akarok.” Rippl-Rónai pasztell női portréi javát az 1915 és 1925 közötti évtizedben festette. A képek legtöbbje budapesti műtermében, a Kelenhegyi úti műterembérházban található rezidenciáján készült. Farkas Zsuzsa így írt erről a gyönyörű sorozatról – egyben idézve a korszak másik nagy festőóriásának szavait is: „Mai szemmel nézve egyes portréin a kezek mozdulata modoros, affektált, időnként ironikus. A kortársak még egyértelműbben megértették ezeket a gesztusokat. Öröme telt az asszonyi, szuggesztív szépségben: az ideges és kesztyűs női kéz, a feszültséggel telt finom, puha ujjak, a párás, illatos testek festése – az ő bámulata – emlékezett a művész nekrológjában Vaszary János. A női szépségnek erről a szenvedélybe hajló rögzítési vágyáról maga a művész pedig így vallott egyik 1923as levelében: „Mily gyors iramban lesz valaki szép – csudás szép – és mily rettenetesen gyorsan tűnnek el a bájos, hamvas színek – a ‚sármja a mindenségünknek, életünknek, munkakedvünknek, gyönyöreinknek.” Rum Attila 61


88

90

MEILINGER DEZSŐ 1892-1960

Kikiáltási ár: 280 000 Ft

BIAI-FÖGLEIN ISTVÁN 1905-1974

Kikiáltási ár: 480 000 Ft

Kiállítva I Exhibited:

Egri vásár, 1925 I Market in Eger, 1925

Becsérték: 400 000 - 600 000 Ft

Mátyás király vadászata

Becsérték: 600 000 - 800 000 Ft

Képcsarnok Csontváry terem,

olaj, vászon I oil on canvas

Starting Price: 848 €

Matthias Corvinus on hunting

Starting Price: 1455 €

Mátyás király vadászata, 27. kép

60 x 80 cm

Estimation: 1212 - 1818 €

olaj, vászon I oil on canvas

Estimation: 1818 - 2424 €

Jelezve balra lent I Signed left below:

90 x 140 cm

Meilinger 925

Jelezve balra lent I Signed left below: Biai

89

91

KLÉH JÁNOS 1881-1919

GLATZ OSZKÁR 1872-1958

Patakpart I Riverside

Bujáki lányok kecskével, 1937

olaj, fa I oil on wood

Girls from Bujak with goats, 1937

21 x 27 cm

olaj, vászon I oil on canvas

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

55 x 70 cm

Kléh János

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Kikiáltási ár: 100 000 Ft

Glatz 1937

Becsérték: 150 000 - 240 000 Ft

Kikiáltási ár: 500 000 Ft

Starting Price: 303 €

Becsérték: 850 000 - 1 100 000 Ft

Estimation: 455 - 727 €

Starting Price: 1515 € Estimation: 2576 - 3333 € Aukcionálva I Auctioned: Bizományi Áruház Vállalat 59. Képaukció 69. tétel

62

63


92 SCHEIBER HUGÓ 1873-1950 Padon olvasó férfi Reading man on bench gouache, papír I gouache on paper 61 x 45 cm Jelezve balra lent I Signed left below: Scheiber H Kikiáltási ár: 700 000 Ft Becsérték: 1 000 000 - 1 200 000 Ft Starting Price: 2121 € Estimation: 3030 - 3636 €

94 93 EGRY JÓZSEF 1883-1951 Olvasó férfi (Műteremben), 1907 Reading man (In studio), 1907 olaj, vászon I oil on canvas

KÁDÁR BÉLA 1877-1956

Kikiáltási ár: 1 400 000 Ft

Asztali csendélet I Table still life

Becsérték: 2 000 000 - 3 000 000 Ft

gouache, karton I gouache on cardboard

Starting Price: 4242 €

50 x 60 cm

Estimation: 6061 - 9091 €

Jelezve jobbra lent I Signed right below: Kádár Béla

53,5 x 43 cm Jelezve jobbra fent I Signed right above: Egry József 1907

95 BÖRTSÖK SAMU 1881-1931

Kikiáltási ár: 850 000 Ft

Csendélet I Still life

Becsérték: 1 300 000 - 1 800 000 Ft

olaj, vászon I oil on canvas

Starting Price: 2575 €

43 x 63 cm

Estimation: 3940 - 5455 €

Jelezve jobbra fent I Signed right above: Börtsök Kikiáltási ár: 280 000 Ft Becsérték: 400 000 - 600 000 Ft Starting Price: 848 € Estimation: 1212 - 1818 €

64

65


A titokzatos magyar festőművész Fenyő György izgalmas életműve a közelmúltig szinte ismeretlen volt a magyar közönség számára, majd 2016-ban a Kieselbach Galéria árverésén szenzációként mutatták be néhány művét, köztük a Zöld ruhás nő Fotelben című alkotását. Fenyő György a Nyugat neves szerkesztőjének Fenyő Miksának fia 1906ban (egyes források szerint 1904-ben) született. Kezdetben Kmetty Jánosnál majd Berény Róbertnél tanult, később Münchenben, Drezdában és a párizsi Julian Akadémián folytatta tanulmányait. Együtt működött A KUT-tal, kiállított többek között az Ernst Múzeumban, valamint a Műcsarnokban is. 1945 után a Szépművészeti Múzeum restaurátoraként dolgozott, majd 1956-tól Londonba emigrált, ahol egyes források szerint a National Gallerynak végzett restaurátori feladatokat. Festői alkotói tevékenységéről 1945 után nincsenek információk. Fiatal művészként hazai sikerei és lendülete egészen a brit szigetekig sodorták. 1930. február 17-én Londonban, az Arlington Galleryben önálló kiállítása nyílt, melyről a korabeli brit sajtó és az ismertebb brit műkritikusok elismerően nyilatkoztak: „Mr. Fenyő has a good sense of space feeling in his landscapes and an admirable sense of character in portraits.” – Ami szabad fordításban annyit tesz: Fenyő Györgynek nagyon jó érzéke van a harmónia megteremtéséhez tájképein és csodálatra méltó karaktere portéfestészetének.” Az angol bemutatkozást egy budapesti kiállítás követte az Ernst Múzeumban 1930 októberében. A kiállításon Fenyő művei két termet töltöttek meg, elsősorban portrék, dél-olaszországi tájképek, utcaképek. A kiállított képek között megtaláljuk árverésünk kiemelkedő darabját A világoskék ház szürkületbent. Kiállításának katalógusában Ernst Lajos a következőképpen nyilatkozik a művészről: „Szigorú és zárt egységeket látunk nála, egy öntudatos és határozott lélek megnyilatkozását, biztos cél felé törekvésést, mely minden változaton át kiütközik. Ép ez a megkapó művészetében, ez az öntudatosság, az értelem uralkodása az ösztönösségen, mely nyugodtan és határozottan vezeti ecsetét a nagy harmóniák megteremtésében. Ezért nézhetünk nyugodtan fejlődése elé.” Joggal feltételezhetjük, hogy az itt kiállított művek nagy része szerepelt a londoni tárlaton is. A festmény a művész datálása szerint 1929-ben készült. Fenyő néhány festményének címében tiszteleg a nagy francia posztimpresszionista művészek Van Gogh és Pierre Bonnard munkássága előtt. Műveiknek hatása jól érzékelhető az tárgyalt tájkép koloritjában és kompozíciós elrendezésében. A különleges oldal és felülnézeti látószög, a „felszabdalt” tájrészletek kontrasztja egészen egyedi látványvilágot hoz létre a központba helyezett kék ház körül. Fenyő művészete meghökkentően különleges, megkapó formákkal és bámulatos színvilággal. Egyike azon magyar művészeknek, akinek életműve egy alapos feldolgozást és kutatást igényel, melyhez remélhetőleg egyre több felbukkanó lappangó mű áll majd rendelkezésünkre. Nagy Zsófia Nóra Irodalom: Buza Péter: Életmű a toronyszobában – Budapest, A városlakók folyóirata, 2017, 40. évf. 9. szám Magyar Művészet, 1930 2. szám

Az angol sajtó elismerő bírálata egy fiatal magyar festőművészről, in: Magyar Hírlap, 1930. március 3.

Analógia:

Analógia:

Vincent Van Gogh: Tájkép

Pierre Bonnard: Landscape at

házzal és magvetővel, 1889,

le cannet, Kimbell Art Múzeum, Texas

Ermitázs Múzeum, Szentpétervár

96 FENYŐ GYÖRGY 1904-1978

Kiállítva I Exhibited:

Világoskék ház szürkületben, 1929

Ernst Múzeum kiállítása Budapest

Light blue house in nightfall, 1929

1930 Csontváry Kosztka Tivadar,

olaj, karton I oil on cardboard

Fenyő György, Kirchner Jenő, Peterdi

54,5 x 60 cm

Gábor festőművészek kiállítása 55.

Jelezve balra lent I Signed left below:

tétel 3. terem 55. kép

Fenyő 1929 Kikiáltási ár: 3 400 000 Ft Becsérték: 5 000 000 - 7 000 000 Ft Starting Price: 10303 € Estimation: 15152 - 21212 €

66

67


97

99

FRANK FRIGYES 1890-1976

CZENE BÉLA 1911-1999

Kislány nyulas és papagájos lufikkal

Pihenő, 1973 I Resting, 1973

Girl with rabbit and lory shaped balloons

olaj, farost I oil on plywood

olaj, vászon I oil on canvas

90 x 50 cm

80 x 51,5 cm

Jelezve jobbra fent I Signed right above:

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Czene Béla 973

Frank Frigyes Kikiáltási ár: 340 000 Ft

Kikiáltási ár: 650 000 Ft

Becsérték: 500 000 - 700 000 Ft

Becsérték: 1 000 000 - 1 400 000 Ft

Starting Price: 1030 €

Starting Price: 1970 €

Estimation: 1515 - 2121 €

Estimation: 3030 - 4242 €

98 BORNEMISZA LÁSZLÓ 1910-1995 Napsütötte meseváros, 1976 Fairy tale city in sunshine, 1976 olaj, farost I oil on plywood 50 x 60 cm Jelezve balra fent I Signed left above: Bornemisza L 1976 Kikiáltási ár: 440 000 Ft Becsérték: 700 000 - 800 000 Ft Starting Price: 1333 € Estimation: 2121 - 2424 €

68

69


„Kádár Béla művészetében úgy jelentkezik a valóság, mint a mesékben, vagy álmokban. Átköltve, átszellemítve, megszabadulva a testiség minden materiális attributumától. Anyagtalanul, tisztán formai életet élve. S még ezek a formák sem ábrázolják, csupán jelzik a valóságot, a kiemelés és elhagyás karakterizáló, expresszív erejével. Néhol éles, csengő hangsúllyal ugranak elő, másutt elhalkulnak s szinte észrevétlenül vesznek bele az alaptónus gyöngyszürke, selymes felületébe. [...] A valóságtól messze elvonatkoztatott művészet ez, önálló képi tartalmú és jelentőségű, egyedül a képszerűség követelményeihez igazodó. Mégsem annyira elvont, hogy hiányoznék belőle az értelem gyors és világos áttekintését biztosító, valóságelemekkel segítő emlék-kép. Álomban ilyen tiszta és sejtelmes csak a valóság.” – írta Kádár Béla 1931-es a budapesti Tamás Galériában bemutatott kollekciójáról Kárpáti Aurél. Mintha csak a most aukcióra kerülő alkotásról szólnának Kárpáti sorai, mivel a fiatal lányokat ábrázoló gyönyörű festménye éppen ekkoriban, az 1930-as évek hajnalán született. Ez az időszak volt Kádár Béla legsikeresebb és egyben legtermékenyebb korszaka. Ekkor fejlesztette tökélyre azt a sajátosan könnyed és a korszellemhez tökéletesen igazodó art deco stílusát, mellyel rendkívüli népszerűséget szerezve, az egyik legkedveltebb magyar művésszé vált. A berlini Sturm Galéria körében eltöltött évei után, Kádár művészeti alapállása az expresszionista formálás felől az art deco irányába gravitált. Klasszikus szépségű nőalakjai vagy ruhátlanul, vagy a kor legfrissebb divatját idéző ruhakölteményekben pompáznak. Köröttük dekoratív mustraként áradnak egymásba a háttér és az előtér tárgyai, növényi díszei, építmény részletei, vagy a szinte elmaradhatatlan csendéleti tárgyak már-már absztrakt formakincse. Páratlan elegancia, kifinomult ízlés, könnyed színfutamok, egymáson áttűnő, transzparens formák jellemzik festészetét ebben az időszakban. 1933 januárjában Kádár meghívást kapott az Ernst Múzeum aktuális csoportkiállítására. Egy teremnyi képet mutatott be, melyekről Lázár Béla, az intézmény „házi” művészettörténésze a következőket írta ekkor: „Színei: az alaptónus most gyöngyszürke, selymes felületén szordínós lilák, zöldek és rózsaszínek harmónikus melódiákba egyesülnek, s a formák fölé borulnak, mint leheletfinom fátyol. Ez a színköltészet tele van hintve elképzelt valóságelemekkel, mint emlékképek félálomszerű mesevilágokból. Sehol sem találkozunk nála természetábrázolással és mégis természetnek hat mindenik kompozíciója, csakhogy az ő természete vizionárius világ, melyben alakjai halk vonaljátékokban egyesülnek, összeolvadnak és egymásba borulnak. Kádár Béla megteremtette a maga egyéni világát, a maga eredeti művészetét, mely csupa zene és csupa álom. Elmosódó plaszticitásával beleringat abba az álomvilágba, melyben titokzatos színek titokzatos figurákkal élnek, hullámzanak és elmerülnek.” Ma már bátran levonható az a következtetés, hogy Kádár Béla a modern magyar piktúra egyik legsokoldalúbb, legtermékenyebb és legvirtuózabb alakja volt. Rendkívül hosszú, majd nyolc évtizednyi életútja során, a szecessziótól a modernizmuson át eljutott egészen az absztrakt formálásig. Annak nyoma, hogy eredetileg a Képzőművészeti Főiskolán freskó szakon végzett, egész életművét végigkísérte. Szín- és formavilága egyaránt a nagy falfelületek irányába vonzotta, de ez a feladat, sajnos csak ritkán találta meg. Bedő Rudolf, aki Kádár Béla műveinek talán legszenvedélyesebb gyűjtője volt, így méltatta kedvencét, a művész 1971es gyűjteményes emlékkiállításának alkalmával: „Az ő világa álomszerű meseország. Annak szépség- és életörömelemeit bontja ki kedvére és állítja össze újból, egészen újat teremtve, mintha folytonosan mozgó kaleidoszkópba nézne. Állandó kísérletezésében nagy segítségére volt biztos színérzéke és nagy rajztudása. Lélektani problémáit színek és vonalak harmóniája közvetíti.” A két háború közötti hazai modernizmus széles palettáján Kádár Béla életműve olyan ragyogó, összeurópai értékeket felmutató fejezet, mellyel a külföld előtt is méltán büszkélkedhet a magyar kultúra. Festészetének legközelebbi párhuzamai nem itthon, hanem Marc Chagall és Heinrich Campendonk korabeli műveiben találhatóak. Rum Attila

