Táncház a Selyemgombolyítóban (Archív fotó Bodor Ferenc hagyatékából) (Szitnyai Jenő főszerkesztő, Magyar Rádió) ... Nyilvánvaló, hogy a média ezen a téren nem teszi meg a tőle telhetőt a hagyományos értékek népszerűsítése, propagálása érdekében. Nagyjából három típusú szemléletet lehet megkülönböztetni. Az egyik típusba tartozik az elutasító szemlélet. Ez még mindig a maradi kultúrharc része, ami egyszerűen nem óhajt tudomást venni ezekről az értékekről, nem óhajtja ezt műsoron látni. Ez még mindig összefügg az intézményeknek a politikai szereptéves ztésével. Rendszerváltás előtt a Magyar Rádió, Magyar Televízió a politikai intézményrendszer része volt, ilyen funkciót töltött be. Ez már réges-rég megszűnt, de nem szűnt meg egyes emberek gondolkodásában. Tehát, aki mondjuk a hagyományőrző műsorokon kívül normális, rendes magazin- vagy más műsorokban táncházi zenét megszólaltat, azt még mindig „lekisgazdázzák”. Végtelenül leegyszerűsítő, igen primitív szemlélet. Valamelyest javult a helyzet, de ezzel még ma is szembe kell néznünk. A másik típusú, úgy nevezném, hogy muzeális szemlélet, amely nem bántja voltaképpen ezeket az értékeket. Nem akarja kiirtani a műsorokból, viszont úgy gondolkodik róla, mint egy avar kori leletről. Hogy tulajdonképpen ezeknek a múzeumban van a helye, ne bántsuk, ne törjük szét, aki kíváncsi rá, nézegesse meg, járja körül, de úgy különösebbet ne kezdjünk vele. Nem egyszer megélem a magam műsoraiban, – mindig megszólal valamiképpen táncházi zene a témákhoz kapcsolódóan –, a zenei szerkesztők bizony ajkbiggyesztve fogadják, amikor én a saját CD-imet (Ötvös Györgyi igazgatóhelyettes, Belvárosi Ifjúsági Ház) ... A legrégebbi magyar táncház vagyunk Budapesten. 1976-ban nyílt meg az intézmény, és azóta egyfolytában működik szombati napokon a táncház. A 90-es években kezd tünk el sokat gondolkodni a táncoktatónkkal azon, hogy azt vettük észre, mintha a törzsközönségünkkel kicsikét baj lenne, nem volt állandó közönségünk, jöttek mentek az emberek. Mindig telt ház volt a Molnár ut cá ban, ezzel nem volt baj, de szerettük volna, ha van egy stabil csapatunk. Ekkor azt találtuk ki, hogy különböző csoportokat, tanfolyamokat
vagy kazettáimat hozom be, mert nem biztos, hogy az a zene megtalálható. Nem volt benne a képzésükben, nincs benne a kultúrájukban. Ezen nyilvánvalóan változtatni kell. Harmadik típusú lenne az a bizonyos értékszemléletű közszolgálati média, amely nemhogy elviseli ezeket a zenéket, hanem kifejezetten kötelessége, és ez nem lehet fakultatív normális körülmények között. Menedzselje – ha úgy tetszik – ezt a zenét, ezt a táncot, menedzselje ezt a mozgalmat. Ez kizárólag, azt kell mondjuk, a média sara, ugyanis általában az szokott lenni, hogy nem kapunk elég információt innen, onnan, amonnan. Erre a területre ez nem igaz. Aki erre kíváncsi, az hozzájut minden fontos információhoz, megtalálhatja a legkiválóbb szakembereket, és a legjobb zenekarokat, együtteseket. Egyelőre az értékszemléletű média kisebbségben van, összefogással lehet küzdeni, hogy egy kicsit többen legyünk. Válságban van, vagy nincsen a Táncházmozgalom? Én sem hiszem, hogy válságban van. De ezekre a vészjelekre igenis fel kell figyelni. Az a kérdés, hogy hol hódíthat újabb tereket a táncházmozgalom, milyen új célokat lehetne kitűzni. A táncházról ne csupán, mint városi jelenségről beszéljünk, pontosabban ne nyugodjunk abba bele, hogy ez most már városi jelenség marad. Nekem meggyőződésem, és legszebb reményem az, hogy a táncházmozgalom a régi, eredeti pályáján tud majd istenigazából megújulni. Ez pedig a vidék. Én a táncházmozgalmat egyszerűen mint kulturális jelenséget a vidékfejlesztés részének tekintem. És nagyon jó lenne, hogyha minél többen annak tekintenék.
próbáltunk beindítani, többek között például néptánc-tanfolyamokat, tehát páros néptánc-tanfolyamokat. A tánc ta nu lás mellett ének ta ní tás is volt, az adott táncrendnek az énekeit tanítottuk, filmeket vetítettünk. Hívtunk adatközlő táncosokat, zenészeket is. Fontosnak tartjuk azt is a Molnár ut cá ban, hogy kü lön bö ző erdélyi tánctáboroknak a társszervezői lettünk, ami megint azt jelenti, hogy rengeteg emberrel ismerkedtünk meg, nagyon sok embert vonzottunk így is, tehát azt gondolom, hogy a kötődés, talán ez is egy rendkívül fontos dolog
folkMAGazin
ebből a szempontból. Nagyon örülök annak, hogy hosszú-hosszú évek óta olyan az intézmény vezetése, mind igaz ga tói, te hát szak mai ve ze tés, mind pedig gazdasági szinten, hogy prioritást élvez a táncház. Ha most itt körülnézünk, itt is nagyon jól lehet látni, hogy a mű ve lő dé si házak képviselői megint nem igazán jöttek el, lehet, hogy itt kellene valamit ten nünk. Em lék szem arra az időszakra – 84-ben kerültem az Ifjúsági Házba –, hogy én sem tudtam, két diplomás létemre, hogy mi az, hogy táncház. Ez tényleg így van. Nagyon fontos az, hogy megtanuljuk.
9