100 KÁDÁR BÉLA 1877-1956 Lányok, 1933 körül I Girls, around 1933 tempera, papír I tempera on paper 98 x 72 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Kádár Béla Kikiáltási ár: 6 500 000 Ft Becsérték: 8 000 000 - 12 000 000 Ft Starting Price: 19697 € Estimation: 24242 - 36364 €

70

71


101

103

MEDGYESSY FERENC 1881-1958

JÁRAY SÁNDOR 1870-1943

Három grácia I Three Graces

Haját fonó leány I Braiding girl

öntött vas dombormű I cast iron relief

márvány I marble

31 x 24 cm

magas I height: 55 cm

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

talapzat I pedestal: 22 x 33 cm

Medgyessy

Jelezve a talapzaton I Signed on the pedestal: S Jaray Kikiáltási ár: 850 000 Ft

Kikiáltási ár: 180 000 Ft

Becsérték: 1 200 000 - 1 400 000 Ft

Becsérték: 300 000 - 400 000 Ft

Starting Price: 2576 €

Starting Price: 545 €

Estimation: 3636 - 4242 €

Estimation: 909 - 1212 €

102

104

Kínáló I Servier

Díszváza I Decorated vase Zsolnay-gyár Pécs, 1900 körül, eosinmázas fehércserép, Apáti Abt Sándor (1870–1916) terve alapján, Mack Lajos (1846–1963) mintázta. Kútból ivő nő ábrázolással. Façonkönyv formaszám: 5986, talpán restaurált Zsolnay-factory, Pécs, around 1900, eosin glazed potter, design by Sándor Apáti Abt (1870-1916), made by Lajos Mack (18461963). Women drinking from well presentation. Façon-book formnumber: 5986, restored at the

Zsolnay-gyár, Pécs, 1900 körül, eosinmázas keménycserép, három grácia ábrázolásával. Jelezve a talpán öt tornyos körpecsét, Façon-könyv formaszám: 7695 vagy 7625, 36 Zsolnay-factory, Pécs, around 1900, eosin glazed pottery, presentation of the Three Graces. Signed at the bottom: five-tower roundstamp, Façon-book formnumber: 7695 or 7625, 36 magas I high: 19, széles I wide: 27,5

72

bottom magas I high: 42,5 , széles I wide: 24,5 cm

Kikiáltási ár: 480 000 Ft

Kikiáltási ár: 800 000 Ft

Becsérték: 600 000 - 800 000 Ft

Becsérték: 1 200 000 - 1 500 000 Ft

Starting Price: 1455 €

Starting Price: 2424 €

Estimation: 1818 - 2424 €

Estimation: 3636 - 4545 €

73


105

107

Virág motívumos váza

Díszváza I Decorated vase

Vase with flower motifs

Zsolnay-gyár, Pécs, 1900 körül, Mack Lajos terve

Zsolnay-gyár, Pécs, 1890 körül, aranyozott,

alapján, eosinmázas keménycserép, két táncoló

festett, eosinmázas fehércserép, öblös alsó

nimfa alakjával. Jelezve jobb oldalon: Mack Lajos

résszel. Jelezve talpán öt tornyos körpecsét,

(1846–1963), talpán öt tornyos körpecsét, Façon-

Façon-könyv szám: 4718

könyv formaszám: 6101, 10 36, forma: 9

Zsolnay-factory, Pécs, around 1890, gilt, painted,

Zsolnay-factory, Pécs, around 1900, design

eosin glazed pottery. Signed at the bottom:

by Lajos Mack, eosin glazed pottery, with two

five-tower roundstamp,

figures of dancing nymphs. Signed at the right

Façon-book formnumber: 4718

side: Mack Lajos (1846-1963), sign of the five-

21 cm

tower roundstamp at the bottom, Façon-book formnumber: 6101, 10 36, form 9

Kikiáltási ár: 1 400 000 Ft Becsérték: 2 400 000 - 3 000 000 Ft Starting Price: 4242 € Estimation: 7273 - 9091 €

magas I high: 44, széles I wide: 18 cm apró égetési sérülés I small firing damage Kikiáltási ár: 1 500 000 Ft Becsérték: 2 400 000 - 3 000 000 Ft Starting Price: 4545 € Estimation: 7273 - 9091 €

106

108

KISFALUDI STROBL ZSIGMOND 1884-1975

Füles váza I Vase with handle

Anya gyermekkel (Anyai féltés) I Mother with child

Zsolnay-gyár, Pécs, 1900 körül, eosin mázas

bronz I bronze

keménycserép. Jelezve talpán öt tornyos

63 cm

körpecsét, Façon szám: 7078, 36, 22

Jelezve a talapzat oldalán: K. Strobl

Zsolnay-factory, Pécs, around 1900, eosin glazed

Signed on the pedestal: K Strobl

pottery. Signed at the bottom with five-tower

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft Becsérték: 1 800 000 - 2 400 000 Ft Starting Price: 3636 € Estimation: 5455 - 7273 €

roundstamp, Façon formnumber: 7078, 36, 22 magas I high: 23, széles I wide: 16 cm Kikiáltási ár: 1 400 000 Ft Becsérték: 1 800 000 - 2 200 000 Ft Starting Price: 4242 € Estimation: 5455 - 6667 €

74

75


109 „Vihar” váza I „Storm” Vase Zsolnay-gyár, Pécs, 1900 körül, eosin mázas keménycserép, a vihar allegóriájának ábrázolásával. Jelezve talpán öt tornyos körpecsét, Façon-könyv szám: 6730 Oldalán enyhén restaurált Zsolnay-factory, Pécs, around 1900, eosin glazed pottery, with presentation of the allegory of the storm. Signed with five-tower roundstamp, Façon-

110

book formnumber: 6730

MAX JENSEN 1860-1908

Subtly restored on the side

Tenger I Sea

61 cm

olaj, vászon I oil on canvas 68 x 105 cm Jelezve balra lent I Signed left below:

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft

Kikiáltási ár: 280 000 Ft Becsérték: 500 000 - 600 000 Ft Starting Price: 848 € Estimation: 1515 - 1818 €

M. Jensen

Becsérték: 1 600 000 - 2 000 000 Ft Starting Price: 3636 € Estimation: 4848 - 6061 €

111 BOSZNAY ISTVÁN 1868-1944 Domboldal, 1913 Landscape with hills, 1913 olaj, vászon I oil on canvas 81 x 101 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Bosznay 913 Kikiáltási ár: 180 000 Ft Becsérték: 280 000 - 360 000 Ft Starting Price: 545 € Estimation: 850 - 1090 €

76

77


112

114

BÁLINT ENDRE 1914-1986

ORBÁN DEZSŐ 1884-1987

Kollázs, 1972 I Collage, 1972

Müncheni utcarészlet

monotípia, kollázs, papír

Münchener street view

monotype, collage on paper

olaj, fa I oil on wood

36 x 47,5 cm

41 x 32 cm

Jelezve hátoldalon

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Signed on the backside: Bálint Endre:

Orbán

Kollázs, Szombathely, K 78-45

Analógia:

Kikiáltási ár: 480 000 Ft

Kikiáltási ár: 650 000 Ft

Becsérték: 600 000 - 800 000 Ft

Becsérték: 800 000 - 1000 000 Ft

Starting Price: 1455 €

Starting Price: 1970 €

Estimation: 1820 - 2425 €

Estimation: 2424 - 3030 €

Bálint Endre: Linotípia, Savaria

Proviniencia I Provenance:

Múzeum Gyűjtemény, Szombathely,

2001-ig a Szombathelyi Savaria

Leltári szám G86.119 Photo©GARAS

Múzeum tulajdona, leltári szám: K

Kálmán

78-45

115 TORNYAI JÁNOS 1869-1936

113 NAGY ISTVÁN 1873-1937 Udvar I Yard szén, karton I carbon on wallboard 22 x 31 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Nagy I Kikiáltási ár: 200 000 Ft Becsérték: 300 000 - 400 000 Ft

Szobabelső I Enterior olaj, fa I oil on wood 28 x 25 cm Jelezve balra lent I Signed left below: Tornyai Kikiáltási ár: 160 000 Ft Becsérték: 240 000 - 300 000 Ft Starting Price: 485 € Estimation: 725 - 910 €

Starting Price: 605 € Estimation: 910 - 1210 €

78

79


116 BORNEMISZA GÉZA 1884-1966 Szoba afrikai szoborral, Budapest, 1914 Enterior with african statue, Budapest, 1914 olaj, vászon I oil on canvas 70 x 79 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Bornemisza Géza 1914 Kikiáltási ár: 2 400 000 Ft Becsérték: 4 000 000 - 5 000 000 Ft Starting Price: 7273 €

Bornemisza Géza egyike volt azoknak az úttörőknek, akik a huszadik század első évtizedében megalapozták a hazai modern festészetet. Az ő kereső-kutató tevékenységük nyomán virágzott ki a hazai modernizmus. A francia és a német kultúra határán egyensúlyozó magyar modernizmus képviselői, a századforduló festészeti forradalmait, a nyugat-európai művészi fejleményeket sajátosan egyéni és nemzeti sajátosságokat egyaránt felmutató ízekkel gazdagították. Bornemisza Nagybányán kezdte pályáját 1902-ben, mint Thorma János tanítványa és egészen 1909-ig szinte minden nyáron ott dolgozott, az első években még a szabadiskola növendékeként, 1908-tól pedig már az iskolán kívüli művészként. Első ízben 1903-ban járt Párizsban, ahol a híres Julian Akadémiára iratkozott be. Ez az iskola nem a müncheni akadémia mintájára működő merev intézmény volt, hanem némi korrektúra mellett modellt szolgáltatott, de legfőképp a világ minden tájáról idesereglő művészek eszmecseréjét segítette elő. Bornemisza itt ismerkedett meg a legfrissebb művészi próbálkozásokkal és eredményekkel. 1908-ban Perlrott Csaba Vilmossal együtt, az ekkor már igazi mesternek számító, ám még csak 39 éves Henri Matisse frissen megnyílt magániskolájához csatlakoztak, tíz másik, főként amerikai művésznövendékkel együtt. Bornemisza így emlékezett erről két évtizeddel később: „Jól emlékszem arra a lázas munkára, ami akkor egy kis körben szinte versengve folyt. A Cité Falguiére 14. és 7. tudnának erről mesélni sokat. Legendás szép idők ezek ma. Sokat ígérő magvetések ideje. Ismerjük személyesen Matisset, Picassot, Rousseaut, együtt járunk Matissehoz iskolába. Sorba kerül itt minden festői lehetőség megvitatása. Hol színben gondosan értékelt, hol ma formailag összefoglalt, holnap felbontott tanulmányok, estéről-estére rajzolás és croquis nap-nap mellett, majd modellek otthon, vagy tájkép, csendélet.” Matisse 1909-ben Bornemiszának kiadott bizonyítványában a következők olvashatók: „Én, alulírott bizonyítom, hogy Bornemisza Géza úr – aki mint tanítványom dolgozott műtermemben a múlt évben és az idén – kitűnt munkájának komolyságával és művészi tehetségével. Ennek igazolásául adom ezt a bizonyítványt. Henri Matisse, Paris, 1909. április 20.” Matisse, a mester 40 éves volt ekkor, Bornemisza pedig 25 esztendősen lett valóban kész művész. Bár már két évvel korábban bemutatkozott a budapesti Könyves Kálmán Szalon, híressé vált „Ifjúság” című kiállításán, de 1907-ig alkotott dolgait csak a művésszé érését előkészítő „tanulmányoknak” tartotta. Bornemisza 1909-ben csatlakozott a Nagybányát elhagyó, Iványi Grünwald Béla vezette festőtársasághoz, akik Kecskeméten próbáltak szerencsét. A kezdeti lelkesedésnek egy földrengés vetett véget, mely 1911. július 8-án rázta meg a várost és tette teljesen tönkre azt a freskót, melyen Iványi és Bornemisza éppen együtt dolgozott. S bár a falképeket ősszel újrafestették, de megélhetési okokból Bornemisza kénytelen volt felköltözni Budapestre, ahol a továbbiakban tanítványokat vállalva biztosította a megélhetését. A nyugodt alkotómunkának az első világháború vetett véget, melynek kitörését nem sokkal követően, 1914 őszén Bornemiszát is besorozták. A most aukcióra kerülő különleges Bornemisza-mű bizonyosan Budapesten, még a művész bevonulását megelőzően, 1914 első felében született. Egy ismert grafika feliratának tanusága szerint, a művész 1914 február végén még a francia Rivierán, Villefranche-ban volt, így a festmény születésének ideje tovább szűkíthető 1914 márciusa és júliusa közé. A nagyvonalú és elegáns kompozíción Matisse fauves korszakát követő dekoratív stílusának a hatása érzékelhető. A szobabelső egyik legfontosabb motívuma az a néger szobrocska, melyről a művész a következőket vallotta egy későbbi interjú során: „- Ez az én házamnak büszkesége, a nagy néger isten! - mutatja be Bornemisza Géza a kis faszobrot. Merev tartású néger nő áll kis talapzaton. [...] A néger istent Párizsból hoztam magammal. Eredeti!” Arra nézve pedig, hogy miért volt olyan fontos számára ez a fauves és a kubista festészet fejlődésének szempontjából is olyan sorsdöntő afrikai plasztika, a következőket nyilatkozta máshol: „Matisse nemcsak sok új dologgal gazdagította meg a mai művészet szókincsét, de minden kor és minden nép, még a barbárok értékeire is egészen új és vonzó módon rámutatott. A modern magyar művészet kialakulásában is van része.”

Rum Attila

Estimation: 12121 - 15152 €

80

81


117 MARGITAY TIHAMÉR 1859-1922 Belvárosi Dandy I Downtown dandy olaj, vászon I oil on canvas 60 x 46,5 cm Jelezve balra lent I Signed left below: Margitay

Kikiáltási ár: 340 000 Ft Becsérték: 440 000 - 550 000 Ft Starting Price: 1030 € Estimation: 1333 - 1667 €

118 MÜLLER ÁRPÁD 1961-2006 A lovak viadala, 1984 Battle of Horses, 1984 ceruza, papír I pencil on paper 34 x 23,5 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Müller 84 Kikiáltási ár: 180 000 Ft Becsérték: 300 000 - 400 000 Ft Starting Price: 545 € Estimation: 909 - 1212 €

82

Kézdi-Kovács Elemér, a híres tájképfestő, Kézdi-Kovács László fiaként, családon belül tanulhatta meg a festés technikáinak és a kompozícióalkotás mesterfogásait. 1918 és 1923 között a Képzőművészeti Főiskola tanulója volt, de már ezt megelőzően is kiállított a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon tárlatain. Az 1920-as és 1930-as évek legjelentősebb Szalon és a Független Művészek kiállításain is részt vett. Tanulmányutakat tett Londonban, Brüsszelben és Firenzében is. 1929-ben Szentendrén plein air tanulmányokat festett. A hazai művészeti életben nem csak alkotóként, hanem szervezőként is részt vett, 1933-tól a Nemzeti Szalon titkára volt. A családi hagyományokat követve korai művei között számos tájképet találhatunk, de bibliai témájú jeleneteket és kora társasági életének jellegzetességeit is szívesen megfestette. 1951-ben New Yorkba költözött. Halálának éve egy külföldi archívum segítségével datálható 1976-ra. A Lovagló társaság című festmény egy olyan társasági eseményt jelenít meg, mely hagyományosan az előkelő státuszúak igen közkedvelt időtöltésének számított. A kompozíció érdekessége, hogy keletkezése összeköthető Kézdi-Kovács Elemér egy nagyobb méretű alkotásával, az 1932-1937 közé datált Vadásztársaság című művel. Ezen a műalkotáson a többtagú lovas társaság mellett vadászkutyás csoport ábrázolása is látható. Az aukción szereplő festmény egy kisebb vásznon ugyan, de az említett kép előkelő társaságának férfi és hölgy tagjait mutatja be, több részletében is hasonló pozícióban és ruhaviselettel. Ez a jelenet sokkal dinamikusabb a nagyobb méretű változatnál, így feltételezhető, hogy egyfajta változata, továbbgondolása a korábbi vadász jelenetet ábrázoló festmény felső harmadának. Sipos Tünde

119 KÉZDI KOVÁCS ELEMÉR 1898-1976 Lovagló társaság I Horse riding company olaj, vászon I oil on canvas 80 x 100 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Kézdi Kovács E

Kikiáltási ár: 650 000 Ft Becsérték: 800 000 - 1 000 000 Ft Starting Price: 1970 € Estimation: 2424 - 3030 €

83


121 FARAGÓ GÉZA 1877-1928 Kalácstánc I Cake walk gouache, karton I gouache on cardboard 31 x 16,5 cm Jelezve: balra lent I Signed left below: FG Jelezve jobbra fent I Signed upper right: Cake Walk

Kikiáltási ár: 260 000 Ft Becsérték: 300 000 - 400 000 Ft Starting Price: 788 € Estimation: 909 - 1212 €

122 JÁRITZ JÓZSA 1893-1986 Masnis kislány babával I Girl with doll olaj, vászon I oil on canvas 92 x 72,5 cm Jelzés nélkül I Not signed

Kikiáltási ár: 260 000 Ft Becsérték: 380 000 - 440 000 Ft

120 FARAGÓ GÉZA 1877-1928 Sárga ruhás lány, 1913 körül Yellow dress girl, around 1913 olaj, vegyes technika, karton oil, mixed technique on cardboard 75 x 54,5 cm Jelezve balra lent I Signed left below: Faragó Géza Kikiáltási ár: 1 600 000 Ft Becsérték: 3 000 000 - 4 000 000 Ft Starting Price: 4848 € Estimation: 9091 - 12121 €

84

Starting Price: 788 €

„Faragó Sárgaruhás lánya a hatalmas, feltűnő fekete szalagcsokorral, a virágos kalapkölteménnyel, kihívó pillantásával és a kacéran tartott cigarettával tökéletes példája a társadalmi konvenciók béklyói alól szabadulni vágyó, saját érzéki vonzerejével tisztában lévő és azt tudatosan használó modern fiatal lánynak. A motívum ezekben az években, a női egyenjogúságért küzdő feminizmus élénk társadalmi vitákat kiváltó korszakában sokkal többet jelentett, mint egy újszerű, izgalmas és erotikus asszociációkat keltő tevékenység művészi ábrázolása. A nyilvánosan dohányzó hölgyek egy része persze nem vágyott többre, mint a férfiak figyelmének felkeltésére, de a lazuló erkölcsben rejlő csáberőn, az ajkakra irányított figyelmen, a mozdulatokba rejtett huncut elegancián túl mindennek mélyebb és messzebbre vezető következménye is volt.” (részlet Molnos Péter: Faragó Géza – Az új női ideál festője. In.: A csábítás fegyvere. Szerk.: Molnos Péter. Budapest, 2018.)

Estimation: 1152 - 1333 €

85


123 SIKUTA GUSZTÁV 1919-1985 Csendélet I Still life olaj, farost I oil on plywood 69 x 47 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Sikuta

125 ANNA MARGIT 1913-1991 Piros esernyő I Red umbrella tempera, papír I gouache on paper 46 x 62,5 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Kikiáltási ár: 650 000 Ft

Anna Margit

Becsérték: 800 000 - 1 000 000 Ft Starting Price: 1970 € Estimation: 2425 - 3030 €

Kiállítva I Exhibited: Képcsarnok Vállalat, leltári szám 2601

86

Kikiáltási ár: 800 000 Ft Becsérték: 1 200 000 - 1 500 000 Ft Starting Price: 2424 € Estimation: 3636 - 4545 €

124

126

BÁLINT ENDRE 1914-1986

GADÁNYI JENŐ 1896-1960

Angyal, 1968 I Angel, 1968

Tájkép, 1947 I Landscape, 1947

olaj, fa I oil on wood

olaj, vászon I oil on canvas

15 x 15 cm

60 x 89 cm

Jelezve a hátoldalon I Signed on the

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

backside: Bálint 968

Gadányi Jenő

Kikiáltási ár: 550 000 Ft

Kikiáltási ár: 500 000 Ft

Becsérték: 700 000 - 800 000 Ft

Becsérték: 600 000 - 800 000 Ft

Starting Price: 1667 €

Starting Price: 1515 €

Estimation: 2121 - 2424 €

Estimation: 1818 - 2424 €

87


127

129

SCHEIBER HUGÓ 1873-1950

SCHEIBER HUGÓ 1873-1950

Széken könyöklő férfi I Sitting man

Önarckép I Self portrait

tempera, pasztell, papír

pasztell, papír I pastel on paper

tempera, pastel on paper

49 x 33 cm

60 x 42,5 cm

Jelezve jobbra fent I Signed right above:

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Scheiber H

Scheiber H. Kikiáltási ár: 550 000 Ft

Kikiáltási ár: 380 000 Ft

Becsérték: 700 000 - 900 000 Ft

Becsérték: 500 000 - 700 000 Ft

Starting Price: 1667 €

Starting Price: 1152 €

Estimation: 2121 - 2727 €

Estimation: 1515 - 2121 €

128

130

BIHARI SÁNDOR 1855-1906

MEDNYÁNSZKY LÁSZLÓ 1852-1919

Férfi portré I Portrait of man

Kalapos férfi az asztalnál

pasztell, papír I pastel on paper

Man in hat at the table

49,5 x 41 cm

vegyestechnika, papír

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

mixed technique on paper

Bihari Sándor

25 x 31 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Mednyánszky

88

Kikiáltási ár: 160 000 Ft

Kikiáltási ár: 260 000 Ft

Becsérték: 240 000 - 340 000 Ft

Becsérték: 400 000 - 500 000 Ft

Starting Price: 485 €

Starting Price: 788 €

Estimation: 727 - 1030 €

Estimation: 1212 - 1515 €

89


131

133

MEDNYÁNSZKY LÁSZLÓ 1852-1919

Kikiáltási ár: 1 600 000 Ft

IFJ. MARKÓ KÁROLY 1822 - 1891

Kikiáltási ár: 1 400 000 Ft

Patak parton I On riverside

Becsérték: 2 400 000 - 3 400 000 Ft

Vándor az itáliai tájban

Becsérték: 1 800 000 - 2 200 000 Ft

olaj, vászon I oil on canvas

Starting Price: 4848 €

Wanderer in italian landscape

Starting Price: 4242 €

16 x 21 cm

Estimation: 7273 - 10303 €

olaj, vászon I oil on canvas

Estimation: 5455 - 6667 €

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

37 x 60 cm

Mednyánszky

Jelezve jobbra lent I Signed right below: C Markó

132

134

NEOGRÁDY LÁSZLÓ 1896-1962

FÁY ALBERT 1810-1880

Téli fák I Winter trees

Sárgadinnyés csendélet, 1853

olaj, vászon I oil on canvas

Still life with melon, 1853

69 x 55 cm

olaj, vászon I oil on canvas

Jelezve balra lent I Signed left below:

60,5 x 76 cm

Neogrády László

Jelezve balra lent I Signed left below: 1853. Fáy Alb fest

90

Kikiáltási ár: 340 000 Ft

Kikiáltási ár: 650 000 Ft

Becsérték: 400 000 - 500 000 Ft

Becsérték: 1 000 000 - 1 200 000 Ft

Starting Price: 1030 €

Starting Price: 1970 €

Estimation: 1212 - 1515 €

Estimation: 3030 - 3636 €

91


135

137

PIERRE-JULES MÊNE 1810-1879

VASTAGH GÉZA 1866-1919

Krokodil és párduc harca

Oroszlánpár a sziklán

Fight of crocodile and panther

Lion couple on the rock

bronz I bronze

olaj, vászon I oil on canvas

18 cm

32 x 52 cm

Jelezve a talapzaton I Signed on the

Jelezve jobbra lent és jelezve hátoldalon

pedestal: P J Mene

Signed right below and on the back-side:

Kikiáltási ár: 480 000 Ft

V G és Vastagh Géza

Becsérték: 600 000 - 800 000 Ft

Kikiáltási ár: 440 000 Ft

Starting Price: 1455 €

Becsérték: 550 000 - 650 000 Ft

Estimation: 1818 - 2424 €

Starting Price: 1333 € Estimation: 1667 - 1970 €

136

138

VASTAGH GÉZA 1866-1919

NEOGRÁDY ANTAL 1861-1942

Tanulmányrajz oroszlánokhoz

Téli rókavadászat I Fox hunting in winter

Lion studies

olaj, karton I oil on cardboard

ceruza, papír I pencil on paper

40 x 40 cm

26 x 38,5 cm

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Jelezve balra fent I Signed left above:

Neogrády A

Vastagh Géza Kikiáltási ár: 180 000 Ft

Kikiáltási ár: 180 000 Ft

Becsérték: 240 000 - 340 000 Ft

Becsérték: 300 000 - 400 000 Ft

Starting Price: 545 €

Starting Price: 545 €

Estimation: 727 - 1030 €

Estimation: 909 - 1212 €

Hátoldalán jelezve I Signed backside: Lórinak nagy szeretettel 40 éves szülinapjára emlékül: Anyu és Apu 1993. I. 24.

92

93


141 LÉON JEAN PETUA 1846-1920 Férfi akt, 1879 I Man nude, 1879 olaj, vászon I oil on canvas 75 x 80 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: L Petua Jelezve balra lent I Signed left below: 1879, Hátoldalon I On the backside: „A lányomnak Marie-nak Nöeltől” („A ma fille Marie Nöel 1917”) L Petua

Kikiáltási ár: 280 000 Ft Becsérték: 500 000 - 700 000 Ft Starting Price: 848 € Estimation: 1515 - 2121 €

139 PAP EMIL 1884-1955

Kikiáltási ár: 480 000 Ft

Női akt macskával I Female nude with cat

Becsérték: 600 000 - 800 000 Ft

olaj, vászon I oil on canvas

Starting Price: 1455 €

80 x 90 cm

Estimation: 1818 - 2424 €

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

142 KARLOVSZKY BERTALAN 1858-1938

Pap Emil

Női félakt I Female nude

140 SZÁNTHÓ MÁRIA 1897-1998 Nő hegedűvel I Lady with violin

olaj, fa I oil on wood 53 x 45 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Karlovszky Bertalan

olaj, vászon I oil on canvas 86 x 70 cm Jelezve balra lent I Signed left below: Szánthó Mária Kikiáltási ár: 380 000 Ft

Kikiáltási ár: 420 000 Ft Becsérték: 600 000 - 800 000 Ft Starting Price: 1273 € Estimation: 1818 - 2424 €

Becsérték: 500 000 - 600 000 Ft Starting Price: 1152 € Estimation: 1515 - 1818 €

Kiállítva I Exhibited: Országos Magyar Képzőművészeti Társulat kiállítása 1939

94

95


143

144

GÓTH IMRE 1893-1982

FRANK FRIGYES 1890-1976 Extázis, 1956 I Ecstasy, 1956

Pihenő női akt, 1927 Resting female nude, 1927 olaj, vászon I oil on canvas 79 x 100 cm Jelezve jobbra fent I Signed right above:

96

21,5 x 18 cm Jelezve balra lent I Signed left below: Frank F Extázis

Imre Góth, 1927

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Kikiáltási ár: 1 800 000 Ft

Kikiáltási ár: 100 000 Ft

Becsérték: 3 000 000 - 4 000 000 Ft

Becsérték: 160 000 - 200 000 Ft

Starting Price: 5455 €

Starting Price: 303 €

Estimation: 9091 - 12121 €

Estimation: 485 - 605 €

1956 szept.

A szegedi születésű, majd a húszas évektől külföldön élő Góth Imre A Pihenő női akt című kvalitásos festménye a művész berlini alkotói korszakában készült. A kifejezetten szép testű, meztelen fiatal nő hátát vöröses színű párnának támasztva, szemeit lehunyva egy kék takaróval borított ágyon fekszik. Az elválasztott hajat viselő nő testére balról esik a fény, miáltal testének szinte minden részlete láthatóvá válik. Különös hangsúlyt kap a finom ecsetvonásokkal, lágy színekkel ábrázolt személy bal karja és teste között pirosas-sárgás fedlapú könyv. A festmény azt sugallja, hogy a könyvben olvasottakon elmélázva merült álomba a pokrócon fekvő modell. Góth Imre mesterien bánik a fény-árnyék hatással, gondot fordít az ábrázolt arcának, testének üdén plasztikus megjelenítésére, miáltal kompozíciója bukolikus derűt sugározva tesz kedvező benyomást a festmény szemlélőjére. A budapesti Képzőművészeti Akadémián Réti István és Balló Ede tanítványaként képzést kapó művész 1916-ban Szegeden nyert művészeti díjat, majd külföldi működésének színhelyein aratott jelentős sikereket. Góth Imre művei a szegedi Móra Ferenc Múzeum és a BTM Fővárosi Képtár anyagában találhatók meg. Carl László (1923-2013) svájci-magyar műgyűjtő előbb Budapesten, majd Veszprémben bemutatott kollekciójában találkoztunk Góth Imre figyelemreméltó műveivel, illetve néhány évvel ezelőtt aukcióra került Art deco szépség, 1928 kapcsán került Góth Imre működése a hazai műértő közönség érdeklődésének fókuszába. Robert Waterhouse angol művészeti író a két világháború között Nagy-Britanniában menedéket találó magyar képzőművészekről Manchesterben 2018-ban megjelent Their Safe Haven című könyvében foglalkozik behatóan a zsidó ősökkel rendelkező, az első világháborúban pilótaként harcoló Góth Imre angliai munkásságával. A Berlinben, majd a harmincas évek közepétől Londonban portré- és aktfestésre szakosodott, finom ecsetű mester mindkét választott hazájának legfelsőbb köreitől kapott megbízásokat és felvételt nyert a londoni Royal Academy és Royal Society of Portrait Painter társaságokba. A festőművész Korda Sándor, alias Sir Alexander Korda London Films vállalatának is dolgozott, de - mint Waterhouse kutatásaiból tudható - számos ipari szabadalom is fűződik nevéhez. Góth Imre több országra kiterjedő működésének igazi gyöngyszeme került a Bodó Galéria és Aukciósház második árverésére.

akvarell, papír I watercolor on paper

145 BRUCK MIKSA 1863-1920 Női akt I Female nude olaj, karton I oil on cardboard 32,5 x 23 cm Jelezve balra lent I Signed left below: Bruck Miksa

Kikiáltási ár: 100 000 Ft Becsérték: 140 000 - 180 000 Ft Starting Price: 300 € Estimation: 425 - 545 €

Matits Ferenc

97


146

148

MOLNÁR C PÁL 1894-1981

SCHEIBER HUGÓ 1873-1950

Mediterrán tájkép

Vitorlások I Sailors

Mediterranean landscape

gouache, pasztell, papírlemezen

olaj, karton I oil on cardboard

gouache, pastel on paperboard

35 x 50 cm

68 x 45 cm

Jelezve balra lent I Signed left below:

Jelezve balra lent I Signed left below:

MCP

Scheiber H.

Kikiáltási ár: 180 000 Ft

Kikiáltási ár: 700 000 Ft

Becsérték: 240 000 - 300 000 Ft

Becsérték: 900 000 - 1 100 000 Ft

Starting Price: 545 €

Starting Price: 2121 €

Estimation: 727 - 909 €

Estimation: 2727 - 3333 €

147 SCHEIBER HUGÓ 1873-1950 Pipázó juhász I Sheperd with pipe vegyes technika, papír mixed technique on paper 50 x 39,5 cm

149

Jelezve a galléron I Signed on the collar:

MAGYAR MANNHEIMER GUSZTÁV

Scheiber H

1859-1937

Kikiáltási ár: 460 000 Ft Becsérték: 700 000 - 900 000 Ft Starting Price: 1394 € Estimation: 2121 - 2727 €

Női akt (Jupiter és Io) I Female nude olaj, vászon I oil on canvas 85,5 x 61 cm Jelezve balra lent I Signed left below: Magyar Mannheimer Kikiáltási ár: 120 000 Ft Becsérték: 200 000 - 300 000 Ft Starting Price: 364 € Estimation: 606 - 909 €

98

99


„Elsőéves főiskolai növendék koromban, nyáron készült festményeimet bemutattam mesteremnek, Vaszary Jánosnak. Megvallom, féltem. Féltem előtte, mert nem voltam biztos abban, hogy lehet-e így festeni, ilyen mélyről és ilyen külön világból elővarázsolni mondanivalómat? Döntő pillanat volt. Azért is döntő, mert előzőleg egy másik mester szánalmasan és lekicsinylőleg nyilatkozott munkáimról. Vaszary János, aki robusztus vitalitású, dinamikus egyéniség volt, halkan megszólalt: “Maga a szférákban jár, egy külön, szép világban él, senki ne próbálja utánozni, mert ez az Öné!” Megkaptam a fémjelzést munkáimra és ezek a szavak, ez a szeretetteljes megértés, bátorítás és támasz volt nehéz napjaimban.” – emlékezett Klie Zoltán művészi indulásáról, Lóránth László Paletta című interjú kötetében. A pályakezdő művészt 1922 őszén vették fel az Országos Magyar Képzőművészeti Főiskolára. Az ezt követő első nyáron a főiskola pécsi művésztelepén dolgozott, melyet ekkor Csók István vezetett. A lekicsinylően nyilatkozó mester tehát Csók volt, az említett időpont pedig 1923 nyara. A Klie Zoltán hagyatékában fennmaradt archív műtágyfotók között van egy ruhátlan női alakokat ábrázoló tájkép, melynek a hátoldalán a következő feliratok olvashatóak: „Pécsi Művésztelep”, „mgt”, „első éves”. A csupán fekete-fehér fotón megmaradt, talán lappangó, talán már meg is semmisült mű, minden kétséget kizáróan Klie sajátkezű, 1923-ban a pécsi művésztelepen született alkotása. A fotón megjelenő nőalakok minden tekintetben az Ópiumszívó testvérei, párdarabjai. E szerencsésen fennmaradt fotó alapján, az Ópiumszívó datálása is 1923-ra pontosítható. A fiatal Klie Zoltánt, pályája legelején mestere, Vaszary János hatására érintette meg az ópiumszívás témája, hogy egyetlen mű erejéig e területre kalandozzon. A korai képe igazi kuriózum és remek reprezentánsa a pályakező művész, már első éves főiskolás korában egyértelműen megmutatkozó, kimagasló tehetségének.

Rum Attila

Analógia:

Analógia:

Raphael Kirchner: Opium smoker

Vaszary János: Ópiumszívó nő, reprodukálva Nyugat

(Lelée) Boston Museum

1930. 8. szám

150 KLIE ZOLTÁN 1897-1992

Reprodukálva I Reproduced:

Ópiumszívó, 1923 I Opium smoker, 1923

Kopócsy Anna: Klie Zoltán A kozmikus

olaj, vászon I oil on canvas

festő, Budapest, Magánkiadás, 2005,

71 x 100,5 cm

17. (15. kép) ; Kieselbach Galéria Ajánló

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Katalógus - Válogatott remekművek, 2012.

Klie

február (katalógus 130.)

Kikiáltási ár: 2 200 000 Ft Becsérték: 4 000 000 - 5 000 000 Ft Starting Price: 6665 €

Kiállítva I Exhibited: Remekművek Tiepolotól Derkovits Gyulától, Kieselbach Galéria 2012.

Estimation: 12120 - 15150 €

100

101


102

151

153

NEOGRÁDY ANTAL 1861-1942

SCHEIBER HUGÓ 1873-1950

Hölgy a tengerparton I Lady by the sea

Vitorlás a tengeren I Sailboat on the sea

olaj, vászon I oil on canvas

akvarell, papír I watercolor on paper

75 x 100 cm

37 x 40,5 cm

Jelezve balra lent I Signed left below:

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Neogrády

Scheiber

Kikiáltási ár: 240 000 Ft

Kikiáltási ár: 800 000 Ft

Becsérték: 300 000 - 400 000 Ft

Becsérték: 1 200 000 - 1 600 000 Ft

Starting Price: 727 €

Starting Price: 2424 €

Estimation: 909 - 1212 €

Estimation: 3636 - 4848 €

152

154

BERKES ANTAL 1874-1938

LITKEI JÓZSEF 1924-1988

Budapesti városkép I Budapest cityscape

Balatonpart I Coast of the Balaton lake

olaj, karton I oil on cardboard

olaj,vászon I oil on canvas

39,5 x 51,5 cm

100 x 130 cm

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Jelezve balra lent I Signed left below:

Berkes A

Litkei J

Kikiáltási ár: 120 000 Ft

Kikiáltási ár: 380 000 Ft

Becsérték: 180 000 - 240 000 Ft

Becsérték: 500 000 - 600 000 Ft

Starting Price: 364 €

Starting Price: 1152 €

Estimation: 545 - 727 €

Estimation: 1515 - 1818 €

103


155

157

KMETTY JÁNOS 1889-1975

BRUCK LAJOS 1846-1910

Budavár látképe I View of Buda Castle

Részlet a magyar király palotájából,

akvarell papír I watercolor on paper

Budapest I Detail of the Buda Castle

24 x 32 cm

olaj, karton I oil on cardboard

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

67 x 48,5 cm

Kmetty

Jelezve jobbra lent I Signed right below: Bruck Lajos Jelezve a hátoldalon Signed on the backside:

Kikiáltási ár: 240 000 Ft

részlet a magyar király palotájából

Becsérték: 340 000 - 440 000 Ft Starting Price: 727 € Estimation: 1030 - 1333 €

Kikiáltási ár: 380 000 Ft Becsérték: 500 000 - 600 000 Ft Starting Price: 1152 € Estimation: 1515 - 1818 €

104

156

158

TURMAYER SÁNDOR 1879-1953

LAKATOS ARTÚR 1880-1968

Duna korzó, Budapest

Ősz a Gellért-hegyen

Danube esplanade, Budapest

Autumn on the Gellért-hill

olaj, vászon I oil on canvas

olaj, karton I oil on cardboard

40,5 x 50 cm

52,5 x 65,5 cm

Jelezve balra lent I Signed left below:

Jelezve balra lent I Signed left below:

Turmayer

Lakatos A

Kikiáltási ár: 220 000 Ft

Kikiáltási ár: 340 000 Ft

Becsérték: 280 000 - 320 000 Ft

Becsérték: 440 000 - 550 000 Ft

Starting Price: 667 €

Starting Price: 1030 €

Estimation: 848 - 970 €

Estimation: 1333 - 1667 €

105


159

160

KÉMÉNDY JENŐ 1860-1925

FRIEDRICH SCHALLER 1812-1899

Szerelmespár erdei sétán, 1888

Készülődés a karneválra, 1860

Lovers in forest, 1888

Preparing for the carnival, 1860

olaj, fa I oil on wood

olaj, vászon I oil on canvas

18 x 11 cm

52 x 45 cm

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Jelezve balra lent I Signed left below:

Kéméndy Jenő München 1888

F. Schaller 1860

Kikiáltási ár: 340 000 Ft

Kikiáltási ár: 480 000 Ft

Becsérték: 500 000 - 600 000 Ft Starting Price: 1030 € Estimation: 1515 - 1818 €

Becsérték: 600 000 - 800 000 Ft Starting Price: 1455 € Estimation: 1818 - 2424 €

161 19. SZÁZADI EURÓPAI FESTŐMŰVÉSZ WOLFF JELZÉSSEL EUROPEAN PAINTER 19TH CENTURY WITH WOLFF SIGN A csábító, 1870 I The Seductive, 1870 olaj, vászon I oil on canvas 87 x 69 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below:

162 KISS ALAJOS 1857-1929 Gyermekportré, 1893 I Portrait of a boy, 1893 olaj, vászon I oil on canvas

Wolff 1870

135 x 78 cm

Kikiáltási ár: 550 000 Ft

F Kiss Alajos 1893

Becsérték: 700 000 - 900 000 Ft

Jelezve balra lent I Signed left below:

Starting Price: 1667 €

Kikiáltási ár: 400 000 Ft

Estimation: 2121 - 2727 €

Becsérték: 600 000 - 800 000 Ft Starting Price: 1210 € Estimation: 1820 - 2425 €

106

107


163

165

KOMÁROMI KACZ ENDRE 1880-1969

DELPHIN ENJOLRAS 1857-1945

Mesedélután I Fairy tale afternoon

Levelet olvasó hölgy I Letter reading lady

olaj, vászon I oil on canvas

olaj, vászon I oil on canvas

60 x 80 cm

73 x 54 cm

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Jelezve balra lent I Signed left below:

Komáromi Kacz E

D Enjolras

Kikiáltási ár: 280 000 Ft

Kikiáltási ár: 1 600 000 Ft

Becsérték: 340 000 - 440 000 Ft

Becsérték: 2 400 000 - 3 400 000 Ft

Starting Price: 848 €

Starting Price: 4848 €

Estimation: 1030 - 1333 €

Estimation: 7273 - 10303 €

164 RAINERNÉ ISTVÁNFFY GABRIELLA 1875-1964 Macska család I Cat family olaj, vászon I oil on canvas 56 x 68 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Rainer-Istvánffy Gabriella Kikiáltási ár: 280 000 Ft Becsérték: 400 000 - 500 000 Ft Starting Price: 848 € Estimation: 1212 - 1515 €

108

Delphin Enjorlas festőművész 1857-ben született Coucouronban, Franciaországban. Akvarellfestészeti tanulmányokat végzett Gaston Gérardnál az “Ecole de Dessin de la Ville de Paris” – ban, később Jean-Léon Gérôme keze alatt tanult a BeauxArts-ban. Fiatal művészként többnyire tájképek foglalkoztatták. Kiforrott festőként talált rá művészetének vezérfonalára a női zsánerportrékra, ezek az életképek hozták meg számára a világsikert. Olaj és pasztell festményein leggyakrabban fiatal elegáns hölgyeket ábrázolt olvasás, virágrendezés, öltözködés közben, illetve finom boudoir jeleneteket. Sugárzó, fiatal modelljeit elegáns szalonenteriőrökbe helyezte, félhomályban megfestve gyakran lámpafény mellett ábrázolta. Alkalomszerűen festett erotikus tartalmú, érzéki zsánerportrékat is. 1890-től kezdve állított ki a Párizsi Szalonban, majd csatlakozott a Francia művészek társaságához. Művei megtalálhatók olyan közgyűjteményekben, mint a Musée du Puy, illetve a Musée Calvet d’Avignon. Nagy Zsófia Nóra

109


167 EMILE GODCHAUX 1860-1938 Szilvás csendélet kancsóval Still life with plum and jug olaj, vászon I oil on canvas 125 x 83 cm Jelezve balra lent I Signed left below: Godchaux Kikiáltási ár: 850 000 Ft Becsérték: 1 200 000 - 1 400 000 Ft Starting Price: 2576 € Estimation: 3636 - 4242 €

166 EMILE GODCHAUX 1860-1938

168

Cseresznyés csendélet kancsóval

SZÜLE PÉTER 1886-1944

Still life with cherries and jug

Pihenő asszony piros kendővel

olaj, vászon I oil on canvas

Resting lady with red scarf

125 x 83 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below:

olaj, vászon I oil on canvas

Godchaux

120 x 50 cm

Kikiáltási ár: 850 000 Ft

Szüle

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Becsérték: 1 200 000 - 1 400 000 Ft Starting Price: 2576 €

Kikiáltási ár: 160 000 Ft

Estimation: 3636 - 4242 €

Becsérték: 300 000 - 400 000 Ft Starting Price: 485 € Estimation: 909 - 1212 €

Szüle Péter festménye egy korabeli családi fotón

110

Franciszek Teodor Ejsmond lengyel festőművész és illusztrátor 1859-ben született, kezdetben a varsói majd a müncheni Képzőművészeti Akadémián tanult, ahol Benczúr Gyula és Wagner Sándor voltak a mesterei. Jelentős nemzetközi ismertséget szerzett, többször állított ki a müncheni Glaspalastban. Európai sikereit követően hazatért Lengyelországba és a Lengyel Művészeti Társaság elnöke lett. Művészetére a müncheni akadémizmus magas színvonalú zsánerfestészete jellemző, művei között gyakoriak a lengyel falvak házainak enteriőrjében ábrázolt kedves családi jelenetek. A gyermekek és a család okozta öröm és boldogság ábrázolása változatos képi kompozíciókban, alaposan kidolgozott csendéletszerű részletezéssel. Műalkotásai többek között a krakkói, varsói nemzeti múzeumok gyűjteményében és a lvivi Nemzeti Galériában is megtalálhatók. Árverésünkre került műalkotása a Családi körben is egy lengyel falusi házba enged bepillantást, ahol a pipázó édesapa érdeklődve hallgatja gyermekeit felesége körében. A festmény elrendezése, részletgazdagsága leginkább a szintén müncheni akadémián képzett Kéméndy Jenő árverésünkön szereplő Konyhában című festményével hozható párhuzamba. Nagy Zsófia Nóra

169 FRANCISZEK TEODOR EJSMOND 1859 - 1931 Családi délután I Family afternoon olaj, fa I oil on wood 33 x 43 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: F Ejsmond Kikiáltási ár: 1 800 000 Ft Becsérték: 3 400 000 - 5 000 000 Ft Starting Price: 5455 € Estimation: 10303 - 15152 €

111


171 OWEN MERTON 1887-1930

Kikiáltási ár: 500 000 Ft

Virágcsendélet párban

Becsérték: 600 000 - 800 000 Ft

Flower still-life (in pair)

Starting Price: 1515 €

olaj, fa I oil on wood

Estimation: 1818 - 2424 €

21 x 15 cm Jelezve balra lent I Signed left below: H. Merton

172 HENCZNÉ DEÁK ADRIENNE 1890-1956

170

Szegfűcsokor üvegvázában Carnations bouquet in glass vase

VAJDA ZSIGMOND 1860-1931

olaj, vászon I oil on canvas

Ülő lány kutyával, 1884

80 x 60cm

Sitting girl with dog, 1884

Jelezve középen lent

olaj, vászon I oil on canvas

Signed in the middle below:

150 x 110 cm

Henczné Deák Adrienne

Jelezve balra lent I Signed left below: Vajda Zs. 1884 Kikiáltási ár: 550 000 Ft Becsérték: 700 000 - 900 000 Ft

Kikiáltási ár: 280 000 Ft Becsérték: 340 000 - 440 000 Ft Starting Price: 848 € Estimation: 1030 - 1333 €

Starting Price: 1667 € Estimation: 2121 - 2727 €

112

113


175 173 BERKES ANTAL 1874-1938 Itatás I Watering olaj, vászon I oil on canvas 55,5 x 68 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Berkes A

Kikiáltási ár: 220 000 Ft Becsérték: 320 000 - 360 000 Ft Starting Price: 665 € Estimation: 970 - 1090 €

VASTAGH GÉZA 1866-1919 Brahma tyúk, 1896 Brahma chicken, 1896 akvarell, karton watercolor on cardboard 29,5 x 22,5 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Vastagh Géza 1896 Kikiáltási ár: 220 000 Ft Becsérték: 240 000 - 340 000 Ft Starting Price: 667 € Estimation: 727 - 1030 €

174 ROMEK ÁRPÁD 1883-1960 Csendélet citrommal I Still life with lemon olaj, vászon I oil on canvas 80 x 60 cm

176

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

PÁLLIK BÉLA 1845-1908

Romek Árpád

Borjú, 1889 I Calf, 1889 olaj, fa I oil on wood

Kikiáltási ár: 160 000 Ft Becsérték: 240 000 - 300 000 Ft Starting Price: 485 €

21,5 x 30 cm Jelezve balra fent I Signed left above: Pállik Béla Tata, 1889

Estimation: 727 - 909 € Kikiáltási ár: 140 000 Ft Becsérték: 160 000 - 240 000 Ft Starting Price: 425 € Estimation: 485 - 725 €

114

115


177 TÓTH MENYHÉRT 1904-1980

Kikiáltási ár: 480 000 Ft

Tyúkanyó I Hen

Becsérték: 600 000 - 800 000 Ft

olaj, papír I oil on paper

Starting Price: 1455 €

27 x 42 cm

Estimation: 1818 - 2424 €

Jelezve jobbra lent I Signed right below: TM Hátoldalon I backside: Tóth Menyhért Alapítvány igazolás

178 KUNFFY LAJOS 1869-1962 Tuniszi utca I Street in Tunis olaj, vászon I oil on canvas 38 x 45 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Kunffy Kikiáltási ár: 220 000 Ft Becsérték: 300 000 - 400 000 Ft Starting Price: 667 € Estimation: 909 - 1212 €

116

179 BALÁZS JÁNOS 1905-1977 Önarckép (Cigarettázó férfi), 1975 Self portrait with cigarette, 1975 olaj, farost I oil on plywood 47 x 39 cm Jelezve jobbra lent: Balázs János, 1975 Kikiáltási ár: 850 000 Ft

Aukcionálva I Auctioned:

Becsérték: 1 600 000 - 2 000 000 Ft

Bizományi Áruház Vállalat 45.

Starting Price: 2576 €

képaukció 1978, 169. tétel

Estimation: 4848 - 6061 €

117


180 GARABUCZY ÁGNES 1936Napraforgók, 1975 I Sunflowers, 1975 olaj, vászon I oil on canvas 80 x 60 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Garabuczy

Kikiáltási ár: 80 000 Ft Becsérték: 120 000 - 140 000 Ft Starting Price: 240 € Estimation: 364 - 425 €

Aukcionálva I Auctioned: Képcsarnok Vállalat árverés, 1975ben, 5053-as leltári számon.

181 ZSOLNAY MATTYASOVSZKY JÚLIA 1856-1950 Napraforgók, 1915 I Sunflowers, 1915 olaj, vászon I oil on canvas 64,5 x 33 cm Jelezve balra lent I Signed left below: ZS J 1915 Kikiáltási ár: 200 000 Ft Becsérték: 300 000 - 400 000 Ft Starting Price: 605 € Estimation: 910 - 1210 €

182 TÓTH MENYHÉRT 1904-1980 Virágcsendélet I Flower still life olaj, karton I oil on cardboard 70 x 47,5 cm Jelzés nélkül I Not signed Kikiáltási ár: 650 000 Ft Becsérték: 900 000 - 1400 000 Ft Starting Price: 1970 € Estimation: 2727 - 4242 €

118

119


183 BŐHM LIPÓT 1916-1995 Színes virágcsendélet Colorful flower still life olaj, farost I oil on plywood 60 x 50 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Poldi Kikiáltási ár: 100 000 Ft Becsérték: 160 000 - 220 000 Ft Starting Price: 303 € Estimation: 485 - 667 €

Kiállítva I Exhibited: Képcsarnok, Csokor címmel, 578. tétel

184 SIKUTA GUSZTÁV 1919-1985 Asztali csendélet I Still life olaj, falemez I oil on panel 60 x 80 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Sikuta

Kikiáltási ár: 180 000 Ft Becsérték: 240 000 - 340 000 Ft Starting Price: 545 € Estimation: 727 - 1030 €

120

121


186 SZÁSZ ENDRE 1926-2003

Kikiáltási ár: 280 000 Ft

Éjjel és Nappal I Night and Day

Becsérték: 400 000 - 600 000 Ft

vegyes technika, karton

Starting Price: 850 €

mixed technique on cardboard

Estimation: 1210 - 1820 €

25,5 x 56,5 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Szász Endre

187 VEREBICS KATALIN 1980Öntest festmény 03, 2010

185 LAKNER LÁSZLÓ 1936Kollázs, 1965 I Collage, 1965 vegyes technika, karton mixed technique on cardboard

Self body painting 03, 2010 olaj, vászon I oil on canvas 90 x 90 cm Jelezve a hátoldalon I Signed on the backside: Verebics Katalin 2010 Öntestfest 03.

59 x 72 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Kikiáltási ár: 400 000 Ft

Lakner 965

Becsérték: 550 000 - 650 000 Ft

Kikiáltási ár: 480 000 Ft Becsérték: 600 000 - 800 000 Ft

Starting Price: 1212 € Estimation: 1667 - 1970 €

Starting Price: 1455 €

Kiállítva I Exhibited:

Estimation: 1818 - 2424 €

Kogart Kortárs Művészeti Gyűjtemény Kiállítása 2010. március

122

123


189 RÁC ANDRÁS 1926Lila ruhás nő szobában Purple dress woman in room olaj, karton I oil on cardboard 60 x 79,5 cm Jelezve jobbra lent Signed right below: R Kikiáltási ár: 110 000 Ft Becsérték: 200 000 - 280 000 Ft Starting Price: 333 € Estimation: 606 - 848 €

190 SCHÉNER MIHÁLY 1923-2009 Ámulat (Mirakulus-Turbulus), 1978 Mirakulus-Turbulus, 1978 olaj, farost I oil on plywood 60 x 80 cm Jelezve balra lent I Signed left below: Schéner 1978 Jelezve a hátoldalon I Signed on the

188

backside: Ámulat Mirakulus-Turbulus

CSERNUS TIBOR 1927-2007

Kikiáltási ár: 3 800 000 Ft

Akt, 1988 I Nude, 1988

Becsérték: 8 000 000 - 10 000 000 Ft

Kikiáltási ár: 380 000 Ft

olaj, vászon I oil on canvas

Starting Price: 11515 €

Becsérték: 500 000 - 700 000 Ft

92 x 65 cm

Estimation: 24242 - 30303 €

Starting Price: 1152 € Estimation: 1515 - 2121 €

Jelezve hátoldalán I Signed on the backside: Csernus 1988

Kiállítva I Exhibited: Claude Bernard Gallery New York leltári szám: L758

124

125


191 LAKNER LÁSZLÓ 1936Szekvenciák, 1969 I Secquences, 1969 monotípia, papír I monotype on paper 47,5 x 25,5 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Lakner László; Jelezve balra lent Signed left below: Szekvenciák/1969/ VI/1/2 Kikiáltási ár: 280 000 Ft Becsérték: 500 000 - 600 000 Ft Starting Price: 848 € Estimation: 1515 - 1818 €

192

193

194

NÉMETH MIKLÓS 1934-2012

NÉMETH MIKLÓS 1934-2012

ZSAKÓ ISTVÁN 1954-

Strand, 1977 I Beach, 1977

Arcok, 1977 I Faces, 1977

Napemberke, 1986 I Sun man, 1986

tempera, karton I tempera on cardboard

tempera, karton I tempera on cardboard

patinázott bronz I patinated bronze

44 x 63 cm

35 x 50 cm

57 cm

Jelezve középen lent I Signed middle

Jelezve balra lent I Signed left below:

Jelezve a lábán I Signed on the leg:

below: PCSVA 77

PCSVA 77

Zsakó 1986

Kikiáltási ár: 100 000 Ft

Kikiáltási ár: 600 000 Ft

Becsérték: 150 000 - 200 000 Ft

Becsérték: 900 000 - 1 200 000 Ft

Starting Price: 303 €

Starting Price: 1818 €

Estimation: 455 - 606 €

Estimation: 2727 - 3636 €

Kikiáltási ár: 100 000 Ft Becsérték: 150 000 - 200 000 Ft Starting Price: 303 € Estimation: 455 - 606 €

126

127


Polóny Elemér 1911-ben született Zombán. Tanulmányait Aba Novák Vilmosnál kezdte, majd 1938-ban végzett a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, ahol Rudnay Gyula volt a mestere. Firenzében járt egy kétéves tanulmányúton. Már főiskolai tanulmányai alatt rendszeresen kiállított a nagy tavaszi és téli tárlatokon. 1940-ben, majd 1943-ban pedig egyéni kiállításai voltak a Műbarátok helyiségében. Olasz kapcsolatai aktívak maradtak a későbbiekben is, így 1948-ben itt telepedett le. Ennek egyik oka a menekülés volt az elvárt szocialista realizmus követelményei elől. A Galeria di Roma kiállítói között is szerepelt, és 1949-ben a Nemzetközi Művésztársaság római 1. díját nyerte le. 1950-ben a Vatikánban vett részt kiállításon, és Firenzében mutatta be önálló tárlatát. 1954-től pedig Clevelandban tanított, majd New Yorkban telepedett le. 1982-ben a Műcsarnokban, a külföldön élő magyar származású képzőművészek kiállításán az ő műveit is bemutatták. Munkásságát számos díjjal is kitűntették: Szinyeidíj, Római Nemzetközi Művésztársaság 1. díja, Nemes Marcellösztöndíj. Művei a Magyar Nemzeti Galériában gyűjteményében is megtalálhatóak. Polóny Elemér munkássága igen sokszínű, mivel többfajta technikát is szívesen alkalmazott: táblaképek mellett mozaikokat is készített. Nagy hatással voltak rá a nagyvilágban látott művészeti törekvések, különösen Olaszország történelmi hagyománya. Figuratív képei mellett számos absztrakt művet is alkotott. A 1981-ben készült kettős aktot ábrázoló mű vitathatatlanul közvetíti Pablo Picasso hatását. A kék és vörös színek ellentétes hatására épülő lazúros idolokra emlékeztető monumentális testek kompozíciójában, a spanyol mester kék-, primitív- és kubista stílusainak ötvözetét formálta át saját vizuális kifejező nyelve szerint.

Sipos Tünde

195 POLONY ELEMÉR 1911-1991 Aktok, 1981 I Nudes, 1981 vegyestechnika, papír mixed technique on paper 141 x 91 cm Jelezve balra lent I Signed left below: E Polony 1981 Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft Becsérték: 2 000 000 - 3 000 000 Ft Starting Price: 3636 € Estimation: 6061 - 9091 €

128

129


196 VAJDA JÚLIA 1913-1982 Geometrikus formák, 1977-81 Geometric shapes, 1977-81 ceruza, kréta, selyempapír pencil, chalk on paper 16 x 24 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Vajda Júlia 977-81 Kikiáltási ár: 150 000 Ft Becsérték: 300 000 - 400 000 Ft Starting Price: 455 € Estimation: 910 - 1210 €

197 VAJDA JÚLIA 1913-1982 Geometrikus körcikkek, 1981 Geometric circle sectors, 1981 ceruza, kréta, selyempapír pencil, chalk on paper 16,5 x 16,5 cm Jelezve közepen lent I Signed middle below: Vajda Júlia 1981 Kikiáltási ár: 150 000 Ft Becsérték: 300 000 - 400 000 Ft Starting Price: 455 € Estimation: 910 - 1210 €

198 GYARMATHY TIHAMÉR 1915-2005 Rezgések, 1955 I Vibrations, 1955 olaj, vászon I oil on canvas 90 x 80 cm Jelezve a hátoldalon I Signed on the backside: Gyarmathy Tihamér, Rezgések, 1955 90 x 80 cm, 85/17 Kikiáltási ár: 2 200 000 Ft Becsérték: 3 000 000 Ft - 4 000 000 Ft Starting price: 6 667 € Estimation: 9 091 € - 12 121 €

130

131


199

200

FILEP SÁNDOR 1954-

NÁDLER ISTVÁN 1938-

Rekonstrukció III. I Reconstruction III.

Gesztus, 1992 I Gesture, 1992

olaj, vegyestechnika, vászon

akvarell, papír I watercolor on paper

oil, mixed technique on canvas

84 x 60 cm

180 x 49,5 cm

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Nádler István

Filep

Jelezve balra lent I Signed left below: 1992

Kikiáltási ár: 300 000 Ft

Kikiáltási ár: 550 000 Ft

Becsérték: 440 000 - 550 000 Ft

Becsérték: 800 000 - 1 000 000 Ft

Starting Price: 909 €

Starting Price: 1667 €

Estimation: 1333 - 1667 €

Estimation: 2424 - 3030 €

201 EL KAZOVSZKIJ 1948-2008 Démonok, 1975 I Demons, 1975 vegyes technika, papír mixed technique on paper 47 x 33 cm Jelezve balra lent I Signed left below: E. K. - Elkazovszkij 75 Kikiáltási ár: 400 000 Ft Becsérték: 500 000 - 700 000 Ft Starting Price: 1210 € Estimation: 1515 - 2120 €

132

133


204 KONKOLY GYULA 1941Suzanne Chez Claude Monet a Giverny 8., 1990 akril, vászon I acrylic on canvas 160 x 147 cm Jelezve hátoldalon I Signed on the backside: Konkoly 1990

Kikiáltási ár: 650 000 Ft Becsérték: 1 200 000 - 1 600 000 Ft Starting Price: 1970 € Estimation: 3636 - 4848 € Kiállítva I Exhibited: Ernst Múzeum 1991., Uitz Terem Dunaújváros 1991

134

202

203

205

KÁRPÁTI TAMÁS 1949-

EF ZÁMBÓ ISTVÁN 1950-

GYARMATHY TIHAMÉR 1915-2005

Zöld kép, 1985 I Green painting, 1985

Nyílt levél, 1992 I Open letter, 1992

olaj, vászon I oil on canvas

olaj, farost I oil on plywood

121,5 x 150,5 cm

75 x 29 cm

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Jelezve a hátoldalon

Kárpáti Tamás 1985

Signed on the backside: ef Zámbó 1992

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Kikiáltási ár: 400 000 Ft

Kikiáltási ár: 380 000 Ft

Kikiáltási ár: 320 000 Ft

Becsérték: 800 000 - 1 200 000 Ft

Becsérték: 500 000 - 600 000 Ft

Starting Price: 1212 €

Starting Price: 1152 €

Estimation: 2424 - 3636 €

Estimation: 1515 - 1818 €

Kozmikus fények I Cosmic lights ceruza, akvarell, gouache, papír pencil, watercolor, gouache, papír 30 x 40,5 cm Gyarmathy T.

Becsérték: 500 000 - 700 000 Ft Starting Price: 970 € Estimation: 1515 - 2120 €

135


206

208

MONOSTORI-MOLLER PÁL 1894-1978

BALOGH LÁSZLÓ 1930-2002

Ásatások és betűk, 1967

Kék struktúra, 1977 I Blue structure, 1977

Excavations and Letters, 1967

gouache, karton I gouache on cardboard

olaj, farost I oil on plywood

46 x 39 cm

70 x 100 cm

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Jelezve balra lent I Signed left below:

Balogh 77

Monostori Moller Pál 1967 Hátoldalon I On the backside: Monostori-Moller Pál „Ásatások és betűk” (OF.) 1967. (70x100) Kikiáltási ár: 700 000 Ft Becsérték: 900 000 - 1 200 000 Ft Starting Price: 2121 € Estimation: 2727 - 3636 €

207 VAJDA JÚLIA 1913-1982 Kompozíció, 1964 I Composition, 1964 pasztell, akvarell, papír pastel, watercolor on paper 42 x 60 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Vajda Júlia, 1964 Kikiáltási ár: 1 800 000 Ft Becsérték: 2 600 000 - 3 400 000 Ft Starting Price: 5455 € Estimation: 7880 - 10300 €

136

Kikiáltási ár: 380 000 Ft Becsérték: 500 000 - 600 000 Ft Starting Price: 1152 € Estimation: 1515 - 1818 €

209 BEÖTHY ISTVÁN (ETIENNE) 1897-1961 Körkörös kompozíció Circular composition gouache, papír I gouache on paper 50 x 35 cm Jelezve lent középen I Signed in the middle below: Ebeöthy Kikiáltási ár: 220 000 Ft Becsérték: 600 000 - 800 000 Ft Starting Price: 667 € Estimation: 1818 - 2424 €

137


210

212

LANTOS FERENC 1929-2014

JOSEPH KÁDÁR 1936-

Kék táj, 1996 I Blue landscape, 1996

Sárga elipszis, Párizs, 2006

akril, farost I acrylic on wood-fibre

Yellow ellipse, Paris, 2006

30 x 40 cm

akril, kasírozott vászon

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

acrylic on canvas

Lantos ‚96

60 x 55 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Le K’dar Paris 2006

Kikiáltási ár: 420 000 Ft

Kikiáltási ár: 220 000 Ft

Becsérték: 500 000 - 700 000 Ft

Becsérték: 300 000 - 400 000 Ft

Starting Price: 1273 €

Starting Price: 667 €

Estimation: 1515 - 2121 €

Estimation: 909 - 1212 €

211

213

OTHMAR SPIESS 1946 -

F FARKAS TAMÁS 1951-

Cím nélkül, 2004 I Untitled, 2004

X8X Geo Dimenziók, 2017

olaj, fa I oil on wood

X8X Geo Dimensions, 2017

63 x 63 cm

olaj, vászon I oil on canvas

Jelzés nélkül I Not signed

40 x 40 cm Jelezve a hátoldalon balra fent I Signed on the backside left above: F. Farkas Tamás

138

Kikiáltási ár: 280 000 Ft

Kikiáltási ár: 120 000 Ft

Becsérték: 300 000 - 400 000 Ft

Becsérték: 200 000 - 300 000 Ft

Starting Price: 848 €

Starting Price: 364 €

Estimation: 909 - 1212 €

Estimation: 606 - 909 €

139


214 FÖLDI PÉTER 1949Guruló fészek I Rolling nest olaj, vászon faroston oil, canvas on wood-fibre 93 x 63 cm Jelezve a hátoldalon I Signed on the backside: Földi Péter, Guruló fészek Kikiáltási ár: 750 000 Ft Becsérték: 1 200 000 - 1 500 000 Ft Starting Price: 2273 € Estimation: 3636 - 4545 €

215 FELUGOSSY LÁSZLÓ 1947Az Édenkert I The Paradise 1983 vegyes technika, papír

216

mixed technique on paper

KESERÜ ILONA 1933-

100 x 140 cm

Kompozíció narancsban és rózsaszínben (Sírkőmotívum), 1972

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Composition in orange and pink (Tombstone motif), 1972

feLugossy László 83

szitanyomat, papír I serigraphy on paper

Kikiáltási ár: 400 000 Ft Becsérték: 500 000 - 600 000 Ft Starting Price: 1212 € Estimation: 1515 - 1818 €

61,5 x 44 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: Keserü 1972 Kikiáltási ár: 380 000 Ft Becsérték: 600 000 - 800 000 Ft Starting Price: 1152 € Estimation: 1818 - 2424 €

140

141


217 EF ZÁMBÓ ISTVÁN 1950Halászlé magyarosan, 1982 Hungarian fisherman’s soup, 1982 olaj, ceruza, farost oil, pencil, wood-fibre 37 x 43 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below: 82 ef Zámbó Jelezve balra lent I Signed left below: halászlé magyarosan

Kikiáltási ár: 240 000 Ft Becsérték: 400 000 - 500 000 Ft Starting Price: 727 € Estimation: 1212 - 1515 €

218 JOVIÁN GYÖRGY 1951Rajz - Portugál Emlék, 1996 Graphic - Portugese memory, 1996 vegyes technika, karton mixed technique on cardboard 57 x 39 cm

219

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

FÖLDI PÉTER 1949-

Jovián

Hóesés, 1988 I Snowfall, 1988

Jelezve balra lent I Signed left below:

pasztell, karton I pastel on cardboard

Rajz, 1996

100 x 70 cm Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Kikiáltási ár: 140 000 Ft Becsérték: 200 000 - 240 000 Ft Starting Price: 424 € Estimation: 606 - 727 €

Földi 88 Kikiáltási ár: 280 000 Ft Becsérték: 400 000 - 500 000 Ft Starting Price: 848 € Estimation: 1212 - 1515 € Kiállítva I Exhibited: Képcsarnok Vállalat, 1988, Csontváry terem

142

143


220 KALOCSAI ENIKŐ 1967-

Kiállítva I Exhibited:

HORVÁTH ÉVA MÓNIKA 1965-

Pitypang Dzsungel II. , 2017

2019. 35. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat,

Gold Medal - Labdajátokosok 1.

Dandelion jungle II. , 2017

Dornyay Béla Múzeum, Salgótarján;

Gold Medal - Football players 1.

olaj, vászon I oil on canvas

2019 Pitypangok, Semmelweis Szalon,

pasztell, aranyozás, papír

100 x 70 cm

Budapest; 2018. II. Óbudai Tavaszi

pastel, gilding on paper

Jelezve a hátoldalon jobbra fent

Tárlat – Pitypangdzsungel, Esernyős

100 x 70 cm

Signed on the backside right above:

Galéria, Budapest; 2018 Folyamatban,

Jelezve jobbra lent I Signed right below:

Kalocsai Enikő Pitypangdzsungel II 2017

Galeria Arcis, Nádasdy Vár, Sárvár

Horváth Éva Mónika

Kikiáltási ár: 380 000 Ft Becsérték: 500 000 - 600 000 Ft Starting Price: 1152 € Estimation: 1515 - 1818 €

144

221

Kikiáltási ár: 240 000 Ft Becsérték: 300 000 - 400 000 Ft Starting Price: 727 € Estimation: 909 - 1212 €

145


TÁRGYMUTATÓ TÉTELSZÁMOKKAL

NÉVMUTATÓ 19. századi európai festő Wolff jelzéssel 161 20. századi európai festő 61 20. századi európai festő 70 20. századi magyar festő 82 Abel Gerbaud 33 Alekszej Vlaszov 72 Anna Margit 31, 125 Balázs János 179 Bálint Endre 112; 124 Balogh László 208 Bardócz Árpád 59 Benkhard Ágost 79 Beöthy István (Etienne) 209 Berkes Antal 8; 35; 152; 173 Biai-Föglein István 83; 90 Bihari Sándor 128 Bornemisza Géza 18; 116 Bornemisza László 62; 98 Bosznay István 111 Bőhm Lipót 183 Börtsök Samu 95 Bruck Lajos 157 Bruck Miksa 145 Carl Jutz 21 Czene Béla 99 Csernus Tibor 188 Csók István 67; 80 Delphin Enjolras 165 ef Zámbó István 203; 217 Egry József 93 El Kazovszkij 201 Emile Godchaux 166; 167 Eugénia Doucet 60 F Farkas Tamás 213 Faragó Géza 73; 120; 121 Fáy Albert 134 fe Lugossy László 215 Fenyő György 96 Ferenczy Noémi 63 Filep Sándor 199 Földi Péter 214, 219 Franciszek Teodor Ejsmond 169 Frank Frigyes 56; 97; 144 Fried Pál 11 Friedrich Schaller 160 G. Otmar 52 Gaál Ferenc 7 Gadányi Jenő 126 Garabuczy Ágnes 180 Gedő Lipót 58 Glatz Oszkár 91 Góth Imre 143 Gyarmathy Tihamér 68; 198; 205 Henczné Deák Adrienne 172 Horváth Éva Mónika 221 Ifj. Markó Károly 133

Illencz Lipót 76 Ilosvai Varga István 57 Innocent Ferenc 42 Iványi-Grünwald Béla 6; 84 Jakobey Károly 43 Jámbor Lajos 78 Járay Sándor 103 Járitz Józsa 15; 55; 122 Joseph Kádár 212 Jovián György 218 K. Spányi Béla 20; 38 Kádár Béla 13; 54; 94; 100 Kalocsai Enikő 220 Karl Kaufmann 50 Karlovszky Bertalan 40; 142 Kárpáthy Jenő 51 Kárpáti Tamás 202 Kéméndy Jenő 47; 159 Keserü Ilona 216 Kézdi Kovács Elemér 81; 119 Kisfaludi Strobl Zsigmond 106 Kiss Alajos 162 Kléh János 89 Klie Zoltán 150 Kmetty János 17, 155 Komáromi Kacz Endre 163 Konkoly Gyula 204 Kunffy Lajos 75; 178 Lakatos Artúr 158 Lakner László 185; 191 Lantos Ferenc 210 Léon Jean Petua 141 Ligeti Antal 44; 85 Litkei József 154 Lotz Károly 25 Mácsai István 12 Magyar Mannheimer Gusztáv 149 Marastoni Jakab 41 Margitay Tihamér 117 Markó Ferenc 46 Max Jensen 110 Meczner Lajos 69 Medgyessy Ferenc 101 Mednyánszky László 30; 86; 130; 131 Meilinger Dezső 88 Mészöly Géza 24 Molnár C Pál 146 Monostori-Moller Pál 206 Müller Árpád 118 Nádler István 200 Nagy István 27; 113 Nagy Vilmos 66 Németh Miklós 192; 193 Neogrády Antal 39; 138; 151 Neogrády László 36; 132 Orbán Dezső 114

Othmar Spiess 211 Owen Merton 171 Pállik Béla 176 Pap Emil 139 Perlrott Csaba Vilmos 9; 64 Pierre-Jules Mêne 135 Polony Elemér 195 Rác András 189 Rainerné Istvánffy Gabriella 164 Rippl-Rónai József 87 Romek Árpád 174 Rubovics Márk 5 Ruzicskay György 53 Scheiber Hugó 19; 28; 29; 92; 127; 129; 147; 148; 153 Schéner Mihály 190 Sevillai dísztányér pár 48 Sikuta Gusztáv 123; 184 Sterio Károly 26 Stróbl Alajos 49 Szánthó Mária 140 Szász Endre 186 szecessziós váza pár 71 Szlányi Lajos 37 Szőnyi István 10 Szüle Péter 168 Telepy Károly 45 Telkessy Valéria 77 Tornai Gyula 65 Tornyai János 115 Tóth Menyhért 177; 182 Turmayer Sándor 156 Udvary Géza 16 Vajda Júlia 196; 197; 207 Vajda Zsigmond 170 Vastagh Géza 22; 23; 136; 137; 175 Verebics Katalin 187 Vértes Marcell 32 Virágh Gyula 74 Vitéz Darvassy István 34 Vörös Géza 14 Zsakó István 194 Zsolnay 1; 2; 3; 4; 102; 104; 105; 107; 108; 109 Zsolnay Mattyasovszky Júlia 181

VÉTELI MEGBÍZÁS – ABSENTEE BID FORM

MŰVÉSZETI AUKCIÓ/ SALE NO.:

DÁTUM / DATE:

Megbízom a Bodó Galéria és Aukciósházat, hogy a nevemben a fenti aukción az alábbi felsorolt tételeket megvegye az általam limitált, de a többi licitáló által lehetővé tett legalacsonyabb leütési áron. A katalógusban leírt árverési feltételeket elfogadom. Please bid on my behalf at the above sale for the following lots up to the hammer prices mentioned below. These bids are to be executed as cheaply as is permitted by other bids. I agree to be bound by the Conditions of sale as printed in the catalogue

Tételszám/ Lot number

Cím, leírás/ Title or description

Leütési ár/ Hammer price

Előleg / Deposit:

Fizetési határidő/ Payment deadline:

…………………………………. ALÁÍRÁS / SIGNATURE Név / Name: Cím / Adress: E-mail: Tel. / Phone: Adószám / tax number Dátum / Date

FEZETÉSI MÓD-METHODS OF PAYMENT Készpénz/ Cash: Banki átutalás/ Wire transfer to our bank Bodó Galéria Zrt. 10300002-10703209-49020016 Hitelkártya / Credit card:

SZÁLLÍTÁS - TRANSPORT Saját megoldás / On my own

………………………………….

Kérem a szállítást / I require the transport

ALÁÍRÁS / SIGNATURE

146

147


ÁLTALÁNOS AUKCIÓS FELTÉTELEK

TELEFONOS REGISZTRÁCIÓ / TELEPHONE BIDDING FORM MŰVÉSZETI AUKCIÓ:

DÁTUM / DATE:

SALE NO.:

TÖLTSE KI AZ ALÁBBI NYOMTATVÁNYT ÉS KÜLDJE EL LEGKÉSŐBB 24 ÓRÁVAL AZ AUKCIÓT MEGELŐZŐEN A 1055 BUDAPEST FALK MIKSA UTCA 24-26. POSTACÍMRE VAGY INFO@BODOGALERIA.HU ELÉRHETŐSÉGRE!

SIGN THE FORM BELOW AND E-MAIL IT TO INFO@BODOGALERIA.HU AT LEAST 24 HOURS BEFORE THE AUCTION BEGINS. NOTE: BIDDERS FROM OUTSIDE HUNGARY MUST SUBMIT A COPY OF THEIR ID CARD OR PASSPORT. NÉV / NAME

CÍM / ADRESS

ADÓSZÁM / TAX NUMBER

TELEFONSZÁM / PHONE NUMBER E-MAIL CÍM / E-MAIL ADRESS

NYELV/PREFFERED LANGUAGE

EZEN NYOMTATVÁNY ALÁÍRÁSÁVAL A MEGBÍZÓ TUDOMÁSUL VESZI ÉS ELFOGADJA A MEGNEVEZETT AUKCIÓHOZ TARTOZÓ AUKCIÓS KATALÓGUSBAN TALÁLHATÓ ÁLTALÁNOS AUKCIÓS FELTÉTELEKET.

BY SINGING THIS FORM, YOU ACKNOWLEDGE THAT YOU HAVE READ AND AGREE TO BE BOUND BY THE AUCTION TERMS AND CONDITIONS AS SATED ON THE CATALOG FOR THIS AUCTION.

TÉTELSZÁM

LOT NUMBER

148

ALÁÍRÁS / SIGNATURE

CÍM, LEÍRÁS

TITEL OR DESCRIPTION

MAXIMÁLIS LICIT ÖSSZEG (HUF) *

MAX BID (HUF)

DÁTUM/ DATE

I. Árverési tételek, Aukciós Katalógus 1. Az Aukciós Ház az árverési tételekről aukciós katalógust (továbbiakban: Katalógus) ad ki. Az Árverési tételek az árverés előtti kiállításon is megtekinthetők. A Katalógus leírásai és az illusztrációk kizárólag azonosításra szolgálnak. Az árverési tételek Katalógusban történő leírása szakértők szubjektív véleményén alapszik. A Katalógus az Árverési tételek esetében csak azokra a hibákra és hiányosságokra hívja fel a figyelmet, amelyek jelentősen csökkenthetik az adott árverési tétel értékét. A Vevőknek saját maguknak kell – az árverést megelőzően – meggyőződniük az Árverési tételek állapotáról, és arról, hogy azok megfelelnek-e a katalógus leírásának. 2. Az Aukciósház Katalógusai rendelkezésre állnak a kiállítás idejére a kiállítás helyszínén, illetve az árverés idejére az árverés helyszínén. Az Aukciósház fenntartja a jogot, hogy a Katalógusban szereplő egyes tételek árverésre bocsátását elhalassza, a Katalógusban szereplő kikiáltási árakat, valamint leírásokat, illetve a licitre bocsátás sorrendjét módosítsa vagy a Katalógusban szereplő egyes árverési tételek árverésre bocsátását visszavonja. Ezen esetekben az Aukciós Házzal szemben kár- vagy másféle igény és követelés nem érvényesíthető. II. Árverésen való részvétel 1. Az árverésen személyesen részt venni kizárólag az akció megkezdése előtt– név, lakcím, e-mail cím és telefonszám szerint regisztrált – licitáló tárcsával lehet. A licitáló tárcsa annak a személynek adható át, akinek a neve, lakcíme, e-mail címe és telefonszáma rögzítésre került. A licitáló tárcsa, illetve az Árverési feltételek átvétele ráutaló magatartás arra nézve, hogy az Árverési vevő az Árverési feltételeket megismerte és az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek fogadja el. III. Távollevő Árverési Vevő 1. Amennyiben az Árverési vevő személyesen nem kíván részt venni az árverésen, úgy az általa adott vételi megbízás alapján az Aukciós Ház a távollevő Árverési vevő (megbízó) nevében teszi meg a vételi ajánlatokat. Vételi megbízást az Aukciós Ház a kiállítás ideje alatt fogad el. Kérjük, hogy vételi megbízásaikat az árverés kezdő időpontját megelőzően 24 órával Aukciós Ház székhelyére eljuttatni, vagy az info@bodogaleria.hu e-mail címre elküldeni szíveskedjenek. 2. A vételi megbízás elfogadásához 20 % előleg befizetése szükséges (az összeg akkor tekinthető megfizetettnek amennyiben az Aukciós Ház bankszámláján jóváírásra került), amely sikertelen licitálás esetén visszajár. Ha a vételi megbízás sikeres (az Árverési tétel tekintetében az adásvételi szerződés a távollevő Árverési vevővel, mint Vevővel jön létre), az előleg összege, de legfeljebb a Teljes vételár 20%-a foglalónak számít, és az adásvételi szerződés teljesülése esetén a vételárba beszámít. A távollevő Árverési vevőre egyebekben (foglaló, vételár megfizetésének határideje, Árverési tétel átadása, stb.) a személyesen jelenlévő Vevőre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Az Aukciósház az előlegtől külön megállapodás keretében eltérhet. 3. Lehetőség van telefonon történő árverezésre is. Ebben az esetben bankgarancia szükséges. Amennyiben a hívott fél bármilyen oknál fogva nem elérhető, az esetlegesen felmerülő telekommunikációs problémákért az Aukciós Ház felelősséget nem vállal. Azonos összegű vételi megbízások esetén a korábban érkező vételi megbízást részesítjük előnyben. 4. A telefonon történő licitálásra legkésőbb az árverés napján 12:00 óráig lehet jelentkezni. A jelentkezés elfogadásának feltétele a IV. 2. pont szerinti előleg megfizetésének teljesítése. 5. Amennyiben az Árverési vevő a foglaló vagy a vételár összegét banki utalással egyenlíti ki, azt a Bodó Galéria Zrt. MKB Banknál vezetett 10300002-10703209-49020016 / IBAN HU94 1030 0002 1070 3209 4902 0016; Swift: MKKBHUHB/ bankszámlájára utalandó. Van lehetőség a vételár kiegyenlítésére EUR vagy USD valutában is, ez esetben az elszámolás alapja a vételár kiegyenlítése napján érvényes Magyar Nemzeti Bank valuta középárfolyama. Az erre vonatkozó számlaszámról kérem érdeklődjön az aukciósháznál. IV. Az Árverés 1. Az árverés folyamatát az Aukciós Ház képviseletében az árverésvezető irányítja. Az árverés során felmerülő minden kérdésben az árverésvezető jogosult dönteni, amely döntés ellen az árverés keretében kifogásnak, fellebbezésnek helye nincsen. Az árverésvezető felel az árverés rendjéért, ennek biztosítása végett minden szükséges intézkedést megtehet, utasítást kiadhat, hogy az árverés rendjét fenntartása, amennyiben szükséges helyreállítsa. Az árverés lebonyolításának rendjét zavaró személy további jelenlétét az árverésvezető megtilthatja. 2. Az árverésvezető az Árverési tételeket (főszabályként a Katalógusban megjelölt sorrendben) élőszóval röviden bemutatja, és a kikiáltási árat kihirdeti – amely nem lehet magasabb az alsó becsértéknél – az Árverési vevők pedig a számozott licitáló tárcsa számmal ellátott teljes oldalának az árverésvezető felé történő felmutatásával vételi ajánlatot tesznek. Ha a kikiáltási árra több vételi ajánlat érkezik, az árverésvezető a licitlépcsőnek megfelelően emeli az árat mindaddig, amíg csak egy licitáló marad és a legmagasabb vételi ajánlat a leütési vételár vonatkozásában elfogadásra nem kerül, míg a leütéssel létre nem jön az adás-vétel. Így a tárgy vételi jogát leütéssel az az Árverési vevő szerzi meg, aki a legmagasabb érvényes árajánlatot teszi, kivéve, ha védett tárgy esetében a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvényben (továbbiakban: Örökségvédelmi tv.) biztosított elővásárlási jogát a magyar állam érvényesíti. A tételek a kikiáltási ár alatt nem vásárolhatók meg. 3. Az első vételi ajánlatnak meg kell egyeznie az árverési tétel kikiáltási árával. A további vételi ajánlatok az alábbiakban részletezett licitlépcsők szerint alakulnak: Az utolsó ajánlat Emelkedés összege (Ft) 1,000-tól 20,000-ig............................................ .................1,000 20,000-tól 50,000-ig...........................................................2,000 50,000-tól 100,000-ig........................................................ 5,000 100,000-tól 200,000-ig.....................................................10,000 200,000-tól 500,000-ig....................................................20,000 500,000-tól 1,000,000-ig.................................................50,000 1,000,000-tól 2,000,000-ig...........................................100,000 2,000,000-tól 5,000,000-ig..........................................200,000 5,000,000-tól 10,000,000-ig.........................................500,000 10,000,000-tól 20,000,000-ig....................................1,000,000 20,000,000-tól 50,000,000-ig....................................2,000,000 50.000.000-tól 100.000.000-ig..................................5.000.000

149


4.Tilos minden olyan magatartás, amely az árverés, a licitálás, illetve a leütési ár csalárd módon történő befolyásolására, vagy az Árverési feltételek kijátszására irányul. Tilos mindenféle összebeszélés vagy vállalkozás, amely arra irányul, hogy harmadik személyeket, a piaci árat lényegesen meghaladó vételár kínálatára rávegyen, illetve így megkárosítson. 5.Ha a vevő személye az árverés során, vagy után valamilyen okból nem állapítható meg, vagy kétséges akkor az árverési tétel árverezését újra lehet kezdeni. 6.Az árverés során a már eladott árverési tételt a Vevő nem adhatja vissza, és azt az adott árverésen ismét árverésre bocsátani nem lehet. Az Árverési vevők az árverés végén kérhetik a le nem ütött árverési tételek újbóli árverezését. Amennyiben az árverés során, vagy után, egy árverési tétel Vevője nem található meg, nem jelentkezik, az Árverési tétel újra árverezhető. 7.Az árverezés és a vételár kialakítása magyar forintban történik, ugyanakkor az Aukciós Ház a Katalógusban a kikiáltási árat – tájékoztató jelleggel – euróban is közzéteheti, valamint lehetővé teheti a vételár euróban és amerikai dollárban történő megfizetését az árverés napján érvényes árfolyamon. V. Vételár megfizetése, adásvételi szerződés létrejötte 1.A Vevő az árverési tétel tulajdonjogát akkor szerzi meg, ha a vételárat maradéktalanul megfizette és az árverési tételt az Aukciós Háztól átvette. 2.A vételár összege a leütési ár és az árverési jutalék együttes összegéből tevődik össze. 3.A Vevő választása szerint a Teljes vételárat vagy legalább a Teljes vételár 20%-át, mint foglalót készpénzben, illetve bankkártyával azonnal köteles megfizetni az Aukciós Ház részére. Az Aukciós Ház biztosítja a Vevő részére, hogy a foglalót meghaladó vételárrészt az árverés időpontjától számított 20 (húsz) munkanapon belül egyenlítse ki az Aukciós Ház székhelyén (vagy átutalással), 1055 Budapest, Falk Miksa utca 24-26. szám alatt nyitvatartási időben. Ez esetben a Vevő a tárgyat csak akkor veheti át, ha az árveréstől számított 20 munkanapon belül kiegyenlítette a teljes vételárat. 4.Határidőben történő teljesítés esetén a vételárba a foglaló összege beleszámít. Ha a Vevő a „leütési bizonylat” aláírását vagy a foglaló kifizetését megtagadja, avagy a megadott határidőig a Teljes vételárat maradéktalanul nem fizeti meg, úgy az Aukciós Ház jogosult az adásvételtől elállni. Elállás esetén a Vevőnek az általa adott foglaló nem jár vissza. Amennyiben az Aukciós Ház az adásvételtől nem áll el, a Ptk. szerinti késedelmi kamat követelésére jogosult. 5.Az árverés eredményessége esetén az Aukciós Házat közvetítői (megbízási) díj illeti meg, melynek összege alapesetben a leütési ár 25 %-a, melyet Vevő köteles megfizetni. VI.Védettség 1.Az árverési katalógusban „VÉDETT” jelzéssel szereplő tárgyakat Magyarországról véglegesen kivinni nem lehet. A „VÉDETT” jelzésű tárgyak tulajdonosait a Miniszterelnökség nyilvántartásba veszi, a tulajdonosváltozás kötelezően bejelentendő. További információk az Örökségvédelmi törvény 51. §-53. §-szabályozása szerint. VII.Árverési tétel elszállítása 1.Amennyiben a Vevő a Teljes vételárat maradéktalanul kifizette, úgy az Árverési tétel az árverés helyén átvehető. 2.A vevő a vételár kiegyenlítését követően köteles gondoskodni a megvett tárgy elszállításáról saját költségére és felelősségére. Az Aukciós Ház nem köteles a műtárgyat biztonsági csomagolással ellátni, illetőleg speciális csomagolási kérést a Vevő költségére teljesít. Az elszállítás elmulasztása esetén az Aukciósház nem felel a tárgy sérüléséért, vagy elvesztéséért, és a vételár kiegyenlítését követő 20. naptól a vételárra számított havi 5 % tárolási díjat számol fel. A tárolási díj a műtárgy birtokba adásával egyidejűleg esedékes. VIII.Felelősség 1.Árverési vevők az árverési tételek hibái miatt az árverést követően kellékszavatossági igényt nem érvényesíthetnek az Aukciós Házzal szemben. 2.Az Aukciós Ház felelősséget vállal az árverésen értékesített műtárgyak eredetisége tekintetében. A Vevő a megvásárolt műtárgy eredetiségével kapcsolatban felmerülő első megalapozott kétely tudomására jutásától számított 30 napon belül, de legkésőbb az árverés napjától számított 3 éves jogvesztő határidőn belül – tekintettel arra is, hogy ezen időtartam alatt a Vevő a műtárgy eredetiségének vizsgálatát elvégez(tet)heti – köteles írásban az Aukciós Házhoz fordulni, megjelölve az árverés időpontját és a tárgy Katalógusban feltüntetett tételszámát vagy más, egyedi azonosításra alkalmas adatokat, valamint azokat az okokat, amelyek alapján a műtárgy eredetiségét kétségbe vonja. IX.Adatvédelem 1.Az Árverési vevők személyes adatait (név és lakcím) az Aukciós Ház harmadik személy részére nem teszi hozzáférhetővé, és azokat nem hozhatja nyilvánosságra. Az Aukciós Ház a felvett személyes adatokat az árverést követően haladéktalanul törli a nyilvántartásából, kivéve az adott árverési tárgy Vevőjének adatait, amennyiben az az adásvételi szerződés teljesítéséhez szükséges, illetve egyebekben is, ha azt törvény előírja. X.Vegyes rendelkezések 1.Az Árverési feltételekben nem rendezett kérdésekben a hatályos magyar jogszabályok az irányadók. Amennyiben az Árverési feltételek valamely rendelkezése jogszabályváltozás folytán érvénytelenné vagy hatálytalanná válna, úgy az érintett rendelkezés helyébe automatikusan az új jogszabályi rendelkezés lép. Jogvita esetére a felek magyar joghatóságot kötnek ki. Az érintett felek elfogadják, hogy az Árverési feltételek bármely fél külön nyilatkozata nélkül is az adásvételi szerződés lényeges tartalmát képezik. 2.A kulturális javak külföldre viteléről a 2001. évi LXIV. törvény rendelkezik. A kulturális javak véglegesen csak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélyével vihető ki az országból. Az Aukciós Ház igény esetén tájékoztatást nyújt arról, hogy mely cég tud segítséget nyújtani a műtárgyak külföldre vitelével (engedélyeztetés, csomagolás, vámkezelés, szállítás) kapcsolatosan. A megvásárolt tárgyak kiadása az árverés napján a helyszínen, illetve az azt követő munkanapon a Bodó Galéria és Aukciósházban (1055 Budapest Falk Miksa utca 24-26.) nyitvatartási időben történik. Amennyiben az árveréssel kapcsolatban további kérdése van, érdeklődni a kiállítás nyitvatartási ideje alatt a Bodó Galéria és Aukciósházban személyesen, a 00361-787-2998-as telefonszámon, vagy az info@bodogaleria.hu e-mail címen lehet.

150

GENERAL AUCTION TERMS AND CONDITIONS I. Auction items, Auction Catalogue 1. The Auction House publishes an auction catalogue (hereinafter: ‘Catalogue’) with the auction items. The Auction items can be also viewed at the exhibition which precedes the auction. The descriptions and illustrations placed in the Catalogue serve for identification purposes only. The descriptions in the Catalogue are based on subjective expert opinions. The Catalogue underlines only those defects and deficiencies of the Auction items which may significantly decrease value of the given auction item. It is the Buyers’ sole responsibility to ascertain about the condition of the Auction items prior to the auction and whether they are in line with the descriptions provided in the Catalogue. 2. The Catalogues of the Auction House are made available at the venue of and during the exhibition, as well as at the venue of and during the auction. The Auction House reserves the right to postpone the auctioning of specific items presented in the Catalogue, to change the starting prices, descriptions in the same or the order of subjecting the specific items to bid, as well as to withdraw the auctioning of the specific items listed in the Catalogue. In these cases, no damage claims or any other type of claims may be enforced against the Auction House. II. Participation in auctions 1. Participation in the auction in person is possible only with an auction dial registered prior to the auction with the following data: name, address, e-mail address and phone number. The auction dial may be handed over to the person whose name, address, e-mail address and phone number have been registered. The use of the auction dial and the receipt of the Auction terms and conditions mean an implicit conduct that the Auction buyer has learned the Auction terms and conditions and accepts them as binding. III. Absent Auction Buyer 1. If the Auction buyer opt for not being personally present in the auction, then the Auction House, based on the given purchase order, places the bids on behalf of the absent Auction buyer (principal). The Auction House accepts purchase orders during the exhibition. Please deliver your purchase orders to the registered office of the Auction House not later than 24 hours before the start time of the auction or using the info@bodogaleria.hu e-mail address. 2. The acceptance of a purchase order requires the payment of a 20% advance (the amount is considered as paid when credited to the bank account of the Auction House), to be repaid in the event of an unsuccessful bid. If the purchase order proves to be successful (the sales contract is entered with the absent Auction buyer as Buyer with regard to the Auction item), the amount of the advance – but not more than 20% of the Full price – qualifies as a deposit, and shall be counted in the purchase price if the sales contract is fulfilled. In other respects (deposit, payment deadline of the purchase price, handover of the Auction item etc.) the rules applicable to the Buyer present in person shall apply to the absent Auction buyer, as well. The Auction House may deviate from the advance in a separate agreement. 3. It is also possibe to hold auctions by phone. In this case a bank guarantee is required. If the called party proves to be unavailable for any reason, the Auction House assumes no liability for any telecommunication problem which may occur. In the event of orders submitted with the same amount, the order received the earliest is preferred. The deadline of applying for an auction held by phone is 12:00 on the day of auction. The payment of the advance specified in Section 2 of Chapter IV means a precondition for accepting the application. 4. If the Auction buyer pays the amount of the deposit or the purchase price by means of a bank transfer, the given amount must be transferred to the bank account held at MKB Bank under bank account no. 10300002-10703209-49020016 /IBAN: HU94 1030 0002 1070 3209 4902 0016/. It is also possible to pay the purchase price in EUR or USD. In this case, the basis of settlement is the central rate applied by the Central Bank of Hungary (‘MNB’) valid on the date of payment. IV. The Auction 1. The auction process is managed by the auctioneer on behalf of the Auction House. It is the auctioneer who has the right to decide upon any issue arising during the auction, and against whose decisions no complaint or appeal may be made in any case. The auctioneer shall be responsible for the orderliness of the auction. For this purpose, the auctioneer shall be entitled to take any measures, give any instructions to maintain the orderliness of the auction, or – if necessary – to restore it. In the case of a person who disturbs the orderliness of the auction when held, the auctioneer shall have the right to remove such person from the given auction. 2. The auctioneer briefly presents the Auction items by word of mouth (as a general rule, in the order used in the Catalogue) and also announces the starting price – which may not exceed the lower estimated value –, while the Auction buyers make their bids by holding up the numbered auction dial with its full side directed to the auctioneer in a manner that the number is clearly visible thereon. If multiple bids are received for the same starting price, the auctioneer increases the price by the increments until only one bettor remains and the highest bid is accepted with regard to the hammer price, and until the sale is finally performed. Therefore, the right to purchase is acquired by the Auction buyer with the strike who makes the highest valid bid, except if the Hungarian state exercises its preemptive right granted in Act LXIV of 2001 on the Protection of Cultural Heritage (hereinafter: ‘Cultural Heritage Act’) in the case of a protected object. The items may not purchased at a price lower than the starting price. 3. The first bid must be equivalent with the starting price of the given auction item. The further bids are developed according to the increments as follows:

The last bid Amount of increase (HUF) From 1,000 to 20,000..............................................................1,000 From 20,000 to 50,000...........................................................2,000 From 50,000 to 100,000........................................................ 5,000 From 100,000 to 200,000.....................................................10,000 From 200,000 to 500,000....................................................20,000 From 500,000 to 1,000,000.................................................50,000 From 1,000,000 to 2,000,000............................................100,000 From 2,000,000 to 5,000,000...........................................200,000 From 5,000,000 to 10,000,000.........................................500,000 From 10,000,000 to 20,000,000....................................1,000,000 From 20,000,000 to 50,000,000............................. ..... 2,000,000 From 50.000.000 to 100.000.000................................. 5.000.000

151


4.Any conduct is strictly prohibited which aims at the fraudulent manipulation of the auction, the bidding process or the hammer price or at the circumvention of the Auction terms and conditions. Furthermore, any cooperation or attempt is strictly prohibited which aims to convince third persons to make bids that far exceed the market price, thereby causing damage to third persons. 5.If the person of the buyer cannot be determined for any reason during the auction or afterwards – or it is doubtful –, then the auctioning of the auction item may be re-commenced. 6.The auction item already sold in the auction may not be returned by the Buyer, and it may not be repeatedly subjected to a bidding in the same auction either. The Auction buyers shall be entitled to request the re-auctioning of the auction items that were not sold at the end of the given auction. If the Buyer of a given auction item cannot be found or fails to contact for the item, then the Auction item concerned may be repeatedly subjected to an auction. 7.The currency used in the auctioning and the development of the purchase price is the forint (HUF). However, the Auction House shall have the right to publish the starting price also in EUR and USD – for information purposes –, as well as shall be entitled to enable the payment of the purchase price in EUR at the exchange rate valid on the date of the auction. V.Payment of the purchase price, establishment of the sales contract 1.The Buyer acquires the ownership of the auction item if he/she has fully paid the purchase price and has taken over the auction item from the Auction House. The amount of the purchase price shall mean the hammer price and the auction commission altogether. 2.Upon his/her choice, the Buyer shall pay either the Full purchase price or at least 20% of the same as deposit in cash or by bank card to the Auction House, immediately. The Auction House makes it available for the Buyer to settle the part of the purchase price exceeding the deposit within 20 (twenty) business days from the date of the auction at the registered office of the Auction House (H1055 Budapest, Falk Miksa utca 24-26.) or by means of bank transfer. In this case, the auction buyer shall be entitled to take over the object only if he/she has managed to pay the full purchase price within 20 business days from the date of the auction. 3.In the event of a payment by deadline, the amount of the deposit shall be calculated into the purchase price. If the Buyer rejects to sign the ‘receipt of strike’ or to pay the deposit, or fails to pay the Full purchase price, then the Auction House shall have the right withdraw from the sale. In the event of a withdrawal, the deposit provided by the Buyer will not be repaid. If the Auction House does not withdraw from the sale, then it shall be entited to claim default interest as provided in the Hungarian Civil Code. 4.In the case of a successful auction, the Auction House shall become entitled to auction commission, the amount of which is normally 25% of the hammer price, payable by the Buyer. VI.Protected auction items 1.The cultural goods designated for protection – or those which qualify as protected under the Cultural Heritage Act – may be taken out of the country in possession of the relevant authority’s temporary permission (with the obligation to return them). VII.Transport of the auction item 1.If the Buyer has paid the Full purchase price, then the Auction item may be taken over at the place of the auction. 2.Following the payment of the purchase price, the Buyer shall arrange for the transport of the object purchased at his/her own expense and risk. The Auction House is not required to provide safe packaging for the artwork, and ensures special packaging only at the Buyer’s expense. In the event if the Buyer fails to transport the item, the Auction House shall not be held liable for any damage to the object or the loss of the same, and will charge a monthly storage fee of 5% (of the purchase price) from the 20th day of the payment date of the purchase price. The storage fee shall become due when the artwork is handed over. VIII.Liability 1.The Auction buyers shall not have the right to enforce any warranty claims against the Auction House in connection with the defects of auction items after the auction. The Auction House assumes liability for the authenticity of the artworks sold in the auctions. Within 30 days from the date when he/she became aware of the first well-founded doubt relating to the authenticity of the artwork purchased – but within the 3-year limitation period at the latest, also in observation of the fact that the Buyer may perform or have performed the authenticity test on the artwork –, the Buyer shall contact the Auction House in writing, by indicating the date of the auction concerned along with the item number of the object contained in the Catalogue or any other relevant data that can be used for identifying the specific item, as well as the reasons based on which the Buyer doubts the authenticity of the artwork. IX.Privacy 1.The Auction House will not make accessible the personal data (name, address) of the Auction buyers to third persons, and may not disclose them either. The Auction House shall delete the recorded personal data from its records without delay following the auction, except for the data of the Buyer who actually purchased the given auction object, if such data is necessary for the performance of the sales contract or is otherwise required by the law. X.Miscellaneous Provisions 1.For the issues not addressed in the Auction terms and conditions the Hungarian laws in force shall prevail. Should any of the Auction terms and conditions become invalid or null and void as a result of a legislative change, then the provision concerned shall be automatically replaced with the new legislative provision. For any dispute the parties stipulate Hungarian jurisdiction. The concerned parties agree that the Auction terms and conditions reflect the essential content of the sales contract even without the separate declaration of either party. The rules of taking cultural goods abroad are provided in Act LXIV of 2001. Cultural goods may be definitively taken out of the country only with the permission of the National Office of Cultural Heritage. If requested, the Auction House gives information on which company can provide assistance in taking artworks abroad (authorisation, packaging, customs formalities, transport).

AUKCIÓS VÁSÁRLÁS LÉPÉSEI

1.

Töltse le a katalógusunkat! Megtalálja benne az aukción résztvevő összes műtárgyat, amelyre licitálhat!

2. 3.

Az árverés időpontja: 2019. december 10. 18:00 Helyszín: Budapest, Falk Miksa utca 24-26.

Jöjjön el a megnyitóra és tegye fel a kérdéseit az alkotásokkal kapcsolatban, melyre kollégáink készséggel válaszolnak!

Tekintse meg az aukciós anyagot a kiállítás időtartama alatt minden nap 10:00-18:00-ig.

HOGYAN LEHET RÉSZT VENNI AZ AUKCIÓN?

VÉTELI MEGBÍZÁSSAL

ONLINE Vegyen részt online az aukción az Invaluable vagy az Axioart rendszeren keresztül. Így bárhonnan licitálhat és élvezheti az árverés izgalmát!

Ha nem tud részt venni az árverésen, a vételi nyomtatvánnyal az Ön által megadott összegig licitálunk az Ön nevében az aukción.

SZEMÉLYESEN

TELEFONON

Regisztráljon tárcsát az aukció előtti napokban, hogy elkerülje a sorban állást.

Az aukción telefonon is részt vehet, felhívjuk Önt közvetlenül a kiválasztott tétele előtt.

4. 152

Kiállítás : 2019. november 27december 8.

Megtetszett Önnek valamelyik műtárgy?

Bankkártya/ Készpénz/Átutalás Kiválaszthatja az Önnek legmegfelelőbb fizetési formát.

5.

Élvezze az új műtárgyát otthonában! A szállításról érdeklődjön kollégáinknál.

153


Higgy abban, hogy a közös szenvedélyünk.

MŰVÉSZET

Velünk teljes a kép! NYITVA TARTÁS

H-P: 10:00 – 18:00

festmény, műtárgy, bútor készpénzes felvásárlás bizományosi értékesítés aukciós értékesítés ingyenes értékbecslés és szaktanácsadás

Műtárgybiztosítás

OPENING HOURS

M-Fr: 10am – 6 pm

painting, art object, furniture buying comission sale (private sale) selling at an auction free estimate and consultation

Múzeumok, mûvészeti kiállítások, galériák, magángyûjtemények, mûtárgyszállítás biztosítása Forduljon hozzánk bizalommal:  Jaksa Éva termékmenedzser Tel.: +36 70 371-3929  Pongrácz Márta mûtárgybecsüs Tel.: +36 70 381-0242 www.artuniqa.at www.uniqa.hu

154

+ 36 1 737 2998; + 36 30 949 2838

Higgy magadban.

info@bodogaleria.hu

www.bodogaleria.hu instagram.com/bodogaleriaesaukcioshaz facebook.com/bodogaleria

155


VELÜNK TELJES A KÉP! 1055 Budapest, Falk Miksa utca 24-26. +36 1 787 2998 info@bodogaleria.hu www.bodogaleria.hu 156


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